Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2014. szeptember 17. 14:3856351.

    Ma pótoltuk az elmaradt várlátogatást.

    előzmény:
    klára13 (56349)
    2014-09-17  10:09
  2. 2014. szeptember 17. 10:3856350.

       Bár nagy az ország, azért a kevésbé hideg helyeket könnyen belaknák sűrűn az emberek. Talán a ti csodás kertetekben - Kert? nem is tudom, minek nevezzem! - már minimum lakópark lenne, körülbelül ilyen sűrűn parcellázva, mint minálunk történt. Ahol - odébb, a hegy felé -, kastélyokat építettek zsebkendőnyi területekre.


     


       Ezt teraszomról fényképeztem.

    előzmény:
    klára13 (56349)
    2014-09-17  10:09
  3. 2014. szeptember 17. 10:0956349.

       Hus, óriási csoda, hogy rátaláltatok és megszereztétek ezt a csodás helyet! Minden képzeletet felülmúl. Persze, hogy védik, tőletek is, nehogy akár akaratlanul nagyobb kárt tegyetek, mint amit muszáj. Olyasmire gondolok, hogy mekkora földterületet fedtek le.


       Egészen különleges élethelyzetet teremtettetek magatoknak, csodálatos, hogy a unokáid ilyen természetközeli otthonban nőhetnek fel.

    előzmény:
    hus (56343)
    2014-09-17  06:31
  4. hus
    hus
    2014. szeptember 17. 08:2556348.

    Jo reggelt kivanok nektek, reggeli friss kaveval, pogacsaval es egy oriasi  csokor viraggal. 


    http://www.youtube.com/watch?v=7RkWs6P2IwE


     


    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  5. hus
    hus
    2014. szeptember 17. 07:5756347.

    Bocsanat, a viragot elfelejtettem.

    előzmény:
    szizsuzsóka (56345)
    2014-09-17  06:44
  6. hus
    hus
    2014. szeptember 17. 07:3656346.

    Nagyon koszonom,  es en meg veled orulok, es nagyon boldog szulinapot kivanok neked, legyel mindig ilyen  ugyes es fiatalos, erod melle  hosszan tarto egeszseget kivanok, kis csaladodat pedig tovabbra is lasd el mindennel, etellel, itallal,  tanaccsal, ha kell  vedd elo a seprut  es intezkedj. 


     


    http://www.youtube.com/watch?v=_0xDX3xwqdE


     



     


    AZt hiszem, soha nem fogom elfelejteni, hogy a szulinapod milyen napra esik. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (56344)
    2014-09-17  06:35
  7. 2014. szeptember 17. 06:4456345.

    Köszönöm a jókívánságokat ! Örömömre a fészen is sok kedves régi ismerős, betegegm köszöntött .

    előzmény:
    klára13 (56338)
    2014-09-16  21:30
  8. 2014. szeptember 17. 06:3556344.

    Veled örülünk kedves Hus . Jó látni,. ha valaki örömmel néz a világba , reménnyel a jövőbe. Kívánom, hogy sikerrel vegyétek az akadályokat azon a szép vidéken, ahol laktok. Nálunk is hasonlóan nehézkes ilyen területeken az építkezés, és a műemlék épületek felújítása szinte lehetetlen magánszemélynek.

    előzmény:
    hus (56334)
    2014-09-16  16:51
  9. hus
    hus
    2014. szeptember 17. 06:3156343.

    Koszonom Klaram a szurkolast,  igazan orulok neki.  Maarikanak most irstam le az elozmenyeeket, ami most fog kovetkezni, az lesz a gyakorlati resze a dolgoknak. 


     


    Amikor elkezdtuk ezt az egeszet, akkor kb. fel lett osztva, hogy ki mit fog csinalni erte.


    Mar 48 ora mulva elkezdhetnenk ,  be kell szolni a termeszetvedoknek, hogy tudjanak rola.


    Ha minden jol megy akkor 22-en mar assak az alapot es a szennyviz elvezetot lefektetik.


    Mar minden le lett beszelve, de kepzelheted,hogy  milyen rossz ez mindenkinek, ez a varasi ido, hiszen igy minden fel van kavarva.


    Szakaszosan fogjak epiteni es mindig csak az allami ellenorzes utan folytathatjuk a kovetkezo lepest. Ezt mar irtam, 14 ilyen alkalom lesz. A szakmunkak mellett a ferjem es a fiam fognak a legtobbet dolgozni rajta,  en amit tudok segitek mindenben a fiam menyasszonyaval egyutt, a lanyom es a vejem is fognak segiteni, de nem hiszem, hogy sokat. Ha a gyerekeket tavol tartjak ha kell,  az is egy nagy segitseg lesz. Majd fogom irni a jelentest. 

    előzmény:
    klára13 (56337)
    2014-09-16  21:11
  10. hus
    hus
    2014. szeptember 17. 06:1856342.

