Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2013. Április 6. 20:2448001.

    Sziasztok, szép estét MINDENKINEK !

    rég nem jártam itt,és az első hozzászólás amibe beleolvasok a Körömpörit említi:)) Hát ez jó! Imruska épp tegnap emlegette ,hogy mikor főzök már egy jó nagy fazék körömpörköltet,mert szívesen enne.

    Monodom. :aztán ki eszi majd a nagy fazék körömpörköltet, ? Merthát most csak kettecskén vagyunk itthon,mégsem ehetjük egy héten át !

    Mi újság Nálatok Klara, jól vagytok? Unokák? Beni még jár karatéra ?

    Mi jól vagyunk, és nagyon várjuk már a TAVASZT. A boltocska mehetne jobban is, itt Komáromban mostanság nehéz idők járnak. De bízom benne a jóidő meghozza a változást is!

    A falka jól van.A három kiskutya közül 1 még itthon van. Vacak a Péter fiam házához megy majd házőrzőznek. Dingo és Mona utódja a kis Vacak most 5 hónapos, és az állatorvos szerint kuvasznagyságú kutyus lesz majd. Teljesen az apjára hasonlít olyan mint Dingo csak kisebb kiadásban.Mona  már nem olyan hiperaktív, igaza vaolt Robertnek mikor aztmondta másfél éves korára átmegy majd a hiperaktivitás.

    Jövö héten utazunk Osztravára unokázni egy kicsit. Karolka már 3 éves nagylány,a kishúga Eszter pedig már 4 hónapos.Nagyon várjuk már a találkozást!

    További szép estét Nektek !!!!!!!!

    előzmény:
    klára13 (47978)
    2013-04-06  03:47
  2. 2013. Április 6. 18:5448000.

    Magdikám!

    Tegnap olyan nézegetős napom volt, benéztem a régi topikunkba.

    Megy ám ott a csevegés!

    Most már tudom, Andromédának Péter az új barátja.

    Van ilyen nevű fia is, ezért nem értettem az aláírást.

    Veracsek Kisbér meellett fotózott Jászai Mari szülőhelyén, Michel pedig érthetetlen módon a Picassán Vera fotóit átküldte nekem.

    Jó dolog ez az internet, nem? A jobbkéz nem tudja, mit csinál a balkéz!

    előzmény:
    Kusza (47971)
    2013-04-05  14:54
  3. 2013. Április 6. 18:4947999.
    Az én álmom jelenleg ez. : Légyszi szavazzatok a kisfiamra (Kömüves Márton) ! http://www.facebook.com/poloskeiszorp?sk=app_316500845145220&app_data=eyJwYWdlIjoicGhvdG8iLCJpZCI6IjEwMDAwMjIzMTI3NTE4NDAxOSJ9
  4. 2013. Április 6. 18:4747998.

    A sütisbolt gondolom, vanilia illatú, tele csodákkal!

    Na engem nem lenne szabad oda beengedni! Kipróbálnék mindent, aztán nem férnék ki-be az ajtón!

    Ma rászántam magam , elkészítettem nagyon egyszerűen a krémest,

    Tudod, ebből a Pennyben kapható újdonságból, a sárga rasakos krém alapporból. A tészta a fagyos leveles, kell a krémhez 8dl tej, és nagggggyon jó lettT

    Éppen betoppant egy vendégünk, neki is izlett.

    Puszóka.

    előzmény:
    klára13 (47978)
    2013-04-06  03:47
  5. 2013. Április 6. 18:3847997.

    Ho-hóóóóóóóóóóóó!

    Te még hiszel a mesékben?

    A múlt péntekre is tavaszt és 17 fokot jósoltak!

    DE! Úgy legyen!

    Holnap lesz itt a nyaralósoknak a házban a kp-i víznyitás, mert nincs mindenkinek önálló ág kiépítve.

    Mondtam, tundra bugyit hozzanak!

    előzmény:
    klára13 (47964)
    2013-04-05  05:33
  6. 2013. Április 6. 14:2847996.
    Igen Magdika ! Az egész házat én meszeltem le 5x . Először híg mésszel, majd mindig sűrűbbel. Így az apró lukak is eltömődtek. Nem is pergett le. 5 éve már festőt hívtunk a földszint meszeléséhez , és a mázoláshoz . A vállam nem bírta . A tetőteret én meszeltem le,minkor otthon maradtm. Szégyen szemre 2 hétig tartott. igaz, mindentkimostem, lemostem, felmostam
    előzmény:
    Kusza (47994)
    2013-04-06  13:57
  7. 2013. Április 6. 14:2247995.
    Csaka ebben a vonatkozásban a plagizáló jobban ért ahhoz , amit  leírt
    előzmény:
    klára13 (47988)
    2013-04-06  11:43
  8. 2013. Április 6. 13:5747994.

    Zsuzsa örülhetsz, hogy túl vagy egy nagy munkán. Gondolom, jó érzés ilyenkor bemenni a spajzba, és látni a nagy rendet.

    Azelőtt én is sokat meszeltem, sőt meszet is oltottam. Olyan 18-20 éves koromban építkeztek a szüleim. Az apukám vállalata segített a dolgozóinak a lakásépítésben. A vállalat adta a telket, az anyagot, és a szakembereket, a családoknak kellett biztosítani a sgédmunkát. Ami annyit jelentett, hogy minden családnak 2 ezer órát kellett ledolgozni, utána 10 évig lakhattunk ingyen a lakásban. Persze ez szolgálati lakásnak maradt, de később ezt is meglehetett venni. Ezek kétszoba öszkomfotos kertes házak. Általában apukámmal dolgoztunk, minket a legtöbbször a mészoltásnál alkalmaztak. Azt mondták a mesterek, hogy legalább ötször le kell meszelni a falat, és csak utána lehet rámenni más festékkel. Akkor még nem volt ilyen henger, korong meszelővel csináltam.

    előzmény:
    szizsuzsóka (47980)
    2013-04-06  05:10
  9. 2013. Április 6. 13:4047993.

    Klára látom, hogy éjszaka itt ültél a gépnél, még szerencse, hogy vissza tudsz aludni. Ma ragyogó napsütésre ébredtem, de sajnos csak rövid ideig tartott, újból borult az ég.

    Azt álmodtam, hgy egy nagyon szép sárga tulipán csokrot kaptam valakitől, amit csak úgy leraktam, később jutott az eszembe, hogy vázába tegyem. Néztem az álmoskönyvet, de nincs benne a tulipánról semmi. 

    előzmény:
    klára13 (47979)
    2013-04-06  03:57
  10. 2013. Április 6. 12:0247992.

      Jesszusom, dél van! Én meg csak itt kifőzöm a dolgokat, ahelyett, hogy főznék! Látom már, ismét alma és sajt lesz az ebédem... Nagy szerencsém, hogy nagyon ízlik!

     

     

     Léteznek mostohább sorsok is...

  11. 2013. Április 6. 11:5647991.

      Látod, ez az! Sem a kezet, sem a lábat nem szabad letenni eséskor, Virágom!Csakhogy ez ügyben nincs idő  dönteni!Ráadásul alig vagyunk luftballonok, legalábbis nem héliummal töltöttek, hogy lebegjünk!

      Amikor Bazsiéknál elmeséltem az esetet, unokáim tanítgatni kezdtek, bemutatták, hogy mikképpen kell esni, le kell tenni a kezet. Mire ecseteltem az időskori végtag- és egyéb törékenységet, ezzel aztán nem tudtak mit kezdeni! Úgy is nézhetném ezt, hogy ezúttal én voltam az okosabb!

      Görkorcsolya pályafutásod ezzel véget ért?

    előzmény:
    Princino (47986)
    2013-04-06  09:48
  12. 2013. Április 6. 11:4847990.
      Nagyon különlegesen gondolkodók a kicsikéid!
    előzmény:
    Bbohar (47985)
    2013-04-06  08:17
  13. 2013. Április 6. 11:4647989.
      Igaz, ami igaz, nagyon elégedett voltam magammal! Szinte élveztem a helyzet humorát!
    előzmény:
    Bbohar (47984)
    2013-04-06  08:14
  14. 2013. Április 6. 11:4347988.

      Bonca, azon túl, hogy nagyon aranyos olvasmány - novellácskafűzér - a beszámolód, tanulni is sokat lehet belőle.

      Eszter rajongásnak külön örülök, jobban otthon érzi magát tőle az óvodában, úgy vélem.

      Itt, e pillanatban kisütött a Nap!  Hát mégiscsak van ez az égitest a felhők fölött?!

       Herczeg Ferenc, akit mostanában igyekeznek feltámasztani tetszhalálából - sikerül-e? Kissé korszerűtlennek vélem őuraságát, de tévedhetek -, így fogalmazta meg a köztudott tényt: "A vonuló felhők fölött örökké kék az ég." 

      Herczeg- breviáriumban olvastam kislányként. Csudára tetszett. Azóta meggyőződhettem igazságáról, repülőgépen ülve. Nem ért csalódás.

