Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elmúltál 60 éves?
2008-04-16 20:251.
Létrehozva: 2008. Április 16. 20:25
Szeretnék, olyan levelező társakat, akik hasonló koruak, és kezdők mint én. Bárhová benéztem ,már szépen kialakult kis közösség van. Igy gondoltam hátha jön ide is valaki, valakik akik szeretnének ismerkedni, beszélgetni, bármiről. és tartani a kapcsolatot.Magamról majd bővebben, ha kiváncsi vagy rám. Várlak benneteket.
Szervusz Gabikám, nagyon kellemes napom volt ma, tudod fürdőben voltam, csodásan éreztem magam.
Még nem is tudod, de elkezdtem szedni a bogyókat még két nappal ezelőtt, hát nem tudom, lehet, hogy már meg is bántam, meglátjuk.
Kellemes estét kivánok, majd még benézek.
Szervusz Gabi!
Nem napozok, egyelőre nem tudok hosszabban ülni, csak a kanapén, vagy más, jól kárpitozott helyen. Az erkélyen pedig csak kempingszék lenne.
Azt sem tudom, mi tenne jót, a hideg biztosan nem, akkor nagyon fájok, de a nagy meleget se bírtam soha. A tavaszi enyhe napocska kellemes, ha el tudok kényelmesen helyezkedni valahol.
Kellemes estét mindenkinek.
Remélem a fejfájás, már mindenkinek elmult.
Lehet a hirtelen meleg miatt fáj.
Mifelénk nagyon kellemessen sütött a nap, egész jó idő volt.
A jó idő láttán sütét ruhákat mostam, főztem is, követ mostam, boltba voltam, estére elfáradtam.
Holnap az ágyhuzatott mosom ki, már le is húztuk, így még este belerakom a gépbe, korán be indítom a gépet.
Legyen kellemes estétek.
Sziasztok Kislányok!!
Marikám csudaszépek!!
Nekem idén a jácintjaim okoznak örömet meg az illatukkal,és nyílnak a tulipánok is.
Olyan jó kint tenni-venni,csak már megint szúr a szemem ,lehet sokat hajolgattam.
Mavikám ,nem csuklottam,de ha felnéztél a piac fölötti domboldalra,abban az utcában 85-ben lakom.
Ott a kertben megtalálsz!!
Ancsurka,azért mert Ancsikának neveztelek.
Jobb már a ketyegőd??
Verám,remélem tudsz kicsit napozgatni,jnem is tudomót tesz a meleg neked???
Leánykák!Megint front jön,vigyázzatok!
Nekem a hidegfront idején felmegy a vérnyomásom,a melegfrontnál meg szédelgek..meg az izületeim,meg a szemem,szóval hat rám a front.
Ircsike,mi újság??
Marikám!
Végül nem videóztunk, hanem élő adásokat néztünk, közben elkészült a mosás is.
Szép napotok legyen!!!
Veronika! Pihenj és gyógyulj! Biztos jó filmeket néztek.
Ma ismét munkás napom lesz, a szüleim háza , ami már a miénk vár arra, hogy rendet tegyünk kívül belül.
Jó ott lenni és mégis a szép emlékek felidézése mellett annyi szomorúságot jelent.
Mindenütt ot van a kezük, a lábuk , a lelkük nyoma.Ott lóg a fogason Anyukám köntöse, amit olyan jó megsimogatni, megszagolni, hátha érzem még az ő illatát.
Az unokák is ott lesznek, mert ők ismerték őket, minél tovább éljenek az ő emlékezetükben is.Ahogy akkor az én unokám is fogalmazott, hogy uge a szívünkben ők örökké élnek.
Szervusztok!
Marika: gyönyörűek a virágaid!
Nekünk ma pihenőnapunk lesz, nem kell menni sehová. Viszont van egy csomó videó, amit még nem láttunk, valószínűleg azokból nézünk meg néhányat. Ezenkívül mosni is kell, amit úgy csinálunk, hogy én mondom, a férjem pedig rakja a gépbe a ruhákat, és mosószereket.
Marikám, nekem 3 ilyen csodás tulipánom van az egyik helyen, a tieid sokkal szebbek, meg többen is vannak !
Aludjatok jól, pihenjetek !
Szép estét kívánok Nektek!!!
Úgy örülök, hogy jöttetek.
Végül itt is kirittyentett az idő, csodálatos napsütésben volt részünk.A gyerekekkel voltunk a húgoméval és az enyémmel, nagyon jó volt.
