Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nagyik

anutyi
Létrehozva: 2006. március 29. 10:20
Mi nagyik már erre is ráérünk.Kivéve ha az unokák nincsennek nálunk.Főzzünk és süssünk finomat husvétra.Irjatok jó recepteket. ÜDV.Mindenkinek
  1. 2016. március 7. 21:3530951.

    Szia Zsuzsi!


    Hiába Női sors az ilyen ismerőshabár nekem már sok mindenbe besegít a Párom.Tudod még az is jó ha elpakolja főzésnél használt dolgokat a Spajzba


    Kórházi állapotoksiralmasak. Ma hallottuk hogy milyen sok ember kap valamilyen fertőzést.Szomorú dolog és bizony csak ha nagyon muszáj akkor megy be az ember. Pedig ahogy múlnak az évek egyre több helyen vannak már kopások ami ha fájdalma már lehet hogy inkább a műtétet válassza az ember.Nem kívánom senkinek!


    Finomat főztél. Nokedli de régen volt nálunk egy kis marhapörkölttel lehet hogy fogok készíteni mert van a fagyóba. Uborkasalátával szeretem amibe fokhagymát ,vöröshagymát és tv paprikát is szoktam tenni...ecet só ,,cukor... 


    Klassz az évi programotok váljon valóra


    Mi tudod megyünk Bánkra ..fotózgatni és besegíteni a fiamnak a vendégháznál. Hajdúszoboszló se fog elmaradni kétszermert használ.


    Más ország most valahogy nem vonz,talán Bulgária  de ez már függ az egészségünktől.


    Képeket várjuk ha sikerül feltenned.


    Tartalmas szép napokat kívánok Neked és mindenkinek aki olvas minket!

    előzmény:
    töpike (30950)
    2016-03-07  20:52
  2. 2016. március 7. 20:5230950.

    Sziasztok!


     


    Igazad van Magdi! Régen néztem be hozzátok!


    Folyik az élet a megszokott mederben. Kicsik oviba, suliba. Beám dolgozik. Lányom, unokahugim ugye kinn.  Papa modellezik, én teszem a napi teendőimet, lótok-futok, kaja, rend...


    A szomszédba van egy kis baj, de úgy látszik rendeződik. Szomszédunk bement a kórházba még januárban térdprotézisre, már van gerinc és combprotézise. Tudta mi vár rá, műtétileg. Csak a mostani kórházi állapotokat nem kalkulálta bele, bacikat is pakoltak bele a lábába. Még mindig benn van. Folyik a sebe. Már 3x nyitották föl, kitisztítani. És még az is kétséges, hogy ép lábbal jön ki a kórházból. Szomszédasszonyom mindennap benn van nála, fürdeti, gondoskodik róla, mert 40-45 betegre 2 nővér van. Még az a jó, hogy enni nem kér Feri bácsi, mert a kaja valamiért egészen tűrhető, igaz mindennap zöldség leves van.


    Papával azt tervezzük a nyárra, hogy lenn csinálunk egy hálószobát. Egyre nehezebben megy föl az emeletre este és még nehezebben jön le reggel. Lesz egy kis ramazuri itthon akkor. A gyerekekhez akarunk kimenni majd, és nagybátyám kapacitál Németországba.  Na meg a szokásos évi Zalakaros lesz idén. Ez is elég egy évre, bőven. Nálatok vannak már tervek?


    Tegnap főztem karfiol levest és csirkepörköltet nokedlivel. Ma csináltam 3 szál rétest, mert volt maradék tejbegrízem, nem akartam kidobni, így meg megették. A holnap az még a holnap titka. Tökfőzelék fogalmazódik a fejemben.


     


    2 hete voltunk Szabadszálláson, papa nagynénjénél, mert kolbász fesztivál volt. Jaj sok-sok finomságot ettünk! Ha sikerül akkor képet is  küldök róla, Úgy is rég láttatok!


     


    Puszi Mindenkinek!


     


     

    előzmény:
    anutyi (30949)
    2016-03-06  10:45
  3. 2016. március 6. 10:4530949.

    Várunk Zsuzsihiányzol a kis csapatból.


    Kívánok boldog szép napokat neked is !


    Süssél-főzzél finomakat!


    Boldog NŐNAPOT!


     „Egy folyamatosan fejlődő nő vagyok.


    Annyira törekszem, mint mások. Tanulni próbálok minden egyes konfliktusból, tapasztalatból.


    Az élet sosem unalmas.”


    – Oprah Winfrey

    előzmény:
    manyuska7 (30946)
    2016-03-06  06:48
  4. 2016. március 6. 10:3830948.

    Szervusz Ibolya! 


    Jól teszed ha minden évben kezelteted is magad a gyógyfürdőbe. Használjon mert nekünk nőknek itthon is mindig sok dolgunk van és mozogni kell.


    Tudod mi diák korunk óta együtt vagyunk jóban-rosszban és amíg tudunk megyünk mi is.



    Kívánok szép vasárnapot és Mi NŐK ünnepeljünk együtt!


    Kényeztetni fontos magunkat egy kis sütivel csokival és szép virágokkal!  Mi megvettük  együtt!


     

    előzmény:
    manyuska7 (30944)
    2016-03-06  06:41
  5. 2016. március 6. 10:3130947.

    Szia Márti!


    Írj nekünk ha el is száll az éterbe néha az írásnekem is megtette már nem is egyszer de nem adom föl. Párod ha nem lesz otthon Ülj többet a gép előtt és


    Mi finomat készítettél magatoknak.