      Szegény jó  Bálint gazdának azt nemigen tudom megbocsátani, hogy Herczeg írt a kertészkedésről és egyéb ház körüli dolgokról leveleket húgának az Új időkben, és Bálint gazda pontosan ezen a címen okosítja a népet, talán a Nők Lapjában. A plágium engem elborzaszt! Ráadásul megnevezését a Szabad Európa Bálint gazdájától lopta, a völcseji illetőségű Czupi Bálinttól!

       Hiába, nincsenek régi viccek, csak... Meg aztán kukacoskodók!

    előzmény:
    Bbohar (47982)
    2013-04-06  08:10
  15. 2013. Április 6. 11:2247987.

       Őrület!

      Zsuzsa, gratulálok szorgalmadhoz!    A városi lányok nem is sejtik, hogy mekkora teljesítmény, amiről beszámolsz. Mert a meszeléséhez meszelő kell, egészen más, mint amikor végiggurítanak egy hengert a falon. Ráadásul egyenletesnek kell lennie a festékelvitelnek, azaz mészfelvitelnek, hogy szép is legyen. Most aztán illatozik és ragyog a kamrád - a legegészségesebb ápolása ez. Fertőtlenítés. Igazán nagyon szégyellem magamat, hogy sosem meszelek. 

      De még mindig nem tudom, hogy lehet kapni azt a meszet, amit már leírtál. Az Obiban és egyéb helyeken nem. 

      Régen az asszonyok minden Húsvét előtt kimeszelték zsúptetős házukat.  Világítottak a tavaszi fényben. Néprajzból tanultam.

     

      A klasszikus falusi ház. Talán zsellérháznak nevezhető, mert a paraszt jómódú volt. Nagyobb házzal. A nyitott padlás a szénapadlás volt.

    előzmény:
    szizsuzsóka (47980)
    2013-04-06  05:10
  16. 2013. Április 6. 09:4847986.

    Szerbusz Klárám!

     

    Látom, nagyon találóan ludakat hoztál képen hasonlatodhoz.  Tudom, hogy nincs szükséged intelemre, mert vigyázol magadra, de örülök, hogy nem ütötted meg magad és nem lett semmi baj. A görkorcsolya nem biztonságosabb ám! Én érettségi előtt kaptam nővéremtől egyet és akkoriban rengeteget jártunk korizni. érettségi előtt két nappal estem a térdemre korizás közben. úgy bedagadt és annyira fájt, alig bírtam elmenni vizsgázni, lépcsőmászás őrült fájdalom volt. Így aztán az sem biztonságosabb! 

    előzmény:
    klára13 (47977)
    2013-04-06  03:32
  17. 2013. Április 6. 08:1747985.

    Benedek jut eszembe róla, aki ha kiskorában elesett, gyakran fekve maradt és bogarászott, mintha eleve ezt akarta volna. Volt olyan is, amikor a közeli kisállatokat etettük, valamilyen ételt át akart dobni a számára magas kerítésen, a lendülettől hanyatt esett, majd a körülöttünk állók számára monda hangosan: "Én néha szeretek úgy dobni, hogy elessek!"

     

    Ábel kicsikém tegnap altatáskor váratlanul mondott két idézhető :) mondatot!

     

    "Nem kell mindig nyerni!"

     

    "Nem az okos a bölcs!"

     

    Hozok róla egy régi képet, tegnap került elő, nekünk nagyon tetszik. 

    előzmény:
    Bbohar (47984)
    2013-04-06  08:14
  18. 2013. Április 6. 08:1447984.
    Hát ez Klára nem semmi! Örülök hogy nem ütötted meg magad, de nagyon vicces ahogy leírtad, ahogy belülről átélted!!! Csudajó!
    előzmény:
    klára13 (47977)
    2013-04-06  03:32
  19. 2013. Április 6. 08:1347983.

    Lemaradtak a bábcsoport : 

     

     

    előzmény:
    Bbohar (47982)
    2013-04-06  08:10
  20. 2013. Április 6. 08:1047982.

    Sajnos még felénk is borús, hideg az idő. A napsütést nem tudom mikor láttuk utoljára, télikabátot, téli holmit hordunk.

    Mindenki fáradtabb, a munkatársaim, a gyerekek, én is.

    Szerintem ilyenkor már jó idő szokott lenni, sokat vagyunk kint máskor a levegőn, és salátákat, gyümölcsöket eszünk vacsorára. A vitamintartalékok töltődnének, és most nem.

     Sajnos :(.

     

    Eszter kislányom ma szülinapi zsúrra megy, és addig mi vigyázunk a zsúr tartók kislányára, a mi keresztlányunkra, Pankára.

    Máskülönben a férjem szakdolgozatot ír. (az enyém még ki tudja mikor lesz kész..) én meg majd igyekszem a gyerekeknek valahogy jó-vá tenni a hétvégét, és azért ebben az időjárásnak is szerepe van, ha esik akkor az nem jó :)

     

    Benedekék bábcsoportjának készült egy fb. oldala :)

     

    Engem kértek meg rá, fogalmam sem volt hogy kell ilyet létrehozni, de sikerült :)

    A tavalyi nagy sikerű darabjukat teljes egészében feltették a youtube-ra, tv adó rögzítette jó minőségben. Szerintem nagyon jól sikerült, mondjuk elég hosszú, felnőtteknek legalábbis :)

     http://www.youtube.com/watch?v=--eLIjjeXRQ

     

    Esz ter nagyon olvas, remélem nem lesz ebből gond az iskolában, egyy nap alatt elolvasott egy könyvet, 95.-oldalig, az utolsó fejezetet hagyta meg magának holnapra...nagycsoportos.. és máskülönben szerelmes.. legalábbis valamiféle plátói szerelmet nevelget magában.

    Volt egy kisfiú, Illés,  akivel közösen tervezték pici koruktól a jövőt, de Eszter az idén farsangkor elkövette azt a hibát, hogy szerette volna hogy ha a 7 nap egyikén menyasszony-vőlegény öltözéket vennének fel. A kisfiú viszakozott, ő minden nap pókember vagy valami efféla akart lenni, itt megtört a sok éves kapcsolat.

    Az iskolai lépegetőn, egy kisfiú nagyon kedvesen, udvariasan szólt hozzá, vele akart játszani, tudta a keresztnevét-ennyi, Eszter azóta neki ír, rajzol, "szerelmes leveleket" Matyinak :) 

     

    Ábel pedig húsvét táján az édesszájúból cukorfüggővé lett. Egyre több és több édességet akart enni, persze hát volt is a locsolásból és mindenhonnan. A viselkedése egyre agresszívabb lett, megváltozott a cukor hatására. Mikor ezt felismertem,  megállítottam a folyamatot, öröm és döbbenet nézni, hogyan változott a viselkedése a cukor elhagyására. 

    előzmény:
    Princino (47972)
    2013-04-05  16:35
  21. 2013. Április 6. 05:1547981.

    Örülök Klára , hogy ügyesen estél, nem lett semmi bajod. Erre mondták régen , ha az ember tudná, hogy elesik, leülne. Azért tanulunk eséseinkből, mert rájövünk, hogy figyelmetlenek voltunk, Én is jártam így !

    Két évvel ezelőtt a felfagyott járda egynletlenségében botlottam meg, estem nagyot . A télen ebből okulva figyeltem az ominozus helyet , nehogy megit megbotoljak. Erre 5 méterrel előbb egy másik felfegyás vágott földhöz

    előzmény:
    klára13 (47977)
    2013-04-06  03:32
  22. 2013. Április 6. 05:1047980.

    Szervusztok !

    Csütörtökön lemeszeltem a spájzot . Nem is a meszelés volt a nagy munka , hanem s ki-és berakodás. A polcokat  lemostam , egyes polcokon kicserélte Sándor a viaszosvásznat.Tegnap vásárolni voltunk, főztem, jött Donát és vége volt a napnak. Még tegnap is kissé fáradt voltam . ma virágot kell ültetnem, mert a gumókat cserépben kaptam, melyet vissza kell vinnem gazdájának. Ha lesz kedvem és erőm ,kicsit a fóliában matatok. Holnap délután kipakolom a konyhát , azt is lemeszelem. Szerencsére 1,5 méter magassági csempézett, így nem lesz nehéz dolgom. Csak a felső részeket kell levenni és a benne levő poharakat , tányérokat stb kiszedni. Marikával még hétfőn visszatesszük. Persze előtte minden kimosunk, lemosunk Megállapitottam,hogy már nem vagyok a régi,. mert a konyhát régen évente meszeltem, illetve csináltuk Paula nénivel.

    előzmény:
    klára13 (47979)
    2013-04-06  03:57
  23. 2013. Április 6. 03:5747979.

       Magdikám, szép álmokat kívánok. Nehogy dolgozz álmodban is, mint már többször előfordult!

       Bújok vissza ágyikómba, már aludtam egy sort, és most folytatom. 

      Reggelire fincsi kávét ... jaj, ezt csak  Hus tudja igazi csábítóan ragozni!

