Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
sziasztok!
van egy 3x használt, babyliss (fekete) mini hajvasalóm, hozzá tartozó hőálló, virágmintás tokkal. /garanciával együtt/
akit érdekelne, dobjon rám egy privit és megbeszéljük!
Sziasztok!
Nagyjából végigolvastam a fórumot, de úgy döntöttem mégis inkább tanácsot kérek tőletek. Jelenleg sötétvörösre van festve a hajam és úgy határoztam, hogy inkább valamilyen vöröses barnát szeretnék, mert egyérészt az természetesebb, másrészt hátha elég lenne 2 havonta festeni. A Féria Preference P15 Szikrázó vörösesbarna és az Exellance 454 Rézfényű barna festéke között vacilálok. Szerintetek melyik fogná be jobban és egyenletesebben a hajam? Azt tudom, hogy a vörösből nem barna lesz, épp ezért kersek vöröses barna festéket. Mert úgye ígyis-úgyis átüt majd rajta a vörös és nekem tetszik is, ha nem natúr barna, hanem kicsit "extrább" barna lenne.
Minőségre melyik festék a jobb szerintetek? Melyik tartósabb? És egyáltalán melyik fogná be a hajamat?
Szia!
Én írtam,és igen,lehet szürke.Nagyon ronda,mintha öszülne az ember.Én az Igora royal 12-1-esfestékére esküszöm.
Szia Dzsudzsi!
Ezen a képen mivel is volt festve a hajad? Azt írtad sötétszőke, nemtudom melyik. Nem emlékszek már. Megírnád?
sziasztok!
szerintetek festett fekete hajból tud fodrász ilyesmi barnát csinálni?
előre is köszi a választ!
Köszönöm Tamara!
Valaki tud nagyon jó hamvas szőke fodrászfestéket,amihez van hamvasító folyadék is? Olyan búzaszőkét szeretnék elérni,de szerintem az én hajamból nem lehet ilyen színt alkotni...
A múltkor a fodrász hamvas szőke színnel festette be a hajam 9%-os hidrogénnel, de szerintem nem lett hamvas egyáltalán. Ezért szeretnék hamvasítót tenni a festékbe,hátha úgy jobb lenne..
Amúgy tényleg beszürkülhet tőle a haj? Nem tudom ki, de valamelyik lány ezt írta...(ne haragudjon,de nem emlékszem hirtelen) de szürkét azért nem szeretnék...
Megpróbálom feltenni milyen most a hajam, hátha akkor konkrétabb tanácsot tudtok adni, hogy mivel próbálkozzak...
Van olyan 2 cm-es lenövésem a képen, a többi melírozott hamvas szőke elméletileg... (az árnyalat körülbelül ez,de nem konkrétan ezzel volt festve,csak azért írom le,hogy ahhoz képest sötét lett a hajam: wella professionals koleston perfect pure naturals 9/03 ) Ha beírjátok így a keresőbe,akkor kihozza ezt a színt,talán a 2.kép lesz az.
Előre is köszönöm!
Szia!
Anyunak ezzel festem, illetve a Casting gyöngyszőkéjével, és az gyönyörű!
festés után kicsit sötétebb, de pár mosás után nagyon szép szőke lesz belőle. (de Anyu eleve szőke volt, és a már őszült hajára kenjük ezt, gondolom ez is számít.)
Hát, szerintem nagyon szép szín! de fontos a praktikusság is....ha csúnya a lenövés, és nagyon zavaró, inkább a satír, ha az tényleg jobban bírja.
pedig ez nagyon jó kis árnyalat!
A lap alján nem barnás - vöröses a hajad?
mintha a tiédet láttam volna....vagy azóta változtattál rajta?
azt hiszem itt mindannyian ezt csináljuk!
én pár nappal ezelőtt még karamell árnyalatot akartam...mi nők....
Én sötétszökét szoktam csinálni világosszöke festékkel.
