Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Igen én is Bardon könyvében olvastam.
Olyat is hallottam, hogy kristályokkal programoznak vizeket....
Külföldön éltem amikor megismerkedtem a homeopátiával, sajnos Magyarországon nem ismerek ilyen orvost személyesen, biztos vannak sokan akik jók. Egy pszichológus barátnőm foglalkozik a Bach-virágterápiával, de ha jól tudom, az a homeopátia lelki bajokkal foglalkozó ága !
Az a vizmágia ugye ?
Ezt a módszert már én is hallottam, hogy a tablettákat energiával feltölteni ! De egy pohár vizet is lehet telíteni energiákkal/kívánságokkal stb. Ez műkszik !
Valóban a homeopátiás szereket egyénre szabottan kell előállítani, azért kérdeznek annyit.
Nekem volt egy régi kolléganőm aki ilyennel foglalkozott, de sajnos már nem tudom az elérhetőségét. A neten biztos találtok ilyeneket.
Egyébként a migrénnek tényleg nem biztos, hogy van fizikális vizsgálatokkal kimutatható oka.
Persze, hogy nem jön ki minden mellékhatás, de azért rémisztő volt olvasni (a végén még a személyiségzavarok is ott voltak...)
Ez a reiki-s dolog nagyon érdekes. Annyi mindent lenne jó megtanulni... Ezt is.
A migrénről általában ez a vélekedés ! Állítólag semmilyen fizikai elváltozás nincsen a fejben, tehát ergo a hagyományos orvostudomány módszereivel nem kimutatható. Viszont VAN !!! Fájdalmas tényként.
Nem csak a lélek hat a testre, de megfordítva is ! Valószínüleg ha megtalálod a megfelelő gyógyszert (gondolok elsősorban a homeopátiásra) akkor az valószínüleg felhozza, felkavarja a lelkedben is a problémás részt. Sajnos nem foglalkoztam személy szerint ezzel a gyógymóddal, csak olvastam egy könyvet róla, nagyon tetszett a működési mechanizmusa, az, hogy az immunrendszert aktiválja a betegség ellen.
http://www.abchomeopathy.com/c.php/37
Ki kell tölteni egy kérdőívet (angolul)
A siliceát adta ki. Hm, lehet, hogy kipróbálom.
A migrénre még én sem találtam semmilyen gyógyszert ha már kialakult. Az lehet megoldás, hogy mikor érzed, hogy jön, akkor bevenni azt a szokásos fájdalomcsillapító gyógyszert amit szoktál,egy kicsit nagyobb adagban. legalábbis nálam ez bevált néha (nem mindig), olyankor mikor a munka stb miatt nem tudtam megengedni magamnak a sötét szobát. Plusz ilyenkor a kávé is jót tehet, persze ez is egyéni. Ha nem sikerül így kivédeni akkor sajnos több napig is eltarthat.
Homeopátiás szert is kipróbáltam már , az sem ért semmit.
Egyébként a gyógyszereknek valóban vannak mellékhatásai, de amit olvastok a betegtájékoztató papírokon azok nem azt jelentik, hogy elő is fordulnak. Csak azért írják rá, mert több ezer betegből lehetséges1-1nél. Egyszer hallotam egy REIKi tanfolyamon, hogy egy kis reiki energiát belevive a tablettába, mielőtt bevennéd, csökkenti a mellékhatásokat. Én kipróbáltam, és valóban azóta kevésbé fáj a gyomrom, ha fájdalomcsillapítót veszek be. (Ezeknek ez a leggyakoribb mellékhatásuk.)
Hát igy lehet ötvözni a nyugati orvoslást és a természetgyógyászatot.
Én elfogyasztottam eddig 2 neurológust, 2x voltam koponya MRI-n, de még senki nem jutott túl a vállvonogatáson..
Mindenki azt mondja, a migrén egy ilyen dolog, nem tudni, mitől van..
Én sejtem, mármint a lelki hátterét a migrénemnek, de azt ugye magadban kell megoldani, arra nincs bogyó
Bár szerencsére mióta megszületett a pici lényegesen ritkábban van.
Nekem migrénre még mindig a klasszikus lefekszem a sötét szobában és megpróbálok nem vinnyogni a fájdalomtól módszer vált be. Igazán jó gyógyszert még nem találtam rá... sajnos.
Pl. azt nagyon jó lenne megtudni, hogy migrénre van e valami jó homeopátiás szer.
Én anno lelki bajokra szedtem a golyócskákat, nekem sokat segített.
Egyszer egy neurológus próbáljuk ki ezt is felkiáltással felírt egy újtajta kifejezetten nagyon erős migrén elleni gyógyszert, hogy próbáljam ki.
Hát hadd ne mondjam, bevettem, és egy idő után már azon gondolkoztam, hogy a migrénes rohamom rosszabb-e vagy a gyógyszer mellékhatása. Szabályszerűen azt éreztem, hogy mindjárt megfulladok.
