Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

60-on túl/70-en innen.

kapucino
Létrehozva: 2006. március 26. 23:30

Szervusztok!

Nyissunk egy olyan új topicot, ahol hatvan körüli asszonyok beszéljük meg napi örömeinket,  ügyes-bajos dolgainkat,mivel töltjük a megérdemelt nyugdíjas napjainkat.

  1. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2014. december 21. 14:03113151.

    Csinos.  Köszi a képet.  Most már rendbe jött az oldalam.  


    De kinézésre a Ferid is nagyon jóképű.  Nem lehet tudni hogy a másikkal jártál-e volna jobban.  Tudod, a fű mindig jobban néz ki másnak a kertjében.


    Na, én megyek a dolgomra, van belőle bőven.  Talán majd később megint benézek amikor leülök egyet pihenni.


    előzmény:
    csipisz (113148)
    2014-12-21  13:40
  2. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2014. december 21. 13:56113150.

    Köszönöm neked is, de az enyém közelébe sem jön a tiédhez.  És a csomagolás sem lesz olyan gusztusos, mert nincs akkora dobozom, és 5 helyre fog menni az enyémből, tehát majd úgy pakolom be ahogyan belefér abba ami van.


    És kenyeret én már nem fogok sütni, éppen elég az ami dolgom van így is.  Nincs annyi energiám és akaraterőm mint neked.  Le a kalappal!!!!!!!  És mielőbbi jobbulást kívánok nektek.


    előzmény:
    csipisz (113142)
    2014-12-21  11:09
  3. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2014. december 21. 13:51113149.

    Szia te lustaság!


    Hát azt mondják hogy a szükség szüli a jó ötleteket.  Csak az nem mindig a legegyszerűbb megoldás. 


    Nekem még ma lesz sok dolgom, mert a következő két nap alatt más elfoglaltságom lesz. 


    Ma  mindjárt megyek le mosni.  Bár itt a lakásban lenne a mosógép, sokkal egyszerűbb dolgom lenne.  De sajnos le kell vinnem a közös mosodába. 


    Szerdán tízen leszünk vacsorára, és rengeteg dolgot kell megfőzni és megsütni, hát kénytelen leszek kora reggel elkezdeni, mert egyszerre csak egy félét lehet a sütőben megsütni.  De addigra mindennek haptákban kell lennie, mert nem lesz időm a főzésen kívül semmi másra.


    Ez lesz a szentestei menü: előételnek garnéla rák szósszal, leveles tésztába csavart sajtos spenót, chips, mogyoró, sajt.


    Vacsorára töltött káposzta, sült pulyka körítéssel, húsos lepény.


    Desszertnek juharszirupos krémsajttorta kandírozott pekandióval díszítve.  


    Tehát lesz munka ezekkel.  És addigra minden másnak készen kell lennie mert nem sok időm lesz pl. takarítani. 

    előzmény:
    tűzvihar (113140)
    2014-12-21  08:40
  4. 2014. december 21. 13:40113148.

    http://kepfeltoltes.hu/141221/KIK_2014.dec._www.kepfeltolt es.hu_.jpg


     


    Így talán már meg lehet nyitni...


    Bocsánat, talán az előbbi csak nekem nyílik meg.


    Más is történt, nem csak a körző!


    Egyszer volt nyolcadikban biciklis kirándulás, és a szünetben odajött hozzám és megkérdezte, te jössz vasérnap?


    Mire mondom, én nem! (nem mondtam, nincs is biciklim)


    Mondja, mert akkor én sem.


    Ezek a gyerekkori emlékek az egyik legkedvesebbek.


     


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (113146)
    2014-12-21  13:31
  5. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2014. december 21. 13:37113147.

    Verám, köszi, és nagyon szívesen elküldöm a recepteket, de melyikét kéred?  Háromféle van.  A mézeskalács recept Nenszié, azt próbáltam meg, a másik kettő itteni, de le kell fordítanom, és átírni a mennyiségeket magyarra.  Most nincs erre időm, de ünnep után szívesen megcsinálom, ha az jó lesz.  Úgysem hiszem hogy ünnep előtt megcsinálod.


    előzmény:
    veracsek (113138)
    2014-12-21  06:54
  6. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2014. december 21. 13:31113146.

