Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nagyik

anutyi
Létrehozva: 2006. március 29. 10:20
Mi nagyik már erre is ráérünk.Kivéve ha az unokák nincsennek nálunk.Főzzünk és süssünk finomat husvétra.Irjatok jó recepteket. ÜDV.Mindenkinek
  1. 2015. december 18. 16:3630851.

    szervusztok


    most végeztem el a dolgomat,igy ideülök kicsit a laptop elé.A d.e.haza vittem az utolsó szállitmányt ebben az évben és az ajándékokat,amit szoktam adni minden Karácsonykor,annak aki minden hónapban vásárol tölem,ajándékozni jó dolog,mondom én!


    D.u-egyet pihentem,majd becsomagoltam ,felcimkéztem az ajándékokat,azután porszivoztam és törölgettem,most el vagyok fáradva,nemcsak a térdem,hanem a derekam is sz@rakodik.


    Legyetek jók,ha tudtok,azért egy kicsit rosszak is.

  2. 2015. december 18. 16:3330850.

    Szervusztok!


    Jöttem de látom magamnak írokse baj,  de remélem írtok majd Ti is Mi ma ismét elmentünk vásárolni több helyen is voltunk ,és öröm számomra hogy már minden megvan amire szükségünk lesz az ünnepekre is .


    Ajándékok és  a sütik főzéshez valók


    Ma spenótot készítettem tükör tojással és krumplilevesthamar elkészült mert már nagyon éhesek voltunk . Süti nincs egy darabig de a jövőhéten lesz többféle.


    REMÉLEM HA LESZ EGY KIS IDŐTÖK ÍRTOK IS!


    Kívánok mindenkinek szép tartalmas napokat !

    előzmény:
    anutyi (30849)
    2015-12-15  19:29
  3. 2015. december 15. 19:2930849.

    Szia Lencsi!
    Öröm számomra hogy olvasgattál minket és hogy írtál is tedd ezt meg máskor is.


    Fincsit készítettél,én is lehet hogy készítek majd holnap mert maradt nekünk is sülve tök. Olyan nagyot vettünk és kettőnknek kicsit sok volt.



    Tudod én is mindig megfogadom hogy kevesebbet falatozok mert ünnepkor nehéz megállni hogy ne együnk itt is ott isde ma is megkívántam a karácsonyi várásba a kürtöskalácsot most este is árulták és vettem amit még az úton jó melegen meg is kóstoltam. Hoztam haza is azért Gyuszinak Izlett neki is


    Várunk !Puszika

    előzmény:
    Lencsike48 (30847)
    2015-12-15  15:57
  4. 2015. december 15. 19:1630848.

    Szép estét !


    Szia Zsuzsi!  Öröm lesz majd ha megkapják a csomagot főleg a sok sütivel. Darálóst de régen készítettem én kókuszreszeléket is szoktam tenni a tésztába. Jó ötlet majd süök én is mert szeretünk mi is nasiznipedig nem a legjobb mert kevésebbet mozgunk és így rakódnak fölösleges kilókTudod én ahoz tartom magam hogy bizonyos korban már nem árt egy kis plusz


    Írj bármiről mi örömmel vesszük ,és jó elmondani ami történik velünk.


    Én nem régen értem haza mert ma csinosítottam egy kicsit magam. Elmentem a fodrászhoz olyan szép lettem hogy az csak na A Párom is megdicsért hogy egyre jobban fiatalodok



    Milánót csináltam ma spagettivel falatoztuk és jó sok sajttal!


    Puszika várunk!

    előzmény:
    töpike (30846)
    2015-12-14  22:57
  5. 2015. december 15. 15:5730847.

    Szia Magdi!

     Jöttem olvasgatni,álmos napom volt,tervezgetem a takarítást,de ma du.el is aludtam.Ilyen az idő.Meg ráérek még.


     


    Finom sütőtök krémlevesem volt ma.Megsütöttem a tököt,de nem ízlett és levesnek dolgoztam fel...finom lett,tökmagolajjal,pirított kocka kenyerekkel.nem is főztem mást,mert laktató volt.Délután meg gyümölcsöket ettünk.Rá kell készülni az ünnepekre.


     


    Nem kellene híznom.

    Puszillak!

    előzmény:
    anutyi (30845)
    2015-12-14  16:56
  6. 2015. december 14. 22:5730846.

    Szép estét!


     


    Fáradt vagyok! Nikim kitalálta tegnap, hogy csak küldjek nekik csomagot. Kellene még nekik pár itthoni meleg ruha. Ma futottam, hogy elintézzem, hogy még idén kivigyék a pakkot. Sikerült. Most 17-én. De ha már kiviszik még karácsony előtt, akkor sütök karácsonyi sütiket, amit nagyon szeretnek. Ma túl vagyok 12 tepsi estikén, tegnap sütöttem darálós kekszet, nem is tudom hány tepsivel, 2 adagot gyúrtam be. Közbe holnap vendégek jönnek.  Szerdán megyek összeszedni a csomagokat. Pénteken jönnek az unokáim, szombaton vendégségbe megyünk. Azt sem tudom, hogy hívnak! Komolyan! Nem arról volt szó, hogy idén nem rohanok, nyugalmas, kényelmes ráhangolódás, készülés a karácsonyra. Szóval én tervezek a gyerekek végeznek! Minden  a régi, pedig a fele itthon sincs!


     


    Ha tudok ép elmével írni, jövök. Ha másért nem, hogy kiírjam magamból a rohanásom!


    Bocsi, ha nem összefüggő, de nem fog az agyam! Egy csomó minden kavarog benne!


     


    Puszi nektek! Valósítsátok meg ti a lassú tempós elméletemet!


     

    előzmény:
    anutyi (30845)
    2015-12-14  16:56
  7. 2015. december 14. 16:5630845.

    Szervusz!


