Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szépüljünk - cseréljünk!
2007-01-05 15:031.
N?k Lapja Café
Létrehozva: 2007. január 5. 15:03
Kedves Fórumozók!
Nagyon sok topik nyílik azzal a céllal, hogy megunt parfümöket, szépítő szereket stb. el szeretnétek cserélni. A fórumon ezentúl ebben a topikban van erre lehetőség. Így könnyebben tudjuk majd szűrni a kereskedelmi céllal megjelenített tartalmakat. Az eladással kapcsolatos hozzászólások még burkoltan sem megengedettek,így ezek törlésre kerülnek, a felhasználó pedig 15 napos fórumtiltásban részesül.
A moderátorok
Nagyon sok topik nyílik azzal a céllal, hogy megunt parfümöket, szépítő szereket stb. el szeretnétek cserélni. A fórumon ezentúl ebben a topikban van erre lehetőség. Így könnyebben tudjuk majd szűrni a kereskedelmi céllal megjelenített tartalmakat. Az eladással kapcsolatos hozzászólások még burkoltan sem megengedettek,így ezek törlésre kerülnek, a felhasználó pedig 15 napos fórumtiltásban részesül.
A moderátorok
Sziasztok!
NAGYON KEDVEZMÉNYESEN KÖLTÖZNÉNEK:
-Kenzo - Eau de Fleur de Magnolia 50/40ml
-GIVENCHY - Organza First Light 50/32-35ml (Fragranticán olvashatsz róla!)
-GIVENCHY - Ange Ou Étrange Le Secret Santal d' Hiver 50/30ml (Fragranticán olvashatsz róla! - parfum.hu-n is megtalálod!)
-Britney Spears - RADIANCE 100/90ml
-CALZEDONIA by Calzedonia 100/55ml (kicsit édeskés, enyhén dohányos, szolíd illat)
-Y.Rocher - EVIDENCE 50/szűk 30ml
-AL-REHAB - KHALIJI EdP 35ml
-CARON - Eaux de Caron Forte 100/~90-95ml (igazi tavaszi-nyári illat!!!)
-P.Picasso - Paloma Picasso 30/~27ml LIMITÁLT RITKASÁG!!!
-SHAKIRA - Shakira Eau Florale 50ml
- Erbaro Toscano Body Perfume-Narancs és fahéj 100ml (natúr!)
- Berkeley Square-White Tea 50ml (natúr!)
- L'Erbolario-Vaniglia e Zenzero 50ml (natúr!)
- Y.Rocher-Ispahan (60ml)
- Y.Rocher-Rose Ispahan (60/~32-35ml)
SZERETNÉK : P.d.R. - Rose Praline (fújós)
P.d.R. - Roseberry (fújós)
Berkeley Square - Feketeribizli (üveges)
L'Artisan - Thé Pour Un Été (üveges v. fújós)
L'Artisan - Tea For Two (üveges v. fújós)
Kenzo - Amour Le Parfum (barna, bronz-üveges)
- Jimmy Choo: Flash EDP 40 ml,
- Rochas: Madame Rochas EDT 100 ml (kupakos, dobozos teszter),
- Hugo Boss: Baldessarini EDC 75 ml,
- Moschino: Pink bouquet EDT 100 ml (kb. 60 ml),
- Hermes: Kelly Caleche EDT 50 ml (kb. 40 ml).
- Abercrombi & Fitch: EZRA EDP 100 ml (kb. 75 ml) doboz nélkül,
- Madonna: Truth or dare EDP 30 ml (kb. 28 ml) doboz nélkül,
- Lancome: Benghal: 50 ml (kb. 25 ml),
- Guerlain: Aqua allegoria pivoine magnifica 125 ml (kb. 50 ml) doboz nélkül,
- Isis Pharma Ruboril Expert SPF50+ színezett fényvédő 30 ml, doboz nélkül,
- Baviphat All-in-one koreai barackos vízfeltöltő, hidratáló arckrém 100 ml,
- Belnatur Marine tonik 250 ml
Sziasztok!
Byredo: Seven Veils kisfújóst, v. mintát keresek.
Sziasztok!
Kínálatom frissítve:
Chloé Love edp 75/ 18 ml
Kenzo Amour edp(pink) 50/ kb 12-13 ml
L'Artisan Premier Figuier Extréme 50/ 20 ml
- Kate Moss Vintage 15/8 ml
- Etro Raving 150/ kb a fele
- Guerlain Shalimar edt 50/35 ml
- Guess Seductive 50/45 ml
- Cacharel Liberté 75/50 ml
Férfi illatok:
-Carlos Santana 30/25 ml
1-1 db fújós mehet:
Dior Addict (eredeti illat)
Rochas Tocade
Hermés Hiris (eredeti)
Lancome Tresor Midnight Rose
-Swarovski edp
-Montale Intense Tiare
-Ysl parisienne Extreme
-ffi illatok,Boss Selection, Jil S. Sun men
-Powder Flowers fújós 2x 5ml kiadó
Montale Vanille Chyprre 2x5ml
(fújókát is küldhetsz)
Keresem üvegében:
-Armani Code férfi -D&G Pour Femme 2012 várom az ajánlatokatSziasztok!
