Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Fésűs Éva: A lényeg
A szépben az a legszebb,
ami leírhatatlan,
a vallomásban az,
ami kimondhatatlan,
csókban a búcsúzás
vagy nyíló szerelem,
egyetlen csillagban a végtelen.
Levélhullásban erdők bánata,
bújócskás völgy ölében a haza,
vetésben remény, moccanás a magban,
kottasorokban rabul ejtett dallam,
két összekulcsolt kézben az ima,
remekművekben a harmónia,
részekben álma az egésznek,
és mindenben a lényeg,
a rejtőzködő, ami sosem látszik,
de a lélekhez szelídült anyagban
tündöklőn ott sugárzik.
Az álmok tengere furcsa szerzet
ott lélek léleknek üzenhet,
s szív vallhat szívnek szerelmet.
Ott minden - mi itt nem - lelhető
ott vagyunk Isten is - világot teremtő.
Az álmok világa furcsa szerzet
az álmokban virág vall virágnak szerelmet
az álmokban, ki' van, mind angyalok
fejükön fénylő tündér-glória ragyog.
Az álmokban ritkán van szenvedés
s ha fáj is, mit élsz - jön az ébredés.
Az álmokban zöld a fű, és minden vidám
az álmokban mindig süt a nap,
mint szép őszi délután,
amikor Ő jött feléd,
megfogtad szép kezét,
s azt hitted, mindez örök... -
Az álmokban így van mind' -
a valóban mögöttünk az Élet sündörög.
De sebaj! újra itt az éj,
csukd be szép szemed,
álmodj és remélj!
Szép este van. Szép csöndesen aludj.
Szomszédjaim is lefeküsznek már.
Az uccakövezők is elballagtak.
Messze-tisztán csengett a kő.
Meg a kalapács
Meg az ucca
S most csönd van.
Régen volt amikor láttalak.
Dolgos két karod is oly hűs
Mint ez a nagy csöndű folyó.
Nem is csobog csak lassan elmegy.
Oly lassan hogy elalusznak mellette a fák
Aztán a halak
A csillagok is.
És én egészen egyedül maradok.
Fáradt vagyok sokat is dolgoztam
Én is elalszom majd.
Szép csöndesen aludj.
Bizonyosan te is szomorú vagy
Azért vagyok én is szomorú.
Csönd van
A virágok most megbocsátanak.
Óh, köd a lelkem, ködben áll
a rózsaszál, a rózsaszál.
Papagáj-hajnal szállt fölötte,
szárnyával hátba is ütötte
és ő mosolygott, a balog
s amikor csendes este volt,
levelén megpihent a hold
és tüskéin a csillagok.
Derengő rózsa, szomorú,
derekán szalmakoszorú.
Derű, de bú a foglalatja.
Tavaszom, hajnalom lakatja.
Szerelmem atyja! el ne dülj!
Bár reszketésre született,
böködik a nagycsontú szelek,
hópelyhek zümmögik körül.
Gabriel Péri: És egy mosoly
Az éj sohase teljes
Higgyétek el ha mondom
Mindig marad
A bánat mélyén is egy nyitott ablak
Egy ablak mely világos
Mindig marad egy álom ami virraszt
Vágy betölteni csillapítni éhség
Egy jó egy tiszta szív
Egy kitárt kéz egy nyílt baráti kéz
És figyelmes szemek
s egy élet amit meg kell osztani.
Várnai Zseni: Mintha örökig élnél
Úgy tégy,mintha örökig élnél,
Úgy folytasd minden dolgodat,
Mintha már semmitől se félnél,
Az elmúlás se riogat...
Mert nem lehet fölérni ésszel
Hogy jön a Perc!
S mindent bevégzel....
Megszünsz létezni,
Nem leszel!
Mintha sohase lettél volna....
S ez lenne minden élők sorsa?!
Ne gondolj erre,
Nem szabad!
Csak folytasd minden dolgodat.
Úgy tégy,mintha örökig élnél!
Hinned is kell,hogy így igaz.
Megérik majd munkád gyümölcse,
Kertedből kipusztul a gaz....
Teremtő zápor hull a földre,
Jogod van fényre
és örömre....
Benedek Elek - Az anya
Hiába gyönge, fáradt asszony, vézna,
Belőle nőtt testünk acélos izma.
Hiába félénk, reszkető a lelke,
A pompás lángot belénk Ő lehelte.
Ő is volt láng, kerengő víg madárka,
Ábrándmezőket dallal Ő is járta.
S talán csöndes estén szívedbe dobban,
Hogy arany faja lángolt víg dalokban.
Hiába félénk, reszkető már lelke,
Költőbe, szentbe, hősbe, új emberbe,
A pompás, gazdag lelket Ő lehelte.
Fehér sziklán ülök a völgy felett,
s a patakkal beszélgetek.
A víz úgy suhan a köveken át,
selymesen, puhán, mint a fellegek,
s oly súlytalan, hogy szinte már lebeg...
Fodroz, iramlik, árad cseppre csepp,
a völgy hosszán, lejtős sziklákon át,
nappal meg éjjel, tovább és tovább...
Az útja még nehéz és meredek,
de ő csak mesél, csacsog és nevet,
s vígan, fürgén szeli át a hegyet...
Ó, te tiszta, áttetsző, kis patak,
hadd nézzelek még, hadd csodáljalak!
Tovasuhansz a fehér falakon,
s ezer szilánkokra osztod önmagad,
ezer tükör-szilánkra, mint a nap!
Dalolsz, dalolsz, tündöklőn, szabadon,
s dalomba ömlik a te éneked...
Egyek vagyunk, s nincs bennem semmi más,
csak árnytalan, nem-szűnő ragyogás!
Fehér sziklán ülök a völgy felett,
s a patakkal beszélgetek
Tündérkertben
Fény csillan az éjben víg tündérek szárnyán
a ruhájuk lenge hajnali szivárvány,
milliónyi csillag csillog a szemükben,
könnyű táncuk láttán láng gyúl a szívünkben.
Omló vízesésben vígan viháncolnak,
hajnalra virágból koszorúkat fonnak,
s azzal ékítik fel aranyló sörényük
neked is adnak, ha te leszel vendégük.
Tündérek királya egy deli szép herceg
jobbján Nessa trónol, ki köztük a legszebb.
Körül veszi őket széles udvartartás,
csengettyűs kacajú, aranyló kavargás.
Libbenő szoknyákban táncosléptű lányok,
telihold fényénél illanó talányok
ezüstsziporkává foszlanak, míg nézed.
Csodás világukba tilos még belépned.
Változz át tündérré, hogy vendégük lehess,
élvezd vidámságuk, velük együtt nevess!
Tanulj meg közöttünk őszintén szeretni
és merj önfeledtem ismét boldog lenni!
Míg tündék szárnyán fény csillan az éjben,
merülj meg ezüsttó csillogó vizében!
Arcod töröld frissen színes szivárványba,
így készülj életed legszebb hajnalára!
Gazdag vagyok
Földmüves volt a nagyapám,
Sosem voltak gazdagok,
Édesapám nem örökölt,
Mégis én most az vagyok!
Gazdag vagyok,leggazdagabb
Ezen a nagy földtekén
Szeretetet örököltem,
Szeretetet kaptam én!
A szeretet égő gyertya
Egy élten át végig ég,
Világítja,melengeti
A jó emberek szívét.
Ki jól vigyáz a kis lángra,
Mit éltében rábíztak,
Az igen sok szívörömre,
S boldogságra számíthat.
De,ki hagyja kialudni
Pislákoló mécsesét,
Annak szíve azután már
Mindig hideg és sötét.
A szeretet drága jószág,
Őrizni kell szüntelen,
Mert kiölné a szivekbőll
A létért folyt küzdelem.
Kevés ember van manapság,
Kit a szeretet vezet,
Mostanában nagyobb úr lett
A pénz meg az élvezet.
Pedig,jegyezd meg örökre,
A pénz nem ad örömet,
Mert az életünk kovásza
Nem más,mint a szeretet.
Ki hogyan hal meg?
Az aratót lekaszálja a halál.
A házmester beadja a kulcsot.
A molnárt felőrli az élete.
A szabónak elszakad a fonala.
A pék megeszi kenyere javát.
A kertész a Paradicsomba jut.
A harangozónak beharangoznak.
A portásnak megnyílik a mennyország kapuja.
Az órásnak üt az utolsó órája.
A kalauz eléri a végállomást.
A muzsikusnak elszakad a húrja.
A hajós boldogabb hazába vitorlázik.
A pénztáros elszámol az élettel.
A búvár örök álomba merül.
A koldus jobblétre szenderül.
A díjbirkózót maga alá gyűri a halál.
A lakó örökös otthonra lel.
A boldogtalan megboldogul.
A léghajósnak elszáll a lelke.
A vegetáriánus fűbe harap.
A programozó kijavítja az utolsó hibát.
A vadász az örök vadászmezőkön folytatja.
A kertész alulról szagolja az ibolyát.
A rendszergazda vírusos lesz.
A magasugró feldobja a talpát.
A kovács elpatkol.
A papnak harangoznak.
A vadásznak lőttek.
Az atléta élete ugrott.
A filmrendezőnek "vége".
A színésznek legördül a függöny.
A zenésznek elhúzzák a nótáját.
A késes gyilkost hazavágják.
A szabót kinyírják.
A kis embereket elteszik láb alól.
A meteorológusnak befellegzik
(részlet)
Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanítottalak?!
Vagy ha elmult, s többé vissza nem jő
A víg ének s régi kedvetek:
Legyen a dal fájdalmas, merengő,
Fiaim, csak énekeljetek!
Nagy vihar volt. Feldúlt berkeinken
Enyhe, árnyas rejtek nem fogad;
S ti hallgattok? elkészültök innen?
Itt hagynátok bús anyátokat?!
Más berekben másképp szól az ének,
Ott nem értik a ti nyelvetek'…
Puszta bár, az otthonos vidéknek,
Fiaim, csak énekeljetek!
1852.
A GÓLYA
Sokféle a madár, s egyik ezt, másik azt
Leginkább kedveli,
Ezt ékes szólása, amazt pedig tarka
Tolla kedvelteti.
Kit én választottam, a dal-mesterséghez
Nem ért az a madár.
S egyszerű, mint magam... félig feketében,
Félig fejérben jár.
Nekem valamennyi között legkedvesebb
Madaram a gólya,
Édes szülőföldem, a drága szép alföld
Hűséges lakója.
Tán ezért szeretem annyira, mert vele
Együtt növekedtem;
Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor
Kerepölt fölöttem.
Vele töltöttem a gyermekesztendőket.
Komoly fiú valék.
Míg társim a hazatérő tehéncsordát
Estenként kergeték:
Én udvarunkon a nádkúp oldalánál
Húztam meg magamat,
S némán szemléltem a szárnyokat-próbáló
Kis gólyafiakat.
És elgondolkodtam. Jól tudom, az gyakran
Fordult meg fejembe':
Miért hogy az ember nincs úgy, mint a madár,
Szárnyakkal teremtve?
