Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Egyedülálló nagymamák

bodnar-jozsefne
Létrehozva: 2007. március 16. 15:37

 

 Szervusztok!

Egyedülálló nagymamákkal barátkoznék: gyerekekről, unokákról,

és a mindennapokról írnánk egymásnak. Várom a leveleteket: Eta

  1. 2015. Április 10. 15:1179751.

    Katám!


    Képzeld elmentem a fodrászatba előtte piacra megmosta, festette a hajamat a sógornőm igaz a hajmosótálca az nem igen tetszett a nyakamnak már éreztem még vmi akármit rárak még ott tartani, szval megszárította kész voltam fizetni akarok akkor megszédültem elég volt lenéztem a táskámba a pénztárcáért.


    A szatyrot még a sógornőm adta a kezembe le ne hajoljak. Kijöttem a bicóról a lakatot ott is kis hajlás megint megszédültem megfogódzkodok és helyrejöttem de irtó fájt a fejem. Utána posta és haza egy jó darabig nem mertem felülni mikor láttam semmi jármű nem jön felültem. Itthon megmértem 170/100 volt a vérnyomásom pedig képzeld éjjel is jól aludtam és reggel is norm. volt nos bevettem egy gyorsan ható vérnyomáscsökkentőt még az se vitte le normálisan és egy másikkal még rá kellett fejelnem. Lefeküdtem nem régen támadtam fel. Már unom, hogy mi a bánat ez. Most tettem egy kis pörköltet oda azzal nem sok a baj.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (79750)
    2015-04-10  08:49
  2. 2015. Április 10. 08:4979750.

    Marika!
    Köszönöm a frissítőt! Én a helyedben meggondolnám azt is hogy bicózzam-e? Nekem is van intézni valóm.
    Szép nagy legény Gergőkéd, Már Fürtöském is nagy magas gyermek, nem is mondhatom már gyereknek, még csak 7.-es 42-es lába van, csak olyan kis vékony. Most inkább nyúlt. Remélem szed majd magára egy pár kg.-ot. Ádám meg már kész férfi. 30.-án lesz a ballagása. Lassan elkezdődik az érettségi vizsga. Ennyire telik az idő.
    Nálunk is 2 fok van. Nem tudom, hogy lesz ebből 20 fog. ma semmi esetre sem.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79748)
    2015-04-10  07:04
  3. 2015. Április 10. 07:0679749.

    Katikánk reméljük nem beteg csak unokázik!!!!


    Marika

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79745)
    2015-04-09  21:02
  4. 2015. Április 10. 07:0479748.

    Sziasztok Nagyikák!


    Szép jó reggelt Mindenkinek.


    Hűvöske van még lehet a vastag dzsekibe kell mennem. Bemegyek a piacra ilyenkor van rendes tojás akkor a postára csekk feladás, ha jól érzem a fejem akkor befestetem a hajam mert a szomszédasszony a drágám mondja ahogy borzolja hátul a hajam,hogy kopasz vagyok ugyan még nem mondom neki csak lenőtt a festék.


    Bicóval megyek de óvatosan ha vmerre be akarok fordulni leszállok úgy nézek jobbra balra a hirtelen fejfordítás nem jót tesz.


    Etuka!


    Gondolom jót játszottatok otthon volt a kisfiú, igaz ovi no mindegy kikapcsolódtál kicsit otthonról, vagy nem figyelmesen olvastam. Édesek nagyon a gyerkőcök


    Kata jót nevettem, hogy már teljesen megszokod a semmit tevést hát leginkább én is azt teszem. Ma jön haza a Gergőkém és majd az csinál nekem mindent. Irtó nagy fiú lett kész felnőtt ffi.


    Kávézzatok, teázzatok velem, remélem szerencsésen megjárom az utamat.


    Marika


     

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79742)
    2015-04-09  20:53
  5. 2015. Április 9. 21:3979747.

    Etike!
    Eltudom képzelni milyen aranyosak az unokáid. A kis Alizkának most nyiladozik a kis elméje, ilyenkor nagyon cukik. A kis kacagásuk a legszebb zene  füleinknek. Természetes, hogy a kis Bencét is szereted, de vele már másképpen lehet játszani. Kis értelmes nagy fiú. Kívánok neked jó egészséget, hogy még sokáig tudj a családodnak  segíteni. Mert ahol még kiskorú gyerekek vannak ott szükség van a segítség.
    Kata

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79745)
    2015-04-09  21:02
  6. 2015. Április 9. 21:3079746.

    Marika!
    Ezt nálam is megállapították nagyon régen, még a férjem élt, hogy az én ereim is kacskaringósak, de eddig nem okozott gondot.
    Pihenj is minél többet!  Amikor csak megteheted. Én is azt csinálom, olyan jól értek már a semmittevéshez. Igaz olyankor sem tétlenkedem,  de érdemi munkát nem csinálok. Írok, rejtvényezek, olvasok, rajzolok. Én jól érzem magam egyedül.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79741)
    2015-04-09  20:31
  7. 2015. Április 9. 21:0279745.

    Kata!


    Nem tudom neked leírni, hogy milyen aranyos a kis Alizkám. Most lesz 12-én 7 hónapos.


    Állandóan kis mosolygós. Imádom , Benikét is mert ő egy egyéniség.


    Etike

    előzmény:
    ermitak (79733)
    2015-04-08  21:56
  8. 2015. Április 9. 20:5979744.

    Marika!


    A te unokáid is nagyon aranyosak, és szépek.


    Nagyon sok örömöm van a kis dédunokáimban talán ők adják a sok erőt ahhoz, hogy még tudok segíteni a családnak.


    Eta

    előzmény:
    riamam (79735)
    2015-04-09  09:52
  9. 2015. Április 9. 20:5679743.

