Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szia!
Reményik Sándor: A gondolat szabad
Bilincs a kézen, az ajkon lakat,
De felhők felett, de vizek alatt
Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat!
Legyen tanyám kietlen szirtorom
Vagy börtönöm pokolmély vártorony,
Én amit akarok, azt gondolom!
Ó, mi gyönyör, Ó mily Isteni kép:
Repülni! Dús képzeletem, ne félj,
Nem gátol ebben zsarnoki szeszély.
Repülj képzelmem, csillagokig szállj,
Az Isteneknek lángitalt kínálj!
Durva őrszem rád nem rivallhat: "állj!"
Repülj, semmi se szegje kedvedet,
Repülj, szakítsd magadra az eget,
Építs, vagy ronts; neked minden lehet!
Repülj, oltsd ki a földi lángokat
És népesíts be új világokat,
Nincs porkoláb, aki meglátogat!
Öltözz hulló csillagok ezüstjébe,
Köd oszlopába, áldozat füstjébe,
Rögbe nem botolsz és nem lépsz tüskébe!
Te tövistelen téped a virágot
S nyomodba kémek serge meddőn hágott,
Műhelyedben, Mester - téged ki látott?
Fölötted nincs Cézár, nincs Imperátor,
Se rongy tömeg, babért tépdesni bátor,
S nincs, aki Téged bekerít, határol.
Szabad vagy, mint űrben a fénysugár,
Szabad, mint a morajló tengerár,
S csak öntörvényed s korlát, határ.
Élet, Halál: minden beléd merül,
És bíróul fölötted ki sem ül,
Csak aki lát - az Isten egyedül.
>
>Vehetsz házat,
>de otthont nem;
>vehetsz ágyat,
>de álmot nem;
>vehetsz órát,
>de idot nem;
>vehetsz könyvet,
>de tudást nem;
>vehetsz pozíciót,
>de tiszteletet nem;
>megfizetheted az orvost,
>de az egészséget nem;
>megveheted a lelket,
>de az életet nem;
>megveheted a szexet,
>de a szerelmet nem.
Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszthetlek,
S arra, hogy nem elég, ha csak egyszer mondom, hogy szeretlek.
Hogy bármikor történhet veled, vagy velem valami,
Hogy milyen jó hangodat hallani.
Arra, hogy milyen nehéz néha őszintének lenni,
És milyen könnyű egy szóval megbántottá tenni.
Hogy meg kell mondani, ha valami fáj,
Arra, hogy mindent tönkretehet egy összeszorított száj.
Hogy túl rövid az élet arra, hogy veszekedjünk,
Őri IstvánS, hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk.
Arra, hogy mindig kell, hogy legyen erőnk arra, hogy nevessünk,
És mindig kell idő arra, hogy szeressünk.
elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi sem
érkezik idejében, semmit sem ad az élet akkor, amikor felkészültünk rá.
Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk
valaki. De egy napon egyszer észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer
volt mindenben... két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak
amikor megértek e találkozásra. Megértek nem éppen szeszélyeikkel vagy
hajlamaikkal, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény
szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben,
hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben amely az ő másodpercük az
évmilliárdok és a tér végtelenségei között."
/Márai Sándor/
Semmiért egészen -
Hogy rettenetes, elhiszem,
de így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
vagy a törvény mit követelnek;
bent maga ura, aki rab
volt odakint,
és nem tudok örülni, csak
a magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku: nékem
más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
minden egyéb;
én többet kérek: azt, hogy a
sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg
s fáradt vagyok;
kivánlak így is, meglehet,
de a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
elcsittíthass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
és áldozat
örömét, és hogy a világnak
kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc,
külön, neked,
míg magadra gondolni mersz,
míg sajnálod az életed,
míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
halott és akarattalan:
addig nem vagy a többieknél
se jobb, se több,
addig idegen is lehetnél,
addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak
még jó lehet;
törvényen kívűl, mint az állat,
olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
ne élj, mikor nem akarom;
ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
börtönt ne lásd;
és én majd elvégzem magamban,
hogy zsarnokságom megbocsásd.
Szabó L.
Szia Mártika!
Örülök ha minden rendben van
Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek
Vagyok: mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény
Lidérces, messze fény
De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak
Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének,
S lennék valakié
Lennék valakié
Ritka szép hajad van, de inkább ritka mint szép!
Ha rád gondolok a vágytól égek, hogy barna tested a számhoz érhet. Sokan látják, nekik már világos hogy az én szerelmem a Borsodi Világos!
Reggel, mikor az ágy kivet, első gondolatom te vagy, csak rád vágyom! Te vagy az életem, az álmom! Kávé, kávé mindenárom!
Három, három, három, három, három angyal szállt felém.
Egyik fehér, mint a felhő, másik könnyű, mint a fény.
Harmadik úgy hullt a földre az égből egyenesen,
mint egy könny szemből a szívbe, nedvesen és nehezen.
Hogyan óvjam meg az elsőt, hogy ne kapjon foltokat
ujjaimtól? hogyan tartsam szorosan a másikat,
hogy ne tudjon elröpülni? és az utolsót hova
rejtsem el, hogy senki, senki meg ne lássa őt soha?
Óh jaj, késő! már az első hószin angyal csupa folt!
És a másik messzeszállott, aki olyan könnyű volt!
Harmadikat szégyenemre látja az egész világ,
mert gyászomban széjjeltéptem lelkem őrző fátyolát
Szeretni kell a csalfa köd-eget,
Szeretni kell száz csillag enyhe képét,
Fölnézvén a szív könnyebben feled
És föltalálja tán az örök békét.
Csókolni kell az élet-mart sebet,
Csudálni kell a lányszem tiszta kékét,
Dalolni kell a bánatok felett
S nem kérdni, hogy vén Földünk meddig ég még.
Tisztelni kell az öregek kezét,
Simogatni az ifjúság fejét
És bátor hittel élni, ölni, csalni.
Halotti torban folyjon drága bor,
Nem szabad sírni soha, semmikor
S ha halni kell, hát vígan menjünk halni.
JÓZSEF ATTILA
"A mezőnek én vagyok virága,
kikeletnek zsenge ifjúsága.
Égek érted első fájdalommal,
Mely szívemből könnyet és fohászt csal,
És fohászom illat a szelekben,
Gyenge harmat a könnyű szememben.
Egy kis ég van a könnyű cseppjében,
lelkem száll az illat özönében.
Jer, fürödjél e könny-ég árjában,
Vagy szunnyadj el illat mámorában.
Szállj le, szállj le széparany pillangó, keblemre szállj le kis csapongó.
Midőn a nap nyugodni tér,
És az esthajnal leszáll,
A csillag és a denevér
Fölkelnek bájainál:
A csillag felderíteni
Jő csendes életét,
A denevér kísérteni
repül suhogva szét.
Szállj le, szállj le széparany pillangó, keblemre szállj le kis csapongó.
Egy rövid nap tünyeménye éltünk,
Elmúlik míg örömet cseréltünk.
Éljük át e kort egy pillanatban,
Mely gyönyörtől s üdvtől halhatatlan.
És ha édes életed kifárad,
szemfedőd lesz hervadó virágod
Szállj le, szállj le széparany pillangó, keblemre szállj le kis csapongó.
Vörösmarty Mihály
Szia Magdika!
Aranyos vagy hogy hiányoltál jol vagyunk minden rendbe
Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad
Weöres Sándor: Tíz lépcső
Szióka!
Jó pihenést kívánunk Neki.
-
Jársz még ahhoz a belvárosi orvoshoz?
- Minek járnék? Rólam már minden orvos lemondott.
- Úristen! Miért?
- Mert egyiknek sem tudok fizetni.
A nő leparkol a kocsival és megkérdezi a férjét:
- Drágám, nem álltam le túl messze a járdaszegélyhez?
- Melyikhez képest?
Sziasztok!
Majd tartom a frontot a Martika helyett,remelhetoleg mihamarabb jon,nekunk is hianyoznak a versei,de minden ok vele,valoszinuleg megint kirandulgat
De koszonom anyukam neveben is a szep verseket,es amiket hozztok
"Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. Ha például négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal, fölfedezem, hogy milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy akármikor jössz, sohasem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet."Szia Mártika!
Hiányzol
minden rendben van.
M. Feesche:
SZERETET
Láttam a szeretetet. Láttam
rózsák között járni a nyárban.
Aranygyűrűjére nap nevetett,
s olyan szép volt a szeretet!
Aztán találkoztam a szeretettel
út közben. Súlyos terhet vett fel:
mások terhét. Játszó kisgyermekhez
hajolt le... S meglepett, hogy egyre szebb lesz.
Ott is találkoztam vele,
ahol hullt a fák sárga levele:
betegségben, ínségben, szenvedésben.
Mindenütt boldog szolgálatra készen.
S láttam fekete, fényevesztett
napon. Hordozta a keresztet.
Mert testvére veszélybe tévedt,
utánament, nem latolt, kérdett,
és nem maradt ideje semmi
szennytől, mélytől visszarettenni.
Ment, amerre tövisek téptek.
Soha nem láttam olyan szépnek
Ha bánat ért ..
Ha bánat ért és torkod szorul,
Szemed fényébe könny borul - sírj nyugodtan.
Elment a kedves vissza se nézett,
Nehéz felejteni a sok hosszú évet - sírj nyugodtan.
Add ki magadból, könnyebb lesz lelked,
Ne tartsd szívedben ezt a nagy terhet - sírj nyugodtan.
Folynak a könnyek jobb már az érzés,
Újult erővel jön egy újabb lépés.
Ha öröm vagy bánat eltorzul ajkad,
Két szemed sarkában már könnycsepp sarjad.
Tanulmány, ha véget ért, s jó lett az eredmény,
Örömkönnyek ezek, üdvözlöd a szerencséd - sírj nyugodtan.
Majd oltár előtt mondod pároddal: IGEN,
Könnycseppet látsz a szülők szemében - Te is - sírj nyugodtan.
Először gyermeked kimondja: APA,
Gombóc a torkodban, öröm a szava - sírj nyugodtan.
Folynak a könnyek jobb már az érzés,
Újult erővel jön egy újabb lépés.
Ha öröm, ha bánat, eltorzul ajkad,
Két szemed sarkában már könnycsepp sarjad.
Csemetéd felnő, s a nagybetűs ÉLET,
Megtanítja néki az önálló létet - sírj nyugodtan.
