Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2015. július 12. 05:5260251.

    A képen két gyönyörű , bőtermő veszélyes diófánk kivágása látható.

    előzmény:
    szizsuzsóka (60250)
    2015-07-12  05:49
  2. 2015. július 12. 05:4960250.

    Klára a nyárfát érdemes kivágni . Nálunk a Balatonon a kertben volt 2 nagy nyárfa , egyik akadályozta a kilátást , kivágtuk. Kiderült, hogy a közepe teljesen pudvás, üreges volt. Bármikor kidőlhetett, eltörhetett volna . Szerencsére nem volt a közelben épület. Itt a faluban is gyönyörű nyárfa sor volt, az utcát is arról nevezték el. Vihar kapcsán derült kis, hogy ezek is üregesek, az egész sort kivágták. Így kevésbé szép, de biztonságosabb. ott a focipálya sok gyerekkel.

    előzmény:
    klára13 (60239)
    2015-07-10  18:47
  3. 2015. július 11. 17:5060249.

    Nekünk  lesz a 2 fiatal fán vagy 5 kiló barack. Lehámozom, kimagozom, de csak akkor főzőm meg, ha a napközis tábor véget tér.Tegnap nagy túrát tettünk a gyerekekkel , el akartunk menni a Zirbári hegyre , meg is közelítettük, de a csúcsra vezető utat az erdőben nem találtuk meg  ,de az edzés sokat tesz. Készülünk Piliscsúcsra, ahol most szép kilátót építettek. Ez komoly 3-4 órás hegyi út. 

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  4. 2015. július 11. 17:0460248.

    Kedves Adaris! Szívesen csatlakoznánk, de mivel többségünk már 70 körüli, vagy feletti, túl vagyunk az álmodozások korán .


    Én mindig  sok gyereket szerettem volna , de  ezt munkám nem tette lehetővé. A sors , vagy inkább Isten kárpótolt azzal, hogy sok unokám lett . Igyekszem azt a szeretetet , törődést megadni nekik, amit és nem kaphattam meg, mert nagyszüleim korán meghaltak.


    A mi korunkban az álmok , remények arról szólnak , hogy gyermekeink, unokáink élete nyugodt, sikeres legyen . 


    Saját magunknak többnyire  annyit kívánunk, hogy lehetőleg öregségünk szenvedésektől mentes legyen , és addig tartson, amíg önmagunknak és családunknak ez nem terhes . Szeretettel egy 74 éves nagymama

    előzmény:
    Adarys (60243)
    2015-07-10  21:58
  5. 2015. július 11. 14:4660247.

       Kedves Aradys, Nagyváradon!
    Kívánom,hogy sikerüljön terved. Sajnos túl nagy a kérés. Hogy írjunk papírra, aztán szkenneljünk, fényképezzünk megadott paraméterrel, ez nagyon sok.
        Látom, itt az nlc-n Rupcsi az egyetlen vállalkozó, aki segítőkészségéről és energikusságáról híres. Nehéz lesz félszáz hozzá hasonlót találnod.
        Minthogy a becenév nem hitelesít, semmi sem akadályoz abban, hogy kissé hozzájárulj te magad az alkotáshoz. Nem kordokumentum lesz, csak némi híradás az idősekről, még inkább, plakátként, művészeti alkotás. Azt javaslom tehát,  egyszerűsítsd kérésedet a siker érdekében, ne pedig reménykedj, hogy idegenek elvégzik helyetted az aprómunkát. Ha csupán az óhajt, reményt kéred, biztosan válaszolnak sokan szívesen. És összejön a színes gyűjtemény, amelyet egy ember saját kútfőből nehezen állíthatna össze. Aztán írd le ilyen-olyan öreges, de változatos betűkkel, szekennelj, fényképezz, még arra is módod lesz, hogy a harmonikus külalak szerint alkosd meg a hozzászólást. Kis macskakaparás után nagyobb ákombákom, és így tovább. Ha mégsem sikerülne ötven "álmot" összegyűjteni, akkor magad is alkothatsz annyit, amennyire szüksége van a plakátnak. Hiszen, mint már említettem ezt, ez nem hiteles korkép, ez érdekes művészeti alkotás lesz, ahogy látom.
       Mindjárt le is írom az én "álmomat": "Még egyszer végigsétálni utcánkon, felállva a kerekesszékből. Klariszka,96 éves."
    Hát  írj, szkennelj - örülök,ha netán segíthettem. Jó munkát kívánok.


