Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Lakásdizájn ötletek - képe
Biztosan sok ilyen topic van, viszont én arra gondoltam, hogy legyen ez egy olyan topic, ahol nagyon sok kép van és így bárki könnyen tud ötletekhez jutni.
Jó lenne kreatív képeket látni:
- gipszkarton ötletekről
- nappalik berendelzéséről
- fürdőszobákról
- konyhákról
- tapétázásról és festéről
- gyerekszobákról
- hálószobákról
stb.
Sziasztok!
Bár nagyon összeszokott "banda" vagytok, de azért gondoltam becsatlakozom én is:)
Hoztam pár képet a kis konyhámról - ami a napokban készült el - asztalos által, mivel nagyon picike összesen 3m2-es a konyha illetve az előszoba falamról is hoztam egy képet.
Mivel egyszerre csak 4képet lehet csatolni, csatolni fogok még képeket:)
J.
Mi is a fürdőben használtunk fehéret. Gyönyörű lett.
Ez ecsetes változat volt. Először meg is ijedtem tőle, de végül is könnyű volt ezzel is dolgozni.
Sok sikert!
Ez fehérre is jó???
A fürdőben szívesen kipróbálnám
Szia!
Ha jól tudom, akkor nem feltétele a színezés a használatbavételinek.
Szerintem ytongból egyáltalán nem drágább, sőt, szerintem jóval olcsóbb megoldani, mintha rendes kabint vennétek. Mondjuk ez a csempétől is függ, hogy milyen árban veszitek, ami majd a falra kerül. Ill. az üvegtégla drágíthat rajta, az alap darabok kb. 500 Ft/db áron vannak, viszont nagyon szép szerintem, ha ezzel van kombinálva.
Köszönöm a tanácsokat nektek!!!
Én is grániton gondolkodtam, de most meggyőztetek!
Zuhanyfülkéből még nincs konkrét elképzelés, de nem drágább sokkal, ha körbefalaztatom az íves zuhanytálcát, mintha veszek hozzá kabint? A kabinárakat tudom nagyjából, de a falazásról tippem sincs...
Még egy kérdés: A lakhatási engedélynek feltétele a homlokzatszínezés ?
Szia Én is csak ritkán járok erre, csak zúgolvasó módba járok .
nekem is gránit mosogatóm van nagyon örülök,hogy ezt választottam mély is és könnyü tisztán tartani vízcseppek nem látszanak meg rajta .
Nekem Teka márkájú ,de a Blanco is jó fajta, amikor Én vettem akkor ez volt épp jobb árba, ajánlom amugy ha már megvan milyen szeretnél vadássz a neten mert sokkal jobb árba megtudod hozatni mint a boltokba ahogy vannak. árgépen, olcsobb.hu stb..
Szia!
Én IKEA-s rozsdamentest vettem, mivel nem volt pénzünk a 70e-es gránitra.
Jó mély a tálca, a csepegtető mérete is ok, de állandóan törölgetni kell, mert annyira látszik a vízkő. :(
Szóval ha van rá pénzed, akkor mindenképpen a gránitot válaszd.
Zuhanykabinnal nekem voltak problémáim, a Sanotechnik cégé nem volt teljesen jó választás. Igaz, ez lett mégis beépítve, de ez csak a profi vizes szakemberen múlt. Egyébként használatban nincs vele probléma, csak a beépítés volt macerás ill. a rendelésnél voltak gondok.
Egyébként ha újra lehetne választani, akkor inkább úgy csinálnánk, hogy 3 oldala fix csemézett, v. üvegtéglás, és a 4. egy sima üvegajtó.
A kádunk Riho-Lyra asszimetrikus sarokkád, ez volt az építkezés folyamán az egyik legjobb választásunk/döntésünk. Teljes anyagában szaniterakrilból készült, 10 év garancia van rá. Nagyon kényelmes és már jópár dolgot beleejtettem, mégse sérült meg, nincs semmi baja.
Szóval ezt bátran merem ajánlani.
Én is mint zugolvasó vagyok jelen, néha belekotyogok a dolgokba :).
Nekem Blanco gránit mosogatóm van.
http://www.mosogatonet.hu/granitblanco.htm
Cl assic 8. Két medencés. Nagyon szeretem. Jó nagy, a lábasok, tepsik is beleférnek.
