Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2015. október 17. 09:1561351.

      De jó! Már töprengtem, hogy vajon a fészbukon hol lehetne megtalálni a képeket.


      Igazán nagyon szép emlék az a nap.

    előzmény:
    Kusza (61349)
    2015-10-17  09:00
  2. 2015. október 17. 09:0961350.

         Így gondolom én is, Magdikám. Annyira más a mai fiatalok világa, hogy nehezen érthetjük meg. Már Beninél kapkodom néha a fejemet.
         Szereti az Ég az aranydiplomásokat! Itt süt a Nap! Nem áztatja el Zsuzsát.
         Mivel töltöd a mai szép napot? Én végre kisütöm a nyamvadt négy szelet tarját hirtelensültnek, amit napok óta csak taszigálok a hűtőben. Amikor nekilátnék a nagy munkának , inkább eszem sajtoskenyeret, és a szerencsétlen szeleteket visszahajítom a jégre. /Hani nevezi így a hűtőt./ Készítek krumplisalátát is - talán. Megerőltetem magamat a konyhában!

    előzmény:
    Kusza (61348)
    2015-10-17  08:47
  3. 2015. október 17. 09:0061349.

    Láttam Zsuzsa megkérdezte a topikindítónkat, hogy ide hozhatunk-e képet, tehát az ő beleegyezésével mutatok. Gondolom Zsuzsa most nagyon elfoglalt, érthető, nagy eseményre készül.

    előzmény:
    klára13 (61347)
    2015-10-17  07:50
  4. 2015. október 17. 08:4761348.

    Az az igazság, én valójában nem örültem, hogy Benedek felköltözött Pestre, mert nem olyan messze laknak, de hát ők tudják. Benedek az ELTE-re jár néprajzszakra. Ádám pedig a Média Arts és Animátion Film Directing (Budapesti Metroplitan Főiskola) Na ezt sose tudom megjegyezni.


    Bármennyire is szeretem az unokáimat, nem szerettem volna ha, innen jártak volna iskolába. Ismerem magamat, nem nekem való az ilyen aggódás.

    előzmény:
    klára13 (61342)
    2015-10-17  03:56
  5. 2015. október 17. 07:5061347.

        Boldog napot kívánok, Zsuzsa! Gondolok rád!

    előzmény:
    szizsuzsóka (61346)
    2015-10-17  06:55
  6. 2015. október 17. 06:5561346.

    Szervusztok !Szép hétvégét kívánok.! Szárítom, a hajam, utána öltözöm . Kis izgalommal  megyek az aranydiplomámért !Holnap majd beszámolok

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  7. hus
    hus
    2015. október 17. 06:0661345.

    Kellemes hetveget kivanok nektek, pihenessel, fincsi kaveval es sutikevel.  


    https://www.youtube.com/watch?v=2GVhhYteCQw


    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  8. hus
    hus
    2015. október 17. 04:0461344.

    Itt voltal Klaram, de sajnalom, hogy nem talalkoztunk. Frissitett a gepem, kozben telefonon beszeltem a testveremmel, igy elkerultelek. 


    Nem tudsz aludni?   Na ez nekem is problemam. 


    Ma osszejottunk unoka testverek megint. Ilyenkor az egyik unoka tesrverem szokott hozni regi fenykepeket es elnezegetjuk, elbeszelgetunk, felelevenitjuk a regieket. Olyan jo.


    Nem tudom, hogy mondtam-e nektek, hogy a multkor apukam lanytestvererol hozott fenykepet es en csak most lattam rola fiatalkori kepet. Hat nagyon szep volt, nem gondoltam volna soha. Igaz, ez az unokanoverem is igen szep volt, korahoz kepest  jol nez ki. Ighaz, ajonnek a problemak es nehezen fogadja el. Elhiszem.Majd fogok ra emlekezni, ha hasonlo helyzetbe leszek.


    Adopapirozott Zsofikad is? jaj, akkor tenyleg el volt foglalva.


     


    Kep a canadai oszrol,. amitol konnybe labad a szemem. Meg elvezzuk, remelem holnap tudok meg kesziteni kepeket, mert ez maga a csodalat. 

    előzmény:
    klára13 (61341)
    2015-10-17  03:50
  9. 2015. október 17. 04:0161343.