Attól függ,hogy milyen világos lesz,hogy mennyire szivatod ki,az meg attól függ,hogy meddig hagyod rajta a festéket.Énn az igora legvilágosabb hamvasszökéjét használom,és olyan természetes melírt csinálok vele,mintha a nap szívta volna ki,tehát nem világos.Ez a hamvas árnyalat pedig elveszi a sárgás beütést,és szép természetes csillogó lesz.Fél tubus elég az én vállig érö hajamhoz,és 9%-os oxi hozzá fél kis üveg.Ez
Na azért probáljuk ki mi is melirral elöször. Nem lehet tudni milyen lesz.
Amikor világosabbra festettem akkor mindig befogta.Tehát elképzelhetö h ez is leszivja annyira amennyire kell.Elég könnyen le lehet szivni az enyém.
Csak a vörösnél variáns.
De majd kiderül! Reménykedek.
És igen ,az is közrejátaszik a melirban h. ott ritkán kell ujrafestegetni.
Mi is probálkoztunk itthon anno melirozással,van sapka,kihuzogato,oxyt meg szökitöport is vettünk hozzá,de mivel hosszu a hajam kicsit bajos + ugye egy fodrásznak csak nagyobb a gyakorlata és könnyebben megy neki mint écsanyámnak.
Mire kihuzogatott "lement a nap" is...szal hosszadalmas.
Köszönöm a válaszokat!!
lenne még egy bugyuta kérdésem....
a fodrászkellékesnél ez milyen árnyalat?
azt mondod, h Igorával ilyen lenne?
eddig csak dobozost használtam, úgyhogy ebben még tök hülye vagyok....
Szal ilyesmi a fejem manapság.
Azért választottam azt mert végülis nem kimondott barna meg nem vörös,inkább világosabb, szökésebb árnyalat ,és nem nagyon akarok drasztikusan eltérni az eredeti hajszinemtöl,mert már voltam szöke (ha jol emlékszem napszöke kallossal festettük), és annyira csunya mikor lenö a haj.
Én meg nem járok havonta,másfélhavonta festetni a tövét.Nincs rá keret.
Uh. elöször melirozunk,aztán meglátjuk mi sül ki belölle.
szeretném ha jo lesz az egészet ilyenre (na most jol ellentmondok magamnak),de ha esetleg melirral is jol néz ki akkor annál maradok.
Egyébként ha megnézed a szinskálás képet (amit belinkeltem most is), akkor a 58-as valoban vöröses de mégis méz szöke az elnevezése, ami felette van az is borzacskoan tetszik, az 59-es szin aranybarna elnevezéssel.
Csak az már nem lenne szép mikor nö le a hajam.Max melirral.
Abbol van fényképezve igen.De sajna nemtom az egészet, mert én is elmentem egy fodrászcikkesbe és azt fénykéeztem le csak amilyen szint kinéztünk a fodrászommal.
Probáltam gugliban rákeresni,
ezen az oldalon elvileg frenn vannak a szinek,de nekem se az explorer se a fox nem mutatja,csak a nevét és szinkodját irja ki.
A fodrászkellékesben 960 volt gondolom akkora mennyiség lehet mint a többi,az oxit nemtom,de az kb 400-500 még mellé gondolom.
Szal olyan 1500 kb. sztem.
Ha esetleg találsz szinskálát ami használhato kérlek nekem is szolj rola!
Köszike!
sziasztok!
szerintetek középbarnából lehet ilyen színt csinálni szivatás nélkül?
lehetséges, h csak több oxi kell hozzá?
ez egy subrina színskála?
nem tudnád belinkelni az egész színskálát?
kíváncsivá tettek ezek a színek.
milyen árban van oxival együtt? hány ml-es egy tubus?
Szal az 58-as amit szeretnénk,de nekem a fölötte levö már szökésebb is tetszik. Viszont világosbarna a hajam,a fentivel nincs gond csak a vrösö also résszel.
Majd teszek fel képet arrol is,csak most nincs idöm már rá.Majd holnap!
És akkor megdiskuráljuk!
Hú,akkor a vöröses részt kevésbé fogja szívni.Az lenne jó,ha valahogy a vöröses részt 12,a simát meg 9%-ossal szívná.Én úgy emlékszem 9%-osal szívtam a 7-es sötétszöke árnyalatot,és szép sötét csillogós aranyszöke lett.Annyi,hogy rajtahagytam 1 vagy 1.5 órát,de semmit nem roncsolt a hajamon a szivatóval ellentétben,ami 5 perc alatt tönkretette.
