Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szépüljünk - cseréljünk!

N?k Lapja Café
N?k Lapja Café
Létrehozva: 2007. január 5. 15:03
Kedves Fórumozók!



Nagyon sok topik nyílik azzal a céllal, hogy megunt parfümöket, szépítő szereket stb. el szeretnétek cserélni. A fórumon ezentúl ebben a topikban van erre lehetőség. Így könnyebben tudjuk majd szűrni a kereskedelmi céllal megjelenített tartalmakat. Az eladással kapcsolatos hozzászólások még burkoltan sem megengedettek,így ezek törlésre kerülnek, a felhasználó pedig 15 napos fórumtiltásban részesül.

A moderátorok




  1. 2013. március 11. 19:2482401.

    Cserére várnak:

    Lulu Guinness Cast a Spell, 45/50 ml doboz nélkül 

     

      Demeter Devil's Food 118/120 ml dobozában, friss bontás (csokitorta illatú leginkább )

      Laura Biagiotti Venezia 2011 18/25 ml dobozában 

     Anna Sui Night of Fancy 75 ml celofános dobozában (- pár fújás) 

    Queen Latifah Queen of Hearts Edp, 100 ml dobozában (- pár fújás)

    Roberto Cavalli Just Cavalli Pink for Her Edt tester, dobozban 50/60 ml 

     Korres Mango hidratáló ajakrúzs SPF 10, Frost Pink új, bontatlan dobozában

     

     

    Őket keresem cserébe vagy jöhet még hasznos utalvány stb.:

    Angel Edp vagy Edt/Garden of Stars kollekció tagjai , Stella McCartney Stella Edp, Roberto Cavalli Eau de Parfum, Serge Lutens Ambre Sultan  fújósban vagy üveges maradék, Dior Addict, Kenzo Madly Edp, YSL Manifesto, Nicolai Vanille-Tonka/Sacrebleu/Vanille Intense/Fig Tea 

  2. Torolt_felhasznalo_526008
    Torolt_felhasznalo_526008
    2013. március 11. 18:5282400.

    Sziasztok!

     

     

    Felesleges illataim:

     

     

    -Montale Crystal Aoud 100ml  (-4fújás)

     

     

    -Acqua di Parma Arancia di Capri 120/117ml   (doboza nélkül)

     

     

    -R. Piguet Baghari 100/45ml   (doboza nélkül)

     

     

     

  3. 2013. március 11. 18:0482399.
    Én is köszönöm !!!
    előzmény:
    mignon (82394)
    2013-03-11  15:53
  4. 2013. március 11. 17:5782398.
    Köszönöm!  
    előzmény:
    mignon (82394)
    2013-03-11  15:53
  5. 2013. március 11. 17:5382397.

    Sziasztok!

     

     

    Kisfújós kínálatom  (10 ml)

     

    Serge Lutens - Rousse 

    Dior - Dolce  Vita 

    Reminiscence - Ambre  

    Emporio Armani White 

    Shiseido - Zen Secret Bloom 

    Etro - Ambra 

    Bvlgari - BLV

    Bvlgari - Pour Femme edp 

    Max Mara - Silk Touch 

    Satellite - A La Figue

    Lancome - Hypnose edp 

    Lanvin - Oxygene

    Thierry Mugler - Angel Innocent 

    Givenchy - Organza Indecence 

     

     

    Költözne:

     

      

    Jean Paul Gaultier - Classique EDP 20 ml Új

     

    Jimmy Choo - Flash 4,5 ml mini (új, dobozzal)

     

    Versace - Crystal Noir 5 ml mini (új, dobozzal)

     

     

    Bielenda Avokádós szemfesték lemosó 125 ml - ÚJ

     

    Bielenda Avokádós arclemosó tonik és tej (száraz bőrre) 200 ml - ÚJ

     

     

     

     

    Cserére keresek:

     

    Nina Ricci - L Air du Temps 

    Kenzo - Amour Le Parfum (barnás arany)

    Escada - Magnetic Beat 

                

     

     

     

    Cserére keresem (és minden más megoldás is érdekel) 5 ml-s fújósban, maradék fújósban, mintában:

     

    ♥Mona di Orio - Vanille (minta)

    Parfumerie Generale - Un Crime Exotique (fújós és maradék üveges is jó)

    Paloma Picasso - Tentations (fújós) 

    Guerlain - Aroma Allegoria Exalting (fújós)

  6. 2013. március 11. 17:3082396.

    Kisfújóst  tudok adni:

    JPG : Madame edt 

     

    Christian Dior : Hypnotic Poison

    Montale : Chocolate Greedy 1db

    YSL : Elle edt

    DKNY : Women

     

    Cacharel : Noa

     

    Cacharel : Anais Anais

  7. 2013. március 11. 17:1982395.
    Petite Cherie költözik...
    előzmény:
    Momojka (82395)
    2013-03-11  16:21
  8. 2013. március 11. 16:2182394.

    Sziasztok!

     

    Kínálatom frissítve:

     

     - Laura Biagiotti Roma 25/22 ml

     

      -Annick Goutal  Petite Cherie edt 100/28-30 ml

     

     

      -Chloé Love edp 75/ 18 ml

     

      - Kenzo Amour edp(fuchsia) 50/ kb 12-13 ml

     

     - Kate Moss Vintage  15/8 ml

      

    Etro Raving  150/ kb a fele

     

    - Guerlain Shalimar edt  50/35 ml

     

    - Guess Seductive  50/45 ml

              

    - Cacharel Liberté 75/50 ml

     

    Férfi illatok:

    -Carlos Santana 30/25 ml

     

     

    1-1 db fújós mehet:

     

    Rochas Tocade

    Lancome Tresor Midnight Rose

    Lancome Hypnose Senses

     

    Friss fújósok:

     

    1-2 db Reminiscence DoRé

    Bvlgari BLV  

    Annick Goutal Petite Cherie EDP

    Intimissimi             

    Guy Laroche Fidji

  9. 2013. március 11. 15:5382393.

