Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Vito P.M.D.

vitopmd
Létrehozva: 2006. augusztus 3. 15:22
"Jelenleg, az ismert ezoterikusokhoz tartozom, és itt vagyok hogy beszélhessünk azokról a dolgokról, melyek izgatnak s nem tudod rá a választ vagy csak szeretnél beszélni róla! Ha van kedved írj róla és dumáljunk...."
  1. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2020. Április 19. 17:57152751.

    A beszélgetésünkért kérsz elnézést? Ha igen, akkor az minden bizonnyal nem illik bele a téma profiljába, illetve kapok egy meglehetősen negatív kritikát. Az első miatt én kérek elnézést, nem akartalak "bűnbe" vinni, a másodikkal nem tudok mit kezdeni. Meglepő vélemény, de az illető biztosan tudja, mire alapozza. Ezt nevezzük szubjektív igazságnak vagy valóságnak, amivel nem lehet (nem érdemes) vitatkozni.


    Már be is fejeztem!

    előzmény:
    Nikita 666 (152749)
    2020-04-19  17:07
  2. 2020. Április 19. 17:09152750.

    Hai!


     


    Semmi gond csak nyugodtan....neked még van kedved és időd , az nlc hivatásos kötekedőjével vitázni. Én már leszarom. Egy senkiházi aki ebben éli ki magát....sikertelen lúzer.

    előzmény:
    Nikita 666 (152749)
    2020-04-19  17:07
  3. 2020. Április 19. 17:07152749.

    Vito, elnézést a kis kitérőért. 

  4. 2020. Április 19. 16:53152748.

    Ugye nem gondoltad komolyan hogy szabadkozol?  A veled való beszélgetés számomra mindig élmény, sok mindent másképp látsz mint én, és egyáltalán nem mondhatom és nem is mondom azt hogy nincs igazad. 


    A vidóval talán az volt a gond, hogy habár kellemes laza beszélgetésnek akarták beállitani, ahelyett egy görcsös bizonyitás lett a belőle. Nem is mérlegelték a másik nézőpontját. Én elfogadom a nemleges állitást is, de csakis akkor ha valaki a saját nevében beszél. nem lehet azt mondani hogy Isten nincs, mert ez az állitás magában foglalja az én véleményemet is. Minden ember csak és kizárólag a saját szemszögéből szólhat ebben a témában. Meg fogsz lepődni, de engem nagyon irritál amikor egy gyereknek már a születésekor eldől hogy milyen vallású. Engedni kellene hogy a gyerekek maguk jöjjenek rá. Érdekes folyamat, izgalmas megfigyelni azt, amikor egy ateista családban az egyik gyerek elméje annyira megnyilik, hogy saját magától jelzi, valaki van aki mindent megteremtett. 


    Amiket leirtál, azokat én is szinte mind úgy gondolom, csak másképp fogalmaztam meg. Például az, hogy az általunk észlelt és megismert világon kivül más is létezik. A tudományt és a gépeket az emberek hozták létre, egyetlen tudomány és egyetlen gép sem olyan tökéletes, mint egy élő lény. Van egy plusz adottsága minden élőlénynek, a megérzés. Ezt egyetlen gép sem képes produkálni. Valószinűség számitással dolgoznak egy előre "jósolt" dolognál, de az élőlények kiszámithatatlanok. 


    A világ kezdete ... nos, ez igen érdekes téma. Az ősrobbanástól számoljuk. De ez csak a mi ismert világunk kezdete. Az ősrobbanás előtt is létezett már idő. Vajon mennyi ideig érlelődött az a kis "magocska", amig szétrobbant és egy gyönyörű világ keletkezett? Na ez az, amit valószinűleg soha nem fogunk megtudni. És most merészet mondok, azt a kis "magocskát" hasonlithatnánk egy megtermékenyitett petesejthez. Minden stimmelne. A jó és rossz, Isten és Sátán, női petesejt és férfisperma. elképesztő a hasonlóság ha igy nézzük. Érlelődött ,majd szétrobbant. A magzat 9 hónapig érik, majd megszületik. És igy már értelmet nyert az, hogy mi Isten gyermekei vagyunk, minden élőlény, Földön és Földön kivül létező organizmus. Ezt a megközelitést még sehol nem olvastam/hallottam, túl merész. 


    Nekünk Földi embereknek és lényeknek igen, számunkra létezik idő. De engedjük szabadjára az elmét, és súroljuk az őrület és zsenialitás határvonalát. Képzeljük el hogy valójában ... nincs idő. Képzeljük el a végtelen létet, amelyben körkörös vándorlásban vagyunk. Adott a lélek, és az "időnként" új testet kap a körforgásban. Oké, ez mondjuk reinkarnáció lehetne, de számoljunk azzal is hogy valamilyen űrlényként éltünk már, vagy esetleg a jövőben öltünk olyan formát. Ez idáig rendben is lenne, ha nem lenne ott az az apró probléma, hogy a bolygók pusztulnak. Még merészebb lenne azt gondolni, hogy a Teremtő egyszer valamikor újrateremti az egész világot. Ha Ő létezik akkor megteheti? Igen. Tudnánk róla? Nem. 


