Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Korai petefészek-kime rülés

kéktengerkék
Létrehozva: 2007. február 16. 13:51
Azok hozzászólását várom akik hasonló "betegségben" szenvednek. A mai orvostudomány szerint nem lehet gyógyítani és azt sem tudják pontosan mitől van. Környezetei hatásokra fogják. Az 5. orvosom arra biztatott, hogy alternatív módot keressek a petefészek beindítására, van akinek bejön. Ha valaki tud jó módszert kérem ossza meg tapasztalatait.
  1. 2013. június 1. 08:222551.

    A D-vitaminnak abszolút köze van az IR-hez.

    A ciklushoz, a peteéréshez is, hiánya terméketlenséghez vezet. Van egy Amerikában élő blogger, aki blogot ír a kisbabáért folytatott küzdelméről és ő talált is erre tanulmányt, ha megtalálom, be fogom linkelni. A Stanfordi Egyetemen folyt utatás eredményeképp kimutatták, hogy a felnőttekben a D-vitaminszint befolyásolja az AMH-szintet.

     

    A blogger magán is kísérletezett, hatalmas dózisban szedte 2 vagy 3 hétig a D-vitamint és az AMH-szintje 1 egyész valamennyiről 5 egész valamennyire nőtt.

     

    A napocska sajnos nem elég, a legveszélyesebb időben kéne csupaszon 1 órát feküdni kinn a napon, hogy elég legyen (de ez is csak a régebbi ajánlásoknak megfelelő mennyiséghez lenne elég).

     

    A 3 körüli TSH-ra lehet, hogy kapsz gyógyszert, sőt szinte tuti, a szelén egyébként is hasznos, az IR-re nem írtál értékeket, de változó, van olyan doki, aki azonnal löki beléd a metformint, van, aki csak akkor, ha indokolt.

     

    A diéta is változó, van, akinek előírják ezt a grammokkal bíbelődő szénhidrát-számlálós diétát, van, akinek annyit mondanak, hogy alacsony glikémiás indexű ételeket egyen és többször keveset.

     

    A sportot mindenki mondja.

     

    Én nem számlálgatok CH-kat, nagyjából keveset és többször eszem és alacsony GI-s ételeket, de az elmúlt hónapban kifejezetten sokszor és durván lengtem ki, ettől is lehet, hogy most késik.

     

     

    előzmény:
    ardian (2549)
    2013-06-01  07:09
  2. 2013. június 1. 07:112550.

    hú, ez nem volt túl értelmes:

     

    szóval a dhea  levitele meg se kottyant a ciklusomnak, de miutéán abbbahagytam a D vitamint, korai tüszőrepedésem lett megint.

     

    Lehet összefüggés?

    előzmény:
    ardian (2549)
    2013-06-01  07:09
  3. 2013. június 1. 07:092549.

    Bocsi még egy kérdés:

     

    a D vitaminnak van köze az IR-hez, ciklushoz?

     

    február óta a régi kerékvágásban mentek a ciklusaim, 16-18 napi ovulációval, amit a dhea-nak tulajdonítottam, bár utána is maradt, hogy levittem szépen az adagot...közuben eszembe jutott, hogy akkor kezdtem el D vitamint szedni a háziorvos javaslatára, mert alacsony volt a Ca és foszfát szint a vérben.

    Most, mióta megjött a tavasz, abbahagytam, mert úgy ondoltam, elég a napocska. Lehet, hogy mégis kéne szedni?

    előzmény:
    egerész (2547)
    2013-05-31  09:59
  4. 2013. június 1. 06:592548.

    szia!

    tegnap este megkaptam a leletet. ahogy kibogarásztam a gugli segítségével, enyhe IR nálam is van. :-( És a TSH-m is majdnem 3, vagyis szép lassan (nem is olyan lassan) megy felfelé, tehát ott sincs minden rendben. A D vitamin szinten alacsony lett, az LH (nem is tudtam, hogy ezt nézték, és nem tudom, mire jó így mahgában) elég magas lett, 9,1, bár lehet azért, mert ebben a ciklusban korán jött a tüszőrepedésem. (Vagy azért jött korán, mert magas volt az LH...)

     

    Ezekkel az értékekkel gondolom, gyógyszert még nem fogok kapni, diéta, vitamin, szelén, ilyesmi?

    Majd akkor segítsetek, hogy néz ki egy ilyen diéta, mert tudatlan vagyok.

     

     

    előzmény:
    egerész (2547)
    2013-05-31  09:59
  5. 2013. május 31. 09:592547.

    Érdekes és köszi, hogy megosztottad :) Nem gondoltam volna, hogy a terhességi ennyire más.

     

    Még ugyanazt az étrendet követed, amit a múltkor írtál?

     

    Ardian,

     

    köszi a biztatást, az a baj, hogy hullámzik az egész, ha olvasok valami jót, akkor optimistább vagyok, ha valami rosszat, akkor meg kikészülök. Szerintem ez is egyfajta stressz és a stresszhormonjaim nekem sem jó, magas a kortizol és a prolaktin is.

     

    Azt tervezem, hogy most csinálok egy méregtelenítést, utána elkezdem a méhpempőt, az mondják,hogy késlelteti a klimaxot.

    előzmény:
    Meni (2545)
    2013-05-30  20:18
  6. 2013. május 31. 09:202546.

    Nem szabad elkeseredni és feladni! Nem mondták, hogy reménytelen eset vagy, addig pedig ne írd le magad és terveidet.

    Hőgörbét vezetsz? Biztos, hogy nincs peteérésed, progi termelésed?

     

    Volt egy kolléganőm, ő is küzdött magas teszto szinttel, őt telenyomták ösztrogénnel, attól billent helyre, szült is egy gyereket. Nem tudom persze, hogy pontosan milyen értékei voltak, lehet, hogy a te esteted más, de az is lehet, hogy működne, csak mivel más problémáid is vannak (pm, IR), előbb azt szeretnék rendezni nálad, hátha ettől meg is oldódik a probléma. Gondolom, laikus fejjel, de nekem logikusnak tűnik.

    előzmény:
    egerész (2543)
    2013-05-30  19:43
  7. 2013. május 30. 20:182545.

    Bocs, hogy eltuntem, csak elmentunk nyaralni egy picit, most meg volt ra erom, bar mar csak epphogy ;)

     

    A terhesgondozo orvosomnal nem voltam azota, kovetkezo heten megyek UH utan, de a csaladorvos azt mondta hogy egyertelmu a GDM, es ha ilyenkor magsd az inzulin, akkor az a nem jol beallitott cukorra utal. En viszont azota elkezdtem szedni a glibenklamidot, es nagyon szepen lehuzta a reggeli ertekeimet, szoval bizakodo vagyok. Az UHra leszek kivancsi, mekkorat nott harom het alatt, ha atlagosat akkor minden rendben a cukorral...nagy cukrod baba mar ugysem lesz, a 28. heten mertek 1100 grammra, ami az also 15 percentilisben van, varhato szuletesi suly 2700 gr korul. Es ennek en ezzel az egyszarvu mehhel nagyon orulok, hatha ki birom hordani vegig :)

    előzmény:
    dindis (2540)
    2013-05-22  22:23
  8. 2013. május 30. 19:462544.

