Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

60-on túl/70-en innen.

kapucino
Létrehozva: 2006. március 26. 23:30

Szervusztok!

Nyissunk egy olyan új topicot, ahol hatvan körüli asszonyok beszéljük meg napi örömeinket,  ügyes-bajos dolgainkat,mivel töltjük a megérdemelt nyugdíjas napjainkat.

  1. 2014. július 23. 14:44106301.
    Figyelmeztetés csalókról:


    Egy ismerősünkkel történt meg szombaton az eset és kérte,
    figyelmeztessünk mindenkit! Szombaton; d.e. 9 óra körül egy
    nagyon kellemes női hang telefonált, mondta,hogy a nyugdíjintézetből keres
    megmondta pontosan a nevemet, lakcímemet még az ajtó, emelet is stimmelt.
    Megkérdezte hajlandó vagyok e egy pár kérdésre válaszolni, mert decemberben
    az arra rászorulóknak plusz 10 ezer forintot adnak és aki most válaszol, az
    kap egy 8,500 forintos Erzsébet utalványt. Hát én ezt szépen
    bekajáltam. Kérdezte mennyi a rezsim, mennyit költök
    gyógyszerre, hogy jövök ki a nyugdíjból, hány éves vagyok, van-e
    megtakarításom. Hányan lakunk a lakásban. Na ez már gyanús volt, mondtam
    igen van egy kevéske megtakarításom, de az a temetésemre van eltéve, de nem
    itthon, hanem a bankban lekötve. Ekkor megkérdeztem, tessék mondani honnan
    is telefonál? Mondta a Nyugdíjintézettől és már le is csapta a telefont.
    Ekkor kezdtem gondolkodni, hogy hiszen szombat van, de gondoltam társadalmi
    munkában csinálja, vagy jön augusztus 20 és megint lesz munkanap
    átcsoportosítás. Ekkor megint megszólalt a telefon. Egy erőteljes férfi hang
    bejelentkezett, hogy ő a kerületi Kapitányságtól keres, kérdezte, hogy nem
    keresett-e egy hölgy engem a Nyugdíjintézettől. Mondtam de igen. Erre
    mondta, hogy az egy csaló el is fogták, bent ül az autóban és ki fog jönni
    hozzám két rendőr adjak felvilágosítást. Ekkor mondtam, oké jöjjenek, de
    egyenruhában lesznek? Nem civilben - mondta az úriember. Mondtam rendben,
    csöngessenek fel és lemegyek, addig vegyék elő az igazolványukat.Rendben,
    mondta majd eltette a telefont.Én azonnal felhívtam a kerületi
    Kapitányságot, bejelentést tettem, persze nem tudtak semmi a dologról. A
    szomszéd házba is bementek, akit be akartak fűzni ő is jelentette a
    Rendőrségnek. Azóta hallottam, hogy több házba is
    betörtek.Semmilyen próbálkozásnak ne dőljetek be! Rendkívül
    leleményesek a csaló gazemberek.Üdvüzlettel: Judit
  2. 2014. július 23. 09:29106300.
    Szia Mona!


    Sajnalom, hogy Te sem tudsz elmenni a talalkozora igy velem egyutt csak gondolatban lehetsz a tobbiekkel.
    Varjuk turelmesen a beszamolot, tobbektol is, mert mindenki mashogy latja majd a talalkozot es persze sok-sok kepet.
    Remeljuk nem feledkeznek meg rolunk, es a tobbi tavolmaradorol.
    Jo  volt olvasni, hogy a babjaid nem csak szepen  viragoznak, hanem termessel halaljak  meg a gondoskodasodat, a paradicsomok ugyszinten. 
    Kivanom, hogy a fiadtol kapott szer hasznaljon.
    Gondolom O mar elkoltozott, s egyedul vagy a mar rendbe tett lakasban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (106292)
    2014-07-23  08:12
  3. 2014. július 23. 09:03106299.
    Pedig már működnek, csak le kell menni egész alulra, azt is mutatja végre, hogy megéztem-e az üzenetet, vagy még nem?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (106297)
    2014-07-23  08:55
  4. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. július 23. 09:00106298.
    hi, veronique!
    sajnalattal közlöm, hogy nem tudtam megnyitni az üzeneteket, ezert nem tudok valaszolni senkinek, aki nekem irt!   ha megvaltozik, es jövök, azonnal valaszt kaptok.