    Huuuu, nagyon sokaig tartott. Amikor ezt a teruletet meg akartuk venni, mar akkor a tulajdonos megengedte, hogy kezdjunk el intezkedni, hogy egyaltalan ra tudunk-e epiteni. Ez volt a mult ev aprilisaban. A kornyezetvedelem kellos kozepen van ez a hely, akiknek olyan hatalma van, hogy az epitesi engedelyt a varos be nem veszi addig, amig ok ala nem irtak a termeszetvedelem reszerol. Megengedtek.


    Kozben a megerosebb ökolomiai vedelmi egyesuletet el felejtettek nekunk megmondani, hogy az oveke is kell. Itt kezdodott a kalvariank, mert ha ezt tudtuk volna, akkor oket is ertesitettuk volna, hiszen nem vagyunk sajat magunk ellensege.


    Most, ez az utolso volt a  epitesi engedely a varosi engedely, amit tudtunk, hogy meg kell adniuk, mert megigertek. Viszont ez a ket igeret, amit a koltozes elott megkaptunk segitett ahhoz, hogy megkapjuk teljesen, mert a jelenlegi  torvenyek szerint, ha ez a resz uresen allt volna haz nelkul, akkor erre nem  adtak volna meg az engedelyt a tavak,m az erdo es a folyo miatt. Mivel mar egy haz allt rajta nem tudtak ervenyesiteni a jelenlegi torvenyt.


     


    Remelem ertheto voltam.  Epitkezest  pedig egyaltalan nem tudtunk volna elkezdeni  addig, amig a mai sarga papir nincs a kezunkben. Olyan oriasi  buntetest kaptunk volna, hogy meg elunk nem tudtuk volna kifizetni.  Itt nem jatszhat senki az epitesi engedellyel. Meg ezt a hazat is dozerral simava tettek volna ami van rajta, ha elkezdtunk volna onhatalmulag epitkezni. Ugy kezdodott volna, hogy ki sem asta volna senki sem az alapot. Mert aki elkezdte volna, egy eletre elveszik az engedelyet. Nem kockaztatott volna senki a ket szep szemunkert ilyet. Nem emberekkel , hanem  egy termeszetvedelmi terulettel allunk szemben. 


    Amig a haz epulni fog 14 ellenorzest fogunk kapni.

    előzmény:
    jara (56340)
    2014-09-16  21:58
  11. 2014. szeptember 17. 06:1456341.

       Nagyon érdekes a két dátum, Marika. Néha nagyon mókásak a tévedések.


       Látod, a sebtiben való esküvő milyen jól kitart, a nagy csinnadrattával kísértek pedig nagyon gyakran rövid életűek.


     


    Cserepes növénnyé lényegült át e nem gumós törpe dália. Tavaly ősszel mentettem be a kertből, és életben maradt. Jól érzi magát.

    előzmény:
    jara (56339)
    2014-09-16  21:54
  12. 2014. szeptember 16. 21:5856340.

    Hus, meddig tart megkapni az építési engedélyt?


    Meg kell várni, vagy azért lehet kezdeni?

    előzmény:
    hus (56334)
    2014-09-16  16:51
  13. 2014. szeptember 16. 21:5456339.

    Klára kedves, a "beugrottunk", az az esküvőnkre vonatkozott.


    Mert csak olyan volt. Sebtiben. Ráadásul itthon felejtettem a személyi igazolványom is.


    Nem volt se fotózás, sem kirakat. Kb. 10 perc alatt  Sánorné voltam.


    Az anyakönyvvezető tévedése a személyi igazolványomban:  SÁNORNÉ  és a férjem


    1970. 01. 27.-én született, a házasságkötés ideje: 70. 08. 08.


    Azt hiszem a történelem legifjabb férjével rendelkeztem a személyi igazolványom szerint.


    Színházi ruhámban voltam, fekete ingpántos térdig érő ruha, fehér csipke boleróval, amely túlélt már egy "Ember tragédiája"-t, meg egy "Marió és a varázsló"-t.


    Utána étterem, ahol 13-an voltunk.  A női mosdóba menet megállított a pincér és megkérdezte, hol ül a menyasszony, hogy oda tálaljanak először. Mondtam neki, hogy ott, ahol én leszek.


    No de volt egyházi is ám! Leányom keresztelőjét rendeltük meg a templomban, mikor közölte a pap, hogy nem oda Buda, templomi esküvő híján nincs keresztelő.


    Akkor esküszünk, mondtuk. Így aztán 72-ben a templomi is megvolt.


    Igaz, hogy az is csálé volt, de volt. A templomi esküvő utáni ebéd készítése közben elvágtam az ujjam, úgyhogy bekötött kézzel álltam oltár elé.


