Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. hus
    hus
    2015. augusztus 30. 05:3260751.

    Legyen egy vidam es kellemes vasarnapotok, sutike kaveval es pihenessel egyutt. 



    https://www.youtube.com/watch?v=HTkbj56bnYs     


     


    regen es most 


     


    https://www.youtube.com/watch?v=XJCvPhqcY9A


    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  2. hus
    hus
    2015. augusztus 30. 01:5360750.

    Igen, biztos, nem szoktam kerdezni roluk a kislanytol, mert tudom, hogy az anyukanak nincs cssak minimalis penze, az apuka meg mindent probal megtenni, amit csak tud. De ugye az masodik hazassaga az apukanak, azt pedig azert nem akarom kerdezni, mert esetleg a kislanynak rosszul esne.


    Nehez az egesz, mivel pontosan nem tudom, elkepzelem, hogy mindent megtesznek a kislanynak, ami apai es anyai beleferhet.


    Erzekeny kis teremtes, igy elkerulom azt, hogy rosszul essen neki minden, ami a szuleivel kapcsolatos es mocskos  anyagiak.


    Ha keresztbe szalmat sem tenne egyik sem a kislanyert, bennunket az sem erdekelne. Vegul is mirol tehetne o a szuleivel kapcsolatban es ebben a helyzetben?


    Azt tudom, hogy nagyon szeretik. Latni rajtuk.

    előzmény:
    klára13 (60747)
    2015-08-29  23:01
  3. hus
    hus
    2015. augusztus 30. 01:4260749.

    Kata Katinka nagyon kellemes beszelgeto partner volt, szerettem a hozzaszolasait, a gyonyoru kifejezo eszkozeivel valo beszelgeteseit. Talan egyszer, ha tobb ideje lesz, akkor majd benez ide is es ir egy kedvesaranyosat, mint szokott. Most, hogy unokai szamai is megnottek, a ferje is otthon van, nincs annyi ideje , legalabb most annyit vannak egyutt, amennyit soha nem tudtak a munkaik miatt.


    Jaj meseljek, haat nekem nem megy olyan konnyen es szepen, mint Katinkanknak ment. 


    Ezust es aranyszin kevereke  egy szinben a ruham also resze, hosszu, a hatso resze a foldet sopri majd. A felso resze, hosszu ujju galambszurke es a minta benne ezust szinu. A szandalom szinten arany-ezust szin kevereke, magas sarku, csinos , sokpantos, kalapom tojashej szinu, a vilagosabb fajtabol es a ritike is. A lancom az amit sosem veszek ki a nyakambol, kiveve rontgen es vettem egy nagyon kedves kis finom es vastagabb bizsuszeru valamit, amin gondolkodom, hogy fel vegyem-e. Eldontottem, hogy fodraszom megint nem lesz, kifesteni magam fogom szep szerenyre. Kormeim gyongyhaz szinu es fekete, feher mintaju lesz.


     Gondolom elkepzelheto igy is, ilyen sutan elmondva. A viragom szinet meg nem tudom, hogy milyen lesz. A ferjem oltonye is szurke lesz es lila akarmikkel.


    Probalja a kozeli  csaladtagok mindegyike  a kislany szineit viselni, kivancsi vagyok, hogy fog hatni. A sator feher lesz es nagy. A disziteset a kislany fogja megmondani, hogy mi;lyen legyen. 


    Zoldseg-gyumolcs-sajatasztalt, amit szeretnek kesziteni, azt mar feltettem, nem tudom, hogy milyen lesz eloben az enyim. 


    Izgulok a legyek miatt is, hiszen kint lesznek az ennivalok, a haztol kb. 300 m-re. Ha kell valami, akkor be kell jonni erte kocsival, vagy a kistraktoros fuvagoval.


    előzmény:
    klára13 (60745)
    2015-08-29  22:51
  4. 2015. augusztus 30. 00:2260748.

      Magdikám, szeretek körülnézni a fészbukon. De nem tudom kezelni.

    előzmény:
    Kusza (60741)
    2015-08-29  13:37
  5. 2015. augusztus 29. 23:0160747.

      A menyasszony szüleiről nem hallok. Ők is szorgalmatoskodnak a fiatalok öröme érdekében?

    előzmény:
    hus (60744)
    2015-08-29  19:24
  6. 2015. augusztus 29. 22:5960746.

       Bizony! Kiszolgálnak, kényeztetnek még a kisfiúk is. A kedvesség az életben oda-vissza megy.
        Kellemes alkonyat volt, aztán a család kiment a főtérre a mai nagy budaörsi banzájból kivenni részüket. Idehallatszik most is Tóth Gabi éneklése.

    előzmény:
    hus (60743)
    2015-08-29  19:21
  7. 2015. augusztus 29. 22:5160745.