     

     

    Kissé megkésve,de annál nagyobb szeretettel kivánok Ildikó-inknak /Playto és ildi6612176/ sok boldogságot ,jó egészséget ,minden szépet és jót a tegnapi névnapjuk alkalmából.

                                                                         

     

                                                   Helga

     

     

     

     

     

  10. Torolt_felhasznalo_526008
    Torolt_felhasznalo_526008
    2013. március 11. 15:3082392.

    Sziasztok!

     

    Ők maradtak.., a kettőt eggyütt is nagyon kedvezményesen kínálom!

     

     

    -Acqua di Parma Arancia di Capri 120/117ml

     

     

    -R.Piguet Baghari 100/45ml   (doboza nélkül)

     

     

     

     

     

     

    idézet:
    Goldie* (82366)
    2013-03-09 20:55:48
    .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526008 (82343)
    2013-03-09  20:55
  11. 2013. március 11. 14:5682391.

    Sziasztok, költöznének:

     

    JPG : Madame edt 30/23 ml Cserére jöhet : Prada:Infusion D Iris, Burberry : The Beat edp, ajánlj valamit :)

     

    DKNY : Women 100/90 

    Chloé : Edp Intense 50/40

      YSL :Elle edt 30/29

  12. 2013. március 11. 14:4582390.

    Sziasztok!

     

    Kínálatom frissítve:

     

      -Annick Goutal  Petite Cherie edt 100/28-30 ml foglalt

     

    -  Annick Goutal Eau de Charlotte  100/50 ml foglalt

     

      -Chloé Love edp 75/ 18 ml

     

      - Kenzo Amour edp(fuchsia) 50/ kb 12-13 ml

     

     - Kate Moss Vintage  15/8 ml

      

    Etro Raving  150/ kb a fele

     

    - Guerlain Shalimar edt  50/35 ml

     

    - Guess Seductive  50/45 ml

              

    - Cacharel Liberté 75/50 ml

     

    Férfi illatok:

    -Carlos Santana 30/25 ml

     

     

    1-1 db fújós mehet:

     

    Rochas Tocade

     

    Lancome Tresor Midnight Rose

    Lancome Hypnose Senses

     

    Friss fújósok:

     

    1-2 db Reminiscence DoRé

    Bvlgari BLV  

    Annick Goutal Petite Cherie EDP

    Intimissimi              

     

    idézet:
    Momojka (82394)
    2013-03-10 18:18:54

    Friss:

     

    Laura Biagiotti Roma  25/22 ml

    idézet:
    Momojka (82407)
    2013-03-11 11:29:08
    Eau de Charlotte költözik...
    előzmény:
    Momojka (82384)
    2013-03-11  11:29
  13. 2013. március 11. 14:3782389.

    Sziasztok!

     

    Bár nem parfüm, de hátha itt új gazdára lel: szívesen elcserélnék eredeti üveges maradék parfümre egy decemberben vásárolt digitális képkeretet, dobozában, papírjaival, kellékeivel, teljesen új, fóliás állapotban. Nem volt sosem használva, távirányítós. Maxell.

    Bármilyen ajánlatot szívesen veszek, de a legjobban ezek az illatok állnak közel a szívemhez:

    - Thierry Mugler: Angel

    - CK: Euphoria

    - Aquolina: Pink Sugar

    - Thierry Mugler: Alien

    - Chanel: Coco Mademoiselle

    - Ed Hardy (rózsaszín)

    - Dior: Addict

     

    De minden ajánlatnak örülök . Szép napot!

    előzmény:
    N?k Lapja Café (1)
    2007-01-05  15:03
  14. 2013. március 11. 14:3182388.

    Sziasztok! Cseréim:

     

     Officina Delle Essence : Musc Pure ebből  egyenlőre fújós mehet


     Alissa Ashley: White Musk 25/23 edt dobozával

    -Stella M. Stella edp 2003-as kiadású  100/60

    -Ava Luxe: Madonna Lily 30/12-13 eredeti üvegében edp

    - Chloe Lisy   tömény parfüm 15/13 ml  dn. /Chloe Intense illata van./

    -Jil Sander:  Style Pastels Tender Grean45  50/

    -Zara : White Jasmine  30/ 7 dn.

    -Lancom: Miracle forever  5ml mini dobozában

    -Elie Saab : Le Parfum  30/25 dz.

    -Lanvin: Rumeur  50 /- 2fújás dz.

     

     

    Új: Fújós kínálat:6, 10 ml-t kérésre  frissen átfújva

     

     Montale : Crystal Aoud

     Dior:   Addict edp 2012 -es

     Givenchy: Ange Ou Demon Le Secret elíxir edp

     Givenchy : Dahlia Nior edp 

     

    Thierry M.:  Womanity edp 10 ml fémfújósban

    L'Artisan: Mure et Musc 14,5/12 ml     "

    Penghalions: Ellenisia  14,5/12 ml        "

    Swarovszky: Aura  11/10ml üvegfújósban

    Gucci by Gucci  edt  11ml          "

     

    A többi fújós a bememen van 

     

    Keresek:Van Cleef & Arpels : Féerie edp DG.Pour Femme új kiadásút ,Chloe  Love edp és  Chloe Love Intense, eua Florale, Chanel: Coco Noir, Lolita Lempicka Le Premier,L eau Le Blanc, Minuit noir üveges maradékot....  Montale: Dew Musk, Roses elixir,  TDC: Sublime Balkiss,Fendi: Fan Di edp...stb

  15. 2013. március 11. 14:1182387.

    Friss:

     

    11 ml-s fújósokat tudok adni  Guy Laroche Fidji-ből

  16. 2013. március 11. 14:0982386.

    Sziasztok!

     

    Cserélném őket:

     

    Guerlain-Shalimar edt (22/30ml), doboz nélkül

    Chopard-Casmir fújós 10ml

     

    Cserére keresem:Dolce Gabbana-Light Blue, Lancome-Miracle vagy ajánlj valamit, sokféle illatra nyitott vagyok.

     

    Leginkább együtt szeretném őket cserélni, akár fújósra is!

     

    Köszönöm!

