Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
2008 októberi babák
Sziasztok Lányok!
Akik a babaremélés időszakában vannak, azok már ismernek. Megjártam az elmúlt hónapokban pár topicot, sajna nem sok sikerrel.
Ismét új hónap és új remények.
Várok ide mindenkit, aki 2008 októberre reméli kisbabája érkezését és azokat is, akik majd bizonyosak is lesznek ebben az örömteli hírben.
Osszuk meg egymással örömeinket, félelmeinket. Babásodjunk együtt!!!
őkell
Sok szeretettel köszöntöm a Petrákat is!
Jó reggelt!
Tavaly ilyenkor babyboom volt
Nagyon boldog születésnapot kívánok
Lázi Grétikéjének
Virágom Tibikéjének
Csücsökné Zétényének
Nyúlanyóca Bálintnyuszijának és
Réka Nórijának!
és a később csatlakozók gyermekeinek is, akiket nem látok a táblában
szép jo reggelt,
már én is itt..alig aludtam.
apa is elkapta a virust,egész éjjel hányt. nem akarok neki rosszat,de egy kicsit legalább átérzi,hogy nekem milyen rossz volt, éjjel szarul,aztán egész nap a kicsivel. és egy szava sem volt,hogy feküdj vissza egy orára stb.
ö persze visszafeküdhetett....
ma családi du. az oviban, bográcsozás, remélem joidö lesz.
még jövök, csak éhes a kismano.
taita: bojta mit reggelizik?és te?
Juujjjj de kkorán van még..... Jó reggelt Lányok!!!!
Nálunk már megy a pörgés, csak kaparjam össze magam....
Boldog szülinapot kívánunk a ma 1 éves Babáknak!!
Piramiséknál Noéminek
Erakáéknál Lorának
Hanáéknál Marcinak
Taita: ó de szépek, és Bojta is mekkora már! Hatalmasak a fiúk!
Az én patikusom is tündér, és imádom, de akkor is jobban kellett volna figyelnie. Ez az én véleményem, és nem bántani akarom ezzel őt, csak itt nem szabad tévedni, és kész.
Tali: de jó lenne... csak nekem picit messze vanmeg most olyan betegesek...
Lora képeit megkönnyeztem, ahogy bújik a macihoz!?
Andek: sérv: röviden és egyszerűen: a hasfal izomzatán lévő "résen" kitüremkedik egy bélszakasz. Van akinél szinte tünetmentes, van akinek fáj... És igen a kizáródás az veszélyes, de nyugi ha nagy lenne a baj akkor már lennének tünetek.Ha a sebész úgy ítéli meg, akkor jobb ezt a "rést" zárni, miután a kitüremkedett részt szépen visszahelyezték. De ne a netet bújd, hanem hétfőn faggasd ki alaposan a sebészt. Nem lesz semmi gond, és remélem nem kell a műtét! Addig is gyógyvirágok: Neked meg citromfűtea:
Andek: megkérdezem holnap apósomat, ő nagyon kiváló gyereksebész, hogy mit mond..... addig is ne izgulj, bár én már egy egyszerű láznál is szétpánikolom magam....
Mosolyka: nálunk sem volt még soha ennyire durva a kiütés. 4 hónaposan kezdődött, amikor kipróbáltuk a tejpépet, az első kanál után azonnal kivörösödött a szája körül, foltokban. kb. 2 hónap múlva megint, illetve mikor elkezdtük a vegyes kajákat akkor is, mikor hogy előjött, főleg az arcán és a hasán. Ezek mindig ilyen nagyobb kiterjedésű foltok voltak, nem olyan kis pöttyök (ami pl. egy vírusos nátha után tök normális). Egyszer jól bekajáltam valamit és szopi után tiszta folt lett az egész teste. Ha gyanakszol hogy allergia, próbálkozz elhagyni ezt-azt, vagy figyeld hogy milyen kaja után jön ki. A vizsgálat amúgy egy sima vérvétel - igaz nekünk eltartott vagy fél órát, és közben leizzadtam vagy 5 kilót annyira üvöltött szegényem, mert nem volt rendes vénája. de megérte mert jobb tudni, mire kell figyelni, minthogy valami komolyabb baj legyen.
Hibi: itt egy kép rólunk, csak Neked.
Andek!
Öcsémet is egyévesen műtötték lágyéksérvvel...
Szegény kicsi Dorián, semmi jele nem volt?
Annyit tudok róla, hogy akkor van baj, ha kizáródik a bélszakasz, mert megrepedt a hasfal.
De sokan elvannak nagyon sokáig sérvvel. Azt nem tudom, hogy kisbabáknál mi a helyzet, bizti a mielőbbi műtétet javasolják.
Anélkül viszont nem lehet megúszni...
Drukkolunk, hogy mihamarabb túl legyetek rajta!
Természetesen Hana Marcijának is boldog szülinapot kívánok! (bocsánat, hogy kifelejtettem)
Ágy: Jé, már ilyen ügyesek a babák? Soma szerintem simán kiesne
Eraka! Nagyon klasszul sikerült a szülinap! És Lora annyira édes!
Taita! Már olvasni is szörnyű. A minap én is kérdeztem az allergia jeleit, én is gyanakszom, bár nálunk nincsenek ilyen durva tünetek.
Andek! No para! Reddy nyaral, de Lázi vagy Kissy reggel biztos jön.
Sziasztok lányok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Hana-Marciájanak
Piramis-No émijének
Ereka-Larájának
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK ÉS ANNAK IS AKIT ESETEG KIHAGYTAM DE HÁT TELJES BABA DÖMPING VAN.
Taita:hát ez az a gyógyszer ügy szörnyűűűűű!!!!!!!!!!!!!!!!Remélem jobban vagytok és remélem ez nem ismétlődik meg.
Kované:Linusnak jobbulást kívánok.
Ereka:tutti jók a képek.
Képzeljétek Kevin ismét végig aludt az éjszakát hát elsem hiszem,szomaton lesz a nagy buli grill partyval együtt+tortázás.Holnap egész nap pörgök de amint tudok jövök.
Mindekinek millio pusza:Csati
ja, a tali... okés nálunk, örülnék,ha még joidö lenne, de tuti elférünk bent is.
akkor kinek mikor ?
nekem a 12-ei hét jobb lenne...most parázok hétföig, kedden meg áramszünet.
ja, a tali... okés nálunk, örülnék,ha még joidö lenne, de tuti elférünk bent is.
akkor kinek mikor ?
nekem a 12-ei hét jobb lenne...most parázok hétföig, kedden meg áramszünet.
haho csajszikák,
minden kis szülinaposnak, boldog-boldog,boldog születésnapot!!!!!
taita: nem semmi, örület! gondolom,hogy megijedhettél! hogy cserélhették el?
nálunk is megvan a para a hétvégére, Doriánnak valoszinü,hogy lágyéksérve van. még jo,hogy a dokink ma a mérésnél jo alapos volt, jol megvizsgálta, dudort talált a hasa alatt a fütyi mellett.
na, paramami rögtön internet, mütét.
valaki oikosabb valamit tudtok rola??? Kissy, Reddy, LÁzi help!
hétfön van sebészet,akkor tudom elvinni. kéne azért egy-két info,meg gyakorlati tanács,mert az interneten horror amit olvastam,mindenféle bélkijövés,majd elzárodás, végveszély stb. rögtön orvosi segitség! örület!
ja, egyébként 9 kg és 80 cm. jo hosszu és ügyi,mert futva érkezett a rendelöbe, mert megbotlott a küszöbbe,mindenkit elsöpört, nagy derültség volt.Ö is kacagott.édes drágám, remélem a legjobbakat.
nem teszi be a smile-kat!
