Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2014. szeptember 27. 06:5856451.

    Ha érekel, megírom új szerzeményeim , illetve érdekesnek tartott könyveim címét !

    előzmény:
    szizsuzsóka (56449)
    2014-09-27  06:46
  2. 2014. szeptember 27. 06:5556450.

    Marikám T Tedd !!!! Menj el fogorvoshoz -Nem olz semmi olyan gátlást az emberben, mint a rossz fog, különösen elől. Én nem vagyok hiú ( öcsém szerint fiúnak kellett volna lennem ) de arra nagyon vigyázok, hogy unokáin ne lássanak fogatlanul.

    előzmény:
    jara (56447)
    2014-09-26  12:23
  3. 2014. szeptember 27. 06:4656449.

    Szép hosszú válaszom elszállt !Most ismét leírom.


    Bazsit szeretettel várjuk a fűnyírásra !!! Még aranygaluskát is sütök


    Legidősebb unokám és idősebb fiam múlt vasárnap segítettek elrakni télre a medencét. Ez nem nehéz munka , de sok időt és precizitást igényel.


    Második fiam és második unokám, meg  4. unokám mennek füvet nyírni. a facér fűnyíró a nagyapáé és az 5. unkámé. Így 2-3 óra alatt végeznek 3 fűnyíróval és egy fűkaszával. A levágott fű ottmarad , beleszárad a fűbe . Ott nincs járkálás , lefekvés, csak gyümölcsöt szedni és dolgozni megyünk fel.


    A virág egyelőre maradjon e helyén .  Nekem is kell keresnem sarjat , és most nincs időm !


    Ha vége a kerti munkának készülök barátnőmhöz, de ettől függetlenül is találkozhatnánk a Kosztolányi Dezső téren . Úgy tudom Neked oda jön be a buszod.


    Hoznék könyveket , Te is megírnád mit tudnál hozni és cserélnénk. Sok könyvet vettem , kaptam mostanában . Nem végleges cserér gondoltam, mert szeretek visszatérni 1-1 könyvre . Tavasszal újra találkoznánk, cserénk sarjakat és visszacserélnénk a könyvet . No milyen ötlet ???

    előzmény:
    klára13 (56446)
    2014-09-26  10:08
  4. 2014. szeptember 26. 16:1856448.

      Marika, mindig szellemi élmény olvasni soraidat.
      Most vettem észre, hogy bejelentkezve vagyok.  Egészen mást kellene tennem, de leveled nagyon szíven érintett. Amúgy is, már reggel óta egészen mást kellene tennem...
      "Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt" - mily gyönyörű, gazdag színvilágú kép!
      Rémlett, hogy tavaly köszöntötték 100. születésnapán, és tényleg. Ha jól emlékszem, szerenádot adtak neki, ő azonban köszönetét megüzenve, nem jött az ablakhoz. Most megtaláltam egy kicsike gyönyörű versét R. M.-nak, ami nekem egészen új:


    Radnóti:


       EMLÉK


     



    Ó, én!


    szoknyás gyerek még,


    fölemelt karral álltam


    az ég alatt és


    teli volt a rét


    csillaggal és katicabogárral!


    Akkor fordította el rólam


    egy isten a szemét!


     


      Nagyon kedveltem az Ikrek hava című költeményét, megtanultam kívülről, sokszor mondom még ma is magamnak kerti munka közben.


     


      Ha tanácsot kérnél tőlem, Marika, azt javasolnám, hogy tedd félre a horgolást, és folytasd, amikor jólesik. Senki más, csak magad kényszeríted magadat a kellemetlenné vált munkára. Majd megjön a kedved!
      A zuhanytálcához nem tudok hozzászólni. Más világ az enyém, hogy senki sem uralkodik rajtam. Persze e helyzetnek létezik árnyoldala is, ám én igyekszem csak a napos részre figyelni.  



     


     


     

    előzmény:
    jara (56447)
    2014-09-26  12:23
  5. 2014. szeptember 26. 12:2356447.

    Szervusztok.


    Klára, megint találkoztunk gondolatban.


    Harminc éve elhunyt  a szomszéd néni, akitől olyan clematist kaptam, mint az általad feltett képen látok. Mentenem kellene, mert csak két kicsi palántaféle látszik, ráadásul az egyiket már bújtattam, hátha gyökeret ereszt. Iszalag, gondoltam másik nevére.


    Radnóti Miklós naplóját olvastam. Ehhez társult a hír, hogy kiadják a felesége által írt naplót. Decemberben jelenik meg.


    Olvasom a  beírásokat. Radnóti zárójelben történő bejegyzésével arra ösztönöz, hogy üssem fel a magyar nyelvtan könyvet. Ebben a 40 év műszavas  szakmai világban sok gondom van a helyesírással, (Egybe írom, külön írom stb.) mondatszerkesztéssel.


    Szétszedte Apuka a fürdőszobát, kilenc év alatt harmadszor. Akkor kivettük a kádat a földszintről, hogy nekünk már csak zuhanyozót teszünk be. Acryl zuhanykabin először, másodszor. Mindkettő elrepedt és folyt a víz a padlón zuhanyzás után. Most vettünk acéllemez zuhanytálcát. Le kellett vakarnom a csempéről a szilopasztot zsilettel.


