Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Jó reggelt Kislányok!
Még mindig esik az eső, azt mondom már elég lenne azt hiszem a földek is rendesen meg vannak locsolva.
Napok óta nem megyek sehová, nincs kedvem ebben az borongós időben menni sehová, pedig ki kellene már mozdulnom .
Látom mindenki nagyon el van foglalva.
Etukám!
Nagyon szép és jó dolgokat raktál fel ismét, köszönöm szépen, na persze a nagymama telefonja mindent megelőzött, legjobb lesz bevezetni nekünk is. Hogy vagy ebben a nyirkos időben?, nekem fáj a térdem azt hiszem veszek olyan krémet amit mondtál, csak el kellene jutnom a boltig elég messze van, de ha kisüt a nap csak meg próbálkozom és elmegyek.
Saláta féleség is kellene már , igaz van még cukíni, meg fürtös uborkám .
Szép napot kíván ok az esős idő ellenére .
Kati
ET!
Dehogy vettem komolyan. Úgy ismersz? Az én gyerekeim sem hagyták volna szó nélkül.
Kata
Hilda!
Láttalak téged is a tallin, és gondolom, hogy nagyon jól éreztétek magatokat együtt, és nagyon szoros barátságok kötődtek.
Gondolom, hogy kikapcsolódni voltál , és pihenni azért utaztál el.
Legyen szép estéd.
Puszi: Eta
Böbe!
Megnéztem a videókat a közös nyaralásról, és nagyon szép emlékek maradtak ezután a nyaralás után bennetek.
Látszik, hogy jól éreztétek magatokat, és sokat voltatok fürödni is.
Nagyon ismerősnek tűnt a helyszín, de nem tudtam eldönteni, hogy hol láthattam.
Szép volt ez a családi nyaralás láttam, hogy unokák is voltak veletek.
Jó volt a hangulat is.
Én egyszer voltam egy tallin, és mondhatom, hogy nagyon jól éreztük mi is együtt magunkat, és a barátságunk még szorosabb lett , hogy személyesen találkoztunk.
Legyen szép estéd, és köszönöm a videó által nyújtott nagyon szép találkozásotokat, hogy megnézhettem.
Eta
Marika!
Legyen nagyon szép estéd, és ne foglalkozzál te most azzal, hogy milyen keveset tudsz lenni velünk. Most ebben az a jó, hogy sokat tudsz lenni a kislányoddal, és a kis pirinyóddal.
Azért aranyos vagy , hogy minden nap beugrasz, és meg nézel bennünket.
Eta
Kata!
ezeket az írásokat nem kell komolyan venni mert csak humoros írások. Én is nettezek eleget itt esténként, de nem érzem a függőséget pedig, ha mutatkozna nálam ennek a jele a gyerekek már nem hagyták volna szó nélkül.
ET.
Szép estét mindenkinek!
El voltam utazva, nagyon jól éreztem magam ahol voltam...
Köszönöm a sok szép irodalmi dolgot amit olvasgattam.
Csoda szépek!
Kata!
Jól tetted, hogy kiraktad a múskátlikat, és most az eső is jót tesz neki hamarább megered.
Akkor a kisfiadék is jót nevettek a Nagymama telefonját.
Elgondolkoztam rajta, és lehet, hogy megtörtént eset alapján írta meg valaki akinek elmesélte az akivel ez megtörtént.
ET.
Böbe!
Húúúúúú, de régi szám ez az Egy cigánykaraván.....
Kata
Katika!
Nálunk is egész nap esett az eső, de el kellett menni a városba meg a piacra vettem epret Bencének mert nagyon szereti.
Én is itthon punnyadozok, de sajnos sétálni nem lehet menni. Az írásokat amit felraktam ráérsz elolvasni nagyon aranyos kis írások.
Eta
Szervusztok Kislányok!
Kívánok nagyon szép estét ahogyan Benikém mondja Hurrá kitört a hétvége!
Eta
Sziasztok Nagyikák!
Böbém nagyon jók ezek a videók de én sem tudom kitalálni melyik is vagy Te?
Együtt nyaraltatok a topik tagok és Ti költöttétek ezt a számokat, nagyon ötletes és szép, énekhang is nagyon tetszett.
