Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Cseh konyha

.Mosomedve
Létrehozva: 2005. november 23. 20:04
Sziasztok!!
Nagyon imadom a cseh konyhat de sajnos nem tudok egy etelt sem csinalni...Eddig csak knedlire talaltam receptet,de jo lenne ha valaki tudna mondani jo eleleket..
  1. 2015. június 22. 23:2325401.

    Cipellő még nem volt rajtam, nem mentem sehová. Hétvégén halászlé party volt, fincsi volt. Mama rosszul van, de mindannyian, holnap főzni kell neki, mert ma 3x lett riadóztatva a férjem. Lesz húsleves, az már biztos, és valami tészta. De, hogy velem mi lesz, mikor én délben szoktam felébredni? És hiába is erőszakoskodom magammal, hogy ha napközben nem alszom, akkor majd éjjel tudok, nem tudok, aztán nappal pedig elájulok.


    Fincsi lett a kovászos uborkánk. Leszűrtem, és beraktam a hűtőbe. Ha még találok régi krumplit, lehet, hogy krumplistészta lesz, ahhoz lehet enni kovászost.


    Jó éjt mindenkinek! betegnek gyógyulást!


     


     
     
     
     
    előzmény:
    mandula2 (25398)
    2015-06-21  22:20
  2. 2015. június 22. 23:0225400.

    Na látod, minden jó, ha a vége jóóó!

    előzmény:
    Tete (25399)
    2015-06-22  18:32
  3. 2015. június 22. 18:3225399.

    itthon van!!!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    mandula2 (25398)
    2015-06-21  22:20
  4. 2015. június 21. 22:2025398.

    Sziasztok!


    Eltelt a hétvége. Kivel mi történt?


    Klári, mi újság mit mondanak az orvosok, mikor mehet haza? Meddig kell még pihennie?


    Vera hogy vált be az új cipelléd? Nyom? Nem nyom? Ez itt a kérdés!!


    Julcsi merre?


    Marink, ott van már az unoka? Akkor nincs pardon, fittnek kell lennetek! Jó egészséget hozzá!


    Velem annyi, hogy lefejeltem a fürdőszobában a radiátort. Fejem, nyakam /nyekkent egy nagyot/ a vállam alaposan megrándult, a kezem alig mozog, a térdem meg... szóval jól vagyok.


    Menni, fogni alig tudok, fordulni is csak teljes testtel, mintha bábuból lennék.


    Na mindegy, ez is elmúlik egyszer.


    Sütöttem egy nagyon lapos, nagyon vacak süteményt. Férjnek pedig pont így ízlett.


    Az utolsó szemig elfogyott. Ki érti ezt?


    Reggel 13 fok volt kint, szinte őszies az idő.


    Lányok! Holnapra kérnék egy kis drukkot!!


    Mindenkinek jó éjszakát, reggel találkozunk, sziasztok.

  5. 2015. június 21. 02:2225397.

    Látja a paradicsom a napot, ha süt, 2 oldalról, délelőtt balról délután jobbról.


    Nem értem ezt a káposztát.


    Mindenesetre jó lett, többször elfogyott a tetejéről a lé, sós meleg vizet kapott a kenyér tetejére, már a hűtőben csücsül. 


    De megváltozott a menü, nagyon friss halat vettünk a Metr...-ban, ahogy hazaértünk már mostam, sóztam, és be a mélyhűtőbe. Külön raktam az alaplének valót, azt jegesen is be lehet rakni a vízbe főni, mire megfő a hagymával, és hazaér a kosztos társaság, addig a többi kiolvad.


    Meglepetés ért, a szelet hal drágább, mint az irdalni való filé. Legközelebb csak olyat veszek, és csak az alapléhez veszek szeleteltet. Régen sokszor vettünk filét, anyu miatt, és a fiú is jobban merte enni amíg kicsi volt.


    Vettünk 1 hete a kiskutyinak kocsiba való biztonsági hámot, mert a múltkor mikor beteg volt én is az voltam, és apa egyedül vitte az orvoshoz, még nem volt ez a hám, és méterenként kellett félreállni, mert mindig mászott volna rá. Persze kicsi lett a hám, most mentünk kicserélni nagyobbra.


    Mentem fél métert a tavalyi szandálomban, már nagyon nyomott. Mellesleg mikor felpróbáltam csodás puha volt, aztán mikor megvettem kaktusz lett belőle. Vagy 30 pár új cipőm van ugyanezért. Egyszer felajánlom jótékony célra, csak a helyet foglalják. És nem ám 2000Ft-s, van köztük 20 fölötti is., mert apa azt mondta az biztosan kényelmes. Hát nem.


    Gondoltuk, hűvös van, veszünk nekem egy sportcipőt, és ha nem elegántos kiöltözős helyre megyünk, ......


    Direkt sportáruházba mentünk, annyi embert szombat délután, sportboltban sose láttam. Hatalmas áruház, hatalmas parkolóval, hely sehol. Mondom itt ingyen van valami, hát nem volt, szerintem az a sok ember mind nyaralni megy. Csak mi nem.


    Cipők igen silányak, a 26 éve vett Adid...s cipőm nemrégen szakadt el hátul, de a kertben még jó. Ezek könnyűek, tiszta műanyag, és még nyomott is a piszok, amelyik tetszett, elöl az ujjaim fölött.


    Aztán elmentünk a Nik....e, és Adid....s boltba, 37 ezer egy cipő, onnan is ki.


     Végül a Metr...ban vettünk, az is olyan kis satnyácska, de "csupán" 10 ezer volt. Pipa vagyok, remélem ez nem csapott be, és nem válik kényelmetlenné, vagy nem terül szét, mint a fiúnak vettünk a piacon egyszer, 1 hét után olyan lett, mint a lapospalacsinta.


    És van egy titkos tervem, oda is kell egy sportcipő, amit apa messzemenően nem támogat. Lesz Shih-tzu találkozó 2 is egymást követő héten, legalább az egyikre szeretnék elmenni, de apa nagyon ellenáll, és nélküle nem jutok el oda.


    Mindig ezt csinálja velem, állandóan összeesküvés elméleteket gyárt, akár szomszéddal akarok barátkozni, vagy neki mindegy. Aztán ráhagyom, mert beleülteti a fejembe a hülyeségét. Most azzal jön, hogy a kutyus meg lesz zavarva. Ha meg lesz, eljövünk. De a kozmetikában nagyon szerette a kozmetikus 3 kutyusát, csak nem engedtük el a pórázról, mert megszökött volna.


    Új divatot csináltunk a Shih-tzuk közt, egyre többről levágták a hatalmas szőrüket, kis pilincka lábuk van macifazon nélkül, mint a csivavák.


    Megettem egy fél kiló cseresznyét, kissé sok volt, hatásra. Egyébként még ettem volna.


    Debrecenit ettünk ebédre, de én már 1-től elrontottam a gyomrom, helyette cseresznyéztem.


    Kéne aludni, ha álmos lennék, megint elaludtam tv közben.


    Jóccakát mindenkinek!


     


     


     
     
     
     
    előzmény:
    szőrész (25393)
    2015-06-19  00:07
  6. 2015. június 19. 22:2425396.

    Sziasztok, jó estét!


    Klári a gyógyuláshoz idő és türelem kell. Látod, szépen gyógyul és nemsokára már otthon kényeztetheted.


    Most lenne jó kertészkedni, az idő kiváló lenne rá, de most nekem sincs kedvem. A terasz tele lett száraz falevelekkel. Néztem, hogy honnan kerültek oda, hiszen egy órája söpörtem. Újra söprés, kis idő múlva megint falevelek. Kutya fölfelé ugat. Megfejtés: a csatornába hullott tavalyi leveleket dobálták ki a madarak.


    Létrázni kellene, megnézni hogy mi is történt, talán befészkelték magukat, vagy más állat költözött be és útban vannak neki a levelek? Akárhogy is van, holnap a végére járunk. /járok/ Ha valaki fogná a létrát, miközben én felmászok, az nem lenne egy utolsó dolog.


    Lent a téren láttam őgyelegni egy-két "ráérő" emberkét, de Isten mentsen meg tőlük... szóval magad uram, ha szolgád nincs.


    Ma megettem az idei málna termést! Egy szem volt, az is csak félig érett.Remélem nem fogja megülni a gyomromat. Bezzeg Julcsi csak brummog egyet, és máris ott a fél kiló (vagy több?) a kosarában.


    Van még két szem eprem is, de nem bánom hogy nincs több, mert nagyon vacak íze van. Tavaly azt hittem, hogy már kiirtottam, erre valahonnan előkerült ez a két szemet hozó tövecske.


    A cseresznye nagyobbik része a fán szárad meg, vagy a madarak eszik.   Dupla élvezet nekik, mert finom a cserkó, feltétnek pedig ott van benne a kukac! brrrrrrrrrr Egészségükre.


    Tárkonyos rumli nagyon finom lett, holnapra is maradt belőle.


    Miért van az, hogy az üzletben kapható paradicsomok még mindig éretlenek? Félbevágom és a zöld részt kidobom. A héja pedig olyan kemény, mintha csonthéjas lenne.


    Nekem nincs babom - még mindig a zacskóban vannak a szemek - már idén nem is lesz. Ami petrezselyem magot elvetettem, abból jó termés ígérkezik, már kemény másfél centisek a kis petruskák. A füvem viszont szépen nő... itt-ott.


    Esti kávét megittam, most aztán már el is mehetek aludni. Jó éjszakát Mindenkinek.

    előzmény:
    Tete (25395)
    2015-06-19  17:36
  7. 2015. június 19. 17:3625395.

    Szép estét mindenkinek.


    A hajnali beköszönést úgy gondoltam majd ha felébredtek. Amikor elküldtem akkor néztem, hogy félreérthető.


    ma már felkelhetett. Most már az is  nagy  boldogság. Hazajövetelről még nincs szó. Próbálok neki kedveskedni amivel csak tudok. Azt mondja már unalmában is eszik. Nagyon sovány, ráférne jó pár kiló, úgyhogy egyáltalán nem baj. Valahogy nem találom a helyem, pedig máskor is sokat vagyok egyedül, de akkor dolgozik, most meg tudom, hogy beteg, állandóan nála járnak a gondolataim.


    Meg az unokáim kedvenceit  is főzöm sorra, borsófőzelék, mákos guba, krumplis tészta, rántott hús. Még maradt kielégítetlen óhaj, a madártej. Azt majd legközelebb. Nagyobb unoka az apukájával kenu-túrára megy a hétvégén. Jövő héten meg a másik nagyszülőkhöz utazik.  Aztán táborba.


    Most nincs igazán kedvem kertezni. Feltöltöttük a medencét, alig volt meleg idő, jött a lehülés. Még nem is lehetne használni hideg a víz, de egyébként is hűvös van.


    Eldöntöttem holnap karfiolt kovászolok. A babomat állandóan lesem, de még csak virágos, babhüvelyek nincsenek rajta.


    Jók legyetek, vigyázzatok magatokra.


     

    előzmény:
    Tete (25394)
    2015-06-19  04:21
  8. 2015. június 19. 04:2125394.

    Szép reggelt (majd) mindenkinek.


