Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

60-on túl/70-en innen.

kapucino
Létrehozva: 2006. március 26. 23:30

Szervusztok!

Nyissunk egy olyan új topicot, ahol hatvan körüli asszonyok beszéljük meg napi örömeinket,  ügyes-bajos dolgainkat,mivel töltjük a megérdemelt nyugdíjas napjainkat.

  1. 2015. augusztus 31. 20:36120401.

    Évike, kőház ide, oda, nagyon meleg volt a nyáron, s ennyi előnyt velünk szemben megérdemelsz.
    Mindenesetre a kanadai rönkházak sem kutyák, láttam egy jó filmet, na de az télen az igazi.


    Dugd be a nózikád máskor is! Jó egészséget kívánok, szeretettel a druszád.


    Tegnapi fotókból: Szolnokról

    előzmény:
    o-mama (120391)
    2015-08-31  14:31
  2. 2015. augusztus 31. 20:23120400.

    Ha nem megy máshogy, akkor próbálj megegyezni Andival, hogy tudna-e és mennyiért heti 2x menni?
    Van ilyen disznóság, nem minden munkáltató szeret fizetni. Ma nemhogy a szó, de az írás is egy nagy kérdőjel.
    Ugye, mi olyankor mindig rosszul olvasunk. Nem tudunk.


    A NOD32-ért nemtom mennyit kell fizetni, én nyugdijas kedvezménnyel fizetem az éves dijat, de az is  4975,- Ft. 


    Te mennyit fizetsz?

    előzmény:
    veracsek (120390)
    2015-08-31  10:17
  3. 2015. augusztus 31. 19:09120399.

    Nem tudom, miért teszi be a rendszer fordítva a képeket?

    előzmény:
    milla55 (120398)
    2015-08-31  18:58
  4. 2015. augusztus 31. 18:58120398.

    Még küldök egy pár balatoni képet, hogy formában tartsam magamat és nehogy megint elfelejtsem.


    Ágikám ez a harmadik kép már megint el van fordulva.Vissza fordítani tudtuk de elküldeni csak így megy.


    Még próbálok majd rájönni hogyan kell.


    Ma tantárgy felvétel volt.Azt jelenti, hogy Edit egész nap a gép előtt ül és amikor feltesznek egy tantárgyat akkor gyorsan lecsap rá.Pillanatok alatt betelik a létszám.


    Magának kell az órarendet össze állítani.Sajnos nem túl jó mert van olyan nap hogy csak egy órája van, és ezért kell négy órát utazni.


    Az egésztől teljesen kifáradt és a kép fordítást már Ő sem tudta.


    Még két napig folytatódik ez.


    Miért legyen egyszerű az élet amikor bonyolult is lehet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (120395)
    2015-08-31  16:26
  5. 2015. augusztus 31. 16:59120397.

    Jaj, ne csábíts, ilyen gyönyörűségekhez nem nyúlhatok hozzá, pedig biztosan nagyon finomak!


    Helyettük megeszem a szintén finom ragu levesem maradékát.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (120393)
    2015-08-31  16:16
  6. 2015. augusztus 31. 16:32120396.

    Csináld Ágikám, hajtsd a géped,mint anno Singer!


    Jó dolog az egyenruha, ahogy a filmeken látom: kifejezetten büszkék is a gyerekek, és csinosak. Nincs rivalizálás, hogy kinek milyen márkás a cucca. A magánéletben meg talán visszafogottabbak, mint itt már az ovodában.


    Jó munkát!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (120394)
    2015-08-31  16:23
  7. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. augusztus 31. 16:26120395.

    Szervusz Évi, örülök hogy adtál hírt magadról.  Remélem jól vagy.

    előzmény:
    o-mama (120391)
    2015-08-31  14:31
  8. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. augusztus 31. 16:23120394.

    Szépek a képeid.


    Tudom, Évikém, most van még egy kis dolgom ami sürgős, aztán délután több időm lesz.  A maradékot beosztom, a gyerekeknek 3 nadrágot fel kell hajtanom, de van időm rá, majd ha kész, elviszem hozzájuk, kulcsom van, mert Matthewnak kell jövő hétre, amikor kezdődik az iskola.   Ádámnak van egy, csak egy másikat kell leengedni egy picit.  Egyenruhát kell hordaniuk, szürke nadrág, fekete cipő, fehér ing nyakkendővel, és télen iskolai pulóver is kell.


