Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Cseh konyha

.Mosomedve
Létrehozva: 2005. november 23. 20:04
Sziasztok!!
Nagyon imadom a cseh konyhat de sajnos nem tudok egy etelt sem csinalni...Eddig csak knedlire talaltam receptet,de jo lenne ha valaki tudna mondani jo eleleket..
  1. 2015. május 12. 12:5525251.

    Sziasztok!


    A gépet csak most kapcsoltam be, nagyon ramatyul vagyok.


    Bekaphattam valamilyen hasmenéses vírust, fáj, görcsöl a hasam, meg már ki tudja hanyadszor voltam.... szóval most még a fekvőrendőr sem érdekel. Egyébként nagy területet lehetett egybe megemelni, ami már nem volt a betonhoz ragadva.


    Por piszok mindenhol, magam alatt vagyok, mikorra fogom ezt kitakarítani? /emelet, lépcsőház, lakószint, sőt még lentre is jutott. A kert is olyan, mintha púderozták volna azon a részen, ahol köszörülte a lapokat/


    A teraszon is felvésett pár lapot, ott is olyan poros lett minden, hogy ha már rá lehet menni a kőre, akkor nagynyomásúval kell még a falat is lemosni, az ablakokról már nem is beszélve.


    Volt olyan kolléganőm, aki elutazott arra az időre, amíg a festő dolgozott. A takarítónő mindent elintézett, neki már csak a tiszta lakásba kellett hazajönnie.


    Én mindig kimaradtam ebből a kényelemből. Mindig bent laktunk amikor falbontás, parkettázás, festés stb. volt.


    Amikor Tantikát építették, akkor is vastagon ült a por mindenen, pedig azok a munkások nagyon rendesen dolgoztak, takartak mindent, amit lehetett, azt a kertben csinálták.


    Közben megittam egy ampulla Normaflore-t. Nem tudom hogy használ-e, de legalább megtettem a magamét.


    Jövök majd, csak most gültem vagyok. Ezt a szót majd elmagyarázom, ha valaki nem tudná.

    előzmény:
    szőrész (25250)
    2015-05-11  22:44
  2. 2015. május 11. 22:4425250.

     


     Szervusztok leánkák!


     


    Vera találtam neked kimcsit, ugye írtad, hogy már készítettél ilyet?


    http://befozok.blog.hu/2014/01/17/kimchi_634


     


    Marink széped van!


    Évi miért kellene felszedni az egészet? Nem elég csak a fekvőrendőr sort keskenyebbre vágni?


    Klári mindig csomagol, meg pakol. Mi csak tavasztól őszig...


     


    Péntekre Jósolnak 15 milli esőt, várjuk!


     

    előzmény:
    citylako (25246)
    2015-05-09  23:59
  3. 2015. május 11. 21:2225249.

     


    Szervusztok Leánkák!


     


    Jó olvasni, amiket írtok. Most tavasszal tombol minden, fű, fa, virág, a rigók meg mindenféle madár trillázik. A veréb leszáll az udvarra, és csipegeti a morzsákat Ribizli láboskája mellől.


    Itt volt volt egér, a télen befészkelik magukat, a tavaszi nagytakarításkor a műhelyben lévő dobozt rágták ki. Nem is tudom, minek tartok macskát?  De nem bántom Bandit, mert órákig ül és les, aztán elkap egy vakondot. A vakond ugyan hasznos, de útálom, amikor a szép sorban kikelt hagymamagomat túrja ki.


    A hét végén jöttek a Lányok, volt pogácsa sütve, főztünk sokfélét, közte töltött paprikát is. Nagy kedvenc volt.


    Jó lenne jó eső, az idén 1x volt egy tiszességes. Úgy látom, hogy a napokban lesz talán esőzés, meg jól le is hűl a levegő a hét végére. Ma sem volt melegem, védem a derekamat, mindig ott fázik, hiába süt a nap.


    Kapor nincs Mandula? Nálam megint rengeteg kelt ki, csak úgy a tavalyi mag elszóródott. Ha jó eső lesz, akkor szépen megnő.


    Rendszeresen lerajzolom, mit hova vetek, de pl. a fehér répa nem kelt ki, újra kellett venni 2 zacskóval és elvetni. Eléggé megbízhatatlanok egyes magok.


    Mi még nem grilleztünk az idén, még a bográcsozás is hátravan, de lesz még rá idő.


    Mandula, hiányoltál, most itt voltam.


    Jó pihenést kívánok.


     


    A fotón egyik új szerzeményem.


     

    előzmény:
    Tete (25248)
    2015-05-11  12:27
  4. 2015. május 11. 12:2725248.

    Szép napot mindenkinek!


    Persze volt örömködés.


    Szombaton grilleztünk is, ideje volt, idén most először.


    A vendégeink jól érezték magukat, izlett minden. A hájas süti különösen jól sikerült. Szóval jó neki a lustálkodás a hűtőben. Még gyorsan sütöttem egy diós piskótát, tettem a tésztájába pici rumaromát, megkentem bolti csokikrémmel.


    Páromnak pörköltet, töltött káposztát lefagyasztottam még pénteken. Vitt a grillezett húsból, és reggel az itthon maradt pörkölt egy részéből főztem gyorsan palóc levest, hogy leveskéje is legyen. Vitt sütit csak úgy szedegetni menet közben, meg a reggeli kávéjához is. Szóval elláttam ahogy szoktam. Én vagyok az, aki szinte állandóan csomagol, de nem megy sehová. Azaz Maradra. De már nagyon rutinos vagyok.


    Ügyesek voltak a gyerekek. Unokámnak aikido bemutatója volt. Őket néztük meg tegnap.


    Pici lány pénteken a kis arcáról lenyúzta a blezúrt, olyan mint egy kis frontharcos, tele sebbel. Tegnap estére hőemelkedése lett,náthás, köhög, a menyem vitte orvoshoz. Három nap bölcsiszünet, így velem van.


    Aki kérte a szabolcsi tk receptet, annak segítettem?


    Én is írom a naptárba, hogy mikor mit ültetek. Csak a kiváncsiság végett, hogy mi mikor hajlandó kibújni.


    Itt már csodaszámba megy, ha nem fúj őrült módon a szél. Nem is tudom mikor volt utoljára szélcsend. Bizony a napnak nincs most ereje.


    Legyetek jók, de ne nagyon.


     

    előzmény:
    mandula2 (25247)
    2015-05-11  11:04
  5. 2015. május 11. 11:0425247.

    Sziasztok, jó reggelt!


    Napsütés van, de bizony nincs meleg. Persze ezt megjósolták a metemókusok, számítani lehetett rá, mégis fázom.


    Beköltözött reggel a mosókonyhába egy harkály.  Most is itt kopácsol a fejem felett, az emeleten.


    Remélem hamar végez, mert szükségem van a helyiségre. Tudjátok, azok a fekvőrendőrök. Most minden lapot fel kell szedni és újra lerakni.


    A kerti kisházba viszont igazi darazsak költöztek, illetve tapasztottak a kisházhoz saját házat. Ki-be röpdösnek, remélem nem sokáig, mert van egy flakon darázsirtónk, azzal majd jó messziről megpörkölöm őket.


    Mielőtt kinyitom a kisház ajtaját, mindig dörömbölök, hogy legyen ideje az esetleg ott lakó egérnek eliszkolni.


    Lehet hogy most nincs, de volt. Nem is tudtam, hogy az egér nem válogatós. Megrág mindent. Megette a tavalyi babos zacskókat, szétrágta a spárgagombolyagot, kirágta a fűgyűjtő zsákokat, lerágta a kerti kesztyűm ujjait stb, hogy már a dióról ne is beszéljek.


    A kert teljesen elvadult, nagyon sok az elszórt magról kikelt tátika, büdöske, pipacs /vagy mák? de honnan?/ szóval van minden, csak KAPOR NINCS!!!!!


    Két hete elszórtam valamilyen magot, már kidugták a fejüket a pici zöldek, de fogalmam sincs, hogy mik lehetnek?


    A rest kétszer fárad - mondják. Milyen igaz! Ha felírtam volna, mint ahogy az elején tettem, még térképet is rajzoltam a kertről, naptárt is vezettem, hogy mikor, hova, mit ültettem, szóval ha felírtam volna, most nem kellene törni a fejem, hogy mi a csuda nő belőle?


    Pár nappal ezelőtt még a császárkoronáim délcegen ágaskodtak, tegnap viszont csak elsárgult, lógó levelű kókadt valamik lettek belőlük. Ahogy ásogatok, sok pajort találok, olyankor nincs kegyelem!!! Lehet hogy azok lakmározták meg a gyökereket?


    Julcsi, vinné az időt a család kukucskálása. Gép bekapcsolva, ha erre járok, mindig bekukkantok. Nem látom azt a bizonyos tojást. Nem tudod hova lett?


    Klári: örömködés, kert, főz, csomagolás... várakozás megint.


    Marink merre vagy?


    Vera hogy van a gyomrod? Kutyus is rendben, vagy még mindig...?


    Főzök kávét. Kér valaki? 


     

    előzmény:
    szőrész (25245)
    2015-05-08  22:54
  6. 2015. május 9. 23:5925246.

    Sziósztok!


    Ma a kedves férjem szerint megfőztem életem csúcspontját. Egy teljesen egyszerűnek tűnő étel.


    Karikára vágott krumpli még a tálban összekeverve, kacsazsírral, és rózsaszín himalája sóval.


    Azzal főzök, mivel a fehérített sóról olvastam mindenfélét, főleg a tisztított pergős asztali sóról, hát kb háromnegyed éve tengeri sót kezdtünk használni, de csupa kosz volt, nem lehetett belelátni a dobozba, aztán először a DM-ben vettem étkezési himalája sót, az fehér, majd valamelyik multiban, talán a sp..ban, találtam rózsaszínt. Darált, apró, van nagy szemű is, tarcsiba.


    Na ezt a krumpedlit beleöntöttem csak úgy lazán a kizsírozott tepsibe, és nem hagytam magam zavartatni férj által, hogy már jön az illata, vedd ki, mondtam menjen ki, ha annyira éhes. Aztán reggel besózott szelet halakat bő vajban fokhagymával serpenyőben ropogós pirosra sütöttem.
    Emberek, ilyen finomat még életemben nem ettem. Nekem sajnos muszáj volt hozzá kenyeret enni, mert kissé zsíros volt a krumpli is, a hal is. úgyhogy én duplán jóllaktam. Estére maradt csak sült krumpli, megettük hidegen kenyérrel, isteni volt. Én csak 3-4 szemet mertem, mert érzem a gyomrom. Sajnos kaja előtt apa valamit félre értett, akartam inni egy hosszúlépést, erre behozott egy pohár sört. Persze azt jobban szeretem, mint a bort, hát megittam, mert nagyon szomjas voltam, egyből elkezdett fájni a gyomrom. Mondjuk a reggeli 1db paradicsom után nem csoda.


    Hanikám is evett főtt halacskát rizzsel, imádta, persze nagyon keveset egyszerre. 5x kell adni neki, még mindig csak 4x evett, ez ma így is marad azt hiszem.


    Lehet, hogy a diéta egyeseknek jót tesz, de nekem fáj a gyomrom, szerintem marja a sav. Így mindenhová viszek egy kisüveg vizet, és 1db. kiflit. Ha fáj, akkor eszem-iszom van. Nem mindig kell, de sokszor.


    Holnap azt hiszem palacsinta lesz, túrós, kakaós, lehet, hogy főzök egy kisadag lekvárt , de nem biztos. Leginkább mandut ennék, az olyan gömbölyű derelyeféle akármivel töltve, van főzött, ill. Gőzben párolt, vagy sült. Az isteni, mert még csak olyat ettem. Lehet tölteni húsos- rizses, zöldséges- üvegtésztás, esetleg édes, de nálam kevés édes kaja nyerő. Ez több nemzet nemzeti étele, különböző elnevezésekkel.


    Párszor csináltam krumpligombócot ledarált pörkölttel töltve, a gombóc a pöri tejföllel elkevert szaftjával leöntve tálalásnál, ez uborkasalátával, nahát ez is valami nagyon finom. Kórházban kínált meg vele a szomszéd ágyon fekvő kismama. Aztán párszor csináltam, de nagyon macerás. Ráadásul azóta a férjem nyávog a tejfölös kajáktól, csak magamnak meg nem nagyon főzök meg semmit. Én bármiből tudok olyan kaját csinálni, ami ízlik, és jóllakom vele, csak a férjem finnyázik folyton.