Lassan már öregszel, nehézkes mozgásod,
A segítő kezeket könnyekkel hálálod - sírj nyugodtan.
Sziasztok!
Remelem mindenki jol van,mar regen jartam erre,de olvasgatlak titeket
Eltűnt és hiányzik
Volt egy ember, ki szeretett,
Ha kellett velem nevetett,
Ha szomorú voltam,vígasztalt,
És ha menni akartam marasztalt.
Velem volt jóba,rosszban,
Tanácsot adott a bajban.
MIkor sírtam hallgatott,
Hozzám mindig hű maradott.
Fáj,hogy a szó már kevés,
Fejemben a tudni nem nyerés,
Akarom,hogy most is itt legyen,
És ha arra kérem továbbra is szeressen.
Visszahívni szeretném,
De azthiszem nemtudom,nem én,
Örökre elástam magam nála,
Így hát elpusztult a szeretet fája.
Dalol a honvágy
Szeretnék szántani,
hat ökröt hajtani,
régi eke szarvát
kezemben tartani.
Harmatos hajnalon
régi útat járni.
Régi erdőszélen
virágot csodálni.
Szeretnék még egyszer
tavaszbúzát vetni!
Jó fekete földet
a kezembe venni.
Beszívni illatát
frissen kaszált fűnek,
mialatt a réten
tücskök hegedűlnek. . . !
Látni, még csak egyszer,
a leszálló estét.
Villanó szárnyával
az érkező fecskét.
Keleti ég alján
ahogy gyúl a csillag,
békés tájak fölé
békességet ringat. . .
Istenem, add hogy még
egyszer haza menjek!
Régi hegyeimen
új bort szüreteljek!
Fáj a bujdosás már.
Csupa fáj az élet.
Elvész idegenben
erdélyi cseléded.
Régi hegyeimen
lábujjhegyen járnék.
Jó volna a napfény!
Szép volna az árnyék!
Szép volna, jó volna!
Hallgass meg, Úristen!
Hisz más kivánságom
e világon nincsen:
Szeretnék szántani!
Hat ökröt hajtani!
Régi ekém szarvát
még egyszer. . .
még egyszer
kezemben tartani!
Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy területén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.
Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.
Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A múltnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Úgy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.
Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kísértete;
Föl-föltűnik s lebúvik nagy hamar
- Ha vert az óra - odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.
Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szülőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet
Nagyon jó
Köszönöm.
Két régi barátnő találkozik.
Kérdi egyik a másiktól:
- Hogy vannak a gyerekeid?
- Jaj, ne is kérdezd! Szegény fiam egy szörnyű lusta lányt
vett feleségül.
Délelőtt 11-ig fel sem kel az ágyból,
egész nap költekezik a plázákban,
este se főz, hanem elviteti magát valami drága étterembe.
- Szegény fiad, jól kifogta!
És a lányoddal mi újság?
- Neki arany élete van.
A férje reggel ágybaviszi neki a kávét,
a reggelit, aztán ellátja pénzzel,
hogy vegyen magának,
amit csak akar,
és minden este vacsorázni mennek.
Kérdi az elsőt, hogy mi a bűne:
- Nyolcszor csaltam meg a feleségemet. - mondja.
Na jó, ő kap egy Trabantot.
A másodikra kerül a sor:
- Hatszor csaltam meg a feleségemet, de megbántam.
Na jó, kap egy zsigát.
A harmadikat is megkérdezi:
- Én még soha nem csaltam meg a feleségemet, bár éreztem már kísértést.
Na jó, akkor ő kap egy BMW-t. Ez így megy tovább szép sorban, míg meg nem telik az ég.
Közlekednek az emberek, mikor egyszer a trabantos és a zsigás arra lesz figyelmes, hogy a BMW-s zokog a szép kocsiban.
- Mi a baj, miért sír? Hiszen egyszer sem csalta meg a feleségét.
- Igen, de az előbb láttam az asszonyt egy rolleren.
mániákusan kicsúzlizott minden ablakot, amit meglátott.-
- Mit csinálna, ha most kiengednénk innen? – puhatolódzik az orvos
vagy kétheti kezelés után.
- Vennék egy csúzlit – mondja Ragány. – Visszajönnék, és a
kórterem minden ablakát kicsúzliznám.
- Remek program – helyesel az orvos, és sürgősen belenyom egy
injekciót.
Újabb két hét, újabb kérdés:
- Ha adnék magának húsz forintot, mit venne rajta? – érdeklődik a
doktor.
- Csúzlinak való gumit! – válaszol elveihez hűen Ragány, de
furcsamód nem kapja meg a húszast.
Most már az orvos négy hétig vár, míg újra előveszi betegét:
- Hogy van, Ragány úr?
- Köszönöm, jól.
- És mit tenne most a legszívesebben?
- Legszívesebben elmennék egy ötórai teára táncolni.
- Nagyon jó.
- Bizony, hogy jó volna. Felkérnék valami kislányt, eljárnék vele
egy tangót, mert tetszik tudni az a kedvenc táncom, utána meg
elvinném a kislányt sétálni.
- Pompás! És aztán?
- Aztán felcsábítanám a lányt a lakásomra.
- Kitűnő! Folytassa csak!
- Mit folytassak? Hiszen a többi magától értetődik. Ha feljön a
lány azon nyomban leteperem, és lehúzom róla a bugyit.
- Ej, de huncut ember maga! Hát miért kell rögtön lehúzni a
bugyit?
- Hogy a bugyija gumijával kicsúzlizzam az összes ablakot.
A férj és a feleség szépen alszanak a hálószobában.
2 óra körül zörejt hallottak és egy betörő volt az!
A betörő odaült a feleség mellé.
- Na mondd el, hogy hívnak, mielőtt meghalsz!
- Erikának hívnak.
- Önt nem ölöm meg, az anyámat is így hívják!
Odamegy a férfihez.
- Héj, te mondd meg, mi a neved mielőtt meghalsz!
- Én Félix vagyok de a többiek csak Erikának becéznek!
Szép napot kivánok mindenkinek!
Ady Endre (1877-1919)
ADJA AZ ISTEN
Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok, víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.
Adja meg az Isten
Sírásaink végét,
Lelkünknek teljességes
S vágyott békességét,
Adja meg az Isten.
Adja meg az Isten,
Bár furcsa a világ,
Ne játsszak ölő, gyilkos,
Cudar komédiát,
Adja meg az Isten.
Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok, víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.
Köszönöm szépen
Én is ezt kívánom >>>>>>>>>
Bényei József – Végrendelet
A világot úgyis ki kell bírni.
Ne engedd a virágokat sírni.
Ne engedd a madarakat félni,
a hűséget hóban elvetélni,
az álmokat este megalázni,
almafákat áprilisban fázni,
a perceket ne engedd megállni,
ablakokat örökre bezárni,
csillagfényű éjszakákra lőni,
ösvényeket indákkal benőni.
Ameddig a vállad íve bírja,
vigyázz minden virágtalan sírra,
vigyázz minden társtalan magányra,
füstre, fényre, ember-glóriára.
Aki árva arccal sír az égre,
takarj szelíd álmot a szemére.
Tanulj könnyet, sebet, jajt szeretni:
valakinek embernek kell lenni.
Életszabály
Ha egy szép élet vágyát örzöd
a múlttal nem szabad törődnöd,
S mindig úgy tégy, ha veszteség ér,
mitha újjászülten élnél.
Mit akar? Kérd meg minden naptól,
és minden nap felel majd akkor.
Tetteidnek tudjál örülni,
más tetteit tudd megbecsülni.
Főképp ne gyűlölj egy embert se,
s a többit hagyd az Úristenre.
Goethe
Móra Ferenc: A szív
A szív a legfurcsább csavargó,
Vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
De mindig kész van útra kélni,
Ha nyílik rája alkalom.
A szív a legfurcsább csavargó,
A tolvaj-utat kedveli,
Hiába tiltja tilalomfa,
Nem hajt veszélyre, tilalomra,
Még vakmerőbben megy neki.
A szív a legfurcsább csavargó,
Minden lépése uj talány:
Onnan szalad, hol rája várnak
S hivatlanul oson be másnap
Pár ragyogó szem ablakán.
A szív a legfurcsább csavargó,
Ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elüzték egyszer,
Hívhatják vissza bár ezerszer,
Nem látják többet sohase.
A szív a legfurcsább csavargó -
Dölyfös kacajjal elszalad,
Hogy megalázva, elgyötörve
Visszalopódzzék a küszöbre,
Hol csupa dacból megszakad.
Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké
A gyereknek T o l d i - t olvasod és azt feleli, o k é
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon
A tested is emlékezik, mint távoli rokon
Még felkiáltsz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat ...”
De már tudod: igen, lehet ... És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét -
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?
„ Az nem lehet, hogy annyi szív ...” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek
Még azt hiszed, élsz? ... Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: „ Testvért testvér elad ...”
Egy hang aléltan közbeszól: „ Ne szóljon ajakad ...”
S egy másik nyög: „ Nehogy ki távol sír e nemzeten ...”
Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t?
Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? ...” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet
A radioaktív hamu mindent betemet
Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet
Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat
Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk
Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk
Íme, por és hamu vagyunk
sziasztok jó reggelt!
Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.
Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.
De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.
Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.
Tóth Árpád - BOLDOGSÁG
A zöld gyepről kék füstöt ereget
Setét fenyők fölé piros parázs,
Csengőt egy pásztor csöndes nyája ráz;
Van még boldogság?... Istenem, lehet?...
Békén görbül botjára a gubás;
Ily mozdulattal nézte őse rég
Betlehemben Mária gyermekét;
S egy messzi bölcsőn felsírt már Judás...
Jaj, minden üdvünk búval viselős,
Az ifjú ágon boldog alma kél,
De százezer mérföldről már a szél
Elindult, melytől zuhan a gyümölcs...
Várj, enyhe perc!... Teleszívom tüdőm,
S a csenden át úgy rémlik: csendesen
Egy percre most megáll szemközt velem
Halálom, mely közelg a bús időn...
Gyönyörű.
" A legnagyobb ajándék, amit embertársadnak adhatsz, ha őszinte szívvel figyelsz rá."
hogy csodás dolgot tegyen,
de joggal elvárom mindenkitől,
hogy mindig ember legyen."
( Ady Endre)
Embernek lenni pontosan annyit jelent, mint felelősnek lenni. Érezni, hogy a kővel, melyet lehelyez, a világot építi tovább.
