Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

DOLCE VITA

Torolt_felhasznalo_199772
Torolt_felhasznalo_199772
Létrehozva: 2006. június 9. 15:57

Mit szólnátok egy kellemes csevegéshez?
Beszélgessünk a mindennapi életünkről, cseréljük ki egymás közt a már kipróbált és bevált receptjeinket, sok-sok képpel körítve, vagy csak számoljunk be egymásnak a napunkról, az élményeinkről, a családunkról.
Mindenkit szeretettel várunk.

  1. Torolt_felhasznalo_677106
    Torolt_felhasznalo_677106
    2006. június 20. 12:00501.

    Szióka!
    Na, most lebuktam!  Igen, igen, valóban ... olvasni (meg irigykedni &nbsp beugrottam, de annyira már nem futja az időmből, hogy hosszú hsz-t gyártsak! De Lilinek muszáj volt kívánni!  Gratula a palacsintákhoz! Tegnap este én is azt sütöttem (almásat), de mire készen lettek, nem kellett .... ez a meleg a legjobb fogyókúra!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_386574 (500)
    2006-06-20  11:47
  2. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. június 20. 11:47500.
    Hát megsütöttem a cukkinis palacsintákat!
    Egyet elcsentem, nagyon finom így is.

    A palacsintasütő egy csoda! Feldobósra sül benne a palacsinta, tökéletes!Még egyszer nagyon köszönöm Lili!
    Jó utat és jó pihenést nektek!!

    Smaci, helló!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_677106
    Torolt_felhasznalo_677106
    2006. június 20. 11:28499.
    Kellemes pihenést nektek!  Úgy tűnik, az idővel nem lesz bajotok ....  smaci zsuzsa
    előzmény:
    litita (498)
    2006-06-20  11:25
  4. 2006. június 20. 11:25498.
    Csak beköszönök, hogy elköszönjek. Tudom, elég későn indulunk, de sok dolog volt még ma a kertben. Ha lesz ott internet, bekukkantok hozzátok, ha nem, akkor szombat este jövök. Jó hetet mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. június 20. 10:49497.
    Ez igen Malena! Ennek a szép kisfiúnak csodás szülinapja lehetett! Micsoda játszóteret kapott, használja egészséggel!
    Az első dologhoz nem tudok szólni, nagyon sajnálom csak ennyit.

    Nos, nagy a csend. Úgy látom mindenki éli a Dolce Vita-t..

    Diós (nekem most mogyorós) spenótkrémleves kész, kiscicó befalta, nagy cicó megkóstolta. Nagyon üdítő és finom. Házijoghurttal készítettem tejszín helyett. Hidegen ettük pirított kenyérkockával.

    Most állok neki majd a cukkinis rakott palacsinának ha elaludt végre a drágám. Most aztán kipróbálom a sütőket!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. június 20. 07:09496.

    Barni a kánikulában

    Barni a dédiékkel

    és most eldugultam 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. június 20. 07:06495.
    és mégegy Anyukámmal
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. június 20. 07:04494.
    és egy szülinapos kép:
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. június 20. 07:00493.

    KLári, Erika jaj megesz az irigység de jó nektek!!!!

    Erika nagyon szépek a képek csináljál jó sokat, majd szeretném elkérni a jelszavadat is 

    Ezt  is kapta Barni a szülinapjára (csak még most érkezett meg):

    előzmény:
    latsia (486)
    2006-06-19  22:44
  10. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. június 20. 06:57492.

    Sziasztok LÁnyok!

    NEm vidám a téma, de gondoltam hogy megosztom veletek.  Az édesapám örökre itthagyott minket múlt héten péntek délután. Nehéz de ez van. Ezért nem voltam pár napig nálatok. Sajnos nehéz időket élek meg, de úgy gondolom, hogy itt az ideje előre nézni és felülkerekedni az élet adta pofonokon, úgyhgoy mostmár ha lesz időm akkor jövök hozzátok. Ezzel ezt itt le is zárnám, nem írok róla többet, csak szerettem volna ha Ti is tudjátok.

    Ezen kívül nincs elég gondom még csináltam magamnak egyet! Mentem tegnap du. vásárolni és a Bihari út-Fertő u. kereszteződésben sárga villogó lámpánál elnéztem a kottát....balról jött egy Corsa (elsőbbsége volt, mert nekem volt a stoptábla, csak én barom nem néztem, csak a sárga villogót, természetesen egyenrangú útkereszteződésnek néztem és csak a jobbról érkezőket vettem figyelembe) aki szerencsémre baromi gyorsan jött, én még épp csak elindultam, így csak a Corsa jobb végét kaptam el, de azért összecsattantunk így is...  HÁlistennek bajunk nem lett.....A Puntonak a hűtőrácsa összetört, kiesett (de utólag összeszedtem visszanyomtam a helyére), meg a jobb első lámpának a belső tartó műanyagjai törtek szét, külsőre nincs sehol sem megnyomódva, törve szerencsére, csak fekete meg piros húzások vannak rajta. Bár menni rizikós vele,  mert a lámpát csak a szentlélek tartja, el kell vinni szerelőhöz, valszeg ki kell cserélni az elejét  Ja és még az is szerencse hgoy a másik sofőr nem véresszájú, hanem tök normális volt, nem állt le velem ordibálni. 10 éve vezetek, sosem okoztam semmi galibát, erre most tessék...gondolom a mostani idegállapotom közrejátszik benne...na mindegy, jobban figyelek majd.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. június 20. 05:46491.
    Szép reggelt és napot mindenkinek!!

    Fokrisz, gratula ügyes-okos párodnak! A hétvégi menü nem lehetett semmi!
    Díszítésügyileg tényleg az van, hogy dobd el magad és engedd szabadjára a fantáziád!

    Lili, ostya lementve! Nagyon jól nézett kis!

    Alliz, köszi a recepteket. Ez a palacsinta nagyon fini lehet.

    Erika,Kláriék! Látom nagyon jól elvagytok és finomakat esztek. Szuper jók a képek, kérünk még sokat!

    Akit külön nem említettem annak is nagyon szép napot kívánok!

    Tegnap elmentünk egy bontott cserépkályhát megnézni. Sajnos nem tetszett. Sötétbarna volt a színe. Nem tudnám elképzelni a nappaliban.
    Viszont a mi cserépkályhás ismerősünk azt mondta tud szerezni emberi áron újat. Törökmintásat. Tudja valaki az milyen? Jó persze megnézzük csak mégis hátha Ti tudjátok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2006. június 19. 22:56490.
    Köszönöm szépen Alliz!
    előzmény:
    alliz (489)
    2006-06-19  22:53
  13. 2006. június 19. 22:53489.
    Szia!

    A rakott palacsintát úgy kezdem, mint a sima túrós palacsintát.
    A palacsintánál megjegyzem, hogy én mindig csak tojás és tej és lisztből csinálom, nem teszek bele semilyen vizet.

    A megtöltött palacsintákat kettévágom, és tűzálló edénybe rakom végeikkel felfele.
    Az enyémet kisebb edénybe kellett volna tenni, úgy jobb lett volna, az az ideális, ha mindegyik palacsinta áll.

    Attól függ, hogy mekkora adagot csinálsz, én ehez a mennyíséghez 5 tojássárgát kikevertem cukorral izlés szerint, tettem hozzá egy csapott evőkanál lisztet, felöntöttem annyí tejjel, hogy a palacsintákat éppen ellepje.

    A tetejét megszórtam kristálycukorral, hogy rákaramellizálódjon.
    Sütőben pirosra sütöttem

    A tojássárgás öntet megkocsonyásodik, és lehet szépen vágni, mint a tortát.

    Legközelebb megpróbálom a tojásfehérje habot rátenni, mint a máglyarakásra, biztos úgy is mutatós és finom lesz.

    Ha lesz új művem, jelentkezem !!
    előzmény:
    latsia (487)
    2006-06-19  22:47
  14. 2006. június 19. 22:49488.
    Hello Cicó, köszi a puszikat, viszont!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_386574 (474)
    2006-06-19  09:23
  15. 2006. június 19. 22:47487.
    Szia Alliz!

    Nem haragszunk, sőt, nagyon örülünk ennyi finomság láttán!
    A gyerekek tündériek!
    Palacsinta receptet kaphatunk?
    előzmény:
    alliz (477)
    2006-06-19  20:43
  16. 2006. június 19. 22:44486.
    Sziasztok, szép estét Mindenkinek!

    Gyorsan elrepült a mai nap, voltunk egy nagy sétán a belvárosban, kicsit üzletekben, csarnokban, aztán még egy nagyon jó kis fagyizóban is!

