Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Egyedülálló nagymamák

bodnar-jozsefne
Létrehozva: 2007. március 16. 15:37

 

 Szervusztok!

Egyedülálló nagymamákkal barátkoznék: gyerekekről, unokákról,

és a mindennapokról írnánk egymásnak. Várom a leveleteket: Eta

  1. 2014. december 8. 10:1078051.

    Katika!


    Hallom milyen nagy volt az öröm mikuláskor jól tetted,hogy elmentél. Még mikor kicsik akkor az igazi élmény a gyereknek is meg a szülőknek, hozzátartozóknak.


    Nekem csak ez a két nagy Unoka van elláttam őket minden földi jóval, finomsággal, pénzzel mert az ilyen nagyoknak leginkább már az kell. A kicsi sajnos messze van a leányom mondja ne küldjek semmit majd ha hazajönnek, a postaköltség rengeteg különben is pénzt meg ne küldözgessek mondja jó lesz akkorra.


    A kinti nagyobb unokámnak meg már nem is tudnék mit küldeni mindent szobányit megvesz neki az apja. Itt a Gerikémnek mutogatta vmelyik nap kameráztunk az újabb X box kütyüjét.


    Marika


     

    előzmény:
    kutymuty60 (78040)
    2014-12-07  18:54
  2. 2014. december 8. 10:0478050.

    Sziasztok Nagyikák!


    Katika köszönjük a frissítőket én most jöttem meg a városból már kezdik a fenyőt árulni.


    Én mindig a hagyományosat szoktam halászlé /hús levest nem is főzök mert másnap otthon meg a másik mamánál esznek magamnak meg nem főzök/  töltött s.dagadó cs.májjal majonézes vmi sali meg cs.mell v. rántva v. aszalt szilvával, sütni beiglit azt biztosan, gondoltam még mézes zserbóra meg az apró linzer virágokra van mandulám láttam itt egy receptet az volt a tetején. Úgy szoktam, hogy mindegyikből kicsit adok a tesómnak. Többit eszegetik az uncsik tőlem aztán el lehet egy db-ot ha megeszek belőle.


    Tegnap annyira nem jól voltam a dokim lecserélte a gyógyszerem de nem tudom milyen okból,hogy próbáljuk ki és pláne már du. annyira zúgott a fülem,hogy borzasztó. Most voltam nála írja csak vissza a régit.


    Jó vásárolgatást.


    Marika


     

    előzmény:
    kutymuty60 (78049)
    2014-12-08  07:31
  3. 2014. december 8. 07:3178049.

    Jó reggelt Kislányok!


    Csepereg az eső, jó lenne már ha el állna, ez a sok eső már nem kellene.


    Megyek a városban, sok mindent kell vásárolni, mert még a sütögetéshez sem vettem semmit, pl. dió, mák, nem is tudom milyen árban vannak, mindegy akkor is kell venni, mert a gyerekek meg rendelték a bejglit. Még azt sem tudom mit főzök az ünnepekben.


    Remélem minden nagyinál volt a Mikulás.


    Legyen nagyon szép napotok.


    Kati

  4. 2014. december 7. 19:4978048.

    Etuka!


    Rengeteg puszit kaptam, szertetett, amit csak ilyen pici gyerek tud tiszta szível adni.


    Kati

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (78046)
    2014-12-07  19:26
  5. 2014. december 7. 19:3778047.

    A boldogságról.........


     


    A boldogság ott kezdődik, hol a többre vágyás szűnik.
    -----------

    Ebben a világban minden békességünk inkább az alázatos tűrésben van, mint abban, hogy nem vesszük észre a kellemetlenségeket. És annak lesz nagyobb békessége, aki jobban tud tűrni. Az ilyen meggyőzi önmagát, uralkodik a világon, Krisztus barátja és a mennyország örököse.

    (Kempis Tamás)
    ---------------------

    Az igazi hit váltó, melyen a kibocsátó és elfogadó: Isten.
    Mi csak forgatók vagyunk, és ha mi fizetésképtelenné válunk is,
    Ő mindenkor beváltja.
    --------------------
    Ha hitben nincs hiány, nem hiányzik semmi.

    (Spurgeon)
    ------------------------

    Isten udvarházában a gyermekek részére csak egy akarat lehet irányadó: az Ő akarata. Ennek az akaratnak az elfogadásán áll vagy bukik a gyermeki viszony. Ha gyermek vagyok, akkor engedelmeskednem kell.
    ---------------------

    Rohanó világunkban az idő a legfontosabb dolog,

    amit adhatunk valakinek...
    -------------------
    Hogyha nem tudunk Istennel rendesen beszélni, nem is hallunk jól.
    A némaság a süketségből származik.

    (Steinberger)
    -----------------

    Addig sohase lépj az emberek elé,
    míg előbb nem láttad Isten arcát.

    (Steinberger)
    ------------------

    A Bibliában való hitnek legnagyobb akadálya a bűnös életmód.
    (Spurgeon)
    ---------

    A boldogsághoz nem feltétlenül tartozik hozzá, hogy mindig megkapjuk, amire vágyakozunk.

    (Stephanie Dowrick)

  6. 2014. december 7. 19:2678046.

    Katika!


    Elhiszem, hogy nagy öröm volt a pici unokáiddal lenni. Nagyon aranyosak , és Inezke is olyan kis mosolygós mint az én Alizkám. Sáronkával biztos nagyon sokat foglalkoznak a kisfiadék, és ezt észre is lehet venni a gyermekek fejlődésén is. A sok sok mosolyból, és pusziból remélem raktároztál el, és hoztál haza annyit, hogy kitartson addig amíg újra nem találkoztok.


    Legyen nagyon szép estéd.


    Puszi: Eta

    előzmény:
    kutymuty60 (78041)
    2014-12-07  19:02
  7. 2014. december 7. 19:2178045.

    Katika!


    Nagyon szép Mikulás estétek volt.


    Pénteken nem mentem Bencére vigyázni mert Mónika szabadságon volt, és így Anya napot tartottak, de telefonált Mónika, hogy Bence nagyon nagy lázban van takarítja a csizmácskáját, és össze pakolta a szobáját is. Hozzám tegnap jött a Mikulás. Reggel amikor megjöttek kérdezte, hogy dédi volt a Mikulás mondtam neki nem tudom, de a nappaliban úgy hallottam mintha járt volna valaki. Mindjárt szét is nézett, és nagyon örült a Mikulástól kapott ajándéknak.