Most kipróbáltam egy tincset az igora rojál 12.-1-essel 9%-ossal,azt is rajtahagytam 1.5 órát,és sötétszökére szívta le.A hajam aranybarna,és ezzel szép sötétszöke lett.A Szabrinát is imádom,csak abból nem volt hamvasszöke.
Sziasztok, segítséget szeretnék kérni!
Jelenleg 7NC (7-es mélységű natúr intenzív) színű a hajam, és 9 %-os oxival van festve. Az eredeti hajszínem- bár tíz éve nem láttam- 4-5-ös színmélységű, de rengeteg az ősz hajszálam (legalább 30%).
Most egy árnyalattal sötétebbre 6.01 vagy 6.1 áranyaltra szeretném festeni a hajam, szerintetek elég lesz hozzá a 6%-os oxi? A haj végeimen eléggé ki van már kopva a szín, ott olyan 8-9-es színmélységű, úgyhogy ott biztosan elég a 6%-os, lehet, hogy oda még a 3 %-os is elég lenne...
Korábban azt hallottam, hogy az őszes hajra jobb, ha 9%-os helyett inkább 6%-os oxi, mert a fehér hajszálakat úgyis befogja. Mit gondoltok?
Köszi szépen!
Lehet azért akarja a 12%-ossal mert az alja ill. inkább a közepétöl még vöröses- ugyanis évekig a sárga dobozos elvileg 24 hajmosásig tarto palette szinezöt használtam. És nem biztos benne h a gyengébb az hatni fog..
De köszi nagyon!
Probált már valaki Subrina Professional festékeket???
Milyen minöségüek, és milyen tartosak?
A fodrász akihez mennék ilyennel dolgozik,és kinéztünk egy csudiszép szint, amit meliroznánk elsö körben (mivel világosabb és nem akarunk sok árnyalatot szökiteni,csak 12%-os hidrogént adna hozzá szökitö nélkül).
Esetleg valaki tud weben eléárhetö szinkatalogust? Nemtudom se a nevét se a számát fejböl az árnyalatnak :(
Tényleg szokták igy ha csak néhány árnyalatot akarnak világositani? szökitöpor nélkül is lehet világositani?
Ááá, most megint ott tartok, hogy marad így ahogy van :D Bár lehet hogy az említett Wellatont kipróbálom, aztán vmi 5.1 környéki színnel ráfestek. Nem szárította nagyon a hajad?
A frufrum növöget, szinte mindig hátratűzöm :D Karácsony körülre már jó lesz Mostanában amúgy csak simán megszárítom a hajam, meghagyom hullámosnak.. így kevésbé szárad ki
Naeniver, a számát nem tudom, de csak egy ilyen szőke árnyalata van a Fériának, ami nem sima szőke festék, hanem világosító. Rövid, tépett hajú csaj van a dobozon
a festék saját márkájú hamvasító korrektorát vedd meg hozzá. össze-vissza kutyulgatni nem tanácsos, akkor nem biztos, hogy jó sül ki a dologból...
az arányok le vannak írva a hajfestékhez adott papírra, azt mindenképpen tartsd be.
Használt már valaki Londát? Úgy láttam, hogy az az egyik legolcsóbb fajta, de kérdés, hogy jó-e?
Sziasztok Lányok!
Mit ajánlotok, mit keverjek bele a közép-világos szőke színű hajfestékbe, hogy hamvas legyen a szín a hajamon? Eleve hamvas árnyalatba keverném (nem boltiba,hanem fodrászfestékbe), de szeretném, ha biztosan nem lenne sárgás-vöröses árnyalata a hajamnak. Ja,és 9% a hidrogén, amivel bekeverném a festéket. De az arányokat sem nagyon tudom, ahhoz is segítség kellene. Bár lehet,hogy majd fodrásszal csináltatom először, esetleg vinném magammal a hamvasítót, ha tudtok ajánlani nekem valamit. Amúgy mindegy,hogy milyen festékbe teszem bele? Hú...nagyon kezdő vagyok ebben, sajnálom.. de pont ezért fordulok hozzátok ez ügyben..
Előre is köszönöm!