    addig is kivanok mindenkinek szep napot, es meg szebb gondolatokat!
    a betegeknek jobbulast!
    egyebkent pedig mindenkinek: 
    előzmény:
    veracsek (106291)
    2014-07-23  06:47
  5. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. július 23. 08:55106297.
    veronique!
    nagyon szep idezeteket hoztal. 


    cserebe en is ,,hoztam,, a netröl:


    ,,a baratsag nem ker, nem követel, de nem is ismer aldozatokat."//WASS ALBERT// 




    ,,szamomra nem vigasztalas, hogy millioknak faj ugyanaz, ami nekem. magamnak faj, ami bennem faj."//WASS ALBERT//




    ,,a jo nem mas, mint a dolgok ösi es termeszetes rendje. egyszerüen csak az egyenes ut. jutalma önmagaban van. tisztava tesz es könnyüve.
    erzeseket ad, amiket nem vasarolhatnal meg DARIUS kincsen sem, s amiktöl nem foszthat meg semmifele hatalom."//WASS ALBERT//


    ,,ha azt mondjuk valakinek ,,öreg ember", az szelid megtiszteltetes, de ha azt mondjuk ,,ven ember", az mar ocsarlas; a ,,ven asszony" pedig eppen haborus eset.,,//JOKAI MOR//


    ,,AZ EMBER HÜ KELL MARADJON ÖNMAGAHOZ ES A MULTJAHOZ AKKOR, AMIKOR A HÜSEG MAR CSAK A MUZEUMOKBAN TALALHATO."//WASS ALBERT//




    ,,nem a szervezes es nem az üzemek termelese a legfontosabb valamely orszag vagy nep eleteben. hanem az erkölcs.
     mert ahol ez nincs, ott semmi sincs."//WASS ALBERT//
    előzmény:
    veracsek (106290)
    2014-07-23  06:39
  6. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. július 23. 08:41106296.
    hi, milla!
    neked is irom,  -  de mindenkinek, akit kihagynek veletlenül!!! - nagyon sajnalom, hogy ezuttal nem talalkozunk. a vigasz, hogy lattalak nem is olyan regen. ez az emlek vigasz szamomra. akit ismerek, mindenkit örzök a szivemben...  es örülök, hogy megismerhettem. 
    ferjednek üdvözletemet küldöm.
    örülök, hogy esett nalatok vegre. nalunk si volt, nem kellett locsalnom, de kart is tett nekem...nemcsak hasznosat. ezt potolni kell, teszem a feladatom, csak muljanak a fajdalmaim...tegnap fiam hozott egy ,,szer,,-t, hatha az segiteni fog...kiprobalom. ha jo lesz, akkor hurraaaaaaa...meg ha csak ideig-oraig segit, akkor is jo. 
    előzmény:
    milla55 (106288)
    2014-07-23  03:10
  7. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. július 23. 08:37106295.
    hi, nenszike!
    en szivesen küldök neked zuhet, nalunk nagyon sok esett par nap alatt...annyit nöttek a babok, hogy mar tudok egy kis levesket fözni magamnak belölük - par db eleg is hozza, de oriasiak lettek! 
    a paradicsomok meg csak sokasodnak, vannak mar halvany-sargak is, de a napocskat varom meg mindig, mert csak ugy tudnak erni szegenyek! 
    van azonban olyan ladam, aminek tartalma mind kipusztult, mert olyan helyen all a balkonon, ahol az esö nagyon eri - potolnom kell...meglatjuk.
       szoval: annak az esönek a felet neked küldöm, amit mi kaptunk. remelem, örülni fogsz neki! 


