Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

2008 októberi babák

Torolt_felhasznalo_770932
Torolt_felhasznalo_770932
Létrehozva: 2008. január 16. 13:09

Sziasztok Lányok!

Akik a babaremélés időszakában vannak, azok már ismernek. Megjártam az elmúlt hónapokban pár topicot, sajna nem sok sikerrel.

Ismét új hónap és új remények.  

 

Várok ide mindenkit, aki 2008 októberre reméli kisbabája érkezését és azokat is, akik majd bizonyosak is lesznek ebben az örömteli hírben.

 

Osszuk meg egymással örömeinket, félelmeinket. Babásodjunk együtt!!!

  

 

őkell

  1. 2009. október 14. 22:1526801.

    Szisaztok!
    MA elmentünk ZAlánnak csizmát venni, de ami olcsobb árategoria abba nem ment bele a lába:((((

    ugyhog y acsalád többi tagjának mindenkinek vettünk csizmát cska neki nem:(

     

    CSati nálunk melegszendvics, gofri, zsömle, kifli ilyenek mennek, van hyog ugy kéri hoyg aszájába adjam, van  hoyg maga markolássza fel, de tényelg figyelni kell, mert van hyog öklendezik nálunk is, meg a rendes kaját lehet hogy pici darabokkal kéne adnod, hátha ugy jobban belejön!? A bébikaja elég darabos, nem tudom te mit adsz neki!? ZAlánnál 10 fog van, most jön még kettő:( De annyira nem viseli meg csak fel-felsir éjjelente, de sezrencsére nem üvölt órákig:)

     

    Jucó: a malac nagyon ari:) és tök jo az ára is:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535096 (26800)
    2009-10-14  20:07
  2. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2009. október 14. 20:0726800.

    Az tök jó Kevin eddig ugy nézet ki mint egy vámpir de most este nem nagyon evett tejbegrízt csak sírt és csak a cumi biztos a foga mert azokkal nagyon megszenved állandóan.

     

    Jó nagy az az első fog(lapátka).Nektek nem okoz gondot a fogzás??????

     

    Ui:Kenny elájult(Kevint mi néha Kennynek hívjuk mert ha lehetet volna az lett volna a neve. 

     

    CsaTI

    előzmény:
    taita (26799)
    2009-10-14  18:50
  3. 2009. október 14. 18:5026799.
    alul és fölül 4-4 :D majdnem egyszerre jöttek ki és azóta stagnálás van....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535096 (26797)
    2009-10-14  18:17
  4. 2009. október 14. 18:1926798.

    Sziasztok!

     

    Akartam jönni  korábban, de egyszerűen nem ment... Grétikém ma úgy pörög, most is az építőkocka mellől léptem le, még nem vette észre..

     

     

    Taita: sztem is mindenki addig szoptat míg jónak látja, ne törődj azokkal akik esetleg beszólnak, ez a ti magánügyetek és kész...

     

    Csati: csak Taitához tudok csatlakozni, kis darabok, ne tömje, és felügyelettel... Pl, én almát is adok neki, imádja rágcsálni. Ha gerezdet adok neki, nagyokat harap és öklendezik, de ha odaadom az egészben megpucolt almát akkor semmi gond, csak kicsit maszatos lesz...

     

    Hella: hogy kacag a kis drága... és tényleg nagyon egyedi a tortája!

     

    Kované: nem semmi a lányod! Linus is hihetetlen jóétkű!

     

    Youcó: annyira édi az a malac! Emma hogy állt a mai nap az étkezésekhez?Hogy látod, marad a jobb étvágy?

     

     

     

    Hát a lánykám evőkéje is jól beindult. Gyakorlatilag egész nap eszik, mint egy újszülött...És éjjel is felkel, és addig nem nyugszik, míg nem kap tápit...ha nem adok, akkor üvöltés, sírás teli torokból...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2009. október 14. 18:1726797.

    Taita:hány foga van?????????10 kocka egyszerre mindjárt elájulok!!!!!!

     

    Csati

    előzmény:
    taita (26796)
    2009-10-14  18:09
  6. 2009. október 14. 18:0926796.
    na ezen felbuzdulva most adtam neki először kockára vágott almát..... amíg meghámoztam a másikat addig betömött vagy 10 kis kockát a szájába, és mikor ránéztem csak annyit láttam, hogy szája tele, és elkezdtek folyni a könnyei, mert nem tudta legyőzni az almákat és kénytelen volt kiköpni. így most szépen egyesével eszi :D
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535096 (26795)
    2009-10-14  17:55
  7. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2009. október 14. 17:5526795.

    Alul 2 felül a két szem foga és most bujik az egyik első "lapát" fog.:):):):):):)

    Csati

    előzmény:
    sacmac81 (26793)
    2009-10-14  17:43
  8. 2009. október 14. 17:5126794.

    Nálunk is ezek mennek: keksz, virsli (ezt mondjuk én apróbbra vágom), gyümölcsök (egészben a szeletet a kezébe adom), főtt zöldségek, kifli, pogácsa, stb... A nyers zöldségeket még nagyon apróra vágom (uborka, paradicsom, paprika).

    Csati: ha félsz, kezd olyannal, ami elolvad a szájában.

     

    előzmény:
    taita (26792)
    2009-10-14  17:42
  9. 2009. október 14. 17:4326793.
    Megértelek, h izgulsz... amúgy hány foga van Kevinnek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535096 (26791)
    2009-10-14  17:37
  10. 2009. október 14. 17:4226792.
    háztartási keksz (egészben), kenyérdarabkák, virsli felkarikázva, amiből minimum hármat töm be egyszerre :D banánt harapva eszi már, nem mondom hogy egyszer kétszer nem hozta rám a frászt de mindig csak vaklárma volt. kukit is tömi, mondjuk ezek azért jók mert elolvadnak a szájában. igazából mindent darabosan kap, semmit nem, pépesítek már, csak összenyomkodom nagyjából villával. nyugi nem lesz baj!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535096 (26787)
    2009-10-14  17:20
  11. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2009. október 14. 17:3726791.
    De hogy is nem bántottál meg,én vagyok az aki gyámoltalan.Csati
    előzmény:
    sacmac81 (26790)
    2009-10-14  17:32
  12. 2009. október 14. 17:3226790.

    Bocsi, ha megbántottalak... remélem, h nem lesz semmi baj és Kevin ügyes lesz:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535096 (26789)
    2009-10-14  17:27
  13. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2009. október 14. 17:2726789.
    Oké csak annyira parázok félek hogy megfullad és az az én hibám lesz,a férjemre nem bizhatom ezt mert ailg látja mennyit ad neki.Csati
    előzmény:
    sacmac81 (26788)
    2009-10-14  17:23
  14. 2009. október 14. 17:2326788.

    Csati: gratulálok az új fogacskához!!!!

    Szerintem próbáljátok meg azért az egyedül evést, csak legyél ott mellette... Bandi már hónapok óta eszi a kekszet egyedül, most már az almát is, de azért az húzósabb... Szerintem ha mellette vagy és figyelsz rá, nagy baj nem lehet...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535096 (26785)
    2009-10-14  16:13
  15. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2009. október 14. 17:2026787.
    Te milyen darabos kaját adsz neki??????????Csati
    előzmény:
    taita (26786)
    2009-10-14  17:07
  16. 2009. október 14. 17:0726786.
    szerintem nyugdtan adj neki darabosat csak legyél ott mellette. nagyon ügyesden tudnak ám enni, arra kell nekem pl. figyelnem, hogy sokat ne vegyen a szájába, bár ha nem bír vele Bojta akkor ki is köpi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535096 (26785)
    2009-10-14  16:13
  17. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2009. október 14. 16:1326785.

    Csajok!!!!!

     

    Egy kérdés :annyira félek darabos kaját adni Kevinnek félek hogy megfullad mit tegyek?????Kiflit sem merek a kezébe adni és piskotát sem pedig nagyon szeretné(nagyobbik fiammal lévő rossz élmény)hozzá teszem most bujik ki a felső fogacskája.

     

    Előbb egyszer csak hatalmas űvöltés gyerek sír vérzik a szája hát akkor láttam hogy az ínyét áttörte a foga(éppen evett).Nagyon megijedtem.

     

    Csati

    előzmény:
    sacmac81 (26784)
    2009-10-14  15:08
  18. 2009. október 14. 15:0826784.

    Taita: sztm nem vagyunk elvetemültek:) az egy éves gyerek az már éppen nem csecsemő, de majdnem az, nekem még eléggé babás... Az immunrendszerének meg különösen jót tesz az anyatej, örülök, h szopik.