    Csipiszkém, kilyukad az oldalam a kíváncsiságtól!


    Erre a linkre kattintva nem jön be semmi csak valami jelszavat kér bejelentkezésnek.  Hol van itt az aki a körződet kérte??????????


    Na, ne kínozz már!!!

    előzmény:
    csipisz (113143)
    2014-12-21  11:29
  7. 2014. december 21. 11:47113145.

    Nem fogok, de egy keveset muszáj lesz!


    Mindenkinek én is ugyanezt kívánom!


                                     

    előzmény:
    csipisz (113144)
    2014-12-21  11:33
  8. 2014. december 21. 11:33113144.

    Neked és Mindenkinek Áldott Aranyvasárnapot!


    S ne dolgozz sokat nagyon!


    előzmény:
    veracsek (113138)
    2014-12-21  06:54
  9. 2014. december 21. 11:29113143.

    Viharka!


    One./ Gyönyörűséges a függönyöd alja is és nemcsak Te! Beee!


    Two./Már kinyitották a parádést! (ráéreztél, nagyapám volt parádés, de kocsis!)


     


    ...s folytatom, de már nem töröm az inglist itt Neked, rendben?


    Szóval? Jönnek!


    A gyerekek lementek, náluk ma este jön az előJézuska, hogy ott is legyen Karácsony együtt, így este ajándék bontás, majd a leányka lent marad a szülőknél, Petikém holnap jő haza, hogy mi sem maradjunk gyerek nélkül.


    S az Orsika és szülei harmadik nap jönnek, azaz 27-én hozzánk karácsonyozni!


    Ergo, szükségét láttam a lakás át és keresztbe nyalásának, kérlek alássan!


    S hogy a lányságom előnyös oldalát is domborítsam itt Nektek, kérlek alássan, hogy az én drága emberemben is bujkál a náthás kórság, nemcsak bennem, így nem engedtem el tegnap ebben a nagy szélben kenyérérét!


    Inkább nekifogtam késő este és majdnem éjfélre már ki is vettem a házi kenyérkémet a sütőből!


    Igen ám, nem találtam a régi recepicémet, így kerestem egy lényegesen egyszerűbbet, és oljan a héja(de nem nász az avaron), mint a legfinibb kiflinek!


    http://www.mindmegette.hu/a-legegyszerubb-kenyer.recept


    Na? Miljen vagyok? Hajaj, félek, kiderül, túlságosan remekbe szabott!


    S hogy most borzoljam lányos kedélyedet, ideteszem a napokban kapott jómódú, charmos és bájos, de nem mákos, bár mintha mákja is lenne fényképét. Nemrég kaptam illatosnak nem nevezhető levélkéjében, mivel a képernyőm még nem adja át az illatot itt nekem!


    http://www.gmail.hu/rmail/?_task=mail&_action=get&_mbox=INBOX&_uid=12&_part=2


    Na, most gondolj, bele, ő kérte el gyerekkoromban a körzőmet, de csak azért, hogy kihegyezhesse nekem. Miljen kár, hogy már nem használom a körzőmet?


    előzmény:
    tűzvihar (113140)
    2014-12-21  08:40
  10. 2014. december 21. 11:09113142.

    Ollllláláááááá!


    Kérem szépen, kiváló Ágikám ez aés a többi remekműved!


    Na, de még ilyet?


    Mikor munka közben eltörött a kinyomóm, akkor én is fog de piszkálóval fejeztem be! Úgy tűnik, mi háziak asszonya mérhetetlen találékonynak teremtett a Teremtőnk!


    Amúgy pedig megsúgom Neked, a legfinomabb az, amelyiket egészbe kented be! Hidd el nekem!


    S nem utolsó sorban, nagyon dolgos asszonyka vagy!


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (113137)
    2014-12-21  03:16
  11. 2014. december 21. 08:48113141.