    Finom volt a kávé szeretem nagyon tejszínesen
    kétszer is iszok naponta


    Ibolya szerintem jó a nagy korkülönbség is az unokák közöttaranyosak lehetnek.Igaz ha már udvarol és dolgozik a nagyobb már ritkábban megy a nagyszülőkhöz. Én is észrevettemde ez is természetes sztem. Fiatalok között jobb nekik


    Sütésnél  én is  szinte mindenkinek a kedvébe járok főleg Ünnep alkalommal. Az idén is ezt fogom tenni már 22 én elkezdem a Linzer karikákkal jó sok lekvárral.


    Friss kenyérnél nincs is jobbnagyon szeretem én is.


    Hasonló jókat kívánok én is!


    Zsuzsi ,Márti  és Lencsi hiányoztok Irjatok!

    előzmény:
    manyuska7 (30844)
    2015-12-14  05:37
  8. 2015. december 14. 05:3730844.

    szervusztok


    küldöm a tejszinhabos kávét.


    Mivel nálunk fél 7,bekapcsoltam a mosőgépet és a kenyérsütőt,mire felkel a férjem,friss kenér lesz reggelire.


    Magdi


    nekünk 2 unikánk van,egy 25 éves és egy 5 és fél éves.


    a nagyot is ritkán látjuk,mert sokat dolgozik és udvarol, a kicsi meg messze van tőlünk,de várjuk haza,nemsokára jönnek.


    Még nem találtam ki,mit fogok sütni,de ez csak a jövö héten lesz,majd megbeszélem a lányommal,mit kivánnak.


    Legyen szép új hetünk sok vidámsággal és jó egészséggel.


     

  9. 2015. december 12. 11:1930843.

    Legyen ma is olyan napotok amilyennek szeretnétek!


    Szervusz Ibolya!


    Én nem tudok ilyen korán felkelni ,mert nagyon késő fekszem le éjjel sokáig föl vagyok.Szeretem a késő est sorozatokat is nézni no és inetezek.


    Köszönöm a kévét nagyon fincsi volt tettem még tejszínt is bele.Ügyesen megfőztél én még csak most fogok


    Lecsóra gondoltam amihez sütök virslit és tarhonyával fogom tálalni.


    Leves majd még kitalálom rögtönözni szoktam


    Te késő csatakoztál hozzánk és biztos nem nézted meg a képeket anno mert nagyon sokat tettem föl annak idején az unokákról.


    Már nagyok szépek és okosak! 1 Leány 19 éves ,és 3 fiú unokánk van  15, 13 és 11 évesek. Boldog nagyi vagyok!


    Neked mennyi unokád van ?


    Öröm volt olvasni hogy mindenkire gondoltál és írtál!


    Igazad van ne a szomorú dolgokra emlékezzünk habár ez életünk része az is.


    Kívánok további szép napot és kellemesen eltöltött hétvégét


     

    előzmény:
    manyuska7 (30840)
    2015-12-12  05:28
  10. 2015. december 12. 05:3930842.

    Márta


    láttam Facebookon,a szél hogy levitte a háztetötöket,más kár is keletkezett?


    Rondák ezek a keselűk,én sem szeretem.Ugy ált.a madarakat kedvelem,az összes állatok közül,de legjobban a kigót és a bogarakat útálom.


    Gondolom nálatok ,megszoktátok hogy a Karácsony nyáron van.


    Mi lesz a mennűsor?


    Nálunk hüvös az idő,de mit várunk decemberben,nekem nem is kellene hó,de ez nem kivánságműsor.


    Jó elökészülödést kivánok neked,jó egészséget-

  11. 2015. december 12. 05:3330841.

    Zsuzsa


    Egy anya mindig jobban aggodik a gyermekeiért,mint forditva,visszaemlékszem,mikor az elsö gyermekünket vártuk,édesanyám annyira féltett,tél volt,sikos volt,nehogy elessem,állandóan fogott és mondta"vigázz magadra,",ö kisért be a szülöszobára,férjem nem volt otthon,dolgozott.


    A régi szép idök mindig eszembe jutnak,hogy amikor elköltöztünk tölük,mindig várt a kapuban,mikor csirkét vágott,hivott.most már nincs ki várjon,eladtuk a házat,10 évig,kikerültem,mert mindig sirtam,aztán valahogy túléltem ezt is,mind a fiunk halálát.


    No,de vidámabb dolgokra gondoljunk.


    Legyen szép hétvéged.

  12. 2015. december 12. 05:2830840.

    szervusztok


    Korán keltem ma is 5-kor,odatettem egy kis krumplipaprikást kolbásszal,ált.szombaton szeretek fözni egytál ételeket.


    Magdi


    régebb én is sokszor sütöttem méteres kalácsot,zserbót,szalakális lapokat,a már azt nézem,hogy ne kelljen sokat babrálni vele,rájöttem,hogy nem azért mert lusta lettem,hanem,mert vagy a derekam,vagy a térdeim nem engedik a sok lábonállást.


    Én sosem fözök amit én akarok,elöbb megkérdem a férjemet mit akar,mert  nem akarok úgy járni,hogy én kellejen megegyem az egészet.


    Régebb mindent megevett,most sok mindent nem kedvel.


    Legyen szép napod.


    Nem is irtad,hogy hány unokátok van és hány évesek?


  13. 2015. december 11. 21:3430839.

    Szervusz Ibolya!


    Igen én kedvelem az új dolgokat kipróbálni,és olyan jó hogy a kedvesem is  mindent meg eszik amit főzök.


    Soha nem volt válogatós szerencsére .


    Vettem ma egy nagy sütnivaló tököt ,holnap meg is sütöm nagyon szeretjük azt is


    Hízunk de se baj


    Néha azért írj,mert jó olvasni a Te írásodat is!


    Kívánok majd boldog napokat a családod körében is!

    előzmény:
    manyuska7 (30829)
    2015-12-10  05:40
  14. 2015. december 11. 21:2830838.

    Zsuzsi!


    Remek recit tettél be én is nagyon  kedvelem a Mézes krémest/ én így is merem/ csak a tetejére  még teszek csokit.


