Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2014. november 3. 00:4856951.

     



    Tényleg megszakadhat a szív?
    Hasonlít a szívrohamhoz, mégis más
        Az összetört szív szindrómát akkor kezdték el tanulmányozni, mikor rájöttek, hogy több olyan beteg is jelentkezik az ügyeleten szívrohamhoz hasonló tünetekkel, akik nemrég elveszítettek valakit, vagy más nagyobb traumán, például autóbaleseten estek át, esetleg egy rablás áldozatai voltak.
        Ezek az események stresszreakciót indítanak el a szervezetben, melynek során különböző vegyületek, hormonok termelődése fokozódik, és az egész testünk, így a szív is felkészül arra, hogy adott esetben "harcolnia vagy menekülnie" kell.
        A megtört szív szindrómának is nevezett kardiomiopátia a népesség nagyjából 2-5 százalékát érintheti és gyakoribb a nők körében. Mivel a betegség egyébként tünetmentes és semmiben sem akadályozza az érintettet, egy komolyabb stresszhelyzet állíthatja olyan terhelés elé a szívet, hogy az jellegzetes tünetekkel jár együtt.
        Ezek közé tartozik a nehézlégzés, a mellkasi szorítás, a szívdobogásérzés, a szédülés, a karba kisugárzó fájdalom, a fokozott izzadás.
        A betegség kezelhető, de nem gyógyítható, a gyógyszeres kezelés célja egyrészt a szív izmainak erősítése, a szív megfelelő működésének biztosítása, másrészt az pulzusszám csökkentése. Ezt többek között nyugtatókkal, vagy stresszcsökkentő módszerek elsajátításával érhetjük el.
     
    előzmény:
    klára13 (56950)
    2014-11-02  19:51
  2. 2014. november 2. 19:5156950.

      Jó, hogy nem tápsóztad, Zsuzsánna, mert most túladagolásra gyanakodnánk.


      Nekiláttam fellendíteni személyiségem kofarészét. Valami olyan aggodalom kerít időnként hatalmába, hogy utódaim megőrülnek a sok csetresztől. Ám most más ok is van: helyet kerestem a két halnak. Közben persze már rájöttem, hogy a halastóban is elélnek, de még itthon vannak. És ma jött érdeklődés, mert a hirdetésem még fent van. Azonnal nekiláttam a vevő megfogásának: "Akváriumban nem férnek ám el! Elég nagy tava van? Lesz-e gondja a jeget naponta feltörni?" Nem hiszem, hogy ezek után ismét jelentkezik!
       Nagyon érdekes, hogy manapság nem tudnak levelet írni. Megszólítás nuku, aláírás nuku. Erre én mindig szép, szabályos és udvarias levéllel válaszolok, mondván magamban, hogy "ennyit tehetek érted, Bunkókám. Esetleg tanulsz."


     

    előzmény:
    Zsumi45 (56943)
    2014-11-02  15:53
  3. 2014. november 2. 19:3256949.

      Van kire emlékeznünk mai korunkban, Magdikám. Emlékszem a fájdalmas hírre, hogy öcséd igazán fiatalon elment.
      Na, milyen virág vagy, Magdikám?

    előzmény:
    Kusza (56948)
    2014-11-02  19:13
  4. 2014. november 2. 19:1356948.

    Végül mi is ott laktunk a házasságunk után 8 évig. Nagy segítség volt, csak mikor már kicsinek bizonyult akkor adtunk be lakáskérelmet. Az öcsém örökölte, úgy egyeztünk meg, hogy majd ő viseli a szüleink gondját  ezért, hogy ő örökölte a házat. Anyukámat nem kellett ápolni, egy pillanat alatt meghalt, tüdő embóliában, apukám 5 évvel élte túl. Az öcsém nagyon szépen felújította, ráépített egy emeletet. Sajnos már ő sincs közöttünk.

    előzmény:
    klára13 (56946)
    2014-11-02  18:49
  5. 2014. november 2. 18:5556947.

      Nagyon aranyos oldalra bukkantam!
      Szórakoztató és kedves. Rólam már kiderült, hogy növényként rózsa, édességként fagylalt vagyok, narancssárga az aurám és a fényképezőgép illik hozzám. Hát nem nagyszerű????