    Ma még nem sütök, holnap sem. Majd kedd-szerda lesz a sütős nap, mármint egyikük, ahogy alakul.

    előzmény:
    tűzvihar (113140)
    2014-12-21  08:40
  12. 2014. december 21. 08:40113140.

    Szervusztok, jóreggelt!!!!


    Nem győzök csodálkozni, milyen dolgosok vagytok!


    Ági sütijétől csoda, fogpiszkálóval alkotni remekművet, hát eszembe nem jutna.


    Csipiszke, Nászék nem fogják ezt a parádés tálcát kinyitni, hidd el! Majd. Vétek lenne hozzáérni, cukrásznőkém.


    Peti megy, megy, csaj megy, nade a nászék nem jönnek? vagy csak simán karácsonyi felfordulást csináltál?????? (függöny alja, de az egészről keresek képet, ahol a földig ér az ajtó előtt.)


    Elhiszem, hogy kutyi szőrhullató, kár hogy a farkával nem tud felmosni, jobb lenne arra használni, nem felkeverni a levegőt.


    Te, mint ha a sógornőmet hallottam volna: emeletről lehetett kimenni a kertbe, mert sréh telken van a ház, fentről lemosta a falépcsőt a fszt-ig, aztán lent mindent, konyhát, teraszt stb.... porszivó egyéb. Sógorom meg füvet nyirt fenti részen, és szépen behozta a lenyirt fűvet, körbe a lakásba. És nem érdekelte, jaj szegénykém, még ő morgott, hogy a neje ugyen miért morog! nem kell annyit takaritani - volt a jelszó.


    Szóval, akkor a lányka szülők jövetelét félreértettem. Huhuuuu hol a fejem.


    Veronikom, aztán vigyázat! meg ne égesd magad a sütővel.


    Majd jövök, most még pizsamában ülök. Juj de illetlen is vagyok!  

  13. 2014. december 21. 07:18113139.

    Mai bölcsességek:


    "A fájdalmat nem lehet elfelejteni, de megtanulhatja kezelni."
    (Halo 4 - Kezdetek c. film)


     

  14. 2014. december 21. 06:54113138.

    Nagyon szép utolsó vasárnapot kívánok így ünnep előtt!


    Nekem ez lesz a végső pihenőnapom (persze nem teljesen az, de relatíve).


    Ágikám: a mézeskalácsokkal nincs semmi baj, a kekszek receptjét pedig elkérném.


    Ma becsomagolom Lara ajándékait, és rámolok egy kicsit, talán a bejgli hozzávalóit is kimérem, és össze készítem a fagyasztóban a káposztába való dolgokat, hogy amikor főzök-sütök, már ne kelljen az előkészületekkel foglalkozni. Még a szaloncukrokat is elkezdem felszerelni az akasztókkal.


    Főzni nem fogok, vannak maradékok, azokat veszem elő.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (113137)
    2014-12-21  03:16
  15. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2014. december 21. 03:16113137.

    Na, kidekoráltam pár mézeskalácsot, de olyan nagy felhajtást nem tudtam csinálni.  Nincs hozzávaló szerszámom, és csak fogpiszkálóval csináltam picit, de a massza már kezdett megszáradni, és nem lett már szép egyenletes.  Hát ez azért megfelel a gyerekeknek.  A felnőttek meg úgysem szeretik annyira a masszát rajta.


    előzmény:
    veracsek (113135)
    2014-12-20  23:00
  16. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2014. december 21. 02:02113136.

    Csak hogy lásd hogy miket kapsz, de azóta már talán el is érkezett a szőnyeg.


    1. kép:  kókuszos, áfonyás, pisztáciás keksz (ez nagyon finom)


    2. kép:  omlós csoki darabos keksz


    3. kép:  mézeskalácsok, de őket még dekorálni kell, majd                          megmutatom milyen lett ha kész  


    4. kép:  a húsos lepény, de nem sütöttem meg túlságosan, most le              fogom fagyasztani szerdáig, és akkor majd még sütöm                  pár percig hogy kicsit barnább legyen a tésztája.

    előzmény:
    veracsek (113135)
    2014-12-20  23:00
  17. 2014. december 20. 23:00113135.