Tisztítani is könnyű. Nem látszik meg rajta minden vízcsepp. Az enyém azt hiszem homokszínű (már nem emlékszem a pontos színmegnevezésre). Időnként áttörölgetem vízkőoldóval, bár nem látszik rajta, hogy vízköves lenne :).
A varráshoz nem értek...
De ha megoldható a formára vágás, a széleit körbe lehet szegni/elvarrni, hogy ne feslődjön szét.
Sziasztok!
Úgy emlékszem itt volt téma régebben, hogy ki milyen mosogatót (gránit, inox, stb) használ, szeret...de nem találom, hogy hányadik hozzászólás környékén volt ez téma,
vagy ha valaki emlékszik rá, és összefoglalná, hogy melyiket könnyű tisztítani, melykiet ne válasszam, mert macerás, azért nagyon hálás volnék!
-Ugyanígy vagyok a kádakkal, zuhanytálcákkal, esetleg zuhanykabin? emlékszem (merthogy zugolvasó vagyok) , hogy mondta-írta valaki, hogy melyik cég termékét kerüljük el, mert csak gond van vele...
-egyébként kádak közül az akrilkád az jó választás?
Előre is köszi!
Gifi
Nalunk is sotet a nappali butor, de en nagyon meg vagyok elegedve a valasztassal, mert alig latszik meg rajta a por. A mienk barnas-szurkes tolgy, tobbe-kevesbe olyan, mint az Egger honlapjan az antracit szinu. Raadasul mellette van a kandallo, ami ugye nem eppen steril kornyezet. Ehhez meg nehezitesul a kutya es a padlofutes is hozzajarul. En naponta attorlom...a hulye tisztasagmaniam miatt. Szerintem a lenyeg, hogy ne teljesen sima legyen a felulet, es ne egyszinu.
Sziasztok!
A gyakorlott lakásfelújítóktól szeretnék tanácsot kérni.
Szeretném a fürdőszobánkat kicsit feldobni és arra gondoltam, hogy a mostani, szürke fugát kellene sötétkékre varázsolni. Halottam, hogy létezik fugaszínező, ami picit drágább, de olyan megoldást is mondtak, hogy egyszerűen húzzam rá az új fugát a régire.
Mit javasoltok? Melyik tartósabb? Ja! És ugye fürdőszoba és járó felület, szóval strapabíró és vízálló megoldás kellene...
Igen, vannak attól szebbek is...
Azt a bolyhosat nem tudod formára vágni?
Sziasztok!
Bocs, hogy belekotyogok...régóta olvasgatlak titeket
Nekem is sötétbarna-fekete polcom, asztalom van...nagyon szép, modern, de minden meglátszódik rajta...akár 2 naponta lehetne port törölni.
Szia, bocsi Berri, hogy válaszolok helyetted/melletted.
Szóval szerintem a por miatt bánta meg, mert minden meglátszik a sötét színű felületen.
Nekünk az étkezőasztal fekete színű és szinte mindig van rajta terítő, hogy ne kelljen kétpercenként letörölni.
szia berri, megkerdezhetem hogy miert bantad meg a wenget? en most tervezgetek egy polc rendszert az eloszobankba es wengere gondoltam. vagy csak mint munkafelulet nem valt be?
koszi
Szia!
Szerintem szép ez a fürdő. És ha tetszik, akkor illik bárhová. Szerintem ne azt az irányvonalat kövesd, hogy mi illik az adott stílushoz és mi nem, hanem a neked tetsző dolgokat vedd meg.
Színek tónusát tekintve a mi fürdőnk is hasonló, hogy sötét a padló és sötét a fürdőkád eleje is, ill. ugyanazzal a sötétebbel van csempézve a mosdópult lábai. A teteje a miénknek munkalap, az már olyan, minta világosabb csempe.
A pult tetejére jobb talán a világos, azon kevésbé látszik a por, kosz, mint a sötéten.
Ha a padlót esetleg a világosabbra rakjátok, akkor növelni tudjátok optikailag a teret. De ez meggondolandó, ha sötét hajjal/szőrrel rendelkeztek.
Nekem tetszik ez a fürdőszoba, csak szerintem nem mediterrán stílusú.
Egy link, ami talán segíthet nektek:
http://furdoszobatitkok.hu/otlettar/mediterran-fu rdoszoba-8-titka
Sziasztok!
Most vettünk a párommal egy lakást, így szeretnék olyan weboldalakat olvasgatni, nézegetni, ahol mindenféle képek vannak, amelyekből ötleteket lehet meríteni.
