Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
És még valami...Köszönöm a címeket és az adatot a bióbucsuról, sajnos nem lehetek ott, tanévnyitó végett.:/ De majd legközelebb.
A piacot viszont egyik nap majd felkeresem, úgyis köv héten és utána sok dolgom lesz Pesten, egy ilyen belefér.
Ezzel a dologgal nekem is az a gondom, hogy még egy családi összejövetelre se menjek el, mert ott nem olyan dolgok vannak, amik az én táplálkozási módomnak megfelelnek?
Most is olyan helyzetben voltam, hog yennem kellett, de csak egy étkezésről volt szó, vagyis a maradék kettőt magam megoldottam.
Ilyen esetekben kicsit kényelmetlen a dolog.
Persze ha valaki beteg, annak el kel hogy nézzék ezt a helyzetet. De én nem tartozom a nagyon betegek közé. Allergiám és asztmám meg van, meg még egy cisztám, de ezeket leszámítva makk egészséges vagyok, sőt még ezek is csak olyor-olykor okoznak nagyobb problémát. Talán ami a legnagyobb majom az a gerinc betegségem, de azon meg nem tud változtatni a makrobiotika.:/
De jó!
Ha nagy beteg valaki úgy tudom, nem utazik (pontosabban nem ajánlott) , ha nem beteg, akkor utazik és főz magának, kis gázfőzőn, bármit és a bőröndjében barna rizs és azuki bab van.
Örülök hogy tetszik a két könyv, kár hogy nincs több belőlük. Remélem majd lesz, mintha megmozdult volna egy kicsit ez az állóvíz végre.
Jó főzöcskét és jó egészséget, akkor finom étel fotókat, már tőled is várunk
Sziasztok ! Megjottunk "otthonrol haza"...
Nagyon jo volt, megvettem (es rogton ki is olvastam) Dr. Bakacs Viktoria konyvet es Kushi ur "Rakmegelozo es gyogydieta" konyvet. Legszivesebben a fel Elixir konyvesboltot hazacipeltem volna. Csak hat olvasni nem eleg....
Voltunk egy hetig a Magas Tatraban is, nagyon szeretem !! De hat ott szo sem volt makrobiotikarol, vega etelkent is maximum rantott sajtot vagy palacsintat tudnak ajanlani. Mit lehet ilyen esetben csinalni ha valaki tenyleg komolyan csinalja a makrobiotikat ? Olvastam valahol hogy ne utazzunk...
Tegnaptol visszatertem a makribiotikus etkezesre. A fiaim lelkesen bologatnak hogy hajlandok estenkent velem egyutt enni. Holnaptol....
Egy ÚJ BIOPIAC nyílik:Mo.-on elsőként,közel 1000négyzetméteren,szept.1-én a Bioritmus Csarnok.
A csarnok több 1000 bio termékkel,kedvező árakkal,és magas minőséggel várja a látogatókat egész évben,hétfőtől-szombatig.Itt lehetőség nyílik:önkiszolgáló rendszeren működő kis- és nagykereskedelmi vásárlásra is.
A csarnok megnyitása alkalmából kerül megrendezésre az ELSŐ PESTI BIOBÚCSÚ,gyermekprogramokkal,ízletes bio ételkülönlegességekkel,kóstolókkal,zenés játékokkal,este utcabállal.
Szept.1-én(péntek),16.00 óra:biobúcsú
Cédrus Piac földszint,1106 Fehér út 1-3. parkoló
Hű...elég merész.
Én a kedvesemet nem tudom rávenni, pl. a húst mnem hagyná el sose. A tej neki mindennap alap. A családjanagyon sok tejet iszik, két doboz elfogy egy nap. Szóal ikor simán vegetáriánus voltam, akkor sem tudtam meghatni, most meg főleg nem. De nem bánt, ő dönt a saját testéről, de azért próbálok neki kedvet csinálni.
Majd, ha velem él együtt, legalább anyit teszek, hogy nem engedem, hogy csokikat egyen, meg üdítőket ígyon. Bár ő nem nagy darab, hanem átlagos és jó izmos. Szóval az ő szervezetének látszöólag jót tesz a saját táplálkozási módja. Sosem beteg pl., csak a hangulata nha ingadozó.
Most, hogymajd magamra főzök, mert a pestre való felköltözés ezt is eredményezi, talán könnyebben megtudom valósítani a makrobiotikát. Bár kétessé vált a továbbtanulásom.
Tartalma: hajdína, sárgarépa, gomba, cukkini (ugye ez alapból nem ajánlott, de egészségesek néha-néha ehetik), újhagyma, gyömbér és szójaszósz ízesítésnek
Kb. 15 perc alatt készült el, nagyon egészséges és laktató
Remélem finom is, még csak most fogom megkostólni
Ötletes, azért köszönöm a tippet Én is gondolkodtam már egy holland tanfolyamon, csak kéne rá pénzt gyűjteni, nagyon sokba kerül
Én még Pesten találkoztam a makrobiotikával, tök véletlenül egy honlapon olvastam, pont akkortájt volt egy nyílt nap, amit Sebestyén Szilvia a magyar Makrobiotika Intézet vezetője tartott, és elmentem. Egyből nagyon megtetszett, aztán később voltam főzőtanfolyamon is, meg azóta is rengeteget olvasok róla.
