Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szépüljünk - cseréljünk!
2007-01-05 15:031.
N?k Lapja Café
Létrehozva: 2007. január 5. 15:03
Kedves Fórumozók!
Nagyon sok topik nyílik azzal a céllal, hogy megunt parfümöket, szépítő szereket stb. el szeretnétek cserélni. A fórumon ezentúl ebben a topikban van erre lehetőség. Így könnyebben tudjuk majd szűrni a kereskedelmi céllal megjelenített tartalmakat. Az eladással kapcsolatos hozzászólások még burkoltan sem megengedettek,így ezek törlésre kerülnek, a felhasználó pedig 15 napos fórumtiltásban részesül.
A moderátorok
Nagyon sok topik nyílik azzal a céllal, hogy megunt parfümöket, szépítő szereket stb. el szeretnétek cserélni. A fórumon ezentúl ebben a topikban van erre lehetőség. Így könnyebben tudjuk majd szűrni a kereskedelmi céllal megjelenített tartalmakat. Az eladással kapcsolatos hozzászólások még burkoltan sem megengedettek,így ezek törlésre kerülnek, a felhasználó pedig 15 napos fórumtiltásban részesül.
A moderátorok
Új gazdát keresnek:
DKNY : Women 100/90 ml
Hermés: Hiris 50/17-20 ml
Chloé : Edp Intense 50/40
Csere : YSL :Elle edt
Van Cleef: Rose des Neiges (doboz nélkül)- 30/23 ml.
Sziasztok,
Cserélném:
Gucci: Flora edp 50/43 ml (leginkább a kivastagítottak érdekelnek)
Thomas Sabo: Charm rose 50/15 ml
Fújost tudok adni:
CK: Euphoria blossom
Lanvin: Rumeur 2 rose
Cserébe szeretnék:
Jeanne Lanvin by Lanvin edp
Paul Smith: Rose
Trussardi: Donna Trussardi 2011 edt
Gucci: Guilty black edt
Kenzo: Flower edp
Kenzo: Flower tag edp
Vagy ezüst, arany ékszer, eredeti Pandora charm is szóba jöhet.köszönöm szépen a megkereseéseket, Hiris már nincs meg.
A tobbi is nagyon kedvezo feltetelekkel menne, erdemes kerdezni.
Sziasztok!
Friss 10 ml-s fújósokat tudok adni:
- Amouage Opus III - igazi tavaszi , tartós ibolya
- JHG Lady Vengeance
- Robert Piguet Visa
- Chanel Allure EDP
- Narciso Rodriguez For Her EDP
- Bottega Veneta
Csere:
- Serge Lutens : Sa Majesté La Rose 50/25 ml (dn)
- Priscilla Presley : Moments Tömény Parfüm 7.5 ml
- Etro Etra 11/8-9 ml fújós
Sziasztok!
Költözne:
Asgharali Amaani 15 ml-s parfümolaj.
Ki, mit ajánl érte? Minden ajánlatot megfontolok!
Mennének tőlem...
L'Erbolario Iris Tenue 100/30 ml
SJP Lovely 30/20 ml
Oriflame Divine Sensual 50/48 ml -> ezt főleg Giordani White-ra cserélném
Lancome Miracle 30/20 ml
Lancome Hypnose edp 30/24 ml
CK Euphoria fújós
V&R Flowerbomb edp 30/20 ml
Sziasztok!
Minden a képen látható parfümöm nagyon kedvezményesen menne új gazdihoz!
HIRIS 100ml új,
Dolce-k 100/90ml és 100/98ml kupakos teszterek
Parfum d'Hermés edt 50ml, ez ritkaság, és naaaagyon finom!
Aromatics Elixir 25ml új!
A képek sajátok, reggel készültek, a parfümök jelenlegi mennyiségét és állapotát tükrözik.
Legkésőbb este mindenkinek válaszolok, igyekszem napközben is lenni.
Írjatok, megegyezünk!
Költözne, friss:
Hermés: Hiris 50/17-20 ml
Chloé : Edp Intense 50/40
L'Artisan Pillangó sincs már meg.