    Valami levest kell kitalálni még, leginkább gombóclevest ennék, de ha nem lesz valami hús, ezek estére engem fognak megenni. Majd körülnézek a mélyhűtőben, mit lehet felhasználni. Túl tartalmas sem lehet, mert akkor minek a palacsinta. Sose tudtunk annyit enni, hogy pl. bableveshez még palacsinta is.


    Vettem tegnap Nívea Q10 sárga gyöngyöket. Egyenlőre tetszik, a hatás, a nappali, vagy éjszakai krém alá kell kenni. Van DM Kártyám, és szóltak, hogy most leárazva lehet venni kölniket, vagy parfümöt. Mivel elszúrtam a drága parfűmöm, letörött a fújókája, ott van háromnegyed üveggel és nem tudom kiszedni, semmim nem volt éppen, pontom meg annyi, mint a nyü, így vettem egy kölnit. Jó az illata, de én nemsokáig érzem, de lehet, hogy ez azért van, mert annyira kompatibilis az illataimmal. Majd megszaglásztatom apával.


     Sajnos a gyomrom fáj, csak szódabika van itthon, veszek be, mert hiába minden, egyre erősödik.


    Pusz mindenkinek sziasztok.


     

    előzmény:
    szőrész (25245)
    2015-05-08  22:54
  7. 2015. május 8. 22:5425245.

     


     Szervusztok leánkák!


     


    Évi aranyos? Azért küldtem! Ne csak én lássam!


     


    Szabolcsi káposztáról: Van egy ismerős, sőt kolléga házaspár, az esküvőjükön ettem először.  Ízlett. Azóta főztünk együtt, hogy tanuljam. Ici-picikéket szokott tölteni, nyári (új) káposztába. A hagymát mindig megdinszteli hozzá. Sós vízzel önti fel a szépen, sugárirányban lerakott töltelékeket, rá egy kistányér, nyomatékul még valami nehéz, fedő és párolja lassan. Félidőben paradicsommal önti nyakon, csak éppen érezni rajta a paradicsomot és igazán másnap finom. HA marad.  De ugye, ahány ház, annyi szokás!


    Holnap kicsontozom a ma vett csirkemellet, kis hagymával megpárolom a kockára vágott húst, majd szeletekre vágott gomba rá, só, bors, tejfölös habarás, rizs köret. Nehogy sápadt legyen, petrezselyem, vagy snidling a mártásba!


    Ma előlegben gombaleves, maradék lángos tésztából pár ropogós lángos.


    Szép napokat!


     

    előzmény:
    mandula2 (25244)
    2015-05-08  21:05
  8. 2015. május 8. 21:0525244.

    Sziasztok!


    Klári ügyes vagy, na meg előrelátó. Naná! Hiszen ma este már ! Meg kell becsülni, és ki kell használni azt a rövidke időt, amíg...


    Vera hidd el, a koplalás a legjobb gyógyszer, még embernél is.


    Van ilyen könyvem, azt hiszem a címe: A böjt csodája.


    Na persze. Csak nehéz betartani. Ha két hétig nem eszel, utána már könnyen megy.


    Ma kivette az erőmet egy "hivatalos" ügy. Nem szeretem, ha átvernek. A hazudozás, a hűtlenség és a lopás az én szememben a legutálatosabb dolog a világon!!!!!


    Julcsi! Annyira aranyos amit küldtél. Férj aztán igazán nem egy olyan, de szerintem félóránként bekukkant ő is, hogy mi újság? Már többeket sikerült megfertőznöm!


    Ma igazán nem vittem túlzásba a melódiát, amikor sütött a nap, még ki is feküdtem egy órácskára. Olyan barna leszek, mint a cigányok. Arcom, kezem barna, a többi meg csak tejeskávé színű, mert ruha takarta. B.  volt a legboldogabb, mert végre együtt voltunk a teraszon, ugrálhatott kedvére. Le nem tudtam vakarni. /olyan nagyon nem is akartam/


    Ha tudjátok, mondjátok már meg, hogy ez a két cupp-ot dobáló figura férfi, vagy nő, vagy esetleg.... mert a kopasznak rúzsos a szája, a másiknak ugyan van haja, de nem biztos, hogy nő. Ha az egyiknek van haja, a másik miért kopasz????


    Jaj, nagy dilemma ez kérem szépen!!


    Erre inni kell, megyek is, iszom egy fél esti kávét.


    Nektek pedig jó éjszakát kívánok /magamnak is/ és holnapra  szép napot.


    Marink merre vagy?


     

    előzmény:
    Tete (25240)
    2015-05-08  12:43
  9. 2015. május 8. 17:5825243.

    Ha pontos mennyiségekre van szükséged, akkor "szabolcsi töltött káposztánál" találsz adatokat. Most nézegettem, van ahol fél deci paradicsomlevet írnak. Én mondjuk nyolc töltelékhez biztosan teszek egy liter paradicsomot.

    előzmény:
    arirangarirang (25241)
    2015-05-08  15:09
  10. 2015. május 8. 17:5225242.

    Szia!


    Sajnos lefényképezni nem tudom, nincs itthon a gép. Veszel egy fej káposztát kivágod a torzsáját és sós ecetes vízben főzöd. Szedegeted le a leveleket. Nem kell készrefőzni, csak hajlíthatóak legyenek a levelek. Hagyományos töltött káposzta töltelék, darált hús, rizs, fűszerek. Én nagyon apróra vágott vörös és kevés fokhagymát is  teszek bele. Füstölt pirospaprikával teszem pikánsá. Tojást nem adok hozzá és a rizst picit megpárolom. A leszedett leveleknek kivágom a vastag "erét". Betöltöm őket, én fagyitölcsér formájúra szoktam tölteni. Apósomtól tanultam. Jó emberes adagok lesznek. Lábas aljába apróra vágott vöröshagyma, apró édeskáposzta, majd a töltelékek. Kockahúst is tehetsz közé, akkor tartalmasabb. A tetejére megint a gyalult édeskáposzta. Felöntöm kevés vízzel és sok paradicsomlével. Lassú tűzön elég sokáig főzöm. A leve besűrűsödik nem kell berántani. Ha van  zsírtalan sonkaleved azt is tehetsz hozzá nem rontja el, persze nem sokat, csak akkor figyelni kell a sózásra. Van amikor sonkalé helyett a töltelékbe egy ujjnyi füstölt szalonnát teszek, nagyon-nagyon apróra vágva. Elfő benne nem lehet megtalálni, csak az íze marad meg. Megbolondítja a füstös íz az egészet, különleges lesz tőle. Melegítve is nagyon finom. Gyakorlatilag nem sok leve van mire elkészül. Mennyiségeket nem tudok írni, érzésre csinálom, meg sokszor nagy adagot, mert sokan vagyunk rá, máskor csak kettőnknek. Remélem segítettem.


    Jó étvágyat hozzá

    előzmény:
    arirangarirang (25241)
    2015-05-08  15:09
  11. 2015. május 8. 15:0925241.

    Szia!


    Le tudnád fényképezni azt a paradicsomos káposztát? és pontosan leírnád a receptet? Mert egyszer csináltam könyvből, a férjem azt mondta ez paradicsomos káposzta húsgombóccal, biztosan rosszul csináltam valamit.


    Nálunk holnap karikára vágott krumpli lesz, elkeverve kacsazsírral, sóval, és tükörtojással. A férjem ezt kívánja. Ma maradékot ettünk, mert voltunk a kutyadokinál, kapott még egy szurit, és állítólag már nem kell menni többször, mert meggyógyul. Úgy legyen.


    Megyek dolgomra, csak a recept miatt írtam. Sziasztok.

    előzmény:
    Tete (25240)
    2015-05-08  12:43
  12. 2015. május 8. 12:4325240.

    Szép napot mindenkinek.


    Úgy döntöttem, ma megfőzök, és nem vagyok hajlandó a konyhában sertepertélni, amikor itthon lesz a Hétvégére vendégeket is várunk, velük is jó lenne beszélgetni. Szóval, ha hétvégi ötlet kell:


    Töltött káposzta (szabolcsi), sertéspörkölt, töltött dagadó. Csokis-áfonyás keksz és most hajtogatom a hájas tésztát, majd abból lesz édes is sós is.  Azt majd frissen sütön holnap reggel. Múltkor jót tett neki az egy éjszakás kaland a hűtőben, most is az lesz, hogy berakom pihengessen.


    A töltött káposztám nem zsíros, nem nehéz. Annyi benne a zsiradék ami kifő a darált húsból. Paradicsommal készül természetesen édes káposztából, és még berántva sincs. A töltött dagadó töltelékébe kapartam csirkemájat, meg raktam sok-sok petrezselymet. Készült padlizsánkrém és kacsazsírban sült majorannás csirkemáj. A vendégeim nagyon szeretik a magyaros, ízes ételeket. Így kedvükre választhatnak reggelit,  ebédet és vacsorát is a finomságokból. 


    A párom ma este ér haza, de hétfőn indul is útra, neki is pakolhatok elvivőst ezekből.


    Húzom az ágyneműt, már megszáradt, feltörlök, rakok virágot a vázákba és felteszem a lábam. Juhééééé, tőlem jöhet a hétvége.


    Van pici paradicsomom, a csigáknak sörcsapdát készítettem, a többi veteményem, majoranna, vizitorma, spenót csak vegetálnak. A bab is nagyon foghíjjasan kel. Minden csiga, hangya és lótetű nálam van? 

    előzmény:
    .Mosomedve (1)
    2005-11-23  20:04
  13. 2015. május 7. 14:1325239.

    Sziasztok, nem mentünk piacra, nem vettem palántát, mert egész éjjel kutyáztam, és alig láttam reggel. Este nem tudom hány óra lehetett, mikor a férjem lefeküdt, akkor abba maradt a hasmenés egy mosdatás után. Még levágtam pár tincs szőrét, amit láttam, hogy feleslegesen oda lóg, ahová nem kell. Annyira el volt gyöngülve, hogy teljes frászban voltam, azt lestem hajnalig, hogy lélegzik-e.


    Egyszer meg is ráztam a hajánál fogva, mert hiába szólongattam, simogattam, bökdöstem, semmi. Akkor kinyitotta a szemét, és utána kicsit zajosabban aludt, legalább hallottam  hogy szuszog, ha nagyon halkan is. 5kor pont elaludtam volna, akkor kapcsoltam le a villanyt, hányt egy kicsit. Takarítás, aztán nagy nehezen elaludtam,  aztán 8kor mikor felébredtem, nem is láttam az álmosságtól. Vártuk a kéményseprőket, az egész utcában ellenőrzés volt, nagy fenyegetések mellett, ahogy azt szokták. Szerencsére meglátta a férjem hogy hol tart az utcában a seprő, és idehívta, mert időre mentünk a kutyaorvoshoz.
    Picike kapott 3 db. injekciót, már nem infúziót, ki is vették a kanült, az már nagyon idegesítette. Betesszük mindig az ágyát a kocsiba, azt nagyon szereti, mert a bőrülésen csak csúszkálgatott nélküle. Jöttünk már haza, és egyszercsak kipattant az ágyából, beugrott az ölembe. Nem tudom mi a csuda történt, mert nem egy öleb. Lehet, hogy nálam jobban jött a levegő, jó meleg volt a kocsiban. Ráadásul sorompót kaptunk, akkor leeresztette a férjem nálam az ablakot, az tetszett neki nagyon, kiszaglászni. Egyből ivott egy csomót, pisilt, és koplaltatás ide-oda, az orvos azt mondta napi 5x csirkecomb, és nagyon puhára főzött rizs. Az elején koplaltattuk, semmit sem értünk el vele, mivel a gyógyteát nem issza meg, és krumplit nem lehet adni neki, lehet ám, hogy attól lett neki ez az egész, mert nagyon ízlett neki a főttkrumpli, és 2x is adtam belőle. Utána olvastam, hogy az csak a gyomrát tölti, de nem emésztődik meg.