Kata és Katika felénk ma egész nap borult esett, ugyan hideg nem volt.
Ma is igen elfáradtam, szép estét Mindenkinek!
Marika
Böbe!
Oké! Már azonosítottalak, miután említetted, hogy jósolni akartál.
Kata
Tegnap kiültettem a muskátlikat. Szép egészségesek a levelei, bimbózott is, de egy idő után lepotyogott. Ki sem nyílt. Sajnos az eső nem öntözte. Nálunk nem volt, de locsolom, állott vízzel.
Örülök, hogy raktál fel képet, de nem tudom beazonosítani, hogy melyik vagy te.
Kata
Sziasztok Kedves Nagyikák!
Itt nálunk is szép csendesen eseget az eső.Írhatnám így is.Esik eső szép csendesen csepereg a Böbike kesereg.
Megint füvet kell nyírni,pedig nagy pénteken nyírattuk le. De azért az eső is kell,ezzel vígasztalom magamat.A jövő héten már remélem,hogy elkezdődhetnek a munkálatok,talán nem fog esni ennyit az eső.Tegnap nagyon éreztem a frontot.Este úgy fájt megint a fejem,hogy le kellett korán feküdnöm,ahogy az esti gyógyszereimet bevettem.
Etukám a kutyusok értékelték a husos ételt.Csak rá ne kapjanak az ízére.Nem érdekelte őket egy cseppet sem,hogy bosszankodtam miatta.
Katika a kertem már szép zöldbe öltözött,de sajnos nő a dudva is nem csak a fű.
E Kata!Most ültesd át a muskátlikat és tedd ki az esőre,meglátod hamar életre kelnek a levelei és majd virágozni is fog.A tápoldatot ahogy Marika is írta majd utána adhatod neki vízben feloldva,módjával,mert akkor meg megnyúlnak hirtelen.
Nekem meg a kurzor ugrál állandóan a szövegszerkesztésnél.De ez valszeg az egerem hibája.
Marika küldöm felétek az esőt,itt már esett bőven.Csak a jövőhéten ne küldd vissza kérlek,mert akkor fuccs a munkálatoknak megint.Meginvitállak benneteket egy kis nosztalgiázásra.Nézegettem a videókat amikor nyaraltunk Hildáékkal 2o12-ben.
http://youtu.be/Zhd78ykoDNo
http://yout u.be/JQzBPqjK9p4
Puszilok mindenkit!Böbe
Itt végül is egészen jó idő lett.El is mentem. Vettem szőlőt, de nem voltam megelégedve vele. Annyira édes volt, hogy már az túlzás. Egy nagy fürtöt vettem, ami több volt egy fél kg-nál, de nem sokat tudtam belőle enni. Szinte émelyítő volt. igaz vékony héjú és mag nélküli.
Kata
Kata!
Ki nem mozdulok ma, ha csak ki nem süt a napocska, még mindig esik az eső , szerintem már elég lenne erre, most már menjen arra ahol nem volt.
Szél is fújt tegnap nagyon most persze nem tudom mert nem is mentem ki az erkélyre sem .
Féltem én is a kis fecskéket alig költöztek be és már is itt a rossz idő.
Kati
Sziasztok Nagyikák!
Szép Jó napot Mindenkinek, csak benéztem időm kevés de igérem majd bepótolom az ittlétet.
Főzök és hála Istennek esik meg nem tudom mondani mikor esett.
Legyen szép a napotok!
Marika
ET!
Én is sokat netezem, de azért úgy érzem a függőségtől távol állok.
Jéééé! Kisütött a nap, akkor lehet, hogy csak elmegyek teszek egy kört.
Eddig tartott a nap. Ebéd után lehet, hogy jóra fordul, vagy rosszabbra.
Ezt jól kielemeztem itt magamban.
.....de hülye azért nem vagyok!
Kata
Sziasztok Kislányok!
Katika!
Kiültettem a muskátlikat, de nagyon mozognak a szélben. Nálunk nem volt esőzés. El van borulva, de hideg nincs 15 fok van.
Ilyen szélben nem nagyon van kedvem kimozdulni. Lehet egy kis lecsót főzök.
Hétvégén nem lesznek a gyerekek. A fiamék Temesváron, a menyem Törökországban a sulival. Majd Petra jön a jövőhéten a hosszú hétvégére.