    Többször sütök is,ezért szívesen ajánlom!


    Kívánok sok finomság elkészítését!

    előzmény:
    töpike (30832)
    2015-12-11  20:09
  15. 2015. december 11. 21:1830837.

    Szia Zsuzsi! 


    Vagyok de örültem hogy itt voltál és mindenkinek írtál tedd ezt máskor is. Ma kben sok dolgom volt ráéreztél.Vásárolni voltunk ,főztem is és szinte mindent felfrissítettem. Szőnyegek, függönyök ,fürdőszobatehát jó elfáradtam. Jó volt mert a függönyöket a Párom szedte le és rakta is föl. Nem sztem a magaslati levegőt


    Pizzát és nagyon vegán készítem  Liszt ,olaj só ,langyos víz élesztő / por/ és egy pici cukor . Most amit láttál megkentem sürített parival tettem rá pizzafűszert és volt löncshús azt tettem rá majd sajtot és feltekertem,de jobb ha csak kinyújtod és úgy teszed be a sütőbe. Ez próba volt megettük de hagyományosan jobb volt


    Én nagyon megkedveltem ananász kockákkal isteni jó


    Kívánok Jó hétvégét és minden jót sok val női fejjel


     

    előzmény:
    töpike (30834)
    2015-12-11  20:37
  16. 2015. december 11. 21:0530836.

    Szia Márti!


    Finom a Paprikás krumpli isén is szoktam készíteni de van amikor csak Karikába vágott krumplit is sütök amihez teszek kolbászt megsütöm és  a végén tojásos sajtos tejföllel tovább sütöm.


    Fűszerezni lehet tetszés szerint. Kedveljük házi csalamádéval.


    Nagyon köszi a képeket olyan guszta a sült is hogy meg is kívántam pedig tudod nem sok husit eszek,de csirkét néha igen.



    Tudod lassan már nekünk se jó se a nyár se a tél.


    Allergiásak lettünk még a hidegre isse baj azért a kedvünket nem fogja elvenni és van rá szerencsére gyógyszer és orrspénk.


    Örömmel olvasom az írásod ÍRJ!
    Keselyű?


    Szerintem lehet hogy sok elpusztult állat van a környéketeken vagy nagyon elszaporodtak. Bocsi de nagyon ronda madárfaj

    előzmény:
    martabottyan (30828)
    2015-12-10  03:01
  17. 2015. december 11. 20:5530835.

    Szia Lencsi!


    Így van ez nálunk is hidd el egyre többször emlegetjük a Szüleinket Bizony úgy elkészíteni dolgokat én se tudok pedig igyekszem és meg is kedveltem a konyha tündérkedéstnem is hittem volna.


    Hiába szeretek kedveskedni a Páromnak mert megérdemli


    Röviden beírnád ,hogy készítette Anyukád a Zserbót?


    Köszikepuszika


    Ma tejfölös Zöldbab levest csináltam jó sok kaporral és sütöttem hozzá Tócsnit mert olyan régen volt.


    Te mi finomat készítettél?

    előzmény:
    Lencsike48 (30830)
    2015-12-10  18:19
  18. 2015. december 11. 20:3730834.

    Szerbusz Magdi!


    Merre vagy? Leköt a karácsonyi készülődés?


    Magdi! Hol találom ennek a pizza kuglófnak a receptjét?


    Kedden jönnek hozzánk vendégek. Papi pacalt kért, az jó lesz a másik kettő férfi embernek is. De nekünk lányoknak, pláne, mert a másik kettő nem is szereti, gondoltam csinálok pizzát. A kuglófod meg nagyon guszta és különleges!


     


    Én is nagyon jó könyvet olvasok: Robert Mawson: Kelj fel és járj. Nagyon jó könyv! Azt hiszem meg is filmesítették már. Kómába esett gyerekekről szól, akiket egy fiatal doktornő próbál visszahozni az életbe. Régi, de szép könyv, ajánlom elolvasásra! Te mit olvasol? Én mindenevő vagyok könyvek terén.


     


    Puszi. 


     

    előzmény:
    anutyi (30815)
    2015-12-06  14:27
  19. 2015. december 11. 20:2230833.

    Szerbusz Ibolya!


     


    Érdekes, hogy Te is a kis unokádat írtad!


    Nikim a héten az egyik reggel rosszul volt, hányt szegénykém.


    Jól megijesztett mindenkit, mert ugye ott most nem lehet terhes legalább 2 évig. Akkor is csak fél évig lehet otthon a picivel. Mikor jól kiszörnyülködtük magunkat, akkor mondta, hogy tényleg félhetek attól, hogy Ő terhes. Mert akkor ugye tudom, hogy nekem ki kell mennem hozzá babázni, mert Ő másra nem hagyja a gyereket! Na, bumm! Mondanom sem kell, nem nagyon tudok a picikkel mit kezdeni! Az én időm mindig akkor jön, mikor elérik a 2-3 éves kort! Idáig azt hittem ez a korszak az anyósé lesz, úgy is óvó néni.


    De hál Istennek, semmi baj, azon kívül, hogy kitört rajta a takonykór! Szegénykém így is lehúzza a napi 10-12 órát. Kijött a lázallergiája is. Hogy fáj ilyenkor egy anya szíve! De nem maradhat otthon. Látják, hogy beteg, adják neki az ottani Angol házi praktikákat és közlik, hogy nem maradhat otthon!


    Te hol tartasz a karácsonyi készülődéssel?


     

    előzmény:
    manyuska7 (30829)
    2015-12-10  05:40
  20. 2015. december 11. 20:0930832.

    Szerbusz Lencsi!


     


    Úgy örülök, hogy Te is többet vagy velünk! Hiányoztál!


    A csirketortát húsvétkor szoktam csinálni. Mi is nagyon szeretjük!


    Nagyon tetszik nekem ez a recept, mit szóltok hozzá?


    http://www.mokuslekvar.hu/mezeskalacs-szelet/


    Köszönet ezúton is a szerzőnek!


