Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ötletbörze tanítóknak
2007-12-27 11:161.
Létrehozva: 2007. december 27. 11:16
Sziasztok!
Azért hoztam létre ezt a topicot, mert a saját tapasztalatomból tudom, hogy milyen sokrétű tájékozottság kell a tanítói munkához. Tudnunk kell tanítani, gyereket nevelni, kreatívnak kell lennünk, műsort kell betanítanunk, értékelnünk kell, dekorálni a tantermet, ajándékot készíteni, tanmenetet írni és még sorolhatnám!
Itt szabad a pálya, segítsünk egymásnak, mert így könnyebb lesz!
Azért hoztam létre ezt a topicot, mert a saját tapasztalatomból tudom, hogy milyen sokrétű tájékozottság kell a tanítói munkához. Tudnunk kell tanítani, gyereket nevelni, kreatívnak kell lennünk, műsort kell betanítanunk, értékelnünk kell, dekorálni a tantermet, ajándékot készíteni, tanmenetet írni és még sorolhatnám!
Itt szabad a pálya, segítsünk egymásnak, mert így könnyebb lesz!
Sziasztok!
Kriszta: nekünk sport foglalkozás, technikai foglalkozás szokott lenni. Huh, még kettő van, de ... hmmm ... elfelejtettem.
Sziasztok!
Jövőre elsősök leszünk, és minden héten tartjuk az ovisoknak az "iskolakóstolgató"-t.
Ti mit szoktatok csinálni ezeken a foglalkozásokon?
Túlvagyunk a Farsangon, készülünk a tavaszra.
ha még nem vagy túl a bemutató órán: kicsit meg lehet őket mozgatni. Felállnak, dobsz egy plüssöt, aki kapja, annak adsz egy feladatot (kettő meg három). Plüss vissza hozzád és így tovább. De a gyerekek egymástól is kérdezhetnek :)
Sziasztok, én gyógypedagógus vagyok, sajnos egy szakkal nem tudok elhelyezkedni, ezért csak itthon fejlesztek, tanítgatok, és közben az eredeti hivatásom a főállásom. Most jelentkeztem tanítóképzőbe, ha elvégzem, még bőven válthatok pályát, lesz 30 évem a nyugdíjig :)
Catpaw: itt nem késő semmi. Üdvözöllek tagjaink sorában!
Az osztályokat nézve informatikus lehetsz. Vagy tévedek?
Olvasgass vissza, hátha találsz jó ötleteket, amiket tudsz hasznosítani!
Elkésve ugyan, de én is kitöltöm!
1. Tanítasz is, vagy csak próbálkozol? tanítok 1-7. osztályig
2. Hány fős az osztályod? 28-33 fő
3. Délelőtt, délután, vagy egész nap dolgozol? egész nap, de nem iskolaotthon, csak így jön ki az óraszámom
4. Mit csinálsz, ha nem tanítasz? akkor is tanítok, csak mást
5. Meddig fogod ezt bírni? remélem, sokáig
Hómentes szép jó reggelt!
Crisy: üdvözöllek tagjaink sorában!
Sziasztok!
Ezennel én is kitöltöm hivatalosan a nyilatkozatot
1. Tanítasz is, vagy csak próbálkozol? Tanítok első osztályban.
2. Hány fős az osztályod? 14 fős
3. Délelőtt, délután, vagy egész nap dolgozol? Egyik héten délelőtt, a következő héten délután (iskolaotthonos rendszer)
4. Mit csinálsz, ha nem tanítasz? ( festek, rajzolok, dekorálok, főzök, kreatív dolgokat készítek)
5. Meddig fogod ezt bírni? (nehéz kérdés...úgy tervezem sokáig)
Remélem ez így rendben van :D
Szia!
1. 33 éve tanítok.
2. Osztálylétszám: 17 fő
3. délelőtt
4. Család, iskola
5. Azt nem tudom.
GYORSABB VOLTÁL!
Ilonka, üdv a csapatban!
Megszületett a belépési nyilatkozat!!(Nehogy túl komolyan vedd!!!)
DE
Nyilvános kitöltésére kötelezek mindenkit!!
Általános belépési-, továbbhaladási- és tartózkodási engedély
Kitöltése minden topiclakó részére szigorúan véve kötelező!
1. Tanítasz is, vagy csak próbálkozol?
2. Hány fős az osztályod?
3. Délelőtt, délután, vagy egész nap dolgozol?
4. Mit csinálsz, ha nem tanítasz?
5. Meddig fogod ezt bírni?
Önkényesen kinevezett topic-igazgató (MOKKA)
Szia Ilonka!
Örülök, hogy megtaláltál bennünket! Nézz körül, olvass vissza, kérdezz nyugodtan!
