Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

60-on túl/70-en innen.

kapucino
Létrehozva: 2006. március 26. 23:30

Szervusztok!

Nyissunk egy olyan új topicot, ahol hatvan körüli asszonyok beszéljük meg napi örömeinket,  ügyes-bajos dolgainkat,mivel töltjük a megérdemelt nyugdíjas napjainkat.

  1. 2015. november 19. 12:20121951.
                       MONÁNAK, AKI A VERSET IS SZERETI!
                    
                     Boldogságod fénye legyen szép szivárvány,
                     Rajta, mint egy hídon, szép tündérek járván,
                     Ne bántson a métely, sem másféle járvány,
                     Hanem oly erős légy, valamint a márvány.
                                    Arany János






     
     
  2. 2015. november 19. 12:15121950.

                            Szia Erzsébet, Zsóka,Liza, Mona-Liza!!!!!

                         Isten éltessen sokáig, egészségben, örömökben


                                        kicsi Családod körében,


                                             no meg velünk!


                                         


                                                 


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (121903)
    2015-11-15  23:30
  3. 2015. november 19. 10:29121949.

    Nem is kell dícsérgetned, az kellene, hogy valamivel többen lennénk ismét, mert néhányan csak ritkábban jelentkeznek, de mások teljesen eltűntek az életünkből, és erre nem volt semmi logikus okuk, viszont fájdalmasan hiányoznak innen.

    előzmény:
    tűzvihar (121948)
    2015-11-19  09:58
  4. 2015. november 19. 09:58121948.

    Mivel rossz bölcsességet nem küldesz, (az már nem Te lennél), nem dicsérlek, alapos válogatás után teszed ugy is ide, s olyan nincs is.


    Mostanság mindig van valami jövés-menésünk, ma megyünk Verabarátosnénkhoz, előtte még veszünk virágot is, meg a piperedoboz sem itthonfelejtős! Holnap meg a service, hogy azt aaaaaaa.


     

    előzmény:
    veracsek (121945)
    2015-11-19  08:40
  5. 2015. november 19. 09:47121947.

    NANSZIKÁM, HÁL ÉGNEK ANNYI LEVELET KÜLDTÉL, HOGY MÁR A KERTEDBEN SEPERGETNI SEM KELL, AZT IS MELLÉKELTED!!!!! HIHI


    A VIZIVÁR-KASTÉLYBAN 2-3 ÉVE VOLTUNK, ÓRIÁSI, EGÉSZ NAPOS ELFOGLALTSÁG VOLT, S MELEG, MINT MINDIG. JÓ EMLÉK. KÖSZI.


    xp-RE ÉN IS NOSZTALGIÁVAL GONDOLOK, AZON AZ EMELETES TÖRTEK IS MENTEK MIG DOLGOZTAM, S KELLETT.... NA DE IMÁDOM A KÖTETLEN IDŐBEOSZTÁST, S HOGY AZT TESZEK, AMIT AKAROK. L.MINDENRE VEVŐ, csak a telefon hallatán (hogy mi a baj, már megint nem müxik, stb.,) csalánkiütéses lesz - átmenetileg.


    Holnap reggel megint megyünk a szervizbe, mert a kölcsöntelo nem akarja bekapni a pin- vagy a puk kódokat sem, németül akar kommunikálni velem, átállitani csak akkor tudnám, ha már bevenné a kódot. No de sebaj, csak egy faluval kell odébb menni ugyebár.


    Vigyázz Magadra, s az eredményeid csak jók lehetnek!!!!! puszika


    és jó olvasást!


     

    előzmény:
    Nenszi (121940)
    2015-11-18  19:59
  6. 2015. november 19. 09:36121946.

    Szia Ágikám!


    Nagyon jól mutatnak együtt! És helyes a menyed is. A lányok meg aranyosak, ahogy mondtad, ugyhogy minden heppy. puszika!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (121933)
    2015-11-18  17:11
  7. 2015. november 19. 08:40121945.

    Szervusztok!


    Mai bölcsességek:

  8. 2015. november 19. 07:40121944.

    Szia Ágikám!


    Nincs ott lehetőség úszásra? Én nagyon szeretem, jól átmozgatja az egész testet.Itt 20 perc alatt oda lehet érni, nem is drága.Biztosan nem terheli a bokádat.


