Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok!
Köszi a forralt bort!
Lidia! Nagyon szépek, mint mindig.
Én meg kötök, és kötök. Na meg ma nagyon hétfő volt.
Délutáni kávé és kapucsínó!
Elkészítettem az idei adventi koszorúmat, na meg anyunak egy születésnapi dobozt, valamint egy másik dobozt köszönetajándékként. Neketek is kellemes karácsonyvárást kívánok!
Sziasztok!
Ez egy forralt bor Grazból:
Ott jártunk ugyanis. Ide sincs túl közel, de azért viselhetől. Esti fényeket ugyan nem láttunk, de minden egyebet igen. Nagyon szép volt! A várból jó kilátás nyílt mindenfelé, mivel már nem takarták a fák lombjai. És egész nap ragyogó napsütésben sétálgattunk!!
Sziasztok!
Most keveredtem csak ide. Nekem is körkötőtűm van csak, azt szeretem. Kiírták a pályázatot, majd februári ülésen dönt a testület, addig a főnővér helyettesíti.
Érezzétek jól magatokat és vigyázzatok magatokra!
Jó reggelt!
Éva lehet már tudni, ki lesz az utódja? Anyutól tudom, hogy nyugdíjba megy.
A kötőtűt persze, hogy kölcsönadom! Szólj majd, hogy mikor kell! Ja körkörőtű - az nem probléma? Nekem minden tűm körkötőtű, hosszú egy sincs.
Még mosok délelőtt és csomagolok, azután indulunk egy hétre ázni.
Majd próbálok onnan is jelentkezni, de ha nem sikerül, akkor elnézést érte.
Ja..nekem ráér! Most garbót kötök!
Nem olyan rég értünk haza. Az idősek otthonának volt összetartás bulija. Engem is meghínak. Meghat5ó volt. Elköszöntek az igazgatónőtől. Még 2 napot dolgozik és utána szabi, felmentési idő és nyugdíj.
Van 10-es tű - vadonat új, még nem volt kibontva a zacskója. Itt várt vagy 15 éve, hogy sor kerüljön rá
Kipróbáltam 15 szemmel és ezzel a tűvel. Jó lesz így, de a sima kötés nem jó, mert akkor bepödrődik a széle. Így én maradok a lustánál. Vagy még szóba jöhet a bordás, de attól meg tartok, hogy összeugrik. kipróbálom és utána eldöntöm.
Sziasztok!
Éva nem tudom kapásból, hogy van-e 10-es tűm, de majd megnézem és megírom. Ha van - elég valószínű, mert annakidején minden méretű kötőtűm volt - akkor szívesen oda adom, ha az enyém kész. És ez a jövő hét végére meg kell legyen, mert most lesz időm kötni.
Még megírom.
Holnaptól bizonytalan, hogy mikor leszek gép közelében, de nem veszek el, csak ázni megyek.
Edit!
Azt írják a lányok, hogy 10-es tűvel kötötték és 12 cm szélesre, akkor a 2 gombócból jó tekerős lesz.
Ha van 10-es tűd akkor azt majd kölcsön kérem, ha nincs akkor megpróbálok venni és kölcsön adom.
Sziasztok!
Én még nem kezdtem el, mert most más projekt fut. Majd rákérdezek másoknál. Szerintem simával kéne kötni, mert az kevésbé eszi a fonalat. Most nem emlékszem mit írtál mennyire kezdted, de szerintem elég 15 max 20 cm szélességben és akkor bizonyára marad tekerésre is. Elégnek kell lennie a 20 dkg-nak.
Sziasztok!
Éva Te már kipróbáltad az új fonalat? Tegnap elkezdtem a sálat. 20 szemre, 8-as tűvel. De elég durvának érzem és nagyon eszi a fonalat, nem tudom elég lesz-e a 20 dkg fonal. Lehet máshogy kellene kötni? Lusta kötéssel kezdtem el.
Várom a véleményedet.
Sziasztok!
Liza de jó lesz Neked!! Jó nézelődést az adventi vásárban. Vásárolni nem biztos, hogy fogsz, de a látvány csodás. És remélem a forralt bort megkóstolod!!
Majd kérünk beszámolót!
Nekünk idén kimarad, pedig szívesen mennék. De utoljára március 15-én indultunk el Sopron, Bécs irányába - rossz emlék!!
Viszont lehet még egy pesti utat betervezünk és megelégszünk a Vörösmarti térrel.
Én ma Pécsen voltam, kontroll vizsgálaton. a doki szerint jól vagyok. Mindig valami más okozza a panaszaimat, ami már nem hozzá tartozik..... Na mindegy.
hát ezt nem akartam ilyen hamar elküldeni, de elment, így nem is tudtam további szép hetet és szép hétvégét kívánni Nektek:)
Köszönöm szépen:)
Egy kávé?
