Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ezért NE szedj fogyi-gyógy

Torolt_felhasznalo_607273
Torolt_felhasznalo_607273
Létrehozva: 2006. március 28. 22:17

Tegnap jelentkezett egy beteg nálam, aki a Reganol (más néven  is ismert Regenol) nevű fogyasztó-szer áldozatának érzi magát! A "gyógyszer" Mo-n tiltott, csak illegálisan lehet hozzájutni, de néha beleszaladtam itt-ott a fórumon a nevébe, tehát tudom hogy szeditek (remélhetőleg csak szedtétek ) néhányan.

Az orvosi leírásával, és hatásaival természetesen tisztában vagyok, mert a német-angol lapokon elég sokat írnak róla, még ha a magyar Kompendiumban nem is szerepel... Viszont személy szerint nekem ilyen panasszal érkező betegem még nem volt, kicsit ijesztő is az összreakciója.

Tüneteit most nem írnám le, hanem pont Benneteket kérlek, hogy ha valaki szedett, szed ilyen gyógyszert, kérem írja meg a személyes tüneteit! Ha lehet NE a pozitívakat, amivel "beetetik" a leedndő fogyasztót": vagyis hogy nem leszel éhes, és mindent meg fogsz tudni csinálni, stb, mert ez tudjuk, hogy az amfitamintól van, ami kábítószer. Engem leginkább a folyamatos használat mellet fellépő melléhatások érdekelnek, mert ezekből csak egy részt érint a szakirodalom és ennél a betegnél olyan halmozott panaszok jelenkeznek, hogy nehéz kiszűrni, mit okoz a szer, és mi pszichés!

Elnézést azoktól, akiket taszít a topic ---bár talán nem is baj hogy esetleg elrettenteni a "csodaszertől lefogyni vágyókat"----de mivel van egy csomó nem ismert mellékhatás, talán ti tudtok segíteni. Tudom, nem igazán illő ilyen kérdéseket itt feszegetni, de biztos, hogy itt a NLC-n van, volt...és - reméljük - NEM lesz....a legtöbb fogyasztó.

Az is érdekelne, mennyi idővel a szer fogyasztása  után múltak el az esetleges  panaszaitok ( pl. álmatlanság, stb), illetve ha valaki az előírt mennyiségnél kevesebbet szedett be, csökkentek-e  az ilyen, vagy a szorongásos,  vagy pszichés tünetei!

Köszönöm segítségeteket, és ha a betegen kívül másnak is tudunk segíteni, hogy ne szedjen ilyen-és hasonló szereket, akkor nem indult hiába a topic.

Munkám miatt sajnos csak esténként tudok reagálni, de nem fogom magára hagyni a topicot, és előre is köszönök minden információt!

FIGYELEM!!!!Nem az a cél, hogy reklámozzuk ezt az ártalmas szert amitől egy 32 éves három gyermekes anyuka a pszichiátrián kötött ki, hanem hogy  minél több ijesztő információt, és adatot összeszedjünk róla, amik  - mellesleg - elősegíthetik a gyógyulását!

Köszönöm mindannyiótoknak!

  1. 2006. Április 4. 18:3076.

    Jol latom, hogy ez a pyridostigmine bromide  hatoanyagu szer?

    Tudjatok, hogy felmerult, hogy esetleg ez okozhatta a "gulf war" syndromat? Mindenfele bizatt idegrendszeri elvaltozast az obolhaboruban reszt vett katonak egy reszenel?

    Ha errol van szo, akkor ezt az USA-ban engedelyeztek, de nem fogyasztoszerkent hanes egy sulyos idegi betegseg (myasthenia gravis) kezelesere.

    Errol beszelunk?

    előzmény:
    érdeklő111 (75)
    2006-04-04  18:17
  2. 2006. Április 4. 18:1775.

    Külföldről hozzák be, pl németországban meg lehet venni. Igaz receptre. De akit érdekel az írjon privit, tudok szerezni még, hiszen sokan szedik a környezetemben.

