Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Egyedülálló nagymamák

bodnar-jozsefne
Létrehozva: 2007. március 16. 15:37

 

 Szervusztok!

Egyedülálló nagymamákkal barátkoznék: gyerekekről, unokákról,

és a mindennapokról írnánk egymásnak. Várom a leveleteket: Eta

  1. 2014. Április 5. 11:4072101.

    szervusztok!

     

    Etukám, Gergőnek  a legjobbakat kívánom.

     

    Marika, megérkezett a kicsi drágaságod,és anyukája, érezzétek nagyon jól maatokat. 

     

    most csak beköszöntem, remélem többre is futja később.

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (72052)
    2014-04-03  19:39
  2. 2014. Április 5. 09:1972100.

    Drága Etukám!

    Nagyon együtt érzek veled, hogy Gergőkének ilyen sokat kell várni az eredményre, reméljük semmi rossz nem lesz és minden eredménye jó lesz.

    Az ujjad írod göbösödik, viszont jó hogy nem fáj annyira, ez a kenőcs akkor bevált, akarok venni a térdem én is .

    Szabó Gyula elvesztése nagy űrt hagy maga után, nagyon  nagy színész volt. Emléke sokunknak megmarad.

    Kati

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (72094)
    2014-04-04  21:46
  3. 2014. Április 5. 09:1072099.

    Jó reggelt szervusztok Kislányok!

    Nagyon szépen süt a napocska, de fúj a szél amit nem igen szeretek .

    Zöldbab főzeléket készítek fasírozottal, már nagyon  megettem volna a főzeléket. Tegnap bevásároltam az ünnepi sütögetéshez, sajnos nem kaptam Rámamargarint azzal szeretek sütni, le volt árazva  1 kg. 600 Ft. naná hogy elkapkodták, de azt mondták még kapnak, majd megpróbálok friss lenni.

    Marika!

    Nagyon tündéri ez a kisfíú, el hiszem hogy mindig vele kell lenni, ne hogy valami baj érje.Jó babázást kívánok.

    Kati

    előzmény:
    riamam (72098)
    2014-04-05  06:55
  4. 2014. Április 5. 06:5572098.

    Sziasztok Nagyikák!

    Szép jó reggelt Mindenkinek.

    Korán írok még alukálnak én meg megyek be a városba tejcsiért, irtóan szereti. Reggeli meg fürcsi után jókat iszik belőle.

    Etuka hát igen borzasztó,hogy ennyi időket kell várni az eredményre, sajnállak,hogy neked is az ujjaid begyulladnak. Reméljük az Unokádnak semmi komolyabbat nem fedeznek fel.

    Köszönjük a sok szép verset elbeszélést. 

    Nem sokat tudok veletek lenni mert egy embernek a gyerkőccel kell lenni mert Ő még olyan mint a kiscsikó. Anyukája tegnap ahogy fürdött,hajat mosott stb. le kellett vennem a gulyáslevest vagyis még a pörköltet csináltam nehogy vmi baja essék. Tudod mindig kutakodnak a picik.

    Katám igaziból nem irigykedtem hanem nagy voltál a szememben,hogy ez a Kata még rétest is tud sütni

    De haladok is legyen szép a napotok nálunk már most szépen süt a napocska, sajnos eső még mindig nincs. Lehet ha hazajövök locsolnom kellene.

    Marika

     

    előzmény:
    ermitak (72097)
    2014-04-04  22:30
  5. 2014. Április 4. 22:3072097.

    ET!
    Nagyon szerettem Szabó Gyula hangját. Azt hiszem nem vagyok egyedül. Csodálatosan mondott mesét. A Frakkban  ő volt a Károly bácsi, és még nagyon sok mesében.

    Nyugodjék békében!
    Kata

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (72094)
    2014-04-04  21:46
  6. 2014. Április 4. 22:2372096.
    Marika!
    Ne irigykedjél, hülyeséget írtam. Egyszerű vajastésztát gyúrtam be. Két lapot készítek, és közé teszem a túrót. Rétest, ha sütök csak réteslapot szoktam venni. Nem vagyok én olyan ügyes sütemények terén.
    Kata
    előzmény:
    riamam (72084)
    2014-04-04  21:13
  7. 2014. Április 4. 22:2072095.

    ET!
    Sajnos ilyen esetben eldeformálódnak az ujjak. Egy kolléganőm

    szenvedett ezzel a problémával. Még az ORFIban is kezelték.
    Kata

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (72082)
    2014-04-04  20:23
  8. 2014. Április 4. 21:4672094.

    Életének 84. évében hosszú betegség után pénteken elhunyt Szabó Gyula Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze. A nagy mesemndó senki nem tudott úgy mesét mondani mint Ő.

    Csak ezért jöttem vissza ................

  9. 2014. Április 4. 21:3672093.

    Kislányok!

    Ezzel a szép gondolattal kívánok jó éjszakát, és szép álmokat.

