Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. hus
    hus
    2014. november 23. 06:0457251.

    Jo reggelt kivanok, kellemeset, nyujtozkodost, fincsi kavest, sutikest, mint Magdika sutott. 


    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  2. 2014. november 23. 05:5857250.

    Nem rajzolással van baj a gyerekeknél, hanem az íróeszközök megfogásával. Rettenetes látni, hogyan fogják görcsösen a ceruzát, hát nem csoda ha írni sem tudnak. A minimális kézi gyakorlás hiányzik , mely az eszköz csak a továbbiakhoz.


    Színezést gyakoroltatok, ami nagyon helyes, mert még nem tudnak kis kezüknek parancsolni. Vekerdy szerint még nem alakul ki erre a korra a kér finom mozgásainak szabályozása, a betűket is sokkal nagyobb formában kellene kezdeniük gyakorolni.

    előzmény:
    klára13 (57244)
    2014-11-22  21:31
  3. hus
    hus
    2014. november 23. 05:5757249.

     Ugy latom, most rajtad a sor a boldogsagos izgalmakert. 


    Gratulalok unokadnak is sikereiert, remelem hosszasan szamol be neked a mai naprol. 

    előzmény:
    Kusza (57238)
    2014-11-21  20:14
  4. hus
    hus
    2014. november 23. 05:3357248.

    Magdikam, kb. erre szamaitottam.  Gratulalok a jelenlegi es az ezt koveto sikereihez.


    Az a velemenyem, hogy  sikeres lesz vele. Jo alapanyagot jo aron beszerez, az mindenkinek kedvez. Sokkal tobb jovot latok benne, mint a nagyon sok munkaval es penzzel befektetett etteremben, amit elozo alkalommal meseltel nekunk. Helyben is van, ugy gondolom jobban fogja szeretni, mint uzletet. Mert neki a nagyobb alkotasok jobbak lennenek, az o kepessege tobb, mint a szendvics, de amig ossze nem szedi magat szendvicsbol, hogy kedvere ettermet nyisson, addig igen megfelelo lesz. 


     


    Hatul is teljesen felasva az elvezetocsoveknek a helyeig.


    Lerakva, bepatyolva a csovek .


    Felturva minden.


    Merik a mernivalot, mi lyen melyre menjenek a csovek.

    előzmény:
    Kusza (57240)
    2014-11-21  22:30
  5. hus
    hus
    2014. november 23. 05:1157247.

    Dehogy teszel kart Dodokadban azzal, hogy elmagyarazod neki,hogy mire figyeljen. Nem te rajzolod, hanem o ahogy akarja.


    Cukorbabank rajzai igen sikertelenek voltak meg az o korahoz kepest is, de elmagyarazta, hogy mit abrazol a rajza. 


    Eppen beszelgettuk a lanyommal, hogy mennyire fog hasonlitani ram,  amikor egyszer teljesen varatlanul es egyedul egyik naprol a masikra olyat produkalt, hogy allunk esett le.


    Soha nem mondtuk neki erzeseinket, viszont latta testvere muveit es talan a fejeben megerlelodhetett evek alatt, vagy a testvere magyarazhatott neki, nem tudom, a lenyeg az, hogy korahoz kepest mosmar nagyon jokat rajzol.


     


    Orias hopelyhek hullottak az egbol.


    A villanyvezeteknek lett kiasva a helye.

    előzmény:
    klára13 (57244)
    2014-11-22  21:31
  6. 2014. november 22. 22:2857246.

    Klára nagy segítség vagy Te ott az unokák közelében! Szerintem, ha a gyerek kéri, hogy segíts rajzolni, azzal nem árthatsz neki, ha egyes fogásokat megmutatsz neki. Van aki elviszi a gyereket egy rajzszakkörbe, ott is csak tanítják, Te se laikusként magyarázol neki.

    előzmény:
    klára13 (57244)
    2014-11-22  21:31
  7. 2014. november 22. 22:2157245.

    Ma sütöttem először croissant, hát eléggé macerás, de végül nagyon finom lett. Csak azt sajnálom, hogy az unokák ilyen messze vannak, nem tudok adni belőle nekik.

    előzmény:
    klára13 (57243)
    2014-11-22  21:08
  8. 2014. november 22. 21:3157244.

