Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok Lányok!
Üdv, Rebekka, izgalmas új periódus elé érkeztél, sok sikert kívánok hozzá. A magam részéről el tudom mondani, hogy bizony néha kell, hogy az ember törődjön magával, hogy róla szóljon az élet ... az önállóság pedig semmiképpen nem egyenlő a magánnyal ... szóval csak fel a fejjel. Sok sikert hozzá és sok sikert a munkádhoz, meg az új lakáshoz is.
Jó meleg van lányok, bár reggel magamhoz vettem a farmerdzsekimet, mrie a sarokra értem már a kezemben volt ... de este azért kellhet, nem mertem otthon hagyni. Holnap igazi nyár lesz végre, pont kellemes 29 fok ... ez kellene január 1-től november 30-ig
Jó lenne rábeszélni a lányokat egy fagyira, de nagyon bele van mindenki mászva a gépébe, ez azt jelenti, hogy el vagyunk havazva ... hmmm ... egy kis eperfagyi tejszínhabbal pedig milyen jól esne ...
Holnap megyünk anyuval ct-re tovább vizsgálják a tüdejét, most még radioaktív injekciót is fog kapni ... mondtam, nem gond, este nem kell majd lámpát gyújtani ... nem találta humorosnak ... hehe ...
Drukkoljatok, hogy minden rendben menjen és az eredmények is jók legyenek, elégedettek legyenek az orvosok.
További szép napot mindenkinek.
Lányok!
Mára elköszönök, szép estét, nyugodt éjszakát kívánok!
Holnap Anyuhoz megyek reggel, délután majd jelentkezem.
Halihó Lányok!
Ági! A múltkor, amikor a temetőben voltunk, feltűnt, hogy nagyon sok tuja kiszáradt. Anyu "kertjében" is kivágtunk egy tuját az idén, mert annak is a fele teljen meghalt. Szeretik a vizet, a párás levegőt, nem tetszik nekik a száraz nyár.
(közben Fiamék telefonáltak)
Rebeka! Hosszú kapcsolatnak lett vége? Amíg nem térsz vissza, addig szabin vagy?
Ingatlan irodai munka igencsak változatos lehet! Sok emberrel létesítesz hosszabb-rövidebb kapcsolatot, rengeteg ingatlanban megfordulsz, vagy kizárólag csak az irodában tevékenykedsz?
További kellemes estét kívánok Mindenkinek!
Szia Kata, sziasztok :)
Jelenleg nem élek egyedül. 3.5 hete szakitottunk, akkor Budapestről vissza költöztem anyuhoz vidékre. De ha minden jól megy kb 3 hét és újra pesti leszek (albérlet).
Pesten dolgozom, egy ingatlan irodában.
A kicsi aranyos mint mindig.
Délután kivágtunk egy tuját mert az egyik fele
elszáradt, kellemes gyanta illat lengedezett.
A zörgős aprítóval apró miszlikre szabdaltuk és
irány a komposzt.
Köszi a frissítőt!
Szia Rebeka!
Nem örömhír, amit közre adtál, de fiatal vagy még, és nincs veszve semmi!!! Nem akarunk az Életed mélyére ásni, ezért nem kívánjuk, hogy mindent elmesélj!
Teljesen egyedül élsz? Dolgozol?
A sok szabadidőt, ami hirtelen Rád szakadt, biztos vagyok abban, hogy hamarosan kitöltöd...!
Mi az utóbbi időben hárman vagyunk a topikban. Ketten Ágival (naros), mi már nem dolgozunk, Adri ( Aki a fiatalabbakhoz tartozik) dolgozik, ezért Ő ritkábban tud bejönni.
Nekem egy Fiam van, és általa egy Lányom is, a Menyem. Unokám nincs, de van helyette egy idős Anyukám, Akihez sűrűn járkálok. Budapesten élünk.
Ágikám! Minden rendben van? Tudom, nagyon lefoglal Jancsika !
Lányok! Mit szóltok egy cappuccinohoz ?
Adrikám! Neked küldöm a frissítőt!
Sziasztok :)
Magamrol? Huhh :) 32 éves vagyok, budapesti, frissen egy szakitás után és hirtelen túl sok szabadidőm lett.
Ági! A legújabb időjárási jelentésem, hogy a Nap bújócskázik. Hol kisüt, hol egy felhő mögé kerül.
Remélem, Jancsika jól viselkedik, mint mindig!