Amúgy megrögzött gyógyszer-ellenes vagyok, a migrénem az egyetlen amire gyógyszert vagyok hajlandó bevenni.
No igen. Ez a másik rémség. Egyik betegségre beszeded a gyógyszert, amitől kapsz egy másik sokkal súlyosabbat esetleg. Nem tudom, hogy Dalke vagy Detthlenfes könyvében olvastam egy ilyen sztorit, de a pasinak volt egy kis problémája, kapott rá egy gyógyszert, amitől kapott egy súlyosabb betegséget, majd az arra a betegségre felírt gyógyszertől egy még annál is súlyosabbat. Summa summárum az x.-edik lépcső után meghalt. Oké, szerencsére nem mindig ennyire vészes a sztori, de szerintem csak azokat a gyógyszereket szabad beszedni, amiket muszály.
A homeopátiának és az úgynevezett népi gyógyászatnak tudtommal nincsenek mellékhatásai.
Kifejezetten jó véleménnyel vagyok róla ! :-) A vegyianyag gyógyszerek (tabletták stb.) gyengítik az immunrendszert miközben a tüneteket próbálják meg eltüntetni. A gyógyteák, stb pedig az immunrendszerre hatnak erősítően, segítenek a szervezetnek megerősödni, helyreállni. A homeopátiáról szintén jó véleménnyel vagyok.
Ennek ellenére ha komolyabb betegségem van, a gyógyteák mellé beszedem a receptre felírt vackokat is, muszályból.
De ha már így elkönyveltél, akkor inkább nem fejtegetném tovább a nem érthető részeket, nézz utána magad.
Kedves Zsuzsa! Kérdeztem valamit,(több valamit), mert a net bizonyos szempontból ellustítja az embert: egyszerűbb megkérdezni, mint utánanézni...és kaptam egy nagyon elnéző-kioktató ízű nem-magyarázatot. Pontosan el tudom képzelni, hogy aki tudja , meg tudja mondani...)))) Én arra lettem volna kiváncsi, hogy 5 hónapos babánál mik az ismérvek,(az átlagosnál nagyobbra) mert hangsúly ide vagy oda egy 5 hónapos különbözik egy kommunikálásra képes kétévestől. Az én gyerekebb persze---az más. Ezt hívom az "én gyerekem másabb" szindrómának, mert mostanában vannak divatos teóriák....
Na mindegy, azt hiszem, felesleges megsértődni, megyek és megkeresem a válaszaimat. (elvégre az én energiarendszerem már több évtizede kifejlődött, ideje aktivizálnom....))))
Sziasztok...
Mi a "hagyományos"? Gyógynövények, gyógyfüvek, teafélék?
Pl a homeopátia hová tartozik?
HAI!
EZ AZ ÖRDÖG TÉMA KISSÉ LAPOSRA SIKEREDETT..NEM BAJ..
MI A VÉLEMÉNYETEK A "HAGYOMÁNYOS" TERMÉSZETES GYÓGYÁSZATRÓL..?
"delfinként" olvastam:-)
További kellemes délutánt, estét
Hai!
A "fogadó" ha jól emlékszem a delfin könyvek sorozatából volt való...az is cuki volt.
Jut eszembe..
Mit jelent az, hogy valaki most a XXI. században vámpír.
Miben különbözik egy ,,normális embertől,,? Van-e valami másság az életvitelében, iszik-e vért, s ha igen hogyan? Mi a helyzet a fokhagymával és az ezüstgolyóval?
Gyerekként a spessarti fogadót olvastam csak:-)
Szellemirtók: Tudod, attól tartok, h azokat az "irtókat" megvásárolnák "kilora". (mély tisztelet a kivételnek, azok meg -valszínű - balesetet szenvednek)
Egyébként pedig használom a ként, fertőtlenítésre, gombaölésre: ) /szőlő, hordó/
Más: Érdekelne (önös érdek, kvázi önzés), hogyan kapcsolódik, ill. kapcsolódik-e szellemvilágotok betegségekhez. Akár "szerzett", akár veleszületett betegséghez..
Hai!
Nagy vonalakban igazad van...de te pontosan tudod, hogy holmi füstölő sz..t sem ér a gonosz vagy az ördög ellen.
Amolyan Lestat idézettorzítással...kifejezetten szeretek füstölőket szagolgatni....
Feltételezem, a gonoszt akarják elűzni vele, most ha katolikus szemszögből nézem a dolgokat.
Szerintem innen ered ez.
Miért van az a mondás, hogy
,,fél, mint az ördög a tömjénfüsttől" ..?
Hai!
