Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeretem, mégis megcsalom
Létrehozva: 2003. május 14. 10:33
Hello! Szeretném, ha leírnátok a véleményeteket a történetemmel kapcsolatosan: Már több, mint 5 éve férjnél vagyok. Minden tuti, kivéve a szex. . . Az nagyon kevés. Nekem. A párom persze nem így gondolja. Egy jó ideig elviseltem a dolgot, aztán jött egy alkalom és nem bírtam ellenállni. Nagyon jó volt! És most biztosan sokan elítéltek, de nem volt lelkiismeret-furdalásom!!! Aztán persze vége lett a dolognak, de nem ez volt az utolsó eset. . . Mostanában azon gondolkodom, hogy kellene valami megoldást találnom, hogy ne kelljen máshol keresnem a boldogságot! Mit tanácsoltok, mit tegyek?
Úgy gondolod mi egy másik bolygóról jöttünk?
sajnálom, mert a hozzászólásaidból ítélve biztos nagyon megviselhetett, de ne ítélkezz mások felett, mert nem tudhatod mit hoz a jövö!
Egyébként szerintem mondhatom mások nevében is, szívesen meghallgatjuk a te sztoridat is, legalább így keretet kapna a véleményed amit néhány mondatban, sokszor elég nyersen hozzáfüztél.
Nekünk így tetszik, neked máshogy.
Különbözöek vagyunk.
Szerencsére.
És szerintem sem érezték, de ez a topic nem is nekik/róluk szól.
Aki nem tud megmaradni a sejhaján, miért megy férjhez? A házasság nem kényszer!
Akkor mindenki úgy él ahogy neki tetszik. Akkor és azzal ahogy megérinti a tűz! Akkor legalább lehet tükör a lakásban!
Azon gondolkodom (vagy tán ezzel vigasztalom magam), hogy az a nő, aki azt állítja, van életre szóló szerelem, és hogy ő akár 20 év házasság után is ugyanúgy szerelmes a férjébe, talán az a nő soha nem érezte azt a szinte ijesztően intenzív, mindent elsöprő vágyat, amit csak egy lángoló, szerelmes állapotban lehet? Ami egyszerűen nem tarthat egy életen át, mert szinte képtelenség úgy élni?
Imádom a testét, a lelkét, az illatát. Imádom mióta megismertem. Most mégis kevésnek bizonyul.
Vagy legalább is a külsö kapcsolatomé/szeretömé intenzívebb.
Hirtelen ítélsz. . . ha minden ember rögtön kilépne a házasságából ha bejön vki a képbe, még ennél is több elrontott élet lenne. . .
Ahhoz idö kell, hogy vki az érzelmei teljes tudatában váltani tudjon, mert lutri minden egyes új kapcsolat, és gondolj csak bele, hogy ha már gerekek is vannak, te vajon könnyen ugrálnál ha megéríntene vki?
Test, lélek, illat.
Jó olvasni a hozzászólásaidat. Talán mert ugyanabban a helyzetben vagyunk, és így megértjük egymás érzéseit, gondolatait. Aki nincs ebben a helyzetben szerintem nem egészen értheti meg a dolgokat!
További szép napot nektek, ha du-n még írtok, majd holnap visszaolvasom!
Különben Te mióta élsz kettős életet?
Söt általában nem. És sokkal szegényebbek is lennénk ha ilyen egyszerüek lennének.
Olvass vissza egy kicsit, mert valószínüleg elkerülte a figyelmedet, hogy mi szeretjük a párunkaz/férjünket, épp ezért ilyen rohadt nehéz ezzel együtt élni.
Nehéz eldönteni, hol van az a pont, ahonnan még vissza lehet fordulni. . .
Hidd el, én is azt kívánom, bárcsak ne akarna folyton kiruccanni a szívem. Sokkal egyszerűbb lenne minden. És igen, irigylem azokat, akik maradéktalanul boldogok és elégedettek tudnak lenni a férjük mellett. Ha van ilyen egyáltalán. :-)
Ha valakinek nem szeretem a testét, nem élek vele, ha nem szeretem a lelkét nem élek vele, ha nem szeretem az illatát, nem élek vele.