Taita: ez nagyon durva.... nagyon ijesztő lehetett:-O de remélem, h hamar elfelejtitek és minden rendben lesz:)
Eraka: megkönnyeztem ezt a szülinapi történetet:) aranyos kis család vagytok:) És Lora pedig nagyon édes a képeken:))))
Mi is készülünk a nagy szülinapi bulira, szombaton lesz (3 szülinap egyszerre), már egy sütivel kész vagyok, most jön a 2 torta még:) na, meg vmi rendes kaja:)
TAita: hu ez nagyon durva, de jó hogy már minden okés, képeket rakhatnál fel a fiúkról!
Eraka jobbulást!
Most van valami ilyen virus!
Egyetek sok citromot!!!
Jok aképek!
Eraka: igen nekünk sinc smár rács, és van hoyg nem találja félálombana kijáratot:)
majd mesélj hoyg hoyg vált be nem e esik ki...
Sziasztok Lányok!
Köszönjük a köszöntéseket majd mesélek, de előbb:
Isten éltesse Noémit és Marcit!
Mosolyka, aranyos tőled az idézet, megkönnyeztema barátnőm éjfélkor már küldte a szívhez szóló sms-
Uh Taita, elhiszem hogy megijedtetek...
Már akartam is kérdezni, hogy hogyan lehet észrevenni, hogy allergiás a baba, ugyanis Lora pociján néha látok kicsi piros pöttyöket. De pl. tegnap rántott cukkinit evett panír nélkül, meg rizst, reggel virslit, nem tudom...
Gabi, drukk a teszthez, kb két hét az eredményig, ugye?
Én is tiszta rekedt lettem reggelre, szakad fel, ha köhögök, jajh... Nyomatom az 1000 mg-os C-vitamint. Amíg nem vettem, Elevitet vettem be
Kované, jobbulást Linusnak De jó, hogy egyedül elalszik, mi ma szereltük át az ágyat, leszedtük a rácsot a külső felén.
Hibi, jól emlékszem, hogy nálatok is így van már? Remélem így majd jobban szereti az ágyát, hogy fel, le tud mászni. Olyan ügyes már ezen a téren
Akkor a szülinap:
Reggel kijöttünk a szobából (apa szabin van) nálam fényképező, nála kamera és hívtuk Lorkát. Cumival a szájában jön ki, elkezdett örvendezni, cumi kipottyant... képek mellékelve
Apa vett neki külön egy óriás macit, ma hozta haza anyuéktól, arról is mellékelek képeket
Én pedig kaptam tőle egy szál vörös rózsát
Voltunk a kórházban is, pont az a szülésznő volt, akinél született Lora, nagyon örültek a ruháknak, megszeretgették őt, mi pedig megkukkantottuk az újszülötteket. Hatalmas integetések közepette jöttünk el.
Azt hiszem ilyen hosszú hsz-t még nem írtam
Uhh, Taita, ez nem lehetett kellemes elmeny...
Se neked, se a babanak. Es biztosan a patikusnak sem
Boldogságos szülinapot minden babácskának!!!!! ez az egy év annyira hihetetlenül gyorsan elrepült!
Mi ma a kórházban kötöttünk ki, ugyanis tegnap váltottam ki a tápszert Bojtának, amit speciálisan az allergiája miatt kap. Amit a doki mondott nem volt, így ajánlottak helyette egy másikat, amit szépen meg is vettem. Ma csinálom is neki a pépet belőle, banánnal, de 3 kanállal evett csak, nem kellett neki. Ez volt az én szerencsém. Ugyanis kb. 20 perc elteltével szegénykémnek az arca rákvörös lett, tele hólyagokkal, még a szeme körül is. Ennyire soha nem volt baja, és nagyon bepánikoltam. Egyből hívtuk a szakorvosunkat, aki mondta hogy azonnal vigyük be a kórházba hogy megnézzék. Kálciumot kapott még indulás előtt, aminek köszönhetően el is múlt a pirosság nagy rész mire beértünk. Egyértelmű volt, hogy a gyógyszertárban rossz tápszert adtak, és tehéntej alapú volt, vagyis allergiásoknak kifejezetten ellenjavallt......
Kaptunk másikat, ami most már tutira jó lesz, de azért úgy megijedtem. Most pár napig megy a kalcium, meg húst nem ehet a kis drágám.
Ma sem unatkoztunk.....
Nagyon nagyon boldog szuletesnapot kivanok a ma egyeves babaknak!!
Piramis - Noeminek
Eraka - Loranak
Hana - Marcinak
Piramis, de jo hogy te is itt vagy!
Sziasztok!
Eraka Lorájának, Hana Marcijának és Piramis Noémijének kívánunk nagyon boldog szülinapot!
Jajj csajok, én mindig megkönnyezem minden baba köszöntésétolyan bőgős lettem
Piramis: de jó hogy jöttél!Tessék jönni sűrűben! Itt a rosszidő, újra összeáll a csapat teljes létszámmal!Dejó lenne!
Itt csúnya szeles az idő, látszik is Gréti csak egy órát aludt, és jó nyűgi...Na megyek is lekötöm a kis pityergőmet, ne ébressze fel a Tesóját... Ő legalább még durmol!
Marcinak is nagyon boldog szülinapot kívánunk:)
Szerintem írjuk be a táblázatba őket is:)
Lorának, Noéminek és természetesen Marcinak is boldog születésnapot! Marci nem volt benne a táblázatban, ezért maradt ki.
Olyan jó, hogy jönnek az elveszett báránykák! Gyertek máskor is!
Nekem ma levették a vért a kombinált teszthez, megvan az első laborom, nincs semmi gond, csak a vdrl teszt nincs meg. Utólért minket is valami kórság, Adélnak folyik az orra, nekem fáj a torkom. Jó kis szülinap lesz így a hétvégén!
sziasztok,
ez is eljött, Marci ma egy éves. hajnali 4:04-kor született, 57 centivel és 3880 grammal. hétfőn voltunk egyéves kontrollon. 75 cm és kereken 10 kg.
szombaton lesz a nagy családi ünneplés. csinálok neki fini tortát, amiből ő is ehet.
olyan megható ez. úgy imádjuk mind a ketten. már nem is tudom, hogy milyen volt, mikor ő nem volt még nekünk.
minden babának boldogságos 1. szülinapot!
mindenki készüljön fel egy nagy doboz papírzsepivel, sztem ilyenkor szem nem marad szárazon.