    Meg még töröm a fejem a zserbó golyón, mézes zserbó helyett.


    A halászlé-rántott hal, már nem kérdés! Ki sem merném hagyni! 


    23-án megfőzöm a töltött káposztát és ennyi! 


     


    Puszi!


     

    előzmény:
    Lencsike48 (30830)
    2015-12-10  18:19
  21. 2015. december 11. 19:5630831.

    Szia Márta!


    Ezt a gyümölcskenyeret is jobb előbb megsütni? Gondolok arra, hogy minél tovább áll annál jobb?


     


    Helyre tudtátok állítani a tetőt? Amit most építettetek, annak a tetejét bontotta meg a szél? Nagyon sajnáltalak benneteket, mikor láttam a képeket a facebook-on .


    Más bajt nem történt? Ti jól vagytok?


     

    előzmény:
    martabottyan (30818)
    2015-12-07  04:43
  22. 2015. december 10. 18:1930830.

    Szia Magdi!

    Én is szeretek itt olvasgatni.Kapok ötleteket...jaj a méteres kalácsot nagyon szeretem én is.

    Zserbót én is sütök,ahogy Anyukámtól tanultam,de nem lesz olyan finom...hiába.Sokszor gondolok Rájuk,ahogy telik az idő felettünk.

    Mindig nagyon vártak,ahogyan mi is a gyerekeinket.

    Mártikám,csodálom az erőtöket,sokat dolgoztok.Mihály egy igazi ezermester.Jók a képek amiken bemutattad az építkezést.

    Vigyázzatok magatokra!

    Ezt a szomorkás,nyirkos időt nem szeretem,de nyáron meg a meleg miatt panaszkodtam,hát sokat változott az időjárás,összekeveredik minden.


      Zsuzsikám!Puszi Neked is!

    előzmény:
    anutyi (30826)
    2015-12-09  18:05
  23. 2015. december 10. 05:4030829.

    szép jó reggelt kivánok.


    Ma is korán ébredtem,8 óra után megyek a piacra.


    Márta


    ügyes,szorgalmas emberek vagytok,ti már nem is tudnátok a farm nélkül létezni,a gerek messze vannak,de legalább egy országban éltek.Sok finomságot fözöl.


    Magdi


    te is szereted az új dolgokat kiprobálni,én is,csak a férjem nem nagyon eszi a zöldségeket,egyedül a húslevesbólmegeszi a sárgarépát-


    Zsuzsa


    Lassan megszokod a gyermeked távollétét,én is nehezen szoktam meg,akkorjában többet jött haza,most csak egy évben 2x jönnek,de ahogy nödögél a kislány,már engedik egyedül  valamelyik nagyszülövel idejönni 2 hétre és ez jó nekünk.mi már egyre kevesebbet megyünk a lábunk fáj mindkettönknek.


    Sok a rendelésem,holnap hozza Fan Curier,ez a csomagszállitó neve,amif szétcsomagolom és mindenkinek haza viszem eltelnek a napok,a jövö hét végén jönnek a lányomék.


    Lehet sokáig nem fogok irni,a sok munka miatt nem hiszem lesz idöm erre.


    Nagy ölelés.


     


     

  24. 2015. december 10. 03:0130828.

    Szia Magdi  Anit leforditottam magyara ott beirtem a lisztet es igy ha valaki keri mar nem less hiba vele. Te mond miert van ennyi DOGKESELYU a telkunkon  fekete az egesz padok eletembe nem lattam ennyit egycsomoba


    Valahogy most nincs nagykedvem a fozicskezeshez sem  tegnap tarkat sutottem es rizsa volt hozza, ma cask paprikaskrumplit fozok Mihalynak teszek bek]le kolbaszt magamnak nehg fozok ki hozza egykis reszelttesztat, mivel itt tarhonya nincs es ezt szoktam tarhonya helyet hasznalni, tudod mikor meggyurom a tesztat es lereszelem  ahogy szarad a tenyerem kozott szoktam dorzsolni es mikorv teljesen szaraz atrostalom es igy van 3 fajta reszelt tesztam  a nagyot hagyk nevesekbe  a masik ketott meg tarhonya helyet hasznalom


    Mar fogytan vagyok vele kellene ujbol csinalni jaj cask ne lennek ennyire lusta.


    Hiaba mar nem jo a tel sem akkor fazunk , de a nyar sem merta kor meg melegunk van es barmelyik evszak az eso elkerul benunket es nagy a por  mallam mindsen uvegbe van zarva legmentesen Remelem hamar tulteszem magma ezen a helyzeten es hozzakezdek normalisan viselkedni es mindent megcsinalok Karacsonyra es szep idonk less a gyerekekel Januarba meg akkor is ha a 70 atfogom lepni


     


     

    előzmény:
    anutyi (30825)
    2015-12-09  17:51
  25. 2015. december 10. 02:4330827.

    Szia  Sajnos az en gyerekeim messze laknak tolunk es a vejem meg minden szombatom es vasarnap dolgozik es ha az unnep ugy esik neki dolgozni kel, de az iskola szunetbe majd jonek A fiamek nem szoktak joni a menyem egyenesen utakja a farmot es mindent ami azzal jar.Szerencsem van hogy az unokaim nem ra utottek. Tehat nalunk csendes less a karacsony , mar tul oregek vagyunk hogy egnapalat vegiglatogassuk oket, mert nagy a tavolsag eddig meg mindig miu mentunk  ugy hogy szent estet Gitieknekl toltotuk oda jot Marti is (350km tolunk)  es reggel mentunk at a fiamekhoz (kb 200km Gitiektol)  ott ebedektunk  es induktunk haza az esteki etetesre erjunk haza  az masik 350km  szoval  matr nagyon faraszto nekunk es nem beszelve a sok hujerol akik az uton vanak. Igy mar tavaj se mentunk le hozzajuk  a Mihaly testvereek jottek fel tavaj is es itt maradtak 3 hetig es most is keszulnek unep masnapjan akarnak indulni, es mivel Maria is cukros a sutemenyek cukormentesek lesznek, de Maria egyenesen utalja a sos sutiket tehat meg pogacsat sem eszi meg. azert is gondoltam a fekete-sarga rozsara mert ott helyetesitem a cukrot gyumolcs lekvaral es en szeretem nagyonm Mihaly meg a fot gyomolcs tortat es abba sem teszek cukrot, nar ugy vagyok vele ha nem tetszik neki akor hozzon magaval amit o szeretm, nallam cukros dolgok nem kesznek majd ha az unokak jonek es ok fogjak megsutni.

    előzmény:
    Lencsike48 (30824)
    2015-12-09  16:29
  26. 2015. december 9. 18:0530826.