        Dodóka ma azzal a kéréssel állt elő, hogy tanítsam rajzolni. Hm. Nagyon fontos szabály, hogy kisgyereket rajzolni tanítani tilos, mert látásmódja tönkremegy. De mit lehet tenni ilyen esetben? Az iskolában van gondja a rajzzal, rosszul színez, kimegy a vonalon, ha jól értettem.
        Végül is házunk végét lerajzoltuk emlékezetből. Különös módon a függőleges vonalakat alulról indította felfelé, aztán bekanyarodott a vízszintesre anélkül, hogy felemelte volna ceruzáját. Ezen változtattunk, megtanult felülről lefelé vonalat húzni, s egészen meglepődtem látván, hogy milyen szép párhuzamosokat alkot. És megtanulta a vízszintesekkel összekötni a függőlegeseket. A zsalugáterek színezésénél kiderült, mi a baj: görcsösen rányomta a ceruzát a papírra és igyekezett hosszú vonalakat húzni színezéskor. Megtanultuk és gyakoroltuk hát a satírozást könnyű kézzel, az erősebb színt több réteggel elérni. Hamar belejött.
        Talán nem teszek Dodóban kárt, ha holnap tanulmányozunk egy babát, megvizsgáljuk testalkatát, mert a mama és a papa ma nagyon rosszul sikerült.
         Ezt kedvem volt elmesélni.

  9. 2014. november 22. 21:0857243.

      Nagyon örülök neki, Magdikám.
     

    előzmény:
    Kusza (57240)
    2014-11-21  22:30
  10. 2014. november 22. 15:1057242.

    Nagyon örülök neki.! Ha sikerül nagyobb tételben vásárolnia, olcsóbbá teheti az anyagköltséget és ha jóízű, lesz vevőköre. Ma ezt szeretik az emberek

    előzmény:
    Kusza (57240)
    2014-11-21  22:30
  11. 2014. november 22. 15:0757241.

    Igen szorítok neki és minden ötletes, szorgalmas embernek. Tamás pedig mindkettőben bővelkedik !

    előzmény:
    Kusza (57232)
    2014-11-21  10:38
  12. 2014. november 21. 22:3057240.

    Tamás a mai nappal megvolt elégedve.

    előzmény:
    klára13 (57235)
    2014-11-21  15:54
  13. 2014. november 21. 20:4457239.

    Szervusztok.


    Magdikám, ezek jó izgalmak.  Sok sikert Tamás, hajrá Ádám!


     

    előzmény:
    Kusza (57238)
    2014-11-21  20:14
  14. 2014. november 21. 20:1457238.

    Ahogy írtam, tele vagyok izgalmakkal, nem csak a gyerekeim miatt, most még az Ádám unokám miatt is.


    Ezt a szöveget tegnap tették fel fb-ra, tehát ma van. Ádámot hívják benne Runnair-nak.


       Holnap a Lánchíd Rádió Kalauz c. műsorában 10.30. körül hallhattok interjút és egy kis műsor beharangozót a zenekarról, este 7-kor pedig nyilvános főpróba a Kösziben. Ízelitőt adunk abból, hogy milyen irányokba indultunk el, megmutatjuk Runnair Európában együlálló vállalkozását, ahol kizárólag saját hangját használva építi fel egy teljes koncert ritmikai kíséretét, hallhatjátok Kamilla légies és Máté pimaszul virtuóz fúvós játékát együtt.




     

    előzmény:
    klára13 (57235)
    2014-11-21  15:54
  15. 2014. november 21. 19:4157237.

    Örül Ági, hogy mehet segíteni, de Párizsból most nem sokat fog látni, mert dolgozni megy.

    előzmény:
    klára13 (57236)
    2014-11-21  16:00
  16. 2014. november 21. 16:0057236.

       Magdikám, veled izgulok! De jó! Elutazni Párizsba, és még pénzt is keresni vele!!!!  Maga a megvalósult álom.

    előzmény:
    Kusza (57231)
    2014-11-21  10:31
  17. 2014. november 21. 15:5457235.

