Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2014. október 6. 07:4556551.

    Szerencsétek volt Fiamék is kiszedették a z alapokat és egy gödröt a pincének. Másnap nagy eső volt, és mivel a talajvíz ott magas , másnap tóparton éreztük magunkat, fürödni lehetett volna benne .így egy hónappal késett az alapozás, és még akkor is ki kellett az iszapot szedni .

    előzmény:
    hus (56546)
    2014-10-06  04:28
  2. 2014. október 6. 07:4056550.

    Zsuzsám ! Nem tengtél túl. Élvezetesen mondtad el amit jónak találtál. Érzett beszélgetéseden a hely szeretete és a lelkes felkészülés !


    A kis babát rokonom készítette m aki népművész , nyugdíjas tanítónő. Férje halála után kezdte csinálni, ez tette neki lehetővé, hogy talpon maradjon. Mikor arra járunk veszek tőle, és barátoknak adom alkalomkor. Nem tudom szent-e , csak én szépnek látom és nagyon becsülendő, hogy amit tüzelésre , jobb esetben állatok táplálására használnak, ebből ő ilyen aranyos dolgokat tud csinálni.


    Dédanyám sírját nem találtam meg, de kellemes sétánk volt " rokoni " házaspárral, ebédeltünk, . délután még Szegeden kóricáltunk egy kicsit.


    Szombaton megvettük a " csoda "( Melina ) kézimunkaboltban , amit akartam . Ha mindazt megvettem volna , ami tetszett utánfutóval kellett volna mennem !!!


    Ma takarítunk, holnap jelentkezem képekkel is. !

    előzmény:
    Zsumi45 (56541)
    2014-10-05  19:40
  3. 2014. október 6. 07:3456549.

    Kellemes napot kívánok.


    Klára kedves, jól vagy? Szíved bírja a virágok átteleltetéséhez szükséges erőkifejtést?


    Unokáknál teljes már a suli-pörgés?


    Kutyusok elköltöztek? (Nellike kivételével)


    Brúnó megkapta élete első fekete pontját, óra alatti beszélgetés miatt. Édes volt, mert addig szemlesütve járt mellettünk, míg meg nem tudtuk és azt nem mondtam, hogy "a legjobbakkal is előfordul". Azt hittem, valamit szétfocizott a kertben, azért ilyen.


     

  4. hus
    hus
    2014. október 6. 05:0356548.

    Ez a reggeletek is legyen csodalatos, erezzetek magatokat jol es frissnek a heten, fincsi kave es sutike mellett, a lakas es  a szeretet melegeben.


       

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  5. hus
    hus
    2014. október 6. 04:3456547.

    Hu, de a kedvemre irtal Zsuzsokam!    Az alapok a legfontosabbak mindenhol, de az eletben csak igazan.


    Ahol gyenge volt az alap, ott meg is latszik. Nehezebb kesobb megerositeni es sokaig tart, idobe telik. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (56540)
    2014-10-05  07:14
  6. hus
    hus
    2014. október 6. 04:2856546.

    Igazan koszonom Zsumikam a fiuk neveben is.  Kepzelheted, hogy mennyire izgultam ertuk,  es mindenert hogy ott alltam a naaaagy-nagy godor szelen szakado esoben a kislannyal, mert meg attol is feltem, ha veletlen valahol beomlik a fold, akkor ott legyek en is, ha kell tobb segitseg.


    Szerencsere tul vagyunk rajta, johet a kovetkezo problema. 


    Itt talan jol lehet latni a kulonbseget, hogy milyen volt es milyen lett, atalakitottuk.  Ismered azt a musort? 


    A ket godrot elozo nap  melyitett ki aki kiasta az alapot, ha osszegyulik a viz, akkor menjen egy helyre, igy konnyebb kiszivattyuzni.


    Nagy segitseg volt ez nekunk, mert hirtelen eszunkben sem jutott. Az idojarasjelzo mar bezengte az esot, egy cementes kocsi mar elozo naprol vissza lett iranyitva , ezert tettunk meg minden tolunk telhetot.


     


    Sokat gondolok rad, hogy milyen csodalatos programot szerveztel a tobbieknek. 