    Horgolmányomat nagyon unom, idegesít. Mindig az visz előre, hogy lányom kérte.


    Holnap vendégek jönnek, unokatesóm a lányával és unokájával. Apuka pecázni megy.


    Nem voltam bátor, nem mentem fogorvoshoz.

    előzmény:
    klára13 (56446)
    2014-09-26  10:08
  6. 2014. szeptember 26. 10:0856446.

       Szép hétvégét kívánok!
       Azt olvastam, hogy kellemes, langyos ősz vár ránk. És enyhe tél.
       Mekkora kert! Fiam itt aztán élvezkedhetne a fűnyírással. Mert ezen a pici területen nagyon gondosan párhuzamosan tologatja a masinát, és ha lát egy lyukat, azonnal szórja fűmaggal.
       Mit tesztek a lenyírt fűvel, Zsuzsóka? Persze, mi mást lehetne, a komposztra megy.
       Lassan be kell menekíteni a fagyra érzékeny növényeket. Ahogy reggel ezt tervezgettem kerti szemlélődésem közben, olyasféle érzésem volt, hogy ki kell beleznem a kertet. Mert ugye a sok muskátli, a kiültetett hibiszkuszok és oleánderek, a mindenféle dáliák, aztán behozom a begóniákat is, mi marad ezek után? Persze, maradnak sokan, de azért rendesen ki lesz fosztva a kert. Azt hiszem, salátákat palántázok az üres helyekre. Látványnak is jó lesz, és hasznos is lesz.
       Találtam egy szép, egészséges lila iszalagsarjat. Küldhetem úgy, mint nekem küldték a hibiszkuszokat? Nejlon zacskóban és dobozban. Másnap ott van, és semmi baja sem történik. Talán első télre cserépbe lenne értelme ültetni és óvni a fagytól. De nem vagyok benne biztos. A másik lehetőség, hogy most békben hagyom, és majd tavasszal utaztatom. Melyik megoldás rokonszenvesebb?

    előzmény:
    szizsuzsóka (56444)
    2014-09-26  06:28
  7. 2014. szeptember 26. 09:5056445.

    Szép napot kívánok!


    Nálunk borult idő van, néha szitál az eső.

  8. 2014. szeptember 26. 06:2856444.

    Lehet, hogy én is csatlakozom, évek óta nem sütöttem . Nekem egy tepsivel kell sütnöm, mert vasárnap nagy fűnyírás lesz nélunk

    előzmény:
    Kusza (56442)
    2014-09-25  20:13
  9. 2014. szeptember 25. 22:4156443.

    Anitám!


    Örülök, ha már barátkozol városommal! A város főtere, a Kossuth tér sincs nagyobb távolságra a busz p.u-tól, mint a Teleki utca, a Google térképet ajánlom figyelmedbe.


    Ha priviben megírod a vonalas telefonszámodat, s mikor van kis időd,( ebédszünet, stb.) felhívlak. A legtöbb látnivaló a kis társaság számára a főtér közelében van, s ott csatlakozni tudsz hozzánk.


     


    Én is ölellek szeretettel!


     

    előzmény:
    Princino (56440)
    2014-09-25  14:30
  10. 2014. szeptember 25. 20:1356442.

    Hus, kedvet kaptam Tőled az aranygaluska sütéshez, már azt hiszem, egy pár éve nem sütöttem.

    előzmény:
    hus (56435)
    2014-09-25  07:07
  11. 2014. szeptember 25. 14:3056441.

    Igazán nincs mit!

    előzmény:
    Kusza (56402)
    2014-09-22  12:50
  12. 2014. szeptember 25. 14:3056440.

    Holnap tudom csak visszakeresni a hozzászólásokat, amiket megjelöltél! Ma már rohannom kell tovább. Megkaptam a privit, a térképet is, amit nagyon szépen köszönök! Minden rendben lesz, odatalálok, de gyalog, nem szeretem a járműveket!


    Vásárhelyen dingó koromban jártam Ákos koncerten, valami nagy téren volt, illetve átutazóban voltam csak. Ezért is írtam, hogy nem ismeretes előttem. Egy pár hete járok át, a Teleki utcáig, úgyhogy kezdem megszokni a várost és nem is vagyok már úgy megijedve :-)


    Időpontokban hozzátok alkalmazkodom, én a közelben vagyok, könnyebb az átjárás!


    Ölellek

    előzmény:
    Zsumi45 (56403)
    2014-09-22  13:26
  13. 2014. szeptember 25. 14:2156439.

    Szia!


     


    Igen, engedte megnyitni a linkedet, köszönöm is! Én a pályaudvaron szállok le és oda találok majd a Kossuth térre. Nem jártam csak a Teleki utcáig :-)


    Megoldom mindenképpen, ott leszek. Reggel kb 8.10-kor érne be a buszom, vagy utána amikor mondjátok, hogy mikor legyen a találkozó, én úgy időzítek!


    Ölellek

    előzmény:
    Zsumi45 (56293)
    2014-09-12  20:56
  14. 2014. szeptember 25. 14:1256438.