    Marika!


    Nagyon sajnálom, hogy ilyen sok baj van az egészségeddel.


    Már sokszor elmondtuk az az leírtuk, hogy ne kertészkedj. Még nem vagy elkésve, de legalább egy hétig tartottál volna ágy nyugalmat a kórház óta.


    Még nem vagy teljesen rendben sokat kellene pihenned.


    Eta

    előzmény:
    riamam (79741)
    2015-04-09  20:31
  10. 2015. Április 9. 20:5379742.

    Szervusztok Kislányok!


    Most tudtam csak jönni mert elég későn értem haza Mónikáéktól.


    Nagyon szép idő volt ma is, és sokat voltunk kint az udvaron.


    Eta

    előzmény:
    riamam (79741)
    2015-04-09  20:31
  11. 2015. Április 9. 20:3179741.

    Katám!


    Lehet mondtam is már de én soha nem mértem nem foglalkoztam vele míg élt a párom neki volt sok gondja vele.


    Ez már 9 éve múlt hát megöregedtem és jönnek a még több bajok. Nekem nagyon fáj a fejem de a legrosszabb a szédülés tudod a nyaki gerincemnél van vmi bibi irták is melyik csigolyánál kicsit szűkebb no még most felfedezték a naki ereket bal oldalon nem egyenes mint a jobb részen hanem kacskaringós gondolom rossz fejfordítás v. hajolás és a vér  agyba csak nehezebben jut. Ezt csak én találgatom mert nem igen mondanak sokat. A bal fülem régen zúg és a szédüléskor még jobban mintha belepattanna vmi és jön a szédülés meg a megijedés ma is volt egyszer de hamar elmúlt.


    Tegnap őrületes éjszakám volt össze vissza volt a vérnyomásom máskor hónapokig eszembe se jut megmérni mert hát érzi azt az ember. Tudod maga az is nagyon rossz mintha állandóan víz forrna a fejembe olyan hangot közvetít az agyam mert ezt sztem nem is a fülem csinálja. De ez is jobb mint a szédülés, ma nem is mertem semmit sem csinálni kint. Majd holnap jön a gyerek és segít. A borsó a bab a hajolgatós az is csak a beleszórás.


    Megyek tv-t nézni lehet csicsika lesz belőle itt volt a szomszédasszony szegénykém 7-ig beszélgettünk neteztünk, nagyon rossz neki mert ők különösen össze voltak nőlve a férjével mindent együtt csináltak még ha autót szereltek akkor is. Udvaron is le fel sétáltak többször is egy nap mindig dumcsiztak tudom mert többször átmentem picit, rossz aki egyedül van és kikapcsolódás ha vkivel tud beszélgetni.


    Marika


     

    előzmény:
    ermitak (79740)
    2015-04-09  17:17
  12. 2015. Április 9. 17:1779740.

    Marika!
    Sajnállak, hogy ennyi problémád van, és nem segít semmi.
    Én állandóan nézem a vérnyomásomat, mert én nem érzem meg akkor sem, ha alacsony, akkor sem ha magas. Emiatt soha nem vagyok rosszul. Még mikor dolgoztam, fiatal voltam, egyszer lekísértem az egyik kolléganőmet az üzemi orvoshoz. Mondta a dr-nő, hagy mérje már meg a vérnyomásomat. Nem éreztem rosszul magam, de 220 volt. Az elkülönítőben lefektettek, kaptam egy injekciót. Már úgy éreztem nagyon sokáig feküdtem ott, és megjelentem a rendelőbe. Mondja dr-nő menjek csak vissza aludjak, majd később megmérik a vérnyomásomat. Azóta volt gondom, de nem törődtem vele, mert soha nem voltam rosszul. Most már szinten tartom. 130-140 között tudom tartani, de oda kell figyelni.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79739)
    2015-04-09  15:44
  13. 2015. Április 9. 15:4479739.

    Katám!


    Találgatózok először 8 éve volt a szédülés akkor is infuziót kaptam utána vmennyi idő eltelt de közben bejártam infuzióra most meg egy éve no meg most pedig tavaly novemberbe is kaptam igaz csak 5 infuziót kértem.


    Tudod azt veszem észre nem jó nekem ez infuzió csak hát a szédülés anélkül nem marad abba /igaz ma is kicsit megszédültem/ de amennyire elkapott az borzasztó volt.


    Szval tavaly is utána lettem rosszul ősszel mikor voltam akkor sem túl jó voltam utána most meg megint kaptam sokat ott tart az agyam,hogy a keringésem megzavarja. Lehet hülyeség csak ahogy találgatok. Kórházba 94 volt igaz fekve szinte állandóan a vérnyomásom a dr.nő nem is kellene nekem semmi.


    De nem fekhetünk állandóan reggel a concort szedem felet no meg mikor először szédültem a pritor plusz 80/25 mg-os tablettát írták fel napi egyet de kitapasztaltam egy negyed is elég volt belőle és általában jó volt minden. Nem is mértem én a vérnyomásom csak mikor éreztem,hogy kell.


    Azt már kitapasztaltam először is a hajolgatástól jött elő no meg most is eper igen lent van és nem osztottam be a munkát,  tornáztatom a nyakam mert vmelyik csigolyánál /nyaki/ kis szűkület akkor a bal nyakamnál a verőerek nem egyenesek kacskaringósak ez is baj ezt most fedezték fel, mr-n nézték a koponyám no milyen jó legalább ott nincs baj.


    No meg tudod van nekem még sok bajom ezek mellé a szívritmuszavar, a trombózis vérhígító szedés, fülemre is amit szedek az is keringésjavitó annak ellenére,hogy csak zúg tovább. De hurrááá nem romlott ez is vmi most a hallásvizsgálat ezt mutatta ki.Annyi munkám volna és most is döglöttem most keltem fel de lehet a front a fejem majd szét megy per pill. most tűrhető a vérnyomásom.