Csere : YSL :Elle edt
Sziasztok!
Cserére ajánlom az alábbi illataimat:
Estée Lauder Pleasures intense 30/18 d.n.
Jil Sander Sun delight 100/95 dobozával Foglalt!
Elizabeth Arden Splendor 30 csak kipróbáltam dobozával
Lancome Miracle eau leger sheer 100/90 dobozával
Cerruti 1881 Collection 30/27 dobozával
Etro Dianthus 50/47 dobozával
Elizabeth Arden Red Door 10 milis mini
Menne még egy Naked style hajgöndörítő hab
ez egy britt márka, szilikon mentes, növényi eredetű anyagokból álló folyadék, amely a pumpás kifújó szerkezetben válik habbá. Tartalma 150 mililiter.
Írjatok bátran, nyitott vagyok sokféle illatra.
Üdv A
Sziasztok! Cseréim:
Officina Delle Essence : Musc Pure ebből egyenlőre fújós mehet
Officina Delle Essence: Puro Talco 100/22-23 edt dobozávalAlissa Ashley: White Musk 25/23 edt dobozával
-Stella M. Stella edp 2003-as kiadású 100/60
-Ava Luxe: Madonna Lily 30/12-13 eredeti üvegében edp
-Paco Rabanne:k XS L Exces for her /női/ 50 /-1-2 fújás dz.- Chloe Lisy tömény parfüm 15/13 ml dn. /Chloe Intense illata van./
-Jil Sander: Style Pastels Tender Grean 50/45
-Zara : White Jasmine 30/ 7 dn.
-Lancom: Miracle forever 5ml mini dobozában
-Elie Saab : Le Parfum 30/25 dz.
-Lanvin: Rumeur 50 /- 2fújás dz.
Új: Fújós kínálat:6, 10 ml-t kérésre frissen átfújva
Dior: Addict edp 2012 -es
Givenchy: Ange Ou Demon Le Secret elíxir edp
Givenchy : Dahlia Nior edp
Thierry M.: Womanity edp 10 ml fémfújósban
L'Artisan: Mure et Musc 14,5/12 ml "
Penghalions: Ellenisia 14,5/12 ml "
Swarovszky: Aura 11/10ml üvegfújósban
Gucci by Gucci edt 11ml "
A többi fújós a bememen van
Keresek:Van Cleef & Arpels : Féerie edp DG.Pour Femme új kiadásút ,Chloe Love edp és Chloe Love Intense, eua Florale, Chanel: Coco Noir, Lolita Lempicka Le Premier,L eau Le Blanc, Minuit noir üveges maradékot.... Montale: Dew Musk, Roses elixir, TDC: Sublime Balkiss,Fendi: Fan Di edp...stb
Sziasztok!
Olyan rég jártam itt, hogy már a regemet is törölték, de szerencsére senki nem pályázott a volt felhasználónevemre, így újra tudtam regisztrálni.
Nos, a következő illatok várnak cserére (5ml kisfújóst is szívesen adok belőlük):
Cartier So Pretty Eau Fruitée teszter, 50/kb. 35 ml
Versace Crystal Noir 30/25ml
Kisfújóst (5ml) tudok még adni:
Trussardi Inside
Estée Lauder Sensuous
Max Mara Le Parfum
Keresek (főleg kisfújósban):
Escada Magnetic Beat
Emporio Armani Lei (arany)
Very Valentino
Chopard Brilliant Wish
Chanel Allure
Bvlgari Eau Thé Blanc
L'Artisan Bois Farine
valamint üveges maradék Avon Herve Leger Femme-t (rózsaszín).
Sziasztok!