    Nekünk is nagyon szép napunk volt tegnap.


    Puszillak: Eta


     

    előzmény:
    kutymuty60 (78041)
    2014-12-07  19:02
  8. 2014. december 7. 19:1678044.

    Szervusz Katika!


    Nagyon sokat gondoltam rád, hogy milyen nagy boldogságban lehet részed a kis unokáid által. Ilyenkor az ember a fáradtságot sem érzi csak amikor én is haza jövök akkor szívesebben vissza mennék a dédunokáimhoz mert hiányoznak.


    Tegnap annyi változás volt , hogy Bencét hozta az unokám, és egész nap együtt voltunk.


    Lementünk a Főtérre is mert már tart a Karácsonyi vásár, de dél előtt még nem volt igazán sok árus nyitva.


    Nagyon jól éreztük magunkat együtt. Fél háromkor jöttek Mónikáék ebédelni, és vittek el mára is ebédet.


    Legyen szép estéd, és kívánok nagyon szép elfoglaltságot.


    Eta

    előzmény:
    kutymuty60 (78040)
    2014-12-07  18:54
  9. 2014. december 7. 19:0778043.

    Szervusz Miácska!


    Tegnap nem tudtam már válaszolni neked, de nagyon örülök, hogy tegnap szép napod volt.


    A kis unokáddal töltötted a Mikulás ünnepet, és boldogság, sok szeretet költözött a szivedbe.


    Nálad voltatok vagy a kislányodéknál.


    Az X-faktort már én sem nézem mert nem tud lekötni, és nem is szeretem. Lefeküdtem, és olvastam inkább az ágyban mert semmi olyan jó filmet nem találtam amit érdemes lett volna megnézni.


    Sok szeretettel gondolok rád.


    Puszillak: Eta

    előzmény:
    mia049 (78038)
    2014-12-06  18:36
  10. 2014. december 7. 19:0278042.

    Szervusztok Kislányok!


    Legyen szép estétek!


    Eta

    előzmény:
    mia049 (78038)
    2014-12-06  18:36
  11. 2014. december 7. 19:0278041.

    Etuka!


    Nagyon  nagy öröm  volt a kicsikkel leni, már Inezke is nagyon figyel ha beszélgetünk neki nevetgél, Sáronka nem azért hogy az én unokám, de korához képest nagyon értelmes okos, mindent meg magyaráz, mindent ért, kedves okos kis lány, Mikulásnak rögtön az ölbe ült, mert el jött a szomszéd bácsi is beöltözve, na  meg írtam az előbb Barbika is készült ő is Mikulásként jött el, gitározott énekelt Sáronka ugrált táncolt örömében, természetesen mi meg énekeltünk, mint a gyerekek.


    Nálatok hogy telt a Mikulás?


    Pusza Kati

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (78037)
    2014-12-06  09:34
  12. 2014. december 7. 18:5478040.

    Szervusztok Kislányok!


    Olvasom, hogy mindenkihez meg érkezett a Mikulás bácsi.


    Nekem csodálatosan teltek napjaim, picik nagyon aranyosak voltak, jól feltöltődtem rengeteg puszival, Mikulások jöttek mentek, aztán Barbika is beöltözött a kicsiknek, volt vagy öröm na meg rengetek mesekönyv ajándék.


    Most már itthon vagyok, meg kezdem én  is a díszítéseket a lakásban.


    Szép estét kívánok.


    Kati

    előzmény:
    riamam (78039)
    2014-12-07  11:06
  13. 2014. december 7. 11:0678039.

    Sziasztok Nagyikák!


    Szép jó napot inkább mindjárt dél templomban voltam most jöttem haza. Hideg nincs, szemerkél az eső és elég be van borulva.


    Legyen nagyon szép a napotok, jó és finom ebédet azért még egy kis kávécska jól jöhet.


    Szép vasárnapot!


    Marika

    előzmény:
    mia049 (78038)
    2014-12-06  18:36
  14. 2014. december 6. 18:3678038.

    Szervusztok, kellemes estét kívánok.


    Etuka, köszönöm a száncsengős videót. ezt is nagyon szeretem. Én is be akartam rakni a Suttog az erdő... videot, de nem sikerült, nem baj, majd próbálkozom vele, ha lesz hozzá kedvem. A vers pedig valamelyik nap jutott eszembe és igencsak megörültem, hogy emlékeztem rá. Igaz, végig nem tudtam volna elmondani, így rákerestem és bemásoltam nektek is.


    Eltelt a mai nap is, megszeretgettem az unokámat, a Mikulás is megérkezett mindenhova, így volt nagy öröm.


    Nézitek az X-Factort? én már nem szeretem... valahogy nem köt le. Helyette inkább valami jó kis szórakoztató filmet nézek, mint pld. ma a Jégkorszak 4. c. filmet szeretném megnézni. Imádom a rajzfilmeket és a Jégkorszakot különösen. aztán az is meglehet, hogy ide-oda kapcsolgatok

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (78031)
    2014-12-05  19:57
  15. 2014. december 6. 09:3478037.

    Katikám!


    Szép napot kívánok, és boldog unokázást. Szeresd, és kényeztesd őket. Volt Mikulás ?-Sharonka biztos örült nagyon, és a picike?


    Puszillak: Eta

  16. 2014. december 6. 09:3178036.

    Kata!


    Boldog Születésnapot kívánok nagyon sok szeretettel.


    Eta


     


    Timár Judith

    Születésnapodra




    Észre sem veszed, úgy telnek az évek,
    Röpül az életed, s gyerekeid nőnek.
    Emlékek sokaságát szívedbe rejted,
    Mi nem kedves számodra, el is felejted.

    A mai nap azonban csak is a Tiéd!
    Öleld magadhoz szorosan szeretteid!
    Érezd testem, lelkem melegségét,
    S a családod szerető szívét.

    Ha végre meglelted énedet,
    S egy rózsaszálat, mi vöröslőn éget,
    Tudjad hogy a szívem szeretete
    Pezsdíti életed, benne a lehelete.

    Szívem melegségét szívedbe rejtem,
    E kis köszöntőm egy csokorba teszem,
    Élj sokáig, legyen béke a lelkedben.
    Isten éltessen a családod szeretetében!




  17. 2014. december 6. 09:2178035.

    Marika!


    Köszönjük a kávét, és a teát . Mindig gondolsz ránk.