Párommal rendelni készülünk a következő férfi illatból:
http://www.parfumneroli.hu/parfum/velemeny/?parfum_info[ parfum_info][keyvalue]=370
http://www.fragrantica.com/per fume/Geo-F-Trumper/Eau-de-Portugal-5014.html
Nagyobb kiszerelésen (fél literes!) gondolkodunk.
Ki szeretne társulni? Nagyon kedvezően alakulna az ár, ha sikerülne a nagy kiszerelést megvenni.
Várom a priviket!
Sziasztok lányok!
Cserélném ezeket az illataimat:
-Lancome:Hypnose Elixir ,50ml/40ml,dobozával
-Fendi:Fan di Fendi edp, üvegesen nem adnám,de kérésre frissen fújnám
-Chloé:Chloé Intense 50ml/49ml,dobozával
-John Galliano:Parlez- moi d'Amour, 80ml/70ml ,120ml-es testápolójával együtt menne /szettes doboza van/.
-Cserére ajánlok egy új,nem használt rotációs műanyag vákuumköpöly készletet ,ami 6 db-os /kisebb-nagyobb méret/ .Kitartó használatával hatásosan eltüntethező a problémás részeken /has-comb-fenék/ a narancsliget.Orvosi célokra is használható/pl.megfázáskor, influenza, tüdő-, hörgő-, nyálkahártya gyulladásnál, asztma, nehéz légzéskor, izom fájdalmaknál, reumás betegségeknél, fájdalmas menstruáció, vagy menstruációs problémák esetén/.Csak azoknak ajánlom,akik eléggé elvetemültek a fájdalom leküzdésével a cél eléréséért.Paprika- vagy fahéjolajjal használva fokozható a hatás és a fájdalom .Nekem a gumiköpöly vált be,maradok is annál.
Amit most cserére keresek :
-Carolina Herrera:CH L'eau és Garden Party
-Escada :Espacially és Espacially Delicate Notes
-Kenzo:Madly edt
-Dior:Miss Dior Le Parfum , Miss Dior Blooming,Miss Dior Eau Fraiche,Miss Dior Couture Edition
-Givenchy:Hot Couture EDT /az EDP nekem túl erős/
-Paco Rabanne:Black XS / férfi /,1 million,Lady million ..../Vaterás , ''eredeti '' Paco Rebenne nem érdekel/.
Szeretettel várlak cserélni:Helga
Sziasztok! Cseréim:
Officina Delle Essence : Musc Pure ebből egyenlőre fújós mehet
Officina Delle Essence: Puro Talco 100/22-23 edt dobozávalAlissa Ashley: White Musk 25/23 edt dobozával
-Stella M. Stella edp 2003-as kiadású 100/60
-Ava Luxe: Madonna Lily 30/12-13 eredeti üvegében edp
-Paco Rabanne:k XS L Exces for her /női/ 50 /-1-2 fújás dz.- Chloe Lisy tömény parfüm 15/13 ml dn. /Chloe Intense illata van./
-Jil Sander: Style Pastels Tender Grean 50/45
-Zara : White Jasmine 30/ 7 dn.
-Lancom: Miracle forever 5ml mini dobozában
-Elie Saab : Le Parfum 30/25 dz.
-Lanvin: Rumeur 50 /- 2fújás dz.
Új: Fújós kínálat:6, 10 ml-t kérésre frissen átfújva
Dior: Addict edp 2012 -es
Givenchy: Ange Ou Demon Le Secret elíxir edp
Givenchy : Dahlia Nior edp
Thierry M.: Womanity edp 10 ml fémfújósban
L'Artisan: Mure et Musc 14,5/12 ml "
Penghalions: Ellenisia 14,5/12 ml "
Swarovszky: Aura 11/10ml üvegfújósban
Gucci by Gucci edt 11ml "
A többi fújós a bememen van
Keresek: DG.Pour Femme új kiadásút ,Chloe Love edp és Chloe Love Intense, eua Florale, Chanel: Coco Noir, Lolita Lempicka Le Premier,L eau Le Blanc, Minuit noir üveges maradékot.... Montale: Dew Musk, Roses elixir, TDC: Sublime Balkiss,Fendi: Fan Di edp...stb
Sziasztok!