    Eső azóta se esett?


    Nálunk szinte minden nap februárban is és folytatódik .....


    Valahogy már egyre jobban megviselnek a frontok de se baj


    Ma még nem döntöttem el mit főzök majd rögtönzök valami finomat

    előzmény:
    martabottyan (30942)
    2016-03-04  06:08
  6. 2016. március 6. 06:4830946.

    Zsuzsi


    miért nem irsz nekünk?milyen dolgaid vannak,azért 10 percre megpihenhetnél,hogy kicsit tereferéljünk.


    neked is kivánok sok szépet a hétvégére,

  7. 2016. március 6. 06:4630945.

    szervusz Márta


    jó,hogy irtál.mindent megértettem,hogy nem akarsz városba menni.


    Finomakat fözöl te is, a férjednek mindig külön kell fözz?


    Nálunk az a gond,hogy a férjem meghizott és nem akarja,hog méressen eg vércukort,pedig a tavaly májusban a határon volt az eredménye,amikor a korházban volt.


    A makacs emberek ilyenek,csak akkor mennek orvoshoz,ha a mentö viszi öket.Nagyon szereti az édességet,ha nem sütök,akkor vesz a cukrászdából.


    kivánok szép hétvéget neked .


     


     

  8. 2016. március 6. 06:4130944.

    szervusztok


    finom kávét küldök nektek.


    Magdi


    Jó,hogy eggyütt mentek,nálunk a férjem nem szeret menni sehová,de én megyek,mert szükségem van a fürdöre a derekam és a térdeim miatt.Már bejelentkeztem méjus végére szoboszlóra,semmit nem bizok a véletlenre,hogy még korai lenne,mert utolsó pillanatban,már nincs hely ennél a családnál és én ott nagyon szeretem a csendet,zöldövezetet,virágokat és azt,hogy ha akarok fözök,ha nem,akkor megveszem ami jól esik.


    azért avonozom,hogy az évikeresetemból kitelik.


    Legyen szép vasárnapod.

  9. 2016. március 4. 06:1130943.

    Hat  vegkep eltunt  ugy laszik Most nincs idom ujra irni mert keszitem tovabb a kajakat Mihalynal reggel megy Pilligaba egy hete less oda majd jovok Szewp hetveget nektek

    előzmény:
    martabottyan (30942)
    2016-03-04  06:08
  10. 2016. március 4. 06:0830942.

     


    Nalunk is volt a heten grizgaluska leves mi is szeretjuk nagyon.  Igen az almas palacsintat ismerem edesapam kedvence volt otthol. edesanyam elesztovel csinalta en itt fujtatos lisztel csinalom es termeszetesem vahejas culoral , en a tesztajaba nem teszek cukrot igy Mihaly is ehet velole, de meki szmart cukrot hasznalok  ( ez a cukorbetegeknek valo Cukor)


    Hat ez erdekes  az eleje a levelemnek eltunt  fogalmamsincs mi let vele nezuk ha elkuldom elo jon e???

    előzmény:
    anutyi (30938)
    2016-03-03  14:14
  11. 2016. március 4. 05:5530941.

    Szia Ibolyka en 2001-be mikor eljottem Sydneybol megfogadtam hogy nem megyek tobet vissza , en sose szeredtem a varostm meg mikor egyetemre jartam otthol akor is inkabb Pecelen lactam es ugyjartam be az egyetemre vonatal es gyerekeket tanitottam hogylegyen ra penzem . En nem szeretem a varosi eletet.  Ibolyka van hazunk a tengerparton barmikor bekpltoshetnemk , de szerintem az less az utolso  az en reszemrol. Itt csokkentem a munkat ahogy tudom mar a nagya allatokon tultettunk cask a lo es egy par kecske van ha a lo atmegy a masvilagra akor a kecskeken tulteszek , most is a kicsiket ahogy 5 honaposak lettek levagtam a kutyanmak, ugy hogy most a kutyaink nagyon jol elnel. Van meg tyukjaim es par kacsa  de ezek nar nem veszekyes munkak,  A lakas borzalmas magy , de hat a varosna is nagyok  a lakasok, itt a por van ott meg a zaj es a fust, tehat nem nagy orom oda se bemenni es ott meg a szomszedok is vanal es nelem meg 4 kutyam igaz Csiki mar nagyon oreg, de akor is ott a 3 kutya es az I macskam is.


     Nagyon szep piheno hetveget neked en holnaptol isment egyedul leszek egy jo hetet.


     


     

    előzmény:
    manyuska7 (30937)
    2016-03-02  06:04
  12. 2016. március 3. 14:3130940.

    Szervusz Ibolya!


    Szerencsére még tudunk menni egy két helyre főleg oda ami jót tesz nekünk.Bizony minden év a mi korunkba már sztem 2 évnek számít úgy fiatalodunk és nem fáj semmiJó ez vicc de sztem igaz ahogy benézek a tükörbe.


    Én ár megszoktam habár a menyemtől kaptam Nature gyorslift nevű krémet ami a ráncokat kisímítja és használ szemlátomást.


    Mországon még ingyen is kiszállítják bizonyos összegen felüli rendelésnél.


    Kívánok neked is jó pihenést és gyógyulást majd Hajdúszoboszlón.