    Irigylem aki nem szed semmit hidd el. Jött a szla.kivonatom és elhűltem mennyi akármiket vettem a szokott mellé a fogművek miatt is /most még nem megyek vissza majd ha jó leszek/ annyi algopyrint megettem hol az idegkezelés miatt mert berobbant később kihúzták nem is tudom az az egy foghíj mennyibe került. Tudod hiába úgy látni be van gyógyulva a helye mikor mosom a fogam annyira vérzik irtó nehezen gyógyul be.


    Bementem a gyógyszerért igaz azt mondtam van még lencse de meguntam bundás virslit csináltem 2 db. jó megsült finom volt, szomszédasszony meg akart etetni tojáslevessel de nem kértem. Nekem is elég egyféle mint Neked.


    Marika


     

    előzmény:
    ermitak (79737)
    2015-04-09  10:03
  14. 2015. Április 9. 11:2479738.

    Marika!
    A kis Xavér már nem is olyan kicsi. Ki van erősödve. Neked már semmi dolgod nem lesz a kertben. A két legény megcsinál mindent.
    A napozásból nem lett semmi. Csak így ablakon keresztül tűnt úgy, hogy jó idő van. 12 fok a hőmérséklet, de hideg szél fúj. Ez a szél csak akkor fog elállni, ha 30-40 fok lesz? Bezzeg olyankor semmi légmozgás. Akkor szívesebben elviselném. Sajnos nem mi irányítjuk.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79736)
    2015-04-09  09:53
  15. 2015. Április 9. 10:0379737.

    Sziasztok Kislányok!
    Marika!
    Köszönöm a frissítőt! Húúúúú! Én most olyan jól aludtam. Ma jó idő lesz, már 12 fok van, de ez a szél..... Most napozni készülök egy kicsit, míg ideér a nap az erkélyre, és ha találok egy szélvédett területet.
    Marika, te szép vagy lencse nélkül is! Az nagyon rossz, ha ingadozik a vérnyomásod. Azonos időben kellene mindig szedni a vérnyomáscsökkentőt. Habár nem ismerem, hogy mit szedsz. Most már rá kell döbbenned, hogy ennyit sem szabad dolgoznod. Elég az, ha megfőzöl. Vigyázz magadra!
    Kata

    előzmény:
    riamam (79734)
    2015-04-09  09:51
  16. 2015. Április 9. 09:5379736.

    Katám!


    Bizony tavaly a Gerikémmel focizott, nyírtam a sövényt söprögetett, kis erős szeret eszikézni.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (79731)
    2015-04-08  20:44
  17. 2015. Április 9. 09:5279735.

    Etuka!


    Gyönyörű ez a kislány nagyon kis cukika!!!!


    Boldog lehetsz pici fiú és kislány


    Marika

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79732)
    2015-04-08  21:21
  18. 2015. Április 9. 09:5179734.

    Sziasztok Nagyikák!


    Szép jó reggelt Mindenkinek.


    Vacakul aludtam ugyanis össze vissza ment a vérnyomásom hol alacsony hol igen magasra, nagy nehezen elaludtam /mondjuk ilyenkor félek is/ 1 órakor ébredtem fel éjjel akkor 150 volt ugye éjjel v. hajnalban a legveszélyesebb. Az időjárásváltozás v. az a pici hajlongás mert tényleg csak kevéske volt. De úgy látszik azért megmaradtam még. A nyaki gerincemnél a görbület meg a karom már azt sem tudom mivel kenjem még ráadásul zúg a fülem hol jobban ha magasabb a vérnyomás hol lassabban.


    Aszem bemegyek egyik fajta vérnyomás csökkentőm elfogyott van ugyan ami gyorsan hat de az hamar leveszi de vissza is áll.


    Főzök vmit még nem tudom mit van még lencsém de hát már annyira szép vagyok már 2 napja azt ettem


    Napozzatok szép az idő már most.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (79731)
    2015-04-08  20:44
  19. 2015. Április 8. 21:5679733.

    Etike!
    Gyönyörű ez a kis Tündér leányzó. Azok a szemek.....! Mekkorát nőtt már!
    Kata

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79732)
    2015-04-08  21:21
  20. 2015. Április 8. 21:2179732.

    Szervusz Marikám!


    Mivel még nem érzed magad teljesen gyógyultnak ne kertészkedj mert látod te is érzed, hogy nem tesz jót neked.


    Gergőke hétvégén amikor haza megy el fogja ültetni neked a borsót. Olvastam, hogy csak ültettél ma borsót.


    Marikám!


    Már írtam neked, hogy egyenlőre hagyd a kertészkedést mert az egészség a legfontosabb.


    Tudom, hogy szeretsz a kertben lenni, de eljöhet az az idő amikor majd be füvezed mert nem fogod bírni megművelni.


    Nagyon vigyáz magadra.


    A kis unokád nagyon aranyos, és szép kis fiú. Gondolom, hogy már nagyon várod őket haza. Meglátod, hogy a kis unokád ölelése, és hogy te is láthatod, szeretgetheted felér egy gyógyulással.


    A másik képen van az én kis Tündérkém.


    Legyen nagyon szép estéd!


    Eta


    Kívánok mindenkinek nagyon szép estét!


     



    Byron
    Soha többé nem sétálunk


    Hát soha többé nem sétálunk
    Oly későn az éjben,
    Bár szívünk még őrzi álmunk,
    S a hold még ég a fényben.

    S bár az éj még őrzi vágyunk,
    S bár a nappal közeleg,
    Soha többé nem sétálunk
    Hold alatt és fény felett.