    Folyt.

     

    Szóval ez van, viszont a hőhullámról konkrétan olvastam, hogy simán lehet a pajzsmirigytől is, szóval nem kell megijedni :)

     

    Mindenképpen írj, mi van Veled, hogy sikerül a vérvétel!

     

    Ja, az a hormonterapeuta együtt dolgozik egy magyar nőgyógyásszal, akinél én is voltam és ő is ezt a progeszteron-dolgot nyomatta, de ő viszont orvos...fene sem tudja, kinek lehet hinni most már.

    előzmény:
    ardian (2542)
    2013-05-30  18:49
  9. 2013. május 30. 19:432543.

    Nekem is úgy tűnt, hogy a krémet reklámozza :)

     

    Mindenesetre  ártani nem ártha.

    Velem az van, hogy eddig teljesen megnyugodtam, hogy az IR és a pajzsmirigy borítja fel a ciklusomat, mert ugye a metformin szépen rendezte...

     

     

    ...de most megint késni látszik, a 32. napon vagyok. Folyamatosan úgy érzem, hogy mindjárt megjön, mert fájok, meg feszülök, de semmi. Viszont olvastam, hogy a pajzsmirigy-probléma hajhullást is okozhat, meg a magas tesztoszteron is.

     

    Nagyjából másfél hete megint elkezdett csomókban hullani a szempillám, kicsit mintha a hajam is elkezdett volna, de még nem durván. Napok óta tele vagyok gyulladt aknékkal, szóval minden jel arra mutat, hogy a tesztom megint felszökött az égbe, illetve a pajzsmirigyem gyulladtabb lett. Lehet, hogy emiatt késik, meg amiatt is, hogy az utóbbi egy hónapban többször előfordult, hogy egyszerűen nem vettem be a metformint + a szelént, amit a Prof. kifejezetten a pajzsmirigyemre írt fel.Szórakozott voltam, siettem, elfelejtettem, vagy hajnalban feküdtem le, mert késett a repülőgép, stb.

     

    Azt olvastam valahol, hogy a súlyzós edzések, meg úgy általában a megerőltető edzések növelik a nők tesztoszteronszintjét,  én pedig az elmúlt egy hónapban - nagy lelkesen - mint az őrült elkezdtem egy kifejezetten megerőltető edzést nyomni, szinte függés-szerűen.

     

    Most konkrétan annyira elkeseredett vagyok, hogy azt mondogatom magamnak, hogy nem érdekel, akkor nem lesz baba, nincs esélyem, stb.  meg hogy tuti itt a klimax.

    előzmény:
    ardian (2542)
    2013-05-30  18:49
  10. 2013. május 30. 18:492542.

    szia!

    Én is olvasgattam, de minél többet olvasgattam, annál inkább úgy tűnt, hogy ez egy termék direkt marketingje.

    Az nekem mindig gyanús, ha minden bajodra az a bizonyos szer a megoldás... ha ösztrogén hiányod van, ha többleted, ha más hormopnnal van baj, mkindre ugyanaz....

    Neked nem?

     

    Maradjunk a dokiknál. Ők is hajlanak bizonyos szakmai nézetek felé, ki erre, ki arra, de azért csak tanultak erről ezt-azt...

     

    Egyébként hogy vagy?

     

    Én még várok az eredményeimre, illetve hétfőn megyek egy ciklusfüggő vérvételre. Egyébként elég jól vagyok, hőhullámom régen nem volt (kop-kop), néha szívdobogásérzésem, de általában, ha ideges vagyok... Lehet, hogy mégis a stressz volt... illletve a hőhullám talán mégis a szoptatás miatt voolt. Most már leállt a tejtermelésem valóban, azóta vagyok jobban lényegesebben.

     

     

    előzmény:
    egerész (2541)
    2013-05-30  17:03
  11. 2013. május 30. 17:032541.

    Kicsit olvasgattam és van olyan hormonterapeuta, aki szerint a progeszteronhiánytól/ösztrogéndominanciától szép lassan le fog állni a petefészek működése, amit úgy kerülhetünk el, ha rendezzük a progeszteronszintet, ezzel a ciklusunkat is. Meg hogy a progeszteronhiánytól lehetnek klimaxos tüneteink, sőt korai menopauzánk...sőt attól van a tesztoszterontöbblet is, meg a magas prolaktin is, meg mindenféle ilyen kórság...

     

     

    De ha a progeszteron termelődése csak a peteérés után indul, akkor ez annak is gyógyír, akinek elve peteérése sincs? Mert ez kicsit fura lenne.

     

    Kicsit zavarosnak tűnik a terapeuta, jó lenne rákérdezni dolgokra, de nem tűnik aktívnak a kérdezz-felelekje. Kicsit leegyszerűsítve akkor nekem minden gondom megoldódna, ha sozrgalmasan kenegetném a progeszteronkrémet?

     

     

  12. 2013. május 22. 22:232540.

    Szia,én értettem félre ,nehari,azt hittem a gyógyszer neve ez,nem  a hatóanyag. Én pl szedtem glukobayt is,ami abarkose hatóanyagú nem metformin. Másképp hat,sokat fogytam akkor és beállt szépen a ciklus is,de babával már nem mertem szedni. Igen,igazad van , a terhessségi diab az egyes tipusúnak felel meg amikor nincs inzulin termelősés igaz? Akkor viszont neked sem lenne magas a vérvételeiden az inzulinszint. Ez inkább olyan mint a 2es tipusú,amikor még van inzulin.A  cukor is sok lett ugye? 

     

    Jó pihenést kívánok neked a következő hetekre,próbálj lazítani,egyél lassú felszívódású ch-kat,sétálj,mozogj picit,és ne agyalj sokat,a  dokid biztosan tudja mit csinál.

    Most hanyadik hétben vagy?

    tamarával mi van,ő is nemsokára finishben lesz igaz?

    Én köszi jól,bár az utolsó hetek már tényleg nyűgnek tűnnek,most kezdek igazán kifáradni,este fáj a hátam,a lábaim,és már néha erőteljesen begörcsöl a hasam is,bár ez nem feltétlen jelenti azt ,hogy nem fogom kihúzni a végéig ,ami még 3 hét. Nem bánnám azt sem ha holnap kibújna.:)

    Mindeképp írok majd ha megszületett,vigyázzatok magatokra ! 

    előzmény:
    Meni (2538)
    2013-05-22  09:38
  13. 2013. május 22. 10:192539.

    Nincs miért elnézést kérned :)

     

    Pihenj sokat! Sajnos ezt én sem értem, amit írtál, számomra is ellentmondásosnak tűnik. Ha gondolod, kérdezz neten, akár Balázs Proftól!

     

    Tegnap voltam egy másik nőgyógyásznál (nem annál, akihez járok régóta). Valami műszerrel mérte meg a hormonszintemet, nem igazán hallottam még hasonlóról. Ott kijött, hogy nekem magas a prolaktinom (ezt tudtam), ösztrogéndominanciám van, progeszteronkrémet javasolt, meg barátcserjét. Ezzel még nem is lenne baj, de a DHEA-t is "felírta", amitől kicsit tartok.

