Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Inkább az csípi többünk szemét, hogy a kisasszony - akinek mellesleg élnek és egészségesek a szülei - a világ legtermészetesebb dolgának tartja, hogy Clau tejben-vajban fürdeti, pénzeli és maximálisan kiszolgálja őt és éppen aktuális barátját/barátnőjét. Sem a költségekbe, sem a házimunkába nem száll be, és úgy érzi, hogy mindezért egy jó szóval sem tartozik.
Szerintem Te sem ilyen szellemben neveled a kislányodat (akiben kigyönyörködtem magam a bem. lapodon :).
De ebben a soriban összegekről nem nagyon van szó, legalább annyira nem mint házszámról vagy utcanévről. . . :DDD
Sőt, Tilda nem minimálbérért dolgozik a Lacinál? Úgy emlékszem az elején alig akarta alkalmazni!
Hogy nézne már ki ha Palika lakást venne az örökségéből? Nem pedig valami szuperjó vállalkozást csinálna! Hogy tudná megmutatni az apjának, hogy ő micsoda üzletember???:)))
De most, hogy Ricsike van, így havonta annyit spórolnak, hogy neki is jusson. . .
De azt nem vágom, hogy végülis a Magdinéni a fő szülő, mármint a Tildához képest, ő ad vmennyi pénzt havonta az unokája megélhetésébe??? MErt nekem ez szúrja a szememet, hogy miért nem ott lakik a Ricsi, miért a Tildáéknál. . .
de eszembe jutott valami!!!:-DD makulátlandilibogyóandris, hogy átvágta Claut, amikor az öreg Hofferapótól ráfizetéssel ő vette meg a kéglit, amelyikben irodát szeretett volna nyítani a nagysasszony!!!:-)))
na, az aztán igazi, szép, karakán cselekedet volt!!!:-DDDD
Tényleg, Zsófi mit csinál egész nap? (Azonkívül, hogy félkékenykedik Csongira. ) Nem derül ki a sorozatból. . .
Ja, azt már én is számolgattam, hogy nagyon jól kereshetnek Paliék, ha tudnak fizetni egy albit (ami biztos van 40 000+rezsi), és még Ricsit is "nevelik", iskolába járatják. Na meg Tilda is divatos rucikban jár. Nekem is ilyen állás kellene!!! Irodai munka, akkor kérem el magam amikor akarom, 10 méterre van az otthonomtól stb. Egyébként emlékszem, amikor Tilda és Pali is fizetés emelésért könyörögtek, hogy meg tudják venni a gyűrűket. (Javítsatok ki, ha rosszul emlékszem!) Azóta már Ricsi is náluk lakik. . . Akkor hogy is van ez?
De amilyen hülyék, ha nem az albira költenék, mondjuk mégha csak 50ezer havonta a lakbér, hanem vennének egy lakást a Pali örökségéből (már évek óta csak veszít az értékéből, mert nem tudja kitalálni, hogy mibe fektessen be), szóval ha saját lakásban laknának és azt a havi 50-et félreraknák, már sokkal jobban állnának, mint most! Hülyék! Vagy ha csak havi 30 baráti alapon, akkor is évente az mennyi!!!
Mégha a rezsit nem hagyja a Clau hogy fizessék, mert erről volt szó asszem, de a saját költségeit (szórakozás, ruha, kirándulások stb) arra is a Clautól kér??? Vagy a Csongitól?? Még rosszabb. . .
Főleg most, hogy a Clau rosszul lett kétszer is (bár a pincésre, az elsőre nem emlékszem)
Meg a Zimi is. . . most a Móncsival jól ellehetnek, egyiknek sincs semmi dolga. . .
Amíg középsuliba jártak, néha bepillantást nyertünk legalább az ottani létükbe. . .
Végre Mikkancs visszakapja az öltöny-nyakkendő szerkóját!!! Szupiiii!!! :)))
Jó, hát végülis mehetne dolgozni is, de azért Clau elég jól áll anyagilag, hogy el tudja tartani. Az már inkább zavar engem is, hogy a Csongi ott lakik. . . Ja, és ő keres is, beszállhatna a koszt pénzbe.
Én azon röhögtem, hogy már a hatalmas szerelmükről beszéltek, mikor összvissz egy icipici puszi csattant el!!!
Ez már szerelem???!!!
Legalább amit magára költ (ha nem is ad bele a rezsibe), azt fizesse magának!
Szóval ennyi idősen már dolgozni kéne. . . főleg most a Csongi is ott van. . . egész nap lógatja a lábát és kombinál meg fecseg. . . még a Magdinéninél is rosszabb, ő legalább takarít!
Lehet, hogy a kapuban döntötte el Mónika, hogy akar-e még tovább játszania sorozatban, vagy sem. . . :-)))
Pedig az a nagyjelenet a szerelmespárral! Lavórt kellett a TV alá tennem!
Biztos beadták a lerobbant tragacsukat, és azt beszámitották az uj suzuki árába. . . .
Benne volt a tv reklámban is. . .
Katát már rég visszautaztattam volna, oda ahonnan jött. Eddíg sem bírtam, de most. . . András meg már beutaltathatná magát egy pszichoterápiás intézetbe. Teljessen bekattant.
De hogy honnan van. . . .
Sztem nem volt rá utalás, hogy esetleg kölcsönkocsi. . . .
Vagy ha kölcsönkérte, akkor arról nekünk mindenképpen tudni kéne:-)))
mostanáig ugyanis egyetlen női szereplő sem volt pozitívként beállítva. . . . !!:-((
az ajtóra meg kiirja : ORSOLYA partnerközvetítő és kerítő, mellesleg életunt diplomás agyfürkész. . . :-DDD bíztos konkurrenciája lenne Magdinyanyának. . . . :-DDDD
Addite pont ezt mondom. . . . :-))))
A Kata meg húzzon már vissza Englandba a fancsali pofájával!!!
"Miközben Magdi arra kéri Katát, próbálja észre téríteni Gézát, Orsolya újra felajánlja Ferinek, hogy kölcsönad neki, de a fiú nem fogadja el.
Mónika időt kér Imrétől, hogy átgondolhassa a helyzetüket.
Claudia a szívére veszi a Berényi család problémáit.
Magdi nem jósol nagy jövőt Géza és Kinga kapcsolatának. "
De olyan nincs, hogy egy házba nincs bevezetve a gáz, mégha távfűtéses, akkor sem. . .
András penig erősen orvosi esetre hajaz már. . .
De hogy lehet hogy egy ekkora házba nincs a gáz bevezetve??????A villanytűzhelyet utálom. . . .
:DDD
Na, vajh mi lesz a Móncsi-Zimi párossal. . . érdekes fordulat: "Te nem jössz? Nem!" :DDD