    teged is szerettelek volna megismerni, a sors akarata, hogy ne igy legyen, sajnos!   ennek ellenere erezd jol magad a lanyokkal!
    előzmény:
    Nenszi (106268)
    2014-07-21  22:28
  8. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. július 23. 08:30106294.
    hi, o-mama!
    nagyon sajnalom a betegeket! minden jot kivanok nekik! jobbulast, es vigaszt, - en is tudom, milyen az, ha ,,egyedül,, kell megoldaniuk a ,,sors ügyeit,, eleg szomoru, hogy a sok-sok joert az ember igy van ,,kifizetve,,
    megis, kivanok nekik kitartast! 
    sajnos a ferfiak meg sokkal rosszabbul viselik, ha a tarsuk ,,elhagyja,, öket. lattam közelröl is ilyet...
    sajnalom, hogy nem ismerhetjük meg egymast ezuttal...
    előzmény:
    o-mama (106277)
    2014-07-22  16:45
  9. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. július 23. 08:18106293.
    hi, agica!
    örülök, hogy sikeresen megerkeztel MO-ra, es mar taliztal is rokonaiddal. kivanom neked, hogy szep legyen az ott-tartozkodasod. 
    aranyosak a kislanyok -, persze a ,,nagylany,, is aranyos a foton.
    szep helyeken jartatok. mar alig varom, hogy feltedd a többi kepet is. persze, tudom, erre meg varhatunk, elöbb erezd jol magad!


    magam reszeröl nagyon szomoru vagyok, hogy nem talizhatok veled!!!

    NAGYON KESZÜLTEM RA! A SORS KÖZBESZOLT! SOK ILYEN VOLT MAR ELETEMBEN, DE ERRE NEM SZAMITOTTAM, HOGY MOST IS!!!!!!!!
    NINCS MIT TENNI! 
    gondoljatok ram joszivvel! lesni fogom a fotokat...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (106281)
    2014-07-22  20:39
  10. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. július 23. 08:12106292.
    draga barataim! topic-lakok!
    szomoru hirt kell közölnöm: nem tudok hazautazni.   az ok banalis: anyagi termeszetü...szomoru, hogy ilyen van, de van!   
    borzasztoan le vagyok törve e miatt.   
    sajnos a sors mindig ,,elkövet,, valamit ellenünk...  
    nagyon sajnalom, hogy nem talalkozom azokkal, akiket meg nem ismerek...de nincs mit tenni. 
    emlekezzetek meg rolam is, ha talalkoztok.
    en pedig, mint Juditka figyelni fogom a fotokat, es gyönyörködöm bennük. mas nem maradt. 


    kivanom, hogy erezzetek nagyon jol magatokat, legyetek ,,gazdagabbak,, egy uj ismeretseggel! 





    draga veronique!
    sajnalattal ,,hallom,, hogy nem vagy jol...kerlek, vigyazz magadra!
    remelem, hamarosan közlöd, hogy jobban vagy! kivanom neked!


    előzmény:
    veracsek (106291)
    2014-07-23  06:47
  11. 2014. július 23. 06:47106291.
    Mai bölcsességek:

    A barátainkkal mindent meg kellene osztanunk, különösen a gyönyörű pillanatokat - a szerelem pillanatait, a költészet pillanatait, a zene pillanatait... (...) Ily módon az életünk egyre gazdagabbá és gazdagabbá válik.


    Osho




    Másokkal együtt élni mindenképpen szükséges lecke a helyes élet és szeretet elsajátításához.


    Osho


    Teljesen véletlenül találkozunk valakivel az utunkon, mint a járókelőkkel a parkban vagy az utcán, és általában csak egy pillantást váltunk, de ez néha egy életre szól. Nem tudom, miért van ez így, ki és miért keresztezi az utunkat. És két útból miért lesz hirtelen egy. Hogy lehet az, hogy két ember, akik addig nem is ismerték egymást, egyszer csak úgy dönt, hogy együtt megy tovább ezen az úton.