    Én azt tűztem ki célul a leszoktatást illetően, h jövő őszre "bölcsiképes" legyen, szóval nappal ne cicizzen. Aztán lehet, h előbb ér véget a történet...

    Zsófi majdnem másfél éves koráig szopizott.

    Kováné: Linus sok mindent eszik tényleg:) a virsli nálunk is díjnyertes, hisztizik, h "add már gyorsabban..." :))))

    Az én fiam ma borsólevest, rántott halat sült krumlival és túrós derelyét evett... reggelire rántottát:)

    Hella: nagyon helyes a nagyfiú!!!!!!!!!! És a tortája is gyönyörű volt!!

    előzmény:
    taita (26776)
    2009-10-14  12:51
  19. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2009. október 14. 14:3426783.
    Taita:szerintem szoptasd nyugodtan én még mindig szoptatnám ha lenne tejem ne hallgas ilyen emberekre az anyatej nagyon fontos a baba számára és nem potolja semmi sem.De ez csak az én véleményem.Csati
    előzmény:
    hibi (26781)
    2009-10-14  14:12
  20. 2009. október 14. 14:2026782.

    kováné: nem semmi miket eszik már Linus:)

    Férjed mivel foglalkozik?

     

    HElla: nekünk van monitoros babafigyelőnk, én szeretem, tök jó:) VAterán vettük ujonnan és ott találtam a legolcsobban, ha kéred elküldöm nekünk milyen van.. többcsatornás, ugyhoyg nekünk most kettő van, és egy kamerán váltakozik a kép, és igy akét ygereket tudjuk figyelni:)

     

    tök jok a képek, tortát hol rendeltétek?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_807628 (26778)
    2009-10-14  13:52
  21. 2009. október 14. 14:1226781.
    TAita: ne is foglalkozz velük, szerintem mindenki addig szoptat amíg akar, nekem mondjuk eg ykét éves szoptatása már furi, mert akkor már olyan nagyok....:) de másnak meg nem...Én kb.egy éves koráig terveztem a szopit, de most meg ugye itt a  rossz idő, úgyhogy tavaszig tervezem, ha ő is úgy akarja, hisz ugyis a gyerkőc dönt:)
    előzmény:
    taita (26776)
    2009-10-14  12:51
  22. Torolt_felhasznalo_807628
    Torolt_felhasznalo_807628
    2009. október 14. 13:5926780.

    ...még egy gyors kérdés..... 

     

     

    használ valaki monitoros babafigyelőt?  Bevált?

     

     

    Puszi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_807628
    Torolt_felhasznalo_807628
    2009. október 14. 13:5626779.
    még...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_807628
    Torolt_felhasznalo_807628
    2009. október 14. 13:5226778.

    Sziasztok csajok...

     

     

    ...már megint csak olvasó üzemmód van és csak néha-néha tudok írni is.

     

     

    De először:

     

    Nagyon boldog szülinapot az egy éves babáknak

     

     

    Másodszor: Köszönjük szépen a köszöntéseket (ki tudja hova lett Kiskatica?) nagyon aranyosak vagytok.

     

    Harmadszor: a nagy buli csak ezen a hétvégén lesz, de már hármasban ünnepeltünk, teszek képeket. 

     

    Sajnos most nincs több időm, megyek ajtót mázolni amíg alszik Marci.

    (már csak le kell tenni a parkettát és haza kell hozni Kunbajáról jövö héten a szobaajtót és kész )

     

    puszi mindenkinek

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2009. október 14. 13:1226777.

    Sziasztok!

     

    Sok boldog szülinapot Emmának és Lillának!

     

    Csati: nagyon erős vagy , le a kalappal előtted! 

     

    Hát ha én most elmesélem nektek mit ettünk ma már meg!

     

    Reggal 4-kor tápi, 200gramm. Utána már mennyiségeket nem írok, mert nem mérem, csak azt onnan tudom, mert ugye cumisüvegből issza. Reggeli: virsli mustárral, kechuppal, kenyérrel, tízórai alma kukoricapehellyel, és ami most jön, nem hiszem el, ha nem hallom, nem látom: Mondja az apjának, hogy "adjál hamm!"

    Le voltunk hűlve.Ja, és megevett egy fél rántotthusit krumplival, egy diós burkiflit, meg még krumplit enyhén pörköltszafttal. Mindezt vízzel leöblített, majd telerakta a pelusát és vígan alszik. És bizony amióta a mi kajánkat eszi, azóta alszik éjjel úgy hogy a hajnali evés után még visszaalszik.Van hogy megébred, hallom, de mire kelnék, már vissza is alszik. Gondolom álmodik.

     

    Ügyesedünk mi is. Már egyre többet áll egyedül, pár lépést tesz. Mindig  látszik, hogy el akarna indulni, de még inkább a könnyebb utat választja, mászik.

     

    Most nekünk is jó sorunk van, apa itthon van, talán vége a szezonnak, de hátha lesz még egy-két meló. Mostantól tücsök módjára élünk, beosztjuk amit gyűjtögettünk. 

    előzmény:
    taita (26776)
    2009-10-14  12:51
  26. 2009. október 14. 12:5126776.
    Az jó, akkor nem csak én vagyok ilyen "elvetemült" hogy még egy évesen is szopizik Bojta. Kapom is mindig hogy minek, meg semmi értelme, hát én nem így látom......
    előzmény:
    sacmac81 (26774)
    2009-10-14  11:47
  27. 2009. október 14. 12:1326775.
    Hát igen, annyira "ráértem", hogy itt tobzódtam és boldogítottalak Titeket....
    előzmény:
    sacmac81 (26774)
    2009-10-14  11:47
  28. 2009. október 14. 11:4726774.

    Sziasztok!


    Reggel már jöttem, de miközben írtam, Bandika ráült az elosztóra, amibe be volt dugva a gép...:)))))

    Youcó: én is szívből gratulálok Emmácskának!!!! A te szülésedre biztos sokan emlékeznek, folyamatosan jelentettél:))))

    Taita: én is szoptatok még, nappal 3x (kb. az altatáshoz kell), éjjel meg ahányszor csak felébred (ez min. 1, de néha 4 is van...) Lehet, h nem jól van szoktatva... de nálunk ha minden OK, akkor egyszer kel fél 6 körül, ha meg baja van, akkor kel sokszor, és nem azért, mert csak a cici kell... Legalább is én így gondolom...

    Egyébként meg nem nagyon ivott más folyadékot, mindig max. 1-2 decit, most már picit jobb a helyzet, de így sem több, mint 3 deci/nap. Bandi nem is tud normál cumisüvegből inni, vettem egy fura alakút a dm-ben, amiből dől és az OK. Meg a pohár is megy.

    Én is már a mi teáinkat adom neki (pl. Pickwick gyümiteák vagy gyógyteák) és van benne egy kis cukori s)

    Reddy: Hűűű, te nemsokára mész dolgozni... :-O De jó, h Boti bölcsi járhat, biztos tetszik neki...

    előzmény:
    Youcó (26772)
    2009-10-14  11:18
  29. 2009. október 14. 11:4726773.

    Boldog szülinapot:

    Lillának 

    Emmának 

    s-t Annájának 

    B.Mimi Borájának !  

     

    Laraa: azt hiszem te kérdezted, hogy milyen immunerősítőt lehet szedni, pl: oscillococcinum-ot. Ez egy homeopátiás komplex szer!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. 2009. október 14. 11:1826772.

    Köszönöm Emma nevében...

     

    Tegnap este végig nosztalgiáztam, mintha csak tényleg tegnap lett volna... Emlékszem, hogy itt kérdezgettem és jelentettem, hogy most fájok meg fürdő és ilyenek... És mindenki lelkesen izgulta végig velem az estét.

     

    Buli hétvégén lesz, mert apának hétfőn lesz a szülinapja.

    Nagy ajándékozás nem lesz, egy ilyen malacot fog kapni hihi

    http://www.brendon.hu/ProductSearch/viewer.aspx?mainmenu=jatek&submenu=gyermekjatek&category=keszsegfejleszto&empty=1&productid=126835&pageno=1&whid=25

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. 2009. október 14. 10:5326771.

    Boldog szülinapot Lillának és Emmának!

     

    Mosolyka, ez jó ötlet volt!

     

    Lázi meg jól továbbfejlesztette... és erre nem is emlékeztem!!!  de nagyon jóóó így visszaolvasni! (és akkor is a vasalás volt a téma )

    Youcó, uh juj vagy jaj volt?