    Szerbusz Klárám!


     


    Alig engedett Hozzátok jönni, valami nyavalya utolérte a gépemet és most gyorsan helyrehoztam. Legalábbis remélem.


    Bizony, tudom, hogy néha tűrni és viselni kell. Igyekszem ezeket a napokat magamban lerendezni.


    Szerintem csacsiság amit mondott az ismerősöd, hogy elégedetlennek kell lenni. Szerintem nem az hajt, ha elégedetlenek vagyunk, ráadásul az csak még nehezebbé teszi a napokat! Kell elégedettnek lenni, jó, hogy ilyennek születtél, amilyen vagy!


    Azt sajnálom, hogy nem találtál társra mikor vágytál rá! Tudod, én őszintén nem tudnám ezt csinálni. Nekem az egyedüllét szomorúság lenne. Ezzel pedig együtt jár a csend. Nem arra a csendre gondolok, amikor az ember kicsit összeszedi gondolatait vagy elmereng valamin, hanem a tartós csendre. Azt nem bírnám! Persze a lármát sem, de az arany középút csábító!


    És amúgy is látod milyen cserfes rendetlen vagyok 

    előzmény:
    klára13 (56265)
    2014-09-11  21:17
  15. 2014. szeptember 25. 13:4556437.

    Szia!


     


    Nem tudom, hogy hány óra körül szeretnétek találkozni. Busszal megyek és egyedül. Én a buszpályaudvaron tudok leszállni, ezen a környéken ismerem ki magam. Nem igazán voltam más részen. Otthon tudom megnézni, hogyan mennek a buszok, illetve összekalkulálni az innen indulóval, körülbelül mikor találkozzunk Ahhoz szervezném az indulást. Alkalmazkodom, ami Nektek jó! Puszi

    előzmény:
    Zsumi45 (56261)
    2014-09-11  14:40
  16. hus
    hus
    2014. szeptember 25. 07:2556436.

    Raneztem az orara, hogy Zsuzsokank mar itt van, hat mennem kell, holnap koran kelunk. Majd valaszolok amire meg nem irtam. 


    Szombaton nagy buli lesz nalunk, a fiamekat unnepeljuk, sutok, fozok finomakat es bogracsos ennivalo is lesz.   Mar a fakanalat is jobb lenne, ha nem latnam annyiszor.  De imadok fozni, sutni, inkabb a szerszamokat fogom a lakasbol kitiltani. 


    Mar majdnem kesz van a kicsi haziko.


     


    Jo reggeletek legyen, szep idot kivanok es fincsi kavet, sutit, vigyazzatok magatokra, meg ne fazzatok. 


     


    http://www.youtube.com/watch?v=3KmfunmgWCA


     


    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  17. hus
    hus
    2014. szeptember 25. 07:0756435.

    "




     Szinte sajnálom, hogy már nem vagyok süket és vak."


    Na mar megint kezded?  Orulj szemednek es nezd kicsinyeidet ragyogo szemmel , hallgasd oket boldogan.


    Hogy is beszelgettetek Zsuzsokaval? 


    El kell fogadni azt, hogy mas emberek is elnek a foldon, nem csak jok.


    Csak nehogy az legyen, hogy ok legyenek tobben, mert akkor lesz csak cudar vilag! 


     


    Megcsereltuk a futest, ez lesz a tankja a gáznak. Erdekes volt amikor atcsereltek a futest.


    Mar mondhatom azt, hogy semmilyen szerszamot nem szeretek latni? 


     


    Hoztam nektek aranygalust. 


    Epul a fahaz. 




     
    előzmény:
    klára13 (56421)
    2014-09-23  19:06
  18. 2014. szeptember 25. 06:4756434.

    Nagyon szép kép az első kettő engem otthonom környékére emlékeztet .

    előzmény:
    hus (56432)
    2014-09-25  06:44
  19. 2014. szeptember 25. 06:4556433.

    Az ember idősebb korában spirituálissá válik, egyre inkább foglakozik olyan dolgokkal, hogy élete eseményei mennyire befolyásolták személyiségének alakulását.


    Sok minden történt életünkben , melyben hibáztunk, vagy kisebb nagyobb mértékben vétettek ellenünk. Ezeket nekünk kell feldolgoznunk. Ha kellene önmagunknak, ha kell másoknak meg kellene bocsátani, hiszen ez a nyugodt lelkiismeret alapja. Önmagunknak a megbocsájtás alapja az, hogy bocsánatot kell kérni attól akinek ártottunk, vagy akit bántottunk. ( nem feltétlenül szándékosan ) Ha ezt nem tettük, bennünk marad a szálka és gyűlik. De mi van , amikor önmagunknak ártottunk? Ez is gyakori .Azt hiszem a legjobb az, ha ezt felismerjük, tudatosítjuk magunkben , végül elfogadjuk, hogy nem olyan mindig az ember, amilyen lenni szeretne. akkor meg is bocsátottunk. 