     


    Lusorlab Quizzes - Tesztelje A Személyiségét És A Tudását

  6. 2014. november 2. 18:4956946.

      Csodálatos akció volt, Magdikám. Mi lett a ház sorsa?
      Jó a múltban kalandozni. Olvastam egy kutatás eredményét, azt mutatták ki, hogy a memória az évtizedekkel nem romlik, hanem átalakul. A rövidtávú rovására erősödik a hosszútávú. Nagyon jó jelenség, igazán élvezem. Hogy valaminek a neve nem jut eszembe? Na és? Addig nem baj, amíg ez engemet magamat nem bosszant. Körülírom, aztán rájövünk. Igazán kellemes agytorna, hogy sorolom valamely dolognak mindenféle tulajdonságát, míg kiderül, amiről szó van. Minden csak akkor baj, ha bosszankodunk vagy aggódunk miatta. Ezek nélkül van, ahogy van, mit sem számít.

    előzmény:
    Kusza (56944)
    2014-11-02  16:33
  7. 2014. november 2. 18:3856945.

       Tetszik, hogy nevedet nem írattad a sírra, Zsuzsánna-Zsumika. Azt valahogy olyan morbidnak találom, ha olvassa valaki nevét egy síremlken.
       Kék terülő borókának nézem bájos örökzöldedet. Nálunk a nagy és féltett karácsonyfánk sárgul, nagy bánatunkra.

    előzmény:
    Zsumi45 (56940)
    2014-11-02  15:06
  8. 2014. november 2. 16:3356944.

    Klára bizony sok régi dolog jut az eszembe mostanában, azt mondják ez az öregséggel jár.


    Azt a házat amiről beszéltem, úgy építettük, hogy az apukám munkahelyén volt ilyen lehetőség, hogy a dolgozóikat, így juttatták hozzá lakáshoz. Ők adták a telket, az anyagot és az építő szakembereket, nekünk kellett a segédmunkát adni. Minden családnak kétezer órát kellett letudni. A családon belül oldotta meg mindenki, persze, ha nagy volt a rokonság, akkor fogyott szépen az órák száma. Eléggé kivettem belőle a részem, én is dolgoztam. Volt egy munkavezető, ő szervezte, kit hová oszt be, én a legtöbbször a mészoltásnál voltam apukámmal. Ja és mikor felépült a ház, 10 évig ingyen lakhatott benne egy-egy család. Azóta már mindenki megvásárolhatta a kertes házakat, elég olcsó áron.

    előzmény:
    klára13 (56939)
    2014-11-02  10:40
  9. 2014. november 2. 15:5356943.

    Zsuzsóka!


    Szerinted tuja, vagy fenyő féle az én kúszó örökzöldem ? Szúrós .


    Nem tudom, a közepe miért sárgul, s nem olyan "emeletes" mint a tiétek. Most gondolom, talán tápsó hiányzik neki? Még nem kapott.

    előzmény:
    Zsumi45 (56940)
    2014-11-02  15:06
  10. 2014. november 2. 15:3056942.

    Hus Kedves! 


    Ámulva nézem a képeket, micsoda nagyszerű technika és milyen  villámgyorsan nő fel a ház!Nagy öröm lesz, sőt máris az!


    Magamnak nincs házépítős élményem, bár terveztünk egyet építeni, vagy 25 éve. A Maros közelében épült volna, vezetékes víz, villany, gáz benn volt a telken, csak csatornázva nem volt. Végül a munkahely távolsága miatt mondtunk le a tervről. Férjem méret arányos makettet készített, látványtervet rajzolt, képzeletben már be is rendeztük.Termő gyümölcsös közepébe szerettük volna felépíteni.Talán a Mindenható rendezte másképp, tudván más feladatok várnak rám.

    előzmény:
    hus (56929)
    2014-11-01  06:44
  11. 2014. november 2. 15:1956941.