     

    előzmény:
    Adarys (60243)
    2015-07-10  21:58
  6. 2015. július 11. 14:1760246.

    Magdikám, együtt örvendezek Zsuzsával nagyszerű élményed felett. Érezd nagyon jól magad!

    előzmény:
    Kusza (60244)
    2015-07-11  10:44
  7. 2015. július 11. 11:5560245.

    Magdikám ! érezzétek jól Magatokat ! A tenger hűs vizében gondolj arra . hogy ezért megdolgoztál, sok mindenről  lemondtál, és ez alatta kér hét alatt koncentrálj Magadra . emlékezzél örömeidre ! élvezd családod szeretetét !!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    Kusza (60244)
    2015-07-11  10:44
  8. 2015. július 11. 10:4460244.

    Szervusztok! 


     


    Elég későn, de hál Istennek szerencsésen megérkeztünk.


     


    Iszonyú meleg van, mindjárt indulunk a tengerpartra.


     


    Klára gyönyörű  a munkád, azért ne add el olcsón!

    előzmény:
    klára13 (60242)
    2015-07-10  20:43
  9. 2015. július 10. 21:5860243.

    Sziasztok!


     


    Bár szerintem nem igazán a témához tartozik, valahogy mégis...megosztom veletek, s remélem néhányan csatlakoznak, és segítenek.


     


    Elkezdtem egy projektet, melyben álmokat gyűjtök. Na nem ám olyan éjjel látottakat, hanem a hétköznapi emberek álmait, vágyait. Mi lenne a te álmod? Egy nagy család? Kertes ház? Körbeutazni a világot, vagy épp egy saját cukrászüzlet?


     


    Ha szeretnél segíteni, és ezáltal részt venni a projektben, kérlek írd le egy papírra saját kézírásoddal az álmod, minél rövidebben (pl. "megmászni a himaláját", "szeretnék megtanulni franciául"), mellé a kereszt- vagy beceneved, s a korod. Ezután légyszíves scanneld be, vagy fényképezd le nagy felbontásban, minél jobb minőségben, s küldd el nekem, a miazalmod@freemail.hu e-mail címre.

    Ha sikerül összegyűjtenem legalább 50 álmot, tervezem egy óriásplakáton összegyűjteni, s ezt egy pályázatra benyújtani.

    Köszönöm a segítséged!

  10. 2015. július 10. 20:4360242.

       Megmutatom legújabb munkámat. Ilyenkor lelkesedésem már elszállt, és tele vagyok kétséggel. Jó-e így? Tetszik-e majd valakinek?
       50 centiméteres, 10 milliméter széles sterling ezüst láncon 14mm-es átmérőjű rózsaszínű turmalin gyöngyök vannak. Tegnap bevizsgáltattam a láncot, savval is megnézték, a belenyomott jel valódi állapotot jelez, ródiumozott, tehát sohasem fog megfeketedni. Fülbevalókat is készítettem hozzá.
      Nem tudom,mennyiért adjam. Semmiképpen sem akarom szem elől téveszteni, hogy olcsó János vagyok. Féldrágakövek negyedáron!
        És hozzá a tudomány:


    Titokzatos kő a turmalin. Áttetsző, de mégsem az; világít, de mégsem. Elegáns, különleges, miközben játékos is.
    Az arab hagyományok szerint a Nap köve, erőt ad, és a lelket megszabadítja a félelemtől.
    Valóan a felkelő Nap sugarait ragyogtatja a kristály.
    A holisztikus gyógyítók a gyógyító kövek királyának tartják.
    Javítja a vérkeringést, csökkenti a stresszt, növeli a mentális állóképességet és az immunrendszer erejét.


    A turmalin által kisugárzott mély infra sugarak ( rövidítése FIR- far infra red ) a testünket a víz frekvenciájára hangolják. A testünk molekulái ugyanazt a rezgésfrekvenciát veszik fel, amivel a víz rendelkezik. A turmalin az elektromágneses sugárzását a test elnyeli, és ez az elektromágneses hullám-energia megemeli az anyag molekuláris rezgésszámát. Ez egy egészen fantasztikus kapcsolat az anyag és az élő szervezet között. Az élő szervezet magába szívja ezeket a mély infra sugarakat 8-14 mikronos hullámhosszon. Ezáltal az élő szervezet energiaszintje megnő, a molekulák rezgésszáma emelkedik. Ez aktivizálja a sejteket, és a sejtanyagcserét.- ismerteti a Vinalit.


