Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nagyik

anutyi
Létrehozva: 2006. március 29. 10:20
Mi nagyik már erre is ráérünk.Kivéve ha az unokák nincsennek nálunk.Főzzünk és süssünk finomat husvétra.Irjatok jó recepteket. ÜDV.Mindenkinek
  1. 2007. Április 6. 00:3710901.
    Sziasztok Nagyik
    Már rég találkoztunk. remélem mindenki jól van. Néhány húsvéti kreálmányomat megmutatnék nektek. Nem hibátlanok, de talán azért nem lettek olyan rosszak. A keresztszemes mintákkal próbálkozom, hát nem lettek hibátlanok, de talán majd alakul, ha többet gyakorolok. habár most majd nem nagyon fogok ráérni edzeni, mert itt van a sok kerti munka.
    Kellemes húsvéti ünnepeket, és jó unokázást mindenkinek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2007. Április 5. 22:3210900.
    Szép estét Nagyikák. Úgylátom vannak itt most már locsolásokhoz való versek , recik tömkelege. Nem győzök vissza olvasni. Nálam meló menet van dögivel. Takarítok , meg egyebek. Ha lesz kis időm jelentkezem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2007. Április 5. 22:2910899.

    Szia !!

    Nem vesztem el csak sokat doliztam. Abban igazad van , hogy a magam ura vagyok, de a család elvesz sok időt. Édes teher. 

    előzmény:
    mimoza1oo (10827)
    2007-04-04  16:44
  4. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 5. 22:1710898.

    Kosztolányi Dezső: Üllői úti fák

    Az ég legyen tivéletek,
    Üllői-úti fák.
    Borítsa lombos fejetek
    szagos, virágos fergeteg,
    ezer fehér virág.
    Ti adtatok kedvet, tusát,
    ti voltatok az ifjuság,
    Üllői-úti fák.

    Másoknak is így nyíljatok,
    Üllői-úti fák.
    Szívják az édes illatot,
    a balzsamost, az altatót
    az est óráin át.
    Ne lássák a bú ciprusát,
    higgyék, örök az ifjuság,
    Üllői-úti fák.

    Haldoklik a sárgult határ,
    Üllői-úti fák.
    Nyugszik a kedvem napja már,
    a szél busan dúdolva jár,
    s megöl minden csirát.
    Hova repül az ifjuság?
    Feleljetek, bús lombu fák,
    Üllői-úti fák.

    Jo eszakat kivanok! 

    előzmény:
    anutyi (10897)
    2007-04-05  21:58
  5. 2007. Április 5. 21:5810897.

         Igaz idézet! 

    "Ha igazad van, megengedheted magadnak,
     hogy megőrizd a nyugalmad.
     Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd! "

    Mahatma Ghandi

     Nyugodolmas jó éjszakát  kívánok Mindenkinek! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (10895)
    2007-04-05  21:22
  6. 2007. Április 5. 21:3010896.

    Mártika! 

        Nagyon huncut  kisfiú és imádni való. 

               Nagyok jók a süti receptek. 

    Remélem mindenki tud  kedvére  válogatni belőle. 

                      Húsvétra sütni kell a locsolkodóknak  

                               sok finom sütit. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (10895)
    2007-04-05  21:22
  7. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 5. 21:2210895.

    Magdika nagyon aranyos az unokad szepek vagytok eggyutt.

     

    Fekete-erdő torta Hozzávalók kb. 12 szelethez:
    1 tábla tejcsokoládé
    5 tojás
    5 evőkanál + 4 evőkanál gyümölcspálinka
    20 dkg porcukor
    20 dkg liszt
    2 evőkanál kakaó
    50 dkg meggy
    20 dkg meggylekvár
    7,5 dl tejszín
    3 csomag habfixáló
    8 dkg finom szemcsés kristálycukor
    3 evőkanál csokoládéreszelék


    Előkészítés: A csokoládét lereszeljük. Kibélelünk sütőpapírral egy kb. 26 cm átmérőjű kapcsos tortaformát. A sütőt 180 fokra (gázsütő 2. fokozat) előmelegítjük.
    Elkészítés: Habosra keverjük a tojásokat 5 evőkanál pálinkával. Folyamatosan keverve egymás után beledolgozzuk a porcukrot, a lisztet, a kakaót és a csokoládét. A masszát a formába öntjük, és a sütőben kb. 60 percig sütjük. Kivesszük a formából, és hagyjuk kihűlni. A meggyet megtisztítjuk, megmossuk, kimagozzuk, alaposan lecsepegtetjük, és 12 szép szemet félreteszünk a díszítéshez. A maradékot összekeverjük a meggylekvárral. A tortát vízszintesen kettévágjuk, a vágott felületen mindkét lapot megcsepegtetjük a maradék pálinkával. Az alsó lapot egy tálra fektetjük, szétosztjuk rajta a meggyes masszát. A tejszínt a habfixálóval és a cukorral kemény habbá verjük, a felét a meggyre simítjuk. Ráborítjuk a felső tortalapot, kicsit megnyomkodjuk. A maradék tejszínnel körös-körül bevonjuk a tortát (az oldalát is). Kevés tejszínből habrózsákat is nyomhatunk a torta szélére. A tortát a félretett meggyszemekkel és csokoládéreszelékkel díszítjük. Betesszük kb. 2 órára a mélyhűtőbe, hogy éppen elkezdjen fagyni.

    Rácsos-habos

     A tésztához:
    30 dkg finomliszt
    20 dkg margarin
    10 dkg porcukor
    1 tojássárgája
    A krémhez:
    1/2 l tej
    1/2 vaníliarúd
    1/2 citrom héja
    5 tojássárgája
    10 dkg cukor
    5 dkg liszt
    Továbbá:
    80 dkg málna
    5 dkg málnalekvár
    2 dl tejszín
    1 evőkanál vágott pisztácia


    Előkészítés: A lisztet, a margarint, a porcukrot, 1 csipet sót és a tojássárgáját gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, cipót formálunk belőle, fóliába csomagoljuk, és fél órára hidegre tesszük.
    Elkészítés: A vaníliarudat felhasítjuk, kikapargatjuk belőle a vaníliapépet, a tejhez adjuk. Beledobunk 2 kisujjnyi citromhéjat, felforraljuk. Fedő alatt 10 percig pihentetjük, langyosra hűtjük, átszűrjük. A sütőt előmelegítjük 180 fokra (gázsütő 2. fokozat). Lisztezett deszkán kinyújtjuk a tésztát, kibélelünk vele egy 26 cm átmérőjű, lapos gyümölcstortaformát, villával megszurkáljuk, és 12-15 percig, világosra sütjük. A formában hagyjuktojássárgákat habosra keverjük a cukorral és a liszttel, apránként felengedjük a langyos tejjel, és szelíd tűzön besűrítjük. A málnát megtisztítjuk, 16 szép szemet félreteszünk a díszítéshez. A lekvárt felforrósítjuk. A kihűlt tésztát lapos tálra emeljük, megkenjük a lekvárral, a tetejére terítjük a málnát, rásimítjuk a meleg krémet. Hagyjuk kihűlni, és legalább 1 órára, ill. tálalásig hidegre tesszük. Tálaláskor felverjük a tejszínt, csillagcsőrős habzsákba szedjük, és berácsozzuk vele a torta tetejét. A közökbe ültetjük a félretett málnaszemeket, meghintjük a pisztáciával, és azonnal tálaljuk.

    előzmény:
    anutyi (10885)
    2007-04-05  20:38
  8. 2007. Április 5. 21:1210894.

    Zsóka! 

    Holnap beirom,mert a receptet meg kell keresnem. 

                            Finom kakaóspiskóta . 

               Fincsi lehet a a muffin is  amit irtál.

                                     Köszönjük.  

     Jó pihenést kívánok! 

    előzmény:
    Kopciherci (10891)
    2007-04-05  21:06
  9. 2007. Április 5. 21:0810893.

     Jó pihenést  és szép állmokat  kívánok! 

             Remélem holnap is tudsz időt  szakítani ,és

                                        itt leszel Velünk                             

                         Várunk szeretettel. 

    előzmény:
    Kopciherci (10888)
    2007-04-05  20:47
  10. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 5. 21:0610892.

    Szia Zsoka! 

    Nagyon szep a zene koszonom! Es a suti reccept is jo. Nagyon szep az asztal diszed 

     

    http://www.youtube.com/watch?v=VrU0H7MR E7s

    előzmény:
    Kopciherci (10886)
    2007-04-05  20:39
  11. 2007. Április 5. 21:0610891.

    Magdika! 

    Hólabda nevű sütit nem ismerek, hacsak más néven nem. Hogyan készül?

    Gesztenyés muffin 

    Hozzávalók: 8,5 dkg margarin,
                        12 dkg cukor,
                       1 cs vaníliás cukor,
                       2 tojás,
                        pár csepp rumaroma,
                       25 dkg gesztenyemassza,
                       1,25 dl tej,20 dkg liszt,
                       1,5 kk sütőpor,
                        pici fahéj,
                       5 dkg mazsola

    Elkészítés:a margarint a cukorral,a vaníliás cukorral,a tojással,a rumaromával,a gesztenyemasszával habosra keverjük,majd belekeverjük a tejet.Beleszórjuka lisztes keveréket (sötőpor,fahéj,liszt),majd a mazsolát.Jól összedolgozzuk.Papírral bélelt muffinformába kanalazzuk és előmelegített sütőben kb 20 percig sütjük.

     

    előzmény:
    anutyi (10889)
    2007-04-05  20:52
  12. 2007. Április 5. 20:5610890.

    Nagyon aranyosak  

                                           Köszönjük! 

    Lőrinc Pál: Három füles

    Három kis nyúl ül a réten.
    Mesebeli faluszélen.
    Előttük egy halom tojás,
    Húsvét táján ez így szokás.
    Festék is van jócskán, bőven,
    Fut az ecset tekergően.
    Tojáson a színes csíkok
    Olyan, mint a fürge gyíkok.
    Nyúlapó is megjön közbe,
    Leül köztük ott a földre.
    Nagy bajuszát simogatja,
    Tojásokat válogatja.
    Szebb az egyik, mint a másik,
    Nincsen köztük mely hibázik.
    Ügyes ez a három füles,
    Nem lesz a tál sehol üres.
    Jut is bőven minden házba,
    Locsolóknak tarisznyába.
    Kinek nem jut fusson ide,
    Nyúlapó tesz a zsebibe.

    előzmény:
    Kopciherci (10888)
    2007-04-05  20:47
  13. 2007. Április 5. 20:5210889.

    Zsóka!  

    Elmentettem ,és lehet hogy holnap elkészitem. 

    Mézeset akartam sütni, és ez sztem ez isteni finom lesz. 

                           Köszönjük szépen a receptet!

    Ismered a hólabdát?

    A gyermekeim nagyon szeretik . 

    előzmény:
    Kopciherci (10882)
    2007-04-05  20:23
  14. 2007. Április 5. 20:4710888.

    Még egypár locsolóvers gyerekeknek 

     

     Jó reggelt, jó reggelt,
    Kedves liliomszál,
    Megöntözlek rózsavízzel,
    Hogy ne hervadozzál.
    Kerek erdőn jártam,
    Piros tojást láttam,
    Bárány húzta rengő kocsin,
    Mindjárt ideszálltam.
    Nesze hát rózsavíz,
    Gyöngyöm, gyöngyvirágom.
    Hol a tojás, piros tojás?
    Tarisznyámba várom 

     

     Kelj föl párnáidról, szép ibolyavirág,
    Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ!
    Megöntözlek szépen az ég harmatával,
    Teljék a tarisznya szép piros tojással! 