      Maradok az én egyszerű stílusomnál: jó reggelt kívánok! Napsütést, meleget, virágokat!!!

    előzmény:
    Kusza (47975)
    2013-04-05  21:59
  24. 2013. Április 6. 03:4747978.

      Évikém, ha férjed példáját követed, ezek szerint jó úton jársz! További sikeres gyógyulást kívánok!

      Lassan esett le a tantusz, hogy mi is a tüzelőbugyi. Tényleg lehet kapni az állatok áruházaiban. De lehet ám utánfutót is kapni nagytestű kutyák számára! A gazdi hajtja a biciklit, és a kutya a remek kivitelű és nagyon drága utánfutókocsiban feszít! Ez ám a fejedelmi helyzet!

      Több évvel ezelőtt kitört egyszer a topikban a körömpörköltláz!  Valamelyikünk elkezdte, és akár hiszed, akár nem, azt hiszem, mindegyikünk kedvet kapott hozzá! Sőt, azt terveztük, hogy Sasa "Fogadó a körömpörkölthöz" címmel nyit egy vendéglátóipari egységet! Ám az élet a sütemények sütögetéséhez sodorta, ami igaz, az igaz, kellemesebb illat terjeng üzletükben, ahol férjével együtt serénykednek, és sikerre vitték vállalkozásukat Mandala néven, Révkomárom belvárosában.

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47969)
    2013-04-05  14:35
  25. 2013. Április 6. 03:3247977.

      A legjobb, amit tehetünk magunkkal, Anitám, ha büszkék vagyunk magunkra!

      Ma én is nagyon büszke voltam magamra.  Elmesélem, mert semmi baj sem történt belőle, de rettentően vicces eset volt!

      Olyan sportcipőszerűséget húztam fel, vastag recés talpút, ami nagyon kényelmes. Siettem át városközpontunkban az úttesten, aztán amint már a járdánál felléptem, tudod, az a betonelemes  útburkolat volt, és egy kis emelkedő, ahol egyszerűen megakadt, letapadt vagy hogy is mondjam, a vastag talp. Én viszont órási lendületben voltam, és húztam tovább, mint a vadludak az égen, de én a földön voltam, és akkorát bukfenceztem, hogy cirkuszi produkciónak beillett volna. Jobb oldalamon landoltam, és egyszerűen tovább bukfenceztem, átfordultam! 

      Még csak meg sem ütöttem magamat! Óriási közönségem volt, de sajnos senkinek sem jutott eszébe megtapsolni a produkciót. Egy fiatal hölgy hozzám lépett, összeszedte kalapomat és ridikülömet, egy másik, idősebb, kiszaladt az étkezdéből, de segítségre nem volt szükségem a felálláshoz, mert majdnem olyan szélsebesen felpattantam, mint ahogy felbukfenceztem.

       Előzőleg, ahogy letettem az út szélén kocsimat, egy másik alig tudott mögém beállni, és eszembe jutott, hogy előbbre kellene gurulnom, helyet adni neki, de már szálltam ki, és nem tettem. Ezért aztán csak az járt eszemben szenzációs repülésem pillanatában, hogy Isten nem bottal ver!

      Kérlek, nyugodtan merd esetemet, azaz estemet humorral  nézni, felesleges a szörnyülködés vagy az intelem. Vigyázok magamra, de ha megáll a cipő, akkor megáll a cipő, ám az idő és én nem! Azóta tűnődöm, hogy talán a görkorcsolya biztonságosabb lenne sportcipőmnél!

    előzmény:
    Princino (47973)
    2013-04-05  16:41
  26. 2013. Április 6. 02:5947976.

      Annyira meghatódom Virágom, amikor leveleidet olvasom. Példamutató, ahogy életetek harmóniáját szervezed és fenntartod, akár áldozatok árán. Gondolok itt a korai kelésre.

      Ez a novemberies tavasz bizony megvisel mindnyájunkat. Reménykedjünk, hogy hamarosan vége lesz, jön az igazi tavasz. Hánykor szoktatok ágyba bújni? Mert a fáradtság ellenszere a vitamindús étkezésen kívül a pihenés. Hidd el, erre nem szabad sajnálni az időt!

        Különös, hogy a vasárnapot nem szereted. Vajon miért? Talán, mert túl közel van a hétfő? Mást nem tudok elképzelni. Mondd el, jó? 

    előzmény:
    Princino (47972)
    2013-04-05  16:35
  27. 2013. Április 5. 21:5947975.
    Még benéztem egy kicsit, de látom, már visszavonult mindenki, így jó éjszakát kívánok mindenkinek!
  28. 2013. Április 5. 17:1347974.
    Igenis Magdikám! Repülök! Most!
    előzmény:
    Kusza (47971)
    2013-04-05  14:54
  29. 2013. Április 5. 16:4147973.

    Szerbusz Klárám!

     

    Bizony, bizony meg kell hogy mondjam, kicsit büszke is vagyok magamra, hogy (ugyan nagy igyekezettel, de) már elég jól sikerül lerakni a munkát. Nem mindig, mert amikor valahol nagy baj van, az változatlanul megvisel, de a könnyebb dolgokon könnyebben átugrom. És látszik férjemen is. Ő is nyugodtabb. Mindig mondta, hogy meséljem el nyugodtan, ami bánt és meg is hallgatott és nagyon édes volt, mert még megoldásokat is próbált keresni nyugtatásomra. És sosem morgott, ha meséltem neki a benti dolgokról és hogy mi bánt ezekkel kapcsolatban, de most mintha fellélegezne attól, hogy én sem nyugtalankodom annyit. Sajnálom, hogy eddig is terheltem ilyesmivel. Mostmár nagyon oda fogok figyelni. Egy házasság úgyis annyi mindenen múlik és én eddig is igyekeztem, meg ezután is fogok nagyon! Örömmel olvastam kertészkedésetekről! Ölel: Anita 

    előzmény:
    klára13 (47944)
    2013-04-03  18:53
  30. 2013. Április 5. 16:3547972.

    Szerbusz Klárám!

     

    Tényleg nagyon fáradt is voltam a héten. Egész héten minden nap majd leragadtak a szemeim és a reggeli kikelés az ágyból szerintem még sosem volt ilyen nehéz. Ebben a rossz időben egyébként is fáradékonyabbnak éreztem magam, és aztán még az óraátállítás is közbejött. Nem baj, eltelt a hét, mostmár jön a hétvége, a kedvenc napjaim. Imádom a péntek délutánt és a szombatot is. A vasárnapokat nem szeretem. És ma kicsit előkészülök a holnapi ebédhez is, és így holnap sem lesz egyszerre sok dolgom és ma is jól elvagyok :) Azt hiszem, ez a legjobb bennem, hogy az időmet nagyon jól be tudom osztani. Nálad mi újság? Ott is pocsék az idő? Itt egész héten minden nap esett és hideg is van. Sokat gondoltam rád egész héten attól, hogy nem tudtam annyit jönni. Ölel: Anita 

    előzmény:
    klára13 (47965)
    2013-04-05  05:50
  31. 2013. Április 5. 14:5447971.
    Évike, nézz be a postádba!
    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47970)
    2013-04-05  14:48
  32. 2013. Április 5. 14:4847970.

    Kedves Klára!

    Álmodoztam már erról, ha tehetném, megvásárolnám mind a 34 apartmant itt, és csakis állatokat telepítenék bele. Ember ide a lábát be nem tehetné!

    Egyenlőre még nem nyertünk a lottón.

    Eddig ez a második fiú kutyusunk, lányokhoz se gyerekben, se kutyusban nem értek.

    Hallottam már tüzelő bugyiról, de még nem láttam olyant.

    No, csak sokasodjatok! Jó is az!

    előzmény:
    klára13 (47966)
    2013-04-05  06:09
  33. 2013. Április 5. 14:3547969.

    Szia drága Klárám! Köszi a bíztatást!

    Bár elmúlt a Húsvét, én lettem a nyúl, természetesen a kísérleti.

    Van ugye még 2,5 hónapom a kontrollig, a meglévő cseppeket megpróbálom úgy variálni, ahogy érzem, hogy nem kellemetlen.

    Férjem már régóta nem az előírás szerint alkalmazza , mégis megdícsérik az eredményéért.

    Sajnos, szintén ezzel küzd, de már régóta, ő a rutinosabb.

    Mi jót tetszik főzni?

    Nálunk hirtelen elhatározásból körömpörkölt fő, és kocsonya.

    Jó kis lájtos, ritka vendégek az asztalunkon.

    Ma a hírekben sorolták, melyik élelmiszer lesz drágább, és mivel függ össze. Már csak nevetek az egészen, annyira nem tudjuk befolyásolni, és persze, meg van a stáb, aki ehhez legyártja az ideológiát.

    Hogy melyik is? Természetesen mindegyik.

    Ez van.

    Pusszantás.

     

    előzmény:
    klára13 (47963)
    2013-04-05  05:31
  34. 2013. Április 5. 12:3147968.
    Regi idok  tavaszai - egy oldal ,amit nemreg dobtam ossze  - egy kis hangulatjavitonak .
  35. 2013. Április 5. 12:1147967.

     udv mindenkinek !