    Az estebédünk Lajos mari Görög halleves-e volt, többször csináltam már, fini lett, igaz kicsit leegyszerűsítettem, de ízre semmiben nem különbözik az eredetitől:

    GÖRÖG HALLEVES-SÜTŐBEN

    1 kg tengeri hal /vagy szálkamentes édesvízi/
    500 g áttört paradicsom
    150 g kimagozott olívabogyó
    30 g mazsola
    30 g pisztácia vagy hámozott mandula
    30 g kapribogyó
    2 gerezd fokhagyma
    1 kis fej hagyma
    2 babérlevél
    1 dundi zellerszár
    kevés liszt, só, bors, olaj

    A megtisztított, megmosott halat felszeleteljük, lecsepegtetjük, lisztbe forgatjuk és kevés felforrósított olajon mind2 oldalát hirtelen elősütjük, /2-3 perc/, itatóspapírra tesszük, melegen tartjuk.
    A sütőolajba dobjuk a finomra vágott hagymát és zellerszárat, a zúzott fokhagymát, az áttört paradicsomot, ízlés szerint sózzuk-borsozzuk, fedő alatt 15-20 percig rotyogtatjuk.
    Ezután belekeverjük a vízben megáztatott, lecsorgatott mazsolát, az apróra vágott pisztáciát vagy mandulát, a kaprit, az olívabogyót és néhány percig szelíd tűzön forraljuk.
    Az elősütött haldarabokat egy mélyebb tűzálló tál aljára rendezzük, ráöntjük a paradicsomos mártást, hozzáadjuk a babérlevelet, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje.
    Betakarjuk alufóliával és előmelegített forró sütőben /200fok/ kb 20 percig sütjük.

    Latsia:
    Leegyszerűsítettem az első készítés után:
    - 500 g paradicsomszósszal /nagyon sűrű/ és 2 db darabolt paradicsommal csináltam, így kevesebb víz kell hozzá, csak 1 pohár
    - nem sütöttem elő a halat, csak a zöldségeket pároltam meg, de azt sem tovább, mint 5-6 percig!
    - 180 fokos légkeveréses sütőben sütöttem 25 percig
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2006. június 19. 22:29485.
    Nálunk sem volt szokás a diszités, csak én szeretem kiélni a fantáziámat (na meg a vendégeim sem bánják)
    előzmény:
    fokrisz (484)
    2006-06-19  21:51
  18. 2006. június 19. 21:51484.

    Nna végigértem a hozzászólásoknak és egy nagy tál otthoni epernek is. Pffff.....megteltem látványilag is és gyomorilag is  .

    lilita, nagyon szépeket alkottál a vendégeidnek. Nekem teljesen újak az ilyen szép tálalású ételek, mert nálunk ez sosem volt szokás.....csak kiszedtük a kínálótálba és kész. Úgyhogy én minden ilyennél elnézem a képeket vagy öt percig és sóhajtozom nagyokat, mint egy kisgyerek az édességbolt előtt. Elég murisan nézhetek ki közben  . Nagyon szívesen lennék a vendéged....bárhol, bármikor....még akár a tundrán is  . Amúgy a kutyusról én nem csináltam képet, de a párom igen, ha valahogy meg tudom csinálni, hogy bluetooth-szal átmásolom a képet az én telefonomra, talán tudok felrakni képet szegény megnyírt kutyusról.  

    macisajt, az a hófehérke torta istenien néz ki!

    latsia, alchri nektek meg csak annyit, hogy lecsóóóóóóóót akarooooooooook!!!!!!! Most rögtön!!!       Pedig megsúgom, hogy a lecsó annyira bántja a gyomromat, hogy minden egyes alkalommal rosszul vagyok tőle....de nem bírom megállni, hogy ne egyek belőle! A legfinomabb, amikor újhagyma is kerül bele! Nekem anyu sosem szokott rátenni vizet, hanem nagyi által elrakott paradicsomlével önti fel és jó sűrűre főzi. Én inkább paradicsomosabban szeretem (a paprikától külön kiakad a gyomrom sajnos, pedig imádnám amúgy a paprikát is! ) és tojással leginkább, de tejföllel sem rossz, mert imádom tunkolni a tejfölös paradicsomos lét!!     
    cicó, a lányod még mindig ennivaló és gyönyörű!!!!!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2006. június 19. 21:44483.

    Sziasztok megint

    Közben elkészült a finom vacsora, meg is ettük, azért nem folytattam.

    Alliz, gyönyörü a palacsinta meg a torta, de nekem a legjobban a 3. képen látható két kis szépség tetszik .

    Fokrisz, gratula!!!! Ügyes fiú! 

    Lili,köszönöm a receptet én is.

    Cicóm, lesz még folytatás .

    Na akkor most jönnek a göteborgi képek, a vacsora receptje majd késöbb.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2006. június 19. 21:37482.
    Küldöm a receptet, az eredetit, de odaírom, hogy mi miben változtattunk.

    MÁLNÁS, MASCARPONE-S JOGHURTTORTA

    /EPERBŐL/

    Hozzávalók a tésztához:

    10 dkg liszt
    10 dkg étkezési búzakeményítő
    4 tojás
    12 dkg cukor,
    1 zacskó vaniliás cukor
    10 dkg étcsokoládé reszelve
    2 teáskanál sütőpor

    A tojások fehérjét 4 evőkanál vízzel kemény habbá verjük /bele szoktam tenni csipet sót, és egy ek citromlevet/.
    Beleszitáljuk a cukrot, vaniliacukrot, ezzel is még verjük. , egyenként beletesszük a tojássárgákat, ezekkel is verjük.
    Belekeverjük a búzakeményítővel és sütőporral összekevert lisztet, majd a lereszelt étcsokoládét.
    A tésztát sütőpapírral kibélelt kb 24 cm átmérőjű kapcsos tortaformába tesszük, és 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük, 30-35 percig sütjük.

    Elkészítjük a diszítést.
    /mi nem ezt tettük rá, hanem tejszínhabot habfixálóval cukorral felvertünk, és ezt tettük a tetejére, de leírom az eredetit, hátha valakinek ez tetszik. /

    6 dkg étcsokoládét felolvasztunk, belekeverünk 3 dkg kukoricapelyhet. A csokoládés masszából kér teáskanál segítségével olajjal megkent alufóliára apró halmokat rakunk, és hagyjuk kihűlni. A málnából is félreteszünk 10-12 szép szemet.

    Töltelék:
    9 lap fehér zselatint /porzselatint használtunk/vizbe éztatunk
    Közben a kihűlt tortalapból 3 lapot készítünk, az alsó lap köré visszapattintjuk a tortakarikát.
    A málna /eper/ felét 2 evőkanál cukorral pürésitjük. 3 lap zselatint kinyomkodunk, kis lángon feloldjuk, a gyümölcspürébe vegyítjük, hűvös helyre tesszük, majd 2 dl tejszint habbá verünk, ezt is a gyümölcspürébe keverjük. Amikor dermedni kezd, az alsó lapra rákenjük, ráhelyezzük a középső lapot, és hűvös helyre állítjuk.
    25 dkg mascarponét összekeverünk 3 dl joghurttal, 3 evőkanál cukorral és reszelt citromhéjjal. 4 lap kinyomkodorr zselatint kis lángon feloldjuk, és a mascarponés krémbe vegyítjük. A dermedő krémet a középső tortalapra simítjuk, beborítjuk a harmadik lappal, és hideg helyre tesszük.
    15 dkg mascarpónét összekeverünk 2 dl joghurttal, 5 dkg cukorral. Belekeverjük a maradék zselatint, hideg helyre tesszük, amikor dermedni kezd, a torta tetejére és oldalára kenjük.
    Amikor teljesen megdermedt, akkor kell diszíteni a csokoládés kukoricapehellyel, és eperrel, vagy ahogy mi, tejszínhabcsókokkal.

    Nagyon finom!!!!!!!!!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_386574 (478)
    2006-06-19  20:53
  21. 2006. június 19. 21:21481.

    Gratulálok a férjednek!

    Kár, hogy nincs képed erről a "meztelen" kutyiról.

    Nagyon sok finomságot ettettek, hiába, mama kosztja.

    előzmény:
    fokrisz (480)
    2006-06-19  21:11
  22. 2006. június 19. 21:11480.

    Sziasztok!

    Na, most jutott időm leülni a géphez. Köszönöm mindenkinek a drukkot, jól jöttek....a párom négyesre diplomázott        .

    Voltunk otthon is, nagyon nagyon gyönyörű, finom otthoni epret ettünk! Lenyírtuk a kutyusunkat (puli), mert szegényen annyi kosz ragadt meg, hogy azt képtelenség kimosni, ráadásul akkora bundája van, hogy ha azt lelocsoljuk, szegény összecsuklik a súlya alatt. Úgyhogy most a feje és a farka tiszta szőr, a többi pedig szinte teljesen le van nyírva  . Szöööööörnyű szegény, de egy hónap és kinő a szőre rendesen, ha nem is teljes hosszúságúra, de azért jó vastag lesz már. Úgy néz ki, mint egy indiánlány.....vagy ha már fociidény van, akkor mondhatnám, hogy Davids a hollandoknál  . Vigyázni kell szegényre, nehogy megfázzon, ha hidegebbek jönnek.

    Hétvégén új, zsenge zöldségekből főzött anyu borsólevest (természetesen petrezselymes nokedlivel ettük), isteni volt!!!! Szombaton anyu egy új receptet próbált ki, az a lényege, hogy csirkemellet picit kiklopfolt, megforgatta zsemlemorzsában, majd tojásban, végül lisztben (kvázi fordított sorrendben panírozott), hirtelen kisütötte forró olajban, belerakta egy tepsibe, ketchup és mustár keverékével bekente őket (lehet, hogy volt egy kis fűszer is benne, de nem érezhető) és fólia alatt betette a sütőbe. Finom volt, hidegen is jó  . Vasárnap pedig hortobágyi húsos palacsinta volt, illetve grillcsirke petrezselymes krumplival. Süteményként pedig dupla csokis muffin, kakaós és diós csigák, illetve palacsinta, ugyanis nagyi isteni eperlekvárt csinált az idei eperből, ezt muszáj volt megkóstolni. Nagyon-nagyon epreset!  
    alchri, a narancs színű holland "kislányokon" nagyon nevettünk mi is  .
    Na, most visszaolvasom a hétvégi termést.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2006. június 19. 21:11479.