Arra készülök majd.
Látom, hogy mozognak a muskátlik, a szemem már olyan mintha sírnék.
Tavaly nálunk nagyon sok feketerigó volt. Most csak a parkban látok néhányat, de a TV-ben is hallottam, hogy egyre kevesebb a madár.
Kata
Jó reggelt Kislányok!
Nálunk egész éjszaka esett az eső és még mindig esik, azt hiszem már elég lenne kellene a napsütés.
Mosni szeretnék, de így nem merek mert bentre nem szeretek teregetni, remélem mára már csak el áll az eső.
Spenótot akarok főzni magamnak, már nagyon jól esik a zöld.
Etuka!
Nagyon sok jó dolgot raktál fel csak beleolvastam majd főzés közben fogom elolvasni.
Marika!
Remélem már ott van nálatok is az eső és nem kell locsolni.
Kata!
Én már nagyon régen kiraktam a muskátlit, igaz a szél nagyon megtépte, viszont rengeteg kis hajtások jönnek.
Sajnálom a kis fecskéim biztos fáznak, most nem csivitelnek .
Legyen szép napotok az esős idő ellenére.
Kati
Kiültettem a muskátlikat. Nagyon tetszett a nagymama üzenetrögzítője. A fiamnak a telefonba meséltem el, jót nevetett ő is.
Kata
A netfüggőség jelei.............
Ha...
- éjjel háromkor felkelsz pisilni és a fürdőszobából visszaúton megállsz, hogy ellenőrizd az e-mailjeidet,
- olyan tetoválást csináltatsz, amelyen ez áll: "Ennek a testnek a nézegetéséhez a Netscape Communicator 4.5, vagy annál újabb böngésző ajánlott,
- gyerekeidnek az Eudora, Mozilla, Amazon, vagy Dotcom nevet adod,
- az internet csatlakozást megszakítva rettentő ürességérzés fog el, mintha a kedvesedet húztad volna ki a konnektorból
- a számítógépeddel az öledben töltött a repülőutad java részét, gyerekeidet pedig a csomagtartóba teszed
- úgy döntesz, hogy egy-két évvel meghosszabbítod tanulmányaidat az ingyenes internet használat miatt
- röhögő görcsöt kapsz, ha valaki 28.8-as modemmel internetezik
- hagyományos (csigapostán küldött) leveleidben is előszeretettel használsz smiley-kat [ ]
- a számítógéped összeomlik. Már két órája nem tudtál felkapcsolódni a szerverre. Erősen izzadsz és enyhén rángatódzik az arcod. Telefonon tárcsázod az internetes behívószámot és megpróbálod szájjal imitálni a modem hangját.... és sikerül.
- azon veszed észre magad, hogy bármilyen szövegszerkesztés közben is minden pont után automatikusan "com" -ot, vagy "hu"-t írsz.
- bemutatkozáskor a neved helyett az e-mail címedet dünnyögöd
- valamennyi barátodnak @ szerepel a nevében
- a macskádnak saját honlapja van
- ha leveleid ellenőrzésekor kiderül, hogy nincs új üzenet, azonnal megnyomod az "Új üzenetek" gombot
- csomagban kézbesítik a telefonszámládat, mert levélként nem fér ne be a postaládádba
- nem vagy tisztában legközelebbi barátaid nemével. A becenevükből nem derül ki, te meg nem akartad ezzel háborgatni őket
- taxiban utazva a www._/budapest/nagyvaradter.html címet adod meg.
- mielőtt elmosolyodnál, oldalra döntöd a fejed.
... akkor te valószínüleg netfüggő vagy! "
Boci boci tarka,
Se füle se farka,
Oda megyünk lakni,
Ahol tejet kapni.
A vers szerkezetileg egyértelműen két részre tagolható. Az első egységet az első és a második sor alkotja, a másodikat a harmadik és a negyedik sor. Ez már a rímképletből is világosan kiderül: A A B B.
A verset az teszi igazán nagy művé, hogy egyszerre tartalmaz személyes és általanos igazságokat. Ezt már a felütésnél érzékelhetjük, a költő kétszer szólítja meg a bocit, és ezzel tudatja velünk, hogy valójában nem egy, hanem két bociról van szó. Az egyik boci természetesen a költő, akinek szerelmi bánata van.