    Vera, én Julcsi instrukciói alapján csináltam a kovászolt káposztát. A felét megfőztem a másik fele bő lével a hűtőben. Most direkt kimentem megnézni. Finom, nem barnult meg. Elég sok lében van, ami az eredeti.


    Egyébként olvastam, hogy cukkini, karfiol, zöld paradicsom is kovászolható. Lehet a karfiolt kipróbálom. Gyakorlatilag bármilyen zöldséggel meg lehet csinálni.


    Én a fekete koktélparadicsommal meg vagyok lőve. Már pindurinak is fekete, honnan fogom tudni, mikor szüretelhető? Most állandóan tapogatom, de még beton kemények. Lehet majd megsokallják az inzultálást. 


    ma már talán felkelhet. Egy csomó vizsgálata lesz  még. Szerencsére nem fáj  neki semmi, de már nehezen bírja az ágyhoz kötöttséget.


    Vigyázzatok magatokra. nem igazán tudtam aludni, azért a hajnali levél.

    előzmény:
    arirangarirang (25392)
    2015-06-18  22:47
  9. 2015. június 19. 00:0725393.

      


    Jááááj vizet nem szabad rá önteni! 


    Felhígul a lé és az nem forrt meg. Holnap főzd meg, kihülés után hűtő felső polc. Szombat-vasárnap ehetik.


     


    A kovászos káposzta az nem döngölt -savanyú káposzta.


    Kovászos: káposzta LAZÁN az üvegbe, ugyanúgy!!! mint az uborka, kapor, kenyér, BŐVEN SÓS VÍZ!! Jól lepje el legalább 2-3 ujjnyira. A kenyér és a káposzta is magába szív, csökken a sós vízszint, elromlik, ha kiforratlannal pótolod.


    Ha kilóg, akkor romlik, mindig lé alatt legyen a káposzta.


     


    "Az a kis fürtös cseresznyenagyságú a balkonparadicsom?"  Az igen.


    Az esővíz jó, de az nem, hogy "nem látja a növény a napot". Merthogy tető van fölötte.


     


    Jóccakát!


     

    előzmény:
    arirangarirang (25392)
    2015-06-18  22:47
  10. 2015. június 18. 22:4725392.

    Lécci, lécci valaki!
    Csináltam kovászolt káposztát a gyerekemnek. Hoztak hozzá olyan kenyeret amit megehet ő is. Ma isteni szerencse, hogy a kenyér alól kihalásztam villával egy kis falatot, most pont jó, nagyon finom. Lehalásztam a kenyeret, és az 1 szál kaprot, tettem rá még egy kis vizet, és be a hűtőbe. Most kérdeztem tőle, hogy vasárnap csináljak-e nekik töltött vagy székelykáposztát, de még nem válaszolt. Kb. 1 kg a kápi, apa vette, csurig döngöltem vele egy 2literes üveget. Kockáztassam meg, hogy vasárnapig megbuggyan a hűtőben, vagy szűrjem le, és tegyem a fagyasztóba? Ugyanis télen egy adag megromlott, igaz akkor nagy üvegben volt, és megbarnult a teteje, aztán annyi volt neki.


    A kovászosubi még nem jó, nem volt kint egy percig sem, Első nap még sütött a nap a belső párkányon volt a káposztával együtt, de mikor lehűlt, beraktam a konyha legmelegebb részébe, majd ma délután ismét süttettem egy kicsit. Tudom nem kell neki a napsütés, csak a meleg, de így kicsit melegebb volt, mintha nem rakom oda.


    Virágzik a balkonparadicsom, nem nagyon sok virága van, még nem sokat nőtt mióta beültettem. Sajnos az eső nem éri, mert fedett a terasz, de majd gyűjtök neki esővizet, remélem beválik. Mekkora egy ilyen paradicsom? Az a kis fürtös cseresznyenagyságú a balkonparadicsom?


    Klári örülök, hogy a párod jobban van. Nem csodálom, hogy a lekváros kenyér nem ízlik neki, és gondolom a mennyiség sem egy férfiembernek való.


    Sziasztok, jó éjt, süninek szerencsés utat!


     


     


     
     
     
     
    előzmény:
    szőrész (25390)
    2015-06-17  23:39
  11. 2015. június 18. 06:5525391.

    Szép jó reggelt mindenkinek!


    Tegnap a nagy történetírásban elmulasztottam megköszönni, hogy gondoltatok ránk és jobbulást kivántatok.


    Köszönjük.


    Igen Mandula értem én, hogy minden van valamiért és minden akkor amikor.


    is döntés előtt állt, a betegség  miatt (is) sikerült neki választ találni. Én nem akartam befolyásolni, de titokban arra gondoltam, hogy jó lenne, ha úgy döntene ahogy tette.


    Még ki kell találjam mit vigyek neki délután. Egy kis hazait. Persze szolidan. Az ebédet megeszi (akármilyen is), de a mézes vagy a lekváros kenyér vacsorára nem nyerte el a tetszését. Tegnap elvittem az első érett  1 szem cseresznyényi méretű koktélparadicsomot, ma az első  kaliforniai zöldpaprikát fogom. Amikor hazajön akkor lesz padlizsánkrém a sajátból. 


    Vigyázzatok magatokra.

    előzmény:
    mandula2 (25389)
    2015-06-17  21:21
  12. 2015. június 17. 23:3925390.

     


     Szervusztok leánkák!


     


    Hehe Évi, nekem van egy szem kukuricám, nem tudom hogy került ide, de kikelt és szépen furulyázza a leveleit kifelé.


    Gondolom tojta egy madár, ahogy a tiszafákat, az ezüstfenyő-gyereket, a mahóniákat és egyéb növényeket-virágokat, amiket én nem is ültettem.


    Citromfű? Kis kazlat, vagy nagy kazlat kérsz? Menta is rengeteg.


     


    Brummogtam egy félkilónyi málnát, begurigáztuk a felét, a másik felét pedig cukros tejföllel kikevertem. Aszonták a fiúk, hogy te mit ki nem találsz? és vígan bekanalazták az adagjukat. Titkon arra gondoltam, hátha nem ízlik nekik, több marad, de nemmmm!


    Ezt most a reggeliért kaptad!


     


    Nemrég jöttem be, sünkalandunk volt.


    Megint.


    Hajnalban is acsarkodásra ébredtem, kitántorgok, még félsötétben, már megint a sün csámborog át a kutyaudvaron. Vannak időpontjai, de hogy hol jön vissza, még nem sikerült kideríteni, csak mindig kifelé igyekszik. Szóval hajnalban, gyakorlottan vittem a söprűt, a kutyákat megfenyegettem, a sünit hátragörgettem. Most este már másodszor hallom a hangokat, mit hangokat, örjöngést, két enyém, és a két szomszéd áriázott. Kertészkesztyű fel, vödörbe a sün, kuttykísérettel kiraktam az utcára, ha már olyan nagyon arra igyekszik. Most csönd van. Meddig?


     


    Barackok még zöldek, de nem lesz olcsó, nálam is csak pár szem van a fán. Rossz időt kapott a virágzás után.


    Viszont a téli körtén tavaly egy sem, idén elégedett vagyok.


    Idő jön, fájnak az itt-ott-jaim. Esőt kérek, nem akarok locsolni, mert drága és nem ér fel az esővel.


     


    Jóccakát!


     


     

    előzmény:
    mandula2 (25389)
    2015-06-17  21:21
  13. 2015. június 17. 21:2125389.

    Sziasztok!


    Klári! Mindennek van valami oka. A betegségnek is, a satnya növényeknek is...csak elég nehéz megfejteni, ahhoz bizony idő és türelem kell.


    Lehet hogy ezzel a pár nap kényszerpihenővel valami rosszat került el. Fogja fel így, és máris inkább hálás lesz.


    Ilyen napom kevés volt, és nem csak mostanában. Hajnalban felkeltem, hogy kiengedjem Borcsit a konyhából. Kibotorkáltam úgy négy óra körül, akkor láttam, hogy nincs is bent. Nem baj hogy felébredtem, legalább elmélkedtem egy kicsit,  amíg újra el nem aludtam. Reggel nyolc óra körül ébredtem. Fürdés, dolgok elvégzése, közös kávézás.


    Gondoltam egyet, egy nagyot és merészet, azt mondtam magamnak, hogy most bizony visszafekszem. Már ugyan nem pizsamában, hanem felöltözve, egy pléddel betakarva. Bekapcs. a szám.gépet és a tegnap abbahagyott videót ma megnéztem.


    Azután még egyet, aztán még egy felet. Akkor már nem bírtam tovább a semmittevést - pedig ezek a videók húúú de jók voltak és kellettek a lelkemnek -. Úgy kellett magamra parancsolni, hogy nyugi, nyugi, az idő rossz, helyetted senki nem csinál meg semmit, maradj nyugton.


    Nem ehhez a semmittevéshez szoktam hozzá, így az  nagyon fárasztó tud lenni.


    Délutánig bírtam, aztán mint akibe rugót tettek, gyorsan behoztam a lemaradásomat.


    Van itt a szemem előtt egy cédula, rajta ez áll: "MA ÉS MINDEN NAP IDŐT HAGYOK MAGAMNAK ARRA, HOGY CSAK ÚGY LEGYEK, ANÉLKÜL, HOGY BÁRMIT IS CSINÁLNÉK"


    Ez itt van már évek óta, de csak nagyon ritkán nézek rá és tartom be. /majd feltűnőbb helyre teszem!!!/


       Egyszóval semmit ne siettessetek, mert mindennek meg van a maga ideje. 


    Vera ez az én négylábúm egy őrült, azt hiszi, hogy ő egy őzike, vagy gazella. Mostanában már nem szökell akkorákat, mert nincs hol. Miatta kellett a kertet egy alacsony kis kerítéssel ketté választani. Magasat és hosszút tud ugrani. Fölfelé még nincs is baj, de amikor leugrik a magasból a kőre... engem a frász kerülget.


    Az ásást most szünetelteti, de a friss füvet nem kíméli. Szerencsére mindig a nyomában vagyok, így aztán mielőtt rámenne, sumákolva körülnéz... viszont én ott vagyok és lecsapok rá. Legalább várja meg, amíg egy kicsit megerősödik a fű. Augusztusra úgyis kiszárad. /töröld, töröld/


    Mamánál ez a szokásos?


    Julcsi, holnap rumli leves lesz, méghozzá tárkonyos. Ma már nem bírtam tovább, rántottam egy szelet karajt, hozzá petr.burgonyát és kovászos uborkát. Előtte még egy nagy tányér leves.


    Reggel gondoltam rád, na miért is???? hehe  Naggggyon finom volt!


    Lányok! Kinek kellene citromfű palánta? Julcsi, talán te említetted? Verának meg szedek majd pillangóvirág magokat - ha kell -. Csak halkan jegyzem meg, nekem még mindig nincs egy szál kaprom sem.


    A fügéim nagyok is, kicsik is, de még mindegyik zöld, éretlen.


    Évek óta szeretnék legalább egy szál kukoricát. Tegnap láttam az egyik telken rengeteget, de az ember nem lop, a tulaj meg nem volt ott. Kértem volna, bár kétlem, hogy 1 méteresen már megeredne máshol.