    Azért nekem is egy elhatározás kell hogy elmenjek.Itt is még szép az idő érdemes kihasználni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (121931)
    2015-11-18  16:58
  9. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. november 18. 21:59121943.

    Igen, nagyon örülök hogy most ezzel a párjával nagyon jól kijön a fiam, és boldogok.  Főleg, ott van a két kislány is, 11 és 8 évesek, azok is nagyon aranyosak, okosak, és imádják a fiamat, meg ő is a kislányokat.  Saját gyereke már nem lesz, így ezek pótolják azt a hiányt.  Azt hiszem a fiam úgy szereti őket mintha a sajátjai lennének.

    előzmény:
    Nenszi (121939)
    2015-11-18  19:54
  10. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. november 18. 21:48121942.

    Szia Marika!


    Nem mindig futok, csak néha, amikor a bokám bírja.  Gyalogolni sem tudok mindig, de mikor sikerül akkor kihasználom.  Sajnos a bokám megsérült kétszer is, és sokszor előre bicsaklik és elvesztem az egyensúlyt.  De ma hála az égnek nem fájt.


    Ismerem a Nordik Walking-ot, már utána néztem.  Sajnos elég sokba kerül beiratkozni, és most nem tudom megengedni magamnak hogy költsek olyasmire amire nincs nagyon szükségem.  Azonban ha gyalogolni nem tudok, akkor azt sem tudom. Ezért úgy igyekszem mozogni ahogyan tudok, mert úgy is lehet edzeni a testet ha nem kerül pénzbe.  Az ízületem fáj, akár mit csinálok, de minél többet mozgok, annál jobb.  És igen, minden nap használom a kurkumát, gyömbért.  A mozgás viszont nagyon fontos.

    előzmény:
    rupcsi (121937)
    2015-11-18  18:24
  11. 2015. november 18. 20:20121941.

    Jaj de jó Téged a topikon is látni, Nenszikém!


    A postaládámat jól tele pakoltad, de majd szépen lassanként kiürítem. Egyszerre nem megy, mert telítődök a sok szép és hasznos dologgal.


    Valamikor én is megvettem az összes Fable könyvet, de volt a vége felé olyan, ami már nem volt annyira érdekes, aztán pedig nyert a számítógép a könyvek felett. Most már ott tartok, hogy a szokásos rejtvény újságaim és hetilapjaim is halomban állva várják, hogy hozzájuk férjek, de képtelen vagyok utólérni magamat. A kettőnknek egyaránt kedves sorozatokban is nagyon sok még a restanciám, most a Producert nézem, de ez nem olyan hosszú, hamar befejezem. Előtte volt két egészen kiváló, a Secret Love Vadlóval, és a King of Baking a Good dr.-ral, mindkettő nagy élmény volt, bár tudom, hogy Téged újabban a kosztűmösek jobban érdekelnek. Nekem is van még olyanom is bőven.


    Javuljon meg a géped hamar! Puszillak.

    előzmény:
    Nenszi (121940)
    2015-11-18  19:59
  12. 2015. november 18. 19:59121940.

    Szervusztok Lányok!


    Menyem kölcsön adta a laptopját, így vissza tudtam olvasni, de már nem mindenre emlékszem. Nosztalgiázok, mert ezen még XP van. Elintéztem a hivatalos dolgaimat, kiüritettem a levelesládát /a társakét tele pakoltam. Ma voltam a vérszívoknál, holnap megyek az eredményért, pénteken viszem a dokihoz. Olyan szép idő volt, hogy szinte örömmel takarítottam a leveleket. Töménytelen mennyiség hullott le, a héten talán kész leszek vele. Jövő hétre erősen minuszokat mondanak reggelre, vége a nyitott ablaknál alvásnak.


    Megjelent egy új Fable könyv, sőt egy hiányzót is találtam a Könyvtündérnél, a két könyv házhozszállítással kevesebb volt, mintha máshol veszem meg személyesen. Ráadásul 2 nap alatt megkaptam!


    Nekem kezd beválni a telefon, tudok levelezni, ráadásul Vyber-n ingyen telefonálok külhonnal is.


    Kiprobáltam a "Tetszik"-t, volt ahol müködött, volt ahol nem. Vagy én bénáztam!


    Teljes rekonsruálás lesz a gépemen, nem tudom mikor lesz kész, mert a fiam nagyon el van havazva.


    Kivánok Mindenkinek szép napokat, jó egészséget!!