Aztán kertészkedtem, a fűnyírás megizzasztott, már nagyra nőtt a fű.
Kerülöm én is a Húsvéti finomságokat, valami könnyűre vágyom, de hogy mire nem tudom.Ma a túrós tészta jól esett.
A tulipánjaim nagyon szépek.
Mavikám, nagyon örülök, hogy jól vagy, csak igy tovább !
Már nekem sem fáj a fejem, estére elmúlik, én ezt nem értem. Reggel semmi bajom amikor felkelek, már egy óra mulva fáj, egész nap kóválygok, estére megint jól vagyok.
Gabikám, nem tudom mi okom lenne a letolásra, hiszen most úgy szólitottál, mint amikor elkereszteltél ?
Szia Gabi!
Délelött úgy 11 tájékán nem csuklottál? Akkor jártunk arrafelé és Rád gondoltam, vajon mit csinálsz?
Ha tudtam volna, hogy kertészkedsz benéztünk volna pár kertbe.
Sziasztok!
Ma nagyon szép napos idő volt felénk. Délelőtt elmentünk tankolni, mert múlt héten a fiaméknál voltunk a Velencei tónál, húsvétkor is kocsival voltak, mert még Nyergesre is elmentek, így bizony majdnem üres volt a tank. A pénztárcánk is ezek után.
Délután pedig a férjem elvetette a fűmagot. Le kellett teríteni zöld hálóval, mert a macska kijelölte magának a friss ásást WC-nek.
Estefelé pedig elmentem a klubba. Idén csak egyszer voltam, most is minek? Már nem a régi, nagy a széthúzás.
Cilike május 24-én Tatabányán fog szerepelni az énekkar, Ti nem jöttök?
Marika a tortád biztos nagyon finom volt, minden "jó" benne volt!
Szervusztok Vercsike,Marcsika,Ancsika,Ircsike,Ancikka..meg mindenki..
Le ne toljál már Ancsurkám,csak viccelődök.
Bekukk egy kicsit olvasgattam,látom a front titeket is megvisel.
Nekem is fáj a fejem ,igaz egész nap tettem-vettem odakint,olyan meleg volt,hogy trikóban gazoltam,de úgy látszik megártott vagy mi,mert most meg már fáj a fejem nekem is.
Bevettem a szokásos gyógyszereimet így aztán várnom kell legalább egy órácskát,aztán ha rosszabb lesz,veszek be fájdalocsillapitót.
Még mindíg maradékokon élek.
Holnap rakottkrumpli lesz,és holnaputánra meg megcsinálom a sonkás-tejszines szószt valami rizssel.
Szombatra meg gombát csinálok,még nem tudom levesnek,vagy pörköltnek.
De lehet hogy inkább előbb készitem el a gombát nehogy megbarnuljon..
Süti is van még doszt,idén hamar letudtam a locsolást.
Csak a fiaim,vejem,meg a nászom locsolt, jaj meg Dávidkám,hamar elmentek,mert nagyon randa idő volt.
Máskor a szomszédból és a fiaim barátai is szoktak jönni,idén elmaradtak.
Így aztán maradt süti ,igaz az apraját,meg a sajtos pogit-kekszet lefagyasztottam,meg a leveles kiflikből is.
Jó lesz aranytartaléknak.
Vigyázzatok magatokra,pihengessetek sokat.
MIndjárt drogozok én is,nézem a Barátok -at,meg a Dr Haus -t,úgy hogy elköszönök,gyorsan fürdi aztán csak nézek ki a fejemből...
Jó pihenést mindenkinek!
Nemcsak, hogy jól hangzik, de tuti fincsi is, Marika már kész cukrász lett amióta ennyit gyakorol.
Én is megkóstolnám, pedig nem nagyon vagyok süteményes.
Nagyon jól hangzik ez a meggyes piskóta, én is csináltam már hasonlót.
Én ma is fejfájósan ébredtem, de bevettem egy szem tablettát, és elmúlt, azóta egész jól vagyok.
Szép napotok legyen!
Remélem Annám és Veronikám, ma már könnyebb lesz nektek.A front biztos közre játszott.
Tőlünk tegnap mentek el a gyerekek, az ünnepek alatt olyan nyüzsi volt, hogy most nem nagyon volt időm magammal foglalkozni, de most azért érzem, hogy kicsit elfáradtam.
