Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szia Adrikám!
Köszönöm, az együttérzést!
Furcsa, hogy ilyen helyzetbe pottyantam, mert kevés kenyeret eszem, a cukor helyett már előzőekben, kb. egy éve, a nyírfacukrot fogyasztom, szóval nem vagyok az a kimondott édesség kedvelő. A tésztát valóban kissé le kell vennem, mert azt szeretem, főleg a sajtos spagettit, a sütemények közül, pedig a pogácsát! Majd jobban szelektálok.
Lányok! Egy délutáni kávé, vagy tea jöhet? Tessék , egészségetekre!
Sziasztok Lányok!
Ágikám, nem is azért írtam le, nincs miért bocsánatot kérned, csak elmeséltem a történetet ... Igen, én olyan vagyok, aki nem hagyja annyiban a dolgot ... szeretem "elérni" ha valamit eltervezek.
Kata, remélem a cukrod rendbe jön majd (mármint a cukorszinted, mert ez nem olyan, mint a nátha, hogy kezeléssel elmúlik) ... ez nem az édességtől függ egyébként, alapvetően a szénhidrátra van kiélezve. De ha gyógyszert nem kell szedned, akkor valószínüleg annyi elég lesz, hogy édesítőre cseréled a cukrot, és a tészta és a kenyér arányára jobban odafigyelsz. Sajnálom, tudom, hogy milyen rossz érzés lehet.
Az idő ma nagyon csúnyára fordult ... őszies is meg hideg is ... Ma a szokásosnál is szürkébb ...
Igen, 11 óra után jártak nálunk. Közben ágyat húztam, most azt mosom, és a papírokat rendezem.
Megfőztem a levest is, zöldbableves lesz.
Az idő is hozzájárul biztosan, hogy Jancsika jól elaludt! Nálunk még mindig borús az Égbolt, nem nagyon látok világosodást.
Az ebédhez jó étvágyat kívánok!
Volt már a kéményseprő?
A kicsi több mint két
órája alszik,
az eső elállt és minta világosodna.
Cukkinit csináltam a csirkemellhez,
eszünk ha felébred a gyerek.
Napfényes délutánt kívánok!
Sziasztok Lányok!
Ágikám! Köszi a reggeli ébresztőt!
Várom a kéményseprőket, már a házban vannak, hozzánk csengettek fel a kaputelefonon, mi esünk kézre! Nagy a hangzavar, sokan türelmetlenek. Most olyanok is itthon vannak, akik különben kiadták a lakásokat, vagy csak úgy máshol "tanyáznak". Keresik a kéményseprőket, hogy hol vannak, hol tartanak!
Itt is szürke, vizes, szomorú az idő.
Megyek a konyhába, valamilyen levest kreálok, este jön a Fiam.
Kellemes időtöltést, Neked boldog unokázást kívánok!
Sziasztok Lányok!
Felénk minden vizes és szürke.
Unokázom,
derűs napot kívánok!
Megjöttem! Nem voltak sokan, de valamiért jó ideig nem jött ki a rendelőből az asszisztensnő. Különben, amikor odaértem, nem volt előttem senki, de így is háromnegyed órát vártam. Mindegy, a lényeg, hogy már itthon vagyok. Kiderült, hogy a cukrom magasabb a megengedettnél, ezért diétáznom kell, és két hónap múlva kell visszamennem, hogy újra beutalót adjanak a laborra.
Nem vagyok "édesszájú", kevés édességet eszem, azzal nincs baj, nem kell lemondanom az édességről. A többi, ami befolyásolhatja, azokat kell szelektálnom.
Jé, megint majdnem percre pontosan jöttünk be.
Vigyázz magadra!
Hamarosan jönnek a gyerekek,
további szép napot!
Katám, látom nem csak az én anyukám szokott
rosszalkodni!
Azt hallottam az időjárás is hat az emésztésre, hogy igaz-e nem tudom mert rengeteg marhaságot összebeszélnek.