    Én nagyon boldog vagyok, hogy ilyen hatásos. nem kívánom évekig szedni, a leírásban benne is van, hogy 3 hó után 1 hó szünetet KELL tartani. De 25 kilótól megszabadulni nem könnyű. Az első 15 kg  1,5 év alatt ment le, szörnyű volt, éheztem, nyitogattam a hűtőt. Mostmeg.. :DDDD Ha ezt tudtam volna...sajnos későn tudtam meg, hogy létezik ez.

    előzmény:
    aloe_vera (74)
    2006-04-04  18:10
  3. 2006. Április 4. 18:1074.
    Ha nem kaphato, hol szerzed be? Kulfoldon vasarolod?
    előzmény:
    érdeklő111 (73)
    2006-04-04  18:00
  4. 2006. Április 4. 18:0073.

    A reganol nem azonos a regEnollal!!! És a REGENOL-ból is 2 változat létezik. Egy 25 mg-os, amit 30 kg-onként kell 1 szemet szedni, és van a retard, ami 60 mg-os, abból 1 szem kell/nap.

    Az nem nézi hány kg-os a szedő, 50 vagy 150. Egy nagy dózis. Attól tényleg lehetnek panaszok, álmatlanság, szívdobogás, hideg-meleg rázás, felpörgés stb. De a 25 mg-os, ésszel szedett változattól biztosan nem.

    Tudom, mert én is szedem, hugom is, barátnőim is. Egyikünknek sincsen SEMMIFÉLE panasza tőle. Jól alszom, du 4-fél 5 felé szedem be a 2. tablettát, és 10-kor már alszom mint a bunda.

    Majdnem 10 kilót adtam le (75-ből), nem egészen 2 hó alatt. Hugom 1 hó alatt 8-at, de ő 90-ről indult. Barátnőm 105-ről nyomott le 10-et, 1 hó alatt. Nem vagyok éhes tőle, nagyon jó.

    Én örülök, hogy rátaláltam, szülés után 25 kg volt rajtam. Most álomsúlyban vagyok, nem vagyok idegbeteg, sőt. ) Boldog vagyok, hiszen jól érzem magam a bőrömben.

    Nagyon sok olyan szer van, ami egyes embereknek nem válik be, de ne ragadj ki egy példát és kiáltsál farkast!!! Sokan vagyunk, akik nagyon hálásak vagyunk ezért a szerért, szedjük, és használ. Én olyan embert is ismerek, aki a szanaxtól került klinikára. Akkor arról is nyissak topikot?

    Magyarországon MÉG nem engedélyezett, de lehet nem tudod, BEVIZSGÁLT szer. NINCS DROGLISTÁN, nem tiltott!! Csupán MÉG nem kapható, ennyi.

    Itt nagyon hosszadalmas az engedélyezési procedúra. Külföldi oldalakon lehet olvasni leírást róla, én is megnéztem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (1)
    2006-03-28  22:17
  5. 2006. Április 1. 05:0472.
    Nem igazán volt kérdés, inkább irónia. Kívánok én is továbi jó napot és sikereket a munkádban. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (70)
    2006-03-30  12:07
  6. Torolt_felhasznalo_607273
    Torolt_felhasznalo_607273
    2006. március 30. 12:1371.

    Szia Kali!

    Köszönöm szépena biztatást! kicsit elkedvetlenedtem a tegnapiak miatt, mert tényleg csak a legtisztább szándék vezetett 

    Este böngészgettem más topicokat, és azon gondolkodtam, hogy ha az lenne a célom, akkor bizony jó néhányba bele lehetne kötni ilyen-olyan módon. Csak azt nem tudom, hogy ebben mi a jó, és kicsit elszomorít, hogy amint írod "minden topicban benne van az ellenségeskedés". De vajon miért? Te tudod? Ha igen oszd meg velem is kérlek! 