     

    előzmény:
    riamam (79730)
    2015-04-08  20:13
  21. 2015. Április 8. 20:4479731.

    Marika!
    De Tündéri nagy legényke már! Akkor nem sokára látni fogod. Majd ő segít neked, együtt Gergőkével. Milyen aranyosan segített mikor utólag is itthon voltak.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79730)
    2015-04-08  20:13
  22. 2015. Április 8. 20:1379730.

    Szia Etuka!


    Hát még nem nagy erőben érzem magam még a velőborsó nincs elültetve. Gerikém elültette volna de irtó rossz idő volt és vissza kellett mennie a suliba Bpestre, mondta nehogy ültessek majd Ő hétvégén. Kicsit takarítgattam és 2 sort elültettem gondoltam kihúzom kapával beleszórom és begereblyézem nagyon nehezemre esett a hajolást egyáltalán nem birja a fejem. Fel is jöttem mert ment fel a vérnyomásom a fülem úgy beindult zúgni ahogy csak bírt, ugyan állandóan zúg de csöndesebben.


    Ma már jobb volt az idő pláne ahol nem ért a szél.


    Itt a picinyemről a Xavikámról egy fotó anyja most küldte annyira kis stramm gyerek most veszik a repjegyet 3 hétre jönnek május vége vagy junius eleje.


    Szép estét, Marika.

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79729)
    2015-04-08  19:15
  23. 2015. Április 8. 19:1579729.

    Szervusztok Kislányok!


    Legyen szép estétek!


    Nálunk is esett az eső reggel, de délután már nagyon szép, napos idő volt.


    Kint is voltam Bencével, és napoztunk, játszottunk, és kigyomláltuk az epret.


    Marika!


    Örülök , hogy már jobban vagy , de ne kertészkedj mert az egészséged mindennél fontosabb, ha a nő a gaz meg a fű ne izgasd magad miatta.


    Kata!


    Én sem tudok egyszerre sok mindent elvégezni. Az ablak tisztítást én is akkor fogom megcsináéni , ha már nagyon jó idő lesz.


    Katika!


    Remélem jól érzed magad az unokákkal vagy már otthon vagy? Remélem nem vagy beteg?


    Eta

    előzmény:
    riamam (79722)
    2015-04-08  08:05
  24. 2015. Április 8. 16:0879728.

    Katám!


    Már nagyon is előre haladtál minden rendben én most lopogatom a munkát csak óvatosan, jajj mennyi volna


    füvesedik a térkő között de hát nagyon lent van, de majd............


    Kicsit napoztam, beszélgettem a ház előtt a szomszédasszonnyal hívott menjek vacsizzunk együtt mondom nem most otthon. Ittam kakaót egy szelet pirítóssal most sül a sütőbe pár krumpli.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (79726)
    2015-04-08  13:22
  25. 2015. Április 8. 13:4579727.

    Marika!
    Igen aranyos vagyok, ez születési hibám. Tudod mindenben a leg-leg ettől  már csak a szerénységem nagyobb.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79725)
    2015-04-08  12:46
  26. 2015. Április 8. 13:2279726.

    Marika!
    Nálam is tervben van véve az ablakpucolás, de várom, hogy jó idő legyen, és nyugodtan tudjam az erkélyről tisztítani. Én picike vagyok, de a létra második fokáról kényelmesen elérem. Nem nagy munka. Szeretem is csinálni. Ilyenkor az erkélyen az ablak alatt lévő lambériát is lemosom, és mindent. Egyik elvégzett munka vonzza maga után a másikat. A takarítással úgy vagyok, hogy mindig csinálok valamit. Egy-egy kis sarkot. Nincs is sok munkám, mert általában rendben tartok mindent. Nem régen a fiam lemosta a szekrények tetejét, a csillárokat. A konyhaszekrény is ki volt húzva, ezt utoljára Petrával csináltuk, majd a kamrából hordtam ki a befőtteket, és egy Erős Pista kicsúszott a kezemből, mert, nem egy-két darabot hoztam ki egyszerre. Beesett a tűzhely, és a konyhaszekrény közé, a tűzhelyt kihúztam, és letöröltem a csempét, és a konyhaszekrényt is, de a konyhaszekrény mögé is becsapódott. Azzal meg kellett várnom a fiamat. Nincs egyben a felsőrész az alsóval, de nem akartam kipakolni belőle, így meg nem könnyű. Úgy, hogy túl nagy takarítás már nem kell. A konyhában, a fürdőszobában a csempéket mindig tisztán tartom. A takarítással nincs gondom, a porszívóm is elromlott, de szőnyegem nincs, könnyű tisztán tartani a laminált padlót. A porszívót utálom is a hangja miatt. Most csak kikeféltem a bútorokat. Virágok szétültetve, virágládák előkészítve. Itt a kis piacon is láttam muskátlikat 300.-Ft/db, de majd megnézem a vásárcsarnokban is, hogy olcsóbb-e? Nem késtem még el vele.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79725)
    2015-04-08  12:46
  27. 2015. Április 8. 12:4679725.

    Katám!


    Leg legek hahahaha rég volt szép volt jópofa és aranyos vagy.


    Csak örülni lehet annak,hogy Fiú és sokat tud beszélgetni Édesanyjával, van témája.


    Most kicsit pihentetek apránként takarítgatok nem ablakpucolás azt majd nyáron gyűjtök sok-sok energiát hátha nem szédelgek. Nem is az ablak azt irtó könnyű megpucolni,  elérem még létra sem kell de a függönytartó bizony elég magasan van.


    Nem főztem van még tegnapról.


    Marika


     

    előzmény:
    ermitak (79724)
    2015-04-08  10:51
  28. 2015. Április 8. 10:5179724.