Elegem van a telefonos marketingből, hol lehet vajon letiltani
a kéretlen hívásokat?
Mikor itt a alszik a kicsi, a tefonkagylót a készülék mellé
teszem, hogy ne ébressze fel a csörgés.
Némelyik kimondottan erőszakos, képes lenne kioktatni
ha hagynám. Megértem ez a munkájuk, de ami sok az sok!
Szia Ágikám!
Nem evett semmi olyat, ami bezavart volna. szerintem, inkább az lehetett, hogy nem rágta meg rendesen a falatokat. Említette, hogy nagyon éhes volt, de a szokásos rossz beidegződés: "még ezt is, azt is megcsinálom", és ezt követően hirtelen ehetett.
Tudod, már említettem, hogy volt egy epeműtét, és az eléggé megviselte.
Mivel már idős szegénykém, minden lassabban halad, bármibe fog. Nehezen tudja elfogadni, hogy már semmi nem úgy működik, mint fiatalabb korában. Hiába mondom, hogy ráér, hova rohan, ha megyek úgyis megcsinálom, de akár a falnak beszélnék...! A múltkor majdnem frászt kaptam, csörgök-csörgök, nem veszi fel a telefont. Már épp átakartam szólni a szomszédnak, nézzen be Anyuhoz, hogy miért nem veszi fel a telefont, amikor fehív, hogy: "Te voltál, kislányom? Felmentem a létrára!"! Kilelt a hideg! Kérdeztem, hogy olyan fontos volt? "Á nem! Csak azt gondoltam leveszek egy lekvárt!" Mondom:" Anyu! Hiszen levettem egy üveggel tegnapelőtt!" "Igen, igen, de én meggylekvárt akartam most enni!" Teljesen kész voltam!!!
...és akkor csoda, ha a vérnyomásom felmegy???!!!
Lányok! Nyugodt napot kívánok!
Sziasztok Lányok!
Kata, itt is süt!
Köszi a kávét!
Anyukád evett valamit amire érzékeny?
Nálam is a szokásos napi verkli zajlik, közben
palacsintát sütök, ablakot pucolok.
Adri, naív voltam mikor azt gondoltam,
nem próbáltad meg az önkormányzatnál. Bocsi!
Lányok, élvezzük a napsütést
legyen jó a napotok!
Sziasztok Lányok !
Remélem, jól pihentetek ! Nálunk süt a Nap, illetve világít.
Tegnap estefelé Anyu nem érezte jól magát, az epéje rendetlenkedett, sokat "lógtam" a telefonon. Hála Istennek, mára már jobban van!
Mosok, és egyebek, mindig van mit csinálni, nem unatkozom, sohasem szoktam. Tervezem, hogy lassan előveszem a varrógépet is, nehogy berozsdásodjon! Félre tettem egy-két ruhát, ruhaneműt, amit kicsit át kellene "fabrikálni". Főleg két felsőt, mert szerintem nagy a kivágása, és már elmúltam 20 éves, hogy a bájaimat mutogassam !
Megyek teregetni, de még egy mosást tuti beteszek.
Szép napot, kellemes elfoglaltságot kívánok!
Az Önkormányzat????
Ugyan! Írtam a polgármesternőnek egy levelet a közlekedésről, és kértem, hogy tájékoztasson, hogy konkrétan milyen lépéseket tervez ... szép, udvarias levél volt. Ugyanakkor az önkormányzat honlapján fórumot indítottam, ahol a levelet bemásoltam, ígérve, hogy a fejleményekről majd tájékoztatok mindenkit.
Mikor a következő héten írtam a fórumba, hogy sajnos sem emailen sem más módon választ, reakciót nem kaptam, akkor ott, a fórumban két nap múlva mégis jelentkezett. Három mondat volt. Az első az, hogy NEM KAPTA MEG az említett emailemet (a rendszer, mint tudjátok emailek esetében automatikusan jelez, ha ilyen történik, és hibajelzést nem kaptam, vagyis igenis ott van az a mail szépen) a másik kettő semmitmondóan arról szólt, hogy 1.- a közlekedés bizony fontos mindenkinek 2.- bíznak benne, hogy egyszer élhetőbb vasútállomásunk lesz
Elég szép? na, ez vagyunk mi ... illetve ezek ők ... mert én tényleg csak aludni járok oda.