    Évekkel ezelőtt a másik topikból kaptam valakitől piros napraforgó magot. Nálam hmmm.. kinőtt, virágzott is, de a szomszédba is adtam pár szemet, azt látni kellett volna!!! Olyan csodálatos nagyra nőtt és megszámlálhatatlan sok szép tányért hozott. Hiába na! Sz-ból nem lehet várat építeni. Nálam ilyen a föld és kész.


    Marink, minden rendben van?


    Zsóka utasítása alapján tavaly befőztem pár üveggel s.barackot lekvárnak. Nagyon finom lett. Idén is kellene pár  eltenni, hogy legalább a sütibe legyen. Milyenek az árak, fogalmam sincs. Lehet már egyáltalán puha barackot kapni?


    Az előbb még szedtem cseresznyét. Olvasószemüveggel bontottam ki, ebben a pár szemben nem volt kukac.


    Az előzőekben volt. Hova lettek? Na nem mintha hiányolnám a díszes társaságot!


    Gyógyulást, pihenést, jó éjszakát kívánok.    m.

    előzmény:
    Tete (25388)
    2015-06-17  19:18
  14. 2015. június 17. 19:1825388.

    Szép estét mindenkinek.


    Múlt pénteken éjjelvezetési ideje letelt. Elért Mosonmagyaróvárig. Ott ki kellett volna vennie 45 órás pihenőt. Kocsit ott hagyta, (mivel Győr volt az egyik lerakója), megszervezték a hazajövetelt. Szombaton de. meg is érkezett. A hét közepén meghúzta a hátát (az közben megjavult), de a jobb lába meg térdtől lefelé dagi lett. Mivel  már mindenki szervezett programot magának, azt mondtuk a buli elnapolva. Úgy is hőség van, nem sütögetünk, hűsöl mindenki otthon. Azért szombaton este torta, köszöntés, pezsgőzés volt. Lábára kapott krémet, borogassa, polcolja fel. Hétfőn hajnali kettőkor indulás Móvárra a kocsihoz. Lepakolás több helyen. Este hazajött, újra doki. Csípés, kenegessük, borogassuk, polcolja. Kedden reggel sem volt jobban elment a kórházba az SFR-re. Amint megvizsgálták azonnal vízszintesbe parancsolták. Három napig még a mosdóba sem mehet ki. Mélyvénás trombózis. Kapja a gyógyszereket, hasába szurit. Szerencsére nem fáj neki. 


    Unoka meggyógyult, jár bölcsibe. A nagyobbik már vakációzik, ő velem van. Azaz többnyire a szomszédban az unokatestvéreinél. Én hol ott velük, (hogy ne a nővérem vigyázzon háromra, hol úton a kórházba, illetve nála


    Jól kezdődött a nyár a szünidő. A fügém (az a kevés ami eddig fenn maradt a bokron) most potyog. A tök, cukkinik virágoznak, majd elsárgulnak és leesnek. A futós zöldbab virágzik, a bokorbab satnya. A paprika palántákon vannak paprikák, de nem nagy durranás. Van olyan paradicsom ami másfél méteres de paradicsom nincs rajta. Szóval a helyzetet legjobban a hajtépős hangulatjellel tudnám jellemezni.


    teljesen kiakadt, hogy ha ez a 60 éves szülinapi ajándék (mármint a betegség) akkor köszöni, de nem kér belőle. Meg pasiból van a szentem, aki  37,5 hőmérsékletnél már végrendelkezik. Hát ennyi kislányok.

    előzmény:
    mandula2 (25384)
    2015-06-16  21:55
  15. 2015. június 17. 15:2325387.

    Klári sajnálom a -t. Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok neki.


    Mikor még nem láttam sohase krumplit elvetve, csak a piacon, hát már igencsak asszonyka voltam.A szomszéd kertben rengeteg fehér virág volt. Az asszony apja virágos volt, meg voltam győződve, hogy azt neki ültették. Mondom milyen sok szép virágotok van, mi a neve? Azóta is azon röhögnek.


    Tegnap csináltam a lefagyasztott savanyú káposztából, és a lefagyasztott kész pörköltből székelykáposztát, na az 2 hétig ki fog tartani, annyi lett.


    Mama tegnap rosszul volt, a meleget átvészelte, mikor lehűlt rosszul lett. Én sem vagyok 100-as, mindig szédelgek, de szerintem a szemüvegem is rossz. 1 éve nem tudtam megszokni.


    Hétvégén töménytelen mennyiségű halászlé lesz, jönnek a kosztosok. Remélem hogy olyan finom lesz, mint legutóbb, az nagyon jól sikerült.


    Kiskutyám azóta mióta lehűlt az idő szaladgál nagy boldogan a kertben. Mikor meleg volt nem is akart kimenni.


    Képzeld Éva, láttam egy videót, egy kutya mindig ásott, mikor kivitték a telekre, és annyira ásott, hogy elszakadtak az izületei az egyik lábában. Nem is jött helyre. Magyarázd el a kutyádnak, hogy az ásás káros az egészségre.


     


     


     


     
     
     
     
    előzmény:
    szőrész (25386)
    2015-06-16  23:09
  16. 2015. június 16. 23:0925386.

     


     Évi ezt mondtam álmodban? Biztos egy jó tárkonyos rumlilevesre gondoltam!


    Esetleg a paprikás rumlira, ha valahol elgurulva mégis találnánk egy tojáskát is, amiből a bő lébe szaggatunk galuskát, úgy kiadósabb és kenyeret sem kell hozzá enni.


     


    Első fezék gyümölcsleves elfogyott, gondolom holnap ott vár majd az asztalon újabb két tálka gyümölcs.


     


    Remoskában sült cseresznyés-meggyes pite, kis darabka maradt holnapra.


     


    Múlt héten levágtam a sóskát, leszáraztuk, megpároltam, fele a fagyasztóba, feléből finom mártás. Mondtam, hogy két szem krumpli, sós víz és kész. Hazajövök, fő a két szem krumpli, tele vele a kisfazék, gondolom a két legnagyobb fődögélt ott, 4 tányérra való lett a végén. Sőt én másnap átpirítottam maroknyit zsíron és egy tojáskát ütöttem rá  szokás szerint és egy kovászos uborkával megreggeliztem.


    Van négy bokor rumlim a kertben, ma megint felhúztam a tövükre a földet, már bimbósak.


    Ma sokat gyomláltam, fájok is itt-ott, megyek olvasni és a hűvösben aludni egy jót.


     


    Örülök a lehűlésnek, sokkal kellemesebb, bár tudom, a nyaralóknak meg a meleg a jó, de azért nem a 35 fok!


    A hideg ellen felöltözünk, de mit veszünk már le magunkról, mikor fehérneműnyi az összes ruházatunk a melegben?


     

    előzmény:
    mandula2 (25384)
    2015-06-16  21:55
  17. 2015. június 16. 22:5225385.

     


     Klári jobbulást neki!


     


    Betegség soha nem jön jól, na de ilyen időzítést!


     

    előzmény:
    Tete (25383)
    2015-06-16  17:42
  18. 2015. június 16. 21:5525384.

    Sziasztok, jó estét!


    Dehogy szűnt meg a topik! Gondolom, mindenkinek volt plusz elfoglaltsága, meg a hőség, aztán az eső, a vihar... szóval itt vagyunk, ne félj, nem leszel egyedül.


    Ez Verának szólt.


    Ez pedig Klárinak: hétfőn  nem volt éppen a legjobb idő, de azért lehetett volna ünnepelni.


    Azt hiszem, nem ilyen áron gondoltad Te sem, hogy hosszabb ideig legyetek együtt. Ez fájdalmas betegség, biztosan a sok üléstől van.


    Mielőbbi gyógyulást kívánok, Te pedig ne aggódj, hamarosan rendbe jön, aztán jöhet a .


    Amikor a tv-ben mutatták a kamionosokat, gondoltam Rátok is, az inzultálásokkal kapcsolatban.


    Vera mi van veletek? Férj, Lányod, Mama, kutyus... na meg Te?? Allergia?


    Julcsi! Lépj ki az álmaimból! Arra riadtam fel, hogy álmomban meghívtalak titeket egy jó kis vacsorára, és akkor derült ki, hogy három szem krumplin kívül nincs más itthon. Ez még viccnek is rossz lenne, bár gyanítom, hogy te megoldanád ezt a kínos helyzetet.


    "három szem krumpli? óóó, hát abból csodás lakomát lehet varázsolni"     Na majd megbeszéljük.


    Marink megnyitod a NAGYI ovit? De jó lesz nektek!


    Zsóka működik a klíma?


    Jó éjszakát, gyógyulást, pihenést!


     

    előzmény:
    Tete (25383)
    2015-06-16  17:42
  19. 2015. június 16. 17:4225383.

    mélyvénás trombózissal kórházban. Majd jövök.


    Vigyázzatok magatokra.

    előzmény:
    citylako (25382)
    2015-06-16  14:56
  20. 2015. június 16. 14:5625382.

    Megszünt a topik?


     
     
     
     
    előzmény:
    mandula2 (25378)
    2015-06-12  15:00
  21. 2015. június 14. 00:4425381.

    Bánatos vagyok, hogy tönkre mentek a gyümölcsfáink is. Igaz, sose volt aki leszedje. Amíg a papák éltek, volt cseresznyénk, csak meg kellett enni, el voltunk kényeztetve. Apósomnál 3 cseresznyefa volt, egy korai, 2 mostani, de fokozatosan értek, egyik a másik után. Apukáméknál egy fél fa volt, mert az is nagyon öreg volt már, viszont olyan finom cseresznyét nem ettünk még azóta se. A piacon 1200 volt 1kg cseresznye a múlt héten, és mi az hármunknak 2 napra? Lassan drágább, mint a hús.


    Ma igazán ki voltam nyúlva. Mióta nyitva az ablak, mindig hirtelen ébredek valami zajra, és a hirtelen ébredés nem az én világom. Fejfájás szédülés, hányinger, egész napi kóválygás.


    A vérnyomásom úgy néz ki kevesebb gyógyszerrel alacsonyabb, mint amikor teletömtek a télen 3x 3 marék gyógyszerrel, hamar leálltam róla. Találtam egy módszert, állítólag katonáknak tanítják, fájdalomcsillapító, na az nekem nem, viszont a vérnyomásom, pulzusom rendezi. Gondolom ez is közrejátszik, hogy kevesebb gyógyszer is elég.


    Fogni kell egy golyóstollat, aminek nem megy be a hegye. A középső ujjad tenyér felőli oldalát kell vele nyomni a körömtől kb fél cm-re. Meg lehet találni könnyen, ahol baromira fáj. Először a bal, majd a jobb kezeden, 1-1 percig. Nem kell átbökni az ujjad, elég csak nyomni rendesen, a végére már imádkozol, hogy mikor telik le az 1 perc. Nekem nem azonnal hatott, hanem másnapra, de egyenlőre jó.


    Ma már azt olvasta a férjem az időjárás jelentésben, hogy előrébb jön a lehűlés, gondolom a vihar se marad el, most már hétfőre mondják.


