Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Esküvői bakik
Sziasztok!
Mint már párszor beszámoltam róla, nemsokára férjhez megyek, és nagyon izgulok, h nehogy v.mi baki becsússzon!
Egy ismerősöm mesélte, h a hivatalban, mikor az a rész jött, hogy a gyertyát kellett meggyújtani, akkor a menyasszonynak kigyulladt a hosszúujjas ruháján a csipke! Gondolhatjátok, milyen ciki!!! Végülis eloltották, nem lett semmi gond, az anyakönyvvezető azért hozzátette, hogy milyen tűzrőlpattant menyecske lett belőle!
Akinek van valami vicces szituja az esküvőjéről, vagy más esküvőjéről, az írja meg!!!! Hagy nevessünk mi is!!! Ha június 9.-én lesz v.mi vicces, megírom én is! Pusz
Saját egyházi esküvőn:
- beérünk a templomba, elkérik a csokrot, és a virágot, leteszik őket, majd a pap az oltár melletti kisajtón kisétál!!!!! Kint felejtette a könyvet! (igaz, h amikor odaértünk a templomhoz ő még melegítő nadrágban locsolta a muskátlikat)
- a férjem tanúja elkezdte mondani a férjemmel együtt az eskü szövegét, mivel a pap így kezdte a mondatot, h "Mondjátok utánnam...) Lehet, hallani a videón, ahogy kb. 3 szólunk rá egyszerre, h neki nem kell mondani
- a férjem olyan ideges volt, h végig fogta a kezem, ami nem lett volna baj, csak épp így nem tudtam keresztet vetni, így ez nálunk kimaradt
- amikor a pap elkezdett énekelni az egyik gyerek keservesen sírva fakadt!!!
Ismerős esküvőjén
- a gyertyagyújtást a férj elfelejtette. Elég furán nézett ki, h szegény menyasszony egyedül áll a gyertyával a kezében, aztán a férj észreveszi és fut vissza
- köszöntsétek egymást (itt ugye a hitvesi csókra gondolnak): ők egy sziával köszöntek
Sziasztok,
Nálunk is sok minden történt.
1, Elindult a mentet a csokromat otthon hagytam.
2, Polgári: A szülőköszöntök meg a kamerába való cd-k maradtak otthon
3, Templomi: Vagy 15 percet vártunk a papra, mikor már rajtolni kellett beakadt a ruhám az ajtóba
4, A pap felszólítása a férjemnek: -Mond utánnam: - Bernadett
A férjem: Mond utánnam Bernadett
És ezt egymás után 2 szer is
Röhögött a pap is meg a vendég sereg is, de kimentette a párom, azt mondta látszik mennyire el akar vanni
A lagzi csucspontja -legalábbis nekem- az volt, hogy 4 fiú (tesóm, sógorom, barátok) ellopott és kivittek a városszélén lévő disco-ba. Volt feltűnés az uv. fényben hófehér gyöngyös ruhában. Én táncoltam, buliztunk. Tudtam, hogy majd a vőlegény megkeres és bejön értem. Csak hát kiderült, hogy nem akarták beengedni őket, mert nem volt nála pénz a belépőre. Hiába bizonygatta, hogy a mennyasszonyért jött. A sógorom ugyanis nagyon hasonlít rá és azt hitték, hogy én a férjemmel mentem be. Azt hitték, hogy olyan sz@r a lagzink, hogy inkább idejövünk bulizni. Végül bemondták, hogy jött egy vőlegény, aki keresi a mennyasszonyt!
Szuper jó volt!!! De a lagzi is!!!
Ne aggódj, én is szentül meg voltam gyözödve, hogy bögni fogok, aztán mégsem. Nagyon jó volt!
Egyébként szia covkrisz! Jó hogy a másik topikból leköszöntem, hogy dolgoznom kell!
Sziasztok!
Az én esküvőmön is annyi minden hülyeség történt, de most hirtelen nem is mind jut az eszembe:
Mielőtt bevonultunk volna a házasságkötő terembe, majdnem elfelejtettük lecsatolni az uszályomat (ugyanis az autóban hogy kényelmesen üljek fel lett hajtogatva) Már ment a bevonuló zene amikor a férjemmel kapkodva nagynehezen leszereltük, gyors simitás rajta. Senki nem volt segitségünkre mert már mindenki bent ült a helyén ránk várva....
A házasságkötő teremben annyira ideges voltam, hogy a gyertyát amit nekem kellett volna kiemelni, hát nem birtam el , úgyhogy a férjem fogta kivette a tartóból a kezembe nyomta és innentől folytatódhatott a szertartás, miszerint a harmadik gyertyát meggyújthattuk, ki-ki a saját gyertyájával.