Sajnálom! Nem segít ha reklamáltok az önkormányzatnál?
Lányok elköszönök,
Adri jó utat, Kata jó pihenést kívánok!
Igen, hálás vagyok. Nagyon szeretek itt lakni és
sehol máshol nem tudnám elképzelni az életemet.
Nem építik át azt a buszmegállót?
Állítólag ilyesmire ad zsét az EU.
Erről jut eszembe, mi van a csatornázassal?
Szia Ágikám!
Vegyesek a vonatok, hol a kis piros, hol az egészen régi hernyó, hol egy újabb-verziója ... nem lehet tudni. A fel- és leszállással nem foglalkoznak, az tény. Az új, piros vonatoknak pl van egy kis kilépője, amit ajtónyitáskor ki lehet ereszteni, de sokszor még azzal sem foglalkoznak, hogy azt megtegyék ... lépjünk ki a levegőbe ...
Az igazi kellemetlenség pedig a vonatpótló busz ... és márciustól állítólag csak azok fognak járni egy szakaszon (és persze csak egy megálló erejéig, de engem érint, úgyhogy vonaton majdnem végigmegyek, azután pedig egy megállónyi miatt szállok át a buszra ...) az már csak hab a tortán, hogy a buszmegálló ugyan 50 méterre van az állomástól, de az az 50 méter egy totálisan kivilágítatlan főútat jelent, csatorna árok mellett, lépcső nélkül, a temészet adta lejtővel ... este különösen jó érzés.
Szóval tényleg, legyetek hálásak, hogy a fővárosban laktok ...
Adri, milyen vonatok járnak felétek?
A régiekre nem egyszerű felszállni, pláne nehéz csomaggal.
Nem félsz a vonattol hazáig? Késő lehet mire hazaérsz!
Kata, köszi elvettem egy csészével!
A közbiztonság itt sem jó épp ma mesélte egy szomszédasszonyom,
tegnap este megzavarták a betörőket.
Ők elmentek otthoról, a tolvajok azt hitték üres a ház
aztán mikor észrevették hogy a fiuk otthon maradt, elspuriztak.
Nálunk mindig van itthon valaki, ez anyu rögeszméje és
ahogy mennek a dolgok egyre inkább megértem a félelmét.
Finomat főztem, fokhagymás tejbe áztatott csirkemellet
ananászos aszaltszilván, barna rizzsel.
Mindegyszálig elfogyott ami igencsak ritka.
Halihó Lányok!
Megjöttem az orvostól, holnap délután megyek a körzetihez a leletekkel.
Adri!
Tökéletesen megértelek. Az a Barátnőm, Akihez sűrűbben szoktunk menni, és Ők is jönnek hozzánk, hasonlóan Tehozzád, Ő is Budapesten született, de Apukája máshol kapott kecsegtető munkát, lakást, amikor a Barátnőm 6 éves volt. Neki úgy hozta az élete, hogy ott is dolgozik, de imád Pestre jönni. Amikor teheti jön. Szereti a nyüzsit, azt, hogy vásárolhat kedvére ( ha van miből), és főleg, hogy a településen lakók, akik ismerik, nem néznek a szatyorjába, táskájába, hogy mit vett. Ő attól akad ki leginkább, hogy az ott élők többnyire mindig a másikkal vannak elfoglalva, ki mit csinál, hova megy, stb.
Lányok! Mit szóltok egy kis délutáni cappuccinohoz, üditőhőz, teához? Egészségetekre !
További kellemes napot kívánok Mindenkinek!
Köszönöm a jókívánságot, Kata , rám fér.