    Én szubjektiv élménynek nevezném a halálközeli élményt. Akik átélték, azok többségének az élete megváltozott, ők maguk változtak. Kevés kivételtől eltekintve. A tudomány megpróbál magyarázatot találni az alagútra, a fényre. Nem fog menni. Az alagút láthatatlan hiszen ott már nincs szem, csak lélek. Egy energia. Ahogyan a lélek megpróbál szabadulni abból az ismeretlen helyzetből, érzi hogy valamibe beleütközik, ami hengerszerű. Bármi lehet. Visszatérve az őrült gondolataimra, az az alagút is hasonlit. Hasonlit a szülésre, amikor a hüvelyen keresztül átmegy a baba. Majd jön a fény. Ha a halált és a születést összehasonlitjuk, elképesztő eredményre jutunk. És miért hazudna rengeteg ember ugyanarról, kicsi gyerekek is? Semmi hasznuk nincs belőle, csak kárukra van mert nem hisz nekik a többség. Mégis makacsul kitartanak amellett, hogy van valami a halál után. 


    A lélek nagyon is létező valami. Jól mondod, csakis szubjektiven lehet róla nyilatkozni. Ha nem lenne lelkem , érzem hogy csak egy beszélő, fizikailag funkciunáló, gondolkodó "gép lennék". És biztos vagyok benne hogy nem törném az agyam azon, hogy létezik-e Isten vagy sem. 


    Ma olvastam egy olyan cikket, hogy az élet önmagát hozta létre. Nem tudják hogyan, de szerintük ez történt. Aha. Az a nem tudják hogyan, ott lehet benne Isten keze. Az hogy a Földön minden adott volt az élet keletkezéséhez, az még nem magyarázza meg a lélek létezését. Tulajdonképpen a lélek lenne az egyetlen valós bizonyitékunk Isten létére. De mivel nem kézzelfogható, a tudomány nem tud vele mit kezdeni. Ergo ... nincs lélek, és nincs Isten. --- Ja de, van, szerintem. 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (152746)
    2020-04-18  22:01
  5. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2020. Április 18. 22:25152747.

    Azt hiszem Isten nem lett kiszorítva a buliból és úgy gondolom, hogy soha nem is lesz. Annyi történt, hogy több lett az ateista, és még többen váltak hasonlóvá József Attilához vagy azokhoz, akik elvesztették a kapcsolatot a tágabb világgal. Ez egy természetes folyamat, de érzésem szerint az emberiség soha nem engedheti meg magának azt a "luxust", hogy egy Isten nélküli világban éljen.

    előzmény:
    Mozdonj (152741)
    2020-04-18  09:30
  6. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2020. Április 18. 22:01152746.

    Bocsánat, előre szóltam! 


    Én nagyon szeretem az ilyen vitákat. Ezt már legalább háromszor végignéztem, de igaz ez a folytatásra is, aminek hasonló a hosszúsága. Érdekel az emberek véleménye, szerintem sokat lehet tanulni másoktól. Minél több nézőpontot ismerünk meg, annál reálisabb képet alkothatunk a világról. Mondhatjuk persze, hogy világnézetünk (Isten, lélek, öntudat, erkölcs, halál és ami utána van, stb.) személyes élményeken nyugszik és arra mások nincsenek hatással, de ezen kérdésekre én még nem zártam rá az ajtót. Válaszaim nagy része: "nem tudom", noha vannak dolgok, melyekkel érzésem szerint révbe értem.


    A vita Isten létéről, illetve nemlétéről szólt. Egy tudós ateista, és egy teológus lelkész igyekezett meggyőző lenni, de szerintem ez egyiknek sem sikerült. Nagy Gergely a bizonyításban csak a "valószínűbb" elfogadásával próbálkozott (ami természetes, hiszen Isten létezését bizonyítani nem lehet), míg Dr. Orosz László kategorikusan tagadott. Nem létezik, mivel létezése tudományosan nem igazolható. Ő tovább lépett és kijelentette, hogy "csak az létezik, amit megismertünk". Tőle azt kérdeztem volna: Ez azt jelenti, hogy a megismerés teremti meg a dolgokat? Amíg nem ismertük a röntgensugárzást, vagy az elektronokat, addig azok nem léteztek? Erre csak egy elfogadható válasz van: Számunkra nem. A következő kérdésem az lett volna, hogy: Ha valamikor a jövőben a tudomány bizonyítani tudja Isten létezését, akkor létezővé válik? Nincs, aztán lesz! Érdekes megközelítés. Tagadja a létezés objektivitását. A tudomány felfedez, vagy teremt? Ha felfedez, akkor - ahogy te is mondtad - minden létezhet, ha viszont teremt, akkor paradox kapcsolatba kerül önmagával. Szerintem nem jelenthetjük ki tényként, hogy Isten nem létezik. Az ateizmus éppen olyan személyes ügy, mint a teizmus. Amikor egy tudós tagadja valaminek a létezését akkor legfeljebb arra gondolhat, hogy az adott dolog létezésére az adott pillanatban nincs tudományos bizonyíték. A kategorikus tagadás helyett bölcsebb lenne ezt mondani!