     

    Sacmac, te kérdezted Botondot, azt hiszem, most kezdte a bölcsődét... Szereti, egyenlőre nem is beteg, csak Dórinak hozott vmi takonykórt. De nem baj, szokja csak a kiscsaj, kb 1-2 hónap múlva, legkésőb jan-an ő is kezdi. Én meg visszrázódok a melóba...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. 2009. október 14. 10:0626770.
    Hibi: de hát a teát te ízesíted! sima, csak gyümölcsökből álló filteres teát szoktam lefőzni, ajánlom a pickwick csipkebogyó variációkat, azt ízesítés nélkül  is megissza, mert nem keserű. a cukortól nem kell félni, rendszeres fogmosással meg azzal hogy éjszakára nem kap cumisüvegből semmi cukrosat kikerülhető hogy elromoljon a foga. sokat én sem hagyom inni, nehogy elmenjen az étvágya a cukros teától, de mondjuk ez a veszély nem fenyeget, amilyen bélpoklos mindkét fiú :D
    előzmény:
    hibi (26769)
    2009-10-14  09:53
  33. 2009. október 14. 09:5326769.
    Hát ja, az nem lesz gond ha egysezr elkezd inni:) Vizet adsz neki vagy teát? én teát még nem akarok, nem tudom miért....bár lehet hoyg az jobban izlene neki, nem? csak egy csomoban cukor van, ugyhoyg ez elriasztott tőle...
    előzmény:
    taita (26767)
    2009-10-14  09:48
  34. 2009. október 14. 09:5226768.
    Jucó: cipő témához még, hoyg a Decathlonban van tök jo szörös hotaposo féle bakancs, és jo áron, mármint tavaly volt, meg a Deichmannban is szoktak jok lenni:)
    előzmény:
    hibi (26766)
    2009-10-14  09:43
  35. 2009. október 14. 09:4826767.
    Hibi: na igen ez nálunk is nyomós érv, méármint hogy egy szobában alszanak és ha nem muszáj, nem akarom hogy felébredjen Zalán is. Sokáig volt nekem is gond hogy semmit nem akart inni, de most már rákapott az ivászatra, és mindig mutogatja a cumisüveget ha szomjas :D neked legalább akkor nem lesz probléma, hogy átszokjatok a pohárra!!!
    előzmény:
    hibi (26766)
    2009-10-14  09:43
  36. 2009. október 14. 09:4326766.

    a fel meg lemaradt:) szoval ZAlán amugy sem sezret nagyon inni, egy egy korttyal ellenne egész nap, de fél oránként probálok belenyomni vizet.....

     

    Ő sem eszi meg a tápszert, meg semmit sem cumisüvegből, pohárbol inkább:)

     

    De amugy hiába adtam neki lefekvés előtt enni, utána szopi, ugy is felkelt:(((((((

     

    szerintem nem éhes csak megszokta hyog szopi közben alszik el:(

     

    Réka: jaja, jo lenne már aludni egy éjszakát:)

     

    CSati: sajnáloma tejet:(

    előzmény:
    hibi (26765)
    2009-10-14  09:39
  37. 2009. október 14. 09:3926765.
    igen, ezt én is hallottam hoyg vizet adjak és nem fog felkelni, az az igazság, hyog hiába fekszem mellé, csak ordit:( és ugye a tesoja meg ott alszik mellette, ugyhoyg inkább beadom a derekam ilyenkor:)Ö
    előzmény:
    taita (26761)
    2009-10-14  08:48
  38. 2009. október 14. 09:1226764.
    Réka: a jó éjszakát tápszert mi is próbáltuk anno Zalánnal, egy nagy átverés az egész :D amelyik baba olyan, úgysem fog aludni elkövethet az ember lánya akármit.
    előzmény:
    Réka1974 (26763)
    2009-10-14  09:06
  39. 2009. október 14. 09:0626763.

    Hibi, Nóri is eszik éjszaka tápit mivel este nem eszi meg az adagját, de ha néha megeszi akkor is kéri, én próbáltam vizet adni a tejcsi helyett de úgy ordított, hogy megsajnáltam és adtam neki tejcsit.

    Vettem neki Jó éjszakát tápszert mi a BEBÁT használjuk de az sem ér egy sz@rt sem, doktornő azt javasolta csökkentsem le az adagot fokozatosan és akkor rá jön, ohy nem érdemes felébredni, én még nem kezdtem el a csökkentést de szép lassan el kell kezdjem mert egy éve nem alszom ki magam

     

    előzmény:
    Mosolyka (26762)
    2009-10-14  08:59
  40. 2009. október 14. 08:5926762.

    Lázi a Keleti boszorkány

     

    Hibi! Valahol olvastam azt az "okosságot", hogy éjjel célszerű vizet adni neki, és előbb-utóbb rájön, hogy azért nem érdemes felkelni.

     

    Menőmanóka! Jó ötlet a közös album. És már a múltkor is meg akartam jegyezni: olyan szépet írtál!

     

    Csati! Kitartás,nagyon erős vagy!

     

    Valamit még akartam...

    előzmény:
    lázi78 (26760)
    2009-10-14  08:40
  41. 2009. október 14. 08:4826761.

    hibi: én éppen a nappaliakat hagytam el először. Nálunk csak éjszaka van, 1x vagy 2x, szerencsére egész jól alszik mostanában megint. de miután a tápszert nem hajlandó megenni ezért nem is akarom teljesen leszoktatni az anyatejről.......

     

    szerintem is próbáld meg teával helyettesíteni a z éjjeli szopikat. vagy ne adj semmit csak ringasd amíg vissza nem alszik, nekem ez is bejött moistanában mikor sokszor ébredt. 

    előzmény:
    hibi (26757)
    2009-10-14  08:07
  42. 2009. október 14. 08:4026760.

    2008. 10. 12. én írtam:

     

    Na most megyek, mert amik beszáradtak kivasalom amíg engedik a gyerekek! (Youcó, sztem Te is vaslj ki, mert veled álmodtam az éjjel! Kedden meglesz a babáűd, ha lehet hinni az álmomnak!)

     

     

     

    2008.10.14.-én reggel írtam:

     

    Csak nem bejön a hétvégén álmodott időpontom Youcónak?

     

     

    És de, bejött.... és a babakocsi is megjött időre...

     

     

    EMMA! nagyon boldog szülinapot kívániunk neked!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. 2009. október 14. 08:1426759.

    Mosolyka ma reggel azért voltam annyira lelkes mert korán ébredtem, Nóri még aludt és nem akartam csörömpölni a konyhába, hogy aludja ki magát .

    Youco, hogyan készültél a szülinapra milyen tortát készítettél vagy (vásároltál) Emmuci ajándéka??? Végre Emmucinak megjött az étvágya szülinapjára.

    Ja amúgy Nóri is 14-én kellett volna  megszülessen de a front és az ablakpucolás miatt 2 héttel előbb érkezett.

    Csati sajnálom a tejcsi elapadást.

    taita: én már tapasztaltam, h a kenyérsütést akkor időzítem amikor nincsen alvás idő

    előzmény:
    Mosolyka (26756)
    2009-10-14  07:51
  44. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2009. október 14. 08:1326758.

    Én estére teát(hippest)adtam neki vagy babavízet.Utána kb.1 hónapra kezdte átaludni az éjszakát.Elöször3szor kelt utána szép lassan csökkent az ébredés ha nem jött a foga mert Kevin pl akkor sokat iszik egyébként is.

    Csati 

    előzmény:
    hibi (26757)
    2009-10-14  08:07
  45. 2009. október 14. 08:0726757.

    Sziasztok!

    KÖszi a linket:)

     

    TAita én még szotatok, délben, este és éjjel 2-3x..... de az éjjelit szeretném már leállitani, valakinek vam ötlete???

     

    Emmának boldog szülinapot!!!!!!

    előzmény:
    taita (26752)
    2009-10-14  07:30
  46. 2009. október 14. 07:5126756.
    meleg vizes ülő fürdő megvolt, most öltözködöm és irány a kórház... mentem szülni, majd jelentkezem.... uff vagy uhh vagy juj....
    idézet:
    Youcó (16676)
    2008-10-13 21:28:52

    Sziasztok!

     

    Közben Réka megelőzött, de ez olyan jó volt, hogy csakazértis becsatolom:

     

    Boldog születésnapot Youcó Emmájának

     

    és utólag Kitkat2 Lillájának is!

    előzmény:
    Youcó (16674)
    2008-10-13  21:28
  47. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2009. október 14. 07:4926755.

    Youco:SOK BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK NEKTEK!!!!!!!