      Hus, drága, ennyi izgalom közepette hogyan is aludnál jól? Tudod, hogy minden rendben van, de akkor is...
      Meséld el, kérlek, ünnepi kosztümödet a kalaptól a cipősarkig. Szín... anyag... szabás... mint Kata tette anno. Náluk a nyoszolyólányok feketében voltak. Akkor találkoztam ilyesmivel először, leesett az állam. Szépek voltak, küldött fényképeket. Most már annyi unokája van, mint égen a csillag. Kár, hogy már nem leli örömét a fórumozásban. Kellemes topiktárs volt, sokat tanultam tőle - az udvarias fogalmazás terén. Nagymestere volt.

    előzmény:
    hus (60742)
    2015-08-29  19:11
  8. hus
    hus
    2015. augusztus 29. 19:2460744.

    Jol tetted es nagyon koszonom a velemenyed. 


    Holnap megint egy menyasszonyi osszejovetel lesz, mindjart neki is allok kesziteni.  A  tegnap sutott pogacsat elhordanak, ha hagynam. 

    előzmény:
    Kusza (60739)
    2015-08-29  13:24
  9. hus
    hus
    2015. augusztus 29. 19:2160743.

     Te,  Bazsikádék díszvendége!  Szebb sincs nalad meg a kertedben sem, mint  sajat termelesed. 


    Erezzetek magatokat nagyon  jol, remelem a nagy meleg mar elmult.


    előzmény:
    klára13 (60737)
    2015-08-29  12:59
  10. hus
    hus
    2015. augusztus 29. 19:1160742.

    Bizony, jol emlekszel, nalunk a paradicsom egyik naprol a masikra tonkrement. Annyi voklt a naedvesseg rajuk, hogy valamilyen gombas fertozes erte oket. Az amugy is minden napos para esocseppekkent terul el a kerben is. Iden vigyaztam es nem locsoltam annyit a paradicsomot, mint a paprikat, habar azok sem kapatak annyit, mint tavaly. Igy olyan csórós lett a paprikank. 


    Klara, midenki ugy ajandekoz, ahogy kedve telik, nalunk sem szamit az ajandek ertekben. Nem lesz menyasszonytancra penzgyujtes, itt nem szokas.


    Elado volt a kislany, a fiam  megkerte, igen lett mondva. Aki akarja, az ugy is fogja a penzt bedobni az eletukbe eskuvojukutan is.  Mit tesz az  egeszhez az  az egy napi "dobalozas"? 


    Az eskuvo az itteni lanyos szokas szerint lesz megtartva, ugy ahogy a kislany szertne. Ez az o napja, legyen akarata szerint. Ez a fiam es a mi kivansagunk is. 


    Lattam a gyuruket.  A lanyom most vette meg Borsoszememnek is a cipellojet. Kesz vagyunk a ruhazatokkal.


    Nem jol aludtam ma  ejjel sem.  Nekem  ez  az eskuvo, amit anyakent  atelek igazan oromteljes lesz.


    Mindket gyerekemnek meg tudtam tenni egyforman amit akartam es amit  es ahogy  ok akartak.


    Kell ennel szebb ajandek egy anyanak? 

    előzmény:
    klára13 (60735)
    2015-08-29  10:25
  11. 2015. augusztus 29. 13:3760741.

    Az előbb láttam, hogy ott vagy F-on, szóltam hozzád, de mire elküldtem, már kialudt a zöld lámpád.

    előzmény:
    klára13 (60740)
    2015-08-29  13:29
  12. 2015. augusztus 29. 13:2960740.

      Micsoda sültsonkás híreket láttam a F-on, Zsuzsa jóvoltából!

    előzmény:
    Kusza (60739)
    2015-08-29  13:24
  13. 2015. augusztus 29. 13:2460739.

    Elárulom, hogy elloptam a sajtosrúd receptjét, amit Zsuzsa Neked küldött, és egy fél adagból kipróbáltam. Nagyon ízlett mindkettőnknek finom porhanyós lett, biztos sokáig elállna, ha hagynánk!

    előzmény:
    hus (60730)
    2015-08-29  06:35
  14. 2015. augusztus 29. 13:0160738.

      Milyen kár. Sok tragédia megelőzhető volt vele.

    előzmény:
    szizsuzsóka (60728)
    2015-08-29  06:27
  15. 2015. augusztus 29. 12:5960737.