    Nagy Gergely a "racionálisabb", "ésszerűbb", "valószínűbb" elfogadásával igyekezett Isten létét igazolni. Érvrendszerének mind a négy eleme erre irányult. Minden létezőnek (létezésnek) oka van, semmi sincs ok nélkül. Az oksági elméletet csak a végtelen, az öröktől létező tudná cáfolni, de logikai okfejtése szerint az időnek van kezdete, vagyis az létrejött. Valami létrejöttének nem lehet önmaga az oka, tehát a tér, az idő és az anyag nem függhet e három dologtól. Az ok tehát tér nélküli, időtlen és anyagtalan. Tehát adja magát, hogy az Univerzum nem öröktől való, az okkal jött létre, és az ok egy Univerzumon kívül álló, annak jellemzőitől független létező. A finomhangoltság magyarázata és Jézus feltámadása - mint Isten létezésének valószínűségét alátámasztó érv - számomra kevésbé meggyőző, de ez lényegtelen. Nagy Gergely odáig jut el, hogy Isten létezését ésszerűbb elfogadni, mint tagadni. Ezt elfogadva sem jelenthetjük ki, hogy Isten létezik. Számtalan esemény bizonyítja a valószínűtlenebb bekövetkezését. A hozzá intézett kérdésem nagyjából erről szólt volna.


    Az alapkérdést illetően egy lépéssel sem jutottunk közelebb az egyik, vagy a másik állásponthoz, persze ez már az elején megjósolható volt. Orosz László nagyon jól rámutatott arra, hogy Isten egy személyes élmény. Isten léte vagy nemléte azon múlik, hogy ezen élmény ajándékában részesül, avagy nem részesül valaki. A hibát szerintem ott követi el, hogy kiemeli magát ebből a viszonyrendszerből, és a szubjektív élmény hiányát objektív valóságként kezeli. Ismét a tudomány teremtő, vagy felfedező kérdése jut eszembe, de e vitának nem a kérdés megválaszolása volt az igazi értelme. Bennem (és talán másokban is) egy érzést hívott életre: A világ olyan hatalmas és olyan bonyolult, hogy az ember közvetlenül annak felszíne alá sem tud lejutni. Meg kell elégednünk a magunk szubjektív világával és mint olyan, abban minden létező és valóságos.


    A lélek, az öntudat, az egyetemes erkölcs, vagy a halál utáni élet kérdéseinek csak szubjektív relációban van értelmük. Objektív valóságként nem vitázhatunk róluk.


    Még egyszer bocsánat, nem akartam rád erőltetni semmit! 

    előzmény:
    Nikita 666 (152745)
    2020-04-18  16:57
  7. 2020. Április 18. 16:57152745.

    Úgy tűnik, te nagyon haragszol rám! 


    Egy és negyed órát végigszenvedtem. Azért szendvedtem, mert nem tudtam velük kommunikálni. Az egyik túlspirázza, a másik korlátok közé szorult. Az hogy az elmét szabadjára engedjék és saját kútfőből ondjanak valamit, nem sikerült. Egy és negyed óra után döntöttem úgy, hogy véget vetek az önkinzásak. Akkor telt be a pohár, amikor Orosz úr a lélek létét vitatva "saját" tapasztalatként előadta hogy egy férfinek a fejét átfúrta egy bot, és attól megváltozott, agresszivvá vált. A kikapcsolásnál akkor döntöttem amikor a nőrokonát érte valamilyen betegség ami az érzelemközponttal függött össze, és az odáig kedves mamikából torz személyiséget hozott elő. Nos. ha már valaki arra adja a fejét hogy példákkal dobálódzon, akkor érdemes egy kis minimumot értenie sok mindenhez. Az agy elülső részében található az érzelem központ, ha azt valami trauma vagy kémiai hatás éri, akkor a viselkedés megváltozhat, meg is változik. Az illető az agresszivtől a közömbösig bármilyen viselkedést mutathat. De! A viselkedés megváltozása nem utal arra, hogy nincs lélek. Ergo, nem tudta bizonyitani. Ha az adott illetőnek nem lenne lelke, nem élne. géppel tartanák fent az életfunkcióit, ami nem azonos a mi felfogásunk szerinti élettel. 


    Ha már a viselkedésről beszélt ami az agyhoz köthető, akkor azt az apróságot valahogy (szándékosan vagy tudatlanságból) kihagyta, hogy a növényeknek is vannak alap érzelmeik, öröm, félelem, bánat, együttérzés, harag, amit hála a modern tudománynak, gépekkel lehet mérni. De lehet gép nélkül is, ha egy növényt szeretettel gondoznak, egészségesebb, ha ugyanazt a növényt zord körülmények közé helyezik ám érzi hogy szeretik, akkor megpróbál "jelezni". Amit az idegrendszerünkkel fogunk fel, az nem ugyanaz mint amit a lelkünkkel. 