Frissített kínálatom:
JPG Madame edt szett 50 ml edt + 100 ml testápoló, bontatlan
Mexx Woman Spring Edition edt 20 ml kipróbált, dobozában
Escada Moon Sparkle edt 30/13 ml (dn.)
Yves Rocher Naturelle edt 75/70 ml dobozos
Keresem:
D&G Light Blue, Jil Sander Pure Intense, Escada Cherry in the Air, Addict Shine, PG Indochine (vágyálom kategória, de hátha valaki pont ezt kapta és nem tetszik neki :)
Sziasztok!
Az alábbi fújósaim cserélődnének:
ANDY TAUER : Une Rose Vermeille 5/2,5 ml
SERGE LUTENS: Santal Blanc 10/8 ml
Cserébe: Chloe- L' Eau de Chloé
Hermés -Tetőkert-et szeretnék
Cserélném az alábbi kipróbált "gyári" ELDO mintákat is:
Bijou Romantique -1 pöttyintés
Noel au Balcon -1 pöttyintés
Charogne -1 pöttyintés
Sziasztok!
Egy nagyon szép zsemleszínű hasítottbőr dzsekit ajánlok cserére. Tavaszi viselet. Sajnos terhesség alatt kissé megnőttem felül:) Alig volt rajtam vagy két-három alkalommal. Dögös, csinos, kéynelmes. Nem tudom mit szeretnék érte, ajánljatok valamit.
Van három vadonatúja nagyon szép és kényelmes melltartó, 75B mérteben, azokat is elcserélném valamire:) Képeket küldök, ha érdekel valakit.
Sziasztok!
Cserére ajánlom az alábbi illataimat:
Estée Lauder Pleasures intense 30/18 d.n.
Jil Sander Sun delight 100/95 dobozával
Elizabeth Arden Splendor 30 csak kipróbáltam dobozával
Lancome Miracle eau leger sheer 100/90 dobozával
Cerruti 1881 Collection 30/27 dobozával
Etro Dianthus 50/47 dobozával
Elizabeth Arden Red Door 10 milis mini
Menne még egy Naked style hajgöndörítő hab
ez egy britt márka, szilikon mentes, növényi eredetű anyagokból álló folyadék, amely a pumpás kifújó szerkezetben válik habbá. Tartalma 150 mililiter.
Írjatok bátran, nyitott vagyok sokféle illatra.
Üdv A
Sziasztok!
Kisfújós kínálatom (10 ml)
Serge Lutens - Rousse
Dior - Dolce Vita
Reminiscence - Ambre
Emporio Armani White
Shiseido - Zen Secret Bloom
Etro - Ambra
Bvlgari - BLV
Bvlgari - Pour Femme edp
Max Mara - Silk Touch
Satellite - A La Figue
Lancome - Hypnose edp
Lanvin - Oxygene
Thierry Mugler - Angel Innocent
Givenchy - Organza Indecence
Költözne:
Jean Paul Gaultier - Classique EDP 20 ml Új
Jimmy Choo - Flash 4,5 ml mini (új, dobozzal)
Versace - Crystal Noir 5 ml mini (új, dobozzal)
Bielenda Avokádós szemfesték lemosó 125 ml - ÚJ
Bielenda Avokádós arclemosó tonik és tej (száraz bőrre) 200 ml - ÚJ
Cserére keresek:
Kenzo - Amour Le Parfum (barnás arany)
Escada - Magnetic Beat
Cserére keresem (és minden más megoldás is érdekel) 5 ml-s fújósban, maradék fújósban, mintában:
♥Mona di Orio - Vanille (minta)
♥Parfumerie Generale - Un Crime Exotique (fújós és maradék üveges is jó)
♥Paloma Picasso - Tentations (fújós)
♥Guerlain - Aroma Allegoria Exalting (fújós)
Sziasztok!