    Én csak nevetek, de sokan saját tapasztalat alapján hiszik a kövek rezgésének erejét.


     


     

  11. 2015. július 10. 20:0360241.

       Magdikám,  nagyon tetszel. Jól áll neked a laptop és a reptér!
       Elég sokat kell várakoznotok. Nagyon jó bár van,úgy emlékszem, és a repülőn sokkal drágább lesz a söröcske. Jobb most legurítani egy pohárkával. A stresszt remekül oldja.
        Uzsonnát csomagoltál-e? Valami jó kis sültsonkást? Elő vele!

    előzmény:
    Kusza (60240)
    2015-07-10  19:41
  12. 2015. július 10. 19:4160240.

    Most a reptéren várakozunk, 19.25 helyett 21-kor indul a gép, így kihasználjuk a Wifi lehetőséget, hogy jobban menjen az idő.


    Végül csak kikerült a patron, mikor vonattal mentem, akkor vittem, hasonlóan járt Ági is a patronnal, a Liliana barátját terítette be. Ági nem tudta, hogy vissza lehet, kidobta. Náluk nincs üveg visszaváltás sem. 


    Küldök egy képet, Gyurkám lekapott.

    előzmény:
    klára13 (60237)
    2015-07-10  10:38
  13. 2015. július 10. 18:4760239.

      Köszönöm, drága Zsuzsa! Mindig örülök, hogy megértem még egy évet. Nagy dolog ez! Bár mögöttem van, az életéveknek megvan az a különös tulajdonságuk, hogy ami elment, az van meg. Igazi paradoxon.
      Itt a topikban mindig elfog az az érzés, hogy barátok között  vagyok. Új még ez a virtuális barátság az emberiség történetében, ezét éri oly sok támadás, és övezi kétség.
      Örömmel olvastam, hogy elkerült  benneteket a vihar. Nálunk félelmetes volt, és annyira jó a biztonság, amit óriásfánk hiánya ad. Na és a nagyon ferde, kidőlni készülő nagy-nagy fenyőfánké. A szomszédék háza előtt az egyik díszfa olyan volt, mint egy zöld krinolin a magasban. Szabályos szinte félgömb a törzsön. Nagyon kellemes látvány volt. Nos, ennek a csudafának most felét letörte a szélvihar. Elfelezte a krinolint. Kertemben nemigen tett kárt.


     Idehozom hatalmas nyárfám a kertben, miképpen tűnt el. Bazsikámnak a falmászásból van "beleülője", azt jelenti, kapaszkodás nélkül tudja a  fűrészt kezelni. Itt a képeken látszik, hogy elképesztően nagy volt a fa, talán csak miatta érzett bánatom volt nagyobb. De így kellett lennie.

    előzmény:
    szizsuzsóka (60238)
    2015-07-10  14:42
  14. 2015. július 10. 14:4260238.

    Szervusz Klárám ! Látod , az idén elmaradt a köszöntés , illetve csak késett !


    Isten éltessen sokáig !Sok örömet, jó egészséget kívánok. Igaz ez nem kerek szám , de ha a kettőt összeadjuk, szép kerek számos kapunk.a  leggyakrabban író topiktársak számát.


    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  15. 2015. július 10. 10:3860237.

      Magdikám, eltévesztettem a napot. Az üres patronokat visszahozod cserére?
      Lehet, hogy meséltem, de most újra:
      Zsófikámékhoz mentünk anno háztűznézőbe, kirittyentettük magunkat és feltettük legjobb arcunkat, Zsófikám szülei szintén ezt tették, ünnepi vacsorával, gyönyörűen terített asztallal fogadtak bennünket. Komolyak is voltunk meg kedvesek is, és viszont, mert hát a háztűznéző, az háztűznéző. Megfelelő méltósággal kezeltük az ügyet.
       Persze, minden finom volt, és következett a desszert. Csokoládétorta, a tányéron a szelet leborítva tejszínhabbal. Jutka hozta a habszifont - és a patron felrobbant. Kilövellt a tejszínhab, beterítette Bandikám haját, nyakkendőjét, zakóját - mintha ő lett volna a tortaszelet. De nem az volt, és nem is ettük meg. A következő patron már sikeres volt.
       Jutka azóta is emlegeti az ügyet, hogy ilyesmi soha máskor nem fordult elő vele. Hát igen, bizonyos dolgok megtörténéséhez minimum háztűznéző kell.
       Jó utat, Magdikám!
      

    előzmény:
    Kusza (60236)
    2015-07-10  08:35
  16. 2015. július 10. 08:3560236.