Én Budapesten születtem, nem igazán a vidéki életbe születtem bele, de 10 éves korom óta vidéken lakunk, így kicsit vegyes a dolog, nem vagyok sem fővárosi sem vidéki, de hidd el, ebbe csak belefáradni lehet ... megszokás nincs, csak józan ítélőképesség, hogy csinálni kell, mert egyébként meg mi mást lehetne tenni?
Szia Adri!
Látom, egyszerre voltunk bent, még nem léptem ki, időmbe belefér egy-két mondat.
Nem egyszerű a helyzeted, ami a bolti kínálatot érinti, és eleged lehet, mire haza cipeled a beszerzett alapanyagokat! Eltudom képzelni!
Az sem lehet nagyon felemelő, hogy minden nap vonattal utazol, oda és vissza.
Lehet, hogy aki ebbe születik, és így szokja meg kicsi kora óta, annak valahogy természetessé válik.
Azt tudom, mert egy időben kint laktunk a telken, és egy évig onnan jártam be dolgozni ( én távolsági busszal), hét végére totál ki voltam.... Csodáltam azokat, akik nap mint nap egész életükben, iskolás koruk óta így éltek!
Azt kívánom Neked, hogy az otthoni körülményed, az otthoni levegő és minden más szuper jó jegyen!
Halihó Lányok!
Zsuzsa! Jó, hogy időnként hallunk Rólad, Rólatok! Neked különösen óvatosan kell közlekedned, nagyon vigyázz magadra!
A mosógép hiánya olyan családban, ahol több gyermekre is kell mosni, bizony kellemetlen. Nagyon megszoktuk a "jószágot", hogy nekünk dolgozik! Viszagondolva, amikor még teknőben mostak elődeink, de még mikor mi összeházasodtunk, nekünk is még teknő volt..., ajaj! Vizet melegíteni, stb, stb. Komoly munka volt!
Akiik már ebbe a, háztartást megkönnyítő életbe születtek, nem is tudják elképzelni, sem a mosógépnélküli, sem a hűtőgépnélküli világot, és még sorolhatnám... Amikor volt az egyszerű hűtőszekrény, és jött a jegeskocsi, mi lementünk a ház elé vödörrel, és vettük a jeget a szekrénybe...!
Ági! Sajnos, nagyon fájt, hasogatott! Szerencsére, már a múlté, de tényleg nem bántam volna, ha lecserélték volna a fejem...!
Jó időszakban voltál intézkedni az OTP-ben! Előfordul, hogy nekem is sikerül rövid időn belül rendezni a dolgokat, de inkább a fordítottjával találom magam szembe. Mikor meglátom a rengeteg embert, akkor az "annyian vannak, mint az oroszok!" - felkiáltás jut eszembe!
Amikor hazaérek az orvostól, majd jelentkezem.
Az ebédhez jó étvágyat kívánok!
Sziasztok Lányok!
Hát, nem igazán bátorság volt, mert amikor indultunk, nem volt nagy probléma, hazafelé lepett meg minket a dolog ... onnan meg már ugye haza kell jönni, szóval csak mentünk és imádkoztunk ...
Ma a piacon kezdtem, kocsonyához és sólethez vettem dolgokat, csak szerényen, mégis sokezer forintot otthagytam, és vagy 8 kilót cipelek haza ... vonattal nagyon vicces lesz
De ez van ... valamit valamiért ... sajnos olyan helyen lakom, ahol már ezekhez az alap-kajákhoz sem lehet beszerezni a hozzávalókat. Ha most így belegondolok, tulajdonképpen nem is tudom, milyen főtt ételt tudnék kiállítani a helyi üzlet kínálatából. Rántott hús, pizza, gombaleves ... melegszendvics ...