Anna! Irígykedem, mert nálunk nem süt a nap és hűvös van, pedig lenne tennivaló.
A fiam utólagos szülinapjára kreáltunk egy sütit.A lényege piskóta, meggylé pudinggal és meggyel, mascaponés tejszínes krém és végül csokival leöntöttük..Annyira finom lett és saját kreálmány.
Szervusz Verácskám, én most nem mondok semmit, nehogy elkiabáljam.
Gyönyörüen süt a nap, kint még nem voltam, készülünk vásárolni, legalább nem esik, már ez is valami.
Amikor felkeltem az elmúlt napokban még nem fájt, késő délelőtt kezdett és ahogy telt a nap egyre fokozódott.
Tegnap a fejem nem, a szivem nekem is roccalkodott, na erről ennyit, később majd meglátjuk.
Kellemes napot kivánok, fájdalommenteset !
Jó reggelt!
Nekem ma is fáj a fejem, így ébredtem, úgy látszik, leismétlem a Te nyavalyádat, pár napos késéssel. Este pedig a pulzusom is kicsit magasabb volt a szokottnál, bár még nem vészesen, de mégis meglódult. Pedig most időben bevettem a gyógyszereimet.
Szép napot kívánok Nektek!
Jó éjszakát, szép álmokat !
Na ez gyönyörü, akkor váltjuk egymást. Nekem tegnapig napokig fájt, ma a fejem nem, de a szivem nincs rendben, furákat érzek, de majd holnapre elmúlik, majdnem azt irtam, hogy elmúlok !
Köszönöm Anna, hogy válaszoltál.
Legyen kellemes estéd, és kellemes éjszakád.
Kedves Mavikám, örülök neki hogy itt jártál.
Azért jó már, hogy vége az ünnepeknek, talán lazábbak lesznek a napjaid.
Jó egy kis lazítás, az ünnepek után.
Már csak a jó idő kellene, de nem az a hírtelen meleg, ami mostanában szokott lenni.
Olyan lassan melegedjen fel, és ne hírtelen, mert az nem jó a szervezetnek.
Na ezt meg is beszéltem magammal, és megrendelem a jövő hétre, a kellemes felmelegedést.
Kellemes estét, mindenkinek.
Mavikám, sokminden megjelent irásban itt a net-en is, az igazság, szerintem soha nem fog kiderülni, mert azt magával vitte az a szegény fiú.
Találgatásokba soha nem bocsájtkoznék, lennének kérdéseim, de nem válaszol senki, az igazság titok.
Kaja még itt is van bőven, talán még a héten sem kell főznöm, csak melegiteni, de én nem is bánom, szeretem, ha lazábbak a napjaim.
Ma megint eléggé szivlötyögős vagyok, de legalább a fejem nem fáj, mint azt tette napokig előtte.
Remélem javulgatsz Te is !?
Ja igen, én is egyeztettem a naptárban, hogy mikor kell nekem és mikor kell a papával menni a különböző rendelésekre, mert ez ugye szuper program és még irigylik sokan a nyugdijasokat.
Ancikám a hirkeresőben mindent megtalálsz, azt meg ha beütöd a googl-ba kiadja. Sokmindent irnak, beszélnek, vannak videók is, én most nem irok le ide több oldalt.
Tegnap a hiradóban láttam, mondták, hogy reggel bejön a müsorba és nyilatkozik.
Tudod én senkire nem mondom, hogy nem tetszik, én mindenkit olyannak fogadok el amilyen, mindannyian emberek vagyunk, igyekszünk jók lenni, van akinek sikerül, van akinek kevésbé.
Az egyéniségünk is más és más, született, valamint felvett, tanult tulajdonságaink vannak, ki, mit tud kihozni önmagából.
A Gesztesit nem marta el a feleségétől, elvált ember volt amikor megismerkedtek, látod nem szabad mindent készpénznek venni, amit a bulvár sajtó összeir.
Nagon össze volt törve, abszolut smink nélkül, kisirt szemekkel, nagyon emberi volt és amit mondott minden szava őszintének hatott.
Csak ők tudják az igazat, amiket hall, meg olvas az ember lehet igaz, meg az ellenkezője is.
A lényeg, hogy nem vagyunk egyformák és ez gyönyörü a teremtésben!
Kellemes estét kivánok mindenkinek !
Szia Anna.
Kellemes estét mindenkinek.
Én még annyit sem tudok Klaudiáról és a Dávidról, mint te.