    Klára még itthon vagyok, majd ma 19.25-kor indul a repülő. 


    Ági ezt ki nem hagyná, hogy akkor vigyek patront a szifonba.

    előzmény:
    klára13 (60235)
    2015-07-10  00:30
  17. 2015. július 10. 00:3060235.

      Szerencsésen megérkeztetek, Magdika? Nagy volt az öröm? Ezúttal nem volt habszifon a bőröndben? 
      Boldog hetet kívánok!

    előzmény:
    Kusza (60230)
    2015-07-09  10:24
  18. 2015. július 9. 15:1660234.

    Nálunk csendesebben zajlott, de azért eső esett , ha nem is túl sok.

    előzmény:
    Zsumi45 (60232)
    2015-07-09  14:24
  19. 2015. július 9. 15:1560233.

    Marika , gyönyörű a kép!A nyuszi is találó. mert nyuszinak hívtak a gyerekek, mikor kisebbek voltak. Most is hol nyulacskám, hol nyulam-bulam vagyok. Onnan eredt a név, hogy kisebb fiam sokszor átjött éjjel a szobámba, odabújt hozzám . Mikor kérdezték, azt mondta , hogy jó szagom van és olyan vagyok, mint egy puha meleg nyuszi.

    előzmény:
    jara (60231)
    2015-07-09  10:46
  20. 2015. július 9. 14:2460232.

    Marika, ez látványnak gyönyörű! Következményei annál kevésbé, mint olvasom nagy kárt és fennakadást hozott.


    Itt először nagy szélvihar volt, de félelmetesen forró, a madarak szinte pánikban vergődtek:-( . Majd éjfél felé villámlás-dörgéssel jött a zuhé, ami változó intenzitással tartott 4 óráig. 6 órára jött segítségem a garázs kiürítéséhez, részlegesen 8-ra sikerült . A maradékot majd vejem rostálja és viszi, ahová tudja.


    Még délelőtt újra esett, de a felhők mostanra is maradtak. Idefenn folytattam a kamra rámolásával, a hely mégsem szabadul. Felhoztam 2 polcra való üres üveget, meg kell majd tölteni paradicsom lével. Nem passzírozni szoktam, hanem héját lehúzva turmixolom, így jó sűrű. Aki a magokat nem szereti benne, passzírozza, v. szűrje le magának! (Még senki sem vállalkozott rá.) Úgy tudom gyógyszer alapanyagnak viszik a konzervgyárakból, de lehet, hogy a héjat?


    Úgy látszik fellendül valóban a lakás piac. Érdeklődnek többen is, valóban elköltöztem, s mikor adjuk el ezt a lakást? Most egyelőre nem szeretném, bár efelett már leánykám rendelkezik. Még ő sem szeretné...

    előzmény:
    jara (60231)
    2015-07-09  10:46
  21. 2015. július 9. 10:4660231.

    Hus és Marika, Nektek küldöm. Ez történt Budapesten, a tegnapi esten.


    Klára, ránéztem a helyesírási szabályzatra, de csak futtában, ami mostanság úgy általánosan jellemző rám.


    Hú, tényleg Magdika, már csak párat kell aludni.... Elképzelem, mi minden kerül az anyai csomagba.


    Zsuzsóka biztosan fáradt vagy, vagy duracellnyuszi. Bocsánat, a kifejezésért, a mélységes tiszteletem azért első helyen áll irántad. A duracellnyuszi kifejezés meg nagyon tetszik és illik Rád.

    előzmény:
    Kusza (60230)
    2015-07-09  10:24
  22. 2015. július 9. 10:2460230.

    Zsuzsa köszönjük szépen!  Örülök neki, hogy nem egyedül megyek, Ágiék is már nagyon várják Gyurit is.

    előzmény:
    szizsuzsóka (60224)
    2015-07-09  05:32
  23. 2015. július 9. 06:0060229.

    Klára nagyon szépek a ékszer konstrukciód Jó szemmel válogatod össze a színeket, formákat. Nekem ehhez nincs érzékem, viselni sem tudom. A sálak is olyanok a nyakamban, mint aki éppen fel akarja akasztani magát

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  24. 2015. július 9. 05:5660228.