     

     Itt  vagyok az egyetemen a szuper  komjuterek kozt -mely meg az nlc - et is kinyitja 

     

    Remelem  a tel mar eltakarodott es megkezdodott a tavasz .

     

    Itt  mar a nyar is itt van -sajna . 37 C  -de azert reggel este meg jo az ido .

    Fesztivalok   minden  hetvvegen - ugy latszik a helyi turizmus miniszter meg akarja  mutatni , hogy ez nem egy unalmas emirseg .

    Mult heten virag / gasztronomiai /lovas / indiai tavasz fesztivalok voltak kulonobozo helyeken .Jovo heten afrikai fesztival lesz .

     

     az obolben elo magyar lanyok nagyon megorultunk mikor megtudtuk , hogy  oktober vegetol beindul a fapados dubai es budapest kozt   csak 200 euro oda-vissza  szolt a hirdetes . Aztan az euforia kicsit lecsillapodott reszemrol . Az elso heten 200 euro   utana mar 300 euro a jegy plusz csomag dij 25 euro/borond .atjutni dubaiba es vissza 100 euro igy mar alig van kulonbseg   csak egy kicsi .... legalabb a dubaiban elo magyarok orulhetnek - nekik tenyleg olcso igy ... es ha akarnak havonta is hazaruccanhatnak

     

     egyelore mi nem utazunk - csak tervezgetunk

     

     kellemes hetveget mindenkinek ! 

  36. 2013. Április 5. 06:0947966.

      Hatalmas füttykoncert van a kertben - szerencsére nem nekem szól, nem engemet fütyülnek ki.

      Itt pedig bent horkolás, mint a régi szép időkben, amikkor még nem egyedül aludtam!

       Rattan kanapéján Zsuzsu szundikál - alatta puha paplan, fölötte puha paplan -, abbahagyta őrzésemet. Mert a földön pedig Tomi horkol - alatta paplan , betakarva fürdőlepedővel, ami már övé. Megőrült Pölli tüzelésétől, és bemenekítettem hozzám. Zsuzsu féltékenyen les egész nap és mindig.

      Hamarosan Zsuzsu tüzel,  nagy iramban szerelmeskednek majd Tomival - a méretkülönbség lehetetlenné teszi az utódkészítést.Őket nem különítem el.

       Aztán majd tüzel Lili....

       Soha nem sejtettem, hogy lánykutyáink is lesznek - aztán jött Zsófikám a lánykutyaőrülettel. Ami viszont biztató, hogy lemondott Bazsi a nagytestű kutyáról, Tomi az utolsó. Ez nagyon helyes.  Úgyis Cassandraként jövendölöm a szép jövőt: lesz itt még jó néhány kutyuska! Úgy találom,

    hogy négy-ötévenként megtart egyet-egyet Zsófim, és mert nálunk az állatok sokáig élnek - Kajli nyuszi már majdnem 10 éves és fürge, mint a nyúl -,  lesz itt még 16 kutya is! De addigra már eggyel kevesebb anyós. Ez vigasztal.

     

       Szép napot kívánok!

  37. 2013. Április 5. 05:5047965.

      Édes kis Anitám!

      Nagyon-nagyon fáj szívem értetek, hogy emiatt a hülye és értelmetlen óraállítás miatt most még inkább hajnalban kell kelnetek. Tudjatok este minél előbb elaludni, ezt kívánom,  talán könnyebbé teszi a felkelést. Békés, könnyű napot kívánok!

    előzmény:
    Princino (47936)
    2013-04-03  10:17
  38. 2013. Április 5. 05:3347964.

      Na, azért jobb a helyzet, mint elsőre láttam:

    Pénteken fokozatosan beborul az ég, és egyre többfelé várható eső, zápor. Enyhülés kezdődik: 10 fok körüli értékeket mérhetünk délután. A keleti szél megélénkül, néhol megerősödik.

    Szombaton eleinte borongós időre van kilátás, majd a megerősödő északnyugati szél hatására lassanként felszakadozik a felhőzet. Elszórtan valószínű zápor.

    Vasárnap változóan, de még mindig gyakran erősen felhős idő lehet, egy-egy záporral. Az északnyugati szél csak lassan mérséklődik.

    Hétfőn változóan felhős idő várható, már legalább néhány órás napsütéssel. Kedden átmeneti felhősödés, elszórt zápor lehet. Szerdán és csütörtökön már igazi tavaszi időre van kilátás 14-15 fok körüli értékekkel a többnyire napos időben..

     

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47962)
    2013-04-04  23:01
  39. 2013. Április 5. 05:3147963.

      Évikém, persze, hogy lesz javulás! Az orvostudomány és a sokat szidott gyógyszeripar ma már csodákra képes. Mutatja ezt a nagyon megnövekedett élettartam. Hol a csudában voltak fél évszázada 95-100 éves emberek?

      Könnyen mondom én, hogy türelem, pedig én is ezerszer elkeserednék. Még így is, hogy semmi okom rá. Évikém, ha továbbra is bízol remek orvosnődben, az átsegít a sötét perceken. Ügyes vagy és okos, és ezentúl nem engeded meg magadnak, hogy átmúlassad az  éjszakát. Az senkinek sem jó. Tudod, az éjszakai fórumozásra utalok.

       Sok a víz, ahogy mondod. De benneteket közvetlenül nem fenyeget, ugye?  Holnapra, holnaputánra esőt mond a Köpönyeg, de legalább az éjszakai fagyokat kijavította. A hőnap közepére jósol jó időt.

      Csudára tetszenek a te izgő-mozgó képecskéid!

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47962)
    2013-04-04  23:01
  40. 2013. Április 4. 23:0147962.

    Szép estét Klárám!

    Köszi, hogy ezt megírtad, akkor azonnal törlöm a kedvencekből, nem is mélyedek bele.Nekem a rengeteg frissítés a zavaró, de hagyom.

    A reklámnál többször megkér, csak egyszer engedélyezzem, azt kibírom.

    A tegnap estét ma késő  délutánig kihevertem, de bizony tele volt a liberóm, lesz-e javulás?

    Tudom, a számítógép is rontja a szemet, de ha már ez se, akkor...no comment.

    Végig izgultuk a kézilabda mérkőzést, érdemes volt, győztünk a horvátok ellen kőkemény kűzdelemben.

    Nélkülünk sportot nem közvetítenek.

    Mindhárman sportoltunk, talán ezért.

    Azt a curlingot, vagy mit , ahol egy partvissal egyengetik az utat ki nem állhatom, a többi jöhet.

    A tó vízállása nagyon magas, a zsilipeket kinyitották, már két mesterséges patakon engedik le a vizet.

    Ezen Bubi is meglepődött, mert a hotel kerítése mellett sétált, köztünk volt a vizes árok, de megoldotta, átugrotta.

    Sok a parton a belvíz. Mi még ne szóljunk egy szót sem, ennél jóval katasztrófálusabb területek vannak.

    Szép álmokat!

    Szeretettel ölellek:Éva.

    előzmény:
    klára13 (47960)
    2013-04-04  18:11
  41. 2013. Április 4. 22:1847961.
    Szép álmokat!
    előzmény:
    klára13 (47960)
    2013-04-04  18:11
  42. 2013. Április 4. 18:1147960.

      Évike, néha hibázunk, aztán megfizetünk érte. Érdemes jobban kímélned szemedet.

       Éppen letöltöttem egy reklámszűrőt: Adblock Plus - böngéssz a  weben zavaró reklámok nélkül. Sajnos, másolni nem engedi.

       A paleot nagyon ellenszenvessé tette családunkban, hogy egyik apa ikreinek almára kent zsírt vagy májkrémet ad vacsorára. A gyerekek kissé csököttek, és ezért a paleot hibáztatjuk.

       

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47957)
    2013-04-04  17:10
  43. 2013. Április 4. 17:2947959.

    Zsuzsikám!

    Aranyvessző ágam most nincs, bár nagyon szeretem, de mivel április van, íme egy teljességgel politikamentes dal a szép virágról:

     

    http://www.youtube.com/watch?v=6RZXSZJiEDM

     

    Remélem, átengedi.

    előzmény:
    Zsumi45 (47901)
    2013-04-02  14:19
  44. 2013. Április 4. 17:2547958.

    Szervusztok!

     

    Udvarunkban a nagy diófa alatt (!) van aranyvessző bokor, sajnos egyre kevesebb virágot bont, pedig nagyon szeretem. Már gondoltam, ősszel megpróbálok vesszőből új helyre  szaporítani.

    Egyelőre nem sikerült megszavaztatni az erdőritkítást, pedig már tapodtad

    napos hely sincs. ( könyörgöm, hogy köll ezt írni?)

     

    Klárám, a  sorrend: Zita, Tünde, Dóra. (középső az anya

     

    Sajnos nem láttam a filmet,  mentem. ja, elöbb:

     

    Újabban baglyokkal fekszem, de pacsirták ébresztenek. Így aztán nappal

    .

