Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok Lányok!
Hát, igen, Kata, amikor togyóban van a bogyó, akkor hajlamosak vagyunk összeszavalni a kereket, ja, mit beszélek, összekeverni a szavakat ...
Az enyhülés jó, de ez már kicsit túlzás lesz megint, a net szerint a következő hónapban 25-27 fokos felhős-esős idő lesz ... hát még tavasznak sem igazán szívderítő, nem hogy nyárnak.
Az a baj, hogy úgy tesz az időjárás, mintha a 35 fokos hőguta meg a 25 fokos szarságot ismerné csak, és csak közöttük lehetne választani ...
Kérem szépen a 29 fokos napos nyarat!!!!!!! A héten és a jövő héten dolgozom, azután három hetes szabira megyek, akkor jó sokáig nem leszek az nlc-n.
Jó reggelt, szia Kata!
Jól aludtál? Fáradtan ébredtem, várom a beígért
az enyhülést.
Ágikám!
De jó, hogy Lányod jól van!!!!
A piramisok "alkotó szellemű válaszok voltak az égből érkező veszélyre". Több feltevés van, de ami szinte biztos, összefüggésben volt a csillagászattal, a léttel, és halál. Az emberek kényszerű elvándorlásával, a jégkorszakkal és olvadással.
Végig vezetik a fonalat, honnan indult ki, kik voltak az építtetőik, stb, stb. "Nagyon ősi kultúrák is sokkal magasabb szintű ismeretekkel rendelkeztek, mint azt mondták nekünk."
Az üstökösök is nagy szerepet kaptak a témában.
Sokrétű fejtegetés és válaszok váltják egymást a könyvben.
Várom a Gyerekeket, most jelentkezett a Fiam, útban van hazafelé.
Kellemes időtöltést kívánok a délutánhoz!
Kata, megfejtették már a piramisok építésének rejtélyét?
Láttam az egyik feltételezés illusztrációját, nem győzött meg.
Sokat kell még fejlődnünk mire megértjük a múlt történéseit,
a jövőről nem is beszélve! Sokszor eszembe jut milyen fura
hogy a hírnek ilyen óriási értéke van és mekkora profitot termelnek
a híradásipari számítástechnikai cikkeket gyártók.
Fura ahogy és amerre változik a világ, csak mi emberek változunk nehezen.
Tragikus hogy nem tanulunk a történelemből és sorra ugyanazokat a hibákat
követjük el...
Beugrott a lányom jó formában van,
élvezi hogy ismét mozgékony és csinos.
Anyu is felvidult, hogy itt járt kedvenc unokája.
Előveszem a könyvemet olvasok,
míg ide érnek Annáék.
Nyugodt délutánt kívánok!
Kipróbálom, lehet, hogy hétvégén. Szeretem a tököt, Menyem nem szereti, Fiam megeszi....
Elgondolkodtató könyvet olvasok ( nem is tudom, hogy említettem-e már...), A világ piramisainak rejtélye címmel. Vége felé járok, sok érdekes dolgot megtudtam, amit eddig nem. Igaz, a szerzők is tapogatóznak, mert olyan bizonyítékok hiányoznak, melyek teljessé tennék a feltételezéseket.
Nekem nagyon érdekes!
Orchideád biztos szereti a helyét !
Anyuval ma, a megszokottól eltérően sűrűbben beszélek telefonon. Nem tesz jót ez a meleg senkinek sem...!
Holnap megyek Hozzá.
Az ebédhez jó étvágyat kívánok!
Szia Kata!
Az elütéssel ne törődj, értjük egymást így is, úgy is!
A töltelékbe plusz kaprot és tejfölt raktam, nekem ízlett
Marci meg sem kóstolta.
Korán megsütöttem a pogácsát kész a borsóleves,
közben leszedtem az epret
(kicsi is, savanyú is, de a mienk)
mascarponés gyümölcskrém lesz belőle.
Jó könyvet olvasok, Grecsó Krisztián
Mellettem elférsz a címe.
Ja, és újra virágzik az egyik orchideám gyönyörűséges!
Kibírható délutánt kívánok!
Szia Ágikám!
Lent voltam vásárolni és a gyógyszertárban. Togyóban volt az egyik bogyóm.
Örülök, hogy jól sikerült a meggylekvárod! Az "üvegbe zárt nyár" találó és kedves!