     

     "Mit tegyek, hogy elérjek hozzád? Ha akarod, leszek szél, ki mindig hosszan ölel. Leszek álom, ki veled van minden éjjel. Leszek napfény, ki melegen simítja arcod. Leszek néma csend, ha nem akarsz több hangot. Leszek csillagod sötét éjszakán, Leszek virág, színes szivárvány. Leszek tűz, forró, lángoló. Leszek nevetés, szíveden táncoló. Leszek dallam, ha nyomaszt a csend. Ha akarod, leszek szív, aki boldoggá tesz. "
    ( Hámory Lili: Ha akarod)

    Link

  10. 2014. Április 4. 21:3272092.
    Az Élet vonata...

    Az élet olyan mint egy vonatutazás: gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál...
    Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek: a szüleinkkel. Sajnos a valóság más. Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maradunk nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat.
    Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra, akik fontosak lesznek számunkra. Ők a testvéreink, a barátaink és mi szeretjük ezeket a csodálatos embereket. Néhányan, azok közül, akik beszállnak, csupán kis sétának tekintik az utazást. Mások csak szomorúsággal találkoznak útjuk során. Mindig vannak olyanok is a vonaton, akik készek segíteni a rászorulókon. Néhányan, amikor kiszállnak, el nem múló hiányérzetet hagynak maguk után. Mások fel- és leszállnak, s mi alig vesszük észre őket.
    Lehetnek olyanok, akiket nagyon szeretünk, mégis másik vagonban utaznak. Így egyedül kell mennünk ezen a szakaszon. Természetesen megtehetjük, hogy megkeressük őket, átverekedjük magunkat az ő kocsijukba. De sajnos nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levő hely már foglalt.
    Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vágyakkal, fantáziálással, reménnyel és csalódással... és visszafordulni soha sem lehet.
    Tegyük tehát a lehető legjobbá utazásunkat. Próbáljuk a velünk utazók jó oldalát nézni és keressük mindenkinek a legjobb tulajdonságait. Jusson eszünkbe, hogy bármely szakaszon találkozhatunk szenvedőkkel, akiknek szükségük van a segítségünkre. Mi is lehetünk gyakran elhagyottak, s ez annak is megadathat, aki jelen helyzetét tekintve rajtunk segíthet.
    Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk mikor szállunk ki végleg, s azt sem, hogy az útitársaink mikor, nem szólván arról, aki közvetlen mellettünk foglal helyet.
    Néhány barát elvesztése, akikkel az utazás során találkozunk, fájdalmas. Gyermekeinket egyedül hagyni nagyon szomorú lesz. A remény bennünk élhet, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk és látni fogjuk őket jönni olyan csomaggal, ami addig még nem volt nekik. Ami boldoggá tehet minket, az a gondolat, hogy segíthettünk ezt a csomagot teljesebbé, értékesebbé tenni.

    Tegyünk úgy, hogy jó utunk legyen és a végén azt mondhassuk, hogy megérte a fáradozást. Próbáljunk meg a kiszállásnál olyan üres helyet hagyni magunk után, ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a tovább utazókban.
    Forrás: Internet
  11. 2014. Április 4. 21:3172091.
    Mese Csöpiről, a kis rigóról......

    Élt egyszer a kerekerdőben egy rigópár. Szép fészket is építettek a bokrok közé; vékony, de erős gallyakból fonták, fűszállal és puha pihetollakkal bélelték. A rigómama lerakott négy picurka kis tojást és a papával mindketten nagy szeretettel, odafigyeléssel vigyáztak rá. A mama naphosszat melengette a tojásokat, többször megforgatta őket, a papa pedig a közeli bokrokon és fákon figyelt, nehogy valaki zavarja a költést. Messzehangzó énekével boldogan adta tudtára a környék lakóinak, hogy itt nemsokára négy kisrigó fog kikelni a tojásból. Arra persze nagyon vigyázott, nehogy túlságosan közel csalogassa a környék falánk, cirmos kandúrját, vagy a félelmetes fészekrabló hollót, estleg a ragadozó karvalyt. Telt múlt az idő és egyszercsak a rigómama boldogan újságolta párjának, hogy már hallja is, hogy a kicsinyek hogyan kopogtatnak belülről a tojáshéjakon; bizony, holnap reggelre áttörik kis csőrükkel azt, és ki is fognak kelni.

    Így is lett. Négy kis pelyhes rigófióka bújt ki a tojásokból. A legkisebb, aki legutoljára bújt ki, a Csöpi nevet kapta - talán éppen azért, mert ő volt a legkisebb. Csöpp kis rigófióka volt, de nagyon élénk! Amikor a mamája vagy a papája megérkezett a fészekhez egy-egy finom, kövér gilisztával, bizony ő tátotta legnagyobbra a száját, hogy neki jusson a legjobb falat. Ez persze nem mindig sikerült, hiszen szülei ugyanolyan gondosan etették a többieket is, mint őt.