    Janusz Leon Wisniewski
















  12. 2014. július 23. 06:39106290.
    Szervusztok!
    Millám: sajnos ma sem vagyok jól, nyugtalanul aludtam, felébredtem legalább 4-szer, és ki szaladgáltam, teljesen étvágytalan vagyok, szóval valami nincs jól, annál inkbb, mert a korábbi kezelésem nem okozott ilyen tüneteket, pláne nem ennyire váratlanul! Biztosan lesz ez még jobb, de most nem vagyok tőle túl vidám!
    előzmény:
    milla55 (106288)
    2014-07-23  03:10
  13. 2014. július 23. 03:13106289.
    Nagyon elcsodálkoztam.Nállatok mindig szokott lenni eső itt meg soha.
    Most meg egész nap esett ki sem tudtunk menni, már elegem lett.
    A növényeknek azért biztos jót tett.
    előzmény:
    Nenszi (106286)
    2014-07-22  21:19
  14. 2014. július 23. 03:10106288.
    Szia Vera!
    Remélem nem lesz több ilyen rosszullét.Azért velem is előfordul,hogy mindenem fáj, és nagyon rosszul érzem magam.
    Mindenesetre nagyon sajnállak és jobbulást kívánok.Kerüljenek el az ilyenek. remélem illik ide ez a jel? szeretném ha nem lenne bajod.
    előzmény:
    veracsek (106279)
    2014-07-22  20:08
  15. 2014. július 22. 21:33106287.
    Ágika, ha busszal utazol, akkor a böröndöt tedd be a csomagtartoba. Ha nincs nyitva, szólj a söförnek, nem kell külön fizetni érte.  Vonattal  nincs ilyen lehetőség. Nagyobb pályaudvarokon van csomag megörző /pl. Népliget/.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (106281)
    2014-07-22  20:39
  16. 2014. július 22. 21:19106286.
    Szervusztok!
    Most jöttem be a locsolásból! Nincs igazság! Az egész országban esik majdnem egész nap, nálunk egy kis csepegés volt, amikor elszállt egy galamb felettünk! Még felhő sics az égen!

  17. 2014. július 22. 21:01106285.
    Már rájöttem, csak auz jelezte, hogy lolvastad egy hsz-emet.
    Nem tudom, mitől voltam olyan rosszul, a kezelés nem szokott ilyeneket okozni, ez teljeen váratlanul jött! Ma voltam, de észre se szoktam venni máskor.
    előzmény:
    utazo (106282)
    2014-07-22  20:43
  18. 2014. július 22. 20:55106284.
    Szia Agi,


    Ennyi csomaggal nem lehet igazan kellemes a varosnezes, kar, hogy nem tudod valahol letenni a taskakat.
    Jo suru a programod, meg jo, hogy ma talan nem volt nagy meleg, bar az eso a kiranduloknak nem hianyzik.
    Remelem birni fogod vegig, s remek hangulatban telnek napjaid.
    Igazi sportlady leszel.




  19. 2014. július 22. 20:47106283.
    Kedves omama!


    Uzenetedet pillanatnyilag nem tudom olvasni, remelem ez a hiba hamarosan megoldodik.
  20. 2014. július 22. 20:43106282.
    Sziasztok!