    Ja, a nászút.... Hát az is volt. Csernobili katasztrófa utáni évben kaptunk egy kétszemélyes utat Kijevbe a cégtől, mivel azonos volt a munkahelyünk. Kineveztük nászútnak. 


     


     


     

  14. 2014. szeptember 16. 21:3056338.

       Zsuzsa, sok-sok jó évet kívánok születésnapod alkalmából. Örömöket, egészséget legalább száz szakajtóval!


     


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (56327)
    2014-09-16  07:58
  15. 2014. szeptember 16. 21:1156337.

      Hip, hip, hurrá!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


      Gratulálok, Hus! Csodás.


      Mesélj, mikor kezditek az építkezést? Ott nálatok hogyan történik az ilyesmi? Ki tartja kézben a nagy munkát?

    előzmény:
    hus (56334)
    2014-09-16  16:51
  16. 2014. szeptember 16. 17:2856336.

    Sziasztok!


    Patrícia vagyok, a Debreceni Egyetem kereskedelem és marketing szakos hallgatója.



    A szakdolgozatom témája az Y és Z generáció fogyasztása a luxus bűvöletében,ezért kérek minden kedves kitöltőt ,hogy csak abban az esetben töltse ki kérdőívem, ha 1980. január 1 után született( Még nem töltötted be a 34. életévedet)


    A kérdőívem célja felmérni az, hogy a luxus hogy milyen befolyással van e két generáció életére és milyen fogyasztói magatartás különbségeket figyelhetünk meg.


    A kérdőív a következő linken érhető el:
    http://www.kerdoivem.hu/kerdoiv/760273623/1/


    Köszönöm szépen előre is a segítségeteket!


     


  17. 2014. szeptember 16. 17:1256335.

    Hus Veled örülünk mi is, jó munkát és jó egészséget kívánok a nagy munkához!

    előzmény:
    hus (56334)
    2014-09-16  16:51
  18. hus
    hus
    2014. szeptember 16. 16:5156334.

    Most csak egy pillanatra jottem, ki akarom kürtölni, hogy itton van az epitesi engedelyhez szukseges osszes papir.


    Remélem fellármáztalak benneteket! 


     Örömöm határtalan! 


     


    http://www.youtube.com/watch?v=pGOTusUzhDQ


     

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  19. 2014. szeptember 16. 12:4556333.
      Két dicsőséges  mozzanat lemaradt a sztoriból! Anyósom egyszer csak áttért újabb jajveszékelésre, hogy a vasalót bedugva felejtette és leég a ház! Hazakergette egyik fiát, aki szegény lement a hegyről az állomásra, aztán vonatozott 50 kilométert, feljött, és érkezett a hírrel, hogy nem volt bedugva a vasaló! 
      Mind ez idő alatt Bandi keresztapja, aki kistermetű és nagyon gusztustalan férfi volt, kissé berúgott és a másik tanú, unokanővérem, Éva szoknyája alatt igyekezett taperolni. Megértem, hogy ez Évának kellemetlen volt, mert hogy ráadásul nagyon sznob volt építészmérnöki diplomájával, és nagyon játszotta a fővárosi dámát. Becsületére legyen mondva, cirkusz nélkül, a fű alatt elrendezte a dolgot. Jóval később mesélte el.
      Azért jó volna, ha itt mesélnéd el történeteteket, mert ragyogóan írsz, szívesen olvasnám. Olyasmi rémlik, hogy autóbusz lépcsőjén találkoztatok férjeddel.
    előzmény:
    hus (56325)
    2014-09-16  04:55
  20. 2014. szeptember 16. 12:3256332.
      Zsuzsa, nagyon sikeresen megőriztétek fizimiskátokat! Akkori ismerősötök fél évszázad múltán rátok ismerne.
      Kérlek, mondd már el név szerint, szép sorban, hogy kik vannak a csoportképen? Mert folyton csak találgatom.
      Meg fogom keresni a fényképünket, és elhozom ide. Jó látni hajdani önmagunkat. Mai lelkünk azonos akkori lelkünkkel.
    előzmény:
    szizsuzsóka (56327)
    2014-09-16  07:58
  21. 2014. szeptember 16. 12:2756331.
       Beugrottatok?  Mibe, Marikám? Sok munkád van, gondolom, ez a gondod. Látom Zsófikámnál, ő is időnként majdnem megőrül.

    előzmény:
    jara (56328)
    2014-09-16  07:59
  22. 2014. szeptember 16. 12:2456330.
       Magdikám, nagyon édesek voltatok. S mennyi jó évet töltöttetek együtt! Ugye, milyen jó emlékezni?