    Szervusz Ági!


    Nyitom az ablakot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (113134)
    2014-12-20  22:22
  18. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2014. december 20. 22:22113134.

    Szervusztok, csak gyorsan beköszönök, kevés időm van, és hajtok míg van szuszom.  Más készen vannak a sütemények, nemsokára beteszem a sütőbe a húsos lepényt is.  Talán még ma este becsomagolom mindenkinek a sütiket, meg a gyerekeknek amit vettem ajándékba.  Holnap takarítás, meg fel kell hajtanom két nadrágot.  Aztán még hátra van a töltött káposzta készítése, meg almás lepény sütés, de azt lehet hogy csak kedden fogom.


    Azért az ablakokat nyithatjátok, kóstoló megy abból ami már kész.


  19. 2014. december 20. 21:22113133.

    "mit veszel fel télen"


    Van egy svájcisapkám, azt hordom.


    Gyanítom, hogy a somberóm egy marék rongy lesz, mert biztos, csak összedobálták a cuccokkal.


     


    Nagyon jó volt a nap ellen. Itthon, abban sétáltattam a Jázmint .


     Nem volt kedvem a repülőn, átszálláskor ide-oda tenni. 

    előzmény:
    csipisz (113106)
    2014-12-20  16:46
  20. 2014. december 20. 19:37113132.

    Te szőke nő!


    Ennek a felrakása olyan pofon egyszerű, hogy nem lehetsz olyan szőke, hogy ne tudd megcsinálni!


    Katt. a www.-vel kezdődő felső linkre jobb egérrel, és másolás, aztán a viedó beszúrásába a kurzor, jobb egér, beillesztés, és OK. Ha olyan helyen van, amit az nlc enged, akkor beteszi, ha nem, akkor üzenetet ír, hogy nem engedi, akkor lehet csak a linket feltenni a hsz-be.


    Egyébként én többet is meghallgattam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (113131)
    2014-12-20  19:16
  21. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. december 20. 19:16113131.

    en szöke nö vagyok, nem tudtad?  Viharvirag utan 1.


    es amit en küldtem neked, az egy egyveleg, nagyon hosszu ideig tart, meg mindig azt hallgatom...mar egy jo ideje...abban van sok, nagyon jo szam, meg rock and roll is...regi, jo szamok...erdemes az egeszet vegighallgatni...csupa mozgas - amit anno vegigtancoltam, ma mar hallgatni jooooooooo...es emlekezni.  azok voltak am az idööööööööööööööök...


    örülök, hogy feltetted ide öket - nagyon szeretem...a swing-korszak nagyjai voltak...ez a szamuk is nagyon jo.


    köszi. 

    előzmény:
    veracsek (113130)
    2014-12-20  18:56
  22. 2014. december 20. 18:56113130.

    Mentem, de miért nem tudod ide betenni?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (113129)
    2014-12-20  18:41
  23. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. december 20. 18:41113129.

    egy kis jo hangulatert menj a youtube-ra, es hallgasd meg:


    EGYVELEG: THE ANDREWS SISTERS


     


    SOK JO SWING egy helyen...

    előzmény:
    veracsek (113127)
    2014-12-20  18:21
  24. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. december 20. 18:39113128.

    folyt.köv.


    mostanaban annyit dolgozom, hogy mar kezd az ivas rovasara menni.


    a munka elteti az embert, de a pihenes sem ölt meg meg senkit.


    keves vagy, mint dobostortaban a ritmuserzek.


    aki a kicsit nem becsüli, az simogassa.


    az igeret szep szo, de a Landwirtschaftsaussstellung meg hosszu.


    aki mer, az nyer - aki merit, az nyerit?


    bolhabol elefantot csinal. vizibolhabol meg elefantfokat.


    jobb ma egy alkoholmergezes, mint holnap egy szivroham.


    ritka, mint a hintaloszar!