     

    Megvettem, de nem tudom, el merjem-e kezdeni szedni. A tesztom decemberben 1,6 volt már (ha jól emlékszem), az már talán nem annyira magas, de attól mis félek, hogy összezavar bennem a DHEA valamit. Én inkább maradnék az Aviva-tornánál, a méhpempőnél és az egyéb gyógynövényes cuccoknál.

     

     

    előzmény:
    Meni (2538)
    2013-05-22  09:38
  14. 2013. május 22. 09:382538.

    Koszonom a valaszokt, sajnos kicsit felreertettuk egymast. Szoval azt tudom, hogy mi van a gyogyszeremben, irtam is, hogy glibenklamid. Magyarorszagon ilyet nem adnak terhessegben soha, itt is volt belole vita a csaladorvosom es a nogyogyaszom kozott, de mar harom eve is ezt kaptam, szepen leviszi az ertekeket, fiamnak anno semmi baja nem volt szules utan, szoval jobb hijjan bizom az orvosomban. 

     

    A kerdesem az volt, hogy vajon mitol es hogy lehet hatarerteknel magasabb a NEM terhelt, sima inzulinom (dietazom ugyan mar egy honapja), ha egyszer terhessegi cukorbetegsegem van, ami alapvetoen ugye inzulinhianyos allapot. Ez nekem eleg komoly ellentmondas. Gondoltam hatha vki erti :) Orvoshoz sajnos csak juni elejen megyek.

     

    Amugy veszelyeztetett terhes lettem megint a cukor + egyszarvu meh + korai kemenyedesek kombo miatt, szoval ettol a hettol itthon pihenek napkozben. Egyelore elegge elvezem, kb. nyolc hetet kell eltoltenem itthon, remelem legalabbis ;)

     

    Dindis, Tamara ti jol vagytok?

     

    A probalkozoknak nagyon drukkolok, bocsanat az OFFolasert!

  15. 2013. május 21. 22:172537.

    Hali,meni sajnos én sem tudom,hogy mi ez a gyógyszer,milyen hatóanyaga van?Lehet .hogy ez ugyanaz mint nálunk a meforál? mERT ELVILEG TERHESEN CSAK AZT LEHETNE SZEDNI, a többi nem jó  a babának. A Pcos fórumon is vannak többen akik egész terhesség alatt szedték+ mellette van aki inulint is kapott,gondolom súlyosabb esetben. Nézd meg milyen hatóanyga van ráírva!

    Egyébként hogy vagy? 

    előzmény:
    Meni (2535)
    2013-05-19  21:20
  16. 2013. május 21. 21:052536.

    Sajnos nem tudok erre semmi okosat írni, hátha erre jár Dindis!

     

     

    előzmény:
    Meni (2535)
    2013-05-19  21:20
  17. 2013. május 19. 21:202535.
    Sziasztok! Cukorral kapcsolatban lenne kerdesem. Azt irtam korabban, hogy kijott a terhessegi cukrom, a terheleses vizsgalat alapjan. Na most kb. negy hete csinalom a dietat, nem tokeletrs sajnos, kiugro ertekek, rrggel magas ertekek. Erre most kaptam gyogyszert, glibenklamid, nem inzulin amugy, de meg mielott elkezdtem vola, voltam vervetelen, es az inzulin magas lett. Ennyire nem ertek ehhez, hatha vki tud segiteni: a GDM nem alacsony inzulint produkal? Vagy amig nincs beallitva a cukor addig ugral az inzulin is?
  18. 2013. május 16. 14:342534.

    Sziasztok!

    Régen jártam erre, de olvastam, amit írtatok, bár sok olvasnivaló nem volt, jó lenne, ha azért lenne így, mert mindenki meggyógyult hirtelen.

    Én végre jártam endokrinológián. Bérczy doktornőnél. Vittem a papírkáimat, azok alapján ő is azt mondta, hogy a klimax témát felejtsem el, de a pajzsmirigy hormonokat meg kell nézni, stresszhormonokat is vizsgálja, s terheléses cukorvizsgálatra is mennem kell. Plusz 22-23 napon a progeszteron-ösztrogén arányt is nézik, mert lehet, hogy ott borult fel kicsit az egyensúly, az is okozhatja.

    Holnap megyek először vérvételre (az lesz a terheléses), úgyhogy ott dekkolok majd 2 órát. 3 hét múlva női hormonok, mert ma jött meg...

    Remélem, okosabbak leszünk.

    előzmény:
    barkony (2533)
    2013-05-15  17:49
  19. 2013. május 15. 17:492533.
    nem beszélve, hogy a korai klimax összes tünete jelentkezett nálam.... :(
    előzmény:
    barkony (2532)
    2013-05-15  17:47
  20. 2013. május 15. 17:472532.
    Igen, persze tudom. Mégsem sikerült eddig előbbre jutni.... Most tényleg a professzorban bízom. Az adenómára is annyit mondtak az orvosok, hogy ez majdnem mindenkinek van, csak van aki elmegy MRI-re és van aki nem.... Mivel 5 mm-es ezzel nem is tudnak mit kezdeni, operálni nem lehet, gyógyszer nincs rá... Ezt is a proftól tudtam meg, hogy a bromocriptin nem csak a magas prolaktin szintre hat, hanem az adenómát is csökkentheti....
    előzmény:
    egerész (2531)
    2013-05-15  09:09
  21. 2013. május 15. 09:092531.
    Neked annyi minden más van, amitől megkavarodhat a női működésed, a legutolsó lenne a POF, amire gondolni szabad. Az adenóma és a pajzsmirigy nyilvánvalóan hat rá.
    előzmény:
    barkony (2530)
    2013-05-15  05:18
  22. 2013. május 15. 05:182530.

    Szia!

     

    Ez jó lenne, ha tényleg ez okozná. Bár én nem tudom, hogy most akkor nekem van IR vagy nincs. A prof. nem mondott erre semmit, hiába vittem a leleteket. Tegnap voltam uh-on is mert egy ideje bal oldalon mindig érzem, hogy szurkál a hasam alja. Volt már régebben, hogy beragadt egy tüsző. Hát sajnos most semmi ilyesmi nincs. A méhnyálkahártya 1,2mm, a bal oldali petefészek alig volt látható, a jobb oldali petefészekben van kb 3 db 3 mm körüli tüsző, tehát ez is minimális, de legalább most már van valami. Mert a jobb oldali petefészkemet, eddig nem is találták már az uh-on. Úgyhogy most reménykedem hátha használ valamit az a sok minden amit szedek. Ez akinél voltam egyébként uh specialista is egyben, és megcsinált egy pajzsmirigy uh-ot is. Ő ugyanazt mondta, mint a prof, a jobb oldali lebenyem nagyobb, mint bal oldalon. Ez a göb amiből biopsziát vett a prof a múltkor kb 3 cm-es. Uh alapján ő azt mondaná, hogy nem rosszindulatú (de nyilván a szövettan a biztos). Viszont mivel nagy szerinte valszűleg műteni kell.   Úgyhogy most megyek megcsináltatom az izotópos vizsgálatot, aztán majd kiderül, június 6-án kell visszamennem a profhoz. A tegnapi doki akinél voltam az mondta,hogy nálam még az adenóma is elég erősen közrejátszhat, úgyhogy oda is kérek időpontot csak vissza kell mennem.

    előzmény:
    egerész (2529)
    2013-05-14  10:21
  23. 2013. május 14. 10:212529.