    Iskolába is meg a hokihoz is egyenruhát hordanak.  Na igen, a baseballhoz is, csak az három hónapig tart, az iskola meg a hoki pedig kilencig.


     

    előzmény:
    tűzvihar (120389)
    2015-08-31  09:01
  9. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. augusztus 31. 16:16120393.

    Hát bizony, örülni kell minden pozitív fordulatnak.  Az életben nincs garancia.  Egyikünk sem tudja hogy kinek kell mennie korábban, és gondolom hogy ti sem gondoltátok anno hogy így fog alakulni a dolog, Te voltál a beteg, nem Lacid, mégis neki telt le az ideje hamarabb.  Nagyon jó formában vagy, mindennek ellenére, és remélem hogy még sokáig így is marad a helyzet.


    Azt meg nem kell sajnálni hogy Ádámék nem győztek, mert a megyében ők voltak a bajnokok, csak a tartományban lettek negyedikek, szerintem az is igen szép teljesítmény.  Nem győzhet mindenki.  És Ádámék beleadtak mindent ami tőlük telhető volt.  Csak büszkék lehetnek magukra, meg mi is rájuk.


     

    előzmény:
    veracsek (120387)
    2015-08-31  06:35
  10. 2015. augusztus 31. 15:52120392.

    Szervusz Évike!


    Nagyon jó, hogy jelentkezel, csak kár, hogy ennyire ritkán, pedig, ha jól emlékszem, egyszer még a Skype-ra is írtam, amikor megláttam, hogy ott vagy.

    előzmény:
    o-mama (120391)
    2015-08-31  14:31
  11. 2015. augusztus 31. 14:31120391.

    Mindenkinek szép napot, csak bejelentkezem, hogy még megvagyok. Elmult a nyár, de a hőség még pát napig megmarad. Bizom benne, hogy már közeleg a várva várt enyhülés.


    A mi nyarunk, amit talán könnyebben fogunk elviselni. Igaz nekem panaszra nem lehet okom, a KŐHÁZ falai között

  12. 2015. augusztus 31. 10:17120390.

    Nagyon helyes szobrok!


    Én viszont teljesen kész vagyok: a nagyszerű segítőm, Andi, szerződéses munkaviszonyban volt, mert nem alkalmaznak ott senkit másképpen. Ma lejár az előző szerződése, és még nem szóltak neki, hogy megújítanák, ráadásul a munkahelye nem tartotta be a szerződést, sokkal több órára sokkal kevesebbet fizettek, mint amiben megállapodtak, és még más problémák is voltak, ezért lehet, hogy nem marad ott, sőt, nagyon valószínű. Az pedig nekem tragédia, mert ha mást küldenek, az messze nem ér annyit, már tapasztaltam a múlt héten, amíg ő szabadságon volt: nagyon kedves lány volt helyette, de egy sor dolgot nem tudott megcsinálni, mert nem értett hozzá.


    Egyszer azt írtam Nektek, hogy csakis Laci küldhette ezt a nőt a segítségemre, most visszavonom, ha ő küldte volna, akkor itt maradna akármeddig.


    Ja, és reggel itt volt a szerelő, elhozta az újabb éves NOD32 vírusirtót, az is 1100 Ft.-tal drágább lett. Nem vág a földhöz, de bosszúság az is.

    előzmény:
    tűzvihar (120389)
    2015-08-31  09:01
  13. 2015. augusztus 31. 09:01120389.

    Nyugi Ágikám! Nem lóverseny ez, majd ha időd-kedved lesz, irsz. tudod, semmi sem kötelező, nem rágják az egerek a szoknyád szélét!!!!! hihi


    Szolnoki térszobrok -------->

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (120386)
    2015-08-31  03:08
  14. 2015. augusztus 31. 06:51120388.

    Ezek az ételek csak gyönyörködésre valók, sajnálnám felfalni őket!


    Mai bölcsességek:


    Az ember mindent nélkülözhet, csak a másik embert nem. Különösen a betegségben tanuljuk meg, milyen nagy szükségünk van a másik emberre.


    Paul Valéry


    Nem hiszem, hogy a megbánáson érdemes rágódni. Előfordul, hogy megbánunk valamit, persze. De bármi jót vagy rosszat csináltunk, az már része annak, aki most vagyunk. Ez az utóbbi az, amin változtatni, jobbítani lehet.


