Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2016. május 27. 21:0664101.

     Jó, hogy eszembe jutott.


    Hus kedves, a málnának csuda jó helye van ott, ha így neki iramodott. Rendbe van, hogy törés ellen biztosítottad. Jól, ügyesen csinálod a dolgod, ne aggódj. A málna szereti a  sok órás napfényt.


    Vissza ne vágd, mert beszárad. Úgy is be fog, akkor tövig vissza kell vágni az elszáradt vesszőket. Itt úgy mondják: "kitisztítani". Börzsöny nagy málnatermő vidék, szomszédom  termeszt ott málnát. 

  2. 2016. május 27. 16:4464100.

    Nagyon jól tetted Klára , hogy veszel új ruhákat. ha kicsit bővebb lesz majd, ügyesen áthidalható !


    Az egészségüggyel kapcsolatos információk hitelesen a Webbeteg, Weborvos és Informed portálokon olvashatók. A többi sokszor reklám céllal készült és keverednek a valós és hamis információk .

    előzmény:
    klára13 (64078)
    2016-05-27  00:55
  3. 2016. május 27. 16:3864099.

    Klárám ! Csak akkor hat az injekció ha beadatod ! De csodák nincsenek, ne várd ! a csoda mi vagyunk, bennünk van. !


    Ezt Te is büszkén vallha tod Magadról

    előzmény:
    klára13 (64090)
    2016-05-27  14:53
  4. 2016. május 27. 16:3564098.

    Erre mifelénk sok a fertőzött kullancs. Ezért az egész családot oltom.   Volt 4-5 kullancs-agyvelőgyulladásos betegem, akik közül egyik 2 hónapig volt eszméletlen. Ez 40 éve történt, nemrégen halt meg .

    előzmény:
    Zsumi45 (64094)
    2016-05-27  15:29
  5. 2016. május 27. 16:3164097.

    Zsuzsikám ! Köszönöm a recepteket ! majd óvatosan megsütögetem magunknak és a gyermekeinknek. Az unokák ehetnek szokott készítésű édességet, mert lerohanják .


    A nyírfacukor helyett megpróbálható a sorbitol cum saccharino , vényre is felírható cukrosoknak.


    No és én olyan kenyeret tudok sütni, amely biztosan nem hizlal. Teljesn kiőrlésű lisztből sütöm, és olyan rossz , hogy csak egy vékony szeletet lehet belőle megenni

    előzmény:
    Zsumi45 (64095)
    2016-05-27  16:11
  6. 2016. május 27. 16:1564096.

    Bocsánat!!!!!


    A piskóta "Készítés" sorban kimaradt: Amikor a hab kemény, először a tojás sárgáját keverem óvatosan a habhoz és utána jön a liszt...

    előzmény:
    Zsumi45 (64095)
    2016-05-27  16:11
  7. 2016. május 27. 16:1164095.

    1. Túró puffancs. ( túrógombóc helyett)


    Negyed kg. sovány(v. félzsíros) túróhoz 2db egész tojást, 3 ek. zabpelyhet és 3 ek. zabpehely lisztet keverünk. Csipet sóval sózzuk,( kicsi bors, köménymag, v. kaporral ízesíthetjük. Ha édesen szeretnénk  édesítővel, vaniliával , citromhéjjal)) Legalább fél órára hűtőben pihentetjük.


     Előmelegített sütőben (180 fok) sütjük. Sütőpapírra, kézzel diónyi gömböket, vagy kanállal kicsit lapított tallérokat szaggatunk. A sós változatot megszórhatjuk reszelt sajttal.(ezt elhagyhatjuk, ha fogyni szeretnénk.)


    2. Sós stangli. (szénhidrát csökkentett)


    10 dg. hideg vajat, 20 dg.  liszttel elmorzsolunk( zabliszt, rozsliszt és búzaliszt 1:1:1 arányú keveréke). 1 kis pohár joghurtot 1 tojás sárgájával elkeverünk és a vajas liszttel összegyúrjuk. Ha nagyon ragadna, pici lisztet még szórhatunk rá.Ezt is hidegre tesszük-fél napra-éjszakára. Kisújjnyi vastagra nyújtjuk, tetejét szórhatjuk magvakkal, s vékony stanglikat vágunk belőle.


    3. Diós, vagy kakaós piskóta kevert liszttel. Sárga piskótát nem készítek így, mert a kevert liszt megszínezi, nem olyan szép, mintha csak búzaliszttel készül.