     

     Én még kicsi vagyok,
    Verset nem tudok.
    Majd jönnek a nagyok,
    Mondanak azok. 

    előzmény:
    anutyi (10885)
    2007-04-05  20:38
  15. 2007. Április 5. 20:4610887.

    Pussssziiiii érte! 

                 Imádom a zenét, és nagyon szépet küldtél. 

     A gyermekeim a Kodály Zoltán általános
                                   zenei iskolába jártak. 

                           Zeneszerető  család vagyunk. 

    előzmény:
    Kopciherci (10886)
    2007-04-05  20:39
  16. 2007. Április 5. 20:3910886.

    "A zene múlhatatlan része az emberi műveltségnek - zene nélkül nincs teljes ember."

    "Az ének szebbé teszi az életet, az éneklő a másokét is."
                                                                 Kodály Zoltán

     

    http://www.youtube.com/watch?v=9VUWpd-wKQs

     

    http://www.youtube.com/watch?v=Ej1zMxbhOO0

    előzmény:
    anutyi (10883)
    2007-04-05  20:26
  17. 2007. Április 5. 20:3810885.

    Szia Zsóka! 

    Vers nélkül bizony nem kapnak tojást  a gyerekek. 

    Szép locsolóverset írhatnál Nekünk.  Igaz a napokban irogattunk,de megismételhetnénk. 

    Olyan aranyos volt ma  a kicsi Ákoska Ő is mondott verset

    nekem,mert ma volt a locsolkodás Náluk. 

    Nem találkozunk velük húsvétkor .

             Boldog volt  és örültek mind a ketten  az ajándékoknak. 

    előzmény:
    Kopciherci (10884)
    2007-04-05  20:30
  18. 2007. Április 5. 20:3010884.

    Szia Magdika! 

    Bizony nagyon várják már a gyerekek a húsvétot.  Igaz a héten nem dolgoztam, de már a múlt héten elkezdték megfesteni a kukókat amit aztán lelakkoztunk felfűztünk cérnára és mindenki hazavihette amit készített. És persze az elmaradhatatlan locsolóverseket is megtanulták, mert vers nélkül nincs piros tojás. 

    előzmény:
    anutyi (10879)
    2007-04-05  20:08
  19. 2007. Április 5. 20:2610883.

    Kösssziiii! 

      Egyre gondoltunk 
                     ,mert ma még nem volt  szép muzsika. 

               Szép estét kívánok! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (10881)
    2007-04-05  20:19
  20. 2007. Április 5. 20:2310882.

    Éva sütemény

    Előző nap kell elkészíteni,mert puhulnia kell.

     2 tojást 13 dkg cukorral,7 dkg margarinnal, 1 kkanál szódabikarbónával,1,5 ek mézzel habosra keverjük,majd gőz fölött addig keverjük,míg meg nem melegedett.Belekverjük a 45 dkg réteslisztet.A gőzről levéve tovább keverjük,majd 3 lapra osztjuk.Az egyik részbe egy púpozott ekanál kakaóport keverünk.Közepes nagyságú ,zsírozott,lisztezett tepsiben3 lapot sütünk,és deszkára borítva kihűtjük.

    Közben megfőzzük az 1-1 vanília,és csokipudingokat,de csak fele annyi tejet adunk hozzá.Hagyjuk kihűlni.A vaníliásat 1 cs vaníliás cukorral,a csokisat 1 ekanál kakaóporral erősítjük.Alulra sárga lapot teszünk,ezt csokikrémmel kenjük meg.Erre barna lapot teszünk,amit vaníliás pudinggal vonunk be.Atetejére sárga lap kerül.

    Végül 2 ekanál kakaóporból,2 ekanál cukorral és kevés vízzel sűrű mártást főzünk és a tűzről levéve 2 dkg vajjal kikeverjük.A tésztát ezzel vonjuk be,és csak másnap szeleteljük.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (10849)
    2007-04-05  09:58
  21. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 5. 20:1910881.

    Szep estet kivanok ! 

    Hoztam egykis szep esti muzsikat! 

       Shenandoah  

                                                    

                                                      MASCAGNI: AVE MARIA  

    előzmény:
    anutyi (10878)
    2007-04-05  20:02
  22. 2007. Április 5. 20:1210880.

     Rózsavizes húsvét napját jöttem ma kívánni,
    Nem szeretnék a lányokra nagyon sokat várni!
    Ez a pár csepp jó szagos víz úgy használ a lánynak,
    Mint a réten a gyöngyharmat a nyíló virágnak.
    Olyan lesz az arcuk tole, mint a hamvas virág,
    Örömünkben együtt örül a megváltott világ.
    Megváltónk is együtt örül az egész világgal,
    Ajándékozzatok meg hát egy hímes tojással!  

     

     Eljött a szép húsvét reggele,
    Feltámadásunk édes ünnepe.
    Ünneplő ruhákba öltöztek a fák,
    Pattognak a rügyek, s virít a virág.
     A harang zúgása hirdet ünnepet,
    Egy kismadár dalol a zöld rétek felett.
    Tündérország rózsái közt gyöngyharmatot szedtem,
    Akit azzal meglocsolok, megáldja az Isten. Az illatos rózsavíztol megnonek a lányok,
    Zsebeimbe beleférnek a piros tojások.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (10853)
    2007-04-05  14:59
  23. 2007. Április 5. 20:0810879.

     Szia Zsóka!  

    Köszönöm  és viszont kívánom! 

                          Gyönyörű verset hoztál. 

    A gyerekek várják már nyuszit az oviban?

    előzmény:
    Kopciherci (10876)
    2007-04-05  19:52
  24. 2007. Április 5. 20:0210878.

    Mártika!  

    Köszönöm  szépen nagyon szép! 

    Hasznos tanácsok! 

    Főtt vagy nyers?
    Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy a tojás nyers vagy főtt, tegyük sima asztalra és pördítsük meg.

    A főtt tojás egyenletesen pörög, míg a nyers egyenetlenül.

    Tojásfőzés

    A tojásokat egy-két órával a főzés előtt vegyük ki a hűtőből, így kevésbé repednek meg.
    Főzzük keményre a tojásokat, majd azonnal hűtsük le folyó hideg víz alatt. A főtt tojás vastagabbik részét lyukasszuk ki egy vékony tűvel, hogy a légzacskóban lévő gázok el tudjanak távozni, és ne repesszék meg a héjat.


    Tojásfestés, -díszítés

    A fogyasztásra szánt húsvéti tojásokat ételszínezékkel vagy tojásfestékkel fessük, melyek általában a fehér héjú tojásokon mutatnak jól.
    A festéket (hacsak nem ír mást a használati utasítás) tegyük a tojásfőző vízbe, és tegyünk hozzá két evőkanál ecetet, ezzel élénkebbé, teltebbé tehetjük a színeket.
    A készen kapható tojásfestékeken kívül természetes anyagokat is használhatunk a húsvéti tojásfestéshez. A vöröshagymahéjjal együtt főzött tojások színe mélysárga lesz, a vöröskáposzta levélbe csomagolté pedig halványlila.
    Ha virágszirmokkal vagy apró levelekkel borítjuk be a tojásokat, majd rákötözünk hagymahéjat, főzés után a szirmok és levelek kontúrjai kirajzolódnak a festett tojásokon.
    Az alapszín száradása után, ha nem elégszünk meg az egyszínű húsvéti tojással, lássunk hozzá a tojás további díszítéséhez. Kicsi gyerekeknek ajánljuk a tojásra ragasztható matricát, mely az ünnepek előtt sokféle figurával kapható, de színes öntapadós papírból kivágott formákkal, különböző mintákat magunk is kitalálhatunk.
    A nem fogyasztásra szánt tojásokat akril-alapú vagy a barkácsáruházakban nagy választékban kapható dekorfestékkel, vékony ecsettel díszítsük - türelmünktől és kézügyességünktől függően - a legegyszerűbb geometrikus mintáktól a virágmintáig.
    A főtt tojásokat tojástartóba állítva fessük az egyik, majd száradás után a másik oldalán.
    A kifújt tojásoknál a kifújáshoz készített lyukon fűzzük fel egy hurkapálcára. A rögzítést többféle módon is megoldhatjuk. Ha a hurkapálca lesz a tojás végleges "szára", akkor megfelelő méretű gyöngyöt ragasszunk a hurkapálcára a tojás alsó pontjához, ezután következik a tojás, majd újra egy gyöngy, ragasztva.
    Ha csak a festés idejére akarjuk rögzíteni a tojást, akkor kevés ragasztót cseppentsünk a hurkapálcára, majd kétszer-háromszor tekerjünk körbe rajta fonalat és hagyjuk jól megszáradni, nehogy a tojás is odaragadjon.
    Ilyen módon lehetőség van a tojás forgatására, nem kell kézzel sehol megfogni, és vázába állítva megszáríthatjuk, majd lehúzhatjuk a hurkapálcáról.

                                                                             

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (10850)
    2007-04-05  10:30
  25. 2007. Április 5. 19:5610877.

     Cinkécske 

        Sose bánd!!!! Te könyvelni tudsz,

                               Én riselni,

           Van aki sütni-főzni, kinek mi az erőssége..........

    Ha sikerülne megkapnod örülnék, de ha nem az se baj, lehet hogy nem is sikerülne elkészitenem 

                kellemes estét Anikó

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_970339 (10865)
    2007-04-05  17:51
  26. 2007. Április 5. 19:5210876.

    Sziasztok!  Szép estét és Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok Mindenkinek! 

     

    Juhász Gyula: Húsvétra

     Köszönt e vers, te váltig visszatérő
    Föltámadás a földi tájakon,
    Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
    Te zsendülő és zendülő pagony!
    Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
    Fogadd könnyektől harmatos dalom:
    Szivemnek már a gyász is röpke álom,
    S az élet: győzelem az elmuláson.


     Húsvét, örök legenda, drága zálog,
    Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
    Öröm: neked ma ablakom kitárom,
    Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
    Virágot áraszt a vérverte árok,
    Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
    Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
    Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!


    Egy régi húsvét fényénél borongott
    S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
    Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
    És neki szánok lombot és zenét.
    E zene túlzeng majd minden harangot,
    S betölt e Húsvét majd minden reményt.
    Addig zöld ágban és piros virágban
    Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  27. 2007. Április 5. 19:5110875.

      Szia Marika!  

                           Boldog Húsvéti Ünnepeket Kívánunk! 

                           Sok szeretettel. 

    Süssél főzzél sok finomságot! 

                     Tavalyi kép. 

     

    előzmény:
    bmari (10851)
    2007-04-05  12:49
  28. 2007. Április 5. 19:3310874.

     Olyan aranyosak ezek a viccek!  

    A farkas sétál az utcán, és meglepődve látja, hogy a nyuszika egy baseballütővel a kezében áll a sarkon.
    Odasétál hozzá és megkérdezi tőle:
    -Mit állsz itt, nyuszika?
    A nyuszi mereven ránéz, és lassan sziszegi a fogai közt:
    -Bosszút.

     
    - Apuci, mi ez a piros gomb?
    - Nyomd csak meg, majd megtudod!
    - Jajjjajjaj! Ez harap!
    - Minden szelíd nyuszi ezt teszi,
      ha a szemét nyomkodják.
     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_968918 (10854)
    2007-04-05  15:07
  29. 2007. Április 5. 19:2110873.

                   Szia Lencsi! 

          Örülök hogy ujra itt vagy.  Hiányoztál. 