30 ml-es szépséges fújósban belőlük tudnék adni:
- Guerlain Idylle Eau Sublime Edt
- Jacomo Art Collection No. 08 (fűszeres, mézes-tejes chai illat)
- Kenzo Jungle L'Elephant
- Lolita Lempicka Coral Flower
- Molinard Les Orientaux: Vanille Fruitée Edt (nagyon fincsi vaníliás-karamellás illat)
- Van Cleef&Arpels Féerie Edt
- Van Cleef&Arpels Féerie Edp
Cserére várnak:
- Anna Sui Night of Fancy 75 ml celofános dobozában (- pár fújás)
- Queen Latifah Queen of Hearts Edp, 100 ml dobozában (- pár fújás)
- John Galliano John Galliano Edt 60 ml Edt és 200 ml tusfürdő szett, a parfümből összesen 4 fújás hiányzik, a tusfürdő hiánytalan, dobozában, ráhúzható védőborítással
- Roberto Cavalli Just Cavalli Pink for Her Edt tester, dobozban 50/60 ml
- Rochas Femme Edt 100 ml (csak egy-két fújás hiányzik belőle, dobozával)
- Korres Mango hidratáló ajakrúzs SPF 10, Frost Pink új, bontatlan dobozában
- Fusion Beauty Ninja Star 18 Karat Gold Dual Finish hidratáló arcpúder, Diaphanous árnyalat (világos bőrre), új, dobozában
Őket keresem cserébe vagy jöhet még hasznos utalvány vagy egyéb hasznos dolog:
Kenzo Amour Le Parfum, Angel Edp vagy Edt/Garden of Stars kollekció tagjai , Stella McCartney Stella Edp, E. Lauder Sensuous Nude, Roberto Cavalli Eau de Parfum, La Perla J'Aime la Nuit, Serge Lutens Ambre Sultan fújósban vagy üveges maradék, Dior Addict, Kenzo Madly Edp, YSL Manifesto, Nicolai Vanille-Tonka/Sacrebleu/Vanille Intense , Trussardi Inside Edp
Sziasztok!
Cserélném:
Prada Tendre 30/28 ml
Bvlgari Jasmin Noir edp 30/27 ml
Burberry Body Intense edp 85/75 ml
Versace Medusa edp 30/26 ml (dobozzal)
Versace Vanitas edt 30 ml kipróbált (dobozzal)
P. Presley Experiences 20/17 ml
Jade Zoom edt 30ml- pár fújás, dobozos
Montale Red Aoud 5ml friss fújós
Sziasztok!
Ffi:
-Hugo Boss Man 100/93
-Armani Code Ffi! 75/72 ml dobozos,nem teszter keresi gazdáját
-T. Wood 100/100
-Illatcsalád: aromás-fás
-Intimately BECKHAM Yours 30ml /28
Női új csere:
-Usher woman EDP 100/90 dobozos
Illatcsalád: virágos-gyümölcsös
Összetétel: ribizli, frézia, barack, jázmin, rózsa, kasmir, ámbra, musk
-Moschino Funny 50/20 nincs doboza,nem teszter
-Esprit night life 30/28
Pina colada, ananász és kókusz, nyári édes illat! dobozos
Kedvező feltételekkel :
Cserére vár bontatlan dobozos:
-SJP NYC EDP 60ml
Ajándéknak is alkalmas!
Női:
-Moschino cheap & chic Hippy Fízz 50/45
-Guess Seductive Wild Summer 50/48
-Dkny Be Delicious Red 100/35
-Escada Sport Spirit 15/13
Illatcsalád: Citrusos-aromás
-Bogner 30 ml-
-Gabriela Sabatini 60ml/60ml Edt
Keresem:
Ffi
-Paco R. 1 millon
-D&G the one
Női:
-Lancôme La vie est belle EDP
-Paco Rabane Lady Million (Csak EDP!!)
Cserébe keresek:
- Van Cleef & Arpels : Orchidee Vanille
- Kenzo : Amour Le Parfum
- Kenzo : Amour Indian Holi fújósokat értékarányosan!
Köszönöm!
Igen, köszi a hozzászólást, csak reménykedem, h vmiért/vhogyan bóvli kupak került rá, bár az illata is érdekes, kb. 10 percig érződik rajtam:D Amúgy le is esik róla a kupak és mint ahogy írtál a festék lepattogzásról (tettem fel képeket amin látszik) pont erről is lepattogzott a festék meg olyan fura is egész, nem hasonílt kicsit sem a régire:( Dobozt meg nem is kaptam hozzá...