A párommal Hannoverben egy kiállításon jöttünk össze márciuban, azóta vagyunk együtt (egyből kiköltöztem hozzá, mert annyira különlegesnek éreztük).
Ő egyből vega lett, majd ahogy jött a makrobiotika azt is bemutattam neki és bejött neki is.
Mostmár ott tart, hogy közel 20 kilót fogyott, elég sovány lett, de nagyon jól érzi magát, és rengeteget eszik. mindenki azt hiszi, hogy éheztetem, pedig csak nem eszik csülköket, meg tipikus bajor kaját vacsorára, kétszer...
Amúgy kb. 84-85-ről indult (182cm) és most 66 kg. Soványka lett, de tele van energiával, nyugodt, kiegyensúlyozott, és az emésztése is rendbejött, azt mondja
Igazából lenne pár kérdésem...
Hogy kerültél ki oda? É ott hogy találkoztál a makrobiotikával?
Elnézést ha már írtad, de a memóriám nem valami éles és mindig visszaolvasgatni sem lehet.
esetleg még ahol Shiatsu-t tanítanak, ott is körülnézhetsz, mert azt tudom, hogy Ausztriában ők tartanak makrós tanfolyamot,
Amszterdam nagyon messze van, mert ott az Európa-i Kushi Intézet
Münchenben csodás idő van végre
Lenne egy kérdésem: nem tudjátok véletlenül, hogy a Horváth Éva főzősikoláját Berlinben hogyan lehet megtalálni (cím, telószám). Olyan szívesen elmennék hozzá. Végülis Berlin csak annyira van innen kb. mint pest, de legalább egy ország.
Nem is vettem annak. Bár lehet, hogy magam is kissé gagyin fogalmaztam, vissazolvasva olyan értetlennek tűnök.
Köszi a könyvcímeket. Asszem neki vetem magam az antikváriumoknak.
New York-ba érkezünk először, ott leszünk 3 napot, majd indulnk tovább San Diego-ba, ott bérelünk egy autót, és nyomás San Francisco. Alig várom!
Mindenképpen utánanézek, hogy hol lehet makrobiotikus étterem, és ha találunk mesélek
Hiányoltalak!
De jó lesz világot látnod de nekem is 2. táborban
Majd én is igyekszem képeket csinálni a finom ételekről.
Amerikában sok helyen van makrobiotikus étterem (vagy csak gondolom? majd meglátod) mikor jöttök vissza? Melyik részére mentek?
Nem tűntem el, csak a barátnőm itt volt pestről, megmutattam neki a várost, meg jókat dumáltunk végre. Már hetek óta nem láttam, mióta kiköltöztem néha nagyon egyedül érzem magam ezért is örülök a fórumnak
Szombaton megyünk Amerikába nyaralni, de addig is írok, meg teszek fel képeket, ha főzünk
Ti, hogy vagytok? Remélem mindenki egyre egészségesebb,és energikusabb a makrobiotikának köszönhetően
Óh, szívemből szóltál...! Nem tudom, van-e amit jobban szeretnék ennél !?
Annyira kiábrándító ez a helyzet. Mindenki dicséri, hogy milyen szép, meg jó ez a város, közben meg nem akar "le"-jönni senki.
Már Klebersbergnek is "csípte a szemét" ez a mérhetetlen centralizáció, de az ő törekvései sem jártak sikerrel ennek megszüntetésre.
Egyre többen nyaggatnak, hogy tanítsam őket, főzzek nekik, stb., de ennek 90%-a begubózik, ha azt mondom, menjenek el egy tanfolyamra inkább, az az igazi! Én csak a szívemből csinálom, (meg ahogy magamtól utána mentem a "tudománynak") így nem vállalhatok felelősséget olyanért, amiben én is csak gyakorló vagyok. Nem igaz?
Hát akkor a lényeget elolvastad.
Ha hozzájutsz ajánlom még Bakács Viktória :Életutam a makrobiotika című könyvét, részek jók még a Horváth Éva Szepesi Dóra Fiatalodás művészete, gabonás ételek a sokak által kedvelt Nagyi és Nati szakácskönyvei, ez utóbbiak inkább hús nélküli szakácskönyvek, annak viszont nagyon jók.
Vannak füzetecskéi a Napfényes Élet Alapítványnak, nem drágák és elég jól használhatók a makrobiotikában.
Persze, ezt tudom. Alap. Csak azt hittem, hogy ott vannak valamilyen spec cuccok is.
Mom park meg közben beugrott, csak nem vagyok Bp-i, még. De rájöttem, hogy ott voltam utoljára moziban.
Köszi a tanácsokat, meg a segítséget. Kérdés, eddig mennyi makrobiotikás könyvet olvastatok? vagy ajánlanátok nekem még? (eddig kettővel vagyok meg Mina-ssal és a Kushi-sal.)
Ilyen emberekből kellene még nagyon sok a világba, mint Te, ötletes. Szerény, de nagy tudású, meleg szívű és jóindulatú!
Jó, hogy vagy nekünk, és ellátsz minket sok-sok jó tanáccsal.
A másik kérdésedre nem tudom a választ, igazából egy kg lencse makrobiotikus de nem jelölik külön, mert évente egyszer, szinte minden család főz A barnarizst is eszik a húsevők is. Szóval azt hiszem ilyen megkülönbeztetés nincs, illetve neked kell tudni, hogy mi a makrobiotikus és mi nem. (Vagy tévedek és a többiek kiigazítanak )