    Szia kedves régi jó Barátosnőm!


    Örömmel olvastam az írásod és remek oldalt tettél föl nekünk amiben lehet kedvünkre válogatni és finom dolgokat elkészíteni.


    Én már mást is kipróbáltam amit anno ajánlottál és nagyon ízlett a családomnak.


    Ez is igazán nagyon egyszerű és biztos finom is. ezért én meg is fogom csinálni .


    Lehet elviszem a gyerekekhez  a többi finomsággal együtt.


    Méteres süti gondoltam kétféle krémet szoktam beletenni mert úgy nagyon mutatós. Vaníliás és epres pudingot főzök és porcukorral kikevert margarinnal jó habosan kikeverem.


    Természetesen  a Bejgli és a Zserbó se fog elmaradni.


    Gubát majd magunknak fogok készíteni.


    Remélem még máskor is írsz nekünk én is nagyon várom jó itt   Puszillak!

    előzmény:
    Lencsike48 (30824)
    2015-12-09  16:29
  27. 2015. december 9. 17:5130825.

    Szervusztok!


     


    Márti  sajnos itt beilleszteni nem lehet a hozzászólásokba de nem probléma hidd el ,mert akit érdekel úgy is végigolvassa a bejegyzéseket.


    Én így szoktam és mindig megnézem a csatolt képeket is,mert nekem ez öröm már jó régóta igaz többször elhanyagoltam már de mindig visszatérek az első internetes" Gyermekemhez" hiszen itt tanultam meg szinte mindent a többi kedves topok társamtól.


    Tudd addig jó még tudunk nevetni a saját hibáinkon mi is sokat szoktunk mert jobb a közérzetünk.


    Írj várunk sok szeretettel!

    előzmény:
    martabottyan (30823)
    2015-12-07  20:29
  28. 2015. december 9. 16:2930824.

    Szia Márti,jó a recept!van ez így,hogy elfelejtünk valamit.Nekem is
    fő a fejem a karácsonyi menün.Jönnek a gyerekek...szerencsére a közelben laknak.
    Éva napon mi megyünk,köszöntjük a menyemet,majd  első na Ők jönnek.


    Mákos guba torta receptem nekem is van,megpróbálom ..sós,linzer ,mézeskalácsot évek óta Fanni unokám süti,hozza kis dobozkában.Nagyon szeret és tud is sütni. 

    Voltak képeim ezekről,de elszálltak,pótolnom kell.

    Kezd a menü összeállni,próbálom beilleszteniHozzávalók:



    Kb. 50-60 dkg csirkemell
    1 tálca bacon
    3 tojás
    3 evőkanál liszt
    15-20 dkg sajt
    só, bors, ízlés szerinti fűszer

    A csirkerolád receptje a Saját otthon project blogon folytatódik.



    Baconos csirkerolád lesz,meg káposztás csirkemáj...most így gondolom

    előzmény:
    martabottyan (30823)
    2015-12-07  20:29
  29. 2015. december 7. 20:2930823.

    Hat mar meg Mihaly is kinevetet   megint nem irtam a lisztet  hiaba nagyon oregszem !!!!


     SZOVAL 3 BOGRE LISZT KELL HOZZA  !!!!!! Kerlek ha beletudnad szurni nagyon hallas lenek erte

    előzmény:
    martabottyan (30822)
    2015-12-07  20:25
  30. 2015. december 7. 20:2530822.

    Szaia   Hat latod milyen vagyok kosz a figyelnesztetest, angolul van meg es azt forditottam at nektek es elneztem  bocs , de ez olyan regi receptm hogy tobb mint 20 eve laptam az egyik tanarnotol  akinek meg a nagmamaja kezeirasaval volt leirva es lert meg hogy szamitsam at neki gramra mert meg onzba volt leirca es akkor nasoltam at magambak is. de valoba nagyon finom es omlos,  a diszites nagyon konnyu voly mert  a fenyespapirt igy meterbe lehet venni es a tetejen cask egy kis fenyo agg volt, de lezdetbe  porcukrot kevertem ki tojasfeherjevek  szineztem es ugy diszitetten volt hogy 20 is csinaltam egykaracsonyra  azt kertek ajandekba es  a mezeskalacs hazat, micsoda orom volt a zutca gyerekeinek  egesz hetvegen nalunk ugyeskedtek es hogy uszott a kalas a porcukortol


     Na elmegyek  most lek a kiskacsan enbbe a hosegbe mar 28 fok volt mikor hajnalba etetem hogy mi less meg ma??? Szep estet nektek

    előzmény:
    anutyi (30821)
    2015-12-07  11:24
  31. 2015. december 7. 11:2430821.

    Szia Márti!


    Olvasom a torta recit és látom nincs beíeva mennyi Liszt kell hozzá


    az pedig fontosmeg írnád . Jó sok a gyümölcs be de biztos így finom . Én még nem sütöttem ,de lehet hogy sort fogok rá keríteni és méteres sütőformába fogom megsütni.



    Én a Pizzát kben vegásan csinálom amibe nem kell csak langyos víz,olaj egy pici só és az élesztő


    Nagyon guszta volt a vacsitok és a Torta díszítve csoda szép.Örültek biztos suliba a múlt évben a kedvességednek.