    Charlie Sheen


    Nyisd ki a szárnyaidat. Engedd el a ragaszkodásaidat és az elvárásaidat bizonyos eredmények elérésével kapcsolatban. Fogadd el a dolgokat úgy, ahogy vannak, és ahogy megjelennek. A titok a szabadság, ez pedig annyit jelent, hogy rájössz, semmire és senkire nincs szükséged. Csak ekkor leszel képes mindent és mindenki társaságát élvezni. Értsd meg, hogy az Univerzum tökéletes, és olyan, amilyennek lennie kell. Mabel Katz: Az élet legkönnyebb útja
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (120386)
    2015-08-31  03:08
  15. 2015. augusztus 31. 06:35120387.

    Szervusztok, szervusz Ágikám!


    Sajnálom, hogy Ádámék kiestek, de ha annyira fáradtak és betegek voltak, akkor talán jobb is!


    Az én bajommal az a gond, hogy azt a terápiát kapom, ami a tapasztalat szerint többszöri használat után is hatékony, ha egyszer az volt. Már létezik egy újabb is, de azt csak akkor fizeti az egészségpénztár, ha ez a mostani már kétszer eredménytelen volt, márpedig most se volt az, nagyot javultak a leletek, csak nem állt vissza az alaphelyzet, ami a múltkorinál még igen. Amit pedig még mellé kellett szednem, attól se voltak jobbak az eredmények, ráadásul biztosan attól voltak inkább a mellékhatások, mint a szaglás vesztés, és hajhullás. Mivel tudomásul kell vennem, hogy nem tudnak meggyógyítani, nagyon kell örülnöm a legalább majdnem teljes tünetmentességnek is.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (120386)
    2015-08-31  03:08
  16. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. augusztus 31. 03:08120386.

    Veronika, szomorú vagyok hogy nem javultak az eredményeid, de talán a lelki megrázkódtatás sem segített.  Azért remélem hogy ezek után talán kitalál valami mást is az orvosod, és drukkolok neked hogy sikerüljön minél előbb elérned.


    Azért köszi hogy te is drukkoltál a fiúknak.


    Tűzviharnak is köszi, majd holnap írok választ az emailedre, sajnos eddig nem volt időm.

    előzmény:
    veracsek (120382)
    2015-08-30  21:32
  17. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. augusztus 31. 02:59120385.

    Az egész napi ott ülés és játszás nem csak nekem volt fárasztó hanem a fiatalabb szülőknek is, de főleg szegény gyerekeknek.  Ma ráadásul fél 12-kor kezdődött a meccs, a legnagyobb napsütésben és hőségben.  Nálunk is visszajött a kánikula, egész héten 30° fölött lesz a hőmérséklet.  Tehát ma egy igen nehéz nap volt, és sajnos, (vagy szerencsére?) vesztettek és ezzel ki is estek a versenyből.  A két legjobb játékosuk hiányzott ma mert már azok 18 évesek és ma kellett beköltözniük az egyetemi rezidenciára.  Így olyanoknak kellett dobniuk kik már tegnap kifáradtak.  4 gyereknek fájt a karja, be is volt fáslizva.  A legjobb dobójuk meg tegnap este dobott, és 24 óráig nincs megengedve hogy ő dobjon, de szerintem az is ki volt már borulva.  Ma a tavalyi tartományi bajnokok ellen játszottak, tehát elég nehéz dolguk volt.  Azt hiszem mindenki örült hogy már vége.


    Ráadásul Ádám nem volt jól, már szerda óta fáj a gyomra és alig tudott enni, de az éjjel fél 3-kor felhívott mert hányt, és azt a mamát nem akarta felkelteni akiknél volt.  De ivott egy kis gyömbér üdítőt, az segített valamit, és reggel üzent hogy jobban érzi magát és fog játszani, de enni nem tudott.  Mindegy, ma már a szülei érte jöttek és elvitték, talán az anyja majd jobban tudja hogy mit csináljon vele.  Attól függetlenül, Ádám is elég jól játszott, pedig ő még 16 sincs, és a csapat fele már betöltötte a 18-at.  De megállta a helyét.