    A lélek súlyra mérhető. De ezt is biztosan mindenki tudja. Amikor meghal egy ember, és a súlya hirtelen csökken, akkor mi más távozna belőle? A lélek nem egy helyen állomásozik a tetben. Képes szűkülni és tágulni. Ezt el lehet olvasni bárhol ha valakit érdekel, de azok akik fogékonyak arra is amit sokan nem hisznek, ők meg is tapasztalják. 


    Isten létéről vitázni csak úgy lehet, ha materializmust NEM viszünk bele. Az emberek java képtelen az anyagi, világi dolgoktól elvonatkoztatni. Akiknek megadatott hogy az elméjüket megnyissák az Univerzum felé, ők érzik hogy bizony valami/valaki van. Ne felejtsük el, sok-sok ember állandó gondokkal küszködik, emberi viszonyok, megélhetés, harácsolás. Ilyen tudattal egyszerűen nem lehet Isten létéről vagy nem létéről beszélgetni. a világ keletkezése történhetett másként is mint ahogyan jelenleg képzeljük, a számok, adatok nem jelentenek semmit. Azok a számok és adatok emberi léptékűek, mást mi még nem ismerünk. Majd amikor tudjuk mérni az üreset, semmit, végtelent, fekete lyukat, akkor talán közelebb jutunk a felismeréshez. De attól tartok, amikor az ember majd megismeri a jelenleg megismerhetetlent, akkor emberi gyarlóságában megpróbálja elpusztitani azt. A videóban szó volt a végtelenről. Az ősrobbanáskor keletkezett világtágulásról aminek valahol vége van. Igen, emberi ésszel mérve. És mi van ha nem? Mi van ha Isten úgy gondolja, kicsit változtat a számunkra megismert világon? 


    Isten létét nem bizonyitani kell, hanem érezni hogy van, vagy nincs. Mindenki másképp gondolja, és ezt tiszteletben kell tartani. Ám nem lehet figyelmen kivül hagyni azt sem, hogy az összes jelenlegi és régmúlt kultúrákban valamilyen módon megjelent az Istenben való hit. Egymástól távol élő földrészeken. Tehát a hit nem az agyban dől el, hanem ösztönös érzelem. Talán belénk van kódolva. 


    Nézd, nekem mindegy ki hogyan gondolja, ezt nem másoknak kell bizonygatni, hanem egyénenként kell feldolgozni hogy amit érzünk azt vajon miért érezzük. Amin én kiakadtam az az, hogy nem lehet kategorikusan kijelenteni hogy Isten létezik vagy nem létezik. Nekem létezik, másoknak nem. Mondhatnám hogy ettől senki nem lesz több vagy kevesebb, de ez em igy van. A több az a lelki megnyugvás. 


    Pár napja kérdezte tőlem valaki, hogy mi a véleményem a lélekvándorlásról. Nos, elképzelhető. Mivel nem tudom az ellenkezőjét bebizonyitani, igy ez a dolog nálam függően marad. 


    Azt irtad kiváncsi vagy, mit kérdeznék tőlük. Tőlük? Semmit. Értelmetlen vita. Egyetlen embernek sem szükséges meggyőznie másokat arról, hogy ő miért hisz vagy nem hisz, és a másik is tegye ugyanazt. Akadnak akik a hitet az egyházzal azonositják. Ha nekik igy könnyebb, tegyék. Egy mélyen vallásos embernek nincs szüksége semmiféle világi hókuszpókuszra, hogy "közel kerüljön" Istenhez. Megjegyzem, a mélyen vallásos nem jelenti azt hogy valaki állandóan imádkozik, keresztet vet esetleg, nem jelenti azt hogy soha semmiféle bűnt nem követ el, nem vétkezik. Ó dehogynem. 


    Pár éve azt irtad nekem, érdekesen állok hozzá a valláshoz, az én nézetembe mindenből bele van gyúrva egy kevés, egy teljesen új vallást hoztam létre. Azóta csak annyi változott hogy átestem egy nagyobb műtéten. Féltem, piszkosul féltem az altatástól. A műtét előtt kábé egy hónappal veszettül imádkoztam magamban, hogy Istenem segits, ébredjek fel, sikerüljön a műtét. A műtét előtt pár nappal ez lett belőle: legyen meg a te akaratod. Akkor lettem csak nyugodt, amikor magamat és az orvosok kezeit az Ő hatalmára biztam. A műtét szuperül sikerült, noha nagyobb volt a baj mint azt gondolták. 


    Végezetül: a "fészen" olvastam egy kérdést, hogy ha egyetlen egy dolgot kérdezhetnénk Istentől, mi lenne az? A válaszok meglepően különbözőek voltak. Akadt aki a jövőjére volt kiváncsi, akadt aki csak annyit kérdezne hogy miért? Én csak annyit kérdeznék (nem irtam oda), hogy méltó gyereke vagyok-e a szeretetének. 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (152740)
    2020-04-17  22:03
  8. 2020. Április 18. 14:49152744.