     

  13. 2015. november 18. 19:54121939.

    Ágika boldog lehetsz! Tökéletes harmónia!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (121933)
    2015-11-18  17:11
  14. 2015. november 18. 18:29121938.

    Nagyon jó kép tényleg!


    Átjön rajta a szeretett, bizalom...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (121933)
    2015-11-18  17:11
  15. 2015. november 18. 18:24121937.

    Szervusz Ágink!


    nem futni kellene, hanem gyalogolni. 


    A futas megterheli az izületet.



    A Nordic Walking-ról - Nordic Walking Sport
    www.nordicwalkingsport.hu › nordiwalk...

    Az Nordic Walking a testünk több mint 660 izmának 90%-át igénybe veszi. A helyes technika használatakor a kar, váll, ...
    szoktam igy túrázni (nem erőltettve), tényleg jó.
    szép napot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (121929)
    2015-11-18  13:11
  16. 2015. november 18. 17:33121936.

    Szegény Gyöngy-Virágom!


    Ezzel a telefonnal iszonyú sok bajod van! Az enyémnek csak a csengőhangja borzasztóan halk, és a betűk annyira picik, hogy alig találom meg őket, plusz egy csomó funkciót nem ismerek, mert a leírása pocsék.

    előzmény:
    tűzvihar (121932)
    2015-11-18  17:11
  17. 2015. november 18. 17:29121935.

    Nekem is tetszik!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (121933)
    2015-11-18  17:11
  18. 2015. november 18. 17:25121934.

    Nem is várom, hogy naponta reagálj rá, de tegnap pl. egyedül Te voltál itt rajtam kívül. Ez nem szemrehányás, egyszerű ténymegállapítás.


    Azt én már nem is említettem, hogy a gerincem és a lábam is fáj, ezúttal a bal Achilles inam érzékeny, korábban ugyanott a sarkam fájt, ha az utcán mentem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (121931)
    2015-11-18  16:58
  19. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. november 18. 17:11121933.

    Ezt a képet ma kaptam Péter fiaméktól.  Szerintem nagyon jó kép, nem tudom ki készítette.

    előzmény:
    veracsek (121930)
    2015-11-18  16:42
  20. 2015. november 18. 17:11121932.

    Bizonyám! Én is bekapcs, elolvasom, kikapcs., mert valahova menni kell.


    Ma reggel is jött az unokaöcsém, igaz 9 körül mondta, de 8-kor már jött, hál az égnek kész voltam.


    Elmentünk később a Vörösmarty térre megnézni az adventi vásárt.


    Na most aztán tényleg nagyon tetszett!!!!! Tudtunk volna vásárolni, de most nem ez a cél. Most nincs vásárlás.
    Forrócsokit ittunk a Mc.Caféban, aztán nyomás Budaörsre, vittük megint vissza a telefonom, bár tegnap a sim-kártyáját kicserélték  az Auchan T-comjában, nem változott a helyzet. Megint nem tudtak este sem, meg reggel sem hivni.


    Már lassan becsavarodok. Kaptam egy cseretelót mig elkészül, ill. nagyon vizsgálat alá vetik. De nem tudtam a pinkódom, ill. nem találtam a papirt, igy magamra hagyatkozva itthon kutattam ki a táskámból. 20 kemény perc alatt meg is leltem.


    A drága németül jelezte, hogy PIN kódot már próbáltam, rosszul, most a PUK kódot irjam be. Beirtam. Azt is 3x, de semmi.


    Na? ilyenkor mi is van????? Elmegyek majd egy másik T-comba a környéken, nem vándorolok B.örsre. Hát ennyi volt, ha nem lenne 2 év hűsegnyilatkozatom aláirva, lemondanék mindent.


    A dominós rendszere is változott. Nem 1/2 évig tarthatom rajta a lebeszélhetőt, amit rátettem, hanem 1 hónapig. Na ez akkor milyen tartalék??? 


    De ezt inkább a lányoknak irtam most, mert Te nem vagy képben, még jó!!!!!
    Itt reggel nagyon jó idő volt, de délutánra már ugy fujt a szél, hogy a buszmegállók tábláit a földre küldre. (persze amik lábakon álltak), kukák repültek, por a fülemben is.


    Puszi Neked és mindenkinek!!!!! é.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (121931)
    2015-11-18  16:58
  21. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. november 18. 16:58121931.