    Olvasom, hogy nem vagy jól. Vigyáz magadra, és még az ünnepek előtt írasd fel a régi gyógyszeredet. Nem tudom mit kisérleteznek az orvosok amikor van egy jól bevált gyógyszer, akkor írja fel azt, és ne változtasson állandóan.


    Eta

    előzmény:
    riamam (78032)
    2014-12-06  08:47
  18. 2014. december 6. 09:1778034.

    Szervusztok Kislányok!


    Legyen szép napotok.


    Remélem, hogy volt mindenkinél a Mikulás, és senki sem kapott virgácsot.


    Eta

    előzmény:
    riamam (78032)
    2014-12-06  08:47
  19. 2014. december 6. 08:5278033.

    Drága Katám!


    De sajnállak még mindig nem tudunk itt dumcsizni!!!!


    Nagyon Boldog Születésnapot és jó egészséget kívánok sok szeretettel, Marika


    Puszillak!!!

    előzmény:
    riamam (78032)
    2014-12-06  08:47
  20. 2014. december 6. 08:4778032.

    Sziasztok Nagyikák!


    Szép jó reggelt Mindenkinek.


    Kellemes Mikulás napot először is Mindenkinek!


    Mia köszönjük a szép verset


    Irénke látom Te is megkívántad a fini húslevest


    mostanában nagyon rákaptam.


    Etukám


    Igen én csináltam tegnap a pogit nagyon finom!


    Vmi front lehet nem jót tett a vérnyomásomnak tegnap v. a doki más gyógyszerrel kisérletezik és abból vettem be a keringésre, de a régiből meg nem is írt az aggaszt.


    Hamar lefeküdtem vagyis aludtam.


    Jó kávézást,teázást és szép mikulás napot!


    Marika

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (78029)
    2014-12-05  19:47
  21. 2014. december 5. 19:5778031.

    Ez is nagyon aranyos!

  22. 2014. december 5. 19:5378030.

    Mindenkinek!

  23. 2014. december 5. 19:4778029.

    Marika!


    Én most érkeztem meg, és olvastam , hogy milyen finom levest főztél nekem is a húsleves az egyik kedvencem.


    szeretném megkérdezni, hogy nekem maradt-e meg véletlenül egy kis pogácsa mert olyan guszták a képen, hogy megkívántam.


    Eta

    előzmény:
    riamam (78023)
    2014-12-05  15:27
  24. 2014. december 5. 19:4478028.

    Miácska !


    Köszönjük ezt a szép verset , és azt, hogy nem feledkeztél meg rólunk Mikulás estéjén.


    Eta

    előzmény:
    mia049 (78024)
    2014-12-05  18:32
  25. 2014. december 5. 19:4378027.

    Irénke!


    Nagyon aranyosak az unokáid, és milyen elmélyülten figyelik ahogyan az Apukájuk mesél nekik.


    Bence is tiszta ideg nagyon várja a mikulást. Vissza emlékezve nekünk is milyen izgalmas este volt ez gyermek korunkban.


    Eta


     

    előzmény:
    cinkepanka (78025)
    2014-12-05  19:05
  26. 2014. december 5. 19:3978026.

    Szervusztok Kislányok!


    Legyen szép Mikulás váró estétek!


    Eta

    előzmény:
    cinkepanka (78025)
    2014-12-05  19:05
  27. 2014. december 5. 19:0578025.

    Marikám semmi gond, különben sem irtam ki-hogy ki-kicsoda...


    Gondolom azóta már te ettél is a finom leveskédből, és nagyon szépen köszönöm a pogácsát , ezt meg is csináltad??


    Én is holnap már főzök húslevest , ma voltam vásárolni és most nagyon sok mindent sikerült venne, amit már régen kerestem, pulyka máj, és zúza, és kacsa zúza is volt, ezeket a férjem nagyon szereti,


    Kívánok további Kellemes Estét.


    Irénke.

    előzmény:
    riamam (78022)
    2014-12-05  12:58
  28. 2014. december 5. 18:3278024.

    Szervusztok! kellemes Mikulásváró estét kívánok


     





     

    Suttog a fenyves...
    Suttog a fenyves zöld erdő,
    Télapó is már el jő.

    Csendül a fürge száncsengő,
    Véget ér az esztendő.

    Tél szele hóval faggyal jő,
    Elkel most a nagykendő.

    Libben a tarka nagykendő,
    Húzza-rázza hűs szellő.

    Suttog a fenyves zöld erdő,
    Rászítál a hófelhő

    Végire jár az esztendő,
    Cseng a fürge száncsengő
     
     
     

    Suttog a fenyves videók


    Mia 

     

  29. 2014. december 5. 15:2778023.

    Irénke!


    Mivel csak Te vagy itt még egy kis pogival is megkínállak, tepertős innen a netről a reci de nagyon fini


    Marika

    előzmény:
    riamam (78022)
    2014-12-05  12:58
  30. 2014. december 5. 12:5878022.

    Irénkém!


    Bocsika még picik a gyerkőcök de sebaj ugye, nagyon szépek


    Hát hiába érezted a húsleves illatát még most is fől későn raktam oda, majd 2 v. fél 2 felé szeretem sokáig főzni a húsleves legalább 2 óra nagyon fini, nászasszonytól kaptam vmi kis csontos husi meg tarját tettem bele. A tarját nagyon szeretem főlve meg akárhogy.


    Te tudod Irénkém mennyire teher ez a gyermekednek és ha részletre veszed Neked teher v. nem.


    Én nem szeretek részletre venni mert  ha holnap meghalok akkor fizessék a gyerekek. De tényleg láttam 0 százalékos kamatra is adják részletre. Nem mindennap vesznek tv-t most gondolják karácsonyra meggondolják azért csinálják minél többet el tudjanak adni. Tudod nem csak termelni, eladni is nehéz ha nincs pénz az embereknek.


    Majd szólok ha kész az ebéd úgy gondolom ahogy mondod keddig is lesz belőle mert nem tudok ebből a levesből keveset főzni.


    Marika


     

    előzmény:
    cinkepanka (78021)
    2014-12-05  11:58
  31. 2014. december 5. 11:5878021.

    Szerbusztok Nagyikák ..


    Marikám ide csábított ez  a finom illat, éppen egy kis szünetet tartok én is nagyon finom ez a húsleveske,  kérhetek még? A húslevest én mindennap meg is tudnám enni és sokszor ki is tart Szerdáig is.. egészséges is!! főleg ilyenkor.