Csak a messzeséget járhatni meg lábbal
S nem a magasságot;
Mit ér nekem, mit a messzeség? mikor én
A magasba vágyok.
Fölfelé vágytam én. Ah, ugy irigyeltem
Sorsáért a napot,
A föld fejére ő tesz világosságból
Szőtt arany kalapot.
De fájt, hogy estenkén megszúrják... mert hiszen
Foly keblébül a vér;
Gondolám: hát így van? hát aki világít,
Ilyen jutalmat nyér? - -
Kívánt időszak az ősz a gyermekeknek,
Mint anya jön elé,
Aki fiainak számára kosarát
Gyümölccsel terhelé.
Én ellenségeműl néztem az őszt, s szólék,
Ha gyümölcsöt hozott:
Tartsd meg ajándékod, ha kedves madaram,
A gólyát elcsalod.
Szomorodott szívvel láttam gyülekezni,
Midőn távozának;
Miként most eltűnő ifjuságom után,
Ugy néztem utánok,
S milyen bús látvány volt a házak tetején
A sok üres fészek,
Szellő lehelt reám, sejtés halk szellője,
Hogy jövőmbe nézek.
Mikor tél multával fehér hó-subáját
A föld levetette,
S virággal zsinórzott sötétzöld dolmányát
Ölté föl helyette:
Akkor az én lelkem is felöltözék új,
Ünnepi ruhába,
S gólya-várni néha elballagtam egész
A szomszéd határba. -
Később, hogy a szikra lángra lobbant, ahogy
Ifju lett a gyermek:
Talpam alatt égett a föld, nekiesem,
És paripán termek,
S megeresztett kantárszárral vágtaték ki
A puszták terére...
Még a szél is ugyan nekigyürközött, hogy
Lovamat elérje.
Szeretem a pusztát! ott érzem magamat
Igazán szabadnak,
Szemeim ott járnak, ahol nekik tetszik,
Nem korlátoztatnak,
Nem állnak körűlem mogorva sziklák, mint
Fenyegető rémek,
A csörgő patakot hányva-vetve, mintha
Láncot csörgetnének.
És ne mondja senki, hogy a puszta nem szép!
Vannak szépségei,
De azokat, mint a szemérmes lyány arcát,
Sürű fátyol fedi;
Jó ismerősei, barátai előtt
Leteszi fátyolát,
S rajta vesz merően a megbűvölt szem, mert
Tündérkisasszonyt lát.
Szeretem a pusztát! be-bekalandoztam
Tüzes paripámon,
S midőn már ott jártam, ahol fizetésért
Sincs emberi lábnyom:
Lovamról leszálltam, gyepre heveredtem.
Egy futó pillanat
A tóra mellettem, s benne kit látok meg?
Gólya barátomat.
Oda is elkísért. Együtt ábrándoztunk
A puszta legmélyén,
Ő a víz fenekét, én a délibábot
Hosszasan szemlélvén.
Igy töltöttem vele gyermekségemet és
Ifjuságom javát,
Azért kedvelem, bár se' tolla nem ragyog,
Se' szép hangot nem ád.
Mostan is kedvelem és úgy tekintem én
A gólyamadarat,
Mint egyetlen valót, mely egy átálmodott
Szebb korból fönnmaradt.
Megérkezésedet még mostan is minden
Esztendőben várom
Petőfi Sándor
A mellékelt képpel és egyik kedvenc versemmel kívánok mindenkinek nyugodalmas, jóéjszakát!
Akinek van édesanyja
Boruljon ölébe!
Tekintsen a mennyországra,
S adjon hálát érte.
Akinek van édeanyja
Soha meg ne bántsa!
Jóra intő parancsában
Isten ujját lássa.
Akinek van édesanyja
Vígasztaljuk szóval!
Meleg szívvel szeretgessük,
S jutalmazzuk csókkal.
Az életben a lényeges dolgok ingyen kaphatók: a gondos anya, a nap és a barátság. Hely az asztalnál és egy szívélyes ölelés. A tavasz fénye. Egy gyerek nevetése. Egy madár éneke. A patak csobogása. A fák árnya. A tenger hullámai. A nap és az éj. A nyugalom és a csend. A hetedik nap. Az élet és a halál. Embernek lenni a földön.
Jó éjszakát nektek, csodaszépek a versek és a képek.
Ezzel a tündéri dallal kivánok szép álmokat!
http://www.youtube.com/watch?v=GquTOv-Dr08
Pierrot : Úton
Jártam én már napégette földön
hol tűzcsókoktól kábán vergődtem szüntelen
és áldottam a hűvös éjszakát
amit csak ritkán aludtam át
És bejártam már fényes Ázsiát
láttam büszke pompát és haldokló házakat
és aranyszörnyek vigasztaltak bölcsen
ha megcsalt egy jóbarát
Fürkésztem a múltat
és hittem szebb jövőt
arcul csaptak százan,
mégis érzek még erőt,
de mondd csak,
Hány út vár még?
Lesz-e hely, hol célba érek végleg?
Hány év, hány állomás van hátra?
Tele kérdéssel a bőrönd
s mintha el sem fogyna már
Az óceánon féltem, mint egy gyermek
a magány mint az űrben, súlyos és végtelen
és láttam ezüst égbenyúló várost
és vén, csipkés templomát
Fürkésztem a múltat
és hittem szebb jövőt
arcul csaptak százan,
mégis érzek még erőt,
de mondd csak,
Hány út vár még?
Lesz-e hely, hol célba érek végleg?
Hány év, hány állomás van hátra?
Tele kérdéssel a bőrönd
s mintha el sem fogyna már.
Nagyon szépet küldtél
Szép estét kívánok!
Weöres Sándor:
Marasztalás
Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!
Ne menj, várj még:
mert e tájék
sötétben marad.
Ág nem himbál
fecske nem száll,
béres nem arat.
Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!
VIRÁGOK BESZÉLGETÉSE
- Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
Köszönöm, hogy nagy bolygásodban mégis-mégis hozzám hajoltál.
Ideges, keringő kacsokkal akkor futottál mellém éppen,
Mikor már-már alákonyultam sötét levelek hűvösében.
- Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
Köszönöm, hogy nagy magányodban mégis-mégis hozzád karoltál.
Már-már sírósan becsukódó kelyhedet rám nyitottad önként,
S lelked lelkembe átejtetted, hogy ott forogjon csípős könnyként.
- Egymás mellett és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok,
Kergetőzve s összeborulva, mint tengeren játszó sirályok,
Rázkódva forgó viharokban, bukdosva pergő jégesőkben,
idegenül tán mindörökké, de mindöröktől ismerősen.
- Egymás mellett és egymás ellen nyilunk mi, nyugtalan virágok,
Megtört gőgben összeakadva, mint száműzött, koldus királyok,
S úgy nézzük egymást szomorúan, kíváncsian s mindent tudóan,
Mint hulló csillagok figyelnek egymás útjára lefutóban
Szia Mártika!
Gyönyörű szép sorok.
Reményik Sándor:Idővel
Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,
Mi áldjuk balzsamosztó, lágy kezed,
Te tudod: az örök seb mese csak,
Egy seb ha nyílik, a másik heged,
Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,
A perced ír, az órád irgalom,
Az éveid csupa szent sebkötések,
Vezess, vezess, mi követünk vakon.
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Enyhébb a naptűz, áttetszőbb az ég,
Egyre halkulóbb, estelibb a táj
És révedezőbbek a jegenyék,
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Suhanó pici békeangyalok
Nyujtják ki felénk apró árny-kezök:
Úgy múlik lassan minden fájdalom.
Ahogy az élet elmúlik velök.
Vándor vagy........
S mert vándor vagy, mindennap tovább kell menned az úton, mely egyetlen célod, tehát lelked és a lelkedben elrejtett isteni tartalom megismerése felé vezet. Nem könnyű ez. Gondold csak meg, milyen sokfajta csábítás hívogat útközben, hogy megpihenj, félbeszakítsd utadat, mással törődjél! Szép nő áll az út mentén, és bájos mosollyal int feléd. Tested és érzékeid felelnek e hívásra, szeretnél elvegyülni e szép testtel és átadni magad a kéj édes bódulatának. De tudnod kell, hogy a hiú és kéjes pillanatokat a teljes kietlenség és tanácstalanság követi. Mert lelked mást akar, s mikor tested megéteted egy másik test fülledt fűszerével, a lélek éhes és szomjas marad. Pénz, érdemrendek, címek, rangok akadnak utadba: de mit kezdesz mindezzel, ha a figyelem, fáradtság, idő, mely a világi elismerés ára, elvonja lelked legjobb erőit az isteni megismeréstől? Cimborák kurjongatnak az út mentén, s hívnak magukkal, kaján vállalkozásra biztatnak: mit nyerhetsz minden üzleten és szórakozáson, ha a játékasztal vagy a kocsmaasztal mellett vesztegelsz, s közben lelked kínzó sürgetéssel kérdi: "Miért lopod itt az időt? Mindez gyermekes és aljas. Tovább kell menned, hiszen dolgod van." Körülbelül így szól hozzád az élet, mindennap, minden pillanatban - megpihenni hív, kéjelegni, szórakozni, kielégülni a hiúságban és hatalomban. De mikor nem ez a dolgod! Vándor vagy és mindennap tovább kell menned. Nem tudhatod, meddig élsz, s egyáltalán lesz-e időd eljutni utad végcéljához, lelked és az isteni megismeréséhez? Ezért menj tovább, sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándor vagy.
/Márai Sándor: Arról, hogy mindennap tovább kell menned/
Volt idő mikor még nem voltál,
S nem éreztem, hogy fájna majd ha nem volnál;
és most látod, féltelek, őrízlek, védelek;
Mert lesz idő meglehet, hogy nem leszel már.
Voltak, akik szerettek, úgy hiszem;
Ma sem tudom végül miért hagytak el;
De téged most már féltelek, szeress úgy hogy jó legyek;
Őrízz meg - elveszek, ha nem figyelsz rám!
Változnak az évszakok, rossz idők, szép napok;
Bújj hozzám, ne hagyj el;
Ha én mennék, ne engedj el.
Változnak az évszakok jó idők, rossz napok;
Bújj hozzám, ne hagyj el;
Ha én mennék, ne engedj el!
Próbáltam másokkal, máshogyan;
Ma egyik is, másik is messze van;
És véletlen, úgy lehet, de téged már féltelek;
őrízz meg, elveszek, ha nem figyelsz rám!
Változnak az évszakok, rossz idők, szép napok;
Bújj hozzám, ne hagyj el;
Ha én mennék, ne engedj el.
Változnak az évszakok jó idők, rossz napok;
Bújj hozzám, ne hagyj el;
Ha én mennék, ne engedj el!
/Balázs Fecó: Évszakok/
Ma sem volt könnyű élni
Nem lesz könnyű sosem.
De érdemes volt! - s mindig
Érdemes lesz, - hiszem!
Váci Mihály
Senki sem ismeri be szívesen, hogy rosszul választott életpályát. Az ember, ha méltó erre a névre, sokáig evez szél és ár ellen, míg ki nem szakad belőle a kétségbeesett "nem megy!", és vissza nem engedi sodortatni magát a partra.