Ha esetleg tudtok ilyeneket, akkor kérlek osszátok meg velem.
Köszi
Gina
Azért nem szép a képen, mert túl sok benne a sötét szin.
Nézd meg mennyivel másképpen fog kinézni ha világos a járólap és a kádelő.
Sziasztok!
Mediterrán stílusú az épülő házunk! Szinte minden bútor fa lesz.
Egy kicsit modernebb stílust követnénk inkább. Javasoljatok nekem fürdőbe csempéket, nagyon tehetetlen vagyok. Szerintetek ilyen csempe illene? Amúgy nagyon tetszik a bézs-barna, két fürdő lesz.
Köszi
Szia!
Nézz itt körbe, nekem az a lila köralakú zuhanyozós tetszik.
http://vaci-epitomester.internettudakozo.hu/ forgalmazas/fotok.htm
ErikaVannak méterben kapható fürdőszoba szőnyegek (olyan szivacsos, azt hiszem), abból könnyen kivágható a kívánt forma.
Fogalmazzunk úgy, hogy (amennyire lehet) mediterránosra szeretném hangolni.
Szóval, azt mondod, egy középbarna megteszi? Így fuga nélkül nagyon tetszik, hogy játékosan, elszórva van csak benne itt-ott barna. Jó lenne, ha a fugázással nem változtatnék túlzottan az összhatáson.
A redőnyünk vakolható tokos, de mivel nem fért be a redőny ezért alakult ki az ablak körül ez a bizonyos kiugrás. Pedig hányszor utána nézett a férjem, sőt a redőnyös is azt mondta, hogy belefér, csak amikor hozta a redőnyt akkor derült ki, hogy mégsem jó.
Ne felejts el alkudni...majdnem mindenhol lehet!
Ha vennél egy vastagabb nagy törülközőt, abból kivágnád a kívánt méretet, formát, körbeszegnéd, az aljára meg ragasztanál csúszásgátló csíkokat, az nem lenne jó a fürdőbe szőnyegnek?
Én most ezt találtam ki a zuhanykabinhoz, mert nekünk is furán jönnek ott a "formák" és én se találok semmi normálisat.
(3 db kis kör, gagyi ikeásat vettünk, de ez nem túl jó megoldás, szeretnék én is normálisat)
Nekem az a bajom ezekkel a felkor-negyedkor alaku zuhanykabinokkal,hogy keptelenseg elejuk kis szonyeget kapni.
Nalunk L alakban szempezett fal es elotte negyed kor alaku a kabin,de mar 6 eve szonyeget keresek. Mindehol csak a szogletes kabinok ele valot kapni,az meg szerintem olyan furan mutat elotte.
Ugyhogy ha most kezdenem,akkor nem kellene kor alaku.
Szia!
Probálj korulnézni a Ravak oldalain zuhanykabin - ugyben. Bár olcson biztos nem fogjátok megúszni,ez az edzett uveg nagyon drága.Nekunk a zuhany 3 oldala csempézett fal,csak 1 ajto van rajta uvegbol /90 cm széles/,de az is valamivel tobb mint 200 ezer ft volt.
Sziasztok!
A fürdőbe csak egy falhoz kapcsolódó zuhanykabint szeretnénk, ehhez szeretnék ötleket kapni tőletek, mivel ( bár még nem érdeklődtem utána) a készen kapható 3 oldalú zuhanykabin állítólag horror áron van.
/azt már alig merem leírni ,hogy nekem nem is a szögletes, henem a félköralakú tetszik igazán/
Szóval van valakinek ilyen zuhanya, vagy látott már ilyet szalonban? akkor az árakra lennék kiváncsi.
Hallottam olyan megoldást, hogy hagyományos kabin L alakban,
-és a harmadik "fal" üvegtégla- itt talán a vastagsága és a más struktúra ami riaszt,
- és a 3. fal valamiyen "üveg" amit mérere kell vágatni- itt a kivitelezést nem tudom elképzelni, mármint ,hogy masszív és stabil legyen, valamint a víz se tudjon kiszivárogni.
Előre is köszi .
Sziasztok!
Berri
Én is a sötétebb verzióra szavazok! A redőnytokotok vakolható vagy áthidalóba épített? Köszi a csempeötletet, én voltam a fehér csempe-színes fúga A héten tervezem, hogy eljutunk egy fürdőszoba szalonba, ahol ingyen megtervezik, kíváncsi vagyok az árakra... Ha lesz látványterv, felteszem szavazásra...