    Egyébként tényleg kaptam már sok segítséget innen, és remélem még fogok is, de ezután kétszer is meggondolom, hogy milyen témában írok!

    Tudod még az jutott eszembe, hogy ha az egyik ismerősöm kétdiplomás orvosa bármilyen formában megpróbált volna tanácsot-ötletet-segítséget kérni a kollégáin kívül bárkitől (uram bocsá' még akár egy fórumon is!), szegényt nem kezelték volna félre bizonytalan diagnózis alapján, és még mindig meglenne mindkét lába...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277344 (69)
    2006-03-30  06:57
  7. Torolt_felhasznalo_607273
    Torolt_felhasznalo_607273
    2006. március 30. 12:0770.

    Kedves Indigó!

    Köszönöm érdekes hozzászólásodat! Talán tudunk indulatok nélkül is beszélgetni! 

    Mivel a gyógyszert a magyar gyógyszerkönyvben nem találtam meg, (még ha a helyes nevén kerestem volna is) ezért forduktam gyógyszerész barátomhoz, és tőle tudom a részleteket, valamint azt, hogy a külföldi lapokon sokat foglalkoznak vele. Látod itt jön a pontatlanság, hogy ezt nem így írtam szó szerint, de az a helyzet, hogy így is egy csomót ki kellett törölnöm a topicindítómból, mert már nem volt hely. Igyekeztem leegyszerüsíteni a mondandómat, ebből eredhettek a félreértések.

    Ami a túlsúlyt illeti, és sem 48 kg vagyok vasággyal együtt, hanem kimondottan az egészséges határ feletti a súlyom. Ennek sajnos egészségügyi okai vannak, és ehhez járul még az is, hogy ha az ember az 50-hez közelebb van, mint a 30-hoz, egyre nehezebben mozdulnak meg a felesleges kilók. Egyébként sosem voltam sovány, és az évek során 3 gyereket is szültem, szóval ahhoz a bizonyos "töltöttgalamb-féle" hölgyekhez hasonlítok 

    Valóban félreérthető volt amit az "akaratgyenge" emberekről írtam, úgy értettem, hogy egyesek számára sokkal könnyebb, és egyszerűbb megoldásnak tűnik bekapkodni a tablettákat, nem törődve az esetleges veszéllyel, ahelyett, hogy ésszerű diétába, vagy sportba fognának! Hogy mindezt akaratgyengeségből, vagy lustaságból teszik, ki tudja?

    Igazad van, "akupunktúrásként" valóban tisztában vagyok azzal, hogy az elhízás bizonyos esetekben az energiaegyensúly felborulására vezethető vissza, ezért van az, hogy egy sikeres kezeléssorozat végén, amikor nem is a fogyás volt az eredeti  cél, az energiaszint helyreállításának "mellékhatásaként" csökkenhet a testsúly is. Viszont igaz az ellenpélda is, valóban vannak olyanok is, akik nem tudnak fogyni az akupunktúrás kezeléssel! És NEM, természetesen nem változik meg a jellemük, bár a kiegyensúlyozott lelkiállapot bizony kihat a közérzetre, viselkedésre stb. Ne haragudj, de igazából nem értem, hogy itt mi is volt a kérdésed?

    A fülakupunktúrás addiktológus egészen pontosan a szenvedélybetegeket kezeli (addikció=hozzászokás), ide értendők az alkoholizmusban, kábítószer-, vagy gyógyszerfüggésben szenvedők, a dohányosok, vagy a kényszeres-evők.

    Még egyszer köszönöm észrevételeidet! További szép napot neked!

    előzmény:
    indigó22 (68)
    2006-03-30  05:16
  8. Torolt_felhasznalo_277344
    Torolt_felhasznalo_277344
    2006. március 30. 06:5769.

    Kedves Ügyesfüli!