    Van egy könyv , ami beszerezhetetlen sajnos "Megbocsátás , avagy hogyan tegyük múltidőbe a múltunkat "Előjegyeztettem a kiadónál, nem tudom mikor szándékoznak újból kiadni. Könyvtárból is nehéz kikölcsönözni, pedig segítene az embernek önmagát és környezetét jobban elfogadni.


    No de éhgyomorra elég volt a bölcsességből, megyek kozmetikushoz

    előzmény:
    klára13 (56426)
    2014-09-24  12:04
  20. hus
    hus
    2014. szeptember 25. 06:4456432.

    Nagyon jo olvasni minden alkalommal amikor a talalkozasrol es a keszulodesrol irtok.


     


    Valtoznak a levelek szinei mar.

    előzmény:
    szizsuzsóka (56430)
    2014-09-25  06:32
  21. hus
    hus
    2014. szeptember 25. 06:3856431.

    Egy beszelgetesuk alkalmaval en is azt szurtem le, hogy Klarank Fideszes. Latod milyenek vagyunk? 


    Most engedett fel eloszor kepet felrakni ez a feneseg. Termeszetesen  sajat paradicsom. 


    Aztan ez tortent a tobbi paradicsomunkkal egyik naprol a masikra. 


    Eloszor a tokon vettem eszre, hogy valami baj erte.

    előzmény:
    Kusza (56429)
    2014-09-24  17:43
  22. 2014. szeptember 25. 06:3256430.

    Úgy gondolom, hogy politikai nézetünk, vallásunk stb nem zavarhatja meg a barátságot. Sajnos ma betolakszik az életbe ugyanúgy mint a rákosi korban . Nem szabad evvel törődnünk, mert ez csak egy kis szelete az ember személyiségének. Olyan lényegesebb tulajdonságok vannak, mint az önzetlenség, a jószívűség, hűség ... , melyek a barátság lényegesebb tényezői. Még az életkor sem elsőrendű , hiszen Anitánkat lányunknak tekintjük, különösen mi fiús mamák. Örömmel várom a találkozást Zsuzsával és vele. Zsuzsát nagyon megszerettem találkozásunkkor,és unokahúga  is nagyon szimpatikus volt. Nagyon jó egy ilyen virtuális ismeretséget évi 1-2 -szeri találkozással elmélyíteni, amikor az is látjuk akim mond valamit, és ez a metakommunikáció néha többet mond,mint a leírt szöveg.


    Mi Magdival sokat beszélgetünk ilyen találkozáskor, hiszen azonos cipőben járunk ezért jól tudunk kommunikálni egymással

    előzmény:
    klára13 (56428)
    2014-09-24  16:25
  23. 2014. szeptember 24. 17:4356429.

    Akkor biztosan nem jól emlékszem, öregszem, butulok!

    előzmény:
    klára13 (56428)
    2014-09-24  16:25
  24. 2014. szeptember 24. 16:2556428.

      Magdikám, sohasem szorítottam nekik, valakivel összetévesztesz.


      Viszont nagyon sajnálom, hogy rontottam örömödet. Igazán felesleges volt, hiszen semmi de semmi közöd sem volt az ügy erkölcstelen részéhez. Nagyon jól jött ez a nem is kis összeg a kirándulás előtt, és nagyon megérdemelted életeddel, sőt ennél sokkal, de sokkal többet érdemelne az, aki becsületben felnevelt három gyermeket munka mellett, aki ráadásul üzemi könyvtáros is volt!
      Kérlek, ha lehet, minél előbb felejtsd el hozzászólásomat, vedd úgy, hogy veled együtt örülök a váratlan ajándéknak. Költsd jó szívvel Szegeden, amikor majd fagylaltot vásárolsz, legyen az nagyon édes, de ne annyira hideg, hogy nyelved hozzáfagyjon!


       Elhamarkodottan úgy véltem, nem árt, ha mindnyájan kissé a dolgok mélyére vagy hátterére is látunk, hogy tudjuk, kikkel van dolgunk, ám néha egészen felesleges ez! Ezer bocs, és egy anyamedve!Bár ez eb, de hát egyik kutya, másik eb.

    előzmény:
    Kusza (56420)
    2014-09-23  15:46
  25. 2014. szeptember 24. 12:2256427.

    PETŐFI SÁNDOR:


     


        Szeptember végén


     


    Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
    Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
    De látod amottan a téli világot?
    Már hó takará el a bérci tetőt.
    Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
    S még benne virít az egész kikelet,
    De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
    A tél dere már megüté fejemet.

    Elhull a virág, eliramlik az élet...
    Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
    Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
    Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
    Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
    Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
    S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
    Hogy elhagyod érte az én nevemet?

    Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
    Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
    Én feljövök érte a síri világból
    Az éj közepén, s oda leviszem azt,
    Letörleni véle könyűimet érted,
    Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
    S e szív sebeit bekötözni, ki téged
    Még akkor is, ott is, örökre szeret!

  26. 2014. szeptember 24. 12:0456426.

     Jung írásai szinte költemények. Békével, örömmel töltik fel lelkemet.