Bandulka
Nekünk tuti, hogy sima kádunk lesz, de legalább 180-as, mert a férjem szeret lemerülni
Wenge szín: a férjem lam. padlót szeretne ilyen színben, de tuti, hogy nem hagyom magam, nem ő fogja takarítani
Vera
Sziasztok!
Berri, nagyon szép a házatok!!! én is a másodikra szavaznék a sötétebbre, nekem az első kicsit rikító.
Szia!
Az elso variacio tetszik,az amelyiken az a vilagosabb drapp/?/ szin van az ablakok korul. A masik szin mar nagyon egybeolvad az ablakramaval.
Szerintem.
Közben egy kedves fórumozó szebben kifestette a házunkat...most mit szóltok hozzá?
Közben mindíg elfelejtettem írni, hogy
- A wenge tényleg szép, de mégegyszer nem csináltatnék ilyen konyhapultot+ asztalt sem ilyet vennék
- a fehér csempe tényleg drága, vagy egy akciót ki kell fogni. Nekem a spajzomban van beige csempe, ha mégegyszer csináltatnám azt tenném a fürdőmbe mozaikkal megbolondítva, de a Te (sajnos most nemtudom ki írta) elképzelésed sem rossz.
- a dulux oldalán lehet konyhát is festegetni, próbáld ki.
Szerintem erre soha nem fogsz megbizhato valaszt kapni. Mi hagyomanyos kadat epittettunk be a felso furdobe. Teuco, 180 cm hosszu, gyakorlatilag uszolecket is vehetnek benne. A csaptelep kozepen van. Azt hinne az ember, hogy manapsag a sarokkad nagyon trendi, a szomszedaink kozul csak egy valasztotta. Kinek mi tetszik jobban.
Juci, kesz van mar a vegleges konyha?
Berri, egyutterzek veled a megprobaltatasok teren. Meg jo, hogy ilyen talpraesett ferjed van. En, ha regenyt kellett volna irni az epitkezesunk tragikomikus oldalarol, mar vetekednek a Haboru es bekevel. Ha visszamegyek, folytatodik a parketta mizeria. Csak attol felek, hogy elsul a vadaszpuska a zsebemben.
Köszi, mindenkinek a hozzászólást, várom még az észrevételeket.
Nincs szigetelés, mert 37,5 a falvastagságunk, erre lehet, hogy sokan azt írják majd, hogy arra sem árt, de mi így gondoltuk jónak. (a kandallónál pedig kiderült, hogy a 10ytong fal is túl jól szigetel, sajnos)
A következő kérdésre válaszolva pedig,igen , követ szeretnénk, de gyüjtögető életformát kell hozzá felvennünk, mert elég sok kő kellene. Természetesen választásunk sem az olcsóbb kő felé hajlik, de majd szép fokozatosan haladunk.
Szerintem ez ízlések és pofonok dolga.
A szüleinknél sima kádak vannak, amik a régi időkből valók, így roppant keskenyek, kényelmetlenek. Így mi alapból sarokkádat akartunk. Asszimetrikus sarokkád lett belőle, a miénk nagyon kényelmes.
Igazából szerintem nem az a lényeg, hogy sima v. sarok, hanem a belsejének a kiképzése, hogy a hátadat jól tartsa, a lábadnak legyen megfelelő hely stb.
A legtöbb (normális) fürdőszoba-szalonban megengedik, hogy beleülhessen az ember (persze cipő nélkül), így vmennyi összehasonlítási alapod lesz.
A Riho Lyra kádat mi merjük ajánlani.
sziasztok!
Eddig csak zugolvasó voltam, de most én is szeretnék tanácsot kérni: Melyik jobb? Sarokkád vagy normál kád? Ha sarokkád, akkor legalább mekkora kell, hogy kényelmes legyen?
Köszi, ha válaszoltok!
Szia!
Szinten sotetebbre szavazok,2-3 arnyalattal,mint a fal szine.
Szép lett a szín.
Nekünk 120 m2 volt, és arra ment el 13 vödör, ha jól emlékszem.
Szigetelés nincs a házatokon? Vagy csak a képen látsszik úgy, hogy egy szintben van a lábazat a fallal?
A lábazat milyen lesz? Kő v. az a kavicsos megoldás?