Még egy bő órácskát dolgozom ma és utána kiveszek az évi rendes szabadságomból vagy 3 napot.
14-kor indulunk Győrbe, majd holnap reggel BÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉCS:)
Egy gyárlátogatás, egy kiállítás ééééééééééééééééés egy kis Advent:)
Kedves Katalinok!
Nagyon sok boldog névnapot kívánok!! (Hátha erre jár valaki...)
Adelid itt egész nap szakadt a hó. Nem nagyon állt meg csak a füves részeken picit. De én nagyon nem bánom!
És mivel a Katalin tocsogott, remélhetőleg a Karácsony kopogni fog.
Most mentem, mert még hoztam haza egy csomó munkát....
Jaj! A Katalinoknak boldog névnapot!
Liza, bocsi, utólag neked is!
Hétfő reggeli kávé!
A múlt héten nem voltam gépközelben a laptopom meg nem engedett írni, pedig háromszor is akartam, mostanra meg elfelejtettem, hogy mit is szerettem volna írni.
Szép hetet, az esős idő ellenére!
Sziasztok!
És ez a dög nlc hová tüntette el a reggeli kávémat????
Kaptok frisset délutánra:
Éva nem hallgattalak. Bocsi. Mindenfélével elment a délelőtt, nem szólt a rádió.
Ma nálunk milánói sertésborda volt az ebéd - ebből is tudott vinni a lányom. akit az imént kísértem ki a buszhoz.
Most megyek, vár a vasalás.
Sziasztok!
Mondhatnám már elég jól vagyok. Ma csülkös bableves volt és fahéjas csigát sütöttem. A holnapi zserbó kész. Holnap a párom főz, mert a helyi rádióban élő műsor lesz és én leszek az egyik vendég.
Remélem hó nem fog esni.
Liza remélem sikeres lesz a holnapi körutad és sikerül beszerezni az ajándékokat.
Én még nem állok sehogy - ez nálam elég ritkaság. Sőt még több embernek ötletem sincs.
Elmondhatom karácsonyilag nagyon jól állok. Talán még mint soha.
Októberben meg volt az elej, most ami kevés hiányzik lehet holnap meg lesz, ugyanis megyünk Debrecenbe. A lényeg, hogy azt is tudom, hogy mit.
A gyerekeké nincs ugyan még meg, de ott netes megrendelés lesz és együtt fogjuk megrendelni a lányommal, hogy a postaköltséget átadjuk másnak. Bizonyos összeg felett ingyenes, no mi meg ennyi gyerkőcnél a bizonyos összeg felé csúszunk:)
Férjemét is megvettem a múlt héten amikor 4 napra felügyelet nélkül hagyott:) Együtt még sem mehetünk, nem rakhatom félre, hogy igyál egy kávét, de én most nem kérek:)
Nem mondhatnám, hogy húdenagyonhasznosnapon vagyok túl. 13-ig ugyan dolgoztam, de utána elmentem a fodrászhoz ami eléggé elhúzódott. Holnapi husi bepácolva. Reggel kelek időben, megfőzök és 9-kor szeretnénk indulni. Na addigre az ebédkihordásnak is meg kell lennie.
Nagyjából ennyi történt velem reggel óta.
Szép hétvégét mindenkinek.
Liza nagyon ügyes vagy! Jók ezek a kreatív ötletek. Így aki megvásárolja, az igazán egyedi dolgot adhat a gyerkőceinek!!
Gondolom az ilyen dolgok teszik igazán sikeressé a kereskedőt!!!!
Nálam főzéssel telt a nap. Vadas készült és zsemlegombóc hozzá. Sütni majd délután fogok.
Karácsonyi előkészületekkel nem állok sehogy. ajándék sincs még csak 1-2 és egyéb előkészület sem. Ablakot kellene pucolni, de lehet idén is elmarad
Jó reggelt!
Kávét elvettem, isteni mint mindig:)
Éva jobbulást Neked, nem sok a hétvége, de egy kis feltöltődésre mindenesetre jó. Én is hétvégi délutánon szoktam magam utolérni ha sikerül. Nem lézengek otthon sem, de legalább hasznossá teszem magam.
Most itt a mikuláscsomagok gyártásával és a karácsonyi dolgokkal vagyok elfoglalva.
Tavaly kis mikulásos vödörbe csináltam csomagokat, nagy sikere volt, most meg Londonból hozatattam mikulászsákot. Most már látom, hogy keveset, mert már csak 1 van, de csinálok mikulásos csészébe, meg más maradando dolgokba is. Holnap még megyek egy körútra, hol mit látok.
Szép hétvégét mindenkinek.