Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Köszönöm...............szívet melengető
Szerelem szonettOlyan aprócska testbe szorultál.Épp, hogy csak vannak kicsike kezeid.
Mégis, ha rám zárulnak tenyereid,
mintha millió csillagot szórnál
semminek tűnő életem egén.
Hozzád bújva a nyugalom ölel át.
Az éjszaka kemény, kőbe zárt világ,
de mégis most nyugodtan várlak én.
Mert itt vagy és nem soká elaltatsz.
Mint törékeny üveget, úgy tartasz
az öledben finoman és halkan.
Semmi - baj - tested ölel: minden rendben.
Talán mindig itt kellene már lennem:
a belőled kibomló puha csendben. Für János
JUHÁSZ GYULA: VALAKINEK
Szép, büszke, fárasztó, kevély
Jéghegyein a gondolatnak
Jártunk kettesben, egyedül
S a kacagó völgyben maradtak
Az öröm, mámor, üdvösség, remény,
Csak lelkedet csókoltam én borúsan,
Mert lelked az enyém!
Szép, büszke, fárasztó, kevély
Jéghegyek alatt él az élet,
Ott táncol, nótáz az öröm,
Miért vagyunk mi oly kevélyek,
Mért nem borulsz a szívemre már?
Szemed a nagy, a szép, az égbenéző
Mire vár?
"Ha leereszkedsz lelked mélységeibe, megtalálod a boldogsággal kevert szomorúságot. Vajon lehetnek-e boldogok a napok, ha nem ismerjük a szomorúságot? Ott van ő mindenben, a lombját hullató fa koronájában, a szirmát vesztő virágban, a medréből visszavonuló tenger hullámában és a felhők mögött lebukó nap búcsúzásában. A hegyek szívében is ott lapul a szomorúság. Bánkódnak, hogy nem nőttek az égig, s ha egykor az egek lábát is súrolták, az évek múlásával ormuk megkopott, színük elhalványult. Ezt teszi velünk az idő: a szépség is törékeny, mért volna kegyesebb az örömökkel? Hogy minden boldog pillanatba egy csepp szomorúság vegyül - sosem vagyunk maradéktalanul boldogok -, úgy a szomorúság felkészít a boldogabb időkre. Emberi ez is: alászállás és felemelkedés. Ahogy a nap és az évszakok búcsúznak, majd magukhoz ölelik újra a csillagokat, úgy változandóság honol mindenben: az emberi szívben, a hangulatokban, a körülményekben."
(Tatiosz)
Szép jó napot kivánok!
Reményik Sándor: Mosoly
Mosolyod...
Mely szívből fakad,
Aranyozza be arcodat.
Mosolyod nem kerül pénzbe,
Mégis sokat ér testvéred szemében,
Gazdagítja azt, aki kapja.
S nem lesz szegényebb az sem, aki adja,
Pillanatig tart csupán,
De örök nyomot hagy maga után.
Senki sem olyan gazdag,
Hogy nélkülözni tudná,
És senki sem oly szegény,
Hogy meg nem érdemelné.
Az igaz barátság látható jele,
Hintsd be a világot egészen vele.
Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak,
Bátorság a csüggedőnek,
Vigasztalás a szomorkodónak.
Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,
De semmiért meg nem vásárolható.
Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem,
Mert csak abban a percben van értéke,
Amelyben arcodon megjelen.
És, ha ezután olyannal találkozol,
Aki nem sugározza a várt mosolyt,
Légy nagylelkű, s a magadét add,
Mert senkinek sincs
Nagyobb szüksége mosolyra,
Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja.
Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek... Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül!
Müller Péter
A világ engem lassan hódít
Lábam tétován jár a porban
De képzeletem az egekbe lódít. Füstfaragó Flórián
(csak egy kérdés remeg)Tudatlan létünk egészébe fakulunk,
hol nem bántanak a gondolat-gondok
teljességet sértő szilánkjai.
Szikrázó arcunk taván merülünk a mélybe,
mindent egészre gyógyít: lelked tiszta fénye.
Úttalan utakon, ha ránk sötétül az elmúlás
és gyúlna a rút-fényű fájdalom szava,
Benned mosom épre magam
és tisztulhatsz Te is bennem.
Megnyugvást kutatva szalad,
fuldoklón zord világot kerget
az elképedt mosolyú szeretet:
testtelen lelkeket magába szédít,
anyai-öl–puha párnákra fektet,
és csendülő boldogságra némít.
Beléfeledkezéseink mint a morzsálódó idő:
leperegnek a falakról
és arcainkat simítják ránctalan - épre
- eltűnő hegeim dicső lármája:
veletek a fájó múltam vesztét is érzem -
Itt vagy velem.
A leheletemmel pillanatról pillanatra
engedlek ki a durva világba,
és szomjazva kapkodok utánad.
Kérdőre vonja életem
a létezésed hiánya.
- ha csak a képzeletem fájó emlékeiben
élsz is: többet érsz nekem Fényem,
mint a nemlétezésed döbbent iszonyata - Csécsei János
Szép estét
kellemes hettet kívánok 
"Azon a napon, amikor az ember beengedi szívébe az igaz szeretetet, mindaz, ami jól el volt rendezve, összekuszálódik, és megrendül minden, amit helyesnek és igaznak tartottunk. A világ tehát akkor válik valódivá, amikor az ember megtanul szeretni -egészen addig csak hisszük, hogy tudjuk, mi a szerelem, de nincs bátorságunk szembenézi igazi valójával. A szerelem vad erő. Ha meg akarjuk zabolázni, elpusztít. Ha börtönbe akarjuk zárni, a rabszolgájává tesz. Ha meg akarjuk érteni, cserbenhagy és összezavar. Ez az erő azért van a Földön, hogy boldoggá tegyen, hogy közelebb vigyen minket Istenhez és felebarátainkhoz: ahogy ma szeretünk, az mégis sokkal több szenvedést jelent, mint nyugalmat."S mégis választanánk-e más kort, mint ezt a kort, amelyben élünk?
Az ókori Athént, fogorvos, kloroform és gyógyszer nélkül?
A kolerát, a bubós pestist, csak azért, hogy felmenjünk éjjel
a Párthenonhoz s reggelenként néhány szót váltsunk Szókrátésszel?
Az Antoninusok Rómáját, hol a környezet durvasága
szétroncsol már gyerekkorodban, ha nem születsz felső osztályba?
Lorenzo Firenzéjét, amely oly szép volt s oly fanyarédes,
hol váltóláz öl meg korán, vagy Fra Girolamo megéget?
Nem. Élni itt volt jó, a szabad kétszáz esztendős korszak végén,
mikor a múlt minden hegylánca, ha az alkonyban hátranéztél,
gyöngyházkék, érthető és éles; s mikor magunkat is így láttuk
perspektívában; tudtuk, mi jön; s mikor így állunk, ahogy állunk
s nézzük a lassan ránk hulló ködöt
s a szakadékot lábaink előtt.
Dsida Jenő:
Minden nap esttel végződik
Minden nap esttel végződik.
Minden zaj csenddel végződik.
Minden valami semmivel végződik
és holt betű lesz minden fájdalom.
Csukják itt is, ott is az ablakot,
értelmetlen sötét zsalu-szemek
ölelik magukba arcomat.
Minden nap estével végződik.
Kaput keresek, hol nem áll angyal,
egy szemet, mely nyitva maradt
s azt mondja nekem: értelek.
De minden zaj csenddel végződik.
Ilyenkor a templomokat is bezárják,
az Isten magára csavarja
gomolygó, vastag, sokredős ruháját -
minden valami semmivel végződik.
Ilyenkor senkinek sem szabad beszélnie,
a koldusok bokrok alá húzzák magukat,
a tücsök ciripel. Este lett.
S néma verssé lesz egy-egy fájdalom.
Juhász Gyula:
Esti dal
A nappal fényében, zajában
Elődöng árva egymagában
A lelkem, tévedt jövevény,
Oly idegen nekem a hajsza,
A szívemet dalokra ajzva
Oly inkognitó megyek én.
De ha az alkonyat leszállott,
Olyan kedves, kámzsás barátok
A barna árnyékok nekem,
A messze menteket idézik,
A múlt szelíden iderémlik
És földereng az életem.
Válóczy Szilvia: Isten adta...
Isten adta az életet nekünk,
S Isten tudja, mi lesz majd velünk,
Veled és velem, e két lélekkel,
Lelkünk rajta oly becsülettel.
Isten adta át kezem a kezedbe,
S Isten veszi majd el, mit lehetne,
Mit megtehet, megteszi, csak kérd,
Csak kért kívánalmaddal beérd.
Isten adta e buja természetet,
S Isten látja majd mikor temethet
A teremtett idő megfásult múltjait,
Múltakból menekült hajtások százait.
Isten adta a víg-öröm muzsikát,
S Isten hallja majd énekünk odaát,
Mint mennyei szónoklat lírai hangja,
Hangos dúdolásban a szív dalát játszva.
Isten adta az életet nekünk,
S Isten tudja, mi lesz, majd velünk...
Veled és velem, e két lélekkel...
Csak lásson el az ég, sok szeretettel.
Hallgatom a szívem
Ha majd egyszer leáll, és elszakad a testemtől az, ami én vagyok, lehajolok még egyszer, és megcsókolom a szívem; megcsókolom, mert szeretett engem, és szerette az egész világot.
Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze, és belőle lett minden, ami Szeretet.
(Fekete István)
Szia!
Szépeket hoztál köszönöm
,,Nem birtoklok sem földet, sem házat,
mégis enyém, mit szemem megláthat:
hogy zöldell a rét, s patak mossa
a mohos sziklákat.
A lét bőkezű ahhoz, ki szépségére éhes.
Ki megnyitja szívét a világnak,
nem vallhatja magát szegénynek!
Hisz születésünk joga a boldogság
és az álom.
Bölcs emeli fel e mérhetetlen
gazdagságot,
s kapzsié sosem lesz, csak a nyűg
és a bánat."
(John Clare)
s annyira gyönge, hogy éppolyan szüksége van reánk, mint nekünk őreá."
(Paul Gerardy)
Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
amelytől fénylik a szirom,
amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
szivárvány-szikra, miliom.
Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,
ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön -
mi távolabbról: mint a gyémánt,
az közelebbről: mint a könny.
Se nyár, se éledő őszi szél?
Mi lenne, ha nem volna szép,
Se Te, se gyönyörű zöld szemed?
Mi lenne, ha nem volna szív?
Mi vérezne mikor valaki sír?
Mi törne ketté, ha nem szeretsz?
De akkor mim szeretne így tégedet?
Mi lenne, ha nem lenne szerelem,
Se fájdalom, se könny, se seb.
Mi lenne ha, nem volna eső,
A könnyeim elmosó lepergő erő...
Mi lenne, ha te végre szeretnél?