    Ezen a képen a felső sorban a harmadik Ádám, bal oldalt az asszisztens edző, jobb oldalt a másik két edző.  A térdelő sorban jobbról a második Ádám haverja, akiknél volt a hét végén, és elöl a kis srác annak a kisöccse, aki nagyon szorgalmasan rohangált ki a pályára amikor ledobták az ütőt, és ő vitte ki, mert mikor futni kezdene ütés után, akkor az ütőt ledobják, és valakinek össze kell szedni.  Az első sorban középen az a felnőtt szintén edző.  A zöld pólót akkor viselik amikor ők vannak kijelölve az otthoni csapatnak, és amikor ők a látogatók akkor a sárgát viselik, ami Ádám mellett egy srácnak a nyakában van.  Az A betű a városuk kezdőbetűje (Ajax), ami a görög mitológiai figuráról lett elnevezve.

    előzmény:
    milla55 (120378)
    2015-08-30  19:35
  18. 2015. augusztus 30. 22:37120384.

    Majd igyekszem elérni, ha tudom.


    Most viszont elmegyek, még szeretnék kicsit olvasni, és rejtvényt fejteni.


    Jó éjszakát, vagy szép napot még, ha Ági is erre járna!

    előzmény:
    tűzvihar (120383)
    2015-08-30  21:53
  19. 2015. augusztus 30. 21:53120383.

    Veronikám, nem emlékeztem, hogy ott is voltatok. Nem irtam volna különben.
    A Te orvosod nem egy könnyü eset, őt kéne kezelni. Valahogy az időbeosztása nem épp praktikus. Ne szállj le róla! illetve a telefonról. Én biztassalak? Tarts ki, dolgoztasd őket a javulásod érdekében.! Jóéjt.

    előzmény:
    veracsek (120382)
    2015-08-30  21:32
  20. 2015. augusztus 30. 21:32120382.

    Nem, dehogy, az az én bakim, Te japánkertet írtál, én pedig csak japán kerteket láttam eddig, így helyes!


    A mini Magyarországot mi is láttuk, és a Körösön is hajóztunk.


    Istenem, tán igaz se volt, már több, mint 1 éve, hogy csak a betegemet féltettem, aztán kórházba jártam, és a végén már oda se.


    Megkaptam a kórházból a levelet, nem lettem boldogabb tőle, mert az eredményeim semmit nem javulnak már régóta, sőt, van, ami szép lassan ismét felfelé kúszik. Bölcsen azt írta az orvosom, hogy a megbeszélés szerint menjek kontrollra, na de semmit nem beszéltünk meg, csak azt, hogy majd küld levelet. Most telefonálgathatok, ami nem egyszerű művelet, pláne a 2 heti szabadsága után.

    előzmény:
    tűzvihar (120380)
    2015-08-30  21:22
  21. 2015. augusztus 30. 21:26120381.

    Várjuk a híreket, mi vár még Rád, ha nyernek a fiuk. De drukk kijár! pusz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (120376)
    2015-08-30  15:03
  22. 2015. augusztus 30. 21:22120380.

    Te Veronik! én japán keretet irtam?  nem vettem észre.


    Viszon ma voltunk Szarvason a botaikus kertben,ami angol mintára készült, azon belül megnéztük a mini Magyarországot, városnézés is volt, persze, a Körös holtágán hajókáztunk 5o percet, egy szuper hajóskapitánnyal, majd hazafele 2 órát Szolnokon nézelődtünk.


    5-kor indultunk haza,napon az utcai hőmérőn 42 fok volt. Hááát - nem fáztunk!


    Hazafele kissé nagyon! nagy torlódás volt, elkanyarodtunk Üllő felé, s át Vecsésen, majd ugy be a Népligetbe.


    Vecsés nagyon! szép, üzenem a barátosnőnknek!!!!! gondoltam.


    Holnap küldök pár képet!


     


     


     

    előzmény:
    veracsek (120373)
    2015-08-29  18:09
  23. 2015. augusztus 30. 19:51120379.

    Én is drukkoltam nekik!

    előzmény:
    milla55 (120378)
    2015-08-30  19:35
  24. 2015. augusztus 30. 19:35120378.

    Itt megint hőség van. Drukkolok a srácoknak.Bár biztos fárasztó Neked egész nap ott ülni.


    Hiába már ebből áll az életünk, hogy a fiatalokért drukkolunk.


    Nagyon szépek és finomak ezek az ételek.Szerencse,hogy vacsora után vagyok mert különben most csorogna a nyálam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (120376)
    2015-08-30  15:03
  25. 2015. augusztus 30. 15:59120377.