    Veronika, ugyanigy vagyok en is, nem tudom megnyitni  az uzeneteket. Neked most nem is irtam, az utolso a Skype- uzenet volt.
    Irni is most alig engedett, csak igy uj hozzaszolaskent. Pedig mar remeltem, hogy jo lesz a forum.
    Olvasom, hogy nagyon rosszul voltal, szerencsere mar elmult. Ma voltal kezelesen?  
    Ez a rosszullet kezelestol lett?  Talan nem ismetlodik meg. 
  21. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2014. július 22. 20:39106281.
    Igen én megérkeztem Magyarországra tegnap este, és éjfélig fent voltunk traccsolni.  Ma reggel meg már hatkor felkeltünk mert 8-ra kint kellett lennem a Népligeti buszmegállónál.  Székesfehérváron nagyon kellemesen telt pár órám, aztán mentem tovább Balatonlellére. 
    Hát, ha ezen a héten nem fogok valamennyit lefogyni akkor soha!  Annyit cipekedek, hátizsák a hátamon, egy másik a kezemben, retikül, fényképező gép, és úgy mentünk kicsit várost nézni, fele idő alatt esőben.  Itt Lellén is esett az eső, de ernyőt nem jutott eszembe hozni magammal.   Na, még az kéne hogy azt is cipeljem.  Sokat gyalogoltam Fehérváron, hátizsákostól!
    De jövö héten rosszabb lesz, mert kell majd vinnem a nagybőröndöt, pedig addigra már alig lesz benne valami.  De az a bőrönd jó nehéz cucc nélkül is.
    De sima úton lehet húzni, csak lépcsőn nem.  Meg vonatra vagy buszra szállva lesz kicsit bajos.  A hátizsákkal is alig bírtam mozogni az ülések között!  Mire haza megyek olyan izmaim lesznek mint egy díjbírkózónak.  
    előzmény:
    utazo (106259)
    2014-07-21  12:40
  22. 2014. július 22. 20:34106280.
    Kedves utazoJudit!
    Jelez az nlc egy üzenetet Tőled, de nem tudom megnyitni, ezért nem tudtam elolvasni!
  23. 2014. július 22. 20:08106279.
    Szervusz Ani!
    Az jó, hogy túl vagy a kezelésen!
    Nálunk ma du. már nem volt meleg, de éppen ekkor egy olyan szokatlan rosszullét kapott el, amire az utóbbi években nem emlékszem: kimentem a konyhába paprikás krumplit csinálni vacsorára, de többször vissza kellett mennem lefeküdni, fájt mindenem, főleg a derekam, de a fejem is, kicsit még a lábam is, enyhén émelyegtem, a hasam is vacakolt, bár semmi jellegzetes tünet nem volt, hanem ezek ösze adódtak.
    Amikor elkészült a krumpli, étvágytalanul megettem pár villával, aztán bevettem egy Voltaren Dolot, és fekve maradtam picit. Fél óra alatt teljesen elmúlt ez a rosszullét, de azért nem örülök neki, mert nagyon régóta nem éreztem ilyesmit, és a kemoterápia nem járt korábban ilyen mellékhatásokkal, most is ez volt az első eset.
    Majd a következó 3 hét hoz egy újabb nagy labort, és akkor derül ki, hogy még mit terveznek velem.
    Én is a max. 24 fokot kedvelem!
    előzmény:
    medikurzus (106278)
    2014-07-22  19:59
  24. 2014. július 22. 19:59106278.

    Vera és a többuek, szervusztok. Mindenkinek szép estét. Az biztos, hogy a melegtől megfutamodva korán lefekszem. a mozdulatlanság igaz, hogy csak fél megoldás, de mégiscak megoldás.


     


    Túl vagyok a kezelésen, orvosi döntésre kissé meghosszabbítva, szteroidos szúrkálásos blokád miatt.


     


    Utálom a meleget, max 24 fokot bírom elviselni, ez már rég túllőtt a tűréshatáron.


     


    Viszaolvastam.


     


    Larának és férjednek mielőnni teljes.


     


    Ági szerencsés megérkezést MO-ra. További jó kőrutazást a rokonok meglátogatásával.


     


    Jó éjt mindenkinek. Ani 

    előzmény:
    kapucino (1)
    2006-03-26  23:30
  25. 2014. július 22. 16:45106277.

    igen-igen épp most irtam privibe ""utazónak"" ugyan ezt,,,, a férjétöl kaptam én is ezt megdöbbentő értesitést...


    Több ször találkoztam Terikével, mikot a strandon hintáztatta, a kertben sétáltatta a pici lánykát.


    Most viszont a korháztól egy utcányira laknak és még sem látogatják,,,, ápolásról nem is beszélek.


    Én magam is lelkiismeret furdalással gondolok rá, hogy én sem látogattam ez idáig.


    Mentségenre legyen, hogy közbe lebetegedtem, korházba voltam.


    Jelenleg meg a népes családom köti le minden energiám.


    Gyötör a kétség, hogy ha sikerül eljutnom hozzá? ? nem e teszek rosszat mindkettönknek.


    Hamarosan ki fog derülni.


    Tavaj még vásároltam az általa készitett bodza szörpböl, és a lekvárokból, hogy pár forinttal kárpotoljam a sok munkáját.


    Most ott vannak az elkészitett finomságok és nem tudják pénzzé tenni.


    A férje már nem tudja a piacra kivinni. Ha valakit érdekelne, talán segitségére tehetnénk.


     


     

    előzmény:
    veracsek (106243)
    2014-07-20  22:07
  26. 2014. július 22. 10:19106276.
    Szevusz Milla!
    A "szinte" szóban ott vannak a leszármazottaink, én így értelmezem!
    előzmény:
    milla55 (106275)
    2014-07-22  10:05
  27. 2014. július 22. 10:05106275.
    Itt most egész kellemes az idő, tudtunk egy kicsit kertészkedni, még várhatott volna egy kicsit az eső.