      Zsumikám, mélységesen igazad van. Remek ismeretségek kötődnek. Lám, az újdonságokban óriási lehetőségek vannak, csak fel kell tárni őket.
      Nagyon fárasztó volt az utazás?


     

    előzmény:
    Zsumi45 (61334)
    2015-10-16  08:37
  10. 2015. október 17. 03:5661342.

      Tehát kezd szétszéledni a család. Benedek Budapesten él. Ilyen időszak ez. Lehet, mondtad, de azért kérlek, mondd el ismét, hogy mit tanul? Ádám a képzőművészeti egyetemre jár? Miskolcon is jó egyetem van, kár, hogy volt megfelelő. Igaz, egyszer régen már szó volt erről, és féltettelek, hogy ha valamelyik unoka hozzátok kerül, szétaggódod magadat.

    előzmény:
    Kusza (61335)
    2015-10-16  12:37
  11. 2015. október 17. 03:5061341.

         Hus, nemcsak a nap, hanem a hét is repül. Vasárnap van, aztán máris itt a péntek. Tegnap kérdeztem Zsófikámat, mondta, neki nem, különösen ez a hét volt hosszú, mert valami adóügy van a könyvelésben. Vagy mi. Szóval, sok a munka.    
         Nem bánom, hogy a "szárnyas idő hirtelen elrepül", mert arra gondolok, hogy a tél is majd így tova lesz egy pillanat alatt. Csak hadd rohanjon, mondom annak tudatában, hogy ez az életem.


     

    előzmény:
    hus (61338)
    2015-10-17  02:24
  12. hus
    hus
    2015. október 17. 02:3961340.

    Zsumika, csodalom faradhatatlansagodat,  programjaid elokeszuleteit es vegrehajtasait. 


    Gondolom tavaszra mar  csak egy lakast fogsz fenntartani es idod meg tobb lesz ilyenekre. 


     

    előzmény:
    Zsumi45 (61334)
    2015-10-16  08:37
  13. hus
    hus
    2015. október 17. 02:2961339.

    Nagyon jo volt olvasni a beszamolot, mindig orulok, hogy egyutt tudtok lenni.


    Valoban es sajnos, hogy az ido keves meg ezen a napon is egymasra nektek. Na majd maskor.

    előzmény:
    szizsuzsóka (61333)
    2015-10-16  06:05
  14. hus
    hus
    2015. október 17. 02:2461338.

    Nem szereztem be meg a fakat, meg kell keresnem a pairokat, amiket felirtam, hogy szeretnek, de olyan kupis az asztalom, hogy el sem hiszed. Annyi fele kellett figyelnem, inteznem dolgokat, hogy itt csak gyulnek a jegyzetek nekem.


    Adopapirokat rendeztem, szaamlakat, rokonsagot, udvart, benti ramolasokat, ido az sosem eleg, igy elmaradtak a fak, pedig margaret aranyos volt, megirta nekem a csodafa nevet is.


    Evelo viragokat ultettem, majd ultettunk a lanyommal, meg kell a jovoheten 2 bokrot ultetni, kisfat es akkor meg leszek elegedve a jovo tavasszal magunkkal.


    Most oszinten irjatok meg, hogy minel korosabb valaki, annal kevesebbnek erzi naponta az idejet? Vagy a 24 ora gyorsabban repul, vagy csupan sokkal tobb programot keszitunk magunknak, miant amit kepesek vagyunk csinalni?


    Hol a hiba a panaszomban? 

    előzmény:
    klára13 (61323)
    2015-10-15  00:18
  15. hus
    hus
    2015. október 17. 02:1461337.

    Klara, remelem nem vetted rossz neven, hiszen  elgondolkodtal rajta.


    Tenyleg itt nem a fiatalok hordanak olyanokat, oszinten irtam neked, oszinten, szeretetbol. 


    De ez a lancs nagyon tetszik nekem. Az osz osszes szine benne van, szinte minden oszi jellegu es szinu  ruhahoz lehet hordani.


    Gratulalok hozza. Komolyan. Meg mielott olvastam volna a hozzamszolasodat, azelott is ez volt a velemenyem.

    előzmény:
    klára13 (61322)
    2015-10-15  00:11
  16. 2015. október 16. 20:2061336.