De nem ez a legszebb. A múltkor pizzát csináltunk (magamnak töki pompost csináltam, mert azt jobban szeretem) és mindent Pestről vittem haza, de a kukoricát elfelejtettem. Elmentem a "boltba" ahol hiába kerestem a Bonduelle-t, csak valami szar Ósangazdaságos vagy Teszkógazdaságos konzervet láttam. Merthogy - a csaj állítása szerint - nem veszik az emberek a drágát, ide olyat nem tudnak hozni. Aha ... a baj csak az, hogy a Bonduellet 180-ért árulta a Spar (nem a legolcsóbb bolt, ugye ...) erre ott a kispiszkosban 280-ért kellett megvennem az "olcsó" kukoricát ... Hát, nagyon szép, gratulálok!
Szóval lányok csak örüljetek, hogy milyen jó is Budapesten lakni ... el sem tudja képzelni az ember ezt a kiszolgáltatottságot, ami a falusi élettel jár. Csahogy ahol én lakom az még nem is falu, mert annak legalább van valami hangulata, becsülete ... egy világtól elvágott település, semmi több.
Sziasztok!
Zsuzsa, örülök írtál!
Elképzelem hogy hiányzik a mosógép,
ráadásul most jól száradna a ruha.
Vigyázz magadra!
Katám, nem jártunk mostanában elektromos boltban
mivel nem létfontosságú, így aztán nem siettük el
a beszerzést.
Egyszer úgy fájt a fejem, hogy akkor
azt sem bántam volna ha meghalok csak vége legyen...
Sem előtte sem utána nem éreztem ilyet,
remélem neked nem ilyen volt!
Délelőtt anyu ügyeit intéztem az otépében, kellemetlen hőségben,
Szerencsére azonnal sorra kerültem pedig sokan voltak.
Élvezem a napsütést, remélem marad egy ideig!
sziasztok
nagyon nagy szerencse,hogy nem estetek el,tényleg nagyon csúszósak voltak az utcák,vasárnap a lányomba karolva tudtam csak kimenni a megállóig,de tegnap már nem volt jeges a járda
a mosógépünk lebetegedett,itt volt a szerelő,megrendeli az alkatrészt,addig meg beszerzek egy mosómedvét elkopott a szénkefe,érdeklődött sokat használjuk a gépet?szerintetek 5 gyerek mellett?????na mindegy,még garanciás
jó lenne már a tavasz,sétálgatni,az udvaron üldögélni(szoktam szundikálni a hintaágyon, a gyerekek jönnek haza,mindegyik felébreszt,alszol anya?)
Adri,nekem csak Jászberénybe kell utaznom, de ahhoz sincs kedvem
Dani fiamék Londonban dolgoznak, hónap elején voltak itthon 1 hetet, a repülés volt a legrővidebb az utazásból,tovább tartott itthonról kimenni a reptérre, meg a londoniból haza
jók legyetek,finomat főzzetek
Sziasztok Lányok!
Kicsit késve jelentkezem, pedig itthon vagyok még. Reggel nagyon belendültem, hajat is mostam. Délután orvoshoz megyek.
Tegnap egész délelőtt intézkedtünk, a reggelt háromnegyedórán át fagyoskodva vészeltük át, az önkormányzat ügyfélfogadási irodája előtt az utcán. Igaz, a másodikok voltunk, de mire bementünk, bizony cidriztünk. Aránylag gyorsan végeztünk, aztán mentünk sorra tervezetünk szerint. Délután fél ötkor jöttünk haza Anyutól, de addigra annyira megfájdult a fejem, hogy nagyon szívesen lecseréltem volna! Bevehettem a gyógyszert, nem is egyet, de semmi haszna nem volt, később a Fiam bemaszírozta a "fejembe" a kínai csodacseppet, ideg-óráig kicsit enyhült, de semmi...! Még hajnalban is éreztem, amikor 4 órakor felébredtem. Most már szerencsére elmúlt, de valahogy nehéz lett a fejem. Hiába a sok ész !
Emlékeim szerint ilyen nagy fejfájásom egyszer volt, még nagyon régen.
Nagyon élveztem, hogy napközben csodás tavaszias idő volt, de valószínű az időjárási változások okoztáka fájdalmat, és így később, délután már semmi nem hozott örömet...