    Mit főztél?

    előzmény:
    manyuska7 (30937)
    2016-03-02  06:04
  13. 2016. március 3. 14:1830939.


    halihó de jó átment


    Én ma Grízgaluska levest készítettem és Serpenyős burgonya volt házikolbásszal. Fincsi almapaprikát ettem hozzá.


    Ma néztem egy főzős műsort a Tv ben és jó ötletet adott.


    Almás kelt palacsintát amit én is megcsináltam.. jó lettfahéj as cukorral töltöttem meg.


    Ti csináltatok már ilyet?

    előzmény:
    anutyi (30938)
    2016-03-03  14:14
  14. 2016. március 3. 14:1430938.

    Szervusztok!


    Márti!Nagyon örültem hogy mindenek ellenére újra írtál nekünk.Elhiszem hogy nehezen viseled a meleget és mindent ami azzal jár,de lesz nálatok is hamarosan jobb és elviselhetőbb idő is.Tudom a korunk miatt már egyre többször látogatjuk az orvosokat de humorosan és bizakodóan könnyebb elviselni a dolgokat.


    mi is azt tesszük.


    Az előbb elszállt az írásom most befejezem mert biztos sokat írtam....


    folyt köv 


     

    előzmény:
    martabottyan (30936)
    2016-03-02  05:53
  15. 2016. március 2. 06:0430937.

    szervusztok


    Márta


    annyira sajnállak,hogy ilyen porban kell élnetek,kérdésem az,hogy öregségetekre,miért nem költöztök egy más helyre,ahol közelebb vannak a gyermekek,az orvos,tisztább a levegő.Tudom,hogy a megszokás nagy úr.de már ti is megérdemeltek egy kis nyugodtabb életet,annyit dolgoztatok,épitettetek.Hogy van a menyed,rég irtál róla.


    Magdi


    jó,hogy még eljártok ide-oda,mi sehová,ill,én egyedül fogok menni szoboszlóra.Most,hogy kicsit jobban érzem magam,szeretném elkerülni a mütétet.


    Zsuzsa


    gyere te is,megszoktad,hogy a lányodék külföldön vannak?


    Legyen szép,tavaszias napunk,sok vidámsággal.

  16. 2016. március 2. 05:5330936.

    Sziasztok  Neharagudjatok, de nekem mar irni sincs kedvem, elegem van mindenbol a melegbol a porbol es sorolhatnam vegig , de minek


     Hiaba van itt az osz a homerselmet neg mindig 35-48 kozott mozog eso semi minden ki van szaradvam a kocsimnak meg a szinet sem kehet latni pedig ma deleleott mosattam meg Nudggeba es cask 2km jottem  be hozzank a folduton akkor elkepzelhetitek hogy mi van itt, Afozes is levan csokkentve  salatakra es hirtelen sultekre kozbe nenni kell kulonbozo randikra a dokikhoz tegnap nekem voltak Dubboba, ma Mihalynak Nudgeeba, holnap nekem a fogorvos , neki isment Mudgeeba


     Szovak nem tetszik ez a helyzet, nagyon kellene a nagy takaritas, de meg besem felyezem a porszivozast kezdhetnem elorol hisz a szel fuj es a por meg tombol befele


    Elvezetek  a szep tavaszi idotm remelem valoba az lesz m habar rekkel itt azthallotam hogy  a Kekesbe eset a ho


    Marta


     

    előzmény:
    anutyi (30935)
    2016-02-28  15:05
  17. 2016. február 28. 15:0530935.

    Szervusz Ibolya!


    Örülök hogy írtál,tedd meg máskor is Nekem is elszállt az előbb az írásom de megpróbálom újra


    Tegyél is meg mindent a cél érdekébenén is megszoktam mert az egészségnél nincs fontosabb.


    Finomat főztél és sütöttélazóta már biztos kisültek  Fánkok isváljon egészségetekre!


    Én ma paradicsomlevest készítettem sok zellerrel és kuktába csináltam rizses húst. Jó befalatoztunk Volt itthon leveles tészta abból csináltam  túrós buktákat.Hiányzik ha nincs édesség!


    Kívánok további szép napokatÍrj mert jó olvasni az írásodírásotokat!   Várok mindenkit .... sok .... sok

    előzmény:
    manyuska7 (30934)
    2016-02-28  07:17
  18. 2016. február 28. 07:1730934.

    szervusztok


    Rég jártam itt,mert jártam egy közeli sósfürdöbe,hát nem olcsó mullatság,de mindent megteszek,hogy elkerüljem a protézis beültetését.Nálunk nincsen ilyen 2-3 napos fürdő.okos ötlet egy ilyen Welnes hétvége,mert az idösödő embereknek,már se ruha se cipö,se háztartási gép nem kell sok,megelégszünk amink van.


    Ma szép időnek néz ki,délre húsleves,fokhagymás cs.combok körettel,fánkot sütök késöbb.


    Legyen szép napunk,nem tudom mikor jövök ujra,mert annyira lassú  gépem és többször le is fagy.

  19. 2016. február 22. 22:1730933.

    Zsuzsi!


    Ó de kár hogy hamar elmentem aratni és nem tudtunk élőbenbeszélgetni pedig régen de sokszor megtettem a többiekkel.


    Jó kis csapat volt itt ,de most is az csak már más.


    Hozok egy jó oldal ha sikerülitt is van sok finomság én kedvelem.


    Ime :  http://receptbazis.hu/receptek.tvn?cid=9d&recept=Rakott%20cukkini%20!%20recept


      Én a névnapom július 22 én tartomde ritkán ünnepeljük mert legtöbbször nem vagyunk itthon .