Charlotte Bronte
Ha anya vagy, sohasem maradsz igazán egyedül a gondolataidban. Egy anya mindig kétszer gondolkodik: egyszer önmagáért, másodszor a gyermekéért.
Sophia Loren
"Látod, így jön majd az öregség, udvariasan. Mint a lictor, mikor a halálhírt viszi a patríciusnak, s bókol, amint átnyújtja a halálos iratot. Nem dráma az öregség, ne félj. Egy napon hírt kapsz, ennyi az egész. Felnézel, a munkából és az életből, szórakozottan, s aztán készségesen mondod: "Igen, igen. Meg kell öregedni. Egy pillanat még, valamit akartam... Mit is? Igen, élni. Tudom, most már késő. Mehetünk."
(Márai Sándor: Az öregség)
Szép Jóreggelt Mindenkinek !
"Ez egy új nap kezdete.
Isten rám bízta, mit kezdek vele.
Elpazarlom....vagy jóra fordítom?
Amit ma teszek, azt fontosnak gondolom.
Mert cserébe életem egy napját adom.
E nap holnapra örökre elmúlik,
De mégis itthagy belőlem még valamit.
Remélem jót, s nem rosszat,
Nem fölölegest......Hasznosat,
Sikert, s nem kudarcot s hiszem, Mert
Az Árát nekem kell fizetnem."
Bródy János - Mindannyian mások vagyunk
Úgy érkeztünk mindannyian, hogy nem volt szavunk
Egyikünk sem kérte, mégis mind itt vagyunk
Piciny magból kikeltünk, mint nyíló virág
Ahány ember annyiféle csodálatos világ
Egyikünk sem kérte, mégis mind itt vagyunk
Piciny magból kikeltünk, mint nyíló virág
Ahány ember annyiféle csodálatos világ
Kisgyermekként tükörbe nézve magunkra ismerünk
De gyakran felnőttként se tudjuk, mit miért teszünk
Megpróbáljuk megérteni a természet szavát
De ahány ember annyiféle csodálatos világ
Mindannyian mások vagyunk
Bár egyben-másban hasonlítunk
Mindannyian mások vagyunk
Még jó, hogy van néhány közös dalunk
Mindannyian vágyakozunk, hogy boldogok legyünk
De nem tudjuk, hogy honnan jöttünk, s hová érkezünk
A lelkünk mélyén őrzi titkát a kék virág
Ahány ember annyiféle csodálatos világ
Mindannyian mások vagyunk
Bár egyben-másban hasonlítunk
Mindannyian mások vagyunk
De jó, hogy van néhány közös dalunk
Ezen a földön mindannyian látogatók vagyunk
Ha elmegyünk magunk után, ki tudja, mit hagyunk
Tanítsuk meg gyermekeinknek a szeretet dalát
Ahány ember annyiféle csodálatos világ
Mindannyian mások vagyunk
Bár egyben-másban hasonlítunk
Mindannyian mások vagyunk
Jó, hogy van néhány közös dalunk
Észrevétlenül, mint az esti árnyak
Észrevétlenül, mint a lepkeszárnyak
Észrevétlenül, mint a hó a hegyeken
Észrevétlenül, mint a fű a réten
Észrevétlenül, mint a csend az éjben
Észrevétlenül eljött a szerelem
Van úgy, hogy pár ellopott perccel
Azt hisszük, hogy boldogok vagyunk
Van úgy, hogy felébredünk reggel
És rögtön tovább álmodunk
Észrevétlenül jött felém az arcod
Észrevétlenül ér így hullám partot
Észrevétlenül így találtam rád
Észrevétlenül, ahogy hozzám értél
Észrevétlenül életembe léptél
Észrevétlenül rögtön más lett a világ.
"Nézz fel az esti égre, ha a nehéz napnak vége
És rád mosolyog egy Csillag, örül neked, hogy itt vagy!
Szíved ajtaján dörömböl, meríts te is az erőmből!
Gondtalan most csak így lehetsz, tiéd minden, amit szeretsz!
Minden egyes napunk csak egyszeri csoda, használd ki
minden percét, mert többé el nem érheted soha!
Becsüld meg napjaid, nyisd ki bezárt ajtaid, engedj be
minden érzést, érezd a pillanatnyi féltést!"
Szia!
Szeretetel üdvözöllek!
Köszönöm a szép verset
József Attila - Megfáradt ember
A földeken néhány komoly paraszt
hazafele indul hallgatag.
Egymás mellett fekszünk: a folyó meg én,
gyenge füvek alusznak a szívem alatt.
A folyó csöndes, nagy nyugalmat görget,
harmattá vált bennem a gond és teher;
se férfi, se gyerek, se magyar, se testvér,
csak megfáradt ember, aki itt hever.
A békességet szétosztja az este,
meleg kenyeréből egy karaj vagyok,
pihen most az ég is, a nyugodt Marosra
s homlokomra kiülnek a csillagok.
Sziasztok! A topicok közt válogatva találtam erre a témára, visszaolvastam, csodálatos versek vannak benne. Szabad belépni Közétek?
Esetleg egy vers lehet a belépőm?
Szabolcska Mihály: Ünnepnapok
A szeretet az én vallásom,
a jótétel az imádságom.
Ha mikor egy csöpp jót tehettem,
Ünnep van aznap a szívemben.
Nem építem az üdvösségem
vakhitű pogány gyűlölségen,
sem égi, földi boldogságom
Ember csinálta szűk dogmákon.
Célom e gyarló földi testben,
megállni minél emberebben.
S úgy osztani be életútam
ahogy Krisztustól tanultam.
Megnyugodni a jó Istenben,
ki mindig jóra vezérl engem,
s legfőképpen egyre törekedni:
Mindenkit testvérként szeretni.
A szeretet az én vallásom,
a jótétel az imádságom.
Ha mikor egy csöpp jót tehettem,
ünnep van aznap a szívemben.
További szép estét mindenkinek!
Titokban meglesni.....
Milyenek vajon a virágok,
amikor senki sem néz rájuk,
s titokban levethetik bátran
minden ruhájuk?
Mint mutat vajon a kamilla,
aranyos övét ha megoldja,
s mit sem törődve azzal, hogy látják,
lerúgja fehér szoknya-virágát?
Hát a nőszirom milyen látvány,
mikor harisnya sincs a lábán,
s amiben éjjel-nappal tanyázik,
kék ingétől is megválik?
A bársonyvirág milyen lehet,
ha ruha nélkül didereg,
s csipkés szoknyája sincsen rajta,
pedig ugyancsak fázós fajta?
No és milyen a cinnia
karcsú derekát látni, ha
vörös katrincáját ledobja
egyenesen a porba?
Milyen a rózsa mindenek fölött,
ki a bál után levetkőzött,
s szirmokból varrt ünneplő ruháját
a virág-hercegek is megcsodálták?
De jó lenne, ha csak egy percre,
amit még senki se látott,
titokban meglesni, milyenek
a meztelen virágok!
(Ana Blandiana)
"Szeretet. Mi is a szeretet? Érzelem? De valóban érzelem? Ennél több. A szeretet nem érzelem, hanem cselekvés. A szeretet mindig a másik emberért létezik. Nem azért szereti a másik embert, mert "viszontszeretetet" vár. Örül a viszontszeretetnek, de nem azért szeret, hogy őt szeressék. A valódi szeretet nem vár a másik szeretetére, már akkor is szeret, amikor a másik ember még nem szeret, és azután is szeret, amikor a másik már nem szeret. Szeretni annyit jelent: adok, nem pedig kapok. Adom önmagamat, adom örömöm, bánatom, érdeklődésem, együttérzésem, barátságom, hálám, értelmem.
A szeretet lényege a másik-centrikus gondolkodás és cselekvés. A szeretet törődő és felelősségteljes. Figyel a másik ember kimondott és kimondatlan igényeire. Szükséges hozzá a másik ember tisztelete. Akit szeretek, annak tisztában vagyok egyéniségével. Őt szeretem, nem egy illúziót, egy képet, és nem azt, akinek szerintem lennie kéne. Ehhez pedig ismernem kell őt.
Szent Ágoston mondta, nem lehet valakit szeretni, akit nem ismerek, és nem lehet megismerni valakit, akit nem szeretek. A szeretet lényege, hogy nem függ semmitől. A szeretet elfogadás. A szeretet elfogadja a másikat, ahogy a másik van. Nem akarja megváltoztatni. Megváltoztatni csak önmagunkat lehet. Lehetetlen mások szeretete önmagunk szeretete nélkül. Szeretni azt jelenti, fény és melegség vagyunk a másik számára. Minél inkább szeretünk és odaajándékozzuk magunkat, annál értékesebb lesz életünk."
(Hermann Hesse)
Szia Magdika!
"Amint az ember kimondja, hogy "enyém" (az én nézőpontom, az én terem, én párom, testem stb.), attól kezdve van min összeveszni, van ellenfél, van játék! Hát nem édes kis mechanizmus?
(Lucien del Mar)
"...Az a gyáva,
Ki, amit érez, elrejti magába
És ami benne gyönge, emberi,
A másiknak föltárni nem meri,
Miért várod őt, ha nem ezért?
A boldog élet vágya nem kísért?
Galambok közt, virágos szigeten,
Békés családi kör, parányi házban.
Az élet szép...Tenéked magyarázzam?"
(Heltai Jenő - A néma levente)
Szióka!
Szépet küldtél nagyon.
Humorizálok egy kicsit.
- Gyere, drágám, nézzük meg a medvéket,
olyan aranyosak a kis bocsok!
- Én inkább a majmokat nézem meg.
- Utálatos vagy!
Te mindig csak magadra gondolsz!
A kisfiú megkérdezi az édesapját,
aki a konyhában mosogat:
- Apa! Mi az, hogy bigámista?
- Bigámista?
Az olyan férfi,
aki kétszer annyi edényt mosogat mint én.
Sziasztok!
Szép napot kívánok mindenkinek!
A szeretetnek melege van a természet hidegében,
világossága van az élet sötétségében,
és a szeretetnek ajkai vannak,
amik mosolyognak velünk az örömben,
és lecsókolják könnyeinket a fájdalomban.
/Gárdonyi Géza/
Megtapasztaltam, hogy a magány
akkor a legerősebb, ha megpróbálunk
harcolni ellene.
Ha viszont nem veszünk róla tudomást,
elgyöngül.
Reményik Sándor:
A gondolat szabad
Bilincs a kézen, az ajkon lakat,
De felhők felett, de vizek alatt
Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat!
Legyen tanyám kietlen szirtorom
Vagy börtönöm pokolmély vártorony,
Én amit akarok, azt gondolom!
Ó, mi gyönyör, Ó mily Isteni kép:
Repülni! Dús képzeletem, ne félj,
Nem gátol ebben zsarnoki szeszély.
Repülj képzelmem, csillagokig szállj,
Az Isteneknek lángitalt kínálj!
Durva őrszem rád nem rivallhat: ,,állj!''