    Most bukkantam rá egy PCO-s topicra (nem itt az nlc-n), amelyben egy lány egy másik ismert endokrinológushoz jár, szintén korai klimaxos tünetekkel, ösztradiolhiánnyal, 70-80-as FSH és LH értékekkel. Az orvos azt mondta neki, hogy ez azért van, mert régóta lehet IR-es, de eleinte korrigál a szervezet, viszont az addig felhalmozott inzulin felborítja a hormonháztartást. Neki annyira felborította, hogy ösztradiolpótlást kellett adni már, az FSH-t és az LH-t ez a normál tartományba szorította vissza.

     

    Szóval az IR tényleg okozhat korai klimaxhoz hasonló tüneteket, ösztradiolhiányt endokrinológus szerint is (nekem is erre célozgatott Balázs Prof.).

     

    Ez biztató. Amúgy más súlyos IR-es is írt ott hőhullámokról is - többek között (csak ha már szó esett itt a hőhullámról).

     

     

  24. 2013. május 6. 15:142528.

    Hát ez az amit én sem értek. A másik az ATPO szintem ami a profnál 70-es lett, ilyen alacsony még sosem volt és annak viszont ugyanaz a mértékegysége, mint ahol eddig csináltattam. Az egészet nem értem, és amit a legjobban utálok, hogy kérdezek és még csak nem is válaszol....

     

    Nem tudom mivel gyógyít de többen voltak már nála, volt olyan is akinek a baba nem jött össze és elmentek hozzá aztán sikerült. Csak ebben annyira nem hiszek azért nem mentem eddig hozzá.

    Nekem már nem is az a legfontosabb, hogy kismama legyek, hanem az ,hogy egészséges legyek, mert ilyen hormonrendszerrel szerintem ki sem tudnám hordani mégha sikerülne is.... Először ez legyen rendben aztán utána jöhet.... :)

    előzmény:
    egerész (2527)
    2013-05-06  15:05
  25. 2013. május 6. 15:052527.

    Igen, a fekete a nem jó, nekem a kortizol, a thyreogobulin és az éhgyomri inzulin lett "fekete".

     

    Prananadis a bácsi?

    Én hallottam már olyanról, akin segítettek a gyógyítók. Úgy gondolom, hogy én is megragadnék minden lehetőséget, minden szalmaszálat.

     

    Én első körben a diéta+metformin+mozgás kombinációtól várok javulást, fogok méregteleníteni és lúgosítani, meg elmegyek akupunktúrára.

     

    Méhpempőzni is fogok.

     

    Aztán majd meglátom.

     

    Tudod, mit nem értek?

     

    Hogy nekem 23egész valamennyi lett a thyreogobulinom és az is ki van vastagítva. Neked 4,02. Feltételezem, hogy ugyanaz a mértékegység, mert ugyanott végezték.

     

    Megsaccolni sem tudom, hogy most akkor mekkorának kellene lennie.

    előzmény:
    barkony (2526)
    2013-05-06  14:49
  26. 2013. május 6. 14:492526.

    Köszönöm az információkat, most már csak egy jó dokit kell itt találnom a környéken, mivel a prof azt mondta, hogy ne a klinikára menjek vissza, hanem a megyei kórházba menjek. 

     

    Nekem is feketével kivan vastagítva a thyreoglobulin, akkor az azt jelenti, hogy nem jó?

     Az FSH ésLH ami még fekete.

    Én sem tudom mit reméljek, vagy reméljek-e, de közben meg nem tudom elhinni, hogy nem lehet segíteni. Itt a környékünkön van egy bácsi aki energiával gyógyít, már többen mondták, hogy menjek el hozzá. Azt hiszem el is megyek. Ettől rosszabb már gondolom nem nagyon lehet.  Van egy ismerősöm őt gerincsérvvel akarták műteni de nagyon félt tőle, elment ide és elmúlt a sérve, csináltatott MRI-t is mert nem akarta elhinni és az is negatív lett. Ja és nem kér pénzt a gyógyításért, ha tudsz adsz neki, de ha nem úgyis jó. Hátha elkerülhetem a műtétet....

    előzmény:
    egerész (2525)
    2013-05-06  14:33
  27. 2013. május 6. 14:332525.

    Az izotópos vizsgálat úgy néz ki, hogy beadnak intravénásan jódizotópot, majd némi várakozás után be kell menni újra és leülni egy kerek távcsőszerűség elé, amit egy bizonyos testhelyzetben ölelgetni kell 5 percig.

    Miután beigazítanak, elkezded ölelgetni az űrteleszkópot, majd 5 perc múlva jelez a gép is, hogy készen vagy. Addig ne mozdulj, amíg nem jön be a doktor (vagy asszisztens) és ő nem mondja azt, hogy kész.

     

    Annyi van, hogy nagyjából 1-2 napig ne nagyon menj kisgyerekek, terhes nők közelébe, bár ez állítólag csak óvatosságból van. Majd ott úgyis elmondják.

     

    Én sem értem, hogy mi van ezzel az FSH/AMH dologgal, nekem a 7. ciklusnapon egyszer volt egy 25-ös FSH-m (3 havi menzesz-kimaradás után), meg nyáron 0,1 alatti volt az AMH-m, de nekem azt mondta, hogy nem POF, sőt elmesélte, hogy egy páciense 0,00 AMH-val esett teherbe ikrekkel...

     

    Nekem az ATPO volt 6 egész valamennyi, arra azt mondta, hogy enyhe autoimmun jellegű gyulladás, de a Thyreogobulin feketével ki volt vastagítva, hogy az nem jó, de referencia-tartományt én sem találtam hozzá és azt sem tudom, mit jelent.

     

    Nekem sok pici göb van a pajzsmirigyemen, meg volt egy cisztám, amit leszívott biopsziával. Nekem nem mondta a mellet, de azt viszont olvastam, hogy a ciszták többnyire gyulladásos folyamatok során keletkeznek, szóval van összefüggés a göbök és a gyulladás között.

     

     

    Én sem tudom már, mit gondoljak, mit reméljek, reméljek-e egyáltalán.

     

     

     

     

    előzmény:
    barkony (2522)
    2013-05-06  14:10
  28. 2013. május 6. 14:302524.

    Szia!

    Pajzsmirigyhormonokból (még) nem vagyok profi, de az izotópos vizsgálatot el tudom mesélni, mert sajnos már sokszor voltam 95 és 2001 között...