Az ablak körüli kiemelést én sötétebbre festeném, mivel a redőny is barna színű. Nekünk a színezős fickó mondta, hogy általában úgy szokták, hogy ha fehér, műanyag az ablak ill. a redőny, akkor világosabb a kiemelés, ha fa ablakok vannak ill. barna a redőny, akkor sötétebbet, mert így jobban harmonizál.
közben szinezgettem...majd leszakad a kezem az egér nyomvatartása miatt, de ez lett az eredmény:
még az azonos színen is gondolkozom, mert ez a kiemelés szükségmegoldásként született az ablak körül(a redőny miatt kellett)
Szia!
A járólapról és a csempéről tudsz feldobni képet? Attól függ, hogy milyen narancs az a narancs és milyen zöld az a zöld...
Én személyszerint nem csinálnám a falat is narancsra, mert egyrészt összenyomja a teret másrészt sok lenne szerintem együtt.
De ezért is kérdezem az árnyalatokat, mert nagyon sokat számít..
Én vmi semlegesebb ámde meleg falszínre voksolnék( mondjuk vanília vagy bézs vagy nagyon halvány zöld).
Sziasztok!
Mostanában én is csak zugolvasó voltam..., de
alakult a házunk,gondoltam bejelentkezem. Hétvégén megtörtént a szinezés, nem ment egyszerűen. Aki megigérte, hogy ad állványt csak péntek este tudtuk elérni dél helyett és lerázott azzal, hogy majd reggel odaadja. Természetesen reggel 6-ra ide voltak rendelve az emberek de a párom összeeszkabált egy ideiglenes állást, hogy addig is tudjanak dolgozni.
Egész szombat d.e. az ürgét kajtatta, de telefont nem vette fel, bejutni meg nem lehetett hozzájuk. 1-kor elmentek a munkások mivel nem volt állás, mérgében az uram a megmaradt faanyag felhasználásával megcsinálta az állást másnapra, akkor meg a vakolat fogyott el 9órára. 140m2-re vettünk 10 vödör vakolatot azt mondták ennek elégnek kell lenni, de nem volt az ill. még maradt 1+1/2 vödörrel, de nem mertek hozzákezdeni, nehogy a fal közepénél elfoggyon. Hát így jártunk...vasárnap már sírtam mérgemben, de hoztam a képeket is + konyha + férjem álltal összeállított csúzda .
Jaj majd el felejtettem, szerintetek világosabb, vagy sötétebb legyen a spalét?
Az utolsó képen látszik legélethűbben a szín.
Szerintem erre a szakuzletben kerdezz ra. Amit viszont en tutira nem tennek,hogy ablak ele a TV-t. Anyujeknal is egy rovid ideig csak igy lehetett megoldani,hat nagyon zavaro volt,amikor pl. napsutesben vagy derult idoben neztuk es korulotte ott jott be a feny.
Raadasul ok nem szeretik besotetiteni a hazat,azt szeretik,ha atjarja a napocska,igy muszaj voltak mas helyet keresni a TV-nek.
Szoval engem zavarna....
Emendora!
Modern konyha jöhet!
Amit biztos nem szeretnék az a vidéki stílusú.
Amúgy mindent megnézek. Színben a natúron, zöldön és a narancson gondolkodom (mármint a csempének, ill. a falnak). A bútort illetően jelenleg a wenge szín a befutó.
Szia!
tavaly, amikor mi a garázsba fehér csempét akartunk tenni, olyan arany árban volt mindenhol, hogy csuda. Mivel garázsról lévén szó, nem akartunk flancosat, mert minek, ezért akartuk a fehéret, de drágább volt m2-re, mint más mintás vagy színes csempének. Végül is aztán egy nap a Praktikerben le volt értékelve,és akkor gyorsan elementünk venni.
Szóval nem biztos, hogy a fehérrel kevesseből kijössz. de nagyon jó ötlet fehér csempe színes fugával, hihetetlen, biztosan nagyon jól nézne ki. Remélem majd látom itt ha elkészült, mert érdekel milyen is az!
Timi
világos bükk?
Ugyan nem színes fuga, de fehér a csempe és hangulatos. Ha veszel néhány normál méretű színes csempét, vágott darabokból is meg tudjátok oldani a bordűr elkészítését, nem fontos készen venni.
A játékok nálunk egy ehhez hasonló ládában voltak, most a vasalásra váró ruha tárolására használom.