Mennyire örülnék akkor én?
Feltámadna-e bennem az élet?
De akkor biztosan boldogan élek... Kaszás Zoltán
Szép napot kivánok mindenkinek!
"Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam
és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is.
Láttam a földet, az eget, az évszakokat.
Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit,
a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem.
Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatos rendjén való és egyszerű!
Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett.
Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot.
Más és jobb nem is történhetett velem."
/Márai Sándor/
Illyés Gyula:
Szekszárd felé
Kis vonat megy nagy domb-
oldalon;
terhes kicsi nő a
vonaton.
Jár itt is, ha más nem,
a szeme;
affajta, ki nem röst
sohase.
Homloka az ablak
üvegén,
rázódik a tengely
ütemén.
Néz ki bólogatva
szüntelen,
oldalvást a vastag
üvegen.
Nézi mit a tágas
táj kínál;
gyermeke helyett is
nézi már.
Mosolyog és pillog
nagyokat,
mint lány, ha szeszt, édest
kortyogat.
Ablakrázta arca
szeliden
azt bólintja folyvást,
hogy igen.
Ízlik neki, lám csak,
a világ;
száll szemén át park és
pusztaság.
Pusztai menyecske,
jelzi ezt
üveggyöngye; gyöngyön
kis kereszt.
Kereszt mellett kis kép:
az ura;
térdén köteg színes
brosúra.
Szalad át szemén ház
és fasor,
szökdel ajkán egyre
friss mosoly.
Mintha nem pillái
közt, de szép
szája hosszán szállna
a vidék.
Tábla búza, tábla
baltacim
hagyja szinte ízét
ajkain.
Kéklő szőllők, sárga
asztagok
becézik az alvó
magzatot.
Lebeg az lágy élmény
közegén,
anyjában is egy nép
közepén.
Most dől el, mivé s mint
alakul;
most érinti tán egy
titkos ujj.
Úgy becézi, hívja,
a világ,
mint házából rég mi
a csigát.
Megy szülőmegyémben
a vonat;
bennem is megy jó sor
gondolat.
Így vitt egy kis nő rég
engem is;
itt alakult az én
lelkem is.
Néz, néz a kis asszony,
gyűjtöget,
termi csöndesként a
gyermeket.
Hova viszi, honnan,
nem tudom;
fölvidít, hogy véle
utazom.
Nézem úti tájként
a szelid
nőn a tegnap és ma
jegyeit.
Jár szemem a terhes
kicsi nőn
s azt gondalom, itt megy
a jövőm.
Visz tovább egy népet;
eltakart
csempészáruképp hoz
egy magyart.
Egy ilyen kis nőben
rég Babits
épp talán anyámat
látta így.
Gondolta, hogy abban
él, aki,
őt fogja fejében
hordani?
Jár szemem a kedves
kis anyán
s azt gondolom: Itt megy
a hazám.
Viszi, mit se tudva,
szakadék,
örvény fölött Árpád
örökét.
Benne él talán, ki
engemet
holtomban is meg-meg-
emleget!
Gondom, hitem, eszmém
talaja,
öröklétem vagy te,
kis anya.
Néznem is jó téged -
megbocsásd.
Kívánok szerencsés
utazást!
Juhász Gyula - Október
Szüret tüzei égnek,
Szólnak szüreti nóták
S a szőlőhegyek hátán
Venyige lombja pirkad
És megszépül csöndesen
Az egész mulandóság.
Szüret tüzei mellett
Próbáljunk melegedni,
Szüret nótái mellett,
Míg venyigelomb pirkad,
Próbáljuk meg csöndesen
A tavaszt elfeledni!
Enyém e dalos ősz most,
Enyém az őszi pompa,
Enyém e bús mosolygás.
Venyige lombja pirkad
És megszépülsz csöndesen
Bánat, nagy őszirózsa!
"Szeretni annyit jelent, mint igazán érdeklődni valaki iránt, figyelemmel fordulni felé. Tisztelni úgy, amilyen; sebeivel, sötétségével, de képességeivel és rejtett adományaival is.
Hinni benne, hogy képes növekedni, akarni, hogy előre haladjon. Bolondul remélni; 'Te nem vagy elveszett ember, tudsz növekedni, szép dolgokat csinálni - én bízom benned.' Örülni jelenlétének és szíve szépségének, akkor is, ha még nem látszik. Elfogadni, hogy mély és tartós kapcsolatot kössünk vele; gyöngeségei és sebezhetősége ellenére."
(Jean Vanier)
Napsütétes vidám napot!
Csokonai Vitéz Mihály
A reményhez
Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.
Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.
Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.
Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!
Jó pihenést
Arany János:
A lepke
Zöld lepke, mint hulló levél,
Melyet tovább legyint a szél,
Nem száll virágot lepni meg,
Csak lenn, az út porán libeg.
Nincs feltünő bársony meze,
Csilló-pora, fény-lemeze;
Virágkorát most éli bár:
Oly színhagyott köntösbe' jár.
Volt napja, volt, négy, tán öt is,
Hogy izlelt ő szerelmet is;
Most a jövőnek hint magot,
Nem fél, hogy a láb rátapod.
Szegény! ha rátoppantanék,
Pusztulna ő s egy nemzedék;
De oly bizalmas ott alant:
Mért bántsam a kis gondtalant?...
Élj, lepke! éld múló nyarad,
Ha még egy-két napod marad:
Jöhet vihar nagy-hirtelen,
S megfagysz esőn, hideg szelen.
Köszönd, hogy már tekintetem
Földhöz lapúl, nem föl vetem:
Ha bátran még fenn hordanám,
Rád is tiportam volna tán.
Mért nézzek a magasba fel?
E szép világ: egy ködlepel;
Nem látom az ég madarát,
Csak téged itt s útam porát.
Nem a pacsirtát, aki szánt;
A napnak áldott fénye bánt;
De az anyaföld színtelen
Fakóján megnyugszik szemem.
Sorsom pedig, s egy méla gond
Egemből már a földre vont;
De nem remény-magot vetek:
Azt nézem: hol pihenhetek?
Szia!
Köszönöm a linket gratulálok
Sík Sándor - A hajnal szerelmese
Azt szeretem, aki nevet
akinek rózsaszín az arca
aki örül, aki kacag
aki dalolva megy a harcra.
Enyém az áprilisi szellő.
A feslő bimbót szeretem
a hasadót, a harmatosat.
A hajnal a szerelmesem.
Az én emberem a gyerek
a nagyszemű, nevető gyermek
akiben szűz, minden-csírák
ezer erők rügyezve kelnek.
Az én emberem, aki fölkel
az induló, az ébredő
akinek győzelem az álma
akiben dalol a jövő.
Szeretem azt, aki akar
aki remény, aki ígéret.
Az enyém a vér és a tűz:
a fakadó fiatal élet.
Az ébredő Napot imádom
megyek a virradat elé.
Az én lelkem a tüzek lelke
az én dalom a hajnalé.
Szép napot kivánok mindenkinek!
Fekete István: Szeptember (kéziratból)
Még zöldek a fák és a patakok, még nyári suhogással ringatja magát az erdő, ha megzendül a szél, de az éjszakák elnémultak és egymásra rakják a titokban lehullt sárga leveleket.
Virág is nyílik még az utak mentén a régi kőkeresztek tövében és gerle is búg, ha hajnalban szépen felsüt a nap, de az eke már temeti a nyarat, a napraforgó a földet nézi és őszi pókhálót lenget a szél a kukorica susogó levelén.
Dúsak és teltek még a tőkék a nevető domboldalakon, szüretre kongnak mámort érlelő vidám hordók, de az estékben már az őszi kopár pír, s a vén diófák árnyéka magasabb, mint amilyen messze ér.
És hogy süt a nap! Hogy porzanak a nyárból élő vásáros országutak; hogy csillog a tavak vize, ringatva a holdat és minden csillagokat, de a tejút selyme kifehéredett már, az éjszakák hűvösek és a virradat hideg harmatot csókol a néma mezőkre.
Nevetnek még a kertek is. A fákon hetyke cinkék csevegnek valamit az almáknak és szilváknak, de eljön az est és a sötétségben egyszerre titokzatos néma lesz a világ, csak a bagoly imbolyog a csend hátán és csak a méhek zúgnak a kasban, hol a nyár édességét és virágok illatát őrzi az aranyló méz.
A nádasok felett seregélyek sudaraznak, mert telelopták magukat szőlővel, a levegőben csókák rikkantanak, mert csupa élet az egész világ, a nyárfásokban lustán henyél a nyúl, mintha róka nem is lenne a világon, de ha az alkony végigszáll a tájon a nádkunyhók tűnődve nézik a sötét vizet, és a késői gyerekek úgy döbörögnek át a hidakon, mintha lágy göröngyök hullanának a nyár koporsójára.
És milyen nevetők a fehér faluk, ha a déli harangszó megáldja a Kenyeret, milyen bátran nyílik a kapu, hogyan csattanik - de aztán elmúlik a nap, szürke fáradtsággal rogy le az alkony, és ha ellobbannak a vidám ablakszemek, egyszerre sóhajtani kezd a gond, sírni kezd valami régi sírás, fájni valami régi bánat.
A tűnődő est néma borulásában megsimogatja a falut s az álmokat, az erdőket és mezőket, az élőket s a temetőket a virágoskalapú, melegkezű, bús magyar ősz.
Indítottam egy önálló oldalt, ahol idézetek, bölcsességek szerepelnek, látogassátok meg, ha kedvetek tartja:
http://konyvmoly.oldal.info
Kellemes hétvégét,jó pihenést
Az emlékezés átka és kegyelme
"A hófödte mezőn vándorolva egy öreg kínai bölcs találkozott egy síró asszonnyal.
- Miért sírsz? - kérdezte.
- Mert eszembe jut az életem, a fiatalságom, a szépségem - amit a tükörben láttam - és a férfiak is, akiket szerettem. Isten kegyetlen, mert megadta nekem az emlékezés képességét. Tudta, ha életem tavaszára vissza emlékszem majd, sírni fogok.
A bölcs állt a hófödte mezőn, és egy kis pontra szegezte tekintetét. Egyszerre az asszony abbahagyta a sírást.
- Mit nézel ott? - kérdezte.
- Egy rózsákkal teli mezőt - válaszolta a bölcs. - Isten bőkezű volt, mert megadta nekem az emlékezés képességét. Tudta, hogy télen majd emlékezem a tavaszra - és akkor mosolyogni fogok. "
Paolo Coelho
Márai Sándor
"Azt mondod, hogy a szeretethez nem kell, nem is lehet "érteni"? Én is ezt mondtam, sokáig, az égre kiáltottam ezt a feleletet és vádat. A szeretet vagy van, vagy nincs. Mit is lehet "érteni" ezen?... Mit ér az emberi érzés, mely mögött szándék van, tudatosság?... mikor az ember öregszik, megtudja, hogy minden másképpen van, mindenhez "érteni" kell, mindent meg kell tanulni, a szeretetet is. Igen... Emberek vagyunk, s minden az értelmünkön át történik velünk. Érzéseink és indulataink is értelmünkön át lesznek elviselhetőek vagy tűrhetetlenek. Nem elég szeretni."