    Szépen éldegélt a rigócsalád, a szülők szorgalmas munkája révén a kisrigók gyorsan cseperedtek és tollasodtak. Amikor a macska, vagy a karvaly kóborolt a fészek környékén, a rigószülők gyorsan csendre intették a csivitelő kicsiket, akik szófogadóan meg is lapultak a fészek mélyén, amíg a veszély el nem múlt. Olyan szépen megerősödtek, hogy egy szép júliusi napon már elkezdhették szárnyaik próbálgatását. Kiugrottak a fészekből és a bokrok alatt rejtőztek el; a szüleik ide hordták nekik a táplálékot. Addig, amig ők gilisztavadászaton voltak, a kicsik próbálgathatták a repülést. A szülők persze felhívták a fiókák figyelmét arra, hogy legyenek óvatosak, bárki arra jár, gyorsan röppenjenek vagy fussanak be a bokrok alá! Csöpi is így éldegélt a bokrok alatt, azonban kicsit lustácska volt. Inkább szaladgálni szeretett; a repülést alig-alig próbálgatta. (Pedig ha tudná milyen nagy szüksége lesz neki majd arra!) A finom gilisztákért is a mamája vagy papája elé szaladt, hiába mondta az neki, hogy inkább próbáljon meg felröppenni.

    Történt egyszer, hogy a rigószülők kicsit sokára érkeztek meg, Csöpinek már nem volt türelme várni. Messze merészkedett a bokroktól, hátha hamarabb meglátja mamáját vagy papáját. Sétált, ugrándozott, megszemlélte a sárga gólyahírt, rácsodálkozott az égszínkék nefelejcsre (meg is csipegette egy kicsit), jót kortyolt egy kis tócsa friss vizéből, amelyben a tegnapi eső vize gyűlt össze. Sütött a nap és Csöpi jól érezte magát: szép volt körülötte a világ. Egyszercsak furcsa érzése támadt. Biztosan ti is éreztetek már ilyesmit; megérzi azt az ember - akarom mondani: kisrigó, ha valaki figyeli. Hátrafordult, és éppen abban a pillanatban, amikor egy sötét árnyék suhant feléje! A macska volt az. - Menekülni kell! - jutott egy szempillantás alatt Csöpinek eszébe anyja tanítása és már rohant is, ahogy csak a lábai bírták. Rohant, rohant, de már érezte, hogy elveszett! A lábaiból kezdett kifogyni az erő és a bokrok messze voltak... Még egy pillanat és bekapja a macska!

    - Repülj! Hallotta ekkor a kiáltást. Az anyja kiáltott, aki visszaérkezve már messziről észrevette a veszélyt. Csőréből az össze gilisztát kiejtve sietett kicsinye segítségére. De már késő volt. Nem tudta már elterelni Csöpiről a macska figyelmét, csak egy kiáltásra futotta: - repülj! És éppen abban a pillanatban, amikor a macska a száját kitátotta, hogy félelmetes fogai közé ragadja a kismadarat, Csöpi az utolsó erejét is összeszeve elrugaszkodott... Az utolsó pillanatban feltört benne az ősi ösztön: a madárnak repülnie kell! Néhány szárnycsapás, és Csöpi anyjával együtt beröppent az oltalmat adó bokrok közé. Tetvérei is rémülten figyelték a jelenetet és megnyugodva vették körül a remegő kismadarat, mikor megmenekült. Csöpi első repülése az életét mentette meg. Nem is feledkezett meg a gyakorlásról soha többé, és pár nap múlva már vígan kanyarogva repült a fák között és ügyesen röppent ágról ágra, hogy megtanulja még mindazt, amit egy kisrigónak kell ahhoz, hogy felnőhessen.


    Link
  12. 2014. Április 4. 21:2372090.

     

     


    Hold anyó meséi....


    Patak partján, rétek alján
    lepkeszárnyon szállni jó
    gyere te is, repülj velem
    kedves-kerek Hold Anyó!

    Szemed csillan patak vizén
    táncra perdül mind, ki jó
    gyere közénk, táncolj velünk
    bűvös fényű Hold Anyó!

    Édes szellő, röpke árny
    kacagó szép szivárvány
    ugye látod, milyen jó
    szép a világ, Hold Anyó!

    Megölellek, megszeretlek
    soha többé nem engedlek
    életem vagy, ó be jó
    kedves öreg Hold Anyó!
    Álmos szemek le-le csukva
    mécses lángja girbe-gurba
    ágyba menni volna jó
    jó éjszakát, Hold Anyó!

    Göndör mosoly, kicsi kéz
    Álomország, szép, de szép!
    Ó be jó, ó be jó,
    mosolyog a Hold Anyó!

    (Őri István)

  13. 2014. Április 4. 21:2172089.
    Juhász Magda
    Anyu mesélj


    Alszik erdő és a rét,
    alszik minden régen,
    csak te vagy még kicsikém,
    csak te vagy még ébren.

    Mondtam mesét számtalant,
    dalt is énekeltem,
    mégsem alszol, így kérlelsz
    - Anyu mesélj nékem.

    Újra kezdem a mesét,
    és mikor elvétem,
    kijavítod, s elmondod
    ahogy én meséltem.

    Hogyha elnyom az álom,
    már azonnal hallom:
    - Anyu kérlek mondd tovább,
    hiszen még nem alszom.