    Előre kis tálkákban oda készítem a kimért hozzávalókat.


    liszt: 2 evőkanál búza rétesliszt, 1 ek.zabpehely liszt, 1 ek. teljes kiőrlésű rozsliszt + vagy 2 púpos ek. darált dió, vagy 2 ek. kakaópor.Szárazon összekeverve.


    6 ek. kristálycukor helyett (2-3 ek?) nyírfacukor, vagy más édesítő-amit Ti már kipróbáltatok.


    6 db. hideg tojást szétválasztunk. (én vizes bögrébe teszem a sárgáját, így nem ragad oda)A fehérjét magasabb tálba, hogy habbá tudjuk verni,egy csipet sóval.


    1 pálinkás pohár étolaj és ugyanannyi szűrt citromlé


    Tepsit, vagy torta formát kibélelem sütőpapírral, sütőt előmelegítem.


    Készítés: Fehérjét géppel kemény habbá verem, fél időben hozzászórom a cukor pótlót és fényesedésig verem. Ezután már fakanállal, óvatosan keverem hozzá a liszt keveréket, olajat és citromlét. Amikor egynemű, belesimítom a formába és beteszem a sütőbe.


    15 percig teljes fokozaton, csukott ajtó mögött sül, majd mérsékelem a hőmérsékletet és megnézem, megfordítom, ha rózsaszínesedik, és kicsit elvált a forma szélétől, tűpróbával ellenőrzöm, átsült-e?


    Ha igen, akkor rácsra borítom, lehúzom a sütőpapírt. Így fejjel lefelé hagyom kihűlni. Így nem huppan be a teteje, s az alja lesz a szép síma teteje a tortának.


    A krém nálam általában valami főzött ,tejszínhabbal lazított, vagy túrós, gyümölcsös.... 


     


     

  8. 2016. május 27. 15:2964094.

    Zsuzsám, saját példákkal alá tudom támasztani az oltások szükségességét.


    Korosztályunkat még elérte a gyermekbénulás. Sok barátom, ismerősöm- akik túlélték- szenved tőle. (súlyos mozgássérült lett)


    Magam és unokatestvéreim voltunk kanyarósok, a szamárköhögést is elkaptuk. Nagyon betegek voltunk.(Drága nagymamán egymás után ápolt minket).


    Több ismerősöm évekig nyögte a vörheny szövődményét, a szívizom gyulladást.


    Édesanyám idős korában a bárányhimlő vírustól- amit még a dédunokái, unokája és magam is átvészeltünk-többször szenvedett az övsömörtől. Mindkét oldalán ( 2 év különbséggel) csúnyán kijöttek a kiütések, s olyan érzékeny maradt a helye, hogy élete végéig minden zuhanyozásnál, törölközésnél jajjgatott.( A gyógyszerek és a B-vitamin komplex ellenére.)


    Most egy osztálytársamnak a szemét támadta meg ugyanez a vírus- a szaruhártyáját- s hónapok óta szenved tőle.


    A mostani védőoltásokkal mindez elkerülhető lett volna!

    előzmény:
    szizsuzsóka (64081)
    2016-05-27  07:36
  9. 2016. május 27. 15:1064093.

    Klárám, miért gondolod, hogy csak áldozat árán lehet fogyni? Úgy gondolom, bármilyen csodaszer is csak akkor "fogyaszt", ha mellette nem eszel. Ez nem áldozat? s még sokba is kerül.


    Lehet enni, akár sokat is, sőt finomnak is érezhetjük azt, amiről tudjuk, hogy egészséges. Ha magunk készítjük el, akkor még mozgunk is vele egy keveset. Bármit eszel, a mennyiséget felezd meg, s ugyanannyi gyümölccsel, vagy zöldséggel pótold. Előtte és utána bőségesen igyál vizet.- persze, csak akkor, ha jól szeretnéd érezni magadat! 


     Ígértem  Zsuzsókának recepteket, szíves figyelmedbe ajánlom: Igaz, hogy nem édesség, de édes változatát Xillittel, (nyírfacukor) el lehet készíteni, s akkor az édesség iránti vágyat is kielégítheti.


     


     

    előzmény:
    klára13 (64079)
    2016-05-27  01:02
  10. 2016. május 27. 14:5864092.

    Hányféle találkozás, Istenem,
    együttlét, különválás, búcsúzás!

    Hullám hullámmal, virág a virágtól
    szélcsendben, szélben
    mozdulva, mozdulatlanul
    hány és hányféle színeváltozás,
    a múlandó s a múlhatatlan
    hányféle helycseréje!