Sziasztok!
Elnézést kérek mindkét ünnepelttől.... sikerült mindkettőjüket félregépelnem:(((((((((((((((((
Akkor még egyszer:
Boldog 1. szülinapot Lorának és Noéminek!!!!!!!!
A törpéim épp alszanak, megyek, igyekszem vmi hazsnosat is csinálni...:)
Noémi és Lora! Isten éltessen benneteket!
Piramis jó, hogy jöttél!
Húú, ma Linusnak volt olyan köhögési rohama, hogy csak na! NAgyon kínlódott, és szerintem félrenyelte a nyálát. Még a kajcsiból is jött vissza, viszont megúszott egy orrszívást, mert még az is kijött. És nem is hallom, hogy szörcsögne. Mondjuk éjjel se kellett már szívni, remélem ez is elmúlik már. Ma scsí levest evett, imádjk mindannyian, jól főzik itt a konyhán, és utána már durmol is. Úgy szeretem, mikor ilyen ügyike, hogy magától szépen elalszik.
Piramis! De jó, hogy jöttél! Írj máskor is! Örülök, hogy jól vagytok,tüneményesek a lánykáid!
Ja, a köszöntéseket Reddy nevében is küldöm (csak ezt mindig elfelejtem odaírni ) Ő is sok puszit küld.
Sziasztok, lanyok!
Bekukkantottam, hogy utolag es elore koszontsek minden oktoberi manocskat, es bevallom, konnybe labadt a szemem, hogy koszontottetek a kislanyomat.
megragadom az alkalmat, hogy en is boldog 1 eves szulinapot kivanjak minden forumbabanak !!!!
Olvasgatni szoktalak, de az irasig nem jutok, de nem is mentegetozni akarok (erre ugy sincs mentseg), lenyeg, hogy jo kis csapat vagytok.
Noemi szulinapjat a mult szombaton megunnepeltuk, igy most kepet is tudok mutatni.Velunk minden rendben, szepen nonek a lanyok, Anna mar 4 eves, kesz nagylany.
Noemi butorok mellett jar, mashol meg szivesebben maszik (szelsebesen), sokat mondikal, ert sok mindent, a nem-et mar reg mondja is, jol alszik ejjel, hajnalban eszik egyszer, nem veszes. Evesi problemaink is megoldodtak, most eszik szinte mindent, igaz, elegge aprocska csajszi, de egeszseges. 8 kg. korul van.
Sok beszed szegenyseg, inkabb beszeljenek a kepek.
Millio puszi nektek es koszonom megegyszer a koszontest!!!
Lányok, nekiálltam egy kis adag lencsefőzit csinálni... de úgy láttam, h kicsi lesz a lábas, és átraktam egy kettővel nagyobb lábasba (a köztes épp foglalt volt), na érre tele lett majdnem:-O
Nemtom ki fogja ezt a sokat megenni....
Ez kimaradt:
Andek! Én is vágattam frufrut
A fogyásért meg irigyellek (nem a vírusosért). Most Soma születésnapjáig adtam magamnak haladékot, még 5kg-t szeretnék fogyni. (2 hét alatt )
Mosolyka: köszi a segítséget:)
Lázi: nagyon sok boldogságot kívánunk nektek és legfőképpen Grétinek!!!
Eraka: Larának is nagyon boldog 1. szülinapot kívánunk:)
Hibi: tudom, h okt. 6. kedd, csak általánosságban írtam:)
Jól van, még kora volt (pedig este f10-től reggel f8-ig aludtam), már rájöttem, hogy Noémi éjjel 1-kor, Lora pedig délután született.
Eraka! Majd írd meg, hogy tetszett neki Roddy!
Minitali: Minden verzióban benne vagyok!
Oltás: Tartok tőlük, magamat se szoktam beoltatni, de most a babavállalás előtt kicsit elgondolkodtam.
Mi a 2010.10.10-es időpontra gyúrunk Na jó, jöhet már szeptemberben is.
Youcó! Ne aggódj, nem vagy egyedül. Így alakult az életünk és kész. Mindennek oka van.
Na, Somából meg műszerész lesz. Már szétszerelte az autóját.
Szaisztok!
Sacmac: október 6 az kedd:)
Boldog szülinapot aki ma ünnepel!!!!!
Jó reggelt!
Nagyon boldog születésnapot kívánok Piramis Noémijének és Eraka Lorájának!
Sziasztok, jó reggelt!!!
Virtulális KV-t hozok, de kép nélkül:)
Bandi borzasztóan aludt magához képest (Andeknek lehet, h ez a sima), hasogat fjem, de remélem, h még lesz jobb a helyzet:)
Tali: tök jó lenne, ha összejönne:) Nekem esetleg az lenne a kérésem, h ha lehet, ne hétfő legyen meg okt. 6-án pont tanácsadásra kell mennünk Bandi babával (de még így is lehetne aznap délután), ezen kívül mindegy, jó a hétköznap és a hétvége is.
Andek: köszönjük a lehetőséget:)
Kinek is van ma szülinapja????
BOLDOG SZÜLINAPOT CASIAN és LUKA!!
BOLDOG SZÜLINAPOT KEVIN!
Sziasztok!
Sacmac boldog szülinapot! Tényleg jöttök felénk? Juhé, jó lenne egy minitali Mosolykáékkal, meg aki errefelé lakik!
Haloween, mi is 2010. 10. hóra hajtunk, na jó, nov. vagy dec.-ben is kiegyezhetünk...
Yucó, nem te tehetsz róla, hogy Emma most született... a lényeg, hogy szeretitek, és boldogságban nevelitek!
El is felejtettem írni, hogy hétfőn megjött a borostyánláncunk, olyan kis csini vele Lora!
Ma pedig megérkezett a Rody lovacska szülinapra, miután elaludt a lányzó felfújtuk,kötöttünk egy masnit a nyakába, és kiállítottuk a nappali közepére. Már alig várjuk, hogy reggel legyen...
Jó, hogy nem rendeltem meg előbb, nem bírtam volna napokat várni
NA de jó akkor már 3an vagyunk, bár Sacmacék is biztos jönnek, ugye?????:)
Október 6 vagy 13? VAgy Andek te mondd meg hoyg miko rlenne jó!
Sziasztok!
Csak bekukkantani van időm.
Szülinaposoknak: Nagyon-nagyon Boldog 1. Szülinapot!!!!!
H1N1: még nem tudom, most még úgy vagyok vele, hogy nem. Bízom benne, hogy védi az anyatej, napi 5-6-szor szopizik még, 90%-ban ez a kajcsija, Hó végén megyünk az 1 hós kontrollra, ott megkérdezem a dokinőt, hogy ő mit tanácsol, és ha úgy gondolja, hogy érdemes, akkor lehet beadatom.
Tali: mi mennénk. Nekünk a hétköznap jobb lenne. Az már mindegy hogy délelőtt vagy délután, Panna többnyire délben alszik 1-1,5 órát. Ha lehet egy kérésem, még október 17 előtt legyen, mert akkor utazunk vidékre 1 hétre. Ha így nem megoldható, akkor majd legközelebb megyünk.