     

    Ma még mindig maradékokat ettem : rántott gombát, karfiolt és zeller karikát, némi hideg sülttel, salátával. 

     

    Olyan felhős, borongós, hogy a ellenére is csicsikálni támadt kedvem. 

     

    Ajánlom nektek is! 

    idézet:
    Zsumi45 (47900)
    2013-04-02 14:03:30

    47.900!

    Mérföldkő!!!

    Gratulálok Zsumikám!

     

    Talpalatnyi, vagy tenyérnyi, hagyd a csudába azt a tapodtatot!

    Megértjük mi így is, úgy is!

    előzmény:
    Zsumi45 (47900)
    2013-04-02  14:03
  45. 2013. Április 4. 17:1047957.

    Szia Klárám!

    Futtattuk a Windows Doctort és soron kívül a Lemez-töredezettség mentesítőt is, bár ez utóbbit a gép csinálja rendszeres időközökben.

    Lassú volt a gép, tele űrszeméttel, amit akkor is bekapunk, ha nem akarjuk.

    Van még egy vírusfigyelő is, azt is. Ő szerencsére elakadt, és addig dolgozott, amíg elhárította a hibát.

    Lett egy kis gondom az iccccakázás után, nagyon kifáradtak a kis pilácsaim, kb. ma délutánra tértem magamhoz. Sose öregedj eg!

    Ez a fenti hirdetés a  Hilda - topikban is benne van, gondolom, minden topikban.

    Bele se merek gondolni, mibe került ez a hirdetőnek.Nekem a padlizsán semmilyen színben nem jön be!

     

    A paleo-t ismeritek?

     

    http://hajraegeszseg.hu/cikk/2013-04-04/gy ogyulas-fogyas-eletero-a-paleo-mozgalom-egyre-nepszerubb-haz ankban

     

    Nekem új a dolog, de jónak tűnik.

    Puszi.

    előzmény:
    klára13 (47951)
    2013-04-04  09:24
  46. 2013. Április 4. 15:4147956.
      Ez már pofátlanság! Hogy a topikba beletesznek reklámot! A fene egye meg ezt a Sanomát!!!! A képen látható.
  47. 2013. Április 4. 11:4147955.

       Úgy van, ahogy mondja Zsuzsa, Zsumikám. Ráébresztett, hogy a diófa levele növekedést gátló hormont tartalmaz.

      A fakivágást veszélyességük vázolásával  is lehetetlen  volt elérni? 

    előzmény:
    Zsumi45 (47900)
    2013-04-02  14:03
  48. 2013. Április 4. 11:3647954.

      Nagyon jó hír, Magdikám! Mert lesz fehér padlizsánom, sőt piros is és rózsaszínű csíkos is!

      Délután Bazsival kerti munkát végzünk, levágja a fűzfa hosszú hajtásait, és  egyebek. Úgy látom, ő szintnén siettetné a lusta tavaszt!

    előzmény:
    Kusza (47953)
    2013-04-04  09:47
  49. 2013. Április 4. 09:4747953.

    Jó reggelt szép napot kívánok!

    Itt változatlanul borús ködös idő van, abban reménykedem, hogy felszáll a köd, és kisüt a napocska.

    Látom nagyban kertészkedtek Zsuzsával. Eszembe jutott, hogy az Ági apósa fehér padlizsánt is ültetett. Ági eleinte oda ajándékozta a barátnőinek, míg meg nem hallotta, hogy sokkal finomabb, mint a lila. Már egyszer itthon is vettem ilyet a piacon, és tényleg finom volt.

    előzmény:
    klára13 (47952)
    2013-04-04  09:34
  50. 2013. Április 4. 09:3447952.

      Ma nagyon el vagyok varázsolva!

      És ismét előbbre vagyok egy órával, mint néhány napja.

      Ideje varázslatos dologba fognom, a konyha nagytakarítása lesz ez!

  51. 2013. Április 4. 09:2447951.
      Mivel takarítottatok, Évike? Masinámra is ráférne, és én alig ismerek mást a hypon kívül!
    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47945)
    2013-04-04  00:09
  52. 2013. Április 4. 09:2047950.
      A cserepekkel kapcsolatban a futóborsóról szóltam!A képeket a neten szedtem össze.
    előzmény:
    szizsuzsóka (47946)
    2013-04-04  06:10
  53. 2013. Április 4. 09:1747949.

      Nálam a lisztharmat okozott sok gondot tavaly. Bár volt ellene biopermetszerem, de eléggé elégedetlen voltam vele. Most ezt találtam:

     

    "Otthon szódabikarbónából készíthető hatékony ellenszer.

    A folyamatos védelem érdekében a legtöbb gombaölő szert 7-14 naponta újra használni kell."

     

      Mondta a cikk, hogy réz tartalmúak hatástalanok, és emlékszem, az én szerem rezes volt. Hát ezért volt majdnem teljesen hatástalan!  Idén felkészülök a támadásra, és megelőzésként is permetezni fogok szódabikarbónával.

       Új ismertem, e percben szereztem,  hogy kis helyigényű, balkonon is termeszthető. Hát megpróbálom óriáscserepeimbe ültetve is termeszteni. Talán el is kezdhetem vetését!

     

     

     

     

    előzmény:
    szizsuzsóka (47946)
    2013-04-04  06:10
  54. 2013. Április 4. 08:5247948.

      Köszönöm, Zsuzsa.

      A paradicsomokat is, a paprikákat is ritkában ültetem tehát, van néhány szabad sorom, akkor oda megy a felesleg.  A padlizsán számolása tényleg hibás volt, mert emlékszem, hogy egy-egy sorba nem11 fért el, hanem 6-7.

      Úgy emlékszem, hogy lehet olyan uborkamagot kapni, amely ellenáll a peronoszpórának.  Tényleg egészséges maradt őszig. Bálint gazda honlapján lehet tájékozódni erről

       Cukkinit három fészekbe vetek, és csak az egyszerűt, mert a különlegesebb egyáltalán nem termett. Különlegessége a színe lett volna, aminek semmi jelentősége. Öt magot teszek egy fészekbe. Amikor kikeltek, csak egyet-egyet hagyjak meg?

       A csepegtető öntözéshez  a víztakarékosság miatt készültem fel. Persze az sem mindegy, hogy nyugodtan magára hagyhatom a kertet, amikor kinyitottam a csapot. 

       Tudod, Zsuzsa, nálam nincs kapálás. Máris több zsák mulcsom van, és ez még csupán a kezdet. Csudára bevált nekem ez a módszer, a tavalyi mulcsot gépel bekapáltuk tavasszal, de idén feltétlenül ősszel tesszük, bármi nehezíti a helyzetet. Mindössze annyi bánatom volt, hogy tyúkocskáimnak hiába keresek némi gyomot - elsősorban tyúkhúrt - a kerítésen belül. Zsuzsival való sétáimon szedek nekik.

     

      Ahogy nézegettem a képeket, elborzasztott, hogy mi minden betegség fenyegeti növényeimet!

    előzmény:
    szizsuzsóka (47946)
    2013-04-04  06:10
  55. 2013. Április 4. 06:1447947.
    Sőt az elitnek más üzletei is voltak, ahol vásárolhattak. Az üdülőikben pedig fillérekért nyaralhattak luxus körülmények között . Ez volt a borítékon kívüli juttatás. A borítékokban az indokoltnáél nagyobb volt az egyenlőség , de gátlástalanul nagy volt az egyéb juttatás -Pl  különböző küldöldi nyaralások ingyen !
    előzmény:
    hus (47924)
    2013-04-03  06:01
  56. 2013. Április 4. 06:1047946.

    Klárám ! A padlizsából sok a 33 . Nekem tavaly 6-8 tő volt , sokat termett . Mivel nem tudtam, hogyan kell tárolni, feldolgoztam , lefagyasztottam .A paradicsomból elég , a paprikából is.. Én a paradicsomot ritkábban ültetem és közé zellert illetve karalábét palátázok. Így távolabb vannak, kevésvé áll fenn a veszély, hogy egymást fertőzik, és a nap is jobban éri őket . Ai idén a másodvetések kevésbé fognak sikerülni, mert mindent kédőbb lehet csak ültetni. Az uborkánál ennek az a veszélye , hogy a peronoszpóra késsőbb támad

    Ha 30centire teszed a sorokat , túl sűrű, nem tudod kapálni..

     

    A spenótot , salátát nem kell alulról locsolni, felülrél is lehet. A paprikáékmközé is tehesz salátá, mert bhamar kikerül, mire a paprika megnő.

    előzmény:
    klára13 (47941)
    2013-04-03  14:54
  57. 2013. Április 4. 00:0947945.

    Sziasztok!

    Már holnap van!

    Egy melléklet kibontásakor a vírusvédő bejelzett, most lettünk készen a nagytakarítással a gépemben.

    Szerencsére minden rendben már, remélem!

    Szép álmohat Nektek!

    Szeretettel:Éva.

    előzmény:
    hus (47927)
    2013-04-03  06:19
  58. 2013. Április 3. 18:5347944.