    előzmény:
    Kusza (56329)
    2014-09-16  09:10
  23. 2014. szeptember 16. 09:1056329.
    Klára, hát itt vagyunk.
    előzmény:
    klára13 (56324)
    2014-09-15  22:25
  24. 2014. szeptember 16. 07:5956328.
    Szervusztok, kellemes, mosolygós napot kívánok.
    Hus, köszönöm szépen köszöntő szavaid.
    Írni most nem tudok, majd nyugodt időben.
    Esküvőm? Hááát: csak beugrottunk.
  25. 2014. szeptember 16. 07:5856327.
    Nekem nincs ilyen csoportképem, csak 1-2 páros kép- Unokabátyám csinálta őket . A csoportkép az 50 év elteltével készült.
    előzmény:
    hus (56326)
    2014-09-16  05:22
  26. hus
    hus
    2014. szeptember 16. 05:2256326.
    Kivanok nektek napsuteses jo reggelt, kave, suti kiseretevel es kellemes csevegest mára.



    http://www.youtube.com/watch?v=xvlSR3HTE9Y

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  27. hus
    hus
    2014. szeptember 16. 04:5556325.
    Klaram, ezt a tortenetet olyan edesen irtad le, lehetetlen utanozni.

    A fenykep nagyon teccett.   De legjobban a templomi jelenet sikeredett. Keteves gyomorgorcsodon sem csodalkozom a leirtak alapjan.

    Na latod ezt nem szeretnem, ha a mi kislanyunk igy emlekezne vissza.
    Vigyazva probalok neki otleteket adni. 
    Kerdezni fogom  idonkent, hogy mennek a dolgok, miben segithetek.

    Ha en megyek hozzatok, akkor el fogom meselni nektek a mi eskuvonket, mit mar igertem is, meg a megismerkedesunket.
    Regen volt, de olyan, mintha most lett volna. Kozben elszaladt felettunk az ido, gyerekek megnottek, unokak szepen fejlodnek es varjuk a tobbieket. Vagy csak azt az egyet, amit igertek nekunk. Tunderkeim itt repkednek fel es ala, reggeli jo reggeltet es esti jo ejszakatot szinte minden nap tudunk egymasnak mondani, ez az amit akartunk es ennek nagyon orulunk.

    Ma benn voltam a papirokert, lerdezgettem az ugyrol, aztan hazajottem meg papirokert, elkertem a fontos telefonszamot, nevet es igeretet tettem, hogy holnap reggel 8-ra ott leszek megint.
    Akkor edesen visszavalaszoltak, ha lehet, 9-re menjek.  Jo, rendben, mondtam, elkoszontem es indultam a lepcso fele.  Erre egy nagy sohajat hallottam. Hatra fordultam es meg a papircsomokat is az asztalra ejtette a fiatalember .

    Mosolyogtam es gondoltam, hogy nem is allunk olyan rosszul.
    előzmény:
    klára13 (56323)
    2014-09-15  13:14
  28. 2014. szeptember 15. 22:2556324.
      Hol van a következő, a kedvesebb sztori?
      Rég volt ám! Sok jó év következett.
      Zsuzsánna, Jara és a többiek? Hus?   
      Meséljetek!