     

    előzmény:
    Zsumi45 (56543)
    2014-10-05  19:48
  7. 2014. október 5. 20:0756545.

    Szia Zsuzsa!


    Gondolom a fiam a kimenőjén a kocsmát kereste, és annál a szobornál kellett jobbra fordulni. Mesélte, hogy ott lerajzolta az embereket aki akarta, a fizetség érte egy üveg sör volt, hálásak voltak érte a bajtársak, mikor visszament a laktanyába. Akkor voltak bajban az emberek, mikor a korcsmárost rajzolta, és addig nem volt kiszolgálás. Mondta, hogy nagyon jó modell volt, a cigarettáján végig megmaradt a hamu, olyan mozdulatlanul ült.

    előzmény:
    Zsumi45 (56544)
    2014-10-05  19:56
  8. 2014. október 5. 19:5656544.

    Neked is szép estét Magdika! Úgy örülök, hogy megölelhettelek! Éppen ilyennek képzeltelek a fényképek alapján! 


    Kerestem egy képet arról a másik múzeumról, ahol a kicsinyített szobor látható. Ennek eredetije valóban egy támpont volt az idegeneknek, ott jobbra kellett fordulni.....

    előzmény:
    Kusza (56542)
    2014-10-05  19:41
  9. 2014. október 5. 19:4856543.

    Óh Hus! Ez igazán heroikus küzdelem, amikor a természet (jelen esetben a víz) vissza akarja foglalni területét! Nyilván nem tudta, hogy éppen a természetet megőrizni vágyók és azt segítők szeretnének ott -harmóniában a természettel- élni. 


    Minden esetre jó, hogy ilyen ügyesen sikerült a helyzetet megoldani férjed és fiad közreműködésével az építő csapatnak. Gratulálok nekik!


     


     

    előzmény:
    hus (56537)
    2014-10-05  05:10
  10. 2014. október 5. 19:4156542.

    Már csak szép estét kívánhatok, hol vagytok lánykák? 

  11. 2014. október 5. 19:4056541.

    Szervusztok!


    Zsuzsám, Drága! Köszönöm Neked ezt a kis remekművet! Ott nem is volt kellő figyelmem megcsodálni! Hisz "Ő" Árpádházi Szent Erzsébet, kosarában a rózsákkal! Csuhé babából ilyen gyönyörű, finom munkát!


    Eredményes volt a makói út?Sajnálom, hogy másnap már nem tudtam veletek tartani. Nagyon megváltozott az a város is, új utcákat nyitottak lakótelep ott is a belváros. Dédmamám sírja sincs már meg. Nagyszüleim már a szegedi temetőben nyugszanak, szüleim és férjem mellett.... Nem is ott, mindannyian a szívemben.....


    Az idegenvezetésből nem voltam kicsit sokk? Úgy érzem utólag, mintha én lettem volna a Duracell nyuszi. Magam hangoztatom folyton, hogy a mérték az érték, s én mégis "túltengtem". Holnap teljesítem a megbízatást, felkeresem Attilát.


    Számomra is nagyon kedves emlék lesz a látogatásotok, köszönöm, hogy elfogadtátok meghívásomat, és a szívélyes elismeréseket.


    A Tájházat és a Múzeum régiségeit én is nagyon szeretem. A makói ház padlása is sok kincset rejtett, bár nem kimondottan földművelő, de háztartási eszközöket. Nagymamám mindenhez értett, amihez az ő korában egy 4 gyermekes családanyának illett, s mesterien művelte is azokat.


     


     


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (56539)
    2014-10-05  06:58
  12. 2014. október 5. 07:1456540.

    Igen az alapok a legfontosabbak a háznál (no és az életben is !) Ez viseli az egész terhet, ha ez gyenge, minden megrepedezik. Nagyon előrelátóak voltatok és a hatóság is , hogy a plusz kiadást, munkát ,. terhet nem kímélve a helyzetnek megfelelően megnagyobbítottátok.  Meglesz a haszna !!!

    előzmény:
    hus (56537)
    2014-10-05  05:10
  13. 2014. október 5. 06:5856539.