    Éhgyomorra kell menni, inni kell egy lötyit, miután felszívódott be kell ülni egy gép elé mozdulatlanul 10 percig (ez nekem mindig rosszul ment), s a gép kirajzolja a pajzsmirigyed állományát, van-e benne göb, az hideg, meleg, forró...

     

    Az biztos, hogy a prolaktinod nagyon magas, az én endokrin. nőgyógyászom szerint az felviszi az fhs-t, lenyomja az ösztrogént, tehát akár attól is lehet.

     

    Az amh-ban meg van doki, aki hisz, van, aki nem, itt a topikon már többen kellemesen meglepődtek, ezért attól még ne ess kétségbe!

    előzmény:
    barkony (2522)
    2013-05-06  14:10
  29. 2013. május 6. 14:252523.

    Remélem, igazad van!!

    Köszi!

    előzmény:
    egerész (2521)
    2013-05-06  12:15
  30. 2013. május 6. 14:102522.

    Sziasztok!

     

    Ma voltam a második konferencián Balázs Csaba professzornál. Hát nem vagyok feldobva mit mondjak, illetve nem is értem az egészet most már.

     

    Április 08-án voltam vérvételen a klinikán ott nézettem értékeket mielőtt mentem az első konzultációra a profhoz,  mivel volt olyan hormon amit nem nézettem, de ő kíváncsi volt ezért mikor mentem 04.19-én a profhoz még megint vettek vért, azokat az eredményeket beszéltük most meg.

    Kíváncsi vagyok a véleményetekre:

     

    Anti-TPO AAT 08-án volt 640,6 IU/ml, a 19-én levett vérből néztek TPO-At: 70,50 IU/ml. A neten rákerestem elvileg ugyanaz a két érték. Szerintetek mitől csökkenhetett le ennyire kb. két hét alatt, hiszen akkor még nem is kezelt a prof, tehát összeségében nem csináltam másképp semmit. Tőle hiába kérdezgettem ma, nem volt túl nagy formában még annyira sem válaszolgatott mint a múltkor. Nézett még DHEA-S-t az 7,29, illetve SHBG: az 88,44. ezekről nem is mondott semmit csak utólag láttam a papíron. A prolactin 402,0. Ennél a 3 értéknél nincs mértékegység, de ha az eddigi leleteket megnézem akkor a prolactin iszonyat magas ha ugyanaz a mértékegysége, mivel 29.9-ig jó a papírom szerint. Eddig mindig jó volt. Nézett thyreoglobulit az 4,02 ug/l lett, de ehhez ref. tartományt sem találtam a neten.

    Egyébként a vizsgálat az úgy nézett ki, hogy bementem leültem megkérdezte, hogy volt-e vérzésem mondtam, hogy még nem. Volt-e már ilyen magas FSH-m (150IU/L ) a válasz szintén nem. Megtapogatta a nyakamat, megkérdezte, hogy mióta van ott a göb a pajzsmirigyemben, azt sem tudtam, hogy göb van benne. Mikor volt utoljára uh-om, mondtam, hogy még valamikor az ősidőkben. (2005 óta járok a klinikára azóta nem csináltak nálam uh-ot a pajzsmirigyre) pedig félévente jártam kontrollra. CSinált egy uh-ot majd kijelentette, hogy biopsziát csinál, úgyhogy ott rögtön meg is csinálta. Csináltatnom kell még egy izotópos vizsgálatot itt helyben, mert ezért már nem akart újra PEstre rángatni, 06.10-én kell visszamennem és megbeszéljük a továbbiakat. Bár már most annyit előrevetített, hogy szerinte műteni kell a pajzsmirigyemet. Kérdezte, azt is hogy a mellemben nézték-e hogy vannak-e göbök, mondtam hogy a pajzsmirigyemben sem nézték, nemhogy a mellemben. Mert akinek göbös a pajzsmirigye nagy valószínűséggel a melle is az. Szuper... :(

    Most a premens és a szelén mellé szednem kell bromocriptint, valamint mexikói yam gyökeret. 06.10-én pedig újabb kontroll. Ja és a múltkor nyugodjak meg ez nem valszű, hogy POF, most rákérdeztem, hogy a pajzsmirigy okozhat-e ilyen magas FSH-t vagy ez már a POF. Azt mondta, hogy valószínűleg POF, mert alacsony az AMH-m is ez volt a válasz. Na most akkor fontos az AMH vagy sem... Nem is értem.

    Bocsánat, hogy hosszú lettem, de nagyon el vagyok keseredve, most az egésztől és végképp nem értem az értékekeket sem. Ha van valaki aki esetleg okosabb és meg tudja magyarázni azt megköszönöm, mert a proftól hiába kérdezgettem.... :( Ja és még mennem kell MRI-re is az adenóma miatt.

    Volt már valakinek ilyen izotópos vizsgálata? Az milyen, miből áll? 

  31. 2013. május 6. 12:152521.

    Szerintem itt van a kutya elásva:

     

    "Az elmúlt hét eleje nagyon nyugis volt, 1.-e előtt szabin voltunk a férjemmel, kertészkedtünk, főzőcskéztünk otthon (ráadásul az aprónép suliban, oviban volt hétfőn-kedden!), lehet, hogy ennek is volt köszönhető az idilli állapot."

     

    Akármilyen mértékű is a stressz, de az mégis stressz. Nekem pl. elég magas a prolaktinszintem és sajnos a kortizolszintem is, erre ráerősít, hogy amióta mérték nálam azokat a rossz értékeket, azóta bizony folyton ezen pörgök, néha reménytelennek látom a helyzetemet, máskor meg arra gondolok, hogy a pajzsmirigyemmel is gond van, inzulinrezisztens is vagyok, szóval ezek mind hazavágják az ember hormoháztartását és tuti ez a gond, nem a POF...

     

    Ahogy Te is megijedsz és akkor tényleg jönnek a hullámok, azt mutatja, hogy tényleg pszichésen is előhozható. Amikor az ember mással van elfoglalva, pl. a párjával elvan, akkor érdekes módon Nálad is nyugi van...

     

     

    előzmény:
    ardian (2520)
    2013-05-06  11:45
  32. 2013. május 6. 11:452520.

    Kedves Egerész!

    Aranyos vagy, hogy nyugtatsz, de ilyenkor nem arról van szó, hogy pusztán melegem van, hanejm (jó szó ez a hőhullám), egy melegség indul el a gyomrom tájékán, s megy felfelé. Hasonlít ahhoz, mint amikor ijedtség, érzelmi sokk hatására a hidegség fut végig az emberen, csak ez meleg.

     

    Ettől függetlenül, lehet, hogy ez már az idegrendszerem szüleménye, mert először csak olyat tapasztaltam, hogy izzadtam, s amikor felmerült a közeledő klimax mint lehetséges magyarázat, utána jöttek a hullámok. S általában ez úgy működik, hogy ha felébredek, hogy melegem van, akkor alaposan megijedek, hogy ez "AZ", s akkor jönnek... Szóval lehet, hogy afféle pánikroham.