    Köszönöm , az eső ideért .Elég nagy eső volt , szél , mennydörgés kíséretében . Ha minden sikerül, holnap ki tudom a céklát palántázni. Abban a hőségben nem mertem . Talán jégsalátát is vetek. a borsó helyére.


    Sajnos nekem a kertben nincs segítségem . Kéthetente a takarításban van , ami jól jön a családi látogatások után.

    előzmény:
    hus (60197)
    2015-07-07  05:44
  25. 2015. július 9. 05:5160227.

    Látod Marikám kibújik az emberből az a szemlélet , melyet 45 évi munka alatt alakított ki magának. Szerencsésen túl lesz a műtéten és ha a Te vitalitásodat fiatalosságodat örökölte , utána mniden megy a régi kerékvágásban .


    Sokszor beszélünk férjemmel, hogy kis hazánkban a kis távolságok is nagynak tűnnek. Már csak a nem kifogástalan útviszonyok miatt is. Ti pedig csak felkerekedtetek és lehúztatok télen sok száz kilométert

    előzmény:
    margaret3711 (60196)
    2015-07-06  16:58
  26. 2015. július 9. 05:4660226.

    Én is átmentem hasonló műtéten 1992-ben . Szerencsére egyéb kezelés nem kellett, mert egész kezdeti stádiumban kerültem műtétre . Radikális műtétet választottam, hogy ne kelljen folyton orvoshoz járnom

    előzmény:
    klára13 (60218)
    2015-07-08  21:35
  27. 2015. július 9. 05:4260225.

    Én is sokszor eldúdolom magamnak a Kibédi dal " Én nem hiszem, hogy normális vagyok "Utoljára akkor tettem, mikor mi is a nagy hőségben főztük meg a 8 kilós combból a pörköltet.


    A mostani színházi rendezéssel az az aggályom, hogy átmodernizálják a rendezők. Olyan primitívnek tartják a nézőt, hogy az eredeti környezetben játszódó darabból nem tudja az absztrahálni , ami ma is érvényes . Főleg azért, mert ezek többnyire érzelmi dolgok, melyek különböző korokban , körülmények között is hasonlítanak .Sándor nem szeret színházba járni, csak hangversenyre . Talán szeptemberre megindul a gyor Esztergom- Budapest közötti vonat, és a nyugatitól 3-4 megálló a Zeneakadémia.  A parkolási ls közlekedési gondok miatt nem szívesen megyünk be a városba kocsival.

    előzmény:
    Zsumi45 (60215)
    2015-07-08  15:33
  28. 2015. július 9. 05:3260224.

    Magdikám ! Jó utazást kívánok! Érezzétek jó Magatokat . Gondolom Ági is örül, hogy öccse is meglátogatja !

    előzmény:
    Kusza (60216)
    2015-07-08  15:43
  29. 2015. július 8. 22:5260223.

      De hát miért szégyelled magad, Marika? Ez most itt tényleg túl tömör. Kérlek, eresszed hosszabb lére!
      Hallottad, hogy megjelent az új Helyesírás szabályai? Annyit tudok róla, hogy nagyon megengedő. A suksüköt is elfogadja, mint nyelvjárást, vagy mit.
      Na igen, mondhassuk, nem báncsa a fülünket.


    Rózsaszínű, divatosabban, vagyis trendibben szólva pink turmalin nyaklánc.

    előzmény:
    jara (60221)
    2015-07-08  22:04
  30. 2015. július 8. 22:3960222.

      Aha! A hajó a sárkány, és sokan beleférnek. Vidám kirándulás a vízen. Remek.
      Marika, megvolt a nagy bumm! De mekkora!
      Bazsi felhívott, hogy lépésen botorkál hazafelé Csákvárról, akkora szél, kis híján felemeli az autót, a fák a földre hajolnak, szinte fekszenek a földön. Gyorsan csukjam be az ablakokat, mert erre jön a vihar. És megjött, fügefánk, a kerti hibiszkuszok leborultak a fűre, és a málna is, de nagy kár nem történt. Csekély volt a jégeső. Aztán az ablakaimat sorra felszaggatta a szél, itt-ott kis patakok indultak el, de aranyhalat hiába kerestem bennük. Békák sem potyogtak az égből.