A "Kisértet kastély Spessart-ban" világhírű regény adaptációja, a Parlamenti Napló c műsor, melyben töméntelen démon és testetlen lidérc lebeg főmüsor időben s az eddigi féltudományosnak minősített álláspont szerint, néhány politikus beszéde kimeríti a fehérzaj fogalmát. Csak a szakértő fülek hallják s értik de az is támadható ha más történik..., ellentétben a spiritiszta szeánszokon megszokott idézéssel. Az idézetek amúgy is furcsa korba léptek, mert egy bizonyos nagyfejű démon ,dakota idézetekkel hülyití az egybegyűlteket és a szeánsz hallgatóságát.
A parlamenti lidércek annyiban fejlettebbek a megszokottnál, hogy egész országrészeket képesek nyomorba dönteni, idézés mentesen is, valamint off shore cégekkel irdatlan összegű pénzeket tüntetnek el nyomtalanul, aztán a TV-ben mint az UFO észleléseknél, megmagyarázzák, az nem is volt ott..csak mi tízmillióan teljesen meghülyültünk ,és tömeges pszichó hipnózis és hisztéria áldozataként, azt hisszük hogy ott volt. Mármint a nemzet vagyon. Egy korábbi démonra kennek mindent..bizonyos Kádárra(nem KATA) aki majd negyven évet kísértett az ország felett...
Kéne egy GHOST BASTERS...
Akkor mondok (írok) másik variációt:
"Georg Osseg, egy amatőr archeológus először a II. világháború környékén hallott történeteket egy kis faluban a Boszorkányok Erdőjéről. 17 évvel később, mikor már tanárként dolgozott, visszatért ebbe a Frankfurt melletti településre, hogy felderítse azokat a különös jeleket, amelyekre korábban bukkant, és amelyek megerősíteni látszottak elképzelését: Jancsi és Juliska története valós eseményeken alapul.
A mese alapján sikerült beazonosítania, hogy a spessarti erdő keleti részén, valószínűleg egy hegyen lakhatott a favágó és családja (a mese elején van egy rövid utalás a fényviszonyokra).
Az erdőben sétálva, ahol a favágó családja is járhatott, hirtelen egy ismerős útra lelt. Rájött, hogy egy régi Grimm-könyv illusztrációjaként látta ezt a helyet korábban.
Az általa kikövetkeztetett helyen azonban szomorúan kellett tudomásul vennie, hogy sajnos a házat, ahol a család lakhatott, már lerombolták. (1954-ben)
A következő megoldandó probléma egy pihenőhely felkutatása volt. A mese szerint ugyanis a favágó azt mondta, hogy a gyerekeket az erdő legsűrűbb részébe viszi majd, ahol tüzet gyújt.
Tüzet az erdőben? Egy favágó?
Nos, a kutató ezt felettébb különösnek találta. Ez valószínűleg akkor egy tisztáson lehetséges."
Ossegnek is egy 8 éves fiú segített elvégezni ezt a kísérletet: teletöltötte a gyerek zsebét kavicsokkal, aki aztán előírásszerűen elpotyogtatta őket. Igen ám, csakhogy semmiféle tisztást nem találtak.
Most megismételte újra az egészet, de ezúttal a saját zsebeit töltötte meg kaviccsal, és ő dobta le őket. Hamarosan egy mezőre érkezett...tehát a mese elferdítette a valóságot, és Jancsi és Juliska valószínűleg, felnőttek voltak: hiszen egy felnőtt horizontja nagyobb, így a távolságok is megnőnek a kavicsok között.
Osseg a tisztáson talált egy fát és rátekerve egy 25 méteres kötelet, amit a mese is megemlít. Később kiderült, kb. 315 éves kötélről van szó.
Hamarosan rálelt a boszorkány házának romjaira is: megtalálta a kemencét és benne egy női csontvázat. Felfedezte a sütőszerszámokat és a mézeskalács recepteket is.
Osseg azonban nem tudott napirendre térni afölött, hogy vajon két ember, mintegy véletlenül betévedve egy magányos erdei házikóba, miért öli meg az ott tartózkodó nőt?
A választ ő maga fedezte fel egy fali mélyedésbe rejtett recepteskönyv és levéltári kutatások segítségével.
A házikó egy Katharina Schrader nevű mézeskalácsos asszonyé volt, akinek egy bizonyos Hans Metzler mézeskalácssütő udvarolt. El akarta venni feleségül, hogy így jusson hozzá a nő titkos gyömbéreskenyér receptjéhez. A nő azonban kikosarazta, mire Metzler feljelentette boszorkányság vádjával. Az inkvizíció viszont ártatlannak találta.
Katharina elmenekült a férfi elől, s vett egy házat az erdőben, ahol sikeres mézeskalács sütödét üzemeltetett.
A férfi ekkor úgy döntött, megöli Katharinát. Húgával felkeresték Katharina házát, rátörtek, megölték, és az egyik, még meleg kemencébe dobták. Metzler, aki udvari szállító volt Nürnbergben, büntetlenül sütötte tovább mézeskalácsait..."
Hai!