     

    Azért nem kell "felkapni a vizet" és az NLC-t lehordani. Igenis lehet kapni segítséget a fórumon. Ha nem hitted volna, akkor nem jössz ide.Minden fórumban benne van az ellenségeskedés. Ezen túl kell lépni. Az esetleges igazságokat el kell fogadni. Mindennek ellenére kimondva-kimondatlanul  a topic tanulságos, sok információval szolgál az érdeklődő számára, nekem is.

    Remélem, még látunk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (67)
    2006-03-29  20:24
  9. 2006. március 30. 05:1668.

    Köszönöm a hozzászólásodat, valóban nagyon mást sugallt, mint amit szerettél volna.

    idézet:Az orvosi leírásával, és hatásaival természetesen tisztában vagyok, mert a német-angol lapokon elég sokat írnak róla, még ha a magyar Kompendiumban nem is szerepel...

    nos ettől gondoltam, hogy olvastál róla orvosi lapokban, de akkor feltűnhetett volna, hogy nem így írják a nevét.

    Valami még mindíg nem kerek...

    Egyébként elgondolkodtam,hogy miért volt ez a kirohanásom, ez ennyire nem jellemző rám.

    Talán az, hogy akaratgyengének nevezed az ilyen embereket 26.hozzászólás. Tudom sokan, akinek nincs súlyproblémájuk így vélekednek, az én véleményem pedig az, hogy az akaraterő vagy gyengség jellem kérdése. Az ember jelleme pedig nehezen vagy ritkán változik. Mégis sok ismerősömmel előfordult már, aki pont azért mert Ő nem volt túlsúlyos, leszólta a kövéreket és ugyanígy nevezte Őket. Aztán történt valami és meghízik. Akkor 40 vagy akárhány évesen megváltozott a jelleme? Merthogy lefogyott 1x, aztán több jött vissza. Bekerül az ördögi körbe, és az addig akaraterővel bíró ember akaratgyengévé válik, nem megy a fogyás, mostmár róla itélkeznek( pedig az étkezési szokásai sem változtak, éppúgy sportol mint eddig). De nincs hozzászokva a túlsúlyhoz, a sok harcban is elfárad és van akinél ekkor jön a gyógyszer.

    Ez a fajta hízás, ami nem abból fakad, hogy mostmár nem vagyok fiatal, nem mozgok annyit, ülök a TV előtt és eszem, szerintem a kibillent egyensúlyról szól, Neked mint akupunktúrásnak( bár nem tudom mit jelent az addigtológus), ezt illene tudni, hisz a fogyásban is eredménnyel használják az akupunktúrát. Ott úgy tudom, hogy az elakadt és összetorlódott energiaáramlást hozzák helyre. Vagy aki így fogy, annak a jellemét befolyásolták? Merthogy mostmár képes betartani a fogyókúrát. Igaz, csak addig, amíg kezelik. Érdekes módon 2x próbálkoztam ezzel a módszerrel is, mert sokkal jobban bízom a természetgyógyászatban, miután  több évig tartó betegségemet az orvosok nem tudták gyógyítani, természetes módszererrel sikerült, rám sajnos az akupunktúra nem hatott. Nyilván más oka van a hízásomnak, mint amit ilyenkor kezelnek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (67)
    2006-03-29  20:24
  10. Torolt_felhasznalo_607273
    Torolt_felhasznalo_607273
    2006. március 29. 20:2467.