    Nekem is fájdogál a gyomrom újból, pedig nem ettem most erőset, a tavaszi és az őszi kajaváltás mindig megvisel. Én is csináltam vasárnap ubisalit, kígyóból, nagyon fincsi volt. Most nagyon ennék tzatzikit, csak a tejföl biztosan nem tenne jót. Ha lenne itt is olyan jó kemény görög joghurt azzal lenne az igazi. Pici macikám javul, mert már a padlón fekszik, nagyon ridegtartásban lehetett eddig. Nem sokáig bírja a puha ágyat, a tányért. Most is elvettek valami vadállat tenyésztőtől egy agyon elletett kiskutyát, szintén disznóólban tartották, láncon, moslék volt előtte. a sok gubanctól nem lehetett látni, hogy melyik az eleje szegénykének, hogy az összes állatkínzót érne már el a végzete, ugyanaz lenne velük, mint amit ők művelnek a szerencsétlenekkel. Ugyanazt gondolom persze aki embert bánt, növényt, és minden aljas szemétre valót.


    Na ezt most megmondtam.


     


    Megnézem mi van a lencsével, elfelejtettem belerakni babérlevelet.


    Úgy fúj a szél megint, elviszi az embert a szemem viszket, az orrom folyik, segítek a szélnek lebontani a cserepet a házakról, akkorákat prüszkölök, szóval nekem a szél az ellenség, pedig nagyon szeretném, csak árt.


    Szép délutánt nektek, sziasztok.


     


     

    előzmény:
    Tete (25238)
    2015-05-07  06:18
  14. 2015. május 7. 06:1825238.

    Szép napot mindenkinek!


    Alig vártam, hogy kivilágosodjon és mehessek megnézni, miben tett kárt a vihar. Unoka itt aludt, nem akartam egyedül hagyni, mert kicsit tart a dörgéstől. Hatalmas szélvihar, dörgés villámlás és akkora eső volt, hogy nem győzte a csatorna, átbukott rajta a víz. Amit lehetett biztonságba helyeztem időben, szerencsére nem lett kár semmiben.


    A padlizsánjaimnak lassan már nincs levele, annyi a csiga. Most tettem rá vödröt, amit majd napközben leveszek, és majd óránként leszedem a csigákat, ha látom, hogy lakmároznak, vagy csak közelítenek a növénykéimhez.


    Nekem is van lógós paradicsomom, de az azt jelenti, hogy nem felfelé nő bokornak, hanem "folyik" lefelé, mint pl. a muskátli. Egészen mások a levelei is.


    Igen én is úgy gondoltam, hogy óvatosan levágom majd a babot. Én zöldnek fogom használni, szóval, ha leterem akkor majd megpróbálom a levágást. Mivel a kisfiam ide is csatlakoztatott az automata öntözőből, fog kapni nedvességet.


    A kertészkedőknek biztosan nem lesz újdonság, de valaki ajánlotta, hogy a paradicsom "hónaljhajtásait" kitörve és földbe dugva lehet új palántákat nevelni. Nos, ezt nem tudom, de az biztos, hogy tavaly a nővérem eltört egy palántát. Eldugta mindkét felét és megmaradt, termett is. Állítólag azok a kis szőrök amik vannak rajta vészhelyzetben átalakulnak gyökérré. 


    Nagyon szépek  voltak a tökök, sajnos nekem nincs helyem rá, de kicsit irígykedek.


    Kutyusnak gyógyulást, tényleg ki kellene koplaltatni. Ilyenkor magunkkal is azt tesszük.


    Legyetek jók, de ne nagyon. 

    előzmény:
    mandula2 (25234)
    2015-05-06  19:18
  15. 2015. május 6. 22:5825237.

     


     Szervusztok leánkák!


     


    Vera nálunk, ha valakinek hasmenése van, koplalás, legalább egy napig, üres tea, másnap, ha már az megmaradt benne, akkor kis főtt krumpli, vagy háztartási keksz.


    Ezt a fiam is tudta már 3 évesen és ha kellett koplalt is, mert ezt látta és tapasztalta nálunk is.


    Ki nem szárad, éhen nem hal. Ha mindig pótlódik a f..nivaló, akkor folyamatossá lesz.


     


    Még kint vacsoráztunk, bundás kenyeret kértek a fiúk, megsütöttem, még a nap is sütött, de utána az ejtőzés, beszélgetés közben egyre jobban borult, hűlt, a szél is fel-feltámadt, később csapkodott az eső is. Behurcolkodtunk, amit kellett, de nap kisütött, eső csak a csapkodós. A szél maradt le is hűlt, még egyszer egy kis esőcsapkodás, azóta csönd.


    Délen van nagy idő, jég, azt nem kérünk, de az eső elférne.


     


    Ma pedig fel tudtam venni a cigányszoknyámat a mezitláb szandállal, öltözhetek megint fel holnaptól újra?


    ÚÚÚÚnom a nadrágot, kicsit szeretnék lány lenni. Azt meg lengében tudom előadni.


     


    Vannak paradicsompalántáim, kicsik még, de majd megnőnek, ha kiültetem őket. Napra, mert azt szeretik, nem kell túl sok víz, jó porhanyós legyen a talaj. Támaszték, felkötni és ha vannak zöldek, utána nem sok víz, mert nehezebben érik, könnyebben reped fel, ahogy tavaly is a sok eső , sok pára után.


    Ha vesztek palántát, ne csak egy likat neki és abba bele, hanem egy ágyást felásni és abban a likat.


     


    Hoztam kolbász és rumba tököt, itt lógnak, a rumba a ház tetejére futott.


    A rézsűn a macska paprika terem, belóg a kolbásztök és zellerek.


    Miután az idei első sóska elfogyott, holnap újfent karalábéleves és talán rumlis-lángos, tejföl és sajt is van rá a hűtőben, a fokhagymát csak harapjuk hozzá.


    Nass? Tejberizs, kakaóval, nekem fahéjjal, aki kéri annak befőtt és tejszínhabsapka.


     


    Holnapután cukkínis tészta, még közvéleményt kell kutatnom, hogy tejszínes, vagy kicsit lecsós-fokhagymás legyen-é?


    Mentem olvasni.


     


    Ja igen, Klári a bab kihajt, ha korán szeded le, nem csörgősen, és inkább csak ollóval vágod óvatosan.


    A borsót sem ajánlatos kinyűni, levágni csak, mert nagy nitrogéngyűjtő, beásni érdemes, vagy a komposztot gyarapítani vele.


     


    Évi mi van az utazásunkkal? Már tyúkszem nőtt a hátsómra a várakozásban.


     


     


     

    előzmény:
    arirangarirang (25236)
    2015-05-06  21:56
  16. 2015. május 6. 21:5625236.

    Állítólag kell egy mély lyukat készíteni, amibe jó kerti földet kell tenni, és abba ültetni. Nálunk a tulipánfa se marad meg, a szomszédban gyönyörű, ott ezt a módszert követték.
    Nem tudom mennyire hül le az idő, mert kutyust nyitott ablaknál el tudom viselni, de ha csukva van, hánynom kell. Szegény, már nagyon kétségbe van esve, mikor bemegy neki, és a férjem mossa. Én nem bírom az ilyesmit, reggel beraktam a zuhanyba, de majd lehánytam közben. Utána hajszárítóval, mire kész lett kezdhettem volna elölről. Holnap megint visszük, nagy bonyodalmak vannak, mert közben jönnek a kéményseprők is és nekem kell itthon maradni, engem meg leugatnak, majd székre állok, hogy nagyobbnak látsszam. Nem is főztem, egyszerűen nem bírok kaja közelébe kerülni. Ez a fejjel lefelé már csak azért sem lehet jó, mert a gyökerei állandóan húzva vannak, mintha ki akarnád tépni. Egyszer vetettem csokros uborkát, a magasított ágyásomba, ott elég puha a föld, és a teraszrácsra volt futtatva, fincsi ubik voltak, csak hamar leszáradt, mert jött valami levélbetegség. A paradicsom meg nem volt egész nap napon, és így keveset termett, meg kacsozni kell, zöld lesz a füled is, szóval,  szóval. Mindennek van hátránya.
    Volt jó nagy eső, széllel, remélem már nem jön nagyobb, meg dörgés se lesz. 1-t dörgött, Hani a kakás fenekével hupp be a fotelba. Én visítoztam, apa meg jaj, hát beteg szegény, fél szegény. Én is sajnálom, persze, de mégiscsak én alszom a szarszagban. Csak a leterített pokrócon, szőnyegen van, nem lesz tőle olyan a padló, ki van már mindene mosva, csak az egyik ágya száradt meg, közbe jött az eső. Egyébként ha valaki elkaphatta valakitől a hasmenést az a Hani volt, tőlem, szóval nem aggódok. Egyszer volt futómuskátlim, de itt állandóan fúj a szél, a 2 ház között, és letört folyton. Az se lesz.  Leginkább semmi virágzó nem kéne 100km-s körzetben, vagy szkafanderben kéne járnom.


    Aludjatok, sziasztok!

    előzmény:
    mandula2 (25235)
    2015-05-06  21:19
  17. 2015. május 6. 21:1925235.

    Visszajöttem, úgy látszik elvonult a vihar, vagy majd később jön, aztán tombol igazán.


    Vera ezt a paradicsomos dolgot én is olvastam, de már semmiben nem hiszek, csak a jó magban és a jó földben. A fejem tetejére is állhatok, tornyot is építhetek, eláraszthatom a legfinomabb vízzel a kertet, akkor sem marad meg benne gyakorlatilag semmi.


    Bagaméri mondta: "el vagyok átkozva". Tudjátok, aki a fagylaltját maga méri. Van benne valami.


    Olvastam, aztán megvalósítottam, hogy a fejjel lefele lógó paradicsom majd húúú de sok termést hoz. Lógott szegény, én meg öntöztem, kérleltem. Mi lett az eredmény? Részben elszáradt, aztán meg kikínlódott magából két-három szem aszott szörnyeteget, ami még csak nem is hasonlított a paradicsomra. Komposztra vele, oda való.


    Te szegény, ezzel a beteg kutyussal!! Borzasztóan kiveszi az emberből az erőt fizikailag is, meg lelkileg is.


    Vera, ki kellene koplaltatnod, de úgy igazából. Napokig. Vize legyen, semmi más. Hidd el, hogy segítene. Azt mondod, hogy infúziókat kapott. Ki nem szárad, az biztos. Valami van a gyomrával, vagy a beleivel, de ez nem megoldás, amiket leírsz.


    Csodálom, hogy a Férjed ezt tűri. Az enyém azzal együtt, hogy sajnálná, biztosan megkérne, hogy vigyem a szegény kutyust valamilyen semleges helyiségbe, ahonnan az a bizonyos szag nem érezhető. Ott ülhetsz mellette, mint ahogyan én is ott ültem a cica mellett, de ne a szobádba sz-jon össze mindent.


    Az allergiád mellé már csak egy fertőzés hiányzik.


    Nagyon finom volt az uborkasaláta, maradt még belőle, de holnap veszek még, mert a kov.uborka majd csak napok múlva lesz élvezhető. Ki tudja, milyen lesz az időjárás?


    Ahol voltunk délután, tiramisu volt a desszert. Ott nem kívántam, de most ennék valamit, mondjuk fánkot, vagy somlóit, esetleg egy linzerkarikát. Semmi nincs. Nem baj, az legalább nem hizlal.


    A tegnapi könnyű palacsinta megülte a gyomromat, na persze, hiszen tej is volt benne!


    Julcsi merre vagy? Ma a Déli mellett mentünk el, Fiókának integettem.


    Ezt még megmutatom: évek óta nézem, hogy a teraszon van egy gömbökkel feldíszített fenyő /legutóbb már azt hiszem tuja volt/. Praktikus, nyáron, 40 fokban is ott áll, de ha jön a Karácsony, csak be kell vinni a szobába. Semmi fakszni, már fel is van díszítve a "karácsonyfa". Sajnos kocsiból fotóztam, zöldet kaptunk, így nem tudtam csak mozgó kocsiból levenni.


    A lógó paradicsomom, itt még teljes díszében, de már látni, hogy töpörödik.