    Álmos vagyok, aludjunk
    rimánkodom néked,
    de te egyre könyörögsz:
    - Csak még egyet kérek.

    Te találod ki anyu
    a legszebb meséket,
    csak még egyet szeretnék,
    azt a csodaszépet.

    Melyik volt a csodaszép
    de jó volna tudni,
    és így éjfél körül, már
    végre elaludni.

    Fátyolfelhőn tündérek,
    törpék jönnek értem,
    elalszom, és a mesét
    te mondod már nékem.
  14. 2014. Április 4. 21:1872088.

     

     

    Ábrányi Emil: Mosoly.


    Mosolygott mindig. Mélabús mosoly,
    Melyben sugár s könny lágyan összefoly.

    Jól tudtam, hogy nagy, nagy bánatja volt.
    Nem láttam mégse bájosabb mosolyt.

    Faggattam, kértem: Nos, mi bántja hát?
    De mást nem láttam, csak szép mosolyát.

    Rajtam pihent a könny-áztatta szem,
    S mosollyal mondta: Nem fáj semmi sem!

    Mint vándor-angyal járt e bús világban.
    Ha égre nézett, mosolyogni láttam.

    Úgy tetszett nékem: a magasba fönt
    Mosolygó szemmel társakat köszönt.

    Utólszor láttam. Sírtak körülötte.
    És ő mosolygott. Némán. Mindörökre!
     

  15. 2014. Április 4. 21:1772087.

    Katám!

    Nagyon kis drágaság du. bementünk a városba néztük a szökőkutat de nem engedtük el alig bírt magával képes lett volna bemenni a vízbe. No meg kapott fagyi tölcsért picit belemártva a széle

    Marika

    előzmény:
    ermitak (72068)
    2014-04-04  17:23
  16. 2014. Április 4. 21:1672086.

     


    Vörösmarty Mihály
    Pásztorlány dala


    Kis rózsa, szép rózsa,
    Gyönge virágszál!
    Szeretőd ha volna,
    Így nem hervadnál;
    De hervadsz mint magam,
    Hull kis leveled:
    Kedves ifjuságom
    Hull el itt veled.

    Kis rózsa, szép rózsa,
    Vársz-e még tavaszt?
    Jaj nekünk! örökre
    Elvesztettük azt.
    Más virág fog állni
    Száraz ágadon,
    Más leány örűlni
    Puszta dombomon.

    1828 második fele

  17. 2014. Április 4. 21:1472085.

     

     

    Veszelei Károly: Honnan jöttök?


    Honnan jöttök, honnan jöttök
    Ti csodás, ti édes hangok,
    Szellők szárnyán ringatódzó
    Felsuttogó bús akkordok?

    Ó, merre halt el valamely
    Zokogó mély női dallam,
    Tele sírva búbánatos
    Szerelemmel öntudatlan?

    Kinek szíve, kinek lelke
    Lebeg körül fájón mostan,
    Hogy azt látom minden egyes
    Kis virágban, hajló lombban?

    Ki kesereg, ki szenved így,
    Ennyi búval, véghetetlen,
    Hogy felsíró panaszára
    A magamét elfelejtem?

    1894.

  18. 2014. Április 4. 21:1372084.

    Katám!

    De irigykedem már, hogy rétest is tudsz készíteni

    hallom nagyon fincsiket készítesz megyek oda ebédre.

    Marika

    előzmény:
    ermitak (72076)
    2014-04-04  19:52
  19. 2014. Április 4. 21:0972083.
    Mészöly Miklós: A tíz testvér.......

    Volt egyszer egy kerek erdő, a kerek erdőben egy pici ház, a pici házban tíz testvér lakott. Senki más.
    De ez a tíz testvér úgy hasonlított egymáshoz, mint tíz ujjam. Volt közöttük kicsi, volt közöttük nagy - és volt egy legkisebb: mint a kisujjam.
    Történt egyszer, hogy a tíz testvér nagyon megéhezett. Azt mondta a legnagyobb:

    - Rettentően éhes vagyok!

    Mire a másik kilenc is zúgni kezdett:

    - Mi is! Mi is!

    S bementek gyorsan a kamrába, beszagoltak mindegyik sarokba - de bizony semmit se találtak. Csak egy árva kukoricaszemet. De még annak a felét is megrágta az egér.
    Így hát tovább kutattak, tovább kerestek.
    Ahány fiók volt, mindbe belenéztek, ahány láda volt, mindet kinyitották - de hiába, nem volt szerencséjük.
    Bizony akkor nincs mit enni, ha sehol sincs semmi! - sóhajtoztak búsan. De hogy mit tegyenek, azt egyikük se tudta. Azazhogy az egyik - a legkisebbik - mégis kitalálta.

    - Menjünk el vadászni! - kiáltotta, s felugrott.

    A tíz testvér menten útnak indult.
    Mentek, mendegéltek, elöl a nagyobbak, hátul a kisebbek, utolsónak a legkisebbik. Hegyezték a fülüket, járatták a szemüket, de semmit se láttak. A tenger nagy réten csak fű volt és virág. Aztán hirtelen megállt az egyik testvér.