    Marika!
    Olvastam a csodaszeredet. Kinek van ideje, türelme 7 napon keresztül előkészíteni, majd 30 percig maszkban feküdni. Van egy napi 10 perces masszázs, még azt is nehezen bírom ki. Mikor eszembe jut néha megcsinálom TV nézés közben. Ezért vagyok ilyen gyönyörű.

    előzmény:
    ermitak (79723)
    2015-04-08  10:39
  29. 2015. Április 8. 10:3979723.

    Marika!
    Még most kávézom. Köszönöm! Én is fent voltam már csak lustiztam. Majd zuhanyoztam, hajat is mostam. Éppen akkor hívott a fiam. A zuhany alól léptem ki. Azért jól elbeszélgettük az időt. Nem mondtam neki, hogy még vizes vagyok. Akkor elköszönt volna. Esett az eső, csak 6 fok van, de legalább nem fúj a szél.


    Én is most zöld teát vettem, Az sem olcsó 840.-ft. egy dobozzal nem filteles, szálas, de mit számít itt a pénz.... Még nem olvastam a csoda szépítő szeredet, de már nagyon egészségesek és szépek leszünk. Igaz mi mindig legek maradunk, ezt továbbra is fenntartom. Egyébként azt is olvastam, hogy a bőrre minden jó, amit a hűtőben találunk,amit megeszünk.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79722)
    2015-04-08  08:05
  30. 2015. Április 8. 08:0579722.

    Sziasztok Nagyikák!


    Még alukáltok, vagy csak lustiztok mint én


    Szép jó reggelt Mindenkinek, már igen várom a jó meleget elég borult é elég hűsi van nekem már unalmas nagyon.


    Drága Katám annyi minden hülyeség v. fél hülyeség amiket olvasok most nevetem is megosztottam olvasd majd el mennyire könnyen lehet eltüntetni a ráncokat nem tudom mi lenne a kozmetikum iparral becsődölne


    Mindegy érdemes egy elolvasást


    Fenn voltam már csak visszafeküdtem. Legyen szép a napotok jó sétát ha egyáltalán lesz olyan idő.


    Kávézzatok,teázzatok velem.


    Finom teám van jó drága


    Marika

    előzmény:
    ermitak (79719)
    2015-04-07  21:26
  31. 2015. Április 7. 21:4379721.

    Mindenkinek sok szeretettel.............


    Jó éjszakát!


    Ha most elalszol, repülj egy világba
    az álom szárnyát szélesre kitárva
    suhanj a széllel az éjszakai égen,
    s a csillagokat kerülgesd ki szépen.

    Suhanj úgy mint még soha, repülj
    boldogan, s mindennek örülj,
    mi szemed elé tárul az éjszakai tájban,
    de pihenj egy kicsit a hold karjában.

    Az ezüstös fénybe öltözött fák
    boldogan intenek, s ki éjszaka lát
    mindenki örömmel köszönt téged,
    s csodálják reptedet, s már érzed

    a boldog röpködés minden örömét,
    mert ez az álom egy csoda lét,
    s most én is repülni megyek,
    az éj minden szépsége legyen veled!

    előzmény:
    ermitak (79720)
    2015-04-07  21:38
  32. 2015. Április 7. 21:3879720.

    Visszatérve a fügére, ez is nem fa,  inkább bokor, mellette jönnek a hajtások. Gondolkozzál el rajta. Mikor említettem Lacinak, hogy mikor fog az a kis hajtás teremni, mondta, hogy 2-3 év múlva. Ez nem nagy idő. 
    Kata

    előzmény:
    ermitak (79719)
    2015-04-07  21:26
  33. 2015. Április 7. 21:2679719.

    Marika!
    Amennyiben ezt a sok gyógyhatású készítményt kipróbáljuk, amiket javasolnak Olyan egészségesek leszünk, akár örök életűek is. Most érzem hiányát Patajnak, mert ott rengeteg füge volt. A múltkor mikor Lacival beszéltem, mondta is, hogy a kis fa nagyon termeli a hajtásokat. Már egész fügekertje lesz.
    Nem is lenne hülyeség neked is egy kis fügefát venni. Nagyon szaporodik, és semmi baj vele. Nem igényel semmi gondoskodást, metszést, permetezést. A napot nagyon szereti. Nem utólsó sorban finom a fügelekvár, dióval.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79718)
    2015-04-07  20:10
  34. 2015. Április 7. 20:1079718.

    Katám!


    Nem is volna rossz amit feltettél angol zeller nem kell bogyó a vérnyomásra. Én mióta kaptam az infuziót este megint vacakol megy felfelé most is pót kevés bogyót vettem be ami gyorsan hat abból. Ma épp a körzeti dokinál voltam mondom neki  /pedig a kórházba meg 94 volt a dr.nő mondta minek kell nekem vérnyomáscsökkentő, no most menj el ezen/ mondja és utána mennyi volt mondom utána aludtam. Nem gondolja éjjel is méregetem. Igen elfáradtam egy szobába szenvedtem a takarítás portalanítás, porszívózás miatt mert a hajlongás nem jót tesz még mindig és csak óvatosan kint is hagytam a porszívót majd holnap ha jól leszek folyt köv, ha nem akkor marad.


    Szép estét megyek tv-zek mert itt volt a kis drága szomszédasszonyom ugye neki is rossz egyedül most ment el tegnap én voltam nála fél kilenc volt így hamar rövid esténk lett. Képzeld du. annyira fáradt voltam megint aludtam hát ez már borzasztó.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (79716)
    2015-04-07  09:42
  35. 2015. Április 7. 11:0379717.

    Sziasztok Nagyikák!