Aljas és koncepciós vád, miszerint a jóra való néni gonosz boszi volt! Bezzeg a két fiatalkorú bűnőző, a szellemileg sérült és súlyosan fogyatékos Jancsika fedőnevű elkövető, valamint a fehérmájú és többszörösen büntetett előéletű s fiatalkorú Juliska, majdnem büntetlenűl gyilkolhatott. Rácsalták a lapátra a Bori nevű, idősődő eltartottat s a tűzbe vetették, a gyilkosság eltusolása végett. A perverz vadász a kihallgatás közben többszőr hányt(részeg volt mint mindig), amit szintén boszorkányságnak hittek a hallgatozó falubeliek. Egyedűl Misinek a falu bolondjának jutott eszébe megkérdezni, ki örökli Borinéni mézes-kalács házát a finom pékséggel egyetemben, mely az egész falut ellátta pékárúval, ami ugyi nem kis anyagi haszonnal járt. El is üldőzték, így már fedélnélküli is lett, köszönhetően a lakásmaffiának..! A per ügymenetét kevésbé zavarta meg hogy a két kiskorú apja, a kihallgatást lefolytató vadász volt. De a személyes érintettséget letudta azzal, a falu évek óta azt sugdossa hogy nem is ő a gyerekek apja hanem Pisti a postás. Ha nem ő az, akkor elfogult se lehet...nem de?! Végül egy Grimm nevű házaló írta le a jegyzőkönyvet(ő tudott csak írni) s csak a legrosszabb gondolkodásúaknak jutott utólag eszébe, hogy ez a Grimm a vadász unoka öccse...aki később jól menő mesekönyveket nyomatott ki saját pénzen..! A Borinéni viszont bevonult a mesék világába mint vas és edéynorrú banya...
A történetnek itt vége s csak hallkan jegyzi meg a történész, Borinéni végren a tűz martaléka let...
Szerintem a kén és a pokol asszociációja előbb volt, mint hogy az inkvizítorok kénszagot kezdtek volna érezni a boszorkányok közelében. Ebből kifolyólag simán csak "elfogultságból" mondták, tekintve, hogy a boszorkányok szerintük az ördöggel paktálnak.
Sziasztok
Nem szeretnék OFFolni, csak a "mesékrő" jutott eszembe: múltkor olvastam egy eszmefuttatást, miszerint Grimmék Jancsi is Juliskája megtörtént eseten alapul (valójában előre megfontolt gyilkosság volt...hmm)
A kén az örök mozgás, változás, átalakulás, stb. szimbóluma. Egy olyan rendszer, amely önmagát be akarja betonozni, évezredekre az állandóság és változatlanság képzetét akarja kifelé mutatni (katolikus egyház), annak pokol minden változás.
S azért meg kell hagyni, köztük is voltak, vannak olyanok, akik mélyebbre látnak a felszínnél. Nehogy a jónép elkezdjen gondolkodni, a ként, a poklot, az ördögöt, az általános negatívum fogalmát gyorsan összemosták.
Persze a szag, illetve a kéngőz is szerepet játszhat. Sőt biztosan azt teszi. A torjai büdös barlangról is azt tartják, hogy a pokol lejárata. Le is írják, hogy azért is gondolták így mert állandóan mindenféle állat (elsősorban denevér) csontvázát , tetemét találták a barlang padlóján.
Ennek ellenére, évszázadok (évezredek?) óta járnak oda gyógyulni a reumás betegek.
Ott voltak még, a Mouna által említett alkimisták. Jött az inkvizíció "kommandó" a "boszorkányhoz" és mit is érzett? Kén szagot...
Így keletkeznek (kis hivatalos propaganda segítséggel) a legendák...
Hai!
A puskapor pedig mint a tömegpusztítás első anyaga, megfelel egyfajta ördögi praktika képének...
Hai!
Értettem én az előző gondolataidat is...de azért ne a mesék világa legyen a döntő tény s mondom ezt annak ellenére hogy nincs lebecsülve a mese...
Amúgy a kén dolog többszörösen aszociált...a büze is mérvadó..aki szagolt már ként vagy a füstjét, erősen a rothadásra emlékeztet. Innen csak egy lépés a halottak rothadó, pokoli kínja... A Sztüx folyónak is Homeros vagy Asperianus leírása szerint is a kénszagra erősen hasonlító füstje és szaga volt... Aztán tényleg az alkímisták...! Fura de hol tiltott hol sunyiban engedélyezett tevékenység volt, főleg az arany készítés miatt, melynek lehetősége érdekelte elsősorban a kor urait. meg az élet elixír s víz legendája...
A kén azért is érdekes anyag, mert végül is ez indította el a középkor hadi fejlettségét mely elvezet a mai technikai civilizációhoz, hiszen a kén a puskapor alapanyaga. A salétrommal és szénporral együtt....