    Nagyon finomakat hoztál, és még szépek is!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (120376)
    2015-08-30  15:03
  26. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. augusztus 30. 15:03120376.

    Sziasztok, kellemes napot kívánok.  Nálam még reggel van.  Tegnap egész nap a baseball tornán voltam.  A srácok négyből egyet vesztettek, ma reggel megint van meccs, és ha azt is megnyerik, akkor még lesz több is, lehet hogy megint három, mint tegnap.  Ha vesztenek, akkor ők már kiesnek.


    Sok kedvem nincs megint egész nap ott ülni, de ha győznek akkor megéri.  Tegnap már nagyon fáradtak voltak, az utolsó két meccs között csak épp annyi idő volt hogy egyik parkból a másikba átmenjünk, ami kb. 10 perc idő volt, és ott meg volt fél órájuk bemelegíteni.  Nem mintha lett volna idejük lehűlni. 


    Küldök egy kis csábító finomságot.

    előzmény:
    veracsek (120375)
    2015-08-30  07:08
  27. 2015. augusztus 30. 07:08120375.

    Szervusztok!


    Mai bölcsességek:


    Nem hiszem, hogy a megbánáson érdemes rágódni. Előfordul, hogy megbánunk valamit, persze. De bármi jót vagy rosszat csináltunk, az már része annak, aki most vagyunk. Ez az utóbbi az, amin változtatni, jobbítani lehet.


    Charlie Sheen


    Van bennem egy messianisztikus küldetéstudat: rendet tenni tízmillió ember fejében. Minden nap rájövök, hogy ez lehetetlen. Egy ember életében tegyek rendet: a magaméban. Bár lehet, hogy az is lehetetlen.


    Bihari Viktória


    A nagy depin és a mélypontokon két dolog segíti át az embert: a szeretet és a humor. Ezek erős védőhálók, és akik ezek nélkül él, az szegény marad és élete végéig boldogtalan lesz.


    Bihari Viktória

  28. 2015. augusztus 29. 22:34120374.

    Ismét néma csend van, elmegyek én is, jó éjszakát mindenkinek!

  29. 2015. augusztus 29. 18:09120373.

    Gyöngyöm!


    Japán kertet már többször is láttam, csak japánkeretet nem. Viszont amiket láttam, azok olyanok, mint ami a leírásban szerepel.

    előzmény:
    tűzvihar (120371)
    2015-08-29  17:57
  30. 2015. augusztus 29. 18:09120372.

    Én is az előbb mostam hajat, juni elején voltam utoljára fodr.nál. Jól kiszivta a nap, szinte nem is látszik az ősz és a szőke határa. De ráveszem magam  egy generálra. Hét közepén már emberibb lesz az idő - talán.


    Hogy milyen ügyesek ezek a gyerekek! De az oktatás valahogy teljesen egészségesebb rendszert alakitott nálatok, a sport ugye az egészség egyik karbantartója, itt meg igen szívósnak kell lenni ahhoz hogy a kevés lehetőségeket kihasználhassák a gykek.


    No gratula a gyereknek, és akik hozzák-viszik őket!


    - kicsi vitorlással kezdik Füreden a gykek tanitását


    - az oktató tereli őket a nagy katamarán elől, amin mentünk át Tihanyba.


    - ez volt a hajónk.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (120369)
    2015-08-29  14:52
  31. 2015. augusztus 29. 17:57120371.

    Szia! én este már korán lefeküdtem, viszont reggel 7-kor már vásároltunk. Mai program mind kipipálva.


    Nem tudod milyen a japánkert? googl. Bp-n 3 van, a legnagyobb az Állatkertben.


    Nade: a kertészetedbe tuti elférne.


    "Milyen a japánkert?

    A japánkert a tudatos művészi tájépítés egyik formája, amit a japánok a VI.-VII. században vettek át Kínából és Koreából. Lényege az ember és a természet közötti harmónia megteremtése: egy meditatív hely, ahol csendesen szemlélődhettek, elmélkedhettek önmagatokban. A japánkertekben gyakori növény a bambusz, az örökzöldek (például a japán fenyő), valamint lombhullató fák (például a juhar), illetve a páfrányok és mohák. A japánkertet könnyen felismerhetitek tipikus elemeiről: a kőlámpásokról, kis fahidakról, elrendezett kövekről. Továbbá mindig találhattok benne vizet és sziget, vagy ezek jelképeit. A folyók, illetve tavak hangulatát ugyanis esetenként kavicsok vagy hullámosra gereblyézett homok segítségével idézik meg."