Nekünk is jó Andekéknál, akkor mi is jelentkezünk.
Babaképek: mind nagyon édes!
Kor: Pannát a 29. szülinapom előtt 8 nappal szültem, tehát még 28 évesen. Kistesót jó lenne még 30 évesen megszülni, 2010 októberben ki is egyeznék.
Réka: én azt hiszem agyhártya ellen beoltatom, a bárányhimlő ellen szerintem nem. nekem még nem szólt a dokinő, majd az 1 éves státuszon ezt is megkérdezem.
Sacmac: Boldog Szülinapot Neked is!!!
Csőrös pohár: mi is abból iszunk már pár hónapja. Van tupperes, azt imádja, de sajna nics teteje, így lett egy dm-s(nuby) azt is szereti, azt visszük ha be kell pakolni valahova, mert kupakos.
Na mennem is kell, puszi mindenkinek!
Réka tök jok aképek!
Agyhártyagyulladás ellen beoltatom őket, bárányhimlővel még nem, szerintem várok ovi végéig, ha addig nem kapják el akkor beadatom.... szerintem nem jo ilyen sok dolog ellen beoltatni, sé iylen kis korban még jobban viselik.. meg a bárányhimlő oltás nem ad egész életre védettséget, ugy tudom....
Andek szuper, h jobban vagy még jó, hogy nem nyomott le az ágy.
Hú én azt hiszem későn érő tipus vagyok, de lehet az életem másképpen alakul akkor én is előbb szülök .
Én nem tervezek több babát de ha terhes maradnék akkor valószínű megtartanám.
Én sem érzem magam 3X és félnek, és tök jó Nóri mellett még fiatalabbnak látszom .
Amúgy a gyerekvállalás abszolut kapcsolatfüggő!!!
Oltás: az utolsó tanácsadáson a doktornő azt mondta van még 2 védőoltás a bárányhimlőre és agyhártyagyúlladásra, de ezért fizetni kell gonoljam át igényelem-e???
Ti beoltatjátok??
Sacmac, Bocsánat, hogy csak most: Nagyon Boldog Szülinapot Neked is!
H1N1: cikk: no comment, sztem felháborító. Én megkérdezem a dokinőmet mit ajánl, aztán majd meglátom.
Andek: de joooo akkor lehet nálatok a tali!?
én jelentkeznék:))))
Juco: mindenki máskor érik meg rá,meg máskor találja meg az igazit, én korán szerettem volna szülni, más meg később akar.... de mindenben van valami jo:)
Szerintem korban én űűűberelem a többséget, és nekem 3x-ben született az első gyermekem.... Néha (na jó mindig, úgy érzem, hogy jóóóóól lemaradtam,mármint előbb kellett volna, és a mai eszemmel meg minden...)
mire jön a ketteske, akkor meg már kb 36 leszek (anyám, de szar ezt leírni, egyálalán nem érzem magam ennyinek)
Szülinaposoknak sok sok boldogságot!!!
Kis betegeknek pedig jobbulást!!!
haho csajszik, jol vagyok, valami virus, 1 éjszakás... de lement másfél kg! ugyhogy már 12-nél járok.
Boldog szülinapot a kis 1 éveseknek,akár angolul,akár magyarul, hosszu boldog életet.!!!
h1n1: nem oltatok.
csörös pohár, mi abbol iszunk, a müllerben vettem a legolcsobbat 800-ért, kiprobálásra és bevált. imádja.
én már meg sem mondom mennyi vagyok, de nem vagyok mai csirke... de fru-frut vágattam, azota azt mondják minusz 10 év...
tali: kezdjük el szervezni!!! legyen fix időpont, szerintem is.gödöllő? lehet nálunk, mi talán középen lakunk, nagy a kert, lehet rohangálni.
Sziasztok lányok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Mi is gratulálunk a szülinaposoknak(Mbogiéknak is).
Nagyon szépen köszönjük a sok-sok gratuláciokat hát igen eltelt egy év (gyorsan).Kevin 8.300 gramm de a hosszát nem mérte meg a védőnő.Kibujt a 4 .foga tehát eddig alul 2 felül pedig a 2 szem foga jött ki.
H1N1:Dave is lekapta 39 fokos lázzal járt és menni alig bírt de teljes karantén volt fent a nagy lent a kicsi így nem kapta el szerencsére(meg a sok anyatejnek)szerintem.
Sacmac:Boldog szülinapot!!!!!!!!!
Kis betegeink gyogyuljanak meg.Sok-sok gyógyvirágot küdök.
Kor:én Davet 20 évesen szültem ,Kevint meg 32 évesen és mindjárt 33 leszek,de ha az anyagiak rendeződnek akkor jöhetne a 3. de sajna ennek kevés az esélye így ringen kivül drukkolok annak aki még szeretne gyerköcöt.
Kissynight:örülök hogy te is írsz remélem sokszor jössz majd.
Valaki nem lakik 18.kerületben(Budapesten)???????????????????
Még jövök ha tudok most vacsi jön.
Hibi, hat ezt az e-mailt inkabb nem minositem...
Vagy lehet hogy inkabb megis...
Szerintem aki ilyeneket kuld szet, minimum felelotlen, es akkor finoman fogalmaztam.
Tele van felinformaciokkal es dezinformaciokkal, es ugy gondolom, hogy erre felelos ember nem alapoz olyan dontest, hogy beoltatja-e a gyereket...
Egyebkent sem hiszek az osszeeskuves-elmeletekben, de ez aztan kifejezetten nagyon bugyuta
Mindamellett mindenkinek maganak kell eldontenie, hogy beoltatja-e magat illetve a gyereket...
En a szezonalis influenza oltast is fel szoktam venni, mert sok ember kozt dolgoztam, most pedig meg tobb kozt, tehat iden is felveszem. Es ha csak annyit er az oltas, hogy Opalnak nem 41 fokos laza lesz hanem csak 38, szerintem mar akkor megeri, szoval en a gyerekeket is leoltatom majd.
Ismet maganvelemeny: szerintem a H1N1 nem igazan veszelyesebb egy "sima" influenzanal.
Viszont egy sima influenzanak is siman lehet halalos szovodmenye.
En pedig amondo vagyok, jobb az ovatossag
Es bocsanat, nem akartam neked ugrani, es nem is ellened szol, amit irtam, csak nem birtam szo nelkul hagyni.
Sacmac: Opal mindenre erzekenyebb Ha beteg, akkor nala altalaban mindig a legrosszabb verzio jon ki
Hibi: én is pont ma kaptam ezt meg, csak kicsit bővített verzióban... Az a baj, h ha ennek csak a fele igaz, már szörnyű....
Én úgy gondolom, h az immunrendszer erősítésével talán lehet védekezni az influenza ellen, meg persze más vírusok ellen is. Ha lemegy ez a hisztéria, akkor biztos gyártanak majd vmi új még veszélyesebb vmit, h pénzt csináljanak belőle:((((((((((((((((((
kissy: nem is vagy olyan öreg;-)
Opal egyébként más betegségre is érzékenyebb, mint Ruby? Vagy csak ezt kapta el jobban?