    A másik kettő 2013.augusztusi képek. Ilyen a föld, a mindennapos bőséges öntözés ellenére.  Kérdezem, kert az ilyen????


    Jövő héten szeretnék muskátlikat venni /főleg futót, mert azt szeretem/ de földbe nem ültetek semmit, csak ládába meg kaspóba. Azok is olyan hamar kiszáradnak. Korán reggel kapnak vizet, de mikor délután vagy este újra öntözöm, már repedt a föld!!!!! Annyit költünk locsolásra, mintha legalább egy öttagú család lennénk.


    Aludjatok jól, holnap találkozunk. Jó éjszakát.


     


     

    előzmény:
    citylako (25233)
    2015-05-06  16:53
  18. 2015. május 6. 19:1825234.

    Sziasztok!


    Jöttem, de már megyek is, mert jön a vihar. Gép kikapcs. Nem szeretném, ha megint eltűnne két év minden munkája.


    Ha tudok, jövök.

  19. 2015. május 6. 16:5325233.

    http://www.termelotol.hu/hirek/egy-uj-paradicsom-nevelesi -modszer-iden-kiprobalod


     


    így fogok idén paradicsomot termeszteni, van egy ilyen kör alakú hálóm, jó magas, abban lakott a nimfa papagáj, amíg nem vettünk neki rendes kalitkát. Viszont szerintem nagyon sűrű az, ami a képen van, ezért kevesebb palántát ültetek bele. Ócska vödröm az van.


    De az is lehet, hogy uborkát rakok bele, az finomabb a házi, mint a paradicsom, többet is terem egyszerre, és hamarabb. Holnapig kitalálom.


    El vagyok nagyon fáradva, egész éjjel szellőztettem, óránként rohantam ki a kakis rongyokkal, fekhelyekkel, pokrócokkal, utána mély álom, majd újra ki. Szegény kutyusból csak folyik és olyan büdös, hogy majd belehalok. Fogat is csak nagy nehezen tudtam mosni, mert hányingerem van egész nap. Kapott infúzióban mindenféle gyógyszert, antit, hányás ellen, vitamin, ionok, meg mit magyarázott a nő. Már az infúzió közben is jött megint a kaki, törölközőn feküdt, és vinni szoktuk a kocsiban az egyik ágyikóját, abban kényelmesen van, nem csúszkál, hát mire hazaértünk, még a háta is olyan volt, mehetett megint a zuhany alá, a cuccokat slaggal le, majd mosógép, minden szárad. Közben rá kellett hagynom apára, mert jött a koreaizás az ismerőssel, nagyon fel vagyok dobódva, és kifejezetten boldog vagyok, hogy csak alszanak azok a szavak, de szépen ébredeznek, a kérdések hatására. Legalább újra élek. Mióta abbahagytam, olyan trottynak éreztem magam. Muszáj nekem valami szellemi munka, ahhoz vagyok szokva, mióta 4 éves koromban megtanítottak a szomszéd gyerekek olvasni, a könyv mindig a kezemben volt. Mióta szemüvegem van, azóta vagyok bajban, mert fekve szeretek olvasni, és szemüvegben azt nem tudok. De feltaláltam, hogy számítógépen is vannak e-könyvek,  viszont ha újra tanulok, akkor inkább tanulok, mint olvasok.  Nagyon nagy örömöt ad.


    Lassan erőt veszek magamon, és csinálok valami kaját, ma mindenki csak kenyeret evett ezzel-azzal. nem bírtam kajára gondolni sem a szag miatt. Most vagy megszoktam, vagy kezd múlni, vagy nagyon éhes vagyok.


    Holnap is kell menni infúzióra, lassan elfogy a havi keresményem, de muszáj meggyógyíttatni a kis manót. Evett ő is már fél csirkecombot rizzsel, belejött, de nem mertem többet adni neki.


    Jön a vihar, hidegfront, holnap mégsem ültetek. Németországban tornádó volt, siralmasan néznek ki, a fél város romba dőlt.


    Sziasztok, 6-ig még alkotok valami kaját, éhen ne halljunk.

    előzmény:
    Tete (25232)
    2015-05-06  09:40
  20. 2015. május 6. 09:4025232.

    Szép napot mindenkinek!


    Marika, nekem meg a kolbászbab új, még nem is hallottam. Ma megvettem az iszonyatos mennyiségű palántát. Egy tök, egy cukkini. Mondta az eladó, hogy szombaton hoz sárga, fehér illetve kerek cukkinit is. A kerek izgatna, milyen jópofa lenne tölteni. De hezitálok, mert a bokor ugyanakkora (gondolom), és ha terem akkor teremjen a nagyobb.


    Majonézes, meg tejszines cukkini saláta? Gyenge kolbásztökből is finom.


    Kislányok, tegnap megint bogarásztam. Azt olvastam, hogy a bokorbabot a letermése után nem kell kiszedni, csak le kell kaszálni vagy sarlózni. Ha kap nedvességet, újra kihajt és terem. Legalább is a legtöbb fajta. Nekem ez új, ha ismeritek a trükköt, akkor nem mondtam újat. A paradicsomra is hallottam trükköt, azt majd holnap.


    Ma szintén a nagyobb unokát vittem, a kicsit hozom.  Amikor délután meglát a bölcsiben és szalad hozzám, jaj de imádom a kis pofiját, bújik, cicáskodik. Ez az élet értelme.


    Nagyon finom cseresznyés, mákos lepény készült tegnap, de hova lett?


     

    előzmény:
    bmari (25230)
    2015-05-05  21:05
  21. 2015. május 5. 21:4325231.

    Sziasztok!


     Ki vagyok, mint a liba, állandóan szaladgálok ki-be, kutyust mosom, szárítom. Reggelre kb 1 órát elaludhattam, de nagyon mélyen, mire felébredtem minden ágyát (3db.) pokrócát, magát össze-vissza hányta, kakilta, olyan szag volt, hogy félóráig öklendeztem. Kihurcoltam mindent, kiskerítésre feltettem, slaggal le a szőnyeget meg kint is felejtettem, most jutott eszembe, remélem nem esik, de holnap ha jó idő lesz egyenként kimosok mindent, mert ma délutánig nem volt az a gatyarohasztó, akkor meg már késő volt nekiállni mosni. Most mindenféle régi törülközőkön fekhetne, de szokás szerint a padlón fekszik, a törcsire csak hány. Be kellett volna neki adni szumetrolimot, és kliont, de attól még én is beteg lettem egyszer, úgyhogy hozott apa széntablettát, abból egy marékkal benyomtam a torkába, és Dedalont, de aztán azt nem kellett beadni, többet nem hányt, viszont nagyon éhes volt, frissen főztem neki rizst, és csirkecombot. Jóízűen megette, ivott is egy vödörrel, de persze utána a hasmars. Remélem hamarosan jól lesz, mert az orvosok nagy nullák, csak a 10 ezer tud kijönni a szájukon, kutya marad beteg, majd én helyrehozom ezzel a szénnel. Vacsit nem kapott, pedig nagyon szeretett volna enni, de rengeteg rizses husit evett ebédtájt, muszáj koplalni egy kicsit.


    Az egész napom ezzel ment el, közben időnként elaludtam, ülve, állva, stb.


    Annyi a szúnyog, tavaly ilyenkor már permeteztek, ilyen nem szokott lenni, hogy feljönnek a teraszra is, ott sem lehet megmaradni. Jönnek a kutyára, szegény frászt kapott, mert rászállt egy, én meg hajtottam el, azt hitte őt akarom bántani.
    Holnap megint egy kis szín délutánra, tanulok a sráccal, akivel hétfőn is.
    A nyárra bejelentkezőt elhajtottam, egyből nyugodtabb lettem. Festeni akarunk, végre, remélem már ember rászánja magát, aztán nem hiányzik nekem se vendég, se kisérgetni való, egyébként se volt szimpatikus képről se. Lehet, hogy elszalasztottam életem lehetőségét, de azért azt nem hiszem .Kis család is elpihent, lassan én is megyek aludni. Jó Éjt, sziasztok.

    előzmény:
    mandula2 (25229)
    2015-05-05  19:16
  22. 2015. május 5. 21:0525230.

     


     


    Szervusztok Leánkák!


     


    Mandula még tartozásom van a születésnapi meséléssel. Lányom annyi éves, amennyi, nem árulom el, mindenesetre ilyenkor befizetem egy fodrászati szépítkezésre, meg vettem neki 3 szép olasz blúzt. De ezek a tárgyak. Sütöttem mézes krémest, 4 laposat, nagyon finom, puha, omlós lett, finom ebéd, köszöntés, heje-huja, örömködés. Gyönyörködtünk az udvaron az orgonában, meg a lilaakácban. Örültünk a kutyának is, játszottunk vele.


    Ilyenkor kihozzuk a két napból, amit csak lehet. A kicsivel kitaláltunk egy játékot, beszélgetős játék, de ezt majd legközelebb mesélem el.


    A majálist nem itt töltötték, mert lestük az eget, esik, nem esik, aztán abban maradtunk, hogy otthon marad mindenki. Pihentünk. A kicsi közben beteg is lett, tegnapra tetőzött is, nagy láz, hasmars, ilyen-olyan fájás. Ma orvos látta, gyógyszerek. Holnap vigyázóba megyek, majd jól megölelgetem. Talán nem jön vissza rám ez a betegség, én ebben szenvedtem húsvét szent ünnepén. Kutya nehéz volt.


     


    Kert: tegnap és ma elvetettem a babokat még. Kolbászbab. Itt megállok, mert tanulságos. Volt egy szép zacskóm ilyen bab, elkészítve a helye, istállótrágya, puhára lazított föld, belocsolás, babzacskókibontás. 8 szem bab volt benne és egy marék homok. Komolyan. Mindenesetre elvetettem a homokot is, hátha abból is bab kel ki. A zacskón az volt, hogy csomagolás: Bukarest.


    Ma az általam szedett tavalyi guggos babot vetettem el. Az április végén elvetett uborka és száfrányos szeklice szépen kikelt, már locsolom, mert nagy a szárazság.


    Újra kellett vetnem a petrezselymet ma, mert a március 9-én elvetett csak gondolkodott, eszébe sem volt kikelni. A paszternák sem kelt ki.


    Elfészkeltem a cukkinit, sárga cukkinit, patisszont. Egy hete a hármas kötést is elfészkeltem /egy fészekbe guggos tök, kukorica,a futó bab/, ezek egymás segítik majd, a tök nagy indát fejleszt, árnyékot ad a babnak, a kukorica nő, a bab meg rá fog tekeredni.


    Közben használtam tisztításra a hideg zsíroldót, az ujjaim bögye megsínylette.


    Na, ennyit egy szuszra, kezd elfogyni a karakterem.


     


    A fotón régebbi kerti portékáim láthatóak.


     


     

    előzmény:
    mandula2 (25229)
    2015-05-05  19:16
  23. 2015. május 5. 19:1625229.

    Jó estét, mert ugye már annak számít?


    Egész nap mászkáltunk, jól elfáradtam.


    Most került sor a rózsák elszáradt részeinek a levágására.


    /ha bünti nélkül működne az ujjam, már régen levágtam volna, na de... búvárszivattyút elhoztuk, kiszívta a trutyis vizet a tóból, de hogy mi van az aljában?!!! Ahhoz bizony gumicsizma kell, meg lapát, meg erő. Gumicsizmám van. Tegnap óta megint sokat nőtt a fű, /már ahol van/ lehet megint vágni.


    Most nem akarok gazolni, mert szépek a körmeim, még hibátlan a lakk is rajtuk, holnap "jelenés" lesz, legalább addig tartson ki. Utána meg, kit érdekel?


    Ma megvettem az első kovászos uborkának való uborkákat. Lehet hogy ma még be is rakom az üvegbe, a víz már talán ki is hűlt langyosra, szóval akadálya nincs. Innentől kezdve nincs megállás.


    Uborka uborkát fog érni! Nyáron szinte azon élünk. Vettem uborkasalátának való uborkákat is, de nem hiszem hogy olyan igazi jó, nyári íze lenne.  "Korai még a konty nekem" mondta a költő. Majd ha napfény érleli, az lesz az igazi.


    Délután reggeliztünk, így aztán nem is tudom hogy mi legyen a vacsora? Talán valami egészen könnyű, na de mi? Levesem van még, esetleg egy pár habkönnyű palacsinta?