        Békés, jó pihenést kívánok, Hus. Remélem, hogy jól alszol.
        Remek ötlet a tejfölös uborkasaláta, ma 18 órára flekkensütésre vagyok hivatalos, hát ezzel fogok hozzájárulni a lakomához. Zöldpaprikát mindig szelek bele, mert az adja a saláta lelkét szerintem. Persze, a jó magyar paprika. Mondd, van-e paprikamagod itthonról? Mert szívesen küldünk ám!
        A sütés természetesen itt, a kertben lesz. Bazsikámék díszvendége leszek!Fagylalttal járulok még hozzá!

    előzmény:
    hus (60733)
    2015-08-29  07:08
  16. 2015. augusztus 29. 10:4160736.

      Hogyan kell metszeni a ribizlibokrokat? Zsuzsa, én még sosem nyúltam a fácskához, és minden évben rogyásig tele terméssel. Lehet, szereti az itteni földet. Egresfácskáim is voltak, tévedésből vettem őket, összetévesztettem a piszkét és a ribiszkét.
       Most abban mesterkedem, hogy a nagyon apró paradicsom ágát lebujtom, hadd növekedjen télen a déli fényben.
       Nem tudom, milyen csalódások távolítottak el a homeopátiától, de mondd, milyen erős hit kell ahhoz, hogy egy nagyon beteg pajzsmirigy meggyógyuljon műtét nélkül? És hát a csecsemőkben hol a hit, amikor rendbe jönnek? Igaz, mondtad, hogy a legtöbb betegség magától elmúlik. De hát akkor minek az orvostudomány? A gyógyszerészet?
       Tényleg, mi rosszat tapasztaltál?
       Zsófim egyik barátnőjének családjánál "nem hat a homeopátia". Persze, mert elég nagy fegyelem kell hozzá, és ott az anya sok minden másra szeret inkább figyelni.
       Na, de végül is szabad a választás. Nekünk nagyon bejött, a kisfiúk még soha nem kaptak antibiotikumot.

    előzmény:
    szizsuzsóka (60725)
    2015-08-29  06:14
  17. 2015. augusztus 29. 10:2560735.

      Csodásak a képek, Hus! Ezer köszönet. Micsoda elefántok! Amikor Beni született, madárformára metszettem egy bokrot, elég nagy képzelőerőre volt szükség hozzá. De ő kedvelte. Ronda, szúrós növény volt, végül kiirtottam.
       Tavaly rossz volt a paradicsom az egész országban, és, ha jól emlékszem, még nálatok is, Hus. Elgondolkodtató, hogy milyen rejtett összefüggések léteznek a bolygón, átvezetnek kontinenseken, óceánokon.
       Ez az óriási készülődés! Kérdeztem, de nem emlékszem válaszodra, hogy mi a helyzet nálatok a nászajándékkal? És van-e  az az undorító menyasszonytánc, amikor "eladó a menyasszony"?

    előzmény:
    hus (60734)
    2015-08-29  07:19
  18. hus
    hus
    2015. augusztus 29. 07:1960734.

    Jo reggelt es kellemes hetveget kivanok nektek, fincsi illatos kaveval, sutikevel es zenevel, keves munkaval. 


    https://www.youtube.com/watch?v=dHygIQpiO_I


    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  19. hus
    hus
    2015. augusztus 29. 07:0860733.

    Szia Zsuzsokam! De jo latni teged.


    Itt az alkalom a "mosnivalokat" tedd ki az udvarra, hagy azzanak. 


    Kitartaas a paradicsommal, nagyon is jo lesz az telen. Itt nagyon felmentek az elelmiszer arak, gondolom nalatok sem olcsoak.


    Olyan jo olvasni szorgalmatokrol, jo latni a szep kepeket, a kertieket, szoval ez a nyar eppen a paradicsomnak kedvezett.


    Tegnap majd elajultama en is, annyi paradicsom erett be. Az a szerencsenk, hogy sokan vagyunk ra es kuldok a rokonoknak is belole. Lanyok raktak be, igaz nem tudom mennyit.


    Vettem egy olasznak titulalt hosszu levelu petrezselymet. Tegnap megkostoltam, de meg a kedvem is elment tole.  Borzalmas fu ize volt. Kivancsi vagyok a gyorkere milyen lesz. Az itt nagyon draga, jovore legalabb 2 hosszu sort kell ultessek ezek szerint.


    A hagymak nagyon jol sikerultek. A zoldbab is, a tok is, Krumplit meg nem szedtem fel egy tovet sem, de meg kellene nezni mar.


    Cukorbabam a draga picikem kiment a kertbe es az osszes paprikat leszedte nekem meglepeteskent.   Az aranyszivu kincsem annyit dolgozott vele. 