    - Ott van ni! - kiáltotta.

    - Micsoda? - kérdezték.

    - Hát egy nyúl! Ott fut ni!

    - Puskát ide rögtön! - kiáltott a másik, és máris kapta, fogta, a vállához emelte, aztán durr! - lelőtte a nyulacskát.

    Mit gondoltok, mi történt utána?
    A harmadik testvér odaballagott a nyúlért...
    A negyedik a vállára vette...
    Az ötödik hazavitte...
    A hatodik megnyúzta...
    A hetedik feldarabolta...
    A nyolcaik megsütötte...
    A kilencedik tányérba rakta...
    És a tizedik - aki olyan nyiszlett, kicsike volt, mint a kisujjam - az egész nyulat egymaga megette!
    A kilenc testvérkének csak a nyuszi farka maradt.

  20. 2014. Április 4. 20:2372082.

    Kata!

    Reménykedem , hogy így marad, de olyan göbösre formálódik.

    Azt hiszem, hogy az meg fog maradni.

    ET.

    előzmény:
    ermitak (72077)
    2014-04-04  19:56
  21. 2014. Április 4. 20:2272081.

    Szervusz Irénke!

    Írtam egy hosszabb levelet, de nem vitte el. Ez már nem az első eset.

    Még nem tudjuk, hogy mi okozta a rosszullétét Gergőnek.

    Nem ideges tipus, és nagyon boldog a családi élete is . Most várják az első babájukat.

    Szerencse az, hogy nem munkába menet vezetés közben történt ez mert az lehet, hogy végzetes lett volna.

    10-én megy újabb vizsgálatokra Ktarcsai kórházba.

    Puszillak: Eta

    előzmény:
    cinkepanka (72070)
    2014-04-04  19:11
  22. 2014. Április 4. 20:0472080.

    Marikám!

    Nagyon aranyos , szép kis fiúcska az unokád, de nagyon huncutul csillog a szeme.

    Kár, hogy a nagyobbik unokádat nem tudod kényeztetni, és szeretgetni az iskola miatt.

    Gyönyörű szép estét kívánok.

    Eta

    előzmény:
    riamam (72066)
    2014-04-04  14:03
  23. 2014. Április 4. 20:0272079.

    Böbe!

    Köszönöm a jó kívánságodat, és majd átadom Gergő unokámnak.

    A gépeltérítő származása miatt akkor Koszovóban fogják elítélni ezek között az emberek között nagyon sok vad természetű ember él akik nem félnek semmitől.

    Remélem megkapja a méltó büntetését.

    A kislányod akkor nagyon sokat tanult már eddig, és nagy dolog, hogy még dolgozik is mellette. 

    Miből fog most diplomázni?

    Eta

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698542 (72065)
    2014-04-04  13:59
  24. 2014. Április 4. 19:5672078.

    Kata!

    Nagyon finom ebédet készítesz a családnak.

    Imádom én is a toroskáposztát, de amióta elkerültem Debrecenből talán háromszor ettem azt is még Édesanyám főzte.

    Volt a híradóban az a fiatalasszony aki a depressziója miatt rátámadt a gyermekekre. 

    Borzalmas dolog ez mert nincsen tudatában azzal , hogy mit csinál.

    ET.

    előzmény:
    ermitak (72064)
    2014-04-04  11:05
  25. 2014. Április 4. 19:5672077.

    ET!

    Örülök, hogy már jobban tudsz aludni. Nem fáj annyira a kezed. Maradjon is így!
    Kata

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (72075)
    2014-04-04  19:52
  26. 2014. Április 4. 19:5272076.

    Irénke!
    Változott a menüsor vásárlás közben.  A kanibáloknak sült oldalas lesz, a lányoknak sült csirke mell. Húsleves. Köret majonézes kukorica, töltött tojás csicseriborsó, de sütök egy kis krumplit is. Begyúrtam a tésztát túrós rétesnek. Azt holnap meg is sütöm,  a levest is megfőzöm. Meg amit tudok előkészítek.A gyerekeknek gránátalma szörpöt vettem.Készítek egy kis uborka salátát is. Szerencsére jó gyomrú családom van, nem árt meg nekik

    a ubisali, és a tartármártás, meg nem is biztos, hogy mindkettőből esznek.

    Lesz választék bőven.

    Kata

    előzmény:
    cinkepanka (72071)
    2014-04-04  19:17
  27. 2014. Április 4. 19:5272075.

    Katikám!

    Az ízületem már nagyon szépen gyógyul, és nem olyan merev, és már nem fáj annyira, hogy fájdalom csillapítót kelljen bevenni, hogy tudjak aludni.

    Nagyon jó ez a krém, azért még kenegetem , de csak este.

    Eta

    előzmény:
    kutymuty60 (72062)
    2014-04-04  07:13
  28. 2014. Április 4. 19:5072074.

    Kedves Katikám!