    Ma még hajat is kellene festenem, de azt hiszem abból már nem lesz semmi. Nem baj, mire való a hajnal, igaz?


    Klári, kolbásztök és méteres bab dolgában Julcsi és Marink a szakértő. Ők szoktak ilyen csodákat ültetni. Ugye lassan már elültethetem a tűzbabomat?


    Ma vettem gyönyörű fodros petrezselymet cserepeset, el is ültettem úgy ahogy volt. Mellette a tavalyi, szintén csak leásva és most gyönyörű dús. Abból szedegetek.


    Na majd nézd csak meg nyáron, hogy Mari milyen képeket fog feltenni!! Csoda!


    Szóval most megyek megsütöm a palacsintákat, aztán vége a napnak. Mitől fáradtam el ennyire, ki tudja?!


    Ha kertben vagytok, este kötelező a kullancs vizsgálat!!!


    Én ilyenkor fehérbe öltözöm, azon hamarabb észre lehet venni a dögöt!


    Aludjatok jól, az utazóknak biztonságot!

    előzmény:
    Tete (25228)
    2015-05-05  09:56
  24. 2015. május 5. 09:5625228.

    Szép napot mindenkinek.


    Mandula, nálunk a sima főzőtököt hívják spárgatöknek. vettem egy kis aranyost, nem bírtam megállni. Jó kis kapros főzelék lesz belőle. A vizitorma ehető, kicsit csípős, borsos íze van (állítólag), mert még én sem ettem. Saláta közé fogom keverni. Nekem magában a rukkola is sok, viszont más zöldekkel, meg nagyon szeretem.


    Nem tudom ismeritek-e a kolbásztököt. Meg a méteres babot. Ezek olyan murisak. Egy évben végig a kerítés mellé dísztököt ültettem, na az volt még nagy szín meg forma kavalkád.


    Sajnos az itteni kis piacon nem volt se, tök, sem cukkini palánta. Megigérte az eladó, hogy holnap hoz ki azt is. A padlizsánokról nem győzöm letessékelni a csigákat. Lesegetem a paradicsomvirágokat, nincs-e már ott valamelyik alatt kis gömböcske, de még nincs. Kel a spenótom. Egyik évben is szépen sorolt, aztán eltünt. Sok hangya meg lótetű van a kertben sajnos.


    Kicsi lánynak meg kell szokni, hogy van amihez nem szabad nyúlni, ha némi áldozatok árán is, de majd megszokja. A cserepes, balkonládás dolgokat felpakoltam az ablakokba, de mindent oda sem tehetek.


    A fiú  unokám nálam aludt, hajnalban felébredtem és látom a paplan alatta egy nagy gombócban, ő meg összekucorodva a nagypárna alatt. Hogy azt hogy csinálta?


    Legyetek jók.

    előzmény:
    mandula2 (25226)
    2015-05-04  22:07
  25. 2015. május 4. 22:4225227.

    Sziasztok!


    Én szintúgy dög fáradt vagyok. Fél éjjel rohangáltam ki a kutyussal kakilni.


    Reggel pont elaludtam, mikor embör elment, arra ébredtem, mikor becsukta a kaput. Akkor kicsit ébredeztem, kávé, gyógyszer, és felhívtam, jöjjön már vissza, kell menni az állatorvoshoz. Dél körül értünk oda, egy nagyon aranyos dokinő volt, megvizsgálta, adott neki 4 féléből szurikoktélt, kis fakírunk csak állt. pedig mondta, a dr., hogy ez csíp.


    Estére volt előirányozva a kaja. Hazaérve ivott végre. Tegnap este kiskanállal itattam, de nem nagyon tetszett neki. Az étvágya estére meg is jött, megevett 1 cs. combot, szép lassan, rizzsel. Nem ivott megint.


    Nem vidám, fekszik, alszik, vagy csak néz. Holnaptól 5 napig tabletták.


    Kérdeztem udvari macsekoktól nem kaphat-e el valamit, legfeljebb bolhát, és férget. Kapott féreghajtót is holnap délutánra.


    El nem tudom képzelni mitől jött ez nála, minden ugyanúgy történt, mint eddig. Viszont vannak olyan adag csirkék, amiket alapból nem eszik meg. Nyersen megvesszük egy hétre, megmosom, kiporciózom, a mélyhűtőbe rakom, és frissen főzöm neki, hol rizzsel, hol tésztával. Ezeknek a csirkéknek általában nem átlátszó a levük, hanem fehér. Sok ilyet dobtam a kukába. Mi semmit sem érzünk rajta, de a kutya orra jó. Most képzeld, ha megsütöm, nincs leve, és mit ehetünk meg vele, elképzelni is undorító.


    Délután skypoltam egy koreaiul tanító emberrel, felmérőt csinált velem, azt hittem csak hallgatni fogok, mint a sír, aztán nagyon is jól ment, mindjárt sok olyat tudtam meg a nyelvtanból, amit eddig senki sem mondott. De agykifáradásom lett, mert a filmemet úgy átaludtam utána, hogy semmit sem hallottam belőle. Úgy néz ki  nem is felejtettem el, pedig azt hittem.


    Most is nagyon fáradt vagyok, ez már biztosan a meleg miatt van. Lesz nemulass a mamának is sajnos, minden változásnál rosszul van.


    Vasárnap vettem a temetőnél grízvirágot, elfelejtettem elültetni, meglocsolni, remélem reggelig kibírja, este még nem volt hervadt.


    Megyek szundi, mert nem bírom tovább.


    Sziasztok, pusszancs.


     

    előzmény:
    mandula2 (25226)
    2015-05-04  22:07
  26. 2015. május 4. 22:0725226.

    Sziasztok.


    Mindjárt kikapcs. még egy utolsó bekukkantás, aztán irány az ágy, önvédelemből.


    Klári milyen az a spárgatök? Vizitormám nekem a tóban volt, de hogy ehető-e, azt nem mondta senki. Kíváncsi lennék az ízére.


    Milyen? Erős? Csípős? Olyan, mint a normális torma?


    Miért vizitorma a neve? Vízben, vagy földben él?


    Nálam a kerítés alatt bújhatott át a szomszédból egy-két tő torma, de még soha nem ástam ki, hogy felhasználhattam volna.


    A málna is így került ide. Amit ültettem, a kert másik végében, az kipusztult, viszont jött helyette másik, a szomszédtól. Ma láttam, hogy már virágok vannak rajta. Na, tavaly sem erőltette meg magát az a három tő, igaz hogy nem is értek hozzá. Ha piros bogyója van, azt leszedem, megfújom, megeszem. Ennyi.


    Ma ujjongtam, mert nagyon sok kis p.fű palántát fedeztem fel ott, ahova tavaly ültettem el a szomszéd telekről kiásottakat.


    Nagyon sok ez,meg az bújt ki a földből, de még nem merem kihúzgálni a gaznak vélt növényt, mert hátha nem is az.


    Legalább két éve döntött úgy egy tő tátika, hogy pont a kis kerti ház ajtajának a sarkában ereszt gyökeret. Alig lehet kinyitni az ajtót. Nem háborgatom, mert amikor virágzik, olyan üde színfolt, na meg nagyon szeretem. Majd ősszel kiásom, aztán... vagy megmarad, vagy nem.


    Még mindig nem permeteztem meg a rózsákat, pedig látom, hogy már nagyon aktuális lenne, mert pöndörödnek a levelei.


    A diófa levelei szépen nőnek, most kellene szedni belőle, most még hibátlanok és tele vannak vitaminnal. Teának, öblítőnek nagyon jó. Szürkehályog - kezdődő - ellen is jó szemöblögető.


    /lásd: Gyuri bácsi/


    Klári, nem lehetne - persze lehet hogy már van - egy kis részt elkeríteni a gyerekeknek? Homokozó, hinta stb.


    Holnap megint csinálok valamilyen tortát, mert névnapi köszöntés lesz. Majd holnapig még megálmodom, hogy milyen is legyen? /nekem egyelőre elegem van az édességből, inkább sósat vagy savanyút ennék/.


    Vera!! Mi van a kutyussal?


    Még csak tíz óra van, de mintha ólomból lennék, úgy érzem magam.


    Aludjatok jól, jó éjszakát.

    előzmény:
    Tete (25225)
    2015-05-04  18:28
  27. 2015. május 4. 18:2825225.

    Igen szép nap volt a tegnapi. Meg a mai is.


    Pici unokám kicsit sarazott a vizitorma ültetvényemben.


    Néhány növénykének, már esélye sincs megnőni.


    Még a kertben nem kel semmim. Holnap veszek a piacon egy spárgatök, meg egy cukkini palántát. Találtam nekik helyet. Meg talán még egy zacskó bokorbab mag is elfér. A komposztáló áthelyezése után nagyobb lett a kert. Hogy gyomlálni, ki és hogy fog benne, azt még nem tudom, mert az én derekam nem bírja a hajlongást. Majd kapálózom benne, tokától bokáig szúnyogriasztóba. Mert az itt a Duna mellett mindig sok van.


    A kedvesem a ködös Albionban van. Lesz hétvége mire hazaér.


    Ma elhasználtam némi mennyiséget a takarítós zoknikból. Főzni nem kellett. De holnap ha törik, ha szakad, tökfőzelék lesz. Egy picike kis tökért, csak nem kérnek horror összeget. A fagyasztott elfogyott és nagyon rákivántam az újra. Vettem ki cseresznyét is, de még nem tudom mi lesz belőle.


    Legyetek jók (de ne nagyon).

    előzmény:
    mandula2 (25224)
    2015-05-04  16:17
  28. 2015. május 4. 16:1725224.

    Sziasztok!


    Szép nap volt tegnap.


    Szép nap volt tegnap?


    Igen, szép nap volt tegnap.


    Marink milyen növényeket ültettél át? Nálam is aktuális, sőt nem egy orchideám levelén olyan mézgás lerakódás lett. Ragad. Tegnap is kaptam gyönyörű kétágú orchideát /bár azt mondták a virágüzletben annak aki vette, hogy ez nem orchidea. Nekem az, és punktum./ Szóval addig nem akarom behozni ebbe a szobába, amíg nem sterilizáltam itt mindent.


    Vera voltatok az állatorvosnál? Ha igen, mit kapott a kutyus, hogy megmaradjon benne az étel?


    Klári nálatok hogy telt a jeles nap?


    Julcsi, te is ellágyultál?


    Felteszem a képet a tortáról. Ilyen volt,   ilyen lett--> 


    Holnap állítólag nyár lesz? Lehet hogy ezt érzik a csontjaink?


    Nem bírom ki, már nagyon hiányzik, megyek is a kertbe, szedek egy kis tárkonyt, aztán na mi lesz belőle???? Hát persze hogy rumlileves. /utána még valami, de a leves a lényeg/


    További szép délutánt, estét! Kinek mi tetszik.

    előzmény:
    bmari (25222)
    2015-05-03  16:13
  29. 2015. május 4. 10:2625223.

    Julcsi azért volt macerás, mert keleszteni kellett volna, stb, utálok tésztával piszmogni, nálam minden csupa liszt olyankor, és szombaton is kellett volna sütni, de úgy leterített az allergia estére, gondoltam majd reggel azzal kezdek.


    De nem azzal kezdtem, aztán még meleg volt a süti, mikor jöttek a gyerekek, és aztán csináltam meg rá a krémet, ami öntet lett, mert nem fagyott meg, így viszont nagyon gej lett, de azért megették, belaktak, mozdulni se tudtunk 9-ig, akkor mentek el. Kellett volna a krémbe rum, de a lányom nyivogott, hogy neee, mert ki tudja, itt milyen rum van a kisközértben. Mondtam legközelebbre Kubából hozok eredetit.


    Baromira elfáradtam, kiskutyám nagyon fos...ik, nem eszik, és ami baj, nem iszik. Kiskanállal adogatom neki a vizet, de folyik ki , nem nagyon nyel. Hogy mi a fenétől van ez, tisztábban etetem, mint magamat. Mikor az orvosnál voltunk még nem volt neki ennyire. Mindjárt jön az ember, azt visszük vissza a dokihoz.