Feltűnő, hogy az első szerkezeti egységben egyáltalán nem találhatók meg az igék, már ez is a leülepedettség, elhagyatottság érzetét kelti bennünk. De ezt csak fokozzák a két sorban halmozottan előforduló oppozíciók.
A két sor már önmagában is oppozíciót alkot (van egy boci, aki tarka, de nincsen se füle se farka), a 'füle' szó magashangrendűsőge is éles ellentétben áll a 'farka' szó mély hangrendűségével, a 'tarka' szó pedig önmagában alkotja a legerősebb oppozíciót, hiszen egyszerre fehér és fekete.
Ennyi ellentét nem lehet véletlen, és nem is utalhat másra, mint a szerelem természetének kettősségére, ami Catullus óta minden jelentős szerelmes vers sajátja. Egy embert látunk magunk előtt, aki bár 'tarka', vagyis a költőiség minden szépségével, rútságával, örömével, bánatával fel van ruházva, mégis hiányérzete van. Ez a hiányérzet minden beteljesületlen szerelem sajátja, a kedvese nélkül a költő sem érzi teljes embernek magát, és ezt vetíti elénk nagyon találóan egy fületlen és farkatlan boci képében.
A második szerkezeti egységben csak fokozódik a magányosság és az üresség érzete. Itt jelenik meg a versben szereplő egyetlen ige, ez viszont annál kérlelhetetlenebbül, visszavonhatatlanabbul: 'megyünk'. Az egész verset átszövő kettősség itt is megtalálható. Hiszen szó van egyszer a költő érzéseiről, amik egytől egyig elhagyják a költőt, aki már képtelen arra, hogy eltartsa őket, és elköltöznek valaki másba, aki még képes táplálni őket, vagy 'ahol tejet kapni', és szó van az egész társadalomról, akiket eddig verseinek tejével itatott a költő, és akik szintén mind elpártoltak tőle, mivel szerelmi bánatában képtelen költeményeivel éltetni őket.
A másik, az általános érvényű boci maga az élet. Itt az első szerkezeti egység (Boci boci tarka / Se füle se farka) azt jelenti: az élet sokszínű, de nincs semmi értelme. Felmerülhet a kérdés, vajon miért maradt el a 'de' kötőszó. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy a költői nyelv állandóan tömörségre törekszik, de ebben az esetben másról is szó van. Nem teljesen egyértelmű ugyanis a 'de' szó használata. Felfoghatjuk úgy is, hogy itt éppen arról van szó: az élet sokszínű MERT nincsen semmi értelme. Hiszen ahogy valami értelmet, célt kapna, máris sokkal egysíkúbb lenne, sok mindennek lecsökkenne a szerepe, esetleg teljesen értelmét vesztené, megsemmisülne. Ez egy újabb kettősség, amit a költő nem old fel, mindenki kedve szerint értelmezheti, de mindenesetre feltár egy olyan lehetőséget, hogy az élet értelme esetleg éppen az élet értelmetlenségében rejlik.
A második szerkezeti egység egyértelműen a fentiekben már említett 'megyünk' ige köré csoportosul. Ez a rész (Oda megyünk lakni / ahol tejet kapni) természetesen a halálra vonatkozik. Rendkívüli jelentősége van itt a többes szám első személynek, vagyis mi mindannyian 'megyünk', mi mindannyian meghalunk. Pontosan ez az, ami örökérvényűvé teszi a verset, hiszen a halál kérdése mindig foglalkoztatta az embereket, és ameddig lesznek emberek, mindig is foglalkoztatni fogja őket. A vers tehát örök problémát feszeget, és végül is arra jut, a halál az életnél egy nyugodtabb világot biztosít majd, 'ahol tejet kapni', tehát ahol nem kell megfejni az élet tehenét ahhoz, hogy boldogok lehessünk.
Itt tehát közvetve mégiscsak kiderül, mit tart a költő az élet igazi céljának: hogy fáradozva, olykor áldozatokat hozva végül is boldogok legyünk. Ez a vers mondanivalója, örök tanulsága, ami ebbe a játékos formába öntve olyan meggyőzően szakad ki a versből, hogy méltán sorolhatnank ezt a költeményt a legmaradandóbb művészi alkotások közé.