    Szervusztok ! Szerencsésen mi mis hazaérkeztünk tegnap este . Élménydús szép napokat töltöttünk ott a "délen " .


    Zsuzsám , nagyon alaposan _ egy idegenvezetőt is megszégyenítve " készültél fel városod bemutatására . SIKERÜLT !Nagyon sok élvezetes látványban volt részünk ! Köszönjük fáradozásodat , előrelátásodat,!Szeretettel és hálával gondolunk a szép napra


    Engem a tájház kapott meg legjobban ! Meglepő, hogy milyen gondossággal tették eleink az akkori körülmények között komfortossá életüket. Nem dobtak el, nem cserélgettek, maradandó és évszázad elteltével is használható ügyes tárgyakat készítettek. Ezeket érdemes gyűjteni. A város nagyon szép, rendezett , a felújított épületek a ami emberek városszeretetét dícsérik. !


    Anitám ! Nagyon megszerettünk Téged ! Sándor is azt mondta " ennek a gyönyörű tekintetű " kislánynak tovább kell adnia tulajdonságait . No és a búcsúestén erre  ittuk az első pohár pezsgőt , mindannyian , akik többségében nagyszülők vagyunk . Ennyi jókívánság nem maradhat eredmény nélkül !


    A kiránduláson szeretetet , barátságot, élményt gyűjtöttünk, ez szépíti napjainkat !

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  14. hus
    hus
    2014. október 5. 05:2756538.

    Jo reggelt kivanok es kellemes oktobert, mert el is felejtettem megemliteni.


    Incsiklandozo kave illatara  ebredjetek, szembecsukosan izleljetek es falatozzatok a fincsi reggelit. 


    Mit is kuldhetnek nektek, na mit gondoltok? 


     


    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  15. hus
    hus
    2014. október 5. 05:1056537.

    Klaram, irtam, hogy beszamolok a munkalatokrol, hat most mondhatom a magamet.


    Irtam a masik topikba, elnezest, hogy bemasolom, de igy konnyebb nekem.


    "Az also alapokat letettek, most jonnek majd a felso, a falak alapjai. Meg er egy meset ami kozben tortent. Ellensegunk az eso sem kimelt, de ezek a fiuk, akik vallaltak, a fiam, a ferjem olyan  fantasztikusan ugyes es gyors munkat vegeztek, hogy almomban sem gondoltam volna, hogy kepesek ra. Egyszeruen szankat tatottuk,  a menyemlesz es en kinn a szakado esoben alltunk es neztuk, hogy mit csialnak. Valahogy eszembe sem jutott bemenni, gondoltam, ha kell segitek, ha mast nem, szolidaritasbol nem megyek be.


     


    Az also alapot duplajara kellett szelesiteni a to miatt, mint ahogy  megengedtek es gondoltak, hogy eleg lesz. Az elso ellenorzes utan derult ki es adtak ra minimum idot. Az megadott idore  harom ellenor jott ki. Kepzelheted, hogy mennyire izgultam, hogy feleljen meg a kert munka es engedjek az az egeszet es  tudjuk folytatni.Minden atment, akkor elkezdett csopogni az eso, majd le kellett takarni az egeszet, hogy be ne omoljon a fold az eso ki ne mossa, mire odaert a cementeskocsi, addigra omlott az eso, a vizet szivattyuzni kellett, kozben betont onteni.  Borzalmasan izgalmas volt.  Nehez nap, nehez ejszakank volt es nem megy ki a fejembol a fiunk es ferjem oriasi segitsege a felkert tarsasag fele, es a dolgozok onfelaldozo munkajuk, hogy ne kelljen a jovo hetre attenni mindent, mert kozeleg a rossz ido.  Talan a sors is ugy akarta, hogy rendes es lelkiismeretes vallalkozot  kaptunk erre a munkara is."


     


    Jo volt kezdesnek?    Hat persze!  Mi lesz, ha jon a fagy. 


     


    Az alap alapjanak ontese.


    A csizmak mentese az eso elol


    A fiam  a szivattyulan ugyeskedik eppen, mert a viz csak jott es jott es jott

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  16. hus
    hus
    2014. október 5. 04:3556536.