    Éjjel is többször ki kellett engedni, talán meg is fáztam, a jó meleg ágyikóból, ki a hidegbe.


    Kaja van, még a káposztásból is. Fincsi marhahús leves volt tegnap, tepsis hús krumplival, és a diós piskóta csokikrémmel.


    Levest nem is ettem.


    Sziasztok, mennem kell.


     


     

    előzmény:
    szőrész (25221)
    2015-05-02  23:34
  30. 2015. május 3. 16:1325222.

     


    Szervusztok Leánkák!


     


    Heverdel az van, tegnap is, ma is. Előre főztem, sütöttem, csak egy kis befejezés kellett.


    Ma azért 5 cserép növényt átültettem, már tele voltak gyökérrel.


     


    Ma szép ünnep van.


     


     


    Kávézzunk egyet.

  31. 2015. május 2. 23:3425221.


     Szervusztok leánkák!


     


    Vera ne izélj már, mi volt macerás a gombócos káposztában?


    Odarakod a húsdarabokat az üres fazékba és hagyod, hadd süljenek pirosra, (mind a négy oldaluk) megforgatod, aztán rá a só, fokhagyma, káposzta. Víz csak a húst fedje el, a káposzta lába kicsit ázhat és hadd főjön. Káposzta kóstol, ha már majdnem jó, mehetnek rá a gombócok, a gőzben a fedő alatt átfőnek, magukba szívják a jó ízeket illatokat.


    Lehet ám varázsolni, ha megjött a vendég, akit vártál, akkor teszed rá a gombócokat. Majd nézi, hogy lesz a knödel, amivel ki tudja tunkolni a finom ízes levet.


     


    Levágtam a sóskát, már meg is pároltam, holnap friss tavaszi mártás lesz belőle.


    Egy adag madártej is kint didereg.


    Ja és volt egy kis tepsi túróspite is, ezek mostanában elpárolognak, hová lesznek?


    Karalábéleves rímel.


     


    Nálunk szent heverdel napja az ilyen semmit csinálós, ritkán van rá alkalmunk. Itthon legalábbis. De, ha megyünk valahová, akkor ott is legalább körülnézünk, tehát sétálunk, vagy bringázunk.


    Sokszor 10-14 bringával megyünk a helyi piacra, zsibire. Van, ahol a piaci lángosos a reggelizőhely. A bicigli kosarak megtelnek, hurka, csak ott kapható virág, gyümölcs, hazafelé cukrázda, fagyi, már tolni kell, mert félkézzel teli bringakosárral...az ebédből meg vacsora lesz így. Bandázni jóó!


     


    Ha nem is sok, de esett, megtelt a hordó, van miből muskátlikat locsolni, kilombosodtak a fák, minden zöld, szép.


     


     

    előzmény:
    arirangarirang (25207)
    2015-04-30  23:22
  32. 2015. május 2. 18:0025220.

    Akkor nálad tényleg Szent Heverde napja volt ma. Gratulálok. Látod nélkülem nem is tudtad volna, hogy milyen ünnepet tartasz.


    Itt kisütött a nap, de közben meg fekete felhőket visz a szél, hol innen, hol onnan kavarognak. A menyem minden balkonládát tele ültetett, minden ablakban van virág, szépek lettünk. Megint füvet kellett nyírni, de ilyenkor olyan szuper a kert.


    A két fiú kézilabda meccsre megy. A kislányt most ástuk ki a homokozóból. Mire anyukája térült-fordult, újra belehasalt a homokba és ette. Tudom, hogy valamennyi "koszt" meg kell enni, hogy az ember  immunrendszere  normálisan működjön, de szerintem a kislány  ma az éves keretet is kimerítette.


    Szép estét, holnapra szívmelengető pityergést. Legyen részetek sok pusziban és ölelésben, kedves köszöntésben. Én minden alkalommal meghatódom az Anyáknapi versektől. Nem tudom megállni, hogy ne sírjam el magam, közben meg mosolygok is, mert annyira aranyosak a kicsik, ahogy nagy komolyan mondják a verset. 


     

    előzmény:
    mandula2 (25219)
    2015-05-02  16:57
  33. 2015. május 2. 16:5725219.

    Klári! 187 cm? Megsemmisültem.


    Jókat kacarásztam azon, amiket írtál. Igen, valószínű  minden férfi egyforma, legyen az magas, alacsony, fiatal vagy idősebb.


    Ki kell őket szolgálni, eléjük tenni mindent, aztán még meg is köszönhetjük, ha ízlett, tetszett stb. amit fáradságos munkával varázsoltunk az ölükbe.


    Nem baj, így van ez jól, csak még sokáig tartson.


    Ma azért fáradtam el, mert gyakorlatilag nem csináltam semmit.


    Egész nap pongyolában lötyögtem, az egyik lábamon papucs, a másikon nyitott orrú szandál, a bibis miatt.


    Nem szeretek slampos lenni /nálam már azt jelenti, ha napközben pizsamában vagyok/ kivéve, ha lázasan, betegen fekszem. Az más, akkor az igazolt!


    Mostanra megfürödtem, felöltöztem, frizura, kicsi smink... ez nekem mind kell ahhoz, hogy jól érezzem magam. Ha nem megyek sehova, akkor is egy kis ez meg az, kell a nőnek.


    Remélem az ujjam bírja majd a most kezdődő műszakot, mert valamikor be kell hozni a lazsálás miatt elmaradt munkáimat.


    Szép estét, holnapra mosolygós Anyák napi ünneplést kívánok.


    előzmény:
    Tete (25217)
    2015-05-02  09:22
  34. 2015. május 2. 16:4425218.

    Vera!


    Keress egy relax zenét, ha szöveges, az még sokkal jobb.


    Ne hagyd magad legyűrni magad által!


    Tűzz ki valamilyen célt magad elé, de ne valamit, valamikor, hanem konkrét célt és időpontot. Az majd kordában tart, mert fogy az idő.


    /tanulás, olvasás, kimozdulás, valamilyen közösség...stb./ Valami biztosan van, ami érdekel. Persze... az a bizonyos repülő, és ami azzal összefügg.  Nem megoldható?


    Dolgozz rajta!!!!

    előzmény:
    citylako (25216)
    2015-05-02  03:19
  35. 2015. május 2. 09:2225217.

    Szép ünnepet mindenkinek!


    Az egyik ismerősünk az ilyen napra azt mondta, hogy Szent Heverde napja van, kertész ünnep. Mármint amikor esik az eső. Itt nálunk tegnap este óta szemereg.


    Férfiak és hűtők:


    Az én párom is kezdte annak idején, hogy a maga 187 centijéről lenézett a konyhaszekrény alsó részébe beépített hűtőbe és közölte nincs ott a keresett dolog. Drágaságom, alázkodj meg a hűtő előtt, hajolj le hozzá, meg lesz mindjárt minden.


    Az Apukám meg kifejezetten a második polcot ismerte csak. Amikor nem volt ott a vaj a felvágott, akkor zsörtölődött, hogy nincs ebben a hűtőben semmi a helyén. Anyukám hiába mondta, hogy meleg van, be kellett pakolni a főtt ételt stb. azért rámolt át. Csak mondta a magáét, hogy nincs a megszokott helyen.


    A legaranyosabb egy ismerős. Itt volt nyaralójuk, egyébként Pesten laknak. A hölgy vett málnát bezacskózta és kérte a férjét, ha már úgy is megy Pestre vigye el, tegye a fagyasztóba. Pár nap múlva ő is hazament, a fagyasztó leolvadva a húsok már szagosak. Ebből gondolta, hogy már akkor baj lehetett, amikor a férje ott járt.


    - Nem láttad, hogy nem ég a hűtő lámpája?


    - Nem figyeltem.


    -Nem érezted, hogy puha minden?


    -Nem fogdostam


    -Nem érezted, hogy büdös van?


    -Én nem szagolgattam.


    -Akkor mit csináltál?


    -Amit mondtál, betettem a zacskókat.


     

    előzmény:
    .Mosomedve (1)
    2005-11-23  20:04
  36. 2015. május 2. 03:1925216.

    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, ezt a kutyát még dajkálni sem lehet. Olyan nehéz, ill. én vagyok gyenge, a kutya csak 10 kg, tegnapelőtt mérte a doki. Felemelem a forgószékbe,de fáj a bal karom, nehezen megy az is. ott van a kezelés, szem tisztítás, és a tutujgatás is, mert nem elég, hogy nehéz, hosszú is én meg rövid, és az ölemből lecsúszik a popója, csak feszeng. És nincs is hozzászokva, kelepcében érzi magát.


    Azelőtt én se unatkoztam soha, mostanában valami dilim van, türelmetlen vagyok, nincs türelmem semmihez. Földhöz vágnék mindent. Egy dolgot bírnék minden nap, autózni, utazni. Azt nagyon szeretem, de nem lehet mindig. Ha már a repülőn ülnék,, biztosan nem lennék idegbajos, hogy unatkozom.


    Annyira kínlódok, hogy el nem tudom mondani. Mert ha ki tudnék menni a kertbe legalább, akkor minden megoldódna, majd szerzek egy szkafandert. na minden mindegy. még a sz@r is le van.....Még azt se mondhatom, hogy egész nap aludtam, mert reggel óta fent vagyok, már több napja, beleőrültem a főzésbe, de legalább holnap nem kell, csak sütni. Tele az udvar gyöngyvirággal, anyu kedvenc virága, visszük ki nekik.


    Remélem a darazsak eltakarodtak már a sírtól, nem akarok kikezdeni velük.


     Én csipesszel szoktam kihúzni azt a tüskét. Szerezzél érzéstelenítő krémet, vagy sprayt, aztán ess neki. Habár nekem azt mondta a doki, aki a fiú körmét operálja évente, hogy nem szabad kivágni, csak egyenesre levágni, de nekem az is szúrja a mellette lévő lábujjam, és aztán egy idő után mind a kettő fáj. Úgyhogy én kivágom.


    Sebészeten 2 perc alatt elintézik, A fiú meg se nyikkan. Egyszer kérdezte meg a doktortól, hogy micccsináááál? Átszúúúrja a lááábaaammm? De akkor levették a körmét. Ezektől a műveletektől olyan vastag az a körme, mint a lópata, kovácshoz fogom vinni patkoltatni.


    Most megyek az ágyba, hátha álmodok valami jót, az éjjel még csak nem is álmodtam olyat, mert semmi emlékem.


    Jó éjt!


     


     

    előzmény:
    mandula2 (25215)
    2015-05-01  23:47
  37. 2015. május 1. 23:4725215.

    Itt ülök még, a lábujjamon paradicsomos dunsztkötés, a lábfejemen egy nejlonzacskó, azon pedig egy másik nagyobb, megkötve. Úgy lüktet az ujjam, hogy nem lehet hozzáérni. Igaz hogy már ez megy egy ideje, de így még nem fájt. Már cérnát is fűztem a körmöm alá, de semmit nem ért. Ott van egy körömtüske, látni látom, de nem tudom kivágni.


    Gyorsan elmegyek aludni, reggelre talán csoda történik, és meggyógyul magától.


    Vera nem ismerem azt a fogalmat, hogy unalom. Mi az???


    Ha lelombozódtál, vedd az öledbe a kiskutyát, vakargasd meg és mindjárt jobb kedved lesz.


    Aludjatok jól, jó éjszakát.

  38. 2015. május 1. 21:1325214.

    Nekem van a pincében 28 éves ribizlikövületem. Éjszaka főztem, paszíroztam, ragacsoltam mindent, közben dőltem szanaszét a melegtől, ettek a szúnyogok, aztán mire? a semmire, mert még mindig meg van. Már nincs gusztusom még az üveget se megfogni. Azóta nincs befőzés, előkészítés van, dzsemre, mert azt jobban szeretjük, és 1 üvegre valónként van tasakokban lefagyasztva. A friss lekvár karácsonykor maga a mennyország. Egyszer tettem mélyhűtőbe sárgadinnyét, kockázva, cukrozva. Karácsonykor lett kiolvasztva. A cukor megakadályozta még a mélyhűtőben, hogy túl sok leve keletkezzen, mit mondjak, isteni volt. Azóta mindig tervezem, aztán mindig megesszük fagyasztás előtt.