     

    cSATI

    előzmény:
    Réka1974 (26754)
    2009-10-14  07:39
  48. 2009. október 14. 07:3926754.

     

    Sziasztok!!

    Babahír!!!  

     

     

    Youcó kislány üzent nekünk:

     

    "Szia, Emma vagyok és 2008.okt.14-én 2 óra 20 perckor születtem 3500 grammal és 56 cm-el és dús fekete hajjal.  Anya és Apa is jól vannak."

     

     

     

    Óriási gratuláció a dús hajú kislányhoz!!!

     

    Sok boldogságot Kívánok az egész Családnak! 

     

    Mamának és Babának mielőbbi hazamenetelt!!!  

     

    BOLDOG ELSŐ SZÜLINAPOT EMMUCINAK!!  

     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2009. október 14. 07:3826753.

    Jó reggelt Lányok!!!!!

     

    Taita:köszi a vissza jelölést ,én már nem szoptatok (9 hónapig sikerült)juniusig sikerült sajna a tegnapi leírt dolgok miatt elapadt a tejem.

     

    Sajnálom hogy ilyen korán keltetek mi is 6 kor nagyon hideg van a lakásban így Apa behozta a melegítőt .

     

    Oktober 17.-én azt hiszem a Hungexpo területén lesz Bababörze ha valakit érdekel...

     

    Még jövök de most rohanok mert jön a "drága nagyi".Csati

    előzmény:
    taita (26752)
    2009-10-14  07:30
  50. 2009. október 14. 07:3026752.

    Jó reggelt!

     

    De korán van.........áááááálmos vagyok.....

     

    Reggelre állítottam be a kenyérsütőt finom narancsos kaláccsal, és ez lett az eredménye: Bojta felébredt a csipogására, felkeltette Zalánt és fél hattól pörögnek

     

    Hibi: Zalánnak sehogy sem tetszik az ovi, merthogy az állandó taknoylás miatt azóta nem tudtunk menni :(

     

    Van egy kérdésem: ki szoptat még közületek????

    előzmény:
    hibi (26750)
    2009-10-13  22:49
  51. 2009. október 13. 22:4926750.

    Taita: Zalánnak hoyg tetszik az ovi????

     

    SOSben valaki be tudná rakni az egy éves torta recepteket? mármint  a linket, emlékszem hoyg valaki belinkelte:) előre is köszi:)

    előzmény:
    hibi (26749)
    2009-10-13  22:46
  52. 2009. október 13. 22:4626749.

    jaja ez igaz, babyluuf az nálunk is mindig beválik:)

     

    NÁlunk ZAlán simán benyom egy bébikaját, nem is tudom hyog mostmár hányszor és mennyit kéne enniük? vagy amennyit akar?

    előzmény:
    sacmac81 (26748)
    2009-10-13  22:27
  53. 2009. október 13. 22:2726748.

    Lázi: A Babyluuf-ot nem próbáltátok? Az múltkori köhögéses szériánál ajánlották a lányok, és nagyon-nagyon bevált, a kölkök nagyon jól aludtak, mikor bekentem őket...

    Jobbulást Grétinek!!!!

    Amúgy ez a "fikásan nyomom" ez ismerős, mindent belém törölnek...:P

    Andek: te meg salakosan nyomod:)))) jól nézhettetek ki:)))

    Hibi: jó kis kiraándulás lehetett:) Majd rakj fel képeket ha tudsz! És majd a babataliról is kérünk::)

    Kitkat: ♥♥♥Isten éltesse az 1 éves Lillát!!!!!!!!!!!!!!♥♥♥

    Youcó: Végre Emma is eszik, annyira jó!!! Ennyit egyszerre az én fiam se eszik meg bébikajából, úgyhogy Emma lehet, h most pótolja be a lemaradását:)

    Amarillisz: Zsófinak néha rácsapunk a kezére, ha már sehogy nem megy, de lehet, h ő is ezért harciasabb... Bandi egyelőre olyan szófogadó gyerek, h neki még nem volt ilyen, és ő  is tudja, mint Lázi Grétije, h "nem-nem" és rázza a fejét is:)

     

    előzmény:
    lázi78 (26747)
    2009-10-13  22:04
  54. 2009. október 13. 22:0426747.

    Estét!

     

    Főztem egy erőskamillateát és csepegtettem bele eukaliptuszos gyógyszertári Fono-s párologtatót, mert rettenetesen köhögött a lány, majdnem meg is hányatta az erős köhögés, és nem tudott elaludni... most csönd van...

     

    Amarillisz: Nálam ha durvulnak/tak, megfogom a kezüket a szemükbe nézek és  nyomatékosan mondom nem szabad... Zotyánál annak idején bevált, most egyáltalán nem fordul így ellenünk. Gréta is tudja ha már így csinál anya, akkor nem-nem, és rázza a fejét (csak állja meg az ember röhögés nélkül)

     

    Youcó: dejó, hogy jöttél! Tök jó, hogy Emmaci ma így evett! Szorítok, hogy így is maradjon.kopp-kopp-kopp És a Tecsóban nagyon jók a harigatyák! ZOtyának mindig ott veszem, nem izzad bele, és strapabíró. Egyszínűek, és ha jól emlékszem tavaly 1200.- volt 2 pár... Sztem nem rossz...

     

    Hibi bizti jó volt a kirándulás, és mekkora szerencse, hogy nem most mentetek...befagynátok!

     

    Csati:  Gondolom már túl vagytok a kínos beszélgetésen Dave-vel... nem lehetett egyszerű...jajj, ettől a korszaktól tartok én is!

    Kevin, meg hihetetlen ügyes! Nem semmi kiscsávó! És szorítok hogy minél tovább láthassátok egymást a pároddal, és Kevin ne örökölje! És minden tiszteletem a tied, én is ezt tenném!

     

    Andek: jól nézhettetek ki!Salakos csipet-csapat...Én újabban fikásan nyomom, ma is beletörölte a gatyámba is, a pólómba is... pedig állandóan azt törölgetem.

     

     

    Szülinaposokat isten éltesse sokáig!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  55. 2009. október 13. 20:3226746.
    JA és megtanulta ma ZAlán tornán hoyg a Zsámolyról hoyg kell lemászni, ugyhoyg azota itthon is alkalmazza:) NÁlatok is mindig leesnek? kész vagyok tőle:(
    előzmény:
    hibi (26745)
    2009-10-13  20:24
  56. 2009. október 13. 20:2426745.

    LAraa: irtam én  hoyg megyünk Miskolcra:)

    kisvasutaztunk, kilátoztunk, Diósgyőri vár:) iylenek voltak a programok:)

     

    Jucó: harisnyát én az Asia Centerben vettem 600ért, meg az Auchanban is vettem, ott 400 volt. TAvaly egy anyuka ott vett bélelt cipőt is a ygerkőcnek normál áron, de van babacipőbolt a NAgy LAjos király uti HÁdával szemben, ott tök rendesek, és ott is nagyon sok fajta cipő van:)

     

    Amarillisz: nálunk nincs csapkodás, ha volt, akkor erőteljesen rászoltunk, és egy idő után befejezte..... azért meg kell tanulnia hoyg mindent nem tehet meg....szerintem, de van aki mindent ráhagy... hadd bontakozzon ki a gyerek, hát nálunk azért rászolok ilyenek miatt....

     

     

    előzmény:
    Laraa1 (26742)
    2009-10-13  20:03
  57. 2009. október 13. 20:1626744.

    Lányok, pesten hol lehet jó vastag gyermek harisnyát ill. meleg, jó minőségű bélelt cipőt/csizmát kapni????

     

    Azt hiszem itt az idő téliesíteni, nincs a gyereknek cipője... :(

     

    Hétvégén megyek ki a bababörzére, hátha ott is találok valami jót.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  58. Torolt_felhasznalo_889930
    Torolt_felhasznalo_889930
    2009. október 13. 20:1026743.

    Sacmac köszönöm a bíztatást, remélem tényleg úgy lesz, bátor leszek és erős. 

     

    A baba nemét még nem tudom, majd jövő héten talán a genetikai uh után.

    A nevén nem gondolkoztunk még, majd ha tudjuk a nemét.

     

    Lolával mi is ma  voltunk1 éves státuszon. 9,6 kg és 81 cm. Mi otást nem kaptunk. Majd 15 hónaposan.

     

    Lányok tanácsot szeretnék kérni, akinek van nagyobb gyereke. Lola egyre többször üti az arcomat, meg kezd el hiszti közben durván csapkodni.

    Hogy lehet erről leszoktatni?

