Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

40-50.-esek mozogjunk!

Torolt_felhasznalo_620037
Torolt_felhasznalo_620037
Létrehozva: 2007. szeptember 7. 19:37
Szeretnék társakat találni kirándulásokhoz ,túrázásokhoz. Mindenkit várok akinek van jó ötlete, hová mehetnénk. Jó lenne erdőben nagyokat sétálni. Néhány éve olvastam, hogy Monspart Sarolta nyugdijasokkal egy év alatt elérte, hogy lefussák a marathon. Nagyon tetszett, de a gyógytornász szerint nem futhatok. Minden korunkbeli program, a koleszterin , vérnyomás mérésröl szól. Azt hiszem egy-egy hétvégi erdei túra többet érne. Mit gondoltok?
  1. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2012. március 28. 10:2220951.
    Pamacsot ne felejtsd el megkérdezni, nehogy depresszióba essen, mert már megszokta, hogy nincs egyedül. Én is tudtam volna valakit, aki macsekra vár, de eszembe sem jutott szólni.
    előzmény:
    sweki (20950)
    2012-03-28  09:23
  2. 2012. március 28. 09:2320950.
    Képzeljétek, lehet, hogy megválok a kicsi cicától. Nagyon jó helye lenne, jobb, mint nálam. Kertes házban, nagyon jó gazdinál. Pont ilyen cicu kellene nekik. Úgyhogy nagyon gondolkodom, megbeszéljük a gyerekkel, és döntünk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  3. 2012. március 28. 09:1720949.

    Sziasztok!

     

    Megnéztem a szállást, a program linkeket viszont nincs most időm megnézni, de tudjátok, én megyek, ahova visztek, tuti jó lesz.

     

    Reggel az időjósokat nem szerettem nagyon, mert hétvégére mindenféle viharos szelet, lehűlést, meg még lehetséges esőt is jósoltak. Remélem most is tévednek!

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. 2012. március 28. 07:3920948.

    Ez nagyon jó!

    Én még a Cuha völgyét találtam vonzónak, de az most nem jön össze, szerintem egy külön kétnapos túra. Megérné oda elmenni!

    http://www.kisalfold.hu/latnivalok/a_klasszikus_ cuha-volgy_tura/2101537/

     

    Szállás lefoglalva a Főnix házban, Bakonybélben.

    3000/ fő/éj + 200IFA/fő/éj.

    Vagyis 6400 ft lesz fejenként.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620037 (20947)
    2012-03-28  06:56
  5. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2012. március 28. 06:5620947.

    Útbaesik Bakonybél és Majk között:

    http://www.youtube.com/watch?v=wEYqsPB0zrI&feature=related

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  6. 2012. március 27. 18:2720946.

    Nekem is eszembe jutott a  Burok völgy, csak most gyorsan kell szervezkedni, és nem tudtam, hol lehet arrafelé szállást találni.

    Érdeklődtem:

    Majk pont vasárnaptól, ápr.1-től látogatható, óránként, ha sok a vendég félóránként indul vezetés. Anélkül nem lehet bemenni.

    10-kor nyit.

    Még nézek program lehetőségeket, ha van kedvetek, nézegessetek ti is, hátha valami bejön

    előzmény:
    jevuska (20945)
    2012-03-27  15:42
  7. 2012. március 27. 15:4220945.

    Nekem is jó

    Nem finnyáskodom, csak ötleteltem

    előzmény:
    sweki (20941)
    2012-03-27  09:37
  8. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2012. március 27. 14:5720944.
    Olvastátok a vendégkönyvet? " Jól éreztük magunkat, szép a macska" Hát persze, hogy tetszik!
    előzmény:
    sweki (20941)
    2012-03-27  09:37
  9. 2012. március 27. 14:4520943.
    Jó lesz, választani nem tudok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  10. 2012. március 27. 10:3720942.

    Nekem is jó a két nap és az indulási időpont.

    Ötlet, a medvehagyma a kalandos helyünkön terem midjárt az elején, sosem tudtam megjegyezni a nevét

    Kereshetsz arra is valami szállást, nem muszáj Bakonybélbe menni, ott már voltunk.

     

    Egy megnézni való, szerintem még nem láttuk, de ha igen bocsi: Jásdi vizimalom

     

    És még a Tési fensikon, is van valahol, valami erdő, ott is lenni kel, most olvastam egy fórumon. Tésen voltunk a malomban, arra emlékszem.

    előzmény:
    sweki (20939)
    2012-03-27  08:44
  11. 2012. március 27. 09:3720941.

     Figyelem!

     

    Újabb variáció, mert nem tudtam felvenni veük a kapcsolatot. Szerencsére,mert klasszabbat találtam-báár, tudjátok, én be tudok választani

    Velük már beszéltem, van apartman hétvégére, 3000/ fő/éj + 200ft IFA

    A képek alapján  elég jó.