  17. 2013. március 11. 13:3882385.

    Sziasztok!

     

    Keresek Eau De Shalimar kisfújóst vagy üveges maradékot!

  18. 2013. március 11. 12:0282384.

    Sziasztok!

     

    Cseréim:

     

    - Nina Ricci: Ricci Riccci 50/26 ml

     

    - Vera Wang Princess Edt 50/28 ml

     

    - Cacharel Scarlett 50/46 ml

     

    - Boss Femme 50/47 ml

     

    - Valentino Gold 50/50 ml

     

    - Slava Zaitsev Maroussia 100 ml

     

    - Sonia Rykiel Woman 75/38 ml

     

    - Otto Kern Ypno 25/22 ml --------------- Ritkaság!

     

    - Versace Versus 2011 50/40 ml

     

    - Davidoff Good Life 100/98 ml Tester (orientális-vanília) -------------- Ritkaság!

     

    Fújós:

     

    - Diptyque Eau Duelle 5/2,5 ml

    - Chopard Brilliant Wish 5/1,2 ml

    - Lanvin Arpege 5/3 ml

     

    Ezeket az új kozmetikai termékeket parfümre cserélném:

     

    - L'oreal hármas hatású hidratáló arckrém (nappali). Táplál, nyugtat, véd a káros szabad gyökök ellen.

    - L'oreal hármas hatású hidratáló arckrém (éjszakai). Táplál, nyugtat, véd a káros szabad gyökök ellen.

    - Avon: Provence-i levendula és jázmin éjszakai arcápoló olaj. Segít, hogy hidratáltabbnak láthassa és érezhesse bőrét.

    - Avon bőrmegújító habzó artisztító.

    - Avon: Mandarin és kivi joghurtos hajmaszk a selymes és ragyogó hajért.

     

     Készlet leépítés:

     

    - Chanel Allure Sensuelle EDP 35/33 ml

     

    Cserére  keresek: Diesel Fuel For Life Unlimited női parfümöt

  19. 2013. március 11. 11:2982383.

    Sziasztok!

     

    Kínálatom frissítve:

     

      -Annick Goutal  Petite Cherie edt 100/28-30 ml foglalt

     

    -  Annick Goutal Eau de Charlotte  100/50 ml foglalt

     

      -Chloé Love edp 75/ 18 ml

     

      - Kenzo Amour edp(fuchsia) 50/ kb 12-13 ml

     

     - Kate Moss Vintage  15/8 ml

      

    Etro Raving  150/ kb a fele

     

    - Guerlain Shalimar edt  50/35 ml

     

    - Guess Seductive  50/45 ml

              

    - Cacharel Liberté 75/50 ml

     

    Férfi illatok:

    -Carlos Santana 30/25 ml

     

     

    1-1 db fújós mehet:

     

    Rochas Tocade

     

    Lancome Tresor Midnight Rose

    Lancome Hypnose Senses

     

    Friss fújósok:

     

    1-2 db Reminiscence DoRé

    Bvlgari BLV  

    Annick Goutal Petite Cherie EDP

    Intimissimi              

     

    idézet:
    Momojka (82394)
    2013-03-10 18:18:54

    Friss:

     

    Laura Biagiotti Roma  25/22 ml

    előzmény:
    Momojka (82371)
    2013-03-10  18:18
  20. 2013. március 11. 11:0682382.

    Sziasztok!

     

    FÚJÓS KÍNÁLATOM nagyon korlátozott számban 12ml-es üveg fújókban:

     

     

    -L'ARTISAN - MURE ET MUSC EXTREME  2-3db

    -DKNY - WOMEN LIMITED EDITION  2-3db

    -FRAGONARD - GRAIN DE SOLEIL  1-2db

    -ROCHAS - TOCADE  2-3db

    -PENHALIGON'S - ARTEMISIA  1-2db

    -DIOR - ADDICT (régi!)  1-2db

    -Y.S.L. - NU EdT  2-3db

    -PIGUET - VISA  1-2db

    -NICOLAI - FIG TEA  1db

    -P.D.ROSINE - LA ROSE DE ROSINE  1db

  21. 2013. március 11. 11:0382381.

    Sziasztok!

    NAGYON KEDVEZMÉNYESEN KÖLTÖZNÉNEK:  

     

     

    -TOUS - H2O  100/95ml

    - DEMETER - Chocolate Coveder Cherries  120/~55ml 

     

    -Kenzo - Eau de Fleur de Magnolia  50/40ml

    -GIVENCHY - Organza First Light  50/32-35ml 

    -GIVENCHY - Ange Ou Étrange Le Secret Santal d' Hiver  50/30ml 

    -Britney Spears - RADIANCE  100/90ml

    -CALZEDONIA by Calzedonia  100/55ml 

    -Y.Rocher - EVIDENCE  50/szűk 30ml

    -AL-REHAB - KHALIJI EdP  35ml 

    -CARON - Eaux de Caron Forte  100/~90-95ml 

    -P.Picasso - Paloma Picasso  30/~27ml LIMITÁLT RITKASÁG!!! 

    -SHAKIRA - Shakira Eau Florale  50ml  

    - Erbaro Toscano Body Perfume-Narancs és fahéj  100ml (natúr!)

    - Berkeley Square-White Tea  50ml (natúr!)

    - L'Erbolario-Vaniglia e Zenzero  50ml (natúr!)

    - Y.Rocher-Ispahan  (60ml) 

    - Y.Rocher-Rose Ispahan  (60/~32-35ml)  

     

     

    SZERETNÉK :Van Cleef & Arpels - Orchidee Vanille  (fújós)

                          Berkeley Square - Feketeribizli (üveges)

                          L'Artisan - Thé Pour Un Été (üveges v. fújós)

                          L'Artisan - Tea For Two  (üveges v. fújós)

                          Kenzo - Amour Le Parfum  (arany-barna; üveges)

                          Kenzo - Amour Indian Holi  (üveges v. fújós)

     

     

     FÚJÓS KÍNÁLATOM :

     

     

    -Tom Ford - BLACK ORCHID 5/bő 3,5ml

    -M.Mara - MAX MARA 20ml
    -Lempicka L. - LOLITA MIDNIGHT 10/9ml

    -Montale - GOLDEN AOUD 5ml
    -Montale - PURE GOLD 5/4,5ml
    -Montale - AOUD ROSES PETALS 5/3ml

    -Montale - WILD PEARS 5/4ml
    -Escentric M. - MOLECULE 01 10/8ml

    -JHG - MIDNIGHT OUD 5/3ml
    -TDC - ROSE POIVRÉE 5/4ml
    -DIOR - MIDNIGHT POISON 5ml (olyan, mint egy rúzs:)
    -CASTELBAJAC  10/9ml

     

  22. 2013. március 11. 10:4582380.