Ki tudja. Azért majd turkálok kicsit ezügyben
Ahogyan én látom, a XIX. században és utána gyűjtött, lejegyzett (Benedek Elek, Illyés Gyula) mesékben nagyobb arányban fordul elő az ördög-pokol párosítás. Nem biztos, de ezért gondolom, úgy, hogy katolikus papságnak eléggé sokáig kellett várnia arra, hogy az ördög-pokol párosítás szervesen megjelenjen a magyarság gondolkodásában.
Az is lehet, hogy ez a beállítás, a gyűjtők kondícionálást tükrözi, mivel a kevés számú mai gyűjtő/néprajzos, még mindig talál olyan mesét, ahol az ördög szerepe nem kifejzetten tükrözi a "hivatalos" (katolikus) álláspontot.
Filóztam rajta egy sort hirtelen, de nem jutottam előrébb egyelőre.
De jó a felvetés, megpróbálok utánanézni alkalmasint.
Hai!
Az ördög és pokol összemosott viszonya nem új keletű, ergo sum nem a XIX.századé sőt..mivel majd száz évvel a felvilágosodás kora után vagyunk a XIX-ban...enyhe túlzás ide tenni a szinonimát.
A korai kereszténységben is megjelent a pokol s ördög együtt értelmezés, de épp most olvastam egy könyvet a II. nagy kereszteshadjáratról a XII. századból s keményen megjelenik III. Cellesztin idejében is a kénköves pokol képe az ördög alakjával...
Hello,
Ez nagyon érdekes:
"Az egészen ősi magyar "mesékben", az ördög, a teremtés, anyaggal kapcsolatos munkáját végezte. "
Tudnál mondani egy konkrét mesecímet ? Szivesen elolvasnám !
Mouna szótagolása remek! Mai kifejezéssel élve az őr-dög: a lusták őre. Nehogy elszabaduljanak és lustaságukkal fertőzzék a világot. Bár itt elsősorban a lelki/szellemi lustaság játsza a főszerepet (véleményem szerint).
Érdekes módon, a magyar hagyomány jelentős része nem a pokolba helyezi az ördögöt, hanem erdők mélyére, sasfészkekbe (magas, hegyi várak), kiemelt jelentőségű hegyek mélyébe, ahol virágzó kertjei vannak.
A pokolba helyzett ördög leginkább a XIX. századi gyűjtésekben jelenik meg. Ekkorra a keresztény egyház sikeresen összemosott számos olyan fogalmat. Különböző lények tulajdonságait mosták bele az ördög nevébe.
Az egészen ősi magyar "mesékben", az ördög, a teremtés, anyaggal kapcsolatos munkáját végezte. Ezzel analóg a görög demiurgos fogalom, amely alkoktót jelent. Szóval istené volt a gondolat a demiurgosé (ördögé a "kivitelezés".
A mesék egy jelentős részében, az ördög bizony segíti a főhőst, ha meg tud felelni bizonyos számú kérdésre. Itt sem az ártás jelenik meg, hanem egyfajta szűrő szerep:
"Jó, idáig eljutottál, de ha ezt a próbát nem állod ki, akkor mars vissza a startvonalra, nincs jogod tovább menni."
Az alapvetően negatív megitélés gyökerét egy félreértelmezett János levél egy mondatában sejtem:
"Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete."
Ebből azt a következtetést vonták le egyes értelmezők, hogy gyűlölni kell a világot. (Szerintem nem erről szól ez a rész, de ez most másodlagos).
Innetől, derék római-görög logikával:
a demiurgos (ördög) végezte az anyagi világ megalkotásának kétkezi munkáját. Tehát, ha gyűlölni kell az (anyagi) világot, akkor gyülölni kell azt is, aki létrehozta. (Vélhetően) innen származik az "az a világ az ördögé" elmélet is. Tehát az ördög gonosz és rossz.
Nem tisztem eldönteni, hogy az ördög gonosz-e, vagy jó. Szerintem, egyfajta "szűrő", "a küszöb őre" szerepet játszik az ember fejlődése során.
Igen, nem az a probléma, hogy összegyüjtötték és megőrizték az évszázdok folyamán az emberiség kultúrális kincseit, hanem az, hogy elzárják mások elől a tudás, a megismerés lehetőségét szándékosan.
A mai napig a sötét középkori eszméiket vallják a lelkük mélyén, mely szerintnem szabad, hogy az emberek túl sokat tudjanak, mert akkor esetleg kérdéseket tsznek fel, amire az egyház nem tudja a választ. Hovatovább esetleg olyan információk láthatnak napvilágot, amelyek kételyeket ébreszthetnek az egyház mindenhatóságával szemben, vagy egyenesen megdönthetik néhány dogmájukat/tantételüket.
Nekik a (birka)nyáj a szimpatikus emberi lény.
Hai!