    Sziasztok. Leirom ezt a csokikrémes ostyát, ahogy azt hiszem itt valahol láttam, aztán ahogy én csináltam.

    Csokikrémes ostya

    Hv. 4 tojás, 10 ek cukor, 5 ek kakaó, 3 dl tej, 6 ek liszt. Ezeket sürű krémmé főzzük. 300 g vajat hozzáadunk és simára keverjük. Ezzel megkenjük az ostyát, mehet rá piritott mandula is. Megtöltés után nehezéket tenni rá.

    litita: a krémet úgy csináltam, hogy besamelt főztem, bele ment a cukor, tojás (egyenként, kavargatva), kakaó (én 1 kanál kakaót dióval helyettesitettem) és a végén a margarin. Megkenés után be a hűtőbe, rá egy tálcán egy fél dinnye. Félnap után kivettem és a tetejét megkentem olvasztott csokoládé és Philadelphia keverékével ( de lehet az olcasztott csokit vajjal, olajjal, tejföllel vagy tejszinnel keverni), ebbe is tettem egy kis darált diót.

    Erika, megnéztem a képeket, nagyon jól érezhették magukat, ennél jobban már csak Ti érzitek magatokat most Klárival.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (475)
    2006-06-19  18:56
  24. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. június 19. 20:53478.
    Szép estét!!!

    Erika, nagyon klassz képek, remélem lesz még folytatás! Alex épp olyan gyönyörű mint a mamája!

    Azt már elhiszem, hogy Klári konyhájából fini illatok szálldogálnak! Tüsténkedik rendesen igaz?

    Maci jujj palacsinta! Hétvégén jön haza drága kisfiam, felavatom az új palacsintasütőimet az tuti!!

    Alliz, ezek a képek csodásak! Már a palacsin is, de hát a torták! Hűű!
    Micsoda torták?! Főleg a fehér! Miféle?

    Na megyek, átadom a terepet a gép gazdijának. Még megmakacsolja magát a végén nekem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2006. június 19. 20:43477.
    Szia!

    Ne haragudj, bekukkantottam ide és olvastam a palacsintáról, küldök egy pár képet nektek.
    Rakottpalacsinta, szülinapi torták.
    Kellemes pihenést kívánok mindenkinek !
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (475)
    2006-06-19  18:56
  26. 2006. június 19. 20:05476.

    Sziasztok Lányok

    Pár képet feltettem a bememre Alexröl, amik Kinában készültek, jelszót küldök Nektek priviben. A többit itt mutatom meg, amiket msn-en küldött nekem most. Természetesen többszázat fotózott, de még nem töltötte le mindet.

    Klári isteni finomat föz, fantasztikus illatok terjengenek a házban, Lajos Mari féle görög halleves. Majd pontos recept és kép jön még.

    Addig is felteszek még pár képet, amit a városban fotóztam. Nagyon kellemes idö volt kirándulni.

    Szép estét Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. 2006. június 19. 18:56475.

    Helló Mindenki!

    Litita, mielött lelépsz, írd be nekem kérlek a csokis ostyád receptjét, elnyerte a szimpátiám!!! 

    Ma brassótit sütöttem ebédre, most meg kiolvasztottam 2 csomag magyar túrót. Sütök néhány palacsintát, abba fogom tölteni.

    Az elöbb lecukroztam 3 érett apróra vágott mangót, 25 deka mininarancsot szeletelve (kumquat) egy darab apróra vágott friss gyömbérrel, és egy marakuját. 3-4 órai állás után röviden felforralom, és üvegekbe töltöm. Kíváncsi leszek az eredményre.

    Amsterdamban ettem egyszer reggelire egy lekvárt, nagyon egzotikus íze volt. Többek között gyömbér is volt benne, és azóta ezt az ízvilágot keresem. Sajnos az én lekvárom nem lesz olyan, mivel eleve jóval világosabb is, de talán legközelebb kitalálom, mi lehetett annak a titka.

    Na, irány a konyha, palacsintázásra fel!!!!

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. június 19. 09:23474.
    Lili! Nem is rossz a kép! Olyan ennivaló!! Nagyon languszta!
    Jó pihenést kívánunk Nektek, feltöltődést, kikapcsolódást! Csak Tina bírja az iramot majd!!

    Jó sétát Erikám, Klárinak sok puszit küldök, a pocijának de persze csak jelképesen!!

    Maci de jó, hogy eltűntek a pöttyök! Fiam is kalciumot és Fenistilt kapott a napallergiára. Meg persze bivaly napkrémet..

    Ildikó! Másik kismama!! Hogy vagytok? Beindult már a pici mocorgás a pocakban?

    További szép napot! Nálunk ma maradék az ebéd, holnap spenót meg cukkini. Hogy hogyan párosítsam az még relytély számomra is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. 2006. június 19. 08:01473.

    Jó reggelt!

    Erika, mire hazaérsz, meglátod, a Te muskátlidon is több virág lesz (ha közben locsolja valaki). Mondtam, hogy tavaly nálam is csak késő nyáron indult be, de akkor viszont nagyon nőt.

    Tegnap késő délután kijött hozzánk egy barát házaspár cseresznyét szedni, összedobdam nekik egy csokikrémes ostyát. A kép nagyon rosszul sikerült, de a süti jó volt.

    Holnap elmegyünk egypár napra szabira, most Nyiregyházára megyünk, arra még nem jártunk. Megnézzük a környéket, pihenünk egy kicsit. Ha van valakinek ötlete, mit kell ott feltéltenül megnézni, szivesen veszem az ötleteket. Szombaton jövünk haza.

    De ma este még vagyok. 

    előzmény:
    alchri (472)
    2006-06-19  07:35
  30. 2006. június 19. 07:35472.

    Sziasztok Lányok

    Cicóm, tegnap is remekeltél, egyszerüen csodálatos dolgokat készítettél, azok a málnakrémes tortácskák.... Szeretnék sokat fényképezni, még filmkamerát is hoztam magammal, hogy a családomnak is vissza tudjam adni az élményeimet. Látom a füvetek már szépen nö.

    Lilikém, látod igy kéne kinézni az én muskátlimnak is, tavaly ilyenkor már nekem is ennyi virág volt rajta.

    Maci, örülök, hogy A. jobban van, elég izgalmas dolgok ezek, sajnos nekünk is volt már részünk benne böven. Esetleg egy allergiatszetet kéne csináltani neki.

    Klári mindjárt vissza jön , párját vitte el a dolgozóba, aztán utána szép kényelmesen elkészülünk és megyünk a városba. Természetesen fotózok majd .

    Tegnap Chrivel sikerült a skypon beszélnem , a lányomat még nem értem utol.

    Szép napot Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. 2006. június 19. 07:24471.

    Jó reggelt!

    Szia Cicó! Eltüntek a foltok a lányom arcáról, megnyugodtam!

    Az este még mielött dokihoz mentünk, ivott kálcium pezsgötablettát vízben oldva, az orvos meg fenistil cseppeket adott neki. Késöbb elhozom azt is amit felírt.

    Eddig nem reagált soha az eperre, de tegnap eperfagyi is volt az eper elött, lehet, hogy ez is szerepet játszott. A rákocskás tésztától nem lehetett, mert mire azt ette, már foltos volt.

    Még nem tudom mit fogok ma fözni, majd kiderül a délelött folyamán.

    Nektek további kellemes nyári reggelt kívánok!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. június 19. 05:45470.
    Jó reggelt! Pont erre gondoltam, mire felébredek már láthatom Erika és Klári első beszámolóját!
    Érezzétek jól magatokat !
    De szép és jó minden! Ez a Dóm monumentális!
    Erikám, majd ha sétáltok, csinálsz olyat, hogy az utcáról képet? Kíváncsi lennék hogy több ház hogy mutat. Mind ilyen stílusú?
    Finnországban Járvenpáá-ben (az a olyan ö betűs féle a lenne, csak nem találom) voltam, ott az vidék és csupa ilyen házak voltak persze a tömör rönk házakon kívül. Csuda jól néztek ki a sötétzöld fák között.

    Micsoda klassz idő van ott is. Végre itt a nyár!

    Maci!! Kislányod kapott kalciumot, vagy valamit gyorsan? Egyáltalán most lett allergiás az eperre? Te jó ég! Azért most már biztos jól van! Viszkettek is a pöttyei, vagy csak virítottak?
    Szombaton az enyém is befalt egy jó maréknyit a nagymamával. Csendesen megpendítettem, hogy 2 éves korig nem szabad, de kutya baja sem lett.

    Lili még egyszer köszönöm, hogy ilyen szép délutánt szereztetek nekünk, kislányomnak különösen. Egész este emlegette Tinát. Mindenhová mutogatott, sőt, még a szomszédnak is elmesélte, hogy itt volt a va-va.

    Mindenkinek szép napot!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. 2006. június 18. 23:42469.

    Helló Lányok!

    Most jöttem haza az ügyeletröl, kicsi lányom epret evett, és úgy néz ki mint az eper. Kapott cseppeket, minden rendben amúgy, most szunyál.