Sacmac jó lenne egy találkozó most a párom is Tatabányán kapott állást a párodtól kb. 500 m-re. Jaj és a férjeddel egy évben születtünk . Azért nem kevés távolságot tesz meg Bandi apuka nap mint nap.
Hibi simán felkereshettek ti is de mi 33 km-re vagyunk Tatabányától végül is nem nagy távolság.
Jaj a csajok ti olyan fiatalok vagytok hozzám képest kissyvel mi kb. egy idősek vagyunk.
tej: nekem a dokinő azt mondta, h 2 éves korig nem ajánlatos adni tehén tejet a gyerkőcöknek, ez a legújabb verzíó, gondolom ezt a dokit jól lefizették a tápszer gyártók aki ezt állította. .
Jane Bürgermeister kezdeményezése nagy nemzetközi reakciót váltott ki,
Franciaországban, Olaszországban is követik példáját és egyre többen követelik az ügy
kivizsgálását. Komoly orvosi szakvélemények és tanulmányok vannak az oltást
megtagadó, és alternatív, megelızı metódusokat sürgetı mozgalom mögött.
Remélem Magyarországon ugyanezzel az aktivitással találkozunk majd.
Bizonyítékok, és a kereslet olvasható:
http://www.infowars.com/media/17044769-Evidenc e-of-the-Use-of-Pandemic-F...
http://www.sg.hu/printer.php ?cid=36515
http://www.americanchronicle.com/articles/view /109836
Fordította: László Erika
H1N1re ma kaptam egy köremilt, ki tudja mi az igazság....
bemásolom
Veszélyben a világ
Feljelentette Jane Bürgermeister az Ausztriai "Baxter" és "Avir Zöld Dombok
Biotechnológia" nevő vegyi üzemeket, továbbá a „WHO” - t (World Health
Organization) szennyezett Madárinfluenza - vakcina elıállításáért és terjesztéséért.
Ezt a vakcinát ısztıl fogják teríteni a világ összes országaiban a "sertés
influenza" vírus elleni oltás gyanánt.
Ma már bizonyítható, hogy a "sertés influenza” vírus, ugyanúgy, mint az
„Aids”, és "Madárinfluenza" laboratóriumokban lettek elıállítva.
Jane Bürgermeister azt állítja, (és van rá bizonyítéka) hogy ez szándékos bőncselekmény,
amely világjárványt okozhat, valamint a nyereség is jelentıs a Baxter számára. A Baxter
létesítmény Orth an der Donau nál található, Avir és Baxter AG központja Bécsben van,
így a Bécsi joghatósága alá tartozik.
2009 Április 8-án jelentették fel a WHO-t, Baxter-t, bizonyítékokkal alátámasztva. Azóta
egyik szervezet sem cáfolta a feljelentést, ellenkeresetet sem nyújtottak be Jane
Bürgermeister vádjai ellen. Baxtert már egyszer elkapták, múlt évben, mikor élı vírussal
szennyezett, madárinfluenza vakcinát küldött Lengyelországba.
Csak a véletlenen múlt, hogy nem oltottak be hajléktalan kísérleti alanyokat.
Az is érdekes hogy a nemzetközi média, elıre tudta, hogy a nyáron, Brazíliában kirobbant
járvány, (volt kb. 4 ember, aki köhögött) ıszre nemzetközi méreteket ölt majd...
Azóta fáradhatatlanul dolgoznak a hisztériakeltésben, már 34 !!!!!! esetet emlegetnek!!!
Minden orvos tudja, hogy az éves, "várható" influenza járványban, százak halnak meg.
Erre van külön statisztika, és érdekes, ezt nem közlik olyan rendszerességgel velünk, mint
azt a 34 esetet, nyár óta.
Gyanítják, hogy a hisztériakeltés fontos, hogy elegen rohanjanak és kérjék az oltást, amibe
az immunrendszert gyengítı, ha nem is halálos, de nagyon káros koktél van.
Több országban már felkészültek arra az esetre, hogy az emberek nem akarják beoltatni
magukat, ebben az esetben érvénybe lép a "készenléti állapot" vagyis kényszeríteni
fognak mindenkit az oltásra.
Baxter aktívan részt vesz abban a titkos programban, amely a világ népességét
megfelezni, sıt, meg háromnegyedezni akarja biofegyverekkel. Baxter egy
kisebb egysége a mőködı nagyobb vállalkozásokat összesítı nemzetközi
bőnszervezetnek, amit informálisan az "Illuminati"nak, azaz Illuminátusoknak hívnak.
Bürgermeister neveket is említ: Barack Obama, a UN's David Nabarro, WHO director
Margaret Chan, Janet Napolitano, bank embereket, David de Rothschild és David
Rockefeller, internacionális bőnözı pénz ember Soros György, továbbá, a WHO, Európai
Unió.
LOL, miket irtam
Mindegy, kodoljatok ki Egy segitseg: relemlem - remelem
Andek, jobban vagy?
Na, irok meg par szot, talan lesz idom befejezni. Tobb mindenre akartam reagalni, csak mire elolvastam, irni mar nem maradt ido
H1N1:
mi megkostoltuk, rogton az idekoltozesunk utani heten Fene tudja, en inkabb beadatnam az oltast. Opalt nagyon agyonutotte, igazan magas laz, amitol gorcsolt... eleg borzaszto volt. Rubyban is kitenyesztettek, de nala annak ellenere se okozott kulonosebb panaszt, hogy egy betegsegre fertozodott ra.
Szoval szerintem jobb az ovatossag
Uj kismamak:
nagyon nagyon gratulalok nektek!!! Kivanom hogy minden rendben legyen a picikkel!
Petra, vigyazz magatokra, Gabi te is! Dorci, relemlem, teged is idesorolhatlak hamarosan!
Kor:
Nyugalom csajok, ti mind csitrik vagytok hozzam kepest Nekem mar kozel a 36
Megse lenne ellenemre ha bovulne meg a csalad, de nem ugy tunik, hogy ez ossze fog jonni
Na, tobb minden nem jut eszembe azt hiszem...
Ja igen,
Mosolyka, Soma a nagy kepeken is gyonyoru!!!
Boldog szulinapot kivanok a mai unnepelteknek!
Cassian, Luka, Kevin, legyetel nagyon boldogok!
Lázi: igen, ez igy van, nekem is eszembe jut hoyg itt van kettő egészséges, mi van ha a harmadik nem az lenne!?
Viszont a másik oldal meg ha már van két egyészséges valoszinű a harmadik is az lenne:)
Sacmac: miért ti mikormentek a BAlcsihoz?
Kováné: tök jo a kép, nagyon édi:)
Sziasztok!!
Mi is nagy-nagy szeretettel köszöntjük a kis szülinaposokat!
Mosolyka: Soma nagyon édes kisfiú! Azért már most is tudnak hódítani! Az a mosoly!