    ne bizz olyanban, aki 5 napig verzik, es aztan nem döglik meg. /sk. velemeny: ezt egeszen biztosan egy nögyülölö költötte - es neki is van ezek között - szivböl küldjük, igaz lanyok???/


    az elet nem mindig kellemes, de lidercnyomasnak megjarja. 


    a suszter maradjon annal a fanal, amelyiket KAPTA.


    nem minden arany, ami hörcsög.


    nem a vilag lett rosszabb, a hirszolgaltatas lett jobb.


    ketfele velemeny van: az enyem es a helytelen.


    aki koran kel...hamarabb iszik.


    azt mondjak elmebajban szenvedek. de en nem szenvedek, elvezem minden percet.


    az alkohol nem valasz, de legalabb elfelejted a kerdest.


    a boldogsag ket fontos eleme: jo egeszseg es rossz memoria.


    az ember lehet szelvedö, es lehet bogar...


    sosem ertettem, miert szopjak a babak az ujjukat. aztan megkostoltam a bebietelt.


    az italt elhagyni jo dolog...sokkal rosszabb viszont, ha mar nem emlekszel, hogy hagytad el.


     


    forras. az internetröl...ennyi volt ott, ahonnan hoztam öket.



     

    előzmény:
    veracsek (113127)
    2014-12-20  18:21
  25. 2014. december 20. 18:21113127.

    Nagyon jók, párat ismertem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (113125)
    2014-12-20  18:17
  26. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. december 20. 18:21113126.

    draga VERONIQUE-om, en meg ugy ertettem, hogy termeszetesen ertendö...akkor kovasz nelkül kell csinalni, a többi hozzavaloval - termeszetesen...

    előzmény:
    veracsek (113124)
    2014-12-20  18:01
  27. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. december 20. 18:17113125.

    nem tudom, ki-, mikor irta, de olvastam, es hozom nektek /neha lehet mosolyogni is.../:


    ...a nyul egy igazi jellem. ott ül a füben, de akkor sem szivja.


    rendszergazda vagyok. ha röhögni lat, mentsen.


    haboruzni a bekeert olyan mint szeretkezni a szüzessegert.


    a Vilag IQ-ja allando, csak egyre többen vagytok ra.


    a szemezes nem mindig müködik, mar csak annal az egyszerü oknal fogva sem, hogy a nök szeme nem a mellükön van.


    nem az a baj, hogy nagy az Isten allatkertje, hanem, hogy alacsony a kerites.


    ha apadnak nem lett gyereke, valoszinüleg neked sem fog sikerülni.


    elöször jöttek a dohanyosok, es bepereltek a dohanygyarakat, mert tüdörakot kaptak a cigarettazastol. aztan jöttek a köverek, es bepereltek a gyorsettermeket, mert elhiztak az eteltöl. azt hiszem, en meg beperelem a Heinekent az összes ronda nöert, akikkel lefeküdtem...


    ha ugy gondolod, hogy mindenkiben van egy kis jo, akkor meg nem talalkoztal mindenkivel.


    a ferfiak megnezik a nök feneket, es azt gondoljak: ,,Huuuuuuu, micsoda segg!" a nök is ezt gondoljak, de közben a pasi arcaba neznek.


    nincs az a munka, amit ne tudnek vegignezni.


    kezdetben vala a semmi. majd az Ur monda: ,,legyen vilagossag!"- s tovabbra is vala a semmi, de mar latni is lehetett azt.



    előzmény:
    veracsek (113122)
    2014-12-20  17:45
  28. 2014. december 20. 18:01113124.

    Drága Monám!


    Nem vagyok egészen hülye, pontosan elolvastam a kovász készítést, de TE TETTED ZÁRÓJELBE UTÁNA, HOGY TE ANÉLKÜL KÉSZÍTETTED!!!