    (Pilinszky János)


    Szeretem, ha az írók költők kifejezik szépen a gondolataimat, amiket én sokkal szárazabban tudok csak megfogalmazni. Ezért szívesen gyűjtök idézeteket is, mégha közhellyé váltak is az idők során.


     

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  11. 2016. május 27. 14:5664091.

      Mindig úgy nézek fiacskádra, Virágom, hogy maga a megtestesült boldogság. Mennyire vártad, és most már ott csücsül karodon. Boldog ő is, hiszen egy veled, boldogságodban is osztozik.

    előzmény:
    Princino (64087)
    2016-05-27  08:45
  12. 2016. május 27. 14:5364090.

      Na jó, igyekszem. De nagyon nehéz a fáradtságommal szembeszállni. Azért teszek-veszek, és várom a csodát a vasinjecióktól.
     

    előzmény:
    szizsuzsóka (64082)
    2016-05-27  07:38
  13. 2016. május 27. 14:5264089.

    Végre megjött a meleg, Bejgli hűsül egy kicsit.

    előzmény:
    klára13 (64088)
    2016-05-27  14:43
  14. 2016. május 27. 14:4364088.

        Az biztos, hogy az oltásoknak köszönhetően tűntek el betegségek, mint a szamárköhögés és pl a torokgyík. Persze ha millió és millió oltást beadnak,megtörténhet, hogy baj történik néhány esetben. A gáncsoskodások arról sosem szólnak, hogy az a bizonyos ártalmas balul sikerült egy vagy két eset hány százezred százalékot jelent. De hogy a haszon mekkora, arra érdemes gondolni. És kár lenne a fürdővízzel kiönteni a gyereket, hogy ennél a bájos közhelynél maradjak.
      Időnként előkerül ez a téma, és olyan meggyőzően írják, hogy saját mérlegelés nélkül csak úgy belefutok a csapdába. Pedig hát természetes volt, hogy fiaim is, unokáim is megkapják a védőoltásokat. Sőt, a kötelezőkön túl az agyhártyagyulladás elleni oltásokat is.

    előzmény:
    szizsuzsóka (64081)
    2016-05-27  07:36
  15. 2016. május 27. 08:4564087.

    Az üzenetem fele lemaradt :-( Benyelte az nlc. 


    Szeretettel öllelek titeket lányok. És sokat gondolok rátok,csak nem tudok olyan sokat jönni írni,mint korábban. Remélem,mindannyian jól vagytok. Puszi nektek

    előzmény:
    Princino (64086)
    2016-05-27  08:42
  16. 2016. május 27. 08:4264086.

    Sziasztok Lányok! 


     


    Nagy örömmel láttam,hogy Dombóváron kirándultatok. Jó volt látni titeket,a csapatot. Sokat gondolok rátok,csak írni nem tudok olyan sokat jönni,mint korábban. 


    Mi jól vagyunk,kisfiam egyre nő,már majdnem kilenc kiló,71 centi. És nagyon nagyon huncut

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  17. 2016. május 27. 08:1964085.

    Nem vesztesz semmit. Sőt!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864347 (64047)
    2016-05-24  22:48
  18. Torolt_felhasznalo_980663
    Torolt_felhasznalo_980663
    2016. május 27. 08:1064084.

    Tüskés barátnőnk, Nessy tüskéi szerintem alkalmiak voltak: ahogy újranéztem hozzászólásait, számomra nyilvánvalóvá vált, hogy magánya enyhítésére legurított némi itókát, és az turbózta fel idegrendszerét, az tette logikátlanul sértődékennyé és elutasítóvá.



    Életemben nem ittam alkoholt és nem is fogok.
    Örülnék, ha nem írnál olyat, amiben egy szemernyi valóság sincs.
    Kikérem magamnak a további belémrúgást.Ez is olyan sértés, ami miatt valóban törlöm magam az NLC-ről.
    Én nem bántottam senkit, megköszöntem a felajánlott segítséget.
    Nem igazán értem, minek kellett bejelölni engem FB-on, hogy nem is Te, hanem mások nézegessék a lapomat?

    Az én képeimet nem szokták dicsérgetni, mert nem készítek naponta magamról.Lehet, hogy bányarém vagyok, de én jól érzem magam a bőrömben.


    Én a Jóistenben, és magamban bízom. Meg fogom oldani azt, amit meg kell oldani.
    Ennyi.