      Magdikám, biztatni igyekeztelek, de az nlc mindent elnyelt.
      Van-e híred Tamástól?
      Sikeresnek kell lennie ennek a vállalkozásnak. Jó helyen van a büfé, ahol sok éhes ember megfordul. Persze az adu a szendvics ára. Sehol sem tudok nyomára jutni, mintha titkolni kellene. Remélem, nem azért történik, mert túlságosan drága! Hiszen az állomáson nem a gazdagok fordulnak meg - azok autón vagy repülőn járnak.
       Persze tudom, hogy az alapanyagárak milyen magasak. Nehéz ma minden. De muszáj figyelembe venni, hogy a nép szegény. Márpedig itt belőle kerül ki a vásárlóközönség.
       Most kár az előző vállalkozáson keseregned, ennek ahhoz semmi köze. Azon azonnal látszott, hogy inkább szeretettel van tele, mint üzleti érzékkel. A művészeknek többnyire gyengéjük a gyakorlatiasság. Biztosan sokat tanult az esetből Tamás. Olyasmi érzésem is volt, hogy abba a helyzetbe a nagy "barátok" húzták bele. Ez most nagyon reálisnak tűnik, remek ötletnek, nagy lehetőséget teremtett magának ez a szorgalmas, okos fiú.
       Ó, ez a székelykáposzta! Na, és a többi...
       Nagyon kívánom,  hogy a remek kis büfé "divatba jöjjön"! Az utazók azt mondják, "ebédre kapjunk be egy szendvicset az állomáson!"

    előzmény:
    Kusza (57232)
    2014-11-21  10:38
  18. 2014. november 21. 15:3457234.

       Vajon megjavult az nlc, vagy még mindig nyeli a hozzászólásokat?

    előzmény:
    Kusza (57233)
    2014-11-21  10:41
  19. 2014. november 21. 10:4157233.

    Aranyos vagy Hus, és köszönöm az ötleteket, de abban nincs hiány a fiamnak. Nagyon élénk fantáziája van, egyre többféle ételről beszélt, csak legyen rá vevő!

    előzmény:
    hus (57221)
    2014-11-21  05:53
  20. 2014. november 21. 10:3857232.

    Köszönöm Zsuzsa a szorítást, mert én tele vagyok aggodalommal, mivel az előbbi vállalkozása sikertelen volt.


    Jobban örülnék neki, ha fő hivatását csinálná, de arra most nincs kereslet. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (57220)
    2014-11-21  05:52
  21. 2014. november 21. 10:3157231.

    Adja Isten, hogy úgy legyen, bár én tartok tőle, hogy nem lesz nagy forgalma. 


    Csupa izgalom az életem, Ági vasárnap megy Párizsba, egy kiállítás megrendezésében segít.

    előzmény:
    klára13 (57230)
    2014-11-21  07:36
  22. 2014. november 21. 07:3657230.

       Magdikám, tehát ma van a nagy nap. Gondolom, előkészítettek 100000 szendvicsre való nyersanyagot, mert biztosan hosszú sor kígyózik a pult előtt már most, kora reggel.

    előzmény:
    Kusza (57185)
    2014-11-18  17:49
  23. 2014. november 21. 07:3257229.

      Előítélet, Zsuzsókám, előítélet. Van előítélet rengeteg, emberrel, állattal kapcsolatosan. Magam is hajlamos vagyok rá, igyekszem felülírni az ilyesféle érzelmet értelemmel. Nálam a vörös posztó a szaporodás. Ami a harmadik világban történik. Aztán jönnek, hogy mentsük meg a naponta 40 000 éhen haló afrikai gyermeket. Szegénykék. Ehelyett azt kellene tanítani, hogy meg se szülessenek. Jobban járnának.
      A fotózással kapcsolatban humornak szántam soraimat. De hát a leírt szó... Mondjuk annyi a komoly benne, hogy ma már a gép szinte önállóan fényképez. Valaha állítgattuk a távolságot, a blendenyílást, az időt - mértük külön a fényerősséget; haj, régi, szép idők! Most meg mindent elvégez a gép. De a látványhoz valóban értő szem kell, és az általad idehozott fényképek mind nagyon szépek.
       A hozzáértők azt mondják, hogy a digitális kép hozzá sem fogható a filmre fényképezettnek. Egy nagyon régi barátom, inkább csak volt barátom, mert ő is eltűnt, én is az időben, ma is a régi módszerrel alkotja szebbnél szebb albumait. És ő maga nagyít, másol a mai napig. Igazi művészi tökéletességgel, és fekete-fehérrel dolgozik.
      

    előzmény:
    szizsuzsóka (57218)
    2014-11-21  05:41
  24. hus
    hus
    2014. november 21. 07:0657228.