    Most jöttem meg kintről, még ki vagyok hevülve.  Isteni idő van kint, süt a nap, és kb. 11° van.  A parkban van egy is szellő, de mivel erősen mozogtam, nem zavart.  2 km-t tettem meg, kb. 1/2-át futva, a többit gyors tempóban gyalogolva, de háromszor le kellett ülni 2 percre, kicsit kifújni magam.  Sajnos az idén elég sokat fájt a bokám, én meg nem erőltettem eléggé.  Könnyebb lustálkodni mint megerőltetni az embernek magát.   Hát ezt igyekszem abbahagyni.  Muszáj  kicsit jobban próbálkozni.  Szerencsés vagyok hogy bírom még az iramot, én is sportoltam fiatalabb koromban, aztán mikor elváltam hiába kellett több állásban is dolgoznom, de a java íróasztal előtt volt, és akkor nem mozog az ember eleget.  Most meg hamarosan jön a hosszú tél, és addig kell kihasználni a jó időt amíg alkalom van.  Sokszor alig bírom rávenni magam hogy kimenjek, de amikor már kint vagyok, nem akarok hazajönni.  Hát nem hiszem hogy -20 fokos időben így fogom érezni, de azért télen is kellemes kint ha süt a nap és nincs túl hideg.


    Szerencsére a szívem meg a tüdőm erős, nem azzal van a baj hanem a derekammal meg a bokámmal.  De igyekszem valahogyan túltenni magam azon is, mert ha a testem is jó kondiban van akkor talán nem fog fájni a derekam meg a bokám sem majd idővel.  Több fegyelem kell, ami talán a legnehezebb.  De megtehető, csak akarni kell.


    Amiért nem teszünk megjegyzést minden nap arra amiket felteszel, nem jelenti azt hogy nem olvassuk el.  Én pl. elolvasom, de unalmasnak tartom minden nap ugyanazt megjegyezni hogy tetszett.  Ha esetleg nagyon egyet értek vele akkor megmondom, egyébként vedd úgy hogy elolvastam.  Azt a cikket is amit idéztél.

    előzmény:
    veracsek (121930)
    2015-11-18  16:42
  22. 2015. november 18. 16:42121930.

    Szervusz Ágikám!


    Lackó valóban nem volt nálam, csak telefonált, mert meghiúsult az a találkozója, ami a közelben lenne, ezért csak a hét végén találkozunk, amikor a születésnapját tartjuk majd.


    Beszélgetni mindig tudok valakikkel, csak a saját kedves topikom ilyen kihalt újabban, ami azért szomorú, mert valóban nagy igyekszem minél érdekesebb témákat találni Nektek! Ezért újabban már a Menedékházba is teszek fel idézeteket, és egyéb dolgokat, ott legalább van rájuk igény, sokan elolvassák.


    Nemrég jöttem meg vásárlásból, előtte pedig egy bio-webáruházból hoztak csomagot, ahol ezelőtt személyesen szoktuk átvenni, de az az üzlet már nem elérhető nekem, amióta Laci nincs. Most futárszolgálat hozta ingyenesen, mert drága árukat rendeltem, és akkor nem kerül pénzbe a szállítás. A Tesco-ból viszont ebben a hónapban csak egy rendelést hoztak, legközelebb majd december 2.-án jön onnan csomag.


    Irigyellek, hogy Te még futni is tudsz, én lassú sétánál is kapkodom a levegőt, igaz, gyerek- és ifjú koromban se voltam képes futkározni, bár akkor sokat sportoltam, de valami gond mindig volt a szívemmel és tüdőmmel, amitől nem bírtam a nagyobb terhelést.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (121929)
    2015-11-18  13:11
  23. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. november 18. 13:11121929.

    Szervusztok, kellemes napot kívánok.  Remélem jól telt a tegnapi napotok.


    Nem írtál arról hogy Lackó volt-e nálad, de ezek szerint nem volt, mert azt említetted volna.