A gyűrűjét alig bírtam ráhúzni az ujjára, ugyanis előtte a bal kezén hordta és a jobb kicsit vastagabb, úgy kellett "tekergetnem" mire kb. feléig sikerül feltuszkolnom
És ami a legnagyobb szám.......a menyasszonytánckor egy igen csak részegre ivott haver felkapott engem és megbotlott egy szék lábában és miközben rohant velem el is dobott és félig rám is esett (állitólag.....) ugyanis és akkor ott hirtelen az eszméleteme vesztettem, de viszonylag hamar felkaptak, és észheztértem........a buli folytatódott
Most már csak nevetek rajta, de akkor volt riadalom rendesen.....
Hirtelen ennyi jutott eszembe.
fáj!!!
No akkor egy story a zenekarunktól:
A menyasszony elvált, a vőlegény első házassága, nagy gazdag családdal. Minden tökéletes, jó a hangulat egészen a menyasszonytáncig. Hatalmas falusi lakodalom, 400 ember... Lavórban gyűlik a zsé... A menyasszony exférje is jelen volt a lakodalomban (kis falu, fene tudja milyen alapon, de ez van). Mikor már jó nagy halom pénz összegyűlt, a volt férj is sorbaállt, odaért, felkapta a vájlingot meg a menyasszonyt és leléptek És tényleg nem jöttek vissza
Bár nem esküvő,de életem legnagyobb sztoriját adom át nektek.
No ezt a sztorit még soha semmi nem tudta nálam űberelni.Újságcikk is lett belőle "Após a kórházban" címmel tizenegynéhány évvel ezelőtt.Egyik kisalföldi településen építkeztek a fiatalok és az aljzatbetonozás műveletéhez érkeztek.Jöttek a haverok segíteni,na meg a minden lében kanál após is,aki felajánlotta a szakszerű segítséget.A férj nem merte elküldeni a rákba az öreget,de azt sem akarta hogy beleugasson a műveletbe.Egy pillanat alatt kidolgozta a megfelelő alternatívát:"Apuka.A munka lényege a jó beton,maga odaáll a keverőhöz a fiúk meg majd talicskáznak meg simítják.Apuka teli vigyorra,hogy milyen fontos feladatot kapott,rástartolt a keverőre és ezerrel nyomta bele a kavicsot,vizet,cementet.Majd ő megmutatja gondolta,és fiatalokat megszégyenítő tempóban keverte a masszát.A vő egy kis idő múltán megy ki az udvarra,és mit lát.Apuka két kézzel szorítja a keverő kerekét,és a lába vadul rángatódzik.Felmérve a helyzet komolyságát,a vő odarohant,és mivel tanulta hogy az áramütött embernél először a kontaktot kell megszüntetni a berendezés és a test között,felkapta az emberes lapátot és határozott célzott ütésekkel leverte az após csuklóit a keverőről.Gondolta most aztán életet mentett,de az első mondat hallatán melyet a földön szilánkosra tört csuklóval fetrengő apóstól hallott,már nem örült annyira. TE BAROM.TELE A CSIZMÁM KAVICCSAL,AZT AKARTAM KIRÁZNI A TALPAM ALÓL. hoppácska.
Szia,
nekem 4 éve volt az esküvőm. Először fotózkodni mentünk a Margit-szigetre, onnan vissza a IV. kerületi házasságkötőbe. A lényeg, hogy nagyon kellett pisilnem és éhes is voltam. Megálltunk egy mekiben ahol nem kis feltűnést keltettünk, amint én a barátnőmmel berohantam az óriásabroncsos ruhámban a wc-be. Ahova egyébként egyedül nem fértem volna be, plusz tartani kellett a ruhámat és irányítani, hogy hova pisiljek, mert azt ugye nem láttam. Közben a férjem rendelt néhány hamburgert és üdítőt, amit állva ettünk és ittunk meg a mekiben, harsány röhögés közepette.
Polgári szertartás, gyűrűhúzás: férjem a saját gyűrűjét akarta nagy izgalmában az ujjamra húzni, amit én már akkor láttam, amikor levette a tálcáról és a videon remekül hallani, hogy azt mondom neki sírva röhögve, hogy: hülye, az a te gyűrűd!
Templomi: utolsó pillanatban papcsere volt, tehát nem az adott össze minket, akihez fél évig jártunk jegyesoktira. Mi római katolikusak vagyunk, azonban a pótpap görög katolikus volt. Össze-vissza csinálta a liturgiát, úgy szólt be a sekrestyéből neki egy öreglány (piros otthonkában, remekül látszik a videon), hogy gyűrűk! A gyűrűket ugye meg kell csókolni, mielőtt felhúzzuk egymás ujjára, de mivel a pap iszonyat be volt rúgva úgy fogta gyűrűt, hogy max. az ő kezét tudtuk volna megcsókolni. Utólag már nagyon viccesek a képek is és video is. Mindegyiken olyan fejem van, hogy: wazze, ez ugye nem velem történik....