    A mai bölcsességek nagyon igazak.
    Azért szerencsés esetben azon a vonaton még ott vannak a gyerekeink és az unokáink.
    Ők emlékeznek ránk, mint ahogy mi is az előttünk járókra./ahogy idősödöm egyre jobban, és jobban meg is értem őket/
    előzmény:
    veracsek (106273)
    2014-07-22  07:02
  28. 2014. július 22. 09:59106274.
    Sziac Ági!
    Már mindenki szeretettel üdvözöl itthon.Én is ezt teszem.Gondolom, hogy most nagyon elfoglalt lehetsz.
    Nagyon örülök, hogy a tiszteletedre még az idő is hűvösebb lett egy kicsit.
    Így már könnyebben elviselhető az utazás.
    Érezd jól magad mindenkinél.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (106257)
    2014-07-21  11:53
  29. 2014. július 22. 07:02106273.
    Szervusztok!
    Még mindig nagyon meleg van, bár ma reggel már volt egy pici légmozgás!
    Hozom a mai bölcsességeket:

    Ahhoz, hogy valaki egy tetves ötszázast vezethessen, kemény vizsgát kell kiállnia, hogy megszerezze a jogosítványt. A házasságkötéshez és családalapításhoz viszont, holott ez a társadalom szempontjából ezerszer fontosabb, súlyosabb és veszélyesebb dolog, elég ha holni ukk-mukk-fukk pap előtt kimondja az igent.


    Giovannino Guareschi


    Ha valakinek nincs cipője, hiheti bármennyire rendületlenül, hogy a paradicsomban csodálatos aranycipellői lesznek, mégis vizes lesz a lába, és tüdőgyulladást kap.


    Giovannino Guareschi


    Az élet olyan, mint vonaton utazni, ahol az út során a számtalan állomáson számunkra fontos emberek leszállnak, s mire az út végére érünk, szinte senki sem ül már a szerelvényen.




    Dean Ray Koontz


    Ráadás:


    Ne haragudjatok mindketten egyszerre! Ez az alapja minden szerelemnek, házasságnak, barátságnak, egymás eltűrésének.


    Moldova György






  30. 2014. július 21. 23:01106272.
    Most viszont én el, ma nagyon nem tetszik az itt ülés, jó éjszakát mindenkinek!
  31. 2014. július 21. 22:56106271.
    Ja, képzeljétek: az évfolyam találkozóra az USA-ból is hazajött az egyik fiú csoporttársunk!
  32. 2014. július 21. 22:54106270.
    Szervusz Nenszike!
    Sajnos mindenhol nehéz most elviselni ezt az időt! Én is ingázok a nappali és étkező kötött, utóbbiban van a gépem. Küldenék szívesen hideget, de nincs egy szál se!
    Ágit én is üdvözlöm itthon!
    előzmény:
    Nenszi (106268)
    2014-07-21  22:28
  33. 2014. július 21. 22:37106269.
    ÁGIKA!
    Úgye már hazánk földjére léptél? Szeretettel üdvözlünk kis hazánkban, reméljük hogy itt is jól érzed magad, és szép emlékeket viszel magaddal!! Érezd jól magad!!
  34. 2014. július 21. 22:28106268.
    Sziasztok!
    Azt hittem itt hüvösebb van, de tévedtem! Nekem is elegem van a 30 feletti hőségből, jó volna már egy kis lehülés, zápor! De mindig elmegy alattunk a kertek alján! Kezdenek a növények megégni
    ! Annyira elegem van, hogy ma már nem is locsoltam! Ha az égiek szeretnek akkor küldenek éjjel egy kis esőt! Ha nem, akkor reggel locsolás!