    Sziasztok!

     

    Farmacia S.S. Annunziata : Aromadit Tömény Parfüm-ből 10 ml-s fújóst tudok adni !(1-2 db-ot)  Igazi nyári-kánikula illat!!

     

     

  23. 2013. március 11. 10:2482379.
    Sziasztok!

    Költöznének:

    Van Cleef & Arpels - Feerie Rose des Neiges 30/23 ml (doboz nélkül)
    Asgharali - Amaani - (parfümolaj: pézsma, virágos tónusok ,15 ml ) 
    Masaki Matsushima - Tokyo Smile -10 ml (rollerball) (Foglalt)

    Cserébe szeretnék:

    Laura Biagiotti - Venezia Pastello
    Lacoste - Pour Femme
    Givenchy - Un Air d' Escapade 
    Roger & Gallet - Rose Imaginaire
    Roger & Gallet - Rose
    Lancome - Tropiques
    Montale - Crystal Flowers 
    Jo Malone - English Pear and Freesia
    Guerlain - Tiare Mimosa
    Kenzo - L'eau Par Kenzo
    TBS: Cassis Rose - parfümöt/olajat
    DKNY: Be Delicious Fresh Blossom
    Laura Biagiotti - Laura
    Montale - Deep Rose
    Creed - Spring Flower
    Stella McCartney - Stella edp,Sheer változatok
    Dior - Addict to Life, Sensuelle, Forever and Ever
  24. 2013. március 11. 08:3582378.
    Cseréim: (Ők mehetnek egyben vagy tudok belőle 10ml-es fújóst adni)

    Jacomo - For Her 100/90ml dobozával
        fej: bergamot, gyöngyvirág, jácint
        szív: heliotrop, ylang-ylang, rózsa, galagonya
        alap: szantálfa, tonkabab, ámbra, pacsuli, vetiver, virginiai cédrus

    Aquolina - Chocolovers 50/20ml
        fej: vanília, pézsma, mogyoró, mandarin, koriander, gyöngyvirág, citrom, bergamot

    Armani - Code edp 30/16-17ml dobozával
        fej: narancs, jázmin
        szív: narancsvirág, jázmin
        alap: vanília, méz

    Ted Lapidus - Fantasme 100/60ml dobozával
        fej: ananász, zöldjegyek, ibolya, öszibarack, bergamott
        szív: málna, damaszkuszi rózsa, jázmin, orris gyökér, gyöngyvirág
        alap: szantálfa, vanília, pézsma, cédrus

    Calvin klein - Eternity 100/80ml
        fej: zsája, zöld jegyek, mandarin, frézia
        szív: szegfű, rózsa, nárcisz, liliom, körömvirág, jázmin, ibolya,gyöngyvirág
        alap: szantálfa, pézsma, pacsuli, napraforgó, ámbra

    Chopard - Casmir 30ml-es nagyfújósban
        fej: sárgabarack, őszibarack, málna, feketeribizli
        szív: szegfű, narancs, fahéj
        alap: vanília, tonkabab, benzoin, opoponax

    ÚJ! Gliss Kur Express Hab Hajpakolás Ultimate Volume (lila színű)

    Keresek Hugo Boss - Boss Orange kupakot 75ml-es üvegre!
     
    Belölük tudok adni 10ml-t vagy akár többet is egyeztetés után:
    Clinique - Happy For Men
    Armani - Code edp
    Armani - City Glam
    Lacoste - Pour femme
    Joop - Jette by Night
    Lancome - Hipnose edp 6/5ml
    Guerlain - Linstant Magic 5/4ml

    Őket keresem nagyon akár fújósban is:
    Alexander McQueen - My Queen
    Shiseido - Zen
    YSL - Manifesto
    Laura Biagiotti - Roma
    Bvlgari - Jasmin Noir edp
    idézet:
    Synky (82373)
    2013-03-10 08:18:04
    előzmény:
    Synky (82350)
    2013-03-10  08:18
  25. 2013. március 10. 21:5582377.

    Megválnék néhol könnyű, néhol nehezebb szívvel az alábbi üveges parfümöktől:

     

    JHG Midnight Oud EDP 100/77 ml - TÁRGYALÁS ALATT

    Parfum d'Empire Wazamba EDP 50/47 ml

    Parfum d'Empire Osmanthus Interdite 50/39

    L'Artisan Nuit de Tubereuse EDP 15/13 ml (a női szett része) - TÁRGYALÁS ALATT

    L'Artisan Voleur de Roses EDT 50/23 ml

    TDC Rose Poivrée EDT 50/33 ml

    Nicolai Vie de Chateau EF 30/23 nl

    Nicolai Fig Tea EF 30/17 ml - TÁRGYALÁS ALATT

    Rosine Ecume de Rose 50/25 ml

     

    Valamint tudok adni 11 ml-s frissen töltött üvegfújósban:

    S. Lutens Ambre Sultan

    CK One

    Hermes Hiris

     

    Mehetne két néhányszor használt Mac mono szemhéjpúder Sable és Twinks árnyalatban.

     

    Cserébe értékarányosan Rosine Un Zeste de Rose-t szeretnék (más parfümöt nem keresek).

    Valamint nagyon örülnék vas-, magnézium-, Q10 koenzim készítményeknek.

  26. 2013. március 10. 21:1582376.

    Sziasztok!