      A lapis lazuli gyöngyök közé sterling ezüst gyöngyöket fűztem, sterling ezüst a csat is. Kedves kislány vásárolta meg, persze nagyon kedvező áron, és készítettem hozzá részére, utólag, ajándékként egy bájos fülbevaló párt. Természetesen szintén ezüst és lapis lazuli.

    előzmény:
    jara (60220)
    2015-07-08  22:00
  31. 2015. július 8. 22:0460221.

    Elbújt a hajó? Pedig így is szégyellem magam. Most még egyszer próbálom.

    előzmény:
    jara (60220)
    2015-07-08  22:00
  32. 2015. július 8. 22:0060220.

    Klára, bocsánat, hogy ilyen rövidített szöveget írok és megfejtést igényelnek írásaim.


    Kedves ifjú barátom sárkányhajózik. Útján képeket készít ezeket osztja meg velünk. 


    Így néznek ki a vízen.


     


     

    előzmény:
    klára13 (60217)
    2015-07-08  21:15
  33. 2015. július 8. 21:4760219.

       Ki a világ legjobb testvére? A  kisvilág vagy a nagyvilág? Hugicavilág vagy bátyvilág?


       A kislányok biztosan boldogan kertészkednek veled.
       Rövidtenyészidejű paradicsomod van? Tavalyelőtt nekem is volt egy kanadai, két hónap alatt termett. Idén sok olyan van, amelyek magja a mindenhonnét érkezett, főként olasz és spanyol paradicsomoké. Amelyik nagyon ízlett, az már be is került a maggyűjteményembe. Sikeres megoldás lett.

    előzmény:
    hus (60197)
    2015-07-07  05:44
  34. 2015. július 8. 21:3560218.

      Mindig annyira örülök, Marika, amikor megszólalsz. Lányodnak egészséget kívánok.
      Nővérem is átment a kemoterápián műtétje után, és mindenféle alternatív segítségeket is igénybe vett. Érzelemvilága egészen különleges lett - az élet megbecsülése került középpontjába. A szúnyognak is hagyta, hogy karján hadd táplálkozzon kicsikét, aztán szelíden odébb hessentette. "Ő is szeret élni", jegyezte meg.
       Tökéletesen meggyógyult, 25 év múltán agyvérzés vitte el. 72 éves volt.
       Sok ötletet merítettem és merítek a tőled kapott ékszerekből. Viszik gyöngyeimet, mint a cukrot. "Féldrágakövek negyedáron", ez a mottóm. Ma hatot adtam volna postára, de jött a vihar. Készítenem kell őket szorgalmasan, és mi tagadás, nagy örömömet lelem ezen elfoglaltságban.

    előzmény:
    margaret3711 (60196)
    2015-07-06  16:58
  35. 2015. július 8. 21:1560217.

      Aranyos Dorka, hogy így készült a találkozásra. Kicsikét változtatott magán. Hiszen így is szép, úgy is szép. Róla olvasva néhány pillanatra visszatért hozzám az ifjúság hangulata. Az ilyesféle készülődéseké. Nagyon jó volt.
       Mondom, közben belekukkantok egy híradóba, biztosan szó lesz a viharról. Hát a kormányszóvivő fizimiskájára tapintottam! Hova lett  kedves és szép elődje? Utoljára azt láttam, hogy zavaró, szabályozatlan fogsorát filmsztárhoz hasonlóvá reparáltatta, gyönyörű lett. Szívesebben nézném ennél a luciferi, csúf fizimiskánál.
        Na, láttam a budapesti vihar utánt -  katasztófa-turista vagyok.
        Ekkora szélvihart még nem láttam. Aggódva figyeltem. De csak kicsikét viselte meg kertemet.
        Mondjátok már meg nekem, mi az a sárkányozás?
        Zsumikám, a frontok nem viselnek meg, köszönöm érdeklődésedet. Hetven évig jól szolgált ez a test, a hetvenegyedikben ... Elfogadom úgy, ahogy van.

    előzmény:
    Zsumi45 (60215)
    2015-07-08  15:33
  36. 2015. július 8. 15:4360216.

    Zsuzsa még csak az itthoni időjárást "élvezem", majd 10-én megyek. Azt mondja a lányom ott is nagy forróság van. Állítólag hétvégére majd lehűl egy kicsit, de utána megint visszajön.

    előzmény:
    Zsumi45 (60215)
    2015-07-08  15:33
  37. 2015. július 8. 15:3360215.

    Szervusztok!