Nem is tudtam, hogy nyilatkozik Klau a tévébe.
Nekem ez az egész sok.
De azért jó volna tudni az igazat.
Valahogy nekem is sántít ez az egész dolog.
Nekem a Klau nem tetszik, vagyis ahogy a férfiakkal követlen, és a szex körül forog az agya, szava.
Valahogy olyan kur...san viselkedik, mindenkivel kacérkodik, hát nem tenném érte a tűzbe a kezem, a tisztességével kapcsolatban.
Szerintem, játszik az érzésekkel, csak kihasználja a férfiakat, tönkre teszi őket.
Itt van rá a példa, Gesztesit is elmarta a feleségétől, és most meg eldobta őt is.
Mit halottál a tévében? Írjál róla.
Lehet privátba is.
Sziasztok!
Tegnap is, ma is esett nálunk az eső. A kert rendesen kizőldült!
Ma takarítottam el a vendéglátás romjait. Szerencsére minden elfogyott.
Veruska unokád tényleg sokat nőtt azóta, mióta az utolsó képen megmutattad. Aranyos kislány.
Ugy látszik nekünk mostanában az lesz a "szorakozásunk", hogy az eü-s intézményeket látogatjuk. Legközelebb 14-én megyek én is kezelésre. Majd csak túl leszünk rajta!
Nekem is hihetetlennek tünik ez az újsághír! Egy friss szerelmes ember aligha lesz öngyilkos! Ez az én véleményem.
Talán valamikor kiderül az igazság.
Szervusztok!
Annám: én is rettenetesen sajnálom, ami történt, de nem gondolok semmit az ügyről: a bulvársajtó annyira elferdíti a tényeket, hogy én nem tudom, mi az igazság. Nem is nagyon érdekes, elég az, hogy szörnyű, ami történt, és minden szereplőjét nagyon sajnálom, mert egy ilyen haláleset talán még sokkal tragikusabb, mintha az embernek lenne ideje lelkileg felkészülni rá.
Én tegnap este romantikus hangulatban voltam, éjjel negyed 3-ig néztem az Értelem és érzelem c. filmet, amit már egyszer láttunk, de akkor is tetszett. El is aludtam ma reggel, csak fél 9-kor ébredtem fel.
Sajnos ki kell mennünk ebben a ronda szélben, délben megyünk kezelésre.
Hát akkor most jóreggelt kivánok, ha már én kivántam jóéjszakát is itt a tea, a kávé, most éppen ránkfér.
Megnéztem a tv-2-n Klaudia beszélgetését, szegény rettenetesen tönkre van menve, smink nélkül összegyürt arccal, kisirt szemekkel, alig ismertem rá szegényre.
Én elhiszem amit mond, ez mind nagyon szép és hiteles, de nem kérdezték meg tőle, hogy, ha ez igy volt pontosan ahogy elmondja, akkor miért is kellett elköltöznie Dávidnak tőle ? Valahogy ez igy nem áll össze nekem.
Annyira szerette a kis Pankát, olyan jó volt a kapcsolatuk, tudott vele bánni, a kislány is szerette Őt, akkor mi ez az elköltözés ? Én azt is elhiszem, hogy önmagát szerette Dávid a legkevsébé, vagy egyáltalán és nem tudta önmagát elfogadni, de ha Klauék elfogadták és a kislány is, akkor miért kellett neki mégis elköltöznie.
Nem fér a fejembe. Nekem is nagyon kedves, szimpatikus ember volt Dávid, egy komoly hivő ember, aki mindenkinek csak jót akart, kizárólag önmagával volt ilyen könyörtelen, hogy eldobta az életét, hihetetlen
Ti mit gondoltok erről. Amióta csak meghallottam, mindent figyeltem amit mondtak Vele kapcsolatban, itt is mindent végigolvastam, de még most sem kaptam feleletet senkitől.
Felkeltem sokkal korábban mint szoktam, hogy megnézzel Klaudia beszélgetését, megmutatta az újján lévő eljegyzési gyürüjét amiről csak ők ketten tudtak, senki más, de nekem még mindig nincs felelet a tragédiára. Látszik Klaudián, hogy össze van törve, el is hiszem neki, hiszen nagyon ritka az ilyen csodálatos találkozás, két ember ilyen összeillése, akkor miért kellett elköltöznie Dávidnak ?
13 fok van, fúj a szél, a napocska alulmaradt, hiába küzd, a felhők győztek.