    Tudod nekem mindig ünnep van ha találkozok a gyermekeimmel és családjukkal.


    Gyere ,gyertek!  Puszi

    előzmény:
    töpike (30932)
    2016-02-21  20:57
  20. 2016. február 21. 20:5730932.

    Szia Magdi! 


     


    Látom Te is épp most vagy itt!!!


    Jó volt nektek a pancsiban! Én is szívesen mennék már!


    Nikiékkel voltunk mi is, de nem sikeredett valami fényesen. Itt voltunk Szigetszentmiklóson, mert közel van. De itthon is engedhettem volna a kádba melegvizet. Nem gyógyfürdő. Kár!


    Zsuzsanna február 19. Az augusztusi az kóbor. mikor én születtem csak a februári volt. De ez érdekes én sem tudom, hogy a Magdolna melyik! Tudod téged is 2x köszöntelek minden évben! :-)


    Káposztás disznótoros husi! Jaj Magdi ez este felér egy izgatással!!! :-)


    Szép estét!!!


     

    előzmény:
    anutyi (30929)
    2016-02-21  20:20
  21. 2016. február 21. 20:4930931.

    Szerbusz Márta!


    40 fok! Jaj! Jó hosszú, forró nyaratok van. Itt hetek óta 1-2 nap megszakítással szakad az eső és fúj a szél. Tiszta ködös Albion!


    Gratulálok a telekhez! Ebből is kis paradicsomot csináltok majd magatoknak. Közel lesz a fürdő is. Tényleg már akartam kérdezni, hogy valamilyen gyógyvíz van ott? Mire jó?


    Tudom ezt a névnapi mizériát. A gyerekeknek és nagybátyámnak is én mondom itthonról, hogy kinek mikor kell Boldog névnapot kívánni. Nikimnek most, hogy itthon volt vettem is egy naptárat.


    Nagybátyám is bejelentkezett 1-2 hétre március elejére. Majd neki is veszek egy Magyar 2016-os naptárat.


    Én is lefagyasztom a húsleves maradékot, de csak adagokban. Utána én is felhasználom főzelékek, pörkölt alá, vagy átalakítom más levesnek.  Most a gyerekek azt mondták, hogy esznek még, így az egészet egybe tettem a fagyasztóba, azért találtam ki az erőlevest. Jó lett, olyan igazi erőleves lett. Még maradt, holnap csinálok hozzá egy kis rakott kelt.


    Én etetem a szomszédasszonyomat, mert a férje jan 10-e óta kórházban van, egyedül meg nem eszik. Mint kiderült. Amikor a Nikimék itthon voltak nem nagyon szóltam neki, hogy jöjjön át enni. Most árulta el, ha nem adok neki enni, nem eszik. Ő kérte a rakott kelt. Nekünk meg nem volt kifogásunk, jó ötlet. Ma hozott egy kis krémest a leves utánra, hát mit mondjak, nagyon fincsi volt!   


     


    Puszi! Vigyázz a melegbe magadra! Igyál sok folyadékot! 

    előzmény:
    martabottyan (30928)
    2016-02-20  21:57
  22. 2016. február 21. 20:2730930.

    Szia Márti!


    Jó olvasni hogy most szüreteltekNagyon kedvelem a friss ropogó paprikát és paradicsomot csak úgy magába is


    Fát le is meszelte Édesapád?  Mi azt is tettük a Fiam nyaralójába


    Már alig várom a jó időt hogy mi is több napig legyünk kint és tudjam fotózni is a korai szép virágait ami kertben található.



    Még nem gondoltam ki hogy holnap mit készítek ,de több mint valószínű valami könnyűt mert sokat ettünk a gyógyszállóba.


     


    Kívánok Neked és minden kedves olvasónknak szép és gondtalan napokat!

    előzmény:
    martabottyan (30928)
    2016-02-20  21:57
  23. 2016. február 21. 20:2030929.

    Szép  napokat kívánok Mindenkinek!


    Zsuzsi! Nem voltam gépközelben mert a hétvégén Debrecenben voltunk egy kicsit  pancsikolnimég karácsonyra kaptuk a gyermekünktől ajándékba ezt az utat


    Kben én sose tudom igazán mikor van az igazi Zsuzsanna nap de nem probléma ugye Ezúton kívánok nagyon Boldogat ha most ünnepelted.Nálunk is leginkább csak a szülinapot szoktuk  megünnepelni, de az biztos hogy öröm ha valaki megemlékezik


    Ma elkényeztetett még a gyermekem mert  haza is hozott és ebédről is gondoskodott


    Tudod mit küldött a menyem savanyú káposztán sütött disznótoros finomságot.


    Nagyon jól esett!


    Boldog napjaid voltak és kívánom hogy legyen még nagyon sok ilyen szép napod!


    képet sajna nem enged

    előzmény:
    töpike (30927)
    2016-02-20  14:43
  24. 2016. február 20. 21:5730928.

    Sziasztok


    Zsuzsa bocs en nem tudom a nevnapokat, itt nincsen nevnap cask szuletesnap van, igy megkesve kivanok boldog nevnapot. El is hiszem hogy nagy oromod volt es hogy el is faradtal nagyon, de most kipihenitek magatokat.  A maradek huslevesbol amit lefagyasztottal mindent csinalhatsz en kis adagokba szoktam fagyasztani hisz csak ketten vagyunk, igy felhasznalhatom a zoldseg levesbe , birsalma martashoz,  es ahogy irtad eros velo levesnek is.