    Kell belole valamit csinalni, de ok nem ehetnek belole, mert nem tudom, hogy melyik a csipos es melyik nem.  Lecsoba jo lesz.


    Koszonom, szeretnem, ha jo lenne az ejszakam vegre. Tegnap koran elaludtam, hajnal 3-kor felebredtem, probalatam megint elaludni, de csak forgolodtam. Gondolkodtam rajta, hogy kijovok es irok nektek, de ugy dontottem, hogy inklabb nem, mert akkor nem fogok tudni aludni es ma mosott rongykent fogom magam erezni.  Na 5 orakkor ugy ereztem, hogy most, most tavolodom, hat megszolalt a telefonom.  A mindenit, elfelejtettem lekapcsolni az ebresztot. A mult heten mentunk kirandulni es koran kellett kelni, hogy a forgalmat kikeruljuk.  Jaj, nagyon eldontottem, hogy mindig figyelni fogom es rogton leallaitom az ebresztojet. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (60725)
    2015-08-29  06:14
  20. hus
    hus
    2015. augusztus 29. 06:5260732.

    Fel a fejjel es virulj ki, hiszen mar lasan vege a befozesszezonnak es kulonben is aranyermet kaptal jo munkadert. 


    A tobbi lenyeges? Nem.  Igyal egy fincsi kavet gondolj a legszebb dolgokra korulotted. 


    Ezek a fiuk is frissitik magukat. 

    előzmény:
    jara (60717)
    2015-08-28  11:50
  21. hus
    hus
    2015. augusztus 29. 06:4860731.

    Te is igy vagy a lanyod eskuvoi videojaval?


    Zsumikam, micsoda aelmenyed lehet, amikor megnezed. Elojon minden (csak a fiatalsag nem) mintha ujra atelned, igaz? 


    Kepzelem, majd amikaor az unokaid fognak keszulodni, az milyen igzis lesz neked, nektek.


    Zsumikam, mar nemsokara itt az idonk. Igazan jo erzes atelni a fiatalokkal. Minden napra jut valami, orulunk, izgulunk, szurkolunk es termeszetesen a legjobbra akarjuk az egeszet.


    Ma hoztak a tancparkettet, mert meg is lesz, holnap ossze kell rakni, hogy biztos, hogy egy csavar se hianyozzon, mert akkor a janyok ciposarkanak vege lenne.  Majd szet kell szedni, mert a sator felallitasa utan lesz elhelyezve az egesz megegyszer. Kis aprosagok mindig es sok munka. Igy van ez, a mienk miert lenne maskepp.


    Az oldalasakat mar megvettem, szep husosak, lefagyasztottam egyenlore. remelem sikere lesz. ha igy belegondolok, a kislany tegnap mondta, hogy salatat is szeretne es ma sutotte ki a szalonnakat, lefagyassza, hogy ne utolso pillanatba kelljen budositeni benn. Mit mondjak, amikor meghallottam, hogy 100 fej salatat vesz, akkor gondolkodtam el, hogy te jo eg. 


    A nagyobbik unokamnak meg nincs meg a cipelloje, a kicsi nem olyan finnyas. 

    előzmény:
    Zsumi45 (60689)
    2015-08-24  21:46
  22. hus
    hus
    2015. augusztus 29. 06:3560730.

    Zsuzsokam, holnap sutom a sajtosodat.  Koszonom szepen meg egyszer a receptet. Kivancsi leszek, hogy a canadaiaknak fog-e tetszeni.  Habar ok mindenfelet szeretnek, ami hazi keszitesu es magyaros.


    Mindjart kesz a masodik adag pogacsa is.  


    Nezegetem az eskuvoi tortakat is, kivancsi vagyok, hogy a menyasszony  milyet valaszt. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (60691)
    2015-08-25  05:18
  23. hus
    hus
    2015. augusztus 29. 06:3160729.

    Micsoda koltemenyek vannak, ugy, ahogy irod. 


    Nem mondok semmit, majd mindent meglatsz a kepeken.   Bebeeeeee. 


    Ja, a afenykepeim meglettek, csak meg nem volt idom utana nezni azoknak, amikaaet levettem a netrol, azokat a szepsegeket kell majd megkeresnem.


    Miutan ki lett cserelve a gepezet, a fenykepezom memoriaja nem fert bele az ujabb gepbe, igy kellett venni egy szerkentyut, aminek a segitsegevel be tudom rakni a gepbe. Igy jaratam. Pont ugy van, mint a regebbi kocsikkal szokott elofordulni. Ha kicserelnek egy alkatreszt, tuti, hogy az uj mellett meghibasodik egy masik alkatresz. De ez legalabb nem olyan draga.

    előzmény:
    klára13 (60693)
    2015-08-25  05:55
  24. 2015. augusztus 29. 06:2760728.