Repülj, semmi se szegje kedvedet,
Repülj, szakítsd magadra az eget,
Építs, vagy ronts; neked minden lehet!
Repülj, oltsd ki a földi lángokat
És népesíts be új világokat,
Nincs porkoláb, aki meglátogat!
Öltözz hulló csillagok ezüstjébe,
Köd oszlopába, áldozat füstjébe,
Rögbe nem botolsz és nem lépsz tüskébe!
Te tövistelen téped a virágot
S nyomodba kémek serge meddőn hágott,
Műhelyedben, Mester - téged ki látott?
Fölötted nincs Cézár, nincs Imperátor,
Se rongy tömeg, babért tépdesni bátor,
S nincs, aki Téged bekerít, határol.
Szabad vagy, mint űrben a fénysugár,
Szabad, mint a morajló tengerár,
S csak öntörvényed s korlát, határ.
Élet, Halál: minden beléd merül,
És bíróul fölötted ki sem ül,
Csak aki lát - az Isten egyedül.
http://www.youtube.com/watch?v=sf xf1df24nQ
Juhász Gyula - Új melódiák
Az alkonyat volt mindig a világom.
Nem rőt tüzével a tetőkön égve,
Csak ha nagy árnya jár az árva tájon.
Az alkonyat: a csönd, a bú, a béke.
Az alkonyat: a vigasz és a balzsam.
Az enyhe árny kegyetlen naptűzésre.
Rózsás szegélyű felhők a magasban
És itt lenn nagy, kitárt kelyhű virágok.
S szellő és béke száll suhanva, halkan.
...És én a végső alkonyatra várok,
Mikor az én napom száll már a mélybe
S lelkem tárul ki, mint ama virágok!
S az én szívemre száll majd esti béke,
Az én tüzem huny, én színem fakul,
És csillagom suhan a semmiségbe.
Csönd lesz. Az örök, végtelen azúr
Onnan tekint e szürkülő vidékre,
Hol én leszek már. Hol nem alkonyul!
Cinke Köszönöm a szép virágokat közte a kedvec gerberám
és a szép kis idézetet.Puszi!
Jó északát kivánok!
Vannak ilyen szédülésszerű pillanatok az életben,
mikor az ember tisztábban lát mindent, érzi erejét,
a lehetőségeket, látja azt, amihez eddig gyáva volt,
vagy gyönge. Ezek az élet változásainak pillanatai.
Átmenet nélkül érkezik az ilyesmi, mint a halál vagy
a megtérés ..
/Márai S/
Sziasztok!
Ha baj van,vagy szomorúság,de ha öröm és boldogság,akkor is ildomos a virág.
Elgondolkoztat,és felüdít. Benne van az életnek minden része.
De gyszerűen csak csodálni ...ez a legjobb..csak nézni és csodálni...
Várnai Zseni - Szolgálj, szívem!
Csak kis kitartás! - biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen,
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este, ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.
Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok,
estére már milyen fáradt vagyok.
Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam; eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott, elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy-völgye lágyan kisimul,
csak este, ha ágyamba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.
Csak kis kitartás, - kip-kop... pontosan,
holnap sikerül minden biztosan,
a félúton, szívem, jaj meg ne állj,
kip-kop... tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki odajut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.
Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg-megállok s felfohászkodom:
- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...
Csak kis kitartás, még egy hős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!
Szia Magdika!
Neked is szép estét kivánok!
Juhász Gyula - A földgolyó dala
A végtelen űrben
Szállok tova én,
Az égi derűben
Én, a koravén.
Aeonokon át száll
Nagy, néma golyóm
És szótalan átvág
Tört csillagokon.
A végtelen égen
Robog szekerem
És vélem az élet,
Álom, szerelem.
És örömök és gyász
És gaz és igaz
És temető és nász
És vád és vigasz.
S ha elfog a szörnyű
Világunalom,
Örökös egyröptű
Görbe utamon
S a káosz ölébe
Vágyom; valami
Megcsendül a mélybe,
Párkák dalai:
"Ki tudja, e vén föld,
E bús utazó,
Világra miért jött,
Mi célra való?
Néha csodafényt ad,
Mely égre ragyog
S zengnek benne néha
Örök dallamok!
Csak szálljon remélve,
Aeonokon át
És szülje meg méhe
Mind, mind a csodát!"
Szia Mártika!
Sík Sándor:
A hajnal szerelmese
Azt szeretem, aki nevet,
Akinek rózsaszín az arca,
Aki örül, aki kacag,
Aki dalolva megy a harcra.
Enyém az áprilisi szellő.
A feslő bimbót szeretem,
A hasadót, a harmatosat.
A hajnal a szerelmesem.
Az én emberem a gyerek,
A nagyszemű, nevető gyermek,
Akiben szűz minden-csírák,
Ezer erők rügyezve kelnek.
Az én emberem, aki fölkel,
Az induló, az ébredő,
Akinek győzelem az álma,
Akiben dalol a jövő.
Szeretem azt, aki akar,
Aki remény, aki ígéret.
Az enyém a vér és a tűz:
A fakadó fiatal élet.
Az ébredő napot imádom,
Megyek a virradat elé.
Az én lelkem a tüzek lelke,
Az én dalom a hajnalé.
Egy fickó zuhanyozni megy, melegváltásban a feleségével, aki épp kilép a zuhany alól. Ekkor megszólal a bejárati ajtó csengője.
Gyorsan megbeszélik, hogy a feleség nyisson ajtót. A nő magára teker egy fürdőlepedőt és lemegy ajtót nyitni. Szembe találja magát Bobbal, a szomszéd lakás tulajdonosával, aki még mielőtt a nő megszólalna, azt mondja:
- Most helyben kapsz 800 dollárt, ha leengeded a fürdőlepedőt. A feleség kicsit csodálkozik, de rövid habozás után leereszti a fürdőlepedőt és ott áll meztelenül Bob előtt, aki miután jól meggusztálta, átad neki 8 db százdollárost. A nő visszamegy a lakásba, örülve a kis vagyonnak, amit kevesebb, mint 2 perc alatt szerzett, és bemegy a fürdőszobába, lerakni a
lepedőt. A férj megkérdezi:
- Ki volt az?
- Bob, a folyosószomszédunk.
- És megadta a 800 dollárt, amit tegnap kölcsönkért tőlem?
Tanulság: ha időben megosztja partnereivel a hitel-, és kockázatvállalási tényezőkre vonatkozó információkat, elkerülheti a cég imidzsének romlását.
2. lecke
Papbácsi kocsival megy a templomába, mikor meglát egy gyalogoló apácát. Megáll, és felajánlja, hogy elviszi a kolostorba. Az apáca beül, keresztbe rakja a lábát és kivillantja a combját. A pap nem állja meg, hogy ne fixírozza, néhány pillanatra el is veszti az uralmat a kocsi fölött.
Miután visszatereli a kocsit a saját sávjába, hirtelen megfogja az apáca combját, aki a szemébe néz és azt kérdezi:
- Atyám, emlékszik a 129. zsoltárra?
A pap szégyenkezve elnézést kér az apácától. Kis idő múlva, engedve a kísértésnek, kihasználja a sebességváltás adta lehetőséget és újrakezdi, mire az apáca:
- Atyám, emlékezzen a 129. zsoltárra!
Újabb füligpirulás, újabb elnézéskérés, újabb dadogás:
- Bocsánatát kérem, nővér, legyőzött a test gyarlósága. Odaérnek a kolostorhoz, az apáca egy szó nélkül kiszáll és egy utolsó, jelentőségteljes pillantást vet a papra. A pap gyorsan előveszi a Bibliát, megkeresi a 129. zsoltárt és ezt olvassa: "Ne állj meg utadon, törekedj
minél feljebb jutni, és tied lesz a mennyeknek országa."
Tanulság: Munkája során mindig szerezzen be minden elérhető információt, mert különben soha vissza nem térő lehetőségeket szalaszthat el.
3. lecke:
A cég egyik ügynöke, egyik hivatalnoka és a személyzeti igazgató együtt veszik ki az ebédszünetet. Útban a vendéglő felé egy ütött-kopott rézlámpást találnak a szemeteskuka mellett. Megdörzsölik, kijön a szellem, aki látja, hogy hárman vannak:
- Csak három kívánságot teljesítek, tehát mindegyikőtökre csak egy jut. A hivatalnok félrelöki a másik kettőt és gyorsan elmondja:
- Én a Bahamákon akarok lenni egy fehér homokparton, egy soha véget nem érő szabadságon, mentesen minden gondtól, ami elronthatná az élvezetet! Alig hogy elmondja, már el is tűnik. Az ügynök is előre tolakodik:
- Én egy finom koktélt akarok szürcsölni Tahiti egyik strandján, oldalamon álmaim asszonyával! Ő is hipp-hopp, eltűnik.
- Most te következel, mondja a szellem a személyzeti igazgatónak. Te mit kívánsz?
- Azt, hogy ezek ketten az ebédszünet végén ott legyenek az irodájukban.
Tanulság: Ha jót akar, csak azután nyissa ki a száját, hogy a főnök a sajátját már becsukta.
Jó reggelt
szép napot kivánok mindenkinek!
Bertolt Brecht - Dal a jó emberekről
A jó embereket arról ismered meg
Hogy jobbá lesznek
Ha megismered őket. A jó emberek
Vendégül látnak, hogy épüljenek, mert
Abból okul az ember, ha figyel
s ha mondanak is néki valamit.
De ők egyúttal
Jobbá teszik azt, aki rájuk néz és
Azt akire néznek. S nem azáltal, hogy betevő falathoz
Vagy a fényre segítik, inkább
Azért, mert tudjuk: élnek ők, s a világot
Megváltoztatva használnak nekünk.
Ha fölkeressük, otthon leljük őket.
Nem felejtik, tulajdon régi arcuk
Milyen volt az utolsó találkozáskor.
Bármennyire megváltoztak is
- Mert éppen ők oly változandók -
Legföljebb fölismerhetőbbek lettek.
Olyanok, mint egy ház, mit együtt építettünk
Nem kényszerítnek rá, hogy benne lakjunk
S néhanap meg sem engedik.
Bármikor elmehetünk hozzájuk
nagyságunk legszerényebb öltözetében
Csak jól nézzük meg, mit viszünk magunkkal.
Tudják a módját, hogy kell ajándékot adni:
Már eldobták, - most meglelték, s nevetnek.
De abban is hagyatkozhatsz reájuk,
Hogy ha önmagad elhagyod
Elhagyod őket is.
Ők, ha hibáznak, csak nevetünk:
Mert ha rossz helyre tettek egy követ le
Rájuk tekintve látjuk
Hol lesz jobb helye a kőnek.
Lessük mindennap keresetlen figyelemmel
Hogy keresik meg mindennapi kenyerük.
Valami rajtuk kívül álló
Ügyben érdekeltek ők.
A jó emberek dolgot adnak nekünk.
Magukban, úgy látszik, sehogysem boldogulnak.
Minden megoldásukban új feladat feszül.