    Nagyon megrázott ez a kisfilm. Különös, hogy a hozzászólókban mennyire eltérő gondolatokat ébresztett. Igaz, hogy amit átéltünk, vagy más részletét éltük át, annak alapján más érzelmeket vált ki belőlünk.Láttátok?


    http://www.pozitivnap.hu/kultura-es-szorakozas/ujratervez es-egy-hazai-kisfilm-amit-minden-embernek-latnia-kene


    Hátha így megnyílik:Címe: Újratervezés


    https://www.carshorts.com/nominees/ujratervezes-my-guide/


     


     


     

    előzmény:
    Zsumi45 (56940)
    2014-11-02  15:06
  12. 2014. november 2. 15:0656940.

    Szeretettel emlékezem én is Évikénkre. Leveleim között sok kedves pps. összeállítás származik tőle.


    Megmutatom a mi családi sírhelyünket. Nagyszüleim, és szüleim földi maradványai az eredeti jobb oldalon nyugszanak. 10 éve ,férjem halálakor sikerült megvásárolnom szorosan mellette a mi helyünket.Annak csak felét boríttattam le, majd utánam lefedik véglegesen.Balra közvetlenül út van. 


    "A hagyomány nem azt jelenti, hogy az élők halottak - azt jelenti, hogy a halottak élnek. (Maurice Harold Macmillan)"


    E gondolat jegyében mi nem koszorúval, hanem élő virággal emlékezünk: nem temetjük őket újra és újra.- persze tisztelem a koszorúval emlékezőket.

    előzmény:
    szizsuzsóka (56931)
    2014-11-01  07:13
  13. 2014. november 2. 10:4056939.

       Az is eszedbe jut, Magdikám, hogy milyen volt a friss mészszagú házban az első nap, az örömteli rakodással?
       Nekem a mi építkezésünk jutott eszembe, ahogy láttam a tartójukba összekészített zsaluanyagokat Husék építkezésénél. Hozzák-viszik. Nálunk más volt a módi. Fiaim apja jóval az építkezés megkezdése előtt kezdte gyűjteni a zsaluanyagokat, ahogy nevezte. Több barátunk építkezett, s ahol a deszkák feleslegessé váltak, onnét már hozta is. Állandóan cipekedett szegénykém, persze vele a fiúk. S jártak segíteni a barátoknak, akik örömmel jöttek visszaadni a munkát amikor kezdtünk. Néha olyan volt a hangulat, mint valami népünnepélyen. Én meg főztem a népre, s nagyon büszke voltam, hogy dicsérik a kosztot. Persze, mert ugyanolyan gonddal készítettem az ételt, mint amikor ünnepi asztalnál ültek vendégeink.
      Régi szép idők!

    előzmény:
    Kusza (56936)
    2014-11-01  08:11
  14. 2014. november 2. 05:3356938.

    Szép lesz a ház Hus! Ez az építési mód nálunk is kezd elterjedni, de mi még a régi tégla házat építettük. Igaz már belül lyukacsos , hőszigetelt téglából, amely sokkal nagyobb . Így is lassúbb volt az építkezés. érdeklődve várjuk a további  fejleményekről, munkálatokról a képi tudósítást .

    előzmény:
    hus (56926)
    2014-11-01  06:07
  15. 2014. november 1. 22:2956937.

       Nagyon szokatlan nekem ez az építőanyag, tudod, Hus, nálunk más a faház. Katáék építkezésénél találkoztam szintén szokatlan anyaggal, más világ - különleges megoldások. Gondolom, afféle szendvicsfalak ezek. Kitűnő hőszigetelők. Hát igen, most jön a munka másik fele, ami szintén nagy feladat, ahogy már említetted.
       Nálunk a vezetékeket bevésik a falba. Nálatok mi a megoldás? Talán jön még egy réteg, ami elfedi őket? Szóltál a központi porszívó megoldásról, az a cső hol megy? Miként lesz láthatatlan? El sem tudom képzeni.
       Különálló két ház, ha jól látom. Lesz-e valamiféle megoldása az átjárásnak? Talán nem, hiszen fiadék laknak ott, de hát ha megjön a gyermek, velük szintén olyan szoros kapcsolat alakul ki, mint lányodékkal. 
       Csuda izgalmas állapot.
       A hatalmas gödör és a téglafal rész azt jelenti, hogy szuterén van a földszint alatt?
       

    előzmény:
    hus (56929)
    2014-11-01  06:44
  16. 2014. november 1. 08:1156936.