Olvassuk el a verset még egyszer:
Boci boci tarka,
Se füle se farka,
Oda megyünk lakni,
Ahol tejet kapni.
Ugye milyen másként szól most a vers, hogy a mélyére hatoltunk?
A fotós...............
A Smith család évek óta hiába várja a gyermekáldást, így nagy nehezen arra az elhatározásra jutnak, hogy fogadnak egy bérapát. A nagy nap reggelén Mrs. Smith idegesen várja a jelentkezőt.
Eközben egy házaló fotós csenget be az ajtón, hátha sikerül egy kis munkát találnia. Mrs Smith ajtót nyit.
- Jó reggelt asszonyom, azért jöttem...
- Ooo, tudom miért jött. Már nagyon vártam - mondja Mrs Smith.
- Tényleg? - lepődik meg a fotós. - Nagyon jó. Tudja, a gyerekek a specialitásom.
- Ebben bíztunk a férjemmel. Jöjjön be és foglaljon helyet!
Hamarosan Mrs Smith a tárgyra tér:
- Nos, akkor hol kezdjük?
- Bízzon csak mindent rám! Azt hiszem, kettőt csinálnék a fürdőkádban, egyet a kanapén és talán néhányat az ágyon. Esetleg a nappali is mókás lehet...
- Fürdőkád, nappali? Nem csoda, ha a férjemnek nem sikerült eddig.
- Nos, asszonyom, senki nem tud minden alkalommal tökéletes dolgokat produkálni. De ha kipróbáljuk több pozícióban, különböző irányokból, biztos vagyok benne, hogy elégedett lesz az eredménnyel.
- Uristen, az nagyon sok... - sóhajtja Mrs Smith.
- Asszonyom, az én szakmámban az embernek muszáj időt szánnia a munkájára. Meg tudnám csinálni öt perc alatt is, de biztos vagyok benne, hogy elégedetlen lenne vele.
- Hát, nem is tudom... - motyogja Mrs Smith.
A fotós előveszi a tárcáját és kihúz belőle egy sorozatot a legjobban sikerült gyerekfényképeiből. Megmutatja az elsőt:
- Nézze csak, ezt például London belvárosában, egy busz tetején csináltam!
- Uristen! - kiált fel Mrs Smith előhúzva zsebkendojét.
- És ezek az ikrek is elég jól sikerültek, pedig az anyjuk nagyon megnehezítette a dolgomat.
- Megnehezítette?
- Igen. Végül ki kellett mennünk a Hyde parkba, egyébként nem is sikerült volna. Képzelheti, milyen nehéz volt ott a sok ember között. Annyian jöttek oda, hogy négy-öt sorban is lökdösték egymást.
- Négy-öt sorban? - kérdezi Mrs Smith tágra nyílt szemmel.
- Igen - mondja a fotós. - Az anyjuk nagyon hisztis volt. több, mint három óra hosszat sikítozott folyamatosan. Gondolhatja, milyen nehéz volt koncentrálnom. Aztán besötétedett, úgyhogy a végét már sietve kellett ellőnöm. Amikor meg a mókusok elkezdték rágcsálni a felszerelésemet, csomagoltam és hazamentem.
- Azt mondja, tényleg megrágcsálták a, hmm... felszerelését? - hajol előre Mrs Smith.
- Igen, így volt. Nos, asszonyom, ha készen áll, akkor behoznám az állványomat.
- Allványát?
- Persze. Szükségem van rá, a felszerelés olyan nagy, hogy nem tudom sokáig tartani. Asszonyom? Asszonyom?.... A fenébe, hát nem elájult?