    Ma délután volt valami szélvihar, elvitt minden üres cserepet, amit be akartam ültetni.


    Kutyusom olyan kopasz, hogy rémes, kis virgács lábai lettek, nézegeti magát a tükörben, nem tudja ki az ott. Mindig olyan kismackósra volt nyírva, de mondtam, hogy kopasszák meg, úgy látszik akkor biztos a lehülés, a múltkor is így jártunk.


    Ma nagyon megjártam. Apa vett házi szalonnát, otthagyott egy picit, amit bekaptam, aztán vágtam hozzá még, paprika, paradicsom. Azóta egész nap járkálok, nem is mertem enni a rizses húsból, csak üres rizst, zsír nélkül. Sose szoktam szalonnát enni. Nem mondom, hogy jól vagyok lakva.


    Pedig nagyon ennék cseresznyét, de nem merek, még vizet se, pedig szomjas vagyok, de azonnali hatása van. Nem vagyok álmos, mit lehet csinálni ha nagyon meleg van, fekve tv-zni, aztán 2 perc múlva durmolni.


    Ti aludjatok, szép álmokat!


     


     


     
     
     
     
    előzmény:
    bmari (25380)
    2015-06-13  11:25
  22. 2015. június 13. 11:2525380.

    Szervusztok Leánkák!


     


     


    Mandula, a rebarbarám szára zöld színű. Láttam én is fotókon rózsaszínűt, az enyém nem olyan.


    Megyek is ki mindjárt, szedek egy adagot kompótnak. Lehűtve jó lesz ebben a nagy hőségben.


    Már korán reggel gazoltam, de el kell bújni később, nem lehet a napon lenni, még sapkában sem.


    Borsóm kiszedve, fejtve, fagyasztva, meg vagyok vele elégedve. Érik a paradicsom, lesz már paprika is.


    Érik a júniusi cseresznye.


    Jön az unoka vakációzni, amíg az óvoda zárva lesz.


     


     


     


    1. cseresznye


    2. sárga cukkini


    3. fáklyaliliom


    4. Mária liliom


     

    előzmény:
    mandula2 (25365)
    2015-06-09  10:21
  23. 2015. június 12. 21:1225379.

    Az én fürdőruháim is így szokták végezni, már elő se merem venni, hogy megnézzem. Jártam a vizitornára, ott egy övet kell felcsatolni, hogy egyensúlyozzál a vízben, az is erőkifejtés., és a fürdőruhán nem látszott semmi, mikor nem volt rajtam. Az uszodában, pedig klasszul átlátszott, még a popolóm is látszott. Az volt a szerencsém, hogy éppen ott volt a lányom, ő szólt, idegen biztosan nem mondta volna meg. De nemigen hiszem, hogy megyek víz mellé, a strandot utálom, uszodában nem tudom kihasználni az időt, mert nem tudok órákat úszkálni, A természetes vizekben pedig iszonyom van, még a Balcsiban is az elején, hamar leégek, nem éri meg nekem. Fürdőkádban nem kell több tízezer forintos fürdőruci.


    Undok kis férgek vannak mostanában, én csak rózsatetűre emlékszem. Van egy örökzöld bokrunk, ki lesz vágva, ha idén is csonkig rágják valami láthatatlan lények, állítólag valami lepkék lesznek a hernyaukból. Na még az is, frászt kapok a lepkéktől. Kislány koromban az ilyen nagy esők után, mint ami a héten volt, undorító nedves volt a léckerítésünk, és volt egy villanyoszlop a kertünk sarkában, az valahol hozzáért a kerítéshez, és rázott a kapu.Azon a villanyoszlopon olyankor férfitenyér nagyságú éjjeli lepkék voltak. Mutálódtak az áramtól?Ott volt egy ágyás eper is, és ott is voltak. Azóta undorodom a lepkéktől, bogaraktól, ezért is találnak meg mindig. A teraszon a virágcserépbe beköltözött egy türkizzöld darázsféle. Éppen locsoltam, és bebújt a földbe, akkor jól megöntöztem, mikor ázottan előmászott, kapott a papucsommal.


    Mi itt az őserdőben lakunk, Olyan hangyáink vannak, ami fekete, és fényes, mintha lakkozva lenne, kb. 8mm. Nem is beszélek róluk, mert már vakarózom.


    Ma Hancikát megkopasztották, olyan kicsi lett, kiborult teljesen, bemászott az ágyába, és eldőlt mint a zsák.


    Én is elfáradtam, ott ültem végig, rémesen meleg volt, mikor kiszálltam a légkondis autóból, amíg beértem a lakásba 5m, teljesen bezavarosodott a fejem, mint migrénnél. Most a gyomrom fáj, hogy még boldogabb legyek.


    Ma nem locsolok, ha kell a víz nekik, hát most így jártak.


    Keddtől állítólag drasztikus lehülés lesz, na kiváncsi vagyok.


    Megetetem a Hancit, aztán bedőlök az ágyba.


    Jóéjt


     
     
     
     
    előzmény:
    mandula2 (25378)
    2015-06-12  15:00
  24. 2015. június 12. 15:0025378.

    Sziasztok!


    Klári, unoka hogy van??


    úgy néz ki, hogy ünneplés marad hétfőre?


    Akkor is jó lesz!


    Tegnap délelőtt levágtam az elnyílt rózsákat, akkor lettem figyelmes egy össze-vissza rágott hajtásra. Amikor azt vágtam, valamik rápotyogtak a kezemre, de az a szemüveg ami rajtam volt, csak nézésre jó, látásra kevés.


    Lefotóztam a hajtást, ilyet még nem is láttam. Egy egész család!!! lakmározott! Azért ez már disznóság. Mit képzelnek? Fotózás után összetapostam az egész díszes társaságot, de el kellett mennünk, na meg meleg is lett volna a permetezéshez, ez így elmaradt.


    Voltunk pár üzletben, én is szerettem volna venni magamnak egy könnyű szandált, de sajnos mindegyiknél a legkisebb méret - már ha volt egyáltalán - 6-ossal kezdődött. A lábamból hiányzott a 36-oshoz kb. fél-egy cm. Marad a jól kitaposott /nem is tudom van-e olyan egyáltalán/ cipellém.


    Az a helyzet, hogy amióta itt lakunk és nem járok be naponta a városba, nagyon ellustultam vásárlás terén.


    A fürdőruháimat átnézve riadtan vettem észre, hogy az alig háromszor használt bikinim /de az egyberészesek is/ amikor fel akartam venni, reccsent a gumijuk, aztán úgy is maradt. Azért az nagyon nagy luxus lenne emiatt újat venni.


    Ha én nem is, de talán a varrónő meg tudja oldani ezt a problémát.


    Három óra után már lehet menni a kertbe esetleg napozni - óóóvatosan!!! - kalap vagy sapka kötelező!!


    Marink nagyon hallgatsz!!


    Julcsi! Valami víz mellettit - ha szabad kérnem!

    előzmény:
    Tete (25377)
    2015-06-10  22:23
  25. 2015. június 10. 22:2325377.

    Igen én is megkérdeztem a barátunkat (G-t). Nevetséges, hogy nincs ellene semmi. A bokrunk teteje magasabban van az eresznél, jó pár négyzetméter területet elfoglal. Most komolyan hogy a bánatban lehet minden beteg levelet levadászni. Párat levettem, aztán az ötödiket már el sem tudtam engedni, mert ragadtam a fehér tejétől. Inkább a füge sem kell.Nem volt bátorságom megnézegetni mit rejt az összepöndörödött levél. ÚÚÚÚÚÚtálom amikor mindenféle dögök jelennek meg.


    Unoka megijesztett, mert az ebéd utáni alvásból, úgy ébredt, hogy forró volt mint a tűz. A doktornő  mondta picit piros a torka, meg jönnek a fogacskái is. Kis tündérem hasig nyálas állandóan. Simogattam a  hátát és amikor abbahagytam megfogta a kezem és magához húzta. Akkor simogattam tovább. Aztán ez még megismétlődött párszor. Igen, ő tudatta, hogy azt akarja csináljam tovább. Holnap én viszem az ovist (a lányok lustálkodhassanak), meg úgy is vásárolnom kell.


    hazaérkezése  a hétvégére egyre bizonytalanabbnak tűnik. De mint tudjuk a remény meg a hal.................


     tökéletesen megfelel nekem hétfőn is, csak jó lett volna bulizni a hétvégén.


    Ki üzemelte be a karót?


    Jó éjszakát mindenkinek.

    előzmény:
    mandula2 (25374)
    2015-06-10  20:22
  26. 2015. június 10. 21:5325376.

    Köszi sajnos úgy tűnik.

    előzmény:
    Utóélet (25375)
    2015-06-10  20:54
  27. 2015. június 10. 20:5425375.

    Bocsanat, hogy beleszolok. Nem choreutis nemorana lehet?


     

    előzmény:
    Tete (25373)
    2015-06-10  17:46
  28. 2015. június 10. 20:2225374.

    Klári!


    Beírtam a G-ba, hogy: a fügefa betegségei


    Bálint gazda azt mondja, hogy a fügefának gyakorlatilag nincsenek betegségei.


    Soha nem tartottam valami sokra B.gazdát, de a másik tanácsadó sem mondott használható javaslatokat.


    Állítólag a fügefa elleni kártevőkre nincs más ellenszer, mint a levelek, vagy a hernyók leszedése.


    Én nem láttam hernyót, csak az összezsugorodott leveleket, rajta barna foltokkal, meg azzal az ezernyi fekete pöttyel. Eléggé undorító.


    Nagyon magas és terebélyes a fügefánk, nem tudom hogy lehetne megoldani? Létra, olló és elégetni a levágott leveleket.


    Klári az unokának gyors gyógyulást kívánok, de azt hiszem a kicsik már régen meggyógyultak, amikor mi még mindig aggódunk miattuk.


    Az ünneplést pedig bízd a jövőre, az idő mindent megold, akkor is, ha időközben aggályoskodunk a problémák miatt.  Minél több az akadály, annál jobban fog sikerülni!


    A rózsafa mellé állított karó nálunk is üzemel már délután óta!


    Na látod? Csak idő kérdése!


     


     


     

    előzmény:
    Tete (25373)
    2015-06-10  17:46
  29. 2015. június 10. 17:4625373.

    Segítség!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


    Mandula nekem is olyan a fügebokrom. Nézegettem a termést és látom, hogy be van szőve egy csomó fiatal hajtás és lakik benne valaki. Nincs gusztusom megnézni, hogy ki az albérlő. Aztán vannak olyan levelek, aminek csak a vastag erezete van meg a többi le van rágva. Bele sem merek gondolni ki csócsálhatja.


    Rávetem magam a googlira hátha okosabb leszek. Vagy Te már kerestél-találtál valamit?

    előzmény:
    mandula2 (25361)
    2015-06-08  23:44
  30. 2015. június 10. 16:1225372.

    Itt is nagy balhé volt délután, aztán már csak távolban villámlott. A nagy zápor után meg átváltott csendes esőbe, de az órákig esett.