Femis Éva: Öregek vagyunk?
Mi az, hogy "öregek"? Mihez képest? Kihez képest?
Egyáltalán, kinek vagy minek a normájához képest öreg vagy fiatal valaki? Lehet-e, látszólag, külső szemlélő által, mondhatnám felületesen rámondani valakire, öreg vagy fiatal?
Nem tudom eldönteni.
Lehetsz bölcs, lehetsz tanulékony. Repülhetsz a csillagokba és zuhanhatsz irdatlan nagyot, kortól és nemtől függetlenül.
Ki dönti el? Nem venném a bátorságot, hogy eldöntsem...
***
Nem értem az embereket. Miért kell büszkének lenni arra, hogy 10, 20 vagy akárhány éve házasok? Miért nem arra büszkék, hogy harmóniában és szeretetben élnek...
Mit számítanak az évek? Az egyetlen ami nem múlandó a szeretet. Mi vagyunk a világegyetem értelme, mi építjük az időt. Mi vagyunk az örökkévalóságot átívelő híd, lehetetlen helyzetekbe bonyolódunk, hogy újra, meg újra próbára tegyük önmagunkat és tanuljunk szeretni, szeretni, SZERETNI!...
Ha az ember szeretettel él nincs idő. Időtlenség van. Csend és nyugalom. Ahol nincs meghitt szeretet, ott semmi sincs. Az élet sohasem adja fel, az egyedüli valóság maga az Élet! A tudat bármely pillanatban, amikor úgy tetszik neki emlékezhet, kicsoda is valójában, emlékezhet a valóságra, emlékezhet a szeretetre. Ösztönösen tudom, mi mindannyian az élet gyermekei vagyunk, az életé, és a szereteté. Ki előbb, ki később rájön erre az örök igazságra...
„Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön. Aligha fogadnak bennünket vörös szőnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékműveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk: emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért... Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az időt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk. Többnyire alábecsüljük egy mosoly egy simogatás, egy kedves szó, egy figyelő tekintet, egy őszinte bók, vagy csekélyke törődés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon az életnek. Nem is gondolnánk, mily végtelen sok lehetőség adódik nap mint nap, hogy szeretetünket kimutassuk.” / Les Buscaglia /
Benedek Elek: Szeresd a fát
Szeresd a fát, hisz ő is érez,
Gyengéden nyúlj a leveléhez.
Ágát ne törd, lombját ne tépjed
Hagyd annak ami, épnek, szépnek
Szeresd a fát !
Ő is anya, minden levele
Egy-egy gyermek, gonddal nevelve,
És gyermek minden ágacskája,
Szeretettel tekints föl reája,
Ne bántsd a fát !
Édes gyümölcsét várva várod
S te mégis letörnéd a virágot?
Szegény virág gyorsan elszárad
S te bánkódnál majd, késő bánat,
Ne bántsd a fát!
Megtépett fának nincs virága,
Mint a vak, úgy néz a világba,
Oly bús a fa, a tördelt, tépett,
Mint anyád, ha elvesztene téged.
Szeresd a fát!
Sík Sándor: A bernáthegyi
Mint egy jószívű, jólnevelt kutya
Fülét hegyezi, ha nevét kiáltják
S százszor elhozza szájában a pálcát,
Ha százszor hívja incselgő ura;
Vonakodást nem ismer; semmi gondja,
Vízbefúló ember-e, kit kiment
Szolgálatával, vagy csak egy pihent
Kényúr szeszélyének lesz jóbolondja:
Isten idomította örvös eb,
Így ugrom én is, nem ismerve morgást,
(A Küldetés erősebb, mint a korbács,
És tenyérből-cukornál édesebb!)
Szolgálok én is; ha játék, se bánom,
Ha ínyencség, ha ugrató szeszély.
Egy füttyentéstek ha fülemhez ér,
Cipelem fürgén minden tudományom.
Hátha van a hívók közt olyan is,
Ki már kedvét a földön nem találja,
Meghasonlott az emberrel halálra
S már csak az állat hűségébe hisz.
Volt már olyan is, akinek e pálca,
Melyet a hű eb vérző szája hord,
A föld utolsó üzenete volt,
Melyen magát a mélyből visszarántja.
Van ember tán, kinek e remegő
Élet-halálra zengő furcsa játék:
Végső kegyelem, utolsó ajándék,
Kenyér és víz, napfény és levegő.
Ó nem vagyok én puli, sem komondor,
Munkás békesség boldog őrei:
Vagyok virrasztó, vén Bernáthegyi,
Mely a halálos hómezőn barangol.
Örvén az élet: megy segíteni,
Csepp pont az egybebomló négy elemben,
De több mint állat: már-már félig ember,
S szemén kigyúl valami isteni.
Kékült arcát ha forró nyelve nyalja,
A jéghalálból visszarebbenő
Felsír álmából mint a csecsemő,
Mikor a mellhez gömbölyödik ajka.
Szép hétvégét kivánok mindenkinek!
Az Állatok Világnapja
Tavaly márciustól bűncselekménynek minősül az állatkínzás. Három fontos területre terjed ki: a gerinces állatok összeeresztésével tartott állatviadalok szervezőinek büntetésére, az állatkínzásra, amiért kétm év börtön adható és az orvvadászatért és -halászatért. Az állatkínzás vétségét követi el az is, aki háziállatot elűz, elhagy, vagy kitesz.
Állatok világnapja előtt kutyák napja
Egy héttel az állatok világnapja előtt, szeptember 27-én rendezi meg négy állatvédő egyesület a kutyák napját, amelyen utcáról mentett, gyógyított ebek várják új, szerető gazdájukat.
Ha már október negyedikén az állatok védelmére hívja fel számos rendezvény a figyelmet, akkor legyen olyan nap, amely csak a kutyáké. Ezért szeptember 27-én, szombaton 12 órától örökbefogadó napot tart a Strázsa Kutyapanzióban (Budapest X. kerület, Népliget- Vajda Péter utca) a Lelenc Kutyamentő Egyesület, a Belfegor és Maci Állatmenhely, a Biatorbágyi Állatvédő Egyesület és a Retriever Rescue.
Az Állatok Világnapja az állatszeretetéről ismert Assisi Szent Ferenc ünnepe, azaz október 4., de világszerte, így 1991 óta Magyarországon is minden év október első vasárnapján (idén 2-án) tartják. (Assisi Szent Ferenc már a XIII. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körül vesz minket, legyen az élő vagy élettelen.)
Babits Mihály: Ádáz kutyám
Ádáz kutyám, itt heversz mellettem.
Amióta a gazdád én lettem,
ez a hely a legjobb hely tenéked:
nem érhet itt semmi baj se téged.
Rajtam csügg a szemed, hív imádás
együgyű szálán csügg, boldog Ádáz.
Mert boldog, ki jámborul heverhet
valami nagy, jó hatalom mellett.
S te jámbor vagy, bár olykor asszonykád
bosszújára megrablod a konyhát
s csirkét hajszolsz vadul a salátás
ágyakon át: jámbor, noha – Ádáz.
Elcsavarogsz néha messze innen,
el is tévedsz kóbor hegyeinkben,
avagy titkos kalandjaid vannak.
Ág tép, gonosz ebek rád rohannak,
zápor is lep, szőröd-bőröd átáz:
ázva, tépve jössz vissza, kis Ádáz.
Visszajössz, mert ugyan hova mennél?
Hol lehetne egyéb helyed ennél?
Szimatokból ezer láthatatlan
ösvény vezet téged mindenhonnan
hívebben, mint bennünket a látás:
minden ösvény ide vezet, Ádáz !
Tudod, hogy itt valaki hatalmas
gondol veled, büntet és irgalmaz,
gyötör olykor, simogat vagy játszik,
hol apádnak, hol kínzódnak látszik:
de te bízol benne. Bölcs belátás,
bízni abban, kit nem értünk, Ádáz.
Óh, bár ahogy te pihensz lábamnál,
bizalommal tudnék én is Annál
megpihenni, aki velem játszik,
hol apámnak, hol kínzómnak látszik,
égi gazda, bosszú, megbocsátás,
s úgy nem értem, mint te engem, Ádáz!
Az állatokról
Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha a kutya közelebb van a lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz.
Hazug proféták, és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, és ezt mondják:
" Az emberektől lopja el az érzéseket, amelyeket a kutyáira pazarol! Önző, rideg fráter!"-ne törődj velük.
Szeresd csak nyugodtan a kutyádat, azt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér a barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot, és egy-egy simogatást.
Ne hidd, hogy gyöngédség, önzés késztet az állatokat szeretni.
Testvéreink Ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb, és finomabb, mint a legtöbb embernek.
Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért, Te sétálj csak a kutyáddal.
Jó társaságban maradsz, s Isten tudja ezt! / Márai Sándor: Füveskönyv /
József Attila
TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT
Tudod, hogy nincs bocsánat,hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.
Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.
Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.
Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.
Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.
Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.
Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.
Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.
1937. július-augusztus
Szép estét,jó pihenést
BRAIN STORMING:
ŐSZINTESÉG
Magamnak beismerem:
Magamat jól ismerem,
De másnak elmondani nem is merem,
Mert az őszinteség mélységes verem,
Honnan az ember magát jól látva
Tekinthet a világra.
De sokszor a világot nem látva,
Lelkét másoknak kitárva
Zuhanhat mélyre a homályba,
Hol másoknak köszönhetően
- Kiket nem is látott -
Megismerhet
Egy teljesen más világot,
Mely minden magából adottat
Szigorúan megadóztat,
Mint haszonként és eszközként kezelve
Tekint az őszinte személyre,
Aki olyan mint a természet:
Akit egy gyöngéd szó
Magából kivetkőztet,
Aki mindent megmutat magából:
Nem érdekből, csak úgy magától.
Mert a világot úgy szereti ahogy van:
Ahogy a kezdetektől van, adottan.
Az őszinte szó, - ha az -
Drága kincs.
Lehetne, de
Mértéke nincs
Ha lenne, már nem az lenne, ami
Hanem csak értékes, ritka holmi,
Amit adnak-vesznek az emberek,
Amit csak adni biztosan,
De kapni nemigen lehet,
Mivel a hazugság - az édes múzsa -
Az őszintét a mélybe húzza,
Majd a helyébe lépve
Csalja a szemlélőt mindig lépre.
Mi végre hát az Őszinte léte?