A Belépési nyilatkozatot (segítséggel ugyan, de...)megtaláltam:
"Nyilvános kitöltésére kötelezek mindenkit!!
Általános belépési-, továbbhaladási- és tartózkodási engedély
Kitöltése minden topiclakó részére szigorúan véve kötelező!
1. Tanítasz is, vagy csak próbálkozol?
2. Hány fős az osztályod?
3. Délelőtt, délután, vagy egész nap dolgozol?
4. Mit csinálsz, ha nem tanítasz?
5. Meddig fogod ezt bírni?
Önkényesen kinevezett topic-igazgató"
Szeretnék csatlakozni! Nem találom a kérdőívet!
Szia Judit!
Nem olvastál vissza kicsit a fórumba, mert korábban már többször leírtam. De itt van újra:
Kedves leendő fórumtagunk!
A bevezetőben említett gyűjtemény az alábbiak után érhető el számotokra is:
- 5 érdemleges küldemény a közösbe
- valamilyen szintű aktivitás itt, a fórumban, hiszen ötleteket és tapasztalatokat itt is lehet cserélni
- a jelszó birtoklása után a gyűjtemény bővítése ... folyamatosan
Mielőtt Valaki újra megkövezne, szólok, hogy ez a fórumtagok közös döntése!
Sziasztok!
Gyesen lévő óvónő vagyok és van egy iskolás fiunk is.Neki keresgéltem a neten lapbook anyagokat,így keveredtem hozzátok!Nagyon tetszik amit csináltok!
Az a kérdésem,hogy hogyan lehet a közös oldalatokra feljutni/ ahová az anyagokat töltitek fel /,mert nekem csak a gmail kezdőlapját adja ki a link a topikindító hozzászólásnál.Abban sem vagyok biztos,hogy mindekinek nyilvános az oldal vagy csak a tagok használhatják?
Köszönöm a választ!
Judit
Sajnos azt kell mondanom, hogy elkéstél. A kezdeteknél kell hatni a gyerekekre. Ha már hónapok óta fegyelmezetlenek nagyon nehéz , szinte lehetetlen ugyanannak a tanárnak ugyanazon órán rendet teremteni.
Legfeljebb ha valami igazán különlegeset, meghökkentőt viszel az órára.
Ez függ az adott osztály fogadókészségétől, hogy mi érdekli őket. Én kicsiket tanítok, de már a beiratkozás időszakától feltérképezem a leendő tanítványaimat és készülök a nehéz esetekre. Rájuk az első perctől külön figyelek, így megelőzöm a problémákat.
Sziasztok!
Catpaw!
Én úgy oldom meg ,hogy rajz alatt ne legyen nagy zaj,hogy vagy halkan énekelünk közben vagy zenét hallgatunk.Ilyenkor sokszor teljesen csendben dolgoznak.
Lenne egy sos kérésem:Kérlek benneteket,hogy matekból mondjatok valami jó ötletet játékos feladatra ami a bemutatóórát feldobná!(1.osztályosoknak valót)Magyarból is elfogadok ötleteket :)
Köszönöm!
Erika: a nagyon kicsit lyukasztókkal pld. képeslapokat lehetne tervezni.
Catpaw: szerintem ezzel a kiúttal sokan vagyunk így. Amíg a legtöbb szülő nem partner a gyermeknevelésben, addig ez lesz. Sajnos.
Sziasztok!
Sikerült nekem is beszereznem azokat az akciós formalyukasztókat, csak sajnos elég kicsi méretűek. Nincs ötletek, hogy az egész piciket mire használhatnánk?
Köszönöm!
Sziasztok!
Jó régen nem voltam már itt, de a közösbe azért küldtem a dolgokat. Ugyanis lassan csak erre van időm, mármint a munkára.
És rettegünk, nem tudjuk mi lesz, a mi városunkban is át akarnak venni az egyházak 3 iskolát. Naponta más pletykák érkeznek, hogy melyik iskola lesz az, hogy mi történik a nem hívő pedagógusokkal.
De a feltett kép tetszik, ezen legalább mosolyogni is tudtam.És igaz a mondanivalója. Ezen kevésbé mosolyogtam.
Sziasztok!
Tudom, ez nem az iskolás korosztály, de hátha tudtok segíteni!
2-3 éveseknek szóló tréfás, vicces, érdekes, egyszerű feladatokat tudtok? Lesz farsang, és akkorra kellene kitalálnom valamit, de nagyon nehéz ennek a korosztálynak bármit is kitalálni... Még nagyon kicsik... Van ötletetek? Szívesen venném! Elég sürgős lenne, már csak 1 hét van hátra!
Köszönöm!!