    Minden jót.

    idézet:
    Nessy (64047)
    2016-05-24 22:48:33

    Kérj bocsánatot topikindító . Ez a hsz emberileg becsületlen

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864347 (64047)
    2016-05-24  22:48
  19. Torolt_felhasznalo_980663
    Torolt_felhasznalo_980663
    2016. május 27. 08:0464083.

    Miért ugrod át a Nessyt?
    Kérj Tőle bocsánatot : ez lenne a minimum, ha mocskolsz valakit ok nélkül.

    előzmény:
    klára13 (64049)
    2016-05-25  05:56
  20. 2016. május 27. 07:3864082.

    Klára lassú fokozatos mozgás rendkívül fontos . Több mint fogyás, az izmok és a keringés karbantartása fontos.-

    előzmény:
    klára13 (64078)
    2016-05-27  00:55
  21. 2016. május 27. 07:3664081.

    Nem csodálom ha gyanakodsz Klára ! Én vetten Alginát kapszulát az régóta ismert, a gyomorban megduzzad, és csökkenti az éhségérzetet.Nem fogytam tőle Igaz, hogy kirándulásunkon kiadós ebédeket ettünk.


    Kérdezted az oltás indokoltságát. Mivel sok érbetegség mögött virusfertőzés áll, és a tünetek évtizedek múlva jelentkeznek csak , meggondolandó az oltás elutasítása. Ezt a részt kimásoltam ismét .


    A gyermekkorban átvészelt bárányhimlő (varicella) után a vírusok látensen a ganglionokban maradnak, ahonnan újraéledve övsömört (herpes zostert) okozhatnak. Az 1960-as években egy herpes zoster „házi járványt” írtunk le, ahol csak a szteroidokkal kezeltekben lépett fel fertőzés. A varicella zoster (VZ) -ví - rust virológiai módszerekkel identifikáltuk. Szintén szteroiddal volt kezelve az a beteg, akiben a generalizált herpes zoster fatálissá váló meningoencephalitist okozott. A VZ-vírus-infekciót a szteroid nyilvánvalóan potenciálta. A szteroid és varicella zoster vírus interakció fenti két anyagát publikáltuk és ennek visszhangjából kiemelünk négy, világszerte olvasott vezető folyóiratot, amelyik szerkesztőségi vezércikket („editorial”-t) szentelt a témának. Egy NASA-munkacsoport kutatói, akik ugyancsak hivatkoznak a cikkeinkben szereplő előzményekre is, az űrrepülés mint stressz hatására fellépő tünetmentes VZ-vírus-, EBV- és CMV-reaktiválódásról számoltak be, amit a hypercortisolaemiának tulajdonítanak. Ma a herpes zoster egyes eseteiben a kórjóslatot és a kimenetelt jóval aggályosabbnak látjuk, mint régebben. Ennek csupán egyik oka, hogy rengeteg új komplikációt ismertünk meg; a másik ok, hogy olyan patomechanizmusok is feltárásra kerültek, amelyek nagyon veszélyeztetik a betegeket. Ráadásul kiderült, hogy olyan rendellenességekben (például temporalis arteritisben), ahol ma az első körben a vírusellenes antibiotikum a helyénvaló, régebben kizárólag szteroidot alkalmaztunk, ami elnyújtott kezelés során további romlást okozhat az alapbetegségben és végzetes komplikációkhoz vezethet. A vesebetegek kiemelten veszélyeztetettek, különösen időskorban és cukorbetegség társulása esetén. De még rosszabb lehet a helyzet az egyébként sikeres vesetranszplantáció után, ahol egyebek mellett, a szteroidok alkalmazásának kóroki szerepe ismét felmerül. Szerencsére időközben egy VZ-vírus-ellenes vakcinát sikerült kifejleszteni, amit már nagy populációkon is kipróbáltak és igen hatékonynak bizonyult. Minden bizonnyal óriási áldás lesz az idősek, a krónikus vesebetegek, a transzplantáltak és a sokféle egyéb veszélyeztetettek számára.


    A vírusok egy része a gyógyulás után elbújik a szervezetben és ha védekezőképességünk csökken, aktiválódik és súlyos betegségek, állapotok okozója lehet . Mivel az oltásnál gyengített  , elült virusokat, vagy csak virusrészecskéket alkalmaznak ez a veszély nem áll fenn


     


     

    előzmény:
    klára13 (64079)
    2016-05-27  01:02
  22. 2016. május 27. 01:2164080.