      Tűziliomok nyíltak ki zöldségeskertem közepén. Gondolom, hálából, hogy tavaly se, idén tavasszal se irtottam ki őket a paradicsomok közül.
  29. 2014. szeptember 15. 13:1456323.
      Aki fiaim apja lett, Bandi,  Leningrádban tanult, én Győrben, és hogy együtt aludhassunk amikor félévente hazajön, elhatároztuk, 20. születésnapomon  egybekelünk. Anyám nem ellenezte, mert régi szemléletével úgy gondolkozott, hogy a lányoknak férjhez kell menniük, és ezzel lemegy válláról a gond. Örült hát ötletünknek.  Bandi anyja viszont kétségbeesett. Azt képzelte, hogy majd fia végez, aztán hazaadja keresetét. Erre számított. Hosszú listákat készített mindig, hogy miket hozzon neki ösztöndíjából. Amikor hazahozta büszkeségét botor módon, egy versenybiciklit, elvették tőle, hogy öccse azzal járjon iskolába, aki aztán rövidesen tönkretette.
      Apám akkor már szívbeteg volt, anyám tartotta el a családot mint női szabó mester, hárman tanultunk, mondanom sem kell, hogy nem vetett fel bennünket a pénz. Kis esküvő, a legközelebbi rokonok, testvérek és keresztanyám, így terveztük. Anyósom kijelentette, hogy nem tud a költségekbe beszállni, aztán szinte az egész falut meghívta a "lakodalomba", ami vacsora volt az Alm vendéglőben. Hozott diót, lisztet, hogy süssön anyám süteményeket, amiket a vendégeknek csomagolni lehet, ő nem vesződik vele. Anyám persze mondta, hogy ez csak vacsora, és senkinek semmit sem csomagolunk.
      Eljött a szertartás napja, és elkezdett áramlani hozzánk a sok ismeretlen ember, aki szegről-végről Bandi, a vőlegény rokonai voltak. Többségüket sosem láttam.
      Anyám varrta ruhámat, ami nagyon szép volt: szintén földig ért, egyben szabott testhezálló, csípőnél bővülő ruha volt. Elég lázadós voltam, nem hagytam, hogy koszorút tegyenek fejemre, az akkoriban divatos kontyomba egy rózsát engedtem tűzni, és hátul a konty alatt kezdődött a derékig érő fátyol. Egyszerű voltam, mégis májusi lónak éreztem magamat, nyilván a körülmények miatt. Aggódtam, hogyan fogjuk kifizetni a sok ember vacsoráját, és egyáltalán, ki nem állhattam ezt a sok idegen parasztembert. Ruháik szagát, a fejkendőket. Ez persze az én hibám volt.
       Na, a templomi szertartást anyósom végigjajveszékelte, ahogy torkán kifért.
       Rászólt valamelyik rokona:
       - Ne ríjj már, Elvira! Nem temetik a fiadat!
       - Rosszabb, mint ha temetnék! - jajveszékelt tovább hangosan, hiába nézegetett feléje a pap megrovón.
       Ezt követően taxival felmentünk az étterembe, aztán az visszament, és hordta fel a sok falusit, akiknek eszük ágában sem volt kifizetni a fuvart.
       A menüt már elfelejtettem, arra emlékszem, hogy egy ismeretlen  rokon számon kérte tőlem, hogy miért ilyen sietős? És végigmérte karcsú, szintén 48 kilós alakomat. A sportorvos előtt a fiúk dinnyét etettek velem, hogy meglegyen az előírt 50 kilogrammom. Ejtőernyős voltam. Szóval, a kedves rokon rendesen megalázott. Más szelek fújtak akkoriban. Vénkisasszony Ilus nagynéném elővette ridikülömből személyigazolványomat, megnézte a névváltozást, s minthogy nem volt, mérgében nagyot csípett belém.
       Aztán anyósom kikövetelte, hogy éjfél felé virsli legyen, szegény anyám egyre csak aggódott a számlán. Mert rendesen ittak is.
       Kikötöttem, hogy nincs menyasszonytánc, mert nem eladó a menyasszony! Eladó a sarki lány. Ennyi eszem volt. Aztán mégiscsak beráncigáltak a táncba, anyósom előrántott egy zöld nejlon fejkendőt, és frizurámra kötötte. Második felkérőm Bandi volt, aki megértett és kimentett szorult helyzetemből.
       Nem kértünk ajándékot, mert diákok voltunk háztartás nélkül, és a vőlegény zsebébe gyömöszölték százasaikat, amiket a menyasszonytáncra szántak, de hát az nem volt. A "bevétel" éÉppen fedezte a taxi költségét, és a vacsorához is hozzá tudtunk adni valamicskét.
       Aztán hazamentünk, és a nászéjszakát Bandi vidékről érkezett évfolyamtársaival töltöttük, beszélgettünk, azok az órák már jók voltak.
       Ez volt az esküvőm, kiszolgáltatottnak éreztem magamat, két évig nem voltam hajlandó gondolni rá, mert azonnal felfordult a gyomrom. Aztán leülepedett az ügy. Anyósomra sosem haragudtam, de szeretni sem tudtam. Sok-sok telet töltött nálunk, jól bántam vele, soha meg nem bántottam, inkább kedveztem neki, de élete végéig idegen maradt nekem.
       A fényképész kitette kirakatába felnagyított képünket, de nem volt pénz a megvételére. Ám kis képek vannak valahol.


      Akár mi lehettünk volna ez a társaság!
    előzmény:
    klára13 (56322)
    2014-09-15  12:23
  30. 2014. szeptember 15. 12:2356322.
      Nagyon édes lehettél, Magdikám. Hány éves voltál? Van-e fényképed?
      Ha megveszek sem tudok visszaemlékezni a polgári esküvőnkre. Biztosan volt, de elfelejtettem teljesen.
      Éppen jókor jön ez a téma, mert ma, titokzatos okból, igen rossz napom van. Gyomoridegességgel ébredtem, aztán azóta sem tettem magamért semmit. Na jó, az ebédhez, ami  remekül sikerült zsírolvasztásomból származó pörc volt, kinyitottam egy doboz sört. Iszogatom.
      Akkor hát emlékezem, most már szívesen, mert esküvőnk után két évig azonnal elhessegettem emlékét, mert rosszul voltam tőle.
    előzmény:
    Kusza (56321)
    2014-09-15  08:42
  31. 2014. szeptember 15. 08:4256321.
    Jó reggelt, szép napsütéses hetet kívánok!
    Igen az akkori szokásnak megfelelő hosszú fehér ruhám, és hosszú fátylam volt, ja és 50 kiló voltam.Az udvarunkban volt a lagzi, a menyecske ruhám fehér piros pöttyös volt. 
    Ja előbb volt a polgári esküvő, fekete kiskosztüm, fehér virágos tokkalap.
    Klára, most várom a Te beszámolódat!
    Nem tudom miért nem tettek kíváncsi fejecskét, amit ide tudnék hozni.
    előzmény:
    klára13 (56316)
    2014-09-14  22:48
  32. hus
    hus
    2014. szeptember 15. 07:2756320.
    Legyen ez a reggeletek is jo, kellemes, friss kave uditsen fel benneteket a fincsi hozzavaloval es kellemes beszelgetest kivanok nektek.