    Nagyon aranyosak vagytok a kepeken lanyok. Most mar elmondhatom, hogy lattalak benneteket, raadasul egy csomoban. Mint mondtam, szinte udito volt olvasni es latni mindnyajatokat.


    A kepeknek kulon orultem, Zsumikank meg arrol is tett fel kepet, ahova nem sikerult elmennetek. Micsoda egy arany lelku tunemeny. 


     


    Mikozben nalunk pedig kő kovon nem maradt. 


    Az elmaradhatatlan  reggeli harmat. Nem csodalom, hogy megolte a paradicsomot. 

    előzmény:
    Kusza (56519)
    2014-10-03  22:40
  17. 2014. október 4. 21:3856535.

    Marika mutatok még egy pár képet.

    előzmény:
    hus (56534)
    2014-10-04  20:13
  18. hus
    hus
    2014. október 4. 20:1356534.

    Kellemes idotoltest holapra, elvezetes bucsujarast es teremts egy jo hangulatot a vendegsegnek.


     


    A kisteknos napi setaja, meg a tobbieke is, csak nem mindig latom, hogy  setalnak. Nem tudtam felrakni.


     


    Az utolso eprek kozul az egyikTobb lepet nem enged feltenni. 


    Jeeee, az uri WC-nk sikerult. 


    Hordjak a foldet


    Ide pakoltak

    előzmény:
    jara (56530)
    2014-10-04  19:47
  19. 2014. október 4. 20:0456533.

    Magdika köszi, hogy mutatod a csoportról a képeket. Nézem már vagy öt perce.


    Klassz csapat volt, látom. 


    Anita nagyon szép vagy és bájos. 


     

    előzmény:
    Kusza (56519)
    2014-10-03  22:40
  20. hus
    hus
    2014. október 4. 20:0156532.

    Marikam, amit igertem, itt vannak.


     


    1. Az erdo bejarata


    2. A fak


    3. Kivagott elettelen 


    4. Termeszet altal kidolt


     


    Latod mMarikam, nem bokros itt belul, inkabb a szeleknek es a terulet vegenel vannak suru bokrok, de ott nem jartam, majd ha minden level lehullik. 


    Ezt  a munkalatot kezdtuk el. Mikor lesz veg?  Ne kerdezd, es ugy gondolom soha, mert mindig terem uj munka.

    előzmény:
    jara (56530)
    2014-10-04  19:47
  21. hus
    hus
    2014. október 4. 19:5256531.

    Nagy csalodas ert volna engem, ha  maskepp alakult volna a forum talalkozas.


    Zsumikam,  csalad, uzletek, orvos kozel legyen egy jo szomszedsagban, ez egy * 5-os talalat. Kivancsian varom az ujjjjjjongasodat.


     


    Hull az elsargult level ...   , de azt a kepet nem engedte feltenni, erre csereltem.

    előzmény:
    Zsumi45 (56527)
    2014-10-04  14:20
  22. 2014. október 4. 19:4756530.

    Klára, ma jó voltam.


    Mondtam magamnak: -Mari, mars takarítani! Szót fogadtam. Őszi ablaktisztítás, nagytakarítás letudva, bár az utolsó napon, de megvolt. Miért ez volt az utolsó nap? Holnap búcsú. Itt az a szokás, hogy akkorra csili-vili a ház.


    Régen voltam a búcsúban és csodálkozva hallottam, hogy a fakanalas ( régen a fiatalok fakanállal csináltak egymás tomporából pirospecsenyét), bazársoros, dodzsemes kirakodó-vásár helyett, már nemzeti búcsú van. Színpados, néptáncos, kézműves. Ilyen van többször egy évben más-más címmel.


    Ami maradt a régi módiból az a mise utáni fúvószenekar előadása a templom előtt.


    Sütöttem is. Vendégek is jönnek holnap.


     


     

  23. hus
    hus
    2014. október 4. 17:4056529.

    Draga Lanyok!