       Persze, átverés. A cikk bevezetője, ahogy gondolkozom, látom, ügyes applikáció. A minisztérium beszélhetett az anorexiáról, aztán ehhez szépen hozzáillesztették a pektin szert.
       Nem létezik a Magyar Dietetikusok Országos Szervezete. Szövetség van, de az más.
       Na, nem létezik



    Írta: Dr. Vasvári István


    Előadó
    Számos könyv szerzője
    Számos könyv szerzője
    Több ezer embernek segített

     


    Hát ennyire stimmelnek a dolgok. Nem kell kidobnom új, még meg sem érkezett ruháimat. Illetve visszaküldenem.

       Nyugodalmas jó éjszakát kívánok!


       Azért, ha valaki ismerné a LIVESt, és használta is, ossza meg velem tapasztalatait!

    előzmény:
    klára13 (64079)
    2016-05-27  01:02
  23. 2016. május 27. 01:0264079.

      Persze nehezen hiszem el, amit állít. Ez a minisztériummal dobálózás és orvosi hírek közé sorolás újabb trükk?


    Azért vagyok bajban, mert ha mégis igaz, akkor fújhatom az új ruhadarabokat! Tanácstalan vagyok.


    Nézzétek meg legyetek szívesek ezt az oldalt.


    http://iimpprsn.info/rndr/Mednews_Pectin_HU/?ap=2914&subacc=tudasfaja_FO&esub=-3AAJtDgHKBGM75yQAAQABAAHAAmILAmoLAZsBiATKCJkG


    Amúgy szívesen fogynék, mert nehéz vagyok magamnak, de áldozatot hozni érte képtelen vagyok már. Kipróbáljam a szert? Sokról meggyőződtem már, hogy semmit sem érnek, tegyek-e egy utolsó, végső próbát? Most féláron adják, az is gyanús. Ugyanis minden gyanús.

    előzmény:
    klára13 (64078)
    2016-05-27  00:55
  24. 2016. május 27. 00:5564078.

       Most aztán jól nézek ki.
       Másfél órával ezelőtt adtam fel a rendelést - ki is fizettem - új ruhatáramra. Mert már semmi sem megy rám. Persze, a B12 injekciókúrára ráfoghatnám az egészet, a helyzet azonban rosszabb: minthogy kifulladok az erőfeszítésnek nem nevezhető dolgoktól is, hát csak úgy elvagyok. Ma a teraszt gondozgattam - széken ülve. S közben nagyon jó étvággyal eszegetek. Mi az eredmény? Amit írtam: térfogatom rémesen nagy.
       Eddig az ideáig nem nagy ügy. Hanem most rátaláltam a LIVESre véletlenül. Ezen az oldalon.




    Mai orvosi hírek
    A legújabb egészségügyi és gyógyszeripari újdonságok

  25. 2016. május 26. 20:4264077.

    Marika csoda szép a kerted! Mikor a vonaton ültem Pest felé menve, eszembe jutottatok, a sínek mentén nagyon szép tengernyi pipacsot láttam.

    előzmény:
    jara (64076)
    2016-05-26  20:33
  26. 2016. május 26. 20:3364076.

    Minden széppel, jóval feltöltődött hazaérkező társnak kellemes estét kívánok.


    Klára, képek láttán a gondolatom: De jó lenne ilyen kutyául érezni magam. Továbbgondolva: Dodó is jól érzi magát, akkor én is, hisz kis kuttyaimtól ma is kaptam ölelést.


    Hoztam a saját utazásomról képeket. Szombati munka: virágültetés.


    Kedvenc rózsám.  


    Törökszegfű. Ennek története is van.  Gyufásdobozba szedtem a magot két éve. Kitettem az udvarra tavaly a polcot amin volt és a dobozt lefújta a szél. Kihullott a mag a kőre. Besöpörtem a kertbe és csodák csodája, kikelt. 

    előzmény:
    klára13 (64075)
    2016-05-26  18:29
  27. 2016. május 26. 18:2964075.

      Csodálatos. Még ez a szó is kevés rá.


      Mi, közben itthon csak a megszokott módon kutyázgattunk. Mindenkinek jut, nem kerekedik vita.

    előzmény:
    Kusza (64074)
    2016-05-26  17:16
  28. 2016. május 26. 17:1664074.

