Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Katika, jó mulatást minden előadáshoz!
Igen minden évben egy évvel idősebbek leszünk, de milyen sokan ezt már nem mondhatják el...
Precon, jó hely az a tollasbál, a mi korunkban népszerű hely
Totyika, nálam még van az erkély fagyasztóban elállós süti
Majd előhúzom 8-án, akkor lesz nálam az Éva napi ÖTYE
Pogácsát pedig frissen sütök, a husik mellé
Holnap megyek a reumatológiára, kérem a hévízi beutalást
Remélem jók lesznek a vér eredményeid
Sorbet, boldog új évet kívánok nektek!!!
Szuper, hogy minden úgy sikerült, ahogyan terveztétek!
Most már az édes otthonban kellemes lesz a pihenés!
Erzsike! Olyan jó volt hallani, hogy gyógyul a fiad! Jó egészséget kívánok neki!
Totyika, nekem is Firefox van, egyszer elmennek a képek, másszor meg nem.
Rendszerhiba, mondta az ügyfélkapu
A kivégeztük
Szép telet kívánok mindenkinek!
Mintha karácsony lenne...
Nálunk rendületlenül esik, reggel vérvételen voltam, akkor éppen nem esett, viszont metsző jeges szél fújt... szerencsére jó meleg a sapkám és a kabátom, viszont fontolgatom, hogy nadrág alá harisnyanadrágot kellene húzni
Rózsa, nem tehetsz arról, ha nem mennek át a képek, mert ez kifejezetten az NLC rendszer hibája...
Sziasztok!!!!!!!!!!!
Angyalföldön esik a hóóóóóóóó!
Lehet , hogy ennek csak én örülök??????
én már vártam! Ha tél akkor legyen egy kis hó is hozzá!
csoda történt !!!!!!
sikerült
na megyek egy kis tojás levest és diós vagy mákos tésztát majd kiderül a végén .hamar kész mindegyik.
engem be sem akar engedni nemhogy képet felrakni .
Nálunk szépen elkezdett havazni !
Kincsike! A szellőztetéshez is nagyon fel kell öltöznöm. Brrrrrrrr!
Próba! A Budafok-i esküvő képeit, így kapta meg az ifjú pár. Fekete-fehérben. Ez "művészi" és most divatos. Nagyon mérgesek. Köszönetet mondtak, hogy én színeset fényképeztem
Helyzetjelentés! -8 C Enyhe havazás (még nem látszik az autókon, csak vizesek, de a hópelyheket lehet látni.
sajnálom nekem most sem jelent meg itt pedig betölti
mint mindig most is válogatos az nlc
Legyen szép napotok
Levittem a szemetet a kukák éppen kinn voltak elvitelre vártak bizony az az 1 perc is nagyon hideg volt amit kinn töltöttem .
Manyuska neked is minden jót az uj esztendőbe .
no akkor proba Gergő képe .
Szép napot!
Marcsi! Sikerült a próba. Látom a képeket, amit feltettél.
Manyuska! és Minden kedves TopicBarátnő! Szép napot, az új év első hétköznapjára!
szép jó reggelt,új hetet kivánok
Elteltek az ünnepek,ilyenkor agyon dolgozza magát az ember lánya,visszamentek a lányomék,ismét takaritás,fözés és pihenés.
totyi
nálunk nincs hó,hideg se nagy-12 fok,ez még nem "farkasorditó"amikor 1980 ban édesapámat temettük-35 fok volt.akkorjában nagy telek és normális nyarak voltak.
Minyájatoknak kivánok szép,fájdalommentes napot és sok apró örömöt,jó egészséget.
Hu az angyalát!!!!!!!!!!!!!!!!
Szép jó reggelt! Most ébredtem! lemerült a karkötőm, gondoltam amíg töltöm benézek. Látom, hogy bosszankodtok a képfeltöltésen gondoltam teszek egy próbát! erre pikk pakk úgy ahogy van el is ment!
Jól meg is lepődtem.
Be vannak fagyva a szélvédők a kocsikon, tehát hideg lehet odakint.
Valika! Jó utat! Vigyázzatok magatokra! Pihenjetek, aztán majd várom az élménybeszámolót! A megfázásból meg gyógyulj ki. Szauna????? Én nem birom pedig állítólag az jó dolog ilyenkor.