    Aki úgy kezdi a mondandóját hogy:  ... először is bemutatkoznám ... az az ember onnantól mondhat nekem bármit. De ettől függetlenül végignézem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (152740)
    2020-04-17  22:03
  9. 2020. Április 18. 14:44152743.

    Köszönöm!


    Ajajj, ez 2 órás! Na sebaj, elkezdem. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (152740)
    2020-04-17  22:03
  10. 2020. Április 18. 14:38152742.

    Veled akarnék veszekedni? Miért? Nem vagyok én bolond hogy "veszekedni akarjak"! 


    Az már nem is opció, hogy link nélkül fogalmam sem volt mire gondol, és nincs időm arra hogy kutakodjak? 

    előzmény:
    Mozdonj (152741)
    2020-04-18  09:30
  11. 2020. Április 18. 09:30152741.

    "Savanyu a szolo" szindroma... 
    Velem akar veszekedni nem Oroszt hallgatni.


    Orosz a Szkeptikus tarsasag szeretett es megbecsult  tagja... Egyetemi tanar...diakjai imadtak .
    Egy idoben forgott vele egy kis video , Angyalka rogeszmesen betette mindenhova , offtopikkent , s csepelte vele a magyar oktatast... Odavagott egy kretat az amfiteatrumban eloadasa alatt  nyugodtan rohogcselo/dumalo ket egyetemista koze...


    Jo a szovege itt is , en azt komalom , amikor arrol beszel , hogy Isten akkor lett kiszoritva a bulibol , amikor Newton kinyitotta a szajat....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (152740)
    2020-04-17  22:03
  12. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2020. Április 17. 22:03152740.

    Akkor még egyszer: Link


    A betegséggel kapcsolatban erőt és kitartást kívánok!

    előzmény:
    Nikita 666 (152737)
    2020-04-16  16:40
  13. 2020. Április 17. 09:15152739.

    Köszönjük szépen. 


    De ő már soha nem fog meggyógyulni. 

    előzmény:
    vitopmd (152738)
    2020-04-17  06:14
  14. 2020. Április 17. 06:14152738.

    Hai!


    Gyógyulást...

    előzmény:
    Nikita 666 (152736)
    2020-04-16  16:38
  15. 2020. Április 16. 16:40152737.

    Hogy mikor nézem meg az bizonytalan, de nagyon megkönnyitenéd a dolgot ha belinkelnéd. 


    Nagybeteg van a családban, telefonügyeletet tartok már hetek óta. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (152732)
    2020-04-15  22:32
  16. 2020. Április 16. 16:38152736.

    Hogy mikor nézem meg az bizonytalan, de nagyon megkönnyitenéd a dolgot ha belinkelnéd. 


    Nagybeteg van a családban, telefonügyeletet tartok már hetek óta. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (152732)
    2020-04-15  22:32
  17. 2020. Április 16. 08:06152734.

    Bael , a pokol elso kiralyanak nevezik : lathatatlanna tudja tenni azt , aki megidezi ....


    Asztaroth , a pokol kincstarnoka , mindent tud a Teremtesrol , az angyalok bukasarol...

    Agaresz , a 23. oldalon , tancoltatja a szellemeket , megfutamitja az ellenseget , a megfutamitott gyavakat visszaforditja...

  18. 2020. Április 16. 07:47152733.

    Hai!


    Néhány izgis "névjegykártya"....

    idézet:
    vitopmd (152728)
    2020-04-14 18:14:38

    Halihooooo Tenyleg "izgis"


    Tudod vagy sem eredetuket , mindegy . 
    Megosztast erdemel a hozza fuzodo , ujjbol nem kiszophato "tudomany"
    Hires a grafikus , keznyoma azonnal felismerheto : Le Breton , az altalam nem kedvelt "Charles Perrault" - mesek illusztratora
    Hires az iro is , az okkult tudomanyokrol irt rengeteget  s erdekes a konyv , aminek illusztracioi kozott szerepelnek kiszinezett "kartyaid" ...
    Hatalmas szerencsem volt ratalalni lapozhato peldanyra canadai egyetemi oldalon .
    Tobb valtozat letezik : az elso kiadas 1818-ban jelent meg.
    Amit itt belinkelek , az az  illusztralt szotar , a mar "atirt" valtozat , 1863-as. 1841-ben ugyanis Collin  beket kotott az egyhazzal es bocsanatot kert/es kapott  minden hit es egyhazellenes irasaert .
    Pokoli? szotarnak hivjak a konyvet , ez egy enciklopedia.
    Van benne ordog , demon , saman , babonak , ezos cuccok , boszorka , atkok , varazslatok , stb ... minden , ami occulte tudomany
    Lenne mit meselni az irorol : keressed meg , ha erdekel....

    előzmény:
    vitopmd (152726)
    2020-04-14  18:14
  19. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2020. Április 15. 22:32152732.

    Egy kicsit hosszú (2 óra) de nagyon érdekes beszélgetés. :-)


    Ha mégis szánsz rá időt, egy játékra szeretnélek kérni: Miután megnézed a 20 perces bevezető előadásokat, mindegyik végén tegyél fel egy-egy kérdést, amit az előadótól megkérdeznél! Valamit, ami a gondolatmenet igazolását vagy cáfolását szolgálná! Közvetlenül az előadások után!