    Marikám sajnálom a gyereket , ekkora kiadásba bele vinni ...majd meg veszem én....Lehet venni O -kamatozásura is... és 10.000 ft, nál nem nagyobb a törlesztő részlet.
    Marikám élvezd is csak a szép képet, pláne egy-egy természet filmnél látni-hogy milyen csodálatos a világ....egy ilyen képernyőn..


    Egy kis helyre igazítás, nem három fiu, csak kettő, a kisfiam -és a Bence a legkisebb viszont Dórika, ő kislány


    További Kellemes Délutánt kívánok.


    Irénke.Tudjátok este jön Miki apó, remélem jók voltatok???

    előzmény:
    riamam (78020)
    2014-12-05  11:08
  32. 2014. december 5. 11:0878020.

    Sziasztok Nagyikák!


    Szép jó napot inkább már Mindenkinek.


    Meg volt a bevásárló körutam. Gyönyörű az idő felénk.


    Már inkább jó étvágyat a készülő ebédhez én húslevest főzök, igaz múlt héten volt, de annyi húslevest főztek a napokban a tv-ben,hogy megóhajtottam.


    Szép hétvégét Mindenkinek.


    Meghívom aki ide benéz ma a lenti ebédre


    Marika

    előzmény:
    riamam (78019)
    2014-12-04  22:37
  33. 2014. december 4. 22:3778019.

    Irénkém!


    Ha a fiad anyagiakban jól áll és megteheti akkor miért ne fogadhatnád el tőle. Különben meg Te tudod én csak itt kotyogok De megyek is csicsikába Te is aludj jól.


    Marika

    előzmény:
    cinkepanka (78016)
    2014-12-04  21:37
  34. 2014. december 4. 22:3578018.

    Irénke!


    Csodálatosan szép mind a 3 fiú, édesek a csöppségek nagyon. Hát a tv. miatt most látod nem alszom azt szeretem nézni.


    Ennyi ideig nem szoktam fenn lenni ilyenkorra már régen kialszom magam.


    De nem baj hátha éjjel nem ébredek fel mert igen hosszú az éjszaka péláne mikor már 9-kor aludtam.


    Jó pihenést, gondolom van mit kipihenned.


    Holnap a város másik felébe megyek csak kínaiba pénztárcát nézni ezt is ott vettem és nagyon is jóképű volt és hasznos csak a cipzár tönkrement.


    Marika

    előzmény:
    cinkepanka (78015)
    2014-12-04  21:26
  35. 2014. december 4. 22:3278017.

    Etuka!


    Hallom milyen időjárás volt felétek, tv-ben látom budai hegyekben borzalom ami volt. Az időjárás látod kiszámíthatatlan sajnállak, hogy fogságba estél, még jó,hogy rosszabb nem történt.


    Katának majd megírom, hol próbálkozzon hátha kap segítséget.


    Most kicsit kitoltam magammal ebbe a szobába netezek itt is van tv nem is kicsi de hát vonz a nappaliban levő, igaz a leány mondta miért nem ide tettem.


    De már lassan majd a tv-ről is tudok netezni v. benézni.


    Csak ma is elszédelegtem az időt utána meg főztem jött haza a kis drága unokám. Utána meg inkább tv-t néztem nem szórakoztam a találgatással a tv-nél.


    Örülök,hogy itt vagy nagyon szép verset, mesét raktál fel.


    Gondoltam mielőtt megyek egy szobával odébb, lehet gondoljátok bolond vagyok szédelgek itt mint a hülye nem hogy egy szobában csinálnák mindent. De kihasználom ki tudja meddig lehet  úgyis fűtöm ,mindet.


    Szval azért vagyok most itt későn máskor már ilyenkor kialudtam magam.No majd ha megunom az új tv-t.


    Szép estét és jó pihizést!


    Marika


     


     


     


     


     

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (78004)
    2014-12-04  19:13
  36. 2014. december 4. 21:3778016.

    Katikám igen megvettem, igaz most még csak előleget kértek, másfél hét múlva lesz készen -hát nagyon kíváncsi leszek rá....


    Katikám, kívánom,hogy érezd magadat nagyon jól, a gyerekek már biztosan izgatottan számolgatják-hogy mennyit kell aludni hogy megérkezzen a Mikulás.


    Marika


    Így szokott az lenni,hogy amit szeretnénk azt sose kapjuk meg, de a pénzt azt bizony el tudjuk másra is költeni.


    De olyat meg nem érdemes venni ami nem kedvedre való, én is nagyon nehezen találok olyat ami praktikus is és tetszik is, amit most vettem pár  hete az sem az igazi mert ahol az apró pénz van annak a cipzáras része amivel be huzom annak a cipzárjának a kis ketyeréje nagyon pici alig bírom megfogni-ugy-hogy én is nézegetek és majd csak találok egyszer olyat ami jó is, és tetszik is..


    Marikám, használd jó egészséggel a tv-t. Én -nem hiszem,hogy megengedem,hogy a fiam vegye meg a tv-t.


    Irénke..

    előzmény:
    kutymuty60 (78001)
    2014-12-04  17:33
  37. 2014. december 4. 21:2678015.

    Szerbusztok Nagyikák..


    Talán már ti alszotok is, hiszen Marika is azt irta,hogy ő hamar el alszik este.


    Én meg most értem csak ide..


    Etukám örülök,hogy már végre tégedet is olvashatunk, és megint hoztad a szebbnél -szebb olvasni valókat, ha most itt lenne Barnika már olvasnék is neki belőle, de engedelmeddel ki másoltam és át küldtem Mariannak...


    Lacikám itthon volt a hétvégén-és ő volt a mese mondó, alig tudta letenni a mesekönyvet.


    Nagyon vigyázz magadra, nehogy el csússzál, mert mi már ezt nagyon hamar meg csináljuk..
    Bizony a pici kislány is már több hónapos, van e még tejcsi? szopik még.


    Bence beteg? Nálunk is végig ment minden gyereken először Mónikáéknál -most meg Mariannéknál, beteg mindenki -még Mariann is el kapta  a gyerekektől.


    Bizony kell a szemüveg én is próbáltam halasztani, de nem  lehet mert nagyon hiányzik..egy hét mulva készen lesz.


    Irénke.


     

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (78009)
    2014-12-04  20:20
  38. 2014. december 4. 21:0178014.