     

    Az elmúlt hét eleje nagyon nyugis volt, 1.-e előtt szabin voltunk a férjemmel, kertészkedtünk, főzőcskéztünk otthon (ráadásul az aprónép suliban, oviban volt hétfőn-kedden!), lehet, hogy ennek is volt köszönhető az idilli állapot.

     

    Amire visszajöttem: a főnököm hirtelen bejelentette, hogy elmegy, valszeg előléptetnek (2-re megyek rapportra), mit kezdek az osztállyal dilemma, pénteken konferencián léptem fel, szóval ez is lehet az ok, de úttörő becs szavamra hétvégén ezzel nem foglalkoztam. Esetleg tudat alatt...

     

     

     

    előzmény:
    egerész (2519)
    2013-05-06  10:48
  33. 2013. május 6. 10:482519.

    Nagyon szép babavárást és jelentkezz ám :)

     

    Ardian,

     

    Ezt a hőhullám dolgot én tényleg nem igazán értem. Amikor tél volt, akkor majd megfagytam, sosem volt melegem, most meg néha van. Múlt éjjel kicsit megizzadtam (rám ez amúgy nem jellemző), kétségbe is estem, de a párom teljesen kiakadt, mondván, hogy ebben a lakásban amúgy is rohadt meleg van, ő már nem bírja, amikor nem voltam otthon, ő nyitott ablaknál aludt, én meg vastag pizsama, melegítő, póló + pulcsi, valamint téli takaró.

     

    Szerinte csak bebeszélek magamnak mindenfélét, nem csoda, ha néha megizzadok, szerinte nem normális, amit én művelek ezzel a beduszntolással, azon csodálkozik, hogy nem csatakosra izzadva ébredek, hanem néha kicsit melegem van, meg azon is csodálkozik, hogyan bírom végigaludni az éjszakát.

     

    A múltkor kolléga kérdezte meg, hogyan bírok ülni a rohadt meleg irodában, nála megy a légkondi ezerrel.

     

    Szóval így meg ha néha tényleg úgy érzem, hogy kicsit melegem van, akkor meg bevillan, hogy ez már tuti hőhullám és elkezdek rettegni.

     

     

     

     

    előzmény:
    Tamara1018 (2517)
    2013-05-03  23:02
  34. 2013. május 6. 10:352518.

    Sziasztok!

    A kismamáknak szeretettel gratulálok és panaszmentes hátralévő heteket kívánok!

    Én az elmúlt napokban nagy szaladgálásban, sok munkában voltam, viszont meglepően jól éreztem magam. Semmi hőhullám, szívdobogás, a hőgörbe szerint szép ovulációm volt, de ezúttal nincs hasszúrkálásom, mint az előző két ciklusban.

    Örültem. :-)

    De tegnap este, megint éreztem azt a belső nyugtalanságot, szívdobogást, éjjel meg ismét volt hőhullámom és megint karikás szemmel és nagyon fáradtan ébredtem. (Pedig most nem forgolódtam órákig álmatlanul, gyorsan visszaludtam.)

     

    Próbálom figyelni, mit eszem, mit csinálok, hol tart a ciklusom, hátha okosabb leszek, de egyelőre tanácstalan vagyok. Azt olvastam, a mozgás enyhíti a hőhullámokat. Jelentem, nálam fordítva működik, a legutóbbi (ezt megelőző) durva időszak akkor köszöntött rám, amikor ezt olvasva esténként lenyomtam 20-30 percet a sífutógépünkön. Utána kicsit lájtosabban éltem, jól voltam, tegnap -készülök már a Balatonátúszásra- leúsztam 3 km-t, utána a gyerekekkel kellett délután ökörködni, bicajoztak, én meg sokat futkostam mellettük, mert az enyémnek a gumijait ki kéne cserélni már, s tessék...

    Azon is filóztam, hogy pms jellegű, mert 7-8 nap múlva várom a vörösöket. De sajnos a ciklus első felében is volt.

    Most már a prolaktinra se lehet fogni, már elfogyott a tejem, felpuhultak a melleim, visszahúzódtak a tejmirigyek. (Pozitív hír: nem zsugorodtak össze, legalábbis egyelőre!)

    Lehet, hogy pajzsmirigy, de az miért múlna el, jönne vissza néha-néha?

     

    Bő egy hét múlva megyek az endokrinológushoz, remélem, tud majd vmi okosat mondani.

     

    Ja, a férjem szerint persze semmi bajom, csak produkálom a tüneteket. :-(

    előzmény:
    Tamara1018 (2517)
    2013-05-03  23:02
  35. 2013. május 3. 23:022517.

    sziasztok Lányok,

    köszi a kedves érdeklôdést, minden a legnagyobb rendben. 32-ik hét végén járok, néha kis vizesedéssel küzdök, amůgy nagyon élvezem a várandóssgomat. Drága kislányom is remekül van, sztem már több, mint 2 kiló. Nekem minden leletem tökéletes, a hízŕssal állok hadilábon. 10 kilónál tartok, pedig nagyon figyelek arra, hogy mit és mennyit, meg mikor. Most már kevesebb, mint 2 hónapom van hátra, készülők a kislánykŕm érkeztére. Mindenkinek kitartást és jó eredményeket kívánok!! Dindis, Meni, jelentkezzetek majd feltétlenül!!!!

    előzmény:
    dindis (2515)
    2013-05-02  22:46
  36. 2013. május 3. 09:392516.

    Szia, jó végre hallani Rólad :)

     

    Nálam lassan beindulnak a dolgok, bár saját magam a legnagyobb ellenfelem. Régen nagyon sportos voltam és ha nem sikerül azonnal ugyanúgy minden (márpedig az eszemmel tudom, hogy nem fog, mert vissza kell előbb nyernem a formám), akkor hajlamos vagyok elkeseredni.

     

    Bizakodom, hogy ha enyhül az IR, mennek le a kilók, minden rendbejön :) Valószínjűlerg az IR volt a fő ludas, mert pusztán a metformintól is óriási változások álltak be nálam.

    előzmény:
    dindis (2515)
    2013-05-02  22:46
  37. 2013. május 2. 22:462515.

    Sziasztok,

    Én is zugolvasgatok ha van időm,de mostanában többnyire a szüléssel,babákkal kapcsolatos oldalakon böngészgetek inkább.

    A 34hétben vagyok,még hat és megvan a bébi. A cukrom nekem is alacsony lett ,1,6os  a 120 perces ami egyértelműen a magas inzulinszinten jelzi. Próbálok alacsony GI j-ű ételeket enni,de persze becsúszik a fagyi is néha. Szerencsére  tudtam eddig sportolni ,6-7 kiló hízásom van,ami a sport + diéta miatt sikeredett ilyen jól valszeg.36 héten kezdem a CTG -re járkálást,aztán már finisben vagyunk. Picit a lábaim nekem is fájnak,ilyen harisnyát nem szereztem,az egyik lábam elég eres lett ,remélem elmúlik utána. A másikon semmi. :)

    Tamarát nem láttam,remélem jól van,Meni te vigyázz a cukival,ügyesen a diétával,de már rutinos vagy . szülések után rögtön elmúlik?