    Lehet, hogy én rontottam el azzal, hogy rácsaptam néhányszor a kezére, ha már nem tudtam másképp?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  59. 2009. október 13. 20:0326742.

    Csati: remélem nem lesz gond Kevinnek a szemével. Nagyon ügyes kisfiú, amiért így hagyta.

     

    Hibi: itt jártatok nálunk? És merre voltatok? Összehozhattunk volna egy találkát ha ezt hamarabb tudom.... 

     

    Cipőt mi is úgy próbáltunk, hogy először szandit, utána olyan méretű kiscipőt. De hiába lett volna a méret jó, ha egyszer nem ment bele a lába, pedig kifűztem teljesen. 

    előzmény:
    hibi (26736)
    2009-10-13  19:01
  60. 2009. október 13. 19:3126741.

    A kis szülinaposoknak nagyon sok boldogságot kívánok

     

    Lillának

    Fanninak

    Milánnak

    Flórának

    Marcinak

    Józsikának

    Bencének

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  61. 2009. október 13. 19:3026740.

     

    Sziasztok!!!  

     

     

     

    Már 2 napja gubbasztunk mi is a házba olyan szélvihar volt egész nap nem tudtunk még a védőnőhöz sem lemenni , Nóri már az agyamra ment egész nap nyúzott, hisztizett.

    Hibi: a Solymári Auchanba voltak leárazva a rucik, meg a könyvek.

    Laraa: szerencsére talált állást a párom 5 hónaig volt munkanélküli azt hittem nem élem túl, mi nem vagyunk hozzászokva a munkanélküliséghez meg a pénzhiányhoz, ne értsetek félre nincsen sok pénzünk de ha beosztottuk, akkor jutott erre is meg arra is, na meg a kölcsönök.

    Szopizás mellett a terhesvitamínokt lehet szedni én nem szedtem mert szoptatás alatt 8 kg. híztam amit még a mai napig nem tudok leadni 

    Csati minden elismerésem a tied, sajnálom a férjedet szorítunk neki, hogy minél tovább láthassa a kis Kevint és reménykedünk, h nem örökli a kis Kevin ezt a betegséget.

    Csati a kamaszkor

    Kitkat Lillájának nagyon sok boldog 1 szülinapot!!! AMARILISZ GRATULÁLOK A POCAKLAKÓDHOZ .

    előzmény:
    hibi (26738)
    2009-10-13  19:09
  62. 2009. október 13. 19:2426739.

    Hali Lányok,

     

    Ma voltunk 1 éves kontrollon, 9,23 kg és 76 cm Emma. Megkpata a meningococcus védőoltást, és nov-ben pedig a bárányhimlőt.

     

    Végre ma ismét elkezdett enni... Délelőtt evett 1 üveg gyümi bébiételt, azután aludt 3 órát (ennyit az 1 év alatt soha nem aludt még egyhuztomban), és délután evett 1 ü (220 g-os) bébiételt, igaz teljesen pempősítve, de legalább evett.

     

    Kis eknek jobbulást kívánok! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  63. 2009. október 13. 19:0926738.

    Szóval Kitkatnek a lányai és az én fiaim között 3 nap különbség van:)

    Úgyhoyg Kitkat itt is: Lillának boldog szülinapot:)

     

    MEg persze a mostanában ünneplő gyerkőcöknek is:)

     

    Úgy látom a tali nem jött össze ma:(

     

    LÁzi: jobbulást!

     

    Taita: gratula az első lépésekhez....

     

    Gatta/amarillisz: nevek vannak már? meg a többi terheünk tudja már a neveket? MEgoszthatnátok velünk!

    PEtra: nálatok akkor Bálint lesz?

     

    MEnőmanóka:? nektek is jobbulást!!

     

    Nálunk ZAlán lázas volt, doki azt mondta hoy a torka, egy két nap alatt rendbe is jött:)

     

    Réka: hol vettél ilyen jo áron könyvet meg ruhákat?

     

    Jók aképek, arika  gyerkőcök, a torták meg tök szépek.

     

    Andek: MIlán most kezdte a teniszt? hogy megy neki? de jo lesz nektek a wellness:) majd hozz képeket:)

     

    CSati: minden elismerésem, ! REmléem minél később jön el amit adoki mondott....

    előzmény:
    hibi (26736)
    2009-10-13  19:01
  64. 2009. október 13. 19:0326737.

    Csati: hát igen, téged illet a tisztelet, nem lehet könnyű...

    (Az unokatesóm apja is alig lát, de félelmetes, h mennyire jól navigálja az apját, én csak lestem, amikor 5-6 évesen már egy szó nem hangzott el, és az apuka pontosan tudta, h pl. lépcső jön és mennyi:-O )

    Biztos nem könnyű így élni, de minden tisztelet annak, aki ilyen jól kezeli! De azért remélem, h Kevint még sokáig láthatja az apukája!

    A kamaszkorhoz meg no comment... én is tartok tőle...

    Andek: nagyon jó pihenést kívánok nektek, rád fog férni:)

    Laraa: gratulálok én is a sétáláshoz! Mi is vettünk egy cipőt még a nyáron, h majd milyen jó lesz őszre (ez is barna fűzős:) ), de nem tudom egyszerűen ráadni... szerintem pont ellentartanak a lábukkal az amúgy is elég szűk lyukon...

    Nem lehet könnyű munkanélküliként... drukkolok a férjednek, h végre legyen vmi!!! ha jól emlékszem, Réka férje talált nem régen munkát, közel a férjem munkahelyéhez:))))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535096 (26735)
    2009-10-13  18:15
  65. 2009. október 13. 19:0126736.

    Szaisztok!

    Hú ezer éve nem voltam, azóta megjártuk Miskolcot is, pont Kitkatékkel taliztunk:)

     

    Laraa: cipő vásárlásra nekünk azt mondrták hyog ugyanolyanbol egy szandit probáljunk rá először, és akkor abban lehet látni hoyg mekkor a ajo, mert hajléamosak összehuzni a lábukat:(

     

    CSati: hu nem semmia  fiad, de ha tiltod nem még jobban akar majd talizni vele?

    na majd jövök visszaolvasni...

    előzmény:
    Laraa1 (26730)
    2009-10-13  17:44
  66. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2009. október 13. 18:1526735.
    Köszi az elismerést de szerintem ezt mindeki megtenné a párjáért.3szor fél óráig fél óránként cseppentettek a szemébe ami állitolag marja a szemét de nem sírt csak mosolygot mindenkire.Csati
    előzmény:
    andek (26734)
    2009-10-13  18:11
  67. 2009. október 13. 18:1126734.

    nem semmi. minden tisztelet a tied!

    reméljük Kevin nem örökölte. másfél óráig???????? hogyan?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535096 (26732)
    2009-10-13  18:03
  68. 2009. október 13. 18:0826733.

    sziasztok csajszik,

     

    mi is beállunk a takonykorosok sorába... de amugy semmi küli, még kb. 3-4 foga jön, ugyhogy az oránkénti keléseket leredukáltuk fél orákra.

     

    ma meg is jegyezte kedvesen egy anyuka,hogy a karikák a szemed alatt akkor attol vannak...

     

    Milán jár teniszezni, oda vittem ma a kicsit is, még jo hogy fedett, de ahogy kinéztünk utána! nahát! tiszta salak ö is , én is addig amig felér.. ugyhogy ide se megyünk szép ruhába, akkor hova????????????

    mert ugye urasága már nem éri be a sétával, állandoan rohan és tanyázik akkorákat,hogy csak na!

     

    csütörtökön viszont elvisz minket apa egy kis wellnesre siofokra, képzeljétek a normál szoba árában lakosztályt kaptunk szaunával, jacuzzival... ugyhogy talán a család többi része fog aludni,mert külön leszünk.talán a viz kiszivja egy kicsit...

    és kiprobáljuk a karúszót, hátha bejön. abba tud mozogni az uszogumiba nem nagyon.

     

    egyelöre ennyi. ja van egy tök jo turi: www.ideababaruhát.hu nem olcso, de jo. holnap megyek a csomagomért, mert  gödöllőn lehet átvenni személyesen,meg persze futár utján.

    ha valaki rendel és esetleg érte jönne, beugorhatna hozzánk egy kv-ra!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  69. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2009. október 13. 18:0326732.