Egyedül is van élet, és akkor mindenki azt csinál amit akar, azzal fekszik azzal kel akivel akar, és nem kell másra gondolni, amikor az egyikkel vagy!!!
Nem hiszem, hogy a férjed kevesebb lenne bármiben is a szeretödnél. Csak más, egyszerüen más, mást ad mint a párod.
Nem hiszem, hogy túl sokat kellene rajta agyalnod, mert akkor lesz csak igazán büntudatod. . . tudod mint nekem. :-(((
Én ezt csinálom már egy ideje, folyamatosan látom a másikban, söt keresem is a hibát ha vele vagyok. De ha otthon vita van, az az elsö, hogy arra gondolok, hogy milyen jó lenne most vele lenni. . . megvigasztalhatna. . . és töle sose kapnék olyan negatív dolgokat amit akkor per pillanat a páromtól. Holott lehet, hogy az csak egy kis hülye apróság volt, de egyböl megjelennek a fejemben a kisördögök, hogy na látod, mennyire vacak itt neked????
Holott piszok jó minden. A testiséget kivéve:-(
Csak ennyit az írásodhoz!:)))))))
Teljesen egyetértek azzal amit írtál!!!
Azt nem tudom, szerencsédre-e vagy sem, hiszen minden egyes tapasztalat közelebb visz önmagunkhoz, és sokadszor hangsúlyozom, én sem bántam meg semmit ami történt . :-))
Olvashattad, hogy mindengyikünk házassága/párkapcsolata müködik, lehet, hogy itt-ott vannak problémák, de egyik sem áthidalhatatlan.
És itt mindannyian azon küszködünk, hogy vhogy összhangba hozzuk a jól müködö kapcsolatunkat a külsövel.
De ezt addig én sem értettem, hogy ez milyen traumával jár. :-((Most már mióta én is ezt teszem, már tudom.
Az meg, hogy a férjek rájönnének ha igazán érdekelné öket. . . . a kettö nem függvénye egymásnak. Mármint az érdeklödés, meg az, hogy rájönnek-e vagy sem.
Egyébként gondolom te is párkapcsolatban élsz, mesélnél róla?
A másik mennyivel több?! Miben több? Ezt nem tudnám leírni. . .
de nagyon elgondolkodtató kérdéseket tettél fel nekem.
Nem vagy Te pszichológus véletlenül?:)))))
De lehet ezzel segítesz, hogy rájöjjek hogy mit is akarok.
Egyszer megkérdeztem Tőle, hogy ha este a férjed Veled akar lenni akkor mit csinálsz? Semmit, mondta Vele vagyok!
Azóta nem itélem el azokat a nőket akik pénzért csinálják és kint állnak a sarkon!
szóval hogy miért nem hagyom ezt a kapcsolatot?!
Mert úgy érzem hogy szerelmes vagyok ebbe a másikba is, és nagyon tud hiányozni, és nagyon boldoggá tesz hogy Vele lehetek, hogy ismerhetem, hogy van nekem!
És mert nem tudom nélküle elképzelni egyenlőre az életem. . . . . . .
És én igenis koncentrálok az otthonra is, sőt úgy érzem most nagyon rendben vannak otthon is a dolgok, de akkor sem tudom elfelejteni a másikat, nem akarom!
Nehéz dolgok ezek. . . . . pláne ha nem tudod rá igazán a választ. . . .
Ha kiderülne és a férjem elhagyna?! Igen, azt hiszem sajnálnám, mert ő olyan tökéletes mindenki szerint, hogy ilyen ffi nem sok akad, . . . . . . . de hogy szívem mélyén nem csak azért sajnálnám mert ezzel nagyon megbántanám?! hú. . . . . . . gondolkodom nagyon. . .
szóval mindig kell menni valahova, és megoldható. . . . .
legalábbis könnyebben megoldható mintahogy én azt valaha is képzeltem.
Bár mi annyit azért nem találkozunk. . . . . hogy sokszor kellene "hazudni". . . . .
Én nem tudom megmagyarázni magamnak, hogy miért csinálom, mert nálunk is vannak hullámvölgyek otthon, de általában véve jó a kapcsolatunk. . . . . . . tehát nem romlott meg . . . . .
inkább újdonságot keresek? vagy nálam még szóba jöhet, hogy megijedtem attól a kimondott szótól hogy életem végéig csak vele, jóban - rosszban?!