     


    Olvastam azt a kitunoen szervezett es sikeredett talalkozasotokat, kirandulasotokat, a kepek szepsegeben gyonyorkodom, amit nekunk, ittragadtaknak tettetek fel, hogy erezzuk a tarsagag akkori hangulatat. 


     


    Tudtam, hogy nagyon jo lesz, ereztem Zsumikank lelkiismeretes elokeszuleteibol, a ti  keszulodesetekbol, az alig vart forumos talalkozasrol. Koszonom a gyors informaciot, el nem hiszitek, hogy milyen jo volt olvasni rolatok ott eltoltott idotokrol, az itt folyo munkank mellett. Üditő.


     


     


     


    Beleneztunk a godorbe es mindnyajan egymasra neztunk, majd elkezdtunk egyszerre nevetni: te jo eg, mire vallalkoztunk. 

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  24. 2014. október 4. 14:4556528.

    Klára, vissza olvastam, és látom, hogy Bejgliért aggódsz. Nagyon jól ki van bélelve a házikója cserge szőnyeg van benne. Sétáltatni nem szokták, nincs ő hozzá szokva a pórázhoz, olyan nagy az a kert, hogy kedvére futkározhat. Már leszokott arról is, hogy kiszökjön. Mint már írtam, hogy nagyon okos kutyus, mikor kinyitják a nagykaput, mindig a kapu mögé áll, míg ki nem mennek az autóval, eszében sincs kimenni.

    előzmény:
    klára13 (56490)
    2014-10-01  09:49
  25. 2014. október 4. 14:2056527.

    Klárám!


    A városnézés helyszíneiről válogatok majd képeket, s így  az otthon maradottak sóvároghatnak :-) , miről maradtak le!


    Pihenésképp ebédeltünk, majd a téren átellenben kávéztunk.


    Sajnos a feltorlódott ügyintézések miatt tovább nem tarthattam a kedves csoporttal, tegnap már újabb üzletet ütöttem nyélbe. (Nehogy számomra kedvezőtlen eredményt hozzon a hír, miszerint megpendült a piac !) Másfél szoba,összkomfort, déli fekvésű, liftes házban.Troli, villamos, üzletek a közelben....


    Ma reggel a kertünket egy kedves madár csapat látogatta meg. Gyönyörködhettem harkály családban, cinkék és rigók is szép számmal lakmároztak.(szúnyog invázió volt az elmúlt napokban). Sajnos a tetőn tanyázó galambok, "akiket" ritkán látok a fákon, most elzavarták a vendégeket. A gonosz párák!! Lustán üldögéltek ott egy darabig, majd visszarepültek a tetőre.


     

    előzmény:
    klára13 (56515)
    2014-10-03  21:57
  26. 2014. október 4. 13:0956526.

    Szervusztok.


     


    Zsumika, menj le a kurzorral egy két sort, oda enged. Csak ha az első sorba szeretnéd, akkor nem.


    Ez az én tapasztalatom.


    Jó nézegetni a képeket, olvasni a beszámolókat.


     


     

    előzmény:
    Zsumi45 (56525)
    2014-10-04  10:38
  27. 2014. október 4. 10:3856525.

    SOS !


    Valamiért nem enged a NLC verset másolni, sem a Költészet...-hez,  sem ide! Saját gépből sem...:( 

  28. 2014. október 4. 10:1156524.

    Kedves Böbe!


    Én is nagy szeretettel emlékezem Rátok és az együtt töltött napra!


    Nagyon boldog vagyok, ha sikerült egy pici szeletet megmutatni városomról, amit ennyi év után már magaménak mondhatok.


    Vidám és szeretetre méltó Társaság vagytok, örülök, ha csak felszínesen is, de megismerhettelek Titeket, remélem lassanként elmélyülhet ez az ismeretség!


    Üdvözöllek szeretettel: Zsumi


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698542 (56522)
    2014-10-03  23:41
  29. Torolt_felhasznalo_698542
    Torolt_felhasznalo_698542
    2014. október 3. 23:5856523.

    Még elfelejtettem megemlíteni,hogy milyen kicsi a világ!

    A kedves kis Anita abban a faluban lakik,ahol a sógoromék.Nagyon megörültem amikor mondta,hogy honnét utazott el a mi kis találkozónkra.