     Milyen különös! Zsuzsóka vannak a közismert mondások, hogy "fél szavakból megértik egymást",  "olvasnak egymás gondolataiban", és lám, ilyesmit látok itt számtalanszor a topikban.
      A napokban témája volt töprengésemnek, hogy mi az, hogy "megbocsátás". Mert ugye mindenütt olvassuk, hogy "meg kell bocsátani", "el kell engedni haragunkat", és hasonlók. Ám, hogy miképpen lehet ezt elérni, arról nemigen írnak. Kezembe került egy ötéves Nők Lapja - egyik cikke természetesen a megbocsátással foglalkozott, példákon mutatta be, milyen fontos, de egyetlen betű sem mondta, hogy miképpen lehet elérni a megbocsátást. Mert olyan nincs, hogy elhatározom, megbocsátok, és lőn. Az sem nagyon használ, ha mondogatom, megbocsátok! megbocsátok! megbocsátok. Aztán persze rájöttem, hogy megbocsátás azonos a megértéssel. És te ennek most utolsó mondatoddal abszolút példáját szolgáltattad. Tudom, azt mondanád most, hogy nem volt mit megbocsátani, mert nem is haragudtál. Persze, hogy nem, de azért észrevetted, hogy a fiataloknak kevés idejük jut ránk. Amit elfogadunk.
       Hát, engemet úgy kényeztet az élet, hogy néha éppen az ellenkezőjét érzem. Bazsikám szereti megosztani velem gondolatait, amelyek tudnak nagyon hosszúak lenni, sőt, Isten bocsá', néha unalmasak, ilyenkor azonnal lecsap rám sértődötten, hogy nézek feléje, de nem lát tekintetemben érdeklődést, és megsértődik. Zsófikám nagyon tapintatos. Tudja, hogy nem szeretek csevegni, és csak akkor nyitja ki a zsilipet valamilyen témában, amikor erre kérdésemmel alkalmat adok. Mert ő is szeret beszélni. De sohasem fárasztana.


      Csodaszép napsütésben bámészkodtam a kertben ma délelőtt, és íme, egyik épületes képem. Nellikét úgy becézik, hogy Nellüke, vagy nemes egyszerűséggel szőke nőként emlegetik. Jó, hogy nem érti!

     

    előzmény:
    szizsuzsóka (56424)
    2014-09-24  05:58
  27. 2014. szeptember 24. 12:0356425.

    Zsuzsám ! Köszönöm! Megbeszéltük a kirándulókkal., hogy többségül étlapról enne . Ki ilyen, ki olyan diétát tart. Majd étlapról jóllakunk, aztán jöhet a gyógyszer 

    előzmény:
    Zsumi45 (56410)
    2014-09-23  13:31
  28. 2014. szeptember 24. 05:5856424.

    Klárám ! Én is olvastam Jungtól néhány könyvet. Mivel igazi szakkönyvek, nekem többször kell elolvasnom. Tanulás közben azt a technikát fejlesztettem ki ( nálunk nagyon sok lexikális anyagot kellett megtanulni, ahhoz, hogy az emberi szakmailag gondolkodni tudjon ) ,hogy először  felületesebben átolvastam, tájékozódtam, megpróbáltam átlátni az anyagot, utána mentem a részletekbe. Így vagyok a pszichológiai témájú könyvekkel is.


    Most Bagdy Emőke írását olvasom . Válogatott írásokat jelentetett meg , ezt olvasom. Az álomról álomfejtésről szól az első tanulmány. Mivel inkább szakmai ismeretterjesztő jellegű , olvasmányos.  A másik könyv nehezebb . Egy egyiptomi születésű Angliában élő pszichológus írta . Elfelejtette emlékein nyomában . Nagyon érdekes , amit ír, csak néha nehéz átgondolni. Mi a konkrét logikus gondolkodáshoz szokva néha nehezen értjük meg . Pedig igaza van . Életünket csak 5-10 %-ban határozza meg a tudatos gondolkodás, intelligencia , a többi az érzelmi intelligencia helye. Ezek sokszor és többnyire nem is tudatosulnak bennünk, mégis meghatározzák gondolkodásunkat , viselkedésünket , érzelmeinket. No és ezek jelennek meg az álmok, elszólások, néha megmagyarázhatatlan viselkedések során .


    A tapasztalatlan fiatal alkalmasint azt gondolja, nem kell törődni az öregekkel, úgysincs már semmi dolguk, az életük mögöttük van, és már csak a múlt megkövesedett támaszaiként használhatók.ezt írta Jung illetve idézted Te. 


     


    Azt hiszem ebben csak az a tévedés , hogy a fiatalok nem gondolkoznak így . Teljesen elfoglalja őket  saját életük  megszervezése, életcéljaik megfogalmazása , ebbe mi nem férünk bele. Készülnek a jövőre, szerzik a tapasztalatokat , szeretnek bennünket , de nem törődnek velünk,csak ha jelzést kapnak, vagy betegságet látnak.

    előzmény:
    klára13 (56422)
    2014-09-23  21:55
  29. 2014. szeptember 23. 22:0656423.

    Google

    A Google név egy elírásból származik. A két alapító stanfordi diák, Sergej Brin és Larry Page a Googol nevet szánta cégének. (Először még a BackRub nevet szánták a keresőnek, mely az egy oldalra mutató linkekre utal.)