30 ml-es szépséges fújósban belőlük tudnék adni:
- Guerlain Idylle Eau Sublime Edt
- Jacomo Art Collection No. 08 (fűszeres, mézes-tejes chai illat)
- Kenzo Jungle L'Elephant
- Molinard Les Orientaux: Vanille Fruitée Edt (vaníliás-karamellás illat)
- Van Cleef&Arpels Féerie Edt
Cserére várnak:
- Queen Latifah Queen of Hearts Edp, 100 ml dobozában (- pár fújás)
- John Galliano John Galliano Edt 60 ml Edt és 200 ml tusfürdő szett, a parfümből összesen 1 fújás hiányzik, a tusfürdő hiánytalan, dobozában, ráhúzható védőborítással
- Roberto Cavalli Just Cavalli Pink for Her Edt tester, dobozban 50/60 ml
- Rochas Femme Edt 100 ml (csak egy-két fújás hiányzik belőle, dobozával)
- Korres Mango hidratáló ajakrúzs SPF 10, Frost Pink új, bontatlan dobozában
- Fusion Beauty Ninja Star 18 Karat Gold Dual Finish hidratáló arcpúder, Diaphanous árnyalat (világos bőrre), új, dobozában
Keresek:
Kenzo Amour Le Parfum, Prada Candy, Narciso Rodriguez for Her Edt, Angel Edp, Stella McCartney Stella Edp, E. Lauder Sensuous Nude, Roberto Cavalli Eau de Parfum, La Perla J'Aime la Nuit, Serge Lutens Ambre Sultan fújósban vagy üveges maradék, Dior Addict, Kenzo Madly Edp, YSL Manifesto, Nicolai Vanille-Tonka/Sacrebleu/Vanille Intense
Fújós üvegeket vagy lelőhelyet is keresek, ha valaki tudna segíteni, nagyon hálás lennék
Kisfújóst (10 ml)tudok adni:
Profumum Roma: Vanitas
L'Artisan:Bois Farine
Montale : Chocolate Greedy
Diptyque:Eau Duelle
DKNY:Women
Cacharel:Anais Anais
YSL:Elle edt
Boucheron:Initial edp 6/5ml
Prada : Candy
Jimmy Choo edp
Tous H2O
Friss cseréim:
Yves Rocher: Voile d' Ambre 40/50 ml dobozában
Luciano Soprani: Solo amore 28/30 ml d.n.
Cacharel: Scarlett 15/20 ml
Jutányosan menne:
Guerlain: L instant extrait 6.5/7.5 ml
Sok mindenre nyitott vagyok, írjatok bátran!
Sziasztok!
Két illatot keresek:
Chanel: Chance Eau Tendre
valamint
YSL: Cinéma
Ha valakinek lenne, akár maradék is, priviben cserélhetnénk valamire .
Cseréim :
Boucheron: Miss Boucheron 100/60 ml
Gabriela Sabatini: Elegance 20/18 ml
Givenchy: Dahlia Noir edp 30-28 ml dobozával
JPG: Classique edt 100 ml-s teszter -20 ml
L. Gaga: Fame 30/27 ml dobozával
Nina R. : Ricci Ricci 80/20 ml üvegében+mini tárgyalom
Swarovski: Aura edp
YSL: Parisienne L'extreme 50/20 ml dobozával
Mini üvegeim és egyéb új cuccaim fotói a bemoldalamon, érdemleges megnézni.
Fújós:
A. Goutal: Petite Chérie 10 ml ezüst fújósban, fullos
Chopard: Casmir 10 ml ezüst fújósban, új, fullos
Spring Renewal Febreze golyós parfümolaj 4 ml
KERESEK: Clean illatokat, vagy ajánlj valamit, rugalmas vagyok, mint mindig
Sziasztok,
Cserélném:
Gucci: Flora edp 50/43 ml (leginkább a kivastagítottak érdekelnek)
Thomas Sabo: Charm rose 50/15 ml
Fújost tudok adni:
CK: Euphoria blossom
Lanvin: Rumeur 2 rose
Cserébe szeretnék:
Jeanne Lanvin by Lanvin edp
Paul Smith: Rose
Trussardi: Donna Trussardi 2011 edt
Gucci: Guilty black edt
Kenzo: Flower edp
Kenzo: Flower tag edp
Vagy ezüst, arany ékszer, eredeti Pandora charm is szóba jöhet.Jette Joop - Jette by night edp 75ml/56ml-elcserélődve
Jesus del Poso - On El 50/47ml, pár fújás hiányzik csak, ajándéknak is jó, nőies illatú (virágos-fás)