       Elragadó baráti társaság vagyok.
       Köszönöm a beszámolókat, nagyon jólesett olvasni őket.


     

  17. 2015. október 16. 12:3761335.

    Egy nappal hamarabb elindultam, meglátogattam Tamásékat. Mindjárt a vonatról leszállva betértem a SültsonkásbaNáluk nem volt otthon senki, csak Bejgli örvendezett nekem, annyira örült, hogy majd fellökött. Este Ádámnak volt Pesten koncertje, oda ment a család. Szerették volna, ha én is megyek, de nem vállaltam, nem szeretek én már olyan késő járkálni. Éjfélre jöttek haza, Ádám még később. Benedekkel nem is találkoztam, ő már Pesten, vagyis Budán lakik albérletben.


    A Keletiben négyen találkoztunk, onnan mentünk az étterembe. Nagyon jól éreztem magam, mind a két Zsuzsával beszélgettünk, jó egy ilyen személyes találkozás is. Ja már előzőleg ott járt a Mikulása Zsuzsa személyében, mindenkinek a székén volt egy zacskó mogyoró.

    előzmény:
    klára13 (61329)
    2015-10-15  22:47
  18. 2015. október 16. 08:3761334.

    Az utolsó mondatodhoz:


    Vásárhelyen emlékszel az alpolgármester úr az aulában megkérdezte kik vagyunk? Később az idegenvezetőnknek is örömét fejezte ki, hogy létezik ilyen "szépkorú" internetes szerveződés, akik felkerekednek, hogy megismerjék társaik természeti környezetét, városaikat. "országjáró nyugdíjasok".


    Igen, ez a közösség minden közös előélet, (előítélet?) nélkül egyszer csak érdeklődni kezd egymás iránt. Megtalálja azokat az érdek nélküli  pontokat, amik egymás életmódjában, értékrendjében, érdeklődési köreiben  közös, vagy épp a különbözőséget szeretnénk megismerni.


    Nem jelent "mindenki-mindenkinek a barátja" viszonyt, de nem kizárt személyes barátságok kialakulása sem. Annyit adunk ki magunkból, amennyire lelkünknek szüksége van, és annyit fogadunk is be.


    Megkönnyíti ezt, hogy van időnk, utazási kedvezményünk, s szándékunk, hogy pótoljuk ismereteinetk hazánk eddig még nem látott tájairól.  

    előzmény:
    szizsuzsóka (61333)
    2015-10-16  06:05
  19. 2015. október 16. 06:0561333.

    Tizenketten voltunk, de később megérkezett még egy barátnőnk, aki orvosnál volt, és azt hitte , nem tud eljönni. Kellemes az étterem ( Thököly vendéglő, jól megközelíthető . Jól főznek, bőséges adagot adnak , talán kicsit túl sokat is. Tavasz óta drágább lett , de kibírható. Sajnos fél adagok nem voltak, csak gyerekmenü. Mi Zsuzsával fitnesztálat vettünk, ez olyan gírosszerű, csirkemellből és sültkrumpli nélkül . 3 óráig voltunk, mert indultak a vonatok. Legközelebb mindjárt nyitásra megyünk, mert a pestiek rövidnek találták az ottlétet.Ők 12-re jöttek, de mi előbb felértünk. Ez különösen érdekes, akik messziről , Szegedről, Veszprémből, Szolnokról, Miskolcról  jöttek. Tavasszal talán a nyíregyházi barátnőket is sikerül felcsalni .


    Beszélgettünk, ettünk , örültünk egymásnak.


    Tavasszal a  kiránduláson a zirci székesegyházban is voltunk. Egy nagyon aranyos  fiatal szerzetes vezetett bennünket. Csodálkozott azon, hogy internetes társaság vagyunk (ezen mindenhol meglepődnek ) . Elfogadta , hogy a világháló nemcsak elválaszt, de össze is kötheti az embereket.

    előzmény:
    klára13 (61330)
    2015-10-15  22:50
  20. 2015. október 16. 05:5261332.