    Aranyosi Ervin: Milyen ajándékot hozzon a Télapó?


     Milyen ajándékot hozzon a Télapó?
    Szívet melengetőt, lélek mélyén hatót,
    mosolyra fakasztót, melegséget adót?
    Csuda ajándékot hozzon a Télapó!


    Ne legyen túl drága, ne is legyen ára!
    mégis elvihessem, köztérre, utcára.
    Amit tiszta szívből tovább tudok adni,
    s aki kapja, annak, könnyű elfogadni.


    Tudom már! Télapó, idén én mit kérek,
    olyan dolgot, amit szívesen cserélek,
    amit, hogy ha adok, visszakapom menten,
    s örömmel viselek, mert arcomra kentem.


    Milyen ajándékot hozzon a Télapó?
    Egy télapó-mosolyt, az olyan megkapó!
    Legyen nagyon piros, görbüljön fölfelé,
    a világ jókedvét csomagolja belé!

  39. 2014. december 4. 20:4178013.
    Karácsonyi ajándék

     


    Az utcákon derékig ért a hó. A feldíszített kirakatokból áradó fény ezüstös csillogásba vonta a tájat. Valahonnan sült gesztenye illatot hozott a hűvös esti szél. Az egész várost valami végtelen nyugalom és békesség ülte meg. Ezen az estén senki sem sietett sehova – hisz ez az este karácsony este volt.
    A fiú búcsúzásképpen csókot nyomott édesanyja arcára, aztán nyaka köré tekerte a sálát és kilépett az ajtón. A küszöbön túl a lépcsőház sejtelmes sötétje fogadta. Leszaladt az öreg, kopott márványlépcsőkön és kilépett a decemberi éjszakába.
    Sietve indult a park felé, hisz ezen az estén még véletlenül sem akart elkésni. ,, Éjfélkor a nagy karácsonyfa alatt.” A fiú nagyon izgatott volt. Kezével óvatosan megtapogatta a zsebében lapuló apró csomagot. Ettől egy kicsit megnyugodott. A csomag egy gyönyörű aranyláncot rejtett, amit csodaszép kövek és vésetek díszítettek.
    A fiú az összes pénzét ráköltötte. Ezért vállalt munkát a nyáron, erre tette félre az összes uzsonnapénzét. Mégis nagyon örült, hogy sikerült megvennie, hisz tudta, akinek szánja régóta vágyik egy ilyen nyakláncra.
    Messze, a lámpaoszlopokkal szegélyezett utca végén felsejlett a park kerítése. Sok mindent megéltek már a park öreg fái. Mesélhettek volna elfeledett szerelmekről, ki nem mondott vallomásokról és olyan dolgokról, melyek erősebbek, mint a vén fák gyökerei, és akkor is meglesznek még, mikor a park már rég eltűnt a történelem viharaiban.
    Itt ismerkedtek meg ők is, egy éve egy langyos, holdfényes nyári estén. Jól emlékezett. Éppen hazafelé ballagott, mikor furcsa derengést látott a fák között. Arra irányította lépteit. A fák között kicsiny tisztás bújt meg. A tisztás közepén egy lány ült. A lány festett. A park fényeit festette. A hold halvány sugarai besütöttek a lombok között, és ezüstös csillogásba vonták alakját. Soha olyan szépet nem látott még.
    A fiú sóhajtott, majd továbbindult, és arra gondolt, hogy ez életet legcsodálatosabb estéje.


     


    A lány megborzolta Tappancs kutya fejét, mire az vidáman vakkantott kettőt, és ész veszejtve pörögni kezdett a tengelye körül. A lány hangosan nevetett. Aztán mindketten nekiiramodtak, és versenyt futottak a kapuig a hólepte virágoskerten keresztül. Persze megint Tappancs volt a gyorsabb. A lány megpaskolt a derék házőrző hátát, majd kilépett a kapun. Visszapillantva látta, hogy szülei az ablakból figyelik őt. Integetett nekik, mire apu és anyu visszaintegetett, aztán sietve indult el a park felé.
    A sarkon túl lelassította lépteit és belenyúlt a zsebébe. Mikor kihúzta, egy kis, bársonybevonatú doboz volt a tenyerében. Felpattintotta a tetejét, és elmélyülten nézegetni kezdte tartalmát. A dobozban egy karóra volt. Pontosan olyan volt, mint amilyet ősszel láttak az órásüzlet kirakatában. Arra is pontosan emlékezett mennyire tetszett a fiúnak ez a furcsa formájú szerkezet. Akkor és ott elhatározta, hogy megveszi neki. Kevesebbet járt fodrászhoz, kevesebb új ruhát vett magának, még a megtakarított pénzéből is kivett valamennyit, de végül megvette. Anyuék azt mondták bolondság, de ő nagyon örült mikor végre a kezében tartotta, mert tudta, hogy örömet fog vele szerezni a fiúnak.
    Felnézett az égre, és megkeresett egy csillagot. Azt a csillagot. Az ő csillagukat. Bármilyen távol is sodorta őket az élet, ez a csillag mindig emlékeztette őket egymásra. A lány még nézegette pár pillanatig az aprócska fénypontot, aztán továbbindult, és olyan boldognak érezte magát, mint még soha.


     