Töltött tököt még nem készítettem. Mivel töltöd, a megszokott darált hús, rizs keverékkel, vagy valami más alapanyag kombinációjával? Gondolom, zsenge tökről van szó, félbe vágod úgy sütöd? Adtál egy ötletet!
Nekem tökfőzelékem van, tegnapra készítettem, mára is maradt.
Szép napot, valahol kellemes hűsölést kívánok! Mikor lent voltam, nem sütött a Nap, nagyon nyomott volt a levegő. Jó lenne egy frissítő zápor!
Finom lett a lekvár, nem túl édes.
A lányomék és Marci is szereti, érdemes befőzni pláne ha
megterem a kertben. Jót mosolyogtam a múltkor, mikor
egy boltban azt olvastam egy üvegen, "kézzel készült lekvár", meg hogy
"üvegbe zárt nyár". Jól hangzik,
manapság reneszánsza van a befőzésnek.
Ma töltött tököt eszünk, nekilátok hamarosan.
Az ebédhez jó étvágyat, délutánra kellemes együttlétet
kívánok!
Szia Ágikám!
Kívánságod részben teljesült, bárányfelhő helyett egy jókora szürkés felhő eltakarta a Napot!
Nagy munkálatok vannak a házban, lakásfelújítás lehet. Az rendben is van, na de éjjel is ????!!!! Miután félig szétszedték a lakást, most értesítették a környező lakókat...!
Fincsi lesz a meggylekvár egész biztos, én meggydzsemet készítettem régen, még most is van belőle! Mióta Férjem nincs velünk, azóta kevesebb lekvár, dzsem fogy. Fiammal, mi inkább csak sütikben ettük, de Férjem volt, hogy nekiült és egy üveggel is elkanalazott! Jó géneket örökölt, mert nem látszott meg Rajta!
Mivel az a lakás, amelyben Anyu él, új építésű, a mennyezet már nem olyan magas, mint a miénk. Sokszor elgondoltam, ha annyira kinövi majd a lakást, ha kérik, odaadjuk valakinek, vagy orvosi szakrendelőnek. Emlékszem, az egyik volt kolleganőm az állatkertnek adta oda, volt nekik egynéhány, ami egyszerre nőtte ki a házat.
Eszem, azután készülődöm.
Az ebédhez jó étvágyat kívánok!
Szia Kata!
Lekvárt főzök most először az érdi nagy gyümölcsűből,
meglátom milyen lesz, sajnálnám ha lepotyogna.
Tegnap volt meggyleves, előtte többször lepény.
Nem találtam itthon elég a dzsemfixet, így elballagtam a boltba.
Jókora tömeg tolongott,sokáig várakoztunk a pénztárnál, de nem bántam
mert kellemesen hűvös volt. Hazafelé szokásomtól eltérően
lassan bandukoltam, megvár a lekvár, gondoltam magamban.
Fene a jódolgát a hangos lakótársnak!
Nálunk a nagy növényekkel csak a baj van,
szeretek megszabadulni tőlük.
Vigyázz magadra, bárányfelhős délutánt kívánok!
Szia Ági!
Látom, korán ébredtél! Nekem nem volt valami nyugodt az éjjelem, mert valaki a házból, úgy döntött éjjel 11 órakor, hogy szétszedi a lakását, vagy egy szekrényt, nem tudom. Teljesen elment az esze!!!!!! Éjjel két óráig nem tudtam elaludni, ami nem vigasztalt, más sem... Hiába próbálták jobb belátásra venni...! Nem is értem, hogy lehet ennyi bunkó ember??????!!!!!
Ettől függetlenül hét órakor már fent voltam, de érzem, hogy a mai nap nehezen fog eltelni. Délután jön Fiacskám, megyünk Anyuhoz, a nagy pálmáját kell felkarózni, mert a jelenlegi karók már alacsonyak. A pálma elérte már régen a mennyezetet, szépen lehajlik, de egy kicsit jobban fel kell kötni. Ha egyenesen nőnének az ágak, már a felette lévő lakó, szobájában is gyönyörködhetne a főnix pálmában!
Meggyes sütit sütsz?
Nehezen tudtam bejönni, mindent megnyitott volna, egyedül a fórumra nem tudtam rámenni, csak egy másik vonalon! A múltkor is ugyanezt játszottam, hogy betudjak jönni!