    Aztán a végleges receptben ismét írtad a kovászt, ezért kérdeztem rá, hogy akkor most mi van a kovásszal???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (113123)
    2014-12-20  17:50
  29. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. december 20. 17:50113123.

    onnan olvasd, hogy: ...elözö napon egy gyors kovaszt kell kesziteni...


    es ott van mindjart, hogyan...olvasd el meg 1x 

    előzmény:
    veracsek (113122)
    2014-12-20  17:45
  30. 2014. december 20. 17:45113122.

    Nagyon figyelmesen olvastam, többek közt ezt:


    "./en a kovasz nelkül csinaltam, igy is Isteni lett!"


    ...és ezt:


    "folyt. köv. a masik hsz-ben.." Ja, hogy az már a másik recept volt? Azt nem írtad, hihi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (113120)
    2014-12-20  17:27
  31. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. december 20. 17:40113121.

    CSIPISZ-ke,


    bizony nagy hatrany, hogy nincs ho, legalabb egy ici-pici-csini-vini tel lenne, de lehetnenek egy ideig jo minuszos napok is, akkor talan kevesebb lenne a baci-laci...en alig jarok ki, ezert nem is ,,latogatnak,, a bacik nagyon, hiszen nem erintkezek emberekkel...


    jobbulast! a lacikat elküldeni egy kis kirandulasra...

    előzmény:
    csipisz (113118)
    2014-12-20  17:07
  32. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. december 20. 17:27113120.

    VERONIQUE-om, olvasd el figyelmesen a recipet, benne van a kovasz. a hozzavalokat is leirtam, megtalalod.


    nem reklamaltam a ,,szalakat,, csak igy jutott eszembe valami...nem a topicra gondoltam. bocsi... örülök, hogy igy együtt vagyunk...ez elöbb bohocot jatszottam...ugye szabad?     mar ebren vagyok...


    a masik recipe pedig CSIPISZ-nel talalhato. 

    előzmény:
    veracsek (113114)
    2014-12-20  17:01
  33. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. december 20. 17:14113119.

    CSIPISZKE!


    csodaszepek a mezesek...de a többi is. ügyes vagy. a nem nagyon sütögetö masik mami biztosan fog neki örülni.../ugye jol emlexem, hogy nem sütöget a masi öröm-mami?/ 


    ha jönnek hozzatok, biztosan el lesznek ajuldozva, mennyi finomsagot kapnak...no, hogy meg egy finomsagrol beszeljünk, itt van egy nagyon jo recipe:


    HABOS TALLER


    hozzavalok: 200 g liszt, 200 g vaj, 50 g vaniliascukor, 2 tojas sargaja, es feherje, 200 g cukor, par csepp citromle, baracklekvar /en citrom/lemon/lekvarral ragasztottam.


    a lisztet, a vajat, vanilias cukrot es a 2 tojas sargajat összegyurjuk. 1/2 orara hütöbe tesszük folpack-ban. utana kicsi pogacsaszaggatoval, /en pici sziv alakuakkal is szurtam, szepek lettek/ formakat szaggatunk. 


    a tojasok feherjet es 200 g porcukrot kemeny habba verünk par csepp citromlevel. kiskanallal a kiszurt tesztara apro halmokat teszünk. ha kisültek, baracklekvarral összeragasztjuk öket.  180 fokon sütjük. rozsaszinüre.


    nekem maradt meg a feherjehabbol, ezeket ostyara teve megsütöttem - kesöbb leestek az ostyarol, pici lyuk keletkezett hatul. ezekbe töltöttem a köv. tölteleket:


    par db babapiskotat meglocsoltam par csepp tejjel, es rumaromaval, baracklekvar, kakao, porcukor. jol összenyomkodtam villaval...es a hab-lyukakba töltöttem, 2-t összeragasztottam. masnapra finom, puha sütik lettek. talan ezek lettek a legfinomabbak...nekem. 


    jo etvagyat hozza! 

    előzmény:
    csipisz (113092)
    2014-12-19  23:20
  34. 2014. december 20. 17:07113118.

    Köszönöm szépen, és Nektek is minden szépet!


    Fiam, amiben csak tud, persze, tehermentesít!


    Ölbe?


    Majd ha megvénülök, kérlek szépen! Addig? Na ne?