    A nagy karácsonyfa a kis tisztás közepén állt. Égbe nyúló ágait sok ezer apró égő és dísz ékesítette.
    A parkban egy lélek sem járt ezen a késői órán. A fiú és a lány szinte egyszerre értek a tisztás széléhez. Lépteiket megszaporázva indultak egymás felé. A lány nézte a közeledő fiút, és kimondhatatlanul szerencsésnek érezte magát. Aztán tekintete a fiú foltozott kabátjára siklott, és hirtelen bánni kezdte az egészet. Minek is vette azt a méregdrága órát? A fiú biztos nem tudott olyan drága ajándékot venni neki, és most szégyellni fogja magát emiatt. Lépései egyre lassabbak és bizonytalanabbak lettek. Mintha a sors rossz tréfája lett volna, a fiút is hasonló gondolatok kezdték gyötörni. Hiszen sosem szoktak ilyen nagy ajándékot adni egymásnak. Egy virág, vagy egy bonbon, és a tudat, hogy a másik gondolt rájuk, többet ért minden kincsnél. Erre ő beállít ezzel a méregdrága aranylánccal. A lány biztos valami apró kedvességet talált ki, és most ez az egész biztosan nagyon bántani fogja. Az ő léptei is lelassultak.
    Alig pár lépésre voltak egymástól, mikor megálltak. Egymást nézték. Borzasztóan érezték magukat. Mindketten úgy érezték, végleg tönkretették ezt a csodálatos estét. A tisztáson jeges szél söpört végig. A hideg egészen lelkükig hatolt. A fák ágai vadul csapkodtak a szélben. A fiú és a lány csak álltak egymással szemben. Már mindketten arra gondoltak, bár sose ismerték volna meg a másikat. Akkor most nem okoznának neki fájdalmat.
    És akkor eleredt a hó. És hatalmas fehér pelyhek ezrei szálltak alá lomhán az égből. A karácsonyfa színes égőinek fénye szivárványszín tündöklésbe vonta a hófüggönyt, és a tisztáson földöntúli ragyogás áradt szét. Pont olyan volt, mint akkor régen. Emlékeke kavarogtak a kövér pelyhek között. Közös örömök, közös csalódások, közös séták közös beszélgetések. Az egymással töltött idő Mindketten a fára néztek, aztán újra egymásra. A fiú mosolygott, a lány szemében pedig ott volt az a furcsa csillogás. Egymáshoz léptek és megcsókolták egymást. Boldog karácsonyt - mondta a fiú. Boldog karácsonyt – válaszolta a lány.
    Nem számított már a nyaklánc meg a karóra, csak ők ketten. Azon az estén egymást kapták ajándékba. A lány a fiút, a fiú a lányt. A Sorstól, Istentől, az Élettől.
    Egymástól.


     

  40. 2014. december 4. 20:3978012.

    Mióta van csillag a karácsonyfa csúcsán?


    ( Mentovics Éva)


     


    Egyszer, réges régen, egy teliholdas decemberi éjszakán, amikor milliónyi csillag ragyogott az égen, néhány egészen apró kis csillagocska pajkosan játszadozott az öreg Hold mellett.
    Remekül érezték magukat. Huncutkodtak, viháncoltak, csintalankodtak.
    Addig-addig rosszalkodtak, amíg az egyik kis csillagot valamelyik társa véletlenül alaposan oldalba lökte.
    - Bocsánat, nem volt szándékos! – mentegetőzött a kis rosszaság.
    - Segítség! Kapjon el valaki! – kiáltotta ijedten a szegény pórul járt csillagocska. De sajnos már senki sem tudott utána nyúlni.
    Elveszítette az egyensúlyát, és elkezdett zuhanni lefelé. Zuhant, zuhant egyenesen a Föld felé. A társai egyre távolabb kerültek tőle. Ő pedig rettenetesen félt, mert ilyen még soha sem történt vele.
    Lehet-e még annál is rosszabb, hogy lepottyant, és elveszítette a társait?
    Hosszú ideig csak zuhant, zuhant lefelé, ám egyszer csak valami érdekes dolog történt. Mintha valaki kinyújtotta volna érte a karját. Egy enyhén szúrós, zöld valami alányúlt, és elkapta.
    A kis csillagocskának fogalma sem volt róla, hogy mi történt?
    Éppen egy fenyves erdőbe pottyant le. Az enyhén szúrós zöld valami pedig egy hatalmasra nőtt fenyőfa volt.
    - Nem tudom, hogy ki vagy, de kérlek, segíts nekem, hogy vissza tudjak menni a barátaim közé! – könyörgött a kis csillagocska, és olyan kedvesen mosolygott, amennyire csak tudott a történtek után.
    - Én vagyok az erdő legöregebb fenyőfája. - recsegte kedvesen az öreg fenyő. Már nagyon sok mindent megértem. Évtizedek óta csodállak benneteket, hogy télen – nyáron milyen ragyogóan, fényesen tündököltök ott az égbolton. Szóval sok mindent megértem, de ilyen még soha sem történt velem, hogy egyikőtök az ölembe pottyant volna. De ha már így esett, nagyon szívesen megpróbálok neked segíteni, hogy visszakerülj az égboltra.
    - Előre is nagyon köszönöm neked, kedves fenyő! – hálálkodott a kis csillag.
    - Még ne köszönj semmit sem! Megteszek minden tőlem telhetőt, de biztosat nem ígérhetek. – mormogta kedvesen a fenyőfa.
    Középső ágai egyikével megfogta a kis csillagocskát, és jó nagy lendületet vett… A kis csillag szállt, szállt egy ideig felfelé, majd lelassult, … és visszapottyant a fenyő ágai közé.
    A vén fenyő még jó néhány kísérletet tett, hogy visszahajítsa a pórul járt csillagocskát, de sajnos nem járt sikerrel. - Látod, te árva kis csillagocska, nem tudok rajtad segíteni. Annyit azonban megtehetek, hogy felültetlek a legmagasabb ágam hegyére, úgy talán egy kicsit közelebb leszel a barátaidhoz.
    - Jól van. - szólt búslakodva a kis csillagocska.
    - Mindenesetre köszönöm, hogy megpróbáltál segíteni.
    Az öreg fenyő pedig gyengéden megfogta, és feltette a csúcsára.
    A kis csillagocska egy ideig búslakodott, majd lassan beletörődött a sorsába, és elkezdett ugyanolyan fényesen, szikrázóan világítani, mint ott fenn, az égbolton.
    Amikor az égből a társai megpillantották, hogy milyen csodálatosan mutat a kis csillagocska ott lent a havas tájon, a hatalmas fenyőfa csúcsán, nyomban irigykedni kezdtek rá.
    - Nézzétek csak, milyen jól fest a mi kis barátunk ott, azon a szép, zöld fenyőfán! Mennyivel jobb helye lehet ott neki, mint itt nekünk! Talán még a fénye is sokkal szikrázóbb, mint amilyen korábban volt!
    Addig-addig csodálták a kis csillagocskát ott lent, a havas fenyőfán, mígnem elhatározták, hogy ők is leugranak.
    Azon az éjszakán rengeteg csillag hullott alá az égből, hogy egy-egy szép, zöld fenyőfa csúcsán folytathassa a ragyogását.
    Néhány nap múlva favágók érkeztek az erdőbe. Nagyon elcsodálkoztak a látottakon, de egyben örültek is, mert ilyen fenyőfákkal még soha sem találkoztak.
    Ki is vágták mindegyiket, hogy majd feldíszítve karácsonyfaként pompázhassanak a házakban. Az égbolton tündöklő csillagok pedig ámuldozva figyelték, hogy mi történik a falu széli fenyves erdőben?
    Elérkezett a karácsony. Minden házban fények gyúltak, és igazi ünnepi hangulat költözött az otthonokba.
    Az égen ragyogó csillagok kíváncsiskodva tekintettek be az ablakokon.
    Azonban amit ott láttak minden várakozásukat felülmúlta.
    A csillag-barátaik már nem csak egy egyszerű zöld fenyőfa csúcsát díszítették, hanem egy-egy pompásan, csillogóan feldíszített karácsonyfán ragyogtak.
    Az emberek körbeállták, csodálták, és énekszóval köszöntötték őket.
    Az égen tündöklő csillagok ekkor határozták el, hogy minden karácsony előtt leugranak egy- egy fenyőfára, hogy nekik is részük lehessen ebben a pompában, és szeretetteljes fogadtatásban. Azt pedig, hogy kit érjen ez a megtiszteltetés, minden decemberben sorshúzással döntik el.
    Azóta díszíti csillag a karácsonyfák csúcsait.