Én még benéztem Verácskám, mielőtt kikapcsolnék, megnéztem a képeket is, nagyon aranyosak a fiuk is és a picileányka Lara is, már nagyobbacska, de nagyon érdeklődött a pirostojás iránt.
Remélem jól vagy, olvastam, hogy mennyi helyre, hányszor kell menned kontrollra, a fene megeszi már ezeket az orvoshozjárásokat. Látom Te békésen csinálod, én már bosszúsabb lennék, persze értelme nincs mérgelődni.
Aludjatok jól, itt viharos a szél, rángatja a redőnyöket, elég ijjesztő, de csak nem lesz nagyobb baj.
Szervusztok!
Remélem, mindenki nagyon kellemesen töltötte a mai ünnepet!
Mi a gyerekeknél voltunk, és a férjem születésnapját is ott tartottuk.
Pár képet is csináltam, itt vannak: a 69096. sz. hsz-ben.
Kellemes estét.
Mégis volt vendégünk, a hugom gyermekei, unokájai jöttek locsolkodni.
Úgy hogy, szépen megterítettem, vártam a vendégeket, a gyerekek viháncoltak rendesen.
Kellemesen eltelt a délután.
Jaj de jó Mavikám, ennek nagyon örülök, na meg ezeknek a fini sütikek is, pont arra gondolam, Ircsié már elfogyott, most kéne még !
Az a legfontosabb, hogy jól vagy, csak igy legyen napról-napra jobban és egyre jobban.
Csúnya hideg, nedves, esős az idő, igazán lehetett volna egy szép verőfényes husvét hétfő, de hát a lényeg, amit bent érzünk, nem a külsőségek, igaz ?
Sziasztok!
Elmentek a vendégek!
Nem tudjátok, hogy egy négy éves kisfiúnak honnét van annyi energiája, hogy egész nap pörög?
Tegnap este kilenckor még nagyon élénk volt, úgy kellett már ráparancsolni, hogy mosdás! alvás! Annak ellenére, hogy nem a helyén alud, végigaludta az éjszakát. Ma meg a locsolgatást élvezte, növérem is nagyon örült neki.
Nálunk szerencsére nem voltak sokan.
Túl vagyok rajta, holnap takarítom el a romokat.
Anna küldöm a sütiket, ilyeneket sikerült csinálnom, a maradékot elcsomagoltam.
Fáradság ellenére jól éreztem magam.
Marikám, kedves vagy,hogy helyettem is megköszönted
, igaz ahol irok én is megköszöntöm a kedves szomszédokat igy Valikáékat is
Kivánok kellemes további Ünnepeket .
Bözse! Kívánunk Neketek is minden szépet és jót!
Olyan kedves vagy, hogy soha nem felejted el a "jó szomszédokat".
Ebédre itt lesz a csapatom, most locsolkodnak, rokon látogatóban vannak.Mivel minden készsen van, így a várakozás, ami most nekem jut.
A tegnapi nap csodásan sikerült, bár az idő lehetett volna jobb.A gyerekek így is jól szórakoztak.
Veronikának , Mavikának kívánom, hogy erősödjenek, gyógyuljanak!!!
Szervusztok, jó lenne egy szép reggel, de sajnos az időjárás gondoskodott az ellenkezőjéről, igy aztán inkább kihalt a falu, mint hemzsegne a locsolkodóktól. Már itt sem olyan nagy divat, de igazából nekem sem hiányzik, ez már inkább csak emlék.
Ircsikém, köszönöm a finom süteményeket, látom igazán a kedvemrevalókat vásároltál, mintha még mignon is lenne a tálcán, az a kedvencem, különböző izekben. Régen nagyon finomakat lehetett kapni, most már nem nagyon merek venni, itt a közelben nincs privát cuki, igy aztán marad az amit nem szivesen ennék már.
Marikám gyönyörüek a virágaid, én még nem fotóztam le őket, mert annyira kevéske van, de az viszont gyönyörü. Pl. a tulipán kinyilt már vagy 5 fej, szép, piros és sárga csikos.
Akkor jobb időt kivánok mindenkinek, érezzétek jól magatokat.
Aludtam is, és semmi bajom, ha már itt a front akkor elmúlik minden rossz érzésem, még szerencse.
Kellemes Húsvét Hétfőjét kívánok Nektek!!!
Ebben segítségemre lesznek kertem virágai.
Szerbusztok Mindenkinek.