    Köszönöm neki is azt a kedvességet amiben részesített ő is bennünket!
    Anitám szívből kívánom,hogy a legfőbb vágyad mihamarabb teljesüljön és legyetek a kedves pároddal nagyon boldogok!


    Puszillak:Böbe

  30. Torolt_felhasznalo_698542
    Torolt_felhasznalo_698542
    2014. október 3. 23:4156522.

    Szervusztok Kedves Kis Álomgyűjtők!
     
    Elnézést kérek,hogy így ismeretlenül bejöttem hozzátok!Látom,hogy már Kuszácska megelőzött és fotókat is küldött a kirándulásunkról és a kellemes baráti találkozónkról.

    Bár már a tegnapi szép és kellemes naptól,a találkozásunk óta ,nem ismeretlenek számomra Zsumika és Anita.


    Nagyon szépen köszönjük a kellemes fogadtatást és a sok kedves baráti szavakat,kalauzolást Hódmezővásárhelyen.Zsuzsika nagyon köszönjük azt a sok szépet amit megmutattál nekünk. Azt a sok szép látnivalót sosem feledjük,főleg a Városháza tornyát, ahogy szinte mindannyian felkapaszkodtunk a torony tetejére.Örök emlék marad nekünk ez a kedves szép találkozó.Még a szemerkélő eső sem tudta kedvünket szegni annyira jól éreztük magunkat!


    Szerencsésen megérkeztünk tőletek Szegedre és onnét pedig mindenki haza a saját kis hajlékába.Zsuzsóka és Sándor még elutaztak Makóra.Vendégségbe és a temetőbe Zsuzsókának a nagymamájának a sírját felkeresni.Szombaton indulnak vissza.


    Kívánok nektek nagyon jó egészséget és remélem,hogy mi is tudjuk majd egyszer nektek viszonozni ezt a szép baráti gesztust!Szervezzetek majd egy Budapesti és környéki kirándulást,mi szeretettel várunk mindenkit aki eljönne.
    Baráti üdvözlettel:Böbe


     

    előzmény:
    Zsumi45 (56513)
    2014-10-03  18:10
  31. 2014. október 3. 22:5956521.

    A városnézés során épp csak a belvárost jártuk körül, vezetővel a Városházát és a Fekete Sas rendezvényházat belülről is megismerhettük. Az egyébként is nyitott nevezetességekből is megnéztünk néhányat.( Tájház, Ref. Ótemplom, és Tornyai J. Múzeum) Apránként biztos kapunk még képeket. Most egy mulasztást szeretnék pótolni.


    A távolság miatt a katolikus templomokat nem tudtuk megnézni, ezért hoztam néhány képet a fészről. (Az 1-3. Szt István téri, 4.a Belvárosi.)

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  32. 2014. október 3. 22:5356520.

    Szervusz Anita!


    Mi is megkedveltünk Téged, aranyos kislány vagy. Nem tudom, hogy jöttem volna le abból a toronyból, ha Te nem támogatsz.


    Mikor vissza mentünk a szállodába, egy kicsit pezsgőztünk beszélgettünk, és a Zsuzsa javaslatára, minden jót kívántunk Neked, arra ittunk, hogy a hőn óhajtott kívánságod teljesüljön!

    előzmény:
    Princino (56510)
    2014-10-03  09:46
  33. 2014. október 3. 22:4056519.

    Szervusz Klára!


    Már itthon vagyok, délután ötre megérkeztem.


    Nagyon jól sikerült kirándulás volt, az idő is kedvezett nekünk. Igaz tegnap egy kicsit szemerkélt az eső, de nem nagyon zavart minket. Nagy örömömre megismert Zsumikát és Anitát, kedvesen kalauzoltak minket Hódmezővásárhelyen.

    előzmény:
    klára13 (56518)
    2014-10-03  22:19
  34. 2014. október 3. 22:1956518.

       Magdikám, megkaptam üdvözletedet, jólesett. Sok szépet hallottam ám rólad!
       Tán nálad van a laptopod, hogy fél tíz után a fórumon jártál?!