    Bizony nem nagy öröm amikor egy ilyen váratlan betegség következik be a családba főleg, hogy nem is tudjuk mi okozta ezt nála.

    Tegnap beszéltem vele telefonon mondta, hogy jól van, és pihen.

    Természetesen a vizsgálat eredménye után megy majd csak dolgozni.

    Eta

    előzmény:
    kutymuty60 (72062)
    2014-04-04  07:13
  29. 2014. Április 4. 19:4772073.

    Marika!

    Minden vizsgálatra nehezen lehet eljutni.  Olyan hosszú idő telik el mire a kapott időpontra el lehet menni vizsgálatra.

    Pl: itt van az ízületem , és túl vagyok nagy fájdalmakon , és már kezd helyre jönni, no mire eljutok a vizsgálatra akkor talán már gyógyult is lesz.

    Gergőkém is 10 -én megy vissza vizsgálatokra, és akkor már többet fogunk tudni.

    Legyen nagyon szép estéd a pici kis unokáddal, és a kislányoddal.

    Eta

    előzmény:
    riamam (72061)
    2014-04-04  07:12
  30. 2014. Április 4. 19:4272072.

    Szervusztok Kislányok!

    Kívánok nagyon szép estét mindenkinek!

    Eta

    előzmény:
    riamam (72061)
    2014-04-04  07:12
  31. 2014. Április 4. 19:1772071.

    Kata.

    neked is volt akkor ma vendéged, és finomat készítesz neki.

    Kedvezel menyednek is.

     

    Marika, 

    megérkeztek a várva várt szeretteid, nagyon aranyos kis fiu. olyan kis huncut mosolya van. Meg sem látszik rajta ,hogy mekkora út van mögötte.

    Néztem ma a hiradót, vissza vitték a koszovói hapsit Német o-ba, és ott is fogják elitélni..

     

    Katika, 

    még jó,hogy ott lakik közel a tesókád és volt hová menned.

    Én mondjuk, nem igen lifteznék mert fóbiám van ...

    Ugy-hogy nagyon nagy szerencsém van,hogy nem olyan tömbben lakunk-és itt meg amugy is az első emeleten lakunk..

    Irénke.

    előzmény:
    ermitak (72064)
    2014-04-04  11:05
  32. 2014. Április 4. 19:1172070.

    Szerbusztok Nagyikák.

    Kívánok Kellemes Estét.

     

    jöttem megnézni,hogy -hogy vagytok...

     

    Etukám. le vagyok döbbenve, hogy mi történt a Gergővel.

    Tudtok e már valamit, ennek okáról?

    El tudom képzelni mennyire aggódtok.

    Reméljük -hogy semmi komoly, az is lehet,hogy talán nem iszik elég folyadékot, vagy nem stresszel valamiért???

     

    Böbe.

    Ez jó hír, hogy a vérnyomásod rendben van, én is szedek rá, Concort, de én is észre vettem egyik este, hogy valami nincs rendben igaz nem volt magas, mert nekem a 110 -szokott lenni és már a 130-t is nagyon meg érzem...

    A gyerekek sajnos nincsenek jól, most már volt a menyem velük gyerek orvosnál, és hörghurut és vele most már kötőhártya gyulladás is van.. nagyon sajnálom őket, már harmadik éjjjel alig alszanak valamit, most már ugyan kapják az antb-t bizom benne, hogy jobban lesznek..a szemükbe kaptak Tobrex szemcseppet..

    két kis manóm nagyon sajnálom őket.

    Ők nem allergiásak, viszont a  Mónikám gyerekeiből kettő is az..sőt a nagyobbik Leventénk, kevert asztmás..

     

    Közben a menyem sincs jól, ő keveset pihen éjjel, és ma már neki is fájt minden porcikája.. pedig vasárnap költözés.

    Kicsi fiam megjött ma délután...

    Irénke.

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (72033)
    2014-04-02  20:07
  33. 2014. Április 4. 17:2772069.

    Katika!

    Nagyon bosszantó lehet ha rossza a lift, de hogy ilyen felelőtlenek az emberek, hogy nyitva hagyják a lift ajtót...... Nem találok szavakat.
    Pedig nem semmi oda felmászni.
    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (72063)
    2014-04-04  07:22
  34. 2014. Április 4. 17:2372068.
    Marika!
    Nagyon kis tündér! Rengeteget nőtt. Azért nem volt kedve fotózkodni, mert nem adtatok neki enni. Így nem szereti a fotózást.  Komolyra fordítva a szót. Őt is megviselte a hosszú út, és az időeltolódás, ami nem kevés.
    Kata
    előzmény:
    riamam (72066)
    2014-04-04  14:03
  35. 2014. Április 4. 17:1772067.
    Böbe!
    Nagyon ügyes kislányod van, hogy munka mellett ilyen eredményesen elvégzi a sulit. Te még nagyon fiatal vagy, még bírnod kell a kertet. Nekem is nagyon sok gyöngyvirágom, és lila, sárga krókuszom volt. Szaporodtak ezek maguktól is. Nagyon aranyosak voltak, kora tavasszal megjelentek. Szerettem nagyon.
    Kata
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698542 (72065)
    2014-04-04  13:59
  36. 2014. Április 4. 14:0372066.