    Bizony rohan az idő  és nagyon boldog vagyok,mert sok kedves ismerősöm  lett  akikkel szivesen beszélgetek.

    Tálálkozót is szervezünk  amire szeretettel   meghívunk.

     Ti vagytok még eddig a kedves  ismeretlen ismerőseim. 

     További szép napot  és  Nagyon Kellemes Ünnepeket

                                                 Kívánok! 

       

                  

     

    előzmény:
    kormoránok (10872)
    2007-04-05  18:53
  30. 2007. Április 5. 18:5310872.

          Kedves Magdika!  
               Milyen gyorsan eltelt egy év.Mennyi emberrel kerültél
               mondhatjuk baráti kapcsolatba.Gondolom nagy örömödre
               szolgál,hogy ilyen jó csapatot hoztál össze. 
               Persze ehhez a Te gondos irányításod ,figyelmességed is
               kellett. 
               Ismét húsvét van,sütünk,főzünk szorgalmasan.
           Kellemes,boldog ünnepnapokat kívánok kedves
                családod körében!
                   K
    ívánok Mindenkinek kellemes napokat!
                 Üdv.: Lencsi
    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  31. 2007. Április 5. 18:2410871.

    Szia Lili! 

          Szeretettel köszöntünk. 

    Boldog  Nagyi vagy Te is ,és tündérek az unokáid. 

    Örülünk hogy csatlakoztál hozzánk. 

    Irj máskor is Nekünk, 

    és várunk egy klassz  receptet  Tőled is. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_520239 (10852)
    2007-04-05  14:26
  32. 2007. Április 5. 18:1510870.

     Emike! 

     Köszönjük szépen ,és Mi  is

                              Boldog Húsvéti  Ünnepeket

                                              Kívánunk! 

    Jó kirándulást  és kellemes időtöltést  
                           kívánok a családod körében. 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_968918 (10854)
    2007-04-05  15:07
  33. 2007. Április 5. 18:1010869.

    Marika! 

                 Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok!

    Várunk gyere. 

    előzmény:
    töfike6 (10855)
    2007-04-05  15:12
  34. 2007. Április 5. 18:0710868.

    Szia Eli! 

      A Lányoknak sok rózsavizet  

                         és kellemes húsvétolást  kivánunk. 

    Gyere máskor  is várunk. 

     

     

    előzmény:
    Eli28 (10856)
    2007-04-05  15:42
  35. 2007. Április 5. 18:0210867.

     Szia Cinke!  

    Nagyon örülünk,  ha elkéred a receptet,  mert gusztusos nagyon a habcsók .A sonka is köszi   a fotót. 

      Szép estét kívánok!  

                  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_970339 (10865)
    2007-04-05  17:51
  36. 2007. Április 5. 17:5710866.

     Nagyon jó lesz majd meglátod.  Mi is uj programot tettünk föl és sokkal gyorsabb azóta.

    Kivéve az NLC ét ,de az sajnos nem gépem  hibája.

         Olvasgattam vissza,és nagyon  örültem olyan aranyosak voltatok tegnap. 

         Képzeld Ákoskának is ott volt nagyon sok pötty  és még pisilni  se mert szegénykém annyira fájt neki.

             Anikó!         A kézimunkádat szeretném ha mind megmutatnád. 

                          Olyan gyönyörűek és Te is nagyon helyes  kedves vagy a fotón. Szivesen megtanulnám én is a riselizést. 

     További  szép estét  kívánok!

     

    előzmény:
    mimoza1oo (10862)
    2007-04-05  17:40
  37. Torolt_felhasznalo_970339
    Torolt_felhasznalo_970339
    2007. Április 5. 17:5110865.

    Drága Anikó

    Hát te jól rátapintottál a gyenge pontomra. De most már őszinte leszek, a sonkát a tojást, a céklát én főztem de a a habcsókot úgy kaptam.

    Igaz azért is megdolgoztam, de ugy vagyok vele mindenki csinálja azt amihez ért. Én megcsináltam egy adóbevallást és ezt kaptam érte, szerintem mind a ketten jól jártunk.

    Nagyoon finom, a középében fél dió van, majd megprobálom elkérni a receptet, de ilyet sütni-  szerintem nagy tehetség kell hozzá!

    További kellemes délutánt kivánok, puszi 

     

    előzmény:
    mimoza1oo (10860)
    2007-04-05  17:31
  38. 2007. Április 5. 17:5010864.

       Szia Kata!  

     Várunk sok szeretettel. 

                          Családod Körében Töltsétek  

                              Kellemesen az Ünnepeket. 

    előzmény:
    nagy-mami (10844)
    2007-04-05  07:48
  39. 2007. Április 5. 17:4310863.

      Szia Mártika!  

                              Nagyon szép napot kívánok! 

    Köszönöm a sok szép hozzászólásokat 
                                   a jó recepteket 

                          a gyönyörű verseket  a szép idézeteket 

                               és a vidám vicceket. 

    Örömet szereztél vele  

                         Nagyon Kellemes Ünnepet Kívánok! 

              

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (10842)
    2007-04-04  22:58
  40. 2007. Április 5. 17:4010862.

     Köszönöm Magdikám , én is kivánok Nektek Kellemes Husvétot. Örülök hogy meggyógyult a kis onokád Aranyosan ezek a srek képek, nem tudtam megállni, hogy na küldjem át.

    Lehet hogy csak szombaton viszik el a gyerekek a gépemet, de muszáj, mert rettentően lassu  és remélem hogy gyorsan visszakapom.

    Kellemes délutánt,   MINDENKINEK      

                        

    előzmény:
    anutyi (10861)
    2007-04-05  17:34
  41. 2007. Április 5. 17:3410861.

       Szia Anikó! 

    Most érkeztünk haza ,és olvasgatom a  hozzászólásokat.

    A kisunokám meggyógyult  ma már kitudtunk délelőtt  menni sétálni.  Nagyon örült Neki. 

         Sajnálom,hogy nem tudsz majd irni ,de örülök is mert biztos jobb és gyorsabb lesz az uj  gépetek.
                     Aranyosakat irtatok  egymásnak tegnap.  

     Boldog napokat  és nagyon
                       Kellemes Ünneket Kívánok! 

    Imádják a Srek meséket. "Ott vagyunk már" a szamárt idéztem belőle.  puszi  

    előzmény:
    mimoza1oo (10848)
    2007-04-05  09:51
  42. 2007. Április 5. 17:3110860.

     Szia Cinke 

         Neked is nagyon kellemes Husvéti Ünnepeket kivánok

            sok-sok locsolóval. Aranyos a mellékelt képed. Nagyon régen szeretnék már ilyen habcsokot sütni, ami ott bujik a sonka és a tojáskák mögött ha van egy kicsi időd, és nem tul nagy kérés légyszi ird már le röviden az elkészitési módját. Ha nincs időd, ugy husvét után is jó lenne.

    Puszillak, további kellemes délutánt kivánok Anikó 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_970339 (10858)
    2007-04-05  17:10
  43. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 5. 17:1610859.

    Húsvéti fák
    Kunszery Gyula

    Azon a vasárnap
    ujjongtak a pálmák,
    mert a megváltásnak
    messiási álmát
    valósulva látta
    Jeruzsálem népe,
    Jött Jézus....lepleket
    dobtak le elébe,
    s lengettek fölötte
    büszke pálmaágat,
    azon a vasárnap.

    Akkor csütörtökön
    a szelíd olajfák
    karcsú ágaikat
    lankadtan lehajták,
    mert a Getsemane-
    kertben gyötrelemmel
    vért verejtékezett
    egy magános ember,
    vére szétfolyott
    a fekete rögökön,
    akkor csütörtökön.

    Azon a pénteken
    szomorú szél susog,
    búsan hajladoztak
    bánatos cédrusok,
    mert fönn a Golgotán
    cédrusfából ácsolt
    kereszten függött
    egy véresre korbácsolt,
    meggyötört, megkínzott
    kihűlt, sápadt tetem,
    azon a pénteken.

    S a másik vasárnap
    úgy pirkadat tájba
    kivirult a világ
    valamennyi fája,
    északi fenyőktől
    délszaki pálmákig
    mind üdén kizöldell,
    lombot hajt, virágzik,
    mert halottaiból
    Jézus ím feltámadt
    ezen a vasárnap!

       

     

    Mindenkinek Kivanok Kellemes Husvéti Unnepeket! 

    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  44. Torolt_felhasznalo_970339
    Torolt_felhasznalo_970339
    2007. Április 5. 17:1010858.

    Szia kellemes ünnepeket kivánok neked és minden kedves nagyinak és leendő nagyinak, mindenki másnak is aki még nagyikorú de benéz ebbe a topikba!

    Én ma már főztem egy kis húsvéti előzetest,hozok nektek is finom húsvéti sonkát, tojást, céklát, és desszertnek egy kis habcsókot.

    Most készült el minden, olyan finom illat van az egész lakásban, kár hogy azt nem tudom mellékelni. 

    Kapcsolódó képek:· kapcsolódó kép 1.
    előzmény:
    töfike6 (10855)
    2007-04-05  15:12
  45. 2007. Április 5. 15:4710857.
    jajjjj, de édes baba
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (10853)
    2007-04-05  14:59
  46. 2007. Április 5. 15:4210856.
    Szép napot kedves NAGYIK!

    Mivel nem leszek holnaptól Net közelben, ezért most kívánok MINDENKINEK nagyon KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET!

    Süssetek-Főzzetek finomakat!

    Puszi mindenkinek!
    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  47. 2007. Április 5. 15:1210855.

    Mivel nem lesz időm már közétek "jönni"

    Kivánok mindenkinek nagyon kellemes húsvéti ünnepeket és jó készülődést, akinek nem készülődni - annak jó pihenést.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_968918 (10854)
    2007-04-05  15:07
  48. 2007. Április 5. 15:0710854.

     

    BÉKÉS, BOLDOGSÁGGAL TELI HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK MINDANNYIÓTOKNAK SZERETETTEL

    Emi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 5. 14:5910853.

    Szia Lili!

    Nagyon edes amit elmeseltel es igazai boldog nagymama lehetsz.Olyan szeretetel beszelsz az unokakrol.Nagyonszepek a kepek!kuldok kepet az egyszem unokamrol akit imadok.

     

    Kivanok nagyon boldog husveti unnepeket az egesz csaladnak!              

     

    Fakadó rügy, szellő hozta,
    Madár szállt az ablakunkra,
    Nagy vidáman azt dalolta,
    Itt nyílik a legszebb rózsa.
    Jószagú a rózsavizem,
    Eljöttem, hogy megöntözzem.
    Nesze, nesze, rozsaszál,
    Soha el ne hervadjál.

      

    Nagypénteken erre jártam,
    az ablakban rózsát láttam,
    el akar hervadni,
    szabad-e locsolni?
    Szépen kérem az apját,
    de még szebben az anyját,
    hadd locsoljam a lányát.
    Olyan legyen a haja,
    mint a pünkösdi rózsa,
    Szívemből kívánom!

     
     

    E húsvét ünnepnek
    második reggelén
    tudják azt már maguk,
    miért jöttem ide én.
    Hamar hát előmbe
    százszorszép leányok,
    piros rózsavízem
    hadd öntözzem rátok.
    Aztán nyugodt szívvel
    innen távozhatok,
    emlékül néhány szép
    piros tojást kapok!