    Jo reggelt kivanok, tovabbi szep napot, fincsi kavet, sutiket, sze'les mosolyt, szep idot.


    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  25. 2014. november 21. 07:0557227.

       Nagyon tetszik, ahogy éltek, Hus. Szervezetten is és szabadon is, és egymással is és másokkal is törődve.

    előzmény:
    hus (57226)
    2014-11-21  06:55
  26. hus
    hus
    2014. november 21. 06:5557226.

    Fel egy mult 8 perccel jelenleg. Igen, sajnos nem vagyok jo alvo, igy szulettem. Sosem voltam az. Amikor kicsi Cukorbabam sokat kinlodik az elalvassal, akkor nagyon sasjnalom, mert emlekszem magamra. Miota ilyen nagykislany vagyok, mar lefoglalom magam, irassal, olvasassal.


    Hetkor mar fenn vannak a lanyok es kilenc elott mennek el itthonrol. Kenyelmesen van idejuk mindenre. Cukorbabam felebred es rogton elkezd zongorazni, Borsoszemem rajzol, gyurmazik, gyongyozik es ilyeneket muvel, majd reggeliznek, keszulodnek, megint elfoglaljak magukat es mennek a buszhoz.


    Fiamek fel hatkor kelnek, fel nyolcra mennek dolgozni, a vejem vegyesen indul el, vagy itthonrol dolgozik.


    Ferjem sokat van itthon velem egyutt, en most ritkan dolgozom, a tarsadalmi munkakert nem fizetnek. Ha kesz lesz a nagyja munka, akkor nincs mese, dolgozni kell tovabb.Lanyom pedig anyukaskodik, de minden heten bemegy az iskola ba kisegiteni a tanarokat. Se penzert o is. Igazan orulnek neki, jol esik a segitseg nekik, mert rengeteg a munkajuk. O meg szereti csinalni es elfoglalja magat.


    Azon kivul minden honapba elviszi a lanyokat az idosek otthonaba es  egy programot adnak nekik, olyan orommel meselik el mindig, hogy mi tortent, amit a idosek igazan nagy szeretettel fogadnak.Fimek jelenlegi szabadidoben a hazzal foglalkoznak, a nagyszuloket latogatjak, segitenek amiben kell.


    Igy elunk mi ...  Ja, es a het vegen itthon jatszottunk egy szindarabot. Majd mondom. 

    előzmény:
    klára13 (57224)
    2014-11-21  06:35
  27. 2014. november 21. 06:5257225.

        Ahogy mondod, Hus, és mind okos a maga módján, csak meg kell figyelni őket.
        Tyúkocskáimat fürdettem, szárítottam hajszárítóval, egyáltalán nem vadultak meg tőle, nekem úgy tűnt, hálásan tűrték.  Tudták, az élősködőktől szabadítom meg őket.
         Tomi nagyon gyorsan tanul. Nagy gond ki-beengedni,  legalább a felét megúszom úgy, hogy csak betámasztom az ajtókat, ő orrával benyomja őket, aztán, amikor megjelent, megyek, becsukom mindhármat. Jól elvagyunk. Élvezi, hogy cirógatom, dögönyözöm, mint Zsuzsut,  mert lent az apró kutyák mellett számára csak a fegyelmezés jutott. Persze, sokat kell porszívóznom, felmosnom, de megéri, neki is jó a közérzete, nekem is. Zsuzsu is kedveli, nem féltékeny. Alszanak helyükön, Tomi a földön vastag takarón, Zsuzsu a szófáján. Néha horkolnak, máskor álmodnak és vakkantgatnak, szinte beszélnek álmukban. És sugározzák a békét, a nyugalmat, a szeretetet.

    előzmény:
    hus (57223)
    2014-11-21  06:33
  28. 2014. november 21. 06:3557224.

       Szép éjszakát kívánok, Hus!
       Úgy tűnik nekem, hogy nagyon keveset alszol. Éjjel két óra van nálatok? Aztán hétkor már kelnek az iskolába munkába indulók, és velük te is?

    előzmény:
    hus (57222)
    2014-11-21  06:25
  29. hus
    hus
    2014. november 21. 06:3357223.

    Klaram, mindegy, hogy kutya, macska, tyuk, vagy teknos, minden allatotok olyan edes, aranyos, hogy ritkasag.


    Nellike mitol ilyen gyonyoru? Festi magat? 