Az, hogy szeretni csak őszintén lehet
Mert a hazug szeretet szeretőt és szeretettet
Egyaránt eltemet.
Ez a tanya ki tanyája,
Se akáca, se nyárfája.
Sehol egy fa, sehol árnyék,
Mert itt laknak Pató Pálék.
Lombos fák közt magyar tanya,
Tele kinccsel az udvara.
A nyárfasor, s akácliget,
Felvidítja szíveinket.
Ha így lenne minden tanyán,
Sosem lenne bánat talán.
/ Sajnos, nem tudom, ki a vers írója, de ha valaki ismeri, szívesen venném, ha megírná nekem./
Tóth Árpád:
A vén ligetben
A vén ligetben jártunk mi ketten,
Aludt a tölgy, a hárs, a nyár;
Hozzám simult félőn, ijedten,
S éreztem: nem a régi már.
Sebten suhantunk, halk volt a hangunk,
S csendes volt a szivünk nagyon,
És mégis csókba forrt az ajkunk
Azon a sápadt alkonyon.
Kezéből a fűre, könnyesen, gyűrve
Lehullott egy csöpp csipke-rom,
Fehéren és halkan röpült le,
Akár egy elhervadt szirom.
Szeme rámnézett kérdőn, búsan:
(Nincs búsabb szem, mint aki kérd)
Ily szomorúan, ily koldúsan
Mért hívtuk egymást ide? mért?
S mondta, hogy késő már az éj, s ő
Megy... mennie kell... s elfutott.
Hallottam haló zaját a lépcsőn,
S nem tudom, meddig álltam ott.
Aztán... le s fel jártam a parkban,
Mint aki valakire vár.
Gázolt a sarkam síró avarban,
S aludt a tölgy, a hárs, a nyár...
Az alkonyat a hegytetőkről
piros ajakkal
felhőpernyébe fú,
s élesztgeti
a rejtett parazsat,
melyet finom hamufátyol takar.
Egy fénysugár
hajszoltan jön nyugat felől,
két szárnyát összecsukja megremegve,
és lombra száll,
de súlya sok - tehernek -,
s a lomb lehull.
Lelkem! Vonulj,
s rejtőzz keblembe mélyen,
hogy téged ott
egyetlen fénysugár se érjen,
mert felborulsz.
Mert ősz van, ősz.
(Áprily L.)
ÁPRILY LAJOS
Ködös évszak előtt
Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj,
ahol kékebb és ragyogóbb a menny.
A lelkedet csűr-szélességre tárd
és kéve-számra szedd a napsugárt.
Azt is, amit a nap búcsúzva ont,
ha arany küllőt vet a horizont,
s ott is, hol késő délutánokon
még megragyog fémsárga lombokon.
Sietni kell. Egy nap leszáll a köd
és szűkre fogja szemhatár-köröd.
S egy éj is jön, mely csillagfényt sem ad,
s évmilliókig nem lesz sugarad.
Szép délutánt
Kányádi Sándor
Távolodóban
távolra még ellát a szem
de a közeli apróságok
már a betűk is megkívánnak
félkarnyújtásnyi távolságot
és ködösül a távol is
heggyel az ég egybemosódik
és kezded el-elhagyogatni
fontosnak vélt vinnivalóid
süllyedőben emelkedőben
látod a foszló láthatárt is
osztogasd szét amid maradt
ingyen is átvisz ha ki átvisz
s hátra ne nézz kiket szeretsz
a maguk útján nem utánad
mendegélnek akaszd a fára
üresen maradt tarisznyádat
Nagyon aranyos vers köszönöm
Wass Albert: Az Antikrisztus és a pásztorok
(részlet)
"S mi az a második titok? - kérdezte a vándor gúnyosan.
- Hogy nincsen nagyobb öröm, mint adni. Adni azt, ami a mienk. Jó szívvel adni a testvéreinknek. Mindenkinek.
A vándor hallgatott, s tűnődve nézett maga elé. Aztán megkérdezte csöndesen, és már nem volt gúny a hangjában.
- De mit tudtok ti adni egymásnak? Ott fent a hegyen, ahol semmi sincsen? Hiszen senkinek sem lehet semmije, amit adhatna?
A vak felkacagott. Vidáman, derűsen, csengő kacagással.
- Jaj, de buta vagy te, Emánuel, jaj, de buta vagy! Hát azt hiszed te, hogy csak holmikat lehet adni, értéktelen, romlandó holmikat, mint amilyen a lábbeli, meg egy bicska, meg mit tudom én, mi?
- Földet is lehet adni - felelte a vándor kimérten, és kissé sértődötten -, birtokot, vagyont. Az, akinek volt, adhatott volna annak, akinek nem volt, és nem lett volna erőszakra szükség.
A vak arcán csodálkozás és döbbenet. Nem nevetett többé.
- Földet? - kérdezte szinte ijedten. - Miket beszélsz, Emánuel? Birtokot mondasz, vagyont. Nem érzed, hogy ezek csak üres szavak, hogy nem jelentenek semmit? Az ember csak azt adhatja, ami az övé. Ami benne van. A fejében vagy a szívében. A többit, azt csak Isten adhatja, mert az az Istené. Nem érted ezt?"
Szép napot kivánok mindenkinek!
Reviczky Gyula - Őszi remény
A nyár végső virága is lehull.
Az ég is ezt siratja: elborul.
E hervadás, e gyász úgy fáj neki!
Csak hullanak, egyre hullnak könnyei.
Fagyos mosollyal néz alá a nap,
S az égen olyan álmosan halad.
Nincs dal az erdőn, letarolt a rét,
Miért pazarolná fényét, melegét?
De a midőn vidám szüretelők
Felett halad, mosolygó képet ölt,
Miként ha szólna: "Vígan legyetek,
A hervadást úgyis megéritek!"
De véget ér a végső vigalom:
A szél süvít be ajtón, ablakon.
Azt mondja: "Nincs virág, meghalt a nyár!
Nem lesz derüs, meleg, soha már!"
Lesz! Mert a föld csak alszik, nem halott,
Megtérnek napsugár, madárdalok.
És akárhányszor lesz még kikelet,
Rózsás napok, napfényes ég, meleg!
Varró Dániel - Bádatos dapok
Hideg dovebber dzsípős szele jő
biatta bost bidded bező kopár,
oda az egyhe, őszies idő,
s elbúlt a Gyár.
Deb tudob, bilyen erős akarat
lelkesít, hogy daloljod bég a száj,
bégis dalolok, bitt a badarak,
bert hát buszáj.
Bost búcsú déked, trillázó patak,
ti rózsák, badarak, te tarka rét,
búcsú déktek, artikulált szavak,
áldott beszéd!
Zöld gyep, árgyas erdő, búcsú déked,
búcsú déked, vidáb, gyári lagzi,
begtört szívvel sebbi bást deb kérek,
csak hogy - hapci!!!
Figyelj és hallgass meg
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg,
És te úgy érzed, hogy valamit tenned kell,
Hogy a problémám megoldódjon,
Bocsáss meg, de én úgy érzem, hogy te süket vagy.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj és hallgass meg.
Nem kértem, hogy tanácsolj, sem hogy tegyél.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj, és hallgass meg.
Nem vagyok tehetetlen, csak gyönge és elesett.
Amikor teszel valamit helyettem,
Amit nekem kellene megtennem,
Csak megerősíted a gyöngeségemet és félelmemet.
De ha elfogadod, hogy úgy érezzek, ahogy érzek,
- Még ha ez az érzés számodra érthetetlen is -
Lehetővé teszed számomra, hogy megvizsgáljam,
És értelmet adjak az értelmetlennek.
S ha ez megtörtént, a válasz világossá válik,
Tanácsra nincs szükség.
Talán ezért használ sok embernek az imádság.
Mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást.
Csak figyel és hallgat.
A többit ránk bízza.
Tehát te is, kérlek, figyelj rám és hallgass meg.
És ha szólni akarsz, várj egy picit.
Akkor majd én is tudok rád figyelni.
- Kérek egy hamburgert, sült krumplit és egy Coca-Colát.
Majd megkérdezi a struccot:
- És te?
- Ugyanazt - így a strucc. Néhány perc múlva a pincérnő visszatér a
rendeléssel és a számlával.
- 6 dollár 40 - mondja. A férfi belenyúl a zsebébe és átadja a pontos
összeget.
A következő nap újra bejönnek, ugyanazt rendelik, és ugyanúgy kifizeti a
férfi a pontos összeget. A következő. napokban ugyanez megismétlődik még négy-öt alkalommal. Egy péntek este ismét megjelennek.
- A szokásosat? - kérdezi a pincérnő.
- Nem, ma péntek van, kérnék egy steaket és tört krumplit - közli a
férfi, és a strucchoz fordul:
- És te?
- Ugyanazt - hangzik a válasz.
Néhány perc múlva a pincérnő visszatér a rendeléssel és közli a számla
összegét:
- 32 dollár 50.
A férfi belenyúl a zsebébe, és ismét átadja a pontos összeget.
A pincérnő nem tudja visszatartani a kíváncsiságát és megkérdezi:
- Bocsásson meg, uram, hogy lehet az, hogy önnél mindig a pontos összeg
van?
- Évekkel ezelőtt kitakarítottam a padlást és találtam egy öreg lámpát.
Megdörzsöltem, kijött belőle egy jó tündér és felajánlotta, hogy
teljesíti két kívánságomat. Az első kívánságom az volt, ha valaha is kell
fizetnem valamiért, mindig legyen a zsebemben a pontos összeg.
- Briliáns, más emberek kértek volna egymillió dollárt, de így maga
gazdag fog maradni egész életén át.
- Ez így igaz, mindegy, hogy egy liter tej vagy egy Rolls-Royce, az
összeg mindig ott van, ha kell.
- Megkérdezhetem, hogy kerül ide a strucc?
- A második kívánságom egy feltűnően magas pipi volt, hosszú, izmos
combokkal.
Jó éjszakát kívánok!
"Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett.
Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot.
Márai SándorMás és jobb nem is történhetett velem."
További kellemes estét
"Merj álmodni,mert az álmok álmodói meglátják a holnapot.
Merj kívánni, mert a kívánság a remény forrása,
s a remény éltet bennünket.
Merj nyúlni olyan dolgokért, amit senki más nem lát.
Ne félj olyat látni, amit senki más nem lát.
Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni.
Higgy a csodában, mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban...
mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai."
Szép estét kivánok!
Az ember élete két részből áll. Az elsőben reménylünk egy boldog jövőt, a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két időszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog élvezetre.
Széchenyi István
Köszönöm szépen
viszont kívánom!!
http://www.youtube.com/watch?v=qPaJfbWZd_4 Legyen szeretet
Ők az élet önmaga iránti vágyakozásának
fiai és leányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek.
És bár veletek vannak, nem birtokaitok.
Adhattok nékik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.