      

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_520239 (10852)
    2007-04-05  14:26
  50. 2007. Április 5. 14:2610852.
    Te szépséges nagymami megnéztem a képedet, meglocsolnak, akkor már nem választhatod azt hogy nagymami, hanem azt , hogy fiatal nagymamák ide!! No szóval én nekem a nagyobbik unokám 19 éves múlt gyönyörű hattyúnyaku fekete haju szépség, rajongják a fiuk elég rendesen, most 3-ad éves joghallgató, a kisebbik viszont 12 éves eleven fiucska zabálni való a szövege, és érdekesen tájszólásos, pedig nem olyan vidéken lakunk, sokáig nem beszélt, mindent megértett és már el voltunk keseredve, egyszercsak megszólalt, mondatokat mondott, de olyan tájszólással, hogy azt hittük, hogy bebisilunk úgy nevettünk rajta, aztán az ovi, meg az iskola csiszolt rajta, de azért megmaradt, olyan ez, mint a Tolnay Klári volt, mikor igazi anyanyelvén énekelt soha nem felejtem el, de ti is biztos emlékeztek rá,meg a Töröcsik Mari is ilyen volt. No szóval a fiam viszont azt mondta, hogy ő még ráér megtalálni az igazi szép és házias és hü barátnőt, ő nem akar megesküdni,csak élettársi viszonyt akar, de azt élete végéig és családod is szeretne, és azt is mondta, hogy ha fia lesz, akkor a bátyja emlékére - ő Gábor lett volna, de halva született - az lesz a neve. De hogy mikor azt nem tudom. Szerintem előbb megy férjhez az unokám, mint ahogy az én fiam családod alapit. No egyenlőre azt mondta élvezzem a meglévő unokákat és majd igyekszik! Puszi mindenkinek kellemes ünnepeket. lili
    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  51. 2007. Április 5. 12:4910851.

     

    Kedves Nagyik és Nem-Nagyik!

    Kívánok Nektek Áldott Békés Húsvétot!

    Jó készülődést, pihenést, testi-lelki frissülést, szépet és jót!

    BMari

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  52. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 5. 10:3010850.

    Szia Magdika! 

    Boldog husveti unnepeket kivanok!   

     

    Juhász Gyula:

     Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! Köszönt e vers, élet, örökkön élő, Fogadd könnyektől harmatos dalom: Szivemnek már a gyász is röpke álom, S az élet: győzelem az elmuláson. Húsvét, örök legenda, drága zálog, Hadd ringatózzam a tavasz-zenén, Öröm: neked ma ablakom kitárom, Öreg Fausztod rád vár, jer, remény! Virágot áraszt a vérverte árok, Fanyar tavasz, hadd énekellek én. Hisz annyi elmulasztott tavaszom van Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban! Egy régi húsvét fényénél borongott S vigasztalódott sok tűnt nemzedék, Én dalt jövendő húsvétjára zsongok, És neki szánok lombot és zenét. E zene túlzeng majd minden harangot, S betölt e Húsvét majd minden reményt. Addig zöld ágban és piros virágban Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  53. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 5. 09:5810849.

    Nem tudom elkuldeni keresek masikat

     Bárányborda paradicsomos babbal

    Hozzávalók:


    30 dkg bárányborda
    30 dkg főtt bab
    40 dkg hámozott paradicsomkonzerv
    4 gerezd fokhagyma
    1 db citrom
    1 db padlizsán
    2 dl bor
    olaj
    só, bors
    zsálya
    petrezselyem

     

    A bárányborda bőr felöli oldalát bavagdossuk, majd sóval, borssal ízesítjük és egészben zsiradék nélkül sütni kezdjük. Egy kis edényben összekeverjük a reszelt citromhéjat, a szeletelt fokhagymát, a zsályát és borsot. A húst megfordítjuk, majd meglocsoljuk olajjal, rászórjuk a fűszereket, kevés vizet öntünk alá, majd fóliával letakarva a sütőben készre sütjük.

    Egy edényben olajat forrósítunk, megpirítjuk rajta az apró kockára vágott padlizsánt, sóval, borssal, zsályával, petrezselyemmel ízesítjük, majd hozzáadjuk a főtt babot és együtt pirítjuk. Kevés bort aláöntünk, majd hozzáadjuk a hámozott paradicsomot és összeforraljuk. Az így kapott paradicsomos babbal tálaljuk a báránybordát.

    Jó étvágyat!

    előzmény:
    mimoza1oo (10846)
    2007-04-05  09:40
  54. 2007. Április 5. 09:5110848.

     Szia Magdikám. Szép napot Nektek.

              A gyerekek elviszik a gépemet, ma vagy holnap, mert kapok egy ujat,ill. ujabbat, és át kell nekik rakni ami ebbe van 

         igy nem tudom mikor jelentkezem ujra. Gondolom hétfőn, amikor jönnek ebédre, akkor fogják elhozni. Amint lesz jelentkezem addig is kivánok Kellemes Husvéti Ünnepeket Neked és a kis CsaládodnaK.

    Kaptam egy Srek képet, nem tudom szereti e a kis beteged, megprobálom átküldeni. Ha nem sikerül bocsi.

     Puszillak Benneteket  Anikó 

                       sikerült, szia....

    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  55. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 5. 09:4310847.

    Szia Aniko! 

    Boldog husveti unnepeket kivanok! 

     

    Húsvéti töltött tyúk

    8-10 nyers tojás
    1 marék rizs
    3 db csirke máj
    20 dkg főtt húsvéti sonka
    1 csokor petrezselyem zöld
    só, bors, delikát

     

    előzmény:
    mimoza1oo (10846)
    2007-04-05  09:40
  56. 2007. Április 5. 09:4010846.

      Szép jó reggelt kivánok minden kedves

                      topic- társamnak.

         NAYGYON KELLEMES HUSVÉTI ÜNNEPEKET KIVÁNOK

         MINDENKINEK  sok sok szeretettel

                            Anikó

    előzmény:
    nagy-mami (10844)
    2007-04-05  07:48
  57. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 5. 09:0910845.

    Jo reggelt es szep napot  mindenkinek 

     

    HÚSVÉTI ÁLOM

    A nedves fény úgy udvarolt a zöldnek
    akár életnek álomtelt remény,
    s a nagy tájban ott volt a hihetetlen:
    csillagszívvel dobogó költemény.

    Valahol Nyúl is volt, s amíg tojásra
    hajnalt festett, vártuk, hogy felragyog
    majd az a Hajnal, amit el nem hoztak
    könnyharmatcseppes-múltú hajnalok.

    Valahol Nyúl is volt, hímes tojással,
    bízó öröm...igen, emlékszem én...
    s kis madárhang-szigetek csillogása
    mint ujjongott a tavasz égvizén!

    Igen, igen, voltál Húsvéti Álom,
    holdtündöklés, mikor az este jött.
    Rád gondolok, hihetetlen Varázslat,
    s ha megpihenek két bánat között,

    újra látlak hímes tojás, Te Szépség,
    és hallom amint piros szív dobog,
    látom-hallom Csodád: az érkezésed, -
    s ez így lesz mindig, míg meg nem halok.

    Lelkes Miklós

    előzmény:
    nagy-mami (10844)
    2007-04-05  07:48
  58. 2007. Április 5. 07:4810844.

    JÓ REGGELT KEDVES TOPICTÁRSAK!

    Én valószínű már nem jelentkezem az ünnepekig, így :


    KÍVÁNOK MINDENKINEK NAGYON KELLEMES

    HÚSVÉTI ÜNNEPEKET



    KATA.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (10843)
    2007-04-04  22:59
  59. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 4. 22:5910843.

    Húsvéti ételek és hagyományaik

    Húsvéti ünnepének fontos részét képezik az ilyenkor fogyasztott ételek, amelyek külön szimbolikával bírnak. Egyetlen ünnepi asztalról sem hiányozhatnak tehát a hagyományos ételek. Ebben igyekszünk segíteni az alábbiakban néhány, klasszikus húsvéti étel receptjével.

    Ételekhez kapcsolódó szokások

    A katolikusok húsvéti ünnepének évszázadok óta egyik kiemelt mozzanata a jellegzetes húsvéti ételek –kalács, sonka, bárány, tojás, stb.– megszentelése. E húsvéti eledelek jellegzetes régi neve a kókonya, amelynek eredetét nyelvészeink egyelőre még nem tisztázták megnyugtatóan.

    A kókonya szó a népnyelvben a húsvéthoz kapcsolódva sokféle változatban és jelentésben máig él. Legtöbb helyen a húsvéti ételek összefoglaló neve, azonban például Szegeden a húsvéti megszentelt keménytojást, az istensegítsi székelyek körében a húsvéti kalácsot értik alatta. A Dunántúl egy részén a szó változatai –kókálás, kókányolás, kokonyázás, stb.– az ősi húvéti játékot, a tojásütést jelentik. A keleti egyházaktól származik a megszentelt ételek másik elnevezése a páska, pászka. Tudjuk, hogy a pascha egyházi nyelven a húsvétot, illetőleg a testét, vérét feláldozó Megváltót jelenti. A magyarságnál mindkét elnevezés ismert

    A kókonyát, illetve pászkát a katolikusok húsvét vasárnap reggel vitték szentelteni a templomba egy nagy kosárban. A kosár tartalma tájegységenként különbözhetett, azonban mindenképpen az ünnepre szánt húsvéti ételek voltak benne. A szentelés történhetett a templomban, vagy a templom udvarán. Az ételeket a hímzett terítővel, konyharuhával kibélelt kosárban minél tetszetősebben igyekeztek elrendezni. A kosarat fedő díszes –gyakran kizárólag erre az alkalomra tartogatott terítőt csak addig vették le, amíg a szentelés tartott. Egyébként a szentelés idejére a borosflaska dugóját is eltávolították, sőt sok helyen egy tojást meg is pucoltak, hogy az áldás közvetlenül érje azokat. A szentelés után minél gyorsabban igyekeztek hazaérni. Volt ahol az utat futva tették meg, máshol szótlanul kellett hazavinni az eledeleket. Hazaérve a család az asztalt körülülve azonnal nekilátott a szentelt húsvéti ételek elfogyasztásának. Ilyenkor a szentelt ételeknek még a morzsáját, maradékát sem dobták ki, mert különleges erőt tulajdonítván nekik mágikus célra használták ezeket. A morzsát például a tyúkok elé szórták, hogy a következő évben jobban tojjanak. Bukovinában a maradékot elégették, s a hamujával szapultak. A szentelt sonka csontját gyümölcsfára akasztották, hogy sokat teremjen.

    Az étkezés közben a karácsonyhoz hasonlóan rituális szertartások is előfordulhattak. A palócoknál például szokás volt egy szentelt tojást annyi felé osztva elfogyasztani, ahány családtag volt, hogyha eltévednének, jusson eszükbe, kivel ették a tojást.

    Húsvéti ételeink szimbolikája

    A húsvéti bárány az ünnep áldozati jellegű étele, amelyet már az ószövetségi zsidók is fogyasztottak keserű salátával és kovásztalan kenyérrel Egyiptomból való megmenekülésüknek és elsőszülöttjeik váltsága emlékezetére. Izsák helyett leölt kos szerepel Ábrahám áldozatában is. Engesztelő napjukon pedig a zsidók a pusztába bűnbakot eresztettek.

    előzmény:
    anutyi (10840)
    2007-04-04  22:10
  60. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 4. 22:5810842.