    Ha tudnád, mennyire várom már, hogy az új évben folytatódjon az amúgy nagyon megunt szürke hétköznap?


    Mert hogy ugyebár, nekünk semmi nem jó!


    Most nem kő lapátolni havat, most ez sem nem jó!


    Viszont a sok bacilaci, no az van már a levegőben dögivel!


    Már nemcsak én vagyok tatnosz, de már a férjem is! Mondom, eddig én nem mertem kimenni így, mi lesz, ha mát Te sem?


    No de mosztmáááá, tényleg mentem!


    Páááá Mindenkinek!


     



     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (113110)
    2014-12-20  16:57
  35. 2014. december 20. 17:07113117.

    Ja, akkor küldheted! (Csak ugyanott írtam, hogy kicsit vacakol a gyomrom, és azt hittem, azt szeretnéd gyógyítani!)

    előzmény:
    csipisz (113115)
    2014-12-20  17:02
  36. 2014. december 20. 17:05113116.

    Az epret és a paprikát se hagynám ki, azokkal nincs nagy gond, csak locsolni kell őket, és az elején kis tápot adni nekik, legalábbis Laci csak ennyit foglalkozott ezekkel, és mégis nagyon hálásak voltak. A kukacvirág magát szaporítja, és nő, mint a bolondgomba, tehát csak a néhány más növényt lehetne megspórolni, amiket időnként veszünk. A kaktuszokat addig őrzöm, ameddig nem pusztulnak el, ők voltak Laci kedvencei, nincs szívem hozzájuk nyúlni.Éppen a muskátli, és a két nagy dézsában lévő virág az, ami megspórolható egyelőre.

    előzmény:
    milla55 (113113)
    2014-12-20  16:58
  37. 2014. december 20. 17:02113115.

    "Elájultam csipiszke süteményeitől!"


     


    Erre írtam Verácska, még hamar visszanyálaztam, mert nem tudtam pontosan idézni a dolgokat!


    Puszi és minden szépet, külön Neked!


    Most pedig, tényleg mentem!



     

    előzmény:
    veracsek (113111)
    2014-12-20  16:57
  38. 2014. december 20. 17:01113114.

    Monám!


    1. Hol a recept vége? (Azt írtad, folyt. köv.)


    2. Ha Te nem csináltál kovászt, akkor hogy is van a készítés?


    3. Én úgy értettem, hogy össze vagyunk kötve mi mindannyian a szálakkal, az miért baj? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (113101)
    2014-12-20  16:13
  39. 2014. december 20. 16:58113113.

    A karácsonyi kaktusz nagy öröm, sajnos nekem is mindig tönkre megy.


    Paradicsomot tényleg nagyon érdemes nálatok ültetni mert ott nagyon korán van és finom fajtákat is tudtok venni.Most nekem is az sikerült legjobban ami a dézsában volt.A kertben minden elrothadt.

    előzmény:
    veracsek (113100)
    2014-12-20  13:53
  40. 2014. december 20. 16:58113112.

    Na és most menek, folytatom a sütögetésem, amit odaajándékoztam püspökkenyeret, sütök másikat magunknak is belőle.


    Amennyiben még tudok, benézek!


    Mindenkinek további szép estét és készülődést!


  41. 2014. december 20. 16:57113111.

    Köszönöm szépen, nem kérek!

    előzmény:
    csipisz (113104)
    2014-12-20  16:43
  42. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. december 20. 16:57113110.

    hi, CSIPISZ-ke! 


    ,,nektek,, is jobbulast kivanok! nekem otthon volt egyszer piros szemecskem, mint annak a bizonyos gyönyörüseges nyuszinak... igen, a C vitamin segitett.../otthon tartozkodasomkor - megemeltem magam.../


    karacsonykor mar csak ,,ölbe teszed a kezed,, ha jönnek a vendegek...igaz?  az uj evben pedig folytatodik az elet.


    de egyszer ezen is tul leszel...es fiad biztosan segitsegedre lesz a talalasnal, egyebeknel...gondolom. jol gondolom?


    tovabbi szep keszüledest neked, nektek! 

    előzmény:
    csipisz (113090)
    2014-12-19  23:04
  43. 2014. december 20. 16:56113109.