  41. 2014. december 4. 20:3878011.

    Aranyosi Ervin: Legyen minden nap karácsony...


    Legyen minden nap karácsony,
    minden óra a szereteté.
    Legyen Béke a nagyvilágon.
    Legyen a szíved mindenkié.


    A mosolyod legyen a hírnök,
    és bátran nyújtsd a kezed,
    Szálljanak el a gond felhők,
    fújja világgá szereteted.


    Legyen végre az egész világunk
    egy hatalmas nagy család
    és öltöztessünk fel, amerre járunk
    minden élő fenyőfát.


    És égjen a házunkban adventi gyertya
    és sohase aludjon el,
    mert Hitnek, Békének, s a Szeretetünknek
    örökké élnie kell!


    A remény lesz benned az útmutató
    az iránytű szemed elé,
    Bár hová mész, bár merre indulsz
    az utad a szereteté.


    A boldogság legyen örökös vendég,
    s az ország egy nagy család.
    Ha szeretetünkkel gazdaggá tennénk,
    olyan szép lenne ez a világ.


    Legyen minden nap karácsony,
    minden óra a szereteté.
    Legyen Béke a nagyvilágon.
    Legyen a szíved mindenkié.

  42. 2014. december 4. 20:3378010.
    Karácsonyi mese felnőtteknek



    A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban nem az ő fénye világított a legerősebben, nem ő volt az Esthajnalcsillag. A Nagy Medve sem ő

    Amikor látta, hogy a betlehemi istálló feletti csillag milyen erősen fénylik, ezt gondolta: - Én is szeretnék egyszer így világítani! Egyszer ott állni az istálló felett, ahol a gyermek megszületett! De a Föld nagyon távol volt.



    A gyermek a jászolban mégis meghallotta kívánságát. És a sok-sok más csillag között a kis csillagot is meglátta.

    Ezután a következő történt: a kis fehér pont lassan kezdett kiválni a Tejútból, és süllyedt mélyebbre, egyre mélyebbre. Ahogy egyre ereszkedett, úgy lett mindig nagyobb és nagyobb. Már olyan nagy lett, mint egy kéz, öt sárga csóvaszerű nyúlvánnyal. Úgy nézett ki, mint egy igazi csillag. És ekkor nagy csöndben leereszkedett egészen az istállóig. Odacsücsült a jászol szélére, de kissé ijedtnek látszott. Mária, aki éppen aludt, csodálkozott, hogy egyszerre mégis milyen világos lett.



    - Karácsony van - mondta a gyermek a csillagnak -, kívánhatsz valamit. Tudom, hogy van egy nagy kívánságod.

    A kis csillag látta a gyermek arcát, amint éppen rámosolygott.



    - Nincs semmi kívánságom - mondta a kis csillag, egyáltalán nem szerénységből. Valóban elfelejtette, amit korábban oly nagyon kívánt magának. - Egyet szeretnék csak - mondta ki végül. - Hadd maradjak itt, a közeledben, ahol téged láthatlak. Mindig melletted szeretnék lenni. Maradhatok?

    - Igen - válaszolta a gyermek. - De csak úgy maradhatsz velem, ha elmész. El az emberekhez, akik itt laknak a Földön. S ha elmondod nekik, hogy láttál engem.
    - Az emberek nem fogják megérteni az én nyelvemet, s nem fognak hinni nekem - mondta a kis csillag. - És ... hogyan jutok el hozzájuk? Mind a házukban vannak. Az ajtók zárva, s olyan hideg van.



    - Épp azért, mert hideg van, neked kell odamenned és felmelegítened őket. Az ajtók? Én magam fogom azokat kinyitni. Én is ott leszek azoknál az embereknél, akikhez te elmész.

    A kis csillag hallgatott. Még kisebbnek érezte magát, mint korábban.
    Amikor a gyermek látta, hogy a csillag szomorú, rámosolygott:



    - Ha rászánod magad, ajándékozok neked valamit. Minthogy öt csillag-ágad van, öt dologgal ajándékozlak meg téged. Ahova elmész, ott mindig világos lesz. Az emberek meg fogják érteni beszédedet. Meg tudod majd érinteni a szívüket. A szomorúakat fel tudod majd vidítani, s végül a békétleneket ki tudod engesztelni.

    - Megpróbálom! - mondta a kis csillag. Ahogy indulni készült, érezte, hogy a fényből, amely a gyermeket körülvette, egy kevés ő mellé is szegődött. Egy kevés a melegségből és az örömből s az ő békéjéből.



    A istálló fölötti kis csillag továbbra is apró és fénytelen maradt, láthatatlanul vándorolt a Föld fölött. Vitt viszont egy titkot magával, amelyről a többi csillag semmit sem sejtett: rá mosolygott a gyermek, s őt küldte útra. Hitet adott neki, hogy miért, alig tudta felfogni.

    Épp hogy elindult, egy kunyhóhoz ért. Egy öregasszonyt talált ott, az asztalra könyökölve. Alig vette észre, olyan sötét volt a házban.



    - Jó estét! - köszönt a kis csillag. - Sötét van itt nálad. Bejöhetek?