Playboy - London 50/40ml dobozában (diesel - fuel for life illatú)
Zepter ffi edt 100ml dobozában (erős, ffias, tartós)
Sergio Tacchini - Feel good man 30ml/23ml dobozában (levendulás)
Diesel - Fuel for life denim for men dobozában, friss mandulás málnás (inkább unisex, mert kicsit sem pasis), 50ml/25ml
Joop! - Homme 125/100ml, édes és tömény
Oriflame Architect 75ml/60ml dobozában (olyan mint a Burberry London)
Oriflame S8 50ml/23ml dobozában
BLV notte homme 50ml/40ml teszter dobozában (nem pasis, púderes-csokis, krémes, tisztaság illatú)
Rasasi - Khaltat al Oud unisex edp 50ml/48ml dobozában, arab parfüm, füstőlős-rózsás-oudos illatú
FM - Armani code sport 50ml edp (-1fújás), dobozában
Avon kínálat, újak: Jet femme 50ml, Treselle edp 50ml, Treselle Mystique edp 50ml, Rare pearls edp 50ml, Rare diamonds 50ml edp, Outspoken intense 50ml edp, Reese W Laugh often edp 50ml, Far away edp 50ml, C. Lacroix nuit edp 50ml, Eeternal Magic enchanted, Far away exotic edp 50ml kipróbált, 02 50ml kipróbált, Little red dress edp 50ml 2db, Little white dress edp 50ml, Fergie outspoken intense 15ml
Montale minták parfümnerolitól rendelt: White aoud, Dark aoud, Black Musk, Royal A, Black aoud
FRISSÍTETT FÚJÓS KÍNÁLATOM :
-PdR - LA ROSE DE ROSINE 11ml
-Tom Ford - BLACK ORCHID 5/bő 3,5ml
-M.Mara - MAX MARA 20ml
-Lempicka L. - LOLITA MIDNIGHT 10/9ml
-Montale - GOLDEN AOUD 5ml
-Montale - PURE GOLD 5/4,5ml
-Montale - AOUD ROSES PETALS 5/3ml
-Montale - WILD PEARS 5/4ml
-Escentric M. - MOLECULE 01 10/8ml
-JHG - MIDNIGHT OUD 5/3ml
-TDC - ROSE POIVRÉE 5/4ml
-DIOR - MIDNIGHT POISON 5ml (olyan, mint egy rúzs:)
-CASTELBAJAC 10/9ml
NAGYON kedvezményesen mennének!
Sziasztok!
NAGYON KEDVEZMÉNYESEN KÖLTÖZNÉNEK:
-Kenzo - Eau de Fleur de Magnolia 50/40ml
-GIVENCHY - Organza First Light 50/32-35ml (Fragranticán olvashatsz róla!)
-GIVENCHY - Ange Ou Étrange Le Secret Santal d' Hiver 50/30ml (Fragranticán olvashatsz róla! - parfum.hu-n is megtalálod!)
-Britney Spears - RADIANCE 100/90ml
-CALZEDONIA by Calzedonia 100/55ml (kicsit édeskés, enyhén dohányos, szolíd illat)
-Y.Rocher - EVIDENCE 50/szűk 30ml
-AL-REHAB - KHALIJI EdP 35ml
-CARON - Eaux de Caron Forte 100/~90-95ml (igazi tavaszi-nyári illat!!!)
-P.Picasso - Paloma Picasso 30/~27ml LIMITÁLT RITKASÁG!!!
-SHAKIRA - Shakira Eau Florale 50ml
- Erbaro Toscano Body Perfume-Narancs és fahéj 100ml (natúr!)
- Berkeley Square-White Tea 50ml (natúr!)
- L'Erbolario-Vaniglia e Zenzero 50ml (natúr!)
- Y.Rocher-Ispahan (60ml)
- Y.Rocher-Rose Ispahan (60/~32-35ml)
SZERETNÉK : Elie Saab Le Parfum EdT
Berkeley Square - Feketeribizli (üveges)
L'Artisan - Thé Pour Un Été (üveges v. fújós)
L'Artisan - Tea For Two (üveges v. fújós)
Sziasztok! Cseréim:
Hugo Boss Deep Red 50/45 milli
Sahlini La Feme en Noir 50/30 milli körül van, dn.
SJP Lovely 100/70 milli, kupak és doboz nélküli teszter
Hermes ROUGE 50/47 milli, dn - nagyon kedvezményesen adom!
Cserébe érdekel Laura Biagiotti Laura, Nina Ricci Love in Paris, Gucci I., Samsara edp., Lacoste pour Femme üveges maradék vagy ajánlj valamit!