    Ha valakinél van feleslegben egy kis eső, hüvös szellő, kéretik küldeni ebbe a kánikulás bermuda háromszögbe!! Köszönöm!!!!
  35. 2014. július 21. 22:16106267.
    Az nlc-nek is melege van, elnyelte a hsz-emet, azt írtam, hogy úgy látszik, mindenki szenved a hőségtől, de majd később ismét visszanézek.
  36. 2014. július 21. 19:46106266.
    A regi melegek jutottak nekem is eszembe, valahogy azok masabbak voltak, jobban lehetett birni, vagy be kell ismerni, hogy elszalltak az evek felettunk, mint ahogyan az elobbi hozzaszolasaim is elszalltak.


    Aki megteheti tenyleg elbujik a huvos szobaba, de  sajnos aki meg dolgozik, foleg ha olyan helyen, ahol jobban ki van teve az idojarasnak szenvedhet.

    A betegsegre visszaterve eleg szomoru, hogy a munkaltatok egy cseppet sem toleraljak ha valaki beteg, vagy ha a hozzatartozojat kellene apolni egy ideig, igy betegen mennek dolgozni sokan.  Ez egyaltalan nem jo.
    előzmény:
    milla55 (106262)
    2014-07-21  16:20
  37. 2014. július 21. 19:15106265.
    Lara jól van, remélem, így is marad!
    előzmény:
    utazo (106260)
    2014-07-21  12:54
  38. 2014. július 21. 19:14106264.
    Nagyon helyes a hölgykoszorú!
    Azt a helységnevet nem is próbálom kimondani, szörnyűűűű!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (106257)
    2014-07-21  11:53
  39. 2014. július 21. 16:28106263.
    Én is nagyon sajnálom a betegeket sajnos ilyen szomorú az elmúlás.
    Azért a családtagok is nehéz helyzebeben vannak.
    Manapság mindenki nagyon félti a munkahelyét.Bizony sokkal nehezebb a helyzet mint régebben.
    Keresztanyám még kimehetett hogy a nagymamának ebédet adjon.Manapság nincs ilyen.
    előzmény:
    utazo (106260)
    2014-07-21  12:54
  40. 2014. július 21. 16:20106262.
    Köszönjük a képet, Sanyi is megnézte,  már nagyon kíváncsi volt. A kislányok
    is nagyon helyesek és kedvesek.
    Nagyon jó hogy ilyen jól bírod magad én már kikészültem a hőségtől.
    Sajnos pont ilyenkor fogsz Te is itt szenvedni, ebben az időben van a legnagyobb meleg.
    Nem akarlak elkeseríteni de a buszokon is meleg van.
    Talán inkább készülj fel, mindig tartunk magunknál inni valót ,én még egy nedves zsebkendőt is.
    Inkább reggel vagyunk frissek.Megcsináljuk amit muszáj és kesergünk, hogy miért nem birunk már annyit.
    Sanyi régebben a tűző napon is tette a dolgát, most pedig szunyókálunk a hűvösben.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (106257)
    2014-07-21  11:53
  41. 2014. július 21. 14:36106261.
    Ágikám, egy szót sem szólhatsz, ha ilyen magasra sikerült felmásznod! Nagyon sokat nöttek a lányok! További kellemes utat!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (106257)
    2014-07-21  11:53
  42. 2014. július 21. 12:54106260.
    Szia Veronika!


    Sajnos a betegseg egy borzaszto dolog, egyszer mindenkit eler, csak nagyon nem mindegy, hogy hogyan. 
    A betegnek is borzaszto, de a csaladjanak legalabb annyira. Sajnalom Bors Evit, neha szoktam olvasni a topikot, s tudom, hogy mar eleg regota kuzdenek a betegseggel, Evi hihetetlen energiaval apolja ferjet, es bizony ki kell mondani, hogy egy ido utan mar mindenkinek megvaltas  a halal.
    Dedimami Teriket is sajnalom, bizony iIyen helyzetben sokat segithetne a csalad, sajnos nem mindenhol van  osszefogas.


    Gondolom kisunokad szepen gyogyul, lassan el is felejti a korhazban toltott idot.


    Az elmult napokban rettento meleg volt, de hajnalban volt egy rovid  ideig tarto vihar nagy villamlassal, dorgessel, keves esovel, igy most egy kicsit lehult a levego.



    előzmény:
    veracsek (106253)
    2014-07-21  06:15
  43. 2014. július 21. 12:40106259.
    Szia Agikam!