Szerintem nem direkt adta így nekem a partner, de még nem reagált az üzeneteimre, úgyh megvárom mit ír, nem akarok balhét, de jó lenne ha mnki szépen megvizsgálná a saját parfümjeit (akinek nem inge...), eredetiek-e, jók-e még, esetleg fotózza is le, mert elég ciki meg azért dühítő is hamis parfit küldeni eredetiért cserébe...hozzáteszem nem ez volt az első hamis parfüm, amibe itt belefutottam, mnki legyen résen!
Sziasztok,
Cserélném:
Gucci: Flora edp 50/43 ml (leginkább a kivastagítottak érdekelnek)
Thomas Sabo: Charm rose 50/15 ml
Fújost tudok adni:
CK: Euphoria blossom
Lanvin: Rumeur 2 rose
Cserébe szeretnék:
Jeanne Lanvin by Lanvin edp
Paul Smith: Rose
Trussardi: Donna Trussardi 2011 edt
Gucci: Guilty black edt
Kenzo: Flower edp
Kenzo: Flower tag edp
Vagy ezüst, arany ékszer, eredeti Pandora charm is szóba jöhet.SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY
Ha egy, bármilyen márkájú, parfümös doboz, üveg, olcsó, bóvli benyomást kelt, függetlenül attól, hogy mi van ráírva(arra gondolok, hogy azonos a felirat az eredetivel) EGÉSZ BIZTOS HOGY HAMISÍTVÁNNYAL VAN DOLGUNK.
Ha lepattogzik az aranyozás, sorjás a müanyagdíszítések pereme, vékony kartonpapír a doboz, szintén biztos jel, hogy nem eredeti parfüm került hozzánk.
Sokan figyelik a kódokat is.Fellelhető egy kódlista a neten, amelyen a már forgalomba került parfümök kódjai találhatóak, ezzel elvileg beazonosíthatjuk, hogy valóban létezik e olyan kódszámú parfi mint a miénk. Azonban senkinek sem ajánlom, hogy megnyugtassa, ha egyezek a számok, betűk, ugyanis a HAMISÍTÓK IS EBBŐL A LISTÁBÓL DOLGOZNAK.
Remélem segítettem.
Üdv A
Jimmy Choo EDP kb. 25/40 ml
JLO: Miami Glow kb. 65 ml
Amit szeretnék: Angel EDP-t, Black Xs-t, Black Xs L'Exces-t, Loverdose-t, Hypnose-t, The One-t, L'eau The One-t, Alien-t, Eau The Star
Mind a kettőt odadom egy nekem tetsző illatért
FRISSÍTETT FÚJÓS KÍNÁLATOM :
-PdR - LA ROSE DE ROSINE 11ml
-Tom Ford - BLACK ORCHID 5/bő 3,5ml
-M.Mara - MAX MARA 20ml
-Lempicka L. - LOLITA MIDNIGHT 10/9ml
-Montale - GOLDEN AOUD 5ml
-Montale - PURE GOLD 5/4,5ml
-Montale - AOUD ROSES PETALS 5/3ml
-Montale - WILD PEARS 5/4ml
-Escentric M. - MOLECULE 01 10/8ml
-JHG - MIDNIGHT OUD 5/3ml
-TDC - ROSE POIVRÉE 5/4ml
-DIOR - MIDNIGHT POISON 5ml (olyan, mint egy rúzs:)
-CASTELBAJAC 10/9ml
NAGYON kedvezményesen mennének!
Sziasztok!
NAGYON KEDVEZMÉNYESEN KÖLTÖZNÉNEK:
-Kenzo - Eau de Fleur de Magnolia 50/40ml
-GIVENCHY - Organza First Light 50/32-35ml (Fragranticán olvashatsz róla!)
-GIVENCHY - Ange Ou Étrange Le Secret Santal d' Hiver 50/30ml (Fragranticán olvashatsz róla! - parfum.hu-n is megtalálod!)