    Jót tesz a bőrnek az esőben sétálás. Hidratál. Mire lapakoltam az ablakból az összes zöldet, hogy kapjanak az esőből már meg is volt a hidratálás. Meg át is kellett öltözni.


    még semmi nem biztos. Ma ötkor rakodik le. Aztán hogy a visszáru mikor, mi,  meg hova, arról még nincs semmi. Megint necces a hétvége. Előre szervezni szinte semmit nem lehet.


    Pici unokám belázasodott, nem ment bölcsibe én pesztráltam. Holnap dettó, pénteken meg mindkettő velem, mert az oviba  meg nevelésmentes nap van.


    Holnap azért bevásárolok, pácolok, legfeljebb bepakolom a mélyhűtőbe, ha nagyon reménytelennek látszik a helyzet. Csak akartam fokhagymás-joghurtos pácot is. Azt meg fagyasztani??? Mustáros-borsos-hagymás lesz a másik meg BBQ. Valami bevált jó kis pác recept nincs a tarsolyban? A zöldségeket az utolsó pillanatra hagyom. Sütiterv még az agyamban sincs, persze van még időm. Most a kicsi miatt így is borult minden beütemezett tennivalóm. Már megszokhatnám, hogy ember tervez, kisunoka vagy a főnöke végez. Csak már valamit kellene mondanom Anyósomnak a nővéreméknek, hogy ki hogy szervezze a hétvégéjét.

    előzmény:
    mandula2 (25369)
    2015-06-09  20:09
  31. 2015. június 10. 08:1625371.

    Sziasztok, jó reggelt!


    Olyan korán elmentem aludni, hogy hajnalra kialudtam magam.


    Kutya persze bent a konyhában, amikor kimentem megnézni, aludt és a pofájában tartotta a mosogatókeféjét. Olyan ez neki, mint a gyereknek a cumi. Reggeltől-estig a szájában lóg.


    Kimentem a kertbe körülnézni. Tegnap még füveztem is egy darabon, gondoltam hogy a fűmag az utcán fog landolni, de szerencsére csak egy kicsit mosta le a tetejéről a földet az eső.


    A gyönyörű rózsabokor viszont majdnem a földig hajolt. Direkt vettem egy támasztót, a leghosszabbat, oda is készítettem a bokor mellé, de senki nem volt, aki leszúrta volna. A föld  olyan kemény volt, hogy én képtelen lettem volna rá. Még szerencse, hogy előzőleg összekötöztem az ágakat, így egyik tartja a másikat. Próbáltam lerázni a vizet az ágakról, de csak én kaptam zuhanyt, a meghajlás pedig maradt.


    Minden relatív. Kinek-kinek mi a baja? Bár nem néztem tévét, de el tudom képzelni - pláne ahogy leírtad - hogy milyen tortúrája volt annak, aki éppen úton volt abban a hatalmas esőben.


    Vera remélem a lányodnak nem lesz semmi baja, nem fázott meg tegnap.


    A cseresznye kezd érni,  még sárgás-rózsaszín, de már édes.


    Persze hol az a rész, ahol már piros? Naná hogy a tetején. Ki tud oda felmászni?


    Minden évben csak annyit tudunk megenni, amennyit elérünk alulról. A többi marad a fán. Aztán vagy reped, vagy már rohad is. Azt hiszem idén ősszel jól megkurtítjuk, mert ennek így semmi értelme. Én nem szeretem a befőttet. Vagy nyersen, vagy lefagyasztva esszük, de a fagyasztottnak mindig van valamilyen mellékíze.


    Én a kutyát nem engedném fel az ágyba, az biztos. Amikor betegen feküdtem, Férj beengedte a szobámba mind a két kutyát. Ott feküdtek az ágy előtt. Amikor felébredtem, azt hittem frászt kapok, mert egy nagy szőrös fej volt az arcomtól két centire. Borcsika ott őrzött, hallgatta a szuszogásomat. Még a kicsi sem jöhetett fel az ágyba, pedig ő aztán igazán mini volt.


    Klári hogy alakul a helyzet? Lesz helyzet???


    Julcsi, Marink remélem Titeket otthon ért az eső?!


    Van valami ötletetek a mai ebédet-vacsorát illetően?


    1. rózsabokor tegnap


    2.       "          ma reggel       :-(


    Mintha kezdene világosodni. Indul a nap.


     


     

    előzmény:
    arirangarirang (25370)
    2015-06-10  00:50
  32. 2015. június 10. 00:5025370.

    Hú, hogy itt mi volt! Vagy 5x visszajött a vihar, vagy többször is, nem számoltam, és közben el is aludtam. Úgy tűnt, már nem fog dörögni, meg akartam nézni a hiradót, bekapcs. a TV-t, egy hatalmasat villámlott, dörgött is azonnal, megint kikapcsolta a TV-t. jól megijedtem, lezártuk rögtön.


    Egész nap fájt a fejem, délután aztán bevettem Algopyrin Fortét, mert már majd megbolondultam. Migrénnel ébredtem, mióta nyitva az ablak, 8-kor felébredek. Beraktam a mosást, aztán ledőltem, de nem múlt el. A fiú volt megbízva, figyelje mikor jár le a mosógép. Klári kérdezed, hogy szed-e valami gyógyszert, szed, idegi izét, az tényleg tud mindenfélét csinálni, ha rosszul van beállítva. Egyszer kapott valami mást, és tiszta zombi lett tőle, nem részletezem, de szörnyű volt, aztán kivertük a balhét, hogy adjanak mást. Mert olyanok, hogy azt mondják nincs más, ami nem igaz, csak kisérletezgetnek.


    Kiskorában kapott egy gyönyörű kék delfines ágyneműt. Előtte kimostam ecetes vízzel, ahogy szabályos. Másnap nézem, olyan fura ez a gyerek. Kék lett. alig bírtam lesikálni róla, de ebben a lilában már én is aludtam, csak annyira tetszett neki, hogy megkapta, hatalmas rózsák voltak rajta, már nincs.


    Most egy fűzöld lepedőt húztunk alá, kiváncsi vagyok holnapra milyen színe lesz a gyereknek.


    Kutyuska rettenetesen félt. Pont enni akart, mikor az elsőt dörögte, azóta se evett egy falatot sem, elkezdett valami hangokat kiadni a hasa, nem tudtam eldönteni, hogy a szél szaladgál-e benne, vagy korog a gyomra, már tegnap is elég nehezen evett, így nem erőltettük.


    A lányom délelőtt átvitte mamának a bútorszállítókkal a régi hűtőszekrényüket, ott maradt pechére rendezkedni, este 1/2 6kor még a Csepel plázából telefonált, hogy ott rekedt az áruházban. Mondtam, hogy ha van nála pénz, vegyen valami kardigánt, pulóvert, vagy akármit, mert rövidnadrágban, és ujjatlanban volt. Persze az apja , na nem is írom, mert állati pipa vagyok miatta, végül is nem tudott odamenni érte. A Férje meg a legszakadóbb esőben defektet kapott, az is bőrig ázott, mert vissza kellett menni a munkahelyére, csak a lányomat akarta hazavinni. Így aztán minden közbejött.


    Vett egy szerinte mámikás esernyőt, meg valami kabátot 1300-ért, képzelem annyi pénzért milyen lehet, azt mondta csak egyszer érjen haza. Az új cipője ronggyá ázott, néhol boka fölötti vízen kellett átgázolni. Az Oktogonon hömpölygött a víz, se taxi, se busz. A villamospályát elöntötte a víz, az se járt, de fel lehetett szállni, legalább nem ázott addig se. Nem értem merre bolyongott, hogy került az Oktogonra? majd holnap elmeséli. Okostelefonoztunk, mindig leadta a helyzetjelentést, végre hazaért, ott meg az erkélyajtón befolyt a víz, locsogott a parkettán. Valamit nem jól tettek fel, vagy nem lehet tudni, de olyan erővel vert gondolom arról az oldalról, hogy ez lett. Még mindig jobb, hogy nem a frissen festett falon folyt a víz.


    Itt most állt el, már nem csurog a garázs tetejéről, de a Hani nem akar lejönni az ágyamról, mert végül fel kellett tenni. Egy pokróc van aláterítve, de rá a paplanomra, úgyhogy nem tudom hogy tudok vele aludni, szerintem sehogy. Majd letelepítem, de most meg se mozdul, nyög és horkol, mutatja, hogy milyen jó neki ott.


    Nem csinálok ebből rendszert, ez egy egyszemélyes ágy, egyébként is mindig olyan koszos a kutya, csak nem alszom kutyaólban.


    Hétvégén állítólag most azt mondják, dög meleg lesz, és szúnyogok, ennyi eső után. Jelenleg olyan lehet a kert, mint a lápvidék, cuppog a fű alatt. Fűvágás nem volt, egy évben sem tudjuk megúszni hogy ne kéne kaszálni legalább egyszer nyírás előtt.


    Már van Medárd? Akkor kezdődik a 40 napos eső. Már nem lehet messze, mert kezd érni a sárgabarackunk, és az mindig ott szokott rohadni az eső miatt. Egyébként visszavittük a befőzőgépet. Kérdezték miért, mondta a férjem mert ez nem befőző, hanem csak dunsztoló. Most van egy csomó üres dunsztosüvegem, fémtetőkkel. Nem félek, hogy üresen maradnak, minden fűszert, lisztet, kávét, és minden háztartásban használatos élelmiszert belegyömöszölök üvegekbe. Volt már a pályafutásom alatt több kínos látogatója a speizomnak. Végre letelepítettem a kutyát. Remélem nem lesz megint beteg.Lefekszem, hátha el tudok aludni, nincs kedvem holnap szédelegni. Sziasztok.


     


     
     
     
     
    előzmény:
    mandula2 (25369)
    2015-06-09  20:09
  33. 2015. június 9. 20:0925369.

    Sziasztok!


    Nálunk még ebben a percben is dörgött, és esik.


    Egész nap olyan bágyadt voltam, tettem a dolgomat, de csak úgy félszívvel. Férj füvet nyírt. Délután megbeszéltük, hogy ennyi volt mára, kifeküdtünk a nyugágyba a teraszra.


    Éreztem, hogy valamitől kezdek jobban lenni. Valami készül.


    Hát persze! Olyan sötét felhők gyülekeztek, hogy szinte felvillanyozódtam.


    Hivatalból kellene szeretnem a vizet, de én úgy látszik inkább a vihart kedvelem, meg az esőt, szelet /csak az izületeim nem akarják tudomásul venni, mert ilyenkor, ill. előtte rákezdik a rágcsálást/ szóval elkezdett dörögni, több órán keresztül.


    Esőben sétálni /ha közben agyon nem üt a villám!!!/ annyira jó dolog. Na most képzelem, hogy miket gondoltok rólam.


    Bori már délután kezdte futni a köreit, nyugtalan volt, nem találta a helyét, mindig hozzám futott, belém bújt... ő már érezte a vihart, pedig akkor még felhő sem volt az égen.


    Most is bent fekszik a konyhában. Oda kapta a vacsorát is. Valahogy ki kellene küldenem... aztán jöhetne vissza, de inkább kiizzadja, csak ne kelljen kimennie. Borzasztóan fél a dörgéstől, vagy inkább tiszteli az elemeket? Na majd megkérdezem tőle.