Mi jól vagyunk, a pöttyök hipp-hopp elmúltak, még egy kis takonykór maradt, de már láz sincs. El is felejtettem mondani, milyen ez az én lyányom. Most , hogy beteg volt gondoltam alhat mellettem. De ő csak a kiságyába szeret aludni. Csak dobálta magát, forgolódott, nem volt mit tenni, ő bizony nem alszik velem.Ennek örülök, mert akkor ez nála már remélem nem nagyon fog változni.
Na megyek, míg alszik egy kicsit rendet teszek a konyhába ma már másodjára. Halrudat evett, gondolhatjátok, egyedül de inkább gyurmának használta. A tökleves az ízlett neki, én úgy szoktam az ilyen rántott leveseket neki adni, hogy kenyeret aprítok bele, jól is lakik vele rendesen.
Ja, valaki kérdezte egyszer: ezek már tejjel vannak, így fokozatosan térünk át a tejcsire, de inni még nem isszuk. Majd most kap 10 napig 3-as típusú tápszert, és ha semmi baja, márpedig sok tejes dolgot eszik és nincs tőle baja, akkor ihat is, és akkor már nem kell tápizni. Itt a szomszédba van egy tejbolt házi tejet, túrót, sajtokat lehet kapni, lehet veszek neki onnan. megbízhatóak, ismerem őket, főleg mert hivatalos is a bolt, sokan hordják. Én nem szeretem a házi tejet, de a csajszinak hátha ez jobb. Az apja is szereti, majd jó sok kakaót ihat.
Fiatalkák vagytok még lányok, nekünk már nem ártana a tesón gondolkodni, mert én 77-es vagyok, apja meg 72-es, de ez nem fér bele. Hát max. nem leszünk fiatal szülők, már így sem vagyunk de ha lesz is tesó az legalább 4-5 év múlva.
Hi!
Én sem kapkodtam el az elsőt, 27 évesen szültem Zotyát, Grtétit meg 30. Mondjuk nekem tervem volt, hogy a két gyermekemet szeretném 30 éves koromig megszülni, és ez szerencsére összejött! 35ig még lazán bevállalnénk meg egyet, ha nem ilyenek lennének a körülmények, meg nem lettek volna/és lennének a súly és vérnyomás gondjaim...De abban igaza van a dokimnak is, hogy ha itt van 2 egészséges gyermek, megéri-e kockáztatni?
Na mivel alszanak a csemeték, megyek locsolni... Eshetne már igazán...
Hibi: jöttök ti is a Balaton mellé? :)
Jövőre még fogalmam sincs, h merre megyünk... majd ha kicsit közelebb lesz az időpont akkor elkezdünk nézelődni:) lehet, h a végén egy sima Balaton lesz:)))) nem tudom... ha addig megtollasodunk, akkor messzire megyünk:) bár a Balaton se olcsó, szóval...
Én ugye 81-es vagyok, de a férjem 74-es... ti kicsit még jobban ráértek:) de mondjuk így is tök jó, mert már 2-en vannak!
Haloween: majd drukkolunk, h a kistesó hamar jöjjön:)
SAcmac: ha mentek minitalizni szóljatok, mi is csatlakozunk:))))
igen, én is 81es vagyok, férjem meg 80as, ugyhogy van még idő:)
jövőre merre mentek nyaralni?
Mosolyka: köszönöm... de ez azért már nem olyan szülinap, mint az 1. :))))
Amúgy elmentünk Lengyelországba, ott 5 éjszakát töltöttünk, és Prágában még 3-at, így össz 9 nap volt a túra, mi is olyan 1500 km körül mentünk összesen. Sok városnézés volt (a strandolás elmaradt, de azt azóta pótoltuk itthon), szép volt és a gyerekek is jól bírták, bár azért volt néha nyafi...
Hibi: neked is köszi:) ezek szerint te is 28 vagy?? Amúgy szerintem még 5 év múlva sincs késő, én magamnak ezt mondom:) Bár a férjem addigra majd súrolja a 40-et...
A pohárból egyedül ivást Bandi már próbálta párszor, ha kevés van a pohárban, egész ügyes, amúgy meg egy mozdulat és a nyakában az egész, dehát gyakorolni kell:)
Réka: sztm mi egyszer felkerekedünk és meglátogatunk benneteket, mert a férjem minden nap ott dolgozik:)
Eraka: lehet, h még felétek is járunk idén, apósék ott szoktak lenni minden nov-dec környékén és párszor már mi is voltunk:)
Bár innen már mosolyka se lakik messze, ugye?
Sacmac! Neked is boldog szülinapot!
Bizony, nem titkolom, hogy másodiknak kislányt szeretnénk
Kérlek ez itt már majdnem Kelet-Burgerland... Na de nem politizálunk
Hibi! Ti is jó sokat autóztatok.
Sacmac, tényleg Ti végül elmentetek Lengyelországba?
Ó,hogy Ti milyen fiatalok vagytok. Én már nem várhatok 3 évet. Bár még akkor sem lennék 40
SAcmac: boldog szülinapot!!!!!!
NEm semmik ezek avédőnők....ahoyg esik ugy puffan....egyik ismerősnek centiben mértek kisebbet mint előző honapban volt a gyerek....
3. gyerek, végülis még ha 3 év mulva belevágunk, akkor is még csak 31leszek:) na de téynelg majd meglátjuk, most elvagyunk igy, várjuka költözést:)
Réka: 2 gyerek mellett ellazulni???:)
Mi mult honapban voltunk TAtabányán, ott vettükakocsinkat, még mondtam is hyog jó lenne ha laknak itt ismerős, mert mig férjem intézi a papirokat ellennénk vele, de aztán nem mentünk igy vele... na majd ha arra járunk:)
Mosolyka: szerintem nagyon jol birják ezek a kisgyerkőcök az utazás:) Mi 5 nap alatt mentünk 1700 kmt, és végülis nem nyugtalankodott nagyon.....csak ha éhes volt vagy álmos, de egyébként elvolt:)
Eraka: férjem is kéne a harmadik ygerkőchöz:) ő nem annyira lelkes:(
Ez a pohárbol egyedülivás fura:)))
Sziasztok!!!
Először is: Nagyon boldog szülinapot kívánok Cassian és Luka babának (az anyukájuk remélem, h majd lefordírja nekik:) ) és nem utolsó sorban Kevinnek!!!!