L'Artisan Premier Figuier, vagy PF Extreme 15 ml-s minit keresek, a három, illetve hat darabos L'Artisan szettből. Hátha valakinek pont ő nem kell. :-)
Csereajánlataim priviben, ill. minden megoldás érdekel. ;-)
Cserélném:
AL HARAMAIN Amira arab parfümolaj kb. 6/12 ml
RASASI Sonia arab parfümolaj kb. 8/15 ml
BENEFIT B Spot kb. 35/50 ml
CK Euphoria EDP kb. 12/15 ml
ELIZABETH ARDEN 5th Avenue Style kb. 28/30 ml
ESTEE LAUDER Bronze Goddes olajspray kb. 90/100 ml
LAURA MERCIER Eau Gourmande Violette kb. 35/50 ml
NINA RICCI L'Air du Temps kb. 50/100 ml
ROBERTO CAVALLI Serpentine kb. 15/50 ml
SJP Lovely Liquid Satin kb. 45/100 ml
VERSACE Woman 50 ml félig
YVES ROCHER 8e jour löttyintős mini (ajándékba is bármelyik parfüm mellé)Cserére keresem:
DIOR Miss Dior Cherie EDP 2005
DIPTYQUE Volutes fújósban
HERMES Kelly Caleche, Caleche Eau Delicate
JHG Citizen Queen
LANCOME Hypnose és Eau Legere
MAX MARA Silk Touch
PRADA L'Eau Ambree
T. MUGLER Angel EDT
T. MUGLER Alien Essence Absolue fújósban
TOM FORD Violet Blond fújósban
Diptyque mintára (Volutes, Fügés, 34 blvd, Tam Dao) cserélném mintáimat:
Creed: Fantasia Fleurs
Montale :Vanille Absolu, Montale: Chocolate Greedy,
Frappin 1270
Teint de Neige
TDC :Pure Virgin
Költözne:
Issey Miyake : L'eau D'Issey EDT 50/47
Chloé : Edp Intense 50/40
D&G : Light Blue : 25/10 mlElköltözött.Sziasztok!
Az alábbi parfümjeim nagyon kedvezményesen költöznének:
Bvlgari: Omnia (az alap) 65/32 (dn,teszter)
Lanvin: Eclat d'Arperge 100/90
Yves Rocher: Vanille Noire 50/45
Yves Rocher: So elixír edt 50/45
Yves Rocher: Lilas Mauve 100/90
Thierry Mugler: Cologne 100/70 (teszter, doboza kicsit viseltes, kupak nélkül)
Fragonard: Capucine tömény parfüm fújósban 10ml (bármely üveges mellé ajándékba küldöm)
Kérlek a mennyiségeket körülbelülinek tekintsétek, érdeklődés esetén úgyis fotózom a parfikat.
Mindegyik illat ép, természetesen eredeti.
Cserébe kizárólag természtes, natúr parfümöt szeretnék (leginkább Helan illatokat, de sok más, számomra ismeretlenre is nyitott vagyok)
Szép napt!
Profumum Roma: Vanitas
L'Artisan:Bois Farine
Montale : Chocolate Greedy
Diptyque:Eau Duelle
DKNY:Women
Cacharel:Anais Anais
Boucheron:Initial edp 6/5ml
Jacomo - For Her 100/90ml dobozával
fej: bergamot, gyöngyvirág, jácint
szív: heliotrop, ylang-ylang, rózsa, galagonya
alap: szantálfa, tonkabab, ámbra, pacsuli, vetiver, virginiai cédrus
Aquolina - Chocolovers 50/20ml
fej: vanília, pézsma, mogyoró, mandarin, koriander, gyöngyvirág, citrom, bergamot
Calvin Klein - Contradiction 10/6ml miniüveges dobozával
fej: rózsa, orchideo, liliom, jázmin, gyöngyvirág, bazsarózsa
szív: orgona, körte, jázmin, feketeszeder, eukaliptusz
alap: tonkabab, szantálfa, pézsma
Armani - Code edp 30/16-17ml dobozával
fej: narancs, jázmin
szív: narancsvirág, jázmin
alap: vanília, méz
Ted Lapidus - Fantasme 100/60ml dobozával
fej: ananász, zöldjegyek, ibolya, öszibarack, bergamott
szív: málna, damaszkuszi rózsa, jázmin, orris gyökér, gyöngyvirág
alap: szantálfa, vanília, pézsma, cédrus
Calvin klein - Eternity 100/80ml
fej: zsája, zöld jegyek, mandarin, frézia
szív: szegfű, rózsa, nárcisz, liliom, körömvirág, jázmin, ibolya,gyöngyvirág
alap: szantálfa, pézsma, pacsuli, napraforgó, ámbra
Chopard - Casmir 30ml-es nagyfújósban
fej: sárgabarack, őszibarack, málna, feketeribizli
szív: szegfű, narancs, fahéj
alap: vanília, tonkabab, benzoin, opoponax
ÚJ! Gliss Kur Express Hab Hajpakolás Ultimate Volume (lila színű)
Keresek Hugo Boss - Boss Orange kupakot 75ml-es üvegre!
Belölük tudok adni 10ml-t vagy akár többet is egyeztetés után:
Clinique - Happy For Men
Armani - Code edp
Armani - City Glam
Lacoste - Pour femme
Joop - Jette by Night
Lancome - Hipnose edp 6/5ml
Guerlain - Linstant Magic 5/4ml
Őket keresem nagyon akár fújósban is:
Alexander McQueen - My Queen
Shiseido - Zen
YSL - Manifesto
Prada - Candy
Bvlgari - Jasmin Noir edp
Sziasztok!