     

    előzmény:
    veracsek (120365)
    2015-08-28  23:09
  32. 2015. augusztus 29. 15:52120370.

    Gyönyörűek!


    Éppen nemrég ebédeltem, de később majd falatozom ezekből is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (120369)
    2015-08-29  14:52
  33. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. augusztus 29. 14:52120369.

    Én is szép hét végét kívánok mindenkinek. Itt küldök egy kis étvágygerjesztőt nektek.  Sajnos hamarosan mennem kell, és előbb még a hajammal is kell valamit csinálni, megmostam. 

    előzmény:
    veracsek (120367)
    2015-08-29  06:54
  34. 2015. augusztus 29. 07:51120368.

    Így már sokkal jobban néz ki.Köszönöm.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (120366)
    2015-08-29  06:32
  35. 2015. augusztus 29. 06:54120367.

    Nagyon szép hétvégét kívánok mindenkinek!


    Mai bölcsességek:


    Az igazság nem egy! És nem oszthatatlan! (...) Az ostobaság, a szűkkeblű önzés, az oszthatatlan. Az igazság éppen hogy sokrétű és összetett. Ahány nézőpont, annyi okfejtés. És minden nézőpontnak lehetnek csúnya igazságai, de lehetnek becsületes tévedései is.


    Száraz Miklós György


    Nincs új a nap alatt! Mindent megfestettek, megírtak, megfaragtak, mindent felfedeztek, megkóstoltak és kipróbáltak már előttünk. Amit meg nem, azt nem is érdemes.


    Száraz Miklós György


    Nincs az a hegy, amit el ne lehetne hordani. Csak neki kell állni.


    Száraz Miklós György


     
  36. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. augusztus 29. 06:32120366.

    Itt a képed, Milla, megfordítva.


    Most, éjfél után, jöttem haza a baseball meccsről, csak közben egy helyen hidat építenek, és 3 sávból egybe tereltek mindenkit, és 1 km-t fél óráig tartott megtenni.  Gyalog hamarabb megtettem volna.  


    80 km-re van az a hely ahol játszottak, nekem odafelé majdnem egy óra volta az út, haza felé a feltartás miatt majdnem másfél.  Szerda óta az unokámmal voltam, azonban ma elment egy barátjához, az is a baseball csapatban van, és azok cipelik ezek után.  


    Holnap is lesz meccs, már megint torna van, most a tartományi verseny.  A mait megnyerték, aztán a többi majd kiderül holnap.

    előzmény:
    milla55 (120363)
    2015-08-28  19:16
  37. 2015. augusztus 28. 23:09120365.

    Én 8-kor visszajöttem, de sehol senki, ezért elköszönök, jó éjszakát!

  38. 2015. augusztus 28. 19:22120364.

    Nem baj, gyakorlat teszi a mestert!


    Most megyek tv-zni fél órára.


     

    előzmény:
    milla55 (120363)
    2015-08-28  19:16
  39. 2015. augusztus 28. 19:16120363.

    Még egy kép egy régi tűzoltó kocsi, sajnos elfordult majd még gyakorlok de mára elég.


    Életem párja motorokat akar nézegetni

    előzmény:
    veracsek (120362)
    2015-08-28  18:36
  40. 2015. augusztus 28. 18:36120362.

    Szépek a virágok, de nem ismerem a japán kertet.

    előzmény:
    tűzvihar (120361)
    2015-08-28  18:23
  41. 2015. augusztus 28. 18:23120361.

    .. csak fantázia kérdése. ugye?

    előzmény:
    veracsek (120357)
    2015-08-28  17:43
  42. 2015. augusztus 28. 18:17120360.

    Sajnáltalakám, hogy igy kifogtátok. Szép a fotó, ez az üvegmosó fejű virág is jöhet majd jövőre. 

    előzmény:
    milla55 (120358)
    2015-08-28  17:57
  43. 2015. augusztus 28. 18:15120359.

    Én is amondó vagyok! Értjük egymást, tudom. És: Japán-kerted mikor lesz?