    Egyetlen egyszer voltam dolgozós koromban felvonulni, és egyszer 3 éves koromban a szüleimmel, apu nyakában. Arra emlékszem, hogy féltem, már akkor is tériszonyom lehetett.


    Nagyon ügyesen lavíroztam a felvonulások megúszásában, én azt mondtam a férjem munkahelyével megyek, ő azt, hogy az enyémmel jön, és szépen otthon maradtunk. Nekem nagy szenvedés volt az az egy, mikor még nem voltam férjnél, melegem volt, unatkoztam, a virslit sose szerettem, majd bepipi végig, szóval szörnyű volt. A tribünre nem is emlékszem, de nagyon sokat kellett várni amíg elindulhattunk. Mindezt az a fiú sem tudta velem felejtetni, akinek a kedvéért elmentem.


    Itt 2x is zuhogott délután, de nem sokáig, szerintem nem kaptak elég vizet a virágok.


    Nagyon macerás volt ez a káposztás kaja, még gombóc nélkül is. El is ment a kedven a további sütésfőzéstől, pedig jönnek a gyerekek.


    Kissé le vagyok lombozva valamitől, és baromira unatkozom. És ez így megy minden este.


     

    előzmény:
    bmari (25211)
    2015-05-01  19:38
  39. 2015. május 1. 20:5625213.

    Nekem is csak a szám jár! Ugye azt írtam, hogy leülök, fel se kelek ma már dolgozni... hahaha, vagy inkább brühühü A lenti mélyhűtő úgy nézett ki, hogy tényleg bedöglött. Ki is rámoltam egy csomó cuccot. Minden mirelit zöldség ment a komposztra, a régebbi húsok pedig a kuktába vándoroltak. Már hiányzik belőle, mert Bori azt kapta rizzsel vacsorára. Nem reklamált.


    A fönti hűtőt is kezdtem kipakolni, de motoszkált bennem valami, hogy talán meg kellene döngetni a lentit. Egy kicsit előre-hátra meghintáztattam, majd a kapcsolójával babráltam, mire BEINDULT!!!!!!!!!!!!


    Megfogadtam, hogy kiesszük /kutyával együtt/ ami benne van, és máskor csak annyit veszek, amennyi egy-két fogásra elég. Azért most amit még tudtam, visszapakoltam.


    No, így telt el az estém.


    Majális??? Soha nem szerettem a kötelező kivonulást. Emlékszem gyerekkoromban, amikor a szüleimmel kellett felvonulni. Kellett. Én meg úúútáltam azt, ami nem szívből jön. Akkor is, most is. Tapsolni is kellett, integetni, meg énekelni. Arra is emlékszem, hogy még a virslijük sem kellett. Azóta sem kedvelem a golyófejű lényeket.


    Marikám emlékszem, hogy már felajánlottad a ribizlilekvárt, de nem jött össze a találka. Majd legközelebb. Mondtam is Férjnek, hogy ha már palántányi lesz a legényvirág, indulás Mariékhoz.


    Ő bármikor szívesen menne hozzátok. /én is, csak.../ Na majd összehozzuk.


    Olyan szép az a kép /csendélet/ amit hoztál.

    előzmény:
    bmari (25211)
    2015-05-01  19:38
  40. 2015. május 1. 19:4125212.

     


     


     


    májusfa

  41. 2015. május 1. 19:3825211.

     


    Szervusztok Leánkák!


     


     


    Micsoda finomságok készülnek a konyhákban. Kell is a változatosság, most már bőven van zöldféle is.


    Ma elvetettem 2 helyre a virágbabot, kicsit gyomláltam is. Délután beborult, csepereg, de legalább normálisan esne, csak tessék-lássék, ami arra jó, hogy abba lehessen hagyni a kertészkedést. Pedig még lett volna kis dolgom. Majd.


    Látom az előzetesben, hogy a május végig így fog eltelni, csepegős, 18 fokok napközben.


     


    Mandula, adok én neked ribizlilekvárt, tavaly főztem. Édesnek édes persze, tettem bele cukrot. Jó híg lett, talán tovább kellett volna főznöm.


     


    Voltatok majálison?


    Nosztalgiáztunk, emlékeztünk a régi munkahelyi kivonulásokra, a munkahelyen volt gyülekezés /előtte virslifőzés, sör/, aztán a mellékutcán várakozás, és bőszen integettünk a tribün előtt.


    Sütöttem egy lepényt, egyik felében túró a töltelék, a másik felében fahéjas rebarbara.


     


     


     

    előzmény:
    mandula2 (25210)
    2015-05-01  15:12
  42. 2015. május 1. 15:1225210.

    Sziasztok!


    Ünnep ide, vagy oda, lehuppantam, mert nem bírok magammal, na meg dolog is volt.


    Kirámoltam /a gépek kivételével/ a mosókonyhát, mert jövő hét elején jön majd a "mester", hát ne legyen útjában semmi. Ami nehéz, azt meg cipeljék a férfiak. Mostam is, és amíg ment a gép, addig vasaltam, hiszen mindig van mit.


    Reggel megállt bennem az ütő. A fönti frigó nagyon jó - csak el ne kiabáljam, mert már ez is van vagy tíz éves - ebben is van mélyhűtő, de lent a garázsban van egy őskövület mélyhűtő, ami még nagyon jól dolgozik. Lementem, kivettem egy darab sonkát... jaj, a sonka majdnem puha volt. Néztem a többi dolgot is, azok valahogy tartották magukat, de nem tetszett ez nekem.


    Férjnek megemlítettem hogy mi van, erre a vállát vonogatta.


    Szerintem két nappal ezelőtt füvet nyírt, kihúzta a mélyhűtő dugóját és nem dugta vissza. Volt már ilyen, akkor egy hatalmas mélyhűtőládával történt ugyanez. Napok teltek el akkor is a fűnyírás óta. Lementem és csodálkoztam, hogy milyen töttyedt minden, valahogy úgy összeesett az addig tetemes mennyiségű csomag. Akkor beismerte, hogy ő a ludas. Ki is dobtam mindent, ill. ami menthető volt a -nak, azt megfőztem, viszont maga a mélyhűtőláda feladta! Lehet hogy csak arra várt, hogy kicsit megpihenjen, aztán már fel sem ébredt.


    Amikor lomtalanítás volt, jöttek a cigányok, el is vitték. Vittek volna még mást is,  de a garázsnál beljebb nem engedtük őket.


    Azt hiszem ma már csak főzni fogok és bekötözöm magam egy fotel mélyére, hogy ne tudjak semmit csinálni.


    Főúr kérem /Klári/ a Menükártyát megnéztem, megnyammogtam ami nekem ízlene, a többit kihúztam a listáról.


    Amit most azonnal megennék: Jó ötlet, új karalábéból leves, rántott csirke /kelkáposztafőzelék nélkül/. Diós piskóta jöhet, eperlekvárt nem kérek. Kacsacombot nem szeretem, jégsaláta OK, jó lesz az a borsós-kukoricás rizs is. Szilvamártás nyema.


    Nem tudom milyen az a lisztes hús /natúrszelet?/ üvegtésztával én is szemeztem, van is egy csomaggal, de ahhoz valami kínai kellene, azt meg Férj nem eszi!!


    Dagadó rendben, jöhet. A gombát csak én eszem, ill. enném, de csak magamnak... :-(


    Egyszer már veszek egy üveg áfonyalekvárt, mert még nem ettem soha, így aztán nem tudom, hogy szeretem-e, vagy sem?


    Itthon nem kaptam ribizlilekvárt, erre a Barátunk küldött Svájcból /!/ de annyira édes volt, hogy képtelen voltam megenni. Van két kicsi üveggel s.k. eltevésű sárgadinnye lekvárom, de fogalmam sincs, hogy milyen, még nem bontottam fel, de az is legalább két éves.


    Egyszer - még bakfis koromban - Balatonon ettem isteni finom darabos dinnyelekvárt. Azóta sem találom azt az ízt.


    Ma reggel többet mutatott a mérleg mint tegnap, egy kicsit koplalnom kellene, de lehet hogy csak az új elemek miatt nőttek meg a számok a kijelzőn. /pssszz. Fogjuk rá/


    Ünnepeljetek, pihenjetek, érezzétek jól magatokat.


     

    előzmény:
    Tete (25208)
    2015-05-01  10:42
  43. 2015. május 1. 14:4625209.

    Időközben rájöttem, hogy a krumpli nálam tiltólistán van, pedig már, hogy elképzeltem. Na mindegy. Marad a nyálcsorgatás.


    Mondjátok miért fütyül rám a majoranna mag? És miért büntet növekedésbeszüntetéssel a vizitorma? Egy hete ugyanakkora. Egy csomó paradicsomom virágzik, ami még nem, abban középen üldögélnek meg bújócskáznak a bimbók. A háromból két paprika is bimbóskodik. A szabadba ültetett növényeket még nem lestem meg. A füge vagy ahogy sok helyen mondják fige tele van pici gyümölcsökkel, levél még alig lézeng rajta. Lehetséges, hogy nem virágzik, csak mindjárt kis gömböket hoz? Mert én még soha nem láttam virágozni. A fügében is van lány meg fiú? Akkor az enyém milyen?

    előzmény:
    Tete (25208)
    2015-05-01  10:42
  44. 2015. május 1. 10:4225208.

    Szépséges Ünnepnapot mindenkinek!


    Akinek főzési ötlet kell, hátha segíthetek.


    -nek "elvivősre" új karalábé leves készült, rántott csirke, illetve kelkáposztafőzelék. Diós piskóta eperlekvárral.


    Ma kacsacombot sütök, nekem jégsalátával, mivel vendégem lesz neki borsós, kukoricás rizzsel.  Elképzelhető még szilvamártás is.


    Holnap lisztes hús lesz, szintén salátával, bár van üvegtésztám lehet azzal. Az még belefér a fkúrába.


    Holnapután töltött dagadó, laskagombás töltelékkel, ez szintén vendégnek. Hozzá zöldsalátalevélen fél őszibarack, abban pedig áfonyalekvár.


    Aztán, hogy kiheverjek ennyi húsos kaját a jövő héten veszek egy picike tököt főzeléknek. 


    Hogy hű legyek önmagamhoz. Tegnap készült tejfölös túró. Sovány túró, tejföl (van amikor joghurttal csinálom) sok újhagyma felszeletelve a zöldjével együtt és só. Más fűszert én nem teszek bele. Olyan üdítő, olyan friss tavaszi íz. Van amikor beleteszem fagyis kehelybe és kiskanállal elnasizom. Írtam nem vagyok túlságosan édesszájú. Olyankor ez nyalánkság.


    Egy másik, a tojásos krumpli. A legjobb az apró parázskrumpliból. Egyforma darabokra vágni, én a nagyon apróját szoktam kiválogatni, vagy sima újkrumpli szeletelve. Valamilyen zsiradékra tenni (én kacsazsírral szoktam), teflonos serpenyőbe,  és csak sózni. Mivel még nagyon nedvdús a saját párájában sül-fő. Amikor már egy picit sülne is, akkor rá felkevert tojás. Fejes salátával a fiam egyik kedvence. Szerintem a jövő héten fog készülni éppen azért,mert nincsen benne hús.


    Ez a kenyérgombócos káposzta, nagyon tetszik. 


    Legyetek jók, ha tudtok, (de ne nagyon).


     


     

    előzmény:
    arirangarirang (25207)
    2015-04-30  23:22
  45. 2015. Április 30. 23:2225207.

    Én úgy szoktamk krumplis káposztát csinálni, hogy alulra a savanyú káposzta, rá a husi, arra a krumpli, be a sütőbe. A krumplit jobb később rátenni, karikára, mikor a hús már egy hangyalábnyommal van attól, hogy kész legyen. Akkor le a fóliát, rá a sóval, kis zsiradékkal kevert krumplit, és szép pirosra a felső tepsihelyen. Most is ilyen lehetne, ha a lányom meg merné enni a savanya káposztát, így az most alulról kimarad. Úgy is szoktam, ha sietek, hogy mindent előpárolok a kuktákban, úgy a hús is puhább marad.