    Hulla fáradt vagyok  de most tuti, hogy grillezett husikkal és zamatos tzatzikivel fogok álmodni. Nem is baj, nem hízlal ugyanis, és elmarad a fokhagymás lehellet is 

    Ennek jegyében kívánok Nektek szép álmokat!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. 2006. június 18. 22:27468.
    Örülök, hogy jelentkeztettek és hogy jól érzitek magatokat, csak sajnos látom, éheztek.
    előzmény:
    alchri (467)
    2006-06-18  22:16
  35. 2006. június 18. 22:16467.

    Sziasztok Lányok, sok puszit küldök a még most is napsugaras Göteborgból !

    Kláriék pont olyan aranyosak , amilyennek elképzeltem öket a képek és a hangjuk után.

    Nagyon finomat estebédeltünk, finom husikat grilleztek, pompás salátával tálalták. Utána gyümölcs volt édességnek, majd a kutyákat sétáltattuk. Nagyon érdekes környék, én még ilyen építkezési stílust nem láttam.

    Délelött Maciékkal találkoztam, nagyon kellemes órát töltöttünk el együtt.

    Felteszek én is pár képet, a dóm belsejéröl, a repülöútról, a mai ebédröl és egy házról.

    Szép estét még Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. 2006. június 18. 21:25466.
    Hello Cicó és Lili, de jó, hogy ma Ti is találkoztatok!
    Úgy látom ma ennek volt a napja!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_386574 (463)
    2006-06-18  20:53
  37. 2006. június 18. 21:24465.
    Sziasztok szépe estét!

    Erikám szerencsésen megérkezett, nagyon vártuk már!
    Grilleztünk egy jót és előtte egy kis görög ízelítőt ettünk.
    Aztán sétáltunk egy jót a könyéken és dumcsizunk egyfolytában.
    Szeretettel gondolunk Rátok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (462)
    2006-06-18  19:40
  38. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. június 18. 21:24464.
    Ja persze savanyú uborkát is csíkoztam bele. Végül is attól Stroganoff...

    Na, most sürgős aludnivalóm támadt!! Jó éjt! Bár tudom, hogy Ti ilyenkor éledtek fel csak igazán!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_386574 (463)
    2006-06-18  20:53
  39. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. június 18. 20:53463.
    Szép estét Mindenkinek!!
    Lilikém! Csak ne sajnálj, annyira szívesen ügyködtem. Nagyon vártalak már titeket. Egyébként pont a meleg miatt már reggel 5-kor megsütöttem amit kellett, hogy a sütő ne fűtse be a házat. Jó hogy jöttetek és punktum!!!
    Nagyon zavarba hoznak az ajándékok de muszáj elmondanom, hogy kaptam Lilitől palacsintasütőket!! Meg gyönyörű virágot ...Sok szép dolgot. Ráadásnak pedig a finom sült eper jamból egy üveggel.

    Macikám! Az eszpresszó krémed teljes sikert aratott!! Nagy szó, hogy még Lili is megkóstolta, pedig Ő teljesen anti-kávéista.. Tegnap pedig az egész család kapott, mármint a felnőttek. Mindenki odavolt érte!
    A málnás-fehércsokis-mascarponés kosárka is igen finom lett. Mascarponét nem kaptam, Philadelphia sajtkrémet használtam.

    Nincs fotóm a pulykáról mert elkérték a fényképezőnket hétvégére.
    De kedvemre csináltam, nem épp az előírtaknak megfelelően. Vaj-olaj keverékén pirítottam át a pulyka csíkokat. Tettem rá fokhagymát, kevés újhagymát, gombát, snidlinget, petrezselymet, cukkinit és tejszínnel, házi joghurttal főztem.

    Klári, mentaszirup is volt, Lilinek ízlett.

    Maci, jót nevettem,mert a cseresznyét egy rusztikus Zsolnay utánzatból szolgáltam fel nekik. Egy lila vödörből...

    Remélem Erika szerencsésen megérkezett, érezzétek jól magatokat együtt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. 2006. június 18. 19:40462.

    Sziasztok Lányok!

    Litita, nem kételkedem, hogy Cicó kitett magáért, és sok finomsággal várt benneteket! Csupán a pulyka sztroganoff izgatja továbbra is a fantáziám, de remélem Cicónak sikerült lefényképeznie! Minden nagyon guszta és étvágygerjesztö, a baba pedig harapnivaló! (még jó, hogy Tina nem harapós&nbsp

    Mi egész délután ejtöztünk a hüsben, miután egy röpke reggelire összejöttünk Erikával Kölnben. Utána még egy rövid sétát is sikerült megejteni a belvárosban és a Rajna partján, de  máris rohannunk kellett tovább a reptérre.

    Türelmetlenül várom Erika és Klári beszámolóit, úgyhogy kérem tessék már abbahagyni a grillezést!

    Feltettem egy képet a dómról, talán érezhetö, hogy milyen gigatikus méretü ez a gyönyörü épület. A pályaudvar plafonján pedig egy óriási freskó szerü kép tárult elénk, rajta a legnevesebb nemzetközi focistákkal.

    Az elöbb végeztünk a vacsorával, de a képeket csak erös idegzetüek figyelmébe ajánlom   

    Tintahalas linguinét föztem ki, paradicsommártásba forgattam, és csilis- fokhagymás-petrezselymes-rákos, friss paradicsomos raguval a tetején, valamint az elmaradhatatlan friss parmezánnal tálaltam.

    Mivel a tegnapi grillezés egy kicsit hosszúra nyúlt (hajnali 3-ig) most tovább pihizzük a fáradalmakat meccs és hideg sör mellett.

    Mindenkinek további kellemes vasárnap estét kívánok! 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2006. június 18. 17:25461.
    Most meg a menű. Kaptunk nagyon finom sztroganoff pulykát, azt elfelejtettem lefényképezni, isteni salátával (azt már nem), málnahabos kosárkákat, citromos sütit és finom kávéhabot tejszinhabbal. Minden nagyon finom volt, csak sajnáltam Tündét, hogy ebben a melegben ott állt ennyi ideig a konyhában. Mert itt most nagyon meleg van.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. 2006. június 18. 17:11460.

    Szervusztok.

    Látom mindenki pihen vagy úton van. Mi most jöttünk haza cicóéktól. Nagyon szépen köszönünk mindent, a ház gyönyörű, a férjed tündéri, na meg a picilányról már nem is beszélve. Lefényképeztem most az ablakomban a muskátlit, ezzel mondok Nektek nagy-nagy köszönetet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. 2006. június 18. 11:32459.
    Sziasztok szép napot Mindenkinek!

    Nemsokára indulunk a reptérre Erikáért, nagyon várom már, hogy személyesen is megismerhessem!

    Grillezni fogunk, mert szépen süt a nap, és bár felhők is vannak, legfeljebb bennt eszünk és csak a grill marad a kihúzott napernyő alatt.
    Előételnek vegyes görög cuccok lesznek, remélem ízleni fognak Neki!

    Majd jelentkezünk, puszi Mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. június 18. 05:38458.
    Jajj, de jó, hogy épp itt vagy! Egyszerre írtunk! Jó utat!!
    Alexnek jó pihit!
    előzmény:
    alchri (456)
    2006-06-18  05:37
  45. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. június 18. 05:38457.
    Sziasztok!

    Látom itt nagy lekvárfőzés folyik legalábbis elvi síkon. A sárgabarack a nyerő nálunk is. Meg a ribizli, vagy ribizli-málna. Tettem már el őszibarackot is, de nem tetszett, többé nem vacakolok vele. Az befőttnek a jó.

    Lili nagyon szorgalmas vagy, látom 11-re már kész is voltál.

    Nos, Erika megy, Alex jön. De jó! Majd jelentkezzetek Klári !

    Rohanok szellőztetni míg jó az idő! Kisfiam összepakolta a fél szobányi játékát és a nagymamához költözött egy hétre. Most így egy gyerekkel egész "uncsi".
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. 2006. június 18. 05:37456.

    Jó reggelt Lányok , szia Lili

    Alex megérkezett szerencsésen, Frankfurtból vonattal jött. Persze megint késett a vonat, miért is ne. Így csak egy puszit kapott tölem és én mentem is aludni. Ö meg Timhez.

    Mindjárt hívom a taxit és én is megyek az állomásra.

    Szép vasárnapot Mindenkinek, majd valamikor jelentkezem Kláriéktól.

    előzmény:
    litita (449)
    2006-06-17  19:34
  47. 2006. június 17. 23:09455.

    Lehet, hogy igazad van ezzel a lecsóval, na, majd egyszer én is kipróbálom így.

     Eperdzsem, jelentem, kész, csücsül a dunsztban. Én sem tudom még, mit teszek el idén. Amiből van tavalyi, azzal nem vacakolok, mi elég kevés lekvárfélét eszünk.

    előzmény:
    latsia (454)
    2006-06-17  22:50
  48. 2006. június 17. 22:50454.

    Lilikém szerintem azért, mert általában több paradicsommal szokták főzni a lecsót, mint paprikával és ezért több is egy kicsit a lé.
    De mivel ebben a receptben egyforma a mennyiség, kell egy kis utánpótlás.
    De ez csak az én gondolatom.

    Természetesen semmit nem érzel abből a kis vízből ki a végererdménynél, nagyon-nagyon finom lesz! 