Erre még saját magam sem tudom a választ sajnos:((
most olvastam egy hozzászólásodat, amire még nem válaszoltam.
Azért mert amikor összekötöttem az életem a férjemmel én még akkor azt hittem, hogy ő a nagy ő és vele ötven évig is el tudnám képzelni. Tavaly volt az esküvőnk.
Aztán jött ez a valaki, aki megingatott mindenben amiben hittem, hogy tényleg a férjem az igazi?, vele akarok lenni életem végéig?, tőle szeretnék babát?
De mivel nem lehet több a másikkal, családja van két kisgyermeke, poziciója. . . . , tizenvalahány év házassággal mögötte, háááát először is nem tudnám elvenni a gyerekeitől. . . . . asszem ez az első. . . . . . .
meg aztán ott van a társadalom elvárása, amit támaszt felénk, és nem csinálod azt amit igazán szeretnél. . . . . . . . .
Hát ezek tartanak vissza, mert nem lehetünk egymáséi. . . . azt hiszem.
Remélem érthető voltam.
Mellettünk szól, hogy többnyire csak akkor szánjuk rá magunkat erre a lépésre, amikor a kapcsolat már megromlott. A másikban támaszt, vigaszt keresünk. Egyes vélemények szerint a hímtársadalom tagjai ezzel szemben akkor is képesek ilyesmit tenni velünk, ha minden rendben megy otthon, nagy a boldogság, csak éppen megerősítésre vágynak, bizonyítani akarják önmaguknak, hogy ők a legjobbak. " A kérdéseimre nem válaszoltál?!
Olvassd vissza Napsugár írását, ez rá vonatkozott!
Kérdezzd meg őt, hogy mit mond amikor a másikkal van. . . . . . . . . .
ez nekem csak válasz volt.
szerinted mennyi az az idő, ami alatt az új már nem szenvedély csak, hanem valami komolyabb?!
Lehet ezt egyátalán időhöz kötni?
Nem tudom tényleg nem tudom, vagy addig fogjuk csinálni amíg mindkettőnknek jó, vagy amíg ki nem derül valami?!
Ti nem féltek attól hogy egyszer minden kiderül?!
És sokan sokan vagyunk, ffiak és nők, akiknek van külső kapcsolatuk, csak nem beszélnek fűnek fának róla. . . . . . .
Egyébként értelek és valamilyen szinten megértelek. Azért csak "valamilyen szinten", mert nyilván másképp gondolkodunk, és nekem kizáró ok lenne az együttélésre a rossz vagy nulla szex. Talán egy nyitott házasság formájában menne. Egyébként nem bírnám egy életen keresztül az örökös bujkálást, lopott pásztorórákat. . .
Egy nőnek is szüksége van a szexre, a szeretkezésre!
Mi nálunk ugyanaz a helyzet otthon, mint Porcicáéknál, két hét kimaradás után, már jönnek elő a kérdések.
Néha visszautasító vagyok, pláne ha tudom hogy a másikkal fogok találkozni pár nap múlva, vagy ha találkoztunk, és együtt voltunk, akkor utána otthon biztos nem tudok egy jó pár napig együtt lenni a férjemmel.
Nem tudom mi lenne ha otthon a párom nem akarná, vagy ennyiszer lenne csak, akkor biztos lenne külső kapcsolatom. . . . . .
Egy nőnek szüksége van rá. És ez fontos dolgo azért.
De ha úgy érzed a többi jó dolog ezt ellensúlyozza, akkor megértelek, hogy még mindig vele vagy, meg hisz ő a gyermeked apja, - ez nem számít?! - ezt csak Te érezheted egyedül!
De azért jó tudni tényleg valamilyen szinten, hogy nem csak bennem kavarognak az érzések, a gondolatok. . . .
vagyunk egypáran. . . . .
Gondolom, a Te férjed kezdeményez is. . .
Lehet, hogy Te félreértesz? Ne úgy képzeld el, hogy a férjem próbálkozik, nekem meg mindig "fáj a fejem". . .