    Nagyon kíváncsi lennék a kérdéseidre és arra, hogy mennyiben azonos az érvrendszered, a nézeted Nagy Gergőével. (Feltételezem, hogy Orosz Lászlóétól messze áll.) 


     

    előzmény:
    Nikita 666 (152731)
    2020-04-15  21:55
  20. 2020. Április 15. 21:55152731.

    Amig valamiről nem tudjuk bebizonyitani hogy nem létezik, addig létezőnek kell tekinteni. Az elménk csak a végest ismeri, a végtelen felfoghatatlan számunkra. Bármi létezhet ami az elménkben megjelenik. A Mindenséget Teremtőre nem gondolhatunk úgy mint Schrödinger macskájára. 


    Ja, a linket nem tudtam megnézni, a párom itt alszik mellettem. Hangos volt ahogy megnyitottam, most nem kisérletezem vele. De köszi, holnap megnézem mindenképpen. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (152730)
    2020-04-15  21:22
  21. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2020. Április 15. 21:22152730.
  22. 2020. Április 15. 18:11152729.

    Az IQ-m arra épp megfelelő, hogy ne vegyem fel az általad dobott kesztyűt. 


    Köszönöm szépen az ajándékodat de nem kérem, tartsd meg magadnak. 


    Nem, nem isten ha létezne. Isten létezik valamilyen formában. 

    előzmény:
    Mozdonj (152728)
    2020-04-15  17:31
  23. 2020. Április 15. 17:31152728.

    ????????????
    A Hawkins tablazatrol volt szo. Tudod mi az ?


    A hozzaszolasod tipikus peldaja a szalmabab ervelesnek....Fogsz valamit, ami nem a tema es csepeled.


    Huzol egy hisztis strofat arrol , hogy en nem hiszek a Joistenben , mert nem latom/nem hallom... hozzacsapod a koronavirust , ami -szerinted- nem lathato/hallhato/tapinthato , pedig , pedig... s : "... Érdemes megfigyelni, akinek nincs Isten, annak nincs virus sem. Nem fél tőle, nem érdekli az sem ha általa rosszat tesz másnak...."
    Ilyen marhasagokat hol figyelsz meg ?
    Milyen kornyezetben elsz Te ?

    Csak azt teszem hozza , ehhez a BUTA es ingyenes tamadashoz , hogy a virusokat nagyon regota "latjuk" mikroszkoppal , sot , ma mar a virusnal vegtelenul kisebb atomot es molekulakat is lehet fenykepezni......Ez az uj virus nagyon csinos, szinre is es formara is ...
    S azt is elarulom , mert latom , hogy nem olvastad a belinkelt "bizonyitekot/tudomanyt" , hogy Hawkins az egy szelhamos . Ha Isten letezne , seggberugna ezt a szektavezert .
    Lattam , hogy buszkelkedsz az IQ-ddel : probald meg hasznalni is , Kedves .
    Az IQ elsosorban MUVELTSEGED FELHASZNALASA .

    előzmény:
    Nikita 666 (152727)
    2020-04-14  20:27
  24. 2020. Április 14. 20:27152727.

    Nincs Isten?


    Mert nem látod és nem hallod? 


    Majd amikor kitárod az elmédet és a szivedet, akkor fogsz rájönni az igazságra. Talán. 


    Isten - nem látható, nem hallható, nem tapintható, mégis van valami ami visszatartja az emberek többségét a bűntől. És nem azért mert kötelező.


    Koronavirus - nem látható, nem hallható, nem tapintható, és mégis ha bejut az emberi szervezetbe, rombol. 


    Érdemes megfigyelni, akinek nincs Isten, annak nincs virus sem. Nem fél tőle, nem érdekli az sem ha általa rosszat tesz másnak. 


    Milyen furcsa. Két egymástól merőben eltérő "dolog", mégis van közös pont. 


    Nem mindig az a buta, akit lebutáznak. 


    Sokistenhit ... egyetlen Isten létezik, akit több formában, alakkal vagy alak nélkül lehet "imádni", ha valakinek úgy könnyebb elfogadni akkor apró részekre "bonthatja" és úgy hisz benne. De Isten csak egy van. Mindenütt ott van. 


     

    előzmény:
    Mozdonj (152716)
    2020-04-05  20:02
  25. 2020. Április 14. 18:14152726.

    Hai!


    Néhány izgis "névjegykártya"....

  26. 2020. Április 14. 18:13152725.

    Hai!


    Néhány izgis "névjegykártya"....

  27. 2020. Április 11. 09:09152724.

    Kellemes Húsvéti ünnepeket....

  28. 2020. Április 9. 13:18152723.

    Csak Neked! A dokumentumodbol


    Erőtelenítő varázsige:


            Fes Matos Tribum !
                     
     Exum Sue !
     Redem Supas Quo !