    Nagy vendéglátásban volt részünk, finom húsleves volt, utána körömpörkölt nokedlivel, majd sült csirkecomb hozzá töltelék szeletek savanyúsággal, majd meggyes és túrós rétes, és nagyon finom tejszínes gyümölcsös torta. Ja és persze sör is volt, és bor vagy pezsgő volt még, azt nem tudom, mert tudod én csak sört iszom.

    előzmény:
    klára13 (64073)
    2016-05-26  15:24
  29. 2016. május 26. 15:2464073.

      Magdikám, meséld el "lakodalmat". A finomságok vetekedtek a Sültsonkással?

    előzmény:
    Kusza (64070)
    2016-05-26  14:41
  30. 2016. május 26. 15:2264072.

        Ha Mester ezt látná! Nagyon boldog és büszke lenne!

    előzmény:
    Kusza (64070)
    2016-05-26  14:41
  31. 2016. május 26. 15:2164071.

      Zsumikám, amilyen mozgékonyak vagytok, képesek lennétek átkelni az Óperenciás tengeren is. Zsófi nénikéje útitársat keres Dubaiba. Társulsz esetleg? Nem olcsó, de megéri!
      

    előzmény:
    Zsumi45 (64069)
    2016-05-26  14:14
  32. 2016. május 26. 14:4164070.

    Még hogy a gyerekek felmásznak-e a csacsifogatra?

    előzmény:
    klára13 (64067)
    2016-05-26  13:32
  33. 2016. május 26. 14:1464069.

    Klárám, a szervezést a zárt topik egyik kedves tagjának köszönhetjük, aki férjével 3 teljes napon át 10 vendég kedvében járt. Oda én a kirándulások kapcsán keveredtem, amikor 2 évvel ezelőtt Szegedre jöttek, s átcsábítottam őket Hódmezőre Zsuzsóka és Magdika közreműködésével. Ők -az Őszirózsák-már több éve hazánk más-más vidékére látogatnak el, egy-egy tagjuk meghívására- program ajánlatára.


     Jó ötelet, átvehetnénk mi is, hiszen milyen jó lenne eljutni Kanadába, vagy akár Katarba! Nem gondoljátok? 


    Nemcsak: szellemi utazásokat téve.

    előzmény:
    klára13 (64068)
    2016-05-26  13:38
  34. 2016. május 26. 13:3864068.

       Hát a Róma villa miatt vágyódom Kaposvárra. Mert óriási élmény lehet a festő lépteinek nyomán járni. A Babits-házban jártam Esztergomban, feledhetetlen élmény. Ilyen lenne a kaposvári is.
       Tehát ilyen nagy utat tettetek meg? Azt hittem, Dombóvár a végcél. Ha legközelebb szervezkedtek, tehetnétek a nyílt színen, hadd élvezzük a készülődést mi, az itthon maradottak is. Már formálódik az új út terve? Ki látott vendégül benneteket? Ki volt a kedves?

    előzmény:
    Zsumi45 (64065)
    2016-05-26  12:56
  35. 2016. május 26. 13:3264067.

      Humorizálnék, hogy nagyon tetszik mindkét csacsika, de félek, Magdikánk megsértődik. Inkább átminősítem a festő szamarát angyalkának. "Nagyon csinos mindkét angyalka!" Különösen az, aki nyakában szép új kabátkájával harmonizáló kendőcske van!
      Vajon a kis kordéra fel szoktak-e mászni a gyermekek? Vagy tilos nekik? Remélem, nem. Sőt, turistaként is remekül lehetne fényképezkedni az üregúr ölébe csüccsenve!

    előzmény:
    Kusza (64064)
    2016-05-26  09:05
  36. 2016. május 26. 13:2264066.

       Szervusztok!
      Tehát egy szép emlékkel több... Az ismeretség mára barátsággá fejlődött, gondolom.
      Nessynek csak nem kell válaszolni, és akkor csöndben marad. Elhibáztam, amikor szóltam róla, tudhattam volna, hogy olvasgatni visszajár, ugrásra készen. Ha Hus meg tudja állni, hogy nem válaszol, akkor az ügy véget ért. Közjáték, kellemetlen, rosszul sikerült intermezzo. Kibírjuk, és remélem, ő is.

    előzmény:
    szizsuzsóka (64060)
    2016-05-26  06:22
  37. 2016. május 26. 12:5664065.

    Csatlakozom Magdika szavaihoz, én már többször voltam Kaposváron, de eddig nem sikerült megnéznem a házat és a festő kb. 80 festményét. Épp ma kezdődött egy rendezvény sorozat Kaposváron Ripll Rónai József emlékére. Bejelentették, hogy a belvárosból kisvonat közlekedik a Római villához. 