    Egerész,neked is drukk az életmód váltáshoz, sportot be tudtad végülis iktatni vmelyest?

    Többieknek is minden jót,javulló eredményeket kívánok!

    majd jelentkezem ha van valami fejlemény velem.

    Vigyázzatok magatokra!! 

    előzmény:
    Meni (2488)
    2013-04-25  08:16
  38. 2013. május 1. 13:182514.

    Szia,

     

    a genetikai okokat valoban erdemes kiszurni, nekem is neztek genetikai vizsgalatot (mar a probalkozas elott megvolt szerencsere, nem kellett kulon csinaltatni)

     

    leggyakoribb es leginkabb egyertelmu POF okozo a Fragile X rendellenesseg, amirol itt egy leiras, szerencsere nalam negativ volt

     

     

    a "stb." megfejteserol szerintem erdemes megkerdezni egy jo genetikai klinikat, nekik tudniuk kell, hogy mit erdemes meg nezni

     

    de ha jo vagy angolbol, akkor angolul egy csomo szakmai cikk van fent a neten, onnan is tudsz olvasgatni

     

    en oszinten szolva ugy alltam hozza, hogy na es akkor mi van, ha genetikai oka van, azzal nem lehet mit kezdeni...max azert lett volna erdekes, hogyha talalnak valamit, akkor a lanyomat is meg kellett volna vizsgalni...de amilyen gyorsasaggal fejlodik a genetikai, ki tudja mi van a tarsolyukban

     

    itt van egy cikk, ami szerintem erdekes, a 484. oldalon kezd el irni a kulonbozo genetikai okokrol

     

    http://humupd.oxfordjournals.org/content/8/5/483.ful l.pdf

     

     

    előzmény:
    Contenta (2506)
    2013-04-29  10:16
  39. 2013. Április 29. 16:572513.

    Hát ebben sajnos semmi okosat nem tudok mondani :(

    előzmény:
    Seprusbanya72 (2512)
    2013-04-29  15:41
  40. 2013. Április 29. 15:412512.

    Nyugi! Ha nekem sikerült tavaly teherbe esnem úgy, hogy már akkor semmi esélyt nem adtak a dokik (csak még azért néha-néha volt pé-m), akkor Nektek is sikerülni fog!

    Én meg azért parázok most, mert megint ajánlottak egy kislányt (örökbef) másfél éves, de én még mindig újszülöttre várnék, csak az meg még minimum 2 év! annyira tanácstalan vagyok:-(

     

    előzmény:
    egerész (2511)
    2013-04-29  14:16
  41. 2013. Április 29. 14:162511.

    Küldtem privit oktatóról.

     

    Még nem biztos, hogy kifogytál :)

     

    Köszönöm a megnyugtató szavakat, mert már tiszta pánikban vagyok! Sőt határozottan úgy éreztem kb. egy hete, hogy volt pé-m (szurkálás, nyákszerűség), szóval nekem a luteális fázisom most igen rövid lett, hosszabbra számítottam.

     

    Fogok még járni pár gyakorló órára, hogy rögzüljön, nekem is a Nyugati környéke a jó, ha túlvagy a betanulón és pár gyakorló órát vennél még, akkor mehetünk együtt.

    előzmény:
    Seprusbanya72 (2510)
    2013-04-29  13:41
  42. 2013. Április 29. 13:412510.

    26 nap az tök jó! Nekem amikor kezdődtek a bajok, akkor volt, hogy 3-4 havonta 18 napra jött meg, a következő meg kb. 40. nap körül, úgyhogy nyugi, ez még Nálad nem az, ami nálam. ( és nálam kb. 2 éve kezdődött ez az egész és "csak" most fogytam ki teljesen)

     

    Hova jártál avivára? Nekem a Nyugati környékén kellene találnom (a vonat miatt) hogy ne kelljen metórznom:-)

    Valaki nem készül esetleg aviva tanfolyamra?

    előzmény:
    egerész (2509)
    2013-04-29  12:18
  43. 2013. Április 29. 12:182509.

    Köszi, én is vettem, megnézem, mikor jár le az enyém (az még bontatlan), ha belefér, akkor szívesen átveszem (kifizetem), mert én úgyis elhasználom, ne álljon a pénzed benne.

     

    Ja, Aviva:

     

    nekem 28-30 napra tette be a metformin a menzeszt, ugye.

     

    Voltam most 20-án Aviva betanulós tanfolyamon, ahol szétrobbant a hasam szinte az első gyakorlattól kezdve. Azóta nem csináltam, majd én is nézek egy gyakorló órát a közelben és elmegyek oda párszor, mielőtt otthon rutinszerűen csinálni fogom.

     

    Lényeg, hogy ma (26 napra) megjött, még várhatott volna, mert most síkideg vagyok, hogy ez már a ciklus hosszának rövidülése, ami a klimax előszele...nagyon-nagyon remélem, hogy csak az aviva kavart be, meg talán az, hogy egy iszonyú durva edzést nyomtam le szerdán, sok hasazással.

     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Seprusbanya72 (2508)
    2013-04-29  11:53
  44. 2013. Április 29. 11:532508.

    Én próbáltam a méhpempőt, 2012. januárban egy kis üvegest elpusztítottam, mert akkor mondta a nődoki, hogy rossz az FSH, és sürget az idő, + akkor volt a méhüreg vizsgálat is, ahol kizárták a spontán teherbe esést. Erről írtam is itt....szóval januárban szedtem barátcserjét is. Aztán áprilisban volt meg utoljára, nyár közepén derült ki a terhességem....ami ugye nem maradt meg. Szóval lehet hogy nem attól, de lehet hogy attól jött össze tavaly a baba.  Viszont azóta kétszer is rendeltem, legutóbb most év elején, viszont nem bírja már a szervezetem, olyan gyomor-has görcsöm van tőle, hogy legutóbb majdnem orvost kellett hívni itt a melóhelyemen, úgyhogy nem tudom, mi történt azóta a szervezetemmel, hogy már nem bírom.

    Ha kell, átadom szívesen, mert tényleg kb. 0,5 mg hiányzik belőle.

    Egy kolléganőm - aki három lombikon túl van már  és semmi fizikai problémája nincs - is ette, neki nem lett baba tőle:-( Ha másra nem, immunerősítésre jó.

    előzmény:
    egerész (2507)
    2013-04-29  11:07
  45. 2013. Április 29. 11:072507.

    Jó, hogy sikerült vele kommunikálni.

     

    Egyébként én is ettől rettegek, hogy kiderül valami genetikai probléma.

    Nem is csináltatom meg egyelőre ezeket a vizsgálatokat, bár lehet, hogy meg kellene és akkor ha kiderül, hogy gond van, szépen elkezdhetek berendezkedni arra, hogy nem lesz babám. Én a donorig nem biztos, hogy elmennék, mert nem hiszem, hogy a sajátomnak érezném a kisbabát, hiszen belőlem semmi nincs benne.

     

    Én megpróbálom megnyugtatni magamat azzal, hogy az IR és a pm miatt van a gond, ha lefogyok, akkor újra nézetek hormonsort.