Mert nekik saját gondolataik vannak.
Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem.
Mert az ő lelkük a holnap házában lakik,
ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.
Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne
próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok.
Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem
meg nem reked a tegnapban.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek
eleven nyílként röppennek el.
Az íjász látja a célt a végtelenség útján,
és ő feszít meg benneteket minden erejével,
hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása:
Mert ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.
Elaludt már a sok arany csillag,
megrebbent a tág víz tündér tükre,
a folyóra hajnal fénye villant
s pírt dobott a fényháló-egünkre.
A nyírfák is mosollyal ébredtek,
szétzilálták selyem hajfonatjuk,
zöldszín fülbevalóik zizegtek,
s harmatból volt ezüst ruha rajtuk.
Lombos csalán kerítésre kúszva
ékes gyöngyöket nyakára felvett,
s pajkosan-bohón fülembe súgta
" Szép jó reggelt"
- Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.
- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...
Másnap visszajött a kis herceg.
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.
- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.
- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.
Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:
- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.
- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt. - Majd hozzáfűzte: - Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.
A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.
- Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.
A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:
- Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.
Azzal visszament a rókához.
- Isten veled - mondta.
- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse. "
(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg,részlet)
"Jó napot! - mondta a róka.
- Jó napot! - felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.
- Itt vagyok az almafa alatt - mondta a hang.
- Ki vagy? - kérdezte a kis herceg. - Csinosnak csinos vagy...
- Én vagyok a róka - mondta a róka.
- Gyere, játsszál velem - javasolta a kis herceg. - Olyan szomorú vagyok...
- Nem játszhatom veled - mondta a róka. - Nem vagyok megszelídítve.
- Ó, bocsánat! - mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Te nem vagy idevalósi - mondta a róka. - Mit keresel?
- Az embereket keresem - mondta a kis herceg. - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Az embereknek - mondta a róka - puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?
- Nem - mondta a kis herceg. - Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.
- Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...
....
A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.- Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.
- Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem."
Nem mondhatok semmit, ami igazán fontos.
Nem mondhatok el semmit, amit szeretnék.
Nem mondhatom el ki vagyok,
És azt sem hogy Te ki vagy nekem.
Mert üresek mind és némák a szavak
Csak a szemek beszélhetnek és a hallgatás;
Rabnak születik minden gondolat,
Minden érzés, minden vallomás.
Hiába próbálok, nem mondhatok semmit.
Semmit, ami mély, ami közel van a tűzhöz.
Érezned kell, mert hallani nem hallhatod soha,
Érezned kell a kimondhatatlant!
Nagyon szép vers!
"Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát - talán csak barátok vannak, olyanok, akik az ember mellett állnak, ha megsérül, és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, őértük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben." "Stephen King
"Egy barát bánatát megosztani könnyű,
de rendkívüli karakterre vall,
ha képesek vagyunk osztozni sikere felett
érzett örömében is. "
"Oscar Wilde"
"A jó barát az az ember, aki az emberiség azon részéhez tartozik,
akivel emberi módon tudunk viselkedni. "
"George Santayana"
B.Radó Lili
ESTI DAL
Oly jó ilyenkor este már,
mikor az izzó nap leszáll
s a csillag csillog csak nekem.
Elgondolom az életem.
Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég megúntam s amit szeretnék,
messziről nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.
Mire az izzó arc lehűl,
a szív is békés lesz belül.
Öröm, kétség oly messzi cseng
és jól esik az esti csend.
Jó így mégegyszer szemlehúnyva
mindent végiggondolni újra,
a lélek könnyű, mint a pára
s csend van. Elalszunk nemsokára.
Benedek Elek: Szeresd a fát
Szeresd a fát, hisz ő is érez,
Gyengéden nyúlj a leveléhez.
Ágát ne törd, lombját ne tépjed
Hagyd annak ami, épnek, szépnek
Szeresd a fát !
Ő is anya, minden levele
Egy-egy gyermek, gonddal nevelve,
És gyermek minden ágacskája,
Szeretettel tekints föl reája,
Ne bántsd a fát !
Édes gyümölcsét várva várod
S te mégis letörnéd a virágot?
Szegény virág gyorsan elszárad
S te bánkódnál majd, késő bánat,
Ne bántsd a fát!
Megtépett fának nincs virága,
Mint a vak, úgy néz a világba,
Oly bús a fa, a tördelt, tépett,
Mint anyád, ha elvesztene téged.
Szeresd a fát!
Nagyon szép köszönöm!
Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó.
Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik.
Sajnos, embere is van. Igyekezz kevesebbet törődni velük és többet azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt az emberiség minden pusztításai mellett is.
Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni, annak, hogy élsz, mert élsz: gazdag lehetsz.
Wass Albert
„…Amikor már nagyon fáradt leszel, és nagyon céltalannak érzed a sorsodat: egyszerre csak érted üzen az erdő.
Először csak egy kis szellővel, mely csak úgy végigsurran melletted az utcán. Fenyőillatából már alig érezhetsz valamit, de meghallod mégis, amikor a füledbe súgja: - Üzeni az erdő, hogy árnyékkal várnak rád a fák…
illatukat neked gyűjtik a rét virágai…
jöttödet lesi az ösvény…
jöjj, siess…!
Fájva döbben meg tőle a szíved. Torkodat fojtogatja a honvágy. De nem mehetsz. Nem eresztenek a láncok, amiket rádraktak a gonosz varázslatok.
Aztán meglátsz egy felhőt, egy kicsi bolyhos fehér felhőt az égen, és tudni fogod, hogy újra üzent érted az otthoni erdő. Látni fogod emlékezetedben a régi tájakat, és úgy sajog valami benned, mint még soha addig.
Végül aztán meghallod ablakod alatt az aranymadár füttyét. Ablakod magától kitárul. És ott ül a fán, és hazahív otthonod drága aranymadara: a sárgarigó.
Valami megpattan benned akkor. Szemedből előtörnek a könnyek, lemossák rólad a láthatatlan láncokat, kiömlenek az utcára is, és végigfolynak a köveken, bűvös ösvényt mosva lábaid elé az emberek között.
És te elindulsz majd ezen az ösvényen. Keletnek, mindig csak keletnek,
amerre a sárgarigó hív.
Így.
Most aludj jól, a mese véget ért.
A fák is alszanak már odakint.”
/ Wass Albert: Az aranymadár részlet az Erdők könyvéből /
Kellemes estét
Reményik Sándor
Örök szerelemEgy bükk és egy fenyő.
Úgy összeforrtak ők,
Ahogy csak lelkek forrnak össze néha,
Egymást halálig híven szeretők.
A bükk a nő,
A fenyő tán a férfi.
Ez áll szikáran, míg a bükk elomló,
Ölelő karjaival átaléri.
Úgy látszik, mintha reáomlana,
Pedig támasztja, mint a fenyő őtet.
S övezi csendes napfény-glória
A vihar ellenébe szegülőket.
Így öredtek meg:
Egy örök ölelésben.
Ölelkeznek a törzsek, koronák,
Ölelkeznek a gyökerek a mélyben.
Mikor kezdődött ez az ölelés?
Ez volt a növekedésük célja, iránya?
Egymáshoz simult itt már hajdanán
Két Isten ültette pici palánta?
S ahogy a törzsük hatalmasodott:
Úgy lett szerelmük is hatalmasabb,
Törzsüket bronzzal ötvözte körül
A felkelő és lemenő nap.
E mozdulatlan, néma szerelem
A jót s a rosszat most is együtt állja.
S egyszerre csap le majd a fejsze rájuk:
Az emberbőrbe bújt Halál kaszája..
Volt egy fiú és volt egy lány.
Gyönyörű nap csendes alkonyán,
hogy találkoztak véletlen volt csupán.
Leírhatatlan volt ahogyan egymásra néztek,
fiatal szívükben szerelem égett.
Egy forró csókkal kezdődött az szerelmük,
de a tragédia bekövetkezett s ez lett a vesztük.
Úgy kezdődött minden mint egy álom,
Szerették egymást mindennél jobban a világon.
De a fiú egyszer csúnyán félrelépett,
s a lány nem bocsátotta meg neki amit vétett.
Az évek teltek s a srác nem felejtett
hiányzott neki szerelme ,s megbánta amit tett.
Ezért hát felkereste ,hogy hátha újra kezdhetik,
de a lány karja mást ölelt, mást csókolt mint eddig.
Észre vette a fiút ,felzaklatta a dolog,
megismerte ,de szólni nem tudott.
Kézen fogta barátját ,s kérte ,hogy menjenek el,
de hogy miért azt nem mondta el.
A fiú szemében könnycsepp csillan ,nézi távolodó kedvesét,
Felrémlenek a régmúlt képei ,nem akarja feladni ,elveszteni szerelmét.
Csak nézi ,de nem tesz semmit érzi szíve megszakad
úgy gondolja ,talán idővel újra próbálkozhat.
Talán a lány szívében sem halt ki a szerelem iránta,
Mert láthatólag a fiú jelenléte nagyon megrázta.
Ismét évek teltek s a lány rádöbbent.
hogy a fiú nélkül élete nem ér semmit sem.
Elhatározta ,hogy megkeresi,
s életét neki szenteli.
Mikor megtalálta szívéből ömleni kezdett a vér,
mert az áhított fiú kit szeretett már nem élt.
Megölte a szerelem ,meghalt kedveséért,
életét áldozta egyetlen szerelméért.
A lány térdre rogyott a sír előtt ,s arcát kezébe temette,
Elhatározta hogy ő is itt nyugszik majd mellette.
A méreg gyorsan hatott ,mire a mentő kiért
feje lehanyatlott ,s a lány már nem élt.
Azóta is egymás mellett nyugszik a pár
a rózsa is összefonódott sírjuk felett már.
Történetük egy örök dráma,
Mely tanulság az egész világ számára.
Nagyon szép a vers,köszönöm hogy elküldted.
Sajnos én nem tudom hogy kell,de itt nagyon sok olyan oldal van ami jogvédelem alatt áll.
Szerintem ird be a keresőbe pld szép versek,és lehet hogy találsz akitől megkérdezheted.
Nyugodtan tegezhetsz itt így szokás
kortól függetlenül.
Idézek a soraidból.
"Mosolyomtól megnyugszol, és viszonzod azt,
így nyújtod felém a két kezed.
A napsütés lelkedben új dalt fakaszt,
új Csodát szőtt a képzelet!"
Én kérlek ezt ne lopásnak vedd ,mert ami szép azt szivesen olvassák többen is,igaz átírni már nem illik
Szép gondolat!
“Az életben tehát számos alkalommal el kell nyomnunk véleményünket, érzelmeinket, gondolatainkat, még tudásunk kifejezésének vágyát is. Milyen szabályhoz tarthatja akkor magát az, aki ragaszkodik az igazsághoz?