    http://www.youtube.com/watch?v=ceYjg1dy-h0

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  33. hus
    hus
    2014. szeptember 15. 07:2056319.
    El szeretnem nektek mondani, hogy micsoda szep elmenyem volt a hattyuval. 
    Nem tudom a parja es a kicsik hova lettek, egyedul el ugy latom. Bele sem akarok gondolni, hogy elkapta valamilyen  allat oket es csak o maraadt meg.
    Idejott hozzank. De, hogy is?  lattam, hogy uszkal, szaladtam be kenyerert, hogy kicsaljam a vizbol.

    Sikerult. Csattintottam a nyelvemmel es oda jott hozzam. Az unokanoverem is kijott, ot gyonyorkodtunk csunyan hosszu nyakaba, mert amikor kinyujtotta egyenesre olyan volt.
    Megetettuk a tenyetunkbol, miutan kijott a vizbol. Nagyon finoman nyult mindig a darabkakert, amikor megette az adagjat, akkor odament a tohoz es ivott ra egy jot.
    Majd megint kicsaltam es nyujtottam az ures kezemet fel, odakapott, becsapva erezte magat es elfordult. Akkor megint probaltam neki nyujtani az ures kezemet, de tobbet nem hagyta magat, oda sem nyujtotta a nyakat, oda sem joll.
    Rajottem, hogy okos allat. okosabb, mint a liba.

    Meglepoen finoman kapta be egy alkalommal az ujjamat, aranyos, kedves allat es nagy.
    Elment, szepen eluszott. Csinaltam rola kepeket, majd fel fogom rakni.Meg a kezemrol is.  Az unmoka noverem is akart rolunk kepet csinalni, de mint szokott sikerulni, semmi nem lett belole.

    Meg az unokakrol.
    Feoltoztek jelmezbe bujtak.  Borsoszemem nem tagadta meg magat, menyasszonynak oltozott, Cukorbabam tundernek.  Á, el nem tudom mondani, hogy milyen aranyosak.
    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  34. hus
    hus
    2014. szeptember 15. 06:5656318.
    Klaram, nagyon aranyos vagy!    Beinditod a lanyokat eskuvoi tapasztalatokbol. Igazan orulok a gondolatodnak. Biztos, hogy hasznos lesz nekunk. 
    Ugy erzem, hogy az eso lesz a nem kivanatos vendeg, de a satorban meg tudunk huzodni majd. Mert a lakasban nem, az mar biztos. Max. mint a heringek.
    előzmény:
    klára13 (56312)
    2014-09-14  20:11
  35. 2014. szeptember 15. 06:0556317.
    Az én esküvőm nagyon egyszerű volt. Ruhámat anyukám barátnője alakította át, a polgári Pesten , a templomi a Balatonon volt. A tetőteraszin akartunk holdfényes estét tertani, kevesebb mint húszan voltunk a két család és a tanuk és feleségeit, meg 2 szomszéd. Elvitte az eső. behúzódtunk a lakásba. Zene nem volt, csak beszélgettünk , hidegtál volt és sütemény.
    A templomi esküvőn orgonaszó is volt. Lukin László felesége akarta anyukámat meglepni. A gyerekeket fogta be fújtatni, de nem tudták, ezért hol zengett , hol elhalkult a zene . Szerencsére mindenki csak mosolygott, senki nem nevette el magát.
    előzmény:
    klára13 (56316)
    2014-09-14  22:48
  36. 2014. szeptember 14. 22:4856316.
      Szép emlékek. Kettőről tudom, hogy nagyon szép menyasszonyok lehettek. Olaszországban egészen mesés toalett a szokásos. Azt mondták, hogy a kislány születésekor kezdenek gyűjteni a menyasszonyi ruhára. Azért ezt nem hiszem. Sárának volt-e valamiféle különleges ötlete?
       Azért csak mondd el, kérlek, a saját  ruhádat. Jó? Szőke angyalka voltál. Igaz? Ez ugrott ide!Pedig dehogy! Más világ volt akkoriban!
       Megyek aludni. Jó éjszakát!
    előzmény:
    Kusza (56315)
    2014-09-14  21:34
  37. 2014. szeptember 14. 21:3456315.
    A Tamás esküvője volt először, mindent ő intézett magának, olyan 80 körül voltak, ott csak vendég voltam. Az Andrássy úton a Fészek klubban volt, nagyon jól sikerült, minden jól volt megrendezve. Az Ágié a Pó-folyón egy hajón volt, olyan mesébe illő volt minden. A Gyurié itt volt helyben egy étteremben, ott is csak vendég voltam. Nagyon élveztem, hogy Ági Tamás és Sára átvette az irányítást a felszolgálók és a konyha között, én csak a vendégekkel foglalkoztam.
    előzmény:
    klára13 (56314)
    2014-09-14  20:47
  38. 2014. szeptember 14. 20:4756314.
      S vajon miképpen zajlott a három különböző esküvő?
    előzmény:
    Kusza (56313)
    2014-09-14  20:42
  39. 2014. szeptember 14. 20:4256313.
    Klára az már olyan régen volt, már nem nagyon emlékszem rá, hogy mi is volt a jó, mi a rossz. Azóta már a három gyerekem esküvője is megvolt, mind a három teljesen másként zajlott.
    előzmény:
    klára13 (56312)
    2014-09-14  20:11
  40. 2014. szeptember 14. 20:1156312.
      Magdikám, vagy-e még? Most, hogy Hus esküvőre készülődik, mondd el tiédet. Mire emlékszel?Mi volt jó benne, mi volt zavaró?
    előzmény:
    Kusza (56311)
    2014-09-14  16:52
  41. 2014. szeptember 14. 16:5256311.
    Már lassan csak szép estét kívánhatok.
    Egész eddig esett az eső, egy kicsit kisütött a nap, már igazán megállhatna ez az eső!
    előzmény:
    klára13 (56301)
    2014-09-13  22:04
  42. hus
    hus
    2014. szeptember 14. 07:2256310.
    Kellemes vasarnapot nektek,  szep es jo reggelt, kevesebb esot es napsutest kivanok, majd fincsi kavet es  apro finomsagokat. 