-Britney Spears - RADIANCE 100/90ml
-CALZEDONIA by Calzedonia 100/55ml (kicsit édeskés, enyhén dohányos, szolíd illat)
-Y.Rocher - EVIDENCE 50/szűk 30ml
-AL-REHAB - KHALIJI EdP 35ml
-CARON - Eaux de Caron Forte 100/~90-95ml (igazi tavaszi-nyári illat!!!)
-P.Picasso - Paloma Picasso 30/~27ml LIMITÁLT RITKASÁG!!!
-SHAKIRA - Shakira Eau Florale 50ml
- Erbaro Toscano Body Perfume-Narancs és fahéj 100ml (natúr!)
- Berkeley Square-White Tea 50ml (natúr!)
- L'Erbolario-Vaniglia e Zenzero 50ml (natúr!)
- Y.Rocher-Ispahan (60ml)
- Y.Rocher-Rose Ispahan (60/~32-35ml)
SZERETNÉK : Kenzo Le Parfum (arny-barna, fújós)
Berkeley Square - Feketeribizli (üveges)
L'Artisan - Thé Pour Un Été (üveges v. fújós)
L'Artisan - Tea For Two (üveges v. fújós)
Költözne:
Issey Miyake : L'eau D'Issey EDT 50/47Elkelt, köszönöm.Chloé : Edp Intense 50/40
D&G : Light Blue : 25/10 mlElköltözött.L'Artisan Pillangó sincs már meg.
Csere : YSL :Elle edt
Sziasztok!
Kisfújós kínálatom (10 ml)
Serge Lutens - Rousse
Dior - Dolce Vita
Reminiscence - Ambre
Emporio Armani White
Shiseido - Zen Secret Bloom
Etro - Ambra
Bvlgari - BLV
Bvlgari - Pour Femme edp
Max Mara - Silk Touch
Satellite - A La Figue
Lancome - Hypnose edp
Lanvin - Oxygene
Thierry Mugler - Angel Innocent
Givenchy - Organza Indecence
Költözne:
Jean Paul Gaultier - Classique EDP 20 ml Új
Jimmy Choo - Flash 4,5 ml mini (új, dobozzal)
Versace - Crystal Noir 5 ml mini (új, dobozzal)
Bielenda Avokádós szemfesték lemosó 125 ml - ÚJ
Bielenda Avokádós arclemosó tonik és tej (száraz bőrre) 200 ml - ÚJ
Cserére keresek:
Kenzo - Amour Le Parfum (barnás arany)
Escada - Magnetic Beat
Cserére keresem (és minden más megoldás is érdekel) 5 ml-s fújósban, maradék fújósban, mintában:
♥Mona di Orio - Vanille (minta)
♥Parfumerie Generale - Un Crime Exotique (fújós és maradék üveges is jó)
♥Paloma Picasso - Tentations (fújós)
♥Guerlain - Aroma Allegoria Exalting (fújós)
Kedves cserepartnereimnek szeretnék üzenni:megjöttek a csomagok,köszönöm szépen,én sajnos csak ma tudok postázni.Köszönöm a türelmet,szép tavaszi napot mindenkinek!
Ivett
Sziasztok!
Gazdáját keresi:
L'Artisan: Mimosa pour Moi kb. 55-60/100 ml
Sziasztok!
Új csere: Acqua di Parma Colonia 46/50 kb
Üveges:
Monotheme Extrait d'Iris 100/80 ml dobozával
Frissen fújva (1-1 db):
Parfum d'Empire Equistrius 10 ml
Bvlgari Au Thé Vert Extréme 10 ml
AG Petite Chérie EDT 10 ml
L'Erbolario Meharees 5 ml
Használt kisfújósok:
L'Erbolario Iris Tenue 4 ml
Intimissimi 3,5 ml
YR Voile d'Ambre 7,5 ml
L'Occitane L'Occitan edt 4 ml
Minták (különböző mennyiségek):
diptyque L'Eau, Tam Dao, L'Eau des Hesperides, Eau Duelle, KM Mihimé, OdE Puro Talco, Puro Lino,Montale Ginger Musk, White Aoud, Pure Gold, Musk to Musk, D&G Sicily, Tous H2O, CH L'Eau, CK Euphoria, Bvlgari The Vert Extreme, Burberry Body, Diesel Four for Life, FCUK Friction for for Her, Laura Mercier Violette, Harajuku Love,
Prada Infusion d'Iris edt-t, edp-t, Dolce Vita-t szeretnék leginkább cserébe. (Fújós is jöhet!)