      Nagyon jó híreket írtál magadról Virágom. Bizony, életünk a család - a munka csak munka, akkor is, ha hivatás. Gondjai, problémái eltűnnek az időben, de a család ügyei fontosak egész életünkben.

      Örülök, hogy lelki közérzeted egyre jobb. 

    előzmény:
    Princino (47937)
    2013-04-03  10:20
  59. 2013. Április 3. 15:0947943.
      Sajnos, mennem kell. Megígértem magamnak, hogy ma felmosok. Hát hajrá!!!
  60. 2013. Április 3. 15:0247942.

      Nehéz lehet Sára élete, hogy mindenhez ilyen elutasítóan viszonyul.  Ki tudja, mi mindent tekint kudarcnak, mi minden keseríti titkon. Persze itt munkájára gondolok. Nehéz manapság egy művész élete, bár, úgy tudom, ő szintén tanít is.

      Nagyon szép a felvételed.

      Ezek szerint eléggé unalmas volt az ünnep.  Tényleg csak az étkezések színesítették.

      Nekem két ilyen ünnepi ebéden kellett részt vennem, de egy napra volt szükségem, hogy visszaálljak a normális menetrendbe. Ma már nincs problémám.

    előzmény:
    Kusza (47939)
    2013-04-03  14:12
  61. 2013. Április 3. 14:5447941.

       Zsuzsa, most készítem kertecském tervrajzát. Kiszámítom, miből hány tő kell.

        Úgy számítom, hogy 60 centiméteres sortávolságot szánok mindennek, azaz a paprikának, a paradicsomnak, a padlizsánnak. A tőtávolságban még bizonytalan vagyok. Tényleg elég volna 30 cm? Persze tudom, hogy vannak törpe és nagy növésűek mindegyikből.

      A futóborsóknak is 60centis sortávolságot szánok. 

      A csepegtető öntözőcsövet akarom e terv szerint lefektetni. 

      A sorközökbe akarok salátát és spenótot vetni. Ugye, a rukkolát szintén salátának tekinthetem? 

      Uborkát csupán egy sort vetek. És nemigen teszek el üvegbe, mert alig-alig fogy a tavalyi. Nekem sincs sok kedvem hozzá,hiszen egész évben lehet kapni például friss uborkát salátának. Persze az messze nem vegyszermentes, de mindegy.

        A csöveket tehát 30 centiméterenként kellene lefektetni. Nagyon sűrűnek tűnik.

        Mondd, Zsuzsa, 44 db paprika- és ugyanannyi paradicsomtő termése soknak vagy kevésnek mondható? Beiktathatok még egy-egy sort, ha muszáj. 33 padlizsánt gondolok. Lehet, kevesebb lesz, mert nagyobb tőtávolságra emlékszem. Igazán nagyra megnőttek.

       Óriásnövényeimről, a brokkolikról természetesen lemondtam. Már csak a földibolhák miatt is, de különben is teljes volt velük a kudarc. Persze a komposztnak jót tettek.

       A gyökérzöldségekhez nincs kedvem sehogy sem. Azt hiszem, kihagyom őket, inkább paradicsom legyen több.

     

       Íme, kedvenc kertmintám. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (47923)
    2013-04-03  06:00
  62. 2013. Április 3. 14:5247940.

       Feledhetetlen egy-egy ilyen bájos megjegyzés.

       Férjed tehát nyitott kapuval és csengetéssel álmodott. Csak nem úgy érzi, hogy kissé zártabb világban kellene élnetek?  Sokan járnak nálatok?

       Velem kapcsolatos álmodhoz hiába szeretnék bármit hozzáfűzni. Talán, hogy ezentúl, ha a ház előtt takarítok, mindig nagyon csinosan felöltözök, hátha erre jársz! Mert belátni hozzánk nem lehet.Ott nyugodtan kapálgathatok ősrégi thermogönceimben is!

       

     

      Elképzelhető, hogy vetek egy sor árvácskát köztesnövénynek! Annyira aranyos virág!

    előzmény:
    szizsuzsóka (47923)
    2013-04-03  06:00
  63. 2013. Április 3. 14:1247939.
    Ezt a csokrot Sárának is elküldtem, de megkritizálta, mint szokás szerint mindent,hogy nem olyan éles, fotózzam újra, hát nem, nézze így ahogy van! Nem voltunk sehol, csak a fiúk mentek locsolkodni a nővéremhez. Hétfőn este haza mentek.
    előzmény:
    klára13 (47938)
    2013-04-03  14:05
  64. 2013. Április 3. 14:0547938.

      Szép ez a csokor, Magdikám. Nálam is van mindig egy kis hasonló bokréta asztalom közepén. Nagyon szeretem. Így lesz majd kint a természetben is, hogy az első langyos napon virágba borul minden.

       Vendégeid jól érezték magukat?  Sikerült-e a rossz időben valamiféle programot nyélbe ütni?

    előzmény:
    Kusza (47899)
    2013-04-02  13:32
  65. 2013. Április 3. 10:2047937.

    Szerbusz Klárám!

     

    Bizony ám, mennyi munkája van ebben! Nagyon örülök ám a kis babáknak. Pont úgy vannak párban, mint mi férjemmel

    Ma elég hosszú napom lesz, munka után még megbeszélésre kell mennem, nem lehet tudni, meddig tart. Így előre készültem ebéddel férjemnek, és nekem is könnyebbség, hogy tudom, eszik, mert készültem és nem kell bíbelődnöm hazaérkezésem után. Ölel: Anita  

    előzmény:
    klára13 (47914)
    2013-04-02  20:29
  66. 2013. Április 3. 10:1747936.

    Szia!

     

    Ez a legjobb megfogalmazás, (köszönöm is) hogy szívmelengető munka. Már annyira el vannak fáradva kezei, fájnak is nagyon, néha alig bír fogni is és még ennek ellenére is azt nézte, hogy nekünk örömet szerezzen. Pihentem és képzeld, egyre jobban megy! Már hétvégén is elég nyugodt tudok maradni még akkor is, ha tudom, hogy utána nehéz hét vár rám. Nem festettem tojást, régebben még csináltam, de szeretek tojásra mintákat ragasztani. Most az is elmaradt sajnos. Volt locsolkodás, nem hervadok el mostmár az biztos. Meglocsoltak az óvodában, itt az idősek közül is és a család, egy- két ismerős. Nem volt olyan nagy forgatag, mint régen még lány koromban, de most így volt jó. Nálatok hogy teltek az ünnepek? 

    előzmény:
    Bbohar (47913)
    2013-04-02  19:01
  67. 2013. Április 3. 08:5347935.

    Legyen szép a Napotok!

    A miénk kezdődik!

    Megyünk...majd még jönni szeretnék!

    Ölellek Benneteket:

    Éva.

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  68. 2013. Április 3. 08:3947934.

    Bizony szeretem!

    A zenét és a táncot is.

    Ma van az évfordulója, hogy egy bált nyitottunk meg a Palotással.

    Akkor még negyedike piros betűs ünnep volt.

    Mi népi táncosok is voltunk, ott ismerkedtünk meg.

    A Ki-Mit-Tudon a döntőig jutottunk, de a főnyereményről, a palermói utazásról lemaradtunk. A koreográfusunknak kellett választania köztünk és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tánccsoportja között, őket választotta, ott volt főállásban.

    Pedig terveink között egy ottani eljegyzés is szerepelt volna.

    Nektek milyen emlékeitek vannak április negyedikéről?

    Ünnepség, kitüntetések, boríték osztás...

    Lgyen szép a napotok!

    előzmény:
    hus (47931)
    2013-04-03  07:14
  69. 2013. Április 3. 08:2847933.

    Kedves Hús!

    Nagyon igazad van, ilyen élményekből nagyon fel lehet töltődni.

    Ezekből töb kellene!!!

    Ez egy topik-kirándulás volt, voltunk együtt így többször is.

    Minden lány aranyos volt, nagyokat nevettünk, ami ugye szintén nagyon fontos a jó közérzethez, és ahhoz is, ne legyünk ráncosak.

    Ahová én nem mentem a csapattal, az a gyógyfürdő volt, oda hat lóval sem tudnak elhúzni, iszonyom van tőle.

    Itt is van két csodálatos termál és wellness , ma már divatosan Spa, látogató voltam már, de a vízben soha.

    Nekem más egy uszoda, egy jakuzzi, egy szauna, egy teniszpálya, ilyen a Bakony, ahová szinte eddig hazajártunk.

    Majd sort kerítünk arra is!

    Régebben Budáról Ausztriába jártunk "haza" a Metro.Ferien Clubba, RCI tagságunk van.

    Innen a tó mellől már sokkal lustábbak vagyunk kimozdulni.

    Szeretettel ölellek:Éva.

    előzmény:
    hus (47927)
    2013-04-03  06:19
  70. 2013. Április 3. 08:1547932.
    Aludj rá egyet-kettőt, gondold át, mennyiben segíthetne ez Neked?                               
    előzmény:
    Xillu (47917)
    2013-04-02  23:03
  71. hus
    hus
    2013. Április 3. 07:1447931.