    Aranyos vagy Zsuzsám, de nem jövök rá, milyen blúzban voltam Majd megnézem a képen


    Nagyon bizonytalan a közlekedés a 10 úton , és előttetek akartam érkezni Ez jól sikerült. Nem szeretek már kocsival járni a városban , ha azzal megyek is a Flórián téren hagyom .( Vagy Sándor vezet )


    Köszönöm, hogy jöttél , mert így Magdika bizonytalansága is oldódott. Egyszer pórul járt, azóta szorong. Nem jött a busz , taxiba szállt, és jól megkopasztották szegényt. Ez a megoldás, hogy Zuglóban szálltok le, nagyon jó , mert kis sétával elérhetitek a vendéglőt. Nagyon barátságos hely. Jövőre lesz Sándorék 60. érettségi találkozója , azt is odaszervezzük. Jól megközelíthető bármelyik irányból.


    A topánkám a szépkorúak napját jól bírta, de azért viszek cserecipőt

    előzmény:
    Zsumi45 (61327)
    2015-10-15  09:08
  21. 2015. október 15. 22:5361331.

      Zsumikám, mesélnél-e te is? A három beszámolóból nagyszerű panorámakép alakulna ki...

    előzmény:
    Zsumi45 (61325)
    2015-10-15  08:46
  22. 2015. október 15. 22:5061330.

    Mesélj, mesélj, Zsuzsa. Meséld a találkozót.

    előzmény:
    szizsuzsóka (61324)
    2015-10-15  06:38
  23. 2015. október 15. 22:4761329.

       Magdika, kérlek, meséld el a találkozót!

    előzmény:
    Kusza (61328)
    2015-10-15  21:02
  24. 2015. október 15. 21:0261328.

    Klára nagyon szép ez a gyöngysor, nehogy olcsón kínáld!

    előzmény:
    klára13 (61322)
    2015-10-15  00:11
  25. 2015. október 15. 09:0861327.

    Zsuzsa, Drága, nagyon kedves fogadtatás volt, hogy kedvünkért Te is korábban érkeztél! Örülök, hogy Magdikával is beszélgethettem, Ö egy örökifjú utazó!


    A szegedi topiktárs bizonytalansága is hamar feloldódott , én is nagyon jól éreztem magam. A távol maradottakat is össze számolva, ilyen nagy létszámú társaság levelezéséhez valóban szükség van személyes találkozásra,nem elég a képzelet.


    Sajnos gyorsan hidegre fordult az idő, úgy éreztem, csontomig hatolt a nyirkosság, jól esett hazaérve a forró fürdő. 


    Kívánom, hogy napsütésben, kényelmesen csinos topánkádban vehess részt az arany ünnepen! ( A tegnapi blúzodat is megcsodáltam, nagyon csinos voltál!)

    előzmény:
    szizsuzsóka (61324)
    2015-10-15  06:38
  26. 2015. október 15. 08:4961326.

    Nagyon szép vers! 


    Itt mifelénk nem oldotta semmi a szürkeséget, elég sok szürke eső esett,s ma is folytatódik, levélszaggató széllel.

    előzmény:
    klára13 (61314)
    2015-10-13  22:30
  27. 2015. október 15. 08:4661325.

    Klára, ez a nyakék tetszik legjobban nekem is!  A színeket megváltoztatva minden öltözethez, vagy alkalomra csodás!


    Továbbgondolva el tudom képzelni különleges formájú gombokból is, az igazán bohókás ifjaknak, amikor még a kő értéke nem szempont.

    előzmény:
    klára13 (61322)
    2015-10-15  00:11
  28. 2015. október 15. 06:3861324.

    Szervusztok ! Tegnap nagyon kellemet találkozón voltam. A másik topikkal évente 2x rendezünk találkozó. Ilyenkor jól elbeszélgetünk. A személyes ismeretség közelebb hoz bennünket egymáshoz. Zsumi és Magdika is ott voltak , és Zsuzsának köszönhetően másik szegedi barátnőnk is eljött . Zsuzsa felfedezte, hogy vonatuk Zuglóban is megáll és onnan 10 perc kényelmes sétára van az étterem , ahova menni szoktunk.Közel van a Keletihez is , így nagyon kellemes megközelítése mindenkinek. Tavasszal Dombóváron találkozunk, ott a gyógyfürdőbe is elmegyünk.