    Megbeszéltem,este foglalom le, ha nektek is jó. Addig már nem variálok mást.

     

    http://www.fonixvendeghaz.hu/ar.htm

    előzmény:
    sweki (20939)
    2012-03-27  08:44
  12. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2012. március 27. 08:4820940.
    Jó! és most rohanok!
    előzmény:
    sweki (20939)
    2012-03-27  08:44
  13. 2012. március 27. 08:4420939.

    Jó!

     

    Akkor az ajánlat: 

    Medvehagyma-szülinapi túra egyben, pénteken 5 után tudnánk indulni.

    Bakonybék környéke tuti medvehagymás hely, szállást is néztem.

    Nézzétek meg a linkeket, ha megfelel, akkor foglalok.

    A szállás 3000/fő/éjszaka -ennél olcsóbbat nem nagyon lehet találni, és ez a lakrész 5 főre van, és külön állónak tűnik.

     

    Medvehagyma-lelőhelyről:

    http://hazisajtkeszites.hu/medvehagyma

    Szállás:

    http: //haikhazak.uw.hu/

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620037 (20937)
    2012-03-27  08:12
  14. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2012. március 27. 08:1320938.
    Na persze! Szegény Kati!
    előzmény:
    Kati48 (20936)
    2012-03-27  08:11
  15. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2012. március 27. 08:1220937.
    Minden jó!Akárhová megyünk a lényeg úgyis az, hogy együtt vagyunk. Amit át kell gondolni, hogyha ennivalót akarunk vinni, lehet megszakadunk Hideghegy felé, de az is lehet, hogy ott olcsón kapunk reggelit vacsorát. Szívesen indulnék már pénteken, az mégiscsak két közös estét jelent, és már sokáig van világos. DE! Tényleg bármelyik egyformán jó!
    előzmény:
    sweki (20935)
    2012-03-27  07:37
  16. 2012. március 27. 08:1120936.

    Nekem mind a kettő jó, de talán a 2.számu szimpatikusabb.

    Úgyis mindig itthon ülök, legalább egy kicsit kimozdulnék.

    előzmény:
    sweki (20935)
    2012-03-27  07:37
  17. 2012. március 27. 07:3720935.

    Jó reggelt!

    Szerintem szavazzunk:

    1. Nagy-hideg hegy.

    Szombat reggel vonattal Diósjenőre, onnét fel a hegyre, szállás a turistaházban. Vasárnap jövünk le, akár Királyrét, akár Kemence felé, szintén tömegközlekedéssel haza. Ha ez lesz, akkor megnézem a pontos mentrendet, és kinyomtatva viszem is.

     

    2. Vértes-Bakony

    Ebbe belefér Majk, medvehagyma szedés is, túra is. Bár akkor pénteken kellen indulni, viszon délutános vagyok. Csak 5 után tudok menni.

     

    Mindkettőnél kérdés, van-e szabad szoba valahol? De valószínű, hogy van, mert ez még nem annyira turista szezon.

     

    Még ma elkellene dönteni, hová szervezzek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  18. 2012. március 27. 07:0320934.
    Jól esett, hogy hiányoztam, én örülök Nektek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  19. 2012. március 27. 07:0020933.

    Mehetünk.

    Mit jelent a 2-vagy 3 napos, mikortól, hová, mert nekem nem tiszta.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620037 (20932)
    2012-03-27  06:47
  20. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2012. március 27. 06:4720932.
    Az ráér később. Egyenlőre a nyilatkozatodat várjuk, hogy mehetünk e a hétvégén 3 napos, vagy 2 napos szülinapi túrára?
    előzmény:
    annath (20931)
    2012-03-26  20:33
  21. 2012. március 26. 20:3320931.

    Szia Kati!!!!!

    Pihend ki az időeltolódást, és várjuk a beszámolót.

    előzmény:
    Kati48 (20927)
    2012-03-26  18:14
  22. 2012. március 26. 20:1720930.

    Szia!

    Már vártunk!

    előzmény:
    Kati48 (20927)
    2012-03-26  18:14
  23. 2012. március 26. 19:5120929.
    Jó, hogy megjöttél. Hiányoztál
    előzmény:
    Kati48 (20927)
    2012-03-26  18:14
  24. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2012. március 26. 19:2220928.
    Üdv itthon!!!!
    előzmény:
    Kati48 (20927)
    2012-03-26  18:14
  25. 2012. március 26. 18:1420927.

    Megvagyok épségben, egészségesen.mindenkit!

    Még nem olvastam vissza, az későbbre marad. Kint az utolsó napokban nem engedett ide, de majd pótolom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620037 (20926)
    2012-03-26  16:43

Címlap

top