    Látom szépen haladtok az építkezéssel.


    A szüleim házépítése jutott az eszembe róla. Még éppen, hogy csak a falak álltak, de már rendezkedtünk benne gondolatban, hogy mit hová fogunk tenni.


     

    előzmény:
    hus (56929)
    2014-11-01  06:44
  17. hus
    hus
    2014. november 1. 07:4756935.

    Az elobb valami miatt ugy kivagott a gep, hogy az csuda.


    Jo reggelet kivanok nektek, fincsi kave mellett szep emlekek legyenek veletek a sutikekkel egyutt.


     


    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  18. 2014. november 1. 07:4556934.

    Jó reggelt kívánok!


     


    Emlékezzünk elhunyt szeretteinkre!

  19. 2014. november 1. 07:2556933.

    A kép magáért beszél !


    Nyugodj békében !

    előzmény:
    szizsuzsóka (56932)
    2014-11-01  07:14
  20. 2014. november 1. 07:1456932.

    Csendes békés emlékezést kívánok Mindenkinek !

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  21. 2014. november 1. 07:1356931.

    Két kép a felújított sírról, és az én szüleiméről, mely ilyen lett 5 év után . Remélem anyósomé is megint ilyen szép lesz !

    előzmény:
    szizsuzsóka (56930)
    2014-11-01  06:59
  22. 2014. november 1. 06:5956930.

    Ide nem tudok betenni képet , de gyújtottam  a  Gyertyagyújtás  helyen ! Én is gondolok rá. mert akkor született volna, amikor és, csak koraszülött volt, 2 héttel előbb jött .Elmondása szerint !

    előzmény:
    klára13 (56923)
    2014-10-31  23:51
  23. hus
    hus
    2014. november 1. 06:4456929.

    Amikor helyeztek le a csoveket a haz korul.


    Ezutan toltottek fel kaviccsak kivulrol a fal korul.


    Ezt a helyseget kellettt a ket haz koze tenni.

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  24. hus
    hus
    2014. november 1. 06:3556928.

    Amikor mar elkeszult a beton es szedtek le a deszkakat a betonrol.

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  25. hus
    hus
    2014. november 1. 06:2656927.

    Zsaluzas es betonozas kozben.

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  26. hus
    hus
    2014. november 1. 06:0756926.

    Egy par kep most es  szeretnek meg feltenni, nemtudom meddig vagyok ma fenn, de folytatni fogom es apro kis reszleteket kineztem mar, amit fogok nektek mutatni.


    Nekem nagyon erdekes volt vegig, ahogy csinaltak.


    Epp ma beszeltuk a fiammal, hogy ez volt a celunk, hogy idaig kesz legyen, modst jon majd a sokkal tobb fele es fajta munka.


    Az ellenrzesel, az esos ido lelassit, es az, hogy mindig kell valami, mindig kell valamiert szaladnivenni, kulonben nem tudnak dolgozni. Ja, es veletlenul mast adtak. 


    De. A vegeredmeny a lenyeg.

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  27. hus
    hus
    2014. november 1. 05:4056925.

    Meseltem nektek a pizzarol, amit keszitettunk Cukorbabammal keresere. A mogyorokremes ananaszosrol es azt, amit kaptam csereben.

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  28. hus
    hus
    2014. november 1. 05:1356924.

    Tobbszor eszembe jut, hogy milyen aranyos kis figurakat rakott fel nekunk. 


    Kulonosen akkor volt meg eszemben, amikor egyik amerikai komikusunk is igy ment el, egy mutet allitolagos rutinmutet kozepette leallt a szive.


     


    Megtortent nalunk is a levelek szinenek valtozasa, hullanak le a farol, kezdodik a szurkeseg az orokzoldek kozott.

    előzmény:
    klára13 (56923)
    2014-10-31  23:51
  29. 2014. október 31. 23:5156923.