    Tavaly én is készítettem eperlekvárt többféleképpen is, de még van belőle, így nem tudom, hogy az idén nekiállok-e vagy sem...de ahogy ismerem magam, lehet, hogy nem tudok ellenállni a finom epernek.
    Ma csodaszép sárgabarackot láttam, na abból jó lenne egy pár üveg leki, de Édesanyámét imádom és van egy érzésem, hogy amikor jön júliusban hoz belőle...csak valamit ki kellene találni, hogy ne üvegben hozza, mert mindig annyit cipel 

    előzmény:
    litita (453)
    2006-06-17  22:03
  49. 2006. június 17. 22:03453.

    Klári, nagyon jól néz ki ez a lecsó, én is meg birnám most enni, csak öszimtén megmondom, hogy nem értem, minek kell bele viz? Én mindig csak piritani szoktam a hagymát. A többi u.az.

    Rotyog az eper (remélem, nem ég oda), mindjárt megyek befejezem. Anya receptje szerint csináltam, egy kisebb részt pedig Stahl-féle sült eperdzsem.

    ribizlit nem szoktam eltenni, pedig nagyon szeretem, de azt passzirozni kell, az meg nekem sok,

    előzmény:
    latsia (450)
    2006-06-17  20:08
  50. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. június 17. 20:40452.
    Szép estét, bekukkantottam!

    Klári! Nagyon egyszerű. A lyuk azért van, hogy szeletre vágva beledughasd az ujjad és úgy könnyű körberágni. Így nincs gond, nem kell mosogatni az evőeszközt sem!

    A lecsó annyira guszta, hogy elveim ellenére bekapnám vacsira is!! Jujj, csak nem az én gyomrom kordult meg?

    A hússütés remek lett. A husok finomak lettek, a saláták is, azokat nem én csináltam. Csináltam két desszertet is aminek óriási sikere volt az egész családban. De most még nem mondom meg mit. Mert kedves vendégeimnek is szeretném elkészíteni holnap .

    Lilikém jó befőzőcskélést!!! A befőzéssel én megvárom a ribizlit, jövőhéten már szedhető, befőzős állapotban, édesen.

    Erika, hát nagyon jó készülődést és szerencsés utat kívánok!!!!!

    Maci, ha Dubaiba mentek, hadd bújjak már a bőröndödbe. Aztán majd kiraktok és tovább utazok Maldívra. Igaz az én álmom a Seychelles... Igazi reménytelen álom. Bár ma húzzák a lottószámokat. Hátha.

    Jó éjt mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  51. 2006. június 17. 20:23451.
    helyesen:

    5-5 darab paradicsomból és paprikából készítettem
    előzmény:
    latsia (450)
    2006-06-17  20:08
  52. 2006. június 17. 20:08450.
    Sziasztok szép estét!

    Lilikém percig se aggódj, nem tűnünk el!
    Még meg is fogsz unni minket!

    Ma megfőztem nagy kedvencünket, tavaly is sokszor készítettem, igaz akkor kicsit olcsóbban vettem a magyar paprikát....ezt különben nem igazán értem, hogy hogy lehet az, hogy Cipruson 1 kg magyar paprika kb. 400 Ft volt itt meg most 1350 Ft.- És még mondja valaki, hogy a lecsó egyszerű olcsó étel!
    Nagyon finom magyar kolbászt is tettem bele, el is fogyott pillanatok alatt!
    Desszertnek ajándék sütit ettünk, majd hozom annak is a receptjét mert nagyon fini volt!

    SHERPA LECSÓJA

    Ugyanannyi szem paprika és paradicsom kell hozzá.
    A paradicsomokat a száruknál X alakban bevágom és lobogó vízbe dobom, majd a héját lehúzom.
    Feldarabolom, egy tálba teszem, besózom és hagyom állni.
    A paprikákat nem karikákra, hanem szeletekre vágom, bár ennek nincs jelentösége.
    Kb. 5 dkg füstölt szalonnát kockákra vágok, pici olajon kisütöm a zsírját.
    Rádobok 2 nagy fej idei főzőhagymát szintén kockákra vágva, rögtön egy kis (kb. fél pohár) vizet is öntök hozzá és hagyom párlódni.
    Megszórom pirospaprikával.
    Beleöntöm a már levet engedett paradicsomot és a paprikát.
    Fedő alatt hagyom puhulni. A paprika ne főjjön szét, olyan roppanós legyen!
    Amikor majdnem kész, szórtam bele rizst és azzal készre főztem. Rizs helyett tehetsz bele tojást.
    Én ott álldigálok mellette, mert már nemegyszer leégettem! Remélem Neked is annyira ízlik majd, mint nekem!
    Amikor a paprikát beleteszem, azt is picit még megsózom.
    A paradicsomot besózáskor ízesítheted akár egy kis vegetával, akár egy kis törött borssal is!

    Latsia:
    -a hagymával egyidőben egy olyan arasznyi magyar szárazkolbászt is tettem bele
    - 5-5 db paradicsomból és 4 tojásból készítettem
    előzmény:
    litita (449)
    2006-06-17  19:34
  53. 2006. június 17. 19:34449.

    Jó estét!

    Erika, maci köszönöm a virágokat! Olyan jó ílyen szépségekre hazajönni szombaton este a munkából.

    Ma reggel voltunk a piacon, vettünk epret. Most pihenek pár percet és megyek dzsemet csinálni, még receptet kell hozá keresni.

    Erika elindultál már a reptérre a lányod elé? Ezt már valószinüleg csak a svédországi kirándulásod után tudom meg. Nagyon jó szórakozást Nektek, jelentkezetek néha, nem belefeldkezni a sok csevegésbe.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  54. 2006. június 17. 17:56448.

    Sziasztok!

    Rohanok, de mielött elmennénk felrakok néhány képet. Most, hogy így belelendültem a virágozásba, természetesen néhány rózsa is felkerül 

    Egy eszpresszó macchiato azoknak akik álmosak - 

    Egy kis friss eper az édesszájúaknak Még cukor nélkül is nagyon finom!

    Nagyon szép szombat estét kívánok mindenkinek, megyek grillezni, és meccset nézni!  

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  55. 2006. június 17. 15:37447.

    Nem muszáj ám elvenni mások örömét. Valaki fenyeget , ha itt nem olvasol, akkor baj lesz ? Tudod vannak emberek, akik a saját örömüket szeretik megosztani másokkal,  és a többiek szívesen hallgatják ezt, mert hogy kölcsönös a dolog.

     Próbálj meg kicsit örülni az életnek. 

    előzmény:
    ohohohoh (430)
    2006-06-16  22:39
  56. 2006. június 17. 13:55446.

    Gondolom ahány ház, annyi szokás. Mivel férjem a lecsót szaftosan szereti, én így készítem:

    Lecsó, ahogy mi szeretjük/ alchri:

    50 deka paprika, 50 deka paradicsom, 2 hagyma, 2 pár virsli, 2-3 ek. sürített paradicsom, 1 füstölt ízü leveskocka, pirospaprika, só, bors, cukor, olaj

    A hagymát az olajon megdinszteltem, majd rádobtam a karikára vágott paprikát, lefedve pár percig pároltam. Utána megszórtam pirospaprikával és kb. 2 pohár vízzel felengedtem. Sóztam, borsoztam. Bele dobtam a hámozott, cikkekre vágott paradicsomot, a füstölt ízü leveskockát és pár percig fedö alatt föztem. Majd a karikára vágott virsli jött hozzá. Kb. 5 perc után, amikor a virsli is megfött, süritett paradicsommal sürítettem. Cukorral ízesítettem.

    Ha van itthon baconom, akkor azzal fözöm és kihagyom a füstölt ízü leveskockát.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  57. 2006. június 17. 12:30445.

    Lilikém, ezt meg Neked küldöm . Még Macival együtt vettem, a fiam táncpartnernöjének a záróbálra. Lefotóztam, mert olyan kis aranyos csokor volt.

    Kellemes napot kívánok Nektek Tündiéknél!

    előzmény:
    litita (434)
    2006-06-16  23:32
  58. 2006. június 17. 12:14444.

    Klárikám, lyuk ide vagy oda, nagyon guszta a süti .

    A kis elökertben is kezd nyílni a muskátlim , úgy látszik idén kicsit "késön éröket "kaptam . A nád meg napról napra legalább 5 centit nö szerintem.

    előzmény:
    latsia (442)
    2006-06-17  11:24
  59. 2006. június 17. 11:33443.

    Szia Macikám

    Alex is mondta, hogy legközelebb Dubaiba szeretne menni, mondtam, hogy oda szívesen elkísérem én is .

    Most jöttem haza az elutazásom elötti, remélhetöleg utolsó bevásárlásomból . 1 Euroért, helyesebben 99 Centért  kaptam a Normában klasszikus cd-ket, Chopin és Debussy zongoraversenyeket, meg a Trubadúr operát, azt már most hallgatom is . A zongora cd-ket Chrinek vettem, ezek a kedvenc zeneszerzöi. A pénztárnál azért megkérdeztem, hogy biztos ennyibe kerülnek-e, de igen.

    Tegnap tudtam meg, hogy az almádis barátaink, akiknek a lovasudvaruk van ahol a fiúk is lovagolnak, 1-én jönnek hozzánk. Még nem tudták megmondani, hogy meddig maradnak, de az biztos, hogy ha haza jöttem Kláriéktól, teljes hajrá lesz, hiszen 3 embert kell valahogy elhelyeznem a házban.