Mi ma voltunk mázsáláson, Bandi ugyebár 1 éves, Zsófi 3 éves státuszvizsgálaton:) A fiatalember nem vitte túlzásba a hízást az utóbbi időben, így lett 8,70 kg és 73 cm. De azért nem esünk kétségbe:)
Zsófit meg félremérték először, a végén mégis rábeszéltem a védőnőt, h állítsuk már rá még egyszer a mérlegre a gyereket, mert lehetetlen... na, a végén másfél kilóval nehezebb lett:)
Amúgy én is öregebb lettem ma... de nem igazán tudtam még foglalkozni a ténnyel:) Majd a szombati közös bulin a torta láttán biztos tudatosulni fog:)
Hibi, Lázi: lehet, h majd még játszik az a 3. baba, csak később:)
Én is így vagyok vele... de még erre alszunk egy jópárat:)
Mosolyka: máris a lányos cuccok tetszenek:))))))
Furcsa olvasni, h 450 km tőletek Lillafüred... és még Magyarország:) de biztos jó lehetett a kiruccanás:)
Mucor: nagyon jó ötlet ez a katica alakú torta:) amúgy én is túrósat fogok majd csinálni:)
Nagyon boldog születésnapot kívánok Cassiannak, Lukanak és Kevinnek!
Andek most olvastam összeszedtél valami virust küldök neked gyógyvirágot
Hű de felpörgött a topik az elmúlt napokban üdv. az elveszett báránykáknak. .
Mosolyka nagyon édi a kis Soma tök, jó hogy tudtok talizni Reddyékkel ha valaki Tatabánya vagy Esztergom környékén jár térjen be hozzánk, már szertnék találkozni veletek .Hová lett Soma haja???
Gabi hogy birod a terhességet, hányadik héten vagy??, remélem minden rende a kis pocaklakóddal.
Dorci kitartást a szakdolgihoz.
Párhuzam nagyon édi Levi maci!!
haloween nagyon édi Panna és milyen ügyes.
Hibi nagyon jók lettek a képek,gondolom sikerült jól ellazúlni.
Holnap én már elkezdem Nóri szülinapi tortáját sütni, sütök egy dióst meg egy csokis , még nincsen ajándékunk ma még be kell szerezni azt is egy kis motorra gondoltam amire fel tud ülni és kormányozni mert a babákkal nem játszik.
Tegnap mi is kiruccantunk voltunk ebédelni Pesten, közben vásárolgattunk is olyan jól esett a kaját készen kapni, annyit főztem az elmúlt másfél évben, hogy összesen ennyit nem .
na most lépek még jövök ha tudok
Nagyon boldog születésnapot kívánok Cassiannak, Lukanak és Kevinnek!
Andek most olvastam összeszedtél valami virust küldök neked gyógyvirágot
Hű de felpörgött a topik az elmúlt napokban üdv. az elveszett báránykáknak. .
Mosolyka nagyon édi a kis Soma tök, jó hogy tudtok talizni Reddyékkel ha valaki Tatabánya vagy Esztergom környékén jár térjen be hozzánk, már szertnék találkozni veletek .Hová lett Soma haja???
Gabi hogy birod a terhességet, hányadik héten vagy??, remélem minden rende a kis pocaklakóddal.
Dorci kitartást a szakdolgihoz.
Párhuzam nagyon édi Levi maci!!
haloween nagyon édi Panna és milyen ügyes.
Hibi nagyon jók lettek a képek,gondolom sikerült jól ellazúlni.
Holnap én már elkezdem Nóri szülinapi tortáját sütni, sütök egy dióst meg egy csokis , még nincsen ajándékunk ma még be kell szerezni azt is egy kis motorra gondoltam amire fel tud ülni és kormányozni mert a babákkal nem játszik.
Tegnap mi is kiruccantunk voltunk ebédelni Pesten, közben vásárolgattunk is olyan jól esett a kaját készen kapni, annyit főztem az elmúlt másfél évben, hogy összesen ennyit nem .
na most lépek még jövök ha tudok
Lázi! Te tudod a tutit: Opal-t, Ruby-t,Félixet is angolul kellett volna köszöntenünk Vajon kik lesznek két anyanyelvűek?
Eraka: Soma is integet, sikongat a járókelőknek, de ő a kutyáknak ugat. Mondjuk egyelőre minden más állatnak is
Ivás: Somka mindenből tud inni, ha akar. Persze pohárból egyedül még nem, szerintem ez irreális elvárás.
Hibi: 5 napot töltöttünk Lillafüreden, bebarangoltuk a környéket, Soma nagyon élvezte. Az utat pedig sokkal jobban bírta,mint ahogy gondoltam, pedig tőlünk az 450 km. Reddyék Pest mellett laknak, így pont félúton volt a pihenőnk. Vele egyébként már többször találkoztunk, pl. a nyáron is,amikor ők jöttek a Balatonhoz.
Ja,majdnem elfelejtettem: köszönjük a bókokat.
Sziasztok!
Luka, Cassian Happy Birthday to You! And everything, that you wish...
Kevin! Nagyon Boldog Szülinapot Kívánunk Neked!
Nálunk éjjel kiderült Gréti nem bírja a lencsefőzit...Biztos nem csinálok neki mostanában...Megkínozta szegényt rendesen...
Eraka: köszi, de csak apa álmodozik!Tudatosan nem tervezünk 3.at, csak apát elkapta a hév, ahogy fogta a kis picurit a kezében... És édes lehet a kis Lora, ahogy integetAnnyira cukik tudnak lenni
Pohárból ivás: nálunk is úgy megy, hogy a poharat én fogom, egyébként a nyakába önti az egészetde csőrös itatóból egyre ügyesebb!
Szép napot midenkinek!
Szaisztok!
Boldog szülinapot a 3 szülinaposnak!!!!!!
Mosolyka: meddig voltatok nyaralni? REddyék merre is laknak? tök jo hoyg talizni tudtatok:)
Jó reggelt!
Nagyon boldog születésnapot kívánok Cassiannak, Lukanak és Kevinnek!
Eraka! Tegnap már meg is vettem a bodykat, 1 csomag fiúsat és 1 lányosat. Bár utóbbiak annyira édesek, hogy lehet, az utolsó pillanatban mégis megtartom a kistesónak (aki még nincs útban!!! )
Mucor! Hú, de örülök ennek a tippnek! Nálunk teknőctorta lesz! Ez úgyis Soma egyik kedvenc állata. A béka és a pingvin mellett. Pedig emlékeztek, már születése előtt elkezdtem neki gyűjteni a macikat, na azokra rá se bagózik
Most ahogy nézegettem ezeket a figurás tortákat, rájöttem, hogy terelgetnem kell majd a gyereket, mert mennyivel könnyebb egy Spongyabob tortát csinálni, mint egy Thomas-ost
Betegeskedők! Remélem, jobban vagytok!
Taita! Mi meg 2 hete voltunk Miskolcon.
Nálunk is megvolt az első babás nyaralás, Soma klasszul bírta az utat. Igaz, közben megálltunk Reddyéknél, nagyon jó volt!
Sziasztok!
A tegnapi éjjeli műszakból nem lett semmi, úgy bealudtam...
Mosolyka, örülök, hogy tetszik az ötlet, majd írd meg, mit szóltak a kórházban.
Milyen szép kisfiú Soma!
Taita, üdv újra itt!
Andek jobbulást, pálesz? ajaj...
Lázi, Hibi, hajrá 3. babák!!!!
Dorci, milyen ügyes Hanna
Gabi, de jó, hogy minden rendben a picúrral, az álom pedig szörnyű lehetett. Én olyat álmodtam, hogy menekültünk Lorával, az se volt semmi...