A női szakértőcsoport hímneműnek ítélte a számítógépet a következő alapon:
Előbb be kell kapcsolni, hogy aztán odafigyeljen az emberre. Tele van információval, de nincs fantáziája. Arra lenne, hogy segítse az embert, de az idő nagy részében ő maga a probléma. Mihelyt az embernek van egy, rögtön rajon, hogy ha vart volna meg egy kicsit, jóval nagyobb teljesítményű modellt vehetett volna. A férfi szakértők szerint a számítógép nőnemű, mert: csak a teremtője érti a belső logikáját, az a nyelv, amelyen egy másik számítógéppel beszél teljesen érthetetlen, a legkisebb hibát is eltárolja a memóriájában, hogy aztán a legalkalmatlanabb pillanatban hívja elő, mihelyt az embernek van egy, rájön, hogy a keresetének felét kiegészítőkre kénytelen költeni.Őri István
Amikor a fák égig érnek,
és meséket mondanak a tündérek,
akkor gyere...
amikor a hold fényesen világít,
s a bársony-éj utolsókat ásít,
akkor gyere...
amikor a harmatcsepp énekel,
s rá messzi-szellő felel,
akkor gyere...
amikor Isten lejön közénk,
s minden, mit hozott, a miénk,
akkor gyere...
amikor győztél a sötét éveken,
s, ím, valaki Neked üzen,
akkor gyere...
várlak,
Kedvesem...
Csukás István
BŰVÖS VIRÁG
Ha szereted, viszont szeret.
Ha mosolyogsz, ő is ám!
Ha bánat ér, megosztozik szegény szíved bánatán.
Cirógatod, megcirógat.
Becézgeted, örül ám!
Szíved örül, lelked röpül, csodálatos illatán.
Orvosság ez minden bajra.
Gondot s a bút űzi ám!
Szíved-lelked meggyógyítja, míg merengsz az illatán.
A nevetés
A nevetés az élet művészete. Ha képesek vagyunk bármely helyzetben, bármilyen körülmények között nevetni, akkor legyőztük az életet.
A nevetés ellazítja az izmokat és megnyugtatja az idegeket. Még a szív érzelmeit is lecsillapítja. Lecsendesíti a lélek viharait.
A mosoly fakadhat elragadtatásból vagy humorból.
Kiválthatja egy szép emlék vagy egy sugárnyi betekintés.
A humor megmutatja a lélek ritmusát és dallamát.
Humor nélkül az élet unalmas és nyomasztó.
A humor az isteni élet és nap visszatükröződése, ami életünket napfényes nappá varázsolja.
Az az ember pedig, aki az isteni bölcsességet és isteni örömet visszatükrözi, kiteljesíti gondolata kifejezését, amikor elképzeléseit vidámsággal fejezi ki. Az Ember lénye maga a boldogság.
(szerző ismeretlen)
Kívánok egy áldott éltető életet!
Halkan, most halkan beszélj!
Csak az őrület szül vad hangokat...
Finoman érlelt, lágy szavakkal
öleljen át a pillanat!
Ne mondj semmit, csak nézz rám!
Talán szemed beszédesebb,
és mindent jobban megértek,
ha lelked tükrébe nézhetek.
Túl sok a zaj - belefáradtam.
Simogasd hát a lelkemet!
Most ez a túlhajszolt szív fáj úgy,
ahogy az égett, lüktető sebek.
Gyógyírt keresek, vigasztalást,
szépen ívelt dallamot, lágy muzsikát...
Valamit, amitől újra vonzó lesz
ez a forrongó, vad világ.
forrás: nternet
Tekintetekbe szőtt varázs,
csodás,igéző pillanat,
nézni egymást,hosszan tűnődve:
eddig miért nem láttalak?
Dobbanó szívek ritmusán
reszkető vágy,ha átszalad,
rájönni édes kábulatban:
Én mindig téged vártalak!
csodás,igéző pillanat,
nézni egymást,hosszan tűnődve:
eddig miért nem láttalak?
Dobbanó szívek ritmusán
reszkető vágy,ha átszalad,
rájönni édes kábulatban:
Én mindig téged vártalak!
Kata!
Remélem volt sikere a Nagymama telefonjának a fészen?
Remélem, hogy már kiültetted a múskálikat mert ilyen időben könnyen baja eshet.
ET.
Marika!
Nagyon csodálkozom, hogy nálatok nem esett az eső mert nálunk nagy zúhék voltak, és légvonalban elég közel lakunk egymáshoz.
Remélem már jobban vagy, és sokat szeretgeted a kis pirinyót.
Legyen pihentető estéd.
Eta
Katika!
Nálunk nagyon fülledt volt az idő, és bizony nem éreztem magam valami jól.