Megmosom a hajam, a búrát most száműzöm!
Köszönöm a kávét! További kellemes napot kívánok!
Sziasztok Lányok!
Kimegyek meggyet szedni, igyekszem még a hőség előtt
befejezni. Kellemes délelőttöt kívánok!
Köszönöm szépen,
délután csak pihentem, szerencsére rendbe jött a kobakom.
Kata, jó pihenést szép álmokat kívánok!
Ágikám!
Fejfájás nélküli, szép estét, jó pihenést kívánok!
Ágikám!
Ez a hét is jól kezdődik..., hétfő van ! Az várható, hogy ezen a héten is összekeverednek majd a napok.
Elmúlt a fejfájásod? Bevettél bogyót?
Erős déli szél fúj, akár egy hajszárító.
A falak még itt sem melegedtek fel, remélem addigra
elmúlik az első hőhullám.
Megfájdult a fejem, ha nem múlik bekapok egy bogyót.
Köszönöm a kávét, nyugis vasárnap délutánt kívánok!
Szia Ági!
Aki kitalálta a műa. fogsorvédőt, nagyon jól tette!
"Befűtöttek" ! Legjobb ki sem mozdulni, vagy csak árnyékos, hűvösebb helyen, mondjuk egy erdőben a hegyek között érezném igazán jól magam. Nálunk, itthon, most még tűrhető, nem melegedtek át a vastag falak egyenlőre! Tegnap a Családtagok igazán kedvező klímában voltak nálunk, és még semmilyen berendezést nem kellett bekapcsolni, hogy jó legyen az ember közérzete!
Az ebédhez jó étvágyat, és kellemes délutánt kívánok!
Sziasztok!
Kata, öszönöm, kivételesen jól aludtam én is!
Nálunk a szokásos vasárnapi menetrend zajlik, - hétfőn.
Tegnapról van meggyleves és krémes, valamit kreálok közéjük.
Kellemes szabás-varrást kívánok!
Szia Zsuzsa, jó hogy jöttél!
Marcinak fájt a foga, azt hittem a bölcsesség
rendetlenkedik, de nem. Éjszakára kapott egy műanyag fogsorvédőt,
eztán már nem csikorgatja a fogait. (tőlem örökölte)
Remélhetőleg az érzékenység elmúlik és javasolták
puha sörtéjű kefét kell használjon, ne kopjon a zománc.
Lányok, pihentető vasárnapot kívánok!
Szia Ágikám!
Jól pihentél? Tegnap este azt mondták a TV-ben, hogy a nagy hőség miatt sokan nem tudnak majd rendesen aludni éjjel. Szerencsére, én jól aludtam, sőt már este tízkor álomra hajtottam fejem, és egyfolytában reggel fél hétig aludtam. Érzem is, hogy kipihentem magam!
A napokban felmentem a nagy létrán és a szekrény legfelső polcáról levettem a régen vett ruhaanyagok közül a nyáriakat. Veszek egy mély levegőt, és nekiállok szabni. Persze van közöttük olyan anyag, amelyről anno kigondoltam, mi lesz belőle, és csak annyi métert vettem. Mára azonban már más elképzeléseim vannak, mivel "kissé" idősebb lettem, és úgy látom magamon, hogy nem minden ruha illik már rám, mint pl. a jobban kivágott blúzok, ruhák. Szóval menet közben eldől, miből mit tudok kreálni.
Ilyen feladat vár rám, Anyunál is. Az előbb panaszkodott, hogy az a blúz, ami tegnap rajta volt, úgy érzi, hogy szűk. Nem láttam, hogy szűk lett volna rajta, sőt szerintem, kimondottan csinos volt! Nincs kibékülve magával, mint majdnem minden nő...!
Szép napot, kellemes kikapcsolódást kívánok
Halihó Lányok!
Ági! Vártuk a meleget, de erről nem volt szó, hogy mindjárt hőségbe megyünk át! Azt a kutyafáját! Azt hiszem, nem sokan örülnek az "észbontó" kánikulának!
Zsuzsa! Még felsorolni is sok, mi mindent csináltál! Csodálom az energiádat!