Kincsike! sajnálom, hogy nem sikerült a képfelrakás. Gergő már 3 hónapos????????????? Atya világ! Most született!
Rózsa! Azt hittem azok az üvegre valók csak fonalból vannak azért gondoltam , hogy ember fejre is lehetne csinálni. Sajnálom, hogy az Andi bekavart már megint.
Katika! Mint írtam is én leginkább a bevált recepteket szeretem , de Kittyt izgatja az új és egy nagyi meg bele megy , de nem mostanában lesz ilyen az biztos.
Mollyka! Biztosan jártok ki a télen is cicákat eteni a tanyára. nagyon rendes állatszerető emberek vagytok.
Gitta! Vége az ünnepeknek, gondolom vissza jöttek a lakóid is. Ma már szorgos dolgos hétköznapok kezdődnek.
Manyuska! van-e már hó felétek???? A hideg az gondolom oda is megérkezett!
Legyen szép a napotok!
( Ja az előbb átküldött képek: 1-2 a húsos töltött táska sült főtt változata, míg a 3 kép a lazagna látható
Képfeltöltés Próba
Még ma sem tudtam megemészteni az Andi viselkedését!
Kincsike! Sajnálom, hogy nem látjuk a Gergőt. Istenke éltesse, legalább 100 évig, egészségben, békében!
Marcsi! Neked sem sikerült megmutatni a mai alkotásotokat. Sajnálom.
sKati! Szóltál mindenkihez. Felesleges lenne ismételnem.
A Hiányzók még mindig nagyon-nagyon hiányoznak. Ne csak olvassatok, írjatok is!
Megpróbálok elaludni.
Jó éjszakát, szép álmokat...................... , vidám, egészség teljes ébredést kívánok!
három igy jobb
de sajnos nem megy
háromm a magyar igazság
a kép lemaradt próba
Gergő ma 3 hónapos
Nagyon megy az idő !
teszek a képet remélem látni fogjátok .
szép álmokat
Kellemes utat érezzétek jol magatokat !
Nem szép a volt menyedtöl ez a viselkedés !
Sziasztok!
Rossz gombot nyomtam elszállt a szolim. Már se kedvem se időm ismételni. ha átmennek a képek akkor ezt alkottuk ma ha nem akkor nem tudom megmutatni.
Katika! Én nem szeretek új ételekkel kísérletezni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
De most is kész tények elé voltam állítva.
Sziasztok !
Lányok én az egész ünnepet szinházba járással töltöm ,minden este ,ma kivételesen délután megyek. Eddig minden darab nagyon jó volt,remélem a mai napi is az lesz.
Holnaptól pedig mindennap megyek a lányom szalonjába,hogy a sok kaját,amit ezek alatt a nypok alatt elfogyasztottam,ledolgozza rólam,mert szükek lettek a szoknyáim derekai.
Marcsika! Te is szeretsz különleges kajákkal próbálkozni én is szivesen teszem,most elhatároztam egy jó ideig zöldségeket fogok enni
sErzsike!Tudom nagyon fárasztó lehetett a hosszu ut,de azt hiszem biztosan megérte,mert a fiaddal lehettetek.Ugy látom tőletek is kimennek a fiatalok,mert máshol jobban érvényesülhetnek és biztosabb egzisztenciát teremthetnek.
Rózsa! Ne mérgelődj,ez már csak igy lesz,igaz nálunk forditva szokott lenni,mi és az uncsim szoktuk a volt férjet keresgetni,de sajnos nem sok sikerrel,talán most hogy meglátogatta Angliában ,természetes nem egyedül,hanem a volt felesége rábeszélésére mentek el együtt. Sajnos ez van.
Valikám! Gyógyulj meg és pihenj egy jó nagyot és ne foglalkozzatok semmivel csak magatokkal a Lacival.
Kincsike! Nagy élmény lehet a gyerekkel lenni én is mindig imádtam.
Marimama! Örülök,hogy te is belétogattál jozzánk és jobbulást kivánok neked
Mollykám! Tul vagyunk az ünnepeken,jönnek a hétköznapok és egy évvel öregebbek is lettünk sajnos.
Julika! Gondolom most már te is otthon vagy és a kutyusal és a cicussal telnek a napjaid.