    Minthogy Jézus az emberiség váltságára jött a földre, érthető, hogy már az újszövetségi könyvek is Isten bárányányak nevezik őt –az ószövetségi előképekre támaszkodva. Az Isten báránya ábrázolások a középkortól kezdve igen elterjedtek voltak az egyházi és világi építmények, pecsétek és egyéb tárgyak díszítményeiként.A húvéti bárány áldás-szövege már a Pray-kódexben olvasható, s azt is tudjuk, hogy a középkorban a tihanyi monostornak húsvéti bárányt ajánlottak fel a hívek. A húsvéti bárányáldozat emlékét a magyar néphagyományban is megtaláljuk: a régi szegedi felsőtanyai juhászgazdák például a leölt bárány vérével az ószövetségi zsidók módjára szokták megkenni az ajtófélfát, hogy az ő elsőszülöttjeiknek se legyen bajuk. A bárányt általában nagypénteken ölték meg, s elkészítés közben arra is ügyeltek, hogy csontját ne törjék meg (János evangéliuma 19,36). A csonttörés tilalma később sok helyen a húsvéti sonkával kapcsolatosan is felbukkan.

    Másik igen régi húsvéti eledelünk a tojás az élet és újjászületés archaikus jelképe. Keresztény magyarázat szerint, amint a tojásból új élet kel, úgy támad föl Krisztus is sírjából az emberek megváltására. Egy másik felfogásban a tojáshéj az Ószövetséget, belseje az Újtestamentomot jelképezi. Piros színe Krisztusnak az emberiségért kiontott vérére emlékeztet. Ez utóbbi motívum számtalan változatban a néphiedelmek között is megtalálható. A körmendiek például úgy mesélik, hogy mikor Jézust keresztre feszítették, odament egy asszony, aki kosarában tojást vitt. Letette és elkezdett imádkozni. Egyszercsak egy csöpp vér csöppent az egyik tojásra és megpirosodott tőle. Ezért festik pirosra a tojást húsvétkor.
    A tojásajándékozásnak a mai profán jellegével ellentétben korábban liturgikus szimbolikus jelentése volt. A régi időkben a keresztszülők azért ajándékoztak húsvéti tojást a keresztgyermekeiknek, hogy a megváltás kiváltságos örömére emlékeztessék őket. Göcsejben és Somogyban szinte máig szívósan tartja magát ez a hagyomány. Vásárosdombón ezen túlmenően még a kereszt- és bérmakomák, komaasszonyok korozsmával is megtisztelik egymást. A húsvéti korozsma szép fehér abroszba kötött hímestojásból, almából és süteményből áll. A húsvéti tojásnak más szentelményekhez hasonlóan sok helyen mágikus erőt tulajdonítanak. Például Nyírábrányban a húsvéti szentelt tojás héját szántották a földbe. Volt úgy is, hogy a tojást a vetőzsákba tették és a magot arról vetették.
    A húsvéti tojással összefüggő ünnepi szerencsejáték a sokféleképpen emlegetett szerencsejáték a tojásütés (koccintás, kókányolás, stb.) A szokás egész Európában ismeretes. Lényege: a fiúgyermekek a locsolkodásért, vagy keresztszüleiktől kapott tojásokat párosával összeütik. Akié összetörik az a vesztes és köteles átadni annak, akié épen maradt.

    A sonka a paraszti élet gazdasági és kultikus rendje következtében már igen régóta a jellegzetes húsvéti eledelek közé tartozik, sok helyen kiszorítva az eredetileg szokásos bárányt. A hozzá fűződő hiedelmek inkább mágikus, mint szakrális jellegűek

    Receptek

    Húsvéti sonka

    Hozzávalók:
    /személyenként /
    20 dkg nyers sonka
    2 tojás
    reszelt torma

    Elkészítés: A nyers füstölt sonkát, előző este beáztatjuk annyi hideg vízbe, amennyi ellepi. Főzés előtt alaposan megmossuk a sonkát, mert a levét később felhasználhatjuk tojás főzésére. Bő hideg vízben feltesszük főni. Lassú tűzön, fedő alatt olyan puhára főzzük, hogy a csontját ki tudjuk húzni belőle. Ha kötözött sonka, akkor addig, hogy a hústű könnyen beleszaladjon. Saját levében hagyjuk kihűlni, majd deszkán vékony szeletekre vágjuk, és tormával, főtt tojással tálaljuk.

    Foszlós kalács

    Hozzávalók:
    90 dkg finom liszt
    20 dkg kristálycukor
    1 tojás + 1 a megkenéshez
    3 dl tej
    5 dkg margarin
    5 dkg élesztő
    csipet só

    előzmény:
    anutyi (10840)
    2007-04-04  22:10
  61. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 4. 22:5710841.
    Elkészítés: Az élesztőt fél deci langyos tejjel felfuttatjuk. Hozzáöntjük a cukorral, sóval elkevert liszthez, és 10 percig állni hagyjuk.
    A maradék langyos tejben olvasszuk fel a margarint, majd a tojással együtt tegyük a masszához. A hozzávalókból gyúrjunk jó nyúlós, de nem ragadós tésztát. Igyekezzünk nem lenyomkodni a tésztát gyúrás közben, hanem alulról emelgetve elválasztani az edény falától. Ha nem akar összeállni, nyugodtan tegyünk hozzá még egy kis tejet, ha pedig túl ragadós, akkor lisztet. Sokáig kell gyúrni, hogy megfelelő laza tésztát kapjunk.
    Langyos helyen letakarva pihentessük egy órán át.

    Ha szépen megkelt, belisztezett gyúródeszkán gyúrjuk át, majd osszuk kétfelé. Mindkét darabot osszuk további három részre. A szétosztott darabokat nyújtsuk ki henger alakúra, majd hármasával óvatosan fonjuk őket össze. Így két kalácsot kapunk.
    A kalácsokat tegyük kivajazott tepsibe, majd meleg helyen letakarva pihentessük fél órán át. A szépen megkelt kalácsok tetejét ezután a felvert tojással kenjük meg, és előmelegített sütőben 190-200 fokon körülbelül fél óra alatt süssük aranybarnára. 

    Vörösboros báránycomb 

    Hozzávalók:   
    70 dkg báránycomb
    4 fej vöröshagyma
    2 evőkanál cukor
    3 dl vörösbor
    4 gerezd fokhagyma
    rozmaring, só, bors
    3 dl húsleves

    Elkészítés: A báránycombot vágjuk szeletekre, és kevés olajban süssük elő, majd tegyük félre. A megmaradt olajban pirítsuk egész barnára a cukrot, majd tegyük hozzá a vöröshagymát és a fűszereket.
    Ha megpirultak, akkor engedjük fel vörösborral és húslevessel. Ne aggódjunk, a vörösbor alkoholtartalma a főzéssel elpárolog, csak az íze marad meg, ezért gyermekek is nyugodtan fogyaszthatják a finom ételt.
    Tegyük vissza a húsokat a mártásba, és pároljuk készre. Ha megpuhult, vegyük ki és további főzéssel sűrítsük be a mártást. Köretként rizs illik hozzá.

    előzmény:
    anutyi (10840)
    2007-04-04  22:10
  62. 2007. Április 4. 22:1010840.

     Martika Anikó Kata Katusom Bori 

                           Cinke 

     Köszönöm Nektek ,hogy itt voltatok, és puszillak

                         benneteket. 

            További szép estét  és jó éjszakát  kivánok!

              

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (10838)
    2007-04-04  21:19
  63. Torolt_felhasznalo_970339
    Torolt_felhasznalo_970339
    2007. Április 4. 21:4610839.
    Hogy állapitod meg a légy nemét?  
     
     
     
     
     
    A feleség bemegy a konyhába és meglátja a férjét egy légycsapóval.  
     
     
     
     

    « Mit csinálsz?" 
      

     
     
     
     
     

    Férj valasza:   vadászok a legyekre..." 

     
     
     
     
     

    "Es mennyit ütöttél mar le ? "  
     
    "3 férfit , és 2 nöt," 
      

     
     
     
     
     

    A feleség meglepődve kérdezi:  
     

    "Honnan tudtad,hogy melyik a férfi és melyik a nő?" 
     
     
     
     
     
    Férj válasza: "3 a sörösüvegen ült, 2 a telefonon !" 
     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (10838)
    2007-04-04  21:19
  64. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 4. 21:1910838.

    Keksz tekercs

    Hozzávalók (két rúdhoz):

    50 dkg háztartási keksz 15 dkg margarin 10 dkg cukor kb 3 dl tej 2 ek darált dió 2 ek kókuszreszelék ízlés szerint mehet bele vaníliás cukor, fahéj, kávé, rum, méz vagy baracklekvár 2 ek kakaópor (a tészta egyik felébe) 2 ek narancslé (a tészta másik felébe)

    1. A tésztához az anyagokat összegyúrjuk, egy késsel kettévágjuk.

    2. Az egyik felébe beletesszük a kakaóport, a másikba a narancslét, (narancshéjat).

    3. Hidegre tesszük kb. fél órára, azután kb. fél méternyi alufóliára tesszük a sötét színű tészta felét, egy széles pengéjű kés segítségével egyenletes fél centis vastagságúra lapogatjuk, de alufóliát ráfektetve sodrófával is egyenletessé varázsolhatjuk.

    4. A világos színű tészta felét rátesszük a lapos sötét színűre, szépen rákenegetjük, és az alufólia segítségével feltekerjük a két tésztát, mint a palacsintát.

    5. A maradék tésztával ugyanígy járunk el, abból egy másik rúd ugyanilyen sütink lesz.

    6. Az elkészült sütirudakat betesszük a mélyhűtőbe, ha ott tároljuk, akár 1-2 hónapig is fogyasztható, (ha addig el nem fogy).
    Tálaláskor tetszés szerinti vastagságú szeletekre vágjuk.

    Mezes kremes lepeny

    Hozzávalók:

    40 dkg liszt 2 tojás 10 dkg cukor 2 ek meleg méz 5 dkg margarin 1 kk szódabikarbóna 1 kk mézes fűszerkeverék, 1 kk fahéj

    a krémhez: 20 dkg margarin 15 dkg porcukor 5 ek liszt 1/2 l tej vaníliás cukor, narancshéj (a csokis változathoz 2 ek kakaópor)

    a tetejére lehet csokimázat kenni: tortabevonó étcsoki

    1. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, 3 egyenlő részre osztjuk, egyenként kinyújtjuk, kisütjük őket, (5-7 perc alatt megsülnek).

    2. A krémhez a margarint a porcukorral, vaníliás cukorral, habosra keverjük.

    3. A lisztet kevés tejjel kikeverjük, a többi tejet melegítjük, hozzáöntjük a kikevert lisztes sűrítő keveréket, reszelt narancshéjjal ízesítjük, kevergetve sűrűre főzzük.

    4. Ha kihűlt, hozzáadjuk a cukorral kikevert margarinhoz, elkeverjük, (ha csomós lett, botmixerrel segíthetünk rajta).

    5. A kisült tésztalapokat sorban egymásra rakva megkenjük a krémmel.

    6. A tortabevonót felolvasztjuk, rákenjük a harmadik lap tetejére, és hidegre tesszük.

    7. Másnapra puhul meg a tészta teljesen, kb. 2 x 4 cm-es szeletekre vágjuk.

    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  65. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 4. 21:1210837.

    Vanilias csok

    Hozzávalók:

    12 dkg margarin 12 dkg cukor 2 vaníliás cukor 2 tojás 25 dkg liszt 1/2 sütőpor citromhéj 10 dkg darált dió porcukor, étcsoki a díszítéshez

    1. A margarint, a porcukrot, vaníliás cukrot, habverővel krémesre keverjük, a tojásokat is egyenként hozzáadjuk, majd a liszttel és a sütőporral, a dióval, citromhéjjal simára keverjük.

    2. A tésztát csillagcsöves nyomózsákba, vagy csücskénél kilyukasztott tiszta zacskóba töltjük, és sütőpapírral bélelt tepsibe halmokat nyomunk (kiskanállal is működik).