    Úgy látom sikerült jó nagy vihart kavarni egy pohár vízben!Először is elnézést kérek mindenkitől a pontatlanságomért. A gyógyszer nevét "csak" bemondás alapján írtam le, tehát nem volt a hölgynél a doboza, ő csak megmondta nekem a nevét - amire sajnos rosszul emlékezett, és emiatt én tűnök tájékozatlannak. Teljesen igazatok van, utána kellett volna néznem a pontos névnek, és csak azt követően kérdezősködni! Ha megnézitek az indítás időpontját. láthatjátok hogy 22.17 volt, ezért BUTA MÓDON nem keresgéltem, hanem felelőtlenül kérdezgettem...mert minél előbb szerettem volna választ kapni. Ez persze nem lehet mentség, maximum magyarázat. Az, hogy "más néven", azt akarta jelenteni, hogy egészen biztos vagyok benne, hogy Regenon, és RegAnon névvel is írtak róla többen. Pontos neve egyébként Regenon. Gyógyszerész barátommal telefonon beszéltem (ő azonnal tudta, miről van sz&oacuteő mondta el, hogy mit tartalmaz, milyen mellékhatásokkal járhat, de ismét pontatlanul fogalmaztam, amikor ezt nem fejtettem ki ilyen részletesen, és azt bátorkodtam írni, hogy "tudom" mik a mellékhatásai. (Sajnos a német oldalakkal nem is boldogulnék, csak az angollal.)

    Soha nem állítottam, hogy orvos vagyok, és a félrevezetés, megtévesztés szándéka is nagyon távol áll tőlem. Több éve dolgozom természetgyógyászként, és tavaly októberben szereztem meg a fülakupunktúrás addiktológusi diplomát is a korábbiak mellé. Mivel még nem találkoztam olyan beteggel, aki kimondottan ennek a gyógyszernek  - amit én valóban nem ismerek- tulajdonítja a panaszait, ezért bátorkodtam tőletek segítséget kérni. Belátom, hiba volt!

    Megnyugtatásul szeretném elmondani, hogy NEM az én feladatom rajta segíteni, hiszen itt nem addiktológiai problémáról van szó, mindössze azért lett volna szükségem a tapasztalataitokra, hogy a megfelelő szakemberhez tudjam irányítani. Úgy gondolom nem elég azt mondani egy segítségre szoruló betegnek, hogy menjen el a körzeti orvosához, az majd beutalja valahová! Mivel sok orvos barátom, ismerősöm van, a hozzászólásaitok segítségével szerettem volna eldönteni, milyen lépés lenne a számára a legmegfelelőbb.

    Mindenesetre nagyon sokat tanultam a hozzászólásaitokból, és itt nemcsak a konkrét tapasztalatokra gondolok! Nagyon köszönöm azoknak, akik ismeretlenül is megvédtek, bár én úgy gondolom, hogy a legsúlyosabb dolog, ami miatt meg kell védeni engem, az a pontatlanságom volt. Sajnálom, hogy ilyen indulatokat váltottam ki egyesekből, őszintén irígylem őket, hogy nincs nagyobb gondjuk-bajuk, mint hibát keresni mások hozzászólásaiban...Ugyanakkor örülök is neki, hogy ilyen kritikusan tudják szemlélni a világot! Kicsit lerángattak a földre, és ráébresztettek, milyen naiv is vagyok, amikor azt hiszem, hogy egy ilyen komoly témában egy NLC fórumon lehet segítséget kérni. Ez is hiba volt! Tanultam belőle! Köszönöm mindenkinek, hogy időt szánt a hozzászólásaira. Szép estét

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (1)
    2006-03-28  22:17
  11. 2006. március 29. 19:3166.
    Sziasztok!
    Én bevallom hogy most kezdtem elszedni, és semmi bajom tőle. Biztos mindeki szervezete másképp reagál, de nekem nincsenek rossz tapasztalataim róla. Pozítiv hatásról még nem tudok irni mert még csak pár napja szedem. A reganon retardról beszélek ami 60 mg-os. Amig nem törölték a régi topikot ott lehetett sok mondent olvasni, és talán többen irtak jó és hatásos beszámolót, mint negatívat. Mindenki saját maga dönti el hogy mit szertne, mivel akar fogyozni. Ha a szervezete jelzi hogy nem jó pár szem után akkor evidens, hogy abba kell hagyni. Szerintem erről mindig meg fognak oszlani a vélemények, ki elítéli van aki meg szedi is pártolja.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2006. március 29. 18:3465.
    Én egyébként egyáltalán nem érzem úgy, hogy megjártam a fogyasztószerekkel, hisz nekem többször bevált. Az, hogy az utolsó alkalommal már sok volt, nem jelent semmit. Van akinek  a kamillától vagy bármi mástól éppúgy besokallhat a szervezete, és az komoly bajokat okozhat, még ha más is a tünete.
    előzmény:
    aloe_vera (63)
    2006-03-29  18:23
  13. 2006. március 29. 18:2864.
    Mi nem érthető? Azt hittem, hogy orvos, egy orvostól nem ilyen hozzáállást várok el, hogy ha betege van, az nlc kérdezősködik. Erre való az orvosi konzílium.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2006. március 29. 18:2363.