Baratnomek eskuvojen nem volt semmi egbekialto baki, de a kat. templomban jot szorakoztunk. Nem az a pap adta oket ossze, akihez jartak jegyesoktatasra, ugyhogy kicsit meglepodtek, mikor mas varta oket. A pap kikopott Galla Miklos volt, kinezete, hangja, stilusa, ez mar magaban eleg mulatsagos volt. Aztan amikor elkezdte a beszedet kesz voltunk, pukkadozva rohogtunk, folyt a konnyunk is. Nem eleg ahogy eloadta, de olyanok hordott ossze, hogy csak na, meg is maradt koztunk par mondat szalloigekent. A legjobb az volt, mikor a papirlap es a mikrofon kapcsolataval akarta erzekeltetni a szeretet jelenteset. A par kesobbi bevallasa szerint nehez volt komolynak maradniuk....
Batyamek eskuvoje sem volt kutya, kar hogy nem lettem ott (a piszkok a tanukkal negyesben mentek, vendeg nem volt egy szal sem). Gyakorlatilag vegigrohogtek az egeszet, a ruhataros neni be is ment megnezni, hogy mi folyik odabent... Allitolag az anyakonyvvezeto bokan rugta a tanut, mert nem az "nem tudott viselkedni"...
Nálunk nem mi csináltuk a bakit, hanem a XI.ker ( Gellért-tér)-i anyakönyvvezető, nem volt gyűrűhúzás, mikor szóvátettük azt mondta, ha lesz templomi eskövő akkor ott bepótoljuk...bocsánatot nem kértek, kb 10 perc alatt kidobtak.Mikor mentünk még ott volt az elöző pár, mikor végeztünk már a következő ,a vendégek keveredtek...
Egy rémálom volt az egész, én egész életemben azt terveztem, hogy a Gellért-téren lesz az esküvőm, hát maradandó emlék volt, a bevonuló zenét a gyertya-gyújtás és a kivonuló zenét majdnem egymás után leadták, tehát a kivonuláskor néma csend volt...
Gáz volt az egész!!!!!
de a videon nálunk is voltak még dolgok:
én legalábbis 100 %-ra tudom hogy a keresztvetésemen az egész násznép nagyot nézett- egyébként nagy része hithű katolikus volt- mert én pontosan a pap után csináltam!!! azaz tükörképben!
aztán tudom hogy volt még a templomban is valami...
ja. nálunk ugy volt hogy 4-re volt hivva a vendégsereg...de mi megbeszéltük, hogy én nem akarok velük találkozni..igy a párom 4 után 1 perccel ért oda..de addigra a pap már beterelte a népet, hogy elkezdi nélkülünk mert ő nem ér rá!!! ( jelzem mi voltunk aznap az egyetlen pár!)
igy mire én odaértem az Apuval már senki nem volt kinn..és én mint a filmekben bevonulhattam az Apuval..az Anyu meg a hátam mögött kullogott! ( mert valakinek segíteni is kellett a ruha miatt!)
aztán a különbuszt amit aposom rendelt, hogy ne kelljen vezetniük..senki nem vette igénybe a két örömanyán kivül, akik még hazamentek a templomból...hátha valaki a családi házunknál akarna felszállni... ott vártak 10 percet hátha valaki késik...és akkor indultak el a buliba!
mi a templom után fotoztunk, készült rólunk van 100 foto egy kis kertben ott...de már ott vultunk mire ők az étteremhez értek!
ott elméletileg ők fogadtak volna minket...igy megtette helyettük a tulajdonos...aki folyamatosan azt beszélte a vendégeinknek, hogy "
a piáért és kajáért nem vállal felelősséget, mert mind Maggiból van, és az x áruház negyedik sorában az 5 polcon van direkt egy csomo "esküvöi menü" nevezetű kajapor!
( de kaja marha finom volt! )
díjnyertes!! Nagyon jó fej barátaitok vannak!!!
Nagyon jó a topic! Betegre röhögtem magam, főként a Batman-papon
Nekünk csak annyi volt (bár ez nem annyira vicces), hogy esküvő előtt 2 nappal a pap kitalálta, hogy neki mégsem jó a szombat este 6 óra, legyen az egyházi esküvő inkább a polgári előtt, 4-kor. Végül aztán az lett belőle, hogy az öccse (aki szintén pap) adott össze bennünket. Akkor láttuk először, de mégis sokkal jobban jártunk, mert egy fiatal, nagyon kedves pap volt, aki tisztára elérzékenyült attól, hogy ő ad össze bennünket
A polgárin meg az aláíráskor letettem a csokrom az asztalra, amit aztán ott is hagytam. Szépen visszaálltam, akkor megláttam a csokrot, és nagy hümmögéssel, és fejbólogatással visszamentem érte. Ez a videó legviccesebb része.