    A férjemmel és Kevinnel juniusban voltunk a szemészeten és a férjem 70%-ban nem lát mindkét szemére és bármikor megvakulhat de nem tudják hogy ez 1 év vagy 10 év akár szépen lassan is megvakulhat de lehet hogy hirtelen egyik pillanatról a másikra fog történi.Ezt a dokinő velem közölte és volt kb 5 percem hogy össze szedjem magamat és elmondjam neki hát senkinek nem kivánom azt a szar érzést,de probáltam "viccesen"elöadni a dolgt hogy örüljön neki hogy nem fogja látni a fonyadt testemet,pofámat de a lelkem mélyén sírtam meg akkor mikor nem látta.

     

    Tudjátok sokan megkérdezték hogy így is szeretem-e(saját nagymamám)de Ő nála jobb embert nem ismerek,remek Apa és férj annyi szeretet van benne,én még azt is bevállallom hogy megtanulom a Brei írást-olvasást is amin a doktornő elhült és azt mondta kevés az az ember aki ennyire kitart a másik mellett.

    Lehet hogy Kevin is örökölte ezt a betegséget de egyenlőre minden oké.

    Másfélóráig tágították a pupilláját de Ő zok szo nélkül tűrte el voltak hűlve hogy mindenkire csak nevetett.Röviden ennyi.Csati

    előzmény:
    Laraa1 (26730)
    2009-10-13  17:44
  70. 2009. október 13. 17:4726731.

    Menőmanóka: jó ötlet szerintem.

     

    Gatta/amarillisz: vigyázz nagyon magatokra, és feltétlen írd meg, ki lakozik a pocakban. Nevet válaszottatok már? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_221907 (26724)
    2009-10-13  10:47
  71. 2009. október 13. 17:4426730.

    Sziasztok Csajok!

     

    Van egy kis időm, gyorsan bekukkantok.

    Rólunk: manócskám egyre ügyesebb, már a szoba egyik végéből elmegy a másikba. Szinte állandóan áll, alig látom négykézláb mászni. Állandóan beszél, azt hiszem ezt tőlem örökölte... Most kezdem bevezetni a natúr joghurtot túrót, tésztát és társait, tegnap evett először lencsét, ízlett neki, úgy tűnik nem az Apjára ütött ebből a szempontból. Joghurtot tízóraira vagy uzsira jobb adni?!

     

    Túl vagyunk az első kiscipő vásárláson is, ami nem volt egyszerű.  Manócskám nem nagyon hagyta, hogy Anyucija csak úgy rápróbálgassa a cipőket a lábára, a másik ok pedig, hogy olyan torkos a kis lába, hogy alig találtunk olyan cipőt, amit könnyedén fel tudok adni rá, és nem úgy, hogy közben majd ki töröm a bokáját. Linea 20-as tépőzáras, sötétkék, bár a kis barna fűzősek jobban tetszettek, de hát hiába fűzöm ki teljesen, ha nem megy fel, akkor nem. 

    Nem bélelt még, úgyhogy lehet vastag zonit húzok majd bele neki, ha ilyen hidegek lesznek, mint pl. ma is. Ja, néztünk bélelt magasszárú cipőt is, esélyünk nem volt, hogy belemenjen a kis lába. Nem is tudom van-e egyáltalán olyan szúnyoglábú gyerkőc, akire egyáltalán jó lesz. Állítólag még egy darabot sem adtak el belőle.

     

     

    Kitkat Lillájának nagyon sok boldog 1 szülinapot!!!! 

     

    Réka: a férjed talált már állást? Vagy nem Te írtad, hogy a Tied is munkanélküli lett?  Nekünk sajna még mindig nincs semmi, lassan már 1 éve...

     

    Csati: férjed szeme hogy van? Már olyan régóta akarom kérdezni... Betegeknek jobbulást.

     

    Holnap megyünk 1 éves vizsgálatra. Remélem nem esik le a hó, szánkónk még nincs...

     

    Csajok, szopiztatás mellett milyen immunrendszer erősítőt lehet szedni? Valamit nem ártana, ha már bejött ez a tré idő. 

     

    Na ennyi voltam, mennem kell, Anyuci hiány van, de majd még visszaolvasok.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  72. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2009. október 13. 15:4526729.

    Sziasztok csajok!!!!!!!!!!!

     

    Lázi:publikus a dolog 4 gyerek közte az enyém is majd nem felgyújtották a suli termet egy parfümös üvegben lévő kölnit gyújtottak meg.A fiam meg felvette a telefonjával és ezt nem szabad.!!!!!!

    Most jöttem meg a sulibol beszéltem az ofővel és azt mondta hogy van egy kisfiu aki eléggé befolyásolja az én gyerekemet is.Na most eltiltottam a közeléből.Ja és kiprobálta a cigit mondta a tanárnő hogy kiderült hogy az első szál cigire ez a kisfiu beszélte rá.ESZEM MEG ÁLL ÉS EGY HELYBEN TOPPOROG!!!!!!!!!!

     

    Kevinnek ma már nincsen láza de a takonykor folytatodik.Ja és már majd nem kit van a felső2 foga is így tudunk már enni szilárdat.JUHEEEE!!!!

    Kevin is bemutatta hogyan mászunk le az ágyrol hátra fele.Tök jó fejek ezek a gyerekek.

     

     

    KÖSZÖNJÜK A SOK GYOGYVIRÁGOT HASZNÁLTAK A KISBETEGNEK REMÉLEM A TÖBBI BABA IS KILÁBBAL A TAKONYKORBÓL.

     

    CSATI

    előzmény:
    lázi78 (26728)
    2009-10-13  13:27
  73. 2009. október 13. 13:2726728.

    Sziasztok!

     

    Vagyok kicsit végre csend van, alszik a kis Gézengúz... Éjszaka fullszar volt, 02.00kor felköhögte magát, szegénykém dőlt megint az orrán a trutyi, és 04:45volt mire visszaaludt... Evvan...

     

    Nappal is elég nyűglődős, de gondolom az idő is közrejátszik. Itt nagyon hideg van, rettenetes szél fúj, és esik tegnap reggel óta folyamatosan.

     

    Csati: kamaszgyerek... apósom mindig azt mondja kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond... Milyen csínytettet hajtottak végre, hogy ez lett a vége? Már ha lehet publikus, de ha nem akkor nem

     

    Taita: sajnálom, hogy nálatok is tombol a takonykór... én is annyira útálom, és nagyon sajnálom ilyenkor őket...De graula az elinduláshoz, és a tolatós lemászáshoz, ilyenkor kicsit azért fellelegezhetünk...

     

     

    Amarillisz: hű már akkor te is lassan félidős vagy!  De jó, hogy minden rendben! Kiváncsi vagyok nálatok mi lesz a lábacskák között!?És Lola nagyon ügyes!

     

     

    Menőmanóka: Calcimuscból 2xfél ampulla kb. az adagjuk, Ca-kid-ből meg 3x2,5ml.

     

    Sacmac: mi sem merjük kidugni az orrunkat sem...Csak itt gubbasztunk bent...

     

    Na megyek mert ezer a dolog , és nem lesz hosszú ez az alvás, mert folyton köhög szegénykém...

     

     

    SZép napot mindenkinek

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  74. 2009. október 13. 11:3726727.

    Sziasztok!

     

    Nálunk is nagyon hideg és szeles idő van, ma sem nagyon dugjuk ki az orrunkat, ha nem muszáj...

    Taita: Nálunk is így viselkedett Bandi az elmúlt pár napban... ez az időjárás biztos megviseli őket... meg nálunk is ott van az, h próbálkozik a járással (de még dől, mint a zsák)... a harmadik meg lehet, h a fogacskák... Ja, és nem is akar nagyon enni se... de nem beteg sztm sem. Ki tudja, h mi bajuk van...?

    Lázi, Csati: további gyors gyógyulást!

    Menőmanóka: szerintem az előző albumot is frissíthetnénk, nem? oda sem rakott még mindenki képet. Én simán közéjük raknám a szülinapi képeket is...

    Gatta/amairilis: ügyi vagy és bátor, h pocakkal meg egy babával egyedül vagy!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_889930 (26725)
    2009-10-13  11:24
  75. 2009. október 13. 11:3426726.

    Menőmanóka: én fél ampulla calcimuscot adok neki egy nap. A Ca-Kidből nem tudom mennyit kell, mert az nincs itthon.

     

    Gatta: gratulálok a kistesóhoz és Lola járásához is.

     

    Betegeknek küldöma  gyógyvirágokat! Tessék gyorsan meggyógyulni! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_221907 (26724)
    2009-10-13  10:47
  76. Torolt_felhasznalo_889930
    Torolt_felhasznalo_889930
    2009. október 13. 11:2426725.

    Sziasztok!

     

    Ismét itt vagyok és talán most majd nem tűnök el annyira.