    Borzasztó vacak hideg szél fúj. Bicóval voltam az orvosnál. Gyógyszert felírattam hazafelé bolt brrrrrr tiszta jeges szél.


    Kata sajnállak, hogy ilyen problémád van, tudod én sem tudok cipekedni azért megyek bicóval. Ma is itt töprengtem,hogy most busszal és haza gyalog, de jobban tettem hazafelé nagyon ritkán jön a busz mi felénk, gyalog meg semmit sem vettem volna. Mondod a köröm csak 3 kg és még biztos vettél mást is hát én kézben 5 kg-ot messzebbről haza nem tudnák cipelni.


    Nem sok venni való van de kenyér, tej és vettem még lencsét kis főzeléket főzök de csak du. ettem sonkát még van kevéske mindig.


    Pedig az Unokával megbeszéltük ma még itthon van du-ig,hogy borsót vet nekem a velőborsót melegebb földbe jobb elültetni. Mondom meleg ki tudja lesz-e vmikor de ilyen szélben nem ültetünk semmit.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (79716)
    2015-04-07  09:42
  36. 2015. Április 7. 09:4279716.

    Szia Marika!
    Hát tegnap nem valami jól éreztem magamat. Most nem tudom, hogy még a gyógyszer hatása alatt vagyok, de jól érzem magamat. Most még mozdulatokra sem fáj. A tornagyakorlatot is végig tudtam csinálni. Azért még nem nagyon erőltetem meg magamat. Tudomásul kell vennem, hogy nem szabad cipekednem. Ez volt baj Patajon is, hogy túlterheltem magamat. Ünnep előtt a TESCOban is voltam.  Csak a köröm volt 3 kg amit vettem. Igaz busszal jöttem, de a buszig, és busztól is gyalogolnom kell. Még akkor is ha nincs messze.
    Nem hiszem, hogy séta lesz ma. 8 fok van, ez nem rossz, de nagy a szél. A kis boltba azért, le kell szaladnom kenyeret és tejfölt kell venne. Az nincs 3 kg.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79715)
    2015-04-06  21:42
  37. 2015. Április 6. 21:4279715.

    Drága Katám!


    Akkor nem voltál jól, láttam jó amit felraktál a gerinctorna. Sajnállak, hogy kényszer pihenőd volt.


    Azt hittem nem tudtatok feljönni rendszer hiba van, hisz mindig be szoktál nézni, pihentél jól tetted. Én sem sokat csináltam. Nem tudom mi van mindig fáradt, álmos vagyok. Délután is már annyira oda voltam az álomért le is feküdtem szomszédasszony telefonált de jó sokáig mire észhez tértem. Most meg itt szédelgek közben hallgatok mindig vmi zenét.


    Hát igen Neked nem szabad cipekedned nekem hajolnom hát jól el vagyunk mi már. Mondtam unokámnak holnap borsót vetünk még a velő nincs elültetve, leginkább majd Ő veti a fejem, nem birja a lefelé hajolást nézést egyenlőre, lehet nekem is a nyaki gerincemtől van hát a jó ég de tudja. Holnap megyek a körzeti dokihoz mert gyógyszert is kell íratni no meg majd megnézi a zárójelentést és küldenek nyaki röntgenre is leginkább ct-re küldhettek volna, no mindegy majd eldől.


    Tudtam volna otthon vagy felhívtalak volna.


    Vigyázz magadra, pihenj sokat!


    Marika

    előzmény:
    ermitak (79714)
    2015-04-06  21:34
  38. 2015. Április 6. 21:3479714.

    Sziasztok Kislányok!
    Ennek az ünnepnek is vége van. Én meg szinte egész nap feküdtem, néha benéztem, hogy hiányoztam-e valamelyik családtagomnak. Leveleztünk, és tornáztam nagyon fáj a gerincem. Ugyanis két csigolyám össze van csúszva, ezt még Kalocsán állapították meg, hogy nem a derekam fáj nagyobb a baj. Igaz eddig elég jól elvoltam. Nem erőltettem meg. Kíméltem, de úgy látszik sokat cipekedtem, mert mostanában nem vittem a kis kocsimat bevásárláshoz, mert csak sétálni indultam el, és mindig felcuccolva jöttem haza, mint aki éhen akar halni, akinek olyan nagy családja van. Pedig megmondták, hogy 3 kg-nál többet nem emelhetek. Ezt azonban nem tudom megállni. Hát mi az 3 kg?
    Így jártam, most aztán nyöghetek!
    Kata

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79712)
    2015-04-06  21:20
  39. 2015. Április 6. 21:3379713.

    Etuka!


    Köszönjük a szép verset !


    Én most nem igen fáradtam el ma és tegnap sem főztem semmit. Sonkát főztem szeretem is, sütit vettem kivételesen semmit nem sütöttem tudod hajlongós nem tetszik a fejemnek, nyakamnak most kihagytam. Vettem segítséggel ugyan messze a cuki pár db. finom sütit de fele az is ott van.


    Nálunk már nem divat a nagy búcsújárás inkább pihenés volt du. meg szomszédasszony áthívott azt vettük észre már 8 óra is elmúlt eldumcsiztunk kicsit.


    Azt hittem vmi gond van a rendszerrel Kata mindig be szokott nézni, de igaz lehet a gyerekek ott voltak.


    Szép estét és pihenjél jót!


    Marika

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79712)
    2015-04-06  21:20
  40. 2015. Április 6. 21:2079712.

    Marika!


    Köszönjük a reggeli finomságokat, de nem volt időm venni belőle.


    szép a Húsvét, de már nem bánom , hogy vége az ünnepnek. Nagyon elfáradtam.


    Kívánok neked mielőbbi gyógyulást. Sok szeretettel gondolok rád mindig!