Lányok! Szép estét, nyugis éjszakai pihenést kívánok!
sziasztok
annyi minden dolgom volt, bölcsi,ikrek,választás,vizsgaidőszak Eriknek,osztálykirándulás,Krisznek bölcsességfog műtét,fellépés
de most itt a kánikula
vettünk egy kisebb medencét,abban hűsölnek és viháncolnak a teraszon a fiatalok,hintaágy,a folyosón a darts tábla,meg kerülgetem a cicákat is,mert a meleg miatt jól kinyúlva hűtik magukat a kövön a kutya is felszökött a teraszra,kiváncsi volt mi a nagy vihánc oka
nem is tudom hányan voltak, az enyémek,a templomból velünk jött haza a keresztlányom,Krisz barátja meg Erik egyik évfolyamtársa,Viki szerelme,szóval voltunk elegen,fogyott a hideg meggyleves meg a borsófőzelék sült pulykacombbal és császármorzsa meg jégkrém volt a desszert,ez volt a pünkösdi menü
hétfőn a barátnőmmel koncerten voltunk a Zeneakadémián,jó volt egy kis felnőtt programm
cseresznye és meggyszedés,friss borsó( a párom "megfejtette" helyettem)cseresznyés és meggyes sütik sütögetése meg hasonlók
Gratulálok a kisunokához!
szép hétvégét,jó pihenést mindenkinek
Az előző hsz-em előre sietett!
Kata, örülök hogy jól sikerült a napotok!
Itt is elmentek a gyerekek,
elrámoltam, mindjárt locsolok aztán pihi.
Jó lenne hamar átállni erre a nagy melegre,
nehezen viselem.
Nyugodt estét szép álmokat kívánok!
Szia Ágikám!
Elmentek Anyuék, mindenki már otthon van. Közben az utolsó "maradék" tányérokat, poharakat, csészéket mosogattam el, és tettem a helyükre.
Ebéd után a Gyerekek mosogattak.
Nászasszonyomnak is nagyon ízlett a kocka, és a gyümölcstorta alapja is. Elkérte a receptet.
Egyik sem nagy "durranás"!
További kellemes délutánt kívánok !
Szia Kata,
köszi a frissítőt!
Sós mandula kocka? Jól hangzik, beírom a gugliba!
Jó készülődést, kellemes vendéglátást kívánok.
Szia Ágikám !
Aranyos lehet Jancsi, ahogy a kicsi Testvére körül "sertepertél"!
Nem lesz ünnep, csak úgy gondoltam, mivel Fiamék ma nem alszanak itt, visszamennek Menyemékhez, és Anyuhoz is elakartak menni, akkor hozzuk össze a napot. Hozzák el Nászasszonyomat és Anyut is, legyen itt az ebéd.
Gyümölcstortát és sós mandulás kockát sütöttem. Félig elkészítettem az ebédhez valót is. Mindjárt folytatom, mert lehet, hogy korábban jönnek.
Estefelé, amikor elmennek, majd jelentkezem.
Kellemes napot, jó kikapcsolódást kívánok!
Katám, de hosszú nap volt!
Ábel aranyos formás fiúcska,
Jancsi kedvesen sertepertél körülötte
nem tűnik féltékenynek.
Remélem így marad.
Délután lenyírtam a füvet, aztán bepácoltam holnapra
a vadast.
Ma már nagy meleg volt, sokak örömére itt az igazi nyár.
Mit sütöttél?
Ünnep lesz nálatok?
Nyugodt éjszakát kívánok!
Ágikám!
Szép estét kívánok!
Szia Ágikám!
Leugrottam én is a pékhez kenyérért, jó hogy itt van a házban!
Nálam a sütés lesz előnyben, mert ma jönnek haza a Gyerekek, de nem ide, hanem a Menyemékhez, viszont holnap jön Velük Anyu és a Nászasszonyom is ebédre. Holnap főzök, mára nekem még van ebédem.
Kíváncsi vagyok, Jancsi hogyan viszonyul Ábelhez!
Érezzétek magatokat jól! Estefelé majd benézek.
A kávét köszönöm!
Szép hétvégét kívánok!
Sziasztok, szia Kata!
Megjöttünk, elintéztük a heti bevásárlást utána a piacra is elkanyarodtunk,
jókor, mert alig volt egy-két vevő.
Főzök, aztán babanézőbe megyünk.