    Klári nem irigyellek, így nagyon nehéz megszervezni az ünneplést. Persze telefon van, azért valamennyi előnyt tudsz így is szerezni, gondolom Ő nagyjából tudja, hogy mikor érkezik, azután pedig mikor indul újra?


    Ha bepácolod a húsokat, abból nagy baj nem lehet, legfeljebb csak finomabb lesz. A süti, vagy torta, ha nem tejszínes és nem esik össze, akkor egy-két nap állás nem lehet gond.


    Kívánok nektek olyan ünneplést, amilyenről álmodozol. Már az is nagy ajándék, ha épségben ér haza. Nem irigylem azt a pályát, de a valamikori bányászokat sem. 


    Jó időt, szerencsés érkezést, sok-sok évet még együtt és jó


    egészséget kívánok!

    előzmény:
    Tete (25368)
    2015-06-09  18:01
  34. 2015. június 9. 18:0125368.

    Árnyékos hely, végszükségre fedett terasz van. Mondjuk akkor a sok jó ember kis helyen....... De megoldható. Volt már olyan, hogy az egész grillsütőt felköltöztettük a teraszra. Igaz akkor csak öten voltunk.


    A fiam kicsi volt még, amikor kitaláltuk, tűzrakás, szalonnasütés. Elkezdett esni, de úgy voltunk vele, gyerek besózva, hogy milyen jót találtunk ki, nem lehet félbehagyni. Na, az én kezembe két esernyő. Tartottam részben a tűz, részben a pasik fölé. Párom forgatott felváltva három nyársat a fiam inkább csak hancúrozott. Persze a felszálló füst elakadt az esernyők alatt és visszafordult. Volt ám könnyontás. Olyan sírósra sem sikeredett azóta sem egy szalonna sütés sem. Azóta is emlegeti mekkora buli volt.


    Bár már ott tartanánk.... Angliából már "átúszott". Még Belgiumban van. Holnap Hollandia, onnan ki tudja hová?


    Itt hatalmas eső volt, benne jég is, de szerencsére az eső közt. Borsónál nagyobb, olyan kis cseresznyényi szemek estek. Már körbejártam, de nem láttam, hogy megtépázott volna valamit. Most megint dörög, mondjuk távolabbról, de lehet jő a második felvonás. A menyem a két gyerekkel akkor "esett" be a kapun, amikor  még csak elkezdett cseperegni. Még szerencsére időben fedél alá kerültek. Nem is tudom hová menekülhettek volna be babakocsival.


    A fiú nem szed valamilyen gyógyszert? Azok szokták megváltoztani a testszagokat, meg erősebbé tenni.


    Szerintem holnap megint meleg lesz, majd szuszoghatunk a párától. Akkor a szárítás is nehezebb. Egy kis szél változtatna a dolgon. Nekem múltkor a felmosás után a kő nem akart megszáradni. Annyira párás volt a levegő.

    előzmény:
    citylako (25367)
    2015-06-09  15:28
  35. 2015. június 9. 15:2825367.

    Van fedett helyetek az udvaron a sütögetésre, és a kertipartyra? Mert  35 fokot mondanak, és záporokat, zivatarokat.


    Ma hajnalban lerángattam fiúról a paplanját, kimostam, de nem fért bele más persze. Aztán a 2 pokrócát. A paplant sütötte a nap, és másfél órával előbb terítettem ki, az megszáradt, de én még mindig érzek rajta szagot. Olyan szag jön a gyerekből, és olyan az izzadsága, hogy a szép sötétlila paplanhuzatnak alig maradt színe.


    El volt kicsit húzva a sötétítő, mikor elhúztam láttam felhők. Kimentem, már fújt a szél, a kutyusnak akartam enni adni, egy hatalmas dörgés, ő az ágy alá, én a teraszra, összekapni a ruhákat, hiába fedett, bever az eső, ha fúj a szél. Apa is a legnagyobb esőben jött haza, ernyővel jött be a kocsitól, mint a galambtojás, akkora esőcseppek estek. Kb. 1 óra hosszája esik, kicsit enyhült most, de a gőz, az borzasztó mert nem fúj már a szél. Kint azért kellemesebb, de jön a dörgés, kutya meg éppen kiment.


    A harmadik adag ruhát még csak most centrifugálta, pedig benne a farmerom, amit holnapra meg akartam szárítani. Ki is terítettem a teraszra, ahová szerintem nem ver be az eső, de nem fog az megszáradni. Újra dörög, kutyus pánikban. Édes ki máltaim sose félt, a vizslák féltek még a dörgéstől, a többi bátor volt.


    Remélem azért délelőttönként jó idő lesz, és pára sem lesz, mert van még 2 paplanunk, és pár pokróc, amit ki kell mosni.


    Már megint vadul a dörgés, most átvitte kutyit apa a nappaliba, ott jobban jár a levegő, itt meg folyton fel akarna menni az ágyamra, amit meg én nem akarnék. Gonosz gazdi!


     
     
     
     
    előzmény:
    Tete (25366)
    2015-06-09  10:24
  36. 2015. június 9. 10:2425366.

    Ugyehogyugye?


    Nekünk valami különleges fügénk van. Bütyöktelen.


    Nagyon teccccik a süti. Csak legyen meggy. Tavaly sokat kaptam, még el is raktam télre belőle.


    Tudod készülnék én, csak tudnám mire? Mikor ér haza, itthon lesz a hétvégén, vagy fordul vissza? Nálunk nem egyszerű tervezni. Nekem pl. van verzióm minden hétvégére egyedül is, kettesben is. Ugyanez vonatkozik az ünnepekre, hosszú hétvégékre. Úgy vásárolok, találok ki programot.


    Most a nyaralás a nagy kérdés. Menjünk, ne menjünk? Júliusban jelenése van a dokibácsinál. Úgy gondoltuk akkorra ütemezzük a szabiját, ne kelljen külön itthonlétet szervezni. Letudjuk a dokit aztán jöhet a kikapcsolódás.


    Tegnap sütöttem diós piskótát. Főztem pudingot kikevertem vajjal, darált dió meg rumba (hukk) áztatott mazsola került bele. Finom lett.


    Majd megyek hentesbe veszek és pácolok be tarját mustárosan, meg előkészítek BBQ oldalast. Akarok pici kis húsgombócokat nyársra fűzni. Sokféle salátát csinálni. Hívjuk a nővéreméket, Anyósomat. Persze  sok meg  nagy kérdőjelek azért vannak. De valamikor csak összejön.

    előzmény:
    mandula2 (25361)
    2015-06-08  23:44
  37. 2015. június 9. 10:2125365.

    Sziasztok, jó reggelt!


    Hogy aludtatok? Nálunk eső is volt, persze előtte jól meglocsoltam a kertet.


    Marink merre vagy? Már a 25341-es hsz után meg akartam kérdezni, hogy annak a rebarbarának, aminek a képét feltetted, zöld szárú? Kétfajta van? Én csak pirosakat láttam eddig, nekem is az van. Még mindig csak három szára van, a leveleket jól megrágta valami, a közepét pedig kitörtem én is, amikor írtátok, hogy azt úgy kell.


    Más kertekben a pünkösdi rózsa olyan gyönyörű és rengeteg, nálam meg már évek óta egy árva bimbót sem hoz. /nem igaz, mert tavaly volt egy kis göcsörtös valami, aztán az is beszáradt, pedig bőven kapott vizet/ Azt mondják, hogy nagyon kényes, ha új helyre ültetik, akkor legalább három évig nem hoz virágot.


    A hortenziáim dettó.


    A kezemet jól megcsipkedték a hangyák, észre sem vettem, amikor petrezselyemért mentem ki a kertbe. Amikor nagyot harapott valamelyik, akkor láttam, hogy legalább ötven volt rajtam. Lesöpörtem, de apró kis dudorok maradtak a karomon.


    Nem fáj, nem viszket, csak bosszantó. A virágaim szárát pedig folyamatosan rágják.


    Most még nincs olyan meleg, jó lenne lenyírni a füvet - már ahol van -.


    Ne dolgozzatok sokat, csak szépen kényelmesen.


    Kávét ki kér?


    Esetleg limonádét?

    előzmény:
    bmari (25341)
    2015-06-04  13:53
  38. 2015. június 9. 00:5625364.

    Hehehe! Mondtam már akkor, hogy finom. Na egy darabig ment a sütése, de mikor a lányka allergiás lett nem mertünk semmit, de most már tudom mivel válthatom ki a belevalókat, kivéve a vaniliát. Lehet, hogy meglepem vele őket is, és az itthon lakókat. Habár nekem nemigen van rá szükségem. A fiú is olyan, mintha a hasába dugtak volna egy elég nagy görögdinnyét, apa is gömbölyded pocaktájt, rólam ne is beszéljünk ezzel a cuki-muki kezdeménnyel.


    2009..... és nem is akkor kezdtünk levelezni, sokkal korábban, többen, és csak ennyien maradtunk. Úgy visszagondolva valamiért az én stílusom robbant időnként, olyankor elgondolkodom, mi bennem az irritáló, mikor tele vagyok jószándékkal. Más is szokott ellenkezni a többiekkel, hogy én hogy csinálom, hogy annyira bántó? De ha nem jövök rá, akkor már így maradok, erre a földi időre.


    Ma valami megcsócsálta a lábamszárát az udvaron, mintha égő tűt szúrkálnának bele, és viszket is, fáj is. Van egy univerzális kenőcsünk, A fiúnak írták mikor az az elefántvastag bőr kialakult a hátán a hullámos papagájoktól. Érdekes a nimfa nincs rá hatással. Akkor tonnaszám kentük rá, hálisten valami használt, vagy a kenőcs, vagy hogy elajándékoztuk a madarakat. Néha kijön még rajta kis foltokban, főleg így nyáron, mert üldögél, aztán kaparózik. Abból a kencéből tettem rá, más nem volt itthon, és 2 pillanat alatt elmúlt a tünet. Kitapinthatóan 2 kis dudor van közel egymáshoz. Aztán egymásra raktam a lábikóimat , és lekopott, akkor megint rákezdte, újra bekentem, és éjszakára még kenek, már nincs ott a nagy vörös folt se, lehet, hogy feltaláltam a spanyolviaszt?


    Ma a tepsis krumplis húst esszük, de hogy holnap mit? fogalmam sincs.


    Tudja valaki mi az a lestyán? Erdélyi kajákba rakják, egyszer mintha azt mondták volna, hogy a borsikafű erdélyi neve?


    Ilyen melegben jobb lenne a savanykásabb étel, ki is néztem egy úgynevezett csorba levest, de olyan belevalók vannak, ami nekem kínai.


    Lányom ma kipróbálta az újdonságnak számító kerámialapos tűzhelyét, félt tőle, aztán percenként hívogatott, de hát hiába, nekem olyanom még nem volt.


    Elfogyott a gulyás, keveset küldtem, de nem volt nagyobb ételdobozom, ez is a duplája a kisebbnek.


    Megenném ma is a gulyást, szoktam belereszelni magamnak szerecsendiót, és erőspityut is. Nagyon fincsi.


    Lehet, hogy hétvégén csinálok halászlét nemrég volt, de az is olyan fincsi volt, megettük az utolsó cseppig.