    Szep jo reggelt kivanok, fincsi  kavet, sutiket, mert biztos maradt meg a sok finomsagbol es ellemes zenehallgatast, mulatosat.

     

    Mikozben anyosommal valogattunk zeneket, eszre vettuk, hogy Bango Margitnak ma, vagyis tegnap volt a szulinapja.

    Egyik mulatos szamat szeretem. 

    Bocs asttol, aki nem szereti a ciganyzenet. 

     

    http://www.youtube.com/watch?v=b6Xye9jN s9o

     

     

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  72. hus
    hus
    2013. Április 3. 07:1047930.

    Ugye akkor te tudod, hogy miert orulok annyira es miert orulnek a gyerekek is.  Kozel lakni egymashoz, vagy egy hazban de meg is masik lakosztalyban (mert miert is ne nevezzem uriasan) milyen jo lesz.

    Unokak, gyerekek johetnek mindket oldalrol majd. 

     

    Ebben az az erdekes, hogy amikor a lanyomek hazat neztek masodszor, akkor epp a szomszedunkban volt elado haz. Mondtam, mhogy itt az alkalom, lehetunk szomszedok. Tudod akkor mit mondott?  Hogy azert nem akar ennyire kozel jonni, mert akkor a gyerekek mindig nalam lennenek.

     

    Na most mi is lett belole?   Iskola idojukben majd pihenunk.  

     

     

    előzmény:
    szizsuzsóka (47842)
    2013-03-30  06:20
  73. hus
    hus
    2013. Április 3. 07:0347929.

    Klaram megkaptam a verset koszonom , igazan aranyos vagy.

    Kepzeld el, nalunk napok ota elkezd havazni, de nem is akarhogy es jol fuj a szel. Mar uinom. A viragok jonnek elo, anyosomnal mar kinn vannak a koraiak es szepen viragoznak.

    A hazelasdas otlete az enyem volt. Tudod tobb minden miatt gondolkodtam es rajottem, hogy eleg volt a sok munka, eleg volt, szeretnem latni a gyumolcset es meg elni is vele.

    Aztan a lanyom is azt mondta, hogy ok is jonnek, ha mi megyunk.

     

    Igy kezdotott. Pedig nem sokkal azelott volt valaki a lanyomeknal es dicserte, hogy milyen szep hazuk van. Mondtam is, hogy ezt a hazast barmikor is eladni a legnagyobb hulyeseg lenne, mert csodalatosm kenyelmes, minden megvan benne a szukseges. Soha ne mondd, hogy soha alapon minden megvaltozott. Anyosonm is akart jonni, mar meggondolta. De mint ereztem, tegnap megint azt mondta, hogy o is gondolkozik rajta.

    Klaram meg mindig varunk egy engedelyre, ami a legfontosabb. Izgalmas nagyon.Ha nem adjak meg, akkor nem is tudom, hogy mi lesz. Biztatni biztatnak bennunket, de errol hivatalos papir meg nincs, addig azt jelenti, hogy nincs engedely.

    Kepzeljetes, hogy a fiuk be vannak zsongva.

    En meg a ramolastol. ESoha nem lesz ennek vege, ma is azt gondoltam. De kopik minden nap.

     

    Nagyon jo otletet irtal, ezt a marvanytablat. Bejarathoz majd kiteszem, mint haaaalivudbavan. Kezem-labam nyomatat is belehellllyezem.

    A vejem mar mondta, hogy el kell nevezni a helyet. Hat most mindenki azon gondolkodik, hogy mi lesz a legfrappansabb.

    Hogy ki talalta meg ezt az uj otthont?  Hat kozos munka volt.

    A lanyom igen sokat dolgozott ezen, mert amikor kozosen o es en valamelyikunk talalt egy  nekunk valot, akkor a tobbit o intezte azzzal, aki s mi emberunk, vgyis asszonyunk. Egyebkent a lanyom talalta meg ot is, utana jart es ot talalta a legmegfelelobbnek, akivel egyutt tudunk dolgozni.  Nem csalodott, nagyon ugyesen kinezte az illetot is meg a helyzetet is. SZerencsere  nagyon jo kapcsolatai vannak es lam, most igazan jol fog jonni nekunk. Tobbszor elneztunk ez mellett a lehetoseg mellett, aztan egyszer kicsit belefaradva, megis meg akartuk nezni. Miutan meglattuk, szoltunk a tobbieknek es igy egy vasarnap elmentunk mindnyajan megnezni.

     

    Lesz raajta sok munka, de ugy erzem, hogy meg fogja erni.

    Megbeszeltuk a ferjemmel, hogymegprobalunk mindent megtenni a gyerekekert, unokakaert, most itt van az alkalom meg utojara, hogy nagyobb dolgot tegyunk ertuk. Mert mar nem fogjuk birni kesobb. Legyen meg idonk elvezni is es latni a gyerekek oromet, az unokaket. Veluk lenni eroben es egeszsegben amennyit tudunk. Mivel ez az elet kiszamithatatlan.

     

    Nagyon szeretnem, ha latnam meg egy par evig az alkotasunkat.

     

     

     Elnezest, hogy csak most irtam, tudod az ido. Tudom, hogy meg van restanciam, holnap potolom.

     

     

    előzmény:
    klára13 (47838)
    2013-03-29  22:59
  74. hus
    hus
    2013. Április 3. 06:3547928.

    Na neeeee, csak nem torted el a labad? 

     

    Ha igen, akkor minel elobbi gyogyulast kivanok, vigyazz nagyon magadra.

    Ha felre ertettem, akkor mar mennem kellene aludni. Majd kiderul, ha elmondod.

     

     

    előzmény:
    jara (47844)
    2013-03-30  18:58
  75. hus
    hus
    2013. Április 3. 06:1947927.

    Hat nagyon jo kis elmenyetek lehetett. Tudod milyen jo, amikor az ember felnottkent is tud egy jot hulyeskedni? Eletre szolot lehet belole kihozni.'

    Pont ugy, ahogy irtad is. Ez az, amit mindenkinek kellene rendszeresen csinalni. Kikapcsolodni, amikor ugy erzik, hogy szukseges. Gyerekeskedni, jatszani. Kulonlegesen jo napok kovetkeznek az eletukben ezek utan. A csalad is megerzi a valtozasat, igy mindenki jol jar.

    Na latod, milueneket is kineztem Hildabol. 

    Szoval nektek iluyen jo kis kozos elmenyetek volt?  De joooooo.

    Szeretem hallani. 

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47885)
    2013-04-01  19:18
  76. hus
    hus
    2013. Április 3. 06:1247926.
    Egy gyonyoru csokor lanyokbol. Gratulalok.  Tancolnak meg lanykaid?
    előzmény:
    Zsumi45 (47888)
    2013-04-01  21:30
  77. hus
    hus
    2013. Április 3. 06:0647925.

    De edes lehetett!   Az en lamnyom  amikor pici volt  becsukta a szemet es azt hitte, hogy nem latom akkor  ot.Mikor meselte a multkor gyermekei cselekedeteit, mondtam, hogy o is milyen aranyos volt.

     

    Meg probalom atnezni amit irtatok, nem tudom meddig birom.

    Ma ment haza anyosom. Ferjemtol kaptam egy iPadot es azt tanulgatta, hogy mukodik. Mulatos zenet hallgattam napokig, meg siratosat. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (47923)
    2013-04-03  06:00
  78. hus
    hus
    2013. Április 3. 06:0147924.
    "

     Az a hír járta, hogy mást főznek nekik, mint a hatalmon levő proletároknak. 

         " Ez a hir tobb mint valoszinu igaz volt. Nem pletyka.   
    előzmény:
    klára13 (47895)
    2013-04-02  10:37
  79. 2013. Április 3. 06:0047923.

    Már 1 órája fennvagyok . ! Sándor felébredt, hogy csengetnek és úgy látta, hogy nyitva  a kapu. Lementünk,. de be volt zárva ! Én voltam kinn utoljára kocsival és az a szokásom, mikor beérek a kertbe , rögtön bezárom a kaput. Elég forgalmas helyen lakunk és mikor kicsik voltak a gyerekek, fontos volt Egyszer Ádám unokám szaladt hozzám " Nagyi , kérlek csukd be a kaput,, mert félek, hogy kiszaladok "

     

    Szép álmokat !

    előzmény:
    hus (47922)
    2013-04-03  05:50
  80. hus
    hus
    2013. Április 3. 05:5047922.

    Szep jo reggelt. Kipattant szemedbol az alom? 