Kellemes napot kívánok!
Ágikám! Nem tudtam bejönni, csak az előbb. Most is nagyon körülményesen sikerült.
Már megkaptam a választ, amire kíváncsi voltam!
Nem ritka, hogy a nagyobbik testvér féltékeny lesz, de reméljük Lányodéknál nem fordul elő!
Azt tudom, én nem voltam féltékeny, sőt élveztem, hogy foglalkozhatok Öcsikémmel., Apuék kineveztek kismamának. Közöttünk hat és fél év korkülönbség volt.
Szép estét, nyugodt éjszakai pihenést kívánok!
No akkor a tahója mégsem tanult a borulásból,
reménytelen eset!
Mikor ilyen alakokat látok arra gondolok, vajon milyen élete lehet szerencsétlen
a feleségének?
Lányomék kijöhettek a kórházból, hamarosan
hazaviszik Jancsit, remélem nem lesz nagyon féltékeny Ábelre.
Azt nem is írtam, hogy még akkor is okoskodott, amikor mindkét kajak felborult, és a vezető mondta, hogyan fordítsák meg a kajakot, mit csináljanak. Azt is jobban "tudta". Akkor erélyesen rászólt a vezető, hogy mivel tulajdonképpen Ő az, aki felelősséggel tartozik valamilyen szinten az itt jelenlévőkért, mára már elég volt a "tudományából", és azt csinálják, amit Ő mond!!!
Nem szeretem én sem az ilyen embereket! Hiába bizonygatja valaki, hogy ő milyen okos ebben-abban, közben tök h..e, azt nem mondani kell, hanem valóban bizonyítani!
Különben is, az okos ember nem szokott kérkedni a tudományával, mert ráadásul még intelligens is!
...hogy mikor lesz nálunk olyan, mint Sógoréknál, el nem tudom képzelni! Azzal is megegyeznék, ha valamicskét hasonló, kellemes érzés lenne végig mennem pl. az utcánkban...!
Elveszek egy kávét, köszönöm!
Szinte látom ahogy a nagymellényű befürdik,
emlékezetes kajakozás marad!
Tudom gonosz vagyok, de néha nagyon elegem tud lenni
a sok magabiztos nagyszájúból és
úgy gondolom nem árt nekik egy kis lecke.
Sógorékat bizony kár lenne kihagyni, Kata
vajon mikor lesz nálunk olyan gemütlich??
Sziasztok Lányok!
Nem régen jöttem fel, vásárolni voltam. Jó időben mentem, sehol nem voltak sokan. A zöldségesnél árudömping van, azt sem tudtam, mi mindent vegyek a sok finomság közül...! Olyan jó látni a sok friss zöldségféléket!
Ági! Örülök, hogy jól aludtál! Ilyen éjszaka után halmozottan frissebb az ember!
Köszönöm, jól érzik magukat, minden nap valamilyen programon vesznek részt, kerékpártúra kettecskén körbe a Fertő tó körül, kajak túra vezetővel volt pl. tegnap. Három kajakkal mentek, az egyikben egy idősebb pár volt, akik közül a férfi "nagy tudója" a kajaknak, ezt többször hangoztatta, és a fiatal vezetőt szinte lefitymálta... Ők voltak középő kajakban, Fiamék vezettek, egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy a "nagytudásúék" felborultak. Nosza, rajta, megfordultak, hogy segítsenek, az őket követő másik kajak is igyekezett a segítségre, mire azok is felborultak. Nagy nevetések közepette, kászálódtak ki a vízből. Semmi bajuk nem lett, hiszen a tó nem mély, csak éppen a ruhájuk, cipőjük látta kárát. Így a nádas közepén lévő kilátóhoz már nem mentek el...
Ma hajókiránduláson vesznek részt, átmennek Sógorékhoz, naná, hogy azt nem lehet kihagyni, mert még olyan messze van augusztus vége, amikor célirányosan ismét átmennek. de akkor közel két hétre, ha minden a tervezett folyamatban történik!
Köszönöm a kávét!
Mindenkinek kellemes napot kívánok!
Sziasztok Lányok!
Hosszú idő óta végre jól aludtam és kipihentem
magam.
Kata, Fiadék jól érzik magukat?
Rebeka, mi a helyzet az ingatlan piacon,
igaz hogy van némi fellendülés?
Lányok, kellemes napot kívánok!
Elméletileg szakitottunk és el is költöztem, de gyakorlatilag azt gondolom, hogy ez a dolog még nincs lefutva, csak időre van szükség. Remélem, hogy sikerült megoldanunk a problémákat :)
Anyukám 30km-re lakik pesttől. 4 órát utazom a 4 óra munkáért.
Jó éjszakát Neked :)
Lányok!
Nálunk is beborult. sőt dörög is.
Rebeka! Jól értelmezem, hogy lehet, hogy még sincs vége egészen a kapcsolatodnak? Gondolok arra, hogy "átmeneti nehézség...".
Minden nap bejársz, akkor feltételezem, hogy nem lakik nagyon messze Anyukád!
Mára én is elköszönök, legyen szép és nyugodt estétek!
Sziasztok :)
Nálunk is kiszáradt anyu egyik tujája tavaly Nem tudjuk mi lelte, pedig olyan szép volt.
A kapcsolat kicsit több mint 2.5 évig tartott és remélem, hogy ez a szakitás, csak átmeneti nehézség az életünkben
Nem vagyok szabadságon, bejárok minden nap, mert van 4 órás főállásom az irodában. Lakást csak melléktevékenységként mutogatok. Utóbbit szüneteltetem amig vidéken lakom. Egyébként tényleg változatos munka :)
Coke_Girl: Köszönöm a támogatást :) de én egyenlőre nem érzem ezt az időszakot izgalmasnak. Bár igyekszem talpra állni :) Remélem, hogy hamarosan minden jóra fordul :)
Anyukádnak drukkolok. Remélem minden rendben lesz a vizsgálaton :)
Naros: gratulálok az unokádhoz :) :)
És köszönöm a jókivánságot is :)
Beborult és feltámadt a szél, mára
elköszönök nyugodt estét szép álmokat kívánok!
Halihó Lányok!
Látom, Mindenkinek van mit tenni, én is csak bekukkantottam, hogy jó étvágyat kívánjak az ebédhez!
Küldök délutánra egy kis üdítő finomságot!
Szia Ági, sziasztok Lányok!
Szép, napsütéses napunk lesz, Ahogy Ági Te is írtad, nyári!
A kávét köszönöm !
Ma takarítok, és vasalok, és ha lesz "kanalam hozzá", akkor még varrok is. Halmozom a jó dolgokat!
Főznöm nem kell, maradt még az előző napokról, majd holnap gondoltam vásárlásra és főzésre is.
Mindenkinek kellemes időtöltést kívánok!
Sziasztok Lányok!
Köszönöm a jókívánságokat!
Úgy látom igazi nyári csütörtökünk lesz.
Sütök-főzök unokázom,
legyen jó a napotok!
Halihó Lányok!
Megjöttem Anyutól, valóban belementünk a jó időbe, remélhetőleg már tényleg a nyárba! Hasonló volt az én "történetem" is, mint Neked Adri. Felvettem egy nyári blézert, és mire a körútra kiértem a kezemben volt, és mérges voltam magamra, miért nem az első gondolatomra hallgattam, amikor úgy ítéltem meg, hogy talán még sem kellene a blézer.
Szurkolok Anyukádért, kívánom, hogy mindent rendben találjon az orvos!
A múltkor sem mentél le fagyiért, és most sem, mert a többiek nem mennek?! Ejnye, ejnye! Ne várj senkire sem, menj le, és vegyél olyan fincsi fagyit, majd megbánják, hogy ők csak püffölik a gépet !
Ágikám! Ismételten jó egészséget és sok-sok örömet kívánok az egész Családnak !
További szép délutánt kívánok!
Nahát ... csak úgy nyüzsögnek az unokák körülötted!!
Gratulálok!! Mindenkinek jó egészséget és boldogságot kívánok
köszönöm a jókívánságokat
Sziasztok Lányok!
Örömmel tudatom veletek,
tegnap végre megszületett Ábel unokám.
Adri, drukkolunk anyukádnak és jó egészséget kívánunk!
Kata, Fiadék jól érzik magukat?
Rebekka, kívánom sikerüljön mielőbb túltenned magad
a régi kapcsolaton és hamarosan kopogtasson az igazi!
Lányok, szép napot kívánok!