    Marha nagy szám




    A szó, Googol a matematikai szlengben azt a számot jelöli, melyben az egyes után száz darab nulla áll. Brin és Page úgy vélték ez a szó kifejezi a kereshető információ mennyiségét. A csendestárs azonban vélhetően nem rendelkezett matematikai háttérismeretekkel, és a számára ismeretlen szót rosszul írta rá a csekkre. Így lett a Google Google.


     


    Jó éjszakát!

  30. 2014. szeptember 23. 21:5556422.

      Szebb és jobb gondolatok Jungtól:


     


     


         Életünk olyan, mint a napjárás. Reggel a nap ereje folytonosan növekszik, és végül izzón és forróságot árasztva eléri a delelőpontot. Ezzel el is kezdődik az ellentétes irányú folyamat. A Nap folytonos haladása már nem az erő gyarapodását, hanem az erő fogyatkozását jelenti. Ezért fiatal ember esetében mások a feladatok, mint idősödő ember esetében. Fiatal esetében elegendő, ha elhárítjuk azokat az akadályokat, amelyek a növekedést és az érvényesülést megnehezítik, az utóbbi esetben ellenben alkalmaznunk kell minden lehetséges módot, amely támaszul szolgál a leszálló ágon. A tapasztalatlan fiatal alkalmasint azt gondolja, nem kell törődni az öregekkel, úgysincs már semmi dolguk, az életük mögöttük van, és már csak a múlt megkövesedett támaszaiként használhatók.
         Nagy tévedés azonban az a feltételezés, hogy az élet értelme kimerül az ifúkorral és a növekedési fázissal, hogy például a nő a menopauzával "mindennek végére ért". Az emberi élet délutánja ugyanolyan érzelemgazdag, mint a délelőtt, csak éppen más az értelme és más a célja.
    Az embernek kétféle célja van, az első a természeti cél, az utódok nemzése és minden, ami a családfenntartással összefügg, amibe beletatozik a pénz előteremtése és a megfelelő társadalmi helyzet biztosítása. Ha az ember ezt a célt már elérte, kezdődik a második szakasz: a kulturális cél. Az első cél elérését segíti a természet és ezen kívül a nevelés, az utóbbi cél elérésében vajmi kevés segítsége számíthatunk, vagy éppen semmi sem segít. Sőt gyakran tapasztaljuk azt a hiú becsvágyat, hogy egy öreg embernek olyannak kell lennie, mint egy fiatalnak, vagy legalább is képesnek kellene lennie ugyanarra, jóllehet lelke mélyén már nem tud hinni benne. Ezért oly sok ember számára végtelenül nehéz és keserű a természeti szakaszról a kulturális szakaszra való átmenet; ezek az emberek belekapaszkodnak az ifjúság illúziójába vagy a gyermekeikbe, hogy ily módon megmentsék az ifjúságnak még egy pici darabját. Ezt tapasztaljuk azoknál az anyáknál, akik életük egyetlen értelmét gyermekeikben látják, és azt hiszik, hogy megsemmisülnek, ha gyermekeiktől elszakadnak.
    ...
          Amit az ifjúság kívül talált meg és kívül volt köteles megtalálni, azt a délután emberének belül kell megtalálnia.
          Az élet reggeléből az élet délutánjába való átmenet a korábbi értékek átértékelése. Szükségessé válik, hogy a korábbi eszmények ellentétének értékét tudomásul vegyük, meglássuk a tévedést az eddigi meggyőződésben, felismerjük az igaztalanságot az addigi igazságban, és érezzük, milyen sok ellenállás, sőt ellenségesség feszült abban, amit a szerelem eddig jelentett számunkra.
    előzmény:
    klára13 (56421)
    2014-09-23  19:06
  31. 2014. szeptember 23. 19:0656421.

      Hát rólam van szó, vagy arról, hogy a polgármester közpénzt osztogat saját népszerűsítésére, arcképévével, a választások előtt ? A te esetedben nagyon jó helyre ment, Magdikám, és biztosan sok hasonló eset van. Így is pofátlanság.


      Igen, nagyon jó a memóriád, Magdikám, valóban nem figyeltem a politikára, és közérzetem akkoriban jobb volt. Hallgattam az agymosó híradókat, tájékoztatókat, és mindent elhittem, mint a többi agymosott. Sajnos, a valóság beszivárgott hozzám. Személyes csalódásról szó sincs, de nagyon rossz látni, hogy megvalósították, amitől 89-ben óvták az országot, a dél-amerikai modellt. Maroknyi dúsgazdag család, és megszámlálhatatlan szegény, sőt nyomorgó ember. Felháborító az "elit" harácsolása.


      Ám ez nem a gumiszoba! Sajnálom, hogy néha kikívánkozik belőlem  a helytelenítés az égbe kiáltó disznóságok láttán. Szinte sajnálom, hogy már nem vagyok süket és vak.

    előzmény:
    Kusza (56420)
    2014-09-23  15:46
  32. 2014. szeptember 23. 15:4656420.

    Klára egy kicsit csodálkozom Rajtad, mert nem olyan régen, más szelek fújtak nálad is! Esetleg valami csalódás ért? 