Többek között a Körösi Csoma Sándor által, a Tibeti levéltárban lemásolt iratokat is eltüntették. Körösi talált olyan tekercseket, melyeket a Nazareti írt, jóval a "halála" után s mindezt a Tibeti levéltárban. Néhánynak a legfontosabbaknak lemásolta a szövegét s elküldte a Vatikán-ba.
KI HALLOTT AZÓTA RÓLA?
Gondolom nem kell megmagyarázni, miért sülyedt el?! Az egész vallás biznisz összeroppanna a saját hazugságaitól...
Hai!
Kedvenc Parcae-m szokta mondani...a katolicizmus a világ egyik legrégebbi s leggazdagabb szektája....! Ez nem vicc...
Hai!
Mit köszönsz s kinek?
Hai!
Elnézést a Zsuzsi helyett Erzsit írtam...még egyszer elnézést...
Hai!
Rögtön beletenyereltél a lényegbe...K-Erzsi....így van, ők ma többek mint egy boszorkány volt a középkorban, vagy ma egy lehülyült szövetségben...! Többek, de összefoglaló néven mégis csak boszik, akikből a legjobbak aztán egyszer az Európai Parcae Rend tagjai lesznek...! Nem mind, csak a legjobbak....
A katolicizmus már megmutatta fogafehérjét az elmúlt 1500 év alatt...s nem sorolom ugyan azt mint mindenhol, de csak bűnük van..emberiség ellen elkövetett legaljasabb bűnök. De eről majd máskor...
Viccesen szoktam mesélni...szarvaim is vannak csak manapság a nők teszik fel...farkam is van csak elől s kicsi, patás is vagyok pszichó...a többi stimmel....
Vito:
A követelményeid a tanítványaiddal szemben teljesen jogosak, ezek tök egyértelmű dolgok.. Számomra legalábbis.
Abszolút igazad van, csak én már ezt nem nevezem "boszorkányságnak", az én fogalmaim szerint ez már túl van azon.
Szóval itt fogalmi meghatározás-eltérések vannak pusztán.
Ördög-téma:
Ő az aki nélkül nem létezne az, amiben a kereszténység szeretne hinni.
Másik oldalról egyetértek Mounával, ha ilyen nagy a felhajtás körülötte, tudhat valamit
A kereszténységtől pedig nem lehet függetleníteni. Mert ha azt teszem, szerintem már rögtön teljesen más megvilágításba kerülnek a dolgok.
Hai!
MI A VÉLEMÉNYETEK AZ ÖRDÖGRŐL?
Hai!
ŐK BOSZORKÁNYOK!
S NEM DIVATMAJMOK ZŐLD KÖPPENYBEN..S NEM ÁLLÍTJÁK MAGUKRÓL HOGY AZ UNIVERZUM LEGJOBBJAI...MEG NEM HASZNÁLNAK OLYAN CÍMKÉT MELY NEM AZ ŐVÉK MELYET NEM ISMERNEK S BIRTOKOLNAK...
A legtöbb makimajom egymást licitálja túl a hírdetéseiben, ki mekkora ász! Mindet ismerem. Egy rúppot nem ér a legtöbbje, de ez már nem az én bajom s dolgom. Akkor amikor a net-en tízezerért szenté avatást árulnak s ennek bedől néhány hülye...nincs mit mondanom....
Hai!
Aki azt hiszi, az kimerül holmi hülye ingyom-bingyomokban az súlyosan téved. A ma boszija (nálam) sokkal de sokkal összetettebb mint valaha. Világlátásban..felfogásban..megoldásban s nem sorolom. Ehhez a perszonális kapcsolat s példa elengedhetetlen...vagyis minden pillanatban kihívásnak vannak kitéve nálam, és megtanulnak önmaguk lenni, embernek lenni, szabadnak és függetlennek lenni s megküzdeni magukért..igazukért s hitükért..!
Aki erre alkalmatlan az lemorzsolódik, vagy kirúgom! Zókszó nélkül. Lehet hibázni hiszen ember, de abból nem tanulni nálam bűn! Mint ahogy a feladás..a hitehagyottság..az önbecsülés hiánya stb stb is az!
Erre szoktam mondani azt...harcosokat nevelek nem balfaszokat!
A beavatottjaim harcosok! Az élet harcosai!
Hai!
Képességek kérdésében, nagyon finnyás és válogatós vagyok. Hozzám a tanfolyamra(utálom ezt a szót) az utcáról nem lehetséges beesni. A személyes kontaktus elengedhetetlen. Tudni akarom a saját szintemen(emberismeret) ki az aki hozzám fog járni s a részemmé válik s én az ővéé...? Szimbiózis.
Sok kivülálló azt hiszi a "mágikus" képességek érdekelnek. Tévedés. Először is az majd mindenkinek van, csak mélyen eltemetve....! Engem elsősorban a kiforrot jellem és természet valamint a hétköznapinak tűnő képességek és készségek érdeklenek.