Kivánok Kellemes Husvétot és sok locsolót,
Igaz itt már a természet gondoskodik róla, mert szakad az eső.
Ancika köszönjük szépen ,örülök,hogy jól vagytok.és remélem látunk sürübben is , most már ha vége van az ünnepeknek.
gondolom sok finomság került az asztalra!
Anna most látom, hogy lemaradt a süti nem tette fel a rendszer
le kell kicsinyiteni a képeket másképp nem teszi fel.
de pótoltam , igaz már nincs ennyi de még jut neked is.!!
Kellemes húvéti ünnepeket kívánok mindenkinek.
Már rég jártam erre, még nem olvastam vissza.
Mi jól vagyunk, hála az égnek.
Én már túl a vagyok a nagytakarításon, sütkérezésen, ünnepi ebéden, vacsorán.
Nagyon elfáradtam, estére.
A lányomék voltak ebédre, kellemesen eltelt a délután.
Holnap lazítani fogok, későn kelek, csak egy kis mosogatás lessz, az evés után.
Mi hozzánk nem jönnek locsolkodók, így nem is kell korán kelni.
Legyen kellemes estétek.
Váljék kedves egészségetekre drágám, megérdemeltetek végre egy együtt elköltött finom étkezést.
Igy kell ezt csinálni, látod, ügyes voltál, ilyenkor is van megoldás.
Szervusztok!
Óvatos voltam, bevettem egy fájdalomcsillapítót, és azzal átvészeltem az utat.
Kivételesen hűtlen lettem a rácpontyhoz, szarvast ettem, nagyon finom volt, őszibarackkal és áfonyával, plusz krumplifánkkal tálalták. Laci erdélyi fatányérost választott. Úgy jólaktunk, hogy én már egy falatot se tudtam este lenyelni.
Kedves Kislányok, Irénkém
Valamennyiőtöknek áldott,békés,boldog,szeretetteljes husvéti ünnepeket kivánok, sok nyuszi tojival, locsolóval és finom étkekkel!
Jót nevettem , no nem a hiszékenységeden , de eltudom képzeni, mint gyerek ,hogy vártad a keddet,
nekünk meg azt mondták,hogy kedden a fiukat lehet meglocsolni, hát ezt nem is hagytuk ki,
Köszönöm a dicséretet a fiuk nagyon örültek neki.
és itt van a süti az előbb elfelejtettem feltenni,
van benne puha diós. még egy krémes , dobos és mézes krémes.
gyere hizzunk
Anna azóta már talán meg is sirattot a torma?
nálunk már két kis sonka fogyott el.
este fogok megfőzni a harmadikat.
És hoztam a sütit,szivesen látlak egy kis nassira.
Nagyon ügyes vagy Ircsikém, gusztusos, szép amit csináltál.
Én is piros tálkába tettem a főttojásokat, de nem festettem meg, ha betéved egy-egy fiúcska, majd adok nekik csokitojást meg lóvét, úgyis azt tartják a legfontosabbnak.
Engem kislánykoromban mindig becsaptak, hogy kedden mehetnek a lányok locsolkodni, már alig vártam, hogy egy kis cukorravaló összejőjjön, aztán kedden már mindenki ment a dolgára, senki nem is volt otthon, de azért pár évig mindig vártam, elhittem.
A hiszékenységem azóta se múlt el !
Az jó lesz Ircsikém, mert rámfér egy kis örömhormon, elég depis vagyok.
Az édesség majd segit. Mindent csinálok már, ragyog minden, de én még suvickolom, mindjárt elkezdem a tormát reszelni, már előre sirok. Csak azt nem tudom, minek, hiszen a sonkához még hozzá sem nyultunk. Igaz nem vettem túl nagyot, de meg kéne már kóstolni azt is.
Elég kellemes az idő, a nap nem süt, be van borulva és fúj a szél, de az is meleg. Kiváncsi leszek holnapra milyen idő lesz, mert hideget és esőt mondanak.
Akkor várom azt a finom édességet, puszi érte előre is!
Anna köszönjük szépen a drukkot neked is, reméljük minden rendben lessz ,hiszen már oly sokan szurkolnak,hogy reméljük minden szépen fog menni.
a süteményért majd délután megyek le a cukiba, mert ha itthol lett volna szerintem már el is fogyott volna. rendeltem puha dióst és mézes krémest
nyam -nyam. majd küldök,ha már itt lessz, virtuálisan.