    Ablaknyitas.


    Kesz vannak szilvasgombocok.nemsokaraITT lesznek a lanyomek.


    Szep estet nektek.

  44. 2014. december 20. 16:55113108.

    Manyuska, jó egészséget az Apusnak!


    Reméljük, az ünnepekre, ami már nagyon ott van, minden rendben lesz körülötte!


    előzmény:
    manyuska7 (113093)
    2014-12-20  06:00
  45. 2014. december 20. 16:52113107.

    Neked is köszönöm szépen!


    Néunk takarításban, pláne ágynemű felhúzásában nem, sőt, ablakpucolásban pláne nem, de amiben igen, no az jól megy neki.


    Ilyen az anyagbeszerzés, de persze, abban sem mindent bízok rá, csak amiről tudom, nem lesz gond vele.


    Autó vezetés?


    Érdekes, az enyém is ódzkodott attól, hogy a tanulóvezető fia mellé beüljön, félt az elején tőle.


    Én persze, jó anya módjára nem hogy nem féltem, de még biztattam is, hogy mennyire jól vezet!


    Valami féltékenység van az embereinkben ilyenkor, vagy mifene,



     

    előzmény:
    milla55 (113098)
    2014-12-20  12:55
  46. 2014. december 20. 16:46113106.

    Köszönöm szépen!


    Viszont, ha ott maradt, mit veszel fel télen?


    előzmény:
    rupcsi (113097)
    2014-12-20  11:37
  47. 2014. december 20. 16:45113105.

    Miért? Nem az,?


    Oh, dehogynem?


    Nagyon is!


    Már ami a felsoroltakat illeti!


    előzmény:
    rupcsi (113096)
    2014-12-20  11:32
  48. 2014. december 20. 16:43113104.

    Drága Verácska, hozzak repülősót?


    előzmény:
    veracsek (113094)
    2014-12-20  06:59
  49. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. december 20. 16:35113103.

    kedvesem! 


    jo szorakozast kivanok neked a filmekhez!  igazan nem azert irtam, csak ujabban nagyon ,,hanyagolsz,, mas dolgot is elhagytal...de ez sem szemrehanyas, csak teny...


    merre jartal ma? nem voltatok otthon? itt csak ennyit rola... /egyebkent, ez a miki mit ügyködik?tudod?/



     

    előzmény:
    tűzvihar (113061)
    2014-12-19  07:37
  50. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. december 20. 16:30113102.

    hi, IBOLYKA! 


    nagyon örülök hogy ,,csak ennyi,, a gond...ismerös a dolog, nekem is volt mar...szörnyü fajdalom...nekem pl. letört egy darab /meszesedes miatt/ egyik csigolyambol, /akkor nem tudtam rendesen jarni- azt is fajdalommal, fel evig!!!/es azota is hol elöjön, hol nem foglalkozom vele: a jobb csipöm,neha a combom is el van zsibbadva... nna. csak ennyi rola...


    sajnalom a ferjedet, remelem, kipiheni, es ujra fit lesz...addig pedig kösd fel az alsot, mert szörnyü lesz nezni is szegenyt.  kivanok neki jobbulast. egyebkent egy megjegyzes...az egeszsegügy azert nem tesz olyan sokat - vagy mondhatnank semmit az öregekert, mert tul sokan vagyunk öregek a földön, es nem termelünk ,,ertek,,-et, tehat: ,,hadd hulljon a ,,ferges,,-e,, - mondogatjuk mindig. igaz. es meg valami: nincs eleg szerv az atültetesekhez...lassan mar SPARTA-ban erezhetjük ujra magunkat,  de nagyon szomoru, 


    JOBBULAST KIVANOK NEKI!   es


         ENNEK ELLENERE JO KESZÜLÖDEST!

    előzmény:
    manyuska7 (113059)
    2014-12-19  06:55

Címlap

top