(Antoine de Saint Exupéry)
Szia Gizi!
Gratulálok a tehetséges unokádhoz
gyönyörü neve van
Nekem is van egy ö is gyönyörü Szem a neve Angliában élnek.Voltam kint félévig imádnivaló baba.Most 15-honapos
Szia Magdika!
Sík Sándor:Hullámmoraj
Szürke tenger és szürke ég.
Ó véghetetlen szürkeség!
Jajongva száll a sok sirály.
A lágy eső halkan szitál.
Vonagló, méla vízmoraj,
Örök-egyhangú mélyi dal.
És mégse, mégse szomorú.
Ó szürke, szép, komoly ború!
Ti szürke tenger-távolok,
Lám én is, én is itt vagyok!
Az a hatalmas, furcsa szél,
Amely nem tudni merre kél,
Eddig sodorta csónakom,
S most ülve szürke partokon
Fontolgatom, elmélgetem
Harminchatéves életem.
Mily különös, hogy itt vagyok,
Hogy hallom az örök habot
A véghetetlen ég alatt.
Hogy annyi minden elmaradt,
Hogy annyi volt és annyi van,
És el fog ülni nyomtalan:
Mint harsogó hullámhadak
A fövenyen elomlanak.
Mily különös: Ma itt vagyok,
És holnap tán már új habok
És friss szelek ölelik át
Életem ingó csónakát,
Új tengerek és új egek,
Új szürkeségek intenek:
S holnapután új partokon
A régi zúgást hallgatom.
Mondd, mondd, te gazdag szürkeség:
Mi jöhet új elémbe még?
Amit a szív tud sejteni,
Ami emberi s isteni
Engedtetett a Föld színén:
Mindent megértem, éltem én.
Már minden volt. Hogy élhetem
Még gazdagabbá életem?
Ha jönne most az alkonyat,
Amely bezárja utamat,
Úgy hagynám itt a szép nyarat:
Békétlen vágyam nem maradt.
Úgy hajtanám le arcom én
A hívó Isten kebelén,
Mosolygón, érten, gazdagon,
Halk Tedeummal ajkamon.
De hogyha élnem méretett,
Ha zúgnak még a tengerek,
És ismeretlen partokon
Kell még kikötni csónakom:
Kedves nekem az Akarat,
Melytől vitorlám megdagad,
S amely hajóznom rendelé
A láthatatlan part felé.
Csak zúgjatok, örök habok:
Én is egy kis hullám vagyok.
Testvér nekem a mélyi dal,
S a lelkem rá rímet sugall.
Ó édes ülni köztetek,
Hullámok, rímek, életek,
S hallgatni szívem halk dalát:
Az öröklét mély dallamát.
Szia Mártika !
Igen kaptam, de ebből rájöttem, hogy nem az az alap. Valami ómagyar szövegre utal a vers. "látjátok mik vagytok feleim ? Tihanyi alapító lvél ?
Témaváltás: Az unokám 9 éves most lesz 4.-kes. Dominiknak hívják , és gyönyörű. Mi neveljük. Nagyon tehetséges versmodó, és csodás a hangja is. remek iskolába jár Minervába.
üdv Gizke.
Bálint Lea:
Boldogságom erdeje
Szememben összehajló
bokrok ölelnek
Világot tartó
vágyak növelnek
Te félrehajtod
az ágakat
megtanítod
a vágyakat
elrepülni és visszaszállni
tavaszt várni
és korcsolyázni
gyökvonásra is megtanítod
és látod
már hullnak a levelek
porból rajzolt szememet
betakarják.
Várlak
Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Rideg vagyok és reszketeg is néha,
Egyedül olyan borzongós az éjjel.
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
És csend volna. Nagy csend.
De hallanánk titkos éjjeli zenét,
A szívünk muzsikálna ajkainkon
És beolvadnánk lassan, pirosan,
Illatos oltáron égve
A végtelenségbe.
/József Attila/
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár, avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.
Ady Endre
Szia Bumbuti!
Köszi a segitséget!
Szabó Lőrinc: Pillanat a "Tücsökzené"-ből
Mint kagylóból bontottalak ki, mint
héjból; s nemcsak ruháidtól: amint
felnéztél rám, a végső pillanat
előtt, mikor megláttad sorsodat,
de még tiltakoztál, igen: amint
felnéztél, akkor már, s lélek szerint
te vetkőztél tovább: hívó szemed
úgy menekült, oly kétségbeesett
álmot tükrözött s oly belső csatát,
hogy a szívem elszorult. De a vágy
győzött lassan: fájdalmas bizalom
mosolya remegett át ajkadon
s a győzelmes, halálos gyönyöré,
karod emelted a nyakam köré;
be szép voltál! Azt a tekintetet,
mellyel vállaltad titkod-szégyened,
s mely jövőd és szíved bontotta ki,
sose tudtam többé felejteni.
Szia Gizi!
Látom kaptál segitséget örülökneki
nagyon szivessen hányéves az unokád!
Boldoggá az tehet, aki boldogtalanná is.
Van, akit azért gyűlölsz, mert szeretni is tudnád.
A biztos megöl, de túléled.
A kétely éltet, de belehalsz.
Az igazit elhagyjuk a többiért
A többit az igazi miatt.
A szép rögtön kell. Az igazra alszunk egyet.
Hibái miatt nem kell
vagy nem kell s ezért hibás ?
Ha gyűlöljük, jósága is sért.
Aki szelídít, korcsosít is.
A legfájóbb kín örömet színlelni.
Sebzett szív csak sebezhet.
Eszünk vádolható. A szív törvény feletti.
Szívünk lebeszélhető. Rá sosem.
A vágy lehet ál. A csömör valódi.
Testet lehet venni. Lelket csak eladni.
A férfi addig él, míg kíván. A nő, amíg kívánják.
Márai Sándor
Helló !
Nagyon -nagyon Köszönöm ! Sokat segítettél. Mos tmár tudom, hogy Márai verse nem erre írodot, de nem tudom mire. Az emigránsoknak szól ." Hogy mint vagyto feleim por és hamu vagytok". Csak egyszer hallottam és azért nem tudom megtalálni
Valék siralom-tudatlan.
Siralomtól süppedek [siralomban elmerülök],
Bútol aszok, epedek.
Választ világomtól --
Zsidó, fiacskámtól,
Édes örömemtől.
Ó én édes uracskám,
Egyetlen egy fiacskám!
Síró anyát tekintsed,
Bújából kinyujtsad [kihúzzad]!
Szemem könnytől árad,
És keblem bútól fárad.
Te véred hullása
Én keblem alélása.
Világ világa,
Virágnak virága!
Keservesen kínzatol,
Vas szegekkel veretel.
Ó nekem, én fiam,
Édes mint a méz! [Édesb méznél?]
Szegényül [szégyenül?] szépséged,
Véred ürül [patakzik] vízként.
Siralmam, fohászkodásom --
[ezekkel] Terjed [mutatkozik] kívül
Én keblemnek belső búja,
Mi soha nem hűl [enyhül].
Végy halál engemet,
Egyetlenem éljen,
Maradjon uracskám,
Kit világ féljen!
Ó igaz Simeonnak
Biztos szava ére [beteljesedett];
Én érzem e bútőrt,
Mit hajdan ígére.
Elválnám tőled,
De ne volna,
Hogy így kínzatol,
Fiam, halálra.
Zsidó, mit téssz,
Törvénytelen,
Mert fiam hal
Bűntelen.
Fogva, huzogatva,
Öklelve, kötve
Ölöd.
Kegyelmezzetek fiamnak,
Ne legyen kegyelem magamnak,
Avagy halál kínjával,
Anyát édes fiával
Egyetemben öljétek!
Volék sirolm tudotlon.
Sirolmol sepedik,
Búol oszuk, epedek.
Választ világumtuul --
Zsidou, fiodumtuul,
Ézes ürümemtüül.
Ó én ézes urodum,
Eggyen igy fiodum!
Sirou anyát teküncsed,
Búabeleül kinyuhhad!
Szemem künyüel árad,
Én junhum buol fárad.
Te vérüd hullottya
Én junhum olélottya.
Világ világa,
Virágnak virága!
Keserüen kinzatul,
Vos szegekkel veretül.
Uh nekem, én fiom,
Ézes mézüül!
Szegényül [szégyenül?] szépségüd,
Vírüd hioll vizeül.
Sirolmom, fuhászatum --
Tertetik kiül
Én junhumnok bel bua,
Ki sumha nim hiül.
Végy halál engümet,
Eggyedüm íllyen,
Maraggyun urodum,
Kit világ féllyen!
Ó igoz Simeonnok
Bezzeg szovo ére;
Én érzem ez bútürűt,
Kit níha egíre.
Tüüled válnum [?],
De nüm valállal,
Hul igy kinzassál,
Fiom, halállal.
Zsidou, mit tész,
Türvéntelen,
Fiom mert hol
Biüntelen.
Fugva, husztuzva,
Üklelve, ketve
Ülüd.
Kegyüggyetük fiomnok,
Ne légy kegyülm mogomnok,
Ovogy halál kináal,
Anyát ézes fiáal
Egyembelű üllyétük!
Akor még egypár az unokádnak szeretettel
Ez az emberi képesség, melyre legnehezebben tehetünk csak szert, ez a tulajdonság, mely ellen lényünk legtitkosabb ösztönei lázadoznak, mert halandók vagyunk, mert időnk kimért, mert csillagunk lefut: ez a legfájdalmasabb kötelesség, önmagunkkal, sorsunkkal s annak legmélyebb értelmével, munkánkkal szemben. Nincs igazi alkotás végtelen, az ember legtitkosabb alkata fölött úrnak maradni tudó türelem nélkül. Mert az alkotás soha nem bűvészmutatvány, villámgyors kunszt, sanzsé-passzé*, a cilinderből nem tud az alkotó műveket előhúzni. Nemcsak a lángész: türelem maga a mű is türelem, az organikus fejlődés türelme, a visszatartás és érlelés csodája. Megtanulni a türelmet, életben és munkában, annyi, mint megtanulni a Teremtő titkát. Magold csak ezt a leckét, te nyugtalan és halandó.
(Márai Sándor: Füveskönyv)
ÜDV NEKED IS atsuki!