Neeeem, a párom nem is próbálkozik. . . így igazán nincs is mit visszautasítani. Néha, egészen apró jelek - ami szerintem más normális kapcsolatban legfeljebb kis mindennapos kedveskedésnek számítana - akadnak, amit ha akarok, értek, és akkor kezdeményezek, ha nem akarom, nem értem.
Valószínűleg a Te férjednek egészségesen erős a libidója. Az enyémnek meg szinte a nullával egyenlő.
Hát úgy, mint a nagytesó. Egyből egyszerre. . . :-))
Napsi! Tényleg padlót fogtam! :-) Az én férjem 2 szexmentes hét után közölné, hogy meg fog csalni, ha így folytatom. . . ! Egyébként nem ítéllek el, én is kerülhetek még hasonló helyzetbe. Hisz én sem tudom elképzelni, hogy szerelmeskedjek valakivel, aki szexuálisan nem vonz. De azt hiszem, nekem ilyen helyzetben az együttélés sem menne. Valahogy nem tudom a kettőt különválasztani.
Kérdés: a kistesó hogy fog elkészülni? :-)
Hütlen vagyok. Mind ti itt mindannyian.
Akár megtettétek fizikálisan, akár nem.
De alapvetöen monogám vagyok, éppen ezért élem meg ennyire nehezen ezt az egészet. Ha csalfa lennék, akkor sokkal könnyebb lenne.
De véleményem szerint az egész emberi faj monogámiája nagyon relatív, hiszen próbálkozunk, próbálkozunk. . . de sehogy sem megy. Mint ahogy a mellékelt péda is mutatja. :-((
Csak olvasom itt, amiket írtok, írunk.
Én pont azokat a kérdéseket tettem fel nagyjából a szeretőmnek kb 10 napja emailben, amiket Szitakötő a 1243-ban írt.
Mi régebben, amikor még nem bonyolódtunk bele ennyire, még "előtte" sokat beszélgettünk ilyesmiről. Hogy nem kellene, mert nem fogunk változtatni az életünkön, mindketten maradunk, ahol vagyunk. És meddig lehet ezt csinálni, és mi lesz a vége. . . stb.
Nincsenek válaszok.
És amikor kérdések vannak, akkor én is hasonló hangulatba kerülök, mint Szitakötő. Mert nincs jó döntés, nem lehet jót választani.
. . . nekem egy asztrológus azt mondta, hogy a szeretőm ha időszakosan is, de mindig ott lesz a közelemben. Még ha el sodor egymás mellől az élet, újra és újra egymás mellé kerülünk, mert dolgunk van egymással.
Az érdekes az, hogy ezt nem mondtam el Neki, de egy alkalommal Ő is ezt mondta, hogy úgy érzi, sosem fogunk végleg elszakadni, újra-és újra keresztezni fogja egymást az életünk, még ha a mostani kapcsolat egyszer véget is ér.
És az is furcsa, hogy én mindig azt hittem, hogy ha egy kapcsolat véget ér, akkor annak vége. Nincs tovább, nem megújítható. És tessék, most ez is megdőlt.
Szóval, ahogy korábban egyszer már írtam, nem fogunk kilépni, nincs vége, mert akármennyire "szenvedünk" is, nem akarjuk, hogy vége legyen.
Vége akkor lesz, ha Ő már nem akarja folytatni, vagy ha lebukás van, és mégis az otthoni mellett döntünk, és nyilván akkor feltétel, hogy vége legyen, vagy ha más külső kényszerítő körülmény (elköltözés, gyerekszületés, stb) közbeszól.
A véletlenben én sem hiszek.
De azt most még nem tudjuk, hogy azért küldte a sors a szeretőt, hogy mondjuk majd rájöjjünk, hogy mégis a férjünket szeretjük, vagy azért, mert Vele kell tovább élnünk. Ez akkor derül ki, ha ellenállunk a sorsunknak, és ezt hatalmas fenékbillentéssel hozza az élet a tudomásunkra.
Addíg is maradnak a vívódások, a hullámhegyek és hullámvölgyek, a boldogság és a depresszió közti egyensúlyozás, a boldog pásztorórák és a lelkizős mélyzuhanások. . .
:)