Sziasztok!
Köszönöm a konyhás válaszokat, annál is inkább, mert tudom, hogy van külön ikeás konyha topik :-) Egyszer már terveztem az alno-val egyet, hasonló színvilág tetszene vagy még a fagerland frontok állnal közel a szívemhez...
A házunk alaprajzát is csatoltam, ma kezdték ásni a pincét
Ami gondot okoz még a fejemben a berendezéssel kapcsolatban, az a nappali. Csak minimális bútorzatot szeretnék (gondolok itt főleg arra, hogy ne legyen szekrénysor, csak pár polc, egy komód...) Mivel két kicsi lányunk van (féléves és 2,5 éves) mindenképpen kell vmi játéktároló hely, mert kivitelezhetetlennek tartom, hogy csak a saját szobájukban legyen játék. Olyasmire gondoltam, hogy az ülőgarnitúra úgyis L alakban lesz, és nem a fal felőli részhez, hanem a "benyúló" háttámlája mögé tennék egy polcos-dobozos-fiókos tárolót, ami nem lenne magasabb, mint a háttámla, így csak pl. az étkezőből látszódna. Ti hogy oldottátok meg a játéktárolást?
Én is most kezdtem járni az üzleteket burkoló ügyben, próbálnék beleférni a kivitelező által kalkulált nm árba (2500 Ft), de persze mindig a 4-5000 Ft-osakon akad meg a szemem, de nem adom fel Ezért is gondolkodom olyan olcsó ötleteken, mint pl. a fehér csempe-színes fúga a gyerekfürdőben... Hasonló ötleteket szívesen várok
Vera
Pécelen van az Erős Kft-nek egy franchise kirendeltsége-ott nézd meg.20-25%-al olcsóbb.
Ilyesmire gondolsz?
Emendora: pont ezt néztem én is! Ti hol vettétek?? Nagyon szép csempe!!
BJuci: köszi, nézem azokat is! Nem akarok ezer helyre menni csempét nézni, mert a 8 hónapos gyerkőcöm nem díjazza.. pedig nekem lenne kedvem.
Csakcsokis: köszi szépen. Milyen spanyolfalra gondolsz? ami mögött régen öltözködtek a nők? Vagy az nem az??
Szia,
Szerintem először is el kellene döntenetek, hogy kb. milyen színvilágot szeretnétek kialakítani. Ehhez pedig milyen típúsú anyagokat választanátok (pl. üveg, fém, kerámia, fa stb.) mert ez határozza meg, hogy hogyan tovább. mert hogy -szerintem- a "csajos" elég tág fogalom, annak fényében, hogy kinek milyen a stílusa (pl. egy pink-fekete is lehet nagyon csajos, de akár egy málna-barna vagy fehér-lila-türkíz összeállítás is, mégis más-más elemeket kíván) Vagy a Playboy vonal már eldöntött?
Szia,
bambusz:
http://nad.hu/new/info/webaruhaz.php?inf=termekcsoport&tcs_id=60&jtcs_id=60&szint=3&tipus=kerteszeti
Megoldható, hogy egy spanyol fal kerüljön a gardrob elé? Akkor eltakarod, de később is tudod használni és nem kell fúrni-faragni.
Sziasztok!
Valakinek van ötlete/tapasztalata hogy hogyan lehet egy bambusz szőnyeget normálisan kitisztítani?
Már nagyon megbántam hogy ilyet vettünk, jól néz ki de iszonyat kényes, minden porszem azonnal meglátszik rajta, ráadásul sikerült rajta valakinek sáros cipővel végigtrappolnia és egyszerűen képtelenség rendesen letisztítani, megmaradtak a cipőtalp körvonalai. Nem merem nagyon eláztatni, csak mosogatószeres/vizes szivaccsal és W5 tisztítókendővel próbáltam eddig, de ezekkel sikáltam órákig.
Bocs ha hülye a kérdés, elég kezdő vagyok takarítás terén, most kezdtem csak el házitündérkedni (tehát most költöztem el a szülőktől)
Előre is köszi a segítséget!Olvasgatom a hsz.-kat,most nem ertem,zsniki hogy ertette a sarok mosogato-tuzhely fogalmat?
Arra gondolt,hogy egeszen a konyhabutor szelere,ugy gondolta a sarkat? Vagy kozepre,mint nalunk,igy?-------->
Mert en erre a megoldasra gondoltam abban a hsz.-ban amit a het elejen irtam,viszont most visszaolvasva egyre inkabb az az erzesem,o nem igy ertette a sarok fogalmat.