     


     

    előzmény:
    Kusza (56471)
    2014-09-29  19:30
  35. 2014. október 3. 22:1356517.

       Azon tűnődtem, hogy nevednek magyar megfelelőjét gondolunk, azaz Húsnak véljük, pedig nemigen az.
       Végül rájöttem a megoldásra: nem  husband one's resources!


       Na, mit szólsz?


     

    előzmény:
    hus (56504)
    2014-10-02  06:02
  36. 2014. október 3. 22:0656516.

    És itthon mi újság van, Marika?


     


     


     

    előzmény:
    jara (56506)
    2014-10-02  11:11
  37. 2014. október 3. 21:5756515.

      Zsuzsánna, minden elképzelést felülmúlt szervezésed, ahogy hallom. Fantasztikus vagy. Elmesélnéd részletesen a programot, hogy mi is részesei legyünk? Azért pihentetek is valamicskét menet közben?
       Pihend ki magadat. Vajon a kirándulás hátra levő napjain is a csapattal tartasz?


     

    előzmény:
    Zsumi45 (56513)
    2014-10-03  18:10
  38. 2014. október 3. 21:5156514.

       Öröm öröm hátán! Virágom, nagyon örülök nagyszerű élményeiteknek. Ha lesz kicsike időd, elmondod, mit láttatok, hol jártatok?  Milyen múzeumokban? És hozzá férjed fantasztikus ajándéka! Ezentúl, a klaviatúra helyett mindig a csodás gyűrűt fogod bámulni! Amit megértek, mert ilyen ragyogás magához vonzza a tekintetet. Amúgy is, sejtem, vakon írsz!
       És vajon mi van nyakadban? Amit említettél? Mivel lepett meg Zsumikánk? S nem csodálkoznék, ha Zsóka is igyekezett volna kedvedbe járni valamivel. Mesélj!


     


     

    előzmény:
    Princino (56512)
    2014-10-03  13:26
  39. 2014. október 3. 18:1056513.

    Szia Anita! Ha jól emlékszem, a 3/4 5-ös busszal.( ?) 


    Kedves vagy ki Csibe! A tyúkanyók szívébe loptad magadat!


    Annyira dícsérsz, még elbízom magamat és elveszem Attila kenyerét!


    Találtam néhány képet a Sas környékéről, emlékbe!

    előzmény:
    Princino (56510)
    2014-10-03  09:46
  40. 2014. október 3. 13:2656512.

    Ma megérkezik az új szerzemény! Ma kapom Férjemtől! Nagyon izgulok és várom!


    Szép hétvégét Mindenkinek!

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  41. 2014. október 3. 09:5356511.

    Zsuzsim!


     


    Nagyon jól éreztem magam veletek! És remélem, tudod, hogy mi van a nyakamban


    Nagyon örülök, hogy megismertelek titeket és jó volt veletek lenni! Meg élőben is látni! És olyan szeretettel fordultatok mindannyian hozzám! Igazi tündér csapat voltatok!


     


    Szeretettel Ölellek! És Sándort is üdvözlöm!

    előzmény:
    szizsuzsóka (56475)
    2014-09-30  06:20
  42. 2014. október 3. 09:4656510.

    Kedves Zsuzsim!


     


    Az ajándékod felkerült a hűtőm előkelő helyére, becsben fogom tartani, őszintén!


    És annyira aranyos voltál, mindenkire figyeltél, mindenkire kellő időt fordítottál! És annyira okos vagy, csak nagyon szerény. Nem ismered el tudásod, pedig annyira intelligens vagy!


    Hány órakor mentek el a többiek?

    előzmény:
    Zsumi45 (56507)
    2014-10-02  18:19
  43. 2014. október 3. 09:4056509.

    Sziasztok Lányok!


     


    Tegnap este kellett volna jönnöm, mert Magdi a lelkemre kötötte, hogy adjam át az üdvözletét, de otthonról nem tudtam belépni!