    Olvasom, hogy kellemesen telt el a napotok . Remélem hétvégén jobb idő lesz és nem agyonázottan érkezem ünnepem helyére !

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  29. 2015. október 15. 00:1861323.

        Miket ültetsz? Hus, beszerezted-e a hóvirágfát?


        Jó éjszakát!

    előzmény:
    klára13 (61322)
    2015-10-15  00:11
  30. 2015. október 15. 00:1161322.

      El kell már mondanom, Hus, hogy nagy jót tettél velem, hogy öreglányosnak mondtad nyakékeimet. Hogy az idősebb elegáns hölgyek viselnek ilyeneket. Hát igen, farmerhoz, esetleg atlétához hogyan is lehetne őket felvenni? És azóta újszerű  megoldásokat eszeltem ki, most vannak megvalósulásuk küszöbén, majd megmutatom őket, ha elkészültek. Ha nem szólsz, dehogyis törtem volna fejemet! Megmutatom, amit ma megvásároltak, alig hogy árulni kezdtem.

    előzmény:
    hus (61320)
    2015-10-14  23:11
  31. hus
    hus
    2015. október 14. 23:1461321.

    Jol elted at az unnepet, koszonom szepen en is. 


     


    ...  rémészetes szépségem pillanatfelvétele ...  ez is nagyon jo. 

    előzmény:
    jara (61311)
    2015-10-13  09:13
  32. hus
    hus
    2015. október 14. 23:1161320.

    Gratulalok az ertekes helyekhez neked is es Zsofikadnak is. Sok-sok munka van veluk, turelem es szeretet mellett mindig  meg van az elso helyezes. 


    Tovabbi ermeket es szeretetteljes munkat kivanok nektek .


    Olyan aedesek a kutyusok, nem csodalom, hogy elsok lettek.


     


     Nem kuldte el a hozzaszolast az elobb, most talaltam meg.


    Na mi tortenik mar megint?

    előzmény:
    klára13 (61293)
    2015-10-12  05:43
  33. hus
    hus
    2015. október 14. 23:1061319.

    Siettem a vacsorahoz es betut tevesztettem,  elnezest.


    Ezt a teriteket a netrol vettem le, nem a mienk volt. 


    Jaj nagyon finom volt minden es a fiamek is epp vacsoraara erkeztek meg a naszutrol.


    Igy nagy volt az oromunk. En keszitettem a pulykat, soskat, krumplipuret, rantott gombat, a tobbit a lanyom ,a levest,  a salatakat, zoldsegeket, szoszokat, sutiket.


    Dinom es danom volt.  Elotte elmentunk oszi tavat latogatni, teszek majd fel kepeket, ha atveszem a gepezetre.


     


    Ez a kep Oregonban keszult, nem Canadaban.

    előzmény:
    klára13 (61308)
    2015-10-13  01:42
  34. hus
    hus
    2015. október 14. 22:5761318.

    Dolgozom a kerten, szep volt az eskuvore igyekeztem vele, ugy ahogy irod, mar a tavaszra keszulok.


    Tulipanokat meg nem vettem, lehet, hogy jovore fogom csak eldugdosni oket. 


    Egy par bokrot szeretnek meg ultetni, mindjart megyek ki megint.

    előzmény:
    klára13 (61284)
    2015-10-10  08:07
  35. hus
    hus
    2015. október 14. 22:5461317.

    Mar nagyon varom, hogy eleted minden szive vagya  elobujjon. 


    Gondolok majd ratok,addig is  sok erot es oriasi boldogsagot kivanok az elso talalkozaskor. 

    előzmény:
    Princino (61277)
    2015-10-09  19:10
  36. hus
    hus
    2015. október 14. 22:3161316.

    Klaram, halali vagy! 


    ... mondhatni koreográfiája volt ezen estéknek ...


    Az eletben nem  nevetseges  az ilyen koreografia a gyerekeknek, de ahogy itt leirtad nagyon aranyosan fejezted ki magad. 

    előzmény:
    klára13 (61275)
    2015-10-09  12:33
  37. 2015. október 14. 22:3061315.