Sohasem szabad valótlant állítani.Észben kell tartani, hogy az igazság elhallgatása lehetőség szerint mindig hazugság, s így mindig komoly erkölcsi megfontolást igényel.Fontos, hogy ha az ember úgy dönt, elhallgat valamit, ezt sohase személyes érdekből, hatalomvágyból tegye.Az igazság visszatartásának döntését mindig arra a felismerésre kell alapozni, amire annak a személynek van szüksége, akitől visszatartjuk az igazságot.Más szükségleteinek felismerése rendkívül összetett és felelősségteljes folyamat, amelyet csak akkor végezhetünk el bölcsen, ha szeretet él bennünk az érintett fél iránt.Más ember szükségleteinek a felmérésében elsőrangú annak a megítélése, hogy az érintett személy milyen mértékben tudja az igazságot felhasználni saját lelki fejlődésében, s szem előtt kell tartanunk, hogy az emberek ezt a képességet többnyire nem jelentősége szerint értékelik.”(M. Scott Peck: A járatlan út)
Igen sejtettem, hogy netről vette le, és amint látom, már egy átírt változatot talált. A megértését mindenesetre nagyon köszönöm, és hiddje el, én sajnálom a legjobban, hogy ilyen helyzetbe kell hoznom embereket... Bár ne kellene.
A verset szívesen megosztom, de remélem senki nem lopja el... Szeretem ezt a verset.
Reggeli Csoda
Harmat cseppen a kerti virágról,
majd megcsillan rajta a nap sugara,
büszkén ontva a fényt magából,
s csendül a reggelek víg madara.
Még homályba olvad a tekintetem,
már hallom e harsány éneket!
Tisztul a kép, de még nehezen
tompítja szemem a fényeket.
Elmém vidáman ébredő árja
remélve köszönt egy szép új napot.
Szívem mint mindig, most sem bánja,
azt mit e fénnyel ismét kapott.
Álmosan pillantok jobbomon az ágyra
és megmosolyogtat, ami fogad.
Illatok, érzések színes kavalkádja
őrzi, mit szívem tartogat.
Tán álmodom még, de oly valósan,
új képet szőtt a képzelet,
a csendes lomhaságban eltelt óra
mellettem új Csodát ébresztett.
Barnásvörös haja a párnára omlott,
s mint hűs patak, csörgedez tovább.
Csodálva nézem tincseire bomlott,
földig nyúló zuhatagát.
Ezernyi kérdéssel pillant fel rám
a szeretetét ontó barna szempár.
"Reggel van? Este? Vagy hajnal talán?"
Időt nem ismerve tekintesz reám.
Mosolyomtól megnyugszol, és viszonzod azt,
így nyújtod felém a két kezed.
A napsütés lelkedben új dalt fakaszt,
új Csodát szőtt a képzelet!
Sango Villagren (Budapest) 2008.01.07.
Nos ez lenne a teljes változata. Ez a vers nagyon kedves a szívemnek, bár valamilyen szinten az összes az... Ez talán a legjobban.
Esetleg tudna nekem valaki abban segíteni, hogy hogy tudnám szerzői jogvédelemmel ellátni a verseimet? Mit kell tennem?
Hálás lennék!
Süniálom
Tegnap korán esteledett,
sündisznócska ágyat vetett,
Vackot készít az avarban,
fújhat a szél szakadatlan.
Kicsinyeit betakarta,
melegít a puha paplan.
Jó a meleg földi fészek,
aludjatok, kis tüskések!
Aztán, majd ha kisüt a nap,
gomba fején nő a kalap,
a kis sünök előbújnak,
szekér almát hazahúznak.
Aki szeret, annak varrd fel a szakadt gombját , mert könnyen
meglehet, hogy felvarrja más.
Aki szeret , annak hallgasd meg baját, gondját, mert könnyen
meglehet, hogy meghallgatja más.
Aki szeret, azzal sose légy morc, goromba, mert könnyen meglehet,
hogy rámosolyog más.
Aki szeret, szeresd, s öleld meg naponta, mert könnyen meglehet,
hogy megöleli más.
És akkor hidd el! - nem ő a hibás!
Mahatma Gandhi - Megérteni egymást
Örömben, szenvedésben,
Segíteni, ha csak egy szóval,
egy gondolattal is,
Nagyobb művészet,
mint végig barangolni
a világot, vagy
gazdagnak lenni és
szórni a pénzt.
Mert lelkeink kincse
talán a legnagyobb ajándék
És legszebb öröm,
amit egymásnak adhatunk
S amiért nem tudjuk
elégszer mondani, hogy
...KÖSZÖNÖM
Igaz szeretetet
csak attól várhatunk,
aki természete
szerint jóságos
és melegszívű
Küzdhetsz, próbálkozhatsz
azzal, hogy elfelejted.
Ha igazán szeretsz valakit,
akkor az Veled marad,
ha akarod, ha nem...
Kérdezel,
hát keresd a választ,
ne csak abban higgy,
mit saját szemmel láthatsz,
nézz mélyebbre,
bentre, magadba,
ne csak másokéba,
higgy a saját szavadba.
Reménykedsz?
Még én is talán,
Fut az élet,
s messze még a halál...talán...nekem is
A gyenge soha nem
képes megbocsátani.
A megbocsátás
az erősek tulajdonsága.
Szép
Zelk Zoltán - Ez már az őszEz már az ősz. Itt-ott még egy tücsök
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsuszó.
Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közelg a rozsdaszínü áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.
Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is volt idén a pohár,
be hamar elmult ajkunktól a nyár!
S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserü sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.
Csügged az ág, ejti leveleit. -
Ó, ha az ember is a büneit
igy hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!
Dideregve didergő fák között
úgy türni deret, havat, vak ködöt,
tudni, tavasszal élni támadok. -
Nehéz a szívem. Mást nem mondhatok.
Egy csodálatos Petőfi versel szeretnék szép estét,jó pihenést kívánni
HOGY VOLNA KEDVEM...
Hogy volna kedvem, örömem nekem,
Midőn távol vagy, édes kedvesem!
Hiszen sötét van, ha a nap lemén.
De emléked velem jött és marad,
Az vet reám bús halvány sugarat;
Emléked a hold, sorsom éjjelén.
Nyílik körűlem itt-ott egy virág,
Nézek busúlva, szívszakadva rá,
Mert harmat reszket mindenik felett.
Nézek busúlva, szívszakadva rá,
Azt gondolván: a harmatos virág
Felémtekintő könnyező szemed.
Tudom, tudom, hogy sokszor megsiratsz,
Könnyektül ázik ama kedves arc,
Amelyet annyiszor csókoltam én.
Most víz van ott, hol egykor tűz vala!
Igy áll a záporfelhők fátyola
Az elenyészett csillagok helyén.
Sirass, sirass, egy kis vigasztalás
A bús sziveknek a könnyhullatás,
Sírj, s könnyeid megkönnyebbítsenek.
Miért ne sírnál? férfi vagyok én,
S véres csatáknak állok küszöbén,
És mégis néha én is könnyezek.
Miért szégyelném én megvallani,
Hogy folynak olykor könnyem árjai,
Ha bennem elválásunk kínja dúl;
Azért, hiszem, megállok a csatán!
Az oroszlán legrettentőbb talán,
Midőn elvesztett párjáért busúl.
Debrecen, 1848. október vége - november 16.
Szép estét kivánok mindekinek
Kassák Lajos
Szeptemberi sugarak
Duruzsolj őszi táj, beszélj hozzám szelíden
mintha az anyák és szeretők nyelvén szólnál
pirosra érett almákról, zörgő diókról
a betakarított gyöngyszemű gabonáról
és jaj, a madarakról se feledkezzél meg
akik már fáznak szegények s csak emlékeik
hintaján libegnek ide-oda a szélben.
Ó, micsoda szelek s micsoda illatokat
hurcolnak magukkal a zord városok felé,
hol a munka embere kitárja eléjük
kormos zubbonyát és két mezítelen karját
magasba emeli, áldva e szép hónapot
miközben az új gabonából sült kenyérre
és a kipréselt szöllő szűz levére gondol.
Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét, a szép kezét. Ő rámnéz, és mosolyog. De Ő nem úgy néz rám, Ő csak az úgymond "legjobb barátom".
Vége az órának, vége a napnak, Ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, Ő rámmosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi! Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom Őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de Ő nem így néz rám és én ezt tudom.
Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír... Sír, mert szakított a barátjával Én megvigasztalom, ő átölelel érzem, hogy majd kiugrik a szívem.
Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rámmosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barát legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom.
Telnek a nap, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rámmosolyog... Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rámmosolg, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefon. És megkapom a szörnyű hírt... Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Már nem mosolyog rám, és már nem is kapok tőle puszit...
El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt.
Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következőket olvasom: " Rámosolyog, az arcára nyomok egy puszit... El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom..."
Sajnos nem kaptam meg a privát levelet,
és igazán sajnálom a dolgot.
Nekem megtetszett a vers és innen a Netről másoltam be.
Örülnék nagyon ha az általad írt verset itt közölnéd akkor velünk is.
Gratulálok nagyon szépet írtál ,és sajnos átírásról én nem tehetek.
Megértelek nagyon és bocsi.
Sziasztok!
Nincs valami versetek, idézetetek, amit Keresztelőre lehetne adni?
Köszi!
Kedves anutyi!
Küldtem Önnek egy privát üzenetet, de nem tudom, hogy meg is kapta-e. Reményeim szerint igen... Arról a versikéről van benne szó, amelyet a fórumon említ. Van vele egy kis próbléma... Ez nem a teljes vers, és a vége át van írva, és ez engem, mint szerzőt, igencsak zavar, és kellemetlenül érint. Szíves elnézését kérem a zavarásért, de szeretném, ha akkor a teljes vers jelenne meg a fórumon, szerző neve alatt. Ha nem túl nagy kérés.
Bemásolnám a forrást ide is.
http://www.poet.hu/vers/3468
Ezt a versemet, mint sok másikat is a fent említett forrásról folyton lopják. A versem a Kedvesemnek szól, és igen kedves a szívemnek.
Köszönöm a megértését!
Üdvözlettel: Sango Villagren
Nagyon szépet hoztál!
Csúnya az idő,de mi legyünk vidámak!!!
T.Fiser Ildikó
Járom a réteket
Járom a réteket,
felidézem az elmúlt éveket.
Kezdem a tulipán
bánatos, piros mosolyán.
Azt üzeni, hogy talán
az élet szebb lesz ezután.
Most előttem a rózsa,
az elmúlás hírmondója.
Ahogy a szirmok lassan lehullnak,
a napok eltelnek,
az évek elmúlnak.
Amott virít a nárcisz,
oly vidáman énekel,
örömében, illatától
a mező színes dalra kel.