    Különben megegyeztünk ma, nagy dühömben, hogy a muskátlik sztrájkolnak, jövőre max. felülről fognak lógni az erkélyen 1-1 kaspó, mint most, és a ládákban csupa szines akármi lesz. Többek közt a narancsfejű nagy büdöske is, meg ami a köztereken van, a bordós-zöld levelű, fehér-rózsaszin-piros virágos jó arasznyi akármi, estike, és majd még kitalálom.- 


    Láttam sárga kis virágos futót is, meg kéket. No, majd meglátjuk.


    Nem mellékesen: óriási leértékelés van az Auchanban (Buaörsön), de ma nem volt időnk porszivót nézni, sajna. Majd hétfőn.

    előzmény:
    veracsek (120357)
    2015-08-28  17:43
  44. 2015. augusztus 28. 17:57120358.

    Hiába a dolgozók dolgoznak ilyenkor. Víz szünet nem szokott lenni nálunk.


    Legalább küldök egy balatoni virágos képet, hogy valami öröm is legyen.


    Ez most egy borzasztó nyár volt, végig szenvedtük a hőséget és pont az a hét így kitolt velünk


    előzmény:
    tűzvihar (120335)
    2015-08-27  10:32
  45. 2015. augusztus 28. 17:43120357.

    Semmimet sem hordom fent a hajamon kívül, abból is sokkal kevesebbet, mint régen!


    Az élet ppedig nagyon uncsi lenne, ha nem rosszalkodnánk kicsikét!

    előzmény:
    tűzvihar (120354)
    2015-08-28  17:12
  46. 2015. augusztus 28. 17:25120356.

    Nem szeretem a hüllőket. Nekem messziről sem szép. De biztos az. No: lefotózom a virágot, aztán felteszem.  Később. cuppantás.

    előzmény:
    utazo (120348)
    2015-08-27  20:44
  47. 2015. augusztus 28. 17:24120355.

    Itt süt a nap, még most is!


    Reggel voltunk az Auchanban, aztán elmentem egy számtechn.üzletbe, fagyiztam, na mi vót még! Sütöttem rántott és párizsiasan csirkemellet, holnap meg a combok jönnek sorra, sültnek, a sütőben. Na meg hajfestés lesz - hát megint. Igy mulik az idő. Én meg már vagy 8 hete nem voltam fodrásznál. Kb.


    Nna. El is mosogattam,huh. Most akkor jön egy ki alvás, este sokáig voltunk fent.


    Nemtom látta-e valaki (ez nem Rád vonatkozik most) a VIASAT3-on "A fülke" c. filmet, telefonfülkében játszódik zömmel.... a végét nem értettem.


    Hozzátok is küldök egy kis meleget. Oké????


     

    előzmény:
    utazo (120347)
    2015-08-27  20:39
  48. 2015. augusztus 28. 17:12120354.

    Ne rosszalkodj! Mióta bolgárkertész életet élsz, nagyon fennhordod az orrocskád! hihihi

    előzmény:
    veracsek (120346)
    2015-08-27  20:27
  49. 2015. augusztus 28. 17:11120353.

    Nenszikém, véégre egy kis humor a köbön.


    köszi!

    előzmény:
    Nenszi (120350)
    2015-08-27  21:17
  50. 2015. augusztus 28. 06:26120352.

    Én is jót mulattam Nenszi viccein, csak olyan álmosság kapott el, hogy muszáj volt azonnal lefeküdnöm.


    Mai bölcsességek:


    "Hazamegyek, bárhol legyen is az, ahol szeretteim és barátaim élnek. Otthonomnak érzek minden olyan helyet, ahol szabad akaratomból egy hétnél több időt töltöttem egyhuzamban. A régi görögök úgy tartották, ott a hazánk, ahol jól megy a sorunk. Talán nekik is igazuk van."


    (Száraz Miklós György)


    Azt mondják (...), hogy csak a gyerekekhez jön a Mikulás. Badarság! Mindenkinek addig jön a Mikulás, amíg jön. Aztán amikor nem jön, akkor tényleg nem jön. Marad a keserűség, hogy mit mulasztottunk.


    Száraz Miklós György


    Ne búslakodjon, mert az nem segít. És ne kérdezze, hogy van-e Isten. Ha hisz benne, akkor van. És ha van, talán segít is. Ha nem hisz benne, akkor nincs. És persze talán akkor is segít.


    Száraz Miklós György


     
     

Címlap

top