    Itt tombol isment a meleg allandoan 40 felett van megint eso nelkul, kozbe Jarunk fel Pilligaba intezuk az ugyeket, nevunkon a telek, megvettem a teglat az epitkezeshez is,Husvetkor szeretnenk elkezdeni az epitkezest ism de itthol meg  itta sok munka es a pici allatok, ugy hogy ha en is megyek cask egy ejszaka,huavetkor a szomszedon fogja etetni az allatokat a lanyok fognak itt aludni, Pilligana olyan a fold mint otthol igazi fekete es agyagos is tehat ha eso van ragad is Mihaly tapasztalta megint nem hit nekem, leszakadt a papucs a labarol,


     Te eszembe jututt edesapam minden tavasszal megkefelte a fatorzseit es ugy kente le hogy a fergeket kiolje, mindig meccesnel csinalta


    Na elmentem szedep a paprika lecsonak megy az uvegbe kesobre hisz igy viheten pilligaba is , ott meg villanyunk sincs cask a caravan van  amibe alszunk ha ott vagyunl


     Nagyon szep hetveget nektek


    Es gyertek  ha vann idotok


    Marta

    előzmény:
    töpike (30927)
    2016-02-20  14:43
  25. 2016. február 20. 14:4330927.

    Szépséges napot!


     


    Nagyon jó idő van nálunk! Végre süt a nap! Igaz időnként eltűnik, akkor hideg van, de így is inkább kinn vagyok a kertbe. Van mit csinálni. Nagyon sok bogár van a fák kérge alatt. Nem volt hosszan fagy immár pár éve, hogy tizedelődnének. Sajna permetezni kell idén is. Papát már megörvendeztettem a lehetőséggel! :-)


    Elment a gyerekem és a nővérem. 


    Hazajöttek 2 hétre, kb: 2 havi jönni-menni, intézni valóval. Legközelebb nem lesz ilyen. Cipeltek magukkal mint egy ölebet. Alig ettek valamit abból a rengeteg kívánság kajából amit megrendeltek. Most tele a fagyasztó, ehetünk a  papával. Múlt héten vasárnap vittük őket a reptérre. Haza jöttünk és attól kezdve hétfő estig csak néztünk ki a fejünkből. :-)


     


    Ibolya köszönöm szépen a köszöntést! Nagyon boldog vagyok, rengeteg embernek eszébe jutottam! Nagyon jól esik az ilyesmi az ember lányának!


    Tegnap rakott krumplit kértek a névnapomra a kicsik. Jó fejek! Igaz én nem szeretem annyira, de ez most jól sikerült.


    Mára még maradt. Holnap érdekes dolgot csinálok. Maradt húslevesem, amit betettem a  fagyasztóba, most kiolvasztom van marha velőscsontom, azt megfőzöm benne, meg teszek még bele egy fél karfiolt,1 fehér és 1 sárgarépát. Szerintem egy jó erős erőleves lesz belőle. Bár kíváncsi vagyok. Ilyet még soha nem csináltam.


    De semmiből nincs sok, venni meg nem akarok.


    Holnap megyek a piacra, mert már lángos elvonási tüneteim vannak! :-)


     


    Puszi Nektek! Vigyázzatok magatokra! Szép hétvégét mindenkinek!!! 

    előzmény:
    manyuska7 (30926)
    2016-02-18  21:06
  26. 2016. február 18. 21:0630926.

    Zsuzsa


    boldog névnapot kivánok itt is.


    Gyertek lányok csevegni.

  27. 2016. február 16. 20:2330925.

    Sziasztok en tegnap sem unatkoztam Mire Mihaly megjott hurkat keszitettek csirkemajbil, mivel itt diszno majat nem arulnak


    Szep estet nektek

  28. 2016. február 15. 05:0230924.

    Szia Ibolyka legyen sok oromod es  szepallmaid es elvezd nagyon sokaig a  szep uj kanapedat, Remelem javul a terded is


    Nagyon szep hetet neked is


    előzmény:
    manyuska7 (30922)
    2016-02-14  10:06
  29. 2016. február 15. 04:5830923.

    Sziasztok probalok en jonni de valami van a gepemel mert mostmar nem cask kepeket nem tudok feltennim de sokszor irni sem hagy


     Kulonben itt is zajlik az elet isment egyedul vagyok es a munka nem fogy , de a meleg meg no,


    A heten meg  a furdobe is kiszeretnek mennim nem cask a furders  hanem sok ugyet elkel inteznem, tehat az sem pihenes less.


    Magdi emlegetitek a derejet de jo volna mar neken is csinalni, de most  nagyob gondom hogy hogy fogjam meg azt a nyanvat kakast es oljem meg, mielot o megnem ol engem


    Vigyazatok magatokra remelem feletek nincsenek arvizek, mert a TV be lattam micsoda arvizek vannak


     Nagyon szep hetet nektek

    előzmény:
    anutyi (30921)
    2016-02-14  09:57
  30. 2016. február 14. 10:0630922.

    szervusztok


    A tegnap jó napom volt,rég készültem eladni a kanapét amin aludtam,keskeny volt  és már ki volt kupásodva,de 5 éve vettem,felettem a netre,eladtam az elsö vevönek és rögtön itt a közeli butorüzletben találtam egy szépet,3 nagy diszpárnával és hazahozták,össze is szerelték,már az éjjel benne aludtam.Igaz 5x volt drágább.de igy is jó.


    legyetek jók,ha tudtok és vidám ,örömökben gazdag vasárnapot kivánok nektek.