     

    A párom az éjjel elindult Angliába dolgozni és pár hónapig biztos nem jön haza.

     

    Eraka: köszönjük a szülinai köszöntést és az érdeklődést. Sajnos csak most olvastam. 

    Most 18 hét 4 napos vagyok. Egyenlőre minden ok. 

    Nem viszem túlzásba a vizsgálatokat, csak a kötelezőkre megyek el.

    Jövő héten talán kiderül, hogy fiú lesz-e vagy lány.

     

    Lola már hála isten elég nagy biztonsággal megy, így nem cipelem annyit. 

     

    Próbálok kicsit visszaolvasgatni.

     

    Szép napot mindenkinek!

     

    Gatta

    előzmény:
    eraka (26614)
    2009-10-05  18:41
  77. Torolt_felhasznalo_221907
    Torolt_felhasznalo_221907
    2009. október 13. 10:4726724.

    Boldog szülinapot az illetékeseknek

    Betegeknek jobbulást

    Na mis em úsztuk meg a takonykórt. Szegénykém alig kap levegőt, állandóan bújik. Nem akarom kihívni a dokinőt, mert úgyis csak antibiót adna neki, de amg nem lázas én hanyagolnám. Ti mennyi calciumot adtok ilyenkor? Én most adom szegénykémnek a hársfa teát, aszkorbinsavat, homeós bogyót, orrkenőcsöt, orrsprayt meg az aloe vera first-öt a torkárahátha ez is helyrehozza. Szívni ne is kell az orrát kifolyik maától is, ráadásul a foga is jön, úgyhogy a nyála is folyik...na képzelhetitek. Remélem szülinapjára meggyógyul.

    andek, Laraa1:nagyon édesek a képek

    Apropó képek. Mit szólnátok hozzá ha a picasán csinálnánk egy albumot ahova mindenki rakna egy éves szülinapi képeket? És akkor egy közös albumban megnézhetnénk az összes szülinapost

    Na megyek pakolok kicsit mert mindjárt kelés van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  78. 2009. október 13. 10:3726723.

    Jó reggelt!!!!

     

    Utálom, hogy már lassan egy hónapja betegek vagyunk folyamatosan..... mindig csak az orrszívás, meg a gyógyszerezés, meg a nem alvás, nyűgösködés......

     

    Viszont szerencsére van más is! Bojta tegnap megtette az első önálló lépéseit!!!! egyre ügyesebb, sőt, hogy ne csak egy eysemény legyen egy napra, először mászott le az ágyról ügyesen hátrafelé menetben, ahogy kell. Olyan kis cuki!

     

    Aztán délutánra nemtom mi történt, mert borzasztó nehezen aludt el, és amikor felébredt onnantól fogva ment a hiszti, meg a bömbi egész este. Elaludni sem akart, ahogy letettem a kiságyba egyből üvöltött, de szó szerint. Végül a karomban aludt el, de reggel ugyanilyen rossz hangulatban ébredt :( Az időjárásra fogom, biztos nincs más baja :)

     

    Puszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2009. október 13. 08:5826722.

    Sziasztok csajok!!

     

    Látom még mindenki alszik:):):):) Hozok egy ki kávét hátha segít.

     

    Kevin egy kicsit jobban van.Az idő az szörnyűűűűűű olyan szél van hogy csak és hideg is fújjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj.Ma bekell mennem a nagy fiam sulijába(tanárhoz)

    pénteken igazgatóiintőt kapott,ez a kamaszkor ki csinál,szar a gép is.

     

    még később jövök:Csati 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  80. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2009. október 12. 14:2026721.

    Köszike.Remélem hamar tul lesznek rajta.Csati

     

    (és ti is).öö

    előzmény:
    lázi78 (26719)
    2009-10-12  14:17
  81. 2009. október 12. 14:1926720.

    Betegecskék: jobbulást mindenkinek!!!! Szörnyű ez a takonykór:((((

     

    Nálunk is olyan f.s idő van, mint nálatok, egész nap bent bambulunk, kinn esik... így nem lehet sétálni meg játszani kimenni...

    Haloween: Panna nagyon ügyes!!! Hogy már így megy meg lépcsőzik:-O

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535096 (26718)
    2009-10-12  13:46
  82. 2009. október 12. 14:1726719.

    Sajnálom h a férjed is ilyen ramatyul van! De az jó, hogy megúszta Kevin AB nélkül...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535096 (26718)
    2009-10-12  13:46
  83. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2009. október 12. 13:4626718.

    Halihó!!!!!!!!!!!

     

    Mi is megjrtuk  a doki nénit Ambroxol-Q-t kaptunk+Nurofen+Nasivin orrcsepp.

     

     

    Azt mondta hogy 1-2 nap és jobban lesz na ilyenkor sajnálom hogy nem

     

    szoptatok már(9 hóig szopott).A férjemet is haza küldték a munkahelyéről

     

     olyan beteg.Na lehetek ápoló néni.(ismét).Olyan foss idő van.

     

    Laraa:édesek vagytok nagyon

     

    Réka:sajnálom az esést de nem a te hibád ez a korszak ilyen sajna.

     

    Lázi:gyógyulgasatok ti is.

     

    FANNINAK SOK BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  84. 2009. október 12. 13:2526717.

    Sziasztok!

     

    Én is Nagyon Boldog Születésnapot Kívánok a most ünneplőknek!!!   Milán, Flóra,Marci, Józsika és Bence! Isten Éltessen Benneteket!!!

     

    Most csak ritkán tudok jönni 2 hétre leköltöztünk a szülimhez, így vidéken sziesztázunk. Nagyon jól érezzük magunkat, Pannát elkényeztetik, én is pihenek, hímzek ezerrel. Panna mióta jár, szinte meg sem áll. Mivel egyedül kezdett el járni és nem vezetgettük, most is simán lerázza a kezünket. Itt már lépcsőn is lép fel meg le, de ott nagyon figyelek rá, mert járólap van, nehogy megcsússzon. De nagyon ügyesen emeli fel a lábát, kapaszkodik a falba és már fent is van. Teljesen meglepődtem.

    Mi itt ünnepeljük a szülinapot, aztán otthon a többi rokonnal. Már én is készülök a tortával.

     

    Betegeknek: sok-sok gyógyvirág! bejött ez a fránya a rossz idő is, remélejük azért hamar gyógyultok!

     

    Na mennem kell, várnak a teendők. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  85. 2009. október 12. 13:0626716.

    Sziasztok!

     

    Laraa: nagyon jók a képek Bencus szülinapi bulijáról, és szuper lehet a vonat!

     

    Réka: engem is magyon bánt, mikor megüti magát, de nem a mi hibánk! Nem lehetünk mindig mellettük, és hidd el ők is egyre nagyobb önállóságra vágynak... Grétin pl. néha látom, hogy amikor megyek utána, hogy nézzem mit is csinál, szinte zavarja... Szerintem a mi feladatunk a támogatás, az elfogadás, és minél észrevehetetlenebbül a helyes úton terelgetés. Persze mindemellett a szeretet és a védelmezés áll az első helyen, de nem foghatjuk mindig a kezüket...

     

    Na mi is megjártuk délelőtt a dokinénit, hát nekünk is AB lett a vége, Amoxicillin-B-t kapott a nagylány, +amiket már magamtól is adtam neki. Azt mondta a dokinő, hogy olyan randa amit a torkában lát, hogy csodálkozik rajta, hogy nincsen láza...

     

    Na futok rendbevágom a lakást, mindenhol játékok heverek, tiszta akadálypálya a lakás... kész életveszély nem a lábunk elé nézni... bár biztos tudjátok miről beszélek..

     

    Pusszancs mindenkinek! (amúgy itt rettenet fos idő van)

    előzmény:
    Réka1974 (26714)
    2009-10-12  11:12
  86. 2009. október 12. 12:5626715.

    Sziasztok!

     

    Van vkinek szülinapja ma???? Talán Botus, nálatok? Vagy nem jól emlékszem? Ha van, akkor nagyon boldog születsnapot kívánok Fanninak!!!!

     

    Réka: megesik az ilyen baleset, remélem, h semmi komoly nem történt...

    Larraa: micsoda tortaerdő volt nálatok:))) gratulálok még egyszer a gyönyörű kis szülinaposnak!!!

    előzmény:
    Réka1974 (26714)
    2009-10-12  11:12
  87. 2009. október 12. 11:1226714.

    Laraa nagyon édik vagytok a képeken, és milyen szép tortákat kapott Bence .Gyere gyakrabban ha tudsz , hiányzol a csipet-csapatból.