Szenvedek azzal a nyári ruhával, amit tavaly nem fejeztem be. Bár nem sok hiányzott hozzá, de mivel nem tetszett a kivágása, szétbontottam.
Igyunk egy kávét !
Ági! A Nap kisütött, nem hiába vártuk!
A hajam megszáradt. Holnap Anyuhoz megyek, ott is kinevezem magam fodrásznak, kozmetikusnak. Elkényeztetem Anyut.
Az ebédhez jó étvágyat kívánok!
Szia Rebeka!
Ahogy olvastad már, szívesen látunk mindenkit! Írj magadról, hogy megismerkedjünk. Mi nem tartozunk kor szerint a fiatalokhoz, az más, hogy lélekben nem vagyunk "őskoriak"!
Szia Ágikám, sziasztok Lányok!
Nem vettem észre éjjel, vagy hajnalban, hogy esett, mert aludtam egyfolytában, de a nyomokból ítélve, lehet.
Teszek-veszek, hajat mosok, és ahogy elnézem az időt, jobb ha beülök a búra alá!
Kellemes napot kívánok!
Sziasztok!
Rebeka, szívesen látunk!
Kata, nálatok is esett?
Unokázom,
közben várjuk hogy kisüssön a nap!
Sziasztok!
Szivesen csatlakoznék hozzátok ha lehet :)
Jaj, de jó! Örülök Veletek együtt, hogy már terem a fácskátok! Tudom, milyen boldogság, amikor a saját ültetett fákon megjelennek az első termések!!! Mi is izgatottak voltunk olyankor, hogy vajon milyen íze lesz a gyümölcsnek?
Kellemes estét, jó pihenést kívánok!
Katám, ahogy mondják kiszolgált a mosógéped, akárcsak az enyém.
Kicsit hazavitték.
Itt délután jókora zuhé volt. Érik a cseresznye a kis fán amit a kipusztult germersdorfi
helyett ültettünk, megkóstoltukés
nagy örömmel nyugtáztuk, rokonok!
Kellemes délutánt kívánok!
Gondolkodnom kellett, hogy mennyi idős a gépem, azt hiszem, talán 10 éves lehet, de nem mernék rá megesküdni. A lényeg, nem új, bár úgy néz ki...!
Nálunk eleredt az eső.
Közben varrogatok. Végre elkészültem azzal a két felsővel, amit említettem, és elővettem a tavaly nyár vége felé kiszabott anyagomat is, amit azért tettem félre akkor, mert már kimentünk a nyárból, és nem találtam jónak a szabásmintát, mivel szerintem nagy volt a kivágása. Van még annyi anyagom, hogy tudok egy másik elejét szabni.
Igyunk egy kávét !
További kellemes, nyugodt délutánt kívánok!
Szia Kata!
Hány éves a mosógéped? Nekem (12éves!) samsung-om van,
húzós ára volt, de megérte. Nagy és nehéz, anno alig tudtuk
felcipelni, néha kicsit folyik de még mindig szépen mos.
Szerencsések voltunk, megint ilyet vennék.
Letettem a kicsit, remélem jót alszik.
Ágyneműm gyorsan megszáradt, visszajött a nyár.
Szia Ágikám!
Nem olyan régen indultak el a Gyerekek, de nem tudtam bejönni, nem volt valamitől csatlakozás, aztán magától "meggyógyult"!
Ágyat húztam én is, mosok, bűvölöm a mosógépet, de nem hiszem, hogy sokáig húzza...! A centrifugánál makacsolja meg magát. Már hívtunk szerelőt, emlékszel biztos, aki kétszer itt volt, és amikor megkérdeztem, vajon meddig számíthatok erre a "jószágra", akkor azt mondta: "kedves asszonyom! ezeket is, mint minden gépet úgy gyártják, hogy a másikat is megvegyék...!
Gondolkodhatunk, hogy melyik márkát részesítsük előnybe.
Az NDK félautomata után itthonra SIEMENS, a telekre WHIRLPOOL mosógépet vettünk, mindkettő hosszú ideig jó volt, szerelő sem látta őket. Aztán, a következő mosógépnél helytakarékosság miatt keskenyebbre esett a választásunk, ami jelenleg van, SAMSUNG. Sajnos "rossz lóra tettünk", mert hiába jó a befogadó képessége, a centrifugánál kezdettől fogva, valami bibi van, ami egyre jobban elhatalmasodik rajta. Egyre gyakrabban meg kell állítani, hogy a ruhákat szétszedjem a dobban, aztán fogja magát, és leblokkol hol az egyik percnél, hol a másiknál és az Istennek sem akar tovább menni... Szóval megesik, hogy a hajam égnek áll tőle!