    3. Előmelegített sütőben közepes lángon 10-12 percig sütjük.

    4. A megsült kekszekre felolvasztott étcsokit csurgathatunk, vagy porcukorba forgathatjuk őket.

    5. Ha a csoki megdermedt, tegyük a fémdobozba.

    Vanilias kifli Hozzávalók: 20 dkg margarin 10 dkg porcukor 2 vaníliás cukor 25 dkg liszt 1/2 sütőpor 10 dkg darált dió, mandula, vagy kókuszreszelék étcsoki a díszítéshez

    1. A hozzávalókat összegyúrjuk. A tésztát kb. 20 percre hűtőbe tesszük.

    2. A tésztából ujjnyi vastag rudakat sodrunk, 3-4 ujjnyi hosszú darabokra vágjuk, és kifliformára görbítve sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk.

    3. Előmelegített sütőben közepes lángon 10-12 percig sütjük.

    4. A megsült kiflik végét felolvasztott étcsokiba mártjuk.

    5. Ha a csoki megdermedt, tegyük a fémdobozba.

    előzmény:
    mimoza1oo (10833)
    2007-04-04  19:47
  66. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 4. 20:3610836.
     Babits Mihály
    Szimbólumok

    (stanzák)

    1. Ne mondj le semmiről
    Ne mondj le semmiről. Minden lemondás
    egy kis halál. Ne mondj le semmiről.
    Minden halál gyilkosság (lélekontás):
    meghalni bűn, ne mondj le semmiről.
    Isten művét rongálja bármi rontás.
    meghalni bűn, ne mondj le semmiről:
    minden vágyad az Isten szava benned
    mutatva, hogy merre rendelte menned.

    Nyugat, 1910.
     
    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  67. 2007. Április 4. 20:1910835.

     Mártika 

         Ugy látom ketten maradtunk, de sajnos el kell bucsunom Tőled, mert nagyon fáradt vagyok  le kell feküdnöm. Délután is már eléggé el voltam pilledve, itt nálunk   az idő is nagyon szomorkás volt, és rossz hatással van az emberekre. 

    Egész nap majdnem leragadt a szemem.

     Igy nagyon jó éjszakát kivánok Neked, - és mindenkinek -

            régen kicsi korában igy mondtam a Kislányomnak

            Szép álmokat és rózsás csókokat 

                  a holnapi viszontlátásra.........    

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (10828)
    2007-04-04  16:52
  68. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 4. 20:1210834.

      A mackó a málnásban zabál, a nyuszi a folyó másik partján elkezd neki üvöltözni:
    - Mackó, mackó gyere ide, nézd mit mutatok neked!
    - Haggyál nyuszika, most nem érek rá.
    - De gyere maci ez fenomenális!
    - Nem megyek.
    - De azonnal gyere, ilyet még nem láttam.
    A mackó nagy mérgesen otthagyja a mánást, és nagy küszködések árán átússza a folyót.
    - Na, mit akarsz mutatni, nyuszika?
    - Nézd maci, ott a túlparton, MENNYI málna van!
     
    A farkas sétál az utcán, és meglepődve látja, hogy a nyuszika egy baseballütővel a kezében áll a sarkon. Odasétál hozzá és megkérdezi tőle:
    -Mit állsz itt, nyuszika?
    A nyuszi mereven ránéz, és lassan sziszegi a fogai közt:
    -Bosszút.

     
    - Apuci, mi ez a piros gomb?
    - Nyomd csak meg, majd megtudod!
    - Jajjjajjaj! Ez harap!
    - Minden szelíd nyuszi ezt teszi, ha a szemét nyomkodják.

     
    Nyuszika száll az erdő felett. Látja a medvét:
    - Medve, medve, kérsz egy pofont?
    - Kérek!
    - Menj az erdő szélére, én is ott kaptam!

     

    Kapcsolódó képek:· kapcsolódó kép 1.
    · kapcsolódó kép 2.
    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  69. 2007. Április 4. 19:4710833.

     Szép jó estét Mindenkinek 

        Mártika!     hogy Te milyen " csodálatos, különleges" recepteket küldessz nekünk folyamatosan.

    Nagyon szépen köszönöm , mindet mentem, és husvétkor lesz miből válogatnom.

          További szép estét kivánok mindenkinek 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (10830)
    2007-04-04  17:23
  70. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 4. 19:4110832.

    Aranyos amit kuldtel  

     

    Egy idősebb üzletember bejelentkezik egy hotelbe.
    A recepciós ajánlja neki a reggeli telefonos ébresztést.
    - Köszönöm, nincs rá szükségem. - feleli a férfi.
    - Minden reggel felébredek magamtól már 5 órakor.
    - Nos, uram, - mondja a recepciós - akkor nem lenne szíves Ön letelefonálni nekem fél 6-kor?

     A rendőrök felvételiznek.Bejön az első:
    - Miből van a gumibot?
    - Nem tudom.
    - Jó, megbukott.
    Bejön a második:
    - Miből van a gumibot?
    - Nem tudom.
    - Jó, ön is megbukott.
    Bejön a harmadik:
    - Miből van a gumibot?
    - Nem tudom.
    - Gondolkodjon! GUMIbot!
    - Nem tudom.
    - Jó, miből van az üvegszem?
    -  Jó napot! A feleségemnek szeretnék egy ruhát venni a születésnapjára.
    - És milyen színű legyen?
    - Mindegy.
    - Mégis milyen fazonra gonodolt?
    - Mindegy.
    - Na és a mérete?
    - Az is mindegy. Holnap úgyis kicseréli.

     A kuncsaft a gyógyszertár pultja előtt várakozik a gyógyszerére. Egyszer egy hatalmas robbanás hallatszik, majd előjön a patikus robbanásnyomokkal a ruháján:
    - Elnézést uram, de menjen vissza a doktor úrhoz, kérje el ismét a receptet, de ezúttal nyomtatott betűkkel írva!

     


    Az orvost kérdezi egy barátja, hogy hova siet:
    - Képzeld, már két hete járok egy beteghez!
    - Szegény, és mi a baja?
    - Nem tud fizetni.

     

    előzmény:
    mimoza1oo (10829)
    2007-04-04  17:01
  71. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 4. 19:2710831.

    Brokkolis zöldségleves

    Hozzávalók:

    kb. 20 dkg (1/2 tasak) fagyasztott brokkolis zöldségkeverék 1-2 krumpli (kockára vágva) só, bors, zellerzöld, majoranna, szerecsendió, őrölt kömény

    1. A kockára vágott krumplit felöntjük vízzel, feltesszük főni, beletesszük a fagyasztott zöldségkeveréket, a fűszereket ha megfőtt a krumpli, a zöldségek, (kb. 20 perc) már ehetjük is.


    Zsályás gombaleves

    Hozzávalók: 1 csomó friss sárgarépa 2-3 friss fehérrépa + petrezselyem 1 friss zeller + a szára 1 darab póréhagyma 25 dkg gomba daragaluska (1 tojás, búzadarával kikeverve) só, bors, szerecsendió, kurkuma, zsálya, kevés olaj

    1. A zöldségeket, gombát megtisztítjuk, karikákra vágjuk, a zellert gyufaszál nagyságú darabokra, a szárát karikákra.

    2. Egy lefedhető edénybe kevés olajat öntünk, beletesszük a zöldségeket, a gombát, a száraz fűszereket, és lefedve pároljuk, amíg megpuhulnak, (kis vizet is önthetünk alá, nehogy leégjen).

    3. Engedjük fel vízzel, tegyük bele az apróra vágott petrezselymet és a friss, apróra vágott zsályát, forráskor, ha tetszik szaggassuk bele a galuskát, és hagyjuk még 5-10 percet a takaréklángon.

    Sárgarépakrém-leves

    Hozzávalók:

    80 dkg sárgarépa 1 zeller 2 dl tejszín só, szerecsendió, petrezselyem

    1. A sárgarépát, zellert megpucoljuk, karikázzuk, csíkozzuk, és kevés olajon lefedve pároljuk, fűszerezzük.

    2. Felöntjük kb. 1 l vízzel, ha megfőtt zöldség, a tejszínt hozzákeverjük, botmixerrel pépesítjük, petrezselyemmel megszórjuk.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (10830)
    2007-04-04  17:23
  72. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 4. 17:2310830.

    Kalacs

    Egy bögre cukros, langyos tejben megkelesztünk úgy 4-5 dkg friss élesztőt, majd fél kg liszthez adjuk és jól eldolgozzuk. Majd fél órára meleg helyen, letakarva, dagadni hagyjuk. További 2 dl tejbe sót, cukrot és 2-3 tojássárgáját teszünk, majd a liszthez adván a felolvasztott 10 dkg vajat is, a tésztát hólyagossá dagasztjuk. Újabb 15 percig hagyjuk hogy álljon, majd a tálból kiborítva cipókat formálunk, és tetszés szerint formáljuk (fonjuk). Kikent formába tesszük majd addig kelesztjük, amíg eléri a forma tetejét. Tojássárgájával megkenve, előmelegített sütőben kb. 50 percig sütjük, majd a formában hagyjuk kihűlni.

    Jó étvágyat!

     Gongyolt Sonka

    Tetszés szerinti apróra vágott vöröshagymát kevés olajban megpirítunk, majd benne megpárolunk kb. 35 dgk fűszerezett gombát. Felaprított zellerlevéllel, petrezselyemzölddel, friss mentalevéllel ízesítjük. Nyers, felvert tojást öntünk rá, és csak addig sütjük tovább, míg már nem folyik. Minden db sonkaszeletre egy kanálnyit helyezünk, összegöngyölve, fogpiszkálóval összetűzzük, és ezt akár zsemlemorzsában átforgatva ( a szokásos módon), bő olajban aranysárgára süthetjük.
    Kenyérrel, különféle mártással vagy krumplisalátával  tálaljuk.

    Sonkaval toltot tojas

    A tojásokat keményre főzzük, majd megtisztítjuk és a sárgáját kiemeljük. Ezt majd a töltelékhez adjuk. Ledarálunk egy adott mennyiségű főtt sonkát (a tojások számához viszonyítva), petrezselyemzölddel, mustárral, sóval, borssal ízesítjük, hozzáadjuk az összezúzott sárgáját és alaposan eldolgozzuk. Ezzel megtöltjük a félbevágott tojásokat, és vagy úgy, vagy összeragasztva, kenyérrel tálaljuk.

    előzmény:
    anutyi (10816)
    2007-04-04  14:01
  73. 2007. Április 4. 17:0110829.

      

             Most kaptam egy édes kis e-mailt, leirom Nektek is:

    Kohnnak különleges vére van, és éppen egy palesztin fiunak lenne rá szüksége.

    Elmegy a rabbihoz tanácsot kérni.

    - Fiam, Ő  is csak egy ember, segits rajta - mondja a rabbi.

    Kohn mnegtszi és egy hónap mulva kap egy csomagot egy arany ruddal.

    Évek mulva a fiunak megint vérre van szüksége. Kohn már nem is megy a rabbihoz, azonnal segit neki.

    Egy hónap mulva kap egy csomagot 4 tábla csokoládéval.

    Felháborodottan szalad a rabbihoz, hogy micsoda szemtelenség, a multkor egy rud arany, most meg 4 tábla csoki??????!!!!!!

    - Fiam, ne feledd, már a Te véred csordogál az ereiben - szólt a rabbi!

               

    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  74. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 4. 16:5210828.