    Edes, tunemenyes, ennivalo kicsi  tunder kutyuska! 


    Fokozzam meg? 

    előzmény:
    klára13 (57199)
    2014-11-20  06:31
  30. hus
    hus
    2014. november 21. 06:2557222.
    előzmény:
    Kusza (57209)
    2014-11-20  11:57
  31. hus
    hus
    2014. november 21. 05:5357221.

    Nagyon szurkolok neki es gratulalok a fiadhoz, garatulalok neki, hogy nem adja fel, ha valami nem ugy megy, ahogy szeretne, ujra hozza kezd egy masik otlettel.


    Hasonlo van nalunk is, ide teszem otletnek, ha ugy latod, hogy  kellene meg otlet a fiadnak, adjal neki ezekbol. Subway a neve  es nagyon nepszeru itt.  Gyorsan elkeszul, friss, megeszxi a kedves vendeg es tavozik. 



    q=subway+restaurants&FORM=HDRSC2


    Ide teszem, nezegesd. En kifejezetten szeretem, mert van benne minden, ami kell egy napra a szervezetnek zoldsegfelekbol. Ki-ki valassza mindenki amit szeret es ugy keri.


    Amit en kifejezetten szeretek benne, hogy megpiritjak hozza a kenyerfelet, amit kulonbozo gabonafelebol keszitenek hozza es kulonbozo magokat sutnek a tetejere. A tobbit beledobaljak, szosszal, majonezzel izesitik es valami isteni finom tud lenni.


    A mindenki sajat izlesere kesziteni, ez adja a nagy forgalmat.


    Azonkivul oriasi reklam volt nekik, amikor valaki ezt a szendvicset ette es komoly sulyt vesztett mellette.

    előzmény:
    Kusza (57209)
    2014-11-20  11:57
  32. 2014. november 21. 05:5257220.

    Magdikám ! Szorítok Tamásnak, és nagyon becsülöm !!!!!


    Ez az étkezési forma ma elfogadottabb , gyorsan bekapni egy melegszendvicset . Ha még kicsit egészségesebb is zöldséggel még azok is megvehetik , akik a sok hizlaló ételt elutasítják.

    előzmény:
    Kusza (57209)
    2014-11-20  11:57
  33. 2014. november 21. 05:4657219.

    Nem túl sokat tudok én sem . Azt tudom , hogy a beteget maga gyógyítja meg, azt használja fel, hogy rádöbben azokra a rossz szokásokra , összefüggésekre, amiket életében megélt . Freund korában az teljesen passzív volt a terápeuta részéről. Ma az élet gyorsult, nincs ennyi idő a gyógyulásra , ezért ők is jobban bevonódnak a gyógyításba. 

    előzmény:
    klára13 (57195)
    2014-11-20  06:12
  34. 2014. november 21. 05:4157218.

    Klárám ! Ez a mondásod mosolyt fakasztott bennem,


     emlékezem okos, kedves tekintetükre


    No akkor nem tudom honnan származik a buta tyúk kifejezés

    előzmény:
    klára13 (57199)
    2014-11-20  06:31
  35. 2014. november 21. 05:3657217.

    Igen a tájékozottság nem okosság. A veleszületett intelligencia adott, ez nem változtatható, legfeljebb életmóddal csökkenthető . Amiben hatni tudunk az érzelmi intelligencia fejlesztése . Ez történt Nálatok, nem anyagot, hanem szemléletet , gondolkodást sajátított el unokád . Ez nagy dolog !

    előzmény:
    klára13 (57192)
    2014-11-20  05:50
  36. 2014. november 20. 22:3357216.

       Haj, de elfogyasztanék egy sültsonkást!  És az egyéb kínálat!
    ! Mennyi finomság! Szívesen odajárnék nap mint nap. Persze, azért az ártól függene. Mi mennyibe kerül, Magdikám? Hány személyes a "csapat"? Mert gondolom, pénztáros feltétlenül kell, hiszen nem tapogathatja a pénzt a szendvicset készítő.
       Gratulálok Tamásnak, úgy vélem, megvan az esély a sikerre. Jó helyen van az állomáson, ott sok éhes ember megfordul.

    előzmény:
    Kusza (57209)
    2014-11-20  11:57
  37. 2014. november 20. 22:0057215.