Na, miután kiadtam a mérgem, megyek tovább ügyködni!
Köszönöm a kávét, én is kívánok kellemes hetet és szép napot, sőt, ahogy elnézem, már itt az ebédidő, jó étvágyat az ebédhez is!
Sziasztok!
Kata, javul az idő kedvez a nyaralóknak!
Ágyat húztam, takarítokközben mosok és várom az unokámat.
Itt a van június, jó napot, hetet kívánok!
Köszönöm a frissítőt!
Azt nem tudom, hogy milyen a színük, mert magasan voltak, összevissza keringtek, és rettenetesen károgtak. Egészen addig, amíg egyszer csak jött egy helikopter, és azóta már nem látom és nem hallom őket, csak a rigók "énekét"!
Nem tudom, hogy az ellenségük-e, de kint a telken volt egy szarka család, és azt vettük észre, nem nagyon szívlelték egymást a varjakkal.
Elköszönök mára, jönnek a Gyerekek, innen indulnak holnap.
További kellemes délutánt kívánok!
Itt is kisütött!
Szürkék vagy hagyományos varjak?
Nálunk tavaly megtelepedett egy szürke varjú pár,
mára jócskán elszaporodtak.
Reggelente az ágyból látom mikor a fenyőágakon fészkek
után kutakodnak.
Nem tudom van-e természetes ellenségük, jó lenne!
Féltem a kis énekesmadarakat, rigókat...
Eleinte szokatlanul hangzott a nyári varjúkárogás,
azóta megszoktam.
Szeretem a Fertő tó környékét!
Igyunk egy frissítőt!
Kisütött a Nap! jaj de jó!!!!!!!!!!!!!!!
Második tepsi süti bent van a sütőben.
Fiamék szabadságon lesznek egy hétig, a Fertő tóhoz mennek holnap. A "hamuban sült pogácsát" én adom útravalóul!
A közelgő ebédidőhöz jó étvágyat kívánok!
Szia Ágikám!
Köszönöm, elég jól aludtam, bár felébredtem 4 órakor, de tudtam tovább aludni.
Nem tudom mi van, nálunk pedig azt kell mondanom, hogy a varjak megszállták a környéket. Olyan nagy károgást csapnak, hogy borzalom. Már észre vettem csütörtökön is, amikor reggel lementem a dokihoz, hogy az utca felett számos varjú cikázott és éktelen károgással felverték az egész környéket. Biztos a hűvös idő "behozza" őket!
Főzök én is, grízgaluska levest és mexikói szeletet készítek. Sütök is, tegnap begyúrtam juhtúrós pogácsának valót.
Szeretnék én is napsugaras vasárnapot kívánni, a kávét köszönöm!
Jó reggelt, szia Kata!
Képzeld, délután elszunyókáltam és ahogy látom
ma is nyomott napom lesz.
Ez van, ezt kell szeretni!
Itt az ideje a főzésnek ebédre spárga lesz,
megszerettük, finom és állítólag nagyon egészséges.
Van még maradék a húsvéti sonkából, azzal kombinálom.
A macskánk furán nyávog, talán fázik és be szeretne
menni anyuhoz.
Jól aludtál?
Napsugaras vasárnapot kívánok!
Ágikám!
Elköszönök mára. Délután nagy álmosság telepedett rám, de nem akartam lefeküdni, mert akkor éjjel biztos nem tudnék aludni. A másik, hogy általában hiába is feküdnék le, nagy a valószínűsége, hogy mégsem jönne álom a szememre mire oda kerülnék. Volt már rá példa.
Így inkább, ha úgy alakul, akkor korábban megyek tentikélni.
További kellemes időtöltést és estét kívánok!
Szia Ágikám!
Fantasztikus, hogy megint ennyire egyszerre voltunk bent! Biztos, nem véletlen, van a telepátia, talán egy időben gondolunk egymásra.
Jól teszed, nem jó rossz dolgokra gondolni, kiváltképp a világvégére!!!
Érdekes lehet Marci tantárgya, az nagyon figyelemre méltó, hogy ennyire érdekli! Kívánom, hogyha kikerült a Nagybetűs Életbe, akkor is szívesen dolgozzon az Őt érdeklő munkakőrben!