    A barátnönk mondta, hogy ne legyen nagy fözés, inkább kiránduljak velük, de ezt nem hiszem, hogy komolyan gondolta, hiszen a férje nagyon szereti a hasát, istenien föz is. Muszáj lesz komolyabbakat föznöm, föleg húst, hússal . De szerencsére mint lovas emberek, elég lezserek, nem kell belölük nagy gondot csinálnom .

    Na megyek lecsót fözni, meg vasalni, meg pakolni .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (441)
    2006-06-17  10:01
  60. 2006. június 17. 11:24442.
    Sziasztok szép napot Mindenkinek!

    Erikám ma egyfélét főzünk, én is lecsót késítek, már meg is van végre hozzá a jó kis paprika, ami tegnap hiányzott!
    Most még folytatom a készülődést a holnapra, aztán belecsapok a lecsóba!
    Gyönyörű időnk van, szerencsére csak huszonvalahány fok van, de ez így jó, kinek kell a hőség?

    Itt a tegnapi sütike receptje, nagyon fini lett, de valamit elronthattam, mert a közepén lyuk tátong!

    KÁVÉ SÜTEMÉNY

    200 g vaj
    200 g cukor
    1 csomag vaníliáscukor
    3 tojás
    300 g liszt
    3 tk sütőpor
    3 tk instantkávé

    rumaroma
    75 g kávészem külsejű csoki
    100 g csokibevonó
    20 g darabolt mogyoró

    A puha vajat a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, közben a tojásokat egyenként hozzáadjuk.
    A lisztet a sütőporral, egy csipet sóval és az instant kávéval összekeverjük és a a vakjkrémmel jól elkeverjük.
    Egy csepp rumaromával ízesítjük.
    Hozzákeverjük a csokiból készült kávébabokat.
    A sütőt 180 fokra előmelegítjük, egy hosszúkás formát enyhén kizsírozunk és sütőpapírral kibélelünk.
    A tésztát beletöltjük és elsimítjuk, a sütőbe toljuk és középső sínen kb. 50 perc alatt megsütjük.
    Tűpróba.
    Ha megsült, pár percig a lezárt sőtőben hagyjuk, majd kivesszük és újabb pár percig a formában hagyjuk hűlni.
    Majd kifordítjuk egy rácsra, a sőtőpapírt eltávolítjuk és hagyjuk teljesen kihűlni.
    A bevonót az utasítás szerint elkészítjük, leöntjük vele a sütit, megszórjuk a darabolt mogyoróval amíg még meleg a csokimáz és hűlni hagyjuk.

    Latsia:
    - ha nincs épp otthon csokibab, mehet csokicseppel is
    - nekem egy kicsit több csokimázta vett fel a teteje


    előzmény:
    alchri (440)
    2006-06-17  08:36
  61. 2006. június 17. 10:01441.

    Sziasztok, szép jó reggelt! 

    Erika, rá se ránts, hisz ezek az emberek a hírhedt "sárga irígység" nevü népbetegségben szenvednek. Csupán az a paradox benne, hogy épp ök használják másokra oly szívesen a "szánalmas" vagy "nevetséges" jelzöt.

    Fogadjunk, hogy ez az undorító topik, amit  ugye teljesen fölösleges olvasni, már a kedvenceik között szerepel, hogy minél könnyebben el tudják olvasni a napi fejleményket.     Na, ehhez több kommentár azt hiszem nem szükséges.

    Most pedig szerenék én is egy kicsit dicsekedni 

    Nem vitatom, hogy az arab légitársaságok nagyon jók. A Maldív szigetekre németekkel repültünk, semmi panasz nem lehetett, elégedettek voltunk mindennel. Visszafele arab társasággal, arab személyzettel. A kiszolgálás tökéletes, barátságos, kedves és elözékeny a személyzet, a lesték minden kívánságunkat. Egyszóval szuper volt minden!

    Kíváncsi vagyok Alex beszámolóira kínát illetöen, de arra talán még jobban, hogy hogyan tetszik neki Dubai. Férjem szeretne jövöre elmenni Dubaiba, persze nélkülem egy lépést nem tehet, jövööööök én iiis!

    Ma hideg marad a konyha, az ikeába készülünk,és valószínüleg ott is ebédelünk. Imádom a "kötbullart" amit ott adnak, és néha viszek is haza egy csomaggal. Arra az esetre is tökéletes, ha váratlanul vendégek toppannának be, mivel 10 percen belül elkészülnek a sütöben a forró fasírtgombócok.

    További szép napot kívánok Nektek!

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  62. 2006. június 17. 08:36440.

    Sziasztok, jó reggelt !

    Hát ha ez dicsekvés amit írok, akkor hagy dicsekedjek tovább. 

    Alex telefonált ma reggel Dubaiból, nagyon élvezi, már vett két vizipipát, egyet a férjemnek, egyet magának . Nem tudom mi a fene azon a dicsekvés, hogy a lányom aki becsületesen dolgozik, egy viszonylag olcsó repülöjegyet vett magának , /mégcsak nem is first class  / Shanghaiba, nem direkt repült mint a barátja, hanem 30 órát van visszafelé úton. Nekem ez nem tünik luxus utazásnak.

    Különben nagyon egyszerü a megoldás, nem kell utánam betegesen szaglászni és lesni, hogy mit írok be !

    Ma lecsót fözök ebédre.

    Szép napot Mindenkinek 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  63. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. június 17. 05:17439.
    Szép jó reggelt!!!

    Kismamák szép napot!

    Lilikém, csodaszép menüsort varázsoltál!
    Akkor én most mit csináljak? Hova bújjak? Hogy merjek egyáltalán...
    Na jó, azt hiszem gyorsan kitalálok még húsz féle kaját
    (Csak viccelek, nehogy komolyan vegyél!!)

    Erika! Hát akkor Alex ma este hazaér, már nagyon várja mindenki. A Dubai repülőtér gyönyörű szép. Képen láttam mert kolléganőm a Maldív szigeteken nyaralt egyik évben és ők is Dubaiból jöttek haza.

    Maci ez a Hófehérke torta nagyon tuti, szülinapra biztos befutó. Kisfiam nagyon szereti a Hófehérke mesét, óriásiakat kacag a törpéken.

    Mindenkinek szép napot!
    Ma már nem jövök, holnap meg nem tudom mikor lesz időm bekukkantani. Valamikor jelentkezem.



    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  64. 2006. június 17. 00:49438.

    Jó éjt mindenkinek! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  65. 2006. június 17. 00:43437.

    Nekem még ilyenkor is édességen jár az eszem, ezért gondoltam felrakom Nektek a hófehérke torta receptjét, képekkel együtt. Arra az esetre, ha valaki sütit keresne hétvégére.

    Hófehérke torta/*macisajt*

    15 deka liszt, 7,5 deka vaj, 2 tojás sárgája, 1 evökanál cukor, 1 evökanál rum

    Fentieket gyorsan összegyúrom,majd fóliába csomagolva fél órára a hütöbe teszem.

    10 deka puha vajat 5 deka barnacukorral, és 3 egész tojással habosra keverek, majd hozzáadok 20 deka darált mogyorót, 8 deka lisztet fél csomag sütöporral elkeverve és 8 deka reszelt csokit, végül 2 evökanál juharszirupot.

    Az omlós tésztát a hütöböl kivéve akkorára nyújtom, hogy egy 24 cm-es kapcsos forma alját ki tudjam vele bélelni. Villával megszúrkálom a tésztát, majd rásimítom a mogyorós keverék 1/3-át. Ezen  elosztok egy üveg alaposan lecsepegtetett meggyet, és rákenem a tészta 2/3-át. 160 fokos sütben (hölégkeverésnél) kb. 50 percig sütöm a süteményt.

    A formában hagyom kihülni, majd miután teljesen kihült bevonom fehér csokival, és felolvasztott tejcsokival csíkokat húzok a tetejére.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  66. 2006. június 17. 00:33436.

    Épp most szerettünk volna a Hofi-tükrét megnézni a laptopon, de az istennek nem volt hang! Pedig tuti nem némafilm. Kár  hüpp hüpp.

    Szívesen elmulattam volna "Rözsa Sándor" kifigurázásán, habár a szövegét már így is betéve tudom 

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  67. 2006. június 16. 23:42435.

    Sziasztok, szép estét Mindenkinek! 

    Maci gyönyörűek a virágcsokraid, igencsak kényeztetve vagy 
    Én is nagyon szeretem a Zsolnay-t, mielőtt kiköltöztünk Ciprusra, vettünk a Váci utcai boltjukban egy csodálatos 12 személyes étkészletet, azt a sötétkék-fehéret aranyszéllel.
    Sajnos sokat nem tudtuk használni, mert amikor idejöttünk, annyira féltettem, hogy esetleg eltörik /más cuccok el is törtek, jó volt a megérzésem/, hogy inkább otthagytuk amíg visszamegyünk elcsomagolva.

    Lilikém, látom megint szép kis terülj asztalkámat gyártottál, igazán szép dolgokat látok, biztosan finik voltak, Te mikor voltál utoljára így kényeztetve, ahogy a Vendégeid Nálad vannak? 

    Ildikó, szia itt is, mostmár nem vagyok egyedüli pocakos itt! 
    Hogy vagy? Remélem jobb étvágyad van, mint nekem!

    Erikám Te ide pihenni jössz, nem főzni, úgyhogy ne is mondj ilyeneket! Azért mert nem sokat eszem, még főzök, legfeljebb nem 6 fogásosakat! 
    Aztán tudod, ahol ér a nap, ott eszünk, csak lazán!