    Na nem írok kajáról, mert már éhes vagyok.


    Szép álmokat, randa meleg van, azt olvastam jövő héten 35 fok, és záporok. Nem fogunk levegőt kapni a párától.


     


     


     
     
     
     
    előzmény:
    mandula2 (25362)
    2015-06-08  23:52
  39. 2015. június 8. 23:5325363.

    A képek eltűntek!

    előzmény:
    mandula2 (25362)
    2015-06-08  23:52
  40. 2015. június 8. 23:5225362.

    Vera, utólagos engedelmeddel bemásolom a leveledet, amiben leírtad a receptet. A képek is a tieid. Ráismersz???


    Tudod mikor? 2009.05.03 a dátum!  


    -----------------------------------------------------



    Süsd meg azt a gyors, egyszerű meggyest, aminek már a múltkor beírtam a recijét. Annyira finom, pont nekünk való, időtakarékos, nem kell vele vacakolni, szinte magától kjészül. Ha lusta vagy keresni, beírom újra:



     



     



    Meggyes pite, Vera:



     



    1/2 kg liszt,



    3 tojássárga,



    3,5dl tej, langyos



    6 evőkanál kristálycukor (lehet kicsit kevesebb is)



    10dk margarin,



    2,5 dk élesztő, vagy 1db, francia porélesztő,



    só egy csipettel



    1 vaniliáscukor



    A tetejére dobálva magozott meggy, vagy meggybefőtt.



    Ezt a kelesztő programban megdagasztani, keleszteni, beleönteni abba a tepsidbe, amit lefényképeztél. Nagyon lágy tészta, semmi pánik, önteni kell. Elteríteni, a tetejére rakni a meggyet, vagy cseresznyét. Nem kell tovább keleszteni, ha a gépben teljesen megkelt. Ha nem, akkor még a meggy rárakása előtt, a tepsiben.



    200 fokra előmelegített sütőbe tenni, amit levenni 170 fokra. 35 percig sütni,szép pirosra, majd tűpróba után kivenni.



     Nagyon, nagyon, nagyon finom!!!!!!!!!!!!!!!



    Ez nekünk való, szinte hozzá se kell nyúlni, mint a gyorsfőző kuktás ételekhez.



     


    előzmény:
    arirangarirang (25360)
    2015-06-07  17:35
  41. 2015. június 8. 23:4425361.

    Sziasztok!


    Nemisigaaaaz!!! Julcsi, ma megnéztem én is a fügét, bizony nincs ott egy fia kis bütyök sem. Gondoltam is magamban, hogy biztosan csak rajzoltad, vagy ragasztottad.


    Viszont!! Nézz ide, ma locsolás közben vettem észre, hogy a fügefa levelein ilyen pöndörödések, pókhálók vannak, és mintha mákkal lennének beszórva. Nem mindegyik levél - még - de már elég sok ilyen. Szerintetek mi ez?


    Az, hogy a diófa levele olyan, mintha borszószemek lennének rászórva, hogy a cseresznye levelei már most tetvesek, a rózsák szintén, a földből nem győzöm kiásni a pajorokat és akkor ráadásul most még a fügefa is!!


    Na, hogy valami jót is írjak, keresgéltem a receptjeim között, mert tegnap vettünk /nem én/ olyan meggyet, aminek se íze, se bűze, de még színe sem volt. Egyszóval a világ legsz@rabb meggye. Kimagoztam, becukroztam, aztán várt a sorára.


    Találtam egy nagyon-nagyon régi receptet, ami már egyszer bevált. Most egy 20 cm átmérőjű kapcsos tortaformába öntöttem, gyönyörűen feljött, jó magas lett. Pedig az élesztő nem volt a helyzet magaslatán. Kihűlve ettük, mondhatom hogy nagyon finom lett. Én a kissé savanykás gyümölcsöket szeretem, na ez a meggy így cukorral elkábítva, éppen megfelelt a kívánalmaimnak.


    Hogy telt a hétvége? Klári már csak két nap és itt a kerek évforduló. Készülsz ezerrel?


    Az előbb villámlott, dörgött, Bori már verte az ajtót, most a konyhában lapít az asztal alatt. Bukóra nyitottam az ajtót, de még így is olyan melege van, hogy reggelre leesik róla a bundája, de ki nem menne! Én még egy ilyen betojós kutyát nem láttam.


    Írhattam volna mást is.


    A sütit Vera figyelmébe ajánlom... talán ráismer.


    Aludjatok jól, jó éjszakát.

    előzmény:
    szőrész (25354)
    2015-06-06  23:16
  42. 2015. június 7. 17:3525360.

    Sziókák!


    Ma megint egy ronda nap volt, pedig aludtam, kb 3-tól. Hiába fekszem le előbb, csak dobálom magam. Ha meg elalszom, akkor felébredek éjfélkor, és még rosszabb, mint ha addig nem aludtam volna. 8kor kiugrottam az ágyból, mert ebédet kellett vinni a gyerekeknek, és oda már nem érünk oda 10 perc alatt. Az ilyen kiugrálásokból van a baj, akkor kávé, kb 2 óra hosszat jól vagyok, ha megittam, aztán utána összezuhanok. Megcsináltam a gyerekeknek az ebédet, már csak a csipetke hiányzott, majdnem beleborultam a fazékba. Apa rámszólt igyál vizet! az jót tett addig amíg elkészítettem, kiraktam az utilábosba, aztán kész. Nem bírtam elmenni. Gondoltam, hogy majd főzök inkább mire apa visszaér, de maradt 3 tányérra való leves,  azt ebédeltük, a többi tervnek annyi. Majd holnap. Klassz lesz, 35 fokot mondanak jövő hétre.


    Nekem 34 éves koromban mondta egy 16 év körüli kislány, hogy csókolom, ráérzett, mert nagyon sokáig sokkal kevesebbnek néztem ki, mint igaziból. Bementem egy illatszerboltba, valami gyerekkencéért. egyedül voltam a boltban, aszongya kisleány csókolom. Én körülnéztem jobbra, balra, gondoltam még bejött valaki, de nem. Volt egy reklám, mikor a fiatal nőnek a gyerekek csókolommal köszönnek, és leomlik körülötte a lépcsőház. Na olyan volt.


    26 évesen új munkahelyem az ottaniakéhoz képest nagyon sok fizetést kaptam. Egyik nap kihívott az egyik kollega, hogy kinek vagyok a kije. Mondom miért? mert hogy most jöttem az iskolából, és 18 éves koromra már ennyit keresek. Megmondom őszintén olyan nagyon jól esett, hogy majdnem megcsókoltam a palit.. Szerintem ha azt ki tudták deríteni mennyit kapok , azt is ki tudták volna, hány éves vagyok, az még a mai napig se tudja szerintem, hogy miért voltam annyira boldog, mikor ő szemétkedett. De aztán még próbaidőben jött egy sokkal jobb munkahely, elmentem, gondolom örültek neki.


    A ciki az, hogy otthon azt hiszem milyen klasszul kiöltöztem, minden rendben, aztán a boltban vannak kamerák, és képernyők, és nem ismerem meg magam. Mellettem a gyerekem, a férjem, abból gondolom, hogy az a randa nő ott én lehetek. Egy ráncom zavar nagyon. Volt 20 éves korom körül egy berepedt seb a szájam sarkában, sokáig nem múlt el, és ebből indul ki egy ránc lefele.Különösen csinálni se lehet vele semmit, mert sebhely. Azt irtóra utálom. Nagyon adtam a lábkörmeimre, ugyanúgy, mint a kezemre. Idén még nem volt lakkozva, mert alig érem el.  Na elég a vinnyogásból, tulajdonképpen 64 éves koromban történt valami, ami ráébresztett, hogy megy az idő, úgyhogy ettől kezdve ritkán nézek tükörbe.


    De a környezetem, akik nem ismernek valahogy megérzik, hogy nem mama, papa szinten vagyunk, a postás is a keresztnevemen szólít tisztelettel, a nálam fiatalabbakat simán mamázzák.  Az öregurak a szomszédból még mindig udvarolgatnak, ha nincs ott az asszony, hiába a hűvös viszonzás. Na erről ne beszéljünk máskor, kíváncsi vagyok sok mindenre, a családom jövőjére, lesz-e unokám, és minden félére, de nem a tolókocsiból, az orvosi rendelőből, vagy az elfekvőből. Akkor inkább majd fentről nézem őket.


     


     
     
     
     
    előzmény:
    Tete (25359)
    2015-06-07  11:17
  43. 2015. június 7. 11:1725359.

    Oké, megráztál, vettem.


    Mentem az egyik plázába moziba, pedig évekkel ezelőtt volt.A fiatalember meg kedvesen nyugdíjas igazolvány? Én meg magamban a kedves édesanyádé.Pedig még gondolatban sem szoktam ilyeneket.


    A színes sálak arra is jók, hogy elterelik a szemet. Felveszel valami egyszinűt vagy aprómintásat és hozzá egy jó hosszú élénk  sálat lazán a nyakadba, elviszi a szín a szemet és nem feltünőek a ráncok. Nekem annyi ilyen sálam van, hogy már pólyásbaba lennék, ha  mindegyikkel csak egy-egy évet lehetne elcsalni. Már ritka amikor ki kell nézni valahogy. Hosszú évekig kellett, ma már nem. Nem is szeretem a kiöltözős alkalmakat. Nem ápolatlanul, de kényelmesen szeretek itthon lenni. A sok cucc meg figyel a szekrényben. Kidobni meg nincs szivem.

    előzmény:
    mandula2 (25358)
    2015-06-07  10:48
  44. 2015. június 7. 10:4825358.

    Sziasztok, jó ... már nem reggelt, de még nem is napot, szóval szép délelőttöt.


    Klári! Vedd úgy, hogy megráztalak!!!


    Aki nem akar megöregedni, az haljon meg fiatalon. NA NEEE, ez csak egy buta mondás.


    Mit gondolsz, nekem hogy esett, amikor jött az ellenőr a buszon, rám nézett és elment mellettem, anélkül, hogy kérte volna a jegyemet, vagy a bérletemet. Akkorára húztam össze magam, mint egy kis gombolyag. Éreztem, hogy belül darabokra török.


    Most elmegyünk, tehát valahogy ki kell hogy nézzek. Mindent ugyanúgy csinálok, de egyre több időbe telik. Mondjuk a képes felem rendben, na de mi lesz a nyakammal?


    Az is megoldható, teszek fel egy könnyű sálat.


    Ezeket az érzéseket szerintem minden nő megéli. Ki könnyebben, ki nehezebben.


    Ez van. Akkor is szépek és fiatalok vagyunk, legalábbis ANNAK a szemében, AKI számít valamit az életünkben. Úgy van, ahogyan leírtad.


    A kilókról talán tehetünk, , de az éveket meg ajándékként kell elfogadnunk, mert így is van!


    Szép napot Mindenkinek.


     

    előzmény:
    Tete (25357)
    2015-06-07  08:35
  45. 2015. június 7. 08:3525357.

    Lassan már kifizetődő lenne albérleti díjat szednetek a lakóktól. Százlábúk, katicák, most meg még ezek is. Én undorodom minden soklábútól. Nem irígylem tőled ezeket a kalandokat.