Gitta! Nem tudsz belépni,vagy valami halaszthatatlan dolgod van?
kaptam ,küldöm : " A nemes ,szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek,csupán tiszta sziv és szeretet"
Legyen szép napotok és hetetek,itt felén hideg van,de süt a nap. Már a szomszéd kutyusát megsétáltattam. A Lizust betettem a lakásba.Felöltözöm,mert megyek lassan a szinházba
Szép vasárnap délutánt!
-4 C-t mutat az erkélyen lévő hőmérő. Ez azt jelenti, hogy a háztól távolabb, még hidegebb van. Hónak nyoma sincs.
Valcsi!
Éjszaka sikerült a képet elküldenem.
Kívánom, hogy gyógyultan gyere haza!!! Sajnálom a Lánykád, hogy beteg. Szerencsés helyzetben van, hisz vannak ápolói. Mielőbbi gyógyulást kívánok.
Marcsi!
WC-papír, ill. konyhai papírtörlő középső gurigája a sapkák alapanyaga. Felnőtt méretben nem tudom mivel lehetne helyettesíteni. Elfoglaltságnak így is jó. Majd elkezdem a sorozatgyártást.De csak ajándékba osztogatom.
Gitta megírta, hogy pár napig nem jön. Letelt a pár nap!!!! Várom a beszámolót.
Leva is jelentkezhetne. Elmondhatná, hogy teltek az ünnepek a két szépséges Unokájával! Igen is, HIÁNYZOL???
Kérem a törzstagokat, erősítsenek meg ebben!!!
Julika is hiányzik! Sorolhatnám a névsort. Egyszerűbb és rövidebb: Mindenki hiányzik, aki egyszercsak elmaradt.
pl. 2xAlma visszatért és ismét eltűnt. stb......... stb!!!!
Mindenki hiányzik, aki csak úgy, elmaradt a topicról. Jó lenne tudni az okát. Az elfoglaltság nem mentség. Hosszú évek alatt is elfoglaltak voltunk, mégis jutott idő egymásra. Régi szép idők, amikor ment a csevegés, élőben. Nem tudtuk ki mikor, kinek ír, mire válaszol. Olyan gyorsan peregtek a beírások. Jókat nevettünk. A találkozókról nem is beszélek. Sajnos, már csak álmomban vagyunk együtt.
Elég rosszul aludtam. Nagyon felizgatott a tegnapi affér, az Ági anyukájával.
a képek nem jöttek át és ráadásul azt írta jelentkezzem be na erre most nincs időm,holnap reggel utazunk majd szombaton jövök sziasztok vidám hetet mindenkinek.
Sziasztok vidám vasárnapot.
Marcsikám igen pakolok és bosszankodom megfáztamNem olyan vészes de kellemetlen a fejem szét akar esni meg egyebek.
Majd a gyógyvíz meggyógyít. A lányom fertőzhetett meg mert ő nagyon beteg szegény még tüdő gyulladása is van.Még jó hogy tud feküdni a lányok és a férje kiszolgálják.
Kíváncsi vagyok a zöldséges húsos táskáidra
Rózsa ne is hagyjátok magatokat mert a fejetekre nőnek
Gitta remélem nagyon jól telt a kiruccanásod?
Kincsike csoda édesek az unokáid.
Sorbet Erzsike jó kis utat vállaltatok magatokra rendesen szét van a családotok.
Katikám nagy öröm hogy most téged látogatott az unoka
Molly mi is a tollas bálba voltunk
Mindenkinek kívánok nagyon békés boldog egészséges új évet még egyszer.
uncsim legújabb művei------------->
Szép jó reggelt Mindenkinek!
Elég nagy a szürkeség, de itt bizony nincs hó semmi. Tegnap szállingózott egy kevés de az is abba maradt. Kitty itt van így ma nem mentem el gyalogolni, majd bepótolom máskor.
Írtó nagy izgalomba volt, hóna alatt káposzta meg sárgarépa meg pár kínai fűszerrel érkezett , hogy ma az ebéd kínai zöldséges-húsos táska lesz. na én ettől lettem " izgatott". Át néztük a neten még a hozzávalókat és neki láttunk a töltelék előkészítésének, mert hogy annak állítólag pihenni is kell a hűtőben, hogy össze érjenek az ízek.