    Egy pár éve még szorítottál nekik, hogy sikerüljön.


    Most úgy érzed, hogy az elődük jobban csinálta?

    előzmény:
    klára13 (56418)
    2014-09-23  15:16
  33. 2014. szeptember 23. 15:2056419.

      Nagyon csinos. Sárikádban nem szunnyadnak politikusi ambíciók? Egyáltalán nem csodálkoznék. A szép nők gyakorta sokra viszik, ha eszük is van, mint neki.

    előzmény:
    Kusza (56416)
    2014-09-23  15:10
  34. 2014. szeptember 23. 15:1656418.

      Aha. Tehát a választás narancsbőrének erősítésére szolgál, az adófizetők pénzén, a polgármester fizimiskájával. Hm. Azért így is jólesik.


     


       Mennyi csalafintaság kerül elő, amikor a hatalom a tét!!!!!!!

    előzmény:
    Kusza (56415)
    2014-09-23  14:59
  35. 2014. szeptember 23. 15:1256417.

       Reménykedjünk,  hogy jól rendeződtek el a dolgok. Hogy az egyedül maradt férj számára, akiről úgy rémlik, eléggé beteges, jó és kellemes otthont találtak. Mert egyedül élni nemigen mehet szegénynek.
      Zsuzsóka, valamiféle égi akarat mindig kezembe adja a választ töprengéseimre záros határidőn belül. A Jung-válogatás Gondolatok az apáról az anyáról és a gyermekekről című kötete kimerítő választ ad az "örökölhető" sorsról.
       Szintén olvasod ezeket a könyvecskéket?


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (56407)
    2014-09-23  06:39
  36. 2014. szeptember 23. 15:1056416.

    Ja hogy mire költöm? Majd elverem a szegedi kiránduláson!


    Már Sárikám hiányol, kérdezte, hogy mikor megyek már. Úgy döntöttünk, hogy Gyurival elmegyünk majd szombat délután, ott alszunk Tamáséknál, és majd én kedden reggel megyek fel Pestre, ott találkozom egy pár barátnővel, és onnan megyek Szegedre.


    Hiányoltad Sárát, ide hoztam a fészbukról.

    előzmény:
    klára13 (56412)
    2014-09-23  14:37
  37. 2014. szeptember 23. 14:5956415.

    Még eddig nem emlékszem rá, hogy köszöntött volna!


    Eddig nem hallottam, hogy mit kell tennem ezzel a programmal kapcsolatban. Válaszborítékot kaptam és visszaküldtem.


    https://www.google.hu/webhp?sourceid=chrome-instant&ion=1&espv=2&ie=UTF-8#q=salkah%C3%A1zi%20program

    előzmény:
    klára13 (56412)
    2014-09-23  14:37
  38. 2014. szeptember 23. 14:4856414.

       Ugye, ezt használod, Zsuzsánna?


    http://utvonalterv.hu/

    előzmény:
    Zsumi45 (56409)
    2014-09-23  13:06
  39. 2014. szeptember 23. 14:4556413.

       Magdikám, minden évben köszöntenek? Nálunk sosem!


     


     

    előzmény:
    Kusza (56411)
    2014-09-23  14:24
  40. 2014. szeptember 23. 14:3756412.

      Magdikám, kérlek, mesélj ezekről a programokról. Erről a Sáráról is, persze szépséges menyedről is mindig szívesen olvasok.
      Mondd, mire költöd a pénzt, ami csak úgy öledbe hullt égi mannaként?


     

    előzmény:
    Kusza (56411)
    2014-09-23  14:24
  41. 2014. szeptember 23. 14:2456411.

    Nagyon rendes polgármesterünk van, felköszöntött ő is.


    Ma hozott a postás 10 ezer Ft-ot, mert beneveztem a Salkaházi Sára programokra.


     

  42. 2014. szeptember 23. 13:3156410.

    Küldtem privit, a menetrend linkjével.


    A múltkor Te sem kaptad meg, amikor Anitának is küldtem? Várostérkép linket, bejelölve a belvárost.

    előzmény:
    Zsumi45 (56409)
    2014-09-23  13:06
  43. 2014. szeptember 23. 13:0656409.

    Zsuzsám!


    Éppen azért érdeklődtem a szálláshelyetekről, mert esetleg nem kellene bejönnötök a Mars térre. Alsóvároson (Nagyállomásnál)  is és Felsővároson (a  47.-es út mentén)is fel lehet szállni ugyanarra a buszra. Vhely- Szeged közvetlen járatok óránként járnak hétköznap, s ezek közül a gyorsjáratok átszelik mindkét várost. Ugyanakkor sok országos távolsági járat is megáll Vhelyen, de azok nem mindegyike jön be a belvárosba.- Van elkerülő út.- Ez utóbbiak többnyire csak a busz pályaudvarokon állnak meg. Ha priviben megírod a szállásotok nevét, vagy utcáját, szívesen kikeresem, hol érdemes felszállni, s melyik járatra!  Reggel és du. gyakorlatilag fél óránként lehet találni alkalmas buszt.     Megkérdezzem a fazekast, tud-e fogadni? ( nem túl olcsó, 1000.-ft-os belépőt szed, amíg a múzeumok 300.-at. Kérdeztem a nyugdíjas kedvezményt- válasza: "megoldható". Kb. negyed órára van a belvárostól, gyalog.)