  31. 2016. február 14. 09:5730921.

    Szép vasárnapot és


    jó sütést -főzést kívánok


    Mindenkinek!


    Ibolya!


    Igen elkészítettem a Derelyét fincsi házilag készített szilvadzsemmel.


    Nagyon fincsi volt


    Még törve babot ettem amit Te csináltál, de biztos finomGiós Laska ez jó ötlet máskor magamnak majd teszek bele mert csak én kedvelem a diósat. Marad tészta fogok én is csinálni mert izlett amit anno amit szomszédasszony hozott. Ő is soknak találta a Derelyének a tésztát és sütött egy pár Laskát is.


    Márti  és Zsuzsi néha írjatok mert hiányoztok! 


    Puszi Nektek!

    előzmény:
    manyuska7 (30920)
    2016-02-11  14:46
  32. 2016. február 11. 14:4630920.

    szervusztok


    most jöttem a fodrásztól,kicsit vágattam,mert festeni szeretném,holnap egy barátnömhöz megyek látogatóba.


    tört paszulyt fözök holnapra dinsztelt hagymával.


    Márta


    szépek a kaktuszok,nem szeretem öket,mert szúrnalk,de a virágok


    csodásak,hogy van a menyed,javult a helyzete,?


    Magdi


    elkészitetted a derelyét?én holnaputánra tervezem,ma vettem a piacon diobelet,mert a férjem szereti a diós laskát.


    Zsuzsa,


    hol vagy,haza mentek a lányodék?


    nálunk esik az eső,nem szeretem az ilyen napokat,de inkább eső,mint hó.


     

  33. 2016. február 11. 11:1930919.

    nekem se ment át most


    Újra megpróbálom!


    Szia!

    előzmény:
    anutyi (30918)
    2016-02-11  11:17
  34. 2016. február 11. 11:1730918.

    Átjöttek a képek,de jóóó!


    Köszi Márti!


    Gyönyörű szép a Kaktuszod nagyon sok virágot hozott


    Köszi hogy mi is láthatjuk!


    Nekem van amikor jó nagy méretet ia enged de van amikor semmit!


    Se baj ez is szórakozásés jó kikapcsolódás!! Ma ismét nyokit csinálok sült husival mert megkedveltük.


    Te mi finomat csinálsz?


    Szomszédasszony hozott Laskát nagyon fincsi talán 20 éve ettem utoljára


    Legyen szép és örömteli napod- napotok annak is aki olvas minket!

    előzmény:
    martabottyan (30917)
    2016-02-10  21:24
  35. 2016. február 10. 21:2430917.

    Mar madszora szeretnem elkuldeki de nem megy innen sehova

    előzmény:
    martabottyan (30916)
    2016-02-10  21:18
  36. 2016. február 10. 21:1830916.

    DSzia nagyon szep a viradod most megprobalom megint az egyik kepet egesz picire lekicsinyitettem kivancsi vagyok hogy mi less, nert tegnap is ide feltudtam tennim dak mikor elkuldtem nem jelent meg


    Nagyom szep napot nektek

    előzmény:
    anutyi (30915)
    2016-02-10  15:27
  37. 2016. február 10. 15:2730915.

    Szervusztok!


    Sajnálom hogy megint nem lehet képeket feltenni,most én is megpróbálom


    Márti! Szép lehet a virágod


     Főzzél is sok finomságot a Párodnak is mert az adja az erőt.


    Mi is eszünkpedig régen nem sokat falatoztunk.


    Sütöttem túrós lepényt most eszegetem


    Ibolya!


    Még nekem se szúrta a térdembe pedig már akarták.


    Ne félj tőle ,mert az a fontos hogy használjon. Legalább egy fél évig nekem azt mondta annak idején az orvos.


    Sajnos utána újból szükség lesz rá.


    Kívánok fájdalom mentes és gondtalan szép napokat Nektek!


     


     

    előzmény:
    martabottyan (30914)
    2016-02-09  22:39
  38. 2016. február 9. 22:3930914.

    Nem ment at a kep !!!!!


    Marta


     

    előzmény:
    anutyi (30911)
    2016-02-05  16:21
  39. 2016. február 9. 22:3630913.

    Sziasztok  lassan en is ide erek, jelenpillanatba  nem vagyok egyedul, de Mihaly keszul lemenni Sydneybe a jovo heten , mostmar kiheverte a napszurast amit  Pilligaba kapott es a koplalast is, mert olyan beteg volt fent hogy nem evett semmit a kutyak jartak jol a sok kajaval amit keszitettem neki. Itt zajlott az elet nalla nelkul is  keltek kiskacsaim, volt borzalmas vihar azthittemm hogy elniszi a tatot a fejenfelol  reggel mikor mimentem lattam meg a borzalmas pusztitast, de legalabb a haz es az epuletek egybe maradtak es a teto is fent maradt


     Most miota itthol van es joban van nemgyozok fozni neki , lassan meg a fejemet is megeszi, visszajott az etvagya. Ma megyunk vasarolni, mert mindenbol kifogyok lassan szerencsere  a kert megtermeli a zoldsegeket es  hus is van a fagyasztona, de tej , liszt  hianyom van , mert mig nem volt itthol rengeteg tesztat is gyurtam,


    Mareggel vettem eszre, hogy isment viragzik a kaktuszunk


    Tettem fel kepet kivancsi vagyok megjelenik e??


    ibolyka  fogalmam sincs hogy milyen erzes lehet  neken sose szurtak meg meg a terdemet, nekem a koponyamba akartak inekciot adni, de nem mentem bele


     Szep estet nektek


    Marta 

  40. 2016. február 9. 07:4930912.

    szervusztok


    Olvastam a mai napon van a -világpalacsinta nap,nahát,nem is tudtam,hogy ilyesmi is létezik.