    Magdika, felétek is nagy a hőség? Közel a hűs tengerpart? Magam csak ősszel és tavasszal jártam Itáliában, kellemes napsütéses idő volt, estére kicsit hűvösebb szél volt a tengerparton. No, de nemcsak a tengerparton, Firenzében, Bolognában is szerencsések voltunk.Érezd jól magadat családod egy részével, akik biztosan kényeztetnek- vagy Te őket, a nagymamai finomságokkal?


    Dorkám hétfőn Hollandiába már a lehűlés idején érkezett, 21 fokba.


    Klárám, a szíved hogy viselkedik? Hidegfront, vagy a kánikula viseli meg jobban? Bizony mi észre vesszük a gyerekeken a változásokat, akár életkori, akár szándékolt. Dorkám most vasalt hajjal utazott, talán meglepetésnek szánta?


    Zsuzsókám, nem válogatósak kosztosaid? Van elég ötleted a változatossághoz? Igaz a csodás saját kert adja a nyersanyag egy részét. Nekem a piacon kell eldöntenem, mi készüljön. Szempont, hogy  könnyen melegíthető legyen. No, a szilvás gombóc nem volt a legjobban időzítve. 36 fokban, 36 db.-ot kisodorgatni ?-- háát  nooormááális? kérdezné Besnyő bácsi.


    No, az Álarcosbálat hallgatni nagyszerű élmény volt, nézni inkább ne kellett volna. Szerencsére az eredeti szövegkönyv szerint vitték színre, hatalmas egyesített szinházi és filharmonikus zenekarral, nagyszerűen helyt álló énekesekkel. Nem volt egyszerű a rendező elvárásait teljesíteniök mozgásban, színészi játékban sem, miközben nagyszerűen együtt volt zeneileg is.(Szegényeknek végig a síkos plexin, tükrök között kellett mozogniuk, néha  parlamenti bársonyszékekből billegő kezekben tartott gúlák tetején...) A tömeg mozgatása, koreográfia és jelmeztár viszont számomra értelmezhetetlen , modern , groteszk volt. Olyan elemeket , eszközöket , néma magánszámokat vetettek be, ami Verdi művétől időben elválasztott, idegen, elterelő volt. Talán, ha akarom, megértem a szándékot, de nem akartam....Élveztem a zenét, énekhangokat, kielégített. Jó volt a hangosító csoport munkája is!


    Hus ! Elképzelni is nehéz, milyen csodás természeti környezetben élhettek! A kislányok is sokat nőhettek, változhattak, mióta ismerkedhetünk a világhálón. Hány éve is? Jó lenne legalább távolról, háttal, de mégis látni őket újra!


    Marikám, jó látni a túlpartról a már számomra is ismerős tájat! Kislányaim is néhányszor beültek a sárkányozók közé, de nem vált rendszerré, pedig nem ártana valami rendszeres sport nekik sem. Anyjukkal néha részt vesznek valami csoportos átmozgató divatos tornán- nem jut eszembe, mi a neve.


    Egyelőre ennyi telt lassú gépemtől, s nem kevésbé lassú magamtól....


     


     

    előzmény:
    Kusza (60214)
    2015-07-08  10:58
  38. 2015. július 8. 10:5860214.

    Marika én már többször láttam együtt a családot, mind a hatan ott voltak. Ez általában késő este van, olyan 11 óra körül.

    előzmény:
    jara (60213)
    2015-07-08  10:42
  39. 2015. július 8. 10:4260213.

    Szervusztok.


    Mikor én néztem, próbálgatták a szárnyaikat egy kivételével. Az szépítgette tollait a csőrével. Gondoltam, biztos leány és celeb szerepre készül. Amit még sosem láttam az a teljes  család együtt.


    Olvastam, hogy Floridában egy helyről májusban az összes madár odébbállt, hátrahagyva fészkét, tojásait. Keresik a miértet. Hihetetlen.

    előzmény:
    Kusza (60212)
    2015-07-08  08:39
  40. 2015. július 8. 08:3960212.

    Néztem a gólyákat, már csak egy álldogált a fészkén, de nemsokára megérkezett mind a három egymás után.

  41. 2015. július 8. 05:4260211.