    Tudom írtad nagyon hiányoznak,de már jó egy kicsit nyugodtabban élni és azt csinálni amihez kedved van.

    előzmény:
    martabottyan (30818)
    2015-12-07  04:43
  32. 2015. december 7. 04:5930820.

    Ibolyka itt nam jar a Mikulas cask Karacsonykor, de hozzank mar akkor sem mi elore megvesszuk ami kel es kesz, latod mar most megvettuk a Mihaly 80 szulinapi ajandekjat a hazhelyet a furdo melett, es majd jon vele a munka  konnyen meglehet hogy a szuletesnapunkat ott munkaval fogjuk tolteni


     A vasarlassal meg en ugy vagyok, hogy minel hamarabb kesz legyek vele utalom az uzleteket es a tomeget, Mihaly imad nezelodni en sokszor reg bevasarolok es o meg mindig az elso sornaltart, szeret megallni es beszelgetni is  en nem, ugy hogy mar megbeszeltunk hogy a kocsinal talalkozunk  es addig mig o nezeget vegig jarom az uzleteket  bevasarolok es johetunk is haza, igaz igy is majdnem egy napba telik, mert az uzletel nem a szomszedba vamal  a legkozelebbi 60km re van

    előzmény:
    manyuska7 (30810)
    2015-12-06  07:24
  33. 2015. december 7. 04:5230819.

    Szia Magdi nalunk ilyesmi nem sul cask ha a gyerekek itt vanak, en nemehetem  a tejtermekeket es a tojast sem, Mihaly meg nem szeretia pizzat es a broccoli sem orulok ha mint parolt zoldseget megtudom vele etetni, kulonben sem szeret sennifele crem kevest o azt szereti ha jo darabos,


     ma nem foztem semmit nincs kedvem hozza, megmaradt 8 szarny es cask egykis krunplit fozok neki hozza megsalata ceklaval less  en meg megeszen azt a csepp rizseshust ami meg ott csucsuk a hutoba, de honap mar mindent fozni kel mert elment aleves is neki, de ebbe a melegbe valoba fejtores hogy nit is fozek amit szeret is es jo is lenne.

    előzmény:
    anutyi (30815)
    2015-12-06  14:27
  34. 2015. december 7. 04:4330818.

    Szia latom te is szereted az aszalt gyulolcsos tortqkat  En ezt szoktam csinalni




    Főt gyumölcs torta






    Hozzávakók


    1500 gram  vegyes aszalt gyümölcs (mazsola, carants,raisins, füge, aszaltszilva, datolya ,stb)


    4 db tojas


    5 ek. Rum


    1 bögre viz(250ml)


    1 kávéskanál szoda bikorna


    250 gram vaj (puha)


    220 gram sötét lágy nádcukor (mucovado cukor)


    1 .5 teáskanál sütőpor


    1 tk vanília kivonat


    Elkészítés


    Egy nagy  fazékba belerakjuk az összes a hozzávalókat, kivéve a tojást, lisztet, sütőport, vanília kivonat  és rumot. Forraljuk fel, és hagyjuk, hogy lassan  főjön 5 percig, majd vegyük le a tűzről, és hagyjuk kihűlni teljesen. Aztán keverjük bele a rumot hagyjuk állni egy éjszaka aztán reggel keverjük bele a tojást, vanília kivonat, lisztet és a sütőport.  Melegítsük elő a sütőt 150 ° C-Grease és egy 20 cm-es kerek tortaformát vagy két 13cm kerek sütőformát béleljünk ki aluminium papiral de ne vajazuk ki. Öntsük az előkészített formákba a masszát  és süssük körülbelül 2-3 órát, vagy amíg  megsül  tű próba ,majd rácsra téve a formában hagyjuk teljesen kihűlni.


    A díszítéshez a tortát a tetejére állítjuk, hogy a teljesen sima fele legyen felül. Egy ecset segítségével megkenjük baracklekvárral. A marcipánt egy porcukrozott felületen kinyújtjuk akkorára, hogy be tudjuk fedni a tortát. Szépen a felületére simítjuk, úgy, hogy ne legyenek a felületén légbuborékok. A felesleges porcukrot egy ecsettel lesöpörjük. Ugyanígy járunk el a fondant-nal is. A maradék cukormázból karácsonyi sütemény kiszúrókkal néhány díszt készítünk, alsó felüket megnedvesítjük és a torta tetejére helyezzük. Amint a máz kissé kiszárad tálalhatod


    Ha ajándékba adom diszitem, de mgunknak sose, mert tul édes!!!


     

    előzmény:
    töpike (30812)
    2015-12-06  13:30
  35. 2015. december 6. 14:5430817.

    Szervusz Ibolya!


    Én is így szeretek vásárolni ,és már a Párom is megszerette mert együtt szoktunk elmenni kocsival mert itt a városba nem sok jó üzlet van Nagy a kínálat szerencsére a nagyobb szupermarketekbe és ez olyan jó igaz pénzt is sokat költünk ha van de jó mert tudok itthon mindig mihez nyúlni .Nincs gond a főzésnél és a sütésnél!



    Nekem volt egy jó képem a krémesről én tettem föl de én nem szoktam soha sütni mert a cukrászdába nagyon fincsit készítenek és néha veszek magunknak .


    Te láttam már nagyon guszta tortákat is sütsz ,hiába aki ügyes az ügyes


    Kívánok majd Nektek is szép és boldog ünnepeket de addig még találkozunk itt is.

    előzmény:
    manyuska7 (30810)
    2015-12-06  07:24
  36. 2015. december 6. 14:4130816.

    Szia Márti!


    Nagyon guszta a piskóta amit küldtél./ nyami-nyami/


    Én is vizes olajosan csinálom 1o evőkanál langyos vizet és 7 evőkanál olajat teszek 4 tojáshoz . A többit szerintem mindenki ismeri.