    Nagyon rendes toled, hogy maris kuldesz par kepet.
    A csoportkep aranyos, szepek vagytok rajta.
    Gyorsan telnek a napok, maris repulsz tovabb.
    Biztos kellemes napok voltak, sok szep helyen jartatok e rovid ido alatt, s gondolom sokat beszelgettetek fiaddal, s csaladjaval.
    Tovabbi nagyon jo nyaralast kivanok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (106257)
    2014-07-21  11:53
  44. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2014. július 21. 11:56106258.
    Bolond ez a rendszer, nem mutatta hogy a képet sikerült feltenni, aztán a végén mégis fent van.  Az utolsó kép Észak Welszben készült a hegyekben.  ettől magasabbra is lehetett volna menni, de mi itt megálltunk, fentről akkor úgysem lehetett semmit látni mert ködben volt minden.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (106257)
    2014-07-21  11:53
  45. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2014. július 21. 11:53106257.
    Most fel tudok tenni pár képet, a többire még nem volt időm.


    1)  Baloldalt a szomszéd kislány.
    2)  Welszi város nevek.  A w=u  y=a  LL= mint a német ch, de még úgy is elég         érthetetlen a kiejtés.
    3)  Magasabban voltunk a hegyen mint a helikopter


    Mégegy képet akartam feltenni, de akár mit csinálok, nem sikerül, nem tudom miért.  Egyre kissebbre alakítom, mégsem megy át.  Majd ha időm lesz, játszom vele még egy kicsit.
  46. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2014. július 21. 09:21106256.
    Igen, ez így van. Anyám is végig erőszakoskodott hogy apukámat tartsuk még, pedig már nagyon sokat szenvedett szegény és szerintem már szivesen véget vetett volna ennek. De mit tudsz tenni? Mindenki más. Én is szivesebben elengedtem volna már szegényt.
    előzmény:
    veracsek (106252)
    2014-07-21  06:13
  47. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2014. július 21. 09:19106255.
    Évi, nem taxival megyek, az unokahugom fog várni a reptéren.  Neki holnap reggel dolgoznia kell, tehát nem érdemes náluk maradi, inkább addig elintézek más látogatásokat, és majd a hét végét töltöm velük.
    Még nem vagyok okosabb a tömeg közlekedéssel, de majd holmnap megtudom hogy mit kell tennem.  Gyakorlat teszi az ambert.
    előzmény:
    WestHill (106250)
    2014-07-21  01:52
  48. 2014. július 21. 06:26106254.
    Mai bölcsességek:

    Az élet nem arról szól, hogy milyen gyorsan futsz, vagy milyen kecsesen. (...) Az élet kiképzőtábor, ahol ki kell tartanunk minden nehézség és gond ellenére.


    Odd Thomas - A halottlátó c. film


    Gyönyörű gondolat a barátságról:


    A legjobb barátom! (...) Mi olyanok vagyunk, mint a hegyek; két nagy hegy, amely egymás mellett áll a hegyek régi otthonában. És még egy földrengés is kevés lenne ahhoz, hogy elválasszon minket.


    Tore Renberg


    "Az életünk pontosan annyira teljes, értelmes és csodálatos, amennyire mi azzá tesszük. És tényleg egészen csodálatossá tehetjük."
    (Richard Dawkins)


  49. 2014. július 21. 06:15106253.
    Ők már idősebb korosztály, Évike, inkább az a szörnyű, hogy így kell befejezniük, ennyi kínnal! Azért még bennük lett volna pár jó év, hiszen 70-esek mindketten! A legborzasztóbb a hátra maradók dolga, mert rozogán, betegesen, sok évi házasság után maradnak itt egyedül!
    előzmény:
    WestHill (106249)
    2014-07-21  01:45
  50. 2014. július 21. 06:13106252.
    Én is így gondolom, Ágikám, sőt, a családjuknak is az lenne a jobb, de ha az ember szeret valakit, akkor foggal-körömmel vissza tartaná még a legrosszabb helyzetben is. Persze ez személyiség függő, én pl. a drága anyámnak azt kívántam a végén, hogy sikerüljön végre elmennie, mert rosszabb volt úgy látnom, hogy már nem volt igazán ember.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (106247)
    2014-07-21  00:27

Címlap

top