    Vettem ma marha leveshúst, azt főzök anyák napjára, és ilyen tepsiskrumplist káposzta nélkül. Lesz diós tésztájú piskunta, csokis krémmel, az nagyon ízlett nekik a múltkor, és még úgyis van darált dió.


    vettem oldalast is Julcsi gőzgombócos káposztája is ki lesz hamarosan próbálva, egyszer csináltam knédlivel. Elég macerás a knédli. Ettől a gombóctól azért félek, nehogy elázzon. akkor kell rátenni, mikor már forr, vagy még a hidegre?


    Szióka

    előzmény:
    szőrész (25199)
    2015-04-29  23:01
  46. 2015. Április 30. 22:1425206.

    Nem volt méregdrága. Tessék rendesen elolvasni. Ezüstkolloidot nem veszek, félek tőle.


    Ma voltunk sok-sok helyen, egy egészen jó nap volt, nekem legalábbis. Kutyunak nem annyira, mert egy nagy csipesszel benyúltak a fenekébe, de ez a kutya egy fakír, meg se rezzent. aztán kapott oltást, írtak fél évre való szemkenőcsöt, csak győzzem kiváltani. Új műkönny is van.


    Sokat vártunk a dokira, mert egy életveszélyben lévő kutyust operált, aki nem volt betervezve. Kutyuli ült köztünk egy széken. Nézem mi mászik a szeme alatt, aránylag nagyméretű fényes, fekete, soklábú, és kemény. Szerintem nem kullancs volt, mert én azt hirtelen megfogtam, és a férjem markába nyomtam, hogy nézze meg, de , sosem ért semmit, elejtette,  sasszememmel megtaláltam, és addig gyilkolásztuk, amíg darabokra esett. Fogalmam sincs hogy került a kutyára, és mi volt az.


    Ott voltak lerajzolva a kártevők, nem hasonlított egyikre sem. Aztán hazavittük Hancikát, megetettük, és újra elmentünk. Piac, áruházak, nézelődés. Vettem mikrofont a sz.géphez, és egeret. Üldögéltünk egy bevásárló éttermében, apa kacsát evett, én pizzát. Látom, hogy egy idős ember, nem volt piszkos, vagy csöves kinézetű, szedegeti össze a maradékokat, és eszi. Mondtam apjának, vegyél neki egy adag kaját, ő olyan tapintatosan tudja intézni ezeket a dolgokat. Először húzódozott, félt, hogy megsérti, de szerintem aki képes arra, hogy el is kéri a maradékot, azt nem lehet megsérteni. Ember úgy döntött inkább odaadja a pénzt, kiegészítőként az ebédhez. Komplett ebéd kijött belőle. De én boldog voltam.Nem ajánlom senkinek, hogy beszóljon, más topikokból!


    Hazaértünk a filmre, azt is élveztem, később telefonált mama, rosszul van.


    Apa egyből át, de délelőtt meg elzavarta, kiszámíthatatlan már. Nagyon ideges voltam, hogy egy ilyen szép nap nem végződhet rosszul. Már jól van, apa haza is jött.


    A gyomrom fáj a kaukázusi kefírtől. Most iszom a vizet, mint a kacsa. Mégis jó érzésem van, habár megint halottasat álmodtam, elég durva volt, de ezt legalább meg tudom magyarázni a katasztrófákkal, sok-sok halott volt zsákban. De nem féltem, viszont azért jó lenne ha már befejeződnének ezek a sorozatálmok. Már hetek óta minden éjjel.


    Ezt leszámítva ma jó nap volt, köszönet érte a feljebbvalóknak!

    előzmény:
    mandula2 (25205)
    2015-04-30  19:58
  47. 2015. Április 30. 19:5825205.

    Sziasztok!


    Julcsi a krumplis káposzta nem tudom hogy milyen, végül húsgombócos lett, de már az is múlt idő.


    Nem volt már időm vacakolni a kenyérgombócokkal, azért döntöttem úgy, hogy krumpligombócokat /is/ teszek a húsgolyók mellé. Maradtak a húsgolyók. Ma már azok sincsenek.


    Férj azt mondta, hogy ez szalonképesebb, mint a székelykáposzta. OK.


    Ma voltunk az egyik bevásárlóban /budai/ nézegettem a kirakatokat, az árakon már el sem ájulok. Egy nyári halásznadrág hatvanezer forint körül van! Ilyen van a rongyoszsákomban legalább kettő, ha nem több. /csak nem jön már rám, de különben teljesen hordható/


    Kerestem azt a kölnit, amit múltkor otthagytam... persze nem találtam. Itthon aztán rájöttem, hogy a most fújtak közül az egyik az volt... na de melyik? Na majd legközelebb.


    Mosókonyhában a fekvő rendőr egyre csak terpeszkedik. Jövő héten jön a burkoló, gondolom mindent ki kell pakolni! Jaj de nem hiányzik!!


    Dobozba szórtam petrezselyem magokat pár nappal ezelőtt.


    Ha látnátok! Vékony kis zöld cérnaszálak meredeznek, itt-ott.


    Klári én is ültettem /készen vettem/ kapor csíkokat. Tudod mi kelt ki belőle? Aha, a nagy semmi!


    A mi kertünk nem alkalmas veteményezésre. Tulajdonképpen semmire. Fű és virág volt addig, amíg volt. Ma már csak a rózsák maradtak meg, és itt-ott egy kis fű.


    A teraszokon a lapok repednek, felpattognak... már nem is érdekel. Vacak lapok, vacak munka /itt helyben a legjobb mester (!?!) nincs kedvünk többet rááldozni.


    A diófát nagyon szeretem, de ezek a kukacok /barkák/ olyan hamar feketednek, nem győzök söprögetni. Tele van a terasz, megfogja a követ, gusztustalan.


    Klári nálunk is ez a sorsa a trikóknak. Felszabom, a pántokat levágom és gyönyörűen lehet velük takarítani, mert nagyon puhák. Nálunk is sok zokni fogy, de aztán az utóéletük u.az, mint nálad.


    Vera nem kell drága ilyen-olyan fogkrémet venni, ha veszel Ezüstkolloidot és azzal öblögetsz, légy egészen biztos, hogy legalább annyira bacimentes leszel, mintha méregdrága ezt-azt vennél.

    előzmény:
    szőrész (25199)
    2015-04-29  23:01
  48. 2015. Április 30. 10:5825204.

    Szép napot mindenkinek!


    Itthon volt a kedvesde sajnos már el is ment.


    Fogkefés sztorim nincs, csak egy ötlet. Mi csak pamut zoknikat használunk, én többnyire fehéret. Amikor kilukad, vagy kimegy belőle a gumi, akkor is kimosom és elteszem őket. Én nagyon szeretek vele takarítani. Pl. amikor bútorápolóval dolgozom csak ezeket a zoknikat használom. Csepegtetek rá a kegyszerből áttörlöm a bútort, azán megfordítom és még a másik felével is lehet munkálkodni. A párom sötétkék zoknijai meg gáztűzhely meg sütő tisztítók. Aztán laza mozdulattal megy a kukába. Az atlétatrikók meg remek ablakpucolók. Puha nedvszívó. A vállrészét le szoktam vágni, hogy még véletlenül se kerüljön újra a viselt ruhák közé. Mert azokat többször is használom.


    Tegnap veteményeztünk, a kétféle babot, spenótot, petruskát. Vettünk paradicsom és padlizsán palántát. Illetve még két cserépben nevelhető paprikát. Amikor a kertészetben jártunk esett az eső és viharos szél fújt. Be is öltöztünk az ültetéshez. Aztán elállt az eső és szépen sorjában lehetett levenni a melegebb holmit. Azért volt sürgős, mert ketten akartuk csinálni, viszont a páromnak hajnalban mennie kellett. Azért nem reszkíroztam, a palántákra éjjelre borítottam egy-egy műanyag vödröt, mert nagyon emlegették megint a tajmenti fagyot. Nekünk átlósan egy  széles sávban szoktak megfagyni dolgok a kertben. Egyszer Édesapámmal egész éjjel füstöltünk, hogy a szőlő ne fagyjon meg. Meg is mentettük a szomszéd bácsi tőkéit, mert oda ült be a füst.


    Nem tudom szoktatok-e papírcsíkkal vetni? Én szoktam. Olyan növényeket amiket nem szabad sűrűn ültetni, meg ne kelljen egyelni, vagy pl. a reteknél, hogy ne tolakodjanak. Papírtörlőből vágok 1 cm keskeny csíkokat. Benedvesítem és szépen kényelmesen asztalnál ülve rárakom a magokat. Mondjuk ami olyan parányi azzal nem szoktam szórakozni, azt úgy vetem, mintha sóznék. De retek, répa meg tegnap a spenót ültetvény is így készült. Aztán rá egy másik csík. Amikor ültetni akarom meghúzom az árkot és pillanatok alatt belerakom a csíkokat. Nem kell hajolgatni annyit, meg lehet szabályozni az ültetési távolságot. Akinek van kedve próbálja ki.


    Jó munkálkodást, derekakra vigyázni.

    előzmény:
    .Mosomedve (1)
    2005-11-23  20:04
  49. 2015. Április 30. 02:0125203.

    Hát annyira álmos lehettem hogy ezt pl. nem is láttam. most meg a fordítóba irtam le a regényemet.


     Fiúval a világon semmi sem változik, csak annyi, hogy van pár ősz hajszála.


    Annyira bezabáltam este, hogy fent a torkomban, és szomjas vagyok, mint a teve. Minél többet iszom, annál följebb jön a kaja, ki kéne jönni neki. Mikor januárban influs voltam, akkor kezdődött ez a töltött paprikával. Azelőtt ehettem amennyit akartam. Egész nap fagyit ettem volna, hozott apa valami olaszt, nem volt édes, nem volt az semmilyen, mégis megártott.


    iszom még egy vödör vizet, majd meglátom mi lesz.


    Mostanában mindenkivel álmodok aki meghalt, már a gyerekkori szomszédaimmal álmodtam, most este, és az itt elment kis pintyünkkel, kis őskövület, 17 éves volt. Előző éjszakákon anyukám, a keresztanyám, és mindenki beszélt hozzám hosszasan, de elfelejtettem. Jó lenne emlékezni mit mondtak. Megyek vissza álmodozni. A volt szomszédnéninek volt egy álmoskönyve, minden álomnak volt egy hozzá tartozó lottószáma, de nem találom a Googleban, hiába a barátom. Szép álmokat!


     

    előzmény:
    mandula2 (25186)
    2015-04-26  22:38
  50. 2015. Április 30. 01:4025202.

    Fogkefetörténet nekem is van. Vettem ezüstszálú fogkefét, bacigátló, meg tartós, nem kell lecserélni 3 havonta, mert meggyilkolássza a bacikat, szájban is, és a kefében is. Nem látszik ezüst színűnek, rendes fehér sörte, kicsit más tapintású. Volt arany is, de ebben nagyobb bizalmam volt. Persze koreai. Volt hozzá fogkrém is, de elég macerás hozzájutni, nagyon nagyon jó, most állítólag nyílt már egy bolt Kőbányán, majd egyszer csak eljutok oda is. Na a mosdó dugójának a kiemelő szerkezete elromlott. Kivettem a dugót nagy nehezen, és nem raktam vissza, mert nem folyt le a víz. Arra gondoltam, hogy ott le tud esni a fogkefe. Naná, hogy bele is esett, a vadonatúj ezüst kefém. Még meg van, nem látszik rajta semmi, de persze nem használjuk, én is eltettem fugatakarításra. Luxuskefe. Egyébként nem drága, kb. annyi, mint egy DM-ben vásárolt, csak a szállítás drágította meg. Magyar KFT foglalkozik koreai kozmetikumokkal, nagyon jók, és árban a csillagos ég a határ. Amelyik krémben arany van, hogy szebb legyél, azt előre kell kifizetni, csak akkor hozzák be névre. Én viszont most rátaláltam a nagy Ő krémre, NIVEA Q 10 ez sem olcsó 3ezer valamennyi, és utálom, mert nem szívódik be azonnal, és aszongyák nappali, de kell neki legalább 1 óra. Viszont nagyon jó a hámlást megszünteti, nagyon hámlós az arcom, eddig még nem sikerült semmivel eltüntetni. én most ennél maradok egy darabig.

    előzmény:
    szőrész (25199)
    2015-04-29  23:01

Címlap

top