    Akkor ezek szerint fogod használni a befőző ketyerét.


    Igen érdekes volt először rádöbbenni arra, hogy hiába öltöztél fel csinosan és úgy érezted jól is nézel ki, a kutya nem fordult már meg utánad. Amikor vártál egy elismerő mosolyt és helyette átsiklott rajtad a férfiak tekintete. Amikor a gyerekem új barátja, (mert a régiek mindnyájan tegeztek) azt mondta a felajánlott pertura, hogy ne tessék haragudni nem fog menni. Szóval vannak az ember életében érdekes pillanatok. Még az a szerencse, hogyérzelmei nem változtak. Talán ő, ha nem is rózsaszín szemüvegen, de szeretet vagy szerelem szemüvegen keresztül lát. Hiszen én is észreveszem a fehéredő haját, a szaporodó ráncait, de egytől egyig mindet szeretem. Hozzá tartozik. Együtt éltünk meg sok mindent, amik miatt lehet őszülni, ráncosodni.


    Meg egyébként is, mit érdekel engem más véleménye, az az egy nézzen rám szeretettel. Jól megvígasztaltam magam. Miért vagyok én most ilyen érzelgős hangulatban? Persze távol. Ráadásul a kis cserepasim is elutazott. Nincs aki kiverje a fejemből a butaságokat. Bocs lányok.

    előzmény:
    citylako (25355)
    2015-06-06  23:37
  46. 2015. június 7. 08:1225356.

    Julcsi, újra okuláré, meg nagyító meg minden. Idén még nem láttam ilyen kis göböket. Tudom egyszerre csak ott vannak. De virág? Miből lesz ez a göböcske? Minden tisztességes növény hoz  valamilyen virágot és aztán valamilyen termést. A füge mért lóg ki a sorból?


    Gondolom azt jelenti, hogy az én keresztlevelem a legkevésbé régi?


    Szépek a képek, amiket feltettél, már valahogy nekem is meg kellene oldani a fotózást. Gondolom nagy kertetek van.

    előzmény:
    szőrész (25354)
    2015-06-06  23:16
  47. 2015. június 6. 23:3725355.

    Csausztok!


    Ma úgy kikészültem, megint átaludtam a délutánt estébe hajlóan. Kezdve ott, hogy újra feltámadt egy nagy farontó bogár csipkerózsika álmából. Az ágyam fejénél volt egy kémény. Az átépítésnél a kőműves, kitalálta tömjük be, most már bánjuk, mert a nappaliban lehetne egy szuper kandalló, vagy vaskályha, vagy bármi. Akkor olyan 25-26 éve történt ez, homokot is szórtak bele azzal meg a lárvát, lárvákat?


    Kifüleltük honnan jön, püföltük a falat, mert azt hittük egér,nem reagált. Előzőleg volt ott a falon alul egy malterhiány, amit a férj begipszelt. Onnan jött a hang. Egyszer csak elkezdett púposodni a félig megkötött gipsz.


    Férj behozta a legnagyobb kést, és ült a gipsszel szemben, és az gondolta egér, majd lenyakazza. Aztán kidugta a fejét egy borzalmas valami, azonnal megölte, de nem vérzett, hát kipiszkálta a többi részét, egy hatalmas vaskos kemény bogár, kb 3 cm, szárnyakkal, szörnyű látvány. Akkor kikerestem a neve nagy farontó bogár.


    És akár meddig is el van kiszáradt homokban, . Na én fél éjszaka reszketve hallgattam ezt a hangot újra. Először azt hittem a kutya, de ő úgy horkolt, nem tudott volna közben még rágcsáló hangot is adni. Az ablak alól hallottam, gondoltam kismadár a párkányon, vagy egér. Aztán úgy hallottam az éjjeliszekrényemből jön. Pánik. Elkezdtem lerámolni, a hang maradt, kirámolni a fiókokból, még mindig rágott.Alatta van, gondoltam, de olyan hangos volt már, hogy felébresztettem apát. Örült neki. Hallgatózott, közölte ez ugyanaz a bogár, és el akart menni.


    Hát nem gondolod, mondom, hogy ezzel egy szobában maradok. Elhúzta a kisszekrényt, én már mindenféle felmosót, nyeles takarítóeszközöket oda készítettem. Volt egy malterhiányos rész, de mozgás semmi. Elemlámpa, semmi. Apa el.


    Én nem nyugodtam meg, elhúztam jobban, és látok egy nagy fejet, olyan mintázattal, mint a gyík, csak szürkésbarna. Nagyon kepeckedett, jött kifele. Gyorsan hívtam apát, hozta ami a kezébe került, a húskiszedő lapátot. Lefejezte nehezen, kipiszkálta, már a csatornázási műveknél lehet, lehúztuk. 


    Kb 26 év alatt feltámadt ez a dög már 2x. Ez eltartott reggel 6ig, fél nyolckor felkeltem, mert piacra akartam menni gyümölcsér, már kipróbáltam a dunsztológépet, epret akartam eltenni lekvárnak. De a mama megint közbeszólt, így apa elvágtázott, elvitte a húst amiből a gyerekeknek akartam gulyást főzni holnap. Én nem bírtam olyan hamar felébredni, csak kóvályogtam, de mire hazaért, 10re felöltözve vártam, a piacon rohadt gyümölcsök horror áron, nem vettünk. Azt gondoltam a Metróban lesz ládában eper, vagy cseresznye. Nem volt, de vettünk cukrot, lisztet, ezek fogyóban. Végre kaptam regiszteres füzetet, mire már nincs rá szükségem, de vettem 2-t. Vettünk új húst, amiből holnap gulyás lesz a gyerekeknek. Előkerültek a konyhai cuccaik, nem kell vinni tányért és kanalat.


    Kacsaszárnyat és külön szárnytövet vettünk, Lesz belőle ludaskása, és husileves. Vagy van fagyasztva lapocka, fincsi előpárolva az edényben, és sütőben alul a hús, rajta karikára vágott krumpli. Majd még választok, melyik az egyszerűbb. Mikor hazajöttünk még nem voltam fáradt, de mire átöltöztem, alig álltam a lábamon, 3tól fél kilencig aludtam, most is fáradt vagyok, és éhes.


    De nem kívánom a kolbászt, ami van, a fonott kalács se vonz. Pedig biztosan eszem még valamit, egész nap nem ettem.


    Vittem be a metróba egy kisüveg vizet és kiflit, megmutattam a portán, kaptam rá címkét. Mikor rámtört az ájulás az éhségtől, ittam, attól elmúlt, de a kiflit nem bírtam lenyelni, nem ment le vízzel sem.


    Most teljesen kuka vagyok, aludni kéne, vagy nem, de ilyen napot nemigen szeretnék sokszor. Annyira haragszom, hogy vasárnap nem lehet vásárolni, most jövő héten már biztosan nem tudok venni epret, pedig nagyon számítottam, hogy csinálok dzsemet. Üvegeket is vettem, elő vagyok készülve, nem rajtam múlik. Apa nem ér rá hétköznap, hát essen bele a fene mindenbe!


    Kenőcsöket régebben csináltam, aztán tönkre ment a jó kis aprítóm, amivel ilyeneket kutyulni tudtam. Ha valami szalámiból, vagy húsból, már kevés volt, akkor csináltam kenőcsöt, a fiam szólása szerint.


    Ő mindent megeszik, lelkesen, én olyan kövér vagyok, hogy cipőt venni se merek elmenni, mert nem kapok levegőt a hajlongástól, a férjem egyszer eszik itthon egy féltányér valamit, nekem aztán nem kell a főzés. Ha valamit csinálok, én bezabálok, aztán újra hízok. Szóval csak egy főétkezést főzök, aztán slussz. Nekem az is sok. Amikor nyerset ettem 2 évig, nem voltam kövér, de ronda ráncos voltam mindenhol. Most kipárnázódtam, és kövér vagyok. Nincs középút.


    Én 64 évesen jöttem rá, hogy már nincs visszaút, kínos volt.Azóta is az.


    Szép vasárnapot, holnap elmegyünk megnézni a gyerekeket. visszük a kaját, lehet, hogy maradunk segíteni is a takarításban. Sziasztok, jó éjt!


     
     
     
     
    előzmény:
    Tete (25348)
    2015-06-06  08:29
  48. 2015. június 6. 23:1625354.

     


     Hehe, hoztam képeket a kis elbújtakról, ott kuporognak a frissen hajtott levélhónaljakban.


     


    Boldog születésnapot mindkettőtöknek!


    Egyúttal közlöm, hogy mostantól téged küldünk gyufáért! Ugye tudod mit jelent?


    Najóvan, ezért kaphatsz virágot is, tessék, hoztam párat.


     


    Mi kenceficének hívjuk, csicseriborsóból, sárgából és lencséből is szoktam, jó változatos színekkel, reszelt céklával, retekkel, vagy savanyú káposztával rakom meg a tetejüket.


    Avokádóból régen, mostanában éretlenek.


    Vettem egy kis juhtúrót, holnap reggel kenyérszelet pirítva, fokhagymával megdörgölve, vékonyan juhtúró, talán alá vaj, ha kedvem úgy tartja, frissen kihúzott retek harsogóan harapdálva hozzá és libafröccs.

    előzmény:
    Tete (25352)
    2015-06-06  20:47
  49. 2015. június 6. 22:3825353.

     


    Szervusztok leánkák!


     


    Vera a 29 végű hozzászólásodra válaszoltam (ott van alul) és abból idézek is:


    "Szomorú volt, persze nem vitt megint magával kaját, és az allergiája miatt nem ehet büfében, kissé hisztérikus volt,. Mi hagytunk csapot papot, mikor szólt, hogy az IKEÁban van, és rosszul van."


     


    Mit is lehet ebből érteni? Azt, hogy nem gondoskodott magának kajáról. Pedig még a kenyeret is magának süti és a többi és a többi........


    Na most akkor az olvasással, vagy az írással van a gond, vagy az értelmezés a ferde?

    előzmény:
    arirangarirang (25347)
    2015-06-06  03:09
  50. 2015. június 6. 20:4725352.

    Julcsi, ha láttál volna délután!


    Az orromon az okuláré a kezemben a nagyító, de nem találok semmit a fügebokron. Vannak az aránylag nagy fügék, oszt semmi más. Tudom, hogy kellene jönni még kicsiknek, mondjuk az meg nem szokott beérni, de most semmi. Majd lesegetem.  A szomszédban van egy hatalmas hársfa, na az illat ami most a környéken van, mennyei.


    Szép idő volt ma, lassan aktuális feltölteni a medencét. Ma sokat lustultam, de holnap korán reggel muszáj gyomlálni, meg kapálgatni kicsit.


    megint Angliába ment. Ilyenkor áldom a technikát. A telefont a számítógépet. Húszonéve amikor kezdte nem tudtam róla semmit az út folyamán, míg haza nem jött. Pedig akkoriban még ráadásul sokat jártak keletre. Azt az időt sem kivánnánk vissza.


    Szép estét, jó éjszakát. 


     

    előzmény:
    szőrész (25344)
    2015-06-05  22:04

Címlap

top