    Eta


     


     


    Aranyosi Ervin:


     


    A tündérek erdejében


     


    Jó lenne látni azt a szépet. 
    Az életet, mi elvarázsol. 
    Ami csak kiszakíthat minket 
    az olykor kegyetlen világból. 
    Lelkünkre nyugalom leple szállna, 
    szemünk színekben megfürödne, 
    varázsos, ringó dallamára, 
    táncolnánk körbe. S víztükörben, 
    nevetve vizsgálnánk magunkat, 
    honnan vesszük a boldogságot, 
    mit a szív soha meg nem unhat, 
    s amit csak érző ember látott. 
    Nem nagy dolog. Csak néhány lépés, 
    az angyalokkal élő erdő. 
    S megérzed majd, hogy milyen szép és 
    megnyugtató, s tán búfelejtő.


    2009. december 19.

    előzmény:
    riamam (79710)
    2015-04-06  10:52
  41. 2015. Április 6. 21:1779711.

    Szervusztok Kislányok!


    Kívánok jó éjszakát, és szép álmokat!


    Eta

    előzmény:
    riamam (79710)
    2015-04-06  10:52
  42. 2015. Április 6. 10:5279710.

    Sziasztok Nagyikák!


    Gondolom sok locsoló és vendég van Mindenkinél!


    Én még csak várakozom, nem szeretem a húsvétot.


    Picivel mintha jobb idő lenne már csak a hét közepéig kell kitartani és jön a finom meleg.


    Azért kis kávécskát küldök látom még nem éltetek vele.


    További szép ünnepet Mindenkinek!


    Marika

    előzmény:
    riamam (79709)
    2015-04-05  20:11
  43. 2015. Április 5. 20:1179709.

    Szia drága Katám!


    Nem mondom az erőm magaslatán vagyok, de azért már csak jobb. Du. én is aludtam és fűtök fázom lehet kicsit ki kellett volna menni sétálni de nem volt kedvem a hűsi miatt.


    No én sem igen várom a locsolást nem is igen jönnek sokan sőt húsvéti csokit sem tudtam venni, de sebaj most csak pénzt kapnak a gyerekek.


    Ma még nem de tegnap kicsit még szédelegtem de az már sokkal elviselhetőbb volt. Most is annyira álmos vagyok megyek is nézem a kicsik műsorát a tehetségkutatót mi szeretünk ilyen műsort. Biztos Te is nézed. Holnap majd felhívlak kicsit dumcsizni ha nem lesznek ebéd vendégeid.


    Én holnap sem igen főzök ma is a tegnapit ettem sőt nem is sütök most vettem a cukiba. Kis téliszalámis szendvicset majd csinálok van sonkám is nagy nehezen tudtam szépre szeletelni mindig szét akar dőlni pedig ez rendes f.sonka ezért kitoltam vele kicsit betettem fagyasztóba és így ment a szeletelés, igaz spéci késem nincs mindnek vmi gondja van, vagy vastag az éle v. ki van menve.


    Szép estét, Marika

    előzmény:
    ermitak (79707)
    2015-04-05  19:32
  44. 2015. Április 5. 19:3479708.

    Irénke!
    Neked is kívánok kellemes Húsvéti ünnepet! Neked lesz sok locsolód, sok fiú van a családban. Ez a jó!
    Kata

    előzmény:
    cinkepanka (79705)
    2015-04-05  18:29
  45. 2015. Április 5. 19:3279707.

    Marika!
    Hogy érzed magad a kezelés után? Szédelegsz mész? Vigyázz nagyon magadra, csak módjával tevékenykedjél a kertben! Csak amit nagyon fontos. Megtudod te venni magadnak azt amire szükséged van. Jó nem rossz az, ha megterem a házkörül, amire szükség van, de az egészséged mindennél fontosabb. Csak azt, amivel nincs nagy munka. De van ilyen.......?
    Kata

    előzmény:
    ermitak (79706)
    2015-04-05  19:25
  46. 2015. Április 5. 19:2579706.

    A fiaméknál voltam. Négy órakor jöttem haza, olyan álmosság jött rám, hogy aludtam egy fél órát. Nem tudom mit fogok éjszaka csinálni. A fúk meglocsoltak, így már én holnap nem várok locsolót.


    Mondtam is a fiamnak, azért hívtatok, hogy ne kelljen jönni holnap meglocsolni. A két fiú unokám már most elment Martinkára a másik mamát is meglocsolni, meg az ottani ismerősöket, mert a táncosok 60 fiú, holnap egyszerre megy locsolkodni. Onnan aztán ismét csapatostól. Ez a fiúk nagy ünnepe.

    Etike!
    Petránál nem is az utazás gond a kutyával, mert a vonatra megveszi a kutyának is a jegyet, lefekszik a lába mellé, és végig alszik. Még az utasok is szeretgetik. Inkább itt Debrecenben a buszon nem nézik jó szemmel a sofőrök sem, pedig pórázon, szájmaszkkal szállnak fel. Már még szállodákban is nagy kutyakultusz van. Mikor külföldön dolgozott Petra oda is vitte magával repülővel, és a munkahelyére is vihette az irodába.
    Nem is nagyon szeretem, hogy mindig koloncként hurcolja magával. Nagy cuccal jön, mellette a kutya. Sajnálom, de ezt választotta.
    Kata

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79693)
    2015-04-04  20:58
  47. 2015. Április 5. 18:2979705.

    Nagyon Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok szeretettel.


    Irénke.

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (1)
    2007-03-16  15:37
  48. 2015. Április 5. 15:2479704.



    Devecseri Gábor: Harmatcsepp

    Társait elhívta már a nap.
    Ez az egy harmatcsepp itt maradt.

    Nincsen olyan gyémánt ragyogás,
    mint e szikrafényű, e csodás.