     
    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  43. hus
    hus
    2014. szeptember 14. 07:1356309.
    Akkor tudod pontosan, hogy mi az eskuvoi eso. 
    Nalunk azzal lesz masasbb, hogy max,. a hazba szaladunk be. Itt szeretenenk megtartani a ceremoniat az udvaron.

    Most, hogy beszelgettunk a fiamekkal, erzem en, hogy szukseg lewsz rank nagyon. 
    A lanyom eskuvoje is otthon lett megtartva. Egyben minden, sehova nem kellett menni.
    A fiam tancparkettet akart epiteni, sikerult lebeszelni rola. Mi a fenenek, amikor mezitlab lehet a legjobban tancolni. Picikem meg nem gondolt bele es at hitte, hogy minden no koromcipobe lesz vegig. Papucsba, mezitlab, ha nem lesz hideg, igaz?  Nem vendeglobe lesz megtartva.
    Most jol fog jonni a lanyom eskuvoi tapasztaltak.
    Egy problemam lesz, a hutoszekreny ek lesznek kevesek.  Kb. 150 vendeg lesz, mit megtudtam. 
    Italok jegen, nem problema, de a tobbi?   Gondolkodom rajta, hogy tudnank megoldani a legegyszerubben.
    Meg van ido.
    előzmény:
    szizsuzsóka (56308)
    2014-09-14  06:45
  44. 2014. szeptember 14. 06:4556308.
    Igen kellemetlen az eső esküvő idején . Nekünk a templomba menet eredt el az eső, szinte futni kellett !No és ennek 50 élve múlt . Nekem azt mondták vigaszul esős esküvő , napsütéses élet ! Jó hangzik, de azért napsütéses 50 év nincs 4 ott is van derű, ború...

    előzmény:
    hus (56303)
    2014-09-14  04:41
  45. 2014. szeptember 14. 06:4156307.
    Igen az orvost a beteg kezelése , gyógyítása kötelezi. Ezt felülírhatja a beteg határozott kívánsága , melyben elutasítja a kezelést . Erőszakkal csak jogszabály esetén lehet kezelni például közveszélyes elmebeteget, fertőző beteget . Ennek alapja bírósági határozat, mely elrendeli a kezelést és beteg köteles eltűrni.
    előzmény:
    Zsumi45 (56299)
    2014-09-13  10:47
  46. hus
    hus
    2014. szeptember 14. 06:2356306.
    Belegondoltam amit irtal.

    Annak ellenere, hogy egyezik a velemenyunk, ha gepekre kellene, hogy tegyenek, akkor inkabb menni kell, de mi van akkor, ha egy kisebb egeszsegugyi problema miatt lennel rosszul? Amitol meg meg tudnanak menteni? 