     

    Cserélődnének:

     

    Laura Biagiotti Donna 50 ml EDP, bontatlan (tárgyalom)

    Lancome Trésor 30 ml EDP bontatlan

    Acua di Parma Colonia 50 ml - pár fújás

    Issey Miyake L'eau d'Issey 35/50 kb

    Alexander McQueen My queen 45/50 kb

    Iceberg Universe 50 ml mínusz pár fújás

    Dolce & Gabbana Sicily 75/100 kb

    Dolce & Gabbana Pour Femme (a régi) 50 ml, párszor próbált

    Clarins Par amour 95/100

     

    11 ml-es fújóst tudok adni: 

    Rue Rance Eau empire

    Dolce & Gabbana The one

    Dolce & Gabbana Rose the one

    YSL Nu EDT (jó ajánlat esetén üvegében is)

    Ferré Rose

    Girard Bouquet d'orient

    Moschino Couture! (esetleg üvegében is)

    Lancome Miracle

    Torrente L'or

    Annick Goutal Un matin d'orage

    Zara Tierna peonia

    E. Coudray Ambre & vanille

    Crabtree & Evelyn Azzemour

    Cartier So pretty

    Lalique Encre Noire

    Chanel Cristalle eau verte

    Acca Kappa Glicine

    Fendi Theorema leggero

  27. 2013. március 10. 20:5382375.

    Sziasztok!   

     

    Mennének tőlem:

     

    Chloé Love edp. (75ml/ kb.14-15ml, dobozos)

    CSP: Aloha Tiare (50ml/ 42-43ml, dobozos)

    CSP: Hémisphére Sud (100ml/kb.90ml, dobozos)

    Annick Goutal: Musc Nomade edp. (50ml/ kb.43-45ml, dobozos, csak nagyon jó ajánlatért)

    Nanadebary Pink edp. (100ml/ kb.37ml, dobozos)

    Montale: Aromatic Lime (50ml/ kb.35ml, dobozos, szütyőjében)

    Montale: Aoud Damascus( 50ml/kb.23ml, dobozos, szütyőjében)

    Sisley: Eau de Sisley2 (100ml/kb.95ml, kupak nélküli teszter)

    Judith Muller: Hungarian Rhapsody No.5 edp. (sorszámozott, porcelán Szász Endre üvegben, 50ml/kb.35ml)

    Thierry Mugler Cologne (10ml -s, öntős miniparfüm, csak kipróbált)

     

    Cserébe szeretnék: diptyque:  Philosykos, L'Ombre dans L'Eau, Chanel Chance edt.,Hermés Un Jardin Sur Le Nil, Un Jardin Sur Le Toit, Dior J'Adore edp., étkezési utalványok.

     

    Továbbra is!
  28. 2013. március 10. 20:2382374.
    Chloé :Intense edp-t is elcseréltem egy másik fincsi illatra,köszönöm szépen a kedves cserepartneremnek.....    Helga
  29. 2013. március 10. 18:5282373.

    Sziasztok, költöznének:

     

    JPG : Madame edt 30/23 ml Cserére jöhet : Prada:Infusion D Iris, Burberry : The Beat edp, ajánlj valamit :)

     

    DKNY : Women 100/90 

    Chloé : Edp Intense 50/40

      YSL :Elle edt 30/29

  30. 2013. március 10. 18:5282372.

    Kisfújóst  tudok adni:

    JPG : Madame edt 

     

    Christian Dior : Hypnotic Poison

    Montale : Chocolate Greedy 1db

    YSL : Elle edt

    DKNY : Women

     

    Cacharel : Noa

     

    Cacharel : Anais Anais

  31. 2013. március 10. 18:2082371.

    11 ml-s kisfújóst tudok adni az alábbiakból:

     

    4711 Acqua Colonia Lemon & Ginger + eredeti 10 ml-s
    Annick Goutal Le Chevrefeuille
    Annick Goutal Rose Splendide

    Annick Goutal Petite Cherie edt és edp

    Annick Goutal Eau de Charlotte

    Biotherm Eau de Paradis
    Bvlgari Extréme
    Cacharel Liberté
    CK Eternity

    Creed Fantasia de Fleurs

    Dior Eau de Dolce Vita testpermet
    Etro Etra
    Etra Lemon Sorbet
    Etro Raving 
    Gucci by Gucci edt
    Guerlain Champs-Elysées edp
    Guerlain Shalimar edt
    Kate Moss Vintage
    Kate Moss Vintage Muse
    Lancome Miracle testpermet
    Lancome O d'Azur
    Laura Biagiotti Roma
    Laura Biagiotti Laura Rosé

    L'Erbolario Iris Tenue
    L'Occitane Immortelle de Corse
    Lolita Lempicka edp
    Lolita Lempicka Fleur Defendue
    Lolita Lempicka L'Eau de Minuit
    Lorenzo Villoresi Garofano
    Monotheme Extrait d'Iris
    Nina Ricci Premier Jour Lucky Day

    Nina Ricci L'Air edp
    Oriflame Lovely Garden
    Rochas Desir

    T.Mugler Angel Innocent

    Torrente L'Or de Torrente edp

    Yardley English Rose

    Yves Rocher Lilas Mauve

    YSL Paris Premieres Roses 2011.

     

      Férfi fújósok:


    Bvlgari Extréme
    Carlos Santana
    Caron pour un homme

     

    idézet:
    Momojka (82338)
    2013-03-08 17:51:03
    előzmény:
    Momojka (82315)
    2013-03-08  17:51
  32. 2013. március 10. 18:1882370.

    Sziasztok!