Jöhetne Prada Infusion d'Homme is.
Sziasztok!
Az alábbi parfümjeim nagyon kedvezményesen költöznének:
Bvlgari: Omnia (az alap) 65/32 (dn,teszter)
Lanvin: Eclat d'Arperge 100/90
Yves Rocher: Vanille Noire 50/45
Yves Rocher: So elixír edt 50/45
Yves Rocher: Lilas Mauve 100/90
Thierry Mugler: Cologne 100/70 (teszter, doboza kicsit viseltes, kupak nélkül)
Fragonard: Capucine tömény parfüm fújósban 10ml (bármely üveges mellé ajándékba küldöm)
Kérlek a mennyiségeket körülbelülinek tekintsétek, érdeklődés esetén úgyis fotózom a parfikat.
Mindegyik illat ép, természetesen eredeti.
Cserébe kizárólag természtes, natúr parfümöt szeretnék (leginkább Helan illatokat, de sok más, számomra ismeretlenre is nyitott vagyok)
Szép napt!
És keresek :
Költözne:
Issey Miyake : L'eau D'Issey EDT 50/47Elkelt, köszönöm.Chloé : Edp Intense 50/40
D&G : Light Blue : 25/10 mlElköltözött.L'Artisan Pillangó sincs már meg.
Csere : YSL :Elle edt
Friss cseréim:
Yves Rocher: Voile d' Ambre 40/50 ml dobozában
Luciano Soprani: Solo amore 28/30 ml d.n.
Cacharel: Scarlett 15/20 ml
Jutányosan menne:
Guerlain: L instant extrait 6.5/7.5 ml
- értékegyeztetéssel parfibeszámítás is szóba jöhet egy fincsi illat esetén
Cserére keresem:
Lancome: Poéme
Dior: Dune, Dolce vita
Kenzo: Amour le parfum (arany, barna)
Montale: Dark purple, Sweet oriental dream
Thierry Mugler: Alien essence absolue
Dior: Hipnotic poison
Juicy couture: Viva la juicy
Frapin 1270
Serge Lutens: Chergui
Chopard: Mira bai
Rochas: Femme
Sok mindenre nyitott vagyok, írjatok bátran!
Sziasztok!
Cacharel: Lou Lou 100 ml/kb. 60-70 ml (kérésre pontosítok) cserélném, sajnos nem tudom használni....pedig régen ez volt a kedvencem!
Moncsi
Sziasztok! Cseréim:
Hugo Boss Deep Red 50/45 milli
Sahlini La Feme en Noir 50/30 milli körül van, dn.
SJP Lovely 100/70 milli, kupak és doboz nélküli teszter
Hermes ROUGE 50/47 milli, dn - nagyon kedvezményesen adom!
Cserébe érdekel
Laura Biagiotti Laura, Nina Ricci Love in Paris, Gucci I., Samsara edp., Lacoste pour Femme üveges maradék vagy ajánlj valamit!Sziasztok!
Kínálatom frissítve:
Chloé Love edp 75/ 18 ml
Kenzo Amour edp(pink) 50/ kb 12-13 ml
Kenzo Amour Indian Holi 30/ 10-12 ml
E. Lauder Pure White Linen 30/13 ml
- Kate Moss Vintage 15/8 ml
- Etro Raving 150/ kb a fele
- Guerlain Shalimar edt 50/35 ml
- Guess Seductive 50/45 ml
- Cacharel Liberté 75/50 ml
Férfi illatok:
-Carlos Santana 30/25 ml
1-1 db fújós mehet:
Rochas Tocade
Hermés Hiris (eredeti)
Lancome Tresor Midnight Rose
Lancome Hypnose Senses
Sziasztok!