( Én már kicsit magyarosítottam rajta, majd ma kiderül ha meggyúrjuk a tésztát és beletöltjük a belevalót, hogy vajon hasonlít-e az eredetire. ( Én még soha nem ettem ilyet úgy hogy nekem biztosan nincs összehasonlítási alapom)
Azért biztos ami tuti csinálok karaj csontból levest meg lazagnát is.
Sorbet Erzsike! Szép helyeken jártatok, még repülővel is hosszú volt az út. De tartalmas szép napjaitok voltak.
Rózsa! Aranyosak az üveg nyakára való sapkák. Szerintem ugyan azzal a technikával lehetne nagyobbakat is csinálni és akkor kész ember fejre való sapka lehetne belőle. csinos volt a lányod.
Kincsike! Az biztos, hogy kímélnie kellene a derekát a fiadnak. Amikor még dolgoztam én is használtam a fűzőt is hogy ne legyen probléma a sérvvel. Na azzal nem is lett hanem lett más. Már nem is merek panaszkodni, hogy most meg "pattogó újam lett" Az hogy pattog meg késve csukódik pattanva tudom kinyitni nem zavar . a fájdalom viszont igen
Katika! Ha nem a Ti kutyusotokra akkor a szomszédéra vigyázol. Tudja mindenki rólad, hogy nagy kutya barát vagy!
Gitta! Merre jársz? Mit csinálsz? Egy dologban biztos vagyok! Nem unatkozol!
Mollyka! Nálatok is szépen telt az ünnep, sok finomságot készítettél. Én már a sütiket látni se birom még pár sós süti kullog itt a dobozban de már abból is be sokaltunk. Izgulok, mert szerdán megyek vérvételre és a cukromnak jónak kéne lenni.
Mindenkinek kellemes napot kívánok!
Olyan jól öltözött a Bimbóm, (nézzétek a hajában a masnit, a ruhája mintáját és a harisnyájának a mintáját) hogy meglepetésében a Marci is kicsípte magát.
Aki meg, az nyer!!
Hurrá!!!!!
sorbetE! Egészség teljes, boldog új évet kívánok, P.-nek is!!!
Nagyon örülök, hogy épségben hazaértetek.
Gitta! Nem pihizős napom volt, hanem szívinfarktus kerülgetős. Nagyon rosszul voltam/vagyok. Nem is tudok elaludni.
Nem kívánom részletezni. Röviden! Az Ági unokám anyukája, Andi, lelki terror alá helyezte, előbb az Andrist, majd a Marcit, utána én következtem.
Kikértem magamnak a lelki zsarolást. Erre megkérdezte, hogy: - Rózsa néni tudja mit beszél? Magánál van egyáltalán?
Nagyon felháborodtam. Én voltam a balga!!!! Rábeszéltem a Marcit, hogy hívjuk fel a Dédit és az Ágit, újévet kívánni. A Dédi is elég szűkszavúan fogadta a jókívánságokat. Közölte, hogy nincsenek ott az Ágiék. A hörcsög megharapta az Ágit és az Andit is.
Mobilon hívtuk az Andit. Azonnal felelősségre vont, hogy miért nem hívjuk az Ágit, "hetek óta"? Sem mi, sem az Apája. Még jó, hogy egy hete volt karácsony, amikor az Ági itt volt.
Közölte, hogy reggel a Marci bácsi menjen az Ágiért és vigyük el Nagykovácsiba, a VW-vel, az Apájához. Nagyon hiányzik, hogy "hetek óta" nem látták egymást.
Ez csak a lényeg!! A helyzet bonyolódott. Nem részletezem. Csak fáj a szívem, hogy így kezdődik az év. Zsarolni viszont nem hagyom magunkat!!!!!! Nem megyünk az Ágiért. Aki még a telefonhoz sem volt hajlandó jönni, hogy köszönjünk egymásnak.
Amikor itt van, nem akar hazamenni, az Anyukája közelében sok mindent megenged magának. Ő diktálja az iramot.
Marcsi! Az új progival sem jön át a kép?
Eldugulok! Bocs, hogy panasszal jelentkeztem!
Megpróbálok elaludni. Most kezd hatni az nyugtatós altató.
Jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat!!
Próba!