Cseréim:
- Nina Ricci: Ricci Riccci 50/28 ml
- Vera Wang Princess Edt 50/28 ml
- Zara Black Amber 50 ml
- Cacharel Scarlett 50/46 ml
- Boss Femme 50/47 ml
- Valentino Gold 50/50 ml
- Slava Zaitsev Maroussia 100 ml
- Sonia Rykiel Woman 75/38 ml
- Otto Kern Ypno 25/22 ml --------------- Ritkaság!
- Versace Versus 2011 50/40 ml
- Davidoff Good Life 100/98 ml Tester (orientális-vanília) -------------- Ritkaság!
Fújós:
- Diptyque Eau Duelle 5/2,5 ml
- Bvlgari Petits at Mamans 10/10 ml
- Chopard Brilliant Wish 5/1,2 ml
- Lanvin Arpege 5/3 ml
Ezeket az új kozmetikai termékeket parfümre cserélném:
- L'oreal hármas hatású hidratáló arckrém (nappali). Táplál, nyugtat, véd a káros szabad gyökök ellen.
- L'oreal hármas hatású hidratáló arckrém (éjszakai). Táplál, nyugtat, véd a káros szabad gyökök ellen.
- Avon: Provence-i levendula és jázmin éjszakai arcápoló olaj. Segít, hogy hidratáltabbnak láthassa és érezhesse bőrét.
- Avon bőrmegújító habzó artisztító.
- Avon: Mandarin és kivi joghurtos hajmaszk a selymes és ragyogó hajért.
Készlet leépítés:
- Chanel Allure Sensuelle EDP 35/33 ml
Sziasztok!
Frissített kínálatom:
-diptyque Volutes Edt 100/97ml
-Bond N°9 Little Italy 100/80ml
-Acqua Di Parma Arancia di Capri 100ml (-4fújás)
-JHG Miss Charming 50/15ml
-Chanel N°5 Eau Premiére 75/60ml
-Piguet Baghari 100/45ml (doboza nélkül)
-Givenchy Play Intense 50/48ml (férfi)
-Laura Mercier Eau Gourmande Violette 50ml (doboza nélkül)
-Vera Wang Eau de Parfum 50/27ml
-Laura Biagiotti Venezia (eredeti) 10/6ml műanyag fújósban
Sziasztok,
Csere?
Burberry Body edp 35/33 ml
JPG: Classique X edp (2012) 50/47 ml
Ferré: In a mood for Love 100 ml
Versace: Vanitas edt 30 ml
Nina Ricci: Princesse d'un jour 80ml/78 ml ( piros csillámos alma)
Paco R: Black XS L'excés 80ml/78 ml
Nina Ricci: Ricci Ricci 30/27 ml
Chloe Love intense edp 75/73
Sziasztok,
SOS keresi gazdiját egy dobozos Parfum D'Empire Equistrius
100/85 ml, nagyon kedvező feltételekkel!
Sziasztok! Cseréim:
Officina Delle Essence : Musc Pure ebből egyenlőre fújós mehet
Officina Delle Essence: Puro Talco 100/22-23 edt dobozávalAlissa Ashley: White Musk 25/23 edt dobozával
-Stella M. Stella edp 2003-as kiadású 100/60
-Ava Luxe: Madonna Lily 30/12-13 eredeti üvegében edp
-Paco Rabanne:k XS L Exces for her /női/ 50 /-1-2 fújás dz.- Chloe Lisy tömény parfüm 15/13 ml dn. /Chloe Intense illata van./
-Jil Sander: Style Pastels Tender Grean 50/45
-Zara : White Jasmine 30/ 7 dn.
-Lancom: Miracle forever 5ml mini dobozában
-Elie Saab : Le Parfum 30/25 dz.
-Lanvin: Rumeur 50 /- 2fújás dz.