Cseréim:
- Nina Ricci: Ricci Riccci 50/26 ml
- Vera Wang Princess Edt 50/28 ml
- Zara Black Amber 50 ml
- Cacharel Scarlett 50/46 ml
- Boss Femme 50/47 ml
- Valentino Gold 50/50 ml
- Slava Zaitsev Maroussia 100 ml
- Sonia Rykiel Woman 75/38 ml
- Otto Kern Ypno 25/22 ml --------------- Ritkaság!
- Versace Versus 2011 50/40 ml
- Davidoff Good Life 100/98 ml Tester (orientális-vanília) -------------- Ritkaság!
Fújós:
- Diptyque Eau Duelle 5/2,5 ml
- Bvlgari Petits at Mamans 10/10 ml- Chopard Brilliant Wish 5/1,2 ml
- Lanvin Arpege 5/3 ml
Ezeket az új kozmetikai termékeket parfümre cserélném:
- L'oreal hármas hatású hidratáló arckrém (nappali). Táplál, nyugtat, véd a káros szabad gyökök ellen.
- L'oreal hármas hatású hidratáló arckrém (éjszakai). Táplál, nyugtat, véd a káros szabad gyökök ellen.
- Avon: Provence-i levendula és jázmin éjszakai arcápoló olaj. Segít, hogy hidratáltabbnak láthassa és érezhesse bőrét.
- Avon bőrmegújító habzó artisztító.
- Avon: Mandarin és kivi joghurtos hajmaszk a selymes és ragyogó hajért.
Készlet leépítés:
- Chanel Allure Sensuelle EDP 35/33 ml
off
Mostanában volt vkinek dolga BLV black parfikkal, amiknek rápattintós a kupakjuk és nem egyben szórófejes? Csak mert hozzám xintem most egy fake került, csináltam róla képet...az üvegükben nem találtam különbséget, leszámítva, h már más a matrica rajtuk, de az valszeg eredeti, viszont a kupak nekem gyanús...nem bemártani akarom a cserepartnerem, csak kíváncsi vagyok a véleményekre v ha esetleg másnak is van ilyen parfija...ami most került hozzám azon elég érdekesek a betűk, ráadásul a másik oldaláról meg lejött a festék, karcos és az anyaghasználata is olcsó hatást kelt egy BLV-hez képest...
Cserélném:
ANNAYAKE Tsukimi kb. 80/100 ml (csak a keresett illatokért)
MOLINARD Fleur de Chocolat kb. 44/50 ml (csak a keresett illatokért)
TBS White Musk Libertine EDP kb. 28/30 ml (csak a keresett illatokért)
ULRIC DE VARENS Sublime Vanilla kb. 10/30 (csak a keresett illatokért)ml
VAN CLEEF & ARPELS First Love kb. 58/60 ml (csak a keresett illatokért)
AL HARAMAIN Amira arab parfümolaj kb. 6/12 ml
RASASI Sonia arab parfümolaj kb. 8/15 ml
BENEFIT B Spot kb. 35/50 ml
CK Euphoria EDP kb. 12/15 ml
ELIZABETH ARDEN 5th Avenue Style kb. 28/30 ml
ESTEE LAUDER Bronze Goddes olajspray kb. 90/100 ml
LAURA MERCIER Eau Gourmande Violette kb. 35/50 ml
NINA RICCI L'Air du Temps kb. 50/100 ml
ROBERTO CAVALLI Serpentine kb. 15/50 ml
SJP Lovely Liquid Satin kb. 45/100 ml
VERSACE Woman 50 ml félig
YVES ROCHER 8e jour löttyintős mini (ajándékba is bármelyik parfüm mellé)Cserére keresem:
DIOR Miss Dior Cherie EDP 2005
DIPTYQUE Volutes fújósban
HERMES Kelly Caleche, Caleche Eau Delicate
JHG Citizen Queen
LANCOME Hypnose és Eau Legere
MAX MARA Silk Touch
PRADA L'Eau Ambree
TDC Pure Virgin fújósban
T. MUGLER Angel EDT
T. MUGLER Alien Essence Absolue fújósban
TOM FORD Violet Blond fújósban
- Jimmy Choo: Flash EDP 40 ml,
- Rochas: Madame Rochas EDT 100 ml (kupakos, dobozos teszter),
- Hugo Boss: Baldessarini EDC 75 ml,
- Moschino: Pink bouquet EDT 100 ml (kb. 60 ml),
- Hermes: Kelly Caleche EDT 50 ml (kb. 40 ml).