Ha még tovább nézek,
még szebb lesz az ének,
ám már nem a rétek,
virágok világa,
csak egy álom tűnődő,
tündöklő varázsa.
Kellemes estét,szép hetet kívánok
Hoztam egy szép verset,de sajnos a költőt nem ismerem
Ha könnyes szemekkel térsz éjjel nyugovóra
Mert közelsége nélkül telt el egy újabb óra
Ha a bánat már nagyobbra nôtt, mint a szerelem
Ott leszek és meggyógyítom darabokra tört szívedet
Ha az életedet veszed újra fontolóra
És a szívedet próbálod meggyôzni, hogy végleg leteszel róla
Mert a bánat már nagyobbá vált, mint a szeretet
Ott leszek és megmentem összetört lelkedet
Bízz bennem, én elkaplak, ha zuhansz
Feltárom elôtted az utat, amelyet hiába kutatsz
Széttárom szárnyaimat és elrepülök veled oda
Ahol minden egyes pillanat egy valóságos csoda
Mert én vagyok az Őrangyalod
Ha eleged lett már a magányos éjszakákból
És semmi jót már nem vársz a nagyvilágtól
Összeroskadva sírsz, nem tudva mit kaphatsz még a sorstól
Ott leszek és megvédelek a bizonytalan holnaptól
Ha elveszted a hited, és nem tudod, merre szaladj
Jussak eszedbe újra, és ismét felém haladj
Mondj csak annyit, hogy társaságra vágysz
És én ott leszek mindig, hogy szívemmel újra játssz
Higgy nekem, nem hagyom, hogy leess!
Boldogságot adok, hogy mindig csak nevess
A végsô pillanatban fogom meg a kezed
És az egész világot odaajándékozom neked
Mert több, mint a barátod vagyok...
Bízz bennem, én elkaplak, ha zuhansz
Feltárom elôtted az utat, amelyet már régóta kutatsz
Széttárom karjaim és szorosan beléjük zárlak
Hozzám mindig futhatsz, tudod, hogy szívesen várlak
És ha a két szemed fénye már újra boldogan ragyog
Akkor biztosan tudni fogod, hogy én vagyok az Őrangyalod.
Köszönöm a szép és igaz örténetet!
Az emberi kapcsolatok alfája és omegája (Reader's Digestből):
- Az ember legfôbb vágya, hogy valakinek szüksége legyen rá! Hívd elô ezt az érzést másokból!
- A legnagyobb erény a kedvesség. Nem szerethetsz mindenkit, de kedves mindenkihez lehetsz.
- Ne akarj mindenáron másokra hatni! Hagyd, hogy örömüket leljék abban, hogy ôk hatnak rád!
- Tanulj meg lelkesedni! Az igazán fontos dolgok nem valósíthatók meg lelkesedés nélkül!
- Odafigyelésed sokszor nagyobb hatással lehet másokra, mint beszéded.
- Őszintén érdeklôdj mások iránt! Vedd rá ôket, hogy beszéljenek magukról!
- Egy mosoly semmibe sem kerül, viszont bôséges a haszna.
Nemcsak neked tesz jót, de másokat is jó érzéssel tölt el.
Szép estét
Jólét, Siker, Szeretet?
Egy asszony kijött a házból és három hosszú fehérszakállas öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt:
- Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszatok. Gyertek be és egyetek valamit.
- A ház ura itthon van? - kérdezték.
- Nem nincs itthon!
- Akkor nem mehetünk be - felelték.
Amikor este a férje hazaért az asszony elmondta mi történt.
- Menj, mondd nekik, itthon vagyok és hívd be őket.
Az asszony újból behívta az öregeket.
- Együtt nem mehetünk!
- Miért nem?
Az egyik magyarázatba kezdett:
- Az ő neve: Jólét, (a másikra mutatva azt mondta) ő a Siker, és én vagyok a Szeretet. Kérdezd meg a férjedet, melyikünket akarja behívni.
A férj megörült.
- Ez nagyszerű, hívjuk be a Jólétet!
A felesége nem értett egyet vele:
- Miért nem hívjuk inkább be a Sikert?
Menyük eddig hallgatott.
- Nem lenne jobb a Szeretet behívni? - kérdezte.
- Hallgassunk a menyünkre. - mondta a férj a feleségének.
- Menj, hívd be a Szeretetet, hogy legyen a vendégünk.
- Melyikőtök a Szeretet?- kérdezte.
A Szeretet felállt és elindult a ház felé. A másik kettő is felállt és követte társukat. Az asszony meglepve kérdezte a Jólétet és a Sikert.
- Én csak a Szeretetet hívtam, Ti miért jöttök?
Az öregek egyszerre válaszoltak:
- Ha a Jólétet vagy a Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. Mivel a Szeretetet hívtad, ahova Ő megy oda mi is vele tartunk.
Ahol Szeretet van ott megtalálható a Jólét és a Siker is !!!
Szia!
Bizony nagyon hűvös lett és hullnak a fák levelei.
Itt van az ŐSZ!!
http://www.youtube.com/watch?v=0Pxki97nu7c
ŐSZ
HOVÁ SIETTEK?
Hova siettek őszi délutánok?
- Ti már csak letarolt utakon jártok
Lábaitok avar, hulló falevél
Eső könnyeitek csapkodja a szél
Komoly a léptetek, megfontolt s biztos
Nem vezet máshoz csak az elmúláshoz.
Hova siettek évek, órák, percek?!
Istenből a múltba ki mehet véletek
Elvisztek vágyat, vigaszt, örömet
Hagyjátok itt a hitet, a lelket
Ha még megmarad, várhatunk jólétet
Hittel remélhetünk örök üdvösséget...
Hova siettek gyermekek és ifjak?!!
Titkos jövőbe, szemlélve sok jókat
Ábrándos vágyatok, délibábos útján
Miért siettek úgy hiú dicsvágy után
El nem érhetitek, nem is maradandó
Csak Krisztustól jöhet az egyedüli jó.
Hova siettek elkésett emberek??
Csalódott múltakból mi maradt veletek?
- Görnyedt hát, fehér hajfürtök komor őszi képe
Itt áll meg az ki a lelkét nem építette
Annak más a vége ki hitt Istenben
A földi lét után él fönn a mennyekben.
Sziasztok
felénk nagyon hűvösre fordult az idő
[PETŐFI SÁNDOR] ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN UJRAITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN UJRA
Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –
Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.
Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.
(Erdőd, 1848. november 17–30.)Petőfi Sándor
Itt van az ősz itt van ujra !!!
ŐSSZEL
Atyám, a te kezed soha el nem fárad.
Tele rakta megint gyümölccsel a fákat,
Szőlőtőre fürtöt
Szép sorjába tűzött,
Ki ne magasztalná isteni munkádat!
Mennyei jóságod bőségét kitárja:
Hegy-völgy az emberek gazdag élés tára.
Áldás mosolyog ránk,
Felvidámul orcánk,
Édesen legyinti az örömnek szárnya.
Porszem vagyok én csak ezen a világon,
De kegyelmed érzem, nagyságodat látom,
Dicsérve dicsérlek
Mindig, amíg élek,
Fejemet meghajtva, szent nevedet áldom.
Pása Lajos
Búcsút int az ősz a nyárnak,
Dér csókol meg minden rózsaágat,
Kihaltak a messze tájak,
Fecskék útján sötét darvak szállnak.
||:Hová lett a virágillat,
Tarka mező, zengő madárének?
Mindent, mindent vihar tépett,
S az életünk sárgult falevél lett:||
Nyomába a téli ködnek
Símogató enyhe szelek jönnek...
A napsugár játszi' könnyed,
Melengeti a megdermedt földet...
||:Sárgult levél elporladt már,
Faágakon apró rügyek ülnek...
Utánunk is újak jönnek,
Örök sorsa ez az életünknek:||
Szia Mártika!!
Harmat cseppen a kerti virágról,
majd megcsillan rajta a nap sugara,
büszkén ontva a fényt magából,
s csendül a reggelek víg madara.
Még homályba olvad a tekintetem,
már hallom e harsány éneket!
Tisztul a kép,
de még nehezen tompítja szemem a fényeket.
Elmém vidáman ébredő árnya
remélve köszönt egy szép új napot.
Szívem, mint mindig,
most sem bánja azt
mit e fénnyel ismét kapott
EGY KEDVES JÓ BARÁTOT !!
Azért van síró, hogy vigasztald,
Éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
Vak, elhagyott azért van, hogy szeresd!
Azért van annyi árva, üldözött,
Hogy oltalmat nyerjen karod között.
Az irgalmat kínok fakasztják,
Mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
Azért van, hogy megmutassad,
Mennyi SZERETET van Benned!
Nem itt, nem itt van az én világom;
Más vidék az, ahova én vágyom!
Illatosabb, napfényesebb róna,
Mintha nem is az a napja volna.
Erdő, mező változatos színnel -
Mesteri kéz olyat soh'se színel:
Kék ligetek, kék hegyek aljába'
Fürödik a puszták délibábja.
Ott van az én egyszerű tanyácskám,
Mintha most is szemem előtt látnám;
Kertem is van: talpalatnyi birtok...
Most is abban ültetek és irtok.
Csemetéim bodorodva nőnek,
Hosszu sorral mind elémbe jőnek,
Örömarccal, mint hálás növendék,
Mutogatván a piruló zsengét.
Nőjetek is nagyra, kicsiny fáim,
Szülőhazám kedves rónatájin:
Hadd legyen ott jó pihenésem még,
Mielőtt egy hosszabb útra mennék.
Lombjaitok hűse ha beárnyal:
Zeng fölöttem szózatos madárdal;
Ismerem én e madarat régen,
Dalt ezután is hoz az énnékem.
Egyszerű dal, egyszerű sziv s lélek
Sorsosi az avatag fedélnek! -
Földi ember kevéssel beéri,
Vágyait ha kevesebbre méri.
Endrődi Sándor
A szeretetről
Valakit, valamit szeretni kell.
Istent, szülőföldet, hazát.
Kinek lelkében nincs szeretet:
Az élete csupa pusztaság.
Valakit, valamit szeretni kell.
Nyíló virágot, kék eget,
Minden koldusnál százszor koldusabb,
Ki senkit, semmit nem szeret.
Valakit, valamit szeretni kell.
Jók vagyunk, ha szeretünk.
Az Isten a szeretet tüzét
Szövétnelkül adta nekünk.
Valakit, valamit szeretni kell.
Hogy szívünk boldogabb legyen,
Kivert kutyánál is gazdátlanabb
Az ember, hogyha szívtelen.
Valakit, valamit szeretni kell.
A szerető szív tündököl.
S Isten világa örök éj marad
Annak, ki mindent csak gyűlöl.
Ne vegyél nekem dolgokat, amelyekre Te hiába vágytál!
Ne érezz bűntudatot, ha nem tudsz megadni nekem mindent, amire fáj a fogam.