EGGYELÖRE NEMTALÁLOM,DE NEM ADOM FEL
EGY KIS TÜRELEM
Üdv Mártika és mindenki ! Amióta felfedeztem ezt a topicot rendszeresen olvasom, és szedegetek. Ha valaki ismeri Márai Sándor azon versét ami az Ómagyar Mária siralomra íródot, kérem írja le.Nagyon szépen Köszönöm.
Most fejből egy kedvenc.
Fut a vonat megyek utánnad,
Talán ma még meg is talállak,
Talán kihül e lámgoló arc,
Talán csendesen meg is szólalsz,
Csobog a langyos víz, fürödj meg,
Íme a kendő töröközz meg,
Sül a hús, enyhítse étvágyad,
Ahol én fekszem az az ágyad.
JÓZSEF ATTILA
Erdő szélén, a nagy fák alatt
etőznek a kicsi halak,
Kerg
Kinnt egy nagy fánn, turbékol egy vadisznó
Legszebb madár, a víziló.
Eresz alatt fészkel a szamár
Cérnaszálon csüng az elefánt,
Balatonon, csónakázik egy tehén
Szalmakalap van a tökfején.
Afrika
- Apu, intőt kaptam az iskolában, mert nem tudtam, hol van Afrika. Te tudod?- Én sem tudom, kisfiam, menj, kérdezd meg anyádat!
- Anyu, hol van Afrika?
- Nem tudom, de nem lehet túl messze, mert dolgozik nálunk a gyárban két néger nő, és biciklivel járnak haza.
Én is kivánok szép hétvégét!
Beszélő fák
Élt egyszer egy dombtetőn három fa. Gyakran beszélgettek, elmondták egymásnak álmaikat, vágyaikat. Az első fa egyszer így szólt:
- Belőlem egy kincsesláda lesz. Megtöltenek majd arannyal, ezüsttel és sok sok drágakővel. Külsőmet is megfaragják, mindenki csodálni fogja szépségemet.
A második fa is elmondta vágyát:
- Belőlem hatalmas hajót fognak ácsolni az emberek. Császárok és királyok fognak utazni rajtam, hogy bejárják a Föld minden zeg-zugát. Utasaim biztosnak fogják érezni magukat rajtam!
A harmadik fa is beszélni kezdett:
- Szeretnék magasra megnőni, hogy az erdő legmagasabb fája legyek. Az emberek mindenhonnan látni fognak engem a dombon, én pedig arra fogok gondolni, hogy nagyon közel kerültem az istenhez és a mennyek országához. Minden idők legmagasabb fája lesz belőlem, az emberek örökké rám fognak emlékezni.
Elmúlott néhány év, jöttek a favágók. Megnézték az első fát és az egyik ember azt mondta:
- Ez a fa nagyon erős, ha kivágom, biztosan megveszi tőlem az asztalos –, és nekifogott, hogy a fát kivágja. A fa nagyon boldog volt, mert tudta, hogy az asztalos belőle kincsesládát fog készíteni.
A második fánál is megszólalt egy favágó:
- Ez egy nagyon magas fa, a hajógyárban biztosan jó pénzt fogok kapni érte. - A második fa is boldog volt, érezte, hogy álma beteljesült. Nagy hajót fognak ácsolni belőle.
Amikor a favágók a harmadik fához értek, az nagyon elszomorodott. Úgy érezte reményei szertefoszlottak. Egy favágó megszólalt:
- Ezzel a fával nincsenek terveim. Kivágom és anyagát elteszem.
Az első fából az asztalos egy jászolt készített. Betették egy istálóba és megtöltötték szénával.
A második fából egy kis halászcsónak készült. A fa reményei, hogy fedélzetén császárok és királyok fognak hajózni, széjjelfoszlottak.
A harmadik fát szálfákká vágták össze és darabjait egy sötét helyre rakták.
Sok év múlott el és a fák már megfeledkeztek álmaikról. Egy napon egy asszony és egy ember jött be az istálóba ahol az asszony egy gyermeket hozott a világra és a kisdedet elhelyezte a szénával telt jászolba, amely az első fa anyagából készült. A fának eszébe jutott egykori álma és rájött arra, hogy a világ legnagyobb kincsét őrzi.
Ismét elmúlott sok sok év és néhány ember beült egy csónakba, amely a második fa anyagából készült. Az emberek közül az egyik fáradt volt és elaludt. Nagy vihar tört ki és a fa arra gondolt, hogy a belőle készített csónak képtelen lesz ellenállni a hullámoknak. Az emberek felébresztették alvó társukat, aki felállt, a szél felé fordult és elkiáltotta magát: „Béke veled!”. A vihar egy csapásra elmúlt. A fa, amelynek anyagából készült a csónak, rádöbbent arra, hogy fedélzetén a királyok királya tartózkodik, aki képes volt még a legerősebb vihart is lecsendesíteni.
Végül valaki jött, vállára tették neki a harmadik fa szálfáiból készített keresztet. Terhét egy város utcáján vitte, ahol az emberek szidalmazták és gúnyolták őt. Amikor megálltak, az embert felszögezték a keresztre amit azután felállítottak a dombon. A harmadik fa rádöbbent arra, hogy álmai neki is megvalósultak, erős maradt, magasan áll egy domb tetején, és nagyon közel került istenhez mert Jézus testét hordja magán.
Amikor úgy látod, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan azt elgondoltad, jusson eszedbe, hogy az istennek tervei vannak veled. Ha hiszel benne, meg fog ajándékozni terved megvalósításával.
Mind a három fának álmai valóra váltak, talán nem éppen úgy, ahogyan azt egykor elképzelték. Mi sem tudhatjuk, hogy az istennek milyen tervei vannak velünk. Még, ha olyanok is, amilyennek nem vártuk, mert az ő útjai kifürkészhetetlenek.
__________________
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni!
Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni!
Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok!
Nagyon szép hétvégét kívánok Nektek!
"Kőbe vésve....."
Két barát ment a sivatagban.
Kirándulásuk alkalmával összevesztek, és az egyik barát
képen törölte a másikat, aki megsértődött.
Anélkül hogy szólt volna bármit is,
beleírta a homokba:
"Ma a legjobb barátom lekevert egyet!"
Mentek tovább a sivatagban, egy oázishoz értek, ahol
elhatározták, hogy megfürödnek.
Az a barát, aki kapott egy pofont, fuldoklani kezdett,
de a másik kimentette.
Magához térvén, kőbe véste:
"Ma a legjobb barátom megmentette az életemet!"
Az a barát, aki lekevert egyet, majd megmentette a
másikat, megkérdezte:
Mikor megütöttelek, homokba írtad. Most meg kőbe vésted.
Miért?
A másik azt válaszolta:
"Mikor valaki megbánt, csak homokba szabad írnunk,
hogy a megbocsátás szele eltörölje a szavakat.
De ha valaki jót tesz velünk,
véssük kőbe, hogy senki se törölhesse el."
TANULD MEG SÉRELMEIDET HOMOKBA ÍRNI,
A JÓSZERENCSÉDET PEDIG KŐBE VÉSNI!!!
"Azt mondják, egy különleges emberrel találkozni,
akit tisztelsz, egy pillanat műve.
Megszeretni egy nap elég, de az illető elfelejtéséhez
már lehet, hogy kevés egy élet."
Szép jó reggelt !
Hogy jól induljon a hétvége, hozok egy kis vidámságot.
TÜNDÉRMESE:
Egy 60-as éveinek elején járó házaspár, 35-ik házassági évfordulóját
ünnepelte, egy csendes, meghitt kis étteremben...
Egyszer csak egy gyönyörű tündér jelent meg az asztaluk mellett és azt
mondta
"Mivel ennyire különleges házaspár vagytok, és hűek voltatok
egymáshoz ez alatt a hosszú idő alatt kívánhattok tőlem egyet-egyet,
én teljesítem kívánságotokat!"
"Ó! Én szeretném körbeutazni a Földet az én nagyszerű férjemmel!" -
kérte a feleség. A tündér meglengette a varázspálcáját és -
abrakadabra - két első osztályú jegy termett az asztalon a Luxus
utazási iroda világkörüli útjára.
Most a férjen volt a sor. Gondolkodott egy percet és így szólt: "Nos, ez
az egész nagyon romantikus, de egy ilyen alkalom csak egyszer
adatik meg az életben, szóval ne haragudj kedvesem, de az én
kívánságom egy nálam 30 évvel fiatalabb feleség!" A tündér és a feleség
nagyon csalódott volt, de hát a kívánság az kívánság... Így hát a
tündér körözött egyet a varázspálcájával és - abrakadabra - a férj 92
éves lett!
Mi a mese tanulsága? A férfiak hálátlanok, DE a tündérek nők...
Lefut az álom, tünemény volt,
lefut a szívig, a kamaszkori rét
lassú ringással, mint az égbolt,
lehajtott fejem fölé ért –
A nyár óriás talpa hihetetlen
gázol, virágok nyakszirtjére lép;
én csak magamhoz voltam kegyetlen,
én soha nem adtam fel a reményt.
S melyen idáig futottam, az út
csúfondárosan nyelvét ölti:
parasztok közül kitanult
fiú a tisztét hogyan tölti?
Hol a szándék? A bonyolult
tévedések közt hol a hit?
A bűvész-cilinderbe fúlt
versek után ki mond vaamit?
Kamaszkori égbolt, nehéz vagy,
hozzád csak fájva mérhető
a termést betakartító évszak,
én tudom: te vagy az el nem ért tető –
Helyetted új csúcsokat állit,
aki túlélt, én gerincfeszítő
konoksággal téged idézlek váltig
álom-égben sátrat verő kölyök-idő.
Már mint diákot, falhoz szorított az éhség,
– harcom határát én szabom meg –
nem pénzért dobott fel a merészség,
lángszóróval pusztított terep
lehet jövőm, de gyönyörű is lehet!
Nem az én dolgom az eredményt kivárni,
mit vállaltam, kínnal veret,
csak elmondani adj erőt, sors, s jöhet rám akármi.
JO REGGELT
ÉS SZÉP HÉTVÉGÉT 
KIVÁNOK MINDENKINEK!
Szabó Lőrinc: Őrizni fogsz
Mint százkezű szél a riadozó
vetéseket, megrohanlak,
vagy mint a nap, mikor reggel beleveti magát
karjaiba a meztelen tavaknak.
Megrohanlak: a hálám rohan meg.
Rettenetes fény gyul át rajtam:
nem látlak tőle, pedig itt vagy
s te magad keresed az ajkam.
Nem látlak - Emberek vagyunk még?