Köszönöm a bőrből készíthető tárgyakat! Én is ilyen kis tartóban tudok csak gondolkodni, de azt hiszem, jó is lesz. Tetszik a katica és a szivecske is, biztos, hogy ilyesmivel díszíteni fogjuk. Zöld és kék bőr van készleten, majd csak kihozunk belőlük valamit!
Catpaw: szia! Ha megnyugtat, akkor elmondom, hogy alsó tagozatban is tudnak ilyenek lenni a gyerkőcök!
A főiskola/egyetem sajnos csak az elméleti dolgokra készít fel, a gyakorlatra egyáltalán nem. Szerintem akik a felsőoktatásban tanítanak, azoknak halvány fogalmuk sincs az igazi iskolai életről. Őket kellene betenni egy hétre 1-1 ilyen osztályba!
Félálomban röviden csak annyit mondanék, hogy én is tanítottam felsőben rajzot. Ne keseredj el, ez a tantárgy amúgy is elég zajos.
Én nagyon sokszor alkalmaztam csoportmunkát, talán az sem a legcsendesebb, de a gyerekek nagyon élvezték.
Én is kétségbe voltam esve az elején, de mikor beküldtek néha helyettesíteni mondjuk egy magyar órára, rögtön más volt a hangulat.
A fiatal tanárokat a mai gyerekek pedig amúgy is "kóstolgatják", kipróbálják meddig mehetnek el. Igazából az elején kell megfogni őket, akkor kell szigorúnak lenni. Később ebből persze lehet engedni. (Ugyanez érvényes a kicsikre is.)
Na, ezt úgy írtam itt le, mintha legalább 30 éve tanítanék, pedig még harmincon alul vagyok.
Sziasztok!
Régóta olvasgatom az ötleteiteket, hozzászólásaitokat, s sokat tanulok belőlük. Szeretném a segítségeteket kérni, mert tanácstalan vagyok. Kezdó tanító vagyok, illetve inkább tanár, mert csak felsős óráim vannak, pedig kicsiket szeretnék tanítani. A főiskolán nagyon sok hasznos dolgot megtanultunk, de a fegyelem kérdésköréről egyszer sem volt szó. És nekem ez a legnagyobb problémám. Próbálkoztam már sokmindennel, de hatástalan. Rajzóráim vannak főleg, és gyakran úgy érzem magam, mintha diliházban lennék. Ha szólok, hogy figyeljenek, akkor csak nevetnek a legtöbben, és így már azokkal is ingerült vagyok, akik pedig szeretnek engem, és ezt nagyon szégyellem. Tudnátok mesélni róla, hogy ti hogyan éritek el, hogy normális mederben haladjon a tanítás?
Köszönöm
Sziasztok!
Nálunk is van bőr a suliban, mivel majdnem a szomszédunkban van egy cipőgyár és szoktunk kapni maradékanyagokat.
Mi készítettünk belőle már könyvjelzőt - maci és nyuszifej és a teste egyenes sáv.
Bőr szütyőt is lehet varrni, az könnyű, mert csak levágsz egy kör alakú bőrt és körbe kell varrni egy szalaggal vagy bármi mással, aminek a két végét majd össze tudod húzni. Akár gyöngyöt is rakhattok a végére. Itt van egy kép, hogy értsd is mire gondolok.
Köszönöm érdembeni válaszodat!
Húsvéti ablakkép:
http://www.nlcafe.hu/otthon/20100331/2_tunde ri_husveti_papirdisz_az_ablakba_-_nyomtasd_ki
Mindenki környezetében vannak jó és rossz munkát végző emberek.
Lehet az szülő, óvónő, tanító, tanár, középiskolai tanár, egyetemi oktató, szakács, cukrász, kőműves, ács, szerelő, betanított munkás, menedzser, igazgató, beosztott, főnök, miniszter, házmester, mérnök, kukás, színész, rendőr, mesemondó...
Bornetti: mi még nem dolgoztunk bőrrel...mivel nincs olyanunk. Nekem is csak tolltartó jut eszembe, mert egy ilyen továbbképzésen csak azt csináltunk. Az internet nem segített?
István: köszönöm, hogy kitetted ezt ide! Elgondolkodtam és végiggondoltam. Mit? Mindent.
A negatív példa is példa.
Gyermekünk 1979-ben lett első osztályos.
Reszkető kicsi lábacskáival megyeszékhelyi iskola küszöbét lépve át, kezdte meg boldog iskolás éveit.
Visszaemlékezve, ma már csak nevetni tudok a történteken.
Édesanyja és magam anno még a szótagolva megtanítani olvasni módszerrel küzdöttünk meg. A betűhangokat is mondogattuk a tanító nénit utánozva nagy igyekezettel.
Valahogy így: e-le-fánt; tig-ris; ma-lac-ka.
Ettől szakszerűbben nem tudom megnevezni a módszert.