1. Megtanított a Bimbóm, hogy kell készíteni ezeket az üvegre való kupaksapkákat. Most ezzel nyugtatom az idegeimet.
2. Családom Boldog Új Évet, jó egészséget kíván, a Hiányzóknak is. Hátha elolvassák és bejelentkeznek!
3. Aranyos pezsgővel köszöntöttük az új évet
4. Bimbóm, mint egy vadmacska, őrzi a házi nápolyit, csokis sütit. Sajnos, még csak meg sem kóstolhatta.
Zsolti szigorúan vigyáz, hogy betartsa a cukordiétát. Csörög a telefonja, amikor a Bimbómnak enni, vagy szúrni kell.
Most drukkolok, hogy sokadjára elmenjenek a képek!!!!!!
Sorbet Nektek is kivánunk minden jót a 2016-os évre
Nagyon szép utat tettetek meg ,gondolom sok szépet láttatok .( szivesen olvasunk élmény beszámolot)
Hamar eltelt a délután .
További szép estét .
Szervusztok kedves barataink!
Erot, egeszseget, oromokben gazdag uj esztendot kivanunk nektek szeretettel!
Mar hazulrol. Ugy utaztunk el a fiunkhoz, hogy a Karacsonyt vele tolthessuk, ne legyen egyedul abban az oriasi varosban. Ha mar atrepultuk az oceant, meglatogattuk a mamam oldalarol meg elo 2 unokatestveret es az en masodunokatestvereimet es csaladjaikat. Ezert voltunk New Yorkon kivul meg Akronban, Pitsburghban es Philadelphiaban.
Most egy darabig nem vagyom utazni, bar kevesbe volt faraszto a repulout visszafele, mint ahogy gondoltam. Kb. reggel nyolc orara erkeztunk Becsbe, es 13 ora korul repultunk tovabb haza. Ezaltal hosszabb lett az utazassal toltott ido, ezek az orak voltak a legkellemetlenebbek.
A fiunk amit csak megtehetett ertunk, mindent megtett.
Rengeteg elmennyel tertunk haza.
Gitta, koszonom, hogy tudattad a lanyokkal, hogy nem leszek egy darabig.
Nem írtam a fiamról mert nem akarom hogy változzon a dolog .Köszönöm jol van ami szinte hihetetlen , na jó nem emelgeti a gyerekeket azért vigyáz magára ,aztán hétfőn megy megint a dokihoz a továbbiakat megbeszélni .( torna ,és vizsgálat )
-i segitség ami vele történt !
kellemes délutánt
Marcsi Ebéd után mi is tettünk egy kis sétát ,na azért nem vittük tulzásba mivel én elég régen voltam az utcán .
Jol esett nemsokára ébredezik Dani és jön mamához .
Ma még lencsét ettünk mert maradt tegnapról .
Marimama Kati Nektek is boldog új évet .
Molly hu az a sült malacka az nem semmi , guszta .
Vali gondolom elkezdtétek a pihizést .
Gitta Te is pihizel ? vagy unokázol ?
szállingózik a hó
hóember biztos nem lesz belölle
Rózsa te is pihizel ?
Ez most egy próba. A Firefox böngészőt nagyon nem tolerálja a gépem. Most egy másikkal próbálkozom. Lényegesen gyorsabb lett illetve még elég furcsa , de majd megszokom ezt is.
Ha nem is nagy pelyhekben , de itt is szállíngózik a hó!
Katika! Abban a nagy tömegben örültünk, hogy egymást nem veszítettük szem elől. Mi el is jöttünk az iagazi nagy éjféli buliról. Akkor már a rakparton voltunk. Én nem éreztem , hogy annyira hideg lett volna igaz mozogtunk táncoltunk és egy kis forralt bort is ittunk.
Molly! Gyönyörűséges volt az a malac. Egy gasztronómiai remekműűűűű
Férjednek nagy gratuláció!
Marika! Örülök, hogy jöttél. Sajnálom, hogy még mindig ennyire fájsz!
Gitta! Az a lényeg, hogy túl vagyunk ezeken a nagyon hajtós napokon és előttünk már a következő feladatok várnak megoldásra.
Rózsa! Örülök, hogy jól éreztétek magatokat ! Kár , hogy nem jönnek át a fotók.Valóban hosszú az év, csak ezek az utazások olcsó akciós utak így március 15.-ig fel kell használni különben elvesznek, azt meg nagyon nem szeretném.Manyuska! Tegnap telefonáltak Gyergyóból a barátaink. Hideg van arra nagyon azt mondták.