Káprázat visz hintázva föl-le.
Egyszer, súgod, egyetlenegyszer!
Aztán zuhanok, mindörökre.
Egyszer, súgod még, s én kialszom,
feketén, kábultan, halottan,
de te már megőrzöl, ahogy a napfényt őrzi
a föld sötét s nehéz aranyban.
Szia Mártika!
Szép estét
és jó éjszakát kívánok!
Várnai Zseni - Szerelem
Messze, a kéklő üveghegyeken
él egy madár, a neve szerelem.
Topáz a csőre, és a két szemén
rubintos tűzben szikrázik a fény.
A szárnya zöld, a begyén kék pihe,
alatta ver forró piciny szíve
és mint a villám lecsap hirtelen,
fényből, viharból jön a szerelem!
Már láttam egyszer, jött egy pillanat
szívemre ült és hittem, itt marad,
utána kaptam gyorsan és kezem
átfogta csöppnyi testét melegen,
vergődött, karmolt és az átkozott
tenyeremben verébbé változott,
szebbik valója eltünt, messzeszállt
s talán már más szív fölött muzsikált.
Elfogni őt, bezárni nem lehet,
akár a fényt, vagy nyargaló szelet,
csupán a vágy oly szárnyaló szabad,
hogy utolérje azt a madarat.
A színe, hangja mindig újra más,
meseszerű, különös és csodás
Ott fönt lakik a kék üveghegyen
az a madár, a neve szerelem.
Madárnyelven
Ha van barátod, ki melletted áll,
hogy megteremthesd ékes, szép világod,
becsüld meg, mert ma kincs egy jó barát!
Ne szedj úton-útfélen új virágot!
Ki mindig dícsér, bókol többet árt ám,
mint az ki rádszól, s őszintén beszél.
Tudom, nehéz tükörbe nézni, mégse várjad,
hogy jó hírt suttog minden csalfa szél.
Nehéz a szívem s vége már a dalnak.
Kik együtt éltek, nem mind együtt halnak.
A madár énekét megértheted.
Ki madárnyelven nem tud, lelke rajta,
az egyik jobbra megy, a másik balra.
Magának árt, kit óvni nem lehet.
Mártika!
Gyönyörű ez a vers!
Latinovist Zoltán előadásában különösen szép.!
Várnai Zseni
SZOLGÁLJ, SZÍVEM!
Csak kis kitartás!- biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen,
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este, ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.
Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok,
estére már milyen fáradt vagyok.
Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam, eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott, elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy-völgye lágyan kisimul,
csak este, ha ágyamba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.
Csak kis kitartás,- kip-kop.... pontosan,
holnap sikerül minden biztosan,
a félúton, szívem, jaj meg ne állj,
kip-kop.... tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki odajut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.
Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg-megállok s felfohászkodom:
- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...
Csak kis kitartás, még egy hős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!
(1936.)
Reggel óta ülök a parton
és nézem a hullámokat.
Mint csendes őrült, szakadatlan
fecseg a víz, nő és kicsap,
aztán függönyként lezuhog
a szirtről, ahol heverek,
és rögtön új rohamra indul
s játékát sosem únja meg.
Minden percben vagy tizenötször
idehabzik a végtelen,
sebezhetetlen ölelése
ugrálva fut a köveken;
mint az idő, oly óriás
és oly puha az ereje,
nézem és oly kicsi vagyok, hogy
csak játszani tudok vele.
Hát játsszunk tovább, moss körül,
tenger, te hánykolódó idő,
lüktesd föl rám perceidet,
örök-eleven temető;
az óra reggelt és delet
mér ki, tegnapot s holnapot:
saját magadban ringatva te
az öröklétet mutatod.
Játsszuk, öröklét, a halált!
Szoktass a rosszhoz, játssz velem!
Partodon már évezredek
múltak el épp ily csendesen;
múljék ez az egy nap is,
ez az egy ember, aki csak
vendégnek jött most messziről
és nézi hullámaidat.
Játsszunk élet, te óriás,
örökkévaló őrület!
Tolmács nélkül is értem én
érhetetlen beszédedet:
magamnak vendég, neked annyi -
neked még annyi sem vagyok. . .
Egy őrült fecseg és a másik
várja a lemenő napot.
Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vizen,
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig így volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett;
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal!
Véred forrjon, mint az örvény árja,
Rendüljön meg a velő agyadban,
Szemed égjen, mint az üstökös láng,
Húrod zengjen vésznél szilajabban,
És keményen, mint a jég verése,
Odalett az emberek vetése --
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal!
Tanulj dalt a zengő zivatartól,
Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl;
Fákat tép ki és hajókat tördel,
Életet fojt, vadat és ember öl;
Háború van most a nagy világban,
Isten sírja reszket a szent honban.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal!
Kié volt ez elfojtott sohajtás,
Mi üvölt, sír e vad rohanatban,
Ki dörömböl az ég boltozatján,
Mi zokog mint malom a pokolban?
Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerő remények?
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal!
Mintha újra hallanók a pusztán
A lázadt ember vad keserveit,
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az első árvák sírbeszédeit,
A keselynek szárnya csattogását,
Prometheusz halhatatlan kínját.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal!
A vak csillag, ez a nyomoru föld
Hadd forogjon keserü levében,
S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől
Tisztuljon meg a vihar hevében,
És hadd jöjjön el Noé bárkája,
Mely egy új világot zár magába.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal!
Húzd, de mégse, -- hagyj békét a húrnak,
Lesz még egyszer ünnep a világon;
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon,
Akkor húzd meg újra lelkesedve,
Isteneknek teljék benne kedve.
Akkor vedd fel újra a vonót,
És derüljön zordon homlokod.
Szűd teljék meg az öröm borával,
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.
Szia Magdika!
Jo reggelt
szép napot mindenkinek!
Ady Endre: Eldönti a Sors
Rossz vagy, vagy jó vagy?
Nem születtem én kitalálónak
S nem is születtem rossznak vagy jónak,
De kedves, gyűlölt
Hiábavalónak.
Akarsz maradni?
Én, jaj-jaj, hisz alig tudok adni,
Ígérni tudok és megfogadni,
De beváltani?
Inkább elszaladni.
Téged szeretlek,
Hogy te szeretsz-e, nem is olyan fontos:
Két ember , s mind a kettő bolondos.
Mi lesz velünk, majd eldönti talán
A Sors, e bölcs, gondos.
A szeretet
Az, hogy szeressek-e valakit az nem attól függ, hogy érzek-e iránta valamit, és nem is attól, hogy ő hogyan viszonyul hozzám, hanem attól, hogy eldöntöm: szeretni fogom. Az igazi szeretet értékét az adja meg, hogy a szabad akarati döntésen alapul, és nem egy hirtelen kiváltott emocionális töltésen. Amíg az érzelmeken nyugvó szeretet attól függ, hogy a szeretet tárgya milyen benyomást kelt bennem - tehát erősen szubjektív - addig a döntésen alapuló szeretetet semmilyen külső tényező nem befolyásolhatja, ezért ez objektív szeretet.
Nagyonszép szeretem a verseit
Wass Albert: Májusi zivatar
Már rózsaszínű köd lengett a fákon,
dalos, napfényes, csöndes volt a tó,
izzó szívemben vadvirágos álom,
poszáta-ajkon csengő nótaszó.
Szellő osont. Megreszketett az alkony,
s lebegve indult könnyű páratánc.
Patak csobbant a zöldszegélyű parton,
s összébbhajolt a dombokon pár akác.
Távol moraj. Elhalt a szó a fákon.
Sötét felleg jött át a rónaságon:
kibontott hajjal már a dobon állt.
Új szélroham. Megdördült fent az ég,
s a zivatarban zúgó messzeség,
visszhang-torokkal visszaorgonált.
S szivárvány-fényben újra felmosolygott
üdén, tisztán - a régi rónaság.
Wass Albert:
Álomtündérhez
Add a kezed, úgy halkan, csendesen.
Te nem lettél még hozzám hűtelen.
Mikor mindenki csalfán elhagyott,
Gyújtottál bennem reménycsillagot.
Lelkem csendjét, ha bánat felkavarta
Te elvittél az álmodó avarra.
S te mutattál mindent, ami ott terem
A bűvös, varázsos álom-réteken.
Ha megtépett az élet rózsabokra,
Vittél mogorva tölgyfa-templomodba.
Ha vérző szív volt mellemen az érem,
S töviskoszorú messiási bérem,
Te glóriává változtattad azt,
Virágot hintettél rám és tavaszt.
Ha voltam bűnös, lázadó Kain,
Vittél az eszme-Krisztus után,
S hogy az igazság sugározzon rám,
Vezettél fönt a néma Golgotán.
Ha rám viharzott lent az ember átka,
Vittél a béke messze csillagára.
Féltem... kezed kezembe tévedett.
Óh, örökre áldott legyen neved!
Láttam Uram, a hegyeidet
S olyan kicsike vagyok én.
Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,
Hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
Odatenném a szivemet,
De apró szivem hogy tetszene néked?
Roppant hegyeid dobogásában
Elvész ő gyönge dadogása
S ágyam alatt hál meg a bánat:
Mért nem tudom hát sokkal szebben?
Mint a hegyek és mint a füvek
Szivükben szép zöld tüzek égnek
Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik
S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
Ott állsz az utjuk végén -
Meg nem zavarlak, én Uram,
Elnézel kis virágaink fölött.
A GYOPÁR
A bérctetőn a hófehér gyopárka
Vágyódva néz a termő völgybe le,
Hol lágy szellőben ért kalász hullámzik
S a rét ezer virággal van tele.
Alatta zúg a fenyves koronája -
Tekintete a lombokon pihen,
És kis szívéből égre száll a sóhaj:
Mi szép lehet az erdő mélyiben!
Kicsiny virág, te halvány szép gyopárka,
Miként a sas, oly biztos, oly szabad,
Ne vágyj a völgybe dús kalászok közé,
Se fenyvesárnyba ne kívánd magad!
Az aranykalász az embereknek rabja,
Hosszú életre mind hiába vár,
S a lombok alján elsatnyúl a rózsa,
mert nem jár hozzá fénylő napsugár.
Maradj meg ott fenn, büszkén a magasban,
A völgy csupán egy óriás sirgödör -
Emeld fejedet a felhőkön keresztül
Csak az a fenséges ami égbe tör!
( Balla Miklós 1908.)