    Ma virslis krumplipaprikást készitettem,késöbb viszem haza a termékeket.Sajnos még nincs meg az injekció,lehet holnap megveszem amit a patikuok ajánlottak helette,Nagyon félek a szurától,ti kaptatok már a térdetekbe-,?


    Legen vidám,szép napunk.

  41. 2016. február 5. 16:2130911.

    Szervusz Ibolya!


    Nagyon finomat készítettél én is megkívántam a lekváros derelyét sort is fogok rá keríteni.Van házi szilvalekvárom majd azt fogok bele tenni.  Te szoktál főtt  áttört krumplit tenni a tésztába?  Én igen


    Mi is nagyon szeretjük az otthon sütött kenyeret amióta vna kenyérsütő gépünk.


    Sokkal finomabb sztemmint a vásárolt .Este  nálunk is illatozott ás ha meg hül egy kicsit én a végét csak magába szoktam befalatozni.Szerettem mindig frissen


    Szobakerékpározás nagyon jó a térdedre  is nekem is azt tanácsolta a doki.


    Ma sokat gyalogoltunk bevásárolni voltunk több helyen 3 órát vett igénybe,de jó mert van itthon amire szükségünk lesz.



    Vettem savanyú káposztát,céklát ,fekete retket is... többek között mert fontos a vitamin. Hétvégén a káposztából készítek majd valami finomat


    Én is kívánok gondtalan szép hétvégét!


     

    előzmény:
    manyuska7 (30910)
    2016-02-05  09:58
  42. 2016. február 5. 09:5830910.

    szervusztokűNagyon lelassult a gépem,nincs kedvem igy irni.


    Nemrég szilvaizes derelyét készitettem,nincs is jobb a házinál,a tegnap finom kenyérkém sült,tudom ezek hizlalnak,igekszem többet biiklizni,ameddig a térdem fájdalama engedi.


    legyen szép hétvégénk.

  43. 2016. február 1. 19:4630909.

    Szióka!Öröm hogy itt vagy és látom kérdeztél is


    Gombából legtöbbször milánóit  csinálok ,de szeretjük töltve is  és kirántva,valamint  pörköltnek.


    Sokszor készítek mert kevés húst eszek köszvény miatt.


    Még nincs de egy kicsit magasabb volt a labor leletemnél a Húgysav szint.


    Vigyázok nagyon mert Anyumnak volt és nagy fájdalmai voltak amikor begyulladt a nagylábujja.


    Én is Lidl be vásárolok legtöbbször,mert megvagyok elégedve a német minőségű dolgokkal és az árak is elfogadhatóak.


    Én ecetet szinte mindenre használok még az öblítőbe is teszek.


     


    Írj jó olvasni az írásod . Boldog napokat kívánok a családod körében


     

    előzmény:
    töpike (30905)
    2016-01-31  19:59
  44. 2016. február 1. 19:3730908.

    Szia Márti!


    Finomat főzöl mint mindig


    Én ma Rakott kelt csináltam mert olyan régen volt ,és nagyon jól esett ízlett a páromnak is


    Sütöttem tepertős pogácsát és túrós pitét is mert tegnap hazalátogattak a fiamék. Nagyon szeretik mind a kettőt.


    Tescoba nyílt egy üzlet ahol sok házkészítésű finomságokat árulnak ott vásároltunk disznótoros dolgokat . Hizlal de olyan jól esett egy kis rakott nyelv ,abárolt szalonna  stb ...


    Holnap palacsintát sütök és hogy szépek legyünk Lencse lesz


     


    Kívánok kellemes kikapcsolódást Mindnyájatoknak itt is


     


    Puszi Zsuzsi jó hogy írtál Finom volt minden Ibolya


    Köszike!

    előzmény:
    martabottyan (30906)
    2016-02-01  06:21
  45. 2016. február 1. 06:4830907.

    szervusztok


    kávé,tea felszolgálva.


    Sajnos nem irják fel,de ha nem,hát nem,mit tegyünk, a szemüveget sem irják,de mégis megvesszük,ha kell.Pár éve felirták 1 évet kell várjak,csak akkor nem voltak ilyen fájdalmaim és a fizikóval helyrehozták,amig megjött az injekció,no ezzel pár évig kihuztam,de most okt-től fáj.Jelenleg nem fáj olyan nagyon,minden dolgomat elvégzem segitség nélkül,igaz közben lefekszem kicsit.


    Zsuzsa


    jó,hogy kicsit eggyütt lesztek,majd mesélnek nektek az  ottani életről.


    Márta


    mit csináltok a kigyókkal és nem féltek tölük,én miind kipusztitanám a gyilkosokat,persze ezt az állatvédök tiltanák.


    Mihál akkor jól lubiskol,te mikor mész,akkor ő  marad otthon?