    Kalacs

    Egy bögre cukros, langyos tejben megkelesztünk úgy 4-5 dkg friss élesztőt, majd fél kg liszthez adjuk és jól eldolgozzuk. Majd fél órára meleg helyen, letakarva, dagadni hagyjuk. További 2 dl tejbe sót, cukrot és 2-3 tojássárgáját teszünk, majd a liszthez adván a felolvasztott 10 dkg vajat is, a tésztát hólyagossá dagasztjuk. Újabb 15 percig hagyjuk hogy álljon, majd a tálból kiborítva cipókat formálunk, és tetszés szerint formáljuk (fonjuk). Kikent formába tesszük majd addig kelesztjük, amíg eléri a forma tetejét. Tojássárgájával megkenve, előmelegített sütőben kb. 50 percig sütjük, majd a formában hagyjuk kihűlni.

    Jó étvágyat!

    Gonygyolt sonka

    Tetszés szerinti apróra vágott vöröshagymát kevés olajban megpirítunk, majd benne megpárolunk kb. 35 dgk fűszerezett gombát. Felaprított zellerlevéllel, petrezselyemzölddel, friss mentalevéllel ízesítjük. Nyers, felvert tojást öntünk rá, és csak addig sütjük tovább, míg már nem folyik. Minden db sonkaszeletre egy kanálnyit helyezünk, összegöngyölve, fogpiszkálóval összetűzzük, és ezt akár zsemlemorzsában átforgatva ( a szokásos módon), bő olajban aranysárgára süthetjük.
    Kenyérrel, különféle mártással vagy krumplisalátával  tálaljuk.

    előzmény:
    mimoza1oo (10825)
    2007-04-04  16:07
  75. 2007. Április 4. 16:4410827.

     Katu 

          Majd ha tul leszel a foltvarrásodon, - ha kicsit meguntad -  akkor elkezdjük,  áttanulmányozod a könyvet,  és a többit én majd segitem Nagyon ügyes a kezed, fog menni neked is, és utána nem csinálsz semmi mást, nem főzöl, nem sütsz, nem takaritasz, csak risizni fogsz végül is a magad ura vagy nemigaz???? nagyon élvezetes kézimunka.

                Majd jelzed ha kezdjük puszillak, és szép délutánt 

    előzmény:
    katusom (10826)
    2007-04-04  16:31
  76. 2007. Április 4. 16:3110826.

    Szia !!

    Igen az van meg a Kardos Katalin Kalocsai géphímzés.

    Most tanulom a foltvarrást, és az kissé elvonja a figyelmem , mert ugye azt is jó lenne tudni, meg még sok mást.  Nekem minden nap olyan rövid , mert mindig feltalálom magam.  Amihez pedig türelem kell az idő igényes.  De élni fogok az alkalommal. Majd előbb áttanulmányozom mi kell hozzá, mert úgyjárok mint a foltosokkal. Se sablonom se vonalzóm se körvágó ollóm , de eddig elboldogultam vele.  

    előzmény:
    mimoza1oo (10820)
    2007-04-04  15:14
  77. 2007. Április 4. 16:0710825.

     Mit szólsz Magdika 

              Milyen szépen elmesélgettünk egymásnak, nagyon kellemes volt, igy folyamatában visszaolvasgatni szinte mint egy teadélután nagyon jó, és nagyon szép.

          Ez az igazi topic-ka kellemes társakkal, barátokkal.

                  puszi Anikó 

    előzmény:
    anutyi (10815)
    2007-04-04  13:50
  78. 2007. Április 4. 15:5410824.
     Az 
    előzmény:
    fb1955 (10822)
    2007-04-04  15:31
  79. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 4. 15:4910823.
    Nagyon aranyos a tortenet koszonom,hogy elmeselted. Nekem is van egy, meg kicsik voltak a gyerekek kaptak egy nyuszit.A nyuszi kedvence volt a tokfozelek sonkaval,imadta a tapetat a szegejtol egesz a plafonig felhasitani es mindenerdekelte nagyon jo fej volt szeretuk.Sokaig meg volt es jo nagylet,de sajnaltam,hogy lakasba legyen odatuk csaladihazba egy idos neninek es monta hogy nagon vigyazra,jo helyelesz.Egyszer meglatogatuk es kerdeztuk mi van a nyuszival es monta elkeszitete isteni volt a husa.A gyerekek nagyon megsirattak velem eggyutt es tobbet nem lett nyuszi sem ,se nyulhust nemtudnam megenni
    előzmény:
    fb1955 (10821)
    2007-04-04  15:28
  80. 2007. Április 4. 15:3110822.
       Jó fej lehet az unokaöcséd!   
    előzmény:
    mimoza1oo (10819)
    2007-04-04  15:05
  81. 2007. Április 4. 15:2810821.
    Bocsánat, nem tudom abbahagyni az emlékezést !
    Egyik alkalommal élve került haza a bárány, pár nappal Húsvét előtt. Mi nem voltunk felkészülve állattartásra, de udvar, kert volt. Az öcsém (kb. 2 éves lehetett) kinőtt cumijából etettük, játszottunk vele. Annyira hozzánk nőtt, hogy nem tudtunk volna enni belőle! Már nem emlékszem, hogy mennyi ideig volt nálunk, de arra igen, hogy már "vén juh" lett, az öcsém a hátán lovagolt, amikor elajándékoztuk egy ismerős bácsinak, aki megígérte, hogy nem eszi meg. Mi gyerekek megsirattuk. Attól kezdve csak konyhakész bárány került a házhoz .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (10813)
    2007-04-04  12:27
  82. 2007. Április 4. 15:1410820.

     Szia Katuli 

             Szép délutánt neked, bár itt most kezdett  zuhogni az eső.

                a kerteknek, és a földnek nem árt! 

    Melyik risis könyved van meg ? a fekete boritós Kardos Kata?

         Ha akarod csinálni, ird meg, és ha elkezded, megprobálok

    privibe - távoktatássaL - segiteni . Jajjjjjj de jó lenne. Képzeld.!!!

            pusszantalak irj ha kezdjük......    

    előzmény:
    katusom (10818)
    2007-04-04  15:02
  83. 2007. Április 4. 15:0510819.

     Szia Magdikám 

           Örülök hogy hallok Rólatok valamit. Remélem nagyon szépen gyógyul a kicsikéd és mulnak a pöttyöcskék. Az én kis unokaöcsém - akit nagyon szeretek- nemrégen volt ugyancsak bárányhimlős  három és fél éves,  ugy hivott fel telefonon, hogy   képzeld Panninéni, mégy a kukimon is tele van pöttyel el fog az menni onnan? - az nem érdekelte hogy a pofiján is van egy-kettő.!  érdekes nem?

       Jobbulást kivánok, és szép csendes délutánt.

          Szeretettel puszillak Benneteket   Anikó    

    Küldök a kisonokádnak egy szép kakast, ha sikerül.........

    előzmény:
    anutyi (10815)
    2007-04-04  13:50
  84. 2007. Április 4. 15:0210818.

    Sziasztok!!!

    Hogy Te milyen ügyes vagy!!!!! Na ez az amibe még nem vágtam bele, pedig van könyvem róla. Majd jelzem , ha oktató órát akarok venni tőled. 

    előzmény:
    mimoza1oo (10794)
    2007-04-04  06:41
  85. 2007. Április 4. 14:4510817.

    Szia!
    Jaj, a báránnyal beindítottad nálam a nosztalgiázást! Gyerekkoromban mindig egész bárányt vettünk, mégpedig "szopósat", ami azt jelenti, hogy még nem legelt. Emlékszem, a hozzáértők a fogait nézték, arról meg lehetett állapítani.
    Tárkonyos bárányleves készült a fejéből, a csontosabb részeiből paprikás, a hátsó combokat fűszerezve egyben sütötte ki anyukám. Mindegyiket szerettük, de nekem a kedvencem a "drop de miel" (ez a román neve, nem tudom, hogy van-e magyar megfelelője) volt, ami a belsőségekből készült, főtt tojás, petrezselyemzöld, meg még ki tudja mi volt benne. Egy őzgerinc formát ki kellett bélelni a bárány "takarójával" (egy hártyás, fátyolos valami, nem tudom milyen része az állatnak), ebbe kellett beleönteni a masszát, majd betakargatni, és sütőben megsütni.
    IMÁDTAM ! Hidegen is, melegen is nagyon finom!
    A pontos receptjét egyik bárányos kajának sem tudom, akkoriban még gyerek voltam, nagy ívben elkerültem a konyhát !
    Sajnos a férjem és a gyerekeim sem szeretik a bárányt, ezért nem szoktam csinálni, de ilyenkor Húsvét táján mindig eszembe jut.

    Itt a délutáni            

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (10813)
    2007-04-04  12:27
  86. 2007. Április 4. 14:0110816.

     Szia Mártika! 

    Köszönjük szépen a recepteket . 

     Nagyon fincsi a husvéti a kalács sonkával  

                            és a krémsajttal. 

               Várjuk a vendégekeinket vele,és

                            sok tojásokat  is készitsünk. 

    Fölébrend a kisunokám, pedig alig irtam még Nektek.

                  Szeretettel  gondolok  Rátok.                             

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (10808)
    2007-04-04  10:25
  87. 2007. Április 4. 13:5010815.

     További szép napot  kivánok Mindenkinek 

    Boldog vagyok  és gratulálok  Nektek,

                                        hogy  itt Vagytok  

                        és sok szép mindenről  elbeszélgettek.

     Aranyos a nyuszi amit küldtél   Anikó 

    előzmény:
    mimoza1oo (10793)
    2007-04-04  06:27
  88. 2007. Április 4. 13:4210814.

     Mártika 

         Nagyon szépek a gobleineid, a képeken sosem jön ki olyan szépen mint az eredeti,  ráadádul ezek üveg alatt vannak. Az én riseléseim pedig szabadon nincs rajtuk semmi, és vidáman viritanak, - igy könnyü  nekik -  Én sem vagtyok ám ügyes, még néncsen 2 hete hogy kaptam a fényképezőm 

    Állandóan tanulnunk kell, nekem is amikor jön Krisztikém, előszőr eszik, utána mondja : Anyuci menjünk a gépedhez persze a kis drágám ugyis tudja, hogy mindig van kérdésem 

      Szép délutánt mindenkinek és az ebéd után egy jó kévét!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (10811)
    2007-04-04  11:38
  89. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 4. 12:2710813.

    Szia Kata! 

    Barany aszalt szilvas rizzsel

    Hozzávalók:

    1 kg báránycomb
    25 dkg aszalt szilva
    2 fej hagyma
    2 dl vörösbor
    rizs
    só, bors
    gyömbér
    kurkuma
    koriander
    rozmaring
    petrezselyem

    A húst nagyobb kockára vágjuk, kurkumával, rozmaringgal, borssal fűszerezzük, majd fóliával letakarva hűtőben érleljük. Egy serpenyőben olajat forrósítunk, majd rátesszük a húst, hozzáadjuk a hagymát apróra vágva, sóval, borssal, gyömbérrel és korianderrel fűszerezzük, felöntjük vörösborral és fedő alatt puhára pároljuk.

    A rizst olajon megpirítjuk, hozzáadjuk az aszalt szilvát, és az apróra vágott petrezselymet, majd kétszeres mennyiségű vízzel felöntve megfőzzük.

    Jó étvágyat!

     

     

     

     

     

    előzmény:
    nagy-mami (10801)
    2007-04-04  09:39
  90. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 4. 11:4510812.

    Szia fb1955! 