Egy nap meg egy éj, mit a mámor adott, vele
játszani, a szerelem s a szeszély;
ajakunk s a szivünk zeneként dadogott bele,
ő muzsikált vele, röpte hozott ide,
mert meg akarta mutatni, mit ér
egy nap meg egy éj.
Nagy szárnya kinyílt, betakart, megölelt vele;
semmi gonosz gyanu ide nem ér,
követne a lába, gyalázna a nyelve, de
lelket a testtel egy üdvbe zenél
egy nap meg egy éj.
De rebben a szárnya, mi nem mehetünk vele,
(hallod? a reggel örök dala kél!)
egy nap meg egy éj ragyogott gyönyörűn vele;
menjen! a mirtusz is ím tovatűn vele!
Ennyi a földön az isteni kéj:
egy nap meg egy éj.
(Szabó Lőrinc)
Szépnapot kivánok mindenkinek!
Ana Blandiana: MEZTELEN VIRÁGOK
Milyenek vajon a virágok,
amikor senki sem néz rájuk,
s titokban levethetik bátran
minden ruhájuk?
Mint mutat vajon a kamilla,
aranyos övét ha megoldja,
s mit sem törődve azzal, hogy látják,
lerúgja fehér szoknya-virágát?
Hát a nőszirom milyen látvány,
mikor harisnya sincs a lábán,
s amiben éjjel-nappal tanyázik,
kék ingétől is megválik?
A bársonyvirág milyen lehet,
ha ruha nélkül didereg,
s csipkés szoknyája sincsen rajta,
pedig ugyancsak fázós fajta?
No és milyen a cinnia
karcsú derekát látni, ha
vörös katrincáját ledobja
egyenesen a porba?
Milyen a rózsa mindenek fölött,
ki a bál után levetkőzött,
s szirmokból varrt ünneplő ruháját
a virág-hercegek is megcsodálták?
De jó lenne, ha csak egy percre,
amit még senki se látott,
titokban meglesni, milyenek
a meztelen virágok!
(Cseke Gábor fordításai)
Az álom múlik, ébredek:
mint elhagyott tájak a hazatért
utas körül, úgy ködlenek,
úgy úsznak még köröttem
a verseid:
új verseidet olvastam, barátom,
este tíztől hajnali háromig.
Most ébredek, S már hallom újra, látom,
amit nem láttam az előbb:
ágyam fejénél vigyázni a villanyt,
kis órámban a ketyegő időt;
a valóság magánya visszahódít,
és ami egy volt a fél éjen át,
most kettéválik és mint két kísértet,
nézi egymásban két élet magát.
És fáj, nagyon fáj, hogy egykor mi történt,
hogy elvesztettél s elvesztettelek.
Csak magamat tudtam méltónak hozzád
és hozzám méltónak csak tégedet.
Ha lelkünk vissza sohse forrni tört szét,
mondd, mért őrizzük frissnek a sebét?
ami akkor, rég történt, tévedés volt,
ami azóta, kín és büszkeség.
Ami akkor, rég, és azóta történt,
dac és gőg nélkül most csak fájni tud;
a fájdalom közelhoz, s a melegség,
a régi melegség szívemre fut:
most úgy érezlek, ahogy magam érzem,
s a valóságot nem, nem, nem hiszem,
és eljátszom, folytatom életünket,
úgy, ahogy kellett volna hogy legyen:
a tizenöt év mi volt, nem tudom már,
csak ez a perc él, mely visszahozott:
Itt vagy! belépsz! S hallom, hogy felkiáltok,
hallom, hogy felelsz: -Te vagy? –Én vagyok!
Itt vagy… Kiáltok… de nem is kiáltok…
Itt vagy… de hisz ez oly természetes!
Itt vagy… Nem történt közben semmi… Itt vagy
és csak a tegnap folytatása ez.
Itt vagy?… dehogy vagy! Fáradt vagyok. Álom
ez az egész… Csak vers!… De az se bánt…
Pillám lehúnyva kérdezlek s a választ
magam mondom, mintha te mondanád…
Itt vagy? lehet… Már alszom… Jön a hajnal…
Fel kéne kelni… S amit álmodok,
úgy kezdődik, hogy plédbe burkolózva
kint az erkélyen várjuk a napot.
Szabó Lőrinc: Nyári hajnal
Tatiosz: A szeretet emeli trónjára az embert!
Az igaz megértés, nem a világ jelenségeinek megértése, hanem az embernek, s rajta keresztül minden emberinek.
Önmagunk megértése, megvilágosodás. A többiek megértése bearanyozza megvilágosodott napjainkat.
A megértés feltétele: a szeretet, amellyel másokat a szívünkbe befogadunk.
Amikor a megértést elneveztük szeretetnek, trónjára emeltük az embert.
Senkivel sem történhet meg olyan dolog, ami nem emberi.
Az emberbe sok minden belefér: a nagyság éppúgy, mint a törpeség.
Nem csak nagy dolgokra születtünk, hanem kis dolgokra is.
Az élet mindennapokból áll, a nagy dolgok semmiségekből tevődnek össze.
Mindig tudd: a dolgok egyszer történnek meg veled.
A legértékesebb idő a pillanat, amelyben élsz.
LÓCI ÓRIÁS LESZ
Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
- Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hová mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázresóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyről a mozsarat!
Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsőnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta,
és felboncolta a babát.
Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta
s az asztal tetejére állt.
Nem birtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)
És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek köröttem,
és minden láb volt, csupa láb,
és megnőtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.
És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek,
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
- föl! föl! - mint az első hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.
És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszut állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra - és már gyülöltem
mindenkit, aki elnyomott.
Gyülöltem, óh hogy meggyülöltem!. . .
És akkor, zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: Te kölyök! - Aztán:
No, ne félj, - mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.
1933
(Szabó Lőrinc)
féltelek szeretnivalómmal,
őrizlek kérő tenyerekkel:
búzaföldekkel, fellegekkel.
Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék-árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom.
Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,
nehéz szívvel keveredsz-e,
látlak, hallak és énekellek,
Istennek tégedet felellek.
Hajnalban nyújtózik az erdő,
ezer ölelő karja megnő,
az égről a fényt leszakítja,
szerelmes szívére borítja.
J. A.
(F. Sz. P. I. :o))
Szabó Sándor: Anyám kertjében
Itt mindel megállt és ragyog folyvást.
A pillanat fűt-fát beszőtt.
Csak egy-két futó rezdülés ha
borzolja az alvadt időt.
Bölcsen és boldogan áll a borsó
és mire sem várva a mák,
betelten, bamba-önrudatlan
a szilvafák, az almafák.
Fölséges ülni a térdig érő,
pihegő fű között, a híg
és langyos napfény habjaiban,
ahol a vágy most elborít:
nem menni többé el, itt maradni
a júniusban és a kertben,
ámulni csöndben ezer évig,
mosolyogni hálatelten,
s hinni: nem volt, lesz más valóság
- hisztéria, vakhit, átok -,
csak ez a barbár, lomha izzás.
Összebékítő csend. Virágok
Június
Június van, nyár megint,
Bárányfelhő rámtekint.
Felhevít a nyári nap,
Nem fázunk az ég alatt.
Forró lett az aszfalt már,
Rá sem száll a kismadár.
Vízparton jó ilyenkor,
Felfrissülni valahol...
Kifeküdni napsugárba,
Lebarnulni, bronzbarnára.
És időnként kacsamódra,
Lubickolni be a tóba..!
Estefelé a bográcsból,
Száll az illat közel, s távol.
Füstölög a farakás,
Izzik, lángol a parázs.
Feljönnek a csillagok,
Míg pörkölttel jól lakok.
Jól esik rá habzó sörünk,
Issza is baráti körünk!
Langy-meleg a nyári este,
Sugárzik az ember teste.
Ha felpirult a víz mellett...,
De a napfény nagyon kellett!
Világos lett a világ,
Rövidek az éjszakák.
Sokkal többet fenn vagyunk,
Télen úgyis alhatunk!
Az álom is elkerül,
Az ember csak szenderül...
Jobb ilyenkor kéz a kézben,
Andalogni nyári éjben...
Mily gyönyörű hónap ez,
S ha enyhe szél lengedez,
A sűrű lomb bólogat...
Ki is jár a hódolat
G.Ferenczy Hanna vers - Június
Június
Zivatarok és mennydörgés között
a határ zöld kasmírba öltözött,
és jött a forrószívű déli szél,
ki minden évben új mesét mesél
s megszédített virágot, fát, bokort,
minden zugot bejárt, mindent előkotort:
málnát, epret, rózsát egész kazalt,
gitározott, dúdolgatott, szavalt -
a szőke búza élettől terhesen
karjaiba dőlt engedelmesen.
Rigó füttyentett, minden megért, betelt,
egy éjjel csitriből asszonnyá lett a kert.
Ezt látva bennem is felengedett a tél:
- ringass el engem is, jókedvű déli szél.
Szia Magdika!
Legyen mindenkinek szép napja!
Sík Sándor
A Hargitán
Bolyongok a Hargita gerincén.
Köröttem az élet megint szép.
Nevet rám a zöld hegykoszorú,
Alszik bennem ami szomorú.
Állok, mint az Isten fenyője,
Nem gondolok múltra, jövőre.
Elcsituló kisgyerek szívemmel
Békességet kötök a jelennel.
Fejem fölött sasmadár kerengél.
Te madár, ha értem lejönnél!
Megtanítnál szárnyat bontani!
Most kellene ament mondani.
Ratkó József: ZsoltárAz anyák halhatatlanok
Csak testet, arcot, alakot
váltanak; egyetlen halott
sincs közülük; fiatalok,
mint az idő.
Újra születnek
minden gyerekkel; megöletnek
minden halottal- harmadnapra
föltámadnak, mire virradna.
Adassék nekik gyönyörűség,
szerelmükért örökös hűség,
s adassék könny is, hogy kibírják.
A világ összegyűjtött kínját .
Házasságban
A feleségem új diétát próbált ki. Kókusz és banán. Nem lett soványabb, de fára mászni már tud.
*********
Kapott iszappakolást és két napig remekül nézett ki. Aztán az iszap leszáradt róla.
*********
Mindennek van előnye és hátránya is. Példa erre a házasság. Előnye, hogy minden reggel ágyba hozzák a reggelit, hátránya, hogy mindig ugyanaz hozza.
*********
- Mondd csak, biztosan tudod, hogy megcsal a feleséged?