       Amikor szeretteinkre emlékezve gyertyát  gyújtunk, gyújtsunk egyet Ezüstsirály Évikénk emlékére is.

    előzmény:
    klára13 (56922)
    2014-10-31  23:24
  30. 2014. október 31. 23:2456922.

  31. 2014. október 31. 18:5856921.

      Nagyon szépek lehettek azok a ruhák, Zsuzsánna. Egyediek, különlegesek, hiszen anyaguk nem karton volt! El tudom képzelni őket, benne a nagyon szép szöszi kislánnyal.
      Nézhetünk kissé szomorúan az eltávozottak fényképére, de jobb arra gondolni, hogy milyen jó, hogy velünk voltak! Életünk részei, és életük része voltunk mi is. Szédítő élmény belegondolni, hogy minden kezdődik és minden véget ér. Nem véletlenül hagyjuk ezt figyelmen kívül egész életünkben.
       Kár, hogy eszmefuttatásod a test változásáról elszállt. Nagyon szívesen olvastam volna.

    előzmény:
    Zsumi45 (56915)
    2014-10-30  21:12
  32. 2014. október 31. 18:4556920.

      Sok munkád mellett verseket tanultál fiaiddal?
      Mi most a Walesi bárdokat nyúzzuk. A hosszú vers  megtanulását feladta Beniéknek a tanárnő a szünetre.
      Nagyon elfoglalt szegényke. Át akarna menni a nyolcosztályos gimnáziumba, aminek nagyon jó híre van. Ezért a harminc férőhelyre 300 jelentkező van, mint a tájékoztatón Zsófi megtudta. Hozzá lehet jutni az elmúlt évek felvételi tesztjeihez, kiderült, hogy Benikénk szemünk fénye tudása kevés hozzájuk. Ezért hetente két órán matematikára oktatja tanár, és jön a magyartanár is. Anyjával naponta megoldanak egy-egy tesztet, szépen fejlődik. Ha netán most nem veszik fel, akkor majd a nyolcadik után újra jelentkezik.
      Az ortopéd orvos megállapította, hogy egyik lába kicsikét rövidebb, elferdült a gerince, ezért hat héten át gyógyúszásra kell járnia hetenként kétszer. Hozzá a heti 2x2 óra karate, plusz a szombati. Tehát nem unatkozik.
       Szerencsére jól fogad mindent, zokszó nélkül teszi, amit kell. Bár ma a matektanár órái után kissé nehezebben ment a velszi bárdok, aztán rohantak Dodóval karatéra. De azért benyaltunk 6 versszakot.

    előzmény:
    szizsuzsóka (56917)
    2014-10-31  07:03
  33. 2014. október 31. 15:4456919.

    Zsuzsám, Drágám! De jó, hogy emlékeztetsz, hiszen a fagyveszély miatt akár tegnap is elzárhatták a vizet.Vinnünk kell holnap kannában. Szerdán, amikor én is rendbe tettem a családi sírt- cserepes virágokat is kivittem- még meg tudtam öntözni a kúszó tuját és az árvácskákat is. Hozni akartam ide képeket régebbről, de túl nagy volt, s a hosszú hozzászólásomat is sikerült kitörölni.


    A Klimt kép gondolatokat keltett bennem a testek ábrázolása és a mögöttük sejthető lélekről. Már nem tudom újra úgy megfogalmazni....    


    Aranyos vagy! Köszönöm amit rólam gondolsz! Sok kedves emberrel szoktam beszélgetni jártomban- keltemben, de azért ez egy pletykás kisváros, Vannak akik elvárásainak nem tudok megfelelni, de ez nem is volt a célom. Szegeden már alig ismerek valakit, viszont több rokonom könnyebben elérhető lesz.


    Csendes, meghitt emlékezést az elkövetkező napokban!


    Közülük a férjem, szüleim és a takarás miatt nem látható anyósom sírjához megyünk.(A gyerekeink esküvőjén készült)

    előzmény:
    szizsuzsóka (56918)
    2014-10-31  07:07
  34. 2014. október 31. 07:0756918.