    Nem ertem.

    Te megjartad a fogyasztoszerekkel, ezek utan felhaborit, ha valaki hasonlo esetet leir mint a Tied, es kerdez. Kifejtened, mi a bajod a topikkal?

    előzmény:
    indigó22 (62)
    2006-03-29  18:19
  15. 2006. március 29. 18:1962.

    mostanában, gondoltam, hogy sokat fejlődhetet az orvostudomány, hátha kifejlesztettek valami modernebbet és kevésbé veszélyeset. A Teronacot ajánlotta, és ki is adta recept nélkül( mondtam, hogy már szedtem), de ez már egy másik történet. Nos ahogy bevettem, az ismerős szájszárazság, de sebaj, ez ismerős. Érdekes módon, a szervezetem emlékezett, mert csak a nagyobb adag után éreztem halványan, hogy csökkenti az étvágyamat. a harmadik nap olyan hisztérikus idegrohamot kaptam hogy a férjem csak lesett, mint aki megvadult. Így sűrgősen abbahagytam.

    Ma már érettebb fejjel csodálkozom, hogy mennyire naiv voltam, bíztam az orvosokban, abban, hogy nyilván nem veszélyes, ha csak úgy felírják anélkül, hogy kivizsgálnának, vagy időnként rámnéznének. Most már talán megértitek a kemény kirohanásom, ami annak szólt, hogy az orvosok is milyen felelőtlenek tudnak lenni.

    Mert az, hogy valaki interneten árulja szert, hát nyilván nem egy felelősségteljes valaki, bár gondolom abból indul ki, hogy ha más országban engedélyezett, akkor nagy gáz nem lehet. Aki pedig Tőle vásárol, az nyilván tudja, hogy Ő is hibás, ha beüt a baj. Engem sokkal jobban felháborít ha egy orvos nem felelősségteljes, hisz Őneki tudatában kéne lennie, hogy mi foroghat kockán. A természetgyógyász felelőssége éppen ilyen nagy. Ezért váltott ki bennem ekkora felháborodást.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2006. március 29. 18:0461.

    Belátom nem olvastam el figyelmesen a kezdő szöveget, így valóban azt hittem, hogy egy orvos kérdez( szerintem a legtöbb embernek ez ugorhatott be), a kemény hangvételemnek és felháborodásomnak nagyrészt ez volt az oka. Azt még mindíg fenntartom, hogy ha természetgyógyász is az illető, nem az nlc-n kéne gyűjteni az infót egy betegség tüneteivel kapcsolatban. Azt csak remélni tudom, hogy orvosnál is járt a beteg, vagy oda is irányította ha már ilyen kemény tünetei vannak, mint szájrágcsálás, kéztördelés, térdrázogatás. De annak sem örülök, hogy egy természetgyógyász még a nevét sem tudja rendesen a szernek amiről kérdez. Aki ennyire pontatlan a munkájában, ami ennyire felelősségteljes, az önmagát minősíti.

    Elmesélem a történetem a fogyasztószerekkel kapcsolatban, így talán megértitek az indulatomat, főleg, hogy azt gondoltam, hogy orvos írta.