    Klárám ! Ilyen rendszer volt, nálunk a faluban megszüntették. A beteg , amikor érezte, hogy valami baj van megnyomta gombot, és a központ értesítette a megadott telefonszámon azt , aki a segítő volt, és ő elment s, szükség esetén intézkedett .Telefonon is közvetlenül hívhatta őket és küldtek orvost, ha elmondás alapján úgy ítélték . Ez 2010 előtt volt, úgy tudom itt a faluban megszűnt.

    előzmény:
    klára13 (60715)
    2015-08-28  11:26
  25. hus
    hus
    2015. augusztus 29. 06:2560727.

    Zsuzsoka, ilyenkor, amikor olvasok rola, vagy latom a TV-n, hogy menekulnek az emberek, mindig a rokonaim es anyosomek jutnak eszembe, akik mon. a hatarelmenyeiket meseltek es azt, hogy Ausztria milyen kulonleges ellatasbaan reszesitette oket.


    Anyosomek szerencsesebben leptek at a hatart, anyukam testverei sokaig barangoltak a hoba a hegyen, tobb napig is. Voalt valaki, akinek kellett adni ekszxereket, de  valahogy meg sem viatte at oket, igy kenyszerultek sajat maguk elindulni, a szelbe, fagyba hatukon a mindenukkel. Borzalmas volt. Kinkeservesen atertek , megtudtak, hogy atjutottak, mert  az egyik  hazba bekopogtak, ahol szallast es ennivalot kaptak. Masnap jelentkeztek a hivatalba. 


    Meg meseles kozben is borzongott. Orulok, hogy elmondtak, aztan elmondtak a gyerekeik is, hat az  meg borzasztobb  volt ahogy ok ateltek.

    előzmény:
    szizsuzsóka (60696)
    2015-08-26  06:31
  26. 2015. augusztus 29. 06:2160726.

    Ha ez a gyógyszer hat, nagyon örülök neki. Tudom, volt pszichológusnál, de és továbbra is ott látnám a hatásos kezelési lehetőséget. Ez a gyógyszer is ( gondolom , kissé elfogultan ) placébó hatással gyógyít . Inkább "megszüntetem " a fejfájást, csak ne kelljen sokáig szednem a gyógyszert.Itt nem tudatos tevékenységre gondolok, hanem a lélek rejtett jelzéseire. 


    Azt, hogy mi váltotta ki, azt igazán csak egy jól képzett gyermekpszichológus tudná kibogozni.

    előzmény:
    klára13 (60721)
    2015-08-28  15:22
  27. 2015. augusztus 29. 06:1460725.

    Jó reggelt ill. jó éjszakát Neked!


    Én még mindig a kertben voltam , megmetszettem a ribizlibokrokat és kicsit kigazoltam Holnap leengedjük a medence vízét , ez 20 köbméter, így nagyon alaposan elárasztjuk a veteményest is . Ne nőjön a gaz. Nekem is van még paradicsomom, hét elején még megfőzöm .Pedig még a hátam közepe sem kívánja, de kidobni nem szabad , Mára nagy meleget mondanak , kimosom a kisszobai szőnyeget kinn, folyóvízzel .

    előzmény:
    hus (60723)
    2015-08-29  06:02
  28. hus
    hus
    2015. augusztus 29. 06:1360724.

    Klara, szoktal leszedni zold diot? Szoktal eltenni?


    Emlekszem regen milyen divat volt.


    A dio es a draga apukam orok emlekunk marad. Igy tudnam megfogalmazni. Gondosan mindig osszeszedte minden nap a termest is es a leveleket is osszesoporte. Mert az ugy volt szep a haz elott. Unnepi alkalmakra o volt a diotoro, gyonyoru szemeket produkalat. Finoman torte fel es igy nagyon sok feles szem lett.


    Mondjuk ugy is ossze kellett daralni, de neki ez volt a szokasa. 

    előzmény:
    klára13 (60704)
    2015-08-27  09:28
  29. hus
    hus
    2015. augusztus 29. 06:0260723.

     Klara, hagyjal paradicsomot a tesztara. Hatha lesz meg vagy 20 kilo termesed, es akkor te is kapsz aranyermet a csodadert.


    Tegnap kaptam magyar paprikat, vettem is egy jo nagy adaggal, lecsot es toltott paprikat gondoltam ki.