    Az Őszi Tárlat és a szokásos Vásárhelyi őszi rendezvény sorozat 4.-én kezdődik, ilyenkor kirakodó vásár és nagy hacacáré van a városban egy hétig. 


    Ez a Tornyai János Múzeumot nem érint, ott folyamatosan sok látnivaló van.


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (56406)
    2014-09-23  06:32
  44. 2014. szeptember 23. 10:5356408.

    Klára köszönöm szépen!

    előzmény:
    klára13 (56405)
    2014-09-22  23:00
  45. 2014. szeptember 23. 06:3956407.

    Nem tudok Klára Szalmási Éva néven szerepel a fészen , nincs újabb bejegyzés.

    előzmény:
    klára13 (56392)
    2014-09-22  06:22
  46. 2014. szeptember 23. 06:3256406.

    Zsuzsám ! Köszönöm törődésedet. Beszéltünk az ebédről, többen nem menüt kérünk, ott választunk. Van aki diétázik, van aki válogat . Én egy teljes menüt nem tudok megenni, Sándor sem . Most megnézem mikor indulnak buszok. Gondolom, 8-9 körül indulnánk. Még azt is meg kell néznem , hogyan megyünk a szállásunkról a buszpályaudvarra. Egy múzeum, vagy képtár jó lenne látnivalónak. ebéd után , ha nem túl messzi elmehetnénk a fazekas mesterhez. Nem tudom vállja -e , mert láttam, hogy utána nyílik a kiállítás . esetleg kérdezd meg , ha lehet .


    Most megírom a többieknek, és visszatérek rá . KÖSZÖNÖM !


     A névrokonom szegedi , vele meg kell beszélnem mikor találkozhatunk. Másik nap kimegyünk Makóra . Talán most az esős időben jobban utána tudok nézni a dolgoknak.

    előzmény:
    Zsumi45 (56394)
    2014-09-22  11:14
  47. 2014. szeptember 22. 23:0056405.

      Magdikám! Szép éveket, jó egészséget, sok-sok örömöt kívánok!

    előzmény:
    Kusza (56402)
    2014-09-22  12:50
  48. 2014. szeptember 22. 17:4356404.

    Szervusztok.


    Egy régebbi ismeretszerzésemet hoztam.  


    Így szoktam bogarászni.


    A „nagy félrelépés”-től a nagy félreélésig.


    Néztem a Szombat Esti Láz ( ami most a Nagy Félrelépés címet kapta) harmadik részét videón a minap.


    A bécsi valcer zenéje felkeltette az érdeklődésemet, ezért utána néztem.


    Leonard Kohen: Take this waltz


    Újabb videó. Hallgatom és nézem a képeket.


    A szöveg: Frederico Garcia Lorka.


    Érdekes, hogy verseivel is találkoztam nem régen.


    Az aláírt magyar szöveg és a képek éreztetik velem, amiről meg akarok bizonyosodni, mert tudni nem tudom.


    Megbizonyosodtam.


    Mily sok és milyen sokrétű a hibás gének által elrontott élet. ( A tudomány ekként is magyarázza, én laikus elhiszem.)


    A valcer még motoszkál a fejemben Kohen hangján.


     


    Garcia Lorka sorsát sem feledem.

  49. 2014. szeptember 22. 13:2656403.

    Anitám!


    Itt az 56261 és 56293. sz. hozzászólások, de a Zsuzsának írottak is a témába vágnak: 56164, 56189.


    Írtam privit is, amiben várostérkép linket küldtem, hogyan jutsz a buszpályaudvarról a Kossuth térre.Helyközi járatokkal, átszállással esetleg semmit sem kell gyalogolnod, de azt bonyolultabb egyeztetni, s esetleg várakozásokkal hosszabb időbe is telhet. Gyalog 10 perc - neked. Kérdeztem, hogy merre jártál már Vhelyen? Sajnos a helyi járatokhoz, amik csak 2 óránként járnak, több város ismeret kell, nem mennek be a pályaudvarra.


    A privit nem mentettem el, így pontosan ugyanazt nem tudom elküldeni újra. Ha kérdésed van, nyugodtan írd meg priviben.


    Összeállítottam egy belvárosi körsétát, épületeken belüli ismertetésekkel, valószínűleg ebéd a Sas bisztrójában, esetleg valamikor kávé a Sarokházban (pihenés képpen). 


    Szegedről érkezés a Hősök tere (Tóalj u.) megállóhoz és vissza indulás ugyanonnan.


    Időpontok nem tőlem függnek, azt még Zsuzsókáékkal kell egyeztetni, mikor szeretnének átjönni, meddig maradnának?


    Szeretettel várlak!


    Priviben küldhetsz tel. számot is.

    előzmény:
    Princino (56398)
    2014-09-22  11:43
  50. 2014. szeptember 22. 12:5056402.

    Anita köszönöm szépen!

    előzmény:
    Princino (56397)
    2014-09-22  11:39

Címlap

top