    Még reméljük lesz alkalom megnézni!

    előzmény:
    Kusza (64064)
    2016-05-26  09:05
  38. 2016. május 26. 09:0564064.

    Megjöttünk egy nagyon jól sikerült kirándulásról, sok szépet láttunk. Dombóvár is szép város, Kaposvárról meg nem is beszélve. Tamásék nagyon ajánlották, hogy nézzük meg a Rippl-Rónai emlékházat, vagyis a Róma-villát, sokat meséltek róla. Sajnos ahogy mondták a helyiek, egy hegyen van, nekünk egy kicsit nehéz lett volna oda feljutni. Azért a városban lefényképeztem ahogy ül a csacsifogaton.

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  39. 2016. május 26. 07:0364063.

    Az Elitmed nevű orvosi folyóiratból másoltam ki.


     


    Az MMR-oltás hatékony egészségmegőrző beavatkozás. Ez a három betegség és neurológiai következményeik manapság a magas átoltottságú országokban alig fordulnak elő. Ez a vizsgálat megmutatta, hogy a lázas rohamok átmenetileg megnövekedett előfordulási aránya az oltást követő 2 hétre korlátozódik, a kockázati különbség még a lázas rohamokra érzékenyebb gyermekek esetében is kicsi, és későbbiekben az oltást követő lázas rohamon átesett gyermekek csoportjában sem magasabb az esetleges epilepszia megjelenésének az esélye a más etiológiájú lázas rohamot produkáló gyermekekhez képest.


    Azt nem lehet kideríteni, hogy mi lett volna akkor, ha ezek a görcsrohamra hajlamos gyermekek az eredeti fertőzést kapják meg Ugyanis az oltási reakciók mindig legyengített, vagy elült kórokozó  elleni reakciók.


    A közvélemény által nagyon enyhének tartott betegségnek is sok szövődménye van. A mumpsz pl- hasnyálmirigy-gyulladást okozhat, mely cukorbetegség kiváltója lehet. A kanyaró halálos szövődménnyel is járhat , súlyos lehet különösen felnőtt korban .A védőoltást ellenzők többsége sajnos hangosan hirdet gyakran tévhiteket. Én a 50 éves múltam  után oltáspárti vagyok.


     

    előzmény:
    klára13 (64058)
    2016-05-26  03:41
  40. 2016. május 26. 06:5264062.

    Köszönöm a szép verset. Valóban a szelíd lankák között is gyönyörű kék volt az ég- Dombóvárról Szekszárd felé haladva szép rendezett falvakon haladtunk keresztül. Sok virág volt a városokban, falvakban .Olcsón, jó ebédet ettünk mindkét nap. No és a harmadik napon családi vendéglátáson vettünk részt, mely kisebb lakodalomnak is beillett .

    előzmény:
    csinomjank (64053)
    2016-05-25  08:28
  41. 2016. május 26. 06:2864061.

    Nagyon szép gondolatok ! Sokan félnek a haláltól, de az élet utolsó pillanataiban mindenki megnyugszik. Sok halottat láttam, mindenki arcán nyugalom honolt, szépek voltak lettek.

    előzmény:
    csinomjank (64041)
    2016-05-24  14:01
  42. 2016. május 26. 06:2264060.

    Klára ! Te minta topik gazdája, vezetője kérd meg kérlek Nessyt, hogy tartsa távol magát a topiktól.Olvassa , ha akarja, de ne szóljon bele.  Elbúcsúzott, köélcsönösen nem fogunk egymásnak hiányozni.

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  43. 2016. május 26. 06:0464059.

    Marikám ! A szarkalábat jobban szeretem, mint a búzavirágot. Emlegettünk a dombóvári kiránduláson. Nagyon kellemes volt.

    előzmény:
    jara (64038)
    2016-05-24  09:40
  44. 2016. május 26. 03:4164058.

       Nagy vidáman indutam volna aludni, amikor benéztem a fészbukra, és belebotlottam Sasa jóvoltából néhány egészségügyi kérdésbe.
       Zsuzsa, olvasom, hogy milyen sok bajt okoz az MMR védőoltás. Ugye, ez a kanyaró, a mumpsz és a rubeola ellen véd. Jó dolog, csak azt nem értem, hogy ezeknél a nem súlyos betegségeknél miért teszik kötelezővé az oltást?
        "Tekintélyes orvosi szaklapok többször is beszámoltak MMR-oltás után fellépő súlyos szövődményekről, többek között szellemi elmaradásról, görcsrohamokról, bélgyulladásról, nagyothallásról, ízületi gyulladásról, agyvelőgyulladásról és aszeptikus agyhártyagyulladásról."
       Tudom, mindig fellángol a vita az oltások körül. Tudom értéküket. De tényleg, ezt az oltást miért tették a kötelezők közé? 15 hónapos korban szurkálják be, aztán még egyszer 11 éves korban.
      Nyilván elolvasod a cikket erről, véleményed nagyon érdekel.