    Tegnap  tejfolos uborka salatat csinaltam es tettem bele nagyon - nagyon aprora vagott kicsi kockakat belole. Ugy feldobta, hogy ami megmaradt, azt a kis menyemlesz ugy, ahogy volt elvitte maguknak. Igy jartunk.


    Most sutom a pogacsat. Ma szerencses voltam, nem kellett mennem sehova, igy ramoltam, a lanyokkal voltam, mert a lanyom nem volt itthon. Megbeszeltuk, hogy a kicsikkel egyutt sutunk, de sutes elott haza jott az apuka es hozott nekik valami kulonleges jatekot, itt hagytak nagyanyot, rohantak, ahogy csak tudtak a szobajukba.  

    előzmény:
    klára13 (60718)
    2015-08-28  15:01
  30. hus
    hus
    2015. augusztus 29. 05:4660722.

    Klara, csak maradna is igy, hogy ne kinozna Beniket ez az atkozott fejfajas. Nem gondolod, hogy a sok tanulastol is fajhat a feje?


    Tudom mi az a fejfajas, igazan egyutt erzek vele.

    előzmény:
    klára13 (60721)
    2015-08-28  15:22
  31. 2015. augusztus 28. 15:2260721.

      Jaj, amit még nem mondtam el!
      Benikém kétféle globulit kapott a homeopátiás doktornőtől. Azzal az utasítással, hogy ha ez első két hét alatt nem hat, mert nem ez az érvényes alkati szer, akkor át kell térni a másodikra, az jó lesz. Nem hatott. Beni nyűglődött, mérgelődött, szidta a homeopátiát és csak anyja erélyes fellépésére volt hajlandó a második kúrát elkezdeni, folytatni. 
       És már majdnem három hete nem volt fejfájása, holott korábban nem múlt el hét 2-3 fejfájás nélkül!
       Hát... nemigen hisz a homeopátiában, illetve az első szer után kerek-perec hülyeségnek mondta. A fő, hogy abbamaradt a szenvedése, ami néha három napon át kínozta. És közben ő minket. Ez a lényeg, nem az elv.

    előzmény:
    klára13 (60720)
    2015-08-28  15:10
  32. 2015. augusztus 28. 15:1060720.

    Daniel Siegel, Tina Pyne Bryson
    Drámamentes fegyelmezés - A káosz lecsillapítása és a fejlődő gyermeki elme integrált szemléletű gondozása


     


    NAGYON IZGALMASNAK ÉS HASZNOSNAK TŰNIK!!!!


     

    előzmény:
    klára13 (60719)
    2015-08-28  15:03
  33. 2015. augusztus 28. 15:0360719.

      "pont annyim van, ami elég" - így vagyok én is, Marika. Gazdagok vagyunk!!!!

    előzmény:
    jara (60717)
    2015-08-28  11:50
  34. 2015. augusztus 28. 15:0160718.

      Vannak gödrök. Marika, én szinte minden nap beleesek egybe-egybe. Aztán kikecmergek, kikapaszkodom. Nekem a relaxáció segít, ami néha már meditáció, azt hisze.
       Na, és a humoros esetek! Mint a mai.
       Interjút hallgattam a Drámamentes fegyelmezés otthon című könyvvel kapcsolatban, amely a kamaszokról, a velük való bánásmódról szól. Amit hallottam, teljesen megegyezett nézetemmel, újat is mondtak, és mert kamaszunk is van,  azonnal nekiláttam megkeresni a neten. Megtaláltam a Bookline könyváruházban, és megrendeltem. Mielőtt fizettem volna, feltűnt a Jamie Oliver Olasz spagetti - csupán 459 forint, na, gondoltam, kis füzet lehet és megörül a család, amely nagy Jamie-rajongó. Biztosan van benne néhány praktikus recept. Megrendeltem, kifizettem őket. És most jöttem rá, hogy dehogyis könyvecskéről van szó! Fél kiló spagetti érkezik majd a könyvvel!

    előzmény:
    jara (60717)
    2015-08-28  11:50
  35. 2015. augusztus 28. 11:5060717.

    Szervusztok.


    Klárám, nem tudok rukkolázni, valamit kaphattam reklámban a fb.-n és jelöltem gondolom. Így kerülhettem követővé, biztosan nem tudom. Olyan vak tyúk vagyok a Fb.-n, de nem mélyedek bele, elég ennyi. Nem kérek én már semmit Klárám, pont annyim van, ami elég.


    Várom a virulásom, mert most nem megy semmi. Majd jövök.

    előzmény:
    klára13 (60714)
    2015-08-28  11:18
  36. 2015. augusztus 28. 11:3360716.