- Biztosan nem, de már két éve nem jött haza.
*********
- Apu, miért pont anyut vetted feleségül?
- Hallod, szívem? Már a gyerek is ezt kérdezi!
*********
- Apu, miért volt Deák Ferenc, a haza bölcse?
- Mert agglegény maradt.
*********
Férj: Az olyan férfiak mint én, nem nőnek csak úgy, a fákon!
Feleség: Tudom. Lógnak róluk!
*********
A világ legboldogabb asszonyává teszlek! - ígéri a férj.
Mire a feleség: - Mikor indulsz?
*********
Férj: Kutya egy életem van!
Feleség: Az biztos! Sáros lábbal jössz be, összepiszkítod a nappalit és várod, hogy eléd tegyem a kaját
- Hallom, a lányod hegedülni tanul.
Na és, hogy halad?
- Nagyon jól. Neki köszönhetem,
hogy megvehettem a szomszéd házat féláron.
- Gratulálok, Szabó úr,
az utóbbi három hétben
nagyon sokat javult a memóriája.
- Elnézést, de nem Szabó vagyok,
hanem Kovács.
- Na látja!
Szeretném, hogyha szeretnének
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.
De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.
Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.
A tündérek keresztfia
A jó tündér-keresztanya
Imígy áldotta meg:
, , Eredj és énekelj!'' - A rossz:
, , De ne legyen, kinek. ''
Hát ment és mondta énekét
A minden-emberét.
Dalt, mely magasba szegezteti
Az emberek szemét.
És hallották is, - annyian,
Mint egy tücsök neszét.
Pusztába dalolt: kis nép fia volt
És kis nyelven beszélt.
De hogyha száz, ha ezer is,
Hallotta dallamát,
Az is hidegen tovament siketen,
Hisz más Istent imád!
De hogyha tíz, hallotta húsz,
Az is hiába volt:
Mit hallanak, mit értenek?
Hisz oly halkan dalolt.
Sohasem mondta: Itt vagyok,
Figyeljetek reám.
De hisz nem is én, hisz a dal sem enyém
Nem az én muzsikám.
Másért vagyok én, mástól jövök én,
De hozzátok jövök
Belőletek kell űznöm el
A néma ördögöt.
Tihozzátok kell hoznom el
A szférák dallamát,
Néma az ember nélküle
S templomtalan nomád.
Ha meg nem hallod ezt a dalt,
Az élet is mit ér?
Egy percre csak, testvéreim,
Ezért a dallamért!
Ezt és sokat még másokat
Nem mondott sohasem
Elüldögélt a fák alatt
Magában, csendesen
S ha két vagy három jóbarát
Épp arra mendegélt,
Váltott velük egy szép mosolyt
S folytatta énekét.
Mártika!
Valóban van mit tanulnunk tőlük!
Ő az én "kicsikém" --->
Gámentzy Eduárd: Tükör
Néha, ott a tükör előtt,
Úgy érzem minden rendben van.
Kicsit sápadtnak tunök talán,
De majd összeszedem magam.
Mosolyt keresek, felragasztom.
Terüljön szét az arcomon.
Egyenes gerinc, nem könnyű ám!
De másképp nem folytathatom.
Nem adom meg magam, nem lehet!
Hős vagyok, mint a filmeken.
Csak a szemem, csak attól félek!
Oda ne nézzen senki sem
Megyeri Ábel:
Kodály
Nevét mondjuk ki naponta,
nem felejtjük bátor arcát.
Gyöngyhalász volt mélyre szállva,
mérhetetlen kincsre lelve,
óceánnyi tenger-mélyben.
Egy életet ajánlott meg,
tett fel egy hű gondolatra,
mely őserőt kívánt s szívet,
szívet a gond, melynek tétje
többre ment, mint jó kamatra.
Őserejű népünk lelkét
láttatni meg dallamában!
Művész légyen a javából,
aki gáncsok bozótjából
kész kitörni makulátlan.
Vállra vette holnapunkat,
fényt keresve, megtalálva.
Kell a méltó aratása,
virradattól alkonyultig
zsoltár-ajkú tüze-lángja.
http://www.youtube.com/watch?v=5OVlCCzq2n M
Zsóka jo,hogy felraktad ezt a verset
Milyen sokféle dolgot tanulhatunk egy kutyától?
Mikor a szeretetteid hazaérkeznek,
fuss, hogy üdvözölhesd őket!
Egyél örömmel és elragadtatással!
Ha arra vágysz, ami rejtve van,
áss, amíg meg nem találod!
Tapasztald meg annak az önfeledt örömét,
amikor friss a levegő és az arcodba vág szél.
Légy hűséges!
Futkározz és játssz naponta!
Ha valakinek rossz napja van,
légy csendben és ülj a közelében!
Ne harapj,
ha meg tudod oldani a helyzetet
egy haragos morgással is!
Táncolj, ha boldognak érzed magad!
Nem számít, milyen gyakran szidtak le, ne duzzogj!!!
Fuss vissza mielőbb és barátkozz!
Csak ritkán menj a saját fejed után!
Tudasd másokkal, ha megsértik a területedet!
Szundíts nagyokat, és nyújtózz ki jól, mielőtt felkelsz!
Légy egyre figyelmesebb
és hagyd, hogy az emberek megérinthessenek!
Forró napokon igyál sok (vizet)
és heveredj le egy árnyas fa alá!
Sose mutasd magad másnak, mint ami vagy!
Mosonyi György
Valami köd szemez...
Valami köd szemez, valami halk nesz ez,
A Föld-bolygó körül ködfátyol lengedez.
Ködfátyol lengedez, mi van a köd alatt?!
Elpusztult a Világ, meghal, vagy megmarad?
Gyereksírás hallik. - Talán magnetofon.
Vörös fény cikázik az égboltozaton.
Vörös fény cikázik, mi van a fény mögött?!
Él, alkot az ember, vagy utolsót hörög?
Valami köd szemez, valami halk nesz ez.
Hajdan lakott Földre köd-eső permetez.
Köd-eső permetez, mi van a Föld felett?!
Élnek-e, halnak-e, a Földön emberek?
Élnek-e, halnak-e, mégis harcolnak-e,
Béke, béke lehet, vagy tűzben pusztultak el?
Szörnyű kínban égtek gyermekek, öregek,
Üde, ifjú párok, morajló tömegek?
Kórházak, iskolák, mind a romok alatt,
Vagy él még valaki, - Mindenki megmaradt?
Valami köd szemez, valami halk nesz ez.
Szürke ködcseppekről valami fény pereg.
Valami fény pereg, valami zsong, remeg,
Mindez az életről, halálról ád jelet?
Szikrák fölrepülnek, képernyőkre ülnek,
Szétszórt villanások ponttá tömörülnek.
Pontokból hullám lesz, hullámokból pontok,
Úristen! Megnyomta valaki a gombot!?
Valami köd szemez, valami halk nesz ez.
Űrből jött üstökös csóvája lengedez.
Hideg a fénysugár, semmi élet benne.
Emberek! Emberek! Sorsunk is ez lenne?
Huszadik rétegben porlad el városunk,
Ez lenne a sorsunk, vakhit, mit álmodunk?!
Valami köd szemez, valami halk nesz ez.
Mint őserdő lombján milliárd zöld remeg.
Úgy dobban a sok szív: Nem ez az életünk.
Harcba hívunk érte: Éljük az életünk!
Valami köd szemez, valami halk nesz ez.
Porba szürkült Földre napsugár permetez.
Valami rianás, valami elárad.
Tavaszi fuvallat a kerek Világnak.
Kelettől, Nyugatig, Északnak, meg Délre.
Ma megleli egymást, a Föld sok testvére.
Halk muzsika árad, az egész Világnak.
Robaj lesz a vége, Dübörög az égre.
Egyszerű az egész: Élet lesz és Béke!
Valami köd szemez, valami halk nesz ez.
A ködfátyol alatt a Világ ébredez.
Most már. Ha köd szemez, bármilyen halk nesz ez.
Az életet jelzi, élni fogunk! Élni!
És így fogunk egykor a csillagokba érni.
Valami köd szemez, valami halk nesz ez.
A ködfátyol alatt az ember ébredez!...
Segítséget szeretnék kérni!!! Emlékszik valaki arra a verses mesére, amiben ilyesmi részletek vannak:
"Jimb és Jumbo sétálgatott, mint szelíd jó gyermekek,
Maki majom rájuk kiált, hogy ormányuk is megreped,
mert Makitól általában nem várható semmi jó,
akkor sem, ha szépen kérdi kell-e kókusz, friss dió...stb."
Anyukám egyik kedvenc gyerekkori verse, de nem emlékszik rá, és nagyon szeretném meglepni azzal, hogy megszerzem neki a teljes szöveget... szerzőre sem és címre sem emlékszik sajnos!
Illetve van egy másik is: abból csak annyira emlékszem, hogy az ABC betűit veszi sorra, minden betűvel van egy két soros mondóka... itt sem tudok sem szerzőt, sem címet... sajnos
Jó lenne, ha valaki tudna segíteni!!! Előre is köszönöm
Pinczési Judit
Ha gyerekkoromban találkozom veled,HA GYEREKKORBAN TALÁLKOZUNK
kézen fogva végigviszlek
a láncfüves udvaron,
és megmutatom neked
azt a kavicsomat,
amelyik titkos jeleket sugároz.
Ha gyerekkoromban találkozom veled,
azt mondom: a manókirály
lerombolta Palotánkat,
s azóta királyapámmal
és három királynőmostohámmal
egy sátorban élünk -
de csak azért,
hogy erre azt mondd:
gyere velem haza.
Az éjszakai sírásokról
nem beszéltem volna,
mert a kimondott titok
virágporrá válik,
és kell, hogy legyen olyan titkom,
ami csak az enyém.
Ha gyerekkoromban találkozom veled,
némán ugrándozva
hazáig futok,
hogy különbnek gondolj,
mint amilyen vagyok.
Egyik tenyeremen egy kis ravaszság lett volna,
másik tenyeremen egy kevés rémület.
De aztán bevallottam volna azt is.
Egyesben a vakondokok vakond avagy vakondok?
Hasonlókép helyes lesz a kanon meg a kanonok?
Némileg vagy nemileg? Gyakori a gikszer.
"Kedves egesz seggedre!" köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: "tevéd, tévéd, téved,
Merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.
Pisti így szól: "Kimosta anyukám a kádat!"
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: "Enyém, enyéd, enyé",
Nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.