    Tegnap megint elfoglaltam magam alaposan, hétfőn elkezdtem egy mozaik rejtvényt, a közepe egy nagyon szép hal, az már megvan, a ami körülötte van, nagyon nehéz.  Időnként, vagy amikor elmegyek mellette, mindig találok egy pár darabot hozzá tenni, de biztosan sokáig fog tartani míg megfejtem, elég nehéz.  Aztán mostam is, takarítottam is, főztem is, segítettem öreg Pitörnek a számítógépjén valamit megoldani, és este elkezdtem egy könyvet olvasni.  Ma elég jó idő lesz, ki akarok menni egy kicsit sétálni, esetleg picit futni is, ha megy.  Lassan tudok elég sokáig, de ha erőltetem, akkor csak kb. 400 - 500 m megy és fulladok utána.  De jön a hosszú tél, és muszáj valamivel edzeni a testem, mert tavaszra megint ellágyulok.  Remélem a bokám bírja, ma nem fáj (eddig), remélem ezután sem fog.


    Remélem ma lesz kivel beszélgetned, Verám.  Én talán még benézek később, de nem garantálom.  Ha belemerülök a dolgaimba, sokszor fel sem nyitom a laptop fedelét egész nap.  Annyi más érdekes dolog adódik, már nem köt le a számítógép, sőt, sokszor egyenest irritál.  De télen, a hosszú szürke napokon biztosan többet fogok nyitni. 


     

    előzmény:
    veracsek (121928)
    2015-11-18  07:43
  24. 2015. november 18. 07:43121928.

    Szervusztok!


    Tegnap különösen jó dolgokat találtam, ha majd egyszer ide téved valaki (tisztelet a kevés kivételnek), akkor kérem, ne hagyjátok ki, olvassátok vissza azt a "hatalmas" egész napi termést!


    Mai bölcsességek:


    "Vásároljátok meg azt, a mire nincs szükségetek, és rövid idő múlva kénytelenek lesztek eladni azt, a mire szükségetek van."
    (Benjamin Franklin)


    Ha valaki megsérti az érdekemet, haragot érzek, de ha ez az érdeksértés egyben szabályszegés is, akkor felháborodom. Minél fontosabb szabályt, értéket sért a magatartás, annál erősebb a társadalomban a felháborodás. A jognak számolnia kell ezzel.


    Sajó András


     

    Nem vagyok felelős azért, hogy megfeleljek mások várakozásainak, nem vagyok felelős azért, hogy olyan legyek, amilyennek mások hisznek - az ő hibájuk, nem az enyém!


    Richard Feynman


     
  25. 2015. november 17. 17:31121927.

    Engem nagyon meghatott a feltett történet, de itt nincs senki.


    Nem baj, a Menedékben mindenki megnézte, és nekik is nagyon tetszett.

  26. 2015. november 17. 08:59121926.
  27. 2015. november 17. 08:58121925.

    Olvastam egy nagyon megható történetet:

  28. 2015. november 17. 07:42121924.

    Mai bölcsességek:


    Mielőtt elkap a karácsonyi őrület és kényszert érzel, hogy erődön felül, hitelből vásároljál ajándékokat, üljél le egy pillanatra és próbálj meg rájönni, mit is kaptál karácsonyra 5 évvel ezelőtt. Megvan még az az ajándék? Emlékszel rá egyáltalán, mi is volt az? Na, az, aki 5 éves személyi kölcsönt vett fel, hogy meglephessen téged vele, mind a mai napig fizeti a törlesztőket.


    Csernok Miklós


     


    Megéri törődni azokkal, akik törődnek veled.


    Karen Hawkins


     


    Ha az ember nem vár semmit, akkor mindent könnyebb elviselni.


    Christina Baker Kline

  29. 2015. november 17. 07:34121923.

    Nagyon szépen köszönöm, talán ma, vagy holnap elszalad kis időre, ha nem , akkor majd megmondom telefonon, vagy megírom.


    Most én is meg tudtam nyitni Dominika küldeményét.


    Ma kivételesen kora reggel jön a tornásznőm.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (121922)
    2015-11-17  02:05
  30. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. november 17. 02:05121922.

    Lackónak boldog születésnapot kívánok.  

    előzmény:
    veracsek (121918)
    2015-11-16  22:06
  31. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. november 17. 01:42121921.

    Szervusz Dominika, örülök hogy jöttél.  Egy pár szó erejéig jöhetnél máskor is, akkor is ha foglalt vagy.  Mindig örülünk ha látunk.

    előzmény:
    Dominika124 (121916)
    2015-11-16  21:48
  32. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. november 17. 01:39121920.

    Nekem sem sikerült.  Na még egyszer.


    https://www.facebook.com/aljadeedfm/videos/9030046297486 69/


     


    Ha most sem megy el akkor elküldöm a linket neked Verám.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (121919)
    2015-11-17  01:35
  33. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. november 17. 01:35121919.