     

    Kínálatom frissítve:

     

      -Annick Goutal  Petite Cherie edt 100/28-30 ml foglalt

     

    -  Annick Goutal Eau de Charlotte  100/50 ml foglalt

     

      -Chloé Love edp 75/ 18 ml

     

      - Kenzo Amour edp(fuchsia) 50/ kb 12-13 ml

     

     - Kate Moss Vintage  15/8 ml

      

    Etro Raving  150/ kb a fele

     

    - Guerlain Shalimar edt  50/35 ml

     

    - Guess Seductive  50/45 ml

              

    - Cacharel Liberté 75/50 ml

     

    Férfi illatok:

    -Carlos Santana 30/25 ml

     

     

    1-1 db fújós mehet:

     

    Rochas Tocade

     

    Lancome Tresor Midnight Rose

    Lancome Hypnose Senses

     

    Friss fújósok:

     

    1-2 db Reminiscence DoRé

    Bvlgari BLV  

    Annick Goutal Petite Cherie EDP

    Intimissimi              

     

  33. 2013. március 10. 18:0882369.

    Cserére várnak:

     

     Demeter Devil's Food 118/120 ml dobozában, friss bontás (csokitorta illatú leginkább )

    -   Laura Biagiotti Venezia 2011 18/25 ml dobozában 

    Anna Sui Night of Fancy 75 ml celofános dobozában (- pár fújás) 

    Queen Latifah Queen of Hearts Edp, 100 ml dobozában (- pár fújás)

    Roberto Cavalli Just Cavalli Pink for Her Edt tester, dobozban 50/60 ml 

    Korres Mango hidratáló ajakrúzs SPF 10, Frost Pink új, bontatlan dobozában

     

     

    Őket keresem cserébe vagy jöhet még hasznos utalvány stb.:

    Kenzo Amour Le Parfum, Angel Edp vagy Edt/Garden of Stars kollekció tagjai , Stella McCartney Stella Edp, E. Lauder Sensuous Nude, Roberto Cavalli Eau de Parfum, La Perla J'Aime la Nuit, Serge Lutens Ambre Sultan  fújósban vagy üveges maradék, Dior Addict, Kenzo Madly Edp, YSL Manifesto, Nicolai Vanille-Tonka/Sacrebleu/Vanille Intense 

  34. 2013. március 10. 18:0082368.

    Sziasztok!

     

    Cserélném:

     

    Friss: Lancome Cuir de Lancome 50/25 ml

     

    Versace Bright Crystal  50/25 ml (dobozzal)

     

    Burberry Body Intense edp 85/65 ml 

     

    Versace Medusa edp 30/26 ml (dobozzal)

     

    P. Presley Experiences 20/17 ml

     

    Jade Zoom edt 30ml- pár fújás, dobozos (tárgyalás alatt)

     

    Moschino Hippy Fizz 50/35 ml

     

     

  35. 2013. március 10. 17:5182367.

     FÚJÓS KÍNÁLATOM :

     

     

     

    -Tom Ford - BLACK ORCHID 5/bő 3,5ml

    -M.Mara - MAX MARA 20ml
    -Lempicka L. - LOLITA MIDNIGHT 10/9ml

    -Montale - GOLDEN AOUD 5ml
    -Montale - PURE GOLD 5/4,5ml
    -Montale - AOUD ROSES PETALS 5/3ml

    -Montale - WILD PEARS 5/4ml
    -Escentric M. - MOLECULE 01 10/8ml

    -JHG - MIDNIGHT OUD 5/3ml
    -TDC - ROSE POIVRÉE 5/4ml
    -DIOR - MIDNIGHT POISON 5ml (olyan, mint egy rúzs:)
    -CASTELBAJAC  10/9ml

    NAGYON kedvezményesen mennének!

  36. 2013. március 10. 17:5182366.

    Sziasztok!

    NAGYON KEDVEZMÉNYESEN KÖLTÖZNÉNEK:  

     

     

    FRISS: TOUS - H2O  100/95ml

     

     

     

    - DEMETER - Chocolate Coveder Cherries  120/~55ml 

    (konyakmeggy illat, csak alkoholos beütés nélkül)

     

    -Kenzo - Eau de Fleur de Magnolia  50/40ml

     

    -GIVENCHY - Organza First Light  50/32-35ml  (Fragranticán olvashatsz róla!)

     

    -GIVENCHY - Ange Ou Étrange Le Secret Santal d' Hiver  50/30ml (Fragranticán olvashatsz róla! - parfum.hu-n is megtalálod!)

     

    -Britney Spears - RADIANCE  100/90ml

     

    -CALZEDONIA by Calzedonia  100/55ml (kicsit édeskés, enyhén dohányos, szolíd illat)

     

    -Y.Rocher - EVIDENCE  50/szűk 30ml

     

    -AL-REHAB - KHALIJI EdP  35ml 

     

    -CARON - Eaux de Caron Forte  100/~90-95ml (igazi tavaszi-nyári illat!!!)

     

    -P.Picasso - Paloma Picasso  30/~27ml LIMITÁLT RITKASÁG!!! 

     

    -SHAKIRA - Shakira Eau Florale  50ml  

     

    - Erbaro Toscano Body Perfume-Narancs és fahéj  100ml (natúr!)

     

    - Berkeley Square-White Tea  50ml (natúr!)

     

    - L'Erbolario-Vaniglia e Zenzero  50ml (natúr!)

     

    - Y.Rocher-Ispahan  (60ml) 

     

    - Y.Rocher-Rose Ispahan  (60/~32-35ml)  

     

    SZERETNÉK :Van Cleef & Arpels - Orchidee Vanille  (fújós)

                          Berkeley Square - Feketeribizli (üveges)

                          L'Artisan - Thé Pour Un Été (üveges v. fújós)

                          L'Artisan - Tea For Two  (üveges v. fújós)

                          Kenzo - Amour Le Parfum  (arany-barna; üveges)

                          Kenzo - Amour Indian Holi  (üveges v. fújós)

  37. 2013. március 10. 17:5082365.

    Sziasztok!

    FÚJÓS KÍNÁLATOM nagyon korlátozott számban 12ml-es üveg fújókban:

     

     

    -L'ARTISAN - MURE ET MUSC EXTREME  2-3db

     

    -DKNY - WOMEN LIMITED EDITION  2-3db

     

    -FRAGONARD - GRAIN DE SOLEIL  1-2db

     

    -ROCHAS - TOCADE  2-3db

     

    -PENHALIGON'S - ARTEMISIA  1-2db

     

    -DIOR - ADDICT (régi!)  1-2db

     

    -Y.S.L. - NU EdT  2-3db

     

    -PIGUET - VISA  1-2db

     

    -NICOLAI - FIG TEA  1db

     

    -P.D.ROSINE - LA ROSE DE ROSINE  1db

     

    + az üveges kínálatom több illatából!!!