    Szia Katika!

    Nagyon kis édes a csemete most nem nagyon volt kedve fotózkodni, de megyünk a városba majd ott hátha jobb képek lesznek

    Sajnállak a lifttel kapcsolatban.

    Marika

    előzmény:
    kutymuty60 (72063)
    2014-04-04  07:22
  37. Torolt_felhasznalo_698542
    Torolt_felhasznalo_698542
    2014. Április 4. 13:5972065.

    Sziasztok Kedves Nagyikák!

    Kedves Etuka
    mihamarabbi jobbulást kivánok Gergő unokádnak és jó vizsgálati eredményeket!

    A gépeltérítővel kapcsolatban sajnos MO-on még elnézőbbek az ilyenekkel,mint NO-ban.Innét nem fogják kitoloncolni a menedék kérelme miatt,mert ezt legelőször mikor az országba belépett nálunk kérte.Koszovó bizonytalan státuszú ország besorolásban áll nemzetközileg.Értem ezalatt/ emberjogi, etnikai szempontból/.Sajnos más a nemzeti kultúrájuk és az ilyenek nehezen tudnak beilleszkedni egy civilizáltabb társadalomba.

    Zuzika várakozással teli szép napot és sok örömteli pillanatot kivánok neked az elkövetkezendő hetekben a kis családoddal!

    Katika nincs is annál bosszantóbb amikor kész akarva vagy figyelmetlenségből nem csukják be a lift ajtót.Ilyenkor kétszer kell felpakolva megtenned egy rövidebb utat is a rokonodéktól..

    RiaMarika
    mégis mennyire fiatalnak saccolsz?Már én is túl vagyok a 6.x-en+ még két év.A lányom a középiskola elvégzése óta dolgozik.Munka mellett szerezte meg a diplomáit.Remélem szerencsésen sikerül neki a mostani is!

    Ma pihengetek itt borult az idő és álmosító.Pedig az éjjel jól
    aludtam.Jó lenne ha esne egy kis csendes eső.Nagyon száraz a föld.Kókad minden növény.Este miután meglocsoltam a kis virágosomat kicsit felüdültek a virágok reggelre.Most,hogy kezd kibújni a gyöngyvirág szaporítottam belőle hajtásokat más árnyékos helyre is.Azt is jól belocsoltam.Remélem,hogy megerednek.Az előzőeket is így szaporítottam.Mostmár elég sűrűre szaporodott.

    Kellemes hétvégét és további szép napot kivánok a topicon mindenkinek!Böbe

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (72058)
    2014-04-03  21:05
  38. 2014. Április 4. 11:0572064.

    Sziasztok Kislányok!

    Csak bekukkantottam, hogy hogy vagytok, és már megyek is tovább.

    Most volt itt a fiam, de nagyon rövid időre. Mindig annyi dolga van. Vasárnap itt a szomszéd iskolában lesz a választás. Mondta, hogy utána feljönnek, de ne készüljek semmit.  Tudjátok azért, hogy ilyenkor hogy van. Megyek is bevásárolni, mert azért minden nincs itthon. Különösen, hogy kezelésre kell járnom. Örülök, ha hazatudok jönni. Toroskáposztára gondoltam, de a menyem csak a csirke mellett eszi a húsok közül. Neki rántott gombát, vagy rántott sajtot szoktam készíteni.
    Még pontos menüm nincs.
    Szép, és fájdalommentes napot, és kevés munkát kívánok mindenkinek!
    Kata, 

    előzmény:
    kutymuty60 (72063)
    2014-04-04  07:22
  39. 2014. Április 4. 07:2272063.

    Szervusz Böbe!

    Igen megcsinálták a liftet, de tegnap sajnos a IX-en  nyitva hagyták a lift ajtót, sajnos a lakók is felelőtlenek nagyon, csak akkor rossz ha bevásárlok és még cuccom is van, ilyenkor úgy szoktam amíg megcsinálják , vagy valaki becsukja az ajtót, hogy lemegyek a tesómhoz közel lakik családi házban.

    Ne dolgozz egyszerre sokat a kerteben.

    Marika!

    Nagyon  boldog  vagy, hogy itt a picur, nagyon jó lesz ha raksz fel fotót.Biztos ma is valami finomat készítesz ebédre.

    Kényeztesd egy kicsit őket.

    Kati

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698542 (72047)
    2014-04-03  13:30
  40. 2014. Április 4. 07:1372062.

    Jó reggelt Kislányok!

    Nagyon borús az idő, pedig el akartam menni, így későbbre halasztom , megvárom még kisüt a napocska.

    Drága Etukám!

    Nagyon veled érzek, tudom mennyire el szomorít a Gergőke betegsége , reméljük nem találnak semmi komoly bajt nála.

    Hogy van az ízületed? .. továbbra is jót tesz a krém amivel kenegeted.