    Természetesen ha valaki nem szívesen megírom mert nekem is így mindig sikerülni szokottcsak ne kiabáljam el


    Ma Pizzatekercset csináltam majd nézd meg a képenÚjitottam Tudod volt még Töltött paprikánk és utána nagyon jól esett még a Pizza.


    Te szoktál készíteni? Lehet diétásat is feltéttel is. Én pld nagyon kedvelem csak ananásszal is. Itt ezt Hawaii nak nevezik


    További jó főzést és sütést is kívánok jó egészséggel!

    előzmény:
    martabottyan (30809)
    2015-12-06  04:10
  37. 2015. december 6. 14:2730815.

    Zsuzsi!


    Én is így készítem a brokkoli krémleves amit nagyon szívesen megeszünk akár minden héten is egyszer. Egészséges és finom!


    Elhoztam nektek ide is amit  most sült ki


    Pizza kuglóf formában vegyetek belőle mert nagyon finom lett


    Jó ötlet a szemüveg


    További kellemes és vidám napot kívánok!


    Nekem most az van mert látom van mit olvasnom


    Köszi -köszi jó voltam nemhiába  hozott ide is

    előzmény:
    töpike (30814)
    2015-12-06  13:55
  38. 2015. december 6. 13:5530814.

    Magdi!


    A brokkoli krémlevest én nagyon egyszerűen csinálom.


    A brokkolit rózsáira szedem a feldarabolt szárával és egy kicsi krumplival, sóval, borssal és egy pici szerecsen dióval vízbe felteszem főni, turmixolom, teszek bele még fűszert, egy leveskockát, egy teás kanálnyi vajat aztán vagy tejföllel vagy főző tejszínnel dúsítom, de volt már olyan is, hogy csak joghurtom volt itthon. Tálalásnál reszelek rá sajtot vagy levesgyöngyöt vagy ha van maradék száraz kenyerem abból csinálok krutont hozzá. Hát ennyi!


     


    Anyum szegény még megérte a születésnapját, bár nem nagyon tudott róla, sajnos!


     


    A szemüvegem ha keresem rendszerint a fejemen van! Most már bevezettem, hogy van egy a pluszba konyhában, az éjjeliszekrényemen és a Wc-be is!


     


    Szép hétvégét neked!


     

    előzmény:
    anutyi (30802)
    2015-12-05  20:01
  39. 2015. december 6. 13:3830813.

    Ibolya!


     


    Nincs hozzátok buszjárat innen? Vagy nekünk annak idején kisbusszal jöttek-mentek az embereink, és az háztól-házig vitte őket!


    Nem fogsz csalódni Mezőkövesdben! Sanyi nagyon szereti! Bár, hogy mit lehet csinálni a fürdő környékén, milyen a lakhatás azt nem tudom, mert mi mindig csak egy napra megyünk. Még soha nem aludtunk ott! De ha jól emlékszem mostanában újították föl a fürdőhöz tartozó szállodát. Majd nézelődök az interneten neked, ha találok valamit leírom, vagy átküldöm.


    További szép vasárnapot!  

    előzmény:
    manyuska7 (30811)
    2015-12-06  07:33
  40. 2015. december 6. 13:3030812.

    Márta!


     


    Nem tudtok ti nyugton maradni! Olyan igazi örökmozgók vagytok! Igaz, így nagyon közel lesztek a jó fürdőhöz!


     


    A sütés még nálam is képlékeny, mert kettőnknek mi a fenét süssek! Papa nem eszi. Örülök, ha egy tepsiből 2-4 szeletet elfogyaszt, így meg az én hátsóm dagad és viszem a szomszédokba, ha rászánom magam a sütésre! Igaz ők nagyon tudják értékelni! De nekem is a csokis gyümölcstortán jár az agyam! Van egy nagyon jó receptem!


    350 grams roughly chopped dried pears


    250 grams roughly chopped dried apricots


    250 grams golden sultanas


    175 grams soft butter


    200 grams caster sugar


    125 ml white rum


    200 grams ginger jam (or preserve or marmalade)


    225 grams ground almonds


    35 grams sesame seeds (or mixture sunflower & pumpkin)


    seeds from 3 cardamom pods


    ź teaspoon ground coriander


    3 large eggs


    for the topping


    75 grams whole blanched almonds


    Nigella recept, én nagyon szeretem a sütijeit, mert mindig sikerül!


    Puszi!

    előzmény:
    martabottyan (30808)
    2015-12-06  03:57
  41. 2015. december 6. 07:3330811.

    Zsuzsi


    mi is nehezen szoktuk meg,hogy elment a lányunk,már 15 éve,de Karácsonykor mindig itthon voltak,de szerencsére közel vannak,bármikor mehetek hozzájuk,de már az egészségem nem engedi meg ezt a hosszú vonatozást, a repülöt nem szeretem,-


    Köszönöm a felvilágositást a fürdö ügyben,inkább mennlék M.Kövbesdre,elöbb Pestre kell mennem, s aztán visszakanyarodni oda,de arrafelé még megoldodik,ha zafelé,viszont egyszer a lányomékhoz kell mennem,s másnap korán menni Pestre,mert 6 elött indul a vinatom,ez nagon rossz idöpont,mert 4 órakor el kell indulni tölük,régebb csak délfelé vagy d,u.volt a vonat,


    Legyen szép vasárnapunk.

  42. 2015. december 6. 07:2430810.

    szervusztok


    mit hozott a Mikulás?nekem a csizmámba bele volt téve egy doboz TOFFIFEE csokládé,én is tettem a férjem csizmájába egy csoki mikulást,már 70 év utánolyan az ember lánya,mint egy kisgyerek,várja az ajándékot.


    Márta


    én már régen sütöttem krémest,most hirtelen azt gondoltam,hogy torta helyett inkább krémes legyen.


    Karácsony estéjén a fiaméknál vagunk az egész család.majd másnap nálunk.