Képzeljétek!
Lánykám mindenkinek integet a babakocsiból, mikor sétálunk. Ha meg kutyát lát, torokhangon morog. Úgy nevetnek a járókelők...
ivás: Nekünk is a Jana kis üvege jött be, de pár napja sportkupakosból is iszik. Nem tudom, vegyek-e neki itatós poharat. Bár az unokatesójáéra rájár! Vagyis unokatesónak tetszik, hogy itatja Lorát. Olyan cukik!
Amúgy Lora se nagyon iszik, de az elmúlt napokban egy kicsit többet (4 dl)+szopi 2x
Jucó, nálunk úgy kérdezte a védőnő, hogy iszik-e egyedül pohárból? Én meg visszakérdeztem: miért, kellene? Szerintem magára öntené...
Még pár perc, de mire elküldöm úgyis aktuális lesz:
Happy Birthday Cassian és Luka!
Kevint is Isten éltesse sokáig!
csak egy pillára ugrottam be.
Mucor: itt megtalálod a receptet ez a babafalva tárolt változata csak a képek hiányoznak.
Jó sütögetést.
http://209.85.135.132/search?q=cache:YFi4DBhRWO4J:www.babafalva.hu/hp/szulinapi-tortak-egyeveseknek/+http://www.babafalva.hu/+torta+receptek&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu
Hibi: Én annyit szerettem volna, de konkrét tervben nem szerepel 3. gyerkőc, tudod nem volt problámamentes egyik terhességem sem... Meg sztem anyagilag sem bírnák... Meg akkor már tuti nem mehetnék vissza a munkahelyemen a régi beosztásomba...
De nem szomorkodom, mert ven két gyönyörű egészséges csemetém, akiket imádok, ráadásul egyik fiú, másik lány....
én tommy tippee csőrös poharat vettem neki, és az első perctől kezdve ment neki... egyszer próbáltuk a jana mini üveges bébivizet, de a nyakában landolt az egész (nem volt nálunk víz meg semmi lötyi és akkor vettem neki)
azért próbálkozunk ám a pohárral, minden nap gyakorolunk....
bili/wc..... én még várok vele szerintem egy darabig, szerintem még korai
Gyorsan újra bekukk....
Köszi mindenkinek aki írt recept ügyben!!
Új variáció lesz!
Teljesen véletlenül találtam délután ezt a katica tortát és úgy döntöttem ilyet csinálok, belül túrós krémmel.
http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=242468&step=1&page=1&bw=0#12585749
A 19-20 hsz-ben a kép.
Meg is kaptam már a receptet
Annyira édes és a Kisfiúnk egyik kedvence a katica, igaz csak azt mondja rá, hogy Caaa
Jucó: ez tényelg igy van, hyog a szülő kiiseri és ugy szoktatja, de végülis régen már másfél évesen szobatiszták voltak, hisz ugye mosni kellett most azér tkéynelmesebb igy... szoval azért lehet előbb is szobatiszta a gyerek mint 3 év, csak nagyon oda kell figyelni.....
Szülinapozásra szerintem egy két héten belül sort kéne keriteni, mert aztán jönnek a rosszabb idők, és jo lenne valami nyitott hely, nem?
Andek: én is wcre akartam ZSombort szoktatni, de ő folyamatosan kérte a bilit, mert még régebben IKEában beszereztünk 300 ftért egy zöldet, és az tetszett neki, és hol arra ült, hol a wcre, de inkább a bili tetszett neki... ugyhogy ez is gyerek függő, de pl. szerintem azenélő bili az hülyeség, a legegyszerűbb tökéletes iylen dolgokra....
Jobbulást ha még rosszul vagy!
Taita: jövő hétvégén megyünk Miskolcra:)
Lázi: nálatok akkor nem lesz harmadik?:)
Haloween, ne izgulj, nekem sem jutott még eszembe a bili.
Sőt, mi eddig csak a csőrös pohárig jutottunk el pár hónapja, és tegnap kaptam meg a védőnőtől az 1 éves "státusz" kérdéseket, amin rajta volt, hogy iszik-e pohárból a gyerek??? Mi még ezt sem próbáltuk, most kezdtük el 1-2 napja a próbálgatást. Nem szereti egyelőre, a csőrös pohár jobban tetszik neki.
Sziasztok!
Én is itt. Manó alszik, párom amerikai focit néz, így ide jutottam én is. Közben képeket kellene berakni az albumba mert itt vár rám kb 150 kép. Egy hír rólam: végre valahára újra nagylány lettem. Párommal el is határoztuk, hogy jövő év elejétől jöhet a kistesó.
Tali: mi is mennénk, remélem össze tudunk hozni egy közös szülinapi talit. Ha lesz időpont könnyebb lesz a többieknek is nyilatkozni. Hátha többeknek is megfelelő lesz az időpont.
Andek: további gyors gyógyulást
Bili: nekem még eszembe se jutott, úgy látom el vagyok maradva. Na nem baj, majd előjön nálunk is, bár nálunk néha még nagy összevisszaság van.
Dorci: gratula Hannának, ha ilyen nagyon ügyes, és neked is, hogy kivitelezni tudod.
Gabi: gartula az önálló lépésekhez! És a pocaklakóhoz is, hogy minden rendben van vele.
Mucor: holnap jön vissza a babakonyha könyvem, én is abból készítek egy túrós tortát, ha kell bemásolom a receptet.
Mosolyka: nagyon édes Soma!
Na mennem kell, ha valaki kimaradt bocsi igyekszem holnap is jönni.
hát igen,mert ha pl. máskor kakál nem tud szolni .
én egyébként sem vagyok hive a bilinek, milánt is rögtön a vécére szoktattam. a bilit nem vihetem mindenhova magammal, vagyis vihetem,de macerás. meg kimosni stb. én a vc-re szavazok, az mindenhol van.:)
már jobban vagyok egy kicsit csak nagyon gyengén. ari szomszédasszony hozott friss kiflit abbol ettem, nem mertem mást igy estére.
de 2 kg. minusz. de inkább ne lenne,annyira rossz érzés.
mindenkinek joéjt!
ja, lázi a pálesz nem használt, az ácsok szerint(akik nálunk dolgoznak) nem huztam meg elég jol az üveget.
közös szülinapi hepajban benne vagyunk
Andek jobbulást!!!
na, megyek, mert itt van anyukám, holnap este megy haza... pussz jóccakát
Szülcsinaposoknak sok boldogságot kívánok!!
Bilizés: Tegnap olvastam a szülők könyvében amit Ranschburg Jenő írt, hogy olyan 2 éves korig nem várjunk a gyerektől szobatisztaságot és bilizést, mivel a záróizmokat még nem tudja koordinálni. Ha néha sikerül is ezen kor előtt a bilibe csinálni, akkor az azért van, mert a szülő figyelemmel kíséri a gyerek "szokásait" és úgy időzíti a bilizést, hogy pont akkor legyen és ilyenkor meg kell dícsérni...
remélem, hogy érthető volt.