    Olyan lelkiismeret furdolásom van, Nóri leesett a Baby taxiról és a fejét beleütötte a padlóba ráadásúl járólappal van burkolva a nappali, jó nagyot koppant én meg nem figyeltem rá eléggé .

    Szegénykém fél óráig aztán bebe aludt.

    Egész nap mászkál nem ül egy percig sem de még nem jár egyedül csak ha kapaszkodik, meg esik nagyokat, mindig mellette vagyok de megesik néha egy kis kopi. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  88. 2009. október 12. 10:4126713.

    Lemaradtam és sajnos most is futok. Így csak ennyire jut időm:

     

    Boldog születésnapot: Milánnak, Flórának, Marcinak, Józsikának és Bencének!   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  89. 2009. október 12. 08:3926712.

    Sziasztok Csajszik!

     

    Köszönjük szépen a szülinapi köszöntést, olyan aranyosak vagytok annyira meghatódtam....

     

    Mosolyka: nagyon ari vagy Te is, olyan jó volt visszaolvasni amit egy éve küldtem, köszönöm Neked, hogy visszakerested ezt!

     

    Menőmanóka: gyönyörűszép amit írtál, lassan vennem kell egy újabb 100 db-os zsepit, annyira sokat sírogattam az elmúlt két napban. Szegény kicsi fiam meg nem tudta, mi baja van Anyucijának. Látszik hogy első manó, nem tudom még mi lesz velem ha anyák napja lesz az oviban....

     

    Buli 2 napos volt, olyan sokan jöttek köszönteni, hogy nem fértünk volna el egy 2 szobás lakásban. Nem tudom Bencus mit értehett meg belőle, de nagyon tetszett neki, hogy mindenki körülötte ugrált. Rizses-banános-almás tortát csináltam neki, jaj, csak úgy két kézzel tömte a kis szájába, úgy ízlett neki. Képet mellékelek. Kapott egy zenélős-villogós vonatot, amibe különféle formákat kell bedobni, és ha jó helyre dobja, zenél, na ne tudjátok meg, még este fél 10-kor is ez szólt a kiságyban.... De nem számít, szülinapja van/volt.

     

    Betegneknek jobbulást kívánok, vigyázzon mindenki magára, jön megint ez a taknyos-nyálkás-hideg idő.

     

    Rakok képeket a buliról.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  90. 2009. október 12. 08:2226711.

    Sziasztok!!

     

     

     

    Nem tudom mi van ezzel a nlc-vel de megírtam egy oldalt és kitöröltem .

    Boldog születésnapot Bencének, Marcinak és Józsinak!!

    Menőmanóka nagyon meghatottak gondolataid, köszönöm neked

    Nyúlanyóca, szupi, h minden rendbe van Bálintnyuszival, az ilyen nőcikről pedig megvan a véleményem, jól ki kellett volna osztani , tök bunkó volt.

    Grétinek, Kevinnek pedig gyógyulást a takonykórhoz, van egy jó orrcsepp, homeósm, nem olcsó de megéri EUPHORIBUM a neve.

    Mucor, szép súlya van a fiadnak, neked a derekadat még bírja???, gratulálok az elinduláshoz.

    tegnap vettem egy könyvet Csemetéink csemegéi, tök jó receptek vannak benne, 299-ért nagyon megérte, valamint vannak leárazva rucik 500-ért de sajnos nem találtam Nórira valót mind kicsik voltak.

    Ma gardrób rendbe rakása a programunk olyan sz@r idő van még az élet kedvem is elmegy.

    Ma még jövök  .

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  91. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2009. október 12. 07:0726710.

    Boldog születésnapot Bencének!!!!!!!

     

    Lázi:mi is detto ugyanez csak +láz ma mi is megyünk dokihoz mert az ügyelet csak azt tudta mondani hogy csillapitsam a lázát+Ambroxol+tengervízes oldat(orrcseppnek).Láz van még+takony irdatlan mennyiségben .Ma sem aludtunk.Szerencséd van hogy a picid nem ordít amikor szívod az orrát az enyém üvölt szó szerint.

     

    Na még jövök ha haza jöttöünk a dokitol.Csati

    előzmény:
    lázi78 (26709)
    2009-10-11  22:22
  92. 2009. október 11. 22:2226709.

    Sziasztok, itt egy késői bagoly!

     

    Én is nagyon boldog születésnapot kívánok Laraa Bencéjének!  

     

    Sajnálom a betegeskedőket, gyógynövénykéket nekik! Persze mi sem lógunk kia sorból. Tegnap éjjel mi sem aludtunk... Grétinek már tegnap délután is folydogált a nózija, de csak épphogy, na de éjjel...buborékolt... jesszuusom, mondom megfullad... de alaposan kipuceváltam az éjszaka közepén (éjfél múlt akkor), orrszívás-sterimare-orrszívás-vibrocil volt a menü... 2 körül nagy nehezen visszaaludt aztán még kellett 1x egy ilyet, de akkor hamar visszaaludt, csak nem mertem volna nem kipucolni a nóziját... rettenetes mennyiség jött neki...

     

    Ma is elég sokszor kellett neki szívni, de képzeljétek kezdi fújogatni, ha zsepit teszek oda neki...annyira meglepődtem...meg akartam törölgetni, és olyan volt, mintha fújná, és többször is csináltaHát imádom a kis bogyóját a Drágámnak.

     

    Ja, és nekem csajok nagy mákom van, nem sír az orrszívásnál, Zotya ilyen idősen tombolt, szó szerint ... Gréti meg csak csücsül az ölemben, és ha nagyon kellemetlen, akkor max eltolja a kezem, odabújik, aztán ha mehet tovább tartja a kis fejét...

     

    Így holnap doki, csak nem ússzuk meg, de már a calciumot, c-vit-t, meg az Ambroxolt, illetve a Vibrocil orrcseppet  elkezdtem, hogy  legalább oldjuk a trutyit!

     

    Na megyek, jó hosszú lettem, alszom egy jót, ha hagynak...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  93. 2009. október 11. 20:5626708.

    ♥♥♥♥♥ Laraa Bencéjének én is nagyon boldog szülinapot kívánok!!!! ♥♥♥♥♥

    előzmény:
    Mosolyka (26705)
    2009-10-11  20:27
  94. 2009. október 11. 20:4726707.
    BOLDOG  
    előzmény:
    Reddy (26706)
    2009-10-11  20:46
  95. 2009. október 11. 20:4626706.
    BOLDOG SZÜLINAPOT BENCÉNEK!!!!
    előzmény:
    Mosolyka (26705)
    2009-10-11  20:27
  96. 2009. október 11. 20:2726705.

    Újabb babahír!!!!

     

    Laraa üzent:

     

    "Ma hajnalban 1:35 perckor 3010 grammal 52 cm-rel megérkezett Bence baba. Puszi mindenkinek: Laraa"

     

    Óriási gratuláció a babának és a mamának!

    Sok boldogságot és sok-sok tejcsit Kívánok!

    idézet:
    haloween79 (16447)
    2008-10-11 11:29:32

    Nagyon boldog születésnapot kívánok Laraa Bencéjének!

     

    Betegeknek jobbulást!

    előzmény:
    haloween79 (16445)
    2008-10-11  11:29
  97. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2009. október 11. 16:2726704.

    Halihó csajok!!!

     

    Nagyon édesek a képek.Nem is meséltem hogy hajnalban eltörtem az orrszívot így Apa reggel el ment venni egyet de most már műanyagot.Tök béna vagyok.Kevin állapota változatlan.Csati

    Ui:a poröszívotól retteg a gyerek már.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  98. 2009. október 11. 15:4926703.
    egy kis jokedv...
    előzmény:
    andek (26702)
    2009-10-11  13:01
  99. 2009. október 11. 13:0126702.

    haho csajszikák,

     

    a kis betegeknek jobbulást, a szülinaposoknak nagyon boldog szülinapot kivánok!!!

     

    rolunk: Dori is taknyos, de már megfigyeltem,hogy akkor amikor jön a foga. ugyhogy most megint féloránként kelünk, taknya nyála egybefolyik. én már adok rá egy elökét és abba törölök mindent ami folyik. nagyon guszta!!!!!

     

    nyuszimotor: dori ma kezdte el hajtani, de nem jo,mert négykerekü és beleüti a lábát. de a legkisebb motor talán már jo nekik, mi holnap kapunk egyet kölcsön,mert már a középsöt is majdnem leéri, majd jelentek.

     

     

    előzmény:
    kované (26701)
    2009-10-11  12:44

Címlap

top