    Az autoversenyzo Michael  Schumcher  jutot eszembe. Kozel fel evig volt comaban.
    Nem tudta a csaladja elengedni es csodalatos modon eszhez tert.
    Milyen allapotban van nem tudom, mert nem kovetem, de nala megerte a varakozas.
    Kepzelem, ha meghagyta volna, hogy elgedjek el x ido utan.
    Nehez ügy. Mivel nem tudjuk pontosan azt, hogy mikor jon el az ido pontosan.

    Egy sulyos, gyogyithatatlan beteg eseteben is mas a helyzet. Ha termeszetes uton es gyorsan folyik le az elmenetel, akkor az szerencse, ott nincs ido a beavatkozasra.

    Most tortent egy eset, Joan Rivers  szive vizsgalat kozben allt le. Korhazba szallitottak a klinikarol, ahol meg egy hetet elt.  Nem tudjak pontosan, hogy mitol, elkepzelheto, hogy az altatotol. Most vizsgaljak az ugyet.

    Szaz szonak is egy a vege, ha pontosan tudnank, hogy hol es mikor jon el az idonk, akkor minden ugy lenne, ahogy szeretnenk ezzel kapcsolatban.
    előzmény:
    klára13 (56285)
    2014-09-12  10:18
  47. hus
    hus
    2014. szeptember 14. 05:1856305.
    Marika, kivanok neked meg igen sok es boldog nevnapot, sok kedves koszontot es meg tobb boldogsagot, mint eddig volt.  

    http://www.youtube.com/watch?v=HysrQgMOTRo

    előzmény:
    jara (56292)
    2014-09-12  19:58
  48. hus
    hus
    2014. szeptember 14. 04:5856304.
    Zsumikam, mibe vagod a fejszed?  Lakascserebe?  Az az igazi idorablas. 
    Mire tul jutottunk rajta, meg mire befejezzuk, kozben az arak is megemelkedtek, mit mondjak, nem unatkoztunk es nem unatkozunk most sem.
    Csak azt tudom mondani, hogy  itt van az ideje, jobb kesobb, mint ssoha.

    Kicsit lehult a levego. 
    Kimentem reggel paradicsomert, hat a meglepetestol szolni sem tudtam volna, ha valaki velem lett volna. majdnem az osszes paradicsom tove elfeketedve, meghajolva.

    Ha tudom, holnap leszedem a paradicsomokat, a tovet is ki fogom huzgalni, mert nagyon lelombozo latvany igy osszessegeben. A paprikaknak semmi bajuk.

    Gyonyoru, finom paradicsomok voltak az iden.
    Kimentem es  szedtem belole, letoroltem, ettem, ettem, mire eszre vettem magam, a szemem is becsuktam a kulonlegesen finom, friss izetol.

    Akiknek adtam, azoknak nagy oromet szereztem. 
    előzmény:
    Zsumi45 (56290)
    2014-09-12  19:16
  49. hus
    hus
    2014. szeptember 14. 04:4156303.
    Zsuzsokam, nem sok dolgon szoktam felhaborodni, mert az elet ilyen es sok turelem kell hozza, tudom jol. De mindennek van hatara.  Ha az lejart, akkor szoktam intezkedni ugy, ahogy kell.  Maar egy onaapja mondtak, hogy par nap. Na az is letelt.

    Bemegyek, mar  ismernek ott amugy is, fajos labbal is megjarattak egy parszor. hat most betancolok.  Gyermekeimnek  nem akarom megemliteni ezt az ugyet, mert el vagyunk foglalva  a nagy bejelentessel, meg van a gyerekeknek az eskuvo napja.
    Nagy szervezkedes folyik, mi lanyok  csipogunk is eleget rola.
    Mi lesz, ha eso lesz? Kerdesre is meg volt a valasz nagyjabol,  de a kislany ugy megilyedt, hogy mi lesz, ha valoban esni fog, mi lesz a ceremoniaval, a vendegekkel.
    CVsak ne  ömöljön.  Ugy, ha veletlen ráérnék, gondolkodhatom otleteken es megoszthatom a lanyokkal. Van mar kepzeletem rola, szinte az osszkepet is latom, de megelni az igazi. Akar zuhogo esoben is.  Mondtam a kislanynak, hogy nezegessen olyan torteneteket, amikor nem ragyog a nap eskuvokor es akkor biztos, hoghy mindegy milyen ido lesz, neki sem lesz problema, mert nem az a lenyeg.
    A kis tunderem az eskuvoi kepek miatt aggodna nagyon, azt mondta. 
    En meg mar ruhat nezek magamnak. 
    előzmény:
    szizsuzsóka (56296)
    2014-09-13  07:03
  50. 2014. szeptember 13. 22:0756302.
     

      Békés, kellemes éjszakát kívánok!

Címlap

top