    Magdi


    biztos nektek is jó lesz a fiadéknál.Mi külön-külön vásárolgatunk, a férjem csak a környékre szeret menni,én meg a nag üzletekben szeretem a választékot és nem sietve,hanem ráéröesen mindent megnézve vásárolok,mikor van időm.


     

  43. 2015. december 6. 04:1030809.

    Szia Magdi,  en is rekgeteget csinalok, meggyes vagy cseresznyes piskotat, de makot nem tehetek bele , mert Mihaly nem szereti a makot, de en raralt diot szoktam bele keverni es a piskotat olajal csinalom, igy Mihaly nagyon szereti, igy nez ki ezt eleg reg sutottem ezert is volt jo a fagyasztoba a sok cseresznye. Bisztos szep less a karacsonyotok  fent Pesten a fiadekal. Nagyon szep piheno hetveget neked is Mara


     

    előzmény:
    anutyi (30796)
    2015-12-05  11:41
  44. 2015. december 6. 03:5730808.

    Sziasztok en is valtozgatom a gondolataimat  szinte orankent a karacsonyi sutemenyekel, mint Mihalt anyralo epitesevel es a telek beultetesevel.


     Most valahogy egy fott gyumolcs totrara gondoltam abba nem kel hogy cukrot tegyek mert sok azalt gyumolcs van benne es sokaig el is all, valahogy ez csiklandoza a gondolatomat, es meg hutobe sem kel rakni es nem is zsiros. Akogy nezem nekunk is nagyon csendes less akaracsony  a sogoromrk allitolak unnep masodnapjan jonem, igy a kedvencunk less csinalva szent este halaszle es rantott ponty a fagyasztoba rakosgatom mar reg, mert ugye itt pontyot nem kapok. elsonapjara vagy a kacsat sutom mefg vagy csirket toltok de megfozom a toltot kaposztat is az jo less unnep nasnapjara, aztan majd meglatom hogy mit csinalok a sutemeny meg ahogy latjatok  percrol percre valtozik


    Tudom nenez less nektek a karacsony, de eros vagy es eltemeted a banatodat hogy neg papa se lassa, mi nok ezt nagyon megtudju tenni.


    Nallunk meg latod az a baj hogy mit eddig szeretet most nem akarja megenni, de ha valami ujjat csinalok az sem kel neki, mi mar ott taretunk hogy  a husbol a hal, csirke es a diszno johet cask szamitasba a kovere ra sem nez, de imadja a tepertot, de ugy kisutve hogy kopog. Szerencsere meg a zoldseget megeszi a  eggyesek kivetelevel.


     Szep hetveget neked


    Marta


     

    előzmény:
    töpike (30801)
    2015-12-05  18:39
  45. 2015. december 6. 03:4130807.

    Szia Ibolyka Milyen kremest kerdezel  en eleg reg sutottem kremest van mar jo perhete vagy talan mar honapja, Miota Mihaly cukros azota nem igen csinalok , mert edesitovel nem szeretem,  de en rendesen ugy csinalom hogy a tojassargajabol kiszitek cukoral es vaniliaval eleg suru kremerfozok olyat hogy mikor kavarom latom a labas aljat, a tojasfeherjet felverem kemenyhabnak  cukorral es a fovo krembe beleforgatom parpercig lassan fozom es melegen a lapra ontom.


    Remelem erre gondoltal en ezt edesanyamtol tanultam, recepnem nincs cask gondolatra szotam mindent bele rakni attol fuggoen, hogy mekkora tepsivel csinalok


     Szep hetveget neked Marta


     

    előzmény:
    manyuska7 (30798)
    2015-12-05  12:43
  46. 2015. december 5. 20:1430806.

    Szervusztok!


    Írok még mert elcsúnyítottam a sok üres oldallal a fórumunkat!


    Én hallgattam  a zenét, de sajnos Ti nem se baj majd legközelebb még újra megpróbálom , esetleg ha Ti is örülnék neki


    Nézem a tehetségkutatót az RTL en  érdekes és van kedvencem is,


    Hozok egy kis csokit


    Legyetek jók !

    előzmény:
    anutyi (30805)
    2015-12-05  20:09
  47. 2015. december 5. 20:0930805.

    Nem sikerül


     


     

    előzmény:
    anutyi (30804)
    2015-12-05  20:05
  48. 2015. december 5. 20:0530804.

    Nem adom föl

    előzmény:
    anutyi (30803)
    2015-12-05  20:04
  49. 2015. december 5. 20:0430803.

    Nem ment át e zene pedig olyan szép!


    A fimet is többször megnéztem.


    Talán itt ha sikerül beteszem a linket!


    Kellemes kikapcsolódást kívánok!


     


    https://youtu.be/MtL2xfj0VyE 

    előzmény:
    anutyi (30802)
    2015-12-05  20:01
  50. 2015. december 5. 20:0130802.

    További szép napot kívánok Zsuzsiés minden kedves  topiktársunk éslátogatónk!


    Olyan jó hogy megosztjuk egymással gondolatunkat!


    Mi is viszünk majd a Szüleink sírjára kis fenyőt karácsonykorés itthon gyújtunk majd gyertyát szeretteink emlékére.


    Tudod változunk mi is mind a ketten de ez sztem ez  természetes és bizony egyre jobban hasonlítunk a szüleinkre több mindent vettem észre. Pld Szemüvegkeresése Mi nevettünk rajtuk de most tudjuk mi ezAz ételek elkészítésénél is sok minden eszembe jut amit gyermekkoromban ettem ,és el is készítem.Valahogy nem vagyok lustapedig régen nem voltam egy konyhatündér de megkedveltem.



    Jó várárlást kívánok holnap ! Majd írd meg Te hogy készíted a krémlevest?


    Én nagyon egyszerűen sok szerecsendióval szoktam


    A párom kikészítette a Cipőjét de sztem nem lesz benne semmiMajd  elmegyünk a jövőhéten vásárolni és meglepjük magunkat valami finomsággalÚgy szoktuk!

    előzmény:
    töpike (30801)
    2015-12-05  18:39

Címlap

top