        


     

  45. 2016. május 25. 21:1864057.

    Hazaértem én is. Kicsit sokat tekergett az autóbusz. Oda-vissza valóban megjártam Tolnát-Baranyát, de Bács-Kiskunt is, mire Csongrádba visszaértem.(20 órára!)


    Sok szépet láttunk, nagyon kellemes volt a társaság, a programot szervezőknek hála jól kihasználtuk a rendelkezésre álló rövid időt. Sőt meglepetésül bőséges, házias vendéglátásban is részesültünk! A vihar és eső éjszakára időzítette jelenését!


    Apránként a látottakról is be fogunk számolni, de most ránk fér a lazítás. 


    Még visszaolvasni sem volt időm. 


    előzmény:
    klára13 (64056)
    2016-05-25  20:54
  46. 2016. május 25. 20:5464056.

       Jóságos boszorka az a hölgy nagy erőkkel megáldva. Tegnapra esőt írtak, olyan nagyon sajnáltam! És lám, mekkora öröm lehet a tévedés.
       Majd meséljétek el élményeiteket. Férjed-urad hogy bírta a világjárást?

    előzmény:
    szizsuzsóka (64055)
    2016-05-25  18:40
  47. 2016. május 25. 18:4064055.

    Szervusztok ! Szerencsésen hazaérkeztünk.Házigazdánk, aki szervezés nagy mestere napsütést szervezett mindhárom napra. Tegnap kissé hűvösebb volt, de napsütés. No és , amit kértem, ide kis falumba küldte az esőt, így minden szép üde !Magdika és Zsumika még utaznak ! Holnap beszámolok !

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  48. 2016. május 25. 12:0364054.

      Szép ajándék.
      Janka, egészen megdöbbentett az incseleg szó. Hirtelen nem tudtam hova tenni, bár ismerős volt. Igen, ismertem, de mint incselkedik formát. Visszaható ragozás ez? Nálunk azt jelenti, hogy macerálja, jó szándékúan, játékosan a másikat.

    előzmény:
    csinomjank (64053)
    2016-05-25  08:28
  49. 2016. május 25. 08:2864053.

    a kiranduloknak kuldom e Babits verset :


     Itália! tudom városaid csodálni,


    hol dús sikátoron vidám nép incseleg.
    Lázas az ily szük út, mint testben kék erek,
    s nemes habár hanyag, szennyében is királyi.


    Vonzanak íveid s tünt fényed palotái
    árkádod, oszlopod, a súgaras terek,
    hol elszédülnek az ideges emberek,
    vonzanak a sötét toronylépcsők csigái.


    De nem kékebb eged és a dombod se zöldebb,
    mint honni dombjaink s a dunántúli ég,
    e gömbölyű, szelíd, szinjátszó kék vidék.


    S olasz sziv nem lehet emlékektől gyötörtebb
    a vén boltok alatt, az ősök piacán,
    mint én ha földeden bolyongok bús hazám!

  50. 2016. május 25. 08:2064052.

    "családi energiamező"


     ez tenyleg letezik ,ezt alairom - magamon tapasztaltam , sot tovabb mennek


      azon emberek kozt is van ilyen ,akik sokaig egyutt voltak valahol  pl. szomszedgyerekek 


    sot meg neha az ilyen netes baratok kozt is ...


     


    Jung is olyat allitott , hogy semmi nincs nagyobb hatassal a gyerekre ,mint a kimondatlan dolgok  . Nem a peldamutatas hat legjobban a gyerekre , hanem az ,amit elhallgatunk . Es sokszor az osok vagyai formaljak a mai gyermek sorsat .


     Ez mondjuk kicsit mas ,mint Hellinger  -az nekem ugy tunik kicsit ,mint a hetedizinglen buntetes a Bibliabol ,ami nekem mindig igazsagtalannak tunt .


    ______


    koszonom a gratulaciot 

    előzmény:
    klára13 (64043)
    2016-05-24  15:24

Címlap

top