Veszélyes pillanatokban, ha süllyed a hajó
Meglátjuk hirtelen, hogy tágra nyílt szemük rajtunk pihen.
S habár nem tetszünk nékik, így ahogy vagyunk
Ők velünk tartanak mégis, velünk.
"A mondabeli tövismadár csak egyetlenegyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármilyen más teremtménye...
Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben. Mert a legeslegjobbnak mindig fájdalom az ára... Legalábbis a monda szerint.
A madár, begyében a tövissel, változhatatlan törvénynek engedelmeskedik; nem tudja, mi űzi-hajtja, hogy fölnyársalja magát, s dalolva haljon meg. Amikor a tövis beléhatol, még nem tudja, hogy a halál közeledik, csak dalol, dalol, amíg csak annyi élet van benne, hogy egyetlen hangot kiadjon. De mi, amikor a tövisre fölnyársaljuk magunkat, mi tudjuk. Mi értjük. És mégis, mégis megtesszük. Mégis megtesszük."
Colleen McCullough - Tövismadarak
Dsida Jenő - Nyáréjszaka
(Zólyomi László
Tüzes, forró szeszéllyel
meglep és fáj az éjjel.
Búsul a kerti hársfa;
mert nincsen néki társa.
Egy bőregérke csendes,
lágy nesszel, ringva repdes.
Egy távol ablak lomha
vággyal néz ablakomba
s házunk megindul arra
bujkálva, port kavarva
s a házak mind kigyúlt, vak
csókokkal összebújnak
és zúgva sír a hársfa,
mert nincsen néki társa.
Az ég nagy csoda-kékség.
Gyűrött az ágyam és ég.
S a nagy sötét lakásban
nekem sincs senki társam.
Szép estét kivánok nektek !
http://video.xfree.hu/?n=agnia%7C5498090b1400616e0cbe47 9ce5e89b54
Amit irok az nem betü,
nem szó és nem irás,
csak jőn, aminthogy fú a szél,
csak jön, mint a sirás.
Nem keresem a rímeket,
a dallamot, zenét,
csak átadom a föld, a nap,
a hold üzenetét.
Csak állok, mint az út porán
vad cserje, egymagam
s néha tündérré változom,
virágom annyi van,
illatot irok akkor én
és mézet pergetek,
pillék és méhek szomjasan
isszák e verseket.
S ott lengek ősszel lombtalan,
csupaszon, meztelen,
tar ágaim remegnek mint
a hur egy hangszeren,
vihar vad ujja megcibál
s a zápor rámszakad,
ez is zene, kottája nincs,
leirni nem szabad.
Véremből ne legyen betü,
se szó, se dal, se rím,
peregjenek el hangtalan
halk szivveréseim,
csak úgy, mint felhők szállanak,
mint percek pergenek,
mint fönt a csillagénekek
némán ellengenek.
Weöres Sándor: Buba éneke
Ó ha cinke volnék,
Útra kelnék,
Hömpölygő sugárban
Énekelnék-
Minden este
Morzsára, buzára
Visszaszállnék
Anyám ablakára.
Ó ha szellő volnék,
Mindig fújnék,
Minden bő kabátba
Belebújnék -
Nyári éjen,
Fehér holdsütésben
Elcsitulnék
Jó anyám ölében.
Ó ha csillag volnék
Kerek égen,
Csorogna a földre
Sárga fényem-
Jaj, de onnan
Vissza sose járnék,
Anyám nélkül
Mindig sírdogálnék.
Jevtusenkó Talizmán c. elbeszéléséből.......
A költőhöz odament a tengerparton a kislány és elkezdett vele beszélgetni...
"--Te mindig így vagy? Így egyedül?
--Néha még rosszabbul is--mondta neki a költő.
--Hogyan lehet rosszabbul?
--Úgy, hogy az ember nincs egyedül, mégis egyedül van...
--Akarod, hogy a feleséged legyek?
--Hát tudod te mit jelent az, hogy feleség? Mit jelent feleségnek lenni?
--Tudom hát! Nagyon szeretni!
--És a nagyon szeretni mit jelent?
--Úgy csinálni mindent, hogy neked jó legyen, és hogy ne legyél egyedül még akkor sem, amikor egyedül vagy."
Bács Ferenc: Észrevétlenül
Észrevétlenül, mint az esti árnyak
Észrevétlenül, mint a lepkeszárnyak
Észrevétlenül, mint a hó a hegyeken
Észrevétlenül, mint a fű a réten
Észrevétlenül, mint a csend az éjben
Észrevétlenül eljött a szerelem
Van úgy, hogy pár ellopott perccel
Azt hisszük, hogy boldogok vagyunk
Van úgy, hogy felébredünk reggel
És rögtön tovább álmodunk
Észrevétlenül jött felém az arcod
Észrevétlenül ér így hullám partot
Észrevétlenül így találtam rád
Észrevétlenül, ahogy hozzám értél
Észrevétlenül életembe léptél
Észrevétlenül rögtön más lett a világ.
Igen, köszi jó volt, jó lett volna ha te is ott vagy.
Szép nyugodt hetet kivánok nektek!
Tóth Árpád
Meddő órán
Magam vagyok,
Nagyon.
Kicsordúl a könnyem .
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok, lomhán egy dalon,
Vézna szánalmas figura , én,
Én, én,
S magam vagyok a föld kerekén.
Mindenkinek jó éjt !
A Hold sarlója világít
Égi csillagok között,
S álomkirály surran kint,
A magas erdő fölött.
Csillogó álmot szór szét
Minden alvó emberre,
Hogy nyugodt világuk szép,
És boldog legyen egyszerre.
Ő kegyelme, ha eljő a hajnal,
Virágkoszorút bont azonnal,
S a temérdek fénylő álom,
Tovaszáll a reggeli tájon.
Móra Ferenc - Este
Este van, este van,
Édesapa fáradt -
Aranyhajú lányom,
Te bonts nekem ágyat.
Szelíden te simítsd
Puhára a vánkost,
Ágyam szélire is
Te ülj ide már most.
Homlokomon a bú
Nagyon elborongott,
Kicsi száddal róla
Leheld el a gondot.
Virágfejecskédet
Hajtsd szívem fölébe,
Nevess éjszakára
Csillagot beléje.
Mesélj is majd egyet
Szegény apukádnak,
Úgy, mintha mesélnél
A hajas babádnak:
"Volt egy szegény ember
Nagy meseországba,
Nem volt mása, csak egy
Aranyhajú lánya..."
Radnóti Miklós - Álomi táj
Ha az éjszaka korma lecsöppen,
Ha lehervad az alkonyi, égi szeszély:
fonogatja fölöttem a mélyvizi csöndben
csillagkoszorúit az éj.
Ha a hold feje vérzik az égen
s gyürüző köröket ver a tóban a fény:
átkelnek az árnyak a sárga vidéken
s felkúsznak a domb peremén.
S míg táncra libegnek az erdőn,
toppantva, riadtszivü fészkek alatt,
lengő levelek szeme nézi merengőn
a tükörre csapó halakat.
Majd hirtelenül tovalebben,
nagy szárnyakon úszik az álomi táj;
sodródik a felleges égen ijedten
egy féleleműzte madár
s a magány szelidebb a szivemben
s rokonabb a halál.
Tompa Mihály - Nefelejts
Szállj le, szállj le, csendes éj!
Alszik a föld, álma mély...
Andalító félhomály
Leng a hold sugárinál.
Hallja a nyugvó csalit
Fülmiléje hangjait;
S ugy tetszik, ha felkele,
Hogy csak álmodott vele.
Lassan reppenj, éji szél,
Míg szerelmed álma von!
A harmat születni fél,
Reszkető falombokon!
A virágok nappala
Csillagfénynél felderűl,
Alszik a föld, meghala...
Mi vagyunk fenn egyedűl!
Lágyan lejt a hallgatag
Éji tájon a patak;
Könnyü, titkos szellemek
Csapnak át a hab felett.
Jertek, jertek fördeni,
Rét virágzó hölgyei!
Rózsa, liljom, gyöngyvirág,
Nefelejtsek, ibolyák!
S a virágzó gyönge nép
A patakba félve lép...
S fördik... fördik hűsiben,
Bájosan, szemérmesen.
S melyet annyi kar, kebel
Bűvösen érint, ölel:
Szerelmes lesz a patak...
S egy virágot elragad.
Gyorsan észrevétlenűl,
Kapta el a többitűl,
S örömében csengve foly...
Karjain a szép fogoly.
S merre mennek habjai:
Halk sohajtást hallani...
Míg a szép virág-sereg,
Vesztett társán kesereg.
Felkutatva fű, bokor:
De a virág nincs sehol!
S ah, gyorsabb a csermelye,
Mint hogy futhassanak vele!
Nefelejtsnek búja nagy...
Szép virágom, merre vagy!?
A hab elvitt, édesem...
Látlak-e, vagy sohasem!?
És keservében megáll
A pataknak partinál;
Kérve kéri gyors vizét:
Hozza vissza kedvesét!
De az gyorsan fut, csereg...
A lefolyt hab tér-e meg?
Eltünt boldog óra, ha
Jön-e vissza valaha!?
A nefelejts, lakhelyet
Választ a bús part felett.
Nem tud ő felejteni...
Kék szemének könyei
A gyorsan futó patak
Hullámába omlanak. -
Kosztolányi Dezső - Hajnali részegség
Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva s mérges altatókkal.
Az, amit írtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
sétálgatok szobámba le-föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek,
s amint botorkálok itt, mint a részeg,
az ablakon kinézek.
Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
Te ismered a házam,
s ha emlékezni tudsz a
hálószobámra, azt is tudhatod,
milyen szegényes, elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.
Tárt otthonokba látsz az ablakon.
Az emberek feldöntve és vakon,
vízszintesen feküsznek,
s megforduló szemük kacsintva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agyvérszegénység
borult reájuk.
Mellettük a cipőjük, a ruhájuk,
s ők a szobába zárva, mint dobozba,
melyet ébren szépítnek álmodozva,
de - mondhatom - ha így reá meredhetsz,
minden lakás olyan, akár a ketrec.
Egy keltőóra átketyeg a csendből,
sántítva baktat, nyomban felcsörömpöl,
és az alvóra szól a
harsány riasztó: "ébredj a valóra."