    Lányok végülis kész lett a pizza, azt tettem rá, ami épp itthon volt, alapcuccok /paradicsom, sonka, sajt, paprika, gomba, oregano, szalámi/.
    Finom lett, 2 jó nagy pizza lett belőle, de én nem jeleskedtem a fogyasztásnál, szerencsére Vendégünk is volt.
    hű most látom milyen pocsék lett a fotó, na mindegy a pizza annál finomabb lett!
    A Kávés süti is kész, majd holnap lefotózom belülről is, mert nem vágtuk még meg és akkor jövök a recivel is.

    Jó pihenést Mindenkinek! 

    Pizzatészta


    2 db 30 cm-es pizzára

    500 g liszt / finom vagy rétes, mindegy!
    10 g porélesztő vagy 2 dkg friss élesztő
    15 g cukor
    15 g só
    3-3, 5 dl víz

    A hozzávalókat megdagasztod / én géppel szoktam/ és 10 perc pihentetés után kinyújtod, kiolajozott tepsibe teszed, ráteszed az ízlés szerinti feltétet és 240 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt készre sütöd.
    Az adag duplázható.




     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (431)
    2006-06-16  22:49
  68. 2006. június 16. 23:32434.
    Ez Hollóházi. Nagyon szeretem, ezek vannak nekünk ünnepre is meg hétköznapra is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (433)
    2006-06-16  23:02
  69. 2006. június 16. 23:02433.

    Lili, már nézegettem a tányérjaidat, mivel nemcsak a régi zsolnay, de ez az egyszerü és elegáns fehér is nagyon tetszik. 

    Szeretnék lassan egy új készletet, olyant, ami ünnepélyes is, de nem kár befogni öket minden nap.

    Cicó aranyszélü (szerintem zsolnay) tányérjai is nagyon tetszenek, olyanokat viszont nem hiszem, hogy még be tudok szerezni a boltban manapság, hacsak nem biziben.

    előzmény:
    litita (430)
    2006-06-16  22:45
  70. 2006. június 16. 23:00432.
    Nagyon szépek,  köszönöm!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (431)
    2006-06-16  22:49
  71. 2006. június 16. 22:49431.

    Óh, látom van újra utálattal csodáló kényszeres topikolvasónk

    Mindennek ellenére, vagy talán épp ezért, felteszem még a két legújabb virágomat, születésnapomra kaptam öket. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  72. 2006. június 16. 22:45430.
    Köszönöm szépen. Neken eddig még nem jutott eszembe lefényképezni a kapott csokrokat, de most már én is ezt teszem, remélem, lesz mit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (429)
    2006-06-16  22:36
  73. 2006. június 16. 22:36429.

     Litita!

    Mivel annyira szereted a virágot, kikerestem Neked néhányat. Én is imádom a vágott virágot, és igyekszem mindig lefényképezni a csokraimat, hogy még tudjak évek után is gyönyörködni bennük.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  74. 2006. június 16. 22:29428.
    A virtuálisnak is nagyon fogok örülni. Előre köszönöm.
    előzmény:
    alchri (426)
    2006-06-16  22:23
  75. 2006. június 16. 22:29427.
    A dinnyéről jut eszembe, hogy maradt még egy darabka abból adinnyéből, amit akkor vasárnap vettem, hát már amikor túl voltunk a kaján és csak beszélgettünk, valamivel szerettem volna még megkinálni őket, igaz, hogy már senki nem birt enni, hát felkockáztam a dinnye húsát, majdnem nagyobb sikere volt, mint az egész vacsorának. Csak azért mentek el 9 előtt, mert még be akartak menni a Lidl-be venni ílyen finom dinnyét.
    előzmény:
    alchri (424)
    2006-06-16  22:16
  76. 2006. június 16. 22:23426.
    Akkor majd én küldök Neked így virtuálisan néha, jó?  Gondoltam, hogy szereted öket, hiszen csodás virágokat hoztál nekünk is Pesten, amikor ott voltam .
    előzmény:
    litita (425)
    2006-06-16  22:18
  77. 2006. június 16. 22:18425.
    Köszönöm, lányok, külön a virágokat. Én valahogy soha nem kapok vágott virágot, csak cserepeset, pedig azok a ritka emberek közé tartózom, aki nagyon szereti a vágott virágot, akármilyet, mezeit is. A pitetálat ajándékba vettük az egyik "lánynak" és égettünk az aljára belülről egy versikét neki szülinapra, de hogy ne üressen adjuk, sütöttem belé valamit, ő csak akkor látta meg, hoy az ővé, amikor ettünk belőle és átraktam a maradékot egy másik tálra. Nagyon tetszett neki, és persze mi is örültünk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  78. 2006. június 16. 22:16424.

    A dekorálás is egyszerüen lenyügözö. Tudod, nem csodálom, hogy arany párod még akár a meccs elöl is feláll és elmegy Neked dinnyéért, mindent megérdemelsz !

    Jó éjszakát Lányok, megyek aludni. Alex kb. 6 órája a repülön ül már, Dubaiban száll át, de elötte 11 órát tartózkodik ott . Mesélte, hogy menükártyát kapnak a repcsin, abból választhat , nagyon meg van elégedve az arab légitársasággal. 

    előzmény:
    litita (420)
    2006-06-16  21:39
  79. 2006. június 16. 22:07423.

    Óriási szerencsém, hogy már jóllaktam - 2 paprikásszalámis toast, zöldpaprika, és egy rettenetesen csokis óriási nápolyi szelet, nameg egy rezgöpuding, utóbbit a lányom készítette- mert különben  a monitort kóstogatnám Lili fantasztikus nyári menüjét látva!   

    Lili, ha én egyszer valamikor eljutok hozzád vendégségbe... na de addig is gyönyörködöm ezekben a képekben. Minden rendkívül guszta, irígylem a vendégeidet!

    A 10-böl 10, azaz TÍZ pontot adok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  80. 2006. június 16. 21:57422.

    Liliiiii, ez nem igaz!!!!!!!! Ez egy álom, amit ma az asztalra varázsoltál, egyszerüen profi és ízléses és,és....szívesen lettem volna a vendéged !

    A kacsa is tökéletes lett, ahogy látom .

    előzmény:
    litita (420)
    2006-06-16  21:39
  81. 2006. június 16. 21:53421.
    Na még egy pár.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  82. 2006. június 16. 21:39420.

    Jó estét!

    Nagyon jól sikerült ez a mai vendégség, jókat ettünk, ittunk és főleg dumáltunk és nevettünk.

    A menű: Cukkinisaláta, Töltött koktélparadicsom, Mininyársak, Tojássaláta gazdagon, Lazactekercs, Mimózasaláta, Sült kacsa, Pikáns rízsköret (fenyőmaggal, aszalt szilvával stb), Tésztában sült zöldségek, Gyümölcsös-túrós pitetorta. sütöttem baquettet és teljes kiörlésű lisztből kenyeret.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  83. 2006. június 16. 20:57419.

    Sziasztok Lányok, szép estét!

    Külön üdv Ildikónak!

    Dejó, megint gyarapodtunk! Szívesen látunk, gyere csak!

    Legalább lesz friss babás részleg is, mi "nagybabások" meg majd tudunk nosztalgiázni 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_771225 (415)
    2006-06-16  19:29
  84. 2006. június 16. 20:07418.

    Sziiiiiaaaaa édes Ildikó !

    Hogy vagy Kismama? De jó, már kettö babát várhatunk a topikon !

    Vigyázz magadra, ne nagyon menj ki ebben a höségben, csak ha nagyon muszáj.Nem tesz jót.

    Chri most jött haza a városból, ott nézték végig a meccset és valahonnan szerzett egy ilyen vicces kalapot, amit a hollandok hordtak a fejükön. Ki lehet húzni és akkor tölcsérnek használható, bele lehet beszélni !

    Szép estét Mindenkinek, mindjárt jön egy dokufilm a Kennedy családról, megnézem, mert kedveltem öket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_771225 (415)
    2006-06-16  19:29
  85. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. június 16. 20:01417.
    Sziasztok!

    Ildi de jó hogy itt vagy! Jól vagytok? Alakul a baba-mama klub is mint látod.

    Erika, nagyon ügyes vagy! Na és a cukkinis tészta tök jó! Meg is csinálom mert van itthon minden hozzá. Remélem hétfőig bírja majd a cukkini is.

    Ez a rizses desszert nagyon izgalmasan hangzik Maci! No és persze a szokásos csodagyönyör tálalásban adtad elő.

    Klári, pihenj, pihegj, egyél sok zöldséget, gyümit főzés nélkül ha nagy a meleg. Szerintem Életed Értelme biztos Életetek Értelme javára fog szavazni és lebeszél a főzőcskéről legközelebb.

    Mindenkinek szép estét kívánok. Most már ki lehet menni, sétáltunk is egyet Makrancos Katámmal. Jó nagy kört kellett tenni mert mindíg az ellenkező irányba akar menni.

    Megyek locsolni, homokozót fedni, ilyesmi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  86. 2006. június 16. 19:59416.

    teljesen igazad van.

    bár  a túl sok külön szó   , de ez most vicc.