A magyar nyelv, remélem meggyőztelek barátom,
Külön leges-legszebb nyelv, kerek e nagy világon.
A 80-as évek elején Sinkovits Imre mondta a Humorfesztiválon, és még ő is belezavarodott!
Olyan sokszor megkapjuk, hogy a magyar nehéz nyelv.
Kár, hogy akik ezt mondják, nem értik meg a következő kis verset:
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót.
Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót.
Egyes számban kő a kő, többes számban kövek.
Nőnek nők a többese, helytelen a növek.
Többesben a tő nem tők, szabatosan tövek,
Aminthogy a cső nem csők, magyarföldön csövek.
Anyós kérdé van két vőm, ezek talán vövek?
Azt se tudom mi a cö, egyes számú cövek?
Csók - ha adják - százával jó, ez benne a jó.
Hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve csó?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
Nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolcon, ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden,
Mire mindezt megtanulod, beleőszülsz idegen.
Agysebész, ki agyat műt, otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tüvet.
Munka után füvet nyír, véletlen sem fűvet.
Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.
Több szélhámost lefüleltek,
Erre sokan felfüleltek,
Kik a népet felültették,
Mindnyájukat leültették.
Foglár fogán foglyuk van.
Nosza tömni fogjuk.
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.
Főmérnöknek fáj a feje, vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
Reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.
Helyes, kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekből, vagy igenekből született a nemiség?
Mekkában egy kába ürge Kába kőbe lövet,
Országának nevében a követ követ követ.
Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg s ridegen,
Néha játszik, nem sajátján, csak idegen idegen.
Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
Asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
Mit válasszon: a Fiatot, fiát vagy a fiúját?
Ingyen strandra lányok mentek,
Minden előítélettől mentek,
Estefelé arra mentek,
Én már fuldoklókat mentek.
Eldöntöttem megnősülök, fogadok két feleséget.
Megtanultam, hogy két fél alkot és garantál egészséget.
Harminc nyarat megértem, mint a dinnye megértem,
Anyósomat megértem, én a pénzem megértem.
Hiba mentes mentő vagyok,
Szőke Tisza partján mentem,
Díszmagyarom vízbe esett,
Díszes mentém menten mentem.
Szövőgyárban kelmét szőnek.
Fent is lent, meg lent is lent.
Kikent-kifent késköszörűs lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul: fent a lent és lent is fent.
Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
Hagyma lapult kosarában, meg egy adag körözött.
Fölvágós a középhátvéd. Három csatárt fölvágott.
Hát belőle vajon mi lesz? Fasírt-é vagy fölvágott?
Díjbirkózó győzött tussal,
Nevét írják vörös tussal,
Lezuhanyzott meleg tussal,
Prímás várja forró tussal.
Határidőt szabott Áron,
Árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon,
Kitartásod meghat Áron.
Felment - fölment, tejfel - tejföl, ...
Ne is folytasd barátom!
Első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.
Magyarország olyan ország, hol a nemes nemtelen,
Lábasodnak nincsen lába, aki szemes szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
Magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces vagy rovar netán a toportyán féreg?
- A falak hidegek, és... hiányzik róluk valami. A dolgok ott vannak mind, de... nincs értelmük. Fölöslegesek. Idegenek. Igen, ez az: idegenek. Minden idegen: az asztal, amit magad faragtál, a pad, az ágy, amin... Minden. A polcok, az edények, a küszöb. A gerendák repedése, a pókhálók, az a sok megszokott apró jel, ami van egy ilyen házban, s ami addig éppen meleggé tette a házat, otthonná, azzal, hogy ott volt... Nem tudom, megérted-e, amit mondani akarok. A ház egyszerre hideg lesz. Olyan hideg, mintha nem is lakott volna ember soha benne. Mintha nem is lehetne lakni benne, olyan hideg. Szinte hallja az ember matatni a kísérteteket. Motozni a gerendák lelkében. Valahogy olyan az, mintha ellenség lenne az ilyen házban, idegen ellenség, rossz. Igen: rossz. Rossz és félelmetes az ilyen ház, amelyik üres. Amelyik nem úgy üres, hogy nincs benne semmi, hanem úgy üres, hogy volt valami benne... érted? És egyszerre csak nincsen. Nincsen. Nem tudom, érted-e ezt, de így van.
(Wass Albert: A funtineli boszorkány, II. Kunyhó a Komárnyikon)
- Valami Guten ... Vagy kicsoda nyomtatta ki.
- Csak nem Guttenberg? - Kérdezi a könyvgyűjtő elképedve.
- Hisz akkor maga a legritkább könyvek egyikét dobta a szemétbe! Egy Guttenberg bibliát a minap árvereztek el 4 millió dollárért!
- Na, hát az enyém egy centet sem ért volna - mondja nagy nyugodtan az ember.
- Valami Luther Márton ugyanis összefirkálta a széljegyzeteivel.
Egy öreg néni csoszog az utcán két kezében két nylon szatyorral. Az egyik zacskó lyukas, és minden lépésnél kihullik belőle egy húszdolláros bankjegy. Észreveszi ezt egy rendőr és megállítja a nénit.
- Asszonyom,a szatyrából húszdollárosok hullanak.
- Köszönöm, hogy szólt. Visszafordulok, hátha még megtalálok néhányat.
- De honnan van ez a pénz? - kérdi a rendőr
- Talán lopta?
- Jaj, dehogyis! A kertem végében van egy stadion, és a nézők mindig a
kerítésemhez járnak elvégezni a dolgukat. Mikor odajönnek a bokrokhoz, és
meg akarják öntözni a virágaimat, előugrok a bokorból egy ollóval, és így
szólok: "Azonnal fizess 20 dollárt vagy lenyisszantom!" Hát innen van a pénzem.
- Ötletes! - nevet fel a rendőr
- És a másik szatyorban mi van?
- Hát, tudja, nem mindenki szokott fizetni...
Mártika !
Küldök másikat.
József Attila:MAGYAROK
Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk,
Nyisson ajtót nekünk a reménység!
Ülünk, ülünk a mindenség szélén,
Tán arra várunk, hogy fölfaljon a bánat?
És várunk, csak várunk szomjasztó várásban,
Átalfolyik rajtunk a világosság,
De elhagytuk valahol kőedényeinket,
Elhagytunk valahol minden akarást
S most minden volt és jövendő szomjúság
Itt van, itt van, ó nagyon itt van bennünk,
Hogy friss kenyereink halomra száradnak!
A négylábúak, melyeket megettünk,
Most el?jönnek és kinevetnek minket,
Ezer és harmincegynehány esztendő
Zuhog végtelen szomorú szemünkből
S nem bírja elmosni buta bűneinket.
Most nagyon messze van tőlem a föld,
Mégis azt érzem, hogy magyar vagyok,
Keserű számnak ki mutatna cukrot?
Ki hinné még el, hogy élni akartok?
Jöttem, kölcsönkérjek még ezer kezet,
Mert hogy adhatnék eleget kettővel?
Két bárány volt én adó két kezem
S a farkasok elbántak mindkettővel.
Most minden kedvem holtan terül el,
Mert levegőtlen vihar a jajom: Leszámitva az ostobaságot,
Multunkat, életünket és a gyomraink,
Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk,
Nyisson ajtót nekünk a reménység!
Müller Péter íróMi teszi Önt boldoggá? Müller Péter író A rovatot 2000-2002-ben
Zsigmond Andrea vezette
Mi teszi Önt boldoggá?
Akit igazán szeretünk...........
Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk.
Aki a legkedvesebb.
Lelkünkhöz közelálló.
Olyan titok ez, melyet nem szabad bolygatni.
A szeretet mélyebben van.
Tudatnál, akaratnál, vágynál, képzeletnél, társadalmi elvárásnál mélyebben.
A szeretet nem kötelesség, nem feladat.
Nem józan ésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot.
A szeretet: a szabadság jegyében áll.
Senki sem mondhatja meg, kit szeressek, kit ne szeressek, még én sem utasíthatom magamat, mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahova akaratunk fölér - ez a lelkünknek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli szférájában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, a félelmek, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe.
A lélek itt már szabadon szárnyal, azzal és oda, akivel és ahová akar.
Úgy hívják: szabadság.
Nincs benne kell és muszáj és az enyém és a tiéd. Nincs benne színjáték. Nincs hazugság. Nincs idő sem - mert ahogy egy életet leélhetek valakivel és nem szeretem - s egyetlenegyszer találkozok valakivel és szeretem.
(Müller Péter)
Nagyon szép vers
Weöres Sándor:
Marasztalás
Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!
Ne menj, várj még:
mert e tájék
sötétben marad.
Ág nem himbál
fecske nem száll,
béres nem arat.
Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!
Jo reggelt
szép napot
Reményik Sándor
NE SZÓLJATOK
Ne szóljatok, és ne mozduljatok,
Fojtsátok vissza lélekzetetek. . .
Nézzétek: fa vagyok,
Reszketnek rajtam a színes levelek.
Egy vékony, vékony tündér-cérnaszálon,
Életen túl, innen a halálon
Még tartja őket valami csoda. . .
Pedig elmult Halottak napja is,
Mi most nem hull le, nem hull le soha,
Ne szóljatok, és ne mozduljatok, -
Egy pillantás, egy sóhajtás elég:
És lehullnak a legutolsó álmok,
És meghalnak az utolsó mesék.
Ne szóljatok és ne mozduljatok,
Egy nesztelen lépést se tegyetek, -
Mi most nem hull le, nem hull le soha,
Hátha örökké tart ez a csoda,
Hátha nem hullnak le a levelek. . .
(1757-1827)
Madárszerelem
. . . . . . . . . . . . .
"Hol a hazád, mondd, madár!
s este milyen tanya vár?
Milyen fészek, milyen lomb?
Oh te rétek dísze, mondd!"
"Áll egy szép fa társtalan:
ott búsulok egymagam.
Hajnal issza könnyemet,
este nem hoz örömet. "
"Én meg téged kivánlak,
kincse-hangja a nyárnak;
nappal erdőn kószálok,
éjszaka sirdogálok. "
"Énérettem sirdogálsz?
Engem kivánsz? Engem vársz?
Bánatomnak vége hát!
Óh szerelmes jóbarát!"
"Gyere hí csöpp lugasom,
zöld falomb közt, magoson.
Öröm szárnyán röpülünk,
virág alatt megülünk. "
Babits Mihály fordítása