    20 évesen felkerestem a körzeti orvost, mert akkor még így hívták. Elmondtam neki, hogy egy év alatt 58 kilóról 76 kiló lett a súlyom, állandóan zabálok olyan szinten, hogy a 3 fogásos vasárnapi ebéd után, ahol kipukkadásig , rosszullétig ettem magam, hogy egy falat se ment le a toromon, amikor érzed, hogy kipukkadsz, 1 óra múlva ahogy enyhült a nyomás, már álltam neki a következő adag ennivalónak kipukkadásig. Valahol éreztem, hogy ez a drasztikus változás valami miatt van, hogy valami nem műkődik normálisan. Mit tett az orvos? Felírta az akkor forgalomban lévő fogyasztógyógyszert, a nevére már nem emlékszem, anélkül, hogy akár csak egy vérvételre , nemhogy egy kivizsgálásra elküldött volna. Én bízva az orvosban, beszedtem, fantasztikusan jó hatása volt, éhes abszolúte nem voltam, ha kajára néztem, körölbelül akkora vágyat okozott, mintha valaki azt mondaná, hogy miért nem eszed meg a papírt. Rövid alatt leadtam a felesleges kilókat, semmi mellékhatás és érdekes módon ahogyan abbahgytam, nem tért vissza a kóros étvágy. Valami megváltozott. Aztán szültem gyereket, teltek az évek, megint összejött + 10 kiló. Folyamodtam a bevált módszerhez, szedjünk fogyasztószert. Azt a gyógyszert amit korábban szedtem betiltották, helyette lett a Teronac. Ezt is orvos írta fel, a nővérem barátnője, anélkül, hogy látott volna, vizsgálat persze megint semmi. Ennek már volt mellékhatása, főleg az elején, olyan szívdobogást kaptam, amikor először bevettem, pont egyedül voltam, hogy már azon gondolkodtam, hogy mentőt hívok, de ez pár perc volt, és elmúlt. Viszont újra nem voltam éhes. Legközelebb csak a negyedét vettem be, szívdobogás nem jött, viszont így is hatott. Így ismét elértem a kívánt súlyt. Aztán belekerültem az ördögi körbe, ahogyan visszaszedtem a 10 kilót, ez kb. 2 év volt, megint Teronac. Kb. 3-4 ilyen kúrát csináltam, a gyógyszer egyre kevésbé vette el az étvágyamat, egyre több riogatást hallottam, hogy mennyi baja lehet az embernek a gyógyszertől, úgyhogy leálltam vele. Majd jó 15 év múlva, szintén túlsúlyosan, megkérdeztem a patikust, hogy van-e valamilyen fogyasztószer mostam

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_641653
    Torolt_felhasznalo_641653
    2006. március 29. 15:4460.

    Sziasztok!

    Én 3. hónapja szedem a regenont, eddig 13 kg ment le. Nagyon sokat segített nekem. Hormonális problémáim voltak, és hiába fogyókúráztam, a kilók csak nőttek.  Tudjátok, mennyire jó érzés, amikor kifogysz egy ruhát? Amikor nem 48-50 es méretet kell kérned egy áruházban? Nekem semmilyen problémát nem okozott a gyógyszer. Energikusabb vagyok, nem fáradok el olyan hamar, és sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, mint a szedése előtt. Persze, havonta egyszer elmegyek a háziorvoshoz vmi mondvacsinált okkal, hogy megvizsgáljon, voltam laborban is, minden rendben van. Nem akarok kórosan sovány lenni, nekem az is elég, ha egészségesebben nézek ki.

    Tudom, felelőtlenség olyan gyógyszert szedni, amiről gyakorlatilag semmit nem tudok, volt is bennem félsz, amikor elkezdtem. Akkor is, és most is azt mondom, hogyha bármi mellékhatást észlelek, abbahagyom, mert az életem fontosabb, mint hogy hány kiló vagyok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_915625
    Torolt_felhasznalo_915625
    2006. március 29. 14:4259.