        Boldogok az irgalmas szívűek, mert ők irgalmasságot nyernek.

    előzmény:
    jara (57213)
    2014-11-20  21:37
  38. 2014. november 20. 21:5257214.

      Rávetítjük unokáinkra aggódásainkat, félelmeinket, bizonytalanságainkat. Ha tudnád, Marika, hogy néha hogyan gondolkozom Benikémről! És egészen más, látom máskor, mint amilyennek az előző napon véltem.
      Okosak, kedvesek, érzőszívűek a szeretetben cseperedő gyermekek, és nekünk az a dolgunk, hogy bízzunk bennük, s ha időnk és erőnk engedi, segítsük őket helyes úton járni.
       Így gondolom.

    előzmény:
    jara (57212)
    2014-11-20  12:47
  39. 2014. november 20. 21:3757213.

    Magdika! Attól féltem a legjobban, hogy meg fogom próbálni. Gondolatban tudok hát, de utoljára kb. 17 éve másztam. Ráadásul egy férfi miatt!


    Az úgy volt, hogy késő este jöttem haza, sötétben. A szomszéd Pista bácsi arccal a földön nyöszörgött. Nem tudott felállni. Kapujuk zárva. Én másztam, felállítottam, bekísértem. Itthon kiderült, hogy a középső ujjam kézfejen lévő bütykén ék alakban  mélyen behasadt a  bőr. Visszanyomtuk, rögzítettük, meggyógyult. Azóta emlék a heg.

    előzmény:
    Kusza (57211)
    2014-11-20  12:47
  40. 2014. november 20. 12:4757212.

    Klára irigykedem Benikéd sikereire.


     Amikor valami megfog egy történésben, képben, vagy személyben azért előjön, hogy de jó lenne, ha hozzá hasonlóak (kitartóbbak, okosabbak, ügyesebbek, tehetségesebbek) lennének utódaim. Persze csőstől jön az ellenpélda is manapság. Ilyenkor csak hálát adok, hogy nálunk nincs.


    Jelentem, a tüntetések óta olvasom a politikai bejegyzések analizálásait. Megdöbbentem egy íráson, hogy a "modern kori rabszolgaság".

  41. 2014. november 20. 12:4757211.

    Marika így látszik, hogy még fiatal vagy, át tudsz egy kerítésen mászni!

    előzmény:
    jara (57208)
    2014-11-20  11:53
  42. 2014. november 20. 12:1957210.

    Húúú, Magdika ez nagyon finom lehet.


    Erre a stanglira volt egy melegszendvics leírás is. Bennem úgy rögzült, hogy a pizza tésztája helyett ez az alap kettévágva. A feltét pedig bármi, ami a pizzánál + pizzaszósz kenőanyag.

    előzmény:
    Kusza (57209)
    2014-11-20  11:57
  43. 2014. november 20. 11:5757209.

    Tamás újabb próbálkozása. Szurkoljunk neki!

    előzmény:
    klára13 (57201)
    2014-11-20  06:39
  44. 2014. november 20. 11:5357208.

    Szervusztok.


    Magdika, ez a kép nekem is megvan Cirkáskáról. Ezzel kerestük, emlékszel?


    Tegnap Ultrahang vizsgálatra kisértem nagynénikémet  Bp.-re.


    Négy körül értünk haza. Éppen beléptem csörgött a telefon, hogy második szomszédunk kutyája belegabalyodott a tiltást jelző drótba. Mivel ott zárva minden, mert barátnőm dolgozik, készültem a kerítésen történő átmászásra. Szerencsére át kellett öltöznöm, így ez idő alatt a kutyus megoldotta. Megbeszélem Judit barátnőmmel, hogy megnőtt a kutya, elég a kerítés. Vékony dekorhálót alkalmazott amikor pici kölyök volt a kutya. Ma már tényleg csak arra jó, hogy belegabalyodjon. 


    Ebben az időszakban gyönyörűséges szivárvány volt az égen sokáig. Jaj, de hiányzott egy fényképező!!! A szivárvány alatt vonult egy csapat fekete varjú. Bámultam... bámultam.

    előzmény:
    Kusza (57206)
    2014-11-20  11:32
  45. 2014. november 20. 11:3657207.

    Tudom, hogy Benike egy értelmes okos kisfiú, na de ez a szép eredmény, Neked is köszönhető!

    előzmény:
    klára13 (57192)
    2014-11-20  05:50
  46. 2014. november 20. 11:3257206.