    A varázsige, mely képes megfosztani egy boszorkányt erejétől.
    Csak az a boszorkány tudja visszaadni az erőt, amely elvette.
    Hivjal, ha problema van

    előzmény:
    Mozdonj (152722)
    2020-04-09  13:13
  29. 2020. Április 9. 13:13152722.

    Ez igy igaz...The Originals , Magyarorszag , gportal...


    Vegig elolvastam.
    Vigyazat , boszik : a boszi , aki "magaracsinall"= megijed , fél , elveszti ideiglenesen a hatalmat..


    es masodik "vigyazz boszi" : a boszi , aki tul sokat "varazsol" , a tulterheltseg miatt otthagyhatja a fogat..

    Idezet a forrasbol ahonnet merit kedvenc boszorkanynagymesterunk:


    "....Gyengepontok


    Félelem: A nyomasztó érzések, amelyeket a fenyegető veszély, gonosz, fájdalom stb idéz elő, a fenyegetés valós vagy elképzelt, az állapot vagy a félelem érzése miatt egy boszorkány elveszítheti ideiglenesen az erejét.

     


    Túlzott varázslat:

     


    A varázslatok túlzott használata halálhoz vezethet a túlterheltség miatt...."
    Szoval : vigyazz magadra !
    Az alkendos kepen mit latunk ? Csak nem " Fel a kezekkel"-et jatszol mar a legkisebbel ?
    előzmény:
    vitopmd (152721)
    2020-04-09  09:46
  30. 2020. Április 9. 09:46152721.

    Hai!


    A boszorkány egy olyan személy, aki erejével változásokat tud előidézni mágikus módon (boszorkányság). A boszorkány lehet férfi is és nő is, összekapcsolódnak elemekkel és természetfeletti erőkkel a mágia gyakorlatának érdekében.



    A természetes születésű boszorkányok paranormális képességekkel rendelkeznek, amelyek már tinédzser korban fejlődni kezdenek. A boszorkányok már sok évszázada élnek, tovább adva tudásukat és készségeiket generációkon át a családi vonalakban.


     


  31. 2020. Április 6. 09:05152720.

    Hai!


    Mindenkinek vírus mentes hét kezdetet....

  32. 2020. Április 5. 20:49152719.

    Vitokam!


    Van facebook oldala is , de....
    Allati nagy marhasaqokat ir ez az ember a koronavirussal kapcsolatban... ne kovessed a marhasagait , mert otthagyod a borodet

    előzmény:
    vitopmd (152714)
    2020-04-05  19:31
  33. 2020. Április 5. 20:10152718.

    Rossz hirem is van  : a Hawkins tablazat masolasa es felremagyarazasa TILOS. Olvassad az utolso bekezdest a : kopiraaajt van rajta


    Remelem nem vagy beteg es jol van a csalad is....

    előzmény:
    vitopmd (152714)
    2020-04-05  19:31
  34. 2020. Április 5. 20:04152717.

    A Hawkins bacsi imaja , csak Neked:


    A Hawkins Csoport Imája

    „Mindenható Isten, add, hogy szolgálóid, szereteted eszközei és akaratod közvetítői lehessünk.
    Útmutatásodért és segítségedért könyörgünk, hogy személyes akaratunkat átadva, életünket kizárólag az Igazságnak szentelhessük. Segíts, hogy az ítélkezést elengedve, mindig a végtelen Szeretetet és Békét válasszuk minden más lehetőség közül. Gloria in Excelsis Deo! Ámen.” (Kal.:825 – saját mérés)

  35. 2020. Április 5. 20:02152716.

    Kis buta boszika : en itt magamnak eleve 0-t adok , mert nincs Isten
    Azt tudtad , hogy "önkenyes" skalarol van szo , igy hivja a Hawkins bacsi... onkenyes=a szemely megitelesen alapul ,  "sajat belatas" szerinti a skala  stb


    Es azt hittem Te POGANY vagy es sokistenhitu Miert jaratod le magadat ?


     Hawkins bacsi tancsoportja Isten szolgalataban all , abban  hisz :


    A Hawkins Csoport Szellemisége

     


    A Tanulócsoport célja az Igazság. A Hawkins Tanulócsoport az Önvaló Tanításában való elmélyülés céljából gyűlt össze. 


    A Tanulócsoport szándéka egy olyan Feltétel nélküli Szereteten alapuló közösség körülményeinek megteremtése, amely segíti a Szeretet útjában álló akadályok lebontását, erősíti a Szeretet, Öröm és Béke melletti elköteleződést, ezzel támogatva a jelenlévőket az Önvalóra való ébredés folyamatában, önmaguk, az emberiség és Isten szolgálatában. Gloria in excelsis Deo!

    előzmény:
    vitopmd (152714)
    2020-04-05  19:31
  36. 2020. Április 5. 19:43152715.

    Wuaaaahhh


    A Hawkins tanitasok.... akarsz rola beszelni ?

  37. 2020. Április 5. 19:31152714.

    Hai!


    A táblázat szerint az állandóan másokat fikázó, genyázó ,mint pöfögi a 200-as alatt van bőven....

  38. 2020. Április 5. 10:03152713.