AKARATERŐ..ÖSSZPONTOSÍTÁS..FIGYELEM..KONCENTRÁLTSÁG...PON TOSSÁG..
ÖNISMERET ÉS ÖNBECSÜLÉS..KREATIVÍTÁS..NYITOTTSÁG..
ÁLTALÁNOS LEXIKÁLIS ISMERETEK..KOMMUNIKÁCIÓS KÉSZSÉG..LOJALITÁS..TITOKTARTÁSI KÉSZSÉG..MEGOLDÓ KÉSZSÉG..SPONTANEITÁS.. STB STB
Még sok egyébb készséget vizsgálok és kutatok, mert ezekből kell főzni... Ez nem azt jelenti, majdnem tökéletes embereket keresek, hanem azt hogy a készség bennük van e s képesek e ezt felszinre hozni! Nem kedvelem a szerénykedőket sem. Igen is akarjon valaki lenni s igenis akarja a világot...Ismert mondást használok Dobó Istvántól...inkább kevés oroszlán mint sok nyúl!
Ha a kölcsönös igen fennáll, akkor kezdheti a tanulmányait nálam. Mindent nem szabad nekem sem kiadnom..legyen elég annyi, hogy egy 2003-as statisztika alapján(az egy jó év volt) a kezdőknek csupán 4%-a érte el a beavatást. Ez jó! Akárki ne legyen az...csak az alkalmatos!
Aztán a tanfolyam folyása s témája...
Hai!
Annyira összetett az elmúlt három nap termése, kénytelen vagyok szétdarabolni. Előre bocsájtanám...nem osztályzatokat osztogatok, hiszen nem felelni kellett s nem vagyok a tanárotok, ám valahol mégiscsak mérleget szeretnék vonni...
Silent! Semmi különös nem történt, csak a nyamvadt képességeim miatt többet olvastam ki írásaidból, mint a szavak értelme. Azok egyértelműen azt súgták, kostólgatsz. Erre adtam a párbaj felhívást. Elfogadom az arra adott válaszaid,és a békejobbot, de arra tényleg figyelj légyszi hogy a szavak mögött milyen gondolatok és érzelmek szöknek be...kéretlenül.
A tanítványaim fényezéséért elnézést kérek, de tényleg nehezen emésztik ha engem csesztetnek...amúgy volna mivel vitatkoznom velük is, de most lényegtelen...!
A boszorkányokról szeretnék mesélni....
Mi és ki minősül NÁLAM..hangsúlyozom nálam boszorkánynak!!!!!!
Mouna:
Most már talán jobb lesz És köszi az infót a könyvesről, itt lakom nem messze, úgyhogy meg fogom nézni!
Edith7:
Ilyen szempontból nincs különbség 5 hónapos és nagyobb gyerek között, aki meg tudja mondani, megmondja róluk is, hogy nyitva van-e vagy nem.
Nekik ugyanúgy megvan a komplett energiarendszerük mint a nagyobbaknak és felnőtteknek, csak fejletlenebb még. Az emberi energiarendszer kb nagykamaszkor végére fejlődik ki egészében.
Viszont a 3. szem az esetek többségében nyitva van pici babáknál.
folytatás...
Amit hiányolok a netes beszélgetésekből a facetoface-t. Főleg akkor, ha konfliktus van...
Vitotol tudjuk, hogy az egyik itteni "beszóló" bejelentkezett hozzá, mert személyesen is meg akarta védeni álláspontját. Csíkcsaba a nickneve. Szia!
Büszke vagyok rá, így távolból is. Mert tökös csávó. Hidd el, az ismeretlenség mögé rejtve sokan merik osztani az észt, ha pedig ellenvéleménnyel találkoznak, nem mindig tudják azt írni: igazad van! Csak nézd vissza, tudom igazat adsz! Pedig a bölcsebbtől nem szégyen tanulni, akár milyen nemű is az illető! A Gyöngy fórumján, amit azóta moderáltak olyan hangnemben mocskoltak embereket, köztük a mi Mesterünket is, amit már mi sem hagyhattunk szó nélkül. Sem Vito, sem mi, a tanítványai és akik ismerik őt. Voltak olyanok is, akiknek nem a mocskolódás volt a céljuk, csak ellenvéleményük volt. Vito felajánlotta, hogy egy vitaest keretében megvédhetik az álláspontjukat. A honlapján jelezte, hogy mikor és hova kell menni. A "tömegből" mit gondolsz hányan jöttek el? Egyetlen egy sem. Pedig megtartotta a vendéglátás tisztességét. Nem voltak verőlegények. Üdítő volt és rágcsálnivaló. Meg mi, a tanítványai és a "barátai". Egy tök jó beszélgetős estté alakult, ami olyan jól sikerült, hogy azóta is Visszajárunk. Annyira jó volt, hogy alig akartunk hazamenni, erről többet a honlapunkról olvashatsz, mert mint láttam beregisztráltál. Ha nem Te vagy, akkor bocs.