    Megszokhatnam mar igazan, de mindig amikor meglatom, hogy  valaki ir a gyujtsunkbe, amikor  este itt vagyok, akkor  csodalkozom. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (47921)
    2013-04-03  05:36
  81. 2013. Április 3. 05:3647921.
    Nem másodszor , ez egy álom, csak frissen részletesebben emlékeztem rá. !AZT HITTEM ELSZÁLLT !
    előzmény:
    klára13 (47904)
    2013-04-02  16:35
  82. 2013. Április 3. 05:3447920.
    Három a kislány és mindhárom szép. A diófa alatt nemigen terem meg semmi, fő haszna az árnyéka.
    előzmény:
    Zsumi45 (47900)
    2013-04-02  14:03
  83. 2013. Április 3. 05:2947919.
    Álmomban egy idősebb ( még nálam is ) doktor bácsinak segítettem a munkájában . Fehér köpenyben mentem, vele ki beteghez. Az  út egy részét gyalog tettük meg . A kerteben egy világosbarna hajú, kék szemű idősödő ,ápolt nő kapálgatott . A doiktor köszönt, és is "szervusz Klára" . Ismeri ? igen levelezünk !Majd beszélgetünk, most dolgom van ! - mondtam és mentünk tovább .
    előzmény:
    klára13 (47904)
    2013-04-02  16:35
  84. 2013. Április 2. 23:0447918.
    Noshát igen! Egy felhőnak messzire ér a.... hm... pamacsa? :D
    előzmény:
    Zsumi45 (47889)
    2013-04-01  21:33
  85. 2013. Április 2. 23:0347917.
    Hmmmmmmmm! Köszönöm a tippet! Lehet, hogy ki fogom próbálni ezt a dolgot! 
    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47886)
    2013-04-01  20:24
  86. 2013. Április 2. 20:4747916.

      

     

       Kellemes napokat, meleget és napsütést kívánok,  éjszakára szép álmokat!

     

     

     

  87. 2013. Április 2. 20:4347915.

      Nagyon egyet értek veled, Bonca, hogy családod lelki egészségét tartod szem előtt, ez a legfontosabb.

      Ahogy intézed a kapcsolatot, nekem nagyon tetszik. Vannak nagyszülei gyermekeidnek, érzik és tudják ezt, de a póráz a te kezedben van. Nagy szerencsének tartom, bár kényelmetlen, hogy testi jelenségek figyelmeztetnek a veszélyre. Nélkülük akár csapdába lehetne belesétálni. 

      Szép napokat, szebb időt és jó pihenést kívánok!

    előzmény:
    Bbohar (47912)
    2013-04-02  19:00
  88. 2013. Április 2. 20:2947914.
      Nagyon aranyosak a babák, Anitám! Kedvesek, és gyönyörű munka! Mennyire aranyos a te mamád, hogy babákat horgol az ő kicsinyeinek. Folyton rátok gondolt, miközben rossz szeme ellenére szorgalmasan és szeretettel hurkolgatta a fonalat. Bizony, gyermekeidnek is kedvencei lesznek!
    előzmény:
    Princino (47911)
    2013-04-02  17:55
  89. 2013. Április 2. 19:0147913.

    Szia Anita!

     

    Gyönyörűek ezek a babák!! Nagyon kedves, szívmelengető munka!

    Sikerült pihenni a szabadságod alatt? Festettél tojást? Volt locsolkodás felétek? 

    előzmény:
    Princino (47911)
    2013-04-02  17:55
  90. 2013. Április 2. 19:0047912.

    Nehéz erre válaszolni. Tulajdonképpen jó volt és konfliktusmentes. De továbbra is úgy gondolom, hogy kb. így szeretném tartani a kapcsolatot, nem szorosabban. Nincs jó hatással ránk, a testünk üzen, és ez most sem volt másképp. Ugyebár a kapcsolat új alapokon. A problémák régebben is időszakosan jelentkeztek, a szőnyeg alá söprés volt a jellemző.

    Nem kívánnék sűrűbben vagy hosszabb időre menni. Illetve húsvétkor ezentúl már nem szeretnék, mert a tavalyi évet leszámítva (amit a Szt. László kórházban töltöttünk a gyerekekkel) minden évben mentünk, így nincsenek saját húsvéti szokásaink és ennek éppen itt az ideje! Szeretem a saját ünnepeinket!

     

    A citromnövénykénk megvárt minket, nem hervadt el szerencsére. 

     

    előzmény:
    klára13 (47910)
    2013-04-02  17:30
  91. 2013. Április 2. 17:5547911.
    Megbékélt e unokád, Klárám? Mára már egészen biztosan. Most elhoztam ide Mamám ajándékát. Én az enyémet már tavaly nyáron megkaptam, de készült egy férjemnek is. Ennek meg főleg én örülök, mert nagyon aranyos, hogy ilyennel bíbelődött, sok munka van benne, egyik szemére már sajnos nem lát, illetve örök emlék marad. Amikor majd nekem is lesz babám, odarakom hozzá ám és majd szeretni fogja ő is, és az ajándék (amit mindjárt felrakok ide, remélem, engedi) vigyáz majd babámra :) Ölel: Anita
    előzmény:
    klára13 (47870)
    2013-03-31  19:21
  92. 2013. Április 2. 17:3047910.

      Milyen volt?

     

     

    előzmény:
    Bbohar (47909)
    2013-04-02  17:23
  93. 2013. Április 2. 17:2347909.

    :)

    Carmen Guedez

     

    Voltunk Baján. Pénteken mentünk, tegnap jöttünk. 

    előzmény:
    klára13 (47906)
    2013-04-02  16:49
  94. 2013. Április 2. 17:1947908.

     Nemigen akartam elhinni, hogy a középső szép kislány az anyuka.

    Aranyvesszőként mondom én is, bár a forzicia aranyesőként él szívemben. Valaki idióta kitalálta, hogy az aranyeső az a fürtös. Biztosan ez találta ki azt is, hogy a zsidócseresznyét lampionvirágnak kell nevezni!

      A diófa alatt a bokrotokat talán jól vissza kellene vágni. Földjét pedig jól megtrágyázni, de legalábbis tápszerezni. Kertember pontosan megmondaná, mi a teendő.

      Azt hiszem, bujtással a legegyszerűbb szaporítani, leszorítani egy ágat a föld alá. Dugványozással is lehet, de nekem még sosem sikerült. 

      Viszont kertészetekben nagyon olcsó egy ilyen kis növény, mert nekik jobban megy a szaporítás, mint nekem!

    előzmény:
    Zsumi45 (47900)
    2013-04-02  14:03
  95. 2013. Április 2. 17:0647907.

      Zsumikám?

      Mindjárt kipróbálom azt a huncut szót.

      "Tapodtat sem mozdul az árnyék "- ez esetben. "tapodtat sem süt be a Nap!?"

      Így jó-e? Vagy  talán inkább talpalatnyit?  Ez is kissé fals. 

      Megvan! Tenyérnyi napos hely sincs!

      Na, ez talán megoldódott. 

      Nem úgy az én elszakadásom az ünneptől! Tapodtat sem mozdulok, maradékokkal tömöm magam, és mint pokolbéli szerkezetre meredek a pedáltaposósra!

      Jaj! Csak téblábolok, szenvedek, azt hiszem, legjobb lesz, ha készítek magamnak egy kancsó limonádét - ha már citromot adott az élet! ugyebár -, mert van egy maradék üveg édes pezsgőm, azzal szemezgettem az imént. De ha kinyitom, akkor még holnap sem mozdulok előre egy tapodtat sem!

      Na, jól kihasználtam rakoncátlan szavadat!

    előzmény:
    Zsumi45 (47900)
    2013-04-02  14:03
  96. 2013. Április 2. 16:4947906.

      Már suta dobhatná a báránybőr sapkát! De azért jó kedvem lett az édes versikétől!

      Bonca,  Kié ez a nagyon szép akvarell?

    előzmény:
    Bbohar (47903)
    2013-04-02  16:32
  97. 2013. Április 2. 16:4547905.
      Így gondoltam:
    előzmény:
    klára13 (47904)
    2013-04-02  16:35
  98. 2013. Április 2. 16:3547904.

    Zsuzsa, másodszor álmodtál velem?!De hiszen már kísértetnek érezhetem magam!

     Nagyon érdekelne álmod. 

     

     

      Ha már kint november van, legalább itt a képeken legyen tavasz!

    előzmény:
    szizsuzsóka (47902)
    2013-04-02  15:26
  99. 2013. Április 2. 16:3247903.
    Kányádi Sándor - Április hónapja

    Bolondos egy hónap
    április hónapja,
    hol kalap a fején,
    hol báránybőr sapka.

    Hiába próbálnád
    kilesni a kedvét,
    túljár az eszeden,
    mire észrevennéd.

    Köpenyegbe burkol,
    ingujjra vetkőztet:
    mutatja a tavaszt
    hol nyárnak, hol ősznek.

    Búsnak teszi magát,
    szeme könnyben ázik,
    mindegyre lehunyja
    sűrű szempilláit.

    Aztán gondol egyet,
    fülig fut a szája,
    s ránevet a fényben
    hunyorgó világra.
    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  100. 2013. Április 2. 15:2647902.

    Klárám ! Rólad álmodtam,le is írtam, de elszállt!

     

     

    Tóth Árpád sírjára  márnem viszek virágot, de mindig szeretetelgondolok rá

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43

Címlap

top