Adri! Ügyesek voltatok, hogy talpon maradtatok, nagy bátorság olyankor az utcán kint lenni!
Ági! Nehezen kaptatok izzót a sütőbe, vagy nem jártatok olyan helyen, ahol kapható?
További kellemes napot kívánok !
Szia Adri!
Igen, jöjjön!!!!
Ügyesek voltatok hogy nem estetek el.
Kata, délután mi is ügyeket intéztünk
és végre vettünk egy izzót a sütőbe.
Lányok, élveztem a napsütést príma napom volt,
remélem nektek is!
Sziasztok Lányok!
Na, a hétvégén most elkaptuk kicsit az ónosesőt, amit hét közbenre ígértek ... anyuval meglátogattuk nagynénéméket, és hazafele bizony kapaszkodni meg óvatoskodni kellett, mert eső meg havaseső esett, és mivel hideg volt, a dermedt földön, meg a betonon nagyon szúszós volt.
Szóval kicsit késtek a meteorológiánál ... láttam a híradóban, hogy a dunántúlon is most hétvégén volt a ciki ...
Jöjjön már a tavasz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Sziasztok Lányok!
Egy felhő sincs az égen,
unokázom, szép napt jó hetet kívánok!
Gyors ügyintézést, kellemes napot kívánok!
Ági!
Szép estét, nyugodt éjszakai pihenést kívánok!
Halihó Ági!
Remélem, hogy az utak reggelre is normálisak lesznek és nem esik rá az éjjel semmi rondaság!
Holnapra kivett egy nap szabit a Fiam, egész nap együtt leszünk! Egy kicsit intézkedünk. Nekem nem kellene mindenhová elmennem Vele, de azt mondta, szeretné, mert tuti várakozni kell, és legalább addig is beszélgetünk. Szívesen megyek, mert azután úgyis Anyuhoz mennénk, így nem kell hazajönnie, hanem egyből mehetünk. Anyu nagyon örült, hogy holnap nem este, hanem remélhetőleg napközben már Nála leszünk. Ebéddel is készül. A szokásos havi bevásárlás miatt mentünk volna mindenképpen, de kiderült, hogy Fiam személyie lejár. A biztosítással kapcsolatban is nem ártana, ha egy kicsit "leásnánk" a mélyre, mert a napokban kezembe akadt egy prospektus, alaposan átnéztem és szerintem itt az ideje, hogy változtassunk.
Délután kötögettem.
További kellemes estét kívánok!
Délelőtt tíz óra után jöttek a gyerekek, mosolyogtak
ahogy aggodalmaskodtam az útviszonyok miatt,
nem maradtak estig, a másik nagyihoz is hivatalosak.
Ebéd után leruccantunk Annáékhoz,
adtunk enni Totónak.
Az utak jól járhatóak a szokásosnál kisebb a forgalom,
kellemes vasárnap délutánt kívánok!
Ági!
Remélem, Szeretteid megérkeztek !
At ebédhez jó étvágyat kívánok!
Szia Ágikám!
Köszönöm a kávét, és a többit!
Örülök, hogy Marciék szerencsésen megérkeztek! Ezek szerint, volt mit kipihenni Nekik az éjjel! Gondolom, idegeskedtél...!
Tegnap én is lekopogtam, amikor írtam Neked, és Fiamnak is mondtam, hogy a mosógép normálisan működött!
Nem kellemes ilyen időben útra kelni, tényleg, ha nem muszáj, ne mozduljunk ki otthonról! Bár most egy kicsit mintha kukucskálnaa Nap, de hideg van, nem hiszem, hogy elkezdene nagyon olvadni.
Tegnap pont bent voltam a szobában, amikor az időjárást mutatták Európában. Elszőrnyedtem, mennyi bajt okoz. Kelet-Európa szinte a hó és jég fogságában van, Nyugat-Európában pedig az árvíz, ami megkeseríti az emberek életét, és félelemmel tölti el őket. Nem mondhatom, örömünnepnek ezeket a napokat!