    Tegnap kinn voltunk a anyósom sírjánál. Kiszedtük a régi tuját, újat ültettünk, és új fenyőmulcsot tettünk a gazosodás és kiszáradás ellen. Mikor elkészültünk láttuk, hogy már nincs folyó víz a temetőben. Szerencsére volt a kocsiban kristályvíz, azzal locsoltuk meg a tujákat. Igyekszünk minden ilyen munkát elvégezni, mert ki tudja , később erre lesz -e módunk.

  35. 2014. október 31. 07:0356917.

    Nagyon szép vers , még mindig tudom szinte kívülről. Fiaim nem jeleskedtek irodalomból, velük tanultam meg még kétszer. Őket úgy "tanítottam " , hogy képzeljék el versben történteket, utána a hozzájuk tartozó sorokat.


    Én is nagyon szeretem és főleg szerettem a verseket.Amelyek tetszettek " bementek "az agyamba , lelkembe, amik nem ,nem tudtam megtanulni.


    Szerepelni , szavalni nem tudtam , legátlódtam

    előzmény:
    klára13 (56911)
    2014-10-30  20:22
  36. 2014. október 31. 06:4756916.

    Marikám ! Ma már elfelejtették az emberek, hogy vastagabban is lehet öltözködni. Egy meleg cipő és meleg hosszú kardigán mindent megold ( ha a munkád engedi )


    A családom azokban a meleg kardigánokban nőtt fel és járt dolgozni, amit nekik kötöttem . Nem fáztak. Unokáim már nem szeretik, mert túl meleg és nem divatos. Most ezeket a melegító felsőket nevezik pulcsinak.

    előzmény:
    jara (56895)
    2014-10-30  11:51
  37. 2014. október 30. 21:1256915.

    Klárám, Te az irodalom berkeiben jeleskedtél később is!. Az én versmondásom amatőr volt, izgultam a versenyeken. Vállalkozó kedvem alapján sokfelé osztódott figyelmem, tanáraim mindenfelé beneveztek. Aztán legtöbbször a futottak még kategóriában maradtam. Zitus ebben is hasonlít rám, november végén angol nyelvvizsga, de előtte -mellesleg- még elindul egy magyar nyelvtan és egy fizika tanulmányi versenyen. A sok matek zseni osztálytárs között ő a nem zseni, de jolly-joker.


    Az én "fellépő" ruháimat is anyukám varrta, leginkább valamelyik nagynéni egykori (báli ?) ruháiból alakítva, de úgy meg tudta bolondítani, hogy nem szégyelltem, sőt, legcsinosabbnak éreztem.


     

    előzmény:
    klára13 (56910)
    2014-10-30  20:13
  38. 2014. október 30. 20:5356914.


    Marikám! Én is ma találkoztam először ezzel a verssel, s olyan-de olyan vágyakozás fogott el a már elérhetetlen után. Ezért is tettem fel a Költészet napjába.                                      Ma ki sem mozdultam itthonról. Végre kicsit tornáztam, hogy lazuljak, húzódtak a megerőltetett izmok a hátamban, oldalamban. Rendeztem a számlákat, utaltam az adósságaimat, őriztem a mosógépet. Külön program számomra a szekrény felső régióinak földszintre telepítése, a téli-nyári holmik helycseréje.


    Szeretettel gondolok Rátok!


     

    előzmény:
    jara (56906)
    2014-10-30  17:03
  39. 2014. október 30. 20:3056913.

     


    Elköszönök, fáradt vagyok. Jó pihenést Magdikám, és mindenkinek kívánom.

  40. 2014. október 30. 20:2556912.

    Jaj!!!
    Emlékszem! Korábban nem ismertem. Gyönyörű, különleges és nagyon hosszú vers.

    előzmény:
    Kusza (56909)
    2014-10-30  20:11
  41. 2014. október 30. 20:2256911.





    Berzsenyi Dániel: A közelítő tél

    Hervad már ligetünk, s díszei hullanak.


    Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.


    Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok


    Közt nem lengedez a Zephyr.


     


    Nincs már symphonia, s zöld lugasok között


    Nem búg gerlice, és a füzes ernyein


    A csermely violás völgye nem illatoz,


    S tükrét durva csalét fedi.


     


    A hegy boltozatin néma homály borong.