     


    Lányok! Annyira szép nap volt a tegnapi, sosem fogom elfelejteni. Mindenki nagyon aranyos volt, picit esett az eső, de a csapat kedvét nem rontotta. A másik fórumról is nagyon kedvesek, aranyosak voltak a többiek. És ugye végre személyesen is megismerkedtem topikosainkkal: Zsuzsival, Zsuzsával, Magdival.


    Én köszönöm mindenkinek ezt a szép együtt töltött napot és a sok élményt! Nagyon jó volt veletek lenni!!!!!


    Igaz, én csak délután kettő óráig tudtam maradni, de nagyon szép emlék!


    Szeretettel ölellek Titeket, Mindenkit!

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  44. 2014. október 2. 20:1656508.

      Gratulálok, Zsuzsánna, a feledhetetlen naphoz!


     


     

    előzmény:
    Zsumi45 (56507)
    2014-10-02  18:19
  45. 2014. október 2. 18:1956507.

    Szervusztok, kis Elhagyottak!


    Tudósítalak Titeket, távollévő társaink épségben buszra szálltak szálláshelyükre !


    Kellőképp elkopott cipellőjük, csepergő eső segített nekik nagyra nőni, a többiről majd beszámolnak Ők! Azt hiszem, senkit sem kell ringatni este, különösen, hogy arra hivatkozva siettek, hogy diszkóba készülnek este.( jó 6 órán át meneteltünk)


    Mindenki aranyos, kedves, érdeklődő volt, Kuszácska külön a lelkemre kötötte, adjam át üdvözletét Klárának!   "Kisunokánk"  is beszámol majd biztosan! 


    Engem sem kell ringatni!



     


     

  46. 2014. október 2. 11:1156506.

     Hb.: futószalag= kötélpálya.

    előzmény:
    jara (56502)
    2014-10-01  21:34
  47. hus
    hus
    2014. október 2. 06:0456505.


    Mi van a nö - lö - cö - vel?


     


    -------------->

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  48. hus
    hus
    2014. október 2. 06:0256504.

    Megfogyatkozott kicsi csapatunknak orrcsiklandozo fincsi kavet es sutiket kivanok, majs szep es jo napot. 


     


     


     


    A kiranduloknak egy felejthetetlen egyutt toltott idot, hogy hosszu beszamolo irasukat tudjuk orommel olvasni. 


     


     


     


     https://www.youtube.com/watch?v=emvVDC1-bwI


     


    (nem tudok beszurni)


     


     


     


    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  49. hus
    hus
    2014. október 2. 05:5356503.

    Elnezest, azt hittem komolyan kerdezted. 


    "Klára, ugye nem hagysz minket magunkra?"  


    Ne szoljunk neki semmit, csak  turelmesen varjuk meg, hogy mikor fog irni nekunk.  Ez legyen a mi titkunk.  Persze, ha csalinak Radnotit hozod fel neki, akkor jonni fog hamarosan. 


    Bencednek az elso sutikeje lett ez?  Mert akkor nagyon ugyes, meg akkor is, ha kopogos a ropogos. A lenyeg, hoghy oromet szerzett vele. Ez mindennel tobbet er a mamijanak is. 

    előzmény:
    jara (56502)
    2014-10-01  21:34
  50. 2014. október 1. 21:3456502.

    Hus, mindent értettem, közben bólogattam.


    A második mondat "Nem hagysz minket magunkra"... nálam: Nem hagysz minket magunkra?  Kérdéssé alakult. A többi stimmelt.


    Klára, ugye nem hagysz minket magunkra?


    Képzeljétek, Bencém kekszet sütött mire anyukája hazaért. A Horváth Ilona féle szakácskönyvből. Kopogósan ropogós lett.


    Mellékelt kép:


    Radnóti ezt látta, mikor a beteg Babitstól hazafelé tartottak Esztergomból.


    A sárkányhajós kislánykám küldte és a Naplót mikor olvastam, már le volt mentve a kép. Ide érkezett Dorogról a szénpor futószalagon. Ez volt a fogadóállomás, ami alá beállt a szállító uszály és úgy töltötték fel szénporral. Jelenleg az enyészeté, illetve képzőművészek gondolkodnak hasznosításán.


     

    előzmény:
    hus (56501)
    2014-10-01  20:11

Címlap

top