     

    Nem keszitem el mindegyik sutit de szeretek sutni fozni es azert rakom fel oket,hogy mindenki kedvere valaszon ami tetszik.Orulok hogy tetszenek a csokis sutik.

    Csokis dios piskota

    Hozzávalók:

    A piskótához:
    8 db tojás
    8 ek liszt
    4 ek cukor
    1 db citrom
    10 dkg darált dió
    10 dkg kakaópor
    Vaníliamártás:
    6 db tojás
    2 ek liszt
    1 l tej
    1 db citrom
    Vaníliás cukor
    Vaníliarúd


    A csokiöntethez:
    5 dkg mazsola
    20 dkg csokoládé
    2 ek rum
    1 db narancs
    Mézeskalács fűszerkeverék

    díszítéshez:
    tejszínhab
    kakaópor

    A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből habot verünk, a sárgáját a cukorral és a reszelt citromhéjjal simára keverjük, majd hozzáadjuk a lisztet és a fehérjehabot és három részre osztjuk. Az elsőt dióval, a másodikat kakaóval ízesítjük, majd külön-külön megsütjük őket 180 fokos sütőben.

    A tejet a vaníliarúddal felforraljuk, majd hagyjuk kihűlni. A vaníliakrémhez a tojások sárgáját, a liszttel és a vaníliás cukorral elkeverjük, majd gőz fölött állandó kevergetés mellett hozzáadjuk a vaníliával felforralt tejet és besűrítjük. Közben kevés sóval és reszelt citromhéjjal ízesítjük.

    Egy edényben felolvasztjuk a csokit, hozzáadjuk a mazsolát, a narancslevet, és a tejet, majd mézeskalács fűszerkeverékkel, rummal és egy csipet sóval ízesítve simára keverjük.

    A kész diós piskótát tányérra fektetjük, rákenjük a vanília krémet, rászórunk egy kevés mazsolát, majd jöhet a csokoládés piskóta, amelyet meglocsolunk narancslével és azt addig folytatjuk, míg el nem fogynak a hozzávalók. Tetejét tejszínhabbal és kakaóporral díszíthetjük.

    Jó étvágyat!

    előzmény:
    fb1955 (10791)
    2007-04-03  23:18
  91. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 4. 11:3810811.
    Nagy nehezen sikerult letoltenem a kepeket ezek az en goblenjeim nem olyan szepen sikerult a fenykepezes.Most latom hogy milyen nehezen jottemra hogy kell letolteni.Eddig a kislanyom csinalta.Aniko te nagyon ugyes vagy  en sem tartok elobreb mindent megkell tanulnom. 
    előzmény:
    mimoza1oo (10809)
    2007-04-04  10:25
  92. 2007. Április 4. 10:3510810.

     Jajjjjjjjj párdon,

                    már felszabadult.... 

                         csak egy kis feltöltésre vár, mert eddig nem voltak képem, ahogy lesz egy kis időm potolom..... 

                      szia     

    előzmény:
    böbe0629 (10804)
    2007-04-04  10:01
  93. 2007. Április 4. 10:2510809.

     Mártika  

    Én is szoktam ilyeneket csinálni, csak  olyant ami körbe van horgolva, és alatta persze be van festve, és átlátszik a szine.

    Barka ágakat veszek, és arra aggatom én is,  ici-pici szines csoki tojásokat rakok még rá és rövidebb száru  aranyesőt is teszek a vázába 

     Sokféleképpen lehet disziteni, és Tőletek nagyon sok szép ötletet kaptam, amit majd felhasználok. Ez is aranyos.....

     

             Szép napot MINDENKINEK  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (10806)
    2007-04-04  10:16
  94. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 4. 10:2510808.

     

    Husveti kalacs sonkaval es tormas kremsajttal

    Hozzávalók:


    50 dkg főtt sonka
     
    Hozzávalók a kalácshoz:


    45 dkg liszt
    2 tojás
    10 dkg olvasztott vaj
    10 dkg mazsola
    4 dkg élesztő tejben megfuttatva
    3 ek cukor
    10 dkg krémsajt
    1 dl tej
    2 ek méz


    Tormás krémsajthoz:


    15 dkg krémsajt
    2 ek frissen reszelt torma
    petrezselyem


    Egy keverőtálba öntjük a felfuttatott élesztőt, hozzáadjuk a tojást, a vajat, a cukrot, a mazsolát, a tejet és a krémsajtot és összedolgozzuk.  Duplájára kelesztjük, majd három rudat formázunk a tésztából és összefonjuk. A két végét összeillesztve koszorút készítünk belőle. Mézes felvert tojással megkenjük, és forró sütőben kisütjük.

    Egy másik edénybe tesszük az apróra vágott petrezselymet, a krémsajtot és a reszelt tormát, majd összekeverjük. Az így kapott tormakrémmel és főtt sonkával tálaljuk az elkészült kalácsot.

    Jó étvágyat!

    előzmény:
    anutyi (10789)
    2007-04-03  21:47
  95. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 4. 10:2010807.

    Le maradt a lenyeg de miert nemtudom!? 

    Igy keszulnek a husveti tojasok!



    A különböző minták és színek jól megférnek egymással, ráadásul a birsalmafa ágán remekül mutatnak majd. Most már csak azt kell eldöntenie, tud-e választani, vagy mindegyiket szeretné?

    Sablon szerint

    Minden kerek
    Vágjon ki köröket a hobbiboltokban kapható matricapapírból, és lyukassza ki a közepüket. Miután felragasztotta a matricákat a tojásra, tegye azt a festékbe. Száradás után vegye le róla a sablonokat. Így lesz kerek a világ!

    Csak természetesen!
    Simítson tojásfehérjébe mártott petrezselymet a tojásra, mielőtt a festékbe teszi. Hagyja megszáradni, majd szedje le róla a petrezselymet.

    Behálózva
    Tegyen néhány befőttesgumit a tojásra, engedje bele a festékbe, hagyja megszáradni, majd szedje le róla a gumikat.

    Csillogó-villogó

    Virágok közt…
    Pink és fehér virágok díszítik a narancsszínű tojás héját. Az akrilfestékkel alkotott szirmok közé dekorkövek, gyöngyök is kerülhetnek. Különböző színű akrilfestékekkel valóságos rétet varázsolhat!

    Rózsaszínű világ
    A már befestett tojásra ecsettel hosszanti csíkokban kenjen fel dekupázsragasztót. Szórjon rá csillámport, a felesleget pedig fújja le róla.

    Zöld, mint a fű
    A zöld akrilfestékkel bekent tojásra egy ecsettel hosszanti irányban húzzon ragasztócsíkokat. Száradás előtt szórjon csillámport a tojásra.

    Kikelet
    Készítsen néhány lágy tojást. Törje fel a tetejüket, a kimosott, megszárított héjakat pedig fesse be, majd lakkozza le. Az így előállított tojások akár a kora tavaszi virágok otthonául is szolgálhatnak. A jácintok és a nárciszok remekül mutatnak a kék színű tojáshéjakban, a tálon lévő moha pedig teljessé teszi az összhatást.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (10806)
    2007-04-04  10:16
  96. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 4. 10:1610806.

    Igy keszulnek a husveti tojasok

    előzmény:
    mimoza1oo (10802)
    2007-04-04  09:42
  97. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. Április 4. 10:1110805.

    Szep napot kivanok mindenkinek!    

     

    Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

    Fák, csillagok, állatok és kövek,
    szeressétek a gyermekeimet.
    Ha messze voltak tőlem, azalatt
    eddig is rátok bíztam sorsukat.

    Énhozzám mindig csak jók voltatok,
    szeressétek őket, ha meghalok.
    Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
    szeressétek a gyermekeimet.
    Te, homokos, köves, aszfaltos út,
    vezesd okosan a lányt, a fiút.
    Csókold helyettem, szél, az arcukat,
    fű, kő, légy párna a fejük alatt.
    Kináld őket gyümölccsel, almafa,
    tanítsd őket, csillagos éjszaka.
    Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
    csempészd zsebükbe titkos aranyad.
    S ti mind, élő és halott anyagok,
    tanítsátok őket, felhők, sasok,
    vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
    vigyázz reájuk, hatalmas világ.
    Az ember gonosz, benne nem bizom.
    De tűz, víz, ég s föld igaz rokonom.

    Igaz rokon, hozzátok fordulok,
    tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

    tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
    szeressétek, akiket szeretek!

              

    előzmény:
    nagy-mami (10801)
    2007-04-04  09:39
  98. 2007. Április 4. 10:0110804.

    Szia Anikó !

    Nézném - nézném,  de jelszavas !!!

    előzmény:
    mimoza1oo (10798)
    2007-04-04  09:23
  99. 2007. Április 4. 09:4610803.

    Bizonyára minden háziasszony, főleg ahol gyerekek, unokák is vannak készül néhány hímes tojással az ünnepre.
    Lássuk milyen festékek találhatók a természetben!
    A növényi tojásfestékek nem pénzbe csak időbe kerülnek. Egy hétvégi kirándulás alkalmával jó program lehet a családnak a beszerzésük.

    TojásfestésBarna:
    száraz hagymahéj - a tojás főzővizébe bőven teszünk a hagymahéjból és legalább 15 percen keresztül hagyjuk, hogy gyöngyözve főjön.
    erősre főzött kávé - hagyjuk a kávét kihűlni és ebben áztatjuk a tojásokat

    Narancssárga:
    pitypang (kutyatej) gyökere - a gyökér kihűlt főzővizében áztatjuk a főtt tojásokat
    4 evőkanál paprika + negyed liter víz - 20-30 perces főzés

    Zöld:
    friss csalánlevél - bőven a tojás főzővizébe
    apróra vágott spenót (fagyasztott is lehet) - annyi vizet rakunk rá amennyi ellepi majd kb. 30 percig főzzük

    Lila:
    lilahagyma héjja - együtt főzni a tojásokkal
    céklalével - hagyjuk a főtt tojásokat ázni a lében

    Rózsaszín:
    csipkebogyó - készítsünk erős csipkebogyóteát (akár filteres is lehet)és a főtt tojásokat abba áztassuk

    Sárga:
    citrom vagy narancs héj segítségével - kb. 15 percig főzzük a gyümölcs héját és utána tesszük bele a tojásokat

    Ezek a természetes anyagok nem károsak az egészségre, de ne feledjük, hogy egyes természetben talált festőanyag is lehet káros!
    előzmény:
    böbe0629 (10796)
    2007-04-04  08:50
  100. 2007. Április 4. 09:4210802.

     Szia Nagy-mami 

        Köszönöm a teát, csodálatos ebbe a gyönyörü csészébe, nagyon szeretem a hibiszkuszt, de még nem probáltam  csipkebogyóval, nagyon jó ötlet máris veszek hozzá azt is.

     Rengeteg a teánk, a páromnak a mániája, és hogy mit össze kutyul reggelente, alig várja, hogy elém tehesse, és persze én nem győzőm dicsérni, de hát valóban nagyon finom .

    Nagyon korán keltem, reggel elintézek mindent, már a kenyeret is megsütöttem, kész az ebédünk, nagyon diétás,

                   köménymagos tojásleves

                         káposztás cvekedli csak a káposztája, a tésztát majd frissen főzőm ki/

    mindkettőt nagyon szeretjük. Már előre diétázunk a husvétra.............. 

        Ugye szép a hátterem, annyira szeretem.

    Rengeteg a munkám alig győzőm. De pihenésképpen mindig ideszaladok, és irok egy-két levélkét. puszillak szeretettel, és köszi.......   a teát is.......Anikó 

    előzmény:
    nagy-mami (10799)
    2007-04-04  09:27

Címlap

top