     

    Seprűsbanya,

     

    attól, hogy a ref. tartományban van valami, még nem biztos,hogy jó, szóval simán lehet, hogy tényleg enyhe gyulladás...ami jó, mert akkor ez okozhatja a bajt és nem feltétlenül a POF (röhej, hogy egy betegségnek örülünk...).

     

    Pedig az Aviva nagyon jót tehet, próbáld meg kiszorítani ;-)

     

    A méhpempőt próbáltva már valaki?

     

    Sylvu,

     

    sajnos nem hallottam még homeopátiás DHEA-ról, feltehetően a többiek sem, ezért nincs reakció. Viszont ha visszaolvasol, legtöbbünknek szépen derültek ki olyan problémák, amelyek endokrinológiai kezelést igényelnek, szóval azt tudom tanácsolni, hogy keress egy jó szakembert és alaposan vizsgáltasd ki magad.

     

     

     

     

    előzmény:
    Contenta (2506)
    2013-04-29  10:16
  46. 2013. Április 29. 10:162506.

    Kaptam választ dr. Kőrösitől. Annyira jó lenne, ha több ilyen alapos és jó szakember lenne az országban, akihez a mi gondjainkkal fordulhatunk. Elkeserítő, hogy nincs hova menni.

     

    Csak beírok néhány dolgot a válaszából, mert fontos lehet másnak is:

     

    A DHEA elkezdése előtt nézettem tesztoszteronszintet is, de erre azt írta, hogy annak a szintje csak az SHBG fehérjével együtt értékelhető. Szóval ezt sem lehet házilag eldönteni.

     

    Ami viszont szíven ütött, hogy hiányolta, hogy még senki nem nézette meg velem a POF-ot okozható genetikai eltéréseket. Pedig, ha ezek közül valami fennáll, akkor eleve beteg lehet az embrió, és nem is szabadna saját sejtből probálkozni.

     

    Jó lenne tudni, mik ezek pontosan. Ő ennyit írt: CCCT,  fragilis X, FMR1, stb.  De mi lehet az a stb. még?

     

    Írt még egyéb dolgokat is, de ezekből csak az derül ki számomra, hogy tétova próbálkozás a DHEA, ha nem szakértő kezekben van:

     

    "ahhoz hogy a DHEA hasson, legalább hat hetes előkezelés szükséges a beavatkozás(ok) teljes ideje alatt alkalmazni  - massziv antioxydánsokkal ( l. mitokondrium funkcio és mtDNS, hiszen itt a fő gond ) kiegészítve"

     

    Ráadásul:

     

    "a DHEA indokolatlan szedése a szer andogén mellékhatását hozza felszínre, ami "férfiasítja" bizonyos helyeken és funkcióiban a nőket"

     

    "a DHEA anyagcsere útja nem tisztázott, a hagyományos két sejt- két gonadotropin modellben nem lehet gondolkozni - így a jelenleg ismert anyagcsere utak (valószínű) nem alkalmasak a hatáselemzéshez"

     

    Szóval még meg is ijedtem, hogy esetleg bajt is okozhat, mert a hatása tényleg kiszámíthatatlan.

     

    Most negyedet szedek, az kb. 6mg. Remélem ezzel bajt nem okozok, de elegem volt az ijesztő hőhullámokból, és azt remélem, hátha lesz egy újabb jó hónapom ettől.

     

     

  47. 2013. Április 29. 09:562505.
    Tavaly ősz óta Avivázom rendszeresen, és kis kihagyás után most kezdem újra az akupunktúrát is. Csak nálam is pénzgondok miatt lehet, hogy nem  fogom bírni.
    előzmény:
    Seprusbanya72 (2503)
    2013-04-29  08:48
  48. 2013. Április 29. 09:552504.

    Ez kicsit irritált engem a profban, hogy csak sejtelmeskedett, és semmit nem mondott ki konkrétan.

     

    De ha nálad kimutatták a hipofízis adenomát, akkor elképzelhető, hogy neked ez a másodlagos petefészek működési zavar van, nem?

     

    Megírnád, ki az a homeopátiás nőgyógyász? Neki milyen tervei vannak? Mit javasolt?

     

     

    Olvastam a Versys újságjában ezt.

    " A POF- nak van olyan fajtája, melyben „csak” az érő petesejtek érintettek és a primordiális tüszők egészségesek (pl. bizonyos autoimmun folyamatokban) és van olyan forma, amiben már a petesejt-előalakok is betegek. Utóbbiban szenvedő hölgyek csak donor petesejt segítségével kerülhetnek áldott állapotba, az előzőeknél előzetes ösztrogén-kezelés után külsőleg adott FSH-val megkísérelhető a petesejt-érés elérése."

     

    Vajon mivel állapítható meg, hogy a petesejt előalakok is érintettek-e?

     

    előzmény:
    barkony (2499)
    2013-04-27  05:07
  49. 2013. Április 29. 08:482503.

    Szia Contenta! Már nem emlékszem, hogy mikor hagytam abba a DHEA-t, talán decemberben. Február elején még volt mensim. Azóta nincs, ez borít ki a legjobban, hiszen addig tutti, hogy semmi nem lehet:-(

    Félek az akupunktúrától mert itt írta valaki, hogy neki nem használt, hanem ártott. Te hova jársz akupunktúrára? Aviván is voltál már?

    Az Avivát próbálnám, csak most anyagilag nagyon ramaty van, még ez a 8 e is sok. De lehet, hogy rászánom magam. A TPO ref.tartományon belül van, 12,81, értékben jónak tűnik, de a prof mondta, hogy enyhe.....

    előzmény:
    Contenta (2496)
    2013-04-26  11:16
  50. 2013. Április 28. 20:512502.

    Sziasztok!

     

    Ma voltam a homeopátiás nőgyógyásznál, most volt egy kis kihagyás. Rákérdeztem erre a petefészek elleni antitestre. Így már tisztábban látok azért egy kicsit. Szóval ennek most nagyon örülhetek, hogy negatív lett mert ez azt jelenti, hogy az autoimmun betegségem még nem támadta meg a petefészkeimet. A petefészek leállást simán okozhatja egy kisebb pajzsmirigy eltérés, nekem meg nem kicsi van. Ezért magas az FSh, nem azért mert kimerült legalábbis valószínűleg. Azt is mondta, hogy egyre több az ilyen eset valamint az endometriózis is. Szinte mindennapos, hogy fogamzásgátlót írnak fel a dokik minden ciklus eltérésre, anélkül, hogy utánamennének az igazi oknak. Illetve valószínűleg nekem a 3 inszemináció végképp nem hiányzott annak idején, leblokkolta a működését a petefészeknek a lórugásnyi hormon. Annyit mondott, még hogy szégyelli magát néha, hogy milyen kollégái vannak (mármint mennyien nem értenek igazán az egészhez). Mondtam, hogy a mai eszemmel már én sem engedném, hogy stimuláljanak 34-es FSH-kkal. A kérdés csak az visszafordítható-e még a folyamat.... Remélem igen....

Címlap

top