    Én meg tudtam nézni.


    De megpróbálom ide tenni másképpen, hátha így meg tudjátok nézni ti is.


    előzmény:
    veracsek (121918)
    2015-11-16  22:06
  34. 2015. november 16. 22:06121918.

    Végre jelentkezel, t Te hűtlen nő!!!


    Megnézni nem lehet egyik linket se, de úgyis inkább Rád lennék kíváncsi!

    előzmény:
    Dominika124 (121917)
    2015-11-16  21:50
  35. 2015. november 16. 21:48121916.
  36. 2015. november 16. 19:30121915.

    Köszönöm, Neked pedig kellemes lazsálást!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (121914)
    2015-11-16  19:07
  37. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. november 16. 19:07121914.

    JUJ, LÁNYOK, DE SOKAN VAGYUNK ITT MA!!!!!


    Én jól elfoglaltam magam, kirámoltam a szekrényt ahol ruháim is meg limlomjaim is vannak.  Pát dolgot kihajigáltam, másokat átrendeztem, egész jó sok helyem lett.  Most lettem kész, most már 13 óra van, megyek ebédelni, aztán utána lazsálok egy kicsit.


    Nektek kellemes estét kívánok.


     

  38. 2015. november 16. 10:55121913.

    Nem számít, Marika!


    Fő a szándék!

    előzmény:
    rupcsi (121912)
    2015-11-16  10:51
  39. 2015. november 16. 10:51121912.

    Szervusz Veránk!


    rá kattintottam a tetszikre, és semi reagalás! Nálam nem működik a számláló?


    Szép napot Neked, és Mindenkinek.

    előzmény:
    veracsek (121911)
    2015-11-16  07:59
  40. 2015. november 16. 07:59121911.

    Szervusztok!


    Először is Ági fiának nagyon boldog születésnapot kívánok, az almás pitéből pedig kérek kóstolót, mert nagyon guszta, nyitom az ablakot!


    A Karácsonyról: nekünk műfánk van  már évtizedek óta, azt 2-3 nappal Szenteste előtt szoktuk feldíszíteni, aztán Lacinak soha nem volt szíve február előtt leszedni. Ádventi díszeket pedig több ablakra tettünk, azt akkor, amikor kezdődött.


    Szép új hetet kívánok mindenkinek!


    Mai bölcsességek:


    Ne vívódj azon, hogy mi ment rosszul, helyette koncentrálj a következő lépésre. Az energiád fordítsd arra, hogy továbbhaladj, és megtaláld a választ.


    Lewis Hamilton


     

  41. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. november 16. 04:47121910.

    Szia Marika!


    Én sem szoktam olyan korán dekorálni, karácsony előtt egy héttel feldíszítek minden, és karácsony és újév között leszedem.


    Nem voltam itthon mikor ezt írtad, hoki meccsen voltam megint.  A volt férjem is ott volt, a fiamnak a születésnapja volt ma, és eljött őt meglátogatni.


    Jó éjszakát kívánok neked, a többieknek meg jó reggelt, mert ott lassan már kelnek.

    előzmény:
    margaret3711 (121909)
    2015-11-16  03:46
  42. 2015. november 16. 03:46121909.

    Szia Agi!


    Mi egy hettel karacsony elott diszitjuk az elo fat es Jan 7-8 korul szedjuk le.


    Ma fruitcake squares-t sutottem.Meglocsoltam Chatelaine-ben talaltam a receptet.


    Itt +14 felett volt,ki is hasznaltuk,befejeztuk az oszi feltakaritast a kertben es letakartuk a butorokat a teraszon.


    Most  johet a tel.Tavaly Nov 19-20.an nagy ho vihar volt.


    Kellemes uj hetet mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (121907)
    2015-11-16  00:23
  43. 2015. november 16. 03:46121908.

    Szia Agi!


    Mi egy hettel karacsony elott diszitjuk az elo fat es Jan 7-8 korul szedjuk le.


    Ma fruitcake squares-t sutottem.Meglocsoltam Chatelaine-ben talaltam a receptet.


    Itt +14 felett volt,ki is hasznaltuk,befejeztuk az oszi feltakaritast a kertben es letakartuk a butorokat a teraszon.


    Most  johet a tel.Tavaly Nov 19-20.an nagy ho vihar volt.