         Mindenütt esik az eső?
         Hallottam, hogy a kukorica pedig még lábon van. Na, ott van az igazi baj...

  38. 2015. október 13. 22:3061314.

    Csoóri Sándor:


    Vendégem és varázslóm
     
     Ebben az átlátszó esőben
     nagyon magányos lett az erdő.
     Madarak torkában a lángot
     elfújta kedvetlen, hanyag szél.
     
     
     Állnak a lombok, mint lovak
     a szomorúság jászolánál;
     baljós tükröket rejt a hegyhát
     s bennük ég és föld öklelését.
     
     
     Ha nem élnél, most elaludnék
     s nem gondolnék semmi örömre,
     sem a víz citera-szavára,
     sem ágyékod villámaira.
     
     
     De fölkönyöklök nyavalyámból,
     az elmúlásból fölkönyöklök
     s téged látlak, egyetlen élőt,
     kiben a nyár még folytatódik.
      
     
     A nyár, mit az eső kioltott,
     akárcsak egy boglyatüzet,
     a nyár, mely olyan zaklató, mint
     a szerelem vagy mint a rózsák.
     
     
     Az évszakokat folytatod te
     azzal, hogy élsz, hogy örülsz nékem:
     ha fölnézel; ragyog a Nap
     s ki is nyílik, mint egy kapu.
     
     
     Ezen át lépsz be újra hozzám,
     vendégem és varázslóm vagy –
     Eláll az eső szívverése
     s a fű zöld parazsa fölizzik.

    előzmény:
    klára13 (61313)
    2015-10-13  22:25
  39. 2015. október 13. 22:2561313.

       Ma ismét esik. Pedig tegnap a kétnapos nagyon vizes nap után fényes reggelt találtam a teraszra kilépve, és önkéntelenül kerestem az égbolton a szivárványt. Olyan bibliai fények vettek körül. Aztán ma ismét szitál csípősen, szürkén, kedvetlenül. Eszembe jutott a rég kedves vers: "ebben az átlátszó esőben nagyon magányos lett az erdő..." És végtelen szomorúság vett rajtam erőt.


        Mondtam, már, hogy utálom az őszt? Már csak a telet jobban.

    előzmény:
    jara (61312)
    2015-10-13  19:46
  40. 2015. október 13. 19:4661312.

    Zsuzsóka, így van ez nálunk is. Lehet, hogy új gondolatommal mégis be tudom hozni az oleandert, hibiszkuszt és az enciánt. Ezek nagy edényben vannak és vissza is kellene vágni őket, hogy beférjenek. Még nem néztem utána, hogy most lehet, vagy tavasszal. Pincébe nem kapok engedélyt csak a dáliagumókra és egy láda muskátlira. Máshol megfagynak.


    Ha Anyukám kis házában egy helyiséggel arrébb megyek az előszobába az irodámmal, akkor itt a volt konyhában kellő hideg lesz és áttelelhetnek a nagyobb növények.


    Ha Tőletek választ kapok a metszésre, mert tudjátok kapásból és megírjátok, akkor nem keresgélek és megköszönöm.

    előzmény:
    szizsuzsóka (61310)
    2015-10-13  05:54
  41. 2015. október 13. 09:1361311.

    Szervusztok.


    Kedves hus!


    Ha jól élem át a hálaadás ünnepet, akkor én is köszönöm kedves írásaidat, pozitív hozzáállásod az élethez. Ha nem jól, akkor is érvényes a köszönet.


    Voltam találkozón és jó sok képet tettek fel a lányok a Fb-re Ezek között a munkatársak között voltunk "Apuka és Anyuka". Szégyelltem is magam, mert hiányolták páromat.


    Viszont képeztem egy új szót, mert huncutkodott velem kedvenc ifjú rokonom.


    - Ez a  kacsintás a pincérnek szólt? - volt a bejegyzése.


    - Nem, ez az arcidegbénulásom és a rermészetes (rájöttem tévedésemre, és adta magát a szó) rémészetes szépségem pillanatfelvétele.  

    előzmény:
    hus (61307)
    2015-10-13  00:46
  42. 2015. október 13. 05:5461310.