Valika! Ti már lassan csomagoltok. Jó lesz kipihenni a fáradalmakat.
Kincsike! Bízom benne , hogy a fiadnak már sokkal jobb az állapota. Hihetetlen de a napi gyógytorna csodákra képes.
Megvagyok! Julika! Leva! Vártuk, hogy benéztek majd Ti is!
Na most ha ez nem megy el akkor főbe is lövöm magam!!!!!
Ami nem megy, nem szabad erőltetni!!!!!
Látom és szívesen fogadom, sKati a köszöntésedet! Neked is kívánok minden jót! Teljesüljön az új évben minden kívánságod!
Marimama!
Nem ártana néha, legalább az utcádban egy kicsit mocorogni, sétálni!!! Nem tesz jót a lakásban punnyadás.
Molly!
Gondoltam rád, amikor bemondták a TV-ben, hogy felétek mekkora hó van. Aranyos a köszöntő képed. Ügyesen behoztad. Nekem nem jön össze.
Marcsi!
Hosszú az év. Van még idő beosztani az utazásokat.
kincsiE!
Egyetek sok lencsét, hogy legyen jó szerencséd, gazdagságod!
Hogy van a Fiad?
Az előttem- és az utánam szólóknak is, kellemes napot kívánok!
Próba! Hátha sikerül!
1. Ezeket az üvegre való sapkákat már én készítettem, ahogy a Bimbóm tanította.
2. Egy kis "aranyos" pezsgő, az egészségetekért!
3. Bimbóm és Zsolti
4. Családi kép
Hurrá átment!
Kivánok még mindenkinek további jó pihenést ,egy kicsit ránk fél a lazitás gondolom.
Sziasztok Leánykád,Fiucskák !
Most próbálkozom harmadszor,hogy mindenkinek nagyon BOLDOG ÚJÉVET kivánjak,remélem most elmegy,ha nem valakit felhivok közületek és megkérem,hogy a nevemben is kivánjon BOLDOG ÚJÉvet.
Most megyek a szomszéd kutyáját sétáltatni,délután pedig vendégségbe.Már mindent elkészitettem,amit viszek.
Marcsi én is ott voltam a belvárosban éjfél után,csak én a Szabadság tére, és a Deák téren. Örült nagy kavalkád volt.
Sziasztok Barátnők!
Gyönyörüen süt a nap, de hideg van. Nem is tervezem a sétát. Behuzódok a jő meleg szobába ás myalogatom sebeimet-a derekam cudarul fáj.Mindenkinek kivánok kellemes napot.
i
Szép jó reggelt!
Kellemesen csípős hideg volt reggel amint végig galoppoztam a rakparton. Kevés emberrel találkoztam, de jól esett a gyaloglás. Szeretném ha ebben az évben sem lankadna a kitartásom.
Délután jön az unoka és holnap megint jön az egész család. Főzök is mert bár van maradék mindannyiunknak nem lenne elég.
Itt nem esett egy mákszemnyi hó sem.
A jövő héten már vannak időpontjaim orvosovicsokhoz azt kell lejárogatnom. A csuda vigye el, hogy már januárban el kell kezdenem az idén.
Még ma én is a láblógatós figurát választom aztán hétfőtől beindul az élet.A karácsonyra kapott üdüléseket ( Kalocsa + Igal ) még nem tudom mikortól kéne leutazni. Kakasszék sincs még eldöntve , hogy mikor megyek illetve , hogy egyáltalán akarok-e menni.
Mindenkinek kellemes napot kívánok!
Kis tiramisu???????????????
Meg vagyok lepve, elment a kép
Kellemes napot kívánok mindenkinek!!!
Nálunk ma láblógatás van
Fehér minden, gyéren szállingózik a hóóóóóóóóóóóóó...
jön a karácsony
Az év első estéjén szeretettel köszöntelek mindannyiotokat .
Én kb 1 kor elmentem aludni ,reggel a megszokott időben keltem
majd megfőztem a lencse fözeléket és betettem a bepácolt csülköt a sütőbe .
Holnap beindul a malomkerék .
Hát(tal) nem kezdünk mondatot!!! Ez nem éppen úgy sikerült, ahogy szántam.
A link sem azokat a válogatott képeket hozza ki, amit szántam és a fotók sem mentek át.
Ennyi!