A gyermek anyukája 79-ben középiskolai tanár volt magyar nyelv és irodalom, valamint orosz nyelv szakokkal. Magam műszaki tanárként dolgoztam középiskolában.
Tudtuk, hogy mennyire nehéz helyzetben van az alsó tagozatos tanító. Üres, tiszta lapot kell tele írnia gyöngybetűkkel! Más szavakkal egy alaktalan képlékeny gyurmából kell formálnia az emberpalántát.
Éppen ezért megfogadtuk, hogy nem avatkozunk bele gyermekünk okításába, olvasási, írási készségének fejlesztésébe. Erre mi nem kaptunk kiképzést, bízzuk a szakemberre.
Abban az időben alkották meg a tudósok a szóképolvasási módszert, sutba dobva a már kitaposott antik utat. Félve kérdezem, hogy ma is ez a módszer van alkalmazásban?
Gyermekünk is mondogatta, hogy buszmegálló, kismadár, meg efféléket. Az olvasás nem igazán ment neki.
Semmi baj, nehezen tanul a gyerek! Majd megtanulja, mire kell.
Az édesanyja rendszeresen járt szülőire, fogadó órára. Soha elmarasztaló, sejtető jelzést nem kapott a gyerekről.
Tanító nénijének „s ü r v e n” volt a beceneve. Sűrűn mondogatta, hogy : sűrven.
A másik tanító nénit tejes szájú Erzsóknak hívták, mert pálinka után tejeszacskót szopogatott a mellékhelyiségben.
Az igazgató és nejem évfolyamtársak voltak a diplomaszerzőn. Az illető személy végig bukdácsolta a képzést.
„Hej szellők, fényes szellők, fujjátok, fújjátok . . . „
Történt, hogy a félévi előtt szülőin volt feleségem. Nem kapott a gyerekről elmarasztaló értékelést, hanem ahogy a szülők felállva kifelé mentek a teremből, a következőt hallja:
„ Ezt a . . . . . .kot meg megbuktatom! Nem tud olvasni.
Na erre az édesanyja odahaza teljes gőzzel neki állt a szótagolásos olvasás elsajátítási módszerének.
Következett a gimnázium, ahol a pályaválasztási szülőin osztályfőnöke így minősítette:
Kedves anyuka! Fia kiváló humán és reál tantárgyakból egyaránt. Mehet orvosira, jogra, közgázra.
Fiúnk a Kossuthra adta be jelentkezését matematika – fizika szakra.
Az évfolyamán kezdtek vagy 58-an. Közülük az alap 5 év alatt tizenvalahányan szerezték meg mindkét szakból a diplomát.
((Huhh! Csak elmondom még: Ugyanabban az általánosban technika órán tanulgatták a műszaki rajzot. Fiam mindig egyest kapott rajzaira. Műszaki tanár volnék, ez mégsem járja, mondom. Gyereket fülön fogva, magánóra orrvérzésig szakrajzból. Általánosban ábrázoló geometriának nevezik talán. A gyermek jártasságot szerzett szakrajzi elemekből. Tudott téglatestet ,megrajzolni, méretezni.
Jelentkezz a tanár bácsinál, hogy tudsz már rajzolni – mondtam a fiúnak.
Jelentkezett. Kapott egy rajz feladatot, amit hibátlanul oldott meg. (Haza hozta a rajzát).
Következő szóbeli minősítést kapta: „Ezt nem te rajzoltad, nem kapsz rá jegyet”.
Ma a gyermek a gimnáziumában -ahol érettségizett - matek fizika szakos tanár. Szakmai képességét, tudását a mindenkori diákok elismerik.
Röviden ennyit szerettem volna elmondani.
Tisztelettel köszönöm a meghallgatást!
Sziasztok!
Technika órán a negyedikesekkel bőrt fogunk varrni. Van ötletetek a tolltartón kívül? "gyönyörű" almazöld bőrünk van, jó a tartása, talán valami Anyák napi ajándék is lehetne belőle.
Köszönöm előre is, bornetti
Szia Crisy! Üdvözlünk körünkben! Ha kérdésed, kérésed van írd meg, valaki biztos tud segíteni. Ha van dekorációs ötleted, amit itt közkinccsé tehetsz, örülni fogunk neki. Ha visszaolvasol, akkor sok-sok hasznos linket is találsz itt, amit munkád során hasznosíthatsz!
Jó fórumozást, beszélgetést, kellemes időtöltést kívánok...közöttünk!
Kedves Angyallány és minden fórumozó!
Szintén tanító vagyok és ha megengeditek csatlakoznék hozzátok!
A közösbe már küldtem pár dolgot, remélem hasznát veszitek.
Természetesen Angyallány minden szabály teljesen jogos, és majd igyekszem :D.
Üdv. Krisztina