    Ó, milyen sok szépet láttam már,
    egyben sem volt ennyi napsugár.

    Ilyen szelíd fényű, bölcs derűs,
    mely úgy forró, hogy már majdnem hűs,

    mely úgy hűvös, hogy míg elmereng
    minden tűz-patakzás benne zeng.

    Ülök, mint ki festő, s a modell,
    amíg képe készül, szökik el.

    Hívja már a napfény, dolga van;
    holnap újra eljön boldogan.

    Nagyon szép hétvégét kívánok szeretettel.

     


     


  49. 2015. Április 5. 15:1079703.

    Az igazi szeretet próbája egyedül az, hogy nem fél a másik ember szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség, a türelem és az alázat ahhoz, hogy elfogadja azt.

    Pilinszky János
    -----------------------------------------

    Ha egy vízbe esett hangyát kiszabadítasz a partra, vagy eltévedt gyermeket hazavezetsz édesanyjához, azt feljegyzik az égben rólad; nagy tetteid, dicsőséged - vak légy döngése a bezárt ablaküvegen.

    Jókai Mór
    --------------------------------------------------------

    A keresztény tegyen úgy az igazsággal, mint a csiga a házával: lakjon benne, és ha valahova megy, vigye magával.

    (Fosdick)
    --------------------------------------------
    A boldogság nem a külső gazdagságtól, nem a körülményektől, hanem az intimitás megélésének képességétől függ.

    Isabelle Filliozat

    ---------------------------------------
    Hiszek abban, hogy bizonyos emberek nem véletlenül lépnek be az életünkbe.

    Rúzs és New York
    -----------------------------
    Az a szív, mely tud várni, míg kegyelmet nyer, túlárad a kegyelemtől, hogy új kegyelmet nyerjen.

    (Kroeker)
    ----------------------------------------

    Bízzunk Isten erejében, inkább, mint emberi erőfeszítésekben!
    ---------------------

    A szoba tele van sötétséggel, és te ki akarod taszigálni a sötétséget a szobából. Teljes erődből lökheted, ütheted, vághatod, de nem fog sikerülni. Sőt, érdekes módon alul maradsz egy olyasvalamivel szemben, ami nem is létezik. Kimerülten, leverten... az elméd azt fogja mondani, hogy ez a sötétség olyan erős és hatalmas, hogy képtelen vagy megbírkózni vele, képtelen vagy eloszlatni, elkergetni. Ez egy helytelen következtetés; nagyon logikus, de helytelen. Csak egy kis gyertyát kell behoznod. Nem kell elkergetned a sötétséget. Nem kell harcolnod ellene - az a legnagyobb ostobaság. Csak hozz be egy kis gyertyát, és a sötétség magától eltűnik. Nem kimenekül - nem tud elmenekülni, mert alapjában véve nem is létezik; nem is volt bent, így nem is tud kimenni sem. A fény az, ami bejött és kimegy; a fénynek pozitív léte van. Ha meggyújtod a gyertyát, akkor nincs ott a sötétség - ha elfújod a gyertyát, akkor megint ott van. Ha a sötétséggel akarsz kezdeni valamit, akkor a fénnyel kell tenned valamit; ez furcsa, illogikus, de mit lehet tenni? Ez a dolgok természete. Nem tudod feladni az egót, mert nem is létezik.

    Csak annyit tehetsz, hogy behozol egy kis tudatosságot, egy kis tudatot, egy kis fényt."
    /Osho/
    -------------------------
    Ha csak boldogok akarnánk lenni, az könnyű dolog volna; ámde boldogabbnak akarunk lenni a többieknél, s ez bizony csaknem mindig nehéz, mert a többieket boldogabbnak véljük annál, amilyenek valójában.

    (Montesquieu)
    -----------------------------

    A világ azért énekel, hogy felviduljon, mi pedig azért, mert boldogok vagyunk.
    (Stewart)

  50. 2015. Április 5. 15:0979702.

    A boldogság ott kezdődik, hol a többre vágyás szűnik.
    -----------

    Ebben a világban minden békességünk inkább az alázatos tűrésben van, mint abban, hogy nem vesszük észre a kellemetlenségeket. És annak lesz nagyobb békessége, aki jobban tud tűrni. Az ilyen meggyőzi önmagát, uralkodik a világon, Krisztus barátja és a mennyország örököse.

    (Kempis Tamás)
    ---------------------

    Az igazi hit váltó, melyen a kibocsátó és elfogadó: Isten.
    Mi csak forgatók vagyunk, és ha mi fizetésképtelenné válunk is,
    Ő mindenkor beváltja.
    --------------------
    Ha hitben nincs hiány, nem hiányzik semmi.

    (Spurgeon)
    ------------------------

    Isten udvarházában a gyermekek részére csak egy akarat lehet irányadó: az Ő akarata. Ennek az akaratnak az elfogadásán áll vagy bukik a gyermeki viszony. Ha gyermek vagyok, akkor engedelmeskednem kell.
    ---------------------

    Rohanó világunkban az idő a legfontosabb dolog,

    amit adhatunk valakinek...
    -------------------
    Hogyha nem tudunk Istennel rendesen beszélni, nem is hallunk jól.
    A némaság a süketségből származik.

    (Steinberger)
    -----------------

    Addig sohase lépj az emberek elé,
    míg előbb nem láttad Isten arcát.

    (Steinberger)
    ------------------

    A Bibliában való hitnek legnagyobb akadálya a bűnös életmód.
    (Spurgeon)
    ---------

    A boldogsághoz nem feltétlenül tartozik hozzá, hogy mindig megkapjuk, amire vágyakozunk.

    (Stephanie Dowrick)
    -----------

Címlap

top