    Zsuzsa


    hogy birjátok az állandó utazást és segitségnujtást,igaz ha nem fáj semmi,akkor az ember segit,valamikor én is sokat dolgoztam a lányomnál,de most nem birom,örvendek,ha itthon elvégzem a napi teendöimet.


    legyen szép,űj hetünk tele reménységgel és pozitiv gondolatokkal.

  46. 2016. február 1. 06:2130906.

    Sziasztok! HURRA egy eltevedt Baranyka hazatert Akkor nallatok nagy az orom es a keszulodes


     En egyedul leszek egesz heten az allatokkal meg a kigyokalm de megigertem nagyon vigyazok, epp most hivott a szomszedunk  Mihalt szerencsesen megerkezet es mar pakolja lefele a trakot aztan megy furodni es majad cask penteken jon haza


    Ibolyka sikerult a rendes inekciot megkapnod remelem segiteni fog


    Magdi mi jokat foigsz fozni en a heytem a kedvenceoimet fogom csinalnim tehet kasat, yokfozeleket egeszbe csirket sutok es azt fogom vele enni es sok soldseget


     Sydnelybe borzalmas esok voltak  a kanyom atkuldte a kepet az udvarjukrol , de ugylatom nem megy at pedig lekicsenyitettem


     Nagyon szep uj hetet es honapot nektek

    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  47. 2016. január 31. 19:5930905.

    Szép estét!


     


    Elvette a kedvem, hogy írtam, aztán elszállt az egész az éterbe! 


    Bocsi tőletek, mert nektek volt rossz!


    Nálunk nagy hír van! Holnap jönnek haza a lányomék 2 hétre!!!!


    Már nagyon várom!


    Pedig sokat beszélünk skyp-on!


     


    Márta, mi van a menyeddel? Hogy van a lábad? Gyerekoromban engem is két vállra fektetett a szomszéd kakasa. de meglátta a konyha ablakból, kirohant, lecsapta a kakast a favágó tönkre, fejszével lecsapta a fejét elém dobta és azt mondta, hogy most rugdossam meg! Jó volt, mert azóta sem félek a kétlábúaktól!!! Ha rászokott, hogy megtámad, muszáj túl lenni rajta, sajnos. Pedig lehet, hogy jó lenne magnak.


     


    Magdi, mit főztél a gombából? Ezekkel az új takarító vegyszerekkel csak az a baj, hogy mire egyet megszoksz nem lehet kapni, vagy van valami újabb amit gyorsan ki kell próbálni! De én most kifogtam rajtuk, csak a Lidl termékeket és ecet alapú termékeket vagyok hajlandó használni. A reklámokat meg nem nézem meg!


     


    Ibolya, sikerült találnod injekciót már? Zselét még nem ettél, vagy tettél oda ahol fáj? Biztosan te is láttad már a neten, nagyon esküsznek rá. Ha specialistához mennél ott is fel kellene íratni? Azok nem adják sztk-ra?


    Nagyon sajnállak, nekem is szarakszik a térdem újabban, nagyon kellemetlen tud lenni. 


    Annánk merre van? Tudtok róla valamit?


     


    Puszi nektek! 

    előzmény:
    manyuska7 (30904)
    2016-01-28  18:12
  48. 2016. január 28. 18:1230904.

    szervusztok


    hát ,nagyon izgultam,mert már tudom,hogy milyen fájdalommal jár a szurás,nem kaptam,mert meg mertem kérdezni az orvosomtó,hogy irjon fel valamilyen injekciót,ami feltötlteni zselés anyaggal a térdemet,felirta,de nem lehet megkapni,7 patikában voltam sehol nem hallottak róla,de van hasonló hatóanyagú,de más néven.most nem tudom mitévő legyek,mit vegyek.


    Márta


    sokat dolgozol,mikor pihensz?annyi munka van a kertben plusz az állatok is ott vannak,nem vagytok már ti sem fiatalok-


    hogy van a menyed?


    Magdi


    köszönöm kérdésed,most már jobban vagyok,de azért még fáj a lépcsön, az utcán is lassan járok,mit tegyek,ez van,már több ismerösöm ismegkérdezte,hog mi van velem,hog olan lassan járok.


    Zsuzsi


    merre vgy,rég jártál itt?


    legyen szép esténk.


     

  49. 2016. január 28. 10:3730903.

    Szervusz!


    Nálunk is egyre melegebb van ,jövőhétre +10 fokot jósol a meteorológia.


    Ez se jó mert ha tél van legyen hidegSe baj mi már sok mindent átéltünk és mindent meglehet szokni.


    Takarítani én is szinte minden nap szoktam igaz inkább a konyhába,fürdőszobába ritkábban.


    Jók a mostanában kapható szerek mert fertőtlenítenek alaposan mindent .


    Térdednek remélem használ az injekció.


    Gyógyulást kívánok!


     

    előzmény:
    manyuska7 (30897)
    2016-01-25  14:39
  50. 2016. január 28. 10:3030902.

    Sajnálom mert biztos nagyon fáj ami történt veled.


    Vigyázz magadra és jó ha orvos is látja


    Most hagyott feltenni képet igaz a méret fontos.


    Nálunk napok óta csúnya ködös az idő ,de már a hó elolvadt és jön a meleg  a jövőhéten.


    Küldök egy képet a pozitív gondolkodásról, remélem sikerül

    előzmény:
    martabottyan (30900)
    2016-01-28  09:50

Címlap

top