    - Nálam mindig sötét van - mondta az öregasszony. - Még akkor is, ha fényt gyújtok. Vak vagyok. De kerülj beljebb, akárki vagy is.
    - Köszönöm - mondta a kis csillag, s leült az asztalhoz az asszony mellé. S amint ott ültek, a csillag elmesélte hosszú útját az égből, s azt, amit Betlehemben átélt. Olyan szépen mesélt, hogy az asszony azt mondta: - Mintha én is látnám a gyermeket a jászolban. De hát én vak vagyok, s a gyermek is messze van. Ha nálam maradsz, akkor világosabb lesz. Maradj nálam, akkor nem leszek annyira egyedül.



    - Te már soha többé nem leszel egyedül - mondta a csillag. - A gyermek fénye most már mindig nálad marad! De milyen különös is ez a fény: csak akkor tudod megtartani, ha tovább ajándékozod.

    - Értem - mondta az asszony.



    Miután elbúcsúztak, az asszony bezárta kunyhója ajtaját, s elindult a mezőkön keresztül. Úgy ment, mint bárki, aki lát. Az úton előtte ott volt a fény. Az a fény, amit a világtalanok is látnak.

    A kis csillag boldog volt. Még sok ajándékot kellett szétosztania, s a karácsonyestnek sem volt még vége. De nem ért a dolga végére. Még ma is ott vándorol a Föld fölött. Esténként a csillagos égen meg tudom neked mutatni, hogy valamikor hol volt. De hogy ma hol van, azt nem tudom. Azt viszont tudom, hogy azokhoz mind elmegy, akik kívánnak valamit. Az asszony azt kívánta, hogy csak annyira lásson, hogy útra tudjon kelni. De maga a kis csillag is, ma is még csupán egy kis fehér pont lenne az égen, ha nem lett volna egy nagy-nagy kívánsága.

    forrás: iternet
  43. 2014. december 4. 20:2078009.

    Szervusz Irénke!


    Most már egészen jól vagyok, de járok Benikére vigyázni mert még a héten nem mehetett oviba.


    Nem tudom, hogy , hogy lesz a jövő héten mert itthon nagyon el vagyok maradva mindennel, de hát a gyerekek az elsők.


    Olvastam, hogy mi történt Dórikával hála az égnek, hogy nem történt komolyabb baja.


    Nálunk is a pici kislány dédunokám nagyon aranyos, és borzalmas nagyot nőtt. Már gögícsél, és mosolyog.


    Nekem is kellene már szemüveget csináltatni, de majd két ünnep között elmegyek , ha nyitva lesznek.


    Eta

    előzmény:
    cinkepanka (77984)
    2014-12-03  09:24
  44. 2014. december 4. 20:1178008.

    Szervusz Miácska!


    Olvastam, hogy nem vagy jól. Kívánok mielőbbi gyógyulást neked.


    Remélem, hogy Karácsonyig még helyre jön az egészséged.


    Bizony nagyon rossz amikor fáj valamink, és tehetetlenségre vagyunk ítélve. Én már vásárolni is úgy megyek, hogy összeírom mit kell venni, de még így is van amit elfelejtek megvenni.


    eta

    előzmény:
    mia049 (77988)
    2014-12-03  19:12
  45. 2014. december 4. 19:3078007.

    Katika!Menjél  is hisz annyira kis édesek tudnak lenni


    Katikám nem régen jártam tudod infúziós kezelésre javíttatni kelll az embernek magát, no aztán meg sosem tudni. 


    Nagyon jó vicceket raktál fel köszönjük


    Szép estét és érezd magad nagyon jól a kicsikkel!


    Marika

    előzmény:
    kutymuty60 (78001)
    2014-12-04  17:33
  46. 2014. december 4. 19:1878006.

    Marika!


    Mond meg Katának, hogy írjon a modinak ő biztosan tudnak neki segíteni.


    Addiig is amíg nem tud jönni kívánok neki nagyon szép hétvégét, és írd meg neki, hogy vissza várjuk!


    Eta

    előzmény:
    riamam (77999)
    2014-12-04  11:56
  47. 2014. december 4. 19:1578005.

    Katika!


    Ma valóban nagyon szép idő volt nálunk is. így olyan 10 óra körül ki is mentem Bencével mert már nagyon vágyakozott.


    Köszönöm a vicceket nagyon jók.


    Eta

    előzmény:
    kutymuty60 (78001)
    2014-12-04  17:33
  48. 2014. december 4. 19:1378004.

    Szervusztok Kislányok!


    Legyen szép estétek.


    Tegnapig voltam a jég fogságában igaz este már itthon voltam. Ma reggel korán mentem Bencére vigyázni.


    Mónikáéknál sem volt áram így a kislányoméknál aludtunk. Este amikor haza jöttem egy nagy fa rá volt borulva a házunk oldalára nem tudott kidőlni mert fogta a fal.


    Ma már ki volt vágva.


    Eta

    előzmény:
    kutymuty60 (78003)
    2014-12-04  17:56
  49. 2014. december 4. 17:5678003.

    Költözéskor a munkások együttérzéssel hallgatják a háziasszonyt, aki elmeséli, hogy meghúzta a derekát a kanapé elhúzásakor.
    - Hölgyem, miért nem várta meg, amíg hazaér a férje? - kérdik.
    - Igaz, megvárhattam volna, de úgy gondoltam, könnyebb elhúzni a kanapét addig, amíg nem fekszik rajta!

    előzmény:
    kutymuty60 (78002)
    2014-12-04  17:54
  50. 2014. december 4. 17:5478002.

    Megy az országúton 70-el a házaspár, a férj vezet. A feleség megszólal:
    - Tudod, sokat gondolkoztam a dolgon, de rájöttem, hogy nem tudok veled élni. Szeretnék elválni tőled.
    A férj nem szól semmit, de rálép a gázra, immár 90-el mennek.
    - Találtam egy olyan férfit, aki kedvesebb, mint te, jobb az ágyban, a gyerekeket is jobban szereti.
    A férj ismét gyorsít, immár 110-el repesztenek.
    - A gyerekek természetesen nálam maradnak, a házra is igényt tartok. A pénz fele a miénk lesz.
    A férj továbbra is csendben van, de már 130-at mutat a sebességmérő.
    - Miért vagy ilyen szótlan, neked semmi sem kell?
    - Nekem mindenem megvan, amire szükségem van. - mondja a férj nyugodtan.
    - Igen, és mi az a minden?
    - A légzsák...

    előzmény:
    kutymuty60 (78001)
    2014-12-04  17:33

Címlap

top