  38. 2013. március 10. 17:1382364.
    Cacharel Lou lout-t keresek. Ha vkinek lenne felesleges, léci jelezze nekem.
  39. 2013. március 10. 16:5082363.
    Vihetők!

    Jesus del Poso - On El 50/47ml, pár fújás hiányzik csak, ajándéknak is jó, nőies illatú (virágos-fás)

    Playboy - London 50/40ml dobozában (diesel - fuel for life illatú)

    Zepter ffi edt 100ml dobozában (erős, ffias, tartós)

    Sergio Tacchini - Feel good man 30ml/23ml dobozában (levendulás)

    Diesel - Fuel for life denim for men dobozában, friss mandulás málnás (inkább unisex, mert kicsit sem pasis), 50ml/25ml

    Joop! - Homme 125/100ml, édes és tömény

    Oriflame Architect 75ml/60ml dobozában (olyan mint a Burberry London)

    Oriflame S8 50ml/23ml dobozában

    BLV notte homme 50ml/40ml teszter dobozában (nem pasis, púderes-csokis, krémes, tisztaság illatú)

    Rasasi - Khaltat al Oud unisex edp 50ml/48ml dobozában, arab parfüm, füstőlős-rózsás-oudos illatú

    FM - Armani code sport 50ml edp (-3fújás), dobozában

    FM - Givenchy Play intense ffi 50ml/45ml edp, dobozában

    Jette Joop - Jette by night edp teszter 75ml/56ml, dobozában

    Avon kínálat, újak: Jet femme 50ml, Treselle edp 50ml, Treselle Mystique edp 50ml, Rare pearls edp 50ml, Rare diamonds 50ml edp, Outspoken intense 50ml edp, Reese W Laugh often edp 50ml, Far away edp 50ml, C. Lacroix nuit edp 50ml, Eeternal Magic enchanted, Far away exotic edp 50ml kipróbált, 02 50ml kipróbált, Little red dress edp 50ml 2db, Little white dress edp 50ml, Fergie outspoken intense 15ml
  40. 2013. március 10. 16:4682362.

    Sziasztok!

     

     

    CSeréim:

     

     

    Cerruti: 1881  Fraicheur d'ete 100/95ml

     

     

    Giorgio Beverly Hills: Giorgio 30/17 ml, dobozában

     

    Naomi Campbell: Sunset 50/25 d.n. / manapság már nagyon ritkán fellelhető/

     


    Lauren: Big Polo #1 for woman 30/20 ml

     

    T. M. : Angel edp, 25/20ml csillag, d.n., szettből való

     

     

    NafNaf: NafNaf 100/90ml, d.n.

  41. Torolt_felhasznalo_526008
    Torolt_felhasznalo_526008
    2013. március 10. 16:3982361.

    Sziasztok!

     

    Ők maradtak.., a kettőt eggyütt is nagyon kedvezményesen kínálom!

     

     

    -Acqua di Parma Arancia di Capri 120/117ml

     

     

    -R.Piguet Baghari 100/45ml   (doboza nélkül)

     

     

     

     

     

     

    idézet:
    Goldie* (82366)
    2013-03-09 20:55:48
    .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526008 (82343)
    2013-03-09  20:55
  42. 2013. március 10. 16:2882360.

    Sziasztok!

     

    2 parfümöt ajánlok cserére, mindkettő bontatlan, duty freeben vásárolt. Cserébe DG light blue-t szeretnék. :)

     

     - Női Versace CRYSTAL NOIR EDP 50ml

     

     - Férfi Calvin Klein ENCOUNTER EDT 100ml 

     

     

     Zsani

  43. 2013. március 10. 15:1982359.

    Sziasztok.

     

    Montale Black Aoud illatát keresem kisfújós(5-10ml) kiszerelésben.

    Ha valaki tud segíteni,kérem jelezze!

    Köszönöm.

     

     

     

  44. 2013. március 10. 15:0382358.

    Friss cseréim: 

     

    Comptoir Sud Pacifique: Bois de Filao 35/50 ml

     

    Givenchy: Into the blue 45/50 ml

  45. 2013. március 10. 13:1382357.
                           Sziasztok lányok!





    Cserélném ezeket az illataimat: 

     

     

    -Lancome:Hypnose Elixir ,50ml/40ml,dobozáva-ELCSERÉLŐDÖTT




     -Chloé:Chloé  Intense edp,50ml/49ml,dobozával



      -John Galliano:Parlez- moi d'Amour, 80ml/70ml  ,120ml-es testápolójával együtt menne /szettes doboza van/.-ELCSERÉLŐDÖTT





    -Cserére ajánlok egy új,nem használt rotációs műanyag vákuumköpöly készletet ,ami 6 db-os /kisebb-nagyobb méret/ .Kitartó használatával hatásosan eltüntethető a problémás részeken /has-comb-fenék/ a narancsliget.Orvosi célokra is használható/pl.megfázáskor, influenza, tüdő-, hörgő-, nyálkahártya gyulladásnál, asztma, nehéz légzéskor, izom fájdalmaknál, reumás betegségeknél, fájdalmas menstruáció, vagy menstruációs problémák esetén/.Csak azoknak ajánlom,akik eléggé elvetemültek a fájdalom leküzdésével a cél eléréséért.Paprika- vagy fahéjolajjal használva fokozható a hatás és a fájdalom .Nekem a gumiköpöly vált be,maradok is annál.









      Amit most cserére keresek /maradék üveges ,vagy fújósban/

     

     

     

                                              -Carolina Herrera:CH L'eau és Garden Party




       

                                                 -Escada :Espacially és Espacially Delicate Notes

                                               

     

     

                                              -Dior:Miss Dior Le Parfum , Miss Dior Blooming,Miss Dior Eau Fraiche,Miss Dior Couture Edition




                                                -Givenchy:Hot Couture EDT /az EDP nekem túl erős/ 



                                               -Paco Rabanne:Black XS / férfi /,1 million,Lady million ..../Vaterás , ''eredeti ''  Paco Rebenne nem érdekel/.