    Hai!


    " A szerelem egy olyan mély verem, melybe ha beleesel, a legritkább esetben van létra támasztva az oldalához...." by Vito P.M.D.

    idézet:
    vitopmd (152606)
    2019-09-27 12:02:09

    Nem erteeem!


    Szerelmesnek lenni jo.
    Kellemes.
    Izgalmas.
    TERMESZETES .
    Szerelmesnek lenni Tény !
    Söt : meg venember is lehet szerelmes , csak a teste nem koveti.... es ezt angyalkam mondta , hajdanaban , amikor meg oreg uriember volt



    Ki es miert akarna "kiszerelmesedni" ?
    Ha pisilned kell , akkor mondhatod-e , hogy jusztse ?
    Ha ehes vagy , akkor mondhatod-e , hogy jusztse vagyok ehes ?
    Ehes vagy , szerelmes vagy , kakilnod kell : nincs letra ....

    idézet:
    Mozdonj (152609)
    2019-10-05 11:58:31

    .


    .


    Nosztalgiazzunk...
    Tudtad ?  Ismetles a TUDAS anyja

    előzmény:
    Mozdonj (152607)
    2019-10-05  11:58
  39. 2020. Április 5. 09:29152712.

    Hai!


    "A szerelem egy olyan mély verem, melybe ha bele esel, a legritkább esetben van létra támasztva az oldalához" by Vito P.M.D.

  40. 2020. Április 3. 09:20152711.

    halihoooooooo


    Nemde Te vagy az a boszi , aki megjosolta a vilagveget 2025-re ????


    Erre figyelmeztetni kellene azt a szar ujsagot : Toled lopjak el a dicsoseget...TE ELOREJELEZTED

    előzmény:
    vitopmd (152710)
    2020-04-03  08:35
  41. 2020. Április 2. 20:52152709.

    Hai!


    Annyira érdekes, amikor az élet visszaköszön.


    Nem tudom megmondani, mióta beszélek tartok előadásokat az Armageddon (világvége) történéseiről, lefolyásáról s hatásairól. Húsz éve biztosan.


    Az Apokalipszis egyik lovasa a betegség - járvány.



    Erről is hosszasan szokásom értekezni a kurzusokon, de persze nem "csak" okkult vagy teozófiai alapon közelítve meg magát a témát, hanem csekélyke tudásom alapján valamiféle tudományosnak is mondható tézisekkel. Rövidebben, racionális és már ismert tudás alapján. Hiszen az epidemiológia is tudomány.


    Persze Európai emberként, amikor az előadásaimon, a hatásokról s azok utóhatásairól beszéltem, nem hiszem hogy bárki is beleélte volna magát, annyira, hogy értse is ez mivel jár. Hogyan is értené, amikor napi szinten kapta az impulzust a világ bajairól, de a kényelmes és komfortos életében nem tapasztalta s már már érzéketlen lett.


    Sajnos, most nálunk is bekopogott a valóság.


    Persze ez még mindig nem a világvége csúcspontja, mondhatni fináléja, de mindenképp az előszobája.


    Készüljünk rá hogy ez csak a kezdet.....


  42. 2020. március 26. 22:41152708.

    Hai!


    Na ez csodálatos....

  43. 2020. március 26. 07:44152707.

    Hai!


    "Vigyen bárhová is utad, ha nem tudod az igazságot, az mindig kísérteni fog..." by Vito

  44. 2020. március 21. 09:20152706.

    Boldog Ostara-t kívánok mindenkinek...

  45. 2020. március 20. 09:37152705.

    Hai!


    Ha mindenki otthon marad, érdemes jó filmeket, filmsorozatokat nézni, jó könyveket olvasni, és sokat beszélgetni....


    Rajta...

  46. 2020. március 19. 18:59152704.

    Kulonben nem Veled van problemam : Te az irtad , hogy "tobb mint erdekes" a dolog. Ennyi.


    Ez a csaj viszont , ///mellekesen magnetizalo cuccot hirdet a Neten es vagy 3 josnos hirdetest is lattam tole ///, ezt a szerintedi egyszeru "erdekesseget" HASZNOSNAK talalja es megkoszoni...
    Na ne mar.
    Ez nem tetszik.
    Ez ellen fel kell szolalni .
    Olyan bepalizast latni/hirdetni es lajkolni  , ami mar ölt , lelkiismeretes ember nem hagyhat megjegyzes nelkul.
    A naciktol jovo tiltott SATANISTA oldalaid meg mindig nem lettek torolve ? ????  Hogyhogy ?????????????

    előzmény:
    vitopmd (152700)
    2020-03-19  17:57
  47. 2020. március 19. 18:39152703.

    Köszi hogy feltetted, hasznos.

    idézet:
    kovacsrenata69 (152700)
    2020-03-19 01:08:24

    Magyarazzad el , miert es kinek hasznos az ilyen cucc ?

    előzmény:
    kovacsrenata69 (152698)
    2020-03-19  01:08
  48. 2020. március 19. 18:37152702.
5 6 7 8 9

Címlap

top