Bródy János - Mindannyian mások vagyunk
Úgy érkeztünk mindannyian, hogy nem volt szavunk
Egyikünk sem kérte, mégis mind itt vagyunk
Piciny magból kikeltünk, mint nyíló virág
Ahány ember annyiféle csodálatos világ
Egyikünk sem kérte, mégis mind itt vagyunk
Piciny magból kikeltünk, mint nyíló virág
Ahány ember annyiféle csodálatos világ
Kisgyermekként tükörbe nézve magunkra ismerünk
De gyakran felnőttként se tudjuk, mit miért teszünk
Megpróbáljuk megérteni a természet szavát
De ahány ember annyiféle csodálatos világ
Mindannyian mások vagyunk
Bár egyben-másban hasonlítunk
Mindannyian mások vagyunk
Még jó, hogy van néhány közös dalunk
Mindannyian vágyakozunk, hogy boldogok legyünk
De nem tudjuk, hogy honnan jöttünk, s hová érkezünk
A lelkünk mélyén őrzi titkát a kék virág
Ahány ember annyiféle csodálatos világ
Mindannyian mások vagyunk
Bár egyben-másban hasonlítunk
Mindannyian mások vagyunk
De jó, hogy van néhány közös dalunk
Ezen a földön mindannyian látogatók vagyunk
Ha elmegyünk magunk után, ki tudja, mit hagyunk
Tanítsuk meg gyermekeinknek a szeretet dalát
Ahány ember annyiféle csodálatos világ
Mindannyian mások vagyunk
Bár egyben-másban hasonlítunk
Mindannyian mások vagyunk
Jó, hogy van néhány közös dalunk
Találtam szép zenét halgassuk!
Farkas Boglárka:
Nincs használati utasítás
Nem is volt. Elveszett!
Ki-ki úgy éli életét, ahogy tudja
Meri, amerre a szív vezet.
A Te szíved a bánat kertjében bolyong
A fájdalom lelkedet járja át
Könnyed tisztít, de nem gyógyít
Ellene nem nyerhetsz csatát
Tépd ki szívedből a mérgező tövist
Hagyd, hogy véred hulljon vele
Megoldást hoz fájdalmadra az idő jótékony keze.
Nincs használati utasítás
Nem is volt. Elveszett!
Sorsod, hogy megtaláld újra, s ÉLD az ÉLETET.
Reményik Sándor:Idővel
Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,
Mi áldjuk balzsamosztó, lágy kezed,
Te tudod: az örök seb mese csak,
Egy seb ha nyílik, a másik heged,
Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,
A perced ír, az órád irgalom,
Az éveid csupa szent sebkötések,
Vezess, vezess, mi követünk vakon.
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Enyhébb a naptűz, áttetszőbb az ég,
Egyre halkulóbb, estelibb a táj
És révedezőbbek a jegenyék,
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Suhanó pici békeangyalok
Nyujtják ki felénk apró árny-kezök:
Úgy múlik lassan minden fájdalom.
Ahogy az élet elmúlik velök.
„A nő szépsége nem az arcápolásból ered, hanem a lelkéből tükröződik.
Az a törődés, amit szerető szívvel ad és a szenvedély amit mutat.”
/Audrey Hepburn/
Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyüjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.
Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
terek sötétjén lankadatlanúl,
S ki tudja , mennyi ezredéve már.
Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom ,
Fáradt pillám koporsófödelét.
Tanúltam én, hogy átalszürve a
Tudósok finom kristálymüszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon,
Elemekről ád hírt az égi fény
Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tünődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?
Tán fáj a csillagnak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éljen s messziségen át?
Ó csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?
Ó, jaj, barátság, és jaj , szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges ür lakik!
Klárika névnapod alkalmábol nagyon sok boldogságot kivánok,és sok ilyen szép napot!
Lehet-e a sötétséget fénnyel megváltani?
Lehet-e a fénylő Napot elsötétíteni?
Minden tőled függ, ha felismered
a szeretet hatalmát.
Jó és rossz - kezedben
a választás lehetősége.
Tatiosz
A legszebb dolgok olykor láthatatlanok, szívünk azonban megérzi jelenlétüket.
Tatiosz
Ebből szeretnék egy részt elmondani neki!
Az élet vonata!
Olvastam egy könyvet, ahol az életet egy vonatutazáshoz hasonlították.Nagyon érdekes olvasmány.Az Élet olyan, mint egy vonatutazás: Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál.
Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek: a szüleinkkel.
Sajnos a valóság más. Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maraduk nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat. Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra, akik fontosak lesznek a számunkra.Ők a testvéreink, a barátaink és mi szeretjük ezeket a csodálatos embereket.
Néhányan, azok közül akik beszállnak, csupán kis sétának tekintik az utazást.De sajnos nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levő hely már foglalt. Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziálással, reménnyel és csalódással… és visszafordulni soha sem lehet.Tegyük tehát a lehető legjobbá utazásunkat. Próbáljuk a velünk utazók jó oldalát nézni és keressük mindenkinek a legjobb tulajdonságait…
Jusson eszünkbe, hogy bármely szakaszon találkozhatunk szenvedőkkel, akiknek szükségük van a segítségünkre. Mi is lehetünk gyakran elhagyatottak s ez annak is megadathat, aki jelen helyzetét tekintve rajtunk segíthet.
Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk, mikor szállunk ki végleg s azt sem, hogy az útitársaink mikor, nem szólván arról aki közvetlen mellettünk foglal helyet.Úgy érzem vigasztalan leszek, amikor örökre kiszállok a vonatból… Azt hiszem, igen. Néhány barát elvesztése, akikkel az utazás során találkoztam fájdalmas. A gyermekeimet egyedül hagyni nagyon szomorú lesz. De a remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk és érzem, látni fogom őket jönni olyan csomaggal, ami addig még nem volt nekik…
Ami boldoggá tesz, az a gondolat, hogy segítettem ezt a csomagot teljesebbé, értékesebbé tenni.Barátaim,tegyünk úgy hogy jó utunk legyen és a végén azt mondhassuk, hogy megérte a fáradozást. Próbáljunk meg a kiszállásnál olyan üres helyet hagyni maguk után, ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a továbbutazókban.Azoknak, akik az én vonatom utasai, kívánok jó utazást !
Kapcsolódó képek:· kapcsolódó kép 1.· kapcsolódó kép 2.
· kapcsolódó kép 3.
Keresek egy verset, amely az " életünk vonatáról" szól. ahova le és felszállnak emberek, barátok, stb. Valahol olvastam és az a gyanúm , hogy itt ebben a topikban, de nem találom!
Búcsúztatóra kellene nekem, egy nagyon kedves munkatársam, barátnőm elmegy tőlünk, és neki szeretném útravalónak az ajándék mellé egy kártyára írni.
Vagy ha ilyen témába ismertek verset szívesen venném!
Köszönöm Erzsi
Hívogató
Én szép ifjúságom
Sárgúl hervadozva,
Ülök már a sutban
lomhán darvadozva -
Ilyen vagyok én már,
fanyar, csöndes, fáradt,
Így szeress, ha kellek,
Nem járok utánad.
Jó volt, hiszen jó volt
Fiatalnak lenni,
Kényes bús fejemnek
Nők keblén pihenni,
Víg, ravasz hunyással
Lesni alattomba,
Játszik-e földrengést
Keblük puha dombja.
Mint a kerekerdő
Májusi virággal,
Tele volt a szívem
tréfás ifjusággal,
Mint a kerekerdő
Novemberi gőzzel,
Tele már a szívem
Keseredő ősszel.
Zord egy kerekerdő
Csupa sár, és felleg!
Kivirúl még? Mindegy?
Így szeress, ha kellek.
Ordas bánatommal,
Dércsípte kedvemmel,
Nagy hallgatásokkal,
Őszinte szerelemmel.
Békítő vég-kortynak
Keresem a kútját,
E bolond világnak
Szent kifele-útját,
Ha van ajkad méltó,
Ily csokkal itass meg,
ha van karod áldott,
Az utat mutasd meg !
Sziasztok! Szép estét kívánok mindenkinek. Végre újra jó a gépem, és tudom olvasni ezeket a gyönyörű verseket. Hiányoztatok!
Hinned kell a boldogság lehetőségében, hogy csakugyan boldog légy. Az vagy amit gondolsz és csak azt tudod elgondolni, amiben hiszel.Ne gondolj a hanyatlásodra, mert bekövetkezik. Ne gondolj a veszteségre, mert veszteségek érnek. Ne gondolj a szomorúságra mert lelked sötétségbe borul. Ne gondolj a rosszra, mert mélybe taszít. A jó gondolat: ajándék, szárnyalás, magasba vágyódás és felemelkedés.... Élni csupán a legtisztább vágyak szerint érdemes. Attól függően, hogy vágyaink keserűek, vagy édesek, fanyar, vagy boldog lesz az életünk. Képzeld el, amit kívánsz, és kívánd, amit elképzeltél. A boldogság vágy, a képzelet hit, a cselekedet megvalósulás.
/Taitosz/
A nagyszülök házáb szegényesen éltem.
A jolétet s a sikeret nem nagyon ismeret.
Mint 10-éves kisgyermek,gyakran elméledtem,
Nagyikámmal e dolgokrol sokat beszélgettem.
Mondd nagyi! Holtalálhato a jólét és a siker?
Bennünket e két szó,mond, miért nem ismer?
A gyors válasszal Nagyikám nem késlelkedett,
Válasza hozzám emilyenképpen érkezett.
Hogy megtaláld, elöbb a szeretetet ismerd.
Tudd, a szeretet az,mi sok mindenre képes.
A szeretetetből megszülethet a jólét és a siker,
De ehhez az életben sokmindent tenned kell.
Mert a szeretetnél nics semmi, fontosabb.
Ha szeretnitudsz, hidd el, szebb lesz az utad.
Ha szeretnitudsz,akkor szeretetet is kapsz,
A szeretetért az élet majd sikert, jólétet ad.
Elsösorban tanulj, csiszold az eszed,
Ha sokat olvasol, azt nagyon jol teszed,
A világban járva nyitvalegyen a szemed,
Mindent, mit csinálsz, szeretettel tegyed.
Ha megdobnak kövel, dobd visza kenyérrel.
Ha szegénynek születtél, sohasem szégyelld,
Ha szorgalmasan tanulsz, majd meg jön a sikerre,
A siker mellé hidd el, majd a jó lét is siet.
Szeresd az embert, ha gazdag, ha szegény.
Ne felejtsd: mindig becsületben élj.
Mindig önmagad add, mindig légy szerény,
Szeresd környezeted,szeretetben élj.
Immárom tudom:mily jó szeretetben élni,
Szeretve másoknak boldogságot adni!
Szeretve nevetni, szeretve táncolni,
Szeretni öszintén vidámságban élni.
Szertve tanulni,szeretve dolgozni,
Szeretve sportolni,szeretetet kapni,
Szeretni a könyveket,szeretni a zenét,
Szeretve megfogni az elesettnek kezét.
Szeretni az Anyát, ki életet adott,
Szeretni az Apát, ki sok jóra tanitótt
Szeretni Nagyszülöt, szeretni a Tesvért,
A Családot,hol sok gond,és sok-sok öröm ér.
Szeretni a Hitvest,szeretni a Gyermeket,
Szeretni a fiatalt, szeretni az öreget,
Szeretni a jó idöt,szeretni a telet,
Szeretni a nyiló virágokat és a hulló leveleket.
Szeretni mindent, mi jót ad életünknek,
Mi szépiti jelenünk,késöbbi életünket,
A természetet szeretni, és benne az embert,
A jót, a dolgost,a tisztességest.
Szeretni magát ahol szép,hol zord életet.
Mely tele van örömmel,és tele küzdelemmel,
Tud:a szeretet megszépiti az arcvonásokat,
Eltöröl arcokrol gondokat,csunya ráncokat.