      Na, azért van egy könyvecske, amit nagyon szeretnék. Delacroix naplója. Régen olvastam, és valahol a könyvek között megvan, de lehetetlen kipakolnom és elővennem. Jobb volna megszerezni. Nagyon szeretném újra olvasni. Válogatás ez, a festészetől szóló és a matematikával kapcsolatos bejegyzéseit tették közzé. Mindegyik nagyon érdekelne.

    előzmény:
    klára13 (60715)
    2015-08-28  11:26
  37. 2015. augusztus 28. 11:2660715.

      Bizony, az egyedül élésnek sok veszélye van. Ma már javult a helyzet a telefonokkal, de hát azt is használni kell, és előfordulhat, hogy nem sikerül. Éva unokanővéremnek mondom mindig, hogy egyetlen lépést se tegyen nélküle. Persze, aki váratlanul  eszméletét veszíti,  ott hiába van a készülék.Olvastam valamikor egy karkötőről, ami a test funkcióit méri, és kapcsolja a segélyhívót, ha baj van. Nem sok lehet belőle.

    előzmény:
    szizsuzsóka (60713)
    2015-08-28  05:35
  38. 2015. augusztus 28. 11:1860714.

       Marika, látlak a Rukkola kedvelői között. Te rukkolázol? Van 97 felesleges pontom, amit szívesen átruháznék. Mostanra a technikát is jobbá gondoltam: megnyerem a könyvet, amit te szeretnél, és hozzád címeztetem. Nekem ugyanis nincs szükségem újabb könyvekre.

    előzmény:
    jara (60657)
    2015-08-21  21:54
  39. 2015. augusztus 28. 05:3560713.

    Mennyit izgultam Anyukám miatt . A telefon szóba sem jöhetett, ő pedig egyedül élt a Balaton partján úgy , hogy jobbra és balra is csak a 2-3 házban lakott valaki. Félelemem az volt, hogy elesik és ott fekszik a földön , senki nem veszi észre. Telefon szóba sem jöhetett. Úgy oldottuk meg, hogy amikor "öreg" lett, ősszel felhoztuk és tavasszal ment vissza. A telet öcséméknél és nálunk töltötte. Így spórolni is tudott, és nem volt veszélyben

    előzmény:
    Kusza (60707)
    2015-08-27  13:19
  40. 2015. augusztus 27. 20:3060712.

    A szünidőben mindig dolgoztak a gyerekeim, mikor nagyobbak voltak, élvezték, hogy volt pénzük, amit magukra költhettek. Mielőtt a bérházba jöttünk lakni, kertes házban laktunk, ott Tamás csinált egy kis üvegházat, amiben palántát nevelt, ellátta vele a szomszédokat is. Tamás szeretet kuktálkodni, hamar megtanult főzni, Ágit nem nagyon érdekelte, ő inkább takarított. Gyuri újságot hordott szünidőben.

    előzmény:
    klára13 (60710)
    2015-08-27  19:40
  41. 2015. augusztus 27. 19:4460711.

      Ne is mondd! A telefon álomnak is túl merész volt. Én nem szeretem használni, nem is használom, csak nagyon fontos információk miatt. A netbankot használom, ahhoz kell. Ritkán van nálam, a vezetékeset pedig nem hallhatom a ház másik végéből. Már megszokták.

    előzmény:
    Kusza (60707)
    2015-08-27  13:19
  42. 2015. augusztus 27. 19:4060710.

       Ugye milyen jó emlékezni? Szinte ott jártam veled a fák alatt, miközben olvastam soraidat Magdikám.
       Fiaid, lányod dolgoztak-e gyermekkorukban? Enyémek nem, néha önkéntesen segítettek a házimunkában. Aztán a házépítéskor már felnőtt módon helytálltak, holott tizenéveikben jártak. Nem kellett erőszakolnunk, átérezték a közös célt.
       Jártam egy olyan szőlőben, ahol kötözés helyett két drót közé kellett berántani az indákat, nagyon egyszerű volt.
       Szóval elvertétek a diófát?!Óriási!

    előzmény:
    Kusza (60706)
    2015-08-27  13:06
  43. 2015. augusztus 27. 19:3060709.

      Nem gond! Egyre sincs helyem. És utálná kertem talaját, mint olvastam.

    előzmény:
    szizsuzsóka (60708)
    2015-08-27  16:18
  44. 2015. augusztus 27. 16:1860708.

    Klára a szelíd gesztenye nem önbeporzó, legalább kettőt kell ültetni.

    előzmény:
    klára13 (60705)
    2015-08-27  09:32
  45. 2015. augusztus 27. 13:1960707.