    "....Egyetértek az előttem szólókkal: szerintem is visszás, ha valaki szakemberként (ha nem is kimondva, de egyértelműen utalva rá!), ugyanakkor pontatlanul, ködösítve lép fel egy ügyben.

    Nem tisztázott a viszonya a témához :"Engem leginkább ... melléhatások érdekelnek" és "... az a cél, hogy minél több ijesztő információt ... összeszedjünk róla". Egy szakember (orvos vagy természetgyógyász, tökmindegy), mért akar ijesztő infókat gyűjteni egy szerről? Azzal nem segíthet egy páciensén sem....."

    Azt hiszem, ez azért nem a megszólalás módjáról szól....

    Abban viszont igazad van, hogy mindenkinek lehet véleménye... Akár eltérő is...

    Peace: SzEri

    előzmény:
    lumixx (51)
    2006-03-29  13:44
  19. 2006. március 29. 14:4158.

    Engem is érdekelnének a tapasztalatok, de ne így, hogy "barátnőm szedte" meg úgy, hogy "kolléganőm szedte"...vazz honnan tudjátok hogy adipexről beszélnek-e, vagy RegenoN-ról vagy Regenon Retardról? 

    Könyörgöm olyanok írjanak, akik tudják, miről beszélnek!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2006. március 29. 14:4057.

    Jobb lenne a temanal maradni.

    Arra gondolok azonban, hogy a temat es a temainditot kritizalok szemely szerint erintettek a kerdesben, mint az adott szer fogyasztoi, vagy terjesztoi. Azert tamadnak, mert szemelyukban vagy uzletukben erzik tamadva magukat.

    Tehat a viszonossag elve alapjan aki szemlyeskedo hozzaszolast tesz, attol elvarhato, hogy elore tisztazza szemelyes erintettseget a fogyasztoszerek fogyasztasaval es arusitasaval kapcsolatban.

    Csak a tisztan latas kedveert.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2006. március 29. 14:3056.

    olyan cucc hogy Reganol nincs. én szedtem semmi bajom tőle.

    Figyelemre melto teljesitmeny! Azert nincs olyan cucc, mert mind beszedted, vagy hogya van ez?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_482242 (38)
    2006-03-29  07:48
  22. 2006. március 29. 14:2855.
    Agatha Christie fun vagy?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_655216 (43)
    2006-03-29  08:22
  23. 2006. március 29. 14:2854.
    Az nem lehet, hogy pusztán az erőteljes fogyástól, súlyvesztéstől, vércukoringadozásoktól lett pszichiátriai eset az illető? Szóval úgy értem, másfaja fogyókúrát nem próbált még?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (1)
    2006-03-28  22:17
  24. 2006. március 29. 14:1253.

    Figyi, komolyan: Ez ekkora baj? Tök mindegy, hogy ő ki, a téma nem ő, hanem egy/több fogyaszótszer, ami(k) rengeteg ember életét teszik tönkre. Ha orvos ha nem, a tapasztalatok megvitatása csak megelőzi a bajt, hogy másnak eszébe se jusson beszedni ilyeneket.

    Jobb a békesség, nem kell mindenen összekapni, ugye?  

    előzmény:
    lumixx (51)
    2006-03-29  13:44
  25. Torolt_felhasznalo_559303
    Torolt_felhasznalo_559303
    2006. március 29. 14:1052.

    én csak azért örülök ennek a topiknak, mert a múltkor egy lány talán a két említett tablettáról indított érdeklődő topikot, ahonnan mindenkit, aki le akarta beszélni, köztük engem is, minősíthetetlen hangnemben elküldött a sunyiba ... és nagyon rosszul esett, pedig tényleg segítő szándékkal írtam.

    szóval a mellékhatásokat én is meg tudom erősíteni 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top