A szeretet harcol,s boldogságot ad.
A szeretet az út végéig kitart.
Két vagy több ember szoros köteléke.
Nyomába boldogság költözik a szivekbe.
Mert ki szeretni tud, annak szép a lelke,
Gyöngédség hangjai pendülnek szivében
Nemes lélekben ott lakik a szeretet
Elűz gondot,fáradságot a szeretö lélek.
A szeretet erös, a szeretet küzd.
Szivünkbe örömöt,boldoságot küld.
A szeretet a szivünknek a szava.
Tudd:a szeretet nem adja fel soha!
De csak egy van aki az igazi. Aki önzetlenűl szeret. Elfogad olyannak, amilyen vagy.
Párkapcsolatok jönnek- mennek, de az igaz barátod mindig melletted marad.
A madár dala
Madár csicsereg valahol,
Dalol, hogy a csontomig hatol.
Hallom bús hangját,
De nem értem szavát.
Lassan felnézek az égre.
Vajon ki festette kékre?
A madár még mindig dalol,
Dalol, hogy a csontomig hatol.
Virágok nyílnak a parkban,
Kocsik surrannak halkan.
Ülök a padon és hallom,
A madár dalol, hogy a csontomig hatol.
Nincs senki körülöttem,
Még felhő sincs fölöttem.
Csak a madár dalol,
Hogy a csontomig hatol.
Hiába, egyedül vagyok.
Minek kiálltok?
Csak a madár hallja, mely dalol,
Hogy a csontomig hatol.
Nem lát senki, nem is keres,
Úgy érzem a senki sem szeret.
Egyedül nekem…a madár dalol,
Hogy a csontomig hatol.
Nem kellek a világnak,
Teher alatt görnyedt a vállam.
Nincs semmi, ami marasztaljon,
A madár se, mely dalol, s csontomig hatol.
Kapcsolódó képek:· kapcsolódó kép 1.· kapcsolódó kép 2.
· kapcsolódó kép 3.
· kapcsolódó kép 4.
SZABÓ LŐRINC
LÓCI VERSET ÍR
Ünnep előtt volt. Kint a kertben
húsvéti bárány bégetett,
most borult virágba az alma,
a barackfa már vetkezett,
én meg épp versbe igyekeztem
fogni életet és halált,
mikor egyszerre nyílt az ajtó,
jött Lóci és elémbe állt
s megszólalt - Apu, verset írtam!
- De hisz még nem tudsz írni, te!
- Nem is írtam, csak kigondoltam.
- No, halljuk. - Hát figyelj ide -
szólt Lóci, azzal nekikezdett
s két sorban elmondta a verset:
"Az életet adja, adja,
egyszerre csak abbahagyja."
Én nagyot néztem - Ki? Kiről szól
a versed? Ennyi az egész?
- Hát az Istenről, az a címe! -
magyarázta a gyerek; és:
- Nem kéne még valami hozzá?
Kérdeztem én kíváncsian.
- Nem hát - felelt ő - ez az élet,
ebben már minden benne van.
- Benne van, jól van, igazad van,
szép vers, menj és játssz tovább! -
Szinte ijedten csókoltam meg
Lóci hatéves homlokát ...
Ő elrohant ... kint ragyogott a
tavasz, a bárány bégetett
s én eltűnődve ezt a verset
írtam a magamé helyett.
Aranyos jot nevetem köszönöm
Piroska a kislány, az asztalnál ül
Mellette a farkas részegen hegedül
Elsörözget szépen a két jóbarát,
Miután becsukták a kamrába a nagymamát.
A vadász is jelen van éppen,
De megkötözve szuszog egy széken...
és a zenéhez sajnos semmit sem konyít,
Ezért hallgatnia kell, ahogy a hegedű vonyít.
Piroska és a farkas 5 Ft-os tétre zsugázik,
A farkas közben pedig szép lassan elázik.
Vérben forog már amúgyis kidülledt szeme,
A több liter sörtől erősen remeg a keze...
Végül felugrik, s ellátja a vadász baját,
Kétmarokra tépkedi ki szegény összes haját.
Sikertől felbuzdulva ugrik neki Piroskának,
De vesztére, mert fegyvere is van a kislánynak.
A farkas ordítva ugrik a kopasz vadász mögé,
Mert a vigyorgó Piroska egy UZI-t tart felé.
Piroska felröhög és meghúzza a ravaszt,
A vadász és a farkas már nem látja többé a tavaszt...
Piroska megörül, s bemegy a kamrába,
Felakasztja a nagymamát a lelógó lámpára.
Ezután könnyedén a villanykapcsolóhoz lép,
Bekapcsolja, és nézi, ahogy a nagyi leég.
Sikítozik szörnyen a füstőlgő nagymama,
Mögötte üvöltve röhög a drága jó Piroska.
A nagyi lassan, de tökéletesen barnul,
Miközben unokája ugrándozik vadul.
Vegül Piroska megunja a barnulási folyamatot,
S a nagyiba is beleereszt egy jó hosszú sorozatot.
A megőrült kislány ordít ezután még párat,
Majd nagyszerű fináleként felgyújtja a házat.
Piroska unalmasan néz az éppen égő házra,
úgy dönt, hogy elég lesz a balhéból mára.
A maradék pálinkából még egy kupicát felhajt,
Majd beül a Trabantjába, s 120-as tempóban elhajt...
Reményik Sándor: Élet a mélyben
Azért, mert idefenn
Dermesztő tél havaz,
S rajtunk szeszélyeit,
Zsarnok szeszélyeit
Tölti -- csitt, semmi az,
A mélyben szent és örök a tavasz.
A fák lombja hová lett?
Elhalt, elfeketült?
Csitt, szunnyad új rügyekben,
Csupán beljebb került,
Beljebb az anyafába.
Erősb várba és nagyobb biztonságba.
A rét virágai,
Mezők pompája hol?
Csitt, csak alább süllyedt,
Ott szunnyad valahol
A néma, ős gyökérben:
Örök nyárban és örök erősségben.
Azért, mivel a Csend
Oly dermedt, hangtalan,
Csitt, Isten tudja csak,
Mennyi örvénye van!
S aki tanult a viharokkal bánni,
A csendet nem tudja megzabolázni.
Szín, illat, álom,
Rajongás: hová lettek?
Csitt, élnek mind,
A mélybe menekedtek!
A mélybe ás, aki aranyat ás
S a mélyből jön minden megújulás.
Vidám fogyókúra
Kiváló, kíméletes, minden tápanyagot tartalmaz.1. - Hétfő
Reggeli: Dünnyögős káposzta hamis tejföllel.
Ebéd: Álom szilvás gombócsóhajtás porral meghintve.
Vacsora: Savanyú mesekönyv hajtogatás-módra.
2. - Kedd
Reggeli: Ugorj az ágyból kifelé, lótás-futás tejszín nélkül.
Ebéd: Gyomorkorgós vágymártás, üres bendő bejgli.
Vacsora: Sziszegő bélszín, bánatszörp.
3. - Szerda
Reggeli: Fogcsikorgás tejci-hapci rizottóval, tojástalan rántotta.
Ebéd: Dobbantás teringette piskóta leves, mákos látomás főzelék.
Vacsora: Nótapuding puding nélkül.
4. - Csütörtök
Reggeli: "Elegem van az egészből" finom vegyes saláta.
Ebéd: Zöld alma spré, káprázat májgombóc, kutyasorspaprikás.
Vacsora: "Aludj el szépen kis Balázs" lemez-show.
5. - Péntek
Reggeli: Laposkúszás a konyhába.
Ebéd: Lopkovici tepertős pogácsa, füliglekvár kísérleti zihálós.
Vacsora: Kiásott csatabárdtorta.
6. - Szombat
Reggeli: Mindent bele! ropogós vajas kifli.
Ebéd: ,,Ide nekem az oroszlánt is!" morgós töltött paprika.
Vacsora: Az előbbiek folytatása egyhuzamban.
7. - Vasárnap
Ha az előirt diétát becsületesen végig csináltad,
ma már mindent ehetsz,
csak ne olyan sokat, mint tegnap, mert elrontod a gyomrod.
Jó reggelt
szépnapot mindenkinek!
Értékesebb mint egy drágakő
* Egy bölcs asszony, amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drágakövet az asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt, hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie. Ám néhány nappal később a vándor visszatért az asszonyhoz, és visszaadta neki a követ. ,,Gondolkoztam..." - szólalt meg. ,,Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ."
Gárdonyi Géza: Írás a Bibliába
- Az Újszövetség Könyve elé -
Ez a könyv a könyvek könyve,
Szegény ember drágagyöngye.
Égi harmat lankadtaknak,
Világosság földi vaknak.
Bölcsességnek arany útja:
Boldog, aki rátalál!
Szomjas lelkek forrás-kútja,
Hol pohárral Krisztus áll.
Ez a könyv az örök törvény,
Királyon lánc, rabon napfény,
Tévelygőnek hívó harang,
Roskadónak testvéri hang.
Elhagyottnak galambbúgás,
Viharvertnek ereszet,
Haldoklónak angyalsúgás:
,,Ne félj: fogd a kezemet''
Gyermeknek is: ,,Mily szép rege'',
Bölcsnek: ,,Rejtelmek tengere!''
Fal, - s túl rajta élő hangok,
Köd, s benn zengő hárfák, lantok.
Templomok közt legszebb templom:
Csak megnyitom s benn vagyok.
Ablakán a Paradicsom
Rózsáira láthatok.
Minden fakul, minden romlik,
Márványvár is összeomlik.
Bíborleplek ronggyá málnak,
Dicsőségek füstbe szállnak.
Csak ez a könyv nem tér porba,
Mintha volna élő lelke!...
Ez a könyv a Mózes bokra:
Isten szíve dobog benne.
Szabó Lőrinc
A szelíd tanítvány
Szebbek a szép tavaszi napoknál is, de szavaid, barátom,
hidegek, mint a vas, és még az éjszakánál is ijesztőbbek.
Minden este megáldalak álmaimban, te nem is tudsz róla.
Nem is tudod, mennyire szeretem okos szemeidet.
Azt szeretem benned, amit nem akarsz nekem adni,
a magányodat szeretem és lelked kételyeit,
mert örök szomorúság borzong benned,
mikor a Megismerhetetlen ajtait nyitogatod előttem.
Régóta enyém vagy. A Hegyen is te beszéltél velem?
Sokáig elvesztettelek, azért csábított a kentaurok
és pogány nők hívása.
Itt maradok veled. Hallak. Rád figyelek, de még
szégyenkezve és kissé tartózkodóan,
mint a virág, mely a februári nap simogatására nem mer
egészen kinyílni.
Két karodban ringatózom csöndesen. Két karomban ringatózol csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok, hallgatag. Két karomban gyermek vagy te, hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te, ha félek. Két karommal átölellek s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem.
Két karodban a halálom, mint egy álmon átesem.
Petőfi Sándor
RESZKET A BOKOR, MERT...
Reszket a bokor, mert
Madárka szállott rá.