Amennyiben a butor szelere ertette,nos azt en sem dijaznam....
Sziasztok!
Nagylányom most lett 19 éves, és szeretné, ha a szobáját igazi "csajos" szobává alakítanánk át, de nem vagyonokért megvásárolt bútorokkal - arra nekünk nincs keretünk - hanem ötletes kiegészítőkkel.
Pár hete egyik külföldi lakásátalakító műsorban láttam, hogy egy huszonéves lány szobáját Playboy dekorációval készítették el, de semmit nem találok, ami felhasználható lenne ha ezen a vonalon indulnánk el. Itt sem a készen egetverő összegekért kapható cuccokra gondolok.
Megköszönném, ha segítenétek, hogy milyen szobát készítsünk el.
Szia!
Nekünk a fürdőben van sima, matt beige csempe (a piros mellett), Zalakerámia Kashmír termékcsaládból. A Szatmárinál szokták akciózni elég sűrűn ezeket a lapokat, oda érdemes bemenni.
Ja, és a Cadiz családnak van még matt beige lapja, az picit bőrhatású, nekünk abból a sötétbarna van a konyhában. Az is elég jó áron van.
rossz a link, ez a jó:
http://www.paradyz.com.pl/en/Collection/bathroom/bambu s-bambo
Manu, nekünk ilyen van, a bambusz beige meg a brown, nem volt drága, 3e Ft/nm körül. de sima bézst nagyon sok helyen találsz.
http://www.paradyz.com.pl/en/Collection/bathroom/bambu s-bambo
Köszönöm a válaszod,de szerencsére nem kell elmennünk Esztergomba!
Nem bírtam magammal és elmentem 3 szaküzletbe körbenézni.3-ból 2-ben volt Cersinat-cariba orange(3200-3290/m2 áron)
A Rako-india nagyon drága volt(4690-5170/m2)Láttam egy nagyon szépet,de az is elég drága,a neve Unistar-fashion(4390/m2)jó nagy méretű csempe és volt belőle "osztott" is,de az 7200/m2 voltAztán rátaláltam a számomra legszebbreJoy Multicolor-joy orange a neve,önmagában csíkos,nem tudom jól írom-e,szóval nem domború,ha a kezem végighúzom rajta,hanem úgy van festve és fényes 20X40-es és az ára a ráadás,"csak" 3250/m2.Mikor megláttam azonnal beleszerettem,de először a szívemhez kaptam,mert az árát 5250/m2 láttam-gondoltam ez az én formám-de nagyon megörültem,hogy ilyen kedvező az ára.
Most izgulok,hogy vajon mikor tudjuk megvenni,puhítom a párom,hogy a hamarosan bekövetkező áfaemelés miatt,MOST kellene feltétlenül!
Sziasztok csajok!
Jöttem leskelődni és újra kérdezni!
Huh, nagyon szupi ez a narancssárga fürdő.. és még én is mindig a fürdőnél tartok.. viszont nekem beige csempe kellene, nem tudtok valami üzletet, ahol viszonylag olcsók? Az Erősben néztük, de mivel nagy a fürdő, és a pénzünk véges, valami olcsóbb kellene, semmi extra, csak sima beige, de nem ilyen márványmintás. Esetleg bambuszmintás??
Zsniki: hello, itt is! Figyu, nekünk is úgy van most a konyha, hogy a sarokban a tűzhely és a másik sarokban a mosogató, ja a hűtő meg az előszobában.. meg lehet szokni. De tényleg nem ajánlatos a tűzhelyet a sarokba rakni...
Juj, nem is tudom, hogy ki kérdezte a bambuszt, de kapott rá választ?? Nekem is kéne egy kevéske...
Mókicáéknál is az egyik fürdő narancsos, nem? Vagy rosszul emlékszem?
nem , itt éltük ki a színek iránti vágyainkat. A nappali-étkező-konyha átlagosabb, barnás-bézses.
A beugró rész egyik fele pakolós lesz, a jobb oldaliban pedig majd a mosógép kap helyet. Tulajdonképpen ez a rész a konyhám padlója, mert tetőtérben van az egész szinteltolással.
Azért mutatok képet: a padló zalakerámia, a konyhacsempe domino (asszem cseh).