Kellemes napot kívánok! Vigyázzatok, ha kimentek a házból!
Jó reggelt, szia Kata!
Megszakításokkal hajnal óta esik hol ónos, hol nem
de minden jeges.
Mama tyúkjai fedezékbe vonultak, a vadgalambok nehezen
találnak kapaszkodót a jeges faágakon.
Liliéket várjuk, pogácsa kész
megyek vissza a konyhába, nyugodt, kéz és lábtörés nélküli napot
kívánok!
Marci fél hat felé telefonált szerencsésen megérkeztek,
egy egész napig tartott az út, (1400 km)
szerintem jövőre megint a sógórékhoz mennek.
Gondolom jó lett a kabát, bírja a mosást.
Az én gépem is rendesen viselkedik,
most háromszor kopogtattam az államon,
bal kézzel!
Nyugodt estét, szép álmokat kívánok!
Ágikám!
Szép estét, jó pihenést kívánok éjszakára!
tényleg, jó hogy írtad, mert most láttam, lemaradt egy "p" !
Különben annyira kellene figyelnem, mert már többször volt olyan, hogy lenyomom ugyan a betűket, de előfordul nem egyszer, hogy kihagyja. Arról már nem is beszélve, hogy a nevek esetén, sokszor nem "veszi a lapot", hogy én nagy betűt szerettem volna, mert le is nyomom, de...! Szóval, különös figyelemmel kellene írkálnom, és nem csak úgy bele a világba, de nem mindig adódik úgy, hogy elküldés előtt átnézzem. Ezért aztán, szemlesütve szembesülök sokszor az irományommal, hogy "Te jó Isten! Már megint mit írkáltam!"
Ezek a frontok nem tesznek jót nekem sem. Mondjuk az éjszaka én is felébredtem kétszer. Eleve későn feküdtem le, aztán mivel Fiam úgy beszélte meg a Menyemmel, hogy együtt reggeliznek, így reggel korábban volt az ébresztő, hogy a reggelire oda érjen.
Anyu általában korán kel, ezért Hozzá már akár 6 órára is mehettem volna.
Megdicsértem a mosógépet, rendesen viselkedett, mondtam neki, még maradhat!
További szép estét kívánok!
Szia Kata!
Jó dolgod volt reggel!
Csendes pihenős szombatom van, teszek-veszek olvasgatok, közben
szokom az új szolgáltatót, távkapcsolót.
Nem tetszik az infója nem írja az országot ahol a film
készült. Bedőltem, kifogtam egy angliában játszódó amerikai limonádétjól meg lettem vezetve!
Olvasom, ma is kettős fronthatás van akárcsak tegnap, így aztán igazolva
van a pocsék éjszakám. Mi mindenre jó a net!
Köszi a capuccinot! Egy nyelvész szerint meghonosodott, így írhatjuk nyugodtan magyarul a kapucsínot, hogy pontosan hogyan, hány p-vel és
hosszú vagy rövid magánhangzókkal az sajnos kiesett!
Jó pihizést!
Szia Ágikám!
Anyutól megjöttem, ma reggel szuper jó volt, mert Fiam kitett Anyunál, Ő tovább ment a Menyemékhez.
Hideg, szeles idő van, de tényleg örüljünk, ahogy Te írtad, a tél utolsó hónapjának!
Közben, mivel itthon hagyta Fiam az egyik kabátját, betettem a mosógépbe. Remélem, nem lesz problémám vele, és simán kimossa!
Küldök egy kis délutáni kávét, cappuccinot .
További kellemes időtöltést kívánok!
Jó reggelt!
Kata, remélem jobban aludtál mint én!
Február van örüljünk a tél utolsó hónapjának,
nyugodt napot kívánok!
Köszi
Nektek is szép hétvégét, jó pihenést ...
Lányok, fél öt és még világos van! Ha lassan is,
de múlik "rosszkedvünk tele"...
Adri gyors hazautat,Kata szép estét kívánok!