    Marika ! Bálint gazda honlapján lehet erről olvasni- 1-2 tő paradicsompaprikát megpróbálok megmenteni.Furcsa , amit mondok, de ebben a kettőnknek nagy házban nincs többre helyem

    előzmény:
    jara (61300)
    2015-10-12  18:37
  43. 2015. október 13. 05:5061309.

    Klára gratulálok a kutyusokhoz.! Láttam a tévében ilyen versenyeket, de szakmai ártalomként annyira embercentrikus  vagyok, hogy nem igazán jutnak hozzám el ezek a hírek. Viszont elismerem ez nagy öröm lehet annak, akinek ez a hobbija .


    Nekem is voltak kutyáin, nagyon szerettem őket , de nem tudtam igazán barátnak , társnak tekinteni. Pedig tényleg azok. Csak nekem erre sem volt igazán időm és maradék érzelmi kapacitásom . Annyira kitöltötte életemet a munkám és családom

    előzmény:
    klára13 (61293)
    2015-10-12  05:43
  44. 2015. október 13. 01:4261308.

       Drágám, már megijedtem, hogy búcsúzol.
        Azt gondolom, mindannyiunk nevében mondhatom: köszönjük, hogy hozzánk tartozol.


       Ez a te csodás hallasas terítéked?

    előzmény:
    hus (61307)
    2015-10-13  00:46
  45. hus
    hus
    2015. október 13. 00:4661307.

    Draga lanyok! 


    A mai napon  nektek is megkoszonom  az egesz evi egyutt toltott tere-feret es minden boldog pillanatot, amit itt toltottem veletek. Sok volt, jo volt es udito volt veletek is lenni.


    Nalunk a hallasas  napja van ma. 


     


    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  46. 2015. október 12. 22:0061306.

      Ó, Nellike nagyon is Nellike! Annyira aranyos,  picike, mert elfelejtett megnőni, és mindenki egyre csak becézgeti.
      Akkor nagyon szerencsés helyzetben vagyok, egy ládában vidáman termett négy tő paprika. Azokat majd behozom, de azért az ismét virágzó tv paprikák némelyikét is igyekszem bementeni. Majd beszámolok.

    előzmény:
    jara (61300)
    2015-10-12  18:37
  47. 2015. október 12. 21:5561305.

      ...Üzletszerű kéjelgés. Ez a legaranyosabb szóösszetétel ebben a témában. A prostitúciónak aligha lehet gátat vetni.
       Javulást kívánok fiacskádnak, igyekezz pihenni, ne törődj semmivel, Janka.

    előzmény:
    csinomjank (61299)
    2015-10-12  15:52
  48. 2015. október 12. 21:5061304.

      Virágom, azt hittem, holnap ér oda, ma szándékoztam némi kis magyarázkodással megkeresni téged. Írtam ide azonnal, de gépem elnyelte. Örülök örömötöknek, aligha van bájosabb ruhadarab a kisbabaholminál. Jó egészséget kívánok.

    előzmény:
    Princino (61297)
    2015-10-12  13:39
  49. 2015. október 12. 21:4161303.

      Jól látod, Magdikám, tényleg sok munka van bennük. És szakadatlan gondoskodás. A méhgyulladásba bele szoktak halni szegény kutyusok. Zsófikám rángatta ki a gödörből Nellykét, ahogy Lili gerincét is a mai napig gyógyítgatja, masszírozza, mert bár a műtét kitűnően sikerült, a hátsó lábacskái kissé táncosak maradtak. Lassanként javulnak.
      A férj ezúttal fekete lesz, és Bonbon, egyik várhatóan fekete kutyus lesz Benikéé. Azt mondhatom, amit a gyerekekre szoktak mondani, hogy ahol három elfér, elfér a negyedik is.
       A majdani apuka neve Elvis Presley. Olaszországban él.

    előzmény:
    Kusza (61296)
    2015-10-12  08:48
  50. 2015. október 12. 21:3061302.

      Rájöttem ám, hogy szerves vegyületről van szó, amelynek egyik összetevője a szervetlen elem. De megvártam magyarázatodat, és nem csalódtam. Köszönöm.


      

    előzmény:
    szizsuzsóka (61295)
    2015-10-12  06:56

Címlap

top