- Abercrombi & Fitch: EZRA EDP 100 ml (kb. 75 ml) doboz nélkül,
- Madonna: Truth or dare EDP 30 ml (kb. 28 ml) doboz nélkül,
- Lancome: Benghal: 50 ml (kb. 25 ml),
- Guerlain: Aqua allegoria pivoine magnifica 125 ml (kb. 50 ml) doboz nélkül,
- Biola Naturissimo Tini arcelmosó gél kevert bőrre 125 ml - DEMETER minősitésű bio kozmetikum -
- Biola Naturissimo szalmagyopár áfonya nappali hidratáló krém 50 ml - DEMETER minősitésű bio kozmetikum -
- Isis Pharma Ruboril Expert SPF50+ színezett fényvédő 30 ml, doboz nélkül,
- Baviphat All-in-one koreai barackos vízfeltöltő, hidratáló arckrém 100 ml,
- Belnatur Marine tonik 250 ml
Kisfújóst (10 ml)tudok adni:
C.Dior : Hypnotic Poison
Profumum Roma: VanitasL'Artisan:Bois Farine
Montale : Chocolate Greedy
Diptyque:Eau Duelle
DKNY:Women
Cacharel:Anais Anais
YSL:Elle edt
Boucheron:Initial edp 6/5ml
Prada : Candy
Jimmy Choo edp
Tous H2O
Sziasztok,
Cserélném:
Gucci: Flora edp 50/43 ml (leginkább a kivastagítottak érdekelnek)
Thomas Sabo: Charm rose 50/15 ml
Fújost tudok adni:
CK: Euphoria blossom
Lanvin: Rumeur 2 rose
Cserébe szeretnék:
Jeanne Lanvin by Lanvin edp
Paul Smith: Rose
Trussardi: Donna Trussardi 2011 edt
Gucci: Guilty black edt
Kenzo: Flower edp
Kenzo: Flower tag edp
Vagy ezüst, arany ékszer, eredeti Pandora charm is szóba jöhet.Sziasztok!
Keresek:
-Sublime Balkiss üveges maradékot,
-Hermes: Hiris kisfújóst vagy üveges maradékot!
Kisfújóst (10 ml)tudok adni:
Profumum Roma: Vanitas
L'Artisan:Bois Farine
Montale : Chocolate Greedy
Diptyque:Eau Duelle
DKNY:Women
Cacharel:Anais Anais
YSL:Elle edt
Boucheron:Initial edp 6/5ml
Prada : Candy
Jimmy Choo edp
Tous H2O
FRISSÍTETT FÚJÓS KÍNÁLATOM :
-PdR - LA ROSE DE ROSINE 11ml
-Tom Ford - BLACK ORCHID 5/bő 3,5ml
-M.Mara - MAX MARA 20ml
-Lempicka L. - LOLITA MIDNIGHT 10/9ml
-Montale - GOLDEN AOUD 5ml
-Montale - PURE GOLD 5/4,5ml
-Montale - AOUD ROSES PETALS 5/3ml
-Montale - WILD PEARS 5/4ml
-Escentric M. - MOLECULE 01 10/8ml
-JHG - MIDNIGHT OUD 5/3ml
-TDC - ROSE POIVRÉE 5/4ml
-DIOR - MIDNIGHT POISON 5ml (olyan, mint egy rúzs:)
-CASTELBAJAC 10/9ml
NAGYON kedvezményesen mennének!