    Klára nekem is sokszor eszembe jut a mobil telefonról, el se tudtuk volna képzelni, hogy akárhonnan telefonálgathatunk. Mikor dolgoztam, akkor még nem volt csak vezetékes. Ahhoz is milyen nehéz volt hozzájutni, nagy protekció kellett hozzá, hogy ne keljen rá éveket várni. A munkahelyemen, ha elromlott egy készülék akkor volt, hogy szóltak nekem, mert volt a javítók között ismerősöm. Mikor vittem a kezembe, viccesen mondtam, hogy azért viszem, hátha keresnek a gyerekeim, tudták rólam, hogy nagy telefonálgatós vagyok, mivel a gyerekeim távol voltak. 

    előzmény:
    klára13 (60703)
    2015-08-27  09:25
  46. 2015. augusztus 27. 13:0660706.

    Furcsák ezek a diófák, nem lehet tudni, miért van az hogy némelyiken van minden évben termés, de van olyan amelyiken sosincs. A szüleimnek is volt szőlőföldjük, amolyan nadrágszíj parcellájuk. Az alján széles volt, a tetején egészen lekeskenyült. Még most is emlékszem rá, hogy melyik részen, mi volt ültetve. Az alsó részre bab és kukorica volt ültetve. Gyerekként ott kellett állni anyukám mellett, mikor ültette, ő belevágta a kapát, nekem kellett bele szórni, a babból 5 szemet, a kukoricából 3-at. Utána jött a meggyes ott volt egy nagy cseresznyefa is, majd a szilvás, majd a közepe részén volt a szőlőföld. Jaj de nagy teher volt gyerekként a szőlő kötözés, na utána a tetejelés. A Szőlő aljában volt egy nagy diófa, ami sosem termett, hogy miért sosem tudtuk meg. Apukám kapott olyan tanácsot, hogy ősszel, ha van rajta dió ha nincs, jól meg kell verni, hiába verte meg, nem használt. Volt egy kis házikó is, apukám építette vályogból, így megtanultam a vályogvetés csinját- bínját, mert apukám azt szerette, ha ott voltam körülötte. 

    előzmény:
    klára13 (60702)
    2015-08-27  09:16
  47. 2015. augusztus 27. 09:3260705.

      Na, és szelídgesztenyefáról is álmodom. De azt végleg lehetetlen besuvasztani a kertbe. Bár... ha valamit kiirtanánk... például azt a hülye nádat, amiről dehogyis tudtam, milyen természetű!

    előzmény:
    szizsuzsóka (60701)
    2015-08-27  05:51
  48. 2015. augusztus 27. 09:2860704.

      Zsuzsa, mi is csak kényszerből verjük a diót, mert különben idegenek szedegetnék össze az egész termést. Milyen fát ültettetek? Én a papírhéjú óriásszeműről álmodnék. És van kőkeményhéjú, eléggé apró.

    előzmény:
    szizsuzsóka (60701)
    2015-08-27  05:51
  49. 2015. augusztus 27. 09:2560703.

       Zsuzsa, ha belegondolunk a fejlődésbe, ami 1900 és 2000 között történt, akkor látjuk, hogy bármi megtörténhet. Elég kiragadni a repülés történetét, a  rakétatechnikát. És az orvostudomány is hihetetlenül fejlődik. Hát igen, az egészség a legérzékenyebb terület és üzlet. Hiszen minden üzlet. Aztán a bolygó mindig előáll valami újjal, amivel gyérítené a népességet. De nagy nehezen leküzdi az emberiség mindet.
       Ami a tudományos fantasztikum, az holnap valóság. Ki gondolta volna akár tíz évvel ezelőtt, hogy a magzatot is operálni tudják? Én persze nem értek egyet a minden áron való megmentésnek, amikor az élet aztán csak nyomorúság.

    előzmény:
    szizsuzsóka (60700)
    2015-08-27  05:49
  50. 2015. augusztus 27. 09:1660702.

      Ha szép nagyszemű, akkor az is lesz, Magdikám. Ez nagyon jó. Minden szüretkor sajnálom, hogy anno csak átültettük a magától nőtt fát a ház elé, ahelyett, hogy vásároltunk volna egy kiváló minőségű csemetét. De hát ennyi eszünk volt, és bár nagy baj nincs, de eléggé vacak a diónk. Vastaghéjú és eléggé apró.
      Mi csak azért verjük, hogy ne mások szedjék össze, amikor potyog. Még a postás is kosaras biciklit tol olyankor, amibe szedi a diót, amerre jár. Közterület, bárki teheti.

    előzmény:
    Kusza (60699)
    2015-08-26  22:42

Címlap

top