Reggel voltam a piacon, és a boltban vásárolni.
Teljesen ki voltam hiába nem bírom ezt az időjárást. Öregszem mert még tavaly sem vettem ennyire észre a változásokat.
Bence ma már jobban volt most telefonált Mónikám.
Még a héten otthon marad az Apukájával.
Már én is jobban vagyok.
Legyen nagyon szép estéd.
Eta
Szervusztok Kislányok!
Legyen szép estétek!
Eta
Marika!
Tudtam én, hogy rád számíthatok tanácsadásban! Nem ültettem ki, mert féltem, hogy még jön a fagy. Azért hoztam be minden este. Túl óvatos voltam. Ráfizettem. Remélem fog még virágozni.
Kata
Katika!
Felénk egyáltalán nem esett mindennap megy a locsoló.
Legyen szép a napod.
Nincs időm tovább olvasgatni mert a pirinyónk ezen nézi a meséket.
Marika
Sziasztok Kislányok!
Főzés közben nézek be hozzátok. Katám már régen el kellett volna ültetned a ládába a végleges helyére a muskátlikat kevés a föld és azért hullik le mindene. Én kb. 6 hete ahogy vette beraktam a ládájába ahol föld van bőven két hétig nem szabad tápoldatozni utána igen és nagyon szép lesz meglásd.
Több időm nincs is legyen szép napotok!
Marika
Sziasztok Kislányok!
Katika!
Te jó korán ébredtél. Én éjfél után szoktam lefeküdni. Viszont reggel bepótolom az alvást.
Köszönöm a kávét! Szép idő van nagyon 18 fok, de a szél nagyon fúj.
Ma kertészkedni akarok. Kis pohárkákban vannak a muskátlik, ezeket akarom a ládába ültetni. Eddig reggel mindig kiraktam, este behoztam.
Az a gond vele, hogy elkezd bimbósodni, és egy idő után lehullik, nem nyílik ki. Nem tudom mi a baja. Megpróbálok venni valami tápoldatot.
Kata
Nagyon jó úgy látom mára elviszi a leveleket, nagyon dühös voltam mert mindenkinek írtam.
Böbe!
Köszi a videót nagyon tetszett , remélem jól jött a sok csapadék a kertednek.
Kati
Olyan hosszú leveleket írtam és mindig kiírt valamit és nem vitte el, remélem most át viszi.
Etuka!
Nagyon szép és jó dolgokat raktál fel ismét köszi.
Kati
Jó reggelt KIslányok!
Tegnap sem vitte el a leveleket, nemtudom mi az oka.
Kati
Én is megszoktam nézni a Szulejmánt. Még utána a Házon kívül műsorát is.
Kata
ET!
Igen, emlékszem a nénire, aki felszólítást kapott, hogy nem fizette be a csekket. Megmagyarázta a szolgáltatónak, hogy miért nem fizette be.
Kata
Böbe!
Itt a házak között vannak meggyfák /mindenki meggyfája/ Rengeteg kis zöld meggy van már rajta. Igaz én nem szoktam egy szemet sem enni róla. Nagyon szépen nyílik a vadrózsa is. Sajnos az orgonának rövidesen vége.
Jól megjártad a spórolós bolttal. Sokszor nem az az olcsó, ami olcsó.
Kata
ET!
Köszönöm! Ez annyira tetszik, hogy meg kell osztanom.
Kata
Böbe!
Nagyon nagy méreg amikor így átvágják az embert. Sajnálom, hogy így jártál, de szerencse, hogy volt otthon húsod, és meg tudtad oldani az ebéd kérdést.
A kutyusok biztosan nagyon örültek a húsinak, és kezet csókoltak a finom vacsoráért.
Nálunk is a rengeteg esőtől minden kizöldült, és itt a ház előtt is nyílik az orgona , és más virágok amit a ház lakói ültettek, és gondoznak.
Köszönjük a videót egy kicsit nosztalgiáztam rajta.
Eta
Gondolhatod, hogy nekem is nevető rohamom volt amikor elolvastam. Nem tudom emlékszel-e még a Nyugdíjas nénire aki nem tudta befizetni a csekkeit, és sorsolt. No az volt még ilyen mulatságos.
ET.