    Szépek voltak a tyúkocskáid!

    előzmény:
    klára13 (57199)
    2014-11-20  06:31
  47. 2014. november 20. 07:1757205.

    Nem úgy vagyok béna, hogy nem tudom megnyomni a gombot, hanem a beállítás sokat számít- Fényviszonyok, környezet ... Ehhez nincs türelmem . Tudnám mint kell csinálni, de elkapkodom . Férjem egész más . Türelmes , aprólékos. No koccanunk is miatta néhányszor , mre ő elindul, én már visszafelé jövök

    előzmény:
    klára13 (57195)
    2014-11-20  06:12
  48. hus
    hus
    2014. november 20. 07:0757204.

    Talan megszoktuk?  Meg szerencse, hogy nem fazunk annyit, mint mon. Kocsihoz vagyunk kotve, nem kell a megallokban varni, a lakasok sokkal melegebbek, az utakat pillanatok alatt eltakaritjak, talan igy. Gyonyoru egyebkent, friss , egeszseges levego.  Olyan jo kis jeges ho esett, hogy ma egy 20 perces utat 2 ora alatt tettem meg. Ez az ami nem jo, az utakon nagyon esznel kell lenni. Ma a kocsim is megcsuszott ketszer.


    Mondtam a ferjemnek, amikor haza jottem. Lassusagra intett, de nem is mentem gyorsan. Esetleg azert, mert ez volt az elso ilyen nap? Minden lehet. Meg az is, hogy faradt vagyok.


    A meleget szeretem igazan, a 20-25C fokot. Az a kedvencem. A nagyon meleg, paras, hat maradhatna ott, ahonnan jott.  Habar a lakasban, uzletekben nem szamit, teljesen jo a homerseklet.

    előzmény:
    klára13 (57198)
    2014-11-20  06:23
  49. hus
    hus
    2014. november 20. 06:5557203.

    Igen, koszonom az eso elallt,  felvaltotta a ho. 


    Jovo heti elorejelzes: 4 nap hoeses es 2 nap eso. Kituno, gondoltam magamban.


    Holnap jonnek es remelem atveszik a gaz es a villanyvezetekeet, amit a hazhoz kellett vezettetni.  Hozok majd kepeket is, ma is fenykepeztem.


    Megyek, megprobalok elaludni, hatha olvasassal konnyebben fog menni.


    előzmény:
    klára13 (57197)
    2014-11-20  06:17
  50. hus
    hus
    2014. november 20. 06:5057202.

    Elkeseritoek az esemenyek Klaram, hallom en is, de nem csak ott, hanem itt erre fele is.


    Azon kivul nekem nagyon rossz erzeseim vannak, mert egyre tobb rossz hirt hallok egeszsegugyileg ottani szeretteimrol, nagyon nehez. Vegog gondolom az egyutt toltott idonket, azt, hogy meg mennyi idot tudunk egymasra szanni es egy nagy szomorusag ul a lelkemre.


    Itt is sok problema van a rokonokkal, tobben segitsegre szorulnak, sokszor azt sem tudom merre fussak.


    Anyosom szerencsere egeszseges, feledekenysegen kivul egyenlore nincs problemaja. Minden honapban felhiv, hogy miert lett magasabb az egyik  szamlaja, megmagyarazom neki, megerti, beleegyezik es jon a kovetkezo honap. Meg hasonlok.


    Egyre tobbszor hiv naponta is, pedig 2-4 alkalommal amugy  is beszelunk vele.  Szeretem elvinni vasarolni, mert akkor jol kibeszelgetjuk magunkat, meghivom egy kavera, sutikere, amit borzalmasan szeret, miota aposom nincs.


    Piszok ez az elet. Fiammal is szeretne tobb idot tolteni, a kicsi lanyokkal is, probalunk ez ugyben is megtenni a tolunk telhetot.


    Telen majd szeretnem, ha tobb idot toltene itt. Habar neki a magyar TV be van kotve es minden nap megnezi mi tortenik, ujsagolja az esemenyekeet nekem. Beszel testverevel, rokonsaggal. Testvere meghallgatja mit kell neki csinalni, hogy jo legyen, boldog, hogy ugy csinalnak mindent, ahogy o akarja.   Igy vagyunk mi.

    előzmény:
    klára13 (57164)
    2014-11-17  22:43

Címlap

top