Új: Fújós kínálat:6, 10 ml-t kérésre frissen átfújva
Dior: Addict edp 2012 -es
Givenchy: Ange Ou Demon Le Secret elíxir edp
Givenchy : Dahlia Nior edp
Thierry M.: Womanity edp 10 ml fémfújósban
L'Artisan: Mure et Musc 14,5/12 ml "
Penghalions: Ellenisia 14,5/12 ml "
Swarovszky: Aura 11/10ml üvegfújósban
Gucci by Gucci edt 11ml "
A többi fújós a bememen van
Keresek: DG.Pour Femme új kiadásút ,Chloe Love edp és Chloe Love Florale, Chanel: Coco Noir, Lolita Lempicka Le Premier,L eau Le Blanc, Minuit noir üveges maradékot.... Montale: Dew Musk, Roses elixir, TDC: Sublime Balkiss,Fendi: Fan Di edp...stb
-Ma Dame edp
-Swarovski edp
-Montale Intense Tiare
-Rosewood-Ysl parisienne Extreme
-ffi illatok,Boss Selection,Jil S. Sun men
-Powder Flowers fújós 2x 5ml kiadó
Keresem üvegében: -Armani Code férfi -D&G Pour Femme 2012FRISSÍTETT FÚJÓS KÍNÁLATOM :
-PdR - LA ROSE DE ROSINE 11ml
-Tom Ford - BLACK ORCHID 5/bő 3,5ml
-M.Mara - MAX MARA 20ml
-Lempicka L. - LOLITA MIDNIGHT 10/9ml
-Montale - GOLDEN AOUD 5ml
-Montale - PURE GOLD 5/4,5ml
-Montale - AOUD ROSES PETALS 5/3ml
-Montale - WILD PEARS 5/4ml
-Escentric M. - MOLECULE 01 10/8ml
-JHG - MIDNIGHT OUD 5/3ml
-TDC - ROSE POIVRÉE 5/4ml
-DIOR - MIDNIGHT POISON 5ml (olyan, mint egy rúzs:)
-CASTELBAJAC 10/9ml
NAGYON kedvezményesen mennének!
Sziasztok!
NAGYON KEDVEZMÉNYESEN KÖLTÖZNÉNEK:
-Kenzo - Eau de Fleur de Magnolia 50/40ml
-GIVENCHY - Organza First Light 50/32-35ml (Fragranticán olvashatsz róla!)
-GIVENCHY - Ange Ou Étrange Le Secret Santal d' Hiver 50/30ml (Fragranticán olvashatsz róla! - parfum.hu-n is megtalálod!)
-Britney Spears - RADIANCE 100/90ml
-CALZEDONIA by Calzedonia 100/55ml (kicsit édeskés, enyhén dohányos, szolíd illat)
-Y.Rocher - EVIDENCE 50/szűk 30ml
-AL-REHAB - KHALIJI EdP 35ml
-CARON - Eaux de Caron Forte 100/~90-95ml (igazi tavaszi-nyári illat!!!)
-P.Picasso - Paloma Picasso 30/~27ml LIMITÁLT RITKASÁG!!!
-SHAKIRA - Shakira Eau Florale 50ml
- Erbaro Toscano Body Perfume-Narancs és fahéj 100ml (natúr!)
- Berkeley Square-White Tea 50ml (natúr!)
- L'Erbolario-Vaniglia e Zenzero 50ml (natúr!)
- Y.Rocher-Ispahan (60ml)
- Y.Rocher-Rose Ispahan (60/~32-35ml)
SZERETNÉK : Elie Saab Le Parfum EdT
Berkeley Square - Feketeribizli (üveges)
L'Artisan - Thé Pour Un Été (üveges v. fújós)
L'Artisan - Tea For Two (üveges v. fújós)
Sziasztok!
Cserélném:
Friss: Prada Tendre 30/28 ml
Bvlgari Jasmin Noir edp 30/27 ml
Burberry Body Intense edp 85/75 ml
Versace Medusa edp 30/26 ml (dobozzal)
Versace Vanitas edt 30 ml kipróbált (dobozzal)
Moschino Hippy Fizz 50/35ml
P. Presley Experiences 20/17 ml
Jade Zoom edt 30ml- pár fújás, dobozos
Montale Red Aoud 5ml friss fújós
Sziasztok!
10 ml-s fújóst tudok adni:
- Robert Piguet : Visa
- Amouage Opus III
- Bottega Veneta (elegáns bőrös)
- JHG : Lady Vengeance
Csere:
- Serge Lutens Sa Majesté La Rose 50/25 ml
- Priscilla Presley : Moments Tömény Parfüm 7,5 ml (különleges-finom aldehides)
Diptyque mintára (Volutes, Fügés, 34 blvd, Tam Dao) cserélném mintáimat:
Creed: Fantasia Fleurs
Montale :Vanille Absolu, Montale: Chocolate Greedy,
Frappin 1270
Teint de Neige
TDC :Pure Virgin
Sziasztok, költözne:
Issey Miyake : L'eau D'Issey EDT 50/47
Chloé : Edp Intense 50/40
D&G : Light Blue : 25/10 mlElköltözött.Cserére érdekel :
Prada :Infusion D'Iris edp,Candy
Gcci:Rush
Versace :Versense
La Perla: Jaime La Nuit
D&G:Pour Femme 2012
Sziasztok!
Cserélném:
Montale Sweet Oriental Dream fém fújósban 10/7 ml és
Cacharel Gloria műanyag fújósban 5ml, csak kipróbált.
Cserébe Dior Forever and Ever parfümöt keresek.