Reszket a lelkem, mert
Eszembe jutottál,
Eszembe jutottál,
Kicsiny kis leányka,
Te a nagy világnak
Legnagyobb gyémántja!
Teli van a Duna,
Tán még ki is szalad.
Szivemben is alig
Fér meg az indulat.
Szeretsz, rózsaszálam?
Én ugyan szeretlek,
Apád-anyád nálam
Jobban nem szerethet.
Mikor együtt voltunk,
Tudom, hogy szerettél.
Akkor meleg nyár volt,
Most tél van, hideg tél.
Hogyha már nem szeretsz,
Az isten áldjon meg,
De ha még szeretsz, úgy
Ezerszer áldjon meg!
(Pest, 1846. november 20. után.)
A végelemaradt
villám szakad, és mennydörög felettem,
ha kitagad az ég, s a földön
életemet Isten-tagadva töltöm,
és átkokat szór rám a félvilág:
vajjon, ha akkor visszatérek,
megismernek ezek a régiWass Albert
Ha visszatérek
Szerető szóért könyörögve, egyszer,
ha visszatérek: Kolduló eretnek,
szeretni fognak, akik most szeretnek?
Ha lelkemen majd nagy sebek fakadnak,
s hitetlenebb leszek, mint bármikor:
a barátaim barátok maradnak?
Ha harcban járok, s véres lesz
Babits Mihály
Rimek
Még az egész napon át
bolygjuk a nyár vadonát,
de az est már szelid ősz:
bágyadt szemünk elidőz
a sötétség mélytavu
völgyein s a vértanu
ég testén mely csillagos
fénysebekkel gyulladoz.
Ami nappal olyan pogány,
a fű a domb homlokán:
ez a fény s az esteli
harmat megkereszteli.
Házunk is a dombon ül,
mint aki templomban ül,
s mintha gyertyát tartana,
nyúl az éjbe ajtaja
vékony résén a sugár -
dombon ül és muzsikál
- azaz benne rádiód
bezengi a régiót -
igaz hogy nem templomi
hanggal, hanem londoni
dzsesszekkel... De mért ilyen
fényes a táj hirtelen?
Mind nagy ostya, kereken
kel a hold a tej-egen.
És a ház most térdepel.
Öltönye fehér lepel.
Mint ki áldozásra vár,
s közben más imát darál,
mit egy messze, ördögi
szuggeráló súg neki.
Óh mily csúf, frivól ima!
Vétek ennek szólni ma.
Zárd el, édes! Jámborabb
Zene zeng a lomb alatt.
Hallgassatok, városok!
Bokraink jobb kórusok.
Hagyjátok a tücsköket,
hadd zengjék túl dzsesszteket!
Szeretném a londoni
rádióba mondani:
»Dzsiggek, csitt egy percre, csitt!
Világszám következik.
Páris, London, Nazarét,
Assisi és Tiszarét,
Barcelona, Mexico,
egy a programm: tücsökszó!«
A messzi, drága tűzi vészt,
Mely fellobog az esti horizonton,
Ne nézd, ne nézd,
Ó, messzi már minden Páris és London!
Ó, messzi már minden csuda,
Zenével, fénnyel és orommal,
Közel csupa
Vak táj, a légbe festve bús korommal!
Közel kopott kert, unt lomok,
S szívedben a bú parkja, árva kis táj,
Tönkök s romok,
S ha lágy szellő csókolja, akkor is fáj.
Ki elvesztette önmagát,
Jobb sorsát már ne lesse mégis,
Mert csillagát
Zuhanni hagyta már a kegyes ég is.
Kosztolányi Dezső
Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat
és kellene még sok száz és ezer
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke
szemérmetes, szerelmes, rikitó
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat
vérszínűt, mint a mérges alkonyat
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.
Kiszínezném vele az életem.
Pilinszky János
Infinitívusz
Még ki lehet nyitni.
És be lehet zárni.
Még föl lehet kötni.
És le lehet vágni.
Még meg lehet szülni.
És el lehet ásni.
http://video.xfree.hu/?n=lunczk|cddccf58f22d944b57b16c 06696fbb1a
Gősi Vali verse
Gólya mese
volt egy ici-pici ház.
Amikor még kisgyerek volt,
ott lakott a nagyapád.
Reggel, délben tejet ivott,
megette a vacsorát,
nagyfiúvá cseperedett,
szűk lett az a kicsi ház.
Messzi útra hát elindult,
éjjel-nappal ballagott,
kereste a kicsi házat,
ahol a kedvese lakott.
Elfáradt a nagyapád,
álmot látott, kis szobát,
ahol réges-régen őt még
várta az a kicsi ágy.
Egyszer csak egy perc alatt
ott szaladt egy kispatak.
Kispataknál kicsi utca,
kis ház, azon kert-kapucska.
Ahogy odaballagott,
kinyíltak az ablakok.
Ablak mögött kis szoba:
ott lakott a nagymama.
Mindez réges-régen volt,
nagymama még kislány volt.
Beengedte vándorát,
főzött neki vacsorát.
A vacsora elfogyott,
a lány csókokat kapott,
betakarta kedvesét,
takaróért csókot kapott
Mígnem egy szép hajnalon
rigó szólt az udvaron:
várnak erdők, várnak rétek,
gyertek, míg egy házhoz értek!
Most már együtt mendegéltek,
míg egy kicsi házhoz értek.
Kicsi házban éldegéltek,
méhecskéktől mézet kértek.
Alig a méz elfogyott,
a gólya csomagot hozott,
S a csomagban kisbabát:
ő volt a te nagybátyád!
Nagymamának kisfia
már égi utak vándora.
Hol a tejút véget ér,
csillagokhoz odaér.
A kisfiú nődögélt,
nagyon várt egy kicsi lényt.
Más játékot sose kért,
csak ajándék-testvérkét
Ha jó leszel, megkapod,
legyen kivel játszanod,-
ígérte a nagymama,
s boldog volt a kisfia.
Egyszer aztán egy napon
kopogtak az ablakon.
Gólya néni kopogott,
S hozott egy kis csomagot.
Kis csomagban kisbabát,
egy mosolygó kicsi lányt.
Így éltek már négyen ott,
együtt voltak boldogok.
Fiú és lány nagyra nőtt,
hajót néztek, s repülőt.
Tengert láttak, óriást,
erdőben medvét és vadászt.
A fiú addig vándorolt,
míg elhívták a csillagok.
Égi mezőn, réten járt,
soha haza nem talált.
Így esett, hogy kishúga
Hiába várta őt haza.
Üres volt a kicsi ágy,
sírdogált az anyukád.
Míg aztán egy szép napon
kopogtak az ablakon.
Ajtót nyitott anyukád,
s ott állt a te apukád!
Egymás szemébe néztek,
este rólad beszéltek.
Elfogyott a vacsora,
s megtörtént a nagy csoda:
A gólya újra kopogott,
megint egy csomagot hozott.
A csomagban kisbaba,
találd ki, Ő kicsoda?
Pilinszky János
Milyen felemás
Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelműen.
Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.
Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdreroskadását.
Szabó Lőrinc: Élet
Érdemes lesz? érdemes volt?
Görbe, ami egyenes volt.
Hol van erő és szerencse?
Mi taszít ki? Ki vezet be?
Tőle, hozzá, benne, érte,
nála, néki, mégse, mért ne,
ide, onnan, ott is, itt se
majd ha, már most, úgy is, így se,
mindig, egyszer, érthetetlen,
jaj, tovább, nem, az se, nem, nem,
néha mégis, soha többé,
véle, oda, mindörökké:
mennyi megnyílt s elveszett út,
mennyi csapda, mennyi zegzug,
halni lassan, ölni gyorsan,
bent a szívben, kint a sorsban,
s úgy hinni, hogy győztes - vesztes,
eljutunk az egyeneshez:
érdemes volt? érdemes lesz?
Nagyon várom az essöt,remélem ez a szép vers meghoza
nagyon melegvan és semi levegö
Wass Albert: Intelem
Percre se feledd, hogy testvéred
minden magyar, bárhol is éljen.
Összetartásban rejlik csak erő.
Más ember földjén nincs számodra hely.
Félvilágot is befuthatod,
más ember földjén testvértelen leszel,
s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot,
ha nemzetedről megfeledkezel!
Te bús magyar, kit száműzött hazád,
s idegen zsarnok lakja otthonod:
bús sorsodért ne vádold nemzeted,
kit úgy tűnik, Isten is elhagyott.
A látszat csal. Isten ma is a régi.
Te hagytad őt el, te s a többiek,
s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá,
s a múlt hibáit le nem törlitek:
magyar földön nem lesz új
Magyarország,
Gaz és szemét nem terem nemzetet!
S a gyűlöletet nem mossa le semmi,
csak az összetartó igaz szeretet!
Dörög az ég, vihar készül,
Mindenki előle menekül.
Villámlik már, feltámad a szél,
Szürke az ég, eltűnt a fény.
Az ELSŐ pici esőcsepp száll a Föld felé,
Követi Őt sok-sok újabb lefelé.
Repülnek, becsapódnak, zuhog az eső,
A sok kis csöpp hirtelen egybenő.
A Föld már tiszta víz, összegyülekeztek.
Pocsolyává váltak a száraz porszemek.
Egy újabb villámcsapás követte a többit,
Mennydörgés, melyből vihar kerekedik.
Igyál Földem, hisz szomjaztál már régen,
Meríts erőt, szívd be esőcseppem!
Kiss Zsuzsanna Laura
Kapcsolódó képek:· kapcsolódó kép 1.· kapcsolódó kép 2.
· kapcsolódó kép 3.
· kapcsolódó kép 4.
· kapcsolódó kép 5.
Dsida Jenő: Mosolygó, fáradt kivánság
Jó volna ilyen édes-álmoson
ráfeküdni egy habszínű felhőre,
amíg az égen lopva átoson.
Leejtett kézzel, becsukott szemekkel
aludni rajta, lengve ringatózni
acélkék este, biborfényű reggel.
Felejtve lenne minden lomha kin,
álmot súgna illatosan ágyam:
vattás-pihés hab, lengő grenadin.
És az Isten sem nézne rám haraggal,
csak mosolyogva suttogná a szélben:
Szegény eltévedt, fáradt kicsi angyal.
Szeretetel köszöntelek!
Kicsit hosszu,de tanulságos szép
Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
- Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.
- Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?
- Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.
Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:
- Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük.
"Igyekszem vidámságot színlelni, amikor pedig nem vagyok vidám, leplezni a szomorúságomat, hogy ne okozzak bánatot azoknak, akik annyira szeretnek, és annyira aggódnak értem."
"De az idő, azon kívül, hogy begyógyította a sebeimet, valami egészen különöset is tartogatott számomra:megmutatta, hogy életünk során képesek vagyunk egynél több embert is szeretni."
"Megtapasztaltam, hogy a magány akkor a legerősebb, ha megpróbálunk harcolni ellene. Ha viszont nem veszünk róla tudomást, elgyengül."
"Mindennek, az égvilágon mindennek jelentése van ezen a földön, és a legkisebb dolgokat is tekintetbe kell venni."