    Kellemes uj hetet mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (121907)
    2015-11-16  00:23
  44. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. november 16. 00:23121907.

    Nálatok mostmár majdnem éjfél, itt még csak majdnem 6 óra.  Jól elfoglaltam magam ma.  Egy dolog amit csináltam az volt hogy sütöttem egy tepsi almás pitét a fiam születésnapjára.  7 óra körül lesz hoki meccs, ott majd találkozunk, meg utána átszaladok hozzájuk és átadom neki.  Tegnap is volt meccs mind a kettőnek, mindkettő csapata győzött, és Matthewék csapata most második helyen áll, Ádáméké egyelőre negyediken, de az előttük lévő 3 csapat 3 meccsel többet játszott már, hát még utolérhetik őket.


    Egy másik dolog az volt hogy horgoltam pár dolgot ajándékba a családnak karácsonyra.


    Ma itt gyönyörű idő volt, nálunk csak 12°. de Torontóban 14°, és ez igen jó volt, napsütéssel, mert ma délután volt Torontóban a Télapó felvonulás.  Megérkezett a télapó Torontóba hogy minden vásárlóközpontban lehessen és felvegye a gyerekektől a rendeléseket, és hogy lehessen a gyerekekkel fényképeket készíteni és főleg hogy a vásárlók karácsonyi hangulatban legyenek, és minél több pénzt költsenek.


    Részemről ez kicsit túl korai, de ismerek olyanokat akik már november elsején feldíszítik a karácsonyfát meg a lakást.  De persze mindenki másként ünnepli, és imádja az ilyesmit.


     

  45. 2015. november 15. 23:51121906.

    Most értem vissza a tv-zésből, elég sokat írtatok.


    Szép dolgokat csináltál, nagyon ügyes vagy!


    Most már elteszem magamat holnapra, mindenkinek jó éjszakát, vagy még szép napot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (121895)
    2015-11-15  20:23
  46. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. november 15. 23:46121905.

    Csipiszke, annak dacára hogy izgulhattatok Peti miatt, ez az idő pont nagyon érdekes most Párizsban.  Történelem történt, és Peti ott éli át.  Szerencsére neki nem lett semmi baja. De ez az életében mindig nyomot fog hagyni.  Ez egy nagy dolog.  És bízom benne hogy baj nélkül haza fog érni, és én is drukkolok neki.

    előzmény:
    csipisz (121898)
    2015-11-15  20:33
  47. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. november 15. 23:40121904.

    Szia Mona, ügyes vagy, szép dolgokat kötöttél az unokáidnak, és a pelerin is nagyon szép, ügyes a szomszédasszonyod is.


    Nem szabad elkeseredni a világon történtek miatt, akkor pontosan elérik a céljaikat a terroristák.  Fel a fejjel.


    Nekem nagyon tetszenek a görög színek, sok fehér meg kék együtt, nekem nagyon tetszik.  Meg a cordobai házakon a sok virágcserép is, csak azt nem tudom hogy hogyan tudják locsolni őket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (121896)
    2015-11-15  20:28
  48. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2015. november 15. 23:30121903.

    vegszora megerkeztel, kedvesem? 


    kielegitö volt a pep-es magyarazat?  


     


    mindenkinek kivanok JO EJT! es szep almokat, nem remalmokat!


    almodjunk viragos rettel, sok-sok barikaval, sok, mosolygo emberrel...es hogy minden jora fordul. 

    előzmény:
    tűzvihar (121902)
    2015-11-15  23:05
  49. 2015. november 15. 23:05121902.

    Csipiszkém, el tudom képzelni, hogy milyen felemelő lehetett. Szemeim előtt van, ahogy a sok lépcsőn - én a siklón - felmennek az emberek, s a csodás bazilikában lelki nyugalmat találnak.
    Ilyen előzmények nélkül is csodás érzés volt pár éve. Találjanak lelki nyugalmat a hozzátartozók, mert elgondolni ép ésszel felfoghatatlan ez a lelketlenség.
    Jól irta Mona: puskacső lenne inkább virágtartó. De inkább az sem.-
    Holnap akkor nagy nap, nagy ölelés lesz Nálatok! Sok puszi!!!!
    T-Comos vagyok én is. No tényleg rendesek voltak.

    előzmény:
    csipisz (121898)
    2015-11-15  20:33

Címlap

top