Sajnos, velem is előfordul, hogy nem jut eszembe valaki neve, pedig "előttem van" az illető. Főleg, ha hirtelen akarom megmondani, de később azonban "bejön", már régen másról beszélünk, amikor megérkezik a "világosság"! Nagyon nevetséges, de ez van!
Rejtvényt fejtek, olvasok én is! Nincs azonban "elveszve" semmi sem, mert a számok még most is nagyon "megragadnak" a fejemben. Telefonszám, születés-névnapok, házszámok, stb. Ritka, ha valamelyikre nem emlékszem egészen világosan.
Szerintem, ha volt is, talán úgy van, ahogy írtad, hogy fiatalabbak voltunk és nem érzékeltük annyira a hőmérséklet ingadozását. Nekem mindenképpen úgy tűnik, hogy a mostani gyakori nagy hőmérséklet ingadozások, nem hasonlítanak a régebbi időjárásra. Mostanában már előfordul, hogy minden átmenet nélkül jön el a tavasz, a nyár, az ősz, és a tél. Előfordult, hogy szinte kimaradt az egyik...
További kellemes délutánt kívánok, a kávét köszönöm !
Katám, látod amit én látok?
Megint percre pontosan egyszerre voltunk bent!
Elrámoltam ebéd után, aztán a férjemmel elkezdtem nézni Az út című filmet, de inkább
kijöttem, mert nem az én gyenge idegeimnek való.
Helyette meglocsolom a petrezselymet és nem gondolok a világvégére.
Jó teszem ugye?
Marci szorgalmasan tanul, már csak hat vizsgája van. Most éppen szociálpszichológiára készül, mindenféle izgalmas dolgokat kérdez, mesél a tárggyal kapcsolatban.
Én meg élvezem.
Azt már nem, hogy sajnos gyakran nem jutnak eszembe szavak, különösen a nevekkel vagyok bajban. Tudom cavinton!
Viccen kívül, azt olvastam nem is használ!
Rejtvényt fejtek, igyekszem olvasni is, próbálom tornáztatni
az agyamat.
Ha így folytatódik, bekapcsolom a fűtést mert kimondottan hideg van.
Azon tanakodom, vajon voltak-e gyerekkoromban is ilyen nagy
hőmérséklet különbségek? Vajon csak idealizálom gyerekkorom igazi
nyarait- teleit? Vagy csak azért nem emlékszem a nagy hőingadozásokra, mert fiatal voltam, erős, és nem viseltek meg a frontok?
Bezzeg a madarakat nem zavarja a szürkeség, zsinatolnak szüntelen.
Jókedvű délutánt!
Ágikám!
Minden rendben van Nálatok?
Benéztem, és látom, hogy még nem voltál itt. Dolgozgatok, bűvölöm a mosógépem, mert egy kicsit megint "rosszalkodik", azt a...!
A közelgő ebédidőhöz jó étvágyat kívánok!
Sziasztok, szia Kata!
Ideértem végre. Nyitásra mentünk a zaldiba aztán
füvet nyírtunk, feldobtam a kaját és most leültem pihenni.
Én már tegnapelőtt elővettem a hosszú ujjút és a meleg pizsit.
Ma reggel a völgyben füstölgő kéményt láttam.
Csirkét sütök közben feldolgoztam az epret, babapiskótás
tejfölös-tejszínes szamóca keverékkel dobom fel a napot, szedek rá mentalevet, megadom a módját.
Köszi a kávét, jól jön a frissítő,
a délit én küldöm!
A pocsék idő ellenére legyen jó a napunk!
Sziasztok Lányok!
Adri! Tudom, hétvégén száműzöd a netet, de majd elolvasod.
Hű, az nagyon szuper lesz a sátorral, láttam már a Praktikerben! Nekem is tetszik! Nincs is jobb annál, amikor kint a szabadban étkezik a Család egy ilyen fedett sátor alatt!!!
Ági! Mi is szeretjük az epret, és nagyon jó, hogy az idén ennyi termett, mert nem kell "dekázni"!
Cserhalmit jól megbeszéltük, kár, hogy nem olvas minket!
Sajnos elég hűvös van, tegnap este valósággal fáztam, amikor eljöttünk Anyutól. Egy vékonyabb pulcsi volt rajtam, arra egy mellény vettem fel, de nyugodtan elment volna egy kiskabát. Láttam, voltak, akik a bőrkabátot is elővették.