    Ádám unokám nagyot nőtt, már csak Zsófi alacsonyabb, mint én. Donát is magasabb lett . Jól megvannak most hárman, mert Lilla Németországba ment a gimi szervezésében . Szinte egész nap benn vannak, csak fürödni mennek ki. Csendben elvannak, számítógépe, telefonon játszanak, kártyáznak, társasoznak. Ádámnak is mély lett a hangja nem ismertem meg a telefonban. Második nagy unokám dolgozik, ez már az egyetemi gyakorlat, tetszik neki.

    előzmény:
    klára13 (60210)
    2015-07-08  00:12
  42. 2015. július 8. 00:1260210.

       Lehűltél-e Zsuzsa? Hogy megy a tábor élete? Látsz-e változást a gyermekekben? Hát hogyne látnál, mondom, és enyémekre gondolok. Változás változás hátán. Beni mutál, hangja, mint valami repedt fazék. Persze nem mondjuk neki.

    előzmény:
    szizsuzsóka (60201)
    2015-07-07  06:04
  43. 2015. július 8. 00:0960209.

      Megfejtettem, Marika. Megnéztem az Indexet, tehát időjárási bumm lesz!
       Rosszkor jön. Csütörtökön Bazsiék Dunakilitire mennek kajakozni, négy napra. Talán érdemes lenne elhalasztani, nekem pedig a hálót felhúznom a veteményes fölé. Ha más szerepe nem is lenne, esetleg elriasztaná a jégesőt!

    előzmény:
    jara (60204)
    2015-07-07  21:27
  44. 2015. július 7. 23:5860208.

      Bumm? Hát ez meg mit jelent? Lehet, megártott agyamnak a meleg?! Ezért nem értek semmit?

    előzmény:
    jara (60204)
    2015-07-07  21:27
  45. 2015. július 7. 23:5660207.

      Kik a sárkányos kislányok? Belőlük lesz az igazi, jól képzett házi sárkány?!
      A népes hajót megpillantva átfutott agyamon, hogy mekkora cirkusz lenne, ha belefordulnának a vízbe! A nagy hőségen talán nem is bánnák.
      Fejed megjavult? Jó nagy front lesz, szegény fájós fejűek!

    előzmény:
    jara (60203)
    2015-07-07  21:03
  46. 2015. július 7. 23:4360206.

       Az elvárással úgy vagyok, mint te, Hus. De azért bármennyire nem várok el semmit, lelkem mélyén nekem is ott van a gondolat, hogy jó tettért, jót várj. Mert hát így természetes.

    előzmény:
    hus (60197)
    2015-07-07  05:44
  47. 2015. július 7. 23:2460205.

     Csak ismételni tudom, amit már többször mondtam, Hus, hogy lenyűgöző az életkörülmény, amit teremtettetek magatoknak. Tudom, sok nehézséggel kellett és kell megbirkóznotok, de megérte és megéri. Generációk hosszú sora áldja majd neveteket.
      Csodálatos az a fehérvirágú fa, és lám, Marika megfejtette. Ha teheted, szerezd meg, kerted ékessége lesz! Bírja a kemény teleket?
       Megtaláltam itthon! Japán hóvirágfának nevezték el, lehet kapni, nem is drága, 4000 forint. Biztosan icipici. De hát mekkorák voltak a mai óriások? Amelyeket tejfölöspohárban árusítottak? Csak hát nincs hely számára.
       Neked ilyen gondod nincs.
       Jaj, de szeretném!
       Persze nagyon sok gyönyörűség létezik. A júdásfa például, már majdnem vásároltam, aztán inkább áfonyabokrokat vettem, mint derék haszonelvű. Most érik a gyümölcs, hát, nem túl ízletes.

    előzmény:
    hus (60197)
    2015-07-07  05:44
  48. 2015. július 7. 21:2760204.

    Most olvastam az Indexen, hogy nagy bumm lesz.


    Vigyázzatok magatokra.

    előzmény:
    jara (60203)
    2015-07-07  21:03
  49. 2015. július 7. 21:0360203.

    Szervusztok.


    Ki hogy bírja a meleget? Holnap este lehűlést írnak, csak csendes legyen azt kívánom.


    Hoztam nektek Duna-partot, sárkányos kislányok képeiből. Ott a hegy valamelyik oldalán van Zsuzsókánk aktív élete. Kláránk pedig valaha erre felé romantikázott, ahol a kócsag felszáll. Másik képen valahol félúton járnak a Megyeri-híd felé Horányból.

  50. 2015. július 7. 20:4460202.

    Klára hogy bírod a meleget? 

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43

Címlap

top