Na már eleget fényeztem Mesterem, de végezetül még egy kedvenc mondása: (remélem, nem kapok fenyítést, ha közzéteszem!!! 
VITO: "Nekem az a dolgom, hogy bebizonyítsam, hogy balfékek vagytok, nektek pedig az, hogy bebizonyítsátok az ellenkezőjét".
Hidd el, vért szoktunk izzadni, és még nem mindig sikerül.Még...
Nem ismerlek személyesen, de értelek. Valami azt súgja, benned is van a skorpióból... Ilyen vagyok magam is. És nem vagyunk egyedül.Lehet, badarságokat írok, majd Mesterem megkövez érte, és Mounával versenyt futunk százon.
Valahogy a polaritás jutott eszembe. Például a támadás-védekezés. Nézőpont kérdése ugyebár...
Cselgáncsoztam. Elég jól. Mesterem egyszer egy szamurájról mesélt. Azt mondta, a szamuráj sosem támad, tudásával sosem kérkedik. Bölcsen kerül. Nem szeret konfrontálódni. De ha támadják, könyörtelen. Ezt hívják önvédelemnek.
Mérleg vagyok, skorpió aszcendenssel... Szelíd vagyok, kenyérre lehet kenni, ha nem bántanak. De ha igen, akkor csípek. Vissza.
De ugyebár az is nézőpont kérdése, hogy bántanak-e? Vagy az én döntésemé?
Nem mindegy ugye, hogy a pohár félig tele vagy félig üres...
Mesterem valóban soha sem kérte, hogy védőbeszédet tartsunk neki (Mouna is írt róla!), de tudnod kell, hogy miért teszem mégis.
Mert ismerem őt. Nem mindent tudok róla, csak annyit, amennyit láttatni enged. De az éppen elég volt ahhoz, hogy eldöntsem ÉN magam, hogy Ettől az Embertől én tanulni akarok! Mert a tudása számomra is szükséges, hogy az általam választott uton végigmenjek, kedves Silent-V, és utam végén megtudjam azt, ami a legjobban foglalkoztat, mégpedig azt, hogy ki vagyok ÉN!!!
Éppen ideje már, mert eddigi teljesen hétköznapi életemből mindig hiányzott Valami. Mindig hiányérzetem volt. Pedig mondhatom kegyes volt hozzám eddig a Sors. Nem vagyok beteg, élnek még a szüleim, vannak testvéreim, gyönyörű, egészséges Kislányom. És mégis...Az a fránya hiányérzet...
De most érzem, hogy jó helyen vagyok, jó irányba megyek, és látom az alagút végét...
Nekem jelenleg 5 hónapos a kislányom, akkora 3. szemmel mint a ház.
Azon gondolkozom, mit lehet tenni annak érdekében, hogy ne csukódjon be idővel?
Az ember úgy neveli nyilván, de ahogy itthonról kikerül, később ovi, iskola, társai, óhatatlanul érik dolgok majd, aminek hatására simán becsukódhat, bármit is mondok/teszek vagy nem teszek.
Erre lennék kíváncsi, van-e valakinek tapasztalata, hogy ezt kikerüljük valahogy?
A férjem csak kiskazánnak hív
Érdekes módon a nyári tűző nap nem-tűrése is illik rám is.
Ki érti ezt? Az ember amúgy azt gondolná, hogy ha az embernek nagyobb a hőtűrősége és úgymond "jóban van a tűzzel", a meleget is jobban bírja, Ehhez képest a -30-valahány fokokat százszor jobban bírom, mint a nyári dögmeleget.
Igen, az feltétlenül árt mindennek, amikor hisztéria lesz belőle. Annyira tetszik az a világ ahol a mágia teljesen természetes magától értetődő dolognak számít. azonkívül egy nagyon kedves stílusban megírt mese, fordulatos, izgalmas, én is nagyon szeretem. Alapvetően nagyon szeretem a mesékest ! Nemrég olvastam egy könyvet, ahol a mesék rejtett üzenetével foglalkoznak, nagyon sok olyasmi van a régi történetekben elrejtve, amire nem is gondolnánk.
Hello,
Űdv a topikban ! :-)
Az utolsó mondattal egyetértek !
A Harry Pottert sajnos én is bírom...
Hozzáteszem minden sűrű _szerintem_ meg egyebek mellett
Erre egy összehasonlítással válaszolnék. Azzal nevezetesen, hogy mi a különbség a boszorkány és a mágus között:
A boszorkány csinálja, a mágus látja, tudja, tisztában van azzal, hogy mi miért működik úgy, ahogy, abban, amit a boszorkány csinál, de nem feltétlenül gyakorolja azt.
"Muglik" számára nem feltétlen felismerhetőek, de akinek van antennája hozzá, annak kilométerekről kiszúrható, ki az és ki nem.