     

    Vagy ajánlj valami izgalmas illatot.....

     

     

    Szeretettel várlak cserélni:Helga

  46. 2013. március 10. 12:3382356.
    Vihetők!

    Jesus del Poso - On El 50/47ml, pár fújás hiányzik csak, ajándéknak is jó, nőies illatú (virágos-fás)

    Playboy - London 50/40ml dobozában (diesel - fuel for life illatú)

    Zepter ffi edt 100ml dobozában (erős, ffias, tartós)

    Sergio Tacchini - Feel good man 30ml/23ml dobozában (levendulás)

    Diesel - Fuel for life denim for men dobozában, friss mandulás málnás (inkább unisex, mert kicsit sem pasis), 50ml/25ml

    Joop! - Homme 125/100ml, édes és tömény

    Oriflame Architect 75ml/60ml dobozában (olyan mint a Burberry London)

    Oriflame S8 50ml/23ml dobozában

    BLV notte homme 50ml/40ml teszter dobozában (nem pasis, púderes-csokis, krémes, tisztaság illatú)

    Rasasi - Khaltat al Oud unisex edp 50ml/48ml dobozában, arab parfüm, füstőlős-rózsás-oudos illatú

    FM - Armani code sport 50ml edp (-3fújás), dobozában

    FM - Givenchy Play intense ffi 50ml/45ml edp, dobozában

    Jette Joop - Jette by night edp teszter 75ml/56ml, dobozában

    Avon kínálat, újak: Jet femme 50ml, Treselle edp 50ml, Treselle Mystique edp 50ml, Rare pearls edp 50ml, Rare diamonds 50ml edp, Outspoken intense 50ml edp, Reese W Laugh often edp 50ml, Far away edp 50ml, C. Lacroix nuit edp 50ml, Eeternal Magic enchanted, Far away exotic edp 50ml kipróbált, 02 50ml kipróbált, Little red dress edp 50ml 2db, Little white dress edp 50ml, Fergie outspoken intense 15ml

    Montale minták parfümnerolitól rendelt: White aoud, Dark aoud, Black Musk, Royal A, Black aoud
  47. Torolt_felhasznalo_281609
    Torolt_felhasznalo_281609
    2013. március 10. 11:2682355.

    Új gazdáját keresi egy Bourjois Bio Detox alapozó, 52 Vanille árnyalatban, világos bőrre (Magyarországon már nem kapható szín), 3 pumpálásnyi hiányzik belőle, egy hónappal ezelőtt vásároltam

     

    Valamint két TDC 10 ml-s gyári utántöltő fújós, mindkettőnek pár fújás híja van:

     

    Pure Virgin és Un Parfum d'Ailleurs et Fleurs

     

     

    Keresek L'Artisan Premier Figuier (vagy P. F. Extreme) 15 ml-s minit, a női L'Artisan szettből

  48. 2013. március 10. 11:2182354.

    Keresem a következő illatokat bármilyen mennyiségben:

     

    Gurlain Purple Fantasy

    CK Eternity Purple Orchid

    P. Rabanne Ultraviolet

     

     

    Hiába minden próbálkozás, lilaillat-szerelmem sosem múlik el....

  49. 2013. március 10. 10:5682353.

    Sziasztok! Cseréim:

     

     Officina Delle Essence : Musc Pure ebből  egyenlőre fújós mehet


     Alissa Ashley: White Musk 25/23 edt dobozával

    -Stella M. Stella edp 2003-as kiadású  100/60

    -Ava Luxe: Madonna Lily 30/12-13 eredeti üvegében edp

    - Chloe Lisy   tömény parfüm 15/13 ml  dn. /Chloe Intense illata van./

    -Jil Sander:  Style Pastels Tender Grean45  50/

    -Zara : White Jasmine  30/ 7 dn.

    -Lancom: Miracle forever  5ml mini dobozában

    -Elie Saab : Le Parfum  30/25 dz.

    -Lanvin: Rumeur  50 /- 2fújás dz.

     

     

    Új: Fújós kínálat:6, 10 ml-t kérésre  frissen átfújva

     

     Montale : Crystal Aoud

     Dior:   Addict edp 2012 -es

     Givenchy: Ange Ou Demon Le Secret elíxir edp

     Givenchy : Dahlia Nior edp 

     

    Thierry M.:  Womanity edp 10 ml fémfújósban

    L'Artisan: Mure et Musc 14,5/12 ml     "

    Penghalions: Ellenisia  14,5/12 ml        "

    Swarovszky: Aura  11/10ml üvegfújósban

    Gucci by Gucci  edt  11ml          "

     

    A többi fújós a bememen van 

     

    Keresek:Van Cleef & Arpels : Féerie edp DG.Pour Femme új kiadásút ,Chloe  Love edp és  Chloe Love Intense, eua Florale, Chanel: Coco Noir, Lolita Lempicka Le Premier,L eau Le Blanc, Minuit noir üveges maradékot....  Montale: Dew Musk, Roses elixir,  TDC: Sublime Balkiss,Fendi: Fan Di edp...stb

  50. Torolt_felhasznalo_815997
    Torolt_felhasznalo_815997
    2013. március 10. 10:2182352.

    Sziasztok!

     

    6 vagy 10 ml-es fújóst tudok adni:

     

    Armani – Acqua di Gio

    Bvlgari - BLV

    Bvlgari - Omnia

    CK – Beauty

    Dior – Addict Shine

    DKNY – DKNY To Go

    Hermés – Kelly Caléche edt

    Hermés – Un Jardin Sur Le Nil

    Mandarina Duck

    Prada – Infusion d’ Iris edt

    Shiseido – Zen/Zen Concentrated

    Trussardi – Donna 2011

    Trussardi – Inside

    YSL – Baiser de Cinema

    YSL – Cinema

Címlap

top