     

    ha majd ÖK IS ELGONDOLKODNAK, hogy minek is kellett uj topikot nyitni, hogy egymás s... nyalják????

    nem tudom, belelátsz-e a dolgokba..

    előzmény:
    micheleke (375)
    2006-06-16  06:06
  87. Torolt_felhasznalo_771225
    Torolt_felhasznalo_771225
    2006. június 16. 19:29415.

    Sziasztok!

    Ha nem bánjátok csatlakoznék Hozzátok. 

    Klári, utólagosan sok boldogságot kívánok Nektek és gratulálok a babához is!!   Vigyázzatok magatokra!

    Sajnos még nem tudtam végigolvasni a topicot, kb. a felénél tartok. Sokat vigyázok húgom pici babájára, tündéri a kis "mandarin". Így hívják a szülei és most már mi is. 

    Ma brassóit csináltunk Anyukámmal, én csalamádéval ettem.

    Marha nagy meleg van, így elmaradt a palacsintasütés.  Talán a hétvégén sorra kerül.

    Vacsira görög salit készítek.

    Pussz Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  88. 2006. június 16. 18:59414.

    Maci,ez nagyon guszta! Ették a lányok?

    Évikém, tényleg jó lenne ha itt lennétek, társasággal mégiscsak kellemesebb a nézelödés. Nem is tudtam, hogy voltál már Stuttgartban.

    Klárikám, nem csodálom, hogy nincs kedved fözni, ha az embernek étvágya sincs, meg rosszul is van, nem is lehet elvárni. Semmi gond, a jövö héten szívesen leveszem a válladról ezt a terhet .

    Ma estére gyorsan föztem egy kis tésztát, egy darab árva cukkini volt itthon, megsütöttem hozzá.

    Cukkinis mini pillangótészta/ alchri:

    1 darab vastagabb cukkini, 1 nagy hagyma, olivalolaj, só, bors, oregano, bazsalikom, parmezán, 40 deka pillangótészta

    A hagymát karikára vágtam, a cukkinit vékony csíkokra reszeltem. Egy serpenyöben az olajat felhevítettem, elöször a hagymát piritottam meg benne, majd rádobtam a cukkinit. Sóztam, borsoztam, egy korty fehérbort öntötem rá és fedö nélkül forraltam. Egészen addig, amíg a folyadék teljesen elforrt, utána még piritottam. Tehát szinte pirosas barnára sütöttem az egészet, nagyon jó aromája lett. A végén a csíkokra vágott bazsalikomot szórtam bele.

    Közben megföztem a tésztát. Utána a piritott cukkinivel és ( frissen! )reszelt parmezánnal tálaltam.

    Szép estét Mindenkinek, meccsel, vagy anélkül !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  89. 2006. június 16. 18:04413.
    Maci ez nagyon szép, biztosan nagyon finom is!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (409)
    2006-06-16  15:54
  90. 2006. június 16. 18:03412.
    Szia Évikém, köszönöm Mindkettőtöknek!

    Hű de bevásároltál, biztosan finomak lesznek, a Cseresznye levesedre már vevő is vagyok!
    Jó kis halacska a Duna parton a barátok körében, kell ennél jobb?

    Én nagyon el vagyok maradva, ma semmi kedvem nem volt főzni, de azért a végén csak összeszedtem magam és gondoltam csinálok egy jó kis lecsót...közben kiderült, hogy nincs itthon paprika
    Na így az alap marad holnapra, és ma pizza lesz...de csak később, mert a nagyeszemmel beraktam a sütőbe egy kávés sütit sülni, így a pizza is tolódik! Még szerencse, hogy "Életem Értelme" megértő!

    Úgyhogy először elvisszük a blökiket sétálni és majd csak aztán sül a pizza!
    előzmény:
    eva0812 (411)
    2006-06-16  17:17
  91. 2006. június 16. 17:17411.
    Sziasztok !

    Klárikám,nagyon klassz a kép!!!
    Nagyon drukkolunk neked,Bélámmal együtt!

    Erika!
    Köszi a képeket,!
    Olyan jó lenne ott lenni.!

    Többször voltam,én is a városotokban,nekem nagyon tetszik.
    Most olvasgatlak benneteket.Mit is főzzek a hétvégén.?
    Már tegnap bevásároltam,egyenlőre még gondolkozok,annyi mindent szeretnék csinálni.
    Kaptam,fekete szemű cseresznyét.Leves biztos készülni fog belőle.
    Eprem is van,a joghurtos habot,vagy tortát én is megcsinálom.
    Vettem borjú húst.Valami tepsis,paradicsomos,mozzarellás husin gondolkozom,krumlipüré rózsákkal,körberakva.

    Ma a hétvége kezdetén,megint megyünk halazni.Olyan jó,ilyenkor nem kell főznöm,és a barátnőmékkel,jót beszélgetünk!
    előzmény:
    latsia (402)
    2006-06-16  13:19
  92. 2006. június 16. 16:06410.

    Erika, nagyon aranyosak ezek az "oranje" fiúk! Látom továbbra is van böven jó hangulat a városban, csak maradjon is ilyen vidám, és békés!

    Mi holnap megyünk megint kollektív meccsnézésre, grillezéssel egybekötve, rég látott nagyon kedves ismerösök hívtak meg.

    Na megyek dolgomra tovább, kellemes napozást a napimádóknak, jó pakolászást az utazni készülöknek, és jó pihenést; feltöltödést a babát váróknak!

     

     

     

    előzmény:
    alchri (404)
    2006-06-16  14:16
  93. 2006. június 16. 15:54409.

    Elmaradt a mai tortillázás, miután a lányokkal a városban ebédeltünk. A desszertet mégis megcsináltam, mivel nem ment ki a fejemböl, mióta olvastam a receptjét. Igaz eléggé eltértem töle, mivel se datolyám nem volt, se római köményem egészben, csak por alakban. Ezen kívül citromhéjjal és magyar borral föztem hozzá a szirupot.

    Ettöl függetlenül nagyon finom lett!

    Tunéziai karamelles rizs/*macisajt*

     

    3 evökanál cukrot megpirítottam egy edényben, és 2 csésze tejjel felöntöttem. Miután feloldódott a tejben a karamell, 1 csésze rizst adtam hozzá, pár ercig kevergettem, majd lefedve alacsony lángon puhára föztem.

    Közben 2 dl fehér bort 2 evökanál cukorral, 1 darab fahéjjal, reszelt citromhéjjal, fél mokkáskanál örölt római köménnyel, pár szem szegfüszeggel, egy marék mazsolával, és 8 szem szárított kajszival 10 percig föztem. 2 evökanálnyi hideg borban feloldottam egy teáskanál étkezési keményítöt, és besürítettem vele kicsit a szirupot.

    A megpuhult rizshez kevés juharszirupot kevertem még, mert nem tünt elég édesnek. Egy púpos evökanálnyit egy desszertes tányérra szedtem belöle, körberaktam a fött, szárított gyümölcsökkel és kanalaztam mellé a boros szirupból is. Fahéjjal, szegfüszeggel, aprított zöld pisztáciával és félbevágott friss eperrel díszítettem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. június 16. 15:48408.
    Egyszerűen bemenekültünk a házba a forróságról. A gyerekek kezdtek megpirulni a napernyő + a Vichy 50+ napteje alatt..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  95. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. június 16. 15:45407.
    Fantasztikus felvételek igen. Klári gondolom elmélyedtél a témában!
    Csodálatos ha valaki babát vár!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  96. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. június 16. 15:40406.
    De jó is ez Erika, hogy ilyen klassz képeket közvetítesz nekünk!!
    Na de a legjobb az utolsó! Nagyon helyesek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  97. 2006. június 16. 14:29405.

    Macikám, az én férjem csak utólag merte bevallani, hogy a második gyerköcnél végig imádkozott, hogy fiú legyen.

    Ez már csak egy ilyen tipikus férfi betegség szerintem.

    Ott volt a szülésen végig, ö látta meg elöször a nemét a gyereknek, utána csak könnyes szemmel halkan felkiáltott, hogy "fiúúú"! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (397)
    2006-06-16  12:10
  98. 2006. június 16. 14:16404.

    A következö képek kicsit másról szólnak.

    1. Az utolsó nosztalgia villamos Stuttgartban,  2007 decemberétöl ezen a pályán is modernebb, szélesebb villamosok fognak közlekedni.

    2. Belülröl

    3. Egy klassz étterem a galéria tetején, ahonnan  fotózni szoktam. Nem az étteremböl lövöm a képeket, hanem az elötérböl. Nagyon szeretnék egyszer viszont ennél az elsö asztalnál valamit elfogyasztani és az esti, kivilágított városban gyönyörködni. Remélem hamarosna beteljesül a vágyam .

    4. Kedves ismerösökkel találkoztam a tanácsháza elött  .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  99. 2006. június 16. 14:06403.

    Most jönnek a képek.

    1-2.  Az egész sétálóutca hangosan vihogott ezen a látványon---->

    egyszerre csapták a fapapucsos lábukat az aszfalthoz, gondolhatjátok, hogy milyen zajjal járt .

    3. Egymás haját narancsszinü sprayvel fújták be.

    4-5 Felülröl a narancssárga színpompa.

    6. Egy kis erögyüjtés a meccs elött .

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  100. 2006. június 16. 13:19402.
    Hát igen...

    Itt még jobb képek vannak:

    http://meh.communio.hu/magzat.htm

    itt meg még mozog is!

    http://www.unborn.com/window/welcome1.htm
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_386574 (400)
    2006-06-16  12:59

Címlap

top