    Bíbor thyrsusain nem mosolyog gerezd.


    Itt nemrég az öröm víg dala harsogott:


    S most minden szomorú s kiholt.


     


    Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,


    S minden míve tünő szárnya körül lebeg!


    Minden csak jelenés; minden az ég alatt,


    Mint a kis nefelejcs, enyész.


     


    Lassankén koszorúm bimbaja elvirít,


    Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli


    Nektárját ajakam, még alig illetem


    Egy-két zsenge virágait.


     


    Itt hágy s vissza se tér majd gyönyörű korom.


    Nem hozhatja fel azt több kikelet soha!


    Sem béhúnyt szememet fel nem igézheti


    Lollim barna szemöldöke!









      

  42. 2014. október 30. 20:1356910.

       Zsumikám, szintén lelkes szavaló voltam! Talán büszkélkedtem már vele, hogy az országos versenyen, a Helikon versmondón, első helyezett lettem. Mostanában a gimnazista elsősként elmondott Közelítő tél című Berzsenyi vers szokott eszembe jutni. És vele az, hogy anyám tündéri ruhát varrt nekem a szerepléshez, erős barackrózsaszín volt, alsószoknyás rokolya, puffos ujja könyökömig ért. Első udvarlóm, aki nagyon különlegesen sikeres lett, műszaki tudományok doktora, és több verseskötetét elküldte, néhány éve emlegette levelében ezt az emléket. Idehozom a verset, éppen aktuális.
      Olyan jó emlékezni! Mi is lenne velünk múltunk nélkül?!

    előzmény:
    Zsumi45 (56903)
    2014-10-30  15:25
  43. 2014. október 30. 20:1156909.

    Most már tudnám másolni, de az nlc nem engedi.


    Ady: A jégpályán.


     

    előzmény:
    klára13 (56908)
    2014-10-30  19:59
  44. 2014. október 30. 19:5956908.

      Magdikám, szép és jó emlékek ezek. Bizony, küszködtünk sokat. Aztán megtanultuk, amire nekünk szükségünk van. Abba belegondolni sem szeretek, mi mindenre képes a komputer, amiről nekem soha fogalmam sem lesz. De jó így is. Vigasztal, hogy annyi mindenhez nem értek! Miért éppen ez bántana?!Melyik Ady-versől volt szó? Már elfeledtem.
      A naspolya isteni. Látod, milyen jó az a kert? S ki tudja, mire lesz még jó? Idén bolond fejjel én is ültettem egy naspolyafát az orgona mellé. Pedig hát úgyis nagyon zsúfolt a kert. Ilyenkor biztatom magam, hogy majd ezt vagy azt kivágjuk. Például azt a nagy langaléta orgonát.

    előzmény:
    Kusza (56905)
    2014-10-30  15:45
  45. 2014. október 30. 19:4756907.

      Sírni néha jó.
      Marika, melyik versre gondolsz?
      Szomorúság fogott el engemet is. Szomorúnak lenni is jó néha.

    előzmény:
    jara (56906)
    2014-10-30  17:03
  46. 2014. október 30. 17:0356906.

    Zsumikám, megeredtek szemem csatornái. Most öntözök rendesen. Először olvastam a verset. Már úgy, de úgy vágytam, hogy küldjél egyet. Nem ismertem ezt, de gyönyörűnek találtam.


    Aztán a beírásod... köszönöm. 


    Magdika a naspolya nem csak akkor finom, ha megcsípte a dér?


    Klára, az én kedvenc rózsám is utolsó virágfejecskéjével bólogat gyenge szárán. Kértem képet, hogy küldjem nektek, de még nem volt rá idő.


    Pityergésnek vége, kiírtam magamból, de talán azok a piros pulzáló jelek is segítettek.

    előzmény:
    Zsumi45 (56902)
    2014-10-30  15:12
  47. 2014. október 30. 15:4556905.

    Klára én is visszaemlékszem a csetlés-botlásaimra, nem tudtam még a másolást se csinálni. Hiába magyaráztad nekem, hogy először kékítsem be, amit elakarok küldeni, fogalmam se volt, mi az a kékítés.Neked mondtam meg egy Ady verset, és Te hoztad ide.