Néha csak azért kérek valamit, hogy láthassam, hol a határ.
Add nekem az idődet!
Kérdezd meg, mi történt az iskolában!
Beszélgess velem arról, hogy mit gondolok.
Érdeklődj afelől, hogyan oldom meg feladataimat!
Taníts engem a jóra, és mondd el, mi a rossz!
Vitassuk meg terveinket! Bátoríts választásaimban!
Dicsérj, ha megérdemlem! Terelj jó útra, ha tévedtem!
Higgy nekem, bízz bennem!
Irányításoddal jó utat fogok választani.
Ha magam mellett tudlak, nem csatlakozom bandákhoz, távol tartom magam az alkoholtól, és a drogoktól.
Magyarázd meg nekem a gyógyszerhasználat szabályait és figyelmeztess a droghasználat veszélyeire!
Szeress és hagyd, hogy szeresselek!
Szeress akkor is, ha rossz vagyok! Mutasd ki szeretetedet még abban az esetben is, ha nem tetszik neked a viselkedésem!
Bocsáss meg nekem! Fejezd ki megértésedet tévedéseimkor!
Add értésemre, hogy mindig van esély az újrakezdésre!
Engedd meg, hogy tetteimért én vállaljam a felelősséget!
Javíts ki, mondd el, ha tévedtem, de sose tedd ezt mások előtt!
Kérlek, sose hasonlíts másokhoz, különösen ne a testvéreimhez!
Büntess meg, ha rosszat teszek! Ismerd el, ha jót cselekszem!
Ne parancsolj nekem, kérj tőlem! Ez összetartozásunk érzését jelenti számomra.
Ha megkérsz valamire, boldogan megteszem majd.
Bánj velem úgy, mint a legjobb barátoddal!
Figyelj rám, ha szeretnék megbeszélni veled valamit!
Még csak gyerek vagyok, de nekem is vannak gondjaim, aggodalmaim.
Tiszteld a bánatomat, fájdalmamat.
Mondd sokszor, hogy szeretsz engem!
Erősíts meg abban a tudatban, hogy különleges vagyok, és mindig szeretni fogsz, bármi történjen is. Részed vagyok, valami különös dolog, a szerelem teremtett.
Megígérem, hogy megtanulok viselkedni, mondani fogom, hogy ,,Bocsáss meg!", ,,Kérlek szépen...", ,,Köszönöm.", "Sajnálom a történteket." - szóval mindent, amit elképzeltél, amikor beszélni tanítottál.
Mondani fogok majd mást is, pl. hogy ,,Szeretlek Benneteket!".
Mindenekelőtt tanítsatok a szeretetre, hitre és az emberek, országunk tiszteletére!
Linda E.Knight
Bodnár Éva: Alkonyati csönd - esti béke
Közeleg az este,
szürkülnek a nappal
még színes nyári képek.
A kertben ülve nézem
az egymással táncoló
tarka lepkéket.
Nincs utcazaj.
Talán ez az a pillanat,
mit öröknek érzek...
Békésen domborít
a gyepen a macska,
és pihennek a kerti gépek.
Rózsaillattal ölel a kert.
Simogat, vagy éppen borzongat
a lágy esti szellő.
Nézem, mily csodát
alkotott az Isten,
és szívemben a szeretet megnő.
A csillagos ég oly közel -
kinyújtott karom eléri.
Bár elcsenhetnék egy csillagot,
hogy bearanyozzon
minden napot,
tiszta égi fénnyel!
Jóllehet minden útja nehéz és meredek
És mikor szárnyai átölelnek, engedjétek át néki magatokat,
Jóllehet a belsejében rejlő kardok sebet ejthetnek rajtatok.
És amikor szól hozzátok, higgyetek szavának
Jóllehet hangja összetörheti álmaitokat, miként az északi szél pusztává sepri a kertet.
Mert amiként a szeretet koronával ékesít, azonképpen fog keresztre feszíteni is.
Amiként növekedésteket segíti elő, azonképpen nyeseget is.
Amiként felszárnyal magasságotokba, és megsimogatja leggyengébb ágaitokat,
Azonképpen száll le gyökereitekhez is, és megrendíti őket a földhöz való kapaszkodásban.
Mint a gabona kalászait, úgy gyűjt be benneteket magának.
Kicsépel benneteket, hogy mezítelenné váljatok.
Megrostál benneteket, hogy megszabadítson a pelyvától.
Fehérre őröl benneteket.
Megkeleszt benneteket, míg képlékennyé nem lesztek
És azután szent tüzére vet benneteket, hogy szent kenyérré legyetek Isten szent lakomáján
Ezt teszi véletek a szeretet, hogy megismerjétek szívetek titkait, s e tudás által az
Élet szívének egy darabjává váljatok.”
(Kahlil Gibran: Szeretet)
Kellemes estét
Régi magyar áldás
Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.
Legyen áldott Benned a Fény,
Hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
És melegítse fel szívedet.
Hogy lehess meleget szerző forrás
A szeretetedre szomjasoknak.
És legyen áldott támasz karod
a segítségre szorulóknak.
Legyen áldott gyógyír szavad,
Minden hozzád fordulónak
Legyen áldást hozó kezed
Azoknak, kik érte nyúlnak.
Áldott legyen a mosolyod,
Légy vigasz a szenvedőknek.
Légy Te áldott találkozás,
Minden Téged keresőnek.
Legyen áldott immár, minden
Hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen, ki megbocsátja,
Végtelenül szeret Téged!
Őrizzen hát ez az áldás,
Fájdalomban, szenvedésben.
Örömben, bánatban
Bűnök közti kísértésben.
Őrizze meg tisztaságod.
Őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg Önmagadnak,
És a Téged szeretőknek.
És egy ifjú ezt mondta: Beszélj nekünk a Barátságról.
És ő válaszolt, és ezt mondta:
A te barátod a válasz a szükségedre.
Ő a te földed, melyen szeretetet vetsz, és háládatosságot aratsz.
És ő a te asztalod és a te tűzhelyed.
Mert éhesen mégy hozzá, és békéért keresed fel őt.
Amikor barátod szól hozzád, saját elmédben nem félsz az "igen"-től, s nem fojtod vissza a "nem"-et.
És amikor barátod hallgat, szíved akkor sem szűnik meg figyelni rá.
Mert a barátságban minden gondolat, minden vágy, minden remény szavak nélkül születik, közös és kimondatlan örömmel.
Mikor barátodtól elválsz, nem bánkódol.
Mert amit benne legjobban szeretsz, a távollétében világosabbá válhat, miként a hegymászó is jobban látja a hegyet a síkságról.
És ne légyen a barátságnak célja más, mint a lélek elmélyülése.
Mert a szeretet, ha egyébre is törekszik, mint önnön rejtelmének felfedésére, nem szeretet immár, hanem kivetett háló, melyben csak a silány akad fenn.
És ami benned a legjobb, légyen az a te barátodé.
Ha ismeri tengered apályait, hadd ismerje meg a dagályt is.
Mert mi a te barátod, ha csupán az unalom óráján keresed fel őt?
Keresd fel őt az élet óráján is.
Mert segíthet ő a szükségben, de ürességedet ki nem töltheti.
És a barátság édességében légyen nevetés és az örömök megosztása.
Mert az apró örömök harmatában a szív megtalálja hajnalát, és felfrissül.
Ide teszem a virágról az illatot,
a Dunáról a fényt,
a lányról a mosolyt,
a fiúról a dacot,
ebből csinálok költeményt
hogy gazdagodjatok"
Illyés Gyula
EGY BARÁTÉRT, AKI FONTOS NEKEM!
Ma imádkoztam érted, és tudom, hogy Isten meg kellett, hogy hallgassa.
Éreztem a választ a szívemben, bár Ő nem szavakkal beszélt.
Nem kértem gazdagságot és hírnevet, tudtam, hogy téged ezek nem érdekelnek.
Sokkal tartósabb kincseket kértem Tőle.
Azt kértem Tőle, hogy legyen melletted minden új nap kezdetekor.
Hogy adjon neked egészséget, áldjon meg, és küldjön neked barátokat,
akikkel együtt járhatod az utadat.
Boldogságot kértem számodra a kis és nagy dolgokban egyaránt.
De leginkább szerető gondoskodásáért imádkoztam."
(ismeretlen)
Szeretetről...
Tudod arra gondoltam,
mennyire fontos az embernek
a visszajelzés.
Nem,
nem az elismerésre gondolok.
Az más.
A visszasimogatásra.
Arra, ha valaki meggyógyít
egy beteg madarat,
nem vár érte köszönömöt
se fizetséget,
de megsimogatja
a búcsúzkodó szeretetkör.
Aki szeret, azt szeretné adni,
amit maga is legtöbbre tart.
A madár a repülést.
Mit adhatna mást?
Aki szeret, azt, amit legszebbnek,
legjobbnak tart a világon.
Simogat, akit boldoggá tesz,
ha szeretetből megsimogatják.
Betakar, aki arra vágyik,
egy szerető kéz betakarja.
Nem,
nem azért, hogy visszakapja,
az igazi szeretet
nem ismeri az üzletet.
Csak, mert aki szeret, azt adja,
ami számára a legkedvesebb.
Ha tehetné, a szívét adná.
De, mert nem teheti,
hát azt, ami nagyon fontos.
Neki.
Aki adja, annak.
Szeretettel adni,
csak a legfontosabbat lehet.
A legmelegebb szót,
A legszebb mosolyt,
a legkülönlegesebb kavicsot.
A legkedvesebb mozdulatot,
a legforróbb fohászt.
Annak, akit szeretünk.
Akit az élet messze késztet,
s ezernnyi csábos titkot ád,
szeresse ezt a régi fészket?
a régi iskolát.
Ha már az őszből messze szárnyal,
ne jöjjön, hogyha visszatér,
magyartalan, nagy ősi váddal
a régi, régi vér.
Mert ahol magyar még a lélek,
és szittya ajkon kél a szó,
ott hervadásról nem mesélhet
a bús tavasz-faló.
S akinek március az álma,
nagyot mer és nagyot akar,
az méltó lesz az iskolára:
mert ember és magyar!
Fecskék, akik most messze szálltok,
ne menjetek: hisz a halál,
romantikus, bús őszi átok,
úgyis majd megtalál...
Mikor az élet messze késztet,
s ezernyi csábos titkot ád,
szeressük ezt a régi fészket:
a régi iskolát!
Wass Albert
Túrmezei Erzsébet:
A HARMADIK
Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.
Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért mégegyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! - nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.
Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!
Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél
hamar. Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet.
Legyenek boldog napjaid !
Weöres Sándor:
Marasztalás
Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!
Ne menj, várj még:
mert e tájék
sötétben marad.
Ág nem himbál
fecske nem száll,
béres nem arat.
Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!