    Vigyázz magadra nagyon, menj sétálni, szellőztesd ki a rossz gondolatokat.

    Puszika Kati

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (72060)
    2014-04-03  21:07
  41. 2014. Április 4. 07:1272061.

    Sziasztok Nagyikák!

    Szép jó reggelt Mindenkinek!

    Most nézek be míg alszanak mert a pirinyómat egynek mindig követni kell nehogy baja essék. Nagyon kis cukorfalat ma már lefotózom és rakok fel képet. Most bemegyek tejért,kenyérért, v. kalácsért míg alszanak.

    Etukám hát Isten malmai ennyire lassan őrölnek,hogy mindenre napokat kell várni, reméljük nem lesz komolyabb baj.

    Jó kávézást,teázást!

    Marika

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (72051)
    2014-04-03  19:35
  42. 2014. Április 3. 21:0772060.
    Már írni sem nagyon tudok: 10 -én megy vissza általános kivizsgálásra.
    előzmény:
    bodnar-jozsefne (72058)
    2014-04-03  21:05
  43. 2014. Április 3. 21:0672059.
    Helyesbítek: Tegnap reggel otthon.
    előzmény:
    bodnar-jozsefne (72058)
    2014-04-03  21:05
  44. 2014. Április 3. 21:0572058.

    Szervusz Zúzika!

    Kívánok neked nagyon szép hétvégét a családod körében. Legyen nagyon sok örömöd az unokáidban, és kedves családodban.

    Nálunk Gergő unokám elájult reggel Fruzsi vitte orvoshoz.

    A kis babájukról készült UH felvételen fiúra utaló jel nem látható.

    Mi a család most nagyon magunk alatt vagyunk . '0-én megy vissza a kórházba, és akkor már többet fogunk tudni.

    Legyen szép hétvégéd.

    Puszillak : Eta

     

    előzmény:
    givre (72057)
    2014-04-03  20:58
  45. 2014. Április 3. 20:5872057.

     

     

    Jesszumpepi! Mi történt már megint?

     

    Drága Nagy(i)lányok!

     

    Szólok, hogy tudjátok, merre csavargok, ha nem jövök a hét végén: érkeznek a cukorkáim, s a nászuram is, úgyhogy már sütök-főzök, mert sokan leszünk, s remélem, sokat eszünk!

     

    Húsvétkor utazik haza, úgyhogy ez alkalommal most látom utoljára.

     

    Legyen nagyon szép esténk!

     

    Zúzikata

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (72056)
    2014-04-03  20:10
  46. 2014. Április 3. 20:1072056.

    Én is ezt tenném vele kockára teszi más ártatlan emberek életét. Az ilyen miért nem marad Koszovóban , mert vaj van a füle mögötti, de szerintem is Mországon fogják elítélni, és remélem megkapja a méltó büntetését.

    Eta

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698542 (72049)
    2014-04-03  13:51
  47. 2014. Április 3. 20:0472055.

    Kata!

    Akkor te megnyithatnád most Mosó-Masa mosodáját......... Ezt csak viccből írtam , de sok lesz a villanyszámlád, de még mindig jobb mintha kézzel kellene mosni.

    ET.

    előzmény:
    ermitak (72045)
    2014-04-03  10:23
  48. 2014. Április 3. 20:0172054.

    Marika!

    Több vizsgálatot is végeztek nála, és rendben volt a vérnyomása, és az EKG-ja is .

    Úgy volt, hogy be kell neki feküdni mert arra gyanakodtak, hogy nem- e epilepsziás rohama volt, de ezt egy másik vizsgálat kizárta.

    Így 10-én megy vissza újabb  vizsgálatokra.

    Gondolhatod, hogy egy jó fizikumú fiatalember aki nem régen volt vizsgálaton mivel be akart lépni a HM-be , és ott mindent rendben találtak.

    Pedig egy katona orvosi vizsgálat mindenre fényt derít.

    Eta

    előzmény:
    riamam (72039)
    2014-04-03  07:09
  49. 2014. Április 3. 19:5672053.

    Kata!

    Nem vagyok valami jó passzban  egész nap csak azon agyaltam, hogy milyen nagy szerencse, hogy otthon történt ez, és nem vezetés közben mikor ment dolgozni.

    10-én kell neki visszamenni , és akkor már többet fogunk tudni .

    Tegnap csináltak CT is mert beverte a fejét esés közben. 

    Volt vérvételen is, de ez az eredmény is 10-én lesz készen, és további vizsgálatok várnak még rá.

    A kislányom is teljesen maga alatt van.

    ET.

    előzmény:
    ermitak (72038)
    2014-04-02  21:23
  50. 2014. Április 3. 19:3972052.

    Katika!

    Remélem, hogy nem lesz semmi komoly baja Gergőnek.

    A házi orvos, és a Ktarcsai kórházban is mérték a vérnyomását, és volt EKG is. Ez is rendben volt, 

    A többi leletének az eredményét majd csak 10-én fogja megtudni.

    Eta

    előzmény:
    kutymuty60 (72037)
    2014-04-02  20:55

Címlap

top