    Csak késő este kezd szúrni a szemembe, amikor sokat olvasok, akkor csöpögtetek bele egyszer.


     


    Ma csak a telekre kirándultunk egy kicsit. Jólesett ebben a szép időben a levegőzés. Még áll ugyan a telek vétel, nehéz összehozni az időpontot a tulajjal, mert ő Pesten lakik.


     


    Leszedtük a naspolyát, kár lenne a fán hagyni.

    előzmény:
    klára13 (56904)
    2014-10-30  15:28
  48. 2014. október 30. 15:2856904.

      Magdikám, drágám, nincs baj semmivel. Te hogy vagy? Szemed már nem szúr? Reklámoznak műkönnyet, meg a Visint. Utóbbi nekem is van, sok évvel ezelőtt vettem és még mindig van belőle, de ha használnom kell, nagyon hatékony. Csuda jó érzést ad a szemnek.
       Eszembe jut, milyen fényképezéshiányban éltünk fórumozásunk elején. E szent napon készítettem vadonatúj gépemmel az első sorozatot kertem csodás utolsó rózsájáról. Bíbor színűnek mondtam, mert elegánsabbnak találtam a bordónál. Pedig az volt. Megvannak azok a képek, nem is egészen értem, hogyan élték túl a 9 évet! Mert annyi minden, annyi kép elveszett a majd' évtized alatt! Él még a bokra is, de nagyon satnya volt idén szegény. Alig virágzott.
       Sütött a Nap, aztán jött egy gonosz szélroham, és a vázát virágostól földhöz vágta. Ez egy ilyen eset volt.


      

    előzmény:
    Kusza (56896)
    2014-10-30  14:12
  49. 2014. október 30. 15:2556903.

    Igen, gyakran szavaltam iskolai szavaló versenyeken , s később idéztem a gyerekeknek. Másik "nagy versem" Tatjána levele volt, minden érzelmi érettség nélkül.


    Igen, próbálom szokni az újat! Elég zajos és poros környék, de hála az új szigetelt ablakoknak, kizárható mindkettő. Lányomék a belvárosban még erőteljesebben szenvedik ugyanezeket.


    Zitummal bemenekítettük tegnap a muskátlis ládákat.Nem tudom, a garázs megfelelő lesz-e nekik, de nincs más hely számukra.


    Sütöttem szilva lekváros buktát, s főztem is 2 napra, nehogy éhezzenek a szünidőben.Dorkának ugyan nincs őszi szünete, de most haza húzódott bánatában, hogy vissza utazott a fiú. Karácsonyig teljes erőbedobással tanulni kell. Akkor megint Ő utazik a zord északi télbe.(?) Szerintük ott nincs olyan szélsőséges időjárás, mint itt.


     


     


     


     

    előzmény:
    klára13 (56901)
    2014-10-30  15:08
  50. 2014. október 30. 15:1256902.

    Marikám! 


    Az energiával takarékoskodni csak akkor lehet, ha a Természet is segít! Drága anyukám annyira vágyott vissza a napsütötte lakásába, miután "átmenetileg-20 évre-" ide kényszerült a fenyők árnyékába! Most úgy tűnik megoldódnának gondjai, ha még velünk élne. Az egyik fát a vihar, másikat a közösség döntése elvitte, de ami a ráadás: a nagyvárosban nagyszerű déli fekvésű lakást sikerült vennem.                                                                 Érlelődik bennem a döntés, télre átköltözöm, ott most fűtés nélkül is 24 C fok van. Kedden ott aludtam a hangverseny után, s ki kellett nyitnom az ablakot éjjel, annyira meleg volt- csak a felmenő csöveknek köszönhetően.Persze ez még nem a tél, de viszonyítási alap: itt 18-19 C fok között van a szoba hőmérséklete-ha zárva a radiátor. Túl laposan jár már a Nap, s hamar lenyugszik.A hosszanti falamat pedig szabadon éri az északi szél. Majd jó lesz ide jönni nyaralni!


    Szívesen látlak telelni is-nyaralni is!

    előzmény:
    jara (56895)
    2014-10-30  11:51

Címlap

top