Betettem mosást, főzök , diós metélt lesz, még a levest nem döntöttem el.
Kellemes hétvégét, szép napot kívánok !
Szia Adri!
Remélem nem viszi el hétvégén a szél a pavilonodat,
jó pihenést kívánok!
Kata, mi is eprezünk lányom hozott egy nagy ládával,
kivételesen annyit ehetünk amennyi jólesik.
Nyugis délutánt kívánok!
Ja, és nálam Cserhalmi a nyerő...
nem mintha számítana!
Hát, az biztos, hogy az amerikai Gyuri koppintott a magyar Gyuriról már a korkülönbségből adódóan is ami persze a "mi" Gyurinkon nem látszik
A terasz épül és szépül. igen, bizonyos értelemben felavattuk, használjuk. A héten rendeltem a Praktikerből pavilont (olyan magas sátor-szerűt, csak nincs oldala) hogy a fáról ne potyogjon a székre meg az asztalra a levél meg a termés, meg a bogarak, stb ... remélem a hétvégén kiszállítják, a fiúk pedig majd összeszerelik és akkor még ebédelhetünk is kint na, az tényleg szuper lesz majd !!!
Jó pihenést mindenkinek!
Szia Adri!
Ki tudja? Még az is lehet, hogy Clooney "lekoppintotta", mert neki is megtetszett az a mosoly!
Nem írtál a teraszról! Gondolom, felavattátok!
Lányok! Elköszönök mára, Menyem pénteken előbb szokott végezni, mint Fiam.
További kellemes délutánt, Adri Neked szuper jó hétvégét kívánok!
MMMMMMMMMMM Cserhalmi ... Ő aaaaaanyira szexi ... ő az a színész egyébként, akiről nőktől még finnyázást nem hallottam ... korosztálytól függetlenül odavannak érte ... az a szemtelen kis mosoly teheti, ami mindig ott van a szája szögletében, meg a hangjában is, ha megszólal ... lehet, hogy George Clooney tőle nézte le azt a mosolyt
Most megyek dolgozom egy kicsit
Cserhalmit szeretjük, és az időben visszautazni is érdekes, előfordul nálam a nosztalgiázás, mikor meglátok régi járműveket a filmekben az utcán. Pl. a farmotoros buszról mindig a gimibeli háromnapos kirándulások kerülnek elő, mert minden éven olyan típusú busszal mentünk. Az osztályban az egyik lánynak az apukája olyan helyen dolgozott, hogy tőlük kölcsönöztük, vezetővel együtt. Istenem, de jó volt!!!!!!!!!!!!!!!
Kávészünetem van, előkészítettem a hozzávalókat, kimértem, már csak kevernem kell. Gyümölcstortát készítek eperrel.
Meghívlak Téged is egy kávéra!
Arra gondoltam talán megint az üzletek valamelyik dolgozója
lehetett, akinek nem akaródzott a munka vagy haragudott valakikre és körbetelefonált.
A mi időnkben még Hugót a vízilovat hívogatták az állatkertben,
vagy Lipótmezővel tréfálkoztak a vicces kedvű telefonbetyárok.
Erről jut eszembe tegnap megint láttam az 1971-ben készült,
Madárkák-at.
Kedves és jó film a szocializmusról, Cserhalmival.
A süti jó ötlet!
Szia Ágikám!
A napsugaras péntek egyenlőre várat magára, mert igencsak borús, egybefüggő szürke felhő van felettünk.
Bombariadó?! Annyi idióta ember van szabadon, hogy borzalom! Miért kellett bezárni a "bolondok házát"?! Ezért van többek között, hogy az ember már-már fél kimenni az utcára, mert nem tudhatod, ki jön Veled szemben, vagy melletted ki áll meg, milyen átkozott gondolatok járnak a fejében...!!!
Arról már nem is beszélek, hogy boldog, boldogtalan bejöhet az országba...!
Más.
Azt gondoltam sütök valamilyen sütit, ma délután jönnek a Gyerekek, megyünk Anyuhoz. Most az időjárás is olyan, hogy nem lesz nagy melegem a sütő mellett!
Ma már lecseréltem a kimondott meleg napok ruháit, egy kicsit jobban felöltöztem, mert hűvös van.
Szép napot kívánok, a kávét köszönöm!
Jó reggelt!
Egy sárga autó feltakarította az úttestet, jó nagy zajjal
jött, talán porszívót építettek bele.
Várom a lányomékat,
napsugaras vidám pénteket kívánok!
Sziasztok Lányok!
Beszéltem a lányommal, bombariadó volt a sparban
kiterelték őket a biztonságiak, nem tudtak bevásárolni.
Eszem megáll!
Ágikám!
Kellemes pihenést kívánok estére!
Jól van, ez már haladás, hogy kimozdult Anyukád, meg kell dicsérni!
A papírjaimmal "szórakoztam", valami nem stimmel az egyik kimutatáson amit kaptam, még azt egyeztetem, aztán befejezem mára.
Elkezdett fázni a lábam, felveszek egy zoknit.
Kisütött a nap, anyu sétált egyet.
Ahogy idősödik egyre nehezebben viseli a frontokat,
de vagyunk ezzel páran így.
Köszi a kávét!
Biztosan az idő miatt nincs kedve Anyukádnak felkelni. Itt is egy kicsit kisütött a Nap, aztán újra beborult, mos megint süt.
Képzeld, a laborra július közepére kaptam időpontot.
Az UFÓK sarkát hátra kötjük, ha találkozunk velük!
Iszunk egy kávét?
Szia Kata!
Most látom két privimet is megették az ufók,
aztamindenit!
Talán megjavul, harmadszorra átengedte a hangulatjelet.
Gazoltam, közben átvettem anyu nyugdíját mert
fekszik, nincs kedve felkelni.
Itt most éppen világosodik.
Sziasztok Lányok!
Ági! Nem mondom, jól összejöttek a jobbnál jobb események,,,! A szerencse, hogy túl vagytok rajtuk!
Megjöttem a körzetitől, szuper jó volt, mert előttem csak egy fiatalember volt bent a rendelőben, a váróban is összesen hárman voltunk! Annyi idő volt, hogy kényelmesen elbeszélgettünk az orvossal, és az asszisztensnővel. Kértem beutalót a laborra, mindjárt időpontot is kérek, felhívom a szakrendelőt.
Kibattyogtam a kőrútra, visszafelé bementem az átalakított egyik élelmiszer üzletbe, itt az utcánkban. Nagyon jól megcsinálták, remekül elférnek az emberek, levegős.
Előzőleg nem nagyon szerettem bemenni, hiába volt jó és friss kínálat az árukból, mert nagyon rossz volt az állványok elhelyezése, borzasztó szűk volt a hely, ha valaki bement az egyik "útra", a másik már igencsak nehézkesen fért el mellette, pláne, ha egy testesebb vevő matatott a polcokon, hogy vajon mit is vegyen?
Valóban, az időt jól jellemezted, nagyon szomorú, "lóg a lába az esőnek", és lehűlt a levegő. Felvettem egy vékonyabb kardigánt a pólómra, bizony jól tettem!
Kértek egy kávét, vagy inkább valami mást? Mindjárt küldöm!
Szép, tartalmas napot kívánok!
Sziasztok Lányok!
Szerintem, kizárólag életveszély esetén tehet ilyet a sofőr, mondjuk
ha fegyverrel hadonászik a hülye utas, vagy ilyesmi.
Sikeresen túl vagyunk a elektromos kábelfektetésen (közben elszakították a
telefonkábeleket és a csőtörés is megvolt) és a lomtalanításon.
Lecsengett a csúcsforgalom,füstölgő járműveikkel
elhúztak a guberálók.
Marci új Chopin darabot tanul, szép szomorú muzsika,
illik az időjáráshoz.
Lányok, szebb napot kívánok!
Halihó Lányok!
Itt zuhog az eső, és süt a Nap. Furcsa, barátságtalan, sötét felhő egyik oldalon, a másikon napsütötte!
Úgy gondolom, az, hogy valaki a munkaadójának cégét védi, egyben a saját munkahelyét próbálja megtartani, függetlenül attól, hogy mint magánember esetleg elítéli..., ami nem igazán egyenes magatartás...!!!
Az, egy másik dolog, hogy személy szerint nem tartom helyesnek, sőt egyenesen megbotránkozom, hogyha valaki így viselkedik, mint a "lefejelős" buszsofőr!
Lányok! Mára